,,Fiam, ha a mindennapi kenyéren felül kapsz, osztd szét, rád ne száradjon.'' Ekkor éreztem először azt, hogy apámnak a térdéig sem érhetek fel, neki tényleg könnyű, de nekem nehéz ez a példa.
Martin Buber Haszid történetek: - És így szólt az ifjú rabbi, apám sem utánzott senkit és én sem utánzok senkit. Könnyű neked hallom magam körül kisgyermek korom óta. Eleinte nem értettem miért könnyebb nekem, mint másnak? 1953-ban apám választhatott, hogy belép-e a kommunista pártba és Tolna megye főügyész-helyettese lesz-e vagy továbbra is templomba jár, mint evangélikus presbiter. Édesanyám könyörgött apámnak, mit esznek a gyerekek és vesznek fel, ha elbocsátanak, itthon is tudsz imádkozni, ne provokáld ezeket. Ma is hallom édesapám csöndes válaszát: Tücsikém, nem tudok két urat szolgálni, ha egyszer hiányozni fog a kenyér az asztalunkról, vagy lyukas lesz a gyerekek cipőtalpa, akkor belépek a pártba. Másnaptól segédmunkás volt, én pedig figyeltem az asztalt és a cipőtalpakat. Apám ugyanolyan derűsen fütyörészve járt az utcán, mint ügyész korában.
Könnyű neked - mondták neki az ismerősei és akkor értettem meg, hogy könnyű annak, aki biztonságban érzi magát és ezáltal a környezete biztonságérzetét is megteremti. 1956 után 4 esztendeig hurcolták börtönről börtönre, az alatt sem hiányzott a mindennapi kenyerünk, a cipőnk talpa sem lyukadt ki. Apám még mindig segédmunkás volt, amikor én csoda folytán népszerű művész lettem. Ő akkor csak ennyit mondott: fiam, ha a mindennapi kenyéren felül kapsz, osztd szét, rád ne száradjon. Ekkor éreztem először azt, hogy apámnak a térdéig sem érhetek fel, neki tényleg könnyű, de nekem nehéz ez a példa.
És akkor találkoztam Martin Buber gondolkodó társam példázatával. Az ifjú rabbi megkérdezi a legöregebbet, hogy miért nem tisztelnek engem úgy az emberek, mint az apámat, pedig már ugyanolyan magas vagyok úgy nézek ki, mint ő, a Bibliát legalább annyira ismerem, mint ő. Mit tegyek még? Ne utánozd apádat, ő sem utánzott senkit - válaszolt a rabbi, menj haza fiam, és mától ne kövesd apádat, hanem folytasd az útját. Könnyű annak, akinek ilyen példaképei vannak, nehéz pedig a cementeszsák, de egyenes gerinccel azt is könnyebb felemelni.
Elhangzott: 2005. április 4.