Öröm e földön nemesebb,
nem is tudom, más mi lehet,
mint amit az ének szerez,
az édességes, zengzetes.
Hol társas ének szólal, ott
a rosszkedvnek már „Jó napot!”;
viszály, irigység, gyűlölet,
harag és kín onnét mehet;
fukarság, gond, egyéb teher
s a bánat rajban lebben el.
Mindenki lelkére kötöm,
hogy nem bűn az ilyen öröm,
sőt Isten éppen kedveli,
mert a világ örömei
az ördög művét tördösik,
a bősz öldöklést öldösik,
Dávid király a példa rá:
Sault kordázta ő soká
– játszván a hárfán édesen –,
hogy ne gyilkolna vétkesen.
Ád csöndes szívet, hajlamot
égi, igaz szót hallanod.
Elizeus ezt tudta rég:
hárfák nyiták meg szellemét.
A legszebb évszakom, mikor
ahány madárka, mind dalol,
ég és föld ezzel van tele,
szép ének csendül százfele.
Főként a kedves csalogány;
az vidít csak föl igazán,
bájos dalát ha zengeti,
nem-szűnő hála illeti.
De még inkább a jó Urat,
ki alkotá e madarat:
legyen dalosok elseje,
muzsikásoknak mestere.
Folyvást az Úrnak zeng, szökell,
dicsérni sose fárad el.
Az én dalom is tisztelet,
dics Néki s örök köszönet.
Fordította: Csorba Győző
Forrás: http://csicsada.freeblog.hu/archives/2008/06/22/Martin_Luther_Muzsika_asszony/