A késő délutánokon, mikor a munka és a gond A hazatérő emberek arcára lomha kormot ont, Mikor a tömeg úgy szorong, mint szőlőszemek lenn a présben, És földalatti vonatok futnak testek fülledt hevében, Szeretném akkor megtalálni szemen, szájon, homlokon Azt az isteni fénysugarat, mely a jó latorra hullt egykoron. Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?... Sancta Maria Mater Dei, ora pro nobis, ora!
Táskámba süllyesztem kezem s mint rejtett ékszert szorongatom A drága imaszemeket s pereg, pereg az olvasóm, Halk mormolással idézgetem a testtévált örök Csodát S szegény szavammal szentelem széppé a kocsik dobozát. Itt fájdalomban és örömben mindenki idegen, A könyök összeér, de látod, minden szív széthúz ridegen. Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?... Sancta Maria Mater Dei, ora pro nobis, ora!
Kesernyés vén hölgy ül amott gyapjú köpenyében, Súrolja az olajpecsétes munkást, ki most öntött fel éppen; Szilaj, kamasz s kacér lány, akit a holnap könnyel ver meg, Ifjú anya és az ölében bájos kis babaarcú gyermek, A legtöbbnek kezébe már olcsó regény került elő, Vagy amit falnak még mohóbban, a sivár újságlepedő. Oly távol vagyunk mind itt - magam is természetesen, - Attól, aki üdvösségünkért halállal halt egy pénteken. Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?... Sancta Maria Mater Dei, ora pro nobis, ora!
Ó, Mária, köszöntelek, malaszttal teljes, meg ne vess! Lásd, bárkinél jobban tudom, imám mért nem tökéletes. De mégis hogyha morzsolom e tompa, fásult nép között, Mária megmentő neved, mely mindig híven őrködött, Talán leszáll friss, mennyei illat e tévelygő tömegre, S eljő az Úr e kocsiba; hol a deszka is jajgat egyre, S Te, aki minden asszonyok közt áldott vagy, megszenteled Neveddel minden kocsi közt épp ezt, hol rossz imám pereg: Drága lelkek, hát senki sem látja, hogy eljön az óra?... Sancta Maria Mater Dei, ora pro nobis, ora!
Fordította: Gáldi László