Mennyei Atyánk végtelen szeretete abban mutatkozott meg, hogy fiát, Jézust elküldte, elengedte hozzánk a Földre. Ebből az atyai szeretetből kell nagyon sokat tanulnunk.

A gyűjtést ismerjük, az adást, az osztozást tanulni kell. A ragaszkodás könnyen kialakul, az elengedés már jóval több erőfeszítést igényel. A harciasságra, az erőszakra azonnal készek vagyunk, a szelídséget, a békességteremtést hosszú ideig kell tanulni, gyakorolni. Hatalmi pozíciókat betölteni, erre készen állunk, a szolgálat életformája jóval nehezebb, rögösebb. A kritizálásra rááll a nyelvünk, a dicséretre már kevésbé. A könnyű utat gondolkodás nélkül választjuk, a nehezebb ellenállás irányába jóval ritkábban megyünk.

Mennyei Atyánk csodálatos példát mutatott az elengedésre. Tudta, hogy saját Fiát farkasok közé küldi bárányként. Azt gondolta, „a fiamat csak becsülni fogják… Hátha…” (Mt 21,37).

Nem így történt. Nem becsültük a Fiút. Ahogy nem becsüljük a köztünk járó, élő szenteket, prófétákat, igaz embereket sem.

Az elengedés a szeretet döntő mozzanata. Ezt mindenkinek meg kell tanulnia.

Amikor egy férfi és egy nő szeretetszövetséget köt, először azt kell tudatosítaniuk, hogy házastársuk nem a tulajdonuk. Nem birtokolhatják, nem használhatják kényük-kedvük szerint. Pedig sokan gondolják, gyakorolják ezt: „Az enyém vagy, megszereztelek, többet el sem engedlek.” Birtoklási vágyunk végtelen és féktelen – pedig még a házastársat is el kell engedni, ha menni akar.

A szülő kötelessége, hogy ne csupán magához láncolja a gyermekét, hanem adott időben tudja elengedni is, hogy önálló, autonóm személyiség lehessen. A szülők árnyékában senkiből sem lesz igazi felnőtt, mert tekintélyük súlyával akadályozzák a felnőtté válást. Aki elengedi gyermekét, az kapja vissza igazán. Aki ezt nem tudja megtenni, az elveszíti.

Ahogy eljár felettünk az idő, a természet megtanítja: mindent el kell engedni. Meggyengül a látásunk, a hallásunk. Ízlelésünk, szaglásunk erőteljesen megkopik. Testünk erőtlenedik. Ösztönös vágyaink elcsitulnak, elmúlnak.

Aki nem tudja elengedni a pénzt, a hatalmat, majd a múló idő megtanítja rá.

Amikorra vissza kell térnünk mennyei Atyánkhoz, addigra már nem szabad ragaszkodnunk semmihez, senkihez. Így tudunk elmenni méltóságteljesen, kötöttségektől mentesen. A halál megtanít arra, hogy mindent és mindenkit elengedjünk.

Miért kötődnek a karácsonyhoz ezek a gondolatok? Mert mennyei Atyánk nagyszerű példát mutatott: elküldte a Fiát, pedig tudta, hogy biztos halál a sorsa…