Kalazancius Rómában való megtelepedése után sohasem hagyta el Itália földjét, fiait azonban még életében elküldte az Alpokon túli Európába. Az itt alapított kollégiumokat rendházakat PROVINCIA GERMANIAE (=a németországi rendtartomány) kapcsolta jogi egységbe 1634-től. Belőle létesült a cseh-morva (1634), a lengyel (1662), a magyar (1721) és az osztrák (1751) rendtartomány.
A magyar piarista rendtartomány a Poprád völgyében fekvő Podolint tekintette bölcsőjének, bár 1642- ben, amikor ott az első piarista megjelent, a városka a Zsigmond idejében elzálogosított szepesi városokkal együtt Lengyelországhoz tartozott. Az alapító Lubomirski Szaniszló (ő alapította a szepesbélai plébániát is 1674-ben) lengyel herceg volt, és a piaristák között sem volt akkor magyar. A föld azonban magyar volt, és már az első podolini diákok között is akadt magyar, és ez az alapítás volt mintegy jeladás és indítás a további magyar alapításokhoz. A podolini kollégium alapításakor a német rendtartományhoz tartozott. A lengyel rendtartomány megalakulásakor ehhez került (1662), és csak 1782-ben lett Szepesbélával együtt jogilag a magyar rendtartomány háza. A közben alapított magyar házak is 1692-ig a lengyel rendtartományhoz tartoztak. 1692-1695 között külön generálisi megbízott (delegátus) kormányozta a magyar házakat Moesch Lukács személyében, 1695-től pedig a német provincia viceprovinciájaként magyar viceprovinciális (helyettes tartományfőnök) kormányozta őket az önálló magyar rendtartomány megalakulásáig, 1721-ig.
Podolin után a magyar főurak is keresték a módját az új szerzet megtelepítésének, amelyre a felvidéki katolikus megújhodásban is fontos feladat várt. A háborús nyugtalanságok és veszedelmek miatt azonban a betelepítés nem volt zavartalan, és az első évtizedek magyarföldi piaristáinak nagyon sok megpróbáltatáson és szenvedésen kellett átmenniök.
Az első hely, amely már magyar területen fogadta a piaristákat, Privigye volt, gr. Pálffy nádor özvegyének alapítása 1666-ban. A következő évben gr. Wesselényi Ferenc nádor és felesége hívására Murány várában kezdték meg a piaristák tanító munkájukat. A nádor váratlan halála miatt azonban ez az alapítás abbamaradt, illetve 1673-ban Breznóbányára került át, de itt is nagy nehézségek között vehették föl a munkát, nem utolsósorban a túlnyomó részben luteránus lakosság ellenséges magatartása miatt. Pozsonyszentgyörgyön Szelepcsényi György esztergomi érsek - aki még személyesen ismerte Kalazanciust Rómából - adományából létesült a piarista kollégium 1685-ben.
1692-ben a lengyel provinciáról való leváláskor a három magyar rendházban mindössze 18 rendtag működött, akik közül 7 volt bennszülött magyar, 11 pedig külföldi születés. Magyarul csak 6 tudott közülük. Amikor a német származású Moesch Lukács - akit joggal nevezhetünk a magyar piaristák Mózesének, mert nagyszabású szervező munkájával igen sokat tett a jövő fejlődése érdekében - 1698-ban átadta a viceprovinciálisi tisztet utódának, a 37 rendtagból már 15 tudott magyarul.
A magyarlakta vidékeken a 18. sz. első felében terjedt el a rend.1701-ben Mattyasovszky László megyéspüspök a hatalmas nyitrai kollégiumot alapította. A magyar piaristák itt jutottak közelebbi érintkezésbe a magyarsággal, és kapták azokat a magyar származású rendtagokat, akiknek révén a rend a magyar kultúrélet jelentős tényezőjévé vált.
