Csak nézem és nézem és nézem…
Csörgős pásztorbottal próbálom
gyermek lelkemben ébresztgetni
emlékét, de csak meddő álom.

Mintha sose lett volna, vagy én
nem lettem volna soha, olyan.
Itt állok előtte merengve
a multon. Lassú időfolyam

fel-felloccsan és megint csak csend.
Bűvös varázs kél ki a csendből
és az évek súlyos leple alól
csilingelnek újra a csengők.

Messze száll suhogva a lélek,
az értelem szárnyai viszik,
a varázs megmaradt, ugyanaz,
és már nemcsak csodálja, hiszi.

A betlehemi jászol felett
a Csillag örök nyomot hagyott
s a barmok közt pihegő Kisded
minden más királynál nagyobb.

Csak nézem a kis karácsonyfát,
más, mint ezelőtt hetven éve…
Más a fenyő, mások a gyertyák
s én is más vagyok, sokkal vénebb.