(Részlet Gerard W. Hughes SJ A meglepetések Istene című könyvéből)
Elképzelem, hogy Észak-Írországban vagyok plébános. Azért választottam ezt a helyszínt, mert tükröz valamit az olyan vallási és politikai konfliktusoknak a hevességéből, amilyenek Krisztus idejében megosztották Palesztinát. A plébánost felbosszantja plébániája egyik hívőjének viselkedése, aki kispapnak jelentkezik az Egyesült Királyság több szemináriumába és kolostorába. Anglia, Skócia és Wales püspökei és szerzetes-elöljárói levelet írnak a plébánosnak, véleményt kérnek a jelentkezőről. A munkájától túlterhelt plébános röviden válaszol, mondván, hogy a jelölt tökéletesen alkalmatlan arra, hogy fölvegyék. Sokan visszaírnak, további információt kérnek. Válaszként a plébános a következő körlevelet küldi ki:
Krisztusban kedves Tisztelendő Testvérek!
Kérem, bocsássátok meg, hogy körlevelet küldök, de abban a reményben teszem, hogy a gondos átolvasásához szükséges néhány perc időt és pénzt takarít meg Tisztelendőségeteknek, és szemináriumaitokat és noviciátusaitokat megmenti az esetleges feloszlástól.
Egy 33 éves, plébániámhoz tartozó fiatalember, név szerint E. Manuel úr már jelentkezett néhányatoknál, és valószínűleg még többeteknél fog jelentkezni, hogy vegyétek fel egyházmegyétekbe, szerzetesrendetekbe vagy kongregációtokba. Néhányan véleményt kértetek tőlem. Egyszerűen azt válaszoltam, hogy nem tartom őt alkalmas jelentkezőnek, mivel a szeretetszolgálat és a túlságosan sok munka rövidségre kényszerített. Néhányan részletesebb jellemzést kértetek. Míg nagyra értékelem Tisztelendőségetek vágyát, miszerint szeretnétek igazságosak lenni ezzel az emberrel, és táplálni kívánjátok a papi hivatás minden, akármilyen valószínűtlen kis jelét is ebben a nyomasztó paphiányban, sajnos nincs ráérő időm, hogy levelet írjak a munkanélküli Manuel úrról. Nehéz plébániai munkám mellett, a Méltóságos Püspök Úr kérésére átvettem az egyházmegyei házasságrendezési ügyek bírói teendőit. Mgr. Colquhoun utódjaként, aki két évvel ezelőtt, a szóban forgó Manuel úrral való találkozás után szívinfarktust kapott. Házvezetőnőm sincsen, ennek okait majd később elmagyarázom.
Manuel urat csupán néhány személyes találkozás alapján ismerem. Amikor három évvel ezelőtt erre a plébániára kerültem, Manuel úr már elment itthonról és csak alkalomszerűen jön haza, hála Istennek. Viszont hosszasan beszélgettem olyan emberekkel, akik jól ismerik őt, különösen is a plébánia új könyvelőjével, aki egy értelmes és ambiciózus fiatalember, és egy ideig kapcsolatban állt Manuel úrral.
Manuel szülei (az apja meghalt néhány éve) kb. huszonöt éve költöztek a plébániára. Vannak, akik azt mondják, hogy vándor néphez tartoztak. Ezt a híresztelést hihetővé teszi fiuk gyakori csavargása, és az, hogy az anyja egy csendes egyedülálló asszony, ami gyakori jellemvonás a már letelepült cigányok között.
A család legközelebbi ismerősei azt állítják, hogy valójában nem az elhunyt idősebb Manuel úr a gyerek apja. Elég régivágású vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, hogy az ilyen dolgok fontosak lehetnek.
Tizenegynéhány éves korában E. Manuel egy szüleivel töltött többnapos ünnepen eltűnt, és három napig nem került elő. Ahogy Tisztelendőségeitek kétségtelenül tudják, jól ismert tény, hogy a fiatalkori szökések gyakran pszichés kiegyensúlyozatlanságra utalnak. Miután megtalálták és kérdőre vonták, a gyerek állította, hogy apjának ügyeivel foglalkozott. Természetesen ez magyarázható törvénytelen gyerek mivoltával, amit esetleg felfedezett, de néhány rokona ennél baljóslatúbban magyarázza a történteket és meg van győződve arról, hogy a gyerek megszállott.
