November vége felé egy férfi belép az egyik ajándékboltba, hogy karácsonyi ajándékot vásároljon a barátjának. Nyugodtan választhat. Kellő időben fáradozik az ajándék beszerzésén. Talán már régóta töpreng rajta. Mégis lehetséges, hogy tépelődve, a becsomagolt ajándékot vizsgálgatva hagy, a el a boltot. Ennek legalább két oka lehet: Vagy belső vonzódásból fakadóan ajándékoz, de mégis kétségei vannak, valóban ez-e az az igazi és különleges ajándék, amellyel meglepetést és örömöt szerezhet; vagy pedig gondosan kalkuláló perfekcionista az illető, aki az életben különben sem bíz semmit a véletlenre, s közben örökösen megfigyeli és ellenőrzi önmagát.
Aki csak néhány nappal a szenteste előtt indul el a nagy bevásárlási csatába, s veti bele magát a sétálóutcák és az áruházak forgatagába, úgy érezheti magát, mint akit agyonvertek. És mégis vásárolnia kell, hiszen ez szó szerint az utolsó alkalma! Hallatlan nyomás alatt áll. Amikor eljön az ajándékozás pillanata, nem kezet magyarázkodni, hogy nem bírta ki a rettenetes nyüzsgést, és kereket oldott. És pénzt sem tehet ajándék helyett a karácsonyfa alá. A pénz normális esetben nem ajándék, karácsonykor a legkevésbé.
Ilyen helyzetekben különösen nehéz dolguk van az ún. szuperaggodalmas embereknek. A szorongástatásban azokat nevezik szuperaggodalmasoknak, akik kínos gondossággal ügyelnek arra, hogy mások sokra tartsák őket, s akik egyenesen pánikba esnek attól a gondolattól, hogy könnyűnek találtatnak annak az ítélete szerint, akit meg akarnak ajándékozni. A megajándékozott személy mégoly apró elégedetlenségét is visszautasításnak tekintenék. A szuperaggodalmas emberek kudarcfélelme már az ajándék eltervezésekor vagy az eladószemélyzettel való szembesüléskor felléphet. Peter Glanzmann pszichológus ezt írja ezzel kapcsolatban: ,,A szuperaggodalmas ember számára az ajándékozás valamiféle teljesítményt jelent, amelynek révén mérlegre teszik öt, és amellyel kapcsolatban mindenkinek, aki csak részt vesz valahogyan az ajándékozásban, egyet kell értenie vele. Ez azt jelenti, hogy igen aggályosan választ, a meg az ajándékot, és igyekszik olyasmit találni, ami pontosan illik a megajándékozotthoz. A másik oldalon az áll, aki nemigen aggodalmaskodik: olyasvalaki, aki szükség esetén képes lenne az útszélén talált fadarabot is egyszerűen odaajándékozni. Vagy más esetben talán azt mérlegeli, ťminek örülnék énŤ, s aztán bármely tetszőleges személynek pontosan azt ajándékozza, ami neki magának kellemes.''
Az ajándékozó ember tehát semmiképpen sem szabad az ajándékozásban. A személyiség tulajdonságai hallatlanul nagy szerepet játszana az ajándék megválasztásában. Fontos tényező továbbá: az illetőnek az ajándékozásról szerzett tapasztalatai. Senki sem, jön ajándékozó emberként a világra. Élete során aztán meglehetős pontossággal mindenki megtudja, ,,mi illik''. Mire felnő, sokszor kap és ad ajándékot. A meglepetést éppúgy ismeri, mint a csalódást vagy az ajándék megmérhetetlenségét. Hogy képes-e önzetlenül ,,odaadni/feláldozni'' valamit, vagy az ajándékozással mindig is önző célját akarja követni és befolyását erősíteni, hogy tud-e arról, hogy a jó ajándék túlmutathat a hétköznapokon, vagy hogy az ajándékozásban is megmutatkozik takarékossága vagy bírvágy a-mindez tanulási és élettapasztalatainak eredménye lehet.
Létezik például az üzleti viszony, amely az adomány és az ellenadomány ,,elszámolásképes'' viszonyán nyugszik. Egészen más a helyzet egy szerelmi viszonyban. Az ajándék itt jelezheti a szerelem megerősítését. A csak a jövőben remélt szerelem esetén az ajándék talán lehetővé teszi a közeledést. Vagy ha elmúlt szerelemről van szó, akkor a búcsút jelképezi. A búcsúhoz persze nagyon is hozzátartozhat az ajándékok visszaadása vagy elpusztítása.
