A levél első bekezdésében arról ír Szent Kalazancius, hogy a Szerzettel szemben mindenki igen ellenséges érzülettel viselkedik, senki sem mer érdekünkben szót emelni, minden bizodalmunk az isteni segítségben és a Szentséges Szűz Anya Mária oltalmában van. – Az új Konstitúcióban sok olyan részlet van, ami egyáltalában nem szolgálja a Szerzet javát, senki sem akarja aláírni Pietrasantán kívül. – Végül arra kéri P. Berrót, hogy tartson ki eddigi munkahelyén, hogy biztosítva legyen a szerzetesi fegyelem. – Az aversai alapítást nem tartja időszerűnek a már az előző levelekben említett okok miatt.
„Látom, mi mindenről ír a f. h. elsején kelt levelében. – Ami pedig a mi dolgainkat illeti, úgy hallatszik, hogy a Pápa igen rosszul van hangolva Szerzetünk irányában úgy annyira, hogy az előkelőbbek közül sem mert senki sem vele tárgyalni a mi ügyeinkről, annyi gonoszsággal beszéltek rólunk ellenségeink. Egyedül a mindenkor áldott Istenben és az Ő Szentséges Anyjában van a mi bizodalmunk, hogy majd mutat nekünk utat-módot, amely nyilvánvalóvá teszi ellenségeink gonoszságát és bizonyságot tesz Szerzetünk szükségességéről.
„Várja mindenki az új Konstitúciókat, amelyben sok olyasmi van, ami mindenestül ellentétben van a Szerzet javával, nem szolgálja annak javát. Áttanulmányozta már néhány prelátus, de eddig még egyik sem akarta jóváhagyni és aláírni, kivéve P. Pietrasantát. – Meg kell várni, hogy milyen hatással lesz Rómában, ha majd megjelenik.
„Egyebekben nem helyeslem, hogy Atyaságod távozzék onnét, mert Atyaságod ottléte biztosíték arra, hogy valami formában mégis csak megtartják a szerzetesi fegyelmet, ha valami történik nálunk, értesíteni fogom. – Ami pedig az aversai alapítást illeti, én úgy gondolom, hogy nekünk arról le kell mondanunk, mivelhogy rövid időn belül nem rendeződnek el úgy a mi dolgaink, hogy mi azt a jelenben átvehessük, nem tudunk eleget tenni azoknak a kötelezettségeknek, amiket megkíván a végrendelet, viszont annak nagyon örülök, hogy a posillipói dolgokat mindkét házzal békességgel és egyetértésben intézik el. Imáimban nem feledkezem meg Sig. Cotignola fiáról, köszöntse őt nevemben. – Róma, 1646. szept. 8.”
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 1-én kelt levelét, meg vagyok arról győződve, hogy minél előbb látni akarja, hogy miféle eredménnyel járnak az ú Konstitúciók, amelyek a hírek szerint, néhány nap múlva meg fognak jelenni, akkor majd igénybe vehetjük a Szerzet iránt jóakaratot mutató előkelő személyiségek tanácsára azokat az alkalmas eljárási módozatokat, amelyeknek segítségével Szerzetünk megmaradását támogathatjuk, annak idején meg kellett válni a vezetéstől, most meg mindenkinek beleszólása van az ügyekbe.
„Ha a mieink nem maradhatnak Pievében, jöjjenek Firenzébe, legyenek annak a háznak a segítségére, vezesse mindnyájukat a Szentlélek és világosítsa meg értelmüket, hogy mindenben azonosíthassák magukat az isteni szent akarattal. – Köszöntse nevemben az összes rendtársakat és vigyázzon arra, hogy most ne jöjjenek Rómába. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. szept. 8.”
„Atyaságodtól több levelet is kaptam, amelyekre mindig válaszoltam. A legutolsó levele is nagy vigasztalásomra volt, látván azt a készséges nagy lelkületet, amellyel az Úr megáldotta Önt a Szerzet iránt, szívem mélyéből kívánom, hogy állandóan gyarapodjék ebben a lelkületben, hogy annak idején majd láthassa annak elterjedését különféle tájakon, amint nagy tökéletességgel, odaadással gyakorolja rendeltetését, ami nagy érdemére lesz az Isten előtt és igen nagy javára az embereknek.
„Útnak indult azokra a tájakra három német Atya, akik Anconában voltak, ketten két héttel ezelőtt indult el, az utolsó pedig a héten indul majd útnak, az Úr legyen velük útjukban. – Itt még mindig nem tudjuk, hogy a mi ügyeinknek miféle eredménye lesz, bármi is történjék, mindenről értesítéssel leszünk. – Köszöntsön mindenkit nevemben. Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. szept. 8.
„Köszöntik Atyaságodat P. Pietro (Casani), P. Castiglia (Garzia) és P. Gabriele (Bianchi), aki valami kis képet vár öntől.”
„Látom, hogy mi mindenről ír nekem a f. h. 7-én és 8-án kelt két levelében. – Itt nagyon szorgalmazzák, hogy Atyaságod írjon Sig. Card. d, Estének, arra már nincs idő, hogy a lengyel kardinálisnak írjon, mivelhogy már útnak indul Rómából, a hírek szerint nem valami nagy megelégedéssel, egész biztosra vehető, hogy a jövő hétfőn, 17-én útnak indul és azt mondotta ez az említett kardinális, hogy sem a mi ügyünkben, sem másokéban nem vállal már semmi hivatalos eljárást.
„Most nem időszerű, hogy a Pápához menjünk, eljárásunk csak gyorsítaná a Konstitúciók ügyét, egyébként is, mint mondják, nagyon is neheztel ránk, igen rossz érzülettel van irántunk. – Szerintem most már ott kell megoldani a kérdést, hogy visszafogadják-e azt, aki Róma hivatalosan aposztatának minősített. – Itt pedig várjuk, hogy mire mennek az új Konstitúcióval, lehetséges, hogy nem is teszik közzé, vagy pedig elhalasztják egy bizonyos időre, mivel az összeállításhoz, mindenkinek a véleményét meghallgatták és ezzel azt érték el, hogy siettették, elősegítették a Szerzet tönkretételének a befejezését.
„P. Carlo di S. Maria ügyében szorgalmasan eljártunk, és arra az eredményre jutottunk, hogy a fratellók nagyobb része ellenzi az ő Rómába jövetelét. – Várakozással nézünk itt a dolgok elébe, hogy lesz-e valami személy változás? Mindenről értesítéssel leszünk. – Ne mozduljon Nápolyból, maradjon ott, mert az ön ott-léte nagy előnyére, javára van ott a Szerzetünknek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. szept. 15.”
„A jelen levélhez csatolva érkezik egy levél Sig. D. Michele Barberi nővérének a számára Catanzaróba Atyaságod igyekezzék az oda induló posta útján eljuttatni a levelet és mivel P. Gabriele mostani postakocsival indul oda, éppen azért nem is írok bővebben a dolgokról, majd ő beszámol mindenről részletesen, hogy mi újság Rómában, ugyanezt megmondhatja P. Carlo di S. Maria atyának, hogy ő is értesülhessen arról, hogy mi újság Rómában a Szerzet körül. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. szept. 22.”
„Itt mindenki arról beszél, hogy a készülő Konstitúciókat átadták néhány prelátusnak átnézésre, de egyikük sem akarta aláírni, áttanulmányozza majd még a négy megbízott kardinális is, nem tudom, hogy majd mit fognak határozni, nem lehet tudni, jóváhagyják-e majd az új Konstitúciót és hogy mikor jelenik meg? Mindenről értesítéssel leszünk. Éppen azért ne nyugtalankodjanak mindaddig, míg csak meg nem látjuk, hogy mit hoz a véghatározat, és ne csüggedjenek, mert bármi is történik, a Szerzet Isten kegyelméből meg fog maradni. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. szept. 22.”
„Gondja legyen arra, hogy nagy szeretettel foglalkozzanak a betegekkel.”
„Megkaptam Atyaságod levelét, amelyben arról értesít, hogy nem egy ottani előkelő, magas rangú főúr elhatározta, mindenképpen segítségére akarnak lenni a Szerzetnek, hogy az ifjúság javára és a világiak számára jó példaadásul megmaradjon a mi Szerzetünk. – Atyaságod azt kéri tőlem, hogy írjak egy levelet a herceg úrnak, aki a litomysli kerület élére került, egy másikat pedig Sig. Martinitz prágai prépostnak, íme itt küldöm mindkettőt a levélhez mellékelten.
„Atyaságod, mint ottani elöljáró, kérje a mindenkor áldott Istent, hogy részesítse abban a kegyelemben, adja meg azokat a szükséges erényeket, hogy azzal a tökéletességgel kormányozhassa a rábízottakat, amelyet mindenki elvár öntől, hogy minden további nélkül teljesedjék be a mondás önön, amely így hangzik: „... qui dat formam, dat consequentia ad formam”. Amiért is Atyaságod legyen bizalommal, kérje az Úrtól a szükséges kegyelmeket, hogy az ottani tartomány kormányzásában mindenkor helyesen járhasson el. Jelen levelemben ezeket akartam megírni. – Róma, 1646. szept. 22.”
„Krisztusban igen kedves, főtisztelendő Uram! – Talán egy kissé abban hanyag voltam, hogy leveleim útján fejezzem ki tiszteletemet, de abban sohasem késedelmeskedtem, hogy a mindenkor áldott Istennek ajánljam önt azzal a kéréssel, hogy gyarapítsa önben azt az igazi nemességet, amit az erények adhatnak meg nekünk, ami mindenestül más, mint a földi értelemben vett nemesség. Az a lelki nemesség a legnagyobb jótétemény, amit az emberek csak kaphatnak Uraságodtól, ami a jó példaadás által árad ki rájuk. – Legyen szabad egyúttal tisztelettel kérnem, hogy adandó alkalommal szóljon egy jó szót a mi Szerzetünk érdekében, amelyet mostanában olyan sokan üldöznek, támadnak, amit pedig nem kellene tenniük, különösképpen jóindulatába ajánlom az ottan Provinciálisunkat, P. Alessandro di S. Bernardo atyát, és amikor a legteljesebb tiszteletemet fejezem ki, kérem az Urat, hogy gyarapítsa önben állandóan kegyelmeinek áldását. – Méltóságos és Főtisztelendő Uramnak legalázatosabb szolgája az Isten Anyjáról nevezett József 89 éves korában.”
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 23-án kelt levelét, ami nagy vigasztalásomra volt, mert látom, hogy az Úr állandóan gyarapítja önben az a lelkületet, amely mindent elkövet, hogy a Szerzetet fenntartsa. Én imádságaimban nem szűnöm meg kérni az Urat, hogy áldja meg Atyaságodat hűséges magatartásáért. – Itt nálunk nem történt semmi újabb dolog, bármi is fordulna elő, értesítéssel leszek. Bármit is mondanak mások, ne vegye készpénznek, hanem csak azt, amiről én értesítem. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. szept. 22.”
„Megkaptam Atyaságodnak aug. 29-én kelt levelét, én és a jelen levél írója egyformán mondhatjuk önnek, hogy az Isten dolgaiban nincs szükség semmiféle kapkodásra, sietségre, hanem nagy higgadtsággal, nyugalommal és türelmességgel kell kivárni az isteni gondviselés útjait, amely: „... attingit a fine usque ad finem fortiter et disponti omnia suaviter”. Iparkodjék Atyaságod békességben és nagy lelki nyugalommal végezni minden dolgot: „... et tunc functus est officio suo”. Akkor nem kell aggódni, nyugtalankodni, hogy netán szemrehányásban, elmarasztalásban részesül Isten vagy ember részéről. Ne aggódjék Atyaságod, hamarosan megtapasztaljuk az isteni segítsége, Lengyelországból írják, hogy nagy jóakarónk és védelmezőnk a király, akire nagy hatással vannak a varsói Atyák, főként azt sürgetik, azt kérelmezik, hogy novíciusokat öltöztethessenek be és egész biztosra veszik, hogy reménykedésük valóra válik.
„A kardinális vikárius ebben a dologban nem tud nekünk segítséget nyújtani, mert csak Rómában gyakorolja felettünk a joghatóságot, minden egyéb dolog úgy van, ahogy a Pápa elrendelte, ha pedig valami rendezés nélkül maradt, akkor még most is úgy van, mindazonáltal megmutatom Atyaságod levelét az eminenciás úrnak, ha mást nem is tehet, legalább részvéttel, együttérzéssel van irántunk. – Mindenképpen arra legyen gondja, hogy el ne veszítsék a házakat. Ahol nem tudnak iskolát fenntartani, ott Atyaságod kérje az alapítók szíves elnézését, mentse ki Szerzetünket azzal az ígérettel, minden remény megvan arra, hogy rövidesen elláthatjuk az iskolákat is, mindegyik házban legyen egy felszentelt rendtag és egy fratello, hogy a jogfolytonosságot fenntartsák. A mi Urunk és Istenünk meg fogja védelmezni az ő művét minden rosszindulatú ellenségeskedéssel szemben. Az Úr áldja meg önt. – Róma, 1646. szept. 29.”
Ezt a minden részletében szép és értékes levelet Szent Kalazancius nevében P. Pietro Casani írta.
„Megkaptam Sig. Conte Ottonelli levelét azzal az igen meleghangú melléklettel együtt, amelyet a modenai kardinálisnak írt a mi Szerzetünk érdekében, a levelet P. Pietro jelenlétében a múlt kedden átadtam a kardinálisnak. Rögtön láttam, hogy az említett kardinális igen jól van informálva a mi nyomorúságos állapotunkról, a minket ért rágalmakról stb-ről, és azt mondotta, hogy a Pápa mint abszolút úr, teljesen feleslegesnek tartotta a mi Szerzetünket az Isten Egyházában, az semmit sem számít, hogy mindenki részvéttel van irántunk. Volt nálam egy kérvény, átadtuk neki, de nem tudjuk, hogy lesz-e valami eredménye?
