Úgy érzem, sőt meggyőződésem, hogy utolsó Egyetemes Káptalanunk (1997) nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy felidézve rendünk hosszú és gazdag történetét, visszatérhessünk intézményünk és karizmánk forrásaihoz, s most, a harmadik évezred küszöbén ezekből merítve képesek legyünk mai helyzetünk felülvizsgálására, jövőnk megtervezésére.
Ez a dokumentum, amelyet kezetekbe adunk és figyelmetekbe ajánlunk, olyan témáról szól, amely rendünknek ezt a hatéves időszakát (1997–2003) erősen meghatározza. Szeretnénk sajátos történelmünk gazdagságát felfedezni, és megfogalmazni azt a különlegességet, sajátosságot, egyediséget, amely ma meghatározza a piarista intézményeket. Intézményeink mindig is hordoztak magukon egy sajátos jegyet. Olyan szavakkal és jelzőkkel illettek bennünket, amelyeket másokra nem használtak. A mai világban pedig olyannyira erős az uniformizálás, az általános kategóriákba sorolás divatja, hogy ez könnyen saját gyökereink, történelmünk, szándékaink elfelejtésére késztet bennünket.
Úgy hiszem, a nevelés „piacán” nekünk is meg kell, hogy legyen a magunk kis standja, hiszen egyértelmű, józan és elszántsággal képviselt céljaink, pedagógiai hagyományaink vannak. Nevelésünknek igen is van eredetisége: egy olyan eredeti személyiség tapasztalataira épül, aki szenvedélyből, hivatásból volt nevelő. Nevelő mesterségünk ebből az első tapasztalatból táplálkozva fejlődött tovább.
Tudjuk és érezzük, hogy különbözünk másoktól. És szeretnénk hűek maradni önmagunkhoz. Oly gazdag a mi örökségünk, oly bőséges az, amit kaptunk, hogy elámulva kérdezzük, nem kellene-e minél többekkel megosztanunk ezt az értékes „kincset”. A nevelési minőséget piarista elődeink „merészségében, kreativitásában és szentségében” találjuk meg. Ma pedig sok világi tanár ragyogó együttműködő készségét, velünk való együttérzését tapasztaljuk meg. Olyanokét, akik hajlandók képességeiket és szakértelmüket, idejük és életük jelentős részét nagy nevelési eszmények szolgálatába állítani.
Kalazancius azokban van jelen és azokban él tovább, akik magukévá teszik elképzeléseit, akik életüket az övéhez hasonlóvá formálják.
A káptalanon összeállítottunk egy tömör kis szöveget küldetésünkről, amely programunk lehet és mértékül szolgálhat számunkra ebben a hat évben. Szövegét megtaláljátok a következő oldalon. Arra kérlek titeket, ne csak olvassátok, hanem imádkozzátok is el többször közösségeitekben, s amikor alkalom nyílik rá, együtt civil kollégáitokkal is, akik osztoznak velünk a nevelés evangelizáló szolgálatában.
Josep Maria Balcells
Mi, piaristák,
szerzetesek és világiak,
„az igazság munkatársai”
úgy érezzük,
– miként Kalazancius 400 évvel ezelőtt –:
arra küld bennünket Krisztus és az egyház, hogy
A NEVELÉS ÁLTAL EVANGELIZÁLJUNK,
kora gyermekkortól kezdve,
gyerekek és fiatalok,
különösképpen a szegények nevelése által,
a hit és a kultúra – pietas et litterae – szintézise révén,
olyan környezetben és olyan helyeken,
ahová karizmánk vezet bennünket,
az egyház szolgálatára,
a társadalom átalakítására,
az igazságosság, a szolidaritás és a béke
evangéliumi értékei szerint.
E küldetés teljesítéséhez
Isten ajándékaként karizmát,
az evangélium kalazanciusi olvasatát,
saját történelmet, lelkiséget és pedagógiát,
közösségben élő személyeket,
sajátos iskolákat és intézményeket kaptunk,
amelyek segítenek bennünket abban,
hogy jelenvalóvá tegyük
a tanító Jézust és az egyház anyai gondoskodását
a legkisebbek között.
A Bennet-féle Jelentés óta (American Education: Making it work, 1988) a nevelés világában is polgárjogot nyert a „teljes minőség” fogalma. Alapvető jellemzője a mai világnak, hogy – a legkülönfélébb nevelési reformok révén – a teljes minőség elérésének lehetőségeit kutatja.
