A Krisztust helyesen én hirdetem,
egyedül én az egyedül helyes tant,
mi, egyedüli csalhatatlanok,
tudjuk, hogy minden más tan híve hibbant.

A Krisztus ilyen és nem amolyan,
rohassza szét a pestis, aki mást vall,
a Krisztus szertartásainkban él,
el minden idegen vajákolással!

Híveim ordaserdőkbe vetik,
ropogó máglyára, zajló folyóba,
mi meg lángragyújtjuk a falvakat,
amerre üldöz az újmódi pópa.

Hol mi égünk, hol ők, felbűzölögve
az égig, Krisztusra lehelve csókot,
gyerekhullák mennybemeneteléhez
tömegsírban kerepelnek a csontok.

De majd, de majd! Ha győz a mi hitünk!
Akkor megváltoztatjuk a világot,
először levágjuk füleiket,
dobunk asszonyaik csecsére lángot,

majd tetemeikből hegyet rakunk,
rá templomot, hová a misztikus Hús,
ki mennybe szállt, beköltözhet megint,
s övéi közt lakozhat újra Krisztus.