„A legutolsó levelemben beszámoltam Atyaságodnak asszisztensünknek, P. Pietrónak a boldog haláláról, akinek a ravatalát megszámlálhatatlan főnyi tömeg és beteg látogatta meg. Most meg azt jelenthetem, hogy az elmúlt kántor böjtön pappá szentelté P. Francesco di S. Giuseppét, de az új misét még nem mondta el, úgy gondolom, hogy első szentmiséjét szülőföldjén szeretné elmondani, ebben az ügyben járt itt nem régiben édesatyja, különösképpen szeretné az édesanyja, akiről az mondják, hogy már eléggé koros.
„Azt gondolom, hogy az ünnepségek lezajlása után a Szerzet szolgálatában vagy ott, Fananóban, vagy Firenzében, vagy Pisában fog tanítani, ahol majd a legnagyobb szükség lesz rá, szíves figyelmében ajánlom Atyaságodnak és vele együtt indul útnak P. Bonifatio di S. Luca atya azzal a szándékkal, hogy segítségére legyen a fananói háznak abban az értelemben, ahogyan Atyaságod írta neki. De Atyaságod is legyen nagylelkű, amikor látja, hogy a fananói ház megkap minden szükséges segítséget, akkor hasonlóképpen nyújtson segítséget akár Firenzének, akár Pisának, ha úgy látja, hogy azok is segítségre szorulnak.
„Mons. Ferentillo, Antonio nonantolai kardinális apát általános ügyhallgatója újólag írni fog a vikárius generálisnak és jóindulatába ajánlja azt a házat és az Atyákat. – ha úgy kerülne sor, hogy információt kellene beszerezni asszisztensünknek, szegény jó P. Pietrónak az életéről és erényeiről, akkor Atyaságod minden igyekezettel járjon el, és különösképpen tárgyaljon majd Sig. Conti Ottonelliékkel. Ha pedig nálunk adódna elő valami újabb hír, értesítéssel leszünk azonnal. – Ezeket akartam jelenleg megírni és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 23.”
„Atyaságodnak legutolsó leveléből értesültem arról, hogy P. Nicolo megy Litomyslbe, annak a háznak a megsegítésére, aki eddig Straznitzban volt, ezek után nem tudom, hogyan fog létezni a straznitzi ház, Atyaságodnak kell arról gondoskodnia, hogy rendelkezzék a megfelelő személyzettel a fenntartás miatt, valamint a leipniki házról is, mert annak az atyának, aki jelenleg ott van, annak máshova kel mennie onnét, aki az elmúlt évek folyamán csodálatos eredményeket ért el, mielőtt az ellenség fogságába került volna Olmützben, azt azonban nem tudom, hogyan fogadja majd mindezen intézkedéseket a herceg?
„Különösképpen gondjaiba ajánlom a nikolsburgi és a straznitzi házainkat mindaddig, míg Rómában valami döntés nem lesz a mi Szerzetünk sorsát illetőleg és ha Atyaságod derék jó novíciusokat tud nevelni, akkor a házak sorsa biztosítva lesz, mert most eléggé bizonytalan a helyzetük. – Írja meg nekem, hogy az az Atya, aki itt Rómában olt és unokaöccse egy apátnak, vagy prelátusnak, aki olyan nagyszerűen értett az énekhez és volt egy igen jó hangszere, vajon, megmarad-e a mi Szerzetünkben, vagy pedig talán már el is hagyta, mert én úgy vettem észre, hogy igen a mi Szerzetünkbe való ember volt.
„Ha itt valami történne a mi javunkra, vagy érdekünkben, amire megvan minden reményünk, azonnal értesíteni fogom, és ne higgye azt, amit egyesek innét írogatnak. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 23.”
„Ezen a héten nem kaptam levelet Atyaságodtól.”
Látom, mi mindenről ír Atyaságod a szept. 25-i levelében, nagy örömömre van, hogy P. Agostino ott marad Litomyslben, azt gondolom, hogy mihamar ott lesz a a két klerikus is, akik Varsóban voltak, Atyaságod az én nevemben is buzdítsa őket és így remélem, hogy a tél folyamán nagy segítségére lesznek a háznak. – Hogy attól az ajándékozástól pedig megszabaduljanak, amelyet az elmúlt év folyamán ajánlottak fel az ottani háznak, itt utána érdeklődtünk, hogy miféle magatartással fogadjuk az egész intézkedést és mivelhogy a Szerzet vette birtokába az ajándékozást, (annak elfogadásához) az apostoli Szentszéknek a beleegyezése szükséges, hogy lemondhassanak róla, szerintem az lenne a legjobb, ha lemondanának róla annak a javára, aki ajándékozta, vagy a herceg javára, aki jogos ura annak a vidéknek. Várjuk, hogy miféle határozatot hoz a Szent Kongregáció, ahova már benyújtottuk a kérvényt.
„A múlt héten beszámoltunk már első asszisztensünknek, P. Pietrónak boldog haláláról és arról, hogy milyen megszámlálhatatlan főnyi tömeg kereste fel ravatalát. megkaptuk az engedélyt azoknak az ájtatossági imáknak a kinyomtatására, amelyeket ő állított össze és alkalmazta azokat bizonyos esetekben. (Exorcismus-félék voltak, mondja a jegyzetben magyarázó.) Itt megindult az adatok gyűjtése életéről, magatartásáról, és azoknak az eredményeknek, hatások a kivizsgálása, amelyek ezeknek az ájtatosságoknak az alkalmazására jöttek létre. – Úgy látszik, újra egy kis reménységgel lehetünk Szerzetünk sorsát illetőleg.
„Atyaságod is utána nézhetne, érdeklődhetne, hogy nem volnának-e olyan személye, akik szintén bizonyíthatnának valamit ebben az ügyben, a Mons. Vicegerentétől megvan az engedélyünk és a felhatalmazás ezen kérdések kivizsgálására. (P. Casani az 1641-es Káptalan előtt éveket töltött a morvaországi házakban.) – Más írnivalóm nem lévén kérem az Urat, áldja meg, hogy mindnyájan gyarapodhassanak állandóan az ő szent kegyelmében és áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 26.”
„A jelen levéllel együtt küldjük annak a levélnek a másolatát, amelyet a nonantolai apát, Antonio Barberini kardinális általános ügyhallgatója, Mons. Ferentillo küld az ottani vikárius generálisnak, a levél Sig. Conte Francisco Ottonellinek van címezve és mivelhogy be kell szerzeni az információkat egykori első asszisztensünknek, P. Pietrónak az életéről és az általa művelt csodákról, mindarról, amit ott tudnak, Atyaságod igyekezzék mindenről tudomást szerezni, ami csak történt abban az időben, amikor az említett Atya abban a tartományban és a garfagianai tartományban tartózkodott, kérje ki a tanácsát és hallgassa meg Sig. Conte Ottonelliék véleményét, akiket köszöntsön nevemben és kérje meg őket nevemben.
„Négy nappal ezelőtt elindultak Rómából P. Bonifazio, akit Atyaságod hívott annak a háznak a szolgálatára és P. Francesco di S. Francesco (?), aki a szülőföldjén akarja bemutatni első szentmiséjét övéinek vigasztalására, azután majd ott kap beosztást, ahol a legnagyobb szükség lesz reá. – Szíveskedjék még arra is választ adni, hogy P. Felice dolgiban milyen eredménnyel járt el, aki jelenleg Frascatiban van, egy hónappal ezelőtt szentelték, csak Isten tudja, hogyan? – Ezeket akartam jelenleg megírni, és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 26.”
A jegyzet szerint ez az utolsó levél, amelyet Szent Kalazancius P. Francesco Michelininek írt.
„A mai postával két levelet is kaptam Atyaságodtól, az elsőben értesít engem Filippo szubdiákonus szerencsés megérkezéséről, és hogy a postai költségeket is leintézte. Amennyiben hacsak gyóntatás miatt nincs szükség felszentelt papra, akkor ő is elláthatja az alsóbbfokú iskolákat, vagy amire beosztja. – Az okt. 29-én kelt levélben arról értesít engem, hogy igen nagy szükség volna valakire, aki a számolási iskolát vezetné, P. Paolót nem tartom megfelelőnek, mivelhogy nagyon süket és nyolc nappal ezelőtt elutazott Genovába, nagyon ragaszkodik ahhoz a házhoz, ahol, mint mondják, körülbelül 17 évig tartózkodott.
„Firenzében elég jó szépíró és számtanista a cairói P. Giovanni di S. Antonio. Én jelenleg nem tudok egyetlen számtanistát sem ajánlani azon a kettőn kívül, akik több mint 80 gyermeket tanítanak, egyéb házainkban is hiány van a számtanistákban.
„Írtam Palermóba is, remélem, hogy majd onnét kapunk valami segítséget, Isten látja lelkemet, hogy mennyire számon tartom a pisai piaristákat, akikről igen nagy véleménnyel vagyok, akik olyan nagyszerű kezdettel indultak és most megcsappant a buzgóság és a megszokott szorgalom, de remélem, jól lehet, kilencven éves vagyok, hogy találok valami segedelmet. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. nov. 2.”
„Megkaptam Atyaságodnak az okt. 25-i levelét, amelyben értesít engem atyjának elhunytáról, amit azzal a megnyugtató érzéssel fogadtam, hogy az isteni gondviselés biztosítani akarta lelkét az örök üdvösségre azáltal, hogy időt engedett neki Atyaságodnak a megérkezéséig, aki ezáltal lelki segítségben és teljes vigasztalásban részesült, aminek én különösképpen örülök és az Úrnak irgalmasságába ajánlom az én gyarló imáimban és szentmiséimben, és ha Atyaságod be akarja ott várni testvéreit, akkor nem egyhamar jöhet Rómába, de nagyon jól tudom, bárhol is van, mindig a Szerzet javára működik. A mi dolgaink a szokott módon mennek. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. nov. 2.”
„A legutóbbi levelemben jeleztem Atyaságodnak, hogy megküldtem annak a levélnek a másolatát, amelyet Sig. Antonio Barberini kardinálisnak általános ügyhallgatója, Mons. Ferentilli írt a nonantolai vikárius generálisnak, akiről remélem, hogy a jövőben a legteljesebb jóakarattal fogja kezelni az ottani házunkat, amelynek a megsegítésére két, arról a vidékről való, felszentelt érkezett oda, amint azt majd megtudja más értesítésből.
„Nem tudom elhinni, hogy Atyaságod megfogyatkozott volna a lelkületben, mert én mindig azok egyikének tartottam, akik a legszilárdabb és legkitartóbb elöljárók a Szerzetben, és csak a veszedelmekben lehet kiismerni, hogy kik hűségesek a Szerzethez, mint ahogyan megmutatta az a négy elöljáró ezekben a veszedelmes és nyomorúságos időkben, ezek egyike a savonai ház elöljárója (P. Pietro Paolo Berro, P. Vincenzo Berro testvére), aki mindvégig mint elöljáró szerepelt, mint a „prima scuola” tanítója, ünnepnapokon mint gyóntató a mi templomunkban, ebéd után a „Doctrina Christiana” vezetője a székesegyházban és mindaddig vitte ezeket a munkaköröket, míg csak segítséget nem kapott, hasonlóképpen járt el a pisai (P. Pietro Mussesti) és a firenzei (P. Ludovico Creme) elöljárók, jól lehet nem bennszülöttek voltak és végül a norciai (P. Pier Andrea Taccioni) és mindegyik helyen meg fogják kezdeni, vagy már meg is kezdték az iskolát és én hiszem, hogy a mindenkor áldott Isten megadja Atyaságodnak ugyanezt a lelkületet és buzgóságot.
„Járjon el a nonantolai vikárius generálisnál, vagy akit illet az intézkedés, hagyja meg P. Gio. Domenicónak, vagy térjen vissza a Szerzetbe, vagy tegye le a Szerzet ruháját, mert csak a Bréve adja meg a felmentést a szerzeti ruha viselése alól, az engedelmesség és a szegénység alól. – Majd más alkalommal egyebekről is írok, ha éppen valami új dolog fordulna elő. Az Úr áldja meg és adja meg mindnyájunknak az ő szent kegyelmét. – Róma, 1647. nov. 2.”
„Megkaptam Atyaságodnak az okt. 9-én kelt levelét, és nagy vigasztalásomra van az a híradás, hogy mindnyájukban megvan az igyekezet, hogy megmaradnak a Szerzetben, különösképpen pedig annak örülök, hogy Atyaságod buzdítja őket, hogy a megkezdett fáradságos munkában állhatatosak maradjanak, ami nagy érdeméül szolgál az Isten előtt, meg fogják látni, hogy isten segítségével Szerzetünk visszatér régebbi állapotába. – Azt is megírtam a legutóbbi levélben, hogy szentszéki engedéllyel fogadhatják el a múlt évi birtokfelajánlást, szerintem nagyobb megnyugvást kelt a nép között, ha a javakról inkább lemondanak és nem eladás útján értékesítik, főként, ha fegyelembe veszik, hogy mennyi költséggel jár az ilyen ügyeknek elintézése, amire a jelen körülmények között a Szerzet egyáltalában nem vállalkozhat, ezért, szerintem, az lenne a legjobb megoldás, ha egyszerűen lemondanának a herceg javára, aki birtokos ura annak a területnek illetve lakott területnek, vagy lemondanának annak a javára, aki ajándékozta a javakat, vagy pedig a közösség (a nép) javára, ami még nagyobb megelégedést kelt a nép körében, mert látják, hogy egyáltalában nem érdekel bennünket a dolog, megelégszünk a szeretetadományokkal, amiket önként felajánlanak, minél előbb el kell intézni ezt az ügyet.
„A mi ügyeinkben semmi újság nincs, minden megy a szokott módon, mindazonáltal azzal a reménységgel vagyunk, hogy lesz valami orvoslás. – Alkalomadtán fejezze ki nevemben a köszönetet a hercegnek Szerzetünk iránt mutatott jóindulatáért, mi nem szűnünk meg érte imádkozni és egész házáért, fejezze ki előtte legalázatosabb tiszteletünket. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. nov. 2.”
Nagyon szép a levélnek az első részlete, amelyben Szent Kalazancius a piarista hivatásban való kitartásra buzdítja a nikolsburgiakat, sem szélvihar, sem záporeső, sem más nehézségek miatt el ne hagyják ennek a szőlőnek a művelését.
„Megkaptam Atyaságodnak az okt. 26-án kelt levelét, nagyon örülök annak, hogy hűségesek a Szerzethez és reménykednek az Úrban, aki ennek a szőlőnek a megművelésére hívta önöket, aki majd a napnak az estéjén, azaz, az életvégén megadja a jutalmat és nem fogja megengedni, hogy szélvihar, záporeső, vagy más veszedelmek miatt elhagyjuk ennek a szőlőnek a művelését.
„Itt szó van valami orvoslásról, amiről majd, remélem, hamarosan hírt adhatok. – Az előzőekben már megírtam, hogy azoknak a javaknak ajándékul fogadását hatálytalanítsák a Szentszék engedélyével, ahogyan a jegyzőkönyvbe el volt véve ez a záradék, de mindezideig nem válaszoltak nekem, a kérvényt benyújtottuk, minden nap várjuk az engedély megadását (az eladásra). – Köszöntsön mindenkit, nevemben áldja meg a ház tagjait. – Róma, 1647. nov. 9.”
Nagyon érdemes és figyelemreméltó része a levélnek az első bekezdés. – Úgy látszik, hogy P. Onofrio Contit egy kissé elfogta a keserűség a rendi bajok láttára, ez alkalommal csak annyit ír neki Szent Kalazancius ebben a levélben – találó megjegyzéssel –, hogy P. Conti ne mutassa magát olyan kislelkűnek, aki annyira megtermett testben.
„Látom, hogy mi mindenről ír Atyaságod az okt. 4-én kelt levelében, nagyon örülök annak, hogy mindnyájan megvannak jó egészségben és szerzetesi fegyelmezettséggel végzik az iskolai ügyeket, jól lehet, hogy Szerzetünket most a pokoli ellenség igen üldözi nagyállású és hatalmas emberek felhasználásával, mindezek ellenére megvan minden reményünk arra, hogy a Szentséges Szűz közbenjárására a mindenkor áldott Isten visszasegíti Szerzetünket régi jogi állapotába, ha ott meg is fogyatkozott a reménység, úgy hiszem, hogy nálunk nem fogyatkozhat meg, amiről pár nap múlva értesítéssel leszek.
„Más alkalommal már írtam arról, hogy megkaptam a 200 miséről való értesítést hónapokkal ezelőtt és ugyanakkor 100 mise elvégzésére kértem fel önöket, már két hónap óta várom az értesítést, hogy elvégezték-e és még mindig várom az értesítést hónapról hónapra, hétről hétre.
„Majd írok P. Onofriónak, ne engedje, hogy a gonosz kísértő ellenség erőt vegyen rajta, ne mutassa magát olyan kislelkűnek, aki annyira megtermett testben. Az Úr vezesse mindnyájukat szent kezénél fogva, hogy állhatatosak maradjanak és teljesítsék mindenben az ő szent akaratát, amelyet csak az alázatosoknak nyilvánít ki, mindnyájan arra törekedjünk, hogy ilyenek legyünk. Ezeket akartam jelenleg megírni és kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. nov. 9.”
P. Rosiani Genovában született 1619-ben, unokaöccse a kiváló rendi matematikusnak P. Gio. Battista de Ferraris atyának. Amikor P. de Ferrarist Cagliariba rendelték, unokaöccsét is magával vitte, aki 1643-ban lett piarista. Követte nagybátyját Szicíliába is, majd vele együtt visszatért otthonába, a liguriai Provinciába és a liguriai, majd később a nápolyi provinciákban kapott különféle beosztásokat, megbízatásokat, Nápolyban provinciális is volt 1664-ben. – A Szerzethez mindenkor hűséges piaristák egyike, aki minden dicséretet megérdemel, Genovában halt meg 1679. jún. 27-én, 60 éves korában. – Az Epistola szerint egy levelet kapott Szent Kalazanciustól a rendtörténet legszomorúbb napjában, amikor napirenden voltak az elöljáró változások az egész vonalon.
„Megkaptam Atyaságodnak az okt. 20-án kelt levelét, amelyben beszámol nekem, hogy változás történt az ottani ház elöljárói személyében. Ezt fogadják mindnyájan úgy, mint az Istentől jött rendelkezést, aki nemcsak azt engedte meg, hogy változás legyen a generális és a provinciálisi állásokban, hanem még a helyi elöljárói hivatalokban is. Fogadják mindezt az Isten kezéből és iparkodjanak ebből is a saját maguk javára, előnyére érdemeket szerezni, mint ahogyan azt Isten szent Felsége el is várja tőlünk.
