(Joel 2,12-18; Zs 50; 2Kor 5,20 - 6,2; Mt 6,1-6.16-18)

Megállok Krisztus ikonja előtt. Krisztus Pantokrátor, Mindenek Ura. Megállít az Istenember arca. Tekintete átvilágít, foglyul ejt. Megint az ikonon át megszólaló rend.

Másnap, XVI. Benedek pápa lemondásának híre. Idegesség fut végig a világon. Nyugtalanság a médiában. A BBC World Service innen az egyetemi lelkészségről sugároz interjút a fiatalokkal. Az interjúkészítő szuggerálja, szinte kiprovokálja, milyen változást várnak. S a fiataloktól miden a világba röppen. Női papság, egyesek a női pápa lehetőségét vetik fel. Harcos feminista hangok is megjelennek. Egy olasz fiatal, Andrea bír egyedül iskolázott hitismeretekkel. Ortodoxiája egyedül marad. A tanulság sokrétű.

A katekizmus minősége – a világ minden tájáról jöttek a fiatalok – hagy kívánni valót maga után. A Hagyomány ismerete – hiány. Amint az is, hogy a „papi tudat” mennyire képtelen elérni a kort.

A pápa arca a lemondásakor, Arc, ami megállít. Megint. Szolidaritásra hív. A lemondás híre: a világ kétséggel küzd, indulatok, várakozások és ellenvárakozások feszülnek ikonok rendje nélküli korunkban.

Ez a nagyböjti idő, bennem, a rendért kiált. Megállni a hétköznapok és benső indulatok feszülésében. Meghallgatni a szavak nélküli Arcot. Krisztus emberi érvelésen túli ikonját.

∗

Odahaza az egyetemfoglalások híre. Istenem, micsoda indulatokban élünk. Emberségünk rejtett Krisztus-ikonjait naponta zúzva. Ebből az indulatvilágból kívánok megállni valódi Arcok előtt. Valódi, lelki arcunk előtt. Fizikai arcunk mellé rátalálni valódi arcomra.

∗

Hamvazószerda evangélium intését a böjtről az Arcot megrajzoló tanításként olvasom. A „belső ima”, ami mellőzi a külsőségeket, arra irányítja a figyelmet, ami az emberi arcunk és Isten láthatatlan Arca között meg kéne, hogy történjen. Bármilyen furcsa, Máté soraiban a názáreti Arca egy „vallásosság utáni kereszténységbe” hív. Sőt, nem is egyszerűen hív, de utasítja a hívő embert megpróbálni teljesen a vallásosság külsőségei nélkül élni. Amikor csak az életünket „rejtekben látó Atya” és rá figyelő arcunk van.

∗

Emmanuel Levinas az emberi arcban megfogalmazott etikáról gondolkodva, talán a legközelebb visz bennünket a „vallásosság önfeladásához”. Hogy megszülethessen bennünk az Arcra hangolt látás. Levinas gondolatait az „Etika és az Arc” című fejezetből (Totality and Infinity) mintegy illusztrációjaként olvasom az ikonok kréta-alapozásában rejlő Krisztus arcról. Minden ikonban, legelső rétegként ott feszül a lenvászonban Jézus arca, mint Első Arcunk.

E a láthatatlan Archoz való viszonyunk rendezése vezet majd egyéb helyzeteink rendezéséhez. A Hagyomány összeborult rendjének rendezéséhez katolicizmuson belül; kereszténységen belül. Európai humanizmusokon belül. Hiányos „katekizmusokon” belül. Egyetemfoglalásoktól hangos, de a kérdések valódi Arcáról hallgató, országunkon belül. Személyes életen belül.

∗

Akkor Levinas logionjai közül néhány. „Az arc elutasítja a birtoklást, ellenáll az erőnek, melyen át az archoz közeledem…” „Az arc elveti hatalomra való képességemet.” Azaz: a másik ember arca módosítja a hatalom természetét bennem. Vallási, politikai, személyes hatalmat. „Az ölés ösztöne” (mert ne legyen illúziónk, ez feszül e hatalmak alatt) a másik személyében kénytelen szembe nézni a ténnyel: az Arc nem igázható le. Nem fosztható meg szuverén értékeitől. Úgymond, „nem semlegesíthető”. Mert, figyelmeztet Levinas, az „ölés” nem uralkodni akar a másikon, hanem a másik lényét megsemmisíteni. „Megölni csak azt lehet, aki tőlem abszolút függetlenül létezik, aki végtelenül meghaladja hatalmamat.”

∗

S az ikon alapozásáról eszembe jut a lenvászonba nyomott Arc nyugati története is. Az ikon teológiája a leprából gyógyulást kérő Abgár király történetére hivatkozik, aki követeit küldte Jézushoz. Ő arcának lenyomatát küldte el a beteg uralkodónak, aki meggyógyult az Arc szemlélésétől. A nyugati változat a „Veronika-kendő” története. Ott, szó szerint egy megölésre hurcolt ember arcának lenyomatát látjuk. Keresztútján hagyva Arcát az odanyújtott kendőben. Arcunk betegségtől, emberi indulattól fenyegetve él.

∗

Levinas folytatja. „A Másik, aki képes szuverén módon nemet mondani velem szemben, kiszolgáltatott a végsőkig, mint a kard éle vagy a revolvergolyó.” Az Arccal való szembenézés hiányában valóban gyilkos világban élünk. Arctalan szívvel. Látás nélküli szívvel. Szó szerint harcban állunk önmagunkkal, a másikkal. Mind az angyalok alatti, mind az angyalok feletti világgal. A böjt keresztény értelmében: vakon a szolgáló (adni képes) szeretetre, jobbik önmagunkra, és hitünk (Arcunk megnyílására) felfogni Isten (mint Arc) értünk való szenvedését. Önátadását arctalan történelmünknek. Kenózisát – önkiüresítését Arcának. Látásunkért.

∗

„A másik nem egy nagyobb erőt állít velem szembe… hanem lényének transzcendenciáját, végtelen természetfelettiségét. E végtelen, mely erősebb a gyilkosságnál épp végtelen szembenállása által, izzik a másik Arcában. A védtelen szem teljes meztelenségében, a Természetfeletti abszolút nyitottságában.” Ez a viszony az, ami mindent eldönt. Ez az ellenállás, mely képtelen ellenállni, etikai ellenállás. „Ez az erkölcsi szembenállás mond ellent nekünk, mint az emberi arc alapüzenete. Valódi arcunk első szava: „Ne ölj!” A keresztény böjt, végső soron, ezért a megnyílni és az ölés ellentétét adni képes Arcunkért való küzdelem.

2013-02-13