Úgyszólván semmiféle iskolai oktatásban nem részesült, kora gyerekkorában az apja mellett tanoncoskodott. Fiatal korában hagyták, hogy kedve szerint kószáljon, többségében furcsamód csendes volt, ugyanakkor halálosan könnyeden és elbűvölően tud beszélni, s ezzel könnyen be tudja csapni a nem eléggé óvatos embereket, akikből több van a világon, mint kellene. Három évvel ezelőtt otthagyta a munkáját és útra kelt, csak alkalmanként tér vissza, néha egyedül, gyakrabban egy gusztustalan társasággal. Társaságában egy pár egyszerű emberen kívül ott van néhány hírhedt erőszakoskodó, zsaroló és prostituált is. Mint tudjuk, általánosan elfogadott tény, hogy az embert a barátai alapján lehet megítélni. Jelenleg folyamatban van egy bírósági ügy, melyben egy helyi gazdálkodó pereli Manuel urat és egy helyi elmebeteget, mert közös erővel elpusztították hatalmas sertésállományát. Bizonyítottan egy szakadékon át a tengerbe kergették a disznókat.
A szent és a világi tudományokban való legkisebb képzettség nélkül Manuel vallási prédikátornak adja ki magát, teológiai kijelentéseket tesz önmagáról és Istenről, melyek még az Egyesült Államok nyugati partján is nyugtalanságot keltenének.
Miután a KAE (Katolikus Anyák Egyesülete) és a Szent Kolumbusz Lovagok látták, hogy Manuel úr milyen nagy hatást gyakorol a közösség egyes tagjaira, közös találkozójukra meghívták és beszédre kérték fel. Meghívása annak a szélsőségesen engedékeny szellemnek a jele, mely az utóbbi húsz évben megfertőzte az egyház bizonyos részeit. Beszéde üdvös figyelmeztetés volt arra, hogy az ilyen engedékenység milyen veszélyes, mivel arról győzte meg hallgatóságát, hogy a bűnözők és prostituáltak hamarabb fognak bejutni a Mennyek országába, mint ők.
Egy rendkívül toleráns egyházközségi képviselőtestület is meghívta egy beszédre, ahonnan végül is alig tudott épp bőrrel elmenekülni. Provokatív megjegyzése, miszerint a protestánsok és pogányok közelebb vannak Istenhez, mint a jelenlévők, nagy felhördülést váltott ki és rendkívül kellemetlen jelenetbe torkolt. Önökre hagyom, Tisztelendő Urak, hogy ítéljék meg maguk, miféle szellem lehet egy olyan emberben, aki ilyen haragot és felhördülést vált ki vallásos gondolkodású emberek körében.
Amikor a plébániára kerültem, s hallottam a történeteket Manuel úr tetteiről, szerettem volna magam megítélni, ezért meghívtam őt társai nélkül, hogy találkozzon egy vacsorán a helyi papsággal, beleértve Mgr Colquhount, vezető erkölcsteológusunkat is, aki akkor az egyházmegyei szentszéki bíróság elnöke volt. Megérkezésekor az összegyűlt papság illendő tisztelettel fogadta Manuel urat. Már megkezdődött a vacsora, amikor egy rosszhírű nő a városból belépett az ebédlőbe, és se szó, se beszéd, abszolút gusztustalan, szentimentális és hisztérikus módon kifejezte Manuel úr iránti szeretetét. Az egybegyűlt társaság, ahogy Tisztelendőségetek el tudja képzelni, döbbent csendben ült. Ezek után volt bátorsága arcátlanul hozzám fordulni, s elítélőleg összehasonlítani a hivatalos fogadtatást - amivel mi, a papság fogadtuk őt - a hölgy könnyes ömlengésével. Sőt, ezután még volt elég vakmerő ahhoz, hogy biztosította a nőt arról, hogy bűnei meg vannak bocsátva, mert hitt benne! Ez volt az a pillanat, amikor Mgr. Colquhoun távozott, majd később szívinfarktust kapott. Manuel úr iránt tanúsított baráti megnyilvánulásom eredményeképpen nem csak Mgr. Colquhoun súlyos kötelességeit kellett átvennem, hanem még a házvezetőnőmet is elveszítettem, aki az eseten annyira megbotránkozott, hogy nem tudtam meggyőzni, hogy a hölgyet nem én hívtam meg személyesen a vacsorára, miután őt húsz év hűséges szolgálat alatt egyszer sem invitáltam sehová.
Manuel a szabad ég alatt prédikál, alkalmasint uzsonnát is biztosít hallgatóinak. Bár munkanélküli, úgy tűnik, korlátlan mennyiségű étel fölött rendelkezik, és - legalábbis egy alkalommal - italról is gondoskodott, amit szabadon osztogat, így ezek a találkozók inkább fogadásnak tűnnek, mintsem vallásos szertartásoknak. Egy alkalommal merészelte a maradékot a plébániának felajánlani. Mivel nem tudtam elhinni, hogy az étel nem lopott holmi volt - az egyházmegye moralistájával való konzultáció után -, ökumenikus megnyilvánulásként továbbadtam az Üdvhadseregnek.
