Amikor az egyik nap visszatértünk munkánkból, gyülekezőhelyünkön három akasztófát láttunk.
- Sorakozó! - hangzott a vezényszó.
Köröskörül az SS fegyőrök fenyegető géppisztolyaikkal, - a mindennapi szokásos ceremónia. Ekkor három megbilincselt halálraítéltet pillantottunk meg. Köztük volt a kis ,,Pipel'' is, a ,,szomorú-szemű angyal''...
A három elítélt az akasztófa alá állt. Egyszerre három nyakba vetettek hurkot a pribékek.
- Éljen a szabadság! - kiáltotta a két felnőtt elítélt. A gyermek hallgatott.
- Hol van az Isten, hol van? - kérdezte valaki mögöttem.
A táborparancsnok jelzésére végrehajtották az ítéletet.
A tábor teljes némaságba burkolódzott. A Nap leereszkedett a látóhatár mögé.
- Le a sapkákkal! - üvöltötte a táborparancsnok. Rekedten szólt a hangja. Sírtunk.
- Fel a sapkákkal!
Aztán elkezdődött az elvonulás. A két felnőtt már nem élt. Megdagadt nyelvük kékesen lógott ki szájukból. De a harmadik kötél mozdulatlanul lógott: a könnyű testű fiúcska még élt... Több mint fél óra hosszat lógott még az akasztófán. Szemünk láttára zajlott le szörnyű haláltusája. Az arcába kellett néznünk. Élt még, amikor elhaladtam előtte. Mögöttem újra elhangzott az előbbi kérdés:
- Hol van az Isten?
Magamban pedig a következő választ hallottam: ,,Hol van? Ott, - ott lóg az akasztófán...''
Forrás: Boff: A Miatyánk - Ecclesia