A személyes indítékoktól-alkalmaktól eltekintve, a kultúra határozza meg azokat az időpontokat, amikor rendszerint ajándékot adunk. A legfontosabb alkalmak a névnapok, születésnapok, karácsony, esküvő, jubileumok. Ezek egyúttal elénk tárják, hogy az élet lényeges dolgait ajándékba kapjuk. Teljesen ingyen kaptuk az életet, szüleink szeretetét, partnerünk szeretetét, vagy azt a szeretetet, amelyet gyerekeink részéről tapasztalunk meg, vagy azt a törődést, amellyel barátaink vesznek körül minket. Ez akkor is megmarad, ha közben keserűen csalódtunk is. Mindazonáltal nem vagyunk képesek úgy ajándékozni, ahogyan az élet ajándékozott meg minket, noha olykor azt kívánjuk, bárcsak képesek lennénk rá.
A keresztény vallásosság hagyományában létezik azaz elképzelés is, hogy azért ajándékozzunk, hogy ezzel jelképesen továbbadjuk más embereknek Isten kedvességét és jóságát. Az ilyen feltétlen ajándékozás azonban inkább csak kivétel a kultúrtörténetben. Túlsúlyban a kiszámított adományozás áll, amely még a megvesztegetés jellegét is öltheti. Ez érvényes mar az archaikus áldozati adományokra is, amelyeknek az a rendeltetésük, hogy jóindulatra hangolják az isteneket, sőt lekötelezzék őket: segítsék az áldozat bemutatóját, vagy ártsanak ellenségeinek és ellenfeleinek.
A megvesztegetési, pártfinanszírozást és korrupciós botrányokban mind a mai napig ismételten felbukkannak különféle ajándékok''. Akinek van tapasztalata a titokban végrehajtott piszkos üzletkötésekről, megmondhatja, hogy aki jól ken, az jól is utazik vagy repül - hacsak rajta nem kapják.
Az ajándékozás valóban ,,kusza'', ,,bonyolult dolog''. Pandora, a ,,mindent ajándékozó'' ajándékozta oda az embereknek a világ minden baját. S az ajándékozás még a mi polgári ajándékozási kultúránkban is kettős, sőt többjelentésű ügy. A két szélsőséges pólus: az ember vagy azért ajándékoz, hogy hatalmat gyakoroljon, vagy szeretetből a, ándékoz, hogy elmondja a másiknak: Tégy velem, amit akarsz, tiéd vagyok egész életemben.
A különféle kapcsolatok az ajándékozás további problémáit tárják fel. Ingelore Kautz pszichoterapeuta beszámol arról, hogy a családterápiában olykor téma az ajándékozás:,,Az ajándékozás a n vonalúsággal vagy a fukarsággal összefüggésben Kiderülhet hogy egyenlőtlenség áll fenn: az egyik többet ad, a másik többet kap. Aztán úgy alakul a kapcsolat, hogy ezt felróják, és így konfliktus keletkezik.''
Égy spontán kapcsolatban az ember nem fogja rögtön elszámítani a dolgokat, nem fog szigorú ,,hitelező-adós viszonyt'' létrehozni. Ha azonban teljesen nyilvánvaló az egyenlőtlenség a partnerek között, akkor kézenfekvő ez a lépés. És egyáltalán nem olyan ritkán fordul elő az sem, hogy az egyik partner vonakodik attól, hogy egyáltalán ajándékozzon, mivel általánosságban elutasít a az uralkodó ajándékozási kultúrát, például ami a karácsonyt illeti, mondván: ,,Amit mindenki csinál, azt még messze nem kell nekem is csinálnom!'' Hogy az ember nyilvánvalóan megsértheti partnerét valami selejtes bóvlival, ismeretes. De meg is szégyenítheti. A nagy ajándékoknak lehet az a szerepük, hogy önmagunkat mutogassuk: ,,Megengedhetem magamnak, hogy briliánsgyűrűt ajándékozzak neked, amit viszont te nem tudsz megtenni.''
Manapság mindent lehet ajándékozni: autót vagy estélyi ruhát, számítógépet vagy cigarettatárcát. Mindenesetre aki áttöri az áruvásárlás normáját, és veszi a fáradságot ahhoz, hogy saját kezűleg készítsen ajándékot, az képes lesz arra, hogy talán valóban ,,feledhetetlen'' ajándékot ,,varázsoljon elő''.
Az ünnepek és ünneplések olyan alkalmak, amelyeken már az archaikus társadalmakban is többnyire adtak ajándékot, mégpedig igen nagyvonalúan. Ez még ma is így van: az ajándékok több mint 70 %-át karácsonykor nyújtják át. Különösen az idősebb és az egészen fiatal embereket valósággal ,,elvarázsolják'' ezek a napok, s teljesen ráhangolódnak a meglepetésekre, s ilyenkor a dolgozók is maguk mögött hagyják a hétköznapokat, melegségre, emberi közelségre, törődésre vágyakoznak. Egy kedves ajándék valóban meglepheti a megajándékozottat, s mindenekelőtt akkor okozhat meglepetést, ha mentes a kalkulációs megfontolásoktól, azaz magasabb értelemben véve ,,haszontalan''.
Forrás: Publik-Forum, 2003/22