Mert akarta, nem mert kellett,
jött Teremtő mint teremtett.
Alkotásként itt jelent meg
     Alkotói dicsőség.
Szent Látók Ôt elő-mondták;
tér kit nem fog, kor, se korlát,
szűk sorunkon vett új formát,
     nem veszítve elsőjét.

Ég a földhöz leszáll véle,
ember s Isten egybefére.
Ez Egységnek szolgál égbe'
     angyal: fönti fénylő nép!
Király pappá szenteltetik
mindenségre – s ezt jelentik:
„Földnek béke!” – meghirdetik –
     „Magasságba dicsőség!”

Kérded okát, mindnek célját?
Ok: mindenki bűnössé vált,
s Úr akarta igaz-voltát
     kegyelembe újítón.
Mily frissítő édes fűszer,
gyógyos írral élni fűt fel,
míg ecetet, epét ízlel
     vérbe ázott Megváltónk!

Óh te üdvös szentség-titka!
Igás-hátra minket bízva,
sebünk kente áldott írja,
     Szamaritán irgalma!
Elizeus Ô, második!
bűnös-voltra: ránk változik.
Istenember föltámaszt itt,
     Él Szunamit fia ma!

Erős órjás útnak lendült
halál-törvény tőle ledűlt.
Boldog első Hon! Megkerült
     bárányt odavisz vállán.
Istenember él s uralgat!
Almán-vesztőt mélyből ragad!
Örvendj ember, égig haladt!
     Teljes Karban tízes szám.