„Spanyol nyelven írtam az ottani összes Atyáknak, előnyösebbnek találtam ezt így jelenleg. Gondolom, hogy már megérkeztek oda P. Antiogo és a mi sekrestyésünk, fr. Salvatore, akik néhány kegytárgyat visznek a ház számára. Megkaptuk a gránátalma küldeményt, amelyből 45 épségben marat, örömmel vették, akik kaptam belőle. Az Úr fizesse meg sokszorosan lelki javakkal ezt a szeretetajándékot. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. nov. 10.”
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 8-án kelt levelét, valamint az információt P. Felicéről (Cf. a 4491. levelet!), aki jelenleg Frascatiban van, a sassolói prépost házában. Megnyugodva vettem, hogy mindaz csak hazugság és kitalálás, amit vele kapcsolatban írtak, vagy mondtak. – Levél küldemény ment Sig. Conte Francesco Ottonelli címére, amelyben a nonantolai apátság vikárius generálisának a nevére is voltak levelek, amelyben felkértük, hogy szerezze be az információkat azokról az erényes cselekedetekről, amelyeket P. Pietro, mint buzgó és jámbor, szent életű szerzetes művelt, amikor azon a vidéken tartózkodott, mert úgy hallatszik, hogy a mindenkor áldott Isten sok csodás dolgot cselekedett általa, várjuk a választ ebben a dologban.
„Ha ott tartózkodna a bolognai P. Nicolo, szíveskedjék vele közölni nevemben, hogy nagyon örülnék, ha ide jönne, erre a vidékre, ahol nagy segítségére lehetne valamelyik háznak, ugyanezt üzenem P. Bonifatiónak is, ha ott nem volna szükség rá, valamint annak a társának, aki szülőföldjén mondta az újmisét. – Szeretném, ha beszámolna mindnyájukról és minden dologról. – Ez alkalommal más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. nov. 23.”
„Látom, mi mindenről ír a f. h. 5-én írt levelében, nagyon örülök annak, hogy az Úr egyre nagyobb készséggel és erővel ruházza fel, hogy különféle dolgokra, sok mindenre taníthatja a mi szerzetes társainkat, akik majd annál jobban helyet tudnak állni a Szerzet szolgálatában, minden kétség nélkül, ha valaki vállalja ezt a fáradságot Isten iránti tiszta cselekedetet végez Isten színe előtt. – Annak is nagyon örülök, hogy P. Alessandro is erősen fog állni és újra belekapcsolódik abba a munkába, hogy segítse a Szerzetet fennmaradásában.
„A jelen postával semmi biztosan nem írhatok még, hogy remélhető-e valami új jogorvoslás, de valószínűleg, hamarosan értesíthetem majd ilyenről is, valamint arról is, hogy miféle módon kell majd eljárni a birtokról való lemondással kapcsolatban, amit annak idején annak a háznak adományoztak, egyelőre abban a helyzetben vagyunk, hogy sokkal súlyosabb ügyek intézése akadályoz bennünket ennek a kérdésnek a rendezésében. – Köszöntsön mindenkit az én nevemben és áldja meg őket. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. nov. 30.”
„A levél kézbesítője P. Gabriele della Nuntiata, aki sokáig személyi titkárom volt. Három hónappal ezelőtt szülővárosába, Genovába kellett mennie haldokló atyjának meglátogatására és vigasztalására, akinek az elhalálozása megérkezése után hamarosan meg is történt. Mivel a szükség úgy hozta magával, hogy ott kell tartózkodnia, kérem Ft. Uraságodat, úgy tekintse őt, mint beajánlottat és vegye fel az ottani ház szerzetesi családjába és legyen segítségére minden szükséges ügyében, amiért nagyon hálás leszek Uraságodnak, akit a legmélyebb tisztelttel köszöntök, az Úrban legalázatosabb szolgája, Isten Anyjáról nevezett József. – Róma, 1647. dec. 15.”
A levél második felében arról számol be Szent Kalazancius, hogy a megáradt Tiberis olyan árvizet zúdított Rómára, amilyen 40 éve nem volt.
„Megkaptam Atyaságodnak a nov. 26-án kelt levelét, nagy örömmel tölt el a jó híradás, ami nemcsak a nikolsburgi házra vonatkozik, hanem a lengyel Provincia összes házaira, hasonlóképpen beszámolnak nekem arról, hogy a lengyel király, az egyházi és a világi nagyok milyen nagy jóakarattal vannak a mi szegény Szerzetünk iránt, mindezért szívből köszönetet mondok az Istennek és a Szentséges Szűznek és csak a legjobbakat remélem.
„A Tiberisnek két óriási áradása, amilyen 40 év óta nem volt tapasztalható, ezekben a napokban igen sok kárt okozott mind a magán, mind a közjavakban, a mi Urunknak, a Pápának a gyengélkedése is akadályozta a mi ügyeinknek a pápai udvarban való intézését. Reméljük, hogy majd Isten segítségével nyugvópontra jutnak a dolgok és rövidesen majd csak lesz valami megoldás, amiről, természetesen, azonnal értesíteni fogom Atyaságodat. – Egyúttal kérem, szíveskedjék elvégeztetni a szokásos suffragiumokat két halottunkért, az egyik szardíniai származású papunk, aki Pisában halt meg, a másik pedig egy Albanóból való fratello. – Kérem az Urat, hogy az elkövetkező új esztendőben halmozza Atyaságodat és mindnyájukat az égi vigasztalások bőségével és áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. dec. 21.”
„Egy összehajtott levélben érkezett Atyaságodnak dec. 14-i levele, amelyben boldog karácsonyi ünnepeket kíván nekem és áldásos új esztendőt. Kérem a Gyermek Jézust, hasonlóképpen engedjen Atyaságodnak és összes rokonságának boldog ünnepeket. És ha majd elrendezi az otthoni ügyeket, annál nagyobb igyekezettel siessen vissza, hogy a mi szent Szerzetünk révén munkálkodhassék embertársainak javára. Remélem, hogy majd a maga idejében Isten szent Felsége oda segít bennünket, hogy rendesebb állapotba jutunk mind az ő nagyobb dicsőségére, mind a mi nagyobb érdemünkre.
„A lengyel király és az ottani összes urak mindenképpen azt akarják, hogy a mi Szerzetünk maradhasson a maga régi helyzetében Lengyelországban és a nagykancellárnak minden óhajtása az, hogy telepedjenek le a mieink az ő városában, ahol egy helyet szemelt k nekünk, és ha előbb nem, a Szentévben Rómába szándékozik jönni.
„A Signora Vittoria Torres címére érkezett levelet átadtuk P. Francescónak, aki majd sajátkezűleg fogja átadni neki. – Kérem az Urat, halmozza el Atyaságodat minden vigasztalással, remélem, hogy megkapták a vikárius generális címére küldött levelet, aki bizonyára megadja a kért kegyet. – Róma, 1647. dec. 22.”
„A küldönc útján – most legutoljára – két levelet is kaptam Atyaságodtól, az egyikben beszámol nekem arról a jó eredményről, amit eszközölt a Sig. Antonio Barberini kardinális általános ügyhallgatójának, Mons. Riorentillónak a levele, és remélem, hogy Atyaságod teljes igyekezettel fog eljárni mindenben, amikor arról lesz szó, hogy információkat szerezzenek a mi b. e. P. Pietro atyánk életéről, erényeiről és azokról a csodálatos cselekedetekről, amelyeket az Isten általa művelt azokon a tájakon, én azt gondolom, hogy mindebben segítségére lesznek Ottonelli grófék is, akiket köszöntsön nevemben nagy tisztelettel és kívánjon nekik boldog és szerencsés újesztendőt és még szerencsésebb év befejezést.
„Minden óhajtásom az, Atyaságod teljes odaadással szolgálja az ottani háznak a megmaradását, még akkor is, ha P. Nicolo el is költözik onnét, mivelhogy az az én reménységem, hogy néhány nap múlva a Szerzetre nézve előnyös dolgokat fogunk hallani. – Itt nem kis mértékben érezhető a gabonahiány és szűkösen van alamizsnakenyér, de még nagyobb aggodalommal nézünk a jövő év elé. Az Úr legyen könyörületes kiválasztott földje, Itália iránt, amely annyiféle zaklatásnak van kitéve minden tájon, minden szempontból, nekünk pedig adja meg azt a szent kegyelmet, hogy hűségesen szolgálhassuk őt és így kiérdemelhessük az örök jutalmat. – Mondja meg P. Bonafatiónak, hogy nagy vigasztalásomra volt az ő levele, kérem, legyen segítségére a háznak és legyen rajta, hogy mások is nyújtsanak segítséget. – Róma, 1647. dec. 28.”
„Az Úr fizesse meg sokszorosan Uraságodnak személyem iránti jóindulatát lelki javakkal ebben az életben és az örökkévalókkal a másikban, amikor dec. 14-i levelében kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánt nekem és hogy én eleget tehessek annak a kötelességemnek, amellyel tartozom Uraságodnak, kérem az Urat, hogy áldja meg önt sok jó egészséggel és megelégedettséggel, hosszú éveken át, és az isteni kegyelmekben való állandó gyarapodással. – Uraságodnak alázatos szolgája az Úrban, Isten Anyjáról nevezett József. – Róma, 1647. dec. 28.”
„Levelét olvasva, arra csak azt válaszolhatom, hogy a narnii házból néhány nappal ezelőtt kaptam egy ki zsákocskát különféle dolgokkal és Atyaságod érdeklődött, hogy mennyit fizettem érte, mindössze egy giuliót és most elküldöm Atyaságodnak a jelen postával éppen olyan értelemben, ahogyan érkezett Rómába, hogy mi lesz a postaköltség Rómától Firenzéig, azt majd Atyaságod intézze el a postással. – Ezeket akartam csak megírni. – Róma, 1647. dec. 28.”
„Egész biztosra veszem, hogy a nápolyi zavargások akadályozták meg a zavartalan postai kézbesítést, mert most a legutóbbi postával három levél is érkezett Atyaságodtól, és közli azt, hogy az ottani ház elöljárójává megválasztották P. Francesco di Gesu atyát, remélem, hogy rendesen meg fog felelni hivatalának, nem kis dolog lesz az, nekem pedig nagyon is kedvemre, ha Atyaságod segíti mindabban, ami a mi Szerzetünket elősegíti a szerzetesi fegyelem pontosabb megtartásában. – Figyelmeztesse többek közt P. Giacintót, hogyha nem akarja vállalni a Szerzet szolgálatát, semmit sem fog találni, ami javára lesz írva az életkönyvében, mivelhogy: „... opera sequuntur illos”. Ugyanígy figyelmeztesse mindazokat, akik bármiképpen is menekülnek a munka elől. – 1648. jan. 4.”
„Megkaptam Atyaságodnak nov. 26-án – P. Pietro Paolo (Grien) távollétében írt levelét, igen nagy vigasztalásomra volt annak közlése, hogy a mi kedves Andrea di S. Francesco fratellónk visszatért a rendházba a szerzetesi életbe, akiért mindig a különös szeretettel imádkoztam, hogy az Úrnak igen jó szolgája lehessen és az alázatosságban hű követője, mert csak az alázatosak számára lesznek nyilvánvalók a világ bölcsei és okosai előtt elrejtett titkok.
„Atyaságod köszöntse őt nevemben és buzdítson mindenkit arra, hogy az Isten szolgálatában állandóan előrehaladjanak. – Talán a következő levelemben írhatok majd valami vigasztalót is. – Ezeket akartam jelenleg megírni és kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. jan. 4.
„Szolgáljon levelem válaszul P. Pietro Paolo elöljárónak is, akitől a mai posta nem hozott levelet.”
Két érdekessége van ennek a levélnek. Az első az, Szent Kalazancius közli P. Griennel, hogy a lengyel király újra tárgyal követ útján a Pápával a Szerzet érdekében. A második érdekessége a levélnek az, hogy bejelenti Szent Kalazancius a szerencsétlen sorsú P. Cherubininek az elhalálozását és utolsó óráinak körülményei. Minderről és életéről bővebb ismertetés olvasható a életrajzi adatok sorában a 8. és 9. lapon.
„Elhalasztottam a levélírást, nem akartam addig írni, míg meg nem tudtam, hogy Mons. Asszeszor elgondolását a novíciusok beöltöztetését illetőleg, míg végre tegnapelőtt azt mondotta két rendtársunknak, hogy novíciusokat öltöztessünk be, minden további nélkül beöltöztethetünk új jelentkezőket, csak fogadalmat nem tehetnek Őszentsége külön rendelkezése nélkül.
„Nagyon helyesen cselekedett Atyaságod, hogy beöltöztette azokat a jelentkezőket, és a jövőben is így járjon el, ha alkalmas egyének jelentkeznek, ebben az értelemben értesítse P. Alessandrót is, hogy kedvet kapjon ő is a további működésre, az állhatatos megmaradásra. Atyaságod legyen neki segítségére mindabban, amiben csak módja van segíteni őt és a többi házakat.
„Jó, ha tudja Atyaságod, a lengyel királynak a rendkívüli követe Sig. Roncaglia, vállalta azt a szerepet, hogy tárgyal érdekünkben Őszentségével a királytól kapott újabb megbízatás értelmében, ma már tárgyalt a mi Urunkkal, a Pápával és abban reménykedik, hogy jó hírekről számolhat be a királynak, a lengyel egyházi és világi nagyoknak, ma lesz a második kihallgatás és reméli, hogy legalább a lengyelországi piaristák számára ki tud eszközölni valami engedményt a Szerzet javára is. Annál inkább is reméljük, hogy valami eredményt tud elérni Szerzetünk javára, mert tegnap 19 órakor jobblétre szenderült P. Stefano degli Angeli és ma este 23 órakor temettük el a San Pantaleo templomunkban, akivel szemben mind betegsége, mind a halál órájában rendkívüli szívélyességet, testvéri szeretet mutattak az összes rendtársak, ami igen nagy megnyugvására volt rokonainak és barátainak. Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy a szokásos suffragiumokat ott is elvégezzék érte, értesítse a többi házat is, hogy hasonlóképpen cselekedjenek ők is. Ezeket akartam jelen levelemben megírni és végül is kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. jan. 10.”
„Megkaptam Atyaságod levelét, szerintem igen helyesen jár el, hogy nem avatkozik bele annak a háznak ügyeibe és az ottani dolgokba, kérem az Urat, adjon békességet és egyetértést a ház minden lakójának. – Ezeket akartam csak most megírni, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. jan. 14.”
A levélben említett tárgyalások, sajnos, eredménytelenek lettek, X. Ince hajlíthatatlannak mutatkozott, nem akart változtatni eddigi intézkedésein. – A nápolyi nép zendülését 1648-ban Masainello nevű halász idézte elő. – P. Onofrio Conti, a lengyel király engedélyével, 1648. elején hazajött Itáliába, júniusban Szardíniába költözött, majd Szent Kalazancius halála után visszament Németországba. – Az utóiratban arról ír Szent Kalazancius részletesebben, hogy a hírek szerint a Pápa a Szerzet ügyeit újra a bíborosi Bizottság elé terjeszti és arra kéri P. Grient, eszközöljenek ki ajánló leveleket a Szerzet érdekében mind a kardinálisok, mind a Pápához címezve.
„A lengyel királynak az új követe mind a királynak, mind az összes egyházi és világi nagyoknak a nevében megkezdte szorgalmas és élénk tevékenységét Szerzetünk helyreállítása érdekében, reméljük, hogy eredményeket fog elérni a lengyelországi piaristák és esetleg a németországiak javára, itt pedig talán megtörténhet az első lépés az ügyek rendezését illetőleg, bármi is legyen, bármiképpen is alakuljon a helyzet, értesíteni fogom Atyaságodat.
„Azt írják Varsóból, hogy a király engedélyével P. Onofrio hazajön, de csak azzal a feltétellel jöhet, hogy amint csak lehetséges, vissza fog térni oda, testvére azt írta Nápolyból, hogy az ottani két házukat a vártüzérség rommá lőtte és a királyi tisztviselőkre igen rossz idők járnak, ilyen körülmények között P. Onofrio sem igen juthat el Nápolyba, hihetetlen zsarolásokkal keserítik a népet, amennyiben az ellenféllel tartanak azok, az előkelők közül igen sokan menekültek Rómába, ahol, hála a jó Istennek, a pápai tisztviselők vigyázatosság folytán békességben élhetünk. – Ami pedig a Szent Kongregáció engedélyét illeti az ajándékozott javak ügyében, megítélték, hogy a jövő héten küldik és amint írtam Atyaságodnak, élhet azzal a joggal, hogy új jelölteket öltöztet be, mint ahogyan mi is csináljuk, természetesen, amennyibe megfelelnek a Szerzetünk rendeltetésének, imáinkban kérjük az Urat, sugallja mindazt, ami az ő nagyobb dicsőségére van.
„Remélem, azt hiszem, hogy P. Gio. Francesco levelet fog kapni, hogy menjen Varsóba, és ott P. Giacinto elöljárósága alatt lesz – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. jan. 18.
„Szinte egész biztosra veszik, hogy Őszentsége már rendelkezett, hogy a mi ügyeinket bízzák újra a kardinális urakra. Atyaságod igyekezzék Dietrichstein herceg útján egy ajánló levelet kieszközölni a császártól az ő követe, vagy pedig valamelyik kardinális számára, hogy az illető beszéljen ezekkel a bizottságbeli kardinálisokkal és kérje a Pápától a Szerzetnek a régi állapotába való visszahelyezését, legalábbis a császári területeken, ha már az egész Szerzet számára nehéz volna ezt kieszközölni. Atyaságod készítsen egy kérvényt, adja át a hercegnek, hogy kegyeskedjék kieszközölni azt a levelet, amelyről írta, vigyázzanak, hogy kedvező választ kapjanak.”
P. Gio. Crisostomo 1646-ban, a Szerzet eltörlése után, Szent Kalazancius óhajára, a Carcare közelében levő Millesimóba vonul vissza, ahol hosszú éveken át lelki igazgatója volt a S. Bernardo-zárda nővéreinek, ezzel a tisztséggel 1636-ban bízták meg először a piaristákat.
