Kelj fel, vedd a gyermeket és ennek anyját és eredj az Izrael
földére; mert meghaltak akik a gyermeket halálra keresék vala.
Álmot láttam. A szent karácsony-éjben
elcsitult, Atyánk, méltó haragod
s míg fényesség gyúlt milliók szívében,
békét-hirdető éjféli haranggal
a Földre küldted egyik angyalod
s mint egykoron, így szólalt meg az angyal:
… Meghalt mind, kik halálra kerestek
minden kis szépség- s jóság-magzatot!
Rákhel siralmát megbosszúlta Isten:
A nagy Heródes örökre halott,
szabad az út! A bujdosásnak vége!
Majd így folytatta fennhangon a szózatát:
… Te meggyötört, hontalan bujdosó,
leróttad már izzadság- s véradódat,
Isten- s császárnak adósa nem maradtál,
levezekelted – ha volt – vétkedet,
teljék be hát… a furcsa, magyar Írás,
hogy élned-halnod ottan kell neked,
ahol – szerinted – fényessebb a csillag,
az illat más és árnyasabb a nyár,
hol mindent-mindent elvesztettél egykor
s ahol most minden, minden visszavár!
… Mert vár… a föld és vár a régi házad.
Vakultszemű, gyalázott négy fala
tetőre vár, hogy felzenghessen benne
az újrakezdett élet himnusza;
várnak rád régen elmosódott képek
s elfeledhetetlen dallamok,
vár valaki… egyedül azt várja,
hogy elébehullj s azt mondjad: Itt vagyok;
vár rád a kedves, ismerős harangszó,
egy régi város: Utcák és terek
– vagy egy falu – hogy így mutassál rájok:
Látod fiam, én itt voltam gyerek;
vár rád a múlt és vár rád a jövendő,
a négy folyó és a hármas halom,
várnak az élők és mind visszavárnak
a temetők a domboldalokon;
vár hívatásod, munkád – és terád vár
a frissenácsolt tető jó szaga,
… vedd hát a gyermekid és ezek anyját
s eredj…
az Isten hírével, Haza!
1965
