Zimányi József, Naomi című könyvecskéjéből hoztam egy kis gondolatot önöknek.

Egy madártani tudós megfigyelései közben egy érdekes jelenségre lett figyelmes. Amikor a fülemüle fiókák kibújnak a tojásból, a fülemüle apukák éjjel-nappal énekelnek nekik. Tudni kell, hogy a fülemüléknél csak a hímek énekelnek. S ennek a tudósnak nem hagyott nyugtot a kérdés, miért énekel a fülemüle apuka éjjel-nappal, miért nem elég csak nappal? Kivett három fiókát a hímek közül, bevitte a lakásába és táplálta őket. Három hét múlva visszarakta őket. Majd eljött a kirepülés ideje és ez a három, amelyiknek hiányzott az apukás három hét, olyan rikácsoló hangot adott, hogy a nőstények elmenekültek tőlük. Ilyen helyzetben nincs házasság, nincs fészek, nincs nemzedék, nincs folytatás. Mert ez a kis állat azzal a csöpp agyával tudja: nekem hat hetem van, hogy beleénekeljen a szükséges dallamot a fiókák fejébe, hogy legyen folytatás, hogy biztosítsuk a jövőt. Ez nekünk, szülőknek, az apukáknak is a felelőssége. Hogy elegendő bíztatást, mosolyt, szeretetet, odafigyelést adjunk gyerekeinknek, és el ne felejtsük megtanítani őket mosolyogni. És ehhez még egy gondolat: hogy aki még teheti, az személyesen, aki már esetleg nem, az egy gondolattal köszönje meg a szüleinek, hogy sokszor bizony nagyon nehéz helyzetben, lemondásokkal együtt, de fáradhatatlanul éjjel-nappal beleénekelték a szükséges dallamot a szívébe.