A szatmári béke (1711) után következő nyugalmasabb korszak a rend magyarországi elterjedését is meggyorsította.1711-ben Veszprémben telepítette meg gr. Volkra Ottó megyéspüspök. 1714-ben gr. Kollonics Zsigmond megyéspüspök Vácott, gr. Koháry István országbíró Kecskeméten telepítette meg a piaristákat. Még a megelőző alapítások is nem kevés gondot jelentettek, amikor 1717-ben a város vezetőségének hívására Pesten telepedtek meg a piaristák. A nekik kijelölt ház a belvárosi templom szomszédságában volt, és mindössze négy szobából, ebédlőből és konyhából állott. Jellemző a megtelepedő piaristák lelkes munkájára, hogy november 4-én volt a honfoglalás, másnap már beírást tartottak és november 7-én megkezdték a tanítást.
A pestivel egyidőben történt (1717-ben) a megtelepedés Besztercén. Gr. Steinville István tábornok, Erdély katonai parancsnoka vitte oda a piaristákat. (Eltartásukra a plébánia jövedelmét ajánlotta föl. Az alapítás kezdettől fogva nagy nehézségekkel küszködött.) Lelkipásztori szempontból igen értékes munkát végeztek, az iskola szempontjából azonban nem volt szerencsés megtelepedés. 1878-ban meg is szűnt.
Érthetően fokozott nehézségekkel kellett megküzdeniök a majdnem színtiszta kálvinista Debrecenben 1719-ben megtelepedő piaristáknak. Bakó János nagyváradi kanonok és makári választott püspök, a privigyei kollégium egykori kiváló növendéke, ilyen módon akarta leróni háláját tanítói iránt, és megtelepítésükkel előmozdítani Debrecenben a katolikus nevelést. A bizalmatlanság csak nehezen oldódott, de 1721-ben megkezdhették a tanítást.
A debreceni alapítást időrendben a korponai követte 1720-ban. Az alapító, a város 150 év óta első plébánosa Olasz Pál esztergomi kanonok, almisi választott püspök, nagyon a szívén viselte a megtelepítés ügyét, de a tanulók hiánya állandó nehézséget jelentett.1875-ben fel is adta a rend.
Ugyancsak 1720-ban történt a megtelepedés Szegeden. A városi tanács azért határozta el ,,a tisztelendő és dicséretes Piaristák szent szerzetének megtelepítését, hogy az említett dicséretes, hasznos szerzet az ifjúságot (amely ekkoráig vadon és parasztul nevelkedett föl mind városunkban mind a körülfekvő tartományokban) tudományokban fölnevelhesse, azáltal magunk között szükséges szubjektumokkal városunk gubernálására szaporítani tudja, amellett lelki dolgokban is nyugalmat szerezhessen''. A város anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy bőkezű mecénás legyen, ezért az elindulás nagyon szerény keretek között és nagy nehézségekkel küszködve történt.
A magyar viceprovinciának ilyen módon már 12 intézete volt 82 rendtaggal.
A megerősödést segítette a rend jogi helyzetének rendezése is. Az 1715. évi országgyűlés 102. cikkelyével törvényesen befogadta, meghonosította, a rend generálisa pedig a német rendtartománytól függetlenül, önálló magyar rendtartománnyá tette, amelynek első tartományfőnöke Zajkányi Lénárd lett 1721-ben.
Az önálló magyar rendtartomány megalakulását követő évtizedekben fölgyorsult a rend terjeszkedése.
Elsőnek a szatmári béke szerzője, gr. Károlyi Sándor telepítette meg a piaristákat családi birtokán a Szatmár megyei Nagykárolyban 1725-ben, rájuk bízva a plébánia vezetését is. Külső akadályok miatt csak 1727-ben jelenhetet meg az első piarista közösség.
Tokajban a törökből és mohamedánból magyarrá és jó katolikussá lett Pikóczy Eleonóra nagylelkűsége telepítette meg a piaristákat 1727-ben. Ezt az alapítást 1789-ben II. József rendeletére átvitték Sátoraljaújhelyre.
