Mint ahogyan a testünket nem hanyagoljuk el, hanem betegség esetén az orvoshoz megyünk, hogy gyógyulást keressünk, ugyanígy a lelki betegségeket sem szabad elhanyagolnunk. Az Egyház minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekszik, hogy meggyógyítsa lelki betegségeinket. Leghathatósabb eszköze pedig a Gyónás Szentsége. Kérdés azonban, hogy a gyónni szándékozók tudják-e, hogyan kell gyónni?
1. A keresztény hívőnek joga van magának megválasztania a maga lelki orvosát. Habár minden papnak méltóságánál fogva megadatott az ,,oldás és kötés'' hatalma, a hívő mégis szabadon választhatja meg a maga gyóntatóját, se ebben nem köti őt sem az egyházközségi kötelezettség, sem egyéb korlátozás. Amiképpen a test orvosát is szabadon választjuk, anélkül, hogy kötne bennünket szomszédi, vagy egyéb viszony, éppen úgy lelki orvosunknak is azt választhatjuk, akihez leginkább van bizalmunk.
Miután megtalálta a hívő a megfelelő lelkiatyát, tanácsos, hogy ne változtasson gyakran. Mert amint a testi szervezetnél is az állandó kezelőorvos figyelemmel kíséri a testi állapotot és a betegség alakulását, s így könnyebben tud a beteg hasznára válni, így a lelki orvos, a gyóntató is, ha folyamatosan ismeri a gyónó lelkiállapotát, szisztematikusabban és következetesebben tudja őt lelki tanácsokkal ellátni.
2. Mikor és milyen időközönként gyónjon a keresztény hívő? Erre a kérdésre csak egy lehet a válasz: amikor úgy érzi, hogy lelke beteg és bűnterhelt. A gyónásra tehát nem lehet megszabott időbeli határokat felállítani.
Általában az a szokás, hogy a gyónást összekapcsoljuk a Szent Eucharisztiával, ez azonban nem jelent áthághatatlan szabályt. Gyónhatunk máskor is, függetlenül attól, hogy a Szent Eucharisztiához szándékozunk járulni, vagy sem. Sőt, kivételes esetekben (pl. a halálos ágyon, vagy rendszeres Szent Eucharisztia vétele esetében, amikor úgy érezzük, hogy semmi bűn nem terheli lelkiismeretünket) gyónás nélkül is járulhatunk a szent áldozáshoz. Ez a két szentség önálló és független egymástól. Hogy általában mégis összekapcsoljuk őket egymással, annak az az oka, hogy a Szent Eucharisztiát csak teljesen tiszta lélekkel vehetjük magunkhoz, ami végső fokon csak a Szent Gyónás után képzelhető el.
Vannak intenzív lelki életet élő keresztények, akik állandó lelki harcban állnak a bűnnel, ezért mindennapos lelkiismeretvizsgálatot tartanak. Ezek a hívők természetesen jól meg tudják ítélni, mikor nem elegendő már az önbírálat, a lelkiismeretvizsgálat, és mikor válik elengedhetetlenül szükségessé a gyónás. Náluk a bűn nem válhat idült lelkiállapottá, másfelől pedig mentesítik lelkiatyjukat az alól, hogy folyton csak velük foglalkozzék.
A komoly lelkiéletet élő keresztény a maga apró-cseprő problémáit másokkal is közölheti, olyan személyekkel, akik maguk is mély lelki életet élnek és komoly lelki tapasztalattal rendelkeznek (itt Nikodimosz atya nyilván azokra a gerontoszokra, szlávul sztarecekre, illetve az olyan elmélyült imádságos életet élő világi hívekre gondol, akik ugyan nem viselnek papi méltóságot, bölcsességüknél és alázatuknál fogva azonban alkalmasak arra, hogy lelki vezetés adjanak a keresztények; ilyen volt például a modern idők nagy Áthosz-hegyi sztarece, Paísziosz atya, aki ugyan egyszerű szerzetes volt, mégis lelki gyermekek százait vezette szeretetben és istenfélelemben Krisztushoz - a szerk. megjegyz.). Így valósul meg Szent Jakab apostol útmutatása: ,,Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok'' ( Jak. 5,16). Ha azonban súlyosabb lelki probléma, vagy bűn mutatkozik, ez az eljárás nem elegendő, hanem ez esetben feltétlenül a gyóntatóhoz kell fordulni segítségért.
Hozzá kell tennünk azt is, hogy a súlyosabb bűnöket nagyobb lelki problémákat sohase hagyjuk a nagy ünnepek előtti napokra, hogy majd akkor gyónjuk meg. Azokban a napokban ugyanis - a gyónók nagy száma miatt - a gyóntató nem képes minden esetben alaposan és részletesen megbeszélni a gyónóval ezeket a súlyos lelki kérdéseket.
3. Gyónás előtt megfelelő előkészületre van szükség. Nem szabad úgy elindulnunk hazulról a Szent Gyónásra, hogy előzőleg meg ne vizsgáltuk volna alaposan lelkiismeretünket. Azt sem szabad elvárnunk, hogy a gyóntató pap állandóan kérdezzen, mintha valamiféle kihallgatáson lennénk. Nekünk magunknak kell kérdezés nélkül elmondanunk bűneinket és lelki problémáinkat. A lelkiatya csak szükség esetén kérdez, hiszen a gyónás nem vallatás, hanem bűneink önszántunkból való megvallása. Ezért a gyónás előtt zárkózzunk be szobánkba, és vizsgáljuk meg tüzetesen lelkünket, jellemünket, fogyatékosságainkat, bűneinket. Szükség esetén még feljegyzéseket is készíthetünk erről az önvizsgálatról, ha úgy véljük, hogy ez megkönnyíti gyónásunkat.
Pythagorasz, az ókori bölcs tanítványai mindennap ezt a kötelező lelkiismeretvizsgálatot végezték: ,,Milyen kihágást követtem el? Mi jót tettem? Mit mulasztottam el megtenni, amit meg kellet volna tennem?'' Ha a pogány bölcs tanítványai így gondolkodtak és cselekedtek, mennyivel inkább kötelességünk az önvizsgálat nekünk, Krisztus tanítványainak?
Fordította: id. Kalota József lelkész
Forrás: Egyházi Krónika 1961. március (,,Efimeriosz'', Athén, 1960/20. szám)
