Elhallgatott a kiáltó szava,
repedt nádakat ingat a szél,
nem zeng ének az Olajfák hegyén,
a kerteken fehérlik a dér,
„a fejsze a fák gyökerén!”

– Nem halljátok milyen csikorogva
fordul az esztendő a tengelyén?
Ítélettel terhes a jövő
annak, aki csak magának él,
dús lombozattal, de gyümölcstelenül:
„a fejsze a fák gyökerén!”

Mindegy, hogy minek álcázzuk
önzésünk üdezöld leveleit,
a Gazda jár a szőlőskerteken,
és megjelöli a fák törzseit…

Ha a Vincellér elébe nem áll
könyörgő szóval:
– Hátha terem még?
– Vajon esztendő virradna-e még?

Átszegzett keze tartja vissza
– talán egy évig –
tőlünk a fejszét!