Álmodozó gyermek, bús, koravén kamasz:
későn jött, soká volt vélem a hű tavasz…
Hosszú is, boldog is! Jaj, ma tudom: messze
míg les a Vég, hogy a Voltat is temesse…

Nem láttam kalászos, férfi-derűs nyarat,
a gyümölcsös ősz is valahogy kimaradt…
Tavaszból egyszerre rámszakadt a telem;
ki gyerek volt tegnap, vén lett az hirtelen.
Ki tán sosem vetett, sohasem aratott,
Ki ütközet előtt fegyvert már lerakott,
ki futott élettől, kitől futott élet:
májusból egyszerre decemberre tévedt.

Nagy sóvárgó szemben sosem-voltak álma…
Nem hozott semmit se, most hogy Eléd állna
e tegnapi gyermek derengő barlangba:
csak papírcsomó s kusza firka rajta.

Hófehér vén fejjel bamba fájó gyermek
egyszerre, hogy-hogysem, karácsonynál termett!
Arany-tömjén-mirrhán, életre-gyűlt kincsen
jönnek ide mások… Nézd el: semmim sincsen!
Csak úgy bebotlottam, csak úgy: nem hívottan.
Áprilisból, lásd: egy folytába' futottam…
S ki semmit se hozott, mindent akar Tőled:
hetven év űrjét, hogy Magaddal betöltsed!
Arany, ezüst, angyal: telítve Karácsony!
Ide tévedt gyermek végre csodát lásson!!