Jó néhány sivatag van Földünkön, amely hónapokig nem lát esőt. Ennek ellenére ezeken az elhagyatottnak tűnő helyeken is egy sereg élőlény van jelen: például bogarak. Bár való igaz, hogy esetenként hónapokig egy csepp eső sem esik, mégis ezek a bogarak időről-időre friss vizet isznak. Hát ez meg hogy lehet? Íme a rejtély titka… Alkonyat közeledtével, amikor már lassanként kezd lehűlni a levegő, bogarak bújnak elő rejtekhelyükből. Felbaktatnak egy-egy homokdombra és kiterjesztik csápjaikat, lábaikat – és várnak. Oly mókásan néznek így ki mozdulatlanul, mint valami elvarázsolt bábfigurák. Türelmes várakozásuknak azonban előbb-utóbb meglesz a jutalma. A lehűlő levegőből egymás után gyöngyözik ki a néhány csepp harmat. A kis bogarak ezután csaknem tótágast állnak. Kisvártatva így csurog le testükről a néhány csepp éltető nedű a szájukhoz. Ekképpen isznak hát e sivatagi bogarak akkor is, mikor hónapokig nem esett egy csepp eső sem.

Számtalanszor érezheted magad te is kihaltnak tűnő sivatagban. Van úgy, hogy hónapokig nem esik egy csepp eső sem… Ennek ellenére valami mégis arra késztet, hogy bújj elő rejtekhelyedből, pedig biztonságosabbnak tűnik odalent. Valami mégis arra késztet, hogy éppen ezen a sivárnak tűnő helyen terjeszd ki csápjaidat. Micsoda kiszolgáltatott, védtelen helyzet ez! Elmondhatatlanul furcsán érzed ilyenkor magad. Tudva-tudatlanul mégis pont ekkor adsz felületet annak a Láthatatlannak, aki ott is jelen van. Hányszor de hányszor érzed ilyenkor nevetségesnek magad. Hányszor de hányszor érnek ilyenkor gúnyos megjegyzések. Hiszen csakugyan olyan vagy ilyenkor, mint valami csodabogár. Semmit tevés ez?! Talán bizony tényleg szükséged van erre a furcsa koreográfiára?! Sóvárgó és szíre-szóra nem tágító várakozásod azonban előbb-utóbb érzékelhetően enyhülni fog. Észrevétlenül, szinte a semmiből gyöngyözik ki rajtad az alig néhány csepp malaszt. Igen, mert ez a kevés is elég… Igen, mert az egek valóban tudnak harmatozni… Mégis különös ez számunkra úgy, ahogy van. Mert egyszerre teljes passzivitást és teljes aktivitást igényel részünkről. Mert mi is lett volna akkor, ha nem hallgattál volna a téged megszólító szelíd hangra odalent, mikor még biztonságban érezted magad rejtekhelyeden; ha te magad nem baktattál volna fel arra a kiemelkedő helyre; ha nem védtelenül és kiszolgáltatottan adtál volna önmagadból felületet Őneki; ha idegességedben ide-oda kapkodva éppen azt ráztad volna le magadról, ami miatt tudva-tudatlanul előmásztál; és ha nem álltál volna tótágast? Mert a feje tetejére esett világ így állhat ismét talpra benned. Mert csak az csillapíthatja szomjunkat, aki e szomjazás forrása és célja. Mert bizony magunkból nem csavarhatjuk ki azt, amivel önmagunkat csillapíthatnánk. Mert bizony nemcsak egyszer, hanem időről-időre kell kikászálódnunk önmagunkból ahhoz, hogy egyáltalán élni tudjunk.