Az ember, miután telezabálta magát a jó és rossz tudásának fájáról, csuklani kezdett, meg öklendezni, és kezdte érezni magában az isteni erőt, amellyel képes akár új világot teremteni is. Új világot, amelyben többé nincs szüksége Istenre, mert ő egymagában képes világok sorsát eldönteni. Isteni tudása és mindenre-képessége birtokában meghatározta, hogyan fog elbánni a világgal, természetesen elsősorban azokkal, akik másképpen gondolkoznak. Azokkal, akik neki, a másodistennek nem engedelmeskednek. Az első Isten kétségeket támasztott volna ugyan az igazság győzelmével szemben a szeretet és szolgálat csendességével, az ember azonban felütötte a Bibliát, és Isten szemére olvasta a kénköves pusztulást, a vízözönt és az örök kárhozatot, és Isten erre már nem tudott mit lépni, csak csendesen, észrevétlenül megszületett Betlehemben, úgy, hogy aztán 30 évig lehetőleg senki se tudjon róla, még szülei: József és Mária se…

Nem is lett volna komoly baj. Jézus leélte volna az életét csendesen, szolgaként, az embertől tanulva engedelmességet és szeretetet, csakhogy mindentudásának és mindenre-képességének birtokában az ember meg akarta mondani Istennek, hogy milyen legyen, mikor jöjjön el, és kiken milyen ítéletet tartson, kiknek milyen mennyországot, kiknek milyen poklot nyisson, és ezt már Isten sem bírta ki. Inkább odaadta messiását a jászolba, Fiát küldte a pokolba, hogy az ember végre elgondolkozzon, mit is akar kezdeni önmagával és Istennel.

Mindketten döntöttek: Isten is, és az ember is. Isten akasztófára juttatta önmagát, az ember pedig dicsőséges ünnepet ült fölötte. Aztán, hogy vigaszt nyújtson az elkeseredett Istennek, megígérte neki, hogy ítéletet tarthat Ő is, majd egyszer, ha eljön annak az ember által megengedett ideje. Ha előbb nem, majd a világ végén.

Istent azonban mindez nem tudta megvigasztalni, így változatlanul kitartott amellett, hogy Betlehem az igazi, a szolgálat, az életodaadás az igazi, és az ítélkezés, a részleges vagy végítélet a hamis. Istent nem lehetett meggyőzni arról, hogy pusztítson, hogy eltaposson, hogy megsemmisítsen, hogy poklot teremtsen, még akkor sem, ha az ember soha sem tudott ebbe belenyugodni. Ő valóságosan akarta megmenteni az embert, és nem kívülről, látszat szerint - végítélkezés és pokolteremtés által - akarta ráerőszakolni magát az emberre.

Az advent a júdeai Betlehemben kezdődik, és életünk szeretetre, mások különbözőségének elfogadására, megrendítő tiszteletére épült betlehemében születik újra és újra. Ilyen adventet kell várnunk és vállalnunk, mert nincs más advent, csak a betlehemi.