Karácsonykor az Ige testté lett, Isten emberré lett. Ez annyit jelent: Isten jelen van az én korlátaimban – a korlátaim között jelen van Isten.

Az én korlátaim, bukásaim, bizonytalanságaim: Isten jelenlétének „helyei” a világban! Gondja van mindezekre, és el is fogadta ezeket.

Ahol saját korlátaimba ütközöm, valójában Őt érintem. Ez tehát nem a reményvesztésre ad okot, hanem éppen ellenkezőleg: segít, hogy növekedjem a reményben. Elfogadni a korlátaimat azt jelenti: elfogadom Őt, elfogadom Istent a korlátaimban.

Korlátaimban Isten van jelen! Az, amit a többieknek nyújtani tudok a saját korlátaim között, végtelenül kevesebb annál, mint amire szükségük van, és amit kérnek tőlem. És mégis épp ezekben a korlátaimban van jelen Isten, aki korlátolt mivoltomban adja magát, azáltal, hogy én is Neki adom magamat.

Megtestesülésén keresztül – értsd jól! – „szentséggé” válok, hatékony jellé, melyben Ő közli magát, és megjelenik a mi világunkban.