„Kérjük az imáinkban az Urat, hogy ahol már semmi emberi segítség sem remélhető, ott pótoljon mindent az égi kegyesség. – Alkalomadtán Atyaságod jelenjen meg tisztelgő látogatáson a gróf úrnál. – Mindazok pedig, akikben él a Szerzet iránti hűség, forduljanak ismételten kéréseikkel az érsek kardinális elöljáróhoz azzal a kéréssel, hogy akik megszerezték a Brévét, amelynek értelmében távozhatnak a Szerzetből, azokat utasítsa, hogy hajtsák végre a rendelkezést és ne akadályozzák munkájukban azokat, akik jó szándékkal és hűségesen akarják szolgálni Szerzetet.
„Ha valami újabb hír fordulna elő a mi ügyeinkkel kapcsolatban, azonnal híradással leszünk. Köszöntse nevemben P. Tomaso della Pasione atyát. – Kézbesítse a mellékelt levelet. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. szept. 29.
„P. Castiglia ez alkalommal nem ír semmit sem Atyaságodnak, mivelhogy nincs semmi különösebb újság, írnivaló, de azonnal írni fog, mihelyt valami előadódik.”
„Megkaptam Atyaságod levelét. Látom, hogy mi mindenről ír, hogy mennyi minden rendezni való lenne a fananói házban. Ha nekem megvolna az a joghatóságom, amellyel azelőtt rendelkeztem, akkor rendelkezhetnék, hogy valami megfelelő módon segítséget nyújtsak a háznak, de nagyon jól tudja Atyaságod, hogy jelenleg én senkinek sem parancsolhatok. Mindazonáltal azt kívánom, hogy Atyaságod, aki ismeri az embereket, hogy ki volnának megfelelők annak a háznak a számára, írjon nekik és én, amennyiben rajtam áll, minden lehető segítséget megadok, hogy a szerzetesi fegyelem megmaradjon a házban és az iskola a fananói házban, de ugyanakkor kérem az Urat, hogy tekintsen irgalmas szemmel ne csak arra a házra, hanem a Szerzet összes többi házaira is. - Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Az Úr áldjon meg bennünket és engedje, hogy mindnyájan gyarapodhassunk az ő szent kegyelmében. Róma, 1646. szept. 29.”
„Sem a legutolsó, sem az előző postákkal nem kaptam levelet Atyaságodtól, mert az összes leveleket elfogták, úgy gyanítják, hogy egy bizonyos P. Antonio di S. Giuseppe atya fogta le a leveleket, akit közönségesen csak „Farina”-nak mondanak egyesek, azt is mondják róla, hogy bizonyos összegű alamizsnát is szedett össze, aztán eltűnt Rómából, és anélkül, hogy csak valamelyik rendházunkba is benézett volna, Firenze irányába távozott. Azért, ha Atyaságod az előző levelekben írt volna valami érdemleges dolgot, akkor azokat szíveskedjék újra megírni a legelső alkalommal, ugyanazt mondja meg P. Carlo di S. Maria atyának is.
„Itt sokat beszélnek már az új Konstitúciókról, de senki sem tudja, hogy mikor fognak megjelenni és hogy egyáltalában közzéteszik-e? – Atyaságod értesítsen engem, hogy P. Gio. Francesco di Gesu (Apa) atya szeretne-e, volna-e kedve visszamenni Firenzébe, és P. Domenico Antonio szeretne-e Rómába jönni, köszöntse nevemben P. Donatót. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. okt. 6.”
„Sem a mostani, sem az előző postával nem kaptam levelet Atyaságodtól. Arra kérem Atyaságodat, hozza tudomására fr. Gio. Andreának, hogy vagy Rómába, vagy Firenzébe fog kerülni és minél előbb, minél biztosabb híradással közölje fr. Marc, Antonio della Croce fratellóval, aki Turiban van, hogy minél előbb jöjjön Rómába, itt majd megtudja, hogy milyen beosztást kap. – Az az illető útitárs, aki onnét Cagliariba kísérte P. Francescót (Salazar), mivel nem vált, nem úgy sikerült a dolog, ahogyan gondolták, el kellett küldeni.
„Itt valójában semmi újabb, érdemleges dolog nem történt, ha majd valami adódik, értesítéssel leszünk. – Számoljon be nekem arról, hogy mire mentek az aversai dolgokkal és hogy van-e azok között valaki, akik Firenzéből Nápolyba kerültek, aki szeretne visszatérni, különösképpen P. Donato, mondja meg neki, hogy önkényesen ne rendelkezzék saját ügyében anélkül, hogy engem meg nem kérdezett volna, mindenben az ő javát akarom. – Arról is számoljon be, hogy történt-e valami intézkedés azokkal kapcsolatban, akik kieszközölték a Brévét, hogy még mindig a Szerzet öltönyében járnak, különösképpen szeretném tudni, hogy mi a szándéka P. Gio. Francesco di Gesu atyának, aki annak előtte Firenzében volt, és hogy P. Domenico Antonio szeretne-e visszajönni Rómába. – Egyébként mindenekben legyen velünk az Úr áldása. – Róma, 1646. okt. 13.”
„Ezen a héten három levelet is kaptam Atyaságodtól, egyet a rendes posta útján, a másodikat P. Gio. Battista útján, és a harmadikat a gyorsfutár útján. Mind a háromra a következőkben adom meg a feleletet röviden, ami azt az álláspontot illeti, amit egyes atyák képviselnek, hogy a nem „nápolyi” atyákat meneszteni kell, az egyszerűen teljesíthetetlen, mert nem lehet elbocsátani azokat, akik a Bréve kihirdetésekor ott tartózkodtak és ha ezt egyesek mégis erőltetni akarják azzal, hogy bizonyos kifogásokat találnak, így példásul, hogy nélkülözés miatt vagy más ehhez hasonló dolgok miatt, akkor forduljanak a főelöljáróhoz, aki jelenleg a bíboros érsek, kérjenek egy kánoni vizitációt, ezt a dolgot megbeszélhetik az ő gyóntatójával, vagy Sig. Conte Ottonellivel, vagy a dominikánusok Provinciálisával, P. Avilával, a datarius kardinálisnak, Cecchininek az unokaöccsével, kérjék meg őt az én nevemben. És az egész ügyet kezeljék nagy titoktartással, mert most nem annak az idejét éljük, hogy kérvényekkel vagy levelekkel iparkodjunk eredményt elérni a bíboros érseknél, ahogyan Atyaságod is írja.
„Ami pedig azt a kérést illeti, hogy az ottani házak egyikénél meg kell szüntetni az iskolát, szerintem, ezt semmiképpen sem szabad megtenni, inkább javasolnám azt, hogy csökkentsük a gyermekek létszámát, ha a tanítómesterek hiánya miatt ez szükségesnek látszik, de semmiképpen sem szüntessük meg az iskolát. – Nagy körültekintéssel vigyázzon arra, hogy mindenki jóakarattal szolgálja hivatását azzal a reménnyel, hogy az Úr elrendezi majd a mi ügyeinket, jobb ha kevesen vagyunk, de az a kevés jó, mint sokan, de egyáltalában nem a mi szándékaink szerinti emberek, szeretnénk tudni, hogy kik eszközöltek ki Brévét, szeretnénk mindent rendezni, orvosolni, de mindezt kezelje titokban. – Ezeket akartam jelenleg megírni és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. okt. 20.”
„Megkaptam Atyaságodnak az okt-i levelét, amelyben hosszasan beszámol arról, hogy véleménye szerint mi következik be abban a házban. Csak annyit mondhatok önnek, hogy Atyaságodat ne keserítse el az, hogy P. Clemente (Settimi), P. Francesco di S. Vincenzo, vagy mások kieszközölték a Brévét, hogy visszatérhessenek a világba, mivelhogy erős az én reménységem, hogy a mindenkor áldott Isten dupla lelkületet ad azoknak, akik igazán hűségesek a Szerzethez, még ha kevesen is vannak ezek és világosan látszik, hogy az önszeretet itt legyőzi az Isten iránti szeretetet és amiként tapasztalat megtanít bennünket arra, hogy : „... diligentibus Deum omnia cooperantur in bonum”, éppen úgy: „... diligentibus se ipsos” – rendszerint – „cooperantur in malum”, – mivelhogy az emberi természet általában hajlik a rosszra és erre az igazságra megtanít bennünket a tapasztalat P. Ferdinando esetével kapcsolatban, aki elhagyva a szerzetet, most szerzetesellenes beszédeket mond mindenfelé.
„Atyaságod mondja meg nevemben P. Clementének, ha majd találkozik vele, hogy nem vártam tőle ilyen megoldást, majd megbánja idővel, ugyanezt mondja meg P. Francescónak és mindazoknak, akik kieszközölték, hogy visszatérhessenek a világba, ahol majd hamarosan, mint démonokat fogják tekinteni és a világ két dologban szokta elcsábítani a szegény szerzeteseket, akik elhagyván a kolostort, a világot akarják szolgálni, nemde ezt láttuk a múltban egynémely szerzetesünk esetében? – Itt nálunk egyébként semmi újabb dolog nem történt, amiről érdemes volna írni, ha a Konstitúciók kiadása megtörténik, értesítéssel leszünk. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. okt. 20.”
„Megkaptam Atyaságodnak a szept. 26-án kelt levelét, és csak annyit mondhatok önnek, hogy a mi Szerzetünk ellenségei mindenféle politikai fogásokkal és látszólagos érvelésekkel akarják meggyőzni arról a mi Szerzetünk elöljáróit, hogy a m Szerzetünk teljesen felesleges az Anyaszentegyházban. Ezek nem ismerték azokat a pápákat, akik jóváhagyták Szerzetünket, mint az egész kereszténység számára igen hasznos Intézményt, Isten bocsásson meg azoknak, akik a jelenben arra törekszenek, hogy teljesen megsemmisítsék Szerzetünket a maguk kicsinyes érdekeiktől vezérelve, sok előkelő, nagyállású személy próbált segítségünkre lenni, de sohasem kaptak megnyugtató választ, azért tehát nincs más hátra, hogy a mindenkor áldott Istennek a segítségét és a szentséges Szűz közbenjárását kérjük, akinek oltalma alatt jött létre a Szerzet.
„Atyaságod, a lehetőséghez képest, iparkodjék megtartatni a szerzetesi fegyelmet abban a házban és kérje ne csak az Atyák, hanem az iskolás gyermekeknek és a buzgó híveknek az imáit is. – Ha valami történik, értesítéssel leszek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. okt. 20.”
„Megkaptam Atyaságodnak a szept. 21-én kelt levelét és azzal együtt Conte Magni levelének a másolatát és válaszképpen annyit írhatok Atyaságodnak, hogy a régi Konstitúció szabályai szerint nem szabad beöltöztetni novíciusokat, egész különös, rendkívüli intézkedéssel megtiltotta Mons. Albizzi és a Szent Officium kardinálisai, meg a legutóbbi Bréve is így intézkedett, amiért is ön ebben a dologban mindaddig semmit ne tegyen, míg csak újabb értesítést nem kap, P. Gabriele (Bianchi) levelei nem irányadók, itt mindenképpen azon vagyunk, hogy már orvosoljuk valamiképpen ezt a helyzetet. – Ami pedig az iskolát illeti, ha nem tudnak annyi gyermekkel foglalkozni, mint amennyi annak előtte volt, akkor foglalkozzanak annyival, amennyivel tudnak, csak tartsák fent valamiképpen az iskolákat a jövő tavaszig, és akkor majd iparkodunk nagyobb segítséget nyújtani. – Ha levelem érkezéséig még nem érkeztek volna Nikolsburgba, akkor bizonyára hamarosan ott lesznek a német P. Nicolo, aki Anconában volt és P. Gio. Francesco dell Assunta, aki Lengyelországba meg, Atyaságod közölheti velük a Conte magnó és a Dietrichstein herceg elgondolását. – A múlt hónapokban küldtem egy levelet a Szent Péterről nevezett prágai prépostnak, Martinitznek, remélem, hogy megkapta. – Itt nincs semmi olyan dolog, amiről érdemes volna írni, ha valami érdemlegesebb dolog történik, értesíteni fogom önt. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. okt. 28.”
„Az okt. 20-i levelében megértettem mindent, amire csak utal, annyit írhatok Atyaságodnak, hogy megkaptam minden levelét azon az egyen kívül, amelyre utaltam, hogy elfogták. – Egyik előző levelemben már megírtam, hogy mi a véleményem, felfogásom abban a kérdésben, hogy megszüntessék-e az egyik háznál az iskolát, abból a levélből Atyaságod mindent megtudhat. – A Firenzében érkezett P. Gio. Francesco atyától mindezideig nem kaptam más levelet, csak azt, amelyben értesített engem odaérkezéséről. hasonlóképpen nem lehet tudni, hogy mi sorsa lett azoknak a leveleknek, amelyet Turiba küldtünk megbízható személy útján fr. Marc Antoniónak?