Rózsahegyen gr. Lőwenburg János Jakab titkos tanácsos telepítette meg a rendet 1729-ben, hogy segítséget nyújtson az észak-nyugati megyék szellemi elhagyatottságában.
Máramarosszigeten III. Károly király alapító levele telepítette meg a piaristákat. A gondolat Zuana Márk lelkében fogamzott meg, aki mint a sóbányák királyi biztosa fölfigyelt a nép, sőt a hivatalnokok gyermekeinek szellemi elhagyatottságára. Az első atyák már 1730-ban megkezdték a munkát a kincstárral kötött szerződés alapján. Az ünnepélyes alapítólevél 1736-ban kelt.
A havasalföldi Crajovában is működött piarista kollégium, hogy az ott állomásozó katonatisztek fiainak iskoláztatásáról gondoskodjék a kincstár terhére.1734- ben kezdték meg az atyák nagyon áldásos munkájukat, a hadi helyzet változása miatt azonban már 1739-ben el kellett hagyniok ezt az apostoli munkaterületet.
1739-ben két új piarista kollégium nyílott meg. Kisszebenben Dessewffy István, a spanyol örökösödési háború egyik ünnepelt hősének, Magyaróváron pedig Zsidanics István, Moson megye főadószedőjének áldozatkészsége tette ezt lehetővé. Mindkét alapításnak sok nehézséggel kellett megküzdenie.
Nem bizonyult életképesnek a medgyesi alapítás, 1741-ben, a szász lakosság ellenséges érzülete, de a tanulók csekély létszáma miatt sem. Néhány évtizedes tengődés után 1789-ben meg is szűnt.
A bukaresti megtelepedési kísérletre Mavrokordato Konstatin havasalföldi fejedelem megtérésének a híre adott indítást. A Szentszék ennek lebonyolítására 1746-ban Desericzky Ince piaristát küldte Bukarestbe, aki küldetését rendjének megtelepedésével akarta összekapcsolni. A biztató kezdet után azonban csakhamar működésbe lépett a rosszakarat és a nikápolyi görög pátriárka környezete. A fejedelem áttéréséből nem lett semmi, s így a piaristák megtelepedéséből sem.
Nem tartozott a szerencsés alapítások közé az arad megyei szentannai kollégium sem. Bibics Jakab alispán és felesége, Tomeján Margit áldozatkészségéből létesült 1750-ben, de a kis község nem tudott elegendő számú növendéket vonzani.1788-ban megszűnt, illetve az alapítvány átkerült Temesvárra.
Újszerű és ígéretes alapítás volt a pozsony megyei Szenc (Szempc) községben létesült Collegium Oeconomicum (1763), gazdasági, kereskedelmi és műszaki ismeretek tanítására. Alapítója gr. Esterházy Ferenc kancellár, az alapítás sugalmazója és anyagilag is támogatója pedig maga Mária Terézia királynő, aki ilyen módon is iparkodott előbbre lendíteni Magyarország elmaradt gazdasági életét. Mivel az iskola elsősorban kamarai és műszaki szolgálatra akarta előkészíteni növendékeit, tanulmányi anyagát ennek megfelelően a reális es műszaki tudományok köréből állították össze. Sajnos, az igen szép sikerrel dolgozó és nagyon hasznosnak bizonyult intézet 1776-ban tűzvésznek esett áldozatul, és új életre keltésére nem került többé sor.
Vácott a kollégium mellett 1762-ben Migazzi Kristóf bíboros és váci püspök nemesi konviktus vezetését bízta a piaristákra. Mielőtt azonban az intézet egészen kifejlődhetett volna, azt magába nyelte a Mária Terézia által 1769-ben alapított akadémia, a Terézianum, amely rövid fennállása alatt az ország legelső nevelő intézetei közé emelkedett. A szép virágzásnak II. József eltörlő rendelete vetett véget 1784. szeptember 20-án.
