[ Piaristák | SzePi ]

Josep Maria Balcells S.P.

Magyarországon vagyok, kánoni vizitáción. A piarista Magyarország a "visszatérés" teljes pezsgésében él. Kilenc olyan helység van, amelyekben most megkíséreljük bezárni a zárójeleket, és új életet kezdeni. Egészen "egyedülálló" elismerésben van része annak, ami piarista - gyümölcseként annak a hagyománynak, amely mélyen gyökerezik az ország kulturális és nevelési történelmében. "A piarista" kemény valuta, és talán többet is várnak tőlünk, mint amit képesek vagyunk nyújtani (?). Mindenfelé hallatszik az emlékek lelkendező hangja. Az öregdiákok még visszhangozzák ifjonti éveiket, egyszerre elevenednek meg események és átélt történetek, melyeket olykor kibővít az otthon elszenvedett száműzetés emléke és az a vágy, hogy ne vesszen kárba a jövő nemzedék - unokáik - számára az, amiben nekik részük volt a negyvenes vagy ötvenes években. Jól tudjuk, milyen egy nagyapa!
Két kényszerű jelenlétből rövid idő alatt kilencbe átmenni nem esik meg a növekedésnek, egy újraélt serdülőkornak valamiféle válsága, olykor bizony súlyos válsága nélkül. Minden ruhanemű váratlanul rövidnek és elhanyagoltnak bizonyul... De a növekedés áradó örömét nincs, aki meg tudná fékezni.
Láttam bőven buzgó életet, testi-lelki odaadást. És már érlelődnek a gyümölcsök konkrét reményekben.
Az egyházi hierarchia támogatja és megáldja ezt a merész növekedést, ezt a szent mértéktelenséget. Az a véleményük, hogy az Egyháznak meg kell erősítenie jelenlétét és tevékenységét a nevelés terén. Néhány év alatt folyamatosan sarjadtak az Egyház központjai. 1995-96 statisztikái összesen 147 különféle iskoláról adnak számot. Milyen messze van (és milyen közel volt, 1989-90-ben!) az a csupán négy szerzet, mindegyik két-két iskolával. A mi hányadunk: Budapest és Kecskemét.
Nagyon tekintélyes ajkakról hallottam megbecsülést és dicséretet arról, hogy vállaltuk a "kihívást". Ennek az árát meg kell adnunk, nem kétséges; de megéri a fizetséget. Ha ér valamit, áldásomat én is ráadom.
Valahányszor visszatérek Magyarországra, csodálkozom azon a megbecsülésen, amelyet ez a nép a kultúra iránt érez. És meg kell mondanom, hogy sehol nem láttam olyan könyvtárakat - és olyan szépen gondozottakat -, mint itt.
Visszatérek az elejére, különösen a címre. Ezt meghagytam magyarul, azért a kis egzotikumért, amelyet magába zár. Ez a címe a provincia belső újságjának, amelyet elsősorban a "mi" fiatal piaristáink indítottak és tartanak fönn.
Különös cím, rímel annak a Credónak első szavaira, amelyet az elmúlt egyetemes káptalanon (1991) fogalmaztunk meg. Összesűrűsödött benne mindaz a Memória és Prófécia, amelyre abban a pillanatban képesek voltunk. Mi piaristák...: az ünnepélyes nyilatkozat (ha úgy tetszik vallomás) erejével foglalja ez egybe az elkötelezettséget (ebben a többesben egybeömlenek egyéni fogadalmaink: "Én, Szent N-ről nevezett N...."), önmagunk azonosítását és az odatartozást (boldog odatartozást), karizmánknak és szolgálatunknak az akkor volt mában (1991-ben) született értelmezését. Ez az értelmezés most új megfogalmazásra vár, hogy elkísérjen bennünket azokban a mitikus (?) és/vagy küzdelmes (!) években, amelyek kibontakoznak majd a 2000. év körül. Valóban, a Szolgálat témáját előkészítő káptalani bizottság azon fáradozik, hogy egy új Credót terjesszen hitelesítésre a káptalan elé.