„Ami pedig önnek az onnét való elköltözését illeti, már a múlt levelemben megírtam, hogy mihez tartsa magát, ne mozgolódjék, mert nekem nagy megnyugvásomra van, ha ön ott van Nápolyban, nagy hasznára van a házaknak, ha pedig valami változás állna be a mi ügyeinkben, még mindig lesz arra idő, hogy gondolkozzunk ezen a kérdésen is, most az a jó reménység éltet bennünket, hogy a lengyel király személyes követének, Conte Magninak az ideérkezése valamit eszközölni fog a mi helyzetünkön. – Fr. Alessandro felől írtam P. Marcónak, hogy küldje el nekem az áthelyező iratát és a keresztségi bizonylatát, amit az említett fratello magával hozott Cagliariból.
„Lelkem mélyéig megrendített engem, de a többieket is, P. Donatónak és fr. Pietrónak váratlan halála, elvégeztük értük a szokásos suffragiumokat. Az Úr fogadja be őket az örök hajlékokba. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1646. okt. 27.”
„Az a hír jött, hogy P. Donato nem halt meg, ? mondja meg neki nevemben, hogy minél előbb jöjjön Rómába, hogy háláját leróhassa Szent Fülöpnek, mindezt bizalmasan közölje vele, hogy a Szentnek tett ígéretével és fogadalma teljesítésére minél előbb jöjjön Rómába.”
„Látom, hogy mindenről ír Atyaságod, személyesen is beszéltem P. Geminianóval, Isten látja lelkemet, mennyire fáj, hogy nem küldhetek alkalmas segítséget annak a háznak a számára és Atyaságod az én nevemben buzdíthatná mindazokat, akiket megfelelőnek talál a fananói rendház számára, hogy sokkal jobb lenne, ha azt a rendházat segélyeznék, ahol annyian öltöztek be a mi Szerzetünkbe mint más házakat, ha én még élhetnék a rendelkezési jogommal, nagyon szívesen intézkednék így, de a jelenlegi idők és Szerzetünk ellenségei teljesen megakadályoznak engem abban, hogy így rendelkezzem, amit nagyon szívesen megtennék, hogy abban a házban vállaljanak munkát. – Ha netán valami érdemleges dolog törtnénik nálunk, értesítéssel leszek. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1646. nov. 3.”
„Miután már megírtam levelemet, akkor kaptam Atyaságodtól egy másik levelet, amelyben arról értesít, hogy a kardinális őeminenciájának (Filomarino érsek) rendeletére mindazoknak, akik nem a nápolyi tartomány alattvalói, el kell hagyniuk Nápolyt, hogy ezáltal könnyítsenek az ottani házak fenntartásán. Abban az esetben, ha Atyaságodnak is el kell onnét jönnie, két ház, ahogyan írták nekem, igen szívesen befogadnák önt, az ön ottléte csak a ház javát szolgálná, az egyik ház volna az anconai, a másik pedig a savonai. És ha majd elutazik Nápolyból, útközben térjen be Rómába, amikor a két ház valamelyikébe tart, hozza magával, jöjjön a pesarói P. Giuseppével (Pennazzi9 együtt, ami neki is nagy megelégedésére lesz. – Ami pedig P. Carlo di S. Maria és P. Gio. Domenico degli Angeli atyákat illeti, nem hiszem, hogy a fratellók többsége szívesen látná őket Rómában, azért, ha lehetséges, csak maradjanak Nápolyban, lehet, hogy kapnak majd valami rendelkezést, amelynek értelmében ott maradhatnak majd Nápolyban. – mindenesetre, majd a jövő héten részletesebben is tájékoztatom a mi dolgainkról. – Róma, 1646. nov. 3.”
A Szerzet lefokozás után minden egyes ház maga intézte a maga sorsát. Hogy valaki valamelyik háznak a tagja lehessen, ahhoz szükséges volt az ottani összes atyáknak és fratellóknak a szavazata, annak alapján döntötték el, hogy az illetőt befogadják-e a ház tagjai közé vagy nem? És ahol a fratellók többségben voltak, mint például a San Pantaleóban, sajnos, sokszor az ő szeszélyességükön, kedvező vagy nem kedvező véleményükön múlt, hogy ki lehetett annak a háznak (új) tagja.
(A Scoma-féle gyűjteményből:) „... válaszolván a Tiszteletreméltó Atya (Szent Kalazancius) első alkalommal P. Baldassarénak, aki Messinából írt neki, megköszönte neki az Atyáknak tett jó szolgálatokat és reméli, hogy hasonlóképpen fog eljárni Palermóban is, ahol a Szenátus, az alkirály, sőt, magának, a spanyol királynak a segítségével alapították meg a házat, amiért is a pokoli ellenség (így írta a Szent Atya) megmutatta, hogy mennyire nem tetszik neki ez az alapítás, egyenetlenkedést és ellentétet szított az ottani szerzetesek különösképpen kettőben, akik mindig azt hitték magukról, hogy ők a ház szilárd alapjai, P. Francesco és P. Clemente (Settimi), aki annyira durván visszaélt az Istentől kapott megbízatásával, hogy ideiglenes, anyagi érdekekből elhagyta a Szerzetet, amit a gonosz ellenségünk, a világ Siracusában ajánlott fel neki. – Egész biztosra veszem, hogy majd a halál órájában azt fogja neki mondani Isten: „... quod uni ex minimis fecistis, mihi fecistis.” – Mindnyájuknak igen nagy gondjuk legyen arra, hogy egyenes, őszinte szívvel járjanak a mindenkor áldott Isten előtt, és mindenben teljesítsék az Ő szent akaratát. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1646. nov. 3.”
P. Cavallari egyike azon szicíliai piaristáknak, akik leghűségesebben ragaszkodtak Szent Kalazanciushoz, aki nagyra értékelte őt és általa ismételten buzdította fiait, hogy maradjanak állhatatosak a Szerzethez, ne hagyják el a szicíliai két házat, a messinait és a palermóit. - Ez volt az első levél, amelyet P. Cavallari kapott Szent Kalazanciustól, ezután még 17-t kapott tőle, csak a halál vetett véget a bensőséges szép levelezésnek. P. Cavallari 1648. júl. 20-án halt meg, egy hónappal Szent Kalazancius halála előtt, mindössze 34 éves volt. – Egyébként fájdalmas vádirat a levél P. Clemente Settimit illetőleg, akiért Szent Kalazancius annyit megtett a múltban, gondoljunk csak az 1641-es káptalanra, amikor a Káptalan idejére toszkán Provinciálisnak nevezte ki Settimit, hogy csak részt vehessen a káptalani üléseken, amikor már megindult a hajsza Szent Kalazancius és Szerzete ellen Marióék részéről.
„Megkaptam mind a szept. 16-án, mint az okt. 24-én kelt leveleit, nagyon örülök annak, hogy Atyaságod erősnek és állhatatosnak mutatkozik abban, hogy a Szerzetnek ottani iskoláit fenntartsák az odaérkezett két Atyának a segítségével, azt hiszem, hogy az a másik két Atya is megérkezett oda, kik a múlt hónapban indultak innét oda, az egyik P. Nicolo, aki Anconában tartózkodott és a másik P. Gio. Francesco dell, Assunta, akit Lengyelországba rendeltek. És ha majd olyan helyzetben leszünk, hogy még nagyobb segítséget is nyújthatunk, nem fogok késedelmeskedni azoknak az előterjesztésével, akiket legalkalmasabbaknak találok az ottani munkára.
„Itt most tanulmányozzák az új Konstitúciót a kardinálisok, akiket külön erre a célra rendeltek ki, de azt még nem lehet tudni, hogy milyen megoldást ajánlanak majd. Ha valamit majd biztosan tudnunk, értesíteni fogjuk. – Addig is Atyaságod minden lehetőt tegyen meg a straznitzi és a leipniki ház érdekében, nem feledkezvén el arról sem, amelyet Condoca (Gundekerus?) herceg alapított, legalább legyen két-két szerzetes ezekben a házakban. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1646. nov. 19.”
„Atyaságodnak a múlt hó 27-én kelt levelét ma, nov. 23-án kaptam meg és szerfölött örülök annak, hogy jó egyetértésben van az ottani rendtársainkkal a Szerzet fenntartását illetőleg. A tőlem telhető buzgósággal kérem a mindenkor áldott Istent, adja meg a mi ottani összes szerzeteseinknek azt a lelkületet és kegyelmet, hogy a jövőben is minél nagyobb eredménnyel és érdemükre szolgálhassák a Szerzetet. – Nagy reménységgel várjuk a straznitzi alapító (Francesco Magni) grófnak az ideérkezését, hogy általa és sok kardinálisnak a segítségével, akik nagy részvéttel nézik a mi lesújtottságunkat, majd csak kieszközlünk valami javunkra szolgáló intézkedést, legalábbis a németországi és a lengyelországi házak javára.
„Atyaságod tartsa a lelket mindenkiben, nyugtasson meg mindenkit, hogy a megpróbáltatások után küldi majd az Isten a vigasztalást is. – Mivelhogy itt nálunk elég kevés alamizsnához jutunk, a gabona pedig egyre drágul, arra kérjük, hogy siessenek segítségünkre misék elmondásával, amelyre egyébként nincsenek kötelezve, vállaljanak miséket a római ház javára, a mi szándékainkra, ugyanezt szíveskedjék Atyaságod a provincia többi házainak is a tudomására hozni, ami igen nagy szeretetszolgálat lesz a mi javunkra, mi pedig kérjük imáinkban az Urat, adja meg mindnyájuknak, hogy állandóan gyarapodhassanak az Ő szent kegyelmében. – Róma, 1646. nov. 23.
„A mellékelt levelet juttassa el P. Alessandrónak (Novari) a legelső alkalommal.”
Sajnos, minden reménykedés ellenére sem hozott semmi eredményt javunkra Conte Magni látogatása Rómában.
„Jó néhány posta nem hozott már levelet Atyaságodtól és én itt állok napról-napra tele aggodalommal, mert nagyon szeretném tudni, hogyan is alakulnak a mi ottani ügyeink. Egy hónappal ezelőtt írtam a prágai S. Pietro prépostjának, Sig. Martinitznek és oltalmába ajánlottam Szerzetünket, de semmi választ sem kaptam Atyaságodtól, hogy átadta-e az említett levelet, ne mulasszon el egyetlen alkalmat sem, írjon akár nekem, akár P. Pietrónak, mindarról, ami csak előfordul vagy történik.
„Itt minden igyekezettel azon vagyunk, hogy megmentsük az ottani intézményeinket, amint a múltban is ezen fáradoztunk, az a helyzet, hogy igen sok kardinális igen nagy jóakarattal van hozzánk, de igen hatalmasak a mi ellenfeleink, bármi is fordul elő a jövőben, Atyaságodat mindenről értesíteni fogom. – Most pedig arra kérem, mivelhogy igen kevés alamizsnát kapunk, a gabona pedig drágul, Atyaságod siessen segítségünkre azzal, hogy a római ház szándékára vállaljanak misemondásokat és értesítsen engem erről, ami igen jóleső segítség lesz a mi számunkra. És én imáimban kérem az Úr bőséges kegyelmét, áldását mind az ön, mind az ottani összes szerzeteseink számára. – Róma, 1646. nov. 24.”
Szent Kalazancius Rómába hívja a Nápolyból távozni kényszerülő P. V. Berrót, és arra kéri, hogy Isten iránti szeretetből, viselje el szívesen a megpróbáltatásokat.
„Most ezzel a legutolsó postával kaptam Atyaságodtól azt a levelet, amelyben nagy méltatlankodással adja elő, hogy mi történt a mieinkkel ottan. Nagyon sajnálom, hogy az ilyen és az ehhez hasonló esetekben nem ismeri fel a nyolc boldogság tanítását, a jutalmat, amit az Isten azoknak ígér, akik igazságtalanságot és üldözést szenvednek Isten dicsőségéért kifejtett buzgólkodásukban és hűséges szolgálatukban. Én azt szeretném, ha nagy lelki békességgel fogadta volna ezt a megpróbáltatást, amelyben az Isten, mint minden megpróbáltatásnak a megengedője, részesítette önt és nem törődne azzal, nem gondolna arra, hogy mint eszköz ok, az emberek gonoszsága okozza nekünk mindezt.
„Atyaságod, ha majd megkapja ezt a levelet, szárazföldi, vagy tengeri úton jöjjön Rómába, a mi házunkba, mert hiszen ez a ház olyan, mint a könyörülő édesanya és vagy itt marad Rómában, vagy pedig elvonul valamelyik másik házba, mindenesetre itt mindenben igyekszünk kedvére tenni. – Kérjük mindnyájan az Urat, hogy az olyan sok megpróbáltatás után részesítsen bennünket az ő szent vigasztalásában is. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. nov. 24.”
Értékes, szép, aszketikus tartalmú levél kezdettől végig.
„Nagy vigasztalásomra volt Atyaságodnak az okt. 28-án kelt levele, amelyet csak most kaptam meg. Önnel együtt örvendezek, hogy az Úr megadta Atyaságodnak az állhatatosság kegyelmét, amelyet olyan sokan elvesztettek az ottaniak közül meggondolatlanságuk folytán, mert, ha valaki jól meggondolja, belátja, hogy az elöljáróktól való függés nem más, mint a mindenkor áldott Istentől való függés, a szerzetesnek olyannak kell lennie, mint a jól egyensúlyozott mérlegnek, akinek azonnal észre kell vennie, ha az elöljáró most ezt vagy azt parancsolja, aki eljut ennek felismerésére, az lesz az igazi és tökéletes szerzetes, mivelhogy értelmével és akaratával egyaránt szolgálja Istent.