„Látom, mi mindenről ír Atyaságod, örülök annak, hogy Isten iránti tiszta szeretetből vállalta a millesimói zárda buzgó apácáinak a lelki vezetését azzal a gondolattal, hogy ebből az ön számára is nagy lelki haszon legyen és javára azoknak a jó nővéreknek, akiket alázatosan kérek, hogy emlékezzenek meg rólam buzgó imáikban és én sem szűnöm meg kérni az Urat, engedje, hogy mindnyájan buzgó, szent szerzetesek lehessenek. – Ezeket akartam ez alkalommal megírni. – Róma, 1648. jan. 19.”
„Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Úr, igen kegyes jóakaróm! – Nem szűntem meg a múltban, a jövőben sem fogok elfeledkezni arról, míg a mindenkor áldott Isten éltet e földi zarándokságban, alázatos imáimban kérjem az Urat, hogy a sok megpróbáltatásban, amelyek a jeleneben köszöntöttek ránk, és hogy ezek a jövőben nem lesznek-e még nagyobba, Isten szent Felsége áldja meg Uraságodat szeretettelteljes nagy szívvel, keresztény béketűrő lelkülettel, hogy a maga érdemére és nyájának nagy javára, mindig leküzdhesse a nehézségeket, megpróbáltatásokat és elviselhesse népének gyarlóságait.
„Jelen levelemben arra kérem egyúttal Méltóságodat, legyen segítségükre azon néhány szerzetesünknek, akik megmaradtak a campii rendházunkban és kegyeskedjék elrendelni, hogy azok, akik a Bréve által kieszközölt engedély folytán letehetik a mi szerzetesi ruhánkat, azok távozzanak a rendházból és ne zaklassák azokat, akik készséges szeretettel vállalják, hogy a Szerzet fenntartása érdekében mindent megtesznek, reméljük, hogy Őszentsége hamarosan valami jogorvoslást fog eszközölni Szerzetünk javára. ezt úgy fogadom, mint valami egészen különös kegyet az Isten kezéből, amelyet Méltóságod útján kapunk meg, akiért imádkozva kérem az Urat, hogy halmozza el minden vigasztalással és sikerrel, tisztelettel csókolom püspöki szent ruháját, Méltóságodnak az Úrban alázatos szolgája, Isten Anyjáról nevezett József. – Róma, 1648. jan. 22.”
A legszebb levelek egyike, amelyben Szent Kalazancius lendületes, meleg szavakkal buzdítja kedves fiát, P. Mussestit, hogy egyre haladjon előre a szerzetesi erényekben. 1632. jan. 3-án írt levélben (1731. lev.) ismerkedtünk meg először Pietro Mussestivel, aki atyjával együtt piarista lett, arra voltak hivatva, hogy Velencében kezdjék működésüket, már akkor olyan meleg szavakkal írt róla a Szent Rendalapító, ez a derék piarista hű maradt Szent Kalazanciushoz mindvégig, és amikor elérkezett az az idő, hogy életre keltsék a megalázott Szerzetet, P. Mussesti a legelsők között küzdött semmi fáradságot nem kímélve –, hogy újra virulónak lássa szeretett Atyjának, Szent Kalazanciusnak nagy alkotását, a piarista rendet, amelynek jó hírnevét nem kis mértékben gyarapította a jó P. Mussesti, a képzett, a szent életű piarista. „Sit memoria illius in benedictione...”
„Megkaptam Atyaságodnak a jan. 20-án kelt levelét, és ezzel együtt Szardíniából P. Gio. Battista atya levelét is, Atyaságod szíveskedjék neki elküldeni a mellékelt levelet. Írtam az egykori elöljárónak, mert látom, hogy P. Francesco távolléte csak arra volt jó, hogy gyakorolhassa ezt a hivatalt is, de mindenekfelett dicsérem Atyaságodnak alázatos magatartását, aki nem keresi a kitüntető címeket és Isten iránti tiszta szeretetből szívesen vállalja a fárasztó munkákat, az az én egyetlen kívánságom, hogy az Isten iránti szeretetben egyre jobban haladjon előre, ezáltal nemesítse cselekedeteit, mivelhogy nagyon is találó igazság, hogy aki szereti a földet, az mindenestül a földiek felé hajlik, aki szereti az aranyat, az az aranyat keresi mindenütt és aki szereti az Istent, az „unus spiritus fit cum eo”, és így könnyen legyőzi a pokoli ellenség minden cselvetését és szüntelenül felebarátja segítségére lehet, ami nagy érdemére lesz saját magának. Imádkozzék értem, amint én is imádkozom önért. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1648. jan. 26.”
A Szerzetünk ajándékozott birtokról való lemondásnak a bonyodalmas útja. – Beöltöztethetik a felvételre jelentkezőket., de fogadalmat nem tehetnek. – Kéri, hogy a leveleket küldjék egyenesen Rómába költségkímélés szempontjából.
„A múlt heti posta nem hozott levelet Atyaságodtól, most arról értesítem önt, hogy a „Sacra Congregatio Concilii”, amely nagyon óvatosan jár el a bulla értelmében „De rebus Ecc. is non alienandis”, a kérvényt átadta a mi elöljárónak, Ginetti kardinálisnak tanulmányozásra és a legelső ülésen tárgyalják majd az ügyet és azután Atyaságod kap majd értesítést, hogy miképpen kell eljárnia az említett javakról való lemondásban. – azt az utasítást és rendelkezést kaptam a Mons. Asszeszortól (Albizzi), hogy beöltöztethetjük azokat, akik felvételre jelentkeznek, de a Pápa külön rendelkezése nélkül nem bocsáthatjuk őket fogadalomtételre. Atyaságod élhet a beöltöztetési engedéllyel, ha Szerzetünknek megfelelő egyének jelentkeznek felvételre, de gondja legyen arra, hogy Szerzetünk céljainak megfelelő nevelésben részesüljenek.
„Ha Atyaságod levelet akar küldeni Rómába, ne írja ezentúl rá: „Rac.ta a Roberto Hays in Venetia” (Roberto Hays úrnak ajánlva, Velence), hanem egyenesen küldje Rómába, mivelhogy az említett Sig. Roberto a küldönc útján, mégpedig a milánói küldönc útján küldi és így duplán kell fizetni a költségeket, viszont, ha egyenesen Rómába irányítják, akkor csak a közönséges viteldíjat kell leróni. – Bármi is adódjék elő, mindenről értesíteni fogom azonnal, addig is Atyaságod áldja meg nevemben az ottani összes szerzeteseinket. – Róma, 1648. febr. 1.”
Szent Kalazancius szorgalmazza P. Casani boldoggá avatásának előkészítését. – Rendi személyi és az ismert gazdasági ügyek.
„Megjelent nyomtatásban a mi egykor asszisztensünkről, P. Pietróról egy kis füzetecske, az életrajzi adatokkal és képpel, „Venerabilis” aláírással, mindez az Apostoli Szent Palota Mesterének (Magister Sacri Palatii) engedélyezésével történt, két példányt küldök Atyaságodnak is, áldják mindezért a Urat és buzduljanak fel, hogy olyan odaadó szívvel szolgálhassák az Istent, mint ahogyan szolgálta az említett Atya, akiről hisszük, hogy imádságával segítségére van a megpróbáltatásban élő Szerzetnek.
„Megírom, mert jó ha tudja, mindent elkövetek, hogy az anconai fr. Francesco ne kószáljon össze-vissza a világban Szerzetünk gyalázatára és még inkább saját lelkének kárára. – Minden kézhez vett leveléről értesítem Atyaságodat, de az ajándékozott javak lemondását illetőleg még nem tudok semmi biztosat sem írni, mivelhogy a kardinális vikárius. akinek a Szent Kongregáció kiadta az ügyet tanulmányozásra, még nem hozott semmi határozatot sem. – Végül is kérem az Urat, hogy áldja meg Atyaságodat és az ottani összes szerzeteseinket. – Róma, 1648. febr. 8.”
„Mivelhogy csak ritkán kapok levelet Atyaságodtól, én is csak ritkán válaszolok, remélem, hogy Isten kegyelmének segítségével, mind ön, mind a többi ottani szerzeteseink jól vannak, ahogyan erről értesültem P. Onofriónak dec. 24-én kelt leveléből, amelyet ma kaptam meg, mindezért hálás vagyok az Istennek és megköszönöm neki és arra kérem, hogy napról-napra gyarapítsa önben és az ottani összes szerzeteseinkben azt a lelkületet és buzgóságot, amely egyre odaadóbban akarja szolgálni Istent a Szerzetben való működése által. – Mivelhogy megjelent nyomtatásban a mi P. Pietrónknak az életrajza a képpel együtt – akiről hisszük, hogy már az örök dicsőségben van – mindezek a kiadványok a „Magister Sacri Palattii” engedélyével jelentek meg, Atyaságodnak is küldök kettők, hogy ebből láthassák a ő erényes életét és annak követésére buzduljanak, mindezért adjunk hálát az Úrnak, akinek szent áldását kérem mindnyájunkra és önre. – Róma, 1648. febr. 8.
„P. Vincenzo della Concezione (Berro) szívből köszönti Atyaságodat.”
Szent Kalazancius közli P. Franchival, hogy beöltöztetheti a felvételre jelentkezőket, de fogadalmat nem tehetnek, képezzék ki a növendékeket a magasabb tudományokban is, de – nehogy elkapassák magukat – legyenek alázatosak, mert az elviselhetetlen a piaristában, ha képzett, de amellett büszke, gőgös. - Lehetséges, hogy hamarosan lesz valami módosulás helyzetünkön. – A nápolyi helyzet a nép javára egyre kedvezőbb lesz. – Kéri, hogy továbbra is végezzenek miséket a római ház számára, szándékára.
„A mai postával kaptam meg Atyaságodnak egyik levelét, amely még 1647. dec. 12-én lett keltezve, valamelyik postán elpihentették egy hónapig, mert vannak olyan levelek, amelyek későbbi keltezésűek, de már korábban megkaptam. – Közlöm önnel, hogy teljesen szabadon beöltöztetheti azokat a jelentkezőket, akik a mi Szerzetünkbe kérik felvételüket, így mondotta ezt Mons. Albizzi asszeszor, de, hogy fogadalmat tehessenek, ahhoz Őszentségének külön egy újabb intézkedése szükséges, mindent megteszünk, hogy ezt az engedélyt megkapjuk még a noviciátusi év befejezése előtt. – Szorgalmazza, hogy a fogadalmasok, végezzék el a magasabb tudományokat is, de vigyázzon arra, nehogy a nyelvészeti és az irodalomtörténeti tanulmányok felfuvalkodottá tegyék az azzal foglalkozókat, mint ahogyan ez már sok esetben megtörtént, „non inflent”, nehogy „magas véleménnyel legyenek önmaguk felől, de ha már azt akarják, hogy komoly, igazi eredményeket érjenek el, akkor arra törekedjenek, hogy a tanulmányokat alázatos lelkülettel végezzék, mert azt igazolja a tapasztalat, hogy: „... magis movent exempla humilium, quam verba superborum”.
„Imáinkban nem feledkezünk az ottani, lengyelországi testvéreinkről, adja az Úr, hogy alkalmas szolgái lehessenek az igazság közlésének. – Hétről hétre várjuk, hogy a mindenkor áldott Isten valami alkalmas emberi segítség útján kiterjeszti oltalmazó jóságát, jogorvoslást nyújt Szerzetünk felemelésére.
„Ami pedig a nápolyi dolgokat illeti, úgy hallatszik, hogy a nép javára egyre kedvezőbben alakul, az igaz, hogy tegnap reggel elutazott Rómából a spanyol követ, hogy átvegye a nápolyi alkirályi szerepet, mindenfelé csak az a sóhaj hallatszik, adja Isten, hogy minél előbb megnyugodjanak a kedélyek, hogy elcsituljanak ezek a zavargások.
„Ami pedig a misék mondását illeti, csak folytassák továbbra is a mi házunk szándékára végzendő misék mondását, nem kis segítség ez a mi házunk számára. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. febr. 15.”
Ebben a levélben újra hosszasan foglalkozik Szent Kalazancius a nikolsburgi háznak felajánlott javakkal kapcsolatban az arról való lemondásról, most a bécsi pápai nuncius elé került ez az egész ügy és kifejti, hogy miért nem célszerű nekünk elfogadni ilyen felajánlásokat? 1647. szept. óta húzódik már ez az ügy (4490. lev.). – A nyugtalan külső körülményeknek tudja be Szent Kalazancius, hogy a mi Szerzetünk ügyében annyira várt jogorvoslás még mindig nem történt meg. – Igen szép buzdítás a levél utolsó soraiban az ismerete elsajátítására az alázatosság gyakorlására ez a kettő együtt igen sok jót eredményezhet.
„A mai rendes postával kaptam meg Atyaságodnak a jan. 21-én kelt levelét és erre a következőket válaszolhatom: ami a rendház javára hagyományozott javakat illeti, a Szent Kongregáció átadta a kérvényt, a felfolyamodást Ginetti kardinálisnak, aki viszont a bécsi pápai nunciust kérte fel az ügy elintézésére, és ebben azé értelemben írt is neki, hogy mindennek érdeklődjön utána, ami a kérvényben foglaltatik, úgy hallottam, hogy ezzel a postával küldik a levelet és a felfolyamodást, a kérvényt, ezek után az információ első pontja azok lesznek, hogy az említett hagyaték nélkül megvannak-e, rendelkezik-e a rendház a szükséges dolgokkal és hogy az említett hagyaték inkább van terhére, mint hasznára a háznak és a Szerzetnek nincs hasznára, nem előnyös az ilyen sem más javaknak az elfogadása, és ég más megfelelő szempontokat is felemlíthetnek, kérjék ki a herceg urunk tanácsát, bizonyára segítségükre lesz ennek a lemondásnak az elintézésében, amit ő bizonyára szívesen megtesz, minden igyekezettel járjanak el, ha megfelelőnek találják, kérjék Őszentsége nunciusát, hogy az említett javakról lemondhassanak a hercegnek a javára, aki ura, birtokosa a városnak és két házunknak az alapítója.
„Ami pedig a mi dolgainkat illeti, egyik hétről a másikra várjuk a Szerzetünk javára kedvező döntést, de a Nápolyban naponként megismétlődő zavargolódások miatt csak halasztódnak a mi ügyeink elintézése is, mert ezek a nápolyi kihatással vannak Rómára is, nyugtalanítják és hátráltatják munkájukban a rómaiakat is. – Köszöntse nevemben a ház összes tagjait, különösképpen pedig fr. Francesco di S. Andreát, akinek már az előző posták egyikével válaszoltam és ebben a levélben küldtem egy levelet nagybátyjának is. Abban a reménységben vagyok, hogy mind az említett fratello, mind a többiek egyre jobban képezik magukat a nyelvészeti és az irodalomtörténeti tanulmányokban, hogy kiválóan segítségükre lehessenek embertársaiknak, de még inkább képezzék magukat az alázatosság szent erényében, amely a világi tudományokkal együtt leginkább rásegíti az embereket az igazság megismerésére, és hogy szeressék az igazi jót. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni, és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. febr. 15.”
A felajánlott birtokról való lemondás szorgalmazása. – Szerzetünk ügyében tegyünk meg mindent magunk is, hogy Isten segítségét is kiérdemelhessük.
„Ginetti kardinális, akire rábízta a Szent Kongregáció a felajánlott javakról való lemondást kérelmező írást, amely javak a nikolsburgi ház javára voltak hagyományozva, a kardinális a múlt postával elküldte az említett felfolyamodást a bécsi apostoli nunciusnak. Most Atyaságodnak olyan érvekkel kell előállnia a Mons. Nunciusnál, hogy elfogadja a lemondást Dietrichstein herceg javára, aki a városnak az ura és az ottani házainknak az alapítója, akitől nyugodtan várhatjuk, hogy segítségünkre lesz bárminemű szükségünkben.
„Atyaságod minden igyekezettel azon legyen, hogy segítségben, támogatásban részesíthesse a moráviai házakat a litomyslivel együtt, különösképpen azzal, hogyha olyan valaki jelentkezik felvételre, aki megfelel a mi Szerzetünk rendeltetésének, beöltözteti, reméljük, hogy a mindenkor áldott Isten jobban felkarol bennünket, mint mi az gondoljuk. – Áldja meg nevemben az összes tagokat, mindnyájuk számára azt kérem az Úrtól, hogy Isten szent Felségének nagyobb dicsőségére egyre jobban gyarapodjanak a lelkiekben és hogy egyre nagyobb segítséget nyújthassanak a világiaknak és jó példával szolgálhassanak. – Róma, 1648. febr. 22.”
Szent Kalazancius figyelmezteti P. Bondit, hogy egyik-másik fogadalmas szabálytalanul hagyta el a Szerzetet, és idézi a Brévét, hogy mi van abban, az újmisés P. Francescót is csak néhány napra engedte övéihez, de már sürgeti annak is a visszatérését. mindent el kell követni, hogy az illetékesek tegyék jóvá a helytelen lépéseket.
„A mai rendes postával két levél s érkezett Atyaságodtól, az egyik jan. 25-ről van keltezve, a másik pedig febr. 9-ről. Ebben az utóbbiban értesít engem arról, hogy egyesek elhagyták a Szerzetet, hogy felszenteltethessék magukat, ezt semmiképpen sem tehették volna meg, nem volt szabad megtenniük, mert a Brévében a Pápa csak annyit enged meg a fogadalmasoknak, hogy átmehetnek más Szerzetbe „ad laxiorem” és akinek van családi vagyona, vagy módjában van, hogy emberségesen megélhessen a világban, azt külön Bréve engedélyezi, amely 9-10 scudiba kerül, hogy elhagyhassák a Szerzetet, és világi pap módjára öltözhessenek, akik a püspök joghatósága alá vannak rendelve, akár csak a világi papok. Ennélfogva, ha valaki ilyen külön Bréve nélkül elhagyta a Szerzetet és felszenteltette magát, igen nagy hibát követett el, Atyaságod figyelmeztesse őket, én azt gondolom, szerintem, kell, hogy legyen valami jogorvoslás erre a tévedésre, mivelhogy lelkiismeretben nem voltak biztosak ebben a dologban. – Ha netán valaki a mieink közül a mi szerzetesi ruhánkban a Szerzeten kívül élne, Atyaságod figyelmeztesse, hogy térjen vissza a Szerzetbe, a rendházba, mert én P. Francescónak is csak arra adtam engedélyt, hogy újmiséjének elmondására mehet el szülőföldjére és övéinek vigasztalására velük tölthet néhány napot, nem emlékszem, hogy valaha is másképpen írtam volna valamit, Atyaságod üzenjen neki, hogy térjen vissza, ne tartózkodjék a világiak között a mi szerzetesi ruhánkban.
