Úton-útfélen a másságról hallunk. Azt kell megismernünk, elfogadnunk, tolerálnunk, szeretnünk. Az írott és sugárzott manipuláció ömlesztve méltatja, dicsőíti, magasztalja mindazt, ami más, mint mi, más, mint a megszokott, más, mint az eddigi, más, mint a hagyományos. Ami nem ilyen, hanem olyan. Más.
Mindazoknak, akik a másságot védelmükbe vették a fogalomnak alig néhány évtizedes pályafutása alatt, tulajdonképpen igazuk van és jó szándékukhoz kétség nem férhet. Nemes cselekedet pártfogolni a keveseket, a gyengéket, a bármilyen - testi, lelki, faji, meggyőződésbeli - téren a többségtől elütőket. Támogatni a kisebbséget; alkalmazni a pozitív diszkrimináció eléggé nem dicsérhető elvét. Ilyen gondolatoktól indíttatva írtam magam is tanulmányt a másság védelmében - úgy négy-öt éve jelent meg a Korunkban.
Most azonban a helyzet megváltozott: az ilyenség érdekében kell síkra szállnom. Nem tehetek másként: átestünk a ló túlsó oldalára: a másság elburjánzott, elöntött minket, uralkodik felettünk. Ezért kell - ugyanazon okból, amiért azelőtt a másságot - most az ilyenséget védelmeznem. Ezért kell embertársaimat arra kérnem: pártfogolják a keveseket, a gyengéket, a többségbe kerülő másság fojtogatásában fuldokló kisebbséget; támogassák - jobb kifejezést nem találtam rá - az ilyenséget.
Az ilyenség a másság ellentéte, mint ahogy - értelemszerűen - a másság az ilyenségé. Ideális esetben egészséges egyensúlyban vannak és jól megférnek egymással. Bármelyik hatalmasodik el a másik rovására, veszélyhelyzet áll elő: az ilyenség túlsúlya idegengyűlölethez, a másságé az önazonosság elvesztéséhez vezet. Ez utóbbi pedig a nemzet számára végzetessé válhat.
A magyarság, történelme során, mindkét fajta veszély buktatóit végigjárta. A mássággal szembeni erőszak fekete évei után - bűnbánatként? retorzióként? megelőző stratégiaként? - az ilyenség ellen indul hadjárat. Évtizedek óta folyik a nemzeti gondolat, a vallásos hit, a családi eszmény, az egészséges önbecsülés céltudatos rombolása, miközben a másság apostolai hisztérikus műriadalmakat keltve próbálják a figyelmet minderről elterelni. Szerintük még mindig a másság van veszélyben. A valóságban mára az ilyenség került végveszélybe.
Semmi baj nincs addig, amíg a másság hívei csak azt hirdetik: tekintsük magunkkal egyenlőnek más, vagy sárga, fekete vagy rézbőrű embertársainkat; amíg csupán arra figyelmeztetnek, hogy a más nyelven beszélők éppúgy testvéreink, mint azok, akik a mi anyanyelvünkön köszöntik a napot; amíg csak annyi a céljuk, hogy a más hitét és meggyőződését mindenki tartsa tiszteletben, sőt, azokat is fogadja el, akiknek sem hitük, sem meggyőződésük nincs.
A baj akkor kezdődik, amikor a másság az ilyenség rovására jut szóhoz. Amikor bármelyik nációt magasztaljuk, de a magyarságnak puszta emlegetése is magyarkodásként kerül pellengérre. Amikor az írott és sugárzott manipuláció azt sugalmazza fiataljainknak, hogy szégyellnivaló nemzetiségükhöz, népükhöz, fajtájukhoz ragaszkodni. Amikor amúgy is sokféle hitű és sokféleképpen hitetlen népünk számára idegen vallások csapdáit állítja fel, amelyeknek valamelyikébe az információtömkelegből megszédült fiatal majd csak beleesik. Elhagyva ősei hagyományos hitét, lesz más: mormon, scientológus, pantholokatolikus; tagja lesz az Arany Rózsakeresztnek, az Egyesítő Egyháznak, a Késői Eső Gyülekezetnek, a Nemzetközi Egyháznak, az Üdvhadseregnek; Krisna-hívővé válik, mohamedánná vagy buddhistává, amikor is hatféle hazai változat közül válogathat a Karma Kagyüpától az Arya Maitreya Mandalán keresztül a Tan Kapujáig, s ha mindez nem elég, tovább keresgélhet magának (...) Amelyeknek csak egy közös vonásuk van: jöjjenek keletről vagy nyugatról, legyenek ősrégiek vagy vadonatújak: semmi közük a magyarsághoz. És bármelyiket is választja ezek közül az iránytévesztett ifjú, nem tesz mást, mint hogy tovább osztja és gyengíti százfelé osztott és százszorosan legyengült népünket.
A homoszexuálisok üldözése, megbélyegzése, kigúnyolása életükbe való durva beavatkozás, és mint ilyen, elítélendő. A homoszexualitás propagálása - például azáltal, hogy az egymással kötendő házasság kérdését országos üggyé fújják fel - a nemzet életébe való durva beavatkozás, és mint ilyen, százszorosan elítélendő. Talán nem elég a magyarság évi húsz-harmincezres fogyása? Hátha fel lehet tornászni évi negyvenezerre, ha férfi férfival, nő nővel lép frigyre.
