Durván becsapott sötét kapun kívül
szegény koldusként, árván didereg –
s míg utána a szidalom kiált,
a fagyos úton tovább lépeget…

Halkan kopog a szomszéd ajtaján,
„számodra nincs hely, eridj csak odább”
szól bévülről egy fásult, tompa hang,
bánatos arccal ballag hát tovább…

Csillagszeméből könnye is kicsordul,
ajkán már régen elhalt a mosoly.
Hiába kopog, hiába is kérlel, –
zokogva egyre tovább bandukol…

Ne búsulj, ne zokogj, drága kicsi Jézus
a szívtelenség rideg közönyén.
Tekints azokra, kik szívrepesve várnak
születésnapod áldott ünnepén –

és akik titokban, az éjt átvirrasztván
remegve várják érkezésedet…
Ne lássa, ne hallja, meg ne tudja senki,
de Téged mégis felköszöntenek.

Egy helyett tízen, százan marasztalnánk,
térj be hát hozzánk, úgy várunk Reád. –
Mosolyogj újra s hozzad el minékünk
szeretetednek szent karácsonyát.

Feledd el a rosszat, kis szíved ne fájjon
látod, mennyien vígasztalgatunk?
Elibéd járulván, dédelgetve kérünk:
ne sírj hát, édes kicsi Jézusunk.