Tormay Cécile-nek ajánlom

Nehéz homályba kúszik a jövő,
Mint szürkületkor erdőben az út…
Aki bemegy, nem tudja, merre jut
S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő.

Tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse,
Talán törpe lesz, talán óriás,
Talán lidérc, ki tőrt vet, vermet ás,
Talán angyal, hogy lelkünk égbe mentse.

Megyünk, eltévedt gyermekek: vakon,
Előttünk fel-felmordul a vadon,
A szélben száraz levél kavarog.

Legyen az erdő akármily setét,
Csak el ne engedjük egymás kezét,
Kitett, anyátlan árvák: magyarok.

1919 augusztus