Kalazanci Szent József 1597-ben Rómában nyitotta meg Európa első ingyenes népiskoláját „Scuole Pie” (Kegyes Iskolák) néven. Az iskola működésben tartására megalapította a piarista szerzetesrendet, amely 1621-ben nyert pápai jóváhagyást. Alig volt valamire való olasz város, amely meg ne próbálkozott volna az új szerzet megtelepítésével. Ez azonban az olasz szegénynépi rétegek előretörését is jelentette a jelentős részben spanyol arisztokrata uralom alatt álló Itáliában. Az új iskolatípusnak tehát erős ellenzéke támadt. Arra hivatkozott, hogy a nemes ifjakat nevelő, spanyol szellemiségű jezsuita kollégiumok maguk is elegendőek a vallásos oktatás biztosítására.
A tudós domonkosrendi Tommaso Campanella (+1639) huszonhat éven át sínylődött nápolyi börtönökben a spanyol uralom ellen való összeesküvés gyanúja miatt. Ott írta olasz nyelvű neveléstani államregényét, a Népállamot, amelyben az általános és ingyenes népnevelés eszményét képviseli. Szabadulása után Rómában összebarátkozott Kalazanci Szent Józseffel, és kérésére filozófiát tanított a fiatal piaristáknak. E kapcsolatok szülték „A Kegyes Iskolák Intézményének támadói ellen készült védelmező könyv” című kis munkáját. 1632 táján írta, latin nyelven, skolasztikus formában.
Meglepő, mily tisztán látja Campanella, hogy a jezsuiták s a többi hasonló jellegű szerzetesrend új korszakot nyit a szerzetesség történetében.
[…] Azt mondják az államférfiak, hogy a Kegyes Iskolák roppant kárára vannak a társadalomnak. A szerzetesek ugyanis maguk nem dolgoznak, hanem a mások munkáját élik fel koldulásukkal, ez pedig csökkenti a társadalom élelmiszerellátását. Elvész tehát a társadalom számára nemcsak az, amit ők termelhetnének, hanem még az is, amit a többiek termelnek.
2. A társadalomnak szüksége van földművesekre, iparosokra, katonákra és szolgákra, hogy fennmaradhasson. Ámde a Kegyes Iskolák véget vetnek ennek a társadalom-fenntartó osztálynak, vagy legalább is megkevesbítik. Mert amikor írni-olvasni tanítják a szegényeket, alantosokat és közrendűeket, elterelik őket az említett társadalmi szolgálatoktól. Papságra szottyan kedvük, vagy szerzeteséletre, vagy tudományos pályára, és így igen kevesen maradnak, akik dolgoznak a társadalomért. Sokkal több lesz a fogyasztó, mint a dolgozó; ennek következtében aztán hamarosan elpusztul a társadalom, amiképpen a fej is, ha kezét-lábát veszti.[…]
5. Ki kell továbbá irtanunk a társadalomból mindent, ami felesleges; a Kegyes Iskolák feleslegesek, tehát stb. Az utóbbi állítás bizonyítása: Ez az intézmény arra való, hogy nyelvtant és hittant tanítson; ámde a hittanítás szolgálatában ott állnak már a monostori, kolduló és pap szerzetek, továbbá az apák és anyák, végül pedig a jezsuiták rendjének is ez a hivatása. A nyelvtant továbbá mindenhol tanítják a jezsuiták, tanítók is vannak minden városkában, még a nagyobb falvakban is, és mindenhol tanítanak nemest, közrendűt egyaránt stb. A Kegyes Iskolák tehát feleslegesek és kiirtandók.
Ellene mond azonban Dániel próféta a 12. fejezetben: „Sokan fognak áthaladni rajta, és megsokszorozódik a tudás.” Izajás szerint is: „Betölti majd a földet az Úr megismerése.” Mózes is azt akarta, hogy az egész nép tanuljon Istenről, ne csupán a nemesek; sőt mikor Józsue féltékenykedett, mert egyesek éppúgy prófétálnak, mint Mózes, azt felelte neki Mózes: „Mit féltékenykedsz? Bárcsak az egész nép prófétálna, s az Isten neki adná lelkét, amelynek birtoklásával lépten-nyomon dicsekszenek; hadd tudjon többet a nép valamennyi nemzetnél!” Tehát Isten akarata, hogy nemcsak a nemesek, hanem a nép minden rétegének is része legyen a tudományban.
