Tolsztoj Leónak van egy tanulságos elbeszélése az Isten-látásról. Egy királyról olvasok benne, aki sok szépet látott már életében, de az egyik nap kijelentette:
- Lassan véget ér földi életem anélkül, hogy megláttam volna az Istent.
Összehívta tehát legkiválóbb papjait, tudósait és így szólt hozzájuk:
- Kaptok három napot és utána mutassátok meg nekem Istent!
Elképzelhetjük, milyen zavarba jöttek az alattvalók. Hiába törték a fejüket, megvallották a királynak:
- Nem tudjuk neked megmutatni az Istent.
A király haragra gerjedt, és szigorú büntetéssel akarta sújtani papjait és tudósait. Meghallotta ezt egy mezőről hazatérő pásztor és felkereste a királyt.
- Engedd meg, uram, hogy teljesítsem kérésedet, és megmutassam neked az Istent!
- Rendben van, de ha neked sem sikerül, fejeddel fizetsz.
Ezután a pásztor kivezette a királyt palotája udvarára és így biztatta:
- Nézz bele a napba!
A király engedelmeskedett, de mindjárt be is hunyta a szemét.
- Látod Uram, a nap Isten parányi teremtménye csupán és ebbe sem tudsz belenézni. Hogyan tudnál akkor Istenre nézni, aki a napnál is fényesebb?
A király igazat adott a bölcs öregnek, de újabb kérdéssel hozakodott elő.
- Mondd meg nekem, mi volt az Isten előtt?
A pásztor elgondolkozott, majd arra biztatta a királyt, kezdjen el számolni.
- Egy, kettő, három...
- Nem jó - szakította félbe a pásztor -, kezdd a számolást az egy előtt!
- Dehát előtte nincs semmi! - méltatlankodott a király.
- Látod, így vagyunk Istennel is. Ő az első és örök létező, vele kezdődik minden.
Tetszett a királynak a válasz, de volt még egy utolsó kérdése.
- Mit csinál az Isten?
- Ezt is megmondom, de előtte cseréljünk ruhát.
A király lejött díszes trónusáról, és magára öltötte a szegény pásztor ruháját.
- Látod, uram, ezt csinálja az Isten. Eljön az emberekhez, magára ölti emberségünket, szóba áll velünk, mint te tetted velem. Nekünk egy közénk jövő, testvérként magához ölelő Istenünk van.