„Vigyázzon arra, hogy a szerzetesi fegyelmet megtartsák az ottani házban és imádkozzanak azokért, akik elhagyták a szerzetesi élet útját, hogy a világi élet kényelmes útján járhassanak, mi reméljük, hogy Isten segítségével a mi Szerzetünk hamarosan visszatér eredeti állapotába.
„Köszöntse nevemben Ottonelli grófékat, küldök Atyaságodnak két kis füzetet, amely P. Pietro életrajzát tartalmazza képével együtt, és értesítsen engem arról, hogy milyen eredménnyel járt ott az információ az említett Atya életét illetőleg? Meg ne feledkezzék erről és ezzel a kéréssel küldöm áldásomat. – Róma, 1648. febr. 22.”
P. Francesco Potestate Palermóban született, 1634-ben lett piarista. Egész életét Szicíliában töltötte, kivéve azt a hat évet, amikor generális asszisztens volt Rómában (1665-1671.). Kiváló buzgóságú szerzetes, aki 72 éves korában halt meg Palermóban 1688. aug. 6-án.
A címzett Atya febr. 24-én levelet kapott Rómából a tiszteletreméltó Rendalapítótól, amelyben közli vele, hogy milyen nagy emberhiány van Rómában, alkalmas egyének hiányzása miatt nem tudnak eleget tenni az iskolai kötelezettségeiknek, azért arra kéri ebben a levélben P. Francescót, készüljön fel és másik két Atyával együtt jöjjenek Rómába, legyenek segítségére a Szerzet első házának, jöjjön P. Antonio di S. Rocco atya is a számolási iskola vezetésére. – 1648. febr. 24.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
Amikor felmerült az a terv, hogy Finalmarinában megtelepítik a piaristákat, Szent Kalazancius az 1648. febr. 29-én kelt levelében ezeket írja többek közt a savonai püspöknek, hogy dicséretes a gondolat, de a Szerzet nem vállalhatja ezt a meghívást, mert emberhiány miatt nem tudná ellátni a megkívánt feladatot. – 1648. febr. 29.
„Nagyon örülök annak, amit az elmúlt hó 4-én írt nekem, látom, hogy Atyaságod minden igyekezettel azon van, hogy az ottani házban szerzetesi fegyelemben éljenek és arra is van gondja, hogy a ház többi tagjai is így gondolkozzanak, így aztán nem lesz semmi akadálya annak, hogy ebből a házból küldjenek embereket, ha szükségesnek látszik, akármelyik másik házba, aki majd éppen úgy tudja ott szorgalmazni a szabályok megtartását, mint Atyaságod ebben a házban, amiért is igen szükséges, hogy emberek kéznél legyenek. – Imáimban kérem az Urat, áldja meg Atyaságodat a szeretetnek és az alázatosságnak azzal a nagy lelkületével, hogy sikeresen tudjon másokat is, mint tanítványokat, ezen a úron vezetni.
„Mi pedig itt hétről-hétre várjuk már, hogy valami intézkedés történjék a mi Szerzetünk sorsát illetőleg, ha valami lesz, azonnal küldöm az értesítést. – Előzőleg, két-három levelemben is írtam már, hogy azokról a javakról való lemondásnak a z intézését, amelyeket az ottani rendházunk javára hagyományozta valaki, ügyvitelét a bécsi apostoli nunciusra bízták rá, úgy gondolom, hogy ebben a ügyben mindennek szorgalmasan utána nézte. – Más írnivalóm nem lévé, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. márc. 7.”
„Jelen levelemmel együtt küldök egy lezárt levélküldeményt Cagliariba, Atyaságod szíveskedjék eljuttatni Livornóba Sig. Bartolomeo Borsoninak, vagy más valakihez, akit Atyaságod jónak talál, az a fontos, hogy minél előbb nézzen utána, hogy lesz-e valaki, akire biztosan lehet számítani, mert szeretném, ha minél előbb menne a levél is. – Jól lehet, a mi ügyeinkről semmi érdemlegeset nem írhatok, mindazonáltal reméljük, hogy tíz v. tizenkét nap múlva történik valami ügyeinkben, mivelhogy új megoldási lehetőségekre jöttünk rá és kilátásban van valami segítség is, ami mindezideig nem volt remélhető. Addig is kérjük az Urat imáinkban, ajándékozzon meg bennünket a mindvégig való állhatatosság kegyelmével, hogy megérdemelhessük az örök élet koronáját. – Köszöntse nevemben az egész házat, és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. márc. 15.”
„A javakról való lemondást illetőleg megírtam a múlt hónapban, a Szent Kongregáció miként utasította Ginetti kardinálist, hogy írjon a bécsi pápai nunciusnak, hogy szerezze be a szükséges információkat és én akkor jeleztem önöknek, hogy miképpen járjanak el a nuncius előtt. – Írtam fr. Andrea főpap nagybátyjának, akinek az a kívánsága, hogy a nevezett kedves fratellónk végezzen olyan tanulmányokat, hogy másokat is taníthasson. – Most mivel azon a ponton vagyunk, várjuk a Szerzetünk szempontjából előnyös határozatot, amiről talán már a jövő héten írhatok is valamit, éppen azért most másról nem is írok, csak annyit említek meg, hogy megérkeztek azok a levelek, amelyeket Dietrichstein herceg írt négy kardinálisnak, alkalomadtán átadjuk neki, bizonyára, majd rendkívüli eredménnyel járnak.
„Mondja meg P. Gio. di S. Giuseppe atyának, hogy örömmel vettem levelét és csak azért nem válaszolok neki, mert kifogytam az időből. – Legyenek mindnyájan egyetértésben és gyarapodjanak a szeretetnek és az alázatosságnak a szent erényében. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni és kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. márc. 21.”
Szent Kalazancius örül annak, hogy egykori titkárát, P. Bianchit, a genovai ház tagjai közé fogadta, és arra kéri, hogy – amennyiben jónak látja – mindig szeretettel figyelmeztesse a rászorultakat, tudjon elnéző is lenni és ha lehet, késztessen arra valakit, hogy vállalja a számolási iskola vezetését, mert fr. Paolo Lucatelli sem lesz örök életű, hogy mindig ő vezesse az említett iskolát, akit igen nagyra értékelt Szent Kalazancius éppen a matematikában való jártassága miatt.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 16-án kelt levelét, amelyben arról értesít engem, hogy az a ház tagjai közé fogadta, én nagy örömmel veszem, ha Atyaságod cselekedeteivel rászolgál arra, hogy a fegyelmezett szerzetesek közé sorolják, és ha szükségesnek látszik, amennyiben jónak látja, igen nagy szeretettel figyelmeztesse mindazokat, akik rászorulnak arra, lássák, vegyék észre, hogy Atyaságodat minden az ő lelki előmenetelük érdekli, foglalkoztatja. Tudjon elnéző lenni, ha valakiről észreveszi, hogy nem akar figyelmeztetéseihez alkalmazkodni, és amennyiben lehetséges, késztessen ara valakit, hogy vállalja a számolási iskola vezetéséhez szükséges ismeretek megszerzését, igen nagy szolgálatot tenne ezzel mind az ottani Provinciának, mid a házban, mivelhogy P. Paolo sem szolgálhat vég nélkül. – És ha netán majd a jövő héten kapunk valami kedvező leiratot, azonnal értesíteni fogjuk azt a házat. Más írnivalóm nem lévén kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. márc. 22.”
A Pápa gyengélkedése miatt elhalasztódik a mi ügyeink intézése is. – Nehézségek, hiányok vannak a kenyér körül. – A felajánlott javakról való lemondással nem maradunk hátrányban semmiben sem, megelégszünk, ha megvan az élelmünk és a szükséges ruházatunk. – Örül annak, hogy fr. Andreát felszentelték, legyen egyre alkalmasabb arra, hogy a szerzetesi élet által mutassa mindenkinek a tökéletesség útját.
„Őszentségének, a Pápának gyengélkedése miatt elhalasztódik a mi ügyeinknek az intézése, amit pedig már napról- napra vártunk. De reméljük, hogy mihelyt újra jó egészségnek örvend, a mi vigasztalásunkra elrendeződnek a mi ügyeink is. – Itt elég súlyos hiányok vannak a kenyérellátás körül, nem is tudjuk, hogy mi lesz a aratásig.
„Örülök annak, hogy megkapták azt a hivatalos értesítést, amelyet a kardinális vikárius küldött a bécsi apostoli nunciusnak, hogy miképpen kell eljárnia a nikolsburgi háznak azon csekély javakról való lemondásban, amiket ennek a háznak a javára hagyományoztak, emiatt semmi hátrányt sem fogunk szenvedni más egyéb dolgainkat illetőleg, mi csak azt keressük, hogy meglegyen a mindennapi ételünk és a szükséges ruházatunk, egyebekben vállaljuk az apostoli életmódot.
„Nagyon örülök annak, hogy fr. Andreát pappá szentelték, naponként törekedjék arra, hogy egyre rátermettebben szolgálhassa a szerzetesi élet által a tökéletesség útját mind a mieink számára, mind a világiak szempontjából, köszöntse mind őt, mind az összes többieket, mindnyájuk számára kérem az Úrtól, hogy állandóan gyarapodjanak abban a lelkületben, amelyet megkíván a mi Szerzetünk. – Róma, 1648. ápr. 4.”
Megköszöni Szent Kalazancius P. Mussestinek, hogy leveleit olyan készségesen továbbítja Livornón át Cagliariba, kéri, hogy atyai szeretettel legyen a házbeliek iránt, hogy mindenképpen meg akar felelni szándékainak, amit nem igen tapasztaltak a múltban. – És végül is arra kéri igen meleg szavakkal, hogy maradjanak hűségesek a hátralevő kis időben, mert, ha a Pápa nem gyengélkedik, akkor már bizonyára másképpen alakult volna az egész Szerzet sorsa.
„Látom, hogy mi mindenről ír Atyaságod a márc. 22-i levelében, megköszönöm, hogy olyan szorgalmasan eljuttatja Livornón át a leveleket Cagliariba, kérem az Urat, részesítse Atyaságodat és a ház többi tagját atyai szeretetében és legyen könyörületes mindnyájukhoz.
„Atyaságod pedig ne veszítse el kedvét erre a hátralevő kis időre, mert remélem, hogy bőségesen lesz részünk a Úr vigasztalásában, ugyanezekkel a szavakkal buzdítsa mind fr. Filippót, mind a ház összes tagjait, mert ha közbe nem jött volna Őszentségének a gyengélkedése, már is történt volna valami intézkedés Szerzetünk javára, de reméljük, hogy hamarosan felépül és akkor majd a várva-várt vigasztalásban lesz része az egész Szerzetnek, addig is kérem Atyaságodat és a többieket, hogy legyenek erőslelkűek és állhatatosak, „... et videbitis auxilium Dei super vos”. És kérem az Urat, hogy részesítsen bennünket az ő szent áldásában. – Róma, 1648. ápr. 4.”
P. Giacomo Cipollettával 1629-ben találkoztunk először, abban az évben kapta az első levelet Szent Kalazanciustól, ez pedig az utolsó. Az életrajzi adatoknak és a hozzá írt leveleknek részletesebb ismertetése megtalálható az életrajzi adatok sorozatában a 10. ívlapon. – ennek a levélnek a legutolsó sorában a következőket írja Szent Kalazancius: „... nagy örömömre lesz, ha Atyaságod révén virul abban a házban a szerzetesi fegyelem.” – Mintha csak utolsó üzenete, végrendelete lenne szinte a sír közelében álló Szent Atyánknak ez a rövid mondata.
„A vikárius generális úrnak rendelkezése értelmében, aki személyesen keresett fel szobámban, P. Vincenzo della Conzezione (Berro) atya három-öt napra odaérkezik apácák gyóntatására és az ünnep másod, legkésőbb, a harmadik napján visszatérhet Rómába. Engedje meg a Úr, hogy ezek a buzgó apácáknak kívánságának mindenben eleget tehessen, ha pedig ezekre az ünnepekre már volt gyóntatójuk, akkor P. Vincenzo azonnal visszatérhet Rómába. Nagy örömömre lesz, ha Atyaságod révén virul abban a házban a szerzetesi fegyelem. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1648. ápr. 7.”
„Azt írják nekem Cagliariból, hogy igen nagy szükségük volna egy olyan emberre, aki jártas a latin és a spanyol nyelvben. – Ha esetleg odaérkezne Don Michele Barbier nevű spanyol pap, igen hálásan venném, ha segítségére lennének bármiben is, ha netán segítségre szorulna a pisa útja miatt. – Most nagyobb a reményünk, mint bármikor is volt, hogy ügyeink elintézést nyernek. Igen nagy örömmel venném, ha mindnyájan újra kedvre élednének és lendületre, hogy – amennyire csak lehetséges – a lehető legnagyobb tökéletességre segítsék a Szerzetünket, és ebben vezesse mindnyájukat a tiszta buzgóság és szeretet, hogy embertársainknak segítségére lehessenek. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1648. ápr. 26.
„Végezzék el a szokásos suffragiumokat a szülőhazájában, Messinában meghalt P. Alberto di S. Placido atyáért.”
Szent Kalazancius örömmel közli P. Mussestivel, hogy egy jótehetségű spanyol pap jelentkezett felvételre a mi Szerzetünkbe, aki jelenleg Velencében van, onnét Pisába megy, ott öltöztessék be és egyelőre helyettesítse Cagliariban a Szicíliába utazott P. Gio. Battistát, és majd idővel megalapíthatja Aragóniában az első piarista házat, ami remélhetőleg, hamarosan meg is lesz, mert nagyon szorgalmazza az ügyet az aragóniai királyi tanács.
„Megkaptam Atyaságod levelét a mellékelt levéllel együtt, amely Szardíniából jön P. Gio. Battista atyától, aki azt írja, hogy május végén szeretne a szardíniai alkirályné asszony kíséretében és szolgálatában, mint gyóntató, Szicíliába utazni, aki ott meg akar látogatni néhány olyan területet, amelyeket az ő férje, az alkirály birtokol, ő maga nem mehet személyesen, mivelhogy újra megerősítették az alkirályi tisztségben. – és most ezekben az időkben a mindenkor áldott Isten egész rendkívüli indítással arra vezetett rá egy jótehetségű spanyol papot, hogy kérje Szerzetünk ruháját, mint ahogyan majd erről beszámol Atyaságodnak maga a spanyol pap.
„Amiért is arra kérem jelen soraimmal Atyaságodat, ha pillanatnyilag nem is volna valami új rendi öltöny, öltöztesse be régibe és tartsa ott mindaddig, míg csak alkalom nem adódik arra, hogy Livornóban Cagliariba induló hajóra szállhat és ott, mint beöltözött, helyettesítheti az említett P. Gio. Battista atyát és kivárhatja ott a jó alkalmat az aragóniai útra, hogy ott megalapíthassa a mi Szerzetünket, ahol ő és az ő házanépe, családja is közismert és általános megbecsülésnek örvend.
„És mindezt reméljük, hogy hamarosan megtörténik, mert nagyon szorgalmazza az ügyet az aragóniai királyi tanács. Amiért is Atyaságod szíveskedjék ezt nekem megtenni, hogy beöltözteti az illetőt és alkalomadtán, hivatalosan, Cagliariba irányítsa. Azt írtam az illető Atyának, aki jelenleg Velencében van, hogy egyenesen menjen Pisába, Atyaságod pedig legyen arról meggyőződve, hogy a Úr hamarosan lábra segíti a mi Szerzetünket. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1648. ápr. 28.
„Szíveskedjék elvégeztetni a szokásos suffragiumokat P. Alberto di S. Placido atyáért, aki szülőföldjén, Messinában halt meg.”
Érdemleges levél, szép aszketikus tanítással.
„Nagy vigasztalásomra volt Atyaságodnak a febr. 7-én kelt levele, amelyet személyesen hozott nekem egy valaki onnét. Levelének soraiból kiolvastam azt az őszinte vágyat, hogy egyre nagyobb buzgósággal akar szolgálni Isten szent Felségének, amit kétségtelenül meg is valósíthat nagy eredménnyel, ha szorgalmasan igyekszik az alázatosság szent erényét megszerezni. Nagyon is igaz mondás, hogy a szerzetes: „Tantum habet virtutis, quantum habet humilitatis.” Az Úr öntse lelkünkbe az ő irgalmassága folytán az alázatosságnak ezt a szent lelkületét, és részesítsen bennünket az ő szent áldásában és kegyelmében. – Róma, 1648. máj. 2.”
„Látom, hogy mi mindenről ír levelében, ami pedig fr. Paolót illeti, itt úgy tudják, hogy Livornóban partra szállt, itt nagyon vártuk ideérkezését, hogy segítségünkre legyen a betegek ápolásában, négy betegünk van, adja Isten, hogy többen ne betegedjenek meg, mivelhogy nagy hiányok vannak a kenyérellátásban, ami van, az is kevés és rossz, azonfelül az is igen nagy gondot okoz nekünk, hogy igen megcsappant az alamizsna. – Reméljük, hogy újabb adandó alkalom elősegíti Szerzetünknek a régi jogaiba való visszahelyezését, amiről majd értesíteni fogom Atyaságodat annak idején. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. máj. 3.”
A megpróbáltatás idején sokan elhagyták a Szerzetet, ezek közül 1656 után többen szerettek volna visszatérni, de az 1659-es Káptalan úgy határozott, hogy nem veszik vissza azokat, akik a nehéz időkben elhagyták a Szerzetet. Szent Kalazancius ebben a levélben látnoki szemmel írja, hogy nem találnak majd nyitott kapura, akik szeretnének visszatérni, akik annak idején igen könnyen átlépték a Szerzet küszöbét távozásukkal. – A levélben említett P. Lorenzo Fiorita készségesen fogadta Szent Kalazancius figyelmeztetését, a legszívesebben látott piaristák egyike lett a toszkán tartományban.
„Látom, hogy mi mindenről írt a legutóbbi levelében, csak a jó Isten tudja, hogy mennyire bánt engem P. Lorenzo hirtelen elhatározása, aki anyagi érdekek miatt ott hagyta azt a házat. Írok neki és felszólítom, hogy térjen vissza, csak azon aggódom, hogy szülőföldjére való érkezése után nem fogja-e követni azt a megoldást, amit annyian mások kerestek és találtak, jól lehet, igen sokan elhagyták a Szerzetet, de remélem, hogy a mindenkor áldott Isten nem fogja elhagyni, sokan majd szeretnének visszatérni azok közül, akik elhagyták a Szerzetet, de akkor majd nem találnak nyitott kapukra, akik távozásukban nagyon tolakodtak a nyitott kapukon kijutni.