„Legyen kegyes az Úr, töltse el Atyaságodnak és az ottani házunk összes szerzeteseinek a lelkét azzal a vágyódással, hogy mindig ezzel a nagy kiegyensúlyozottsággal szolgálhassák az urat, erre az állapotra a legbiztosabban elvezető út a saját nyomorúságos állapotunknak és semmiségünknek mélységesen alázatos és őszinte felismerése. Ez az, amit kérni kell állandóan a mindenkor áldott Istentől, meg nem szűnő alkalmatlankodással, ahogyan erre Ő saját maga tanítást adott nekünk abban a példabeszédben, amelyben arról a szegény emberről szólt, aki éjszakának idején ment a jóbarátjához, zörgetvén ajtaján, hogy kölcsönözzön neki három kenyeret, ha az első hónapban, vagy a másodikban, a harmadikban is, mindaddig, míg csak meg nem adja, meg nem hallgatja kérésünket, mert biztosak lehetünk abban, hogy az állhatatosság meghozza a jutalmát. – Az Úr áldja meg Atyaságodat és az összes többieket kegyelmeinek, áldásainak bőségével. – Róma, 1646. dec. 1.”
„Krisztusban igen tisztelt őrgrófné asszony! – Egy spanyol ágostonos atya hozta nekem négy nappal ezelőtt az ön levelét, amely aug. 27-ről van keltezve, így több mint három hónap elteltével került csak kezembe a levél, mindezideig nem tudtam elmenni meglátogatni azt az említett atyát gyengélkedésem miatt, a múlt nyári betegségem óta igen nehezemre esik a járás. – A felkínált alkalom, hogy Szerzetünkkel szolgálatára legyünk Méltóságodnak a valenciai Centellasban, nem időszerű, hogy erről most tárgyaljunk Őszentségével, akinek velünk szemben jelenleg a magatartása nem az, hogy terjeszkedjék a mi Szerzetünk, hanem inkább az, hogy megszüntesse. De ha az Úr megvigasztal bennünket azzal, hogy újra életre kelhetünk, akkor majd méltóságodat fogjuk legelőször kiszolgálni. – Nem szűntem meg a múltban sem, a jövőben is különösképpen fogom kérni az Urat, hogy részesítse áldásainak vigasztalásában méltóságodat minden ügyében-dolgában, amint én ezt a legőszintébben kívánom önnek, vagyok mindenkor tisztelettel. – Róma, 1646. dec. 1.”
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 14-én kelt levelét, nagyon örülök annak, hogy a nikolsburgi házunkban Szerzetünk szabályai szerint élnek. Kérem mindig az Urat imáimban, hogy ön mindig egyre jobban haladjon előre a kegyelmi életben, hogy a jövőben még eredményesebben végezhesse feladatait. – Ami pedig az a néhány szerencsétlent illeti, akik a szerzet ruhájában járnak-kelnek, megfeledkezvén a köteles engedelmességről, Atyaságod tegyen írásban jelentést az illető helyek elöljáróinak, ahol éppen tartózkodnak, hogy vegyék elő őket és mint aposztatákat, zavarják ki onnét, ahol éppen vannak, hogy ezek ráeszmélve hibáikra térjenek vissza a Szerzetbe és tartsanak bűnbánatot elkövetett hibáikért.
„A straznitzi gróf-követ még ne érkezett meg Rómába, reméljük, hogy kieszközli majd Őszentségétől, hogy Intézményeink azokon a tájakon megmaradhassanak úgy, ahogy a jelenben vannak, minden reménységem megvan az Úrban, hogy a tavasszal majd csak küldhetünk valami segítséget oda önökhöz, és ha adja Isten, hogy megláthassam még azokat a szép eredményeket, amelyeket az ottaniaktól várok, jól lehet, már a kilencvenedik életévem vigíliájához érkeztem. Mindazonáltal nem szűnöm meg, hogy imádságaimmal megadjam azt a segítséget, ami csak telik tőlem, köszöntse nevemben az összes rendtársakat és áldja meg őket nevemben. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. dec. 8.”
(A Scoma-féle gyűjteményből:) „? mivel a mindenkor áldott Isten azért küldte Atyaságodat Palermóba, hogy segítségére legyen annak a háznak, én érdemesnek tartom, hogy megemlítsem a köv. mondást, amelyet követnie kell: „Non qui inceperit, sed qui perseveraverit etc.” – Mondja meg P. Tomaso di S. Francesco (Accardo) atyának, hogy akik nem hisznek nekem, azoknak majd az Úr adja meg a választ. – Nagy gondja legyen arra, hogy hűségesen szolgáljon az Úr Istennek a szerzetesi fogadalmai által vállalt kötelességek teljesítésével. – szerintem, most legkívánatosabb, hogy Atyaságod Palermóban maradjon, buzdítsa a szerzetesi élet szabályainak a pontos megtartására azokat, akik hűségesek maradtak, amiáltal igen nagy szolgálatot tesz a mindenkor áldott Istennek, én minden héten értesíteni fogom az itteni eseményekről. – Végeztessen imákat a kicsi iskolás gyermekekkel arra a szándékra, hogy a mi házaink megmaradhassanak a Szerzet szolgálatában. – Róma, 1646. dec. 8.”
Úgy látszik, hogy egyesek nem volta megelégedve azzal a rövid felelettel, amelyet Szent Kalazancius annak idején art válaszul P. Tomaso Acardóhoz küldött levelében (4400. lev.), P. Accardo mindezt közölte P. Cavallarival, ő pedig megírta Szent Kalazanciusnak, aki újra csak néhány szóval utal az említett dolgokra.
„Atyaságod mondja meg Claudia és Vittoria asszonyoknak, hogy én egyáltalában nem tudtam arról semmit sem, hogy vásznat kértek számomra, de arról sem tudtam, hogy a múlt évben is küldtek, hanem csak a mieink közül egyesek, akik szeretnek mindenbe beleavatkozni, intézkedtek önkényesen és most ugyanezt követték el az én nagy nem tetszésemre, ha valamire szükségem lesz, magam is tudom kérni az említett Claudia asszonytól. Mondja meg neki nevemben, hogy egész 1647-re nem kérek semmit, de annál inkább kérem, hogy imádkozzanak értem, amint én is imádkozom értük, míg csak élek. – A mi dolgainkról majd részletesebben fog írni P. Angelo. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. jan. 2.”
„Holnap megtudjuk, hogy mi lesz a határozat, sajnos, sejtjük, hogy nem mindenestül lesz a mi kívánságunk szerint, mivelhogy igen hatalmas ellenségeink vannak, mindazonáltal tudjuk, hogy nem rövidült meg az Úr karja, aki fel tudja támasztani a halottakat, és meg tudja gyógyítani a betegeket. – Ezeket akartam megírni jelenleg. – Róma, 1647. jan. 19.”
„Atyaságod levelében az egész háznak azt az óhaját fejezte ki, hogy vétessék bele a Martirologium Romanumba Szent Jusztinusz, mivelhogy ezt az ügyet a Rítusok Szent Kongregációjával kell megtárgyalni, éppen azért megbízatást kapott P. Angelo, érdeklődje meg, hogy milyen úton-módon lehetne elnyerni ennek a kérésnek a teljesítését, az ügymenetről majd értesítéssel leszek.
„Ami pedig Claudia asszonynak és testvérének a szeretetadományát és hozzánk való hűségességét illeti, tudja meg Atyaságod, hogy én, mint szegény és élteskorú ember, nem kívánok semmi felesleges dolgot sem és mint szegény kívánok meghalni. Nagyon hálás vagyok azért, ha az említett asszonyságok imádkoznak értem, én a mindennapi szentmisémben megemlékezem róluk, köszöntse őket nevemben és tegye náluk tiszteletét. – Végül még arra kérem, hogy adja át tiszteletteljes köszöntésemet az érseknek, említse meg neki, minden szentmisémben megemlékezem róla az Úrnak ajánlván, hogy ajándékozza meg a szeretet kegyelmének a bőségével, hogy mindnyájan, de főként a papjai érezzék meg atyai szeretetét. – És végül köszöntse az összes házbelieket. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. jan. 24.”
(A Scoma-féle emlékiratból:) „? ha valaki azt írná vagy mondaná önnek, hogy a mi ügyeinkre már nincs orvosság, ne higgyen neki, mert én remélem, hogy hamarabb segítségünkre siet az Úr, mint azt egyesek hinni mernék. Buzdítson mindenkit arra, hogy hűségesen tartsanak ki az iskolai munka végzésében, és egész biztos lehet abban, hogy ahol már semmi remény az emberi segítségben, ott még mindig készen áll az égiek segítsége, amiért is buzgón végezzék imáikat és végezzék hűségesen iskolai munkáikat abban a biztos reményben, hogy az isteni segítség nem marad el. – 1647. jan. 25.”
„Ha valamikor hűségeseknek is bizonyultak a mi szerzeteseink a mi Intézményünkhöz és kitartottak mellette, akkor most még inkább meg kell mutatniuk ezt a ragaszkodást, amikor szinte az egész világ ellenünk fegyverkezik, mindazonáltal mindnyájuknak reménykedniük kell, mint ahogyan én is remélek abban, hogy ahol nincs már emberi segítség, ott még mindig pótolhat mindent az Isten. Amiért is Atyaságod győzze meg az ottani Atyákat arról, hogy az Úr gondoskodni fog rólunk, nehogy a pokoli ellenséges hatalmak és az emberi hatalmasságok erőt vegyenek rajtunk. – Ha itt valami érdemleges dolog történik, amennyiben jónak látjuk, vagy szükségesnek, jelenteni fogjuk, és a többi házakkal is közöljük. Imádkozzanak értünk. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. jan. 26.”
Nagyon érdemes és megszívlelendő levél!
„Megírtam a múlt heti levelemben, hogy a mi igen nagy jóakarónknak, a lengyel királynak a követe nem tudta elérni Őszentségénél a Bréve visszavonását, sem azt, hogy Lengyelországra ne legyen érvényes, mindazonáltal valami hajlandóságot mégis mutatott a Konstitúciók ügyében, dolgában. Biztosra veszik, hogy nem fogják közzétenni, vagy pedig nem lesz annyira eltérő a mi Intézményünktől, és mivelhogy most sokkal fontosabb jelentőségű ügyeket tárgyalnak, úgy gondolom, hogy Őszentsége egy időre a mi dolgainkat elhalassza.
„Ha aközben valami érdemlegesebb dolog fordulna elő, értesíteni fogom Atyaságodat, és ne adjon hitelt azoknak, ha valaki mást írna önnek, mert bármi is történjék, értesíteni fogom. – Köszöntse nevemben a ház összes tagjait, mindnyájuk számára kérem az isteni kegyelmekben való bőséges gyarapodást. – Róma, 1647. febr. 2.”
„A lengyel király követe, Sig. Conte Magni mindent elkövetett, ami csak lehetséges volt a Szerzet javára, és jól lehet, hogy jelenleg nem sikerült neki, hogy visszavonják a Brévét, mindazonáltal biztosra vesszük, hogy a mindenkor áldott Isten megtalálja a mi ügyeinkre is az orvosságot, mert nagyon igaz, hogy ahol hiányoznak az emberi erők, ott még mindent pótolhat a mindenkor áldott Isten mindenhatóságával és éppen ezért reménykedjék abban, hogy hamarosan meglátja még a Szerzetet az eredeti állapotban, státusban, és a mi fogadalmasaink végezhetnek még ott magasabb tanulmányokat is, és ha valami történik itt, értesíteni fogom. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. febr. 2.”
„Ha netán néhány misét végeztek volna ott ennek a háznak a javára, értesítsenek engem afelől.”
„Tizennyolc, vagy húsz napja, hogy elutazott Rómából a lengyel követ, Sig. Conte Magni, a piaristák ügyében vállalt küldetésnek igen kevés eredményével, nem tudta kieszközölni Őszentségétől a tönkretevő Bréve visszavonását nemcsak Itáliát illetőleg, hanem Németország és Lengyelország szempontjából sem, azt hiszem, hogy írásbeli jelentést küld a királynak és Dietrichstein hercegnek, itt egész biztosra veszik, hogy egy hónap múlva itt lesz a válasz onnét mind Lengyelországból, mind Németországból, és akkor majd meglátjuk, hogy mit véleményeznek az ottani kérdések megoldásáról.
„Addig is, nem sokat törődve ellenfeleink sokféle vádaskodásaival, Atyaságod erős kézzel vigyázzon a Szerzetre és mindenkit arra buzdítson, hogy maradjanak állhatatosak és én biztosra veszem, hogy Szerzetünk hamarosan visszakerül régi helyzetébe, jól lehet, hogy ezt én nem erősítem meg azzal a bizonyossággal, amellyel írták a Szent Evangéliumot, mint ahogyan ön írja, hogy egy szerzetes azzal a bizonyossággal állítja az ellenkezőt. Ne adjon hitelt senkinek és semminek, hanem csak annak, amit én írok. – Ezeket akartam megírni jelenleg és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. febr. 2.”
„Ha ott végeztek volna néhány misét Róma szándékára, értesítsen engem és küldje el erről a másolatot a szerzetesi család összetételéről készült másolattal együtt, mint ahogyan már egy más alkalommal is megküldte.”