Prédikálásával, félelmetes könnyedségével és jó elbeszélő képességével kimondhatatlan kárt tesz az egyszerű emberek gondolkodásában, aláássa vallási és erkölcsi életüket, és a papság hatalma iránti tiszteletüket egyaránt. Bár Manuel úr azt állítja, hogy sosem biztatott az Egyház hatalma iránti engedetlenségre, aligha várható el az egyszerű hívőtől, hogy tisztelettel engedelmeskedjen azoknak, akiket Manuel ,,viperafajzatnak'' és ,,fehérre meszelt síroknak'' titulált. A Fölséges Istent ,,Apuká''-nak szólítja, olyan Apukának, aki látszólag minden idejét azzal tölti, hogy kedvében járjon Manuel barátainak, a bűnözőknek és prostituáltaknak. Arra is célozgat, hogy a vasárnapi misehallgatási kötelezettség nem annyira a törvény teljesítésének kedvéért, hanem inkább az emberek javára van, minek hatására országszerte észrevehetően csökkent a vasárnapi misére járók száma.
Ebben az erőszakos, bonyolult és érzékeny helyzetben, amelyben most élünk, politikailag elképesztően naiv. Úgy tűnik, nem érti, hogy szükség van a katolikusok összetartására, ha meg akarjuk őrizni testületi erőnket ezen a sok baj sújtotta földön. Úgynevezett tanítása elhanyagolja azokat a nagyon is valós különbségeket, melyek elválasztják a keresztény felekezeteket egymástól az országnak ezen a részén, eltereli az emberek figyelmét az erkölcsteológia súlyos kérdéseiről és a tanítóhivatal előírásairól, ehelyett figyelmüket az ,,Apukára'' irányítja, aki úgy tűnik, hogy mindenkit szeret, kivéve azokat, akik az egyház igehirdetéséért, tanításáért és megszenteléséért felelősek!
Azt mondja, nem tartozik politikai pártba és elutasítja az erőszak minden formáját, legyen az a Brit Hadsereg vagy az IRA, de az ,,Apukáról'' szóló tanítása messze nem békét teremt, mert azáltal, hogy minden pártot fenyeget, csak fokozza a megosztottságot. Vannak, akik azt gyanítják, hogy - minden ellenkező kijelentése ellenére - politikai törekvései vannak, mert tudvalevőleg titokban találkozik minden párt néhány kiemelkedő képviselőjével. Ha ez kitudódik, bizonyosan veszélybe fogja sodorni saját életét és másokét is. A jelen nagyon érzékeny politikai helyzetben, amikor elhamarkodott és meggondolatlan szavak épp olyan nagy kárt okozhatnak, mint a bombák, Manuel úr olyan, mint egy élő fegyvergyár.
Mint sokan mások, akik azt állítják, hogy a békéért dolgoznak, E. Manuel maga is erőszakos természetű ember. Épp a közelmúltban csinált jelenetet a Székesegyház előtt, amikor is felforgatta a raktárt és a könyvárusok asztalait. Az esetet természetesen jelentették a rendőrségnek, elfogatási parancsot adtak ki ellene, de eltűnt egy időre.
A legzavaróbb valóban az a tény, hogy esetleg megszállott lehet. Néhány rokona sem átallja ezt állítani. Egészen biztosan kapcsolatban áll megszállottakkal, férfiakkal és nőkkel egyaránt, közülük néhányan állandó követői közé tartoznak. Úgy tűnik, valamilyen természetfölötti erővel rendelkezik, ami szintén elég gyakori a megszállottak között.
Lehetséges, hogy hamarosan elfogják és letartóztatják, és elég vád szól ellene ahhoz, hogy hosszú időre távol tartsák a közélettől, de mivel olyan ravasz, mint a kígyó, képes lehet elmenekülni az országból, és valahol máshol folytatni bajkeverő tevékenységét.
Újra bocsánatot kérek Tisztelendőségeitektől ezért a hosszú levélért, de ha nem írtam volna meg, néhányatok talán ebben az általános paphiánytól szenvedő időben esetleg időt és pénzt vesztegetne ennek az embernek a bátorítására, aki első látásra megnyerőnek tűnik, de aki szörnyű hatással lenne bármely szemináriumra vagy szerzetesegyházra, mely balga módon fölvenné.
Tisztelendőségeitek imáiba ajánlva magamat, és biztosítván arról, hogy a magam részéről mindent megteszek a méltó hivatások számának növekedéséért egyházmegyétekben, rendetekben és kongregációtokban,
maradok tisztelettel:
DDr. Simon atya, Portinstorm plébánosa