Mi, piaristák sem állíthatjuk, hogy távol állna tőlünk a nevelés minőségének kérdése. Az utolsó Egyetemes Káptalanon (1997-ben) elfogadott második politikának, amely szolgálatunkra vonatkozik, a következő összefoglaló címet adtuk: Szolgálatunkban növelni kell a nevelési folyamat minőségét, valamint a hit és a kultúra integrációját. A káptalan felmérést is végzett arra vonatkozóan, hogy szolgálatunk kalazanciusi minőségének milyen mutatói vannak, és azt indítványozta, foglaljuk össze egy dokumentumban mindazt, ami meghatározza intézményeink sajátosságát. Ez tulajdonképpen a közös elvek és eszmék egyfajta gyűjteménye lenne, amely szolgálatunk oldaláról fogalmazza meg önazonosságunkat, s ily módon azokat a minőségi mutatókat,[1] amelyek szükségesek annak felméréséhez, hogy egy-egy intézményünk jó vagy rossz piarista intézmény.
A jelen dokumentum tehát ennek a káptalani kívánságnak tesz eleget. Megfogalmazza azokat a piarista mutatókat, amelyek kijelölik, milyen úton kereshetjük „a fejlődést a nevelés minőségén keresztül”, sohasem felejtve azonban, hogy „a legjobb minőségű iskolák azok, amelyeknek saját nevelési elvrendszerük van”.[2]
Ennek a dokumentumnak végeredményben az a célja, hogy világosan és összefoglaló jelleggel megfogalmazza, mit kíván a Piarista Rend, milyenek legyen intézményeink, hogy megfeleljenek a kalazanciusi, piarista eszménynek.
Manapság különféle elképzelések léteznek arra vonatkozólag, mi jelentheti a „teljes minőséget”. Mi itt azt határozzuk meg, hogy mi milyen „nevelési minőséget” kívánunk elérni. Vannak, akik azt állítják, a nevelés minősége az alkalmazott eszközökön múlik, mások szerint az elért eredmények mutatják meg a minőséget. Mi egyik elképzeléssel sem értünk teljes mértékben egyet. A minőség alapvetően attól függ, milyen célt tűzünk „az eszközök” és „az eredmények” elé. Ezért amikor kijelentjük, hogy a nevelés egyetemes érvényű, univerzális és hogy a nevelést mindenki számára elérhetővé kell tenni, azt a célt fogalmazzuk meg, amely kijelöli a megfelelő eszközöket és eredményeket, ezek pedig mutatókként szolgálhatnak intézményeink minőségének elemzésére és hatékonyságuk ellenőrzésére. Az, hogy a piarista szolgálat ezt a célt tűzi ki maga elé már alapításának kezdete óta – „a leginkább szegényeket”, ami Kalazancius idejében az emberek többségét jelentette –, azzal jár, hogy a piaristák csak a népiskolák mellett tehetik le voksukat.
Tehát nyilvánvaló, a minőség attól függ, „milyen szemüvegen keresztül” nézzük. Szemüvegből pedig oly sok lehet, ahány emberkép és társadalom-elképzelés csak létezik.
E dokumentumban nevelő ajánlatunk egyedülálló voltára szeretnénk reflektálni. Nyíltan és büszkén mutatjuk fel „szemüvegünk márkáját”, azt az emberképet és azt a nevelési felfogást, amelyből kiindulunk, valamint a nevelésnek azt a fajtáját és az embernek azt a modelljét, amelyet elérni szeretnénk. Ezt az egyszeriséget nem kell nagyítóval keresnünk, hiszen közvetlenül bontakozik ki abból a történelmi kontextusból, abból a jelenből, abból az életből, amely azokat az egyes helyeket jellemzi, ahol „a nevelés által evangelizálunk”. Ezentúl azt is szeretnénk, hogy ez a különlegességünk, egyszeriségünk ösztönzés legyen számunkra, hogy továbbra is azt a „kincset”[3] nyújtsuk, amink van, és képesek legyünk felülvizsgálni, értékelni iskoláink, nevelő intézményeink kalazanciusi, piarista minőségét.
E dokumentum tehát tisztázni kívánja a piarista küldetést és szolgálatot, annak célját és sajátosságát. Ennek megfelelően idézeteinek többsége egyházi megnyilatkozásokból és piarista dokumentumokból származik. Keveset merítettünk más forrásokból, mert nem kívántuk felsorolni mindazt az egyetemes nevelési értéket, amelyen másokkal osztozunk, s azt sem akartuk itt egybegyűjteni, mi mindent vehetünk át a neveléstudomány és a pedagógia mai irányzataitól. Feltételezzük, hogy ezek széles körben ismertek, és részét képezik tanterveinknek, nevelési- pedagógiai programjainknak.