„Ha majd odaérkezik Don Michele Barbier, aki Pisába igyekszik, hogy beöltözzön a mi Szerzetünkbe, majd ő beszámol arról, hogy milyen új alkalom adódott Szerzetünk megsegítésére, arra kérem Atyaságodat, ha valamiben segítségére tud lenni, tegyen meg mindent, főként abban, hogy rendi öltönyt juttasson neki, ha nincs új, megfelel valami használtabb is. Ezeket akartam ez alkalommal megírni és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. máj. 3.”
Don Michele Barbier, a spanyol származású pap, Szent Kalazanciusnak földije és barátja, 1645 vége felé jött Itáliába. 1646 márciusában Velencében tartózkodott, ahol tudomására jutott a X. Ince-féle Bréve, amely a Szerzetet elintézte. Szent Kalazancius halála után visszatért Spanyolországba, majd 1651-ben újra Itáliában találjuk, még pedig Rómában, ahol igen értékes tanúvallomást tett Szent Kalazanciusnak boldoggá avatási ügyében, amely éppen akkor kezdődött.
„Atyaságod intézkedjék, hogy a mellékelt levél minél előbb eljusson Livornón át Cagliariba, mert egy igen fontos intézkedést tartalmaz, amit nagyon sürgetnek a cagliariak. – Ha majd odaérkezik Sig. D. Michele Barbier, jó képezettségű spanyol pap – majd megmutatja Atyaságodnak annak a levélnek a másolatát, amely az aragóniai királyi tanácstól érkezett ide Rómába a mi Szerzetünket illetőleg – és az említett D. Michele már régóta kíván beöltözni a mi Szerzetünkbe, azt írtam neki Velencébe, menjen egyenesen Pisába, és ha majd odaérkezik, Atyaságod öltöztesse be a szokásos módon, ha éppen nincs készen új öltöny, adhat neki használtat is és én mindent meg fogok téríteni és a beöltözés után és legelső alkalommal menjen át hajón Cagliariba, legyen segítségére annak a háznak és majd annak idején három, négy rendtárssal együtt elmehet Spanyolországba, akiket majd én ki fogok jelölni, ez az ember közismert és nagyra becsült az egész aragon királyságban, igen sokat várok tőle. Mivel egész biztos vagyok abban, hogy Atyaságod mindazt végrehajtja, amit írtam, éppen azért most nem is írok többet. Ez alkalommal ezeket akartam megírni. – Róma, 1648. máj. 3.”
A prágai noviciátus ügye és a jóakarók. – Szent Kalazancius jó reménységgel van az aragóniai alapítások iránt. – Egy alkalommal Elizeus nehéz dolgot kért Illéstől, most Szent Kalazancius azt kívánja a morvaországi piaristáknak, hogy Isten dicsőségére dupla lélekkel, buzgósággal szolgáljanak.
„Megkaptam Atyaságodnak ápr. 20-án kelt levelét, hogy Sig. Dottor Hollerral meglegyen az érintkezés, P. Onofrio vállalta a szerepet, majd ő mindenről beszámol. – Ami pedig a noviciátust illeti, azt iparkodjanak elérni, hogy Prágában legyen, ebben az ügyben írok P. Alessandrónak is, utasítom majd, hogy miként kell eljárnia. – Remélem, hogy még életben van a prágai Szent Péterről nevezett prépostság prépostja, olyan nagy méltóság, hogy közvetlenül a római Pápának van alárendelve, atyja sokáig volt kormányzója, alkirálya Prágának, itt Rómában nagyon jó barátságban voltunk, bizonyára jövedelmei ott helyben vannak, vagy másutt is talán. – Közben imáinkban kérjük az Urat, engedje, hogy ügyeinknek jó kimenetele legyen, és az ottani Intézményeinknek jó sikere.
„Egészen rendkívüli alkalom kínálkozik fel újra Szerzetünk megalapítására az aragon koron tartományaiban. Az aragóniai királyság megbízottjával, Don Giovanni d'Austriával folyik a tárgyalás, aki, hála a jó Istennek, rendet, nyugalmat teremtett a nápolyi királyságban, a király nevében (Re Catolico) tárgyal ezekben az ügyekben, majd ezekről is értesíteni fogom.
„Engedje az Úr Isten, hogy mind Atyaságod, mind az ottani Atyáink kettőzött buzgósággal, lelkülettel szolgálják Isten nagyobb dicsőségét és a Szerzetnek gyarapodását a legjobb eredményekkel. – Köszöntse nevemben az összeseket és áldja meg őket. – Szíveskedjenek elvégezni a szokásos suffragiumokat három halottunkért, az egyik Palermóban halt meg, a másik Messinában és a harmadik itt, Rómában. – Róma, 1648. máj. 16.”
Nagyon érdemes és értékes levél, amelynek első felében P. Crema kéri Szent Kalazanciust, hogy hasson oda, hogy P. Gio. Francesco Apa térjen vissza Nápolyból Firenzébe, ahol csak tengődik az egykor híres „Scuola dei Nobili”. De – az életrajz szerint – P. apa, aki olyan hosszú időt töltött Firenzében, nem tért vissza az Arno-menti városba, Nápolyban vezetett népes iskolát. – A levél következő részleteiben arra kéri Szent Kalazancius rendtársait, mindent tegyenek meg, hogy ne kelljen egy iskolát sem feladniuk. Szent Kalazancius 1648. augusztusában azzal a megnyugtató érzéssel hajthatta örök álomra fejét, hogy egyetlen egy iskolát sem kellett feladnia, amelyeket ő alapított. Nagyon érdekes a levélnek az a része, amelyben arról ír, hogy a Szerzet ellenségei még két év elteltével sem adták fel a harcot, vannak ellenségeink, akik láthatók és igen hatalmasok, a láthatatlan ellenségek száma megszámlálhatatlan, de reméljük, hogy a mindenkor áldott Isten kegyelmének a segítségével mindenen győzedelmeskedünk. – Kéri P. Cremát, hogy mindenkit buzdítson az állhatatos megmaradásra, mert nekünk a szerzetesi élet útján kell kiérdemelnünk az örök üdvösséget.
„Látom, hogy Atyaságod mi mindent ír a máj. 9-i levelében. – Ami pedig a firenzei és a pisai iskolát illeti, Isten látja lelkemet, mennyire szeretnék rajtuk segíteni. – Nápolyból azt az értesítést kaptam, hogy P. Gio. Francesco, akit a világban Apa néven ismernek, jelenleg nem szándékozik odamenni, nem akarja otthagyni súlyos beteg, öreg édesatyját. – Palermóból várok négy-öt atyát, akik még az elmúlt hónapokban ígérték, hogy feljönnek Rómába. A magam részéről mindent megteszek, hogy Szerzetünk egy házát se kelljen feladni, mint ahogyan eddig sikerült is valamennyit megtartani.
„Igaz, hogy vannak ellenségeink, akik láthatók és igen hatalmasok, a láthatatlan ellenségek száma megszámlálhatatlan, mindazonáltal reméljük, hogy a mindenkor áldott Isten kegyelmének segítségével majd csak győzedelmeskedünk minden felett. – Atyaságod az én nevemben buzdítsa valamennyiüket, hogy a szerzetesi élet által iparkodjanak megmenteni lelküket, mert az az igazi út, amelyen nekünk az örök haza felé kell zarándokolnunk, egyesek számára ez a feladat-valósítás élet, erő, és egészség, másoknál meg pusztító méreggé lesz és a lélek kárhozrajutása, adja Isten, hogy mindenki megértse ezt az igazságot.
„Az a pap, akinek ott be kell öltöznie, először Rómába jöjjön, és majd innét megy Pisába. – Más írnivalóm nem lévén kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. máj. 17.”
„Atyaságod szíveskedjék elvégeztetni a szokásos suffragiumokat fr. Pellegrino di S. Giuseppe fratellóért, aki itt halt meg a f. h. 13-án, jelentse ugyanezt a pisai háznak is.”
„Megköszönöm a nekem tett szívességeket, hogy a Cagliariba címzett leveleket Livornón át elküldte. Ma érkezett hozzánk Cagliariból P. Pier Francesco (Salazar Maldonado) néhány napi itt tartózkodásra és úgy hiszem, hogy jó hírekkel fog visszatérni. – Írtam arról, hogy majd egy pap odaérkezik és beöltözik a mi Szerzetünkbe és majd onnét Cagliariba megy, de most újabban úgy értesültem, hogy egyenesen ide jön Rómába, itt be fog öltözni és P. Pier Francescóval együtt mehet majd Cagliariba. Mindenről értesíteni fogom Atyaságodat, bármi is történjék, kérem, hogy maradjon állhatatos és tartsa a lelket a ház többi tagjaiban, remélem, hogy szeptemberben majd küldhetek megfelelő segítséget, addig is nem szűnöm meg imáimban kérni az Urat, áldja meg Atyaságodat és a ház többi tagjait sok jó egészséggel, kegyelmeinek áldásaival, bőségével együtt és áldja meg mindnyájukat nevemben. – Róma, 1648. máj. 23.”
„Látom mi mindenről ír a 4-én kelt levelében P. Pietrónak nyomtatásban megjelent képéről és az ő művéről (a 4503. levélhet írt jegyzet szerint P. Casani által összeállított bizonyos exorcizmusokról van szó), az Isten sok rendkívüli kegyelmet művelt az ő műve által és bizonyára még a jövőben is fog eszközölni, ha igazán lesz hitünk. – Mi pedig itt, mint ahogyan a múlt héten írtam, várjuk Szerzetünk ügyében az előnyös határozatot, be is öltöztettünk néhány novíciust.
„Ami pedig a kóborló fr. Francescót illeti, nagyon jól teszik, ha fogságra vetik, ha pedig megszerezte volna a Brévét, akkor meg tétessék le vele a Szerzet ruháját. Egyebekről majd más alkalommal írok. – Az önnek írt leveleket mindig átadom a mieink közül valakinek, aki azokat átadja P. Gio. Battsitának, aki nem régen lett felszentelve Frascatiban, nem nagyon engedelmeskedik elöljárójának és az ő példáját követve felszentelnek olyanokat is, akik egészen tudatlanok (A legelső rendi történeti írok, mint pl. P. Caputi is, az akkori frascatii elöljárót, P. Giacomo Cipolletta atyát elmarasztalják, hogy sok tudatlan fratellót felszenteltetett, Szent Kalazancius is figyelmeztette„ erre ő Pisába megy, ahol hasonlóképpen járt el és meggondolatlanságával, cselekedetével csak siettette a pisai ház romlását). – Az Úr világosítson fel bennünket és az ő szent áldása legyen velünk. – Róma, 1648. máj. 30.”
Értékes kis levél, amelyben Szent Kalazancius dicséri a jó fratellót buzgóságáért és a Szerzethez való hűségéért és kéri, hogy másokat is intsen, buzdítson szeretettel, akik erre rászorulnak. – Az új novíciusok beöltöztetésénél arra legyen figyelemmel, hogy az illetők legyenek jótehetségűek, jó magaviseletűek és ne a legszegényebb néprétegből valók legyenek.
„Megkaptam Kedvességednek levelét, örülök, hogy jó egészségben van és hogy mekkora buzgósággal fáradozik az ottani házunk fenntartásán, figyelmeztesse és buzdítsa szeretettel az én nevemben azokat, akikről azt látja, hogy ilyesmire rászorulnak, de lássa mindenki, hogy önzetlen jószándékkal teszi. – Egyébként megvan az engedélyünk arra, hogy novíciusokat öltöztethetünk be újra, hogy embereink legyenek azok helyett, akik elhagyták a Szerzetet, de arra figyelünk, hogy jótehetségűek legyenek és jó magaviseletűek, de nem a legszegényebb néprétegből valók legyenek. – Az Úr világosítsa meg szent kegyelmével mindnyájunk értelmét és az ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1648. máj. 30.”
A Generális és Alapító Atya köszönő levelet írt az említett úrnak, amelyben a legteljesebb megelégedését fejezte ki az említettnek, hogy valami Brévének a végrehajtását megakadályozta, ahogyan az elöljáró, P. Alberto követelte. – 1648. máj. 30.”
„P. Pietro Francesco (Salazar Maldonado) levelet hozott öntől számomra, hosszú levelet, majdnem egy ív terjedelműt, ami nagy megelégedésemre volt, mert megértettem belőle, hogy Tisztelendőséged nem csak szavakkal, hanem tényekkel mutatja meg és igazolja elsősorban a mindenkor áldott Isten iránti tiszteletét és másodsorban az ottani házak előrehaladása iránti buzgóságát. Remélem, hogy Tisztelendőséged példája serkentésül szolgál a ház több tagjainak is, hogy ők is mindent vállaljanak és mindent tegyenek meg a házak javára és jó példával szolgálnak embertársaiknak, főként pedig a novíciusoknak, akiket ezentúl beöltöztethetnek szabadon, az említett P. Pier Francesco majd magával viszi az engedélyt és a szükséges felhatalmazást.
„Az elmúlt hónapokban is kaptam egy levelet Tisztelendőségedtől, amelyre azonnal válaszoltam, de – mivelhogy általában nagy nehézségek árán érkeznek meg a levelek oda, lehet, hogy ennek a hajósok is okai, akik vagy nem adják át a leveleket, vagy elveszítik azokat – azért elhatároztam, hogy a megfelelő viteldíjat mindig mellékelni fogom a levelekhez, amelyeket a hajósok útján küldünk, hogy szívesebben vigyék a viteldíj ellenében. És ha Tisztelendőséged is ezentúl levelet akar küldeni, csomagolja borítékba a levelet, mint ahogyan az ottani urak is szokták csinálni esetről, esetre, amikor az itteni ügyvivőknek szoktak írni. – Egyúttal arra buzdítom Tisztelendőségedet, hogy amit ezentúl tesz, azt mindig Isten iránti tiszta szeretetből tegye, hogy annál érdemszerzőbbek legyenek cselekedetei Isten szent Fölsége előtt, kérjük őt, ajándékozzon meg minket mindig szent kegyelmével, hogy annál nagyobb érdeműek legyenek cselekedeteink és az ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1648. jún. 3.”
Szent Kalazancius hálás a római ház szándékára végzett misékért. – Fr. Agapito. – Mit intézett a bécsi nuncius a felajánlott birtokról való lemondást illetőleg? – Emberi látszat szerint magunkra vagyunk hagyatva, de lehet, hogy annál közelebb az isteni segítség, akinek különös gondja van a szegényekre. – Végezzék gondosan az iskolai feladatokat.
„Megkaptam Atyaságodnak a máj. 25-én kelt levelét és vele együtt azt a jelentést, hogy legutoljára 246 misét végeztek azonkívül, amiről a múlt évben adott számot, mindezért nagyon hálás vagyok, amit szóval ki sem tudok fejezni, hogy milyen nagy segítség a mi számunkra ez a misemondás ezekben a nehéz időkben, mindig egésze különleges segítségnek tartom, hogy így siet segítségére ennek a háznak.
„Ami pedig fr. Agapitót illeti, igen jól tudom, milyen türelmetlen, körülbelül 15 nappal ezelőtt írták nekem hogy Velencébe érkezett, de azóta semmit sem hallottam felőle. – Után érdeklődtem, hogy a bécsi nuncius küldött-e már valami tájékoztatót azon lemondással kapcsolatban, amit a nikolsburgi ház szándékozik eszközölni azon javakkal kapcsolatban, amelyeket a háznak felajánlottak, de mindezideig semmi sem érkezett sem a kardinális vikáriusnak, sem a Szerzetesek Kongregációjának, sem a Zsinati Kongregációhoz.
„Ami pedig a mi dolgainkat illeti, ha az emberi látszat szerint ítélünk, azt kell mondanunk, hogy minden segítségtől messze estünk, mégis azt kell hinnünk, hogy közelebb van, mint gondoljuk, mert ahol hiányzik az emberi segítség, ott mindent pótol az Isten, amiért is bizalommal forduljunk az Úrhoz, akinek különösképpen gondja van a szegényekre. – Nagyon örülök annak, szorgalmasan végzik az iskolai munkát, és kérem az Urat, töltse el mindnyájukat a Szerzet iránti új lelkülettel és buzgósággal. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1648. jún. 6.”
Még mindig semmi értesítés a bécsi nunciustól, hogy mit végzett. – A lengyel diplomácia még mindig tárgyal a mi érdekeinkben. – jelentés egy svéd protestáns prédikátor megtéréséről.
„Megkaptam Atyaságodnak május 18-ról keltezett levelét, amelyben arról panaszkodik, hogy már néhány postával nem kapott tőlem levelet, lehetséges, hogy ez abban az időben történt, amikor P. Vincenzo beteg volt, most már, hála a jó Istennek, jól van. – Ami pedig a felajánlott javakról való lemondás szorgalmazását illeti, beszéltem a Szerzetesek Kongregációjának, a Zsinati Kongregációnak és a kardinális vikáriusnak a titkárával, nem lehet tudni, hogy a bécs nuncius egyáltalában küldött-e már jelentést, ha mi itt tudomást szerzünk arról, hogy a jelzett jelentés megérkezett, gondunk lesz arra, hogy minél előbb küldjük is.
„Sig. Dottor Holler Sig. Roncalli követtel együtt tárgyalják a mi ügyeinket, úgy hiszem, hogy már három, négy postával is ment levél a lengyel királynak, nagyon várjuk már a választ Varsóból, reméljük, hogy a Szerzet javára lesz.
„Küldtem egy levelet P. Alessnadrónak a csehországi noviciátust illetőleg, hogy azt Prágában megnyissuk, mellékeltem hozzá egy levelet a prágai Szent Péter prépostság prépostjának, Martiniz prépostnak, de mindezideig semmi válasz sem érkezett, vagy talán elveszett a küldemény. – Megkaptuk a beszámolót egy protestáns prédikátornak a megtéréséről, aki a svéd hadsereg kötelékéhez tartozott, a megtérés P. Nicolaónak és a straznitzi plébánosnak a buzgólkodásár történt meg, a dolgot aláírásával erősíti meg P. Alessandro. A jelentést bemutatjuk a Propaganda kardinálisainak, lássák, milyen gyümölcsöt érlelt a mi munkánk, jól lehet, annyira meg van alázva. Adja az Úr, hogy még sok már eretnek is megtérjen, mi imádságainkkal sietünk segítségükre. – Egyebekről majd a legközelebbi levelemben fogok beszámolni. – Köszöntök mindenkit és nevemben áldja meg őket. – Róma, 1648. jún. 13.”
