Egy kopott könyvem van nekem,
s ha hozzám minden idegen,
kinyitom s már nem vagyok árva:
fényes mennyei seregek
suhannak s visznek hozsánnázva.

Fekete tó, – s napként ragyog.
Mint fáradt, húnyó csillagok,
le-lehullok, de itt találok
megújulást. Ebből születnek
vértanúk, szentek s óriások.

Kis könyv. Sok „bölcsnek” langy mese,
s én, a senki, győzök vele:
benne annyi tűz s annyi hit van,
mint földet rendítő erő
a hallgatag kis dinamitban.

Égi kamra. Nincs rajt lakat.
Szomjamat oltja, jóllakat
s tőle Istent hordom magamban.
S tudom, hogy szavam, életem
győztes, ifjú és halhatatlan.