MI ATYÁNK, ki vezettél minket végtelen földeken keresztül Hunniába, ki több mint ezer éve vigyázol ránk a történelem viharai közepette, ki a legnagyobb vészekben sem engedted elveszni a magyar nevet.

AKI A MENNYEKBEN VAGY, és onnan követed vigyázó tekinteteddel szeretett népedet.

SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED, hogy még élhetünk, mi magyarok magyarként élhetünk.

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, s benne adj nekünk végre békét és megbecsülést.

LEGYEN MEG A TE AKARATOD, s ha úgy akarod, szenvedjünk még évezreden át, de ne engedd, hogy szétszóródva lassan elpusztuljunk,

MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA, adj költőket, művészeket, tudós tanárokat, hogy ők táplálhassák vérükkel és verejtékükkel éhező Nemzetünk.

ÉS BOCSÁSD MEG A VÉTKEINKET, mert emberként nem vagyunk különbek másoknál. Sokszor elhagytunk, sokszor megtagadtunk, ideje visszatérnünk szeretetedhez!

MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK, mert sokan voltak, nagyon sokan, kik gyűlölettel ontották nemes vérünk, és ontanák ma is, ha nem fognád vissza fegyveres kezük.

ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, mutasd meg végre az igaz utat, hogy végig mehessünk rajta.

DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL, a megcsonkított Hazát rágó pénzszagú férgektől, a fogaikat csattogtató szomszédainktól, kiknek éhségét csak utolsó csepp vérünk tudná csillapítani.

MERT TIED AZ ORSZÁGUNK, erőnk és dicsőségünk.

ÁMEN.