Testvéreim,
Én nem vagyok a fölkentek közül,
Kiknek az Isten küldetést adott,
És megszentelte ajkukat az Egyház,
Hogy Szentlélekkel szóljanak tinéktek.
Bűnös vagyok, tudatlan és szegény,
És prédikálni méltatlan nagyon.
S így szólok, mint közületek való,
S ha rosszul szólok, feddjetek meg engem,
Mert szeretnék tanulni tőletek,
És általatok jobbá lenni vágyom.
Úgy nézzetek rám, mintha üldögélnénk,
Otthon, a ház előtt, a kis padon,
Csendes békés, vasárnap délután,
És eltűnődnénk a világ során,
Az életen, és csendes szót cserélnénk
És lassan, lassan rátérnénk magunkra,
És megpróbálnánk enszemünkbe nézni.

Mert hasznos nekünk önmagunkba nézni,
Mikor a templom küszöbére lépünk.
Engedjétek, hogy elibétek álljak,
És kiterjesszem a karom elétek,
S azt mondjam: Testvérek, megálljatok!
Mert szent e hely, rettentő szent e hely!
Az élő Isten arca rejlik itt!
Ki volna méltó, hogy elébe lépjen?
A templomba csak megoldott sarúval,
Teher nélkül, köpönyeg nélkül,
Bot nélkül, könnyen, szabadultan,
Így kell bemenni! Jaj annak, aki
A földi terhek súlyával a vállán,
Görnyedten lép az Úr elé!

Ha szétnézek, testvérek, köztetek,
A lelkem sír! Jaj, mennyi szomorú
Rabszolga-testvér görnyed köztetek!
Ó mennyi roskadt férfinyak, melyen
A Mammon véres járma súlyosúl!
Testvéreim, mondjatok ellene
A Mammonnak és minden pompájának.
Az Isten hét szentséget alkotott
Csatornául kegyelme tengerének,
Az ördögnek csak egy szentsége van,
Amin az átkot ömleszti reátok:
Az ördög szentsége a pénz! Jaj annak,
Testvéreim, jaj, százszorta szegény az,
Akit megfog a gazdagságnak átka.
Hiába indul el az Úrnak utján,
Csak mindig újra jobbra-balra néz,
A kincs után; és szívünk nincs csak egy,
És eladja a Krisztust, akinek
Szebben csillog az arany a verejték
Cseppjeinél, és akinek a Krisztus
Szégyenpalástja nem szebb, mint a bíbor,
Amit a hercegek viselnek. És aki
Az Isten kenyerét nem becsüli meg jobban;
A dúsgazdagok lakomáinál:
Mondom nektek, nincs köze a Krisztussal.

És látok más szegény szolgákat is:
A kardos ördög zsoldos-seregét!
Jaj vessétek el, édes véreim,
Messzire vessétek a kardokat.
Nincs fegyver, hanem csak a Krisztus ellen.
Hadakat, hogyha láttok, vessetek
Keresztet: mennek Krisztust öldökölni!
Ha láttok sebet, amit kard ütött:
Tudjátok meg: a Krisztus sebe az!
A harci ló az Ó testén tipor!
És jaj mindannak, aki a kezét
A Krisztusnak vérébe mártja!
A kardos ember kardtól pusztul el
És nincs a kardnak köze a Krisztussal.

Meg más testvérek – nézni is iszony!
Vértként hordozzák szegény testükön
A kevélységnek ólomköntösét.
Rabköntös az: megfáradt arcukat
Rideg magasba szegezni szorítja,
És szemük mégis megtapad a földön.
Nézni és járni: egykép betegek.
Aki be akar menni a templomba,
Ahol Isten és boldogság lakik,
Az ólomköntöst zúzza szét előbb.
Jaj, aki jónak gondolja magát!
Jaj annak, aki bölcsnek! Semmi sem
Jó, csak az Isten, semmi sem bölcs,
Csak az Isten és ami Istené!
Testvéreim, a kevélyek a földön
A legnyomorultabbak! Betegek,
Gyógyíthatatlan betegek, szegények!
Mert nem tudják, hogy betegek. Az orvost
Csak nevetik és őt hiszik betegnek,
És esküsznek, hogy egészségesek.
A kevélység a kárhozat szele!
Ti legyetek balgák a Krisztusért,
Az alázatos fölemeltetik!
És boldogok az alázatosak,
Mivelhogy őhozzájuk jött a Krisztus.

Az Isten boldog menyegzője vár!
Testvérek, öltsünk menyegzős ruhát!
Az Istent öltsük szabadult magunkra!
Mert írva van: öltözzetek Istenbe!
Nincsen két lélek: vasárnapra egy
És hétköznapra másik! Átkozott,
Aki vasárnap imádkozni jön
És dicséri a templomban az Istent,

És hat napon át hatszor megtagadja.
Aki nem ismer Istent munka mellett,
Házban, mezőn, ágyban és asztalánál:
Bizony mondom: imádkozhat napestig,
Az Ítélőnek nem lesz ismerős!
Mibennünk akar az Isten lakást,
A szemünkből akar kimosolyogni,
És cselekedni a mi két kezünkkel,
Országot akar állítani bennünk,
Hogy úgy legyünk, hogy már ne mink le-
gyünk,
Hanem ő legyen bennünk, általunk,
Hogy fölgyújtsuk a világot vele.
Tüzet akar, a szeretet tüzét,
Mert ő a szeretet, testvéreim,
S Benne marad, aki a szeretetben.

Szeressetek, nagyon szeressetek,
Mert ez az egész törvény s a próféták.
De másképen szeressünk, édesim,
Nem, mint a világ fiai szeretnek.
Nem szeret, aki csak egyet szeret,
Nem szeret, aki keveset szeret.
Aki azt mondja neked, hogy szeret,
És más valakit gyűlöl, – hazudik,
Mert tégedet is gyűlöl az! Anyák:
Ha fiatokat úgy szeretitek,
Hogy elvennétek számára a másét:
Mondom nektek: farkasok vagytok,
És nem édesanyák! Gyűlölitek
És megölitek a fiatokat.
A szeretet nem tud határokat,
Mindenkit, mindent magához ölel
És kifosztani vágyik önmagát.
És odaadni mindent és magát,
És mindeneknek lenni mindene.

Szeressétek a kisgyerekeket,
Mert bölcsebbek és jobbak nálatok
És mert az Úr nagyon szerette őket:
És tanuljatok tőlük. Szeressétek
Az ég madarait s tanuljatok
Könnyűnek lenni és dalolni tőlük.
Szeressétek a dalt. ültessetek
Virágokat a házatok körül!
Szeressétek a fákat és meleg.
Vackot vessetek az őrző kutyának.
Simogassátok meg az árva bárányt
S a kis csikónak cukrot adjatok.

És mossatok meg szép fehérre mindig
Testeteken minden ruhát.
És legyetek tiszták a lelketekben,
Hogy minden este megörüljetek,
Mikor a tennen szemetekbe néztek.
És vár a templom mindnyájatokat:
Menjetek be és imádkozzatok
Énértem bűnösért is.