Az 1765. évben három új piarista kollégium is létesült, mind a három az akkori arisztokrácia bőkezűségét és tudománypártolását hirdeti. Kalocsán gr. Batthyány József érsek telepítette meg a piaristákat. Nyomdát is adott nekik, és fölkérte őket a szemináriumi oktatás elvállalására is. Tatán pedig gr. Esterházy Miklós kezdeményezését közbejött halála miatt öccse, Ferenc valósított mag.
Szencen és Tatán kívül az Esterházy család áldozatkészségének köszönhette a piarista rend a pozsony megyei Tallóson a grófi kastélyban létesített árvaházat is (1763), amely rövid világi vezetés után került, és 1773-ig volt a piaristák vezetése alatt.
Mária Terézia a piarista rend iránt érzett nagyrabecsülésének azáltal is bizonyságát adta, hogy az 1773ban eltörölt jezsuita rend iskoláiból négyet 1776-ban reájuk bízott. Ezek voltak: Trencsén, Selmecbánya, Kolozsvár és Kőszeg.
Az elmúlt hatvan esztendő nemcsak a kollégiumok és rendházak számát növelte jelentős mértékben, hanem a rend mély gyökereket is engedett a magyar életben. A lelkes hazaszeretet, a magyarság életének önzetlen szolgálata ettől a kortól kezdve szinte mint anyajegy összeforrott a rend működésével. Az idegen rendtagokat bennszülöttek váltották föl, akik, ha valamelyik nemzetiséghez tartoztak is származásukat tekintve, magyaroknak vallották magukat, és szívvel-lélekkel együtt dolgoztak ennek a földnek a népével.
A rendbe kívánkozók száma is erősen megnőtt, ami a rend fokozódó népszerűségét mutatta. A polgári és kisnemesi családok gyermekei mellett éppen ebben az időben több főrendi és jómódú család gyermeke is kérte fölvételét. Többen ezek közül tehetségükkel és kiemelkedő műveltségükkel jelentős állásokat töltöttek be, és nem kis mértékben öregbítették a rend jó nevét (a két Cörver báró, br. Bajtay, Rákóczi Miklós, Conradi Norbert, Orosz Zsigmond stb.)
A társadalom széles rétegeivel való kapcsolatuk elsősorban az iskolán keresztül adódott, hiszen a tanulók serege is a legkülönbözőbb rétegekből toborozódott. Az iskola padjaiban egymás mellett ültek különbségtétel nélkül a gazdag, főúri származású fiúk a szegénysorsú koldusdiákokkal, és az atyáknak mindezek szüleivel volt érintkezésük. Tevékenyen belekapcsolódtak a lelkipásztori munkába is, nemcsak a rend vezetése alatt álló plébániákon (Beszterce, Breznóbánya, Debrecen, Máramarossziget, Nagykároly, Szeged, Szepesbéla, átmenetileg Pest, Veszprém), hanem mint hitszónokok és gyóntatók is. Több egyházmegyében a püspökök teológiai tanároknak is alkalmazták őket a szemináriumokban (Kalocsa, Győr, Vác, Veszprém). Ebben a korszakban vált szokássá, hogy főúri családok gyermekeik mellé piarista nevelőt szereztek. Ha ez a gyakorlat nem is vált mindig a szerzetesi fegyelem javára, a társadalomban való belegyökerezésnek kétségtelenül előmozdítója volt, sőt a missziós tevékenységnek is egyik fajtája volt. Ezenkívül többeknek alkalmat adott a magasabb műveltség és pallérozottság elsajátítására, ami - közvetve - az egész rendnek is javára vált.
