Hord mindenikünk szívében egy képet,
Egy nőről, ki minden nőnél fehérebb.

Egy földi asszonyt, ki bár nincsen szárnya,
De makulátlan, foltja sincs, se árnya.

Ki tűrve tűr és nincsen egy jaja,
Kinek a neved végső sóhaja. –

Az, akit én szívemben őrizek,
Tanúja magam, hogy élt, létezett:

Orvúl a lelkét lopta belém
S e lélek szenved s szenvedek én,

Elkárhozva földön, el – az égben,
Egy bolyongó átok a mindenségben;

Áldom a szívet, mely világra hozott,
Engem – az élő kárhozatot.

Zsidó asszony volt az édesanyám,
Máriának hívták e földi tanyán.

Én a fia vagyok, szegény útvesztett,
És roskadozva hordom a keresztet…