„A múlt héten kaptam egy levelet Atyaságodtól, amelyben olyan dolgokra utal, amiről már egyszer P. Alessandro írt nekem, akinek megírom, hogy én mindezideig nem kaptam olyan levelet a nevezett Atyától, amelyben panaszkodott volna rá, vagy kifogásolta volna kormányzási eljárását, nem is tudom, hogyan írhatott ilyeneket, ahogyan Atyaságod is beszámol ezekről a gyanakvásokról. Az igaz, több alkalommal kért engem, hogy mentsem fel az elöljárói tisztség alól, de én mindig azt válaszoltam neki, hogy legyen egy kissé türelemmel, majd eljön annak is az ideje, amikor teljesíthetjük kívánságát. – Ma újra kaptam egy hosszú, majdnem négyoldalas levelet, amelyben Atyaságod beszámol mindenről, ami csak történt ott. Nagyon fáj nekem, nagyon bánt engem, hogy a mi Atyáink között nincs meg az az egyetértés és a fegyelmezett szerzetesi élet, amelyre egykor ígéretet tettek a mindenkor áldott Istennek, mondhatom önnek, hogy mi itt, a pápai Udvar színe előtt, mindképpen igyekszünk fenntartani az iskolákat és a Konstitúcióinkat éppen úgy megtartjuk mint annak előtte. Az összes többi házban is így kellene lennie.
„De az Úr atyai gondviselésében megengedte, hogy Szerzetünket súlyos megpróbáltatások érjék a jelenben, hogy ne mondjam, üldözésnek legyen kitéve, amelyhez talán a mieink is segédkezet nyújtottak. Ebben a nehéz helyzetben válik el, hogy ki a kiválasztott és ki az elvetett. Akik Isten kezéből fogadják ezt a megpróbáltatást, mint a mindenek létesítőjétől, és hogy az áldott Krisztust követhessék ebben is, alázattal és türelmességgel vállalják ezeket a megpróbáltatásokat és imádkoznak azokért, akik üldöznek minket, megnyugodva az Isten akaratában, állhatatosak maradnak és ez a türelmes szenvedés nagy érdemül szolgál nekik, mint már máskor is mondottam, az örök élet elnyerésére, de akik úgy veszik aj Szerzetnek ezt a nagy megpróbáltatását, hogy ennek ürügye alatt nagyobb szabadossággal élhessenek, azok igen szomorú jelét adják annak, hogy egy teljesen ellenkező életcél felé rohannak.
„Atyaságod pedig ezek után buzdítsa a mieinket a nehézségek türelmes elviselésére, és hogy reménykedjenek az isteni irgalmasságban még akkor is, amikor néha úgy látszik, mintha elhagyta volna övéit, de ez sohasem áll fenn, hanem más megfelelőbb, alkalmasabb időkre tartogatja segítségét. – Nagy örömömre, megnyugvásomra szolgál, ha Atyaságod azzal a bölcsességével és tekintélyével, amelyet mindenkor készségesen elismerek önben, fenn tudja tartani ott a mi Intézményeinket Isten dicsőségére és iránta való tiszta szeretetből. Ha pedig valaki innét olyasmit írna, ami nem egyeztethető össze az okos kormányzási eljárással, és a Szerzet szabályainak a megtartásával ellenkezik, hogy ezáltal is csak nyugtalanítsák az ottaniakat, Atyaságod ne higgyen nekik, mert bármi is következzék be, mindenről értesíteni fogom én.
„Főként nagy gondja legyen arra, hogy minden olyasmit igyekezzék kiküszöbölni, ami valamiképpen is megosztottságot idézne elő az emberek között, hanem bármilyen nemzetiségű rendtársat is kedves testvérének tekintsen Krisztusban annak az egynek a megkívánásával, hogy legyen istenfélő és az Istennek hűséges szolgája, mivelhogy az Úr szolgálatában: „? non est accaptio personarum” és ahogyan a filozófusok és a matematikusok mondják: „? quae sunt eadem uni tertio sunt eadem inter se”. (Ha két mennyiség külön, külön egy harmadikkal egyenlő, akkor a két mennyiség egymás közt is egyenlő.) – Amiért is Atyaságod legyen mindenkihez egyforma és számoljon be nekem az ottani helyzetről, és hogy miféle ellentétek vannak az ottaniak között. Mi pedig nem szűnünk meg itt imádkozni önökért, hogy az Úr részeltesse bőségesen kegyelmi áldásaiban a mieinket, mind az ottaniakat, mind az ittenieket, hogy a jövőben azzal az odaadással szolgálhassanak Isten szent Felségének, amilyen Őt megilleti. – Tudomásomra jutott, hogy a héten a mieink közül néhányan kaptak Brévét, akik az ottani provincia tagjai. Majd megérdeklődöm, hogy kik azok és értesíteni fogom. – A Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. febr. 10.”
Ritka szép és értékes levél! – De kár, hogy a címzett P. Grien nem maradt állhatatos, 1649-ben elhagyta a Szerzetet.
„U. i.: Végeztesse el a szokásos suffragiumokat P. Carlo della Concezione, Nápolyban elhunyt zenész rendtársunkért és a Messinában, januárban elhunyt P. Stanislao dello Spirito Santo atyáért. Szíveskedjék ezeket a híradásokat a többi rendházzal is közölni.”
„Látom újra, hogy mi mindenről ír ebben a legutóbbi levelében, ez alkalommal is csak azt írhatom, hogy az Isten és a Szerzetünk iránti szeretet adjon erőt Atyaságodnak és a többi szerzeteseinknek, hogy erős lélekkel, állhatatosan és a szerzetesi szabályok megtartásában egységesek legyenek. – És hogy Őszentsége milyen választ adott a lengyel király követének, Sig. Conte Magninak, ő bizonyára megírta azt Lengyelországba és a lengyel király ebben az órában kapja meg a levelet, amikor én ezt a levelet írom, mi a jövő hó végére várjuk, hogy milyen hatással volt a királyra a levél, és hogy mit fog válaszolni. Lehetséges, hogy az említett Sig. Conte Bécsbe is írt Dietrichstein hercegnek.
„Itt nálunk nem történt semmi újabb dolog, az új Konstitúció készül ugyan, de nem lehet tudni, hogy mikor lesz készen, egyébként mindenről értesíteni fogom Atyaságodat, akit egyúttal arra kérek, hogy felejtse el mindazt, ami P. Alessandróval kapcsolatban történt, mivel nagyon is igaz, hogy: „? concordia res parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur”. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. febr. 16.”
„Nagyon hálás lennék azért, ha Nikolsburgban és Straznitzban tudnának néhány misét végezni a római ház javára. Várjuk a jelentést az ottani összes szerzeteseinkről abban az értelemben, ahogy annak idején önnek írtunk. Érdeklődje meg P. Gio. Domenico della Corce (Franchi) atyától, hogy Podolinban végeztek-e néhány misét ennek a (római) háznak a javára?”
A legutóbbi levelekből kivehető, hogy P. Novari, németországi (vice)provinciális és P. Grien nikolsburgi elöljáró közt nem a legszívélyesebb volt a kapcsolat, Szent Kalazancius atyai szeretettel hívja fel a fiatal P. Grient, hogy éljenek békességben, egyetértésben.
(A Scoma-féle emlékjegyzetekből:) „? nem szeretném, ha Rómából érkezett magánlevelek miatt egyesek az ottani házban elkedvetlenednének, reménykedjenek mindnyájan a mindenkor áldott Istenben és tegyék azt, amit a római ház tesz, még abban az esetben is, ha a Pápa valami határozatot is hozna Szerzetünk kárára, ellenére. Jól lehet, hogy Szerzetünk ellenségei ilyesmit terjesztenek széltében-hosszában, mindazonáltal ne higgyék azt a sok mendemondát, hanem csak azt fogadják el, amiről én értesítem önöket. Egyébként semmi újság a dolgokban. – 1647. márc. 2.”
„Jó néhány posta nem hozott már levelet Atyaságodtól, mindazonáltal remélem, hogy a mindenkor áldott Isten megáldja önt egészséggel, kegyelemmel, hogy ezután is helytállhasson a Szerzet fenntartásában, még akkor is, ha meg is sokasodnak az ellenmondások és az üldözések, mert a korona csak azok számára készül, akik mindvégig állhatatosak. – Hallom, hogy a „serenissimo Leopoldo”, Lipót nagyherceg hivatalos helyettest állított Morvaország élére, aki Brünnben tartózkodik, bizonyos aggodalommal nézzük a dolgot, hogy nem lesz-e a Szerzet ellensége?
„Imáinkban kérjük az Urat, hogy az Úr nagyobb dicsőségére rendeződjenek abban a tartományban a mi Szerzetünk ügyei és a Szerzet erősségére, javára. Annak pedig különösképpen fogok örülni, ha azt hallhatom, hogy mindnyájan iparkodnak megtartani a szerzetesi előírásokat. – Itt egyelőre semmi újság, senki sem tudja, hogy mikor és milyen formában fognak megjelenni az új Konstitúciók. Egyesek azt beszélik, hogy P. Stefano (Cherubini) márciusban leváltja a szerzetesi ruhát, mások pedig azt mondják, akkor hiszik majd csak, ha látják (a dolog megtörténtét). Az Úr tegye őt naggyá (szentté), minket pedig áldásaival halmozzon el mindenkor. – Róma, 1647. márc. 16.”
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 12-én kelt levelét, amelyben bizonyos panasz vehető észre, hogy nem írtunk önnek részletesebben arról a követelésről, amellyel a minoriták (Konventuálisok) álltak elő, hogy megszerezzék a mi házunkat. De ezek a hírhordók csalódtak, mert senki sem gondol arra, hogy rátegyék a kezüket arra a helyre, míg csak egy olyan szerzetesünk is lesz, aki ott akar maradni. Ebben az értelemben válaszolt nekik Sig. Gio. Maria (Castellani) is, ennélfogva Atyaságod ne aggódjék, nem fog történni semmi sem az ottani rendházunk ellen, a végsőkig védelmezni fogjuk. (Ennek a háznak alapítását maga Szent Kalazancius eszközölte 1621-ben, 1623-ban személyesen is ott járt Carcaréban.)
„Az új Konstitúciók mindezideig nem jelentek meg, nem hiszem, hogy a Szerzet teljes tönkretételét idéznék elő, hanem csak annyit szorgalmaznak, hogy ezentúl olyan Kongregációnak nevezzék, mint amilyen itt Rómában a „Chiesa Nuova) szerzeteseké (Néri Szent Fülöp Oratóriumának a tagjai). Ha majd megjelenik, látni fogjuk, hogy mit tartalmaz, mi újat hoz és ha azzal kapcsolatban valamit kérelmezni kellene a Pápától, minden lehetőt megteszünk.
„Én említettem Sig. Gio. Mariának és át is adtam neki egy megfogalmazott kérvényt, amelyben kérjék a mi Urunktól, a Pápától, hogy a carcarei ház fölött gyakorolhassa a kegyúri jogokat a Castellani család és hogy azt el ne adhassa az Ordinárius, vagy az apostoli Szentszék, és helyezzenek el egy nagy márványtáblát a templom ajtaja felett, és véssék rá azt a szöveget, hogy ezt a rendházat, templomot a Castellani család építtette és az ő költségükön vásárolták meg a hozzátartozó kertet és én egész biztosra veszem, hogy az ottani tanács őket fogja megbízni a protektori jogokkal, ennélfogva Atyaságod ne aggódjék semmit sem a rendház sorsa felől, bármit is irkálnak egyesek innét, akikben éppen nincs meg a mi Szerzetünk iránti szeretet. Kérjük imáinkban az Urat, hogy őrizze meg Egyházában a mi Szerzetünket Ő szent Fölségének nagyobb dicsőségére, és a lelkek javára. Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1647. márc. 23.”
Nagyon érdemes és érdekes levél!
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 6-án kelt levelét, nagy vigasztalásomra volt, mert látom belőle, hogy valójában szereti Szerzetünket és mindent elkövet, hogy megmaradjon azokon a tájakon. Biztosra veheti, hogy a mindenkor áldott Isten, aki látja önnek ezt a jószándékát, megáldja annyi erővel, kegyelemmel, hogy meg tud felelni minden ellenmondásra, támadásra és azonfelül remélem, hogy P. Alessandro el tudja intézni ügyeit Atyaságoddal és az összes többiekkel, hogy egy szívvel, egy lélekkel dolgozhassanak együtt, ami – szerintem – igen szükséges ahhoz, hogy megmaradhasson a mi Intézményünk. – Itt mindezideig semmi új dolgot nem közöltek, ha valami lesz, értesíteni fogom.
„Itt járt két fratello az ottani tájakról, Francesco és Ambrosio, hogy megszerezzék a Szerzet elhagyását engedélyező Brévét, annyit hallottam, hogy – jól lehet, nem valami nagyerényességű emberek – nagyon sok rosszat mondtak az ottani szerzeteseinkről, a Bréve birtokában és a Szerzet ruhájában hagyták el Rómát, adja Isten, hogy az úton csak jópéldával szolgáljanak mindenkinek. Az lesz a legjobb, ha megérkezésük után minél előbb leteszik a Szerzet ruháját.
„Mondja meg nevemben Giovanni della Vergino novíciusnak, hogy nagyon megörültem levelének, és különösképpen is a mindenkor áldott Istennek az oltalmába ajánlom, elfoglaltságaim és akadályoztatásaim részletesebben nem tudok neki most írni, csak üzenem neki, hogy mindig jókedvvel végezze munkáját az Úr szőlőjében. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. márc. 29.”
„Látom, hogy mi mindenről írt Atyaságod a legutóbbi levelében, amelyet a Turiból érkezett két fratello hozott nekem, újra mondom önnek, amint már egyszer meg is írtam, hogy az Isten ítéletei kifürkészhetetlenek. Hallottam, hogy sokféle véleményen vannak az ottan Atyák, és ellentétek vannak közöttük. Ezek azok a veszedelmes dolgok, amelyek a kezdetben még jól induló dolgokat is elszokták téríteni végső céljuktól, ha mindnyájan megegyeznének mindenben, és cselekedeteik végső céljának Isten dicsőségét tekintenék, akkor remélhetnék, hogy dolgaik jól sikerülnek.