Hogy pedig ez mily roppant hasznára van a társadalomnak, nyilvánvaló abból, hogy a tudomány a lélek tökéletessége, sőt általában az emberiségé. Annál haladottabb lesz tehát, minél többje van belőle. Arisztotelész a maga részéről szintén megadja a feleletet a Politika ötödik könyvében. Zsarnoknak nevezi azokat, akik népüket tudatlanságban akarják tartani, hogy büntetlenül tehessék a rosszat, és ne kapjanak érte szemrehányást. A tudatlanságból ered aztán az iparcikkek silánysága is. […]
Művelt nép továbbá nem egykönnyen tűri a zsarnoki uralmat, de az álbölcsek vagy az eretnekek sem vezetik úgy félre, mint a tanulatlant. Ezért nem lett bálványimádóvá a világ. Egyiptomot viszont, amelyet előkelői tanulatlanná tettek, barom módjára vonszolhatták orránál fogva, ahová csak akarták. […] Látjuk tehát, hogy az uralkodóknak is, a népeknek is, az egész társadalomnak is – mind az evilági boldog élet érdekében, mind pedig az Istennek járó tisztelet szempontjából – szerfölött hasznára van a tudományok terjesztése és népszerűsítése, amelyre a Kegyes Iskolák törekszenek. […]
Az első ellenvetésre így válaszolunk: Ez az ellenvetés nemcsak a Kegyes Iskolákat támadja meg, hanem a monostorok szerzetesrendjeit is, meg a barátokat is, sőt még a papi szerzeteket is, […] de sokkal kevésbé érinti a Kegyes Iskolákat, mint az egyéb szerzetesrendeket. Koldulva szerzik meg ugyanis a kenyerük és borukat, még közös tulajdonuk sincs; tehát alig vesznek el valamit a társadalomtól, viszont sokat adnak cserébe, amikor az ismereteket és a jámborságot tanítják. Akiknek ellenben földbirtokaik és majorjaik vannak, meg pénzvagyonuk van, azok nemcsak az élelmet fogyasztják, hanem még a vámok és a földadó alól is kivonják magukat. […]
A kettes ponttal kapcsolatban: nem vétenek a társadalom ellen, akik megteszik, amit maga az isteni Bölcsesség parancsol, aki a világot és az összes társadalmakat kormányozza, ahogy mondja is: „Általam uralkodnak a királyok, és általam szabnak jogot a törvényhozók.” […] Márpedig a Kegyes Iskolák meghívnak minket, de főként a szegényeket, a Bölcsesség lakomájára, aki Salamon szava szerint: „Megépítette házát, bort elegyített, asztalt terített” stb., és így szólt: „Jertek, egyétek kenyeremet, és igyatok a borból, amelyet elegyítettem nektek!” Intézményünk tehát az isteni Bölcsesség intézkedéséből áll fenn, minthogy az ő földi helytartója hagyta jóvá. E fejezet középső részében már bebizonyítottuk, hogy mennyire nem haszontalanság oktatni a köznépet. Emiatt tudniillik jobbá lesz minden szolgáltatás, amelyben a társadalom részesül. Hitehagyó Julianus tiltotta el a keresztényeket a tudománytól, mert alantas társadalmi munkára szánta őket. Példáját követik, akik a Kegyes Iskolák megszüntetésén mesterkednek. […]
Az ötödik ellenvetésben nem igaz a második tétel, és – miként a mondottakból kitűnik –, hamis a bizonyítása. Az első szakaszát illetően azt mondjuk, hogy a hittant tanítják ugyan más szerzetesek is, a plébánosok is, bár csakis a nagy városokban telepedtek meg, és csakis a nagy városokban tanítanak, mégpedig nemeseket, akkor sokkal kevésbé feleslegesek a Kegyes Iskolák szerzetesei, hiszen ők akár a városok legszegényebbjeit is felruházzák a nemesek műveltségével. Elmennek még falura vagy kisvárosokba is. Beérik a betevő falattal és a parányi lakásokkal, hogy működésük mindenhol gyümölcsöző legyen. Ugyanez a mondanivalóm a második szakaszról is, vagyis arról, ami a nyelvoktatást illeti, – a kisvárosokban bárkiét, nagyokban a szegényekét. Sokkalta többet használ továbbá az olyanok példaadása, akik lemondanak a kényelemről, mint azoké, akik nem mondanak le róla. Istennek is az a szokásos eljárása, hogy amint a hanyag papság mellé segítségül odaállította a monostorok lakóit, később pedig a barátokat, úgy most a papi szerzetesrendeket teszi helyükbe, minthogy a társadalomnak szüksége van rájuk. Az általános emberi gyarlóság következtében ugyanis az előzők nem maradtak meg kezdeti szigorúságukban, fegyelmükben és szorgosságukban. […]
Fordította: Medvigy Mihály
