A S. Maria Maggiore-ban

Parányi jászol! Három régi deszka!
Téged nem alkotott művész keze,
Sem újvilági fényes sáraranytól
Nem fénylesz, mint dómod tetőzete,
Mégis nagyobb vagy minden alkotásnál,
Mi lángelméknek agyába terem…
Idők teljének szent diadalíve,
Belőled lépett ki a történelem.

Te új időknek termő mustármagja,
Az örök Róma titkos gyökere!
Te első oltár! Belőled sugárzott
Szent áldozatunk ezer tűzhelye.
Isten szerelme első szent tanúja,
Az újszövetség pecsétlevele,
Drága frigyszekrény, melyben virágzott
A dúsan termő Jessze gyökere.

A Szeplőtelen illetése rajtad,
Feléd sugárzott szűz tekintete,
S kopott deszkádat bíborral bevonta
Az anyaságnak boldog ihlete.
A Gyermeket, szerelme szép virágát
Te őrizted sok csendes éjjelen…
Az Istenember első könnye átjárt
S átjárt sok édes, égi érzelem.

Ó, mennyi szent titoknak vagy te őre,
Parányi jászol, három deszkaszál!
Mint méh a méztermő gazdag virágra,
Úgy lelkem hozzád gyakran visszaszáll.
Szívem titkának is Te vagy tanúja:
Újszövetségem gazdag élete
Belőled indult. Ôrizd szent csodáját
S légy boldogító emlékezete.