Mivel a Ratio Educationis megjelenéséig állami megkötések az oktatásban nem szerepeltek, a piarista eklektikus pedagógia nagymérvű mozgékonysággal alakíthatta ki a maga tanulmányi rendjét. Vezérelve az életre való nevelés volt. Ezért a vallásos nevelés mellett a rendi hagyományokhoz híven hangsúlyt kapott a számtan tanítás, mellette pedig a nemzeti tárgyak (magyar nyelv, földrajz, történelem). Az a vád, amely annak idején Kalazanciusnak sok keserűséget okozott, hogy t.i. iskolája az elemi oktatás kereteit túllépi, és így a Konstituciókkal ellentétbe kerül, Magyarországon nem merült föl. Magától értetődő természetességgel végezték és fogták egy egészbe a tanító-nevelést elemi és magasabb fokon, hogy szinte észre sem vették az átmenetet az elemiből a gimnáziumi fokra.
Jelentős tényezője lett a piarista tanítási rendszernek a természettudományos alapon feldolgozott philosophia recentior (=újabb bölcselet), amely Newtont, az újkori természettudományok atyamesterét tekintette vezérének. Nálunk a nagyműveltségű Cörver Elek volt ennek kezdeményezője, és a Mária Terézia által 1743-ban engedélyezett pesti filozófiai tanfolyamon az előterjesztője. Ez az új filozófia nem szorítkozott pusztán a bölcseleti tanfolyamokra. Néhány esztendő elég volt, hogy az egész rend szellemi közkincsévé váljék.
Magyarországon a piarista iskolákban is népszerűek voltak az iskolai színjátékok. Az iskoladrámák, amelyeknek szerzői között több magyar piarista neve is szerepel, a nevelés célját voltak hivatva szolgálni, és alkalmat adtak az ifjaknak, hogy a jó előadásban és a nyilvánosság előtti fellépésben gyakorolják magukat. Az iskolai színielőadások a város életében is eseményszámba mentek, s a lakosság szívesen, nagyszámban látogatta őket.
A piarista pedagógia eklekticizmusa és mozgékonysága természetesen nem annyit jelentett, hogy mindenki a saját feje után járt el. Az egységes elvi irányításról és az elveknek a gyakorlatba való átültetéséről a rendi vezetőség hivatás- és felelősségtudata gondoskodott. Kiváló rendtagokkal elkészítette a piarista iskolák tanulmányi rendszerét, amely azután a magyar oktatásügy fejlődésében is éreztette hatását.
Így nevezik rendi történetíróink azt az időszakot, amely 1780-tól 1848-ig terjedt.
Mária Terézia halálával egy jelentős korszak záródott le a magyar piaristák történetében. Véget ért a gyors terjeszkedés, és a meglevő intézetekre is nehezebb idők következtek. A Ratio Educationis-szal az állam vette kezébe a tanügy irányítását, és az állam a korábbiaknál magasabb követelményeket támasztott. Ez nem lett volna magában baj. Az államra való hagyatkozás eltúlzása, II. József erőszakos reform-tevékenysége és I. Ferenc kicsinyes abszolutizmusa azonban súlyos próbatételt jelentettek. II. József az állami mindenhatóság nevében megtiltotta a szerzetesrendeknek a római központjukkal való érintkezést. A piarista rendet ugyan nem törölte el, de megszüntette a konviktusokat, ami a magyar piaristákat anyagilag is érzékenyen érintette. Néhány intézetet megszüntetett (Medgyes, Korpona), illetve máshová helyezett át (Szentanna-Temesvár, Tokaj-Sátoraljaújhely). Ebben az időszakban mindössze két új kollégium nyílott, azok is igen nagy nehézségek között (Léva 1815, Nagybecskerek 1846), a harmadik a budai egyetemi gimnázium átvétele 1832-ben nem új iskola megnyitását jelentette, hanem egy közel másfélszáz év óta működő intézet piarista vezetés alá való helyezését. Itt a rend a gimnáziummal egy fedél alatt levő elemi iskola vezetését is magára vállalta.
