Egy sivatagot kaptál
megművelésre.
Ásd föl,
fakassz vizet a kavicsokból,
hódítsd vissza a homoktól
a földet.
Éhezz,
szomjazz,
de sose csüggedj,
sose add föl magad.
Már készülődnek valahol
a madarak,
melyek jövendő erdeid
lombjaiban akarnak énekelni.
Hatvan évet ha megértünk,
legalább már annyit értünk:
ami kár ért, az is - értünk.
Sebeinkből lett a vértünk.
Venném, ha volna,
kalapomat.
De nincs, hát így csak intek:
„Jó éjszakát” –
és becsukom magam után
az ajtót.