(Budapesten van az eredeti.)
A levél első bekezdésében igen szép tanítást kapunk az alázatosságról. – A másodikban szó van a novíciusok felvételéről, de nem könnyű dolog ez, mivel ellenfeleink igen rossz hírnevünket költötték mindenfelé. – A harmadikban a végzett misék tudomásulvételéről van szó és a podoliniak is kapnak képeket P. Pietro (Casani) atyáról.
„Megkaptam Atyaságodnak az ápr. 15-i levelét, amelyről Atyaságod azt írja, hogy válaszul szolgál az egy napon érkezett három levelemre. Nagyon örülök annak, hogy az új épületbe költöznek. – Adja meg az Úr mindnyájuknak a komoly, mély alázatosságnak igen nagy szellemét, amely minél mélyebb, annál magasztosabb és értékesebb lesz az önismeretnek és az önszeretetnek az erénye Isten és ember felé, ha szívós gyakorlással el tudják sajátítani ezt az említett erényt, akkor, szinte hihetetlen, hogy milyen nagy előmenetelükre lesz embertársaik előtt, ahogyan azt a gyakorlat bizonyítja a mindennapi életben, én pedig imáimmal sietek segítségükre.
„Hogy a jelentkező novíciusjelölteket beöltöztethetik, annak semmi akadálya sincs, mindazonáltal úgy látszik, hogy nem egykönnyen megy ez a dolog azon rossz hírnevünk miatt, amit az ellenfeleink terjesztettek felőlünk, akik mindenfelé azt híresztelték, hogy Szerzetünknek vége, de mibelőlünk nem veszett ki a remény, hogy lesz valami segítség és még talán hamarabb, mint egyesek gondolják.
„Megkaptam levelével együtt az értesítést, hogy a római ház javára száz misét végeztek, majd értesítsen arról, hogy mindezideig csak ezt a száz misét végezték-e, vagy pedig talán többet, előre is köszönöm a már felajánlott százat. – Küldenék 8 nyomtatványt a mi b. e. P. Pietro atyánkról, de nem szeretném, ha a Sig Rafael del Pace kifogásolná a nyomtatványnak, a küldeménynek a súlyosságát, azért most ez alkalommal csak négy példányt küldök és ha majd szeptemberben visszamegy Lengyelországba P. Onofrio, akkor majd küldöm a többit is. – Úgy hallatszik, hogy Nápolyban egyelőre nyugalom van. – Köszöntsön mindenkit és részesítse őket áldásban nevemben. – Róma, 1648. jún. 13.”
„Megkaptam annak a f. h. 1-én írt levelét, majd utána érdeklődünk, miként kell értelmezni a Brévének azt a záradékát amely így szól: „... dummodo a tuo Ordinario habeas facultatem”, vajjon a ház elöljáróját kell-e érteni vagy a nonantolai apátot-e, aki elbocsátót adhat, hogy a szentelés, a Bréve értelmében, megtörténhessék, „in tribus diebus festivis”. Amennyire csak lehetséges, iparkodunk a válaszadással.
„Jól lehet, hogy a mi ügyeinkben mindezideig nem történt semmi újabb intézkedés, mindazonáltal reméljük, hogy hamarosan történik valami. Minden esetre az sem legutolsó dolog, hogy engedélyt kaptunk a Szerzetbe jelentkezők beöltöztetésére, Atyaságod is hasonlóképpen járhat el minden további nélkül, ha nekünk megfelelők jelentkeznek, azokat is felveheti, akik elhagyták a Szerzetet, világ papok lettek, de megbánták. – Más egyebekről majd a legközelebb fogok írni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. jún. 13.”
A levelek hiányosan érkeznek. – Még semmi értesítés a bécsi nunciustól. – Szent Kalazancius valami híradás folytán a lengyel király haláláról értesül – ami aggodalommal tölti el –, de csak júl. végén kapja meg P. Orselli levelét, aki beszámol arról, hogy jún. 3-án halt meg a király. Szent Kalazancius szinte megérzik, hogy megint elvesztettünk egy őszinte jóakarót, de biztosra veszi, hogy annál közelebb van az isteni segítség. – Az onnani tájakról hazaérkezett fr. Agapitónak az volt a panasza, hogy nem értette a német szót és hogy az ottaniak sok rosszat beszéltek az olaszokról.
„Jól emlékszem arra, hogy elfoglaltságom miatt két postára nem felelhettem, de nem négyre, ahogyan Atyaságod írja, hogy miért nem érkeznek meg oda a levelek, annak okát megmondani nem tudom. – Megírtam már a legutóbbi levelemben, hogy mindezideig nem érkezett semmi értesítés, sem a Szerzetesek Kongregációjához, sem a Zsinatihoz a bécsi nunciustól, iparkodunk utána járni ennek az ügynek, ahogyan Atyaságod is kívánja.
„Bizonyos aggodalomma. vagyunk a mi ügyeink sorsát illetőleg, mivelhogy olyan hírek érkeztek hozzánk, hogy a lengyel király meghalt volna, én egész biztosra veszem, hogyha hiány is lesz emberi jóakaratban, segítségben, annál közelebb lesz az isteni segítség, amint ezt hamarosan meg is látjuk. – Köszöntse nevemben az ottani összes Atyákat és fratellókat, különösképpen P. Andreát, akinek lelki előrehaladásától igen sok jót várok az emberek javára.
„Megérkezett fr. Agapito, nagy dicsérettel emlegeti az ottani tájakat, vidéket, minden indulatosságának, türelmetlenségének az oka az volt, hogy nem értette a német szót, beszédet, és hogy sok rosszat mondtak az olaszokról. – Ha valami érdemleges újabb dolog történik, akkor majd írok a legközelebbi postával. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. jún. 20.
„Arra kérem Atyaságodat, hogy a mellékelt levelet minél előbb juttassa el P. Alessandrónak és engem értesítsen a levél átvételéről.”
Szent Kalazancius nem szívesen hallja, hogy a Cagliariba visszatérő P. Pier Francesco (Salazar Maldonado), aki a hó elején volt látogatóban Rómában, hogy még mindig Nápolyban tartózkodik, pedig ott is elég nehéz körülménye között élnek a mieink is. – Jelzi, hogy értesítést kapott a lengyel király elhunytáról, minden kívánsága az, hogy Lengyelország jó katolikus királyt kapjon. – Beszámol azokról a fényes ünnepségekről, amelyeket abból az alkalomból rendeztek Rómában, hogy a Pápa unokaöccsének fia született.
„A mellékelt leveleket Atyaságod juttassa el hűségesen a címzetteknek, főként azt, amelyik Catanzaróba van címezve. Ha válasz jön onnét, azt küldje el nekem. – Egyáltalában nincs tetszésemre, hogy P. Pietro Francesco társaival együtt még mindig Nápolyban van, ahol, egyébként is, sok dologban hiányt szenvednek a mieink, akár csak a többi szerzetesek. – A legutóbbi postával jött a híre annak, hogy a lengyelek királya meghalt, még semmit sem tudunk arról, hogy végrendeletében tett-e említést azokról az alapításokról, a mi Szerzetünket illetőleg, amelyeket ő eszközölt? Reméljük, hogy hamarosan kapunk erről is értesítést, Atyaságod pedig közölje az összes házakkal, hogy imádkozzanak az elhunyt király lelke üdvéért és imádkozzanak, hogy olyan új királya legyen a lengyeleknek, aki mélységesen katolikus érzületű és Isten parancsainak hű megtartója.
„Itt igen nagy ünnepségeket rendeztek és fények kivilágításokat abból az alkalomból, hogy a Pápa és Donna Olimpia Aldobrandini hercegasszony unokaöccsének fia született Keresztelő Szent János napján 13 óra tájban, azt mondják, hogy Ker. János Ince lesz a neve, amiként a Pápának is ezek a nevei. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. jún. 27.”
Nem érti Szent Kalazancius, mi az oka annak, hogy a bécsi nunciustól semmi válasz nem jön abban a kérdésben, hogy a nikolsburgi Atyák hogyan is járjanak el a rendháznak felajánlott javaknak az el nem fogadásában, az arról való lemondásban. – Hálásan emlékszik meg az elhunyt lengyel királyról, aki megtelepítette a piaristákat Lengyelországban. – Kéri mindnyájukat, hogy a Szerzet érdekében fáradhatatlanul munkálkodjanak.
„Szorgalmasan eljártam nem csak a Kongregációknál, mint ahogyan előzőleg ezt már megírtam, hanem a kardinális vikárius titkáránál újra jártam tegnap, de semmi jelentés nincs eddig a bécsi nunciustól abban az ügyben, amire felkértük, hogyan is járjunk el azon javakról való lemondásban, amelyeket a nikolsburgi rendházunknak ajánlottak fel. Annak idején megírtam az okokat, amelyeknek alapján előterjeszthetik a lemondási szándékukat a nunciusnak az említett javakról, egyáltalában nem értem, hogy miért nem válaszolt mindezideig a nuncius mindezen kérdésekre, a mai postával küldettem egy levelet a nuncius titkárságának, hogy közöljenek velünk már valamit ebben az ügyben. Szeretném tudni egyúttal azt is, hogy miféle szorgalmas eljárást fejtettek ki ott ebben az ügyben, és mi az elgondolása a hercegnek, a mi kegyelmes pártfogónknak?
„Itt most még nagyobb reménységben vagyunk, mint amikor élt a b. e. lengyel király, akiért egész Szerzetünkben igen sok misét kell elmondani, felajánlani hálánk kifejezéseként, mert ő volt, aki megtelepítette Szerzetünket az ő országában. Én azt hiszem, hogy a legközelebbi postával kapunk majd valami értesítést, hogy miként rendelkezett végrendeletében a mi alapításainkkal kapcsolatban.
„Atyaságod nevemben köszöntse és buzdítsa az összes Atyákat, különösképpen pedig P. Andreát, akire különösképpen szívesen emlékezem abból az időből, amikor még a mi rendházunkban tartózkodott. – Imáimban kérem az Úr kegyelmét, hogy mindnyájan nagy eredménnyel dolgozhassanak a Szerzet révén embertársaik javára és legyen az ön nagy érdemükre, a világiaknak a javára, hasznára, hogy szolgálhassanak nekik jó példaadással. Amen. – Róma, 1648. jún. 27.”
A Rómába érkezett fr. Agapito beszámolója alapján a római hivatalos körök értékelik a piaristák morvaországi működését. – Szent Kalazancius újra emlegeti, mindent elkövetett, hogy a prágai noviciátus megalapítása sikerüljön, kéri az Atyákat, hogy Nikolsburgban jöjjenek össze megbeszélésre, ahol sok mindent megtárgyalhatnának. – A lengyel király sok jót tett életében, de reméljük, hogy még többet tehet halálában a Szerzetért. – Maradjanak mindvégig hűségesek a Szerzet szolgálatában.
„Rómába érkezett fr. Agapito, aki igen jó információt adott le a litomysli ház értékes munkájáról és példás életéről a kardinális vikáriusnak és a Propaganda Fide titkárának, Mons. Ingolinak, nagy örömmel és megelégedéssel hallgatták a beszámolót, úgy hiszem, hogy a mai postával levelet küldtek Atyaságodnak, amelyben buzdítják az ottani tájakon annyira értékes munkában való további kitartásra. az említett fratello megküldi a kiváltságos oltárral együtt járó búcsúkról szóló Brévét a rendház számára, úgy gondolom, hogy a bécsi postával megy mindez, ahogyan majd ő beszámol mindenről.
„Már két hónappal ezelőtt írtam, hogy Atyaságod minden igyekezettel szerezzen valami alkalmas helyet a noviciátus számára, kértem egy levélben a prágai Szent Péter prépostság javadalmasát, Martinitz prépostot, hogy legyen segítségünkre ebben az ügyben. Ugyancsak ebben az ügyben írtam P. Andrea di S. Francesco atyánknak, hogy érdekünkben írjon nagybátyjának, az apát úrnak. Én nagyon helyénvalónak találom, hogy Atyaságod idővel, amikor az iskolai elfoglaltság nem akadályozza, jöjjenek össze Nikolsburgban az atyák, vagy németországi házakból annak megbeszélésére, amit a szerzetesi fegyelem szempontjából fontosnak tart és ugyanakkor tárgyalják meg a Noviciátust is. – Itt mi mindnyájan abban a jó reménységben vagyunk, hogy a lengyelek elhunyt jámbor királya többet tehet értünk az égben, a mindenkor áldott Istennél kieszközölheti mindazt, ami tannyi levelével és közbenjárásával nem tudott kieszközölni földi helytartójánál. – Itt sokat imádkoztunk az elhunyt király lelke üdvéért és még buzgóbban imádkozunk, hogy egy olyan királyt választhassanak, aki ezekben a zűrzavaros időkben meg tud felelni a királyság követelményeinek.
„Köszöntse nevemben az összes ottaniakat, és mondja meg nekik: „... in tribulatione perficitur virtus”. És tudják felismerni azt a helyzetet, hogy miért kell a szerzetesnek hűségesnek maradnia az Isten szolgálatában, mert csak aki mindvégig állhatatos, az kapja meg a koronát. Az Úr adja meg mindnyájuknak, mint választottaknak, azt a kegyemet, hogy mindvégig állhatatosak maradhassanak és az ő szent áldása legyen velünk mindig. – Róma, 1648. júl. 4.”
A levélhez írt jegyzet szerint szívesen említjük meg a Pápa vikáriusának Sig. Card. Marzo Ginettinek, és a Propaganda titkárának, Mons. Ingolinak a nevét. Az ő figyelmüket nem kerülte a piaristák alapítójának szent élete, amiért is mindenkor nagy tisztelettel illették őt. – Viszont, sok-sok levélben láttuk, hogy Ginetti kardinális és Mons. Ingoli titkár mindig igen nagy jóakarattal voltak a Szerzet iránt. P. Gian Carlo Caputi írja emlékezéseiben róla, hogy igen megértő és készséges volt a piaristákkal szemben a legnehezebb időkben. Annak idején ő írt Nápolyba Filomarino kardinálisnak, hogy bocsássa szabadon a bebörtönzött piaristákat, akik novíciusokat vettek fel, ami nem volt Bréve-ellenes cselekedet. – Különösen ott mutatta magát a piaristák igazi jóakarójának, amikor nem engedte meg, hogy megjelenjen az új Konstitúció, amely mindenestül ellentéte volt a réginek.
Még mindig semmi jelentés a bécsi nunciatúrától. – Valamikor Straznitzban, amikor P. Pietro Casani volt ott az elöljáró, szigorú szerzetesi élet volt ott, most ellanyhultak, ami azzal a veszéllyel járhat, hogy elveszítik azt a helyet, hagyjanak fel a világiakkal való kapcsolatokkal és keressék az Istennel való bensőséges lelki életet, akkor már a megjelenésük is igen nagy hatással lesz a világiakra. – P. Alessandrónak ne csak a noviciátus felállítására legyen gondja, hanem azt is szorgalmazza, hogy egy Káptalan-félén beszéljék meg a legfontosabb – szerzetesi életben előfordulható – problémákat is. Imádságok az elhunyt lengyel királyért és a megválasztandóért. – Igen értékes része a levélnek az a részlet, amelyben – a sírjához annyira közelálló – Szent Kalazancius arra figyelmezteti szerzetes társait, hogy a világiakkal való társalkodás, érintkezés mennyi bajnak a forrása, kezdete lehet, ellopjuk az időt, amelyet Istennek szentelhetnők szobánkban, a világ ezekkel a kapcsolatokkal nem nyer semmit, viszont mi sokat, mindent elveszíthetünk, Istent, lelkünk nyugalmát, békéjét, imádságos életét, szavunk elveszíti melegét, bensőségességét, a tekintet nem tükrözi a lélek mélységét, a cselekedet nem lesz vonzó, üresen járó malom, amely koptatja önmagát, de senkinek haszna nincs belőle. Mi más ez, mint a próféták által annyiszor keserűen meghirdetett hűtlenkedés, amelybe annak idején a választott nép pusztult bele, most meg a lelkek halnak meg hűtlenkedéseikben, akik szeretnének az igaz színben is feltűnni, de a világ színpadján is szeretnének játszani, megjátszani a senki mással nem pótolható jó társalkodó szerepét és a „hálás” világ kacagva mutat rá, ha eljátszotta jó hírnevét, becsületét, szerzetesi értékét. „... és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.”
„Több alkalommal is megírtam már Atyaságodnak, hogy mindezideig ide nem érkezett semmiféle értesítés a bécsi nunciatúráról, ha ugyan egyáltalában gondoltak ott annak elküldéséről, lehetséges, hogy nem sürgették kellőképpen a nunciust vagy annak ügyhallgatóját, igen könnyen meg szoktak feledkezni az ilyen hivatalokban az ügyekről, hacsak valaki nem sürgeti azoknak elintézését. A kardinális vikáriushoz kellett volna már érkezni valami jelentésnek, de a titkár azt mondja, hogy mindezideig semmi sem érkezett, szíveskedjék utána nézni a dolognak a nunciusi hivatalban, tudakolja meg, hogy elküldték-e már a választ a kardinális vikáriusnak, vagy valamelyik Kongregációnak?
„Ami pedig a straznitzi rendházat illeti, fájdalmasan látom, hogy a fegyelmezetlen életmódjukkal könnyen elveszíthetik azt a helyet, ahol, különösképpen P. Pietro idejében, rendkívüli dolgok történtek mindenkinek épülésére. Ha a szerzetesek felhagynának a világiakkal való társalgással és a velük való érintkezéssel, és szobácskájukban Istennel folytatnának bensőséges társalgást lelki olvasmányaik és imádságaik révén, akkor nagy hatással lennének a világiakra és már csak a megjelenésük is nagy buzgóságra késztetné a világiakat, mivelhogy „... magis movent exempla verba”. – Atyaságod buzdítson mindenkit ennek az igazságnak a felismerésére és annak teljesítésére, nagy érdemére lesz Isten előtt.
„Írok P. Alessandrónak, ne csak arra legyen gondja, hogyan lehetne megnyitani a noviciátust, hanem azt is szorgalmazza, hogy – az iskola kára nélkül – alkalmas időben jöjjenek össze az összes Atyák, vagy mindazok, akik legalkalmasabbak arra, hogy velük megtárgyalja a legfontosabb, a legégetőbb kérdéseket: hogyan kell viselkedniük a mi szerzeteseinknek, hogy jó példát adjanak a világiaknak, ami nagy érdemül lesz önmaguknak. – Ha pedig valami itt történik nálunk, ami által segítségére lehetünk az ottani házaknak, azonnal értesítéssel leszünk. – Gondolom, hogy minden rendházban elvégezték a suffragiumokat az elhunyt lengyel király lelke üdvéért, és az új király megválasztásáért. Ezeket akartam jelenleg megírni, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. júl. 4.”