Az iskolai életbe való belenyúlások a féltve őrzött hagyománykincsnek a feladását is jelentették. Az elemi osztályok, amelyek előbb sok tekintetben a gimnáziumba voltak beleépítve, külön, önálló iskolatípussá lettek, és a piaristák egyre határozottabban a gimnáziumi oktatás felé sodródtak. A tandíj kötelezővé tétele az ingyenesség feladására kényszerítette a rendet, ami azután a tanulólétszám megfogyatkozását is maga után vonta. II. József nagy reformlázának esett áldozatául a kalazanciusi iskola szent öröksége, a piarista iskola jellegzetessége, az oratio continua is (a tanulók egymást váltva folyamatosan imádkoztak az Oltáriszentség előtt). Az erőszakos németesítő törekvésekkel szemben viszont egyre tudatosabban jelentkezett a magyar nyelv jogainak a hangsúlyozása és a gyakorlatban való érvényesítése, ami azután 1841-ben a latin tanítási nyelv helyébe a magyar nyelvnek a kierőszakolásához vezetett. Ebből a küzdelemből a piarista iskolák is derekasan kivették részüket.
II. József uralkodása anyagi tekintetben is súlyos megrázkódtatásnak tette ki a rendet.
A napóleoni háborúk következtében még nyomasztóbbá vált anyagi helyzet arra kényszerítette a rend vezetőségét, hogy egyenesen az országgyűléshez forduljon segítségért. Az országgyűlés alapos vizsgálat alá vette a rend anyagi helyzetét, nagy megértéssel tárgyalta az ügyet, és ilyen értelmű előterjesztést tett az uralkodónak. I. Ferenc király a székesfehérvári őrkanonok birtokának adományozásával oldotta meg az anyagi helyzetet, a rend vezetőségének nagy örömére és megnyugvására. (A székesfehérvári őrkanonok volt a szentkorona őrzője (=custos), azért nevezték a birtokot kusztódiátusnak.)
A társadalmi és politikai élet hullámai a rendi életben is éreztették hatásukat. A szenvedélyes reformláz nyugtalanságot, a rendi állapotokkal való elégedetlenséget vitt a rendtagok közé, a rendi szervezet demokratikusabbá tételének jelszavával megbolygatta a rendi életet, és az amúgy is kritikus időkben erősen meglazította a fegyelmet. A rendi vezetőség is több súlyos hibát követett el. Nem bízva a rend fennmaradásában, az összes növendéket elbocsátották. Ezeknek csak elenyésző része tért vissza a szabadságharc lezajlása után a rendbe. A nagy kiesés olyan súlyos érvágást eredményezett a rend életében, amelyet teljesen nem tudott pótolni a következő évtizedekben sem. Ehhez járult, hogy a megmaradt rendtagok között jelentkező nemzedékek közötti különbségek hasadást hoztak létre a rendi szellemben, amely azután szintén súlyos öröksége lett az elkövetkező időknek.
A rend tagjainak a szabadságharc alatt tanúsított magatartása az államhatalom részéről megtorló intézkedésekhez vezetett. Többen szenvedtek hosszabb-rövidebb ideig tartó szabadságvesztést, sőt magát a rendet is fenyegette a megszüntetés veszélye, de azután megelégedtek a noviciusok felvételének egy időre való eltiltásával. A súlyos megpróbáltatások és az erős vérveszteség ellenére, küszködve, de hősies erőfeszítéssel felzárkózott a rend a maga pedagógiai missziójának teljesítésében. A Thun-féle németesítő rendszerrel szemben a maga lehetőségei szerint küzdött a nemzeti eszmének ébrentartásáért és a magyar nyelv jogosultságáért. Ennek bukása után a piaristák tevékenyen részt vettek az új terv előkészítésében, és alkalmas rendtagjaik, egyetemi tanáraik révén az új tanári nemzedék nevelésében, ugyanakkor azonban más tanítórendekkel együttműködve éberen vigyáztak, hogy a szerzetesi iskolák egyházi és rendi jellege el ne sikkadjon. Az 1883. évi középiskolai törvény következtében a szerzetesi iskolák is az állam vezetése alá kerültek. Ez azonban csak pedagógiai és didaktikai ügyekre vonatkozott, és semmiképpen sem érintette a szerzetesi fegyelem kérdéseit.