„Ezeknek a véleménykülönbségeknek köszönhetjük, hogy Szerzetünk nemcsak, hogy nem haladt előre, sőt, szinte teljesen tönkrement. Az én nézetem, felfogásom az, Atyaságodnak ara legyen gondja, amint hiszem, hogy ezt meg is tesz és másokkal is megteteti, hogy mindig a legtisztább szándékkal cselekedjék, ez pedig végeredményben az Isten iránti tiszta szeretet legyen, aki egyre jobban meg fogja világosítani értelmét. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. márc. 29.”
(A Scoma-féle gyűjteményből:) „? megköszönöm a mindenkor áldott Istennek, hogy megőrizte az ottani Atyákat és fratellókat a szerzet iránti szeretetben. Itt semmi újabb dolog nem történt Szerzetünk érdekében, amelyről annyiféleképpen beszélnek, de reméljük, hogy az Úr segítségével minden az Ú nagyobb dicsőségére fog történni, Atyaságod pedig mindenkit buzdítson az állhatatosságra.” – 1647. márc. 29.”
(A Scoma-féle gyűjteményből:) „? P. Francesco di Gesu, messinai elöljárónak küldött válaszában írja, mennyire örül annak, hogy fenntartják az iskolákat, biztosítja őket, hogy ezért igen nagy jutalmuk lesz az Istennél, főként, amikor állhatatosoknak mutatkoznak az annyira zavaros időkben, az annyi ellenmondások közepette. Segítségükre lesznek a hűséges lelkek buzgó imáikkal, de leginkább a kicsi kis iskolás gyermekek kedves imája. Reménykedjenek abban, hogy az Úr akkor küld majd segítséget, amikor majd ő a legmegfelelőbbnek találja. – Ami pedig a bovai P. Matteót illeti, ha nem tud engedelmeskedni, jobb lenne, ha hazamenne, mert máskülönben, ünnepélyes fogadalma folytán, állandóan a halálos bűn állapotában van, ha nem akar engedelmeskedni. Majd ez a szegény ember a halál pillanatában döbben rá arra, amit most a szenvedélytől elvakítva, nem akar felismerni. – 1647. ápr. 3.”
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 12-én kelt levelét, nagyon örülök annak, hogy mindnyájan egészségesek és elhatározták, hogy mindnyájan vigyázni fognak a Szerzet megmaradására, ami – kétségtelenül – igen nagy érdemükre lesz az ilyen ellenmondásos, zűrzavaros időben.
„Az új Konstitúciók még mindig nem jelentek meg, nem is lehet tudni, hogy mikorra készülnek el úgy, hogy meg is jelenhessenek, egyesek azt mondják, hogy egyes részleteiben igen elhamarkodott munka. Én abban reménylek, hogy még mielőtt megjelenne, az Úr Isten talál valami megfelelő segedelmet. – Mindezideig itt senkit sem öltöztettünk be, de holnap két fogadalmasunkat felszentelik a Szerzet címére. Ezét aztán, ha az ottani házban is volnának fogadalmas klerikusok, ha megvannak a szükséges feltételek, fel lehet őket szentelni.
„A legközelebbi alkalommal küldök majd néhány megáldott érmet, és állatbőrre festett miniatűr dolgokat és ereklyéket, és egyéb ájtatossági tárgyakat mindazzal együtt, amit majd P. Arcangelo fog küldeni. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. ápr. 5.”
„Levelemet mutassa meg P. Baldassarénak és köszöntse őt nevemben.”
„Hála Istennek, mindezideig semmi változás sem történt a Konstitúciókban, nem is lehet tudni, hogy egyáltalában megjelennek-e? Igen sok kardinális őszinte részvéttel van irántunk, és mindegyik csak a kitartásra buzdít bennünket, és hogy egyetértésben legyünk. – 1647. ápr. 13.”
Nagyon szép és komoly levél!
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 7-én kelt levelét és nagyon örülök annak, hogy Atyaságod olyan határozottan és odaadó lélekkel iparkodik fenntartani Intézményünket, iskoláinkat. Amikor az Úr Isten megáld valakit hasonló lelkülettel és buzgósággal, akkor a kevesek is el tudják végezni sokaknak a munkáját, de amikor nincs meg ez a lángoló buzgóság, akkor még a legkisebb fáradság is unott és kényelmetlen. És csak ebben a szükséghelyzetben lehet meglátni világosan, hogy kiben van meg a mindenkor áldott Isten iránti szeretet és kik tudnak áldozatos szeretettel ragaszkodnia Szerzethez. Akikről tudom, hogy annak a háznak a szolgálatára megfelelők volnának, azokat nem szűnöm meg bíztatni, hogy vállalják annak a háznak a szolgálatát. Imádkozom azért is, hogy az Úr tartsa meg jó egészségben mind Atyaságodat, mind pedig a társait, és az Úr kegyelmeinek, áldásainak bőségét kívánom ebben a földi életben és az örök dicsőséget a más világon. – Róma, 1647. ápr. 13.”
Az előzőhöz hasonlóan ez is igen értékes és érdemes levél. Igen szép a levélnek az a része, amelyben arról ír Szent Kalazancius, mennyire kívánatos, hogy házainkban mindenfelé megmaradjon egy olyan valaki, aki állhatatos, aki megújuló törzsöke lehet a Szerzetnek. Izaiás prófétánál van ilyen gondolat.
„Ezen a héten két levelet kaptam Atyaságodtól, az egyik a múlt hó 10-ről, a másik pedig 17-ről van keltezve, amelyben beszámol nekem arról, hogy P. Alessandro (Novari) Straznitzból Nikolsburgba érkezett, és hogy a legteljesebb egyetértésben van Atyaságoddal és a többiekkel, és hogy beszámolt arról, hogy a Sig. Conte (Magni) mit végzett a Pápánál a Szerzetünk érdekében. Nekünk minden reménységünk az Istenben van, és tudjuk, hogy őnála minden lehetősége megvan arra, hogy Intézményünket megtartsa, még akkor is, ha minden emberi segítségnek is híjával vagyunk, de mindenek előtt próbára akarja tenni egyeseknek állhatatosságát.
„Nekem minden óhajom, kívánságom az, hogy ne csak itt Rómában, hanem ott is és másutt is mindenfelé házainkban, bárcsak lenne egy olyan valaki, aki állhatatosságával megújuló törzsöke lehetne a Szerzetnek. – Sokan, kardinálisok is, nagy részvéttel vannak irántunk, de nem merik hivatalosan, nyilvánosan védelmezni Szerzetünket, nem mernek érdekében egy jó szót szólni, mert tudják, hogy a Pápa nagyon ellenséges lelkülettel viselkedik a Szerzettel szemben, noha az Intézményt mint ilyent értékeli, elismeri. – Az Úr kegyelmének vigasztalása legyen velünk, mindnyájunkkal ebben a földi életben és örvendeztessen meg bennünket a túlvilágon az örök boldogsággal. Köszöntse nevemben az egész házat. „Hic sumus orantes pro vobis.” Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1647. ápr. 13.”
P. Grienhez írt levelek mind igen érdekesek, értékesek részleteikben is (ahogyan az életrajzi adatok összegyűjtésénél volt alkalmunk látni) és a maguk teljes egészében, ahogyan így beleilleszkednek a levelek sorozatába, és a többivel együtt teljes képet nyújtanak a Szerzet akkori sorsáról, helyzetéről.
„Tegnap reggel kaptam meg Atyaságodnak a márc. 27-én kelt levelét, amelyben arról is beszámol, hogy a káptalan tagjai, a kanonok urak, nem akarnak olyan valakit vikárius generálisnak elfogadni, aki nem a káptalan kebeléből való, adja Isten, hogy egy olyan valakit válasszanak, aki nem ellenséges érzelmű a mi Szerzetünkkel szemben, hanem megértő és jóindulatú. – Akik pedig letették Szerzetünk ruháját, tudják meg, hogy letértek arról az útról, amely az alázatosak számára a legkönnyebb út a Paradicsomba, hogy meggondolatlanságukban azt az utat válasszák, azt a széles utat, amely az örök kárhozatra vezet. – Adja meg nekünk az Úr Isten, hogy legalább annyian maradjanak meg szerzetünkben, amennyi elégséges ahhoz, hogy fenntarthassuk.
„A jelen postával írok P. Alessandrónak is, ne emlegesse már többet, hogy lemond a hivatali állásáról, hanem irányítsa továbbra is az összes házakat és tartsa az életet mindenkiben. – Itt semmi újabb intézkedés nem történt a mi Szerzetünket illetőleg, ha éppenséggel történne valami, késedelmeskedés nélkül értesíteném önöket, hogy éppen úgy járhassanak el önök is minden ügyeikben, mint ahogyan mi itt iparkodunk – okos emberek tanácsát meghallgatva – mindenben helyesen cselekedni, amiért se Atyaságod, sem a többiek ne hallgassanak senki másra, mert mindig megkapják tőlem az értesítést. – Ami pedig a novíciusok beöltöztetését illeti, úgy gondolom, hogy erre vonatkozólag hamarosan kapok választ, amiről önöket is értesíteni fogom, addig is kérem az Urat, hogy mind Atyaságodnak, mind az összes Atyáknak adja meg az ő szent kegyelmében való gyarapodást. – Róma, 1647. ápr. 19.”
„Atyaságodnak a múlt hó 28-án kelt levele különösképpen nagy vigasztalást hozott számomra, amelyben tanúbizonyságot tesz igazi szerzetesi lelkületéről, amikor igyekszik mindenben azonosítani akaratát az Isten akaratával, a jó szerzetesek mindenkor tudták, hogy ebben áll Isten akaratának a teljesítése. Én egész biztosra veszem, hogy ezrét Atyaságod rendkívüli nagy jutalomban fog részesülni, mert Isten előtt nagy érdem az akaratnak teljes odaajánlása. Ezt a lelkületet iparkodjék belevésni a többi szerzetestársak lelkébe is, de különösképpen a novíciusokéba. Ha ezek között netán akadna olyan, aki kevésbé felelne meg a mi Szerzetünk céljainak, akkor azt nyugodtan elbocsáthatja és beöltöztethet másokat, akik rátermettebbek, természetesen arról szó sincs, hogy valakit is fogadalomra bocsássanak, reméljük, hogy az Úr a noviciátus ideje alatt majd rólunk, olyan javunkra szolgáló eljárási módról, ami a legjobban megfelel az ő szent akaratának.
„Sokoldalú elfoglaltságom miatt most nem tudok részletesen válaszolni sem P. Antiogónak, sem P. Pietro di S. Pellegrino atyának, de mondja meg nekik nevembe, vigyázzanak, úgy ne cselekedjenek szerzetes létükre, mint ahogyan cselekedett az a szolga, akinek egy talentuma volt és azt is elrejtette, ezzel szemben azt szeretném, ha úgy járnának el, mint az a szolga, aki két talentumot kapott, ami másik kettőt hozott neki, amit a királyi ember azzal jutalmazott meg, hogy két városnak az urává rendelte. Az említett P. Antiogo a szépírás talentumával rendelkezik, de lehetne két talentum is, ha rákészült volna arra, hogy megszerette a számolásban való jártasság talentumát is, és minél jobban igyekszik valaki ara, hogy minél több talentumot szerezzen meg Isten iránti szeretetből embertársainak javára, megsegítésére, annál több lesz benne a hasonlatosság, annál több érdemre tesz szert ebben a földi életben és gazdagabb jutalmat érdemel az örök életben. Nagyon kevés szerzetes igyekszik erre és kevesen valósítják meg az életben ezt a komoly alapelvet. – Más alkalommal majd igyekszem válaszolni azoknak is, a többieknek is, akik írtak nekem, addig is biztosítsa őket Atyaságod, nem szűnöm meg imádkozni értük a tőlem telhető buzgósággal.
„Együtt örvendezek mind önnel, mind az összes Atyákkal, hogy olyan nagy ünnepélyességgel ülték meg a mi templomunkban a Szent Pátriárkának, Szent Józsefnek az ünnepnapját. Eszközölje ki ő a mindenkor áldott Krisztustól, akit az ő fiának véltek, az annyi zűrzavarban és megpróbáltatásban gyötrődő Szerzetünk megsegítésére a legmegfelelőbb eligazítást. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1647. ápr. 20.”
Nagyon szép és gazdag tartalmú levél!
„Elmúltak a húsvéti ünnepek és egyáltalában nem beszélnek az ú Konstitúcióról, Isten tudja, hogy egyáltalában meg is jelennek-e valaha? Itt erős a mi reménységünk, hogy a mindenkor áldott Isten oltalmára lesz Szerzetünknek, amelynek alapítása a szegény gyermekek iránti szeretetnek köszönhető, nehogy azt mondhassák: „Parvuli panem petirunt et non erat etc.” – Azon vagyunk, hogy nagy lélekkel szolgáljuk az Urat az ő tagjaiban, azaz, a szegényekben, hogy egykor majd hallhassuk: „Quod uni ex his etc.” – Ha meglesz bennünk ez az igaz hit, akkor az Isten oltalmába fog venni bennünket.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.) – 1647. ápr. 26.”
„Megköszönöm nem csak Atyaságodnak, hanem mindazoknak is, akik szívesek voltak felkeresni üdvözlő soraikkal a húsvéti ünnepek alkalmával, az Úr kegyelméből ezek is elmúltak. Mindezideig nem tették közzé az új Konstitúciót, senkise tudja, hogy egyáltalában, valamikor is nyilvánosságra kerülnek-e? Abban a reménységben vagyunk, hogy a mindenkor áldott Isten valami segítséget nyújt nekünk, mielőtt azok kiadásra kerülnének.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.) – 1647. ápr.26.”