Annak tudatában, hogy bár a legtöbb provincia kidolgozta már nevelési direktóriumait, programjait, eszmegyűjteményét (ideáriumát), az egyetemes káptalanon mégis szükségesnek találtuk egy általánosabb jellegű dokumentum kidolgozását, amely megfogalmazza, mi az, ami a kezdetektől napjainkig közös az intézményeinkben. E dokumentum egy olyan nyitott és flexibilis program – miként a mai curriculumokról mondják –, amely meghatározza sajátosságunkat, s amelyet mindenhol a helyi adottságok figyelembevételével kell alkalmazni.
Most sorra vesszük a dokumentum egyes (római számmal jelölt) fejezeteit oly módon, hogy transzverzálisan tudjuk feldolgozni. A következő pontoknak tehát kettős célja van:
Így interaktívvá válik a dokumentum, és segít abban, hogy értékelhessük saját intézményünkben végzett szolgálatunkat.
Ez a fejezet abba a kontextusba, értelmezési horizontba állít bennünket, amelyet 400 éves történelmi múlt határoz meg: „Kalazancius élő tapasztalatából és írásba foglalt iránymutatásaiból született a piarista szolgálat, amely elevenen van jelen az egyházban a Kegyes Iskolák történetének kezdete óta.” Ez az a kiindulási pont, amely meghatározza egyedülálló voltunkat, szolgálatunk sajátos nevelési minőségű opcióját.
A fejezet tartalmáról: Kalazancius látásmódja, amely az alapvető iratokban tükröződik, világosan kirajzolja szolgálatunk végső célkitűzéseit (11):
Kiindulva azokból az alapvető célkitűzésekből, amelyek Kalazancius iskoláját jellemezték, valamint abból a kontextusból, amelyet fentebb elemeztünk, érkezünk el ehhez a második fejezethez, amely napjaink piarista szolgálatáról szól, mégpedig a következő pontokban:
Ez a fejezet logikusan, rendszerező igénnyel van felépítve, egyetlen fontos szempontot sem akart kihagyni azért, hogy a mai valóság hűen tükröződjék benne.
Ahhoz, hogy a dokumentumot interaktívan dolgozzuk fel, s megismerhessük a kalazanciusi iskola, a piarista szolgálat minőségi mutatóit, érdemes a dokumentumot transzverzálisan olvasnunk. Az olvasás tengelyéül a következőt javasoljuk:
Piarista integrális látásmód: evangelizálni a gyerekeket és a fiatalokat az integrális nevelés által.[4]
Integrális nevelésen nem mindenre kiterjedő, teljes, hanem integrált nevelést értünk. Vagyis nevelni annyit jelent, mint evangelizálni az egész személyt, aki pszichikai, biológiai, transzcendens és társadalmi lény, akiben a transzcendens oldal nem egy kiegészítés, egy rész a többi között, hanem az, ami élteti és értelmet adóan meghatározza az egészet.
Ezt az olvasási tengelyt három részben tudjuk körülírni:
Anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk ezt az alapvető tengelyt, amely egységesíti szolgálatunkat, a dokumentum transzverzális olvasását mégis a következő kérdések megválaszolásával végezzük:
Ez a fejezet azokat az alapvető jellegzetességeket határozza meg, amelyeket az iskolától eltérő területen végzett tevékenységeknek kell hordozniuk ahhoz, hogy piarista munkának, tevékenységnek, szolgálatnak minősüljenek.
Ezen intézmények alapvető vonási közül kiemelkednek:
Ez a fejezet bemutatja azokat a feladatokat is, amelyeket más területeken ellátunk, valamint az alapvető cselekvési irányokat. Aztán pedig arra a kérdésre is választ kapunk, hogy mik az alapelvei ezeknek az intézményeknek:
Mi a közös azokban a piarista intézményekben, amelyek különböznek az iskolától?
A dokumentumból kiindulva felfedezhetünk egy közös irányultságot, amelyet kiegészíthetünk saját idevonatkozó tapasztalatainkkal. Mi a következő elemeket emeljük ki:
1. Vö. FIDAE, Qualita allo spechio. Indicatori per la scuola cattolica, Editrice La Scuola, Brescia, 1998, 36.
2. Vö. Varios, La calidad educativa en la Escuela Católica, Bruno, Madrid, 1993. Declaraciones Director General UNESCO. 2o Congreso Internacional de Educación.
3. Oktatás - rejtett kincs. A Jacques Delors vezette Nemzetközi Bizottság jelentése az UNESCO-nak az oktatás XXI. századra vonatkozó kérdéseiről, Osiris, Magyar UNESCO Bizottság, Budapest, 1997.
4. XLI Capítulo General, Los escolapios se interrogan, Ediciones Calasancias, Salamanca, 1980, 220.