A levél első bekezdésében arról van szó, p. Grien panaszkodik, hogy több levelet nem kapott meg, Szent Kalazancius sem tudja annak okát, hogyan veszhetnek el. Egyúttal sürgeti, hogy szorgalmazza a bécsi nunciusi hivatalnál annak a régi ügynek az elintézését, ami már 1647. szept. óta húzódik. –A második bekezdésben arról olvasunk, hogy a háborús viszontagságok miatt az ottani Atyák Brünnbe akarják menteni javaikat. Szent Kalazancius részvéttel van irántuk és a jó Istent kéri, engedjen nyugalmat, békét az ottani katolikusoknak és állhatatosságot a hitben. Rögtön hozzá teszi, hogy ők is üldözést szenvednek Rómában, ha nem is nyíltan folyik, de annál súlyosabb az az alattomos, titkos üldözés. – Ennek a levélnek a harmadik bekezdésében ír hosszan arról a rettenetes szerencsétlenségről, ami Savonában történt júl. 6-án éjjel egy borzasztó vihar alkalmával, amikor a villámcsapás által felrobbantott tömérdek lőpor nem csak a várat zúzta szét, hanem a városnak is egy harmadát romba döntötte, épen azt a részt, ahol a piaristák rendháza is volt, az is elpusztult, a rendház tagjai közül hatan meghaltak, név szerint felsorolja őket Szent Kalazancius, és megemlíti, hogy hányan maradtak életben. Hozzáfűzi, hogy Isten látogatása nem szokott ok nélkül történni. – Az utolsó sorokban arról ír, hogy Rómában nagy az ínség, gyenge volt a termés, felszökött az ára mindennek, főként a gabonának. – Értékes és minden részletében érdemes levél.
„Ma reggel kaptam meg Atyaságodnak jún. 22-én írt levelét, amelyben arról panaszkodik, hogy az elmúlt két hónapban mindössze csak egy levelet kapott tőlem, erre csak azt válaszolhatom, én nem tudom, hogyan veszhetnek el leveleim, most csakúgy mint régebben a bécsi útvonalon küldöm leveleimet Nikolsburgba, nem emlékszem, hogy csak egy levelét is válasz nélkül hagytam volna. de felhasználom az alkalmat, felszólítom, hogy sürgesse a bécsi nunciusi hivatalnál az intézkedést, hogy mitévők legyünk, akik le akarunk mondani azon javakról, amelyeket az ottani házunk javára hagyományoztak, ameddig nincs itt a nunciustól az értesítés, addig semmit sem tehetünk, Mirentini monsignore útján iparkodjanak valamit elérni.
„Azzal a híradással kapcsolatban csak a legnagyobb sajnálkozásomat tudom kifejezni, hogy a morva provinciabeli Atyák mindegyike Brünnbe szeretné menteni apróságaikat, értékeiket az ellenségtől való félelem miatt, csak Isten tudja, hogy az a Provincia mikor szabadul meg az ellenségtől. Mi itt imáinkban kérjük az Urat, szánja meg az ottani katolikusokat, a jó keresztény hívőket, különösképpen Atyaságodat és az összes ottani Atyáinkat, áldja meg mindnyájukat azzal a lelki erővel és lelkülettel, hogy türelmesen és alázatosan tudják elviselni azokat az üldöztetéseket az ellenség részéről, fogadják azokat úgy, mintha Isten kezéből jönnének azok, aki meg akar bizonyosodni szolgáinak hitbeli hűségéről és állhatatosságáról, mint egykor az ős Egyházban az üldözések idején. – Az igaz, hogy itt nincs részünk ilyen külső, nyilvánvaló üldözésekben, de annál súlyosabb a titkos, az alattomos üldözés, de reméljük, hogy mindezeken is győzedelmeskedhetünk.
„Rettenetes szerencsétlenség történt júl. 6-án éjszaka Savonában, amely mintegy 50 km-re van Genovától. Rettenetes vihar támad borzasztó mennydörgéssel, villámlással, és egy villámcsapás a vártornyot találta, ahol a várőrség több, mint ezer hordó puskaport tartott felhalmozva, amely felrobbanva nem csak a várerősséget zúzta szét, hanem a városnak is egy-harmad, vagy egynegyed részét romba döntötte, mégpedig azt a részt, ahol a piaristák rendháza is volt és számtalan sok házzal együtt ez is rommá lett. Úgy tetszett az Istennek, hogy ezzel a csapással látogasson meg bennünket, hogy a mieink közül is hatan meghaltak az Atyák közül, mégpedig a következők: P. Pietro Paolo di S. Maria rektor, P. Giuseppe dell, Assunta, P. Gio. Maria di S. Luca, P. Giacinto di Gesu Maria, aki savonai volt, P. Bartolomeo di Gesu és P. Ottavio di S. Brigida. Szíveskedjenek mindezekét elvégezni a szokásos suffragiumokat, és a szentmiséket. Négyen maradtak életben, egy Atya, egy klerikus és két fratello, akik ugyan súlyosan megsebesültek, de reméljük, megmaradnak. A városnak többi része is sok kárt szenvedett, a félig rombadőlt házak is kivannak téve annak a veszedelemnek, hogy teljesen összeomlanak, azt mondják, hogy több mint kétezer ember halt meg, és több mint hatszáz sebesült. Folyik a romok eltakarítása, hogy fellelhessék a romok alatt a halottakat és eltemethessék őket.
„Szerintem a mindenkor áldott Isten súlyos látogatása volt ez, aki így akarja észretéríteni az annyi csapással előzőleg is meglátogatott, de erkölcseiben javulni nem akaró emberiséget. Az Úr áldjon meg bennünket szent kegyelmével, hogy mindnyájan megjavulhassunk és buzgóbban szolgáljuk őt a jövőben, mint a múltban. – Itt, Rómában meg nagy az ínség, gyenge eredményt hozott az idei aratás, a búza ára, amely nem régen még 10 scudi volt, rövid időn beül 15 scudira emelkedett. – A mindenkor áldott Isten gyarapítsa bennünk az ő szent kegyelmét és az ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1648. júl. 18.”
Az előző levélben leírt savonai szerencsétlenségről értesíti Szent Kalazancius P. Bondit ebben a levélben.
„Jól tudom, hogy Atyaságod és a ház összes tagjai , az Atyák és a fratellók, mindnyájan nagy részvéttel hallgatják annak a fájdalmas szerencsétlenségnek a hírét, ami történt Savonában júl. 6-ra virradó hajnali öt órakor, amikor egy rettenetes vihar vonult át a város felett folytonos mennydörgéssel, villámlással és villámlecsapásokkal. Egy ilyen villámcsapás érte a S. Giorgio erősség lőportornyát, ahol – egyesek szerint – 1500, de legalább ezer hordó lőpor volt felhalmozva, amely felrobbanva, nem csak a várerősséget tett teljesen tönkre, hanem a szomszédos városnegyedet is, hogy a piaristák rendháza is volt, amely más házakkal együtt rombadőlve a rendháztagjai közül megölt hat Atyát, név szerint: P. Pietro Paolo di S. Maria rektor, P. Gio. Maria di S. Luca atyát, P. Bartolomeo di Gesu atyát, P. Giacinto di Gesu Maria atyát, P. Giuseppe dell, Assunta atyát, és P. Ottavio di S. Brigida atyát.
„Négyen maradtak életben, P. Giuseppe di S. Gioacchino, aki Leccéből való, egy Agostino nevű klerikus és két fratello és azonkívül egy világi kispap, aki a sekrestyében szokott segíteni, ezek is mind megsebesültek, de remélhetjük, hogy felépülnek. Azt mondják, hogy háromezer halottat találtak a romok alatt és hatszáz sebesültet. – Atyaságod végeztesse el a szokásos suffragiumokat és könyörögve kérjük az Urat, legyen hozzánk irgalmassággal, úgy látszik, hogy az egész világ haragra ingerelte. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. júl. 18.”
Beszámoló a savonai katasztrófáról.
„Bizonyára hallott Atyaságod arról a megrendítő és borzalmas szerencsétlenségről, ami Savonában történt júl. 6-ra virradó hajnalban 5 órakor. Rettenetes vihar vonult át a város felett szüntelen mennydörgéssel, villámlással, félelmetes villámcsapásokkal. Egy ilyen villámcsapás érte a S. Giorgio várerősséget, ahol – egyesek szerint – ezer – mások szerint – 1500 hordó lőpor volt felhalmozva, mindez felrobbanva nem csak az erősséget vágta szét, hanem a városnak is negyed – ha nem nagyobb – részét, ahol a piaristák rendháza is volt, amely a robbanás hatására összeomlott és az összeomló ház romjai alatt hat Atya meghalt és négyen súlyosan megsebesültek.
„Halottaink a következők: P. Pietro Paolo di S. Maria rektor, P. Gio. Maria di S. Luca, P. Bartolomeo di Gesu, P. Giacinto di Gesu Maria, P. Giuseppe dell, Assunta, és P. Ottavio di S. Brigida Életben maradtak: P. Giuseppe di S. Gioacchino, aki Campi környékéről való, Agostino nevű fogadalmas klerikus és két fratello. Azt mondják, hogy a városban háromezer a halott és hatszáznál több a sebesült, az egész város elnéptelenedett, senki sem akar ott maradni a megrongálódott házakban. – Szíveskedjenek elvégezni a szokásos suffragiumokat és értesítse a többi házakat is. – Kérjük alázatos imáinkban az Urat, adjon erőt, hogy elviselhessük ezeket a megpróbáltatásokat, amelyek az ő kezéből származnak a mi javunkra és vigasztaljon meg bennünket az ő szent áldásaival. – Róma, 1648. júl. 18.”
A levélben Szent Kalazancius bizonyosságot tesz arról, hogy mindig nagyra értékelte P. Simonét és a többi campii Atyákat, úgy ismeri őket, mint igazi szerzetesek, akik megtartják a szerzetesi szabályokat és hűségesek a Szerzethez. – Egyben ismerteti a savonai rettenetes szerencsétlenséget.
„Megkaptam Atyaságodnak a levelét, amelyben arra figyelmeztet engem hogy ne adjak hitelt azoknak a leveleknek, amelyekben egyesek írtak, vagy írni fognak ezután a campii Atyák ellen. Minderre csak azt válaszolhatom Atyaságodnak, hogy egyesek ellen merülhettek fel gyanakvások, de nekem sohasem volt ilyen gondolatom sem P. Evangelistáról, sem Atyaságodról, nem is írtak nekem róluk soha semmit sem, sőt, én P. Evangelistát és a campii Atyák közül némelyeket igazi szerzeteseknek ismertem meg, akik a szerzetesi fegyelem szerint élő szerzetesek, akik a mi nehéz, zavaros ideinkben és megalázottságunkban igazi szerzeteseknek és a Szerzet hűséges munkatársainak bizonyultak, akik a Szerzetben különféle megtisztelő állásokat töltöttek be.
„Amennyiben pedig azt mondják, hogy én írtam a conversanói püspöknek, én ezt mástól nem hallottam, hanem csak Atyaságodnak és P. Evangelistának a leveléből, hogy az említett Monsignore ilyen gyanakvásokat táplál és leveleikben kértek arra, hogy győzzem meg a Monsignorét minden ilyen gyanakvás helytelenségéről, és én nem is írtam mást, hanem csak annyit, hogy a Monsignore ne adjon hitelt azoknak a gyanúsításoknak, amelyeket közöltek vele, jól lehet, én gondoltam arra, hogy tetszésére lenne, ha a bevételeknek és a kiadásoknak a kezelését fr. Marc Antonióra bíznánk, csak ennyit, semmi többet nem írtam az ő sürgetésükre és abban biztosak lehetnek, hogy önök felől sohasem merült fel bennem ilyen gyanakvás. Ez egyformán áll mind Atyaságodat, mind P. Evangelistát illetőleg.
„A genovai küldönc útján jött egy levél Savonából, amely beszámol arról a megrendítő szerencsétlenségről, amely bekövetkezett hétfőn éjszaka 5-kor július 6-a és 7-e között. Villámcsapás érte a S. Giorgio várerősség egyik pontját, ahol több mint ezer hordó lőpor volt elraktározva és a robbanás következtében a várerősség és egy városnegyed a mólóval, a hullámtörő gáttal együtt a levegőbe repült, több mint kétezer a halott, a házakkal együtt tönkrement a piaristák háza, ahol hat Atya meghalt:P. Pietro Paolo di S. Maria, P. Giuseppe dell, Assunta, P. Gio. Maria di S. Luca, P. Bartolomeo di Gesu Maria, P. Giacinto di Gesu, P. Giuseppe di S. Gioacchino, nem lehet tudni, hogy ezeken kívül nincsenek-e más halottak, végezzék el minden buzgósággal és szeretettel a szokásos suffragiumokat az elhunytakért.
„Levél érkezett a mi savonai Atyáinktól, és azt írják, hogy P. Giuseppe di S. Gioacchino súlyos fejsebesülése ellenére életben maradt, viszont az elhunytak számát gyarapítja P. Ottavio di S. Brigida – Más írnivalóm nem lévén ez alkalommal, kérem az Urat, hogy áldjon meg és oltalmazzon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1648. júl. 18.”
Az előzőekkel együtt ez a levél is igen érdekes adatokat tartalmaz mind a felvételre jelentkezők beöltöztetéséről, és azoknak a jelentkezéséről, mert a Szerzet megalázott állapota miatt nem igen jelentkeznek Szerzetünkbe felvételre. – A savonai megrendítő szerencsétlenségről újabb érdekes adatot is közöl Szent Kalazancius levelében.
„Tegnap kaptam meg Atyaságodnak a levelét, amelyet, mint a ház levélírója, titkára a múlt hó 21-én írt. – Ami pedig a novíciusok beöltöztetését illeti, ezzel kapcsolatban nincs semmiféle különösebb Bréve, hanem a mi Urunknak, a Pápának a helynökétől, a kardinális vikáriustól van írásbeli engedélyünk, amelynek értelmében, a legutolsó Brévére hivatkozva mondja, hogy beöltöztethetjük a novíciusokat, de nem tehetnek fogadalmat Őszentségének külön leges intézkedése nélkül. És mivel abban reménykedünk, hogy a noviciátus két évének a letelte előtt visszakerül régi jogi helyzetébe Szerzetünk, éppen azért nagyon óvatosan járjanak el ebben a dologban, mivelhogy ilyen megalázott helyzetben van a mi Szerzetünk, nem egykönnyen találunk értékes ifjakat, akik segítségére és gyarapítására lehetnének a Szerzetnek, hiszem, hogy önök igen óvatosan fognak eljárni mindenben. köszöntse nevemben Atyaságod mindnyájukat és én imáimban kérem az Istent, ajándékozza meg mindnyájukat sok jó egészséggel, töltse el szívüket a Szerzet iránti új lelkesedéssel.
„Bizonyára hallottak már arról a megrendítő szerencsétlenségről, ami történt Savonában, júl. 6-ról 7-re virradó hajnalban 5 órakor, rendkívüli veszedelmes vihar volt, folytonos villámlásokkal, mennydörgésekkel és villámcsapásokkal, és egy villámcsapás érte a S. Giorgio várerősségnek azt a pontját, ahol a lőpor és a hadi felszerelés volt felhalmozva, azt mondják, hogy ezer hordó puskapor volt ott, mások szerint még több is volt, a villámcsapás következtében tüzet fogott és robbanásával nem csak a várerősséget tette tönkre, hanem a városnak egy harmadát, de alig van ház a városban, amelyik még nem rongálódott volna és abban a városnegyedben volt a pusztulás a legnagyobb, ahol a piaristák rendháza is állott, amely sok más házzal együtt tönkrement és teljesen leomlott. – P. Ciriaco Carcaréből két vagy három napot töltött Savonában, megvacsorázott a házban az Atyákkal, kora reggel akart útnak indulni, valahol egy házban, egy km-re a várostól, töltötte az éjszakát, hogy ne kelljen arra várakoznia, míg kinyitják a kapukat és amikor hallotta a rettenetes robbanást, azonnal visszatért, lássa, hogy mi történt a mieinkkel. Látta, hogy a ház romokban hever, és a romok alatt hatan holtan feküsznek, P. Giacinto csak kevéssel annak előtt jött Savonába Palermóból, a többiek pedig a következők: P. Pietro Paolo di S. Maria rektor, P. Gio. Maria di S. Luca, P. Bartolomeo di Gesu, P. Giuseppe dell, Assunta, P. Ottavio di S. Brigida, életben maradtak a leccei P. Giuseppe di S. Gioacchino, Agostino nevű klerikus, két fratello, akik igen súlyosan megsebesültek, kórházba kerültek. Szíveskedjenek elvégezni a szokásos suffragiumokat. – Azt mondják, hogy ebben a robbanásban a romok között két, vagy háromezer halottat találtak és több mint hatszáz sebesültet és nyomorékot. A hatóság elrendelte a rendkívüli segélynyújtást. – Magunk felől nincs semmi különösebb közöli való.” – 1648. júl. 18. – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
A genovai új beszerzések. – Megköszöni Szent Kalazancius a genovai elöljárónak, hogy gondoskodott a savonai áldozatok eltemetéséről, reméli, hogy semmi akadálya sem lesz annak, hogy P. Luigi mehessen Savonába elöljárónak. – Megköszöni a misék mondására küldött összeget, és hogy az elhalt lengyel királyért olyan buzgón imádkoztak, akinek annyit köszönhetünk Isten után.
„A mai postával kapom meg Atyaságodnak a júl. 18-i levelét, nagyon sajnálom, hogy gyengélkedik, imáimban nem feledkezem meg önről, kérem az Urat, ajándékozza meg sok jó egészséggel és adjon ahhoz kedvet és erőt, hogy elintézhesse kérdéses háznak és szomszédos házaknak a megvásárlását, hogy Isten nagyobb dicsőségére egyre tökéletesebben fejlődjék, alakuljon ki a mi Szerzetünk és a szabályok pontos megtartása.