„Megkaptam Atyaságodnak ápr. 3-án kelt levelét, amelyre csak azt válaszolhatom, nem csak, hogy nem jelent meg az új Konstitúció, hanem még latinra sincs fordítva, mivelhogy nem jól tudja a dolgokat a törvényhozó (P. Cherubini), hogy először ezzel kell készen lenni, még kevésbé lehet tudni, hogy egyáltalában meg fog-e jelenni? Amiért is első sorban azon legyenek, hogy lelkileg szedjék össze magukat és legyenek erősek abban a reménységben, hogy az isteni segítség nem marad el, nagy méltatlansággal illeti az isteni jóságot és gondviselést az, aki mindvégig nem remél, Atyaságod pedig tegye meg szívesen kérésemet, buzdítsa a többieket a mindenkor áldott Istenben való igaz hitre és reménykedésre és ahogyan az Isten megengedi a mi dolgainknak az alakulását, nekünk aszerint kell járnunk. Adja Isten, hogy békesség legyen a morvaországi tartományban és a császár összes tartományaiban, országaiban, minket pedig áldjon meg mindenkor. – Róma, 1647. ápr. 27.”
„Ha egyesek azt írták volna Atyaságodnak, hogy nem helyesen cselekedett, amikor egyesekkel szemben igénybe vette a világi hatalmakat, akik mindenféleképpen zavart akarnak előidézni Szerzetünkben, Atyaságod ne adjon hitelt nekik, hanem minden igyekezettel iparkodjék segítségére lenni a Szerzetnek és semmit el ne higgyen, amit innét irkálgatnak oda, hacsak én mg nem említem levelemben. – Legyen nyugodt lélekkel, buzdítson mindenkit a szabályok megtartására és az iskolai munka szorgalmas végzésére. Köszöntsön nevemben mindenkit. – 1647. ápr. 28.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
„A Duchesca-ház elöljárójának sok megaláztatást kellett elviselni a rendtagok részéről, és miattuk még bebörtönzéssel is sújtotta a nápolyi érsek, Filomarino kardinális. Szent Kalazancius, atyai szeretettel siet vigasztalására ebben a levélben, és – amint látni fogjuk – majd a következőkben is. Hasonlóképpen részvéttel van P. Cavallari iránt is, őt is üldözték, mert bátor védője volt a Szerzetnek. Szent Kalazancius atyai szeretettel buzdítja mindegyiket, hogy hagyatkozzanak teljesen az Isten akaratára.
„Most, a legutóbbi postával kaptam levelet Atyaságodtól, amelyből megértem, ha nem is egészen világosan, hogy a mi szerzeteseink bizonyos ellenszenvvel vannak egymás iránt, ami nagy bánatot okoz nekem. A pokoli ellenség mindenképpen azon van, hogy elősegítse szerzeteseink között az egyenetlenkedést, de az Isten kegyelmének a segítségével kitűnik majd, hogy kik a hűségesek és kik szeretik igazán a Szerzetet.
„Fogadjon minden dolgot a mindenkor áldott Isten kezéből, aki sokkal jobban szeret minket, mint mi saját magunkat, fogadjuk a megpróbáltatásokat úgy, hogy azok az Istentől származnak, nem pedig azoktól, akik Szerzetünkben zűrzavart keltenek, vagy azt üldözik. Atyaságod mindenképpen igyekezzék jószándékát azonosítani Istennek atyai jóakaratával, aki a mi ügyeinket is az ő nagyobb dicsőségére vezérli és megadja nekünk szent kegyelmeinek áldását, bőségét, hogy a jövőben azzal a szerzetesi tökéletességgel szolgáljunk neki, amely megilleti őt. – Bármi is irkálgatnak a mi ügyeinkben, de adjon hitelt azoknak, hacsak én meg nem említem levelemben. – Róma, 1647. máj. 4.”
Néhány soros, igen komoly tartalmú levél, amelyből megtudjuk, hogy a szerzethez hűséges rendtársakat az egykori nagyra becsült és annyira értékelt P. Clemente Settimi most üldözi, és minden rosszat mond ellenük. „Quae mutatio rerum!” Szentírás mondja valahol: „? qui stat, videat, de cadat!”
„Viselje el türelmesen azokat az ellenkezéseket és üldöztetéseket, amelyeket Atyaságodnak, mint a Szerzet bátor védelmezőjének, el kellett viselnie P. Clementének és társainak részéről. Mivelhogy ön igaz és szent üget védelmez, egész biztosra veheti, hogy Isten azt meg fogja védelmezni olyan eszközökkel, amelyeket ő a legalkalmasabban tud megválasztani, amikor Ő szent Felsége kedvezően akar elintézni valamit. – Az Úr áldjon meg bennünket. – 1647. máj. 11.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
Minden zaklatással szemben, amit a Szerzet hűtlen tagjai idéztek elő, a palermói Atyák mindent elkövettek az iskolák érekében és ugyanabban az időben az egyik iskolatermet, amely a templom mellett volt, sekrestyének engedték át és máshol nyitották meg az iskolát. A Tiszteletreméltó Atya (Szent Kalazancius) ezzel a jelentéssel kapcsolatban megelégedését fejezte ki, mint ahogyan ez kiolvasható P. Baldassare Cavallarihoz írt máj. 17-i levélből. – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
Mindenkor az iskoláért és a szerzetnek hivatásáért élő Kalazancius Atyánk igen szép levele a Duchescai ház elöljárójához, P. Manzellához.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 9-én kelt levelét, amelyben arról értesít engem, hogy a Duchescai ház atyáival együtt leintették a Porta Realei ház néhány tagját, akik fel akartak hagyni azzal a szép szokással, hogy hazakísérik a gyermekeket, ha ezt továbbra is úgy csinálják mint eddig, igen nagy érdemére lesz annak, aki ezt végzi és igen jó példaadásul szolgál a világiaknak.
„Az Úr adja meg Atyaságodnak és az összes többi Atyáknak azt a nagy lelkületet, hogy Ő Szent Felsége nagyobb dicsőségére fenntarthassák az Intézményt és ön, akár elöljáró, akár alattvaló, ettől a nagy érdemtől meg nem foszthatja a mindenkor áldott Isten színe előtt, mivelhogy buzgó és készséges lelkülettel akarja szolgálni Ő szent Felségét, akit alázatos imáimban kérek, adja meg önnek azt a lelki buzgóságot, hogy nagy dolgokat cselekedhessék Isten szolgálatában. – Ezeket akartam jelenleg megírni levelemben. – Róma, 1647. máj. 17.”
Részleteiben és maga egészében is a legszebb levelek egyike, amelyet Pünkösd ünnepén írt Szent Kalazancius P. Griennek. A Szentlélek fuvallata érződik a levél sorain, a békességnek, egyetértésnek és az alázatosságnak a lelkületét kívánja szerzetes fiainak, a pünkösdi megújhodást, az új lelkületet.
„Atyaságod ápr. 17-én kelt levelét megkaptam, amely igen nagy vigasztalásomra volt, mert azt olvastam ki belőle, hogy az ottani házban békességben, egyetértésben, a szerzetesi szabályok szerint élnek. Az Úr gyarapítsa ezt az annyira kívánatos egyetértést nem csak az ottani házban, hanem a Provincia összes házaiban és hasson oda, hogy a jövőben senki sem hallgasson az ellenség kísértő szavára, aki a nagyobb békesség ürügye alatt be akarja csempészni a szabadosságot, az önszeretetben gyökerező hamis szabadságot, ami annyira megvan mindnyájunkban.
„Itt biztosra veszik, hogy létrejön a béke a Birodalom és a franciák között. Adja meg a Úr, hogy ez a béke legyen egyetemes és hogy a katolikusok minden akadályoztatás nélkül szolgálhassanak Isten Szent Felségének. –Egyébként, itt nálunk nincs semmi újság. – Adja meg az Úr, hogy kiengesztelődjenek Szerzetünk ellenségei és adja meg nekünk azt az új, friss lelkületet, hogy terjeszthessük Intézményünket sok, sok országban, ahol annyira ránk szorulnak. – Nagyon örültem annak, hogy a vikárius úr jó véleménnyel van rólunk és pártfogolja Szerzetünket. – Mivelhogy más írnivalóm nincs, befejezem levelemet azzal, hogy köszöntöm a ház összes tagjait, az Atyákat és a fratellókat és mondja meg nekik nevemben, hogy ki minél jobban megalázza magát Isten előtt, annál kedvesebb lesz Isten előtt és annál jobban elhalmozza az illetőt égi javakkal. – Róma, 1647. máj. 17.”
A legszebb levelek közt gyöngyszem ez a kis, rövid levél, amely nem csak tartalmilag tesz bizonyságot Szent Kalazancius Atyánk mélységes hitéről, megingathatatlan bizakodásáról azért vált méltán híressé, mert?, hanem azért is, mert ez az a legutolsó levél, amelyet utoljára írt teljesen saját kezűleg Szent Atyánk. – Úgy látszik a pesarói magányban nem tudott P. Pennazzi eléggé erős lélekkel hinni a Szerzet jövőjében, sorsában, visszaállításában, ezért kellett egy újabb bizonyságtétel a Szentnek ellankadni nem tudó bizakodásáról, megingathatatlan reménykedéséről. – Íme, ez a néhány soros remek levél így hangzik (megérdemli, hogy minden piarista szó szerint tudja!):
„Constantes estote, et videnitis auxilium Dei super vos. Et nunc sumu orantes pro vogis út non contristemini, sec in tribulatione magis elucescat virtus vestra.” – Látási nehézségek miatt nem tudom folytatni az írást. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1647. máj. 20.”
A szenttéavatási processusok jegyzőkönyvében is szerepel ez a levél.
„Jelen levelemmel buzdítom és kérem Atyaságodat, hogy – amennyire csak lehetséges – szíveskedjék biztosítani, megtartani az ottani házban az egyöntetűséget és a békességes egyetértést, különösképpen P. Baldassaréval való megértésben, aki azért érkezett oda, hogy segítségére legyen a Szerzetnek azokkal szemben, akik levetették a Szerzet ruháját, hogy visszatérhessenek a világi életbe, akiknek munkája nem segítség, hanem rombolás. Én remélem, hogy Atyaságod készséges lelkülettel eleget fog tenni az én óhajomnak, amiért én nagyon hálás leszek és kérem az Urat, hogy ezt meg is tehesse, ami Atyaságodnak igen nagy érdemére lesz e földi életben Szerzetünk szabályainak a megtartása által és gyarapítsa önt kegyelmeinek áldásában. – 1647. máj. 25.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
Atyai szeretettel figyelmezteti Szent Kalazancius P. Balzanettit, hogy teljes odaadással szolgálja a Szerzetet, aki annyi házban dicséretes módon végezte szerzetesi munkáját.
„Atyaságodnak nem szabadna véka alá rejteni talentumait, tehetségét, hanem kamatoztatnia kellene a sok szegény gyermek javára, kik az áldott Krisztus személyét képviselik, ha látná Atyaságodban azt a buzgó odaadást, amellyel szolgálnia kellene a Szerzetet, bizonyára megszüntetné aggályait, és gyarapítaná önben szent kegyelmeinek áldását. – Atyaságodat kívánják és várják Norciában, Anconában és még más házakban, vigyázzon, nehogy szigorú számadásra kerüljön a keszkenőbe rejtett talentumai miatt. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben, több levélben is kértek, hogy írjam meg ezeket. – Róma, 1647. máj. 29.”
„Két hete, hogy nem írtam és nem kaptam levelet Atyaságodtól. Itt nem történt semmi olyan különösebb dolog, ami miatt érdemes lett volna írni Atyaságodnak, de kérem az Istent, aki meghívta és kiválasztotta önt arra a hivatali állásra, amelyet most betölt, hogy Szent Péter tanítása szerint méltóan járhasson el hivatali működésében: „? út per bona poera certam vestram vocationem et elctionem faciatis.” – Arra is nagy gondja legyen, hogy fáradhatatlanul buzdítsa a rendtársakat arra és iparkodjék megerősíteni őket abban, hogy egyedül Isten iránti szeretetből maradjanak állhatatosak a Szerzethez, aki ad majd nekik erőt és lelkületet, hogy ellenállhassanak a pokoli ellenség minden kísértésének. – Nem szűnöm meg imádkozni Atyaságodért és a provincia összes tagjaiért, hogy az Úr tartsa meg őket a Szerzet iránti hűségben, egyedül Isten iránti szeretetből, mint ahogyan mondottam, és nem emberi érdekből. – Áldjon meg bennünket mindenkor az Úr az ő kegyes irgalmassága folytán. – Róma, 1647. jún. 1.”
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 28-án kelt levelét, amelyben arról értesít engem, hogy az elöljáró eljárását követve sokan arra az elhatározásra jutottak, hogy szorgalmazzák az érseknél, mint Ordináriusnál, hogy vegye birtokba és kormányzásba a házat. Iparkodjék megtudni, hogy miféle választ fog kapni Rómából ebben az ügyben, amiről – azt mondják – írt Őszentségének. – Lehetséges, hogy alakulnak, majd változnak a dolgok és minden visszatér a régi mederbe, ahogyan voltak a dolgok annak előtte és akkor majd kitűnik, hogy kik azok, akik annyira kívánják a szabadságot. – Itt minden úgy van, ahogyan előtte volt, a mellékelt levelet adja át P. Agatonénak. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, ruházza fel Atyaságodat olyan lelkülettel és erővel, ami nagy tiszteletére lesz e földi zarándoklásban és nagy érdemére a másik világon és hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. jún. 8.”
