Az advent mindig a rohanás, a kapkodás, a tülekedés, és az állandó idegeskedés
ideje. Talán nem is lehet másképp. Vagy mégis?
Az alábbiakban néhány ötletet szeretnénk megosztani veletek, amelyek nálunk,
vagy másoknál beváltak.
- Először is ne áltassátok magatokat. Semmi esély arra, hogy az adventi
időszakban kevesebb lesz a munka, vagy nyugodtabb az élet. Ugyanúgy munkába
kell járni, a gyerekeket iskolába óvodába vinni, a házimunkát ellátni. Sőt az
év vége közeledtével sok munkahelyen még több is lesz a munka, gond,
elvégzendő feladat. És mindehhez még a karácsonyra is készülni kell.
- Okos dolog minél előbb elintézni a karácsonyi nagytakarítás, mondjuk
november végéig, hogy decemberre már csak az apróságok maradjanak.
- Semmi ne maradjon az év végére, ami előbb elintézhető. (Időszakos orvosi
vizsgálat, rokonlátogatás, hivatalos ügyek intézése, útlevél kiváltás stb.)
Nálunk úgyis mindig ilyenkor romlik el mosógép
- Érdemes ajándéklistát készíteni. Erre először felírni mindenkinek a nevét,
akit meg akartok ajándékozni, aztán ha valami megvan mellé írni, hogy mi lesz
az. Nekünk jól bevált, hogy már ősszel elkezdünk gyűjtögetni, úgy hogy
december előtt már minden meglegyen.
- Ugyancsak érdemes az ajándékokat előre becsomagolni és felcímkézni ha már
úgyis megvannak, vagy még egyszerűbb - ha ezen senki nem sértődik meg -
csomagolás nélkül átadni. (Mi ilyenkor környezetbarát ajándékról szoktunk
beszélni.)
- Ne halmozzátok az ajándékokat, elég mindenkinek egy, de az legyen
meglepetés!
- Nekünk nagyon bevált az adventi naptár különböző formája. Nem csak édesség,
hanem szentírási idézet, vagy esetleg egy egy feladat az adott napra is lehet
benne.
- Érdemes a gyerekekkel együtt barkácsolni - készíteni ajándékot a
nagyszülőknek, ismerősöknek stb. Ezzel megtanulják a saját maguk készítette
ajándék örömét.
- Érdemes a karácsonyi leveleket, lapokat is időben elintézni, nekünk néha
egy őszi együtt töltött hétvége fél napja alatt elkészül, és túl vagyunk
rajta. Érdemes körlevelet írni a barátoknak, ismerősöknek.
- Jó dolog a gyerekekkel együtt sütni, lehetőleg olyan sütit, ami eláll
karácsonyig, természetesen jól elrejtve.
- Az advent rengeteg - egyébként nagyon jó - programot is kínál, az
ádventi koszorú készítéstől, a lelkinapig, de lehet hogy béke és a nyugalom
érdekében nem kell ezeken mind részt venni.
- A karácsonyi vacsora lényege az együttlét, és a család öröme. Fölösleges
napokat tölteni a konyhában mindenféle tradicionális karácsonyi étel főzésével
idegeskedve. Nálunk a hideg saláták is tökéletesen megteszik. Ezeket előre el
lehet készíteni, és csak elő kell venni a hűtőből.
- Érdemes a karácsonyi nagy élelmiszer bevásárlást is jó előre megejteni. A
hajnali órák nagyon megfelelőek erre, és a közvetlen karácsonynap előtti
bevásárlásra is.
- Érdemes a karácsonyfa állítást már 23-án este elkezdeni.
- Előnyös ha az ajándékok között van olyan amit az este folyamán együtt
lehet játszani a gyerekekkel.