Kisded Istent hogyha látom
Édesanyja karjain,
szívem olvadoz szent lángon,
lelkem boldog dalra int.

Vágyik Gyermek, sóvárogja,
Szűzanyám, a kebledet.
Ez a Gyermek fölmosolygva
csókol, simul, ölelget.

Amint ragyog kéklő egén
fénnyel áradozva Nap,
szopva Kisded Anyja keblén,
szent örömre úgy ragad.

Oly szépséges az ily Anya;
s gyönyörűbb a Gyermekkel,
mintha titkos halk ibolya,
s liljom: Rózsát ünnepel…

Annyi szívség, annyi jóság –
„dárdákat” Szív szívre vet, –
rétek amennyi viráguk hozzák
s gyújtnak csillagot egek.

Óh ha egy a sok „nyílhegybűl”
– Édes Kisded! – jutna rám!
mit Anyádra kis szived küld, –
s megsebezne! … Jézuskám!…