Az ember életének minden cselekedete csupán kényszerpályákon való sodródás, merő látszattevékenység. Semmi nem marad meg belőle. A nagy tettek, a hősies magatartás, a temérdek fáradozás, verejték és könny, mind-mind csak füst és pára. Eloszlik, mintha sohasem lett volna. Balgaság azt hinni, hogy valaki beírhatja nevét a történelembe. Még nagyobb balgaság azt gondolni, hogy ha ez sikerült, akkor azzal elérhetsz valamit. Porból lettél és vissza kell térned a porba. Semmi sem örök. Csak egyedül Isten.
Hogyan lehet mégis valamelyest részesedni az örök javakból? A felelet nyilvánvaló: egyedül az örök Isten által. Csak ő adhatja meg ezt neked. Ha pedig itt a megszentelt idő, akkor ragadd meg az alkalmat! Carpe diem! Carpe Deum! Vigyázz, mert semmi más nem végzetes az életedben, csak ez az egyetlen: az elszalasztott alkalom. Ha megoltod a Lelket. Ha az ihletett pillanatot életed szürke eseményévé silányítod. Ha egy ihletett mondatot, amely ajkadra tolul, magadba fojtasz. Ha a másik emberből megszólaló isteni hangot lefitymálod. Ha megengeded magadnak azt a fényűzést, hogy gőgösen azt gondold, dönthetsz szent dolgok sorsáról; besorolhatod azokat a látszattevékenységeid és kényszerpályákon való sodródásaid közé; silány hétköznapiságoddá szürkítheted őket. Ne tedd, ha élni akarsz! ,,Mert minden bűn és káromlás megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg''.
Forrás: http://bgyarmat.lutheran.hu/