Ösztönző erő az, nekiindulni "vasárnaposan", az Úr ünnepén és a mi ünnepünkön, "Glóriától és Credótól" túlcsorduló szívvel, hogy értelemmel töltsük meg életünket és munkánkat. Mintegy rítus lehetne összejöveteleinken vagy az Atya rejtekében meghirdetni, bevallani és megvallani a mi "Credónkat" és "Missziónkat". Itt vagyunk, innen indulunk; ezek a mi szintézisünk, a mi névjegyünk, a mi személyazonossági lapunk.
Teljes joggal szolgálhatna fogadalmaink megújítására. Hitvallásunk többes számai ("hisszük, megerősítjük, akarjuk, kívánjuk") magukba sűrítik az utópiát, és alapjuk azok a szerény reménységgel teli egyének, akik nyugtalanok "a sok aratnivaló és a kevés munkás" közti aránytalanság miatt. Ha imádkozunk értük, akkor minden órában, akár a tizenegyedikben is lehetnek további újoncok.
Felélednek itt a "titkos nosztalgiák": amit akarnánk, de nem bírunk, amit bírunk, de nem teszünk, amit teszünk, de nem akarnánk...; és keverednek és egybeszövődnek az összes igeidők: a jelen, a múlt, a befejezett és a befejezetlen jövő. És mindenek fölött felmerül Kalazancius szeretett alakja, aki négyszáz évvel ezelőtt elindította (miféle Credóval?) az ő és a mi kalandunkat. Milyen ízes az őszinte társalkodás vele, szívtől szívig, hogy mondja meg nekünk, melyek voltak az "indíttatások" (itt nem szívesen mondanék "indokok"-at), melyek voltak "a Lélek tapasztalásai" (MR. 11), melyek a "döntő elhatározások", melyek az észnek és a szívnek ama érvei, amelyek kiérlelték a döntő elhatározást: "és el nem hagyom azt a világon semmiért".
Már napok óta kísért a gondolat, hogy P. Berro "Jegyzetei"-t kutassam. Azt mondtam, kutassam. Törekszem ezt tenni azzal a makacs és ragaszkodó rokonlelkűséggel, amelynek forrása (lássuk csak: 1951-52, noviciátus...) a piarista életnek immár hosszú esztendei. Könnyű számot vetni...
Ki tart velem? Meg kell vallanom, nem tudom miért, s azt sem tudom, igazolódik-e merészsége: de azt gondolom, hogy valami újat találok. Azzal a lelkesedéssel indulok erre az útra, hogy szent földet fedezek föl, mély gyökereket, eredeti varázslatot, a hajnal első szárnyalását.
Így kezdem az én külön, személyes IV. centenáriumi ünneplésemet. Mondottuk, hogy az ünnepléseknek kell ez a személyes, szinte bensőséges összetevő, túl azon a sokféle jó dolgon, melyeknek előkészítésén fáradozik a római "ad hoc" bizottság, és túl azon, ami ezzel összhangban megjelenik majd. Kerek egy év vár ránk. Németesen szólva: egy "el-ne-múljék-hiába" év. Jövőre: Jeruzsálemben-a Szent Dorottyában!
Nyitott marad ez az én személyes Szent Dorottyabeli ünneplésem. Mindenki végezze a maga saját megnyitóját. Ezalatt én szívesen imádkozom - meggyőződéssel - identitásunk Credóját: "Mi, piaristák, Isten Anyjának szegényei..."

Budapest, 1996. október 16.

Josep Maria Balcells
PATER GENERALIS

Az eredeti mű címe:
JOSEP MARIA BALCELLS S.P.: "Mi, piaristák":
Ephemerides Calasanctianae 65 (1996), 447-451. o.

Fordította: KOVÁCS MIHÁLY S.P.

dugo@szepi.hu