„Ami pedig a savonai házat illeti, örülök annak és dicsérem igyekezetes buzgóságát, amellyel gondoskodott azoknak az eltemettetéséről, reméljük, hogy már az örök üdvösség részesei, hasonlóképpen dicsérettel emlékszem meg arról, hogy gondoskodott a sekrestyének a ház dolgainak a megmentéséről. – Szeretném, hogy Atyaságod odahatna a szenátusi uraknál, hogy az ottani ház gondjait P. Luigi venné át és hozzájárulnának ahhoz, hogy az az örökség, amelyet egykor Signora Bardolla hagyományozott, most az építkezésekre fordítanák, ami pedig még fennmarad, az pedig az Atyák ellátását szolgálja, míg ez szerencsétlen állapotban lenne a város, ezeket az ügyeket Atyaságod ott jobban el tudja intézni, mint mi itt és még más nehézségek is merülnének fel, hacsak a szenátus ki nem eszközölne bizonyos felmentéseket itt Rómában. Kérem Atyaságodat, hogy kövessen el mindent és ne hagyjuk magára azt a helyet.
„Köszönjük Atyaságodnak a szeretetadományt, aminek ellenében kétszáz misét fogunk elmondani minél előbb Atyaságodnak szándékára, annak is nagyon örülök, hogy olyan készséges lélekkel vették a felszólítást, hogy imádkozzanak a lengyel királyért és az országért, Isten után onnét, őtőle várunk minden segítséget. – Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1648. júl. 25.”
Újabb sürgetések a bécsi nunciusi hivatalnál a régóta húzódó anyagi ügyekkel kapcsolatban. – A háborús és egyéb veszedelmek miatt el kell halasztani a tervezett „quasi” Káptalant, P. Alessandro Novari maradjon továbbra is Provinciális. – Szeretetre és egyetértésre inti őket Szent Kalazancius.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 29-én kelt hosszú levelét, amelyben arról értesít engem, hogy úja sürgette az ügyek intézését a bécsi apostoli nunciusi hivatalnál, nagyon jól tette, hogy már egyszer értesítsenek bennünket annak módjáról, hogy a lemondással kapcsolatban mi a mi teendőnk, itt is megtettünk minden megtehetőt, de mindezideig semmiértesítés sem érkezett a Sig. Card. Ciacrióhoz, akihez már régen meg kellett volna érkeznie a jelentésnek, nagyon jól emlékszem arra, megírtam Atyaságodnak azokat a szempontokat, amelyek javallják az említett javakról való lemondást, amelyeknek alapján a nuncius úrnak is el kel fogadnia a lemondást, meg kell engednie, hogy lemondjunk, csak sürgesse továbbra is ennek az ügynek az intézését.
„Ami pedig a straznitzi házat illeti, nem hiszem, hogy fenn tudjuk tartani, ha Conte Magninak nem jól mennek a dolgai Lengyelországban és nehézségbe fog ütközni, hogy fogjuk annak a rendháznak tagjait elhelyezni, csak fokozza a nehézséget még az is, ha netán a svédek Moráviába érkeznének és szálláshelyet akar biztosítani hadnépének, ebben az esetben lehetetlen volna minden emberünket abban az egy (nikolsburgi) rendházban elhelyezni. Mindezeket megfontolva én most csak azt a jobb megoldást tudom tanácsolni, hogy halasszák el a „quasi” káptalanszerű összejövetelt, hagyjuk meg továbbra is legalább is egyelőre, P. Alessandrót a provinciálisi tisztségben, a maga egyszerűségében és obszervanciájában, végeredményben annak idején a generálisa bízta meg törvényesen ezzel a hivatallal. – Arra kérem mindnyájukat, éljenek, maradjanak meg kölcsönös szeretetben, egyetértésben, mert ez a örök üdvösségre vezető egyetlen út. – Köszöntse nevemben az ottani összes atyákat és fratellókat, különösképpen P. Andreát és áldja meg mindnyájukat nevemben. – Róma, 1648. júl. 25.”
„Önök iránti szeretetből igen nagy buzgósággal kérem az Urat, hogy őrizze meg és gyarapítsa az ottani összes Atyákban és fratellókban az igazi szerzetesi szellemet.”
A még mindig savonai rettenetes katasztrófa hatása alatt álló Szent Kalazancius azt írja P. Bonellónek, hogyha megtapasztaltuk az Isten látogatását, bizonyára részünk lesz majd az ő vigasztalásában is. Arra kéri a genovaiakat, hogy mindent kövessenek el a szerencsétlenül járt savonaiaknak a megsegítésére.
„Atyaságodnak a f. h. 18-án kelt leveléből látom, hogy milyen borzalmas Savona városának a pusztulása, mennyivel többet tudtam meg leveléből, mint azoknak a szóbeszédjéből, akik látták ugyan a dolgokat, de nem tudták értelmesen elmondani, – minthogy pedig a mi Istenünk az irgalmasság Atyja, aki a reménytelen, súlyos helyzetekből is tud sok jót javunkra kihozni, éppen azért nekünk remélnünk kell, hogy végtelen irgalmasságának áldásával könyörül majd az elpusztult városon, legfőképpen pedig majd a mi dolgainkon, ennélfogva Atyaságod ne veszítse kedvét és legyen segítségére annak a háznak, amennyire csak telik öntől, mindaz Istennek dicsőségére és a városnak a hasznára lesz.
„Amiért is arra buzdítom, arra kérem, járjon el a Szenátusnál, vagy maguknál a szenátor uraknál, hogy juttassanak valami alamizsnát abból, amit Genovában gyűjtenek az olyan nagy kárt szenvedett Savonának, mint ahogyan ezt olvashattuk a hivatalos jelentésekben, vagy legalább járuljanak hozzá, hogy a Signora Bardola végrendeletében foglaltakat megváltoztathassák, hogy a bevételek egy részét az Atyák fenntartására fordíthassák, a többi részt pedig fordítsák a templom és a ház megújítására, mindezekről – az én megbízásomból – beszéljen a ház elöljárójával és P. Luigival, buzdítsa őket, hogy igyekezzenek valami segélyt kieszközölni a szenátustól, remélem, hogy jelentősebb összeget is kaphatunk, mi igen nagy segítség lenne számunkra az épület helyreállításában azzal az összeggel együtt, amit erre fordíthatnánk a Bardola-féle hagyatékból is és reméljük, hogy közben az úr egyeseket is, meg másokat is arra indít majd, hogy segítségünkre legyenek a fenntartáshoz szükségesek megajánlásában. Atyaságod ne veszítse el kedvét, bízzék az Úrban, „.. qui eligit infirma mundi ut confundat fortia”. – Várom én mindennek jó eredményét és imáimmal mindig segítségére leszek. – Róma, 1648. júl. 26.”
Nagyon szép levél egykori titkárához, aki 1644. júl. végétől 1645. jan. végéig teljesített szolgálatot Szent Kalazancius mellett (4209. lev.).
„Hálás vagyok Atyaságodnak azért a hűséges ragaszkodásáért, amely megnyilvánul levelében személyem iránt. Az Úr fizesse meg sokszorosan a lelki javak, áldások bőségével és adja meg azt a kegyelmet, hogy mélységesen tudatában legyen az áldozópapi méltóságnak és engedje meg, hogy olyan alázatossággal és tisztelettel végezhesse papi teendőit, amilyent megkíván, elvár tőlünk az ilyen nagy szolgálat és félelmetes szentség. Teljes szívemből csak dicsérni tudom, hogy olyan készséges lelkülettel kész szolgálni az Istennek a mi Szerzetünkben, aki egykor meghívta erre a szolgálatra. Áldjon meg bennünket az Úr kegyelmeinek, áldásainak a bőségével. – 1648. júl. 30.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
Szent Kalazancius P. Orsellinek jún. 3-án kelt leveléből értesült hivatalosan a lengyel király haláláról, akinek olyan nagy szerepe volt az 1642-es varsói alapításban, és a rend nehéz éveiben mindig védelmére kelt a Szerzetnek. Szent Kalazancius jelenti P. Orsellinek, hogy az egész Szerzetet igen lesújtotta IV. Vladiszláv halála, minden házban szentmiséket mondanak érte, aki Szerzetünknek olyan különleges jóakarója és védelmezője volt. Kéri P. Orsellit, hogy fejezze i az illetékesek előtt az egész Szerzet mélységes részvétét és közölje azt a rendelkezést is, hogy a Szerzet minden házában imádkoznak egy olyan valakinek a megválasztásáért, aki javára lesz népének. – P. Onofrio Conti is hamarosan visszatér majd Lengyelországba, aki januárban jött el onnét Rómába. (4524. lev.)
„Megkaptam Atyaságodnak a jún. 3-án kelt levelét, amelyben értesít engem a kegyes és nagyhatu királynak az elhunytáról, akiért a mélyen lesújtott Szerzetünk minden házában miséket mondtak elismerésként mindazon sok jóért, amelyben részesítette Szerzetünket, reméljük, hogy halálában nagyobb segítőnk, eredményesebb segítőnk lesz Isten szent Felségénél, mint amennyit elért földi helytartójánál. – Remélem, hogy ennek a jámbor királynak az elhunyta, emléke mély nyomokat hagyott az ottani egyházi, világi nagyok lelkében, főként a birodalmi kancellár lelkében akit keressen fel nevemben és az egész Szerzet nevében fejezze ki legalázatosabb tiszteletét és adja át neki a mellékelt levelet, megköszönve a kegyes érdeklődést és pártfogást, amelyet mindig tapasztalhattunk részéről és reméljük, hogy a jövőben sem tagadja meg tőlünk, mi pedig imáinkban kérjük az urat, hogy gyarapítsa benne ezt a kegyes jóindulatot, mint olyannak, aki különleges védelmezője a mi Szerzetünknek.
„Azonkívül elrendeltük, hogy az egész, mélyen lesújtott Szerzetünkben rendkívüli könyörgéseket végezzenek egy olyan királynak a megválasztásáért, aki a jelen körülmények között javára lesz a népnek.
„Ami pedig P. Onofriót illeti, jól lehet, egyelőre Cagliariba ment P. Pietro Francescóval (Salazar Maldonado), de megígérte, hogy hamarosan visszajön onnét és amennyiben szükséges a Szerzet szempontjából az ő segítsége, helyt fog állni itt Rómában vagy ott Varsóban, addig is Atyaságod el ne mulassza, a többiekkel együtt, sürgetni mindazt, ami a legszükségesebb, értesítsen bennünket minden postával, ahogyan mi sem mulasztjuk el, hogy értesítéssel legyünk mindenről, ami csak előfordul.” – 1648. júl. hó.
„Most néhány postával nem tudtam levelet küldeni Atyaságodnak, mert nincsen olyan emberünk, akit segítségére küldhetnénk annak a háznak, ha esetleg a nagy meleg elmúltával, a nyár végén, lesznek itt olyan emberek, akik segítségére lehetnének annak a háznak, nagyon szívesen rendelkezésére bocsátom annak a háznak, ha pedig nem tudunk küldni senkit sem, akkor oldják meg a problémákat, ahogyan a legjobbnak látják.
„Értesítést kaptam arról, hogy jún. 25-én elindultak Nápolyból P. Onofrio és P. Pietro Francesco, és a hó végén megérkeztek Cagliariba, mindezideig nem írtam nekik. A mellékelt levelet küldöm P. Onofriónak, szíveskedjék Atyaságod eljuttatni Livornóba, hogy onnét minél előbb küldjék Cagliariba. Egyebekben várjuk, hogy mi az Úrnak az akarat velünk és a mi ügyeinkben. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1648. aug. 1.”
Érdemes levél. Megtudjuk belőle, hogy Szent Kalazancius mindent elkövetett és a Szerzet legjobb fiai, hogy a szent életű P. Casani boldoggá avatását megindítsák, de a Szerzet szegénységében nem tudta fizetni a sok illetékest ebben a nagy jelentőségű ügyben, és így más időkre halasztódott el a szenttéavatási processus megindítása. – Továbbá kéri őket, hogy gondosan őrizzék meg a szerzetesi szabályokat és nagyon vigyázzanak az iskolára. – A levél utolsó bekezdésében meleg szavakkal emlékezik meg Szent Kalazancius a jó fr. Pellegrinóról.
„Megkaptam Atyaságodnak a júl. 16-án kelt levelét, válaszomban annyit írhatok, hogy látom és ismerem Atyaságodnak és a többi Atyáknak a buzgó lelkületét, amellyel eljártak abban a feladatban, hogy összegyűjtsék az adatokat a mi szentség hírében elhunyt P. Pietro atyánk erényes életéről és csodálatos cselekedetiről, de – sajnos – látom a felmerülő nehézségeket is, nagy szegénységünk, a pénzhiány miatt nem tudjuk fizetni azt a sok tisztviselőt, jegyzőt, akik különböző helyeken hivatalos minőségben járnak el ebben a mi ügyeinkben. Szerintem itt nincs más hátra, mint elhalasztani jobb időkre ezt a nagy ügyet és kérjük az Urat, hogy adjon meg nekünk minden segítséget ebben az ügyben minél előbb. Addig is Atyaságodnak, a többiekkel együtt, nagy gondja legyen arra, hogy a szerzetesi fegyelem szerint éljenek, az iskoláért is mindent tegyenek meg, ami csak lehetséges, abban a reményben, hogy az Úr, aki megpróbál bennünket, vigasztalásával is elhalmoz majd bennünket. – Ne szűnjenek meg imádkozni, hogy szerencsés legyen a lengyeleknél az új király megválasztása.
„A mi derék jó Pellegrino fratellónk, aki olyan szent egyszerűségben és jóságban élte le életét, halálában is annyi jelét adta az igazi buzgóságnak, ájtatos lelkületnek. Megírtuk minden háznak, hogy végezzék el a szokásos suffragiumokat, nagyon csodálkozom azon, hogy nem kapták meg a hivatalos értesítéseket, P. Castiglia írta meg azokat, úgy emlékszem, hogy május 14-én halt meg. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1648. aug. 1.”
Szent Kalazancius aggodalma, hogy mi lesz a morvaországi házakkal, ha a svédek hatalmukba kerítik az országot? Ebben a nehéz helyzetben sokat vár P. Grien buzgóságától és rátermettségétől. – Arról a hagyatékról való lemondásnak az el nem intézése elkísérte Szent Kalazanciust utolsó idejéig, érthetetlen, hogy mi lehetett az oka ennek a kínos huzavonának. – A noviciátus megnyitására sem alkalmasak ezek a háborús idők, bizonyos várakozással néznek a lengyel „Dieta” elé, hogy Szerzetünket illetőleg mit fog határozni, és a királyi végrendeletben mi van a mi Szerzetünk javára?
„Megírtam a legutóbbi levelemben, hogy bizonyos aggodalommal nézek a morvaországi házaink jövője elé, főként abban az esetben, ha a svédek ki akarják terjeszteni uralmukat arra a tartományra, az ellenséges erők határozatát bizonyos szomorúsággal várom, imáimban kérem az Urat, hogy Atyaságodnak bölcsessége és lobogó buzgósága által mentse meg a mi Szerzetünket, nagy bizalommal vagyok Atyaságod iránt ebben a fontos kérdésben. Írtam a P. Provinciálisnak is, hogy én mit látok jónak ezekben a veszedelmes időkben.
„Arról is írtam Atyaságodnak, hogy járjon utána, hogy már végre jöjjön valami értesítés a bécsi nunciusi hivatalból, hogyan is járjanak el arról a felajánlott birtokról való lemondásban. – Ami pedig a noviciátust illeti, szerintem, ezekben a zűrzavaros időkben nem fog sikerülni. – Várjuk, hogy milyen határozatot hoz a lengyel „Dieta” – országgyűlés a mi Szerzetünket illetőleg, amely vagy szeptember végén, vagy október elején lesz. – Azt is várjuk, hogy az elhunyt király végrendeletében miképpen emlékezett meg Szerzetünkről. – Mindenről fogom értesíteni, ami csak történik nap, nap után. Köszöntse nevemben a ház összes tagjait és imáimban kérem, hogy legyen részük bőven az isteni kegyelemben. – Róma, 1648. aug. 1.”
P. Agostino Divizia egyike azoknak, akik annak idején megmenekültek a savonai borzalmas szerencsétlenségből. – Alassióban született 1628-ban. Cagliariban öltözött be 1641-ben. 1648-ban a savonai ház tagja volt még mint klerikus. – A Szerzet restaurálása után sok ideig a novíciusok mestere volt a Genova melletti Paveranóban, itt halt meg 1704. márc. 30-án, 76 éves korában. – A generálisi vizitáció alkalmával, 1702-ben, P. Pier Francesco Zanoni generális sok mindenről kikérdezte P. Diviziát Szent Kalazancius felől a rekreaziók idején, mert hiszen P. Divizia sok eseménynek szem- és fültanúja volt. – Ez az itt közölt levél, kétségtelenül egyike a legutolsóknak, sőt, talán, egyenesen a legutolsó, amelyet a Szent Rendalapító küldött és aláírt, hiszen közismert dolog, hogy másnap, aug. 2-án ágynak dőlt és nem is kelt fel többé.
„Mivelhogy P. Pietro Andrea néhány évet Savonában töltött, ahol jó ismeretségben volt sok jótevőnkkel, arra kért engem levelében, szólítsam fel Kedvességedet, hogy szíveskedjék megírni részletesen, hogyan érte a szerencsétlenség Szerzetünk sok jótevőjét, tisztelőjét, név szerint sorolja fel, hogy miféle formában érte őket a pusztulás, azután sorolja fel, hogy a veszély hogy pusztította el az utcákat, a tereket és hogy a tűzvész milyen károkat okozott, iparkodjék minél előbb elküldeni a választ az említett Atyának. És mivelhogy az isteni gondviselés különös kegyelme Kedvességedet meghagyta életben P. Giuseppe di S. Gioacchino atyával együtt, nagyon kérem, hogy mindent kövessenek el Szerzetünk dolgainak megmentésére és helyreállítására. Én magam imádságban kérem az Urat, hogy segítse meg önöket ebben a feladatban. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1648. aug. 1.”
„Mondja meg nevemben fr. Stefano di S. Pietro fratellónak, tanuljon meg szépen írni, ha van valaki más is, akinek erre szintén jó készsége van, az is gyakorolja a szépírást, sajátítsa el, hogy egy esetleges betegség idején legyen, aki majd tud helyettesíteni. – Továbbá megmondhatja az Atyáknak, hogy írhatnak nekem anélkül, hogy be kellene mutatniuk a levelet az elöljárónak, mások nem. – Ma este, 24 órakor, úgy találtam, hogy Sig. Nicolo jobban van, imádkozzanak érte, hogy az Úr adja vissza neki régi jó egészségét.”
