Az Imádság, ha mibenvoltát kérded:
hogy lélek Istenhez tapad, hogy Urával beszélget!
Hatás szerint: világ mentése, Istennel megkötött béke.
A könnyek anyja és leánya: bűnök kiengesztelése.

A kísértések fölött híd, szent bástya, min bú megtörik.
Harcokat elszüntető, angyalművekben részvevő!

Minden léleknek tápláléka, eljövendő boldogság előárnyéka.
Örökhű dologra készülő, erényt árasztó dús forrás.

Kegyelmet vonzó szent erő, a haladásra serkentő!
A lelkünk napi étke, szellemünk oktató fénye.

Biztosban-megszilárdítás, reménybe mély alapvetés.
A búsat felvidító, a koldust gazdagító.

A remeték egy-kincse, a harag jó bilincse.
A haladásnak tüköre, a lelki nagyság hű lemérője.

Mivoltunknak kitárult megvallása, jövő dicsőség villanása.
Ima az igazán esdőnek törvényszéke: lép Ura elé.

Bírónál csöndes pihenés: Végnap haragján enyhülés!
Úgy kezdd imád, hogy elvonó sok kuszaság zaját „belépve” elszántan kizárd!

Az ima közepe, ha lélek nézi fölfelé a Titkot, amit kutatott s Istenben látni óhajtott.
S a vége – belesuhanni Istenségbe…

Más öröm az olyan imába érzik, amit közösségben végzel.
Más azé, ismét, ki magában lelkében talál Urára!
Előbbit tán zavarva elkószált képzelgések is kínozzák.
Utóbbi szívét eltölti alázat!

Keres, talán hiába dadog imája, s orcái végül könnyben áznak.