„Könyörüljön meg rajtunk az Úr, hogy ne terjedjen szélesebb körökben az ottani városban kirobbant forrongás. – Szerfölött bánt engem, hogy olyan gyenge a szerzetesi fegyelem az ottani Atyák és fratellók között, pedig úgy illenék, hogy a szenvedésekben és a megpróbáltatásokban gyarapodjék az erény és a tökéletesség. „Virtus enim in infirmitate, id est, in tribulatione perficitur.” Ott pedig, szerintem éppen az ellenkező dolog történik a lelkek nagy kárára. – A mindenkor áldott Isten segítsen meg bennünket, hogy megnyugodhasson Palermo városa és mindazok, akik a megpróbáltatásokban van, valamint a nápolyi királyság. – 1647. jún. 18.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
„Atyaságodtól két levelet kaptam, az egyik május 22-ről keltezve, amelyben arról értesít engem, hogy P. Gio. di S. Maria Maddalena, akit Greco-nak mondanak, engedély nélkül távozott a litomysli házból, ha még Róma felé vette útját, talán még az a legszerencsésebb választás volt, kétséges, hogy megmaradnak-e azok, akik még megvannak, mert nagy kísértésbe estek az ő elutazása miatt, annál is inkább, mert P. Alessandro nagyon le van kedvetlenedve. – A második levél május 29-ről van keltezve, amelyben arról számol be, hogy egyeseket beöltöztetett és főként egy valakit, akinek javadalmai és házai vannak, melyekről majd rendelkezni fog fogadalomtétel alkalmával és beszámolt más egyéb eredményekről is, amelyeket az Isten Atyaságod által művelt annak a háznak a javára Isten különleges kegyelmének a segítségével.
„Remélem, hogy Atyaságodnak állhatatossága fenntartja Intézményünket azokon a tájakon éppen úgy, mint itt annak előtte, és azon vagyunk, hogy aztán lássuk azokat a módozatokat, amelyeket Intézményünknek követnie kell, majd mindenről értesítem. Kérem az Urat, hogy gyarapítsa önben és a ház összes tagjaiban azt a lelkületet és buzgóságot, hogy megőrizhessék a jelenben annyira üldözött Szerzet iránti szeretetet. – Az Úr zabolázza meg az eretnekeket és magasztalja fel, engedjen nyugalmat az ottani katolikusoknak. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. jún. 22.”
P. Baldassare azon fáradozott, hogy néhány klerikust felszenteltethessen csupán a P. Rektor elbocsátójával. Szent Kalazancius helyeselte az eljárást és még a következőket írta:
„Írjon nekem arról részletesen, hogy viselkedik D. Clemente, a mi egykori szerzetestársunk és milyen helyzetben van. Adja Isten, hogy meg ne bánja majd a legsúlyosabb órában, én sohasem vártam tőle ilyen megoldást, sohasem hittem volna, hogy ilyen elhatározásra jut, anélkül, hogy előbb engem értesített volna. Számoljon be a többiekről is, akik levetették a Szerzet ruháját, hogy segítségükre lehessek az Úrnál gyarló imáimmal. – 1647. júl. 5.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 18-ról keltezett levelét és azzal együtt érkezett P. Alessandro levele is, amelyben beszámolt egy eretnek festőnek és fiának megtéréséről és beszámolt egyúttal arról a nagy megbotránkozásról is, amit a Szerzet megszüntetésének vagy módosításának a híre váltott ki a németországi tájakon. – A levélből kivettem azt a részletet, amely az eretnekek megtéréséről szól és bemutattam a Sacra Congregatio de Propaganda Fide titkárának, aki azt válaszolta, hogy ezt a jelentést a teljes ülésen ismerteti és beszélni fog a Pápával is, hogy módosítsa a kinyomtatott Brévét, amely olyan nagy megütközést keltett az ottani tájakon.
„Megmutattam az említett titkárnak az elmúlt évben kapott leveleket is, amelyek beszámolnak arról a nagy eredményről, amit ezen a téren elért a mi Szerzetünk a ottani tájakon. Néhány nap múlva összeül az említett Kongregáció és majd meglátjuk , hogy miféle határozatot hoz, bármi is lesz, értesíteni fogom Atyaságodat, valamint azoknak a leveleknek az eredményéről, amelyeket Lengyelországból várunk a rendes posta útján. – Addig is imádkozzunk, hogy az Úr adja meg bennünk szent kegyelmének állandó gyarapodását. – Róma, 1647. júl. 13.”
„Még csak azt akarom megírni, hogy tegnapelőtt börtönbe került P. Glicerio (Mazzara), jelenleg világi pap, aki tolvajlásokat követett el azokon a tájakon.” (3485. lev.)
Szent Kalazancius reméli, hogy a Szerzet érdekében Lengyelországból érkezett leveleknek jó eredménye lesz. – Sürgeti, hogy gondosan végezzék az iskolai munkát, a rendi szabályok szerint éljenek és el ne mulasszák az elmélkedő imát.
„Atyaságodnak címzett levelemmel együtt küldök egy levelet P. Alessandrónak, beszámolok neki azokról a levelekről, amelyek a napokban Lengyelországból érkeztek, reméljük, hogy legjobb eredménnyel lesznek a mi javunkra, és hogy mind a kardinálisok, mind a mi Urunk, a Pápa a legjobb indulattal fogják kezelni a mi ügyeinket, mindenről értesíteni fogom.
„Addig is Atyaságodnak ne csak az iskolára legyen nagy gondja, hanem, ami sokkal nagyobb jelentőségű, arra is vigyázzon, hogy tartsák meg a szerzetesi szabályokat, előírásokat, hogy rendtársaink mindenben fegyelmezettek legyenek és szeressék az elmélkedő imát, ami a buzgó lelkek erőforrása, nagy támasza. – Más írnivalóm nem lévén, egyébként is igen el vagyok foglalva, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. júl. 20.”
„Mindenről értesítse P. Gio. Francesco atyát, aki Straznitzban van.”
Reményteljes örömmel közli Szent Kalazancius P. Mussestivel, hogy a lengyelek mit meg nem tesznek érdekünkben, éppen azért arra kéri levelében P. Mussestit, hogy türelmesen várják ki azt a kis időt, ami bizonyára jó eredményt fog hozni számunkra.
„Megkaptam Atyaságodnak júl. 1-én kelt levelét ma, júl. 27-én, és azt válaszolhatom önnek, hogy eddig is kaptunk bíztató leveleket a mi ügyeinkben, de, most örömmel közölhetem, hogy nem csak a lengyel király írt érdekünkben, hanem az egész országgyűlés az egyháziakkal együtt saját elhatározásukból és a nemesség nagy része is levelet küldött a Pápának azzal a nagy ajánlással, kéréssel, hogy tartsák meg a mi Szerzetünket. Hasonlóképpen leveleket kaptak a kardinálisok is. Ezek után most már napról-napra várjuk az érdemleges választ és remélem, ha nem is a következő postával, de minden bizonnyal a utána következővel már írhatok valami egész biztos dolgot. Mivelhogy ilyen közel van a nagy esemény ideje, Atyaságod legyen nyugodt, nyugtassa, erősítse meg a többieket is és imádkozzanak, hogy csakugyan jó eredményt hozzon számunkra a jövő. – Jelenleg ezeket akartam megírni. – Róma, 1647. júl. 27.”
Még nincs válasz a lengyel királytól érkezett levélre. – A kitett Oltáriszentség előtt végezzenek ájtatosságokat a gyermekekkel együtt. Számos ellenségünk minden ármánykodása ellenére is reméli Szent Kalazancius, hogy Szerzetünk nem pusztul el.
„Azt gondoltam, hogy már ebben a levelemben értesíthetem Atyaságodat, hogy milyen választ, döntést hozott a Pápa Szerzetünk érdekében a lengyel királytól érkezett levélre, de tegnapelőtt jött az a hír, hogy Orsini kardinális személyében új protektort kapott Lengyelország, amiért is én jónak láttam, hogy nyugodtan várjam meg a következő hetet, amikor bizonyára majd biztos választ kapunk a levélre.
„Bármit is írnak innét, semmit el ne higgyen, én mindenről fogom értesíteni, bármi is történjék. – Addig is végezzenek ájtatosságokat a kitett Oltáriszentség előtt az iskolás gyermekekkel együtt. – És, jól lehet, külső ellenségeink és az alvilágiak mindent elkövetnek, mindazonáltal egész biztosra veszem, hogy Szerzetünk megmarad, Atyaságod pedig legyen azoknak az egyike, akik szilárd oszlopként állnak és nem csak maguk igyekeznek állhatatosak maradni, hanem másokat is igyekeznek meggyőzni, hogy hűségesek maradjanak. – Jelen levelemben ezeket akartam megírni. – Róma, 1647. aug. 10.”
Ennyi bíztatás ellenére is P. Grien nem tudott állhatatos maradni, 1649-ben negyed-magával együtt, a legjobbakkal együtt, a Szerzet nagy kárára, elhagyta a Szerzetet.
„Kegyes királyi Fenség! – Alázatosan meg kell vallanunk, mi már abban a meggyőződésben oltunk királyi Fenségedet és Országát illetőleg, hogy más semmi több jó nem adható azon javak bőségéhez, amelyekben mindmáig részsültünk királyi bőkezűsége folytán, de csakhamar észre kellett bennünk, hogy elgondolásunk nem helytálló, mert a napokban királyi Kegyességed olyan nagy mérhetetlen kegyet gyakorolt velünk, hogy ekkora jótétemény láttára úgy érezzük, hogy ennek folytán nem dicsekvésre van jogunk, hanem boldogságunk alázatos tudatában térdre kell borulnunk királyi Fenséged előtt.
„Megvalljuk, hogy nemcsak örvendeznünk kell egy ilyen nagylelkű Uralkodónak különlegesen megnyilvánuló kegyes intézkedésének, akiben a Szerzet válságos napjaiban egyedüli Achillest és Mecenást ismerhetett fel, akinek olyan hálával tartozunk, amely nem mint Urat, hanem a legjobb szülőt illeti meg, eddig is iparkodtunk hálánkat kifejezésre juttatni, de a jövőben is, Isten segítségével, mindenért hálásak akarunk maradni.
„Ennélfogva megígérjük, kegyelmes királyunk, hogy – amennyire rajtunk áll – országa érdekében mindent a legkészségesebben és a legodaadóbban meg fogunk tenni. Bárcsak, képesek is volnánk mindent megtenni, amit szívből óhajtunk, hogy legalább így szolgálhassuk meg valamiképpen mindnyájan a meg nem érdemelt kegyességet, ismételten elismerjük, megvalljuk, hogy mennyire adósai lettünk királyi Felségednek, mi, a legkisebb szolgái, háláslelkűek akarunk lenni mindenkor és amiként ígérjük, hogy nem feledkezünk meg a királyi jótéteményről, hasonlóképpen fogadjuk, hogy mindenkori hírnökei leszünk ennek a királyi kegyes jóságnak azzal a hálás lelkülettel, amellyel készek vagyunk ma is és mindenkor is szolgálni királyi Fenségednek.
„Engedje meg a mindenható, legfölségesebb Úr Isten, hogy kívánságaink mindenben teljesedjenek, királyi Felségedet tegye szerencséssé minden ügyében, és dicsőségessé háborús győzelmeiben és országa javára minél tovább éltesse és megtartsa. – Róma, 1647. aug. 13.”
„P. Baldassare kérésére a palermói inkvizítor meglátogatta a mi iskoláinkat, a Tiszteletreméltó Atya (Szent Kalazancius) írt neki, megköszönte, hogy látogatásával megtisztelte a mi Intézményünket és jóindulatába ajánlotta Szerzetünket. – 1647. aug. 21.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
Hasonlóképpen írt P. Giacinto di Gesu Maria atyának, aki annak előtte fratello volt, és most felszentelt pap lett, arra kérte, hogy térjen vissza Savonába minél előbb és legyen segítségére annak a háznak, nehogy a sarutlan kármeliták kezébe kerüljön az a ház, akik ilyenféle követelésekkel állottak elő, és savonai Atyák állandóan sürgették, hogy (P. Giacinto) térjen vissza, jöjjön Savonába. – 1647. aug. 22.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
Szent Kalazanciusnak jó értesülései voltak a Vatikán és Lengyelország közötti diplomáciai viszonyról. 1647. aug. közepén csakugyan kapott egy Brévét a varsói nuncius Rómából, amelyben a Pápa válaszolt a lengyel király levelére, aki azt kérte a Szentszéktől, hogy – legalább az ő országában – állítsák vissza a piarista rendet. A király kérését támogatták a lengyel egyházi és világi nagyok is. – X. Ince feleletet ez volt: „... re iam aequissime confecta, nullus est novae deliberationi locus, ut propterea Majestati Tuae etc.” – Tehát ez a diplomáciai kísérletezés is eredménytelen lett, akárcsak az összes előbbiek.
„Ez alkalommal semmi különösebb újságot nem írhatok Atyaságodnak, hacsak arról be nem számolok, hogy a múlt héten elküldték a Pápa válaszát a lengyel király és az országnagyok levelére, hogy mi volt a válasz, mindezideig semmit sem tudtunk meg, és hogy a választ hogy fogadják Lengyelországban, legföljebb majd október közepe táján tudjuk meg.
„Ha addig is a pápai udvar emberei valamit közölnek velünk, azonnal értesíteni fogom Atyaságodat, addig is minden igyekezettel tartsák fenn az Intézményt és majd a vakáció folyamán megírjuk, hogy lesz-e valami újabb intézkedés. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, adjon Atyaságodnak és az összes ottani