A másság propagálói nemcsak így, hanem sokféle úton-módon próbálják lejáratni a család eszményét. Szerintük a hagyományos házasság, a gyermekáldás vállalása, vagyis az ilyenség: unalmas csökevények. A másság bűvölete egyebet kínál: utazz! Végy gépkocsit! Építs nyaralót, kacsalábon forgó palotát! Minek költenél gyermekre? Légy más! Tarts kutyát: az szórakoztatóbb és olcsóbb, hiszen ebadó nincs, a gyermekcipő és az iskolaszer viszont méregdrága. Légy másabb, mint mások: nevelj krokodilt, pandamedvét, csimpánzkölyköt. Bármit, csak gyereket ne!
Légy más! Ne nősülj és ne menj férjhez! Minek alapítanál családot? Az élettársi viszony a modern: kényelmes és csak jogokkal jár, kötelességekkel nem. A kötelességek kategóriája idegen a másság hirdetőinek: az még az ilyenséghez tartozik. Manapság az emberek csak a jogaikért harcolnak - én az emberi kötelességek védelmét követelem: azt, hogy az emberi jogok chartája mellé elválaszthatatlanul csatolják az emberi kötelességek chartáját.
Légy más! A fiatalok ösztönös útkeresését lovagolják meg a másság lovagjai. Valamikor a hagyományokhoz való ragaszkodásban, a család, a nemzet szeretetében, vagyis az ilyenségben felnövő fiatalok a lelki nemesség, a szellem alkotásai, a fizikai teljesítmények vagy a szorgalmas munka területein igyekeztek kiválni társaik közül. Ma ezek helyét a másság ,,értékei'' foglalják el. Válj ki a többi közül: légy más! Öltözz rongyokba, növessz borostát, derékig érő hajat, ha fiúnak születtél; ha lánynak, borotváld fejed biliárdgolyó-simára. Fess vagy inkább tetoválj magadra virágot, pucér nőt, szívet, ágyút, hímtagot! Aludj nappal és éljed életed éjjel: ez a minimum. Tűnjél ki randalírozásban, tedd tönkre mindazt, ami neked nincsen: verd szét mások autóját és pofáját. Minél cifrább és szokatlanabb a rendbontás, kihágás, bűntény, annál nagyobb a dicsőség: kiváltál - ámde anélkül, hogy kiváló lennél. Más vagy!
Légy más! Ringasd el magad! Kábítsd el magad! Még mindig nem vették észre, hogy más vagy? Sebaj: felhajtasz, elfüstölsz, felszippantasz, bedobsz vagy belősz magadnak egy adagot és mindjárt más leszel. Kábítsd el magad: nem kell félned! Melletted áll az írott és sugárzott manipuláció. A kábítószer használói, birtoklói, kereskedői és szállítói számára kiszabható büntetés csökkentéséért szállnak síkra a másság legfeketébb angyalai. Az emberi jogok egyik ,,élharcosa'', a ,,legnagyobb magyar költő'' (ó, szegény magyar irodalom!) érted is küzd: legalizálni kívánja a marihuána használatát. Te pedig, magyar ifjúság, kábítsd el magad. Légy más!
Az óbudai szigeten tavaly nyáron is monstre ifjúsági találkozót rendeztek. Nem azért érdemel ez említést ebben az írásban, mert az első nap kólás-hamburgeres bulijából a harmadikra kemény alkoholizálás, az ötödikre pedig verekedésekkel és áldozatokkal spékelt narkózás lett, hanem a jelszava miatt: ,,Te is más vagy, te sem vagy más!''
A kijelentés egymásnak ellentmondó két félmondata félelmetes sűrítéssel hozza tudomásunkra, mi is történik itt valójában: csak jól oda kell figyelni. Az első négy szó értelme: gyere ide, hagyj ott mindent, ami eddig voltál, ami gúzsba kötött, hiszen te más vagy, nem olyan, mint rokonaid, szüleid, őseid: más vagy, hagyd ott őket, unalmas családközpontú, magyarkodó, urambocsá keresztényhitű ásatag őslényeket. A második négy szó mondanivalója: más vagy, gyere ide közénk, idetartozol, itt van a helyed, mert itt te sem vagy más, olyan vagy, mint mi, akiknek senki sem parancsol, akik teszünk mindenre, és azt csináljuk, amit akarunk.
Mi is történik itt? A másságot kereső fiatal alighogy kivált az ilyenségből, beleolvad egy másik magatartásformába, az olyanságba. Nem lesz egyéniség, nem lesz különb, nem éri el a célját. Csapdába került: nem más lett, csak olyan. Olyan, mint a többi megtévesztett, elkábított, az írott és sugárzott manipuláció által kilátástalan útvesztőbe csábított, önazonosságától megfosztott fiatal.
Ha a leírtakat végiggondoljuk, félelmetes következtetés kínálkozik: mindez nem lehet véletlen. Tudatos akciónak tűnik fel a másság ilyen mérvű, nyakló nélküli propagálása, melynek eredménye - vagy célja? - a magyar fiatalság, az egész magyarság nemzettudatának rombolása, hitének aláásása, számának csökkentése. Ez ellen védekezni mindannyiunk kötelessége. Hívjuk fel tehát a magyarság figyelmét arra, hogy a hagyományok elvesztése a nemzet vesztét jelenti, és óvjuk, védelmezzük ilyenségünket a másság meg-megújuló rohamaival szemben.
