Megérintettél, Uram,
mint fény a földet.
S mint fénytől a fák,
Életre keltem Tőled.

Termővé tettél, Uram,
mint fény a fákat,
Zúgnak a telt fák
S én – hálából – imádlak.

S mint fákat a szél,
Ha megérint a halál,
– csak testem remeg,
mely mindig magában áll, –

csonttá dermeszthet
a Vég, egyenlő-tevőn –
Lelkem átveszed
a nap- s éj-faló időn.