A rend a maga keretein belül a kolozsvári (1894), majd a budapesti Hittudományi és Tanárképző Intézetnek (Kalazantinum) felállításával, majd a kettőnek egyesítésével Budapesten (1916), igen sokat tett tagjainak képzése érdekében a felfokozott igények kielégítésére.
Az 1848. évvel kezdődő korszakban egyetlen új piarista iskola sem nyílott, sőt az emberhiány és az anyagi alapok megfogyatkozása arra kényszerítették a rendet, hogy feladja a breznóbányai (1857), korponai (1870) és besztercei (1878) intézeteit. Ugyanebben az időszakban adta föl a rend Kalocsát (1860) és a budai rendházat, előbb a gimnáziumot, majd az elemi ,,Főtanodát'' is (1880). A sok akadály és nehézség ellenére mégis joggal nevezzük ezt az időszakot a nagy nekilendülés korának. Az iskolai élet átalakításában a helytállás, a nyolcosztályú gimnáziumok (ún. főgimnáziumok) fokozatos kiépítése úgy, hogy mindössze két ún. kisgimnáziuma maradt a rendnek (a kisszebeni és a podolini), a tanárképzés nem könnyű feladatának a megoldása, ékes bizonyságai annak, hogy milyen erők és erőfeszítések érvényesültek ennek az időszaknak a piarista életében.
A rend szervezeti és jogi életének nagyjelentőségű eseménye, hogy a II. József által 1781-ben a rendtartományra rákényszerített elszakítottság után 1906-ban helyreállt a magyar rendtartománynak a római központtal való kapcsolata, ,,az unio''. Ennek az ,,unionak'' megvalósításában nagy szerepe volt Mistrangelo Alfonz firenzei érsek - később bíboros - generálisnak, elsősorban azonban X. Pius pápa lelkipásztori buzgóságának.
Az I. világháború négyéves vérzivatara és szenvedése után a trianoni béke a magyar piarista rendtartományra is súlyos csapást mért, mert megfosztotta rendházainak jelentős részétől. A felvidéki házakat (Kisszeben, Léva, Nyitra, Podolin, Privigye, Rózsahegy, Selmecbánya, Szentgyörgy, Trencsén) a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták. Miután ezeken a helyeken lehetetlenné vált a piaristák magyar nyelvű tanítása, sőt egyáltalában iskolai működése, a piarista iskolák megszűntek. Öt rendház a nehéz viszonyok miatt 1922-ben megszűnt (Kisszeben, Léva, Podolin, Rózsahegy, Selmecbánya), négyben pedig (Nyitra, Privigye, Szentgyörgy, Trencsén) folytatódott a rendi élet. Ezekből a házakból alakult 1930-ban a szlovákiai rendtartomány.
A Jugoszlávia területére eső nagybecskereki rendház és iskola 1920-ban megszűnt.
A Romániához csatolt területen levő négy rendházból (Kolozsvár, Máramarossziget, Nagykároly, Temesvár) 1925-ben szentszéki dekrétum alapján a különálló romániai rendtartomány létesült. A máramarosszigeti és nagykárolyi iskola megszűnt, de a rendházak megmaradtak. A kolozsvári és temesvári iskola és rendház sok viszontagság és nehézség között folytatta működését.
1940-ben átmenetileg a magyar rendtartományhoz került Kolozsvár, Máramarossziget és Nagykároly, és rövidesen a piarista iskolák megnyitására is sor került. Temesvár továbbra is román fennhatóság alatt maradt.
A második világháború végén azonban újra leváltak a magyar rendtartományról, és kénytelenek voltak bezárni kapuikat.
A két világháború közötti időben (1923-ban) alapította a rend a somogyvári kusztódiátus székhelyén a mernyei rendházat iskola nélkül.
A magyar piaristaság 300 éves jubileumának évében 1942-ben pedig többszöri kísérlet után megvalósult a piaristák szabadkai megtelepedése, és ott iskola nyitása. A háborús események miatt azonban már két év múlva kénytelen volt bezárni kapuit.
