A kis fiam már gagyogat,
Kiáltoz, tör, tipeg, veszekszik,
Mosolyog s bámul nagyokat,
Ez vagy amaz ha tetszik.
Mindenben nagy kedvét leli,
Csak egy nem ízlik: fürdeni.
Van ilyenkor sűrű sikongás,
Hős rúgkapálás, könnyetontás,
A szája reszket, arca kékül,
Két májas-kar az ingécskébül
Míg negynehezen kikerül,
Szóval a dolog sikerül.
Az anyja persze ezalatt,
Ami csak az eszéig ér,
Az égen, földön, föld alatt,
Mindent neki igér.
Hintalovat, szép hámosat,
Székecskét, tulipánosat,
El az aranyház se marad,
S belé gyémántból madarat.
De csípős végű vesszőcskét is,
Amitől félhet, aki rossz,
Karácsonyfát, fehér pihét,
Mit a Jézuska hoz.
Egy ilyen fergeteg után
Beszélt hozzá az anyja egyszer.
Mind meg sem is értette tán,
De nézte anyját a kis ember.
Madonna képe a falon:
A kis Jézuska csupaszon
Ül a karján, s tekintetével
Az Istenanya béragyogja.
Kis fiamnak az anyja mondja:
„– Hol a Jézuska ott a képen?
Tedd a kezecskéd össze szépen,
Úgy – s ints neki most csókot is.”
Cupog a száj, megvan az is.
„– Kicsi Jézus, inget reája,
Lásd, nem varrhatott anyukája.
Fázik szegényke. És neked van,
Neked mindig jó meleged van.
Nézd a szegénykét, kicsi kincsem:
A Jézuskának inge sincsen”…
A kis fiam néz mereven
Hol az anyjára, hol a képre.
Szemén kigyúl az értelem,
S nyelve is oldódnék beszédre.
Kedveskés ümmögés jelzi,
Hogy mit hallott, megszívlelé,
Fogja kis ingét kis kezével
S nyujtja édes ügyetlenséggel
Szegény kis Jézuska felé…