Táborozásunk egyik reggeli áhítatán hangzott el egy kis történet arról, hogy a hernyó át akart kelni a forgalmas országúton. íme a történet.
„Nincs esélye. Előtte hatméternyi aszfalt. Húsz személykocsi, öt teherautó,
egy nyerges vontató és két lovas kocsi jön percenként.
A hernyó nem tud a járművekről. Nem tudja, milyen széles a műút. Nem tud
gyalogosokról, kerékpárosokról és motorokról.
Csak azt érzi, hogy a túloldalon valami zöldell. Gyönyörű, friss, valószínűleg
ehető fű. A vágya űzi, át kellene kelni az úttesten.
Nincs esélye. Hat méter aszfalt áll előtte. Elindul. Kúszik lábatlan lábain.
Percenként huszonhét jármű jön.
Elindul, lassan, sietség nélkül. Húsz személykocsi, öt teherautó, egy nyerges
vontató és két lovas kocsi… Elindul. Megy, kúszik, halad - és megérkezik.”
A történet azért elgondolkoztató, mert ilyen a keresztény életünk is.
Mindenki tudja, hogyan kellene okosan, bölcsen, békésen, szépen élni, nagyon sokaknak mégsem sikerül. Tudjuk, hogyan kellene Isten Országát építeni, az eredmény mégis csekély.
Fiatalon, amikor az egész világot, az egész egyházat akartam megváltoztatni, egyszerűnek tűnt minden, és lehetségesnek. Ma már óvatosabb vagyok az eredményességet illetően, de egy dologban továbbra is biztos vagyok: Isten Országa létrehozható, felépíthető itt a Földön. Az emberi szív szeretete legyőz minden akadályt.
Isten Országa és a kereszténység helyzete hasonlít a kis hernyó esetéhez, aki át akar kelni a forgalmas országúton. Félelmetes erők dolgoznak Isten Országa ellen, de meghátrálni mégsem szabad.
Mennyire reménytelennek tűnik az adást, osztozást hirdetni egy olyan társadalomban, ahol igazán csak a pénz számít. Amikor a pénz elbűvöl, leköti a gondolatot, megnémítja a lelket, elvon a családtól, hajszolása fáradttá és idegessé tesz, amikor átveszi az élet értelmét és az Isten helyét.
Mégis lehetséges, hogy ne a pénz szolgái legyünk, hanem a Mindenhatóé! Lehetséges, hogy nemet mondjunk az életszínvonal emelkedésére, lehetséges nemet mondani arra, hogy ne a pénz töltse be az életünket, gondolatainkat, lelkünket. Lehet osztani, adni, ajándékozni.
Mennyire reménytelennek tűnik békességteremtést hirdetni egy olyan világban, ahol mesterségesen állítanak szembe nemzeteket, népcsoportokat, embereket. Amikor a szomszéddal is nehéz megtalálni a hangot, amikor a vértestvérek ölre és bíróságra mennek az örökségért. Amikor elválasztanak határok, világnézetek, meggyőződések, világlátások. Amikor háborúkat indítanak gazdasági érdekekért, amikor az egész világot lángba boríthatja néhány elmebeteg politikus paranoiás meggyőződése. Amikor ellenséget látunk és keresünk ott, ahol nincs. Amikor bűnbaknak kiálthatunk ki bárkit, aki nem tetszik nekünk és nem szimpatikus, vagy tönkre akarjuk tenni.
A megértés és a békesség mégis létezik. Egységre tudunk jutni minden jó szándékú emberrel. A szelíd, békés szónak van értelme és ereje. Az összhang és a békés egymás mellett élés megteremthető. Fegyvereinket barátságra, okos, halk, szelíd szavakra cserélhetjük. Isten és ember, ember és ember összebékülése lehetséges.
Milyen reménytelennek tűnik szolgálatot hirdetni olyan korban, amikor mindenki arra törekszik, hogy ne beosztott, hanem vezető legyen. Amikor az uralkodás, a parancsolgatás, a kiskirálykodás mindennapos a munkahelyen, az iskolában, a családban, az egyházban; amikor a kinevezett, hivatali tekintélynek örülnek sokan, és nem törekszenek arra, hogy természetes módon megszerzett tekintélyük is legyen; amikor a házastársak egyike beosztottá akarja tenni az egész családot; amikor az iskolában, a munkahelyen a legprimitívebbek a hangadók, a hangoskodók; amikor szabadság címszó alatt elszabadul az uralkodási vágy; amikor a gyerek rabszolgává teszi a szülőt, a munkaadó a munkást, a tanár a diákot; amikor azt hirdetik, valósítsd meg önmagad, és nem azt, hogy add oda önmagad; amikor minden az egoizmusra buzdít, hogy te legyél az első, szerezz meg magadnak mindent, másokra ne legyél tekintettel.
Ennek ellenére a szolgálat élhető életforma! Lehet hordozni a társam bánatát, örömét. Lehet fogni a gyengék jobbját. Lehet a figyelmemet, szeretetemet osztani otthon, az iskolában, a munkahelyen. Lehet szolgálni a betegeket, elhagyottakat, kitaszítottakat. Lehet jó lélekkel pazarolni erőnket, figyelmünket, szeretetünket mindenkire. A tényleges szolgálat ad majd valós tekintélyt, a Földön meg nem fizethető jutalmat. Közösséget létrehozni és összetartani csak szolgálattal lehet.
Nincs egyszerű dolga annak, aki Isten Országa építésére vállalkozik a Földön. De biztosak lehetünk benne:
Biztosak lehetünk abban, hogy átérünk a túloldalra.
Forrás: Érted vagyok 2009/5