A háborúk és azok következményei nagyon megnehezítették az iskolák munkáját. Az sem vált javukra, hogy évtizedeken keresztül a középiskolai oktatás észrevehetően a kísérletezés jegyeit viselte magán.
A második világháború után az általános iskola bevezetése a magyar piaristák számára a kezdő munkaterülethez való visszatérés örömét is jelentette. Újra kisgyermekek között gyakorolhatták a kalazanciusi hivatást. Sajnos nem sokáig.1948 júniusában az egyházi iskolák államosítása véget vetett a reményteli megújulásnak. 1950-ben az állam betiltotta az összes szerzetesrend működését, a rendházakat el kellett hagyni, illetve egyes rendházakból már előzetesen deportálták a szerzeteseket. 1950 augusztusának végén létrejött egy megállapodás az állam és a püspöki kar között, amely szerint 4 szerzet: bencések, ferencesek, piaristák, Miasszonyunk Szegedi Iskolanővérek 2-2 gimnáziumot tarthatnak fenn. A Piarista Rend a budapesti és a kecskeméti iskolát kapta vissza, az utóbbit diákotthonnal. Minthogy a 2 rendházban csak korlátozott számú szerzetes maradhatott, a piaristák nagyobb része rendi kereten kívül vagy lelkipásztori ill. civil munkakörben helyezkedett el, vagy éppen külföldre távozott. A kitelepültek egy része kezdte el Észak-Amerikában azt a munkát, amelynek eredménye előbb az Egyesült Államok-beli viceprovincia, majd 1975-ben az amerikai rendtartomány jött létre. Ezekben a nehéz időkben Tomek Vince magyar piarista volt a rend generálisa, legfőbb elöljárója (1947-67) és Sík Sándor a tartományfőnöke (1947-1963).
A budapesti rendházból és iskolából 1953-ban önkényes rendelkezéssel kitelepítették a piaristákat, és a volt Sacré Coeur Intézetbe helyezték át a VII. kerületi Mikszáth térre. - A kecskeméti iskola felét sem adták vissza 40 éven keresztül. 4 évtizedig tehát a budapesti és a kecskeméti intézetre korlátozódott a piarista munka. Közben 1/3-ára csökkent a rendtagok létszáma. A 2 iskola színvonala egyébként megfelelt az egyházi és az állami elvárásoknak.
A rendszerváltozást követően 1990-ben kitárult újra a piarista hivatás tere. Egykori épületeinkből ugyan nem, vagy alig kaptunk vissza egyelőre, bár valamennyit hivatalosan visszaigényeltük.1990 őszén Vácott és Szegeden megnyílt a rendház: Vácott saját épületünk egy töredékében kezdődött az élet, a Noviciátus visszaköltözött Budapestről. Szegeden a felsővárosi minorita templom és kolostor jutott a korábbi épület helyett. Az újjászervezett gimnáziumokban a tanítás 1991 őszén indult meg. Ugyanekkor Göd községben az önkormányzat felkérésére Piarista Szakmunkásképző Iskolát nyitottunk 40 iparitanulóval 4 szakmában: kőműves, ács, műlakatos, kőfaragó.
1992 tavaszán, húsvétra újjáépült a Duna-parti piarista kápolna, amelyet az Egyetemi Színpad használt évtizedekig. 1992 őszén Sátoraljaújhelyen a régi piarista épületben diákotthon nyitunk meg, szintén teljesen új apostoli munkaterületként. - Jelenleg 5 helyen: Budapesten, Kecskeméten, Vácott, Szegeden és Sátoraljaújhelyen van piarista rendház, Gödön csak iskola. A piarista szerzetesi életre készülő kispapok közül a noviciusok Vácott, a fogadalmas teológusok és egyetemisták a budapesti házban levő Kalazantinum Rendi Tanárképző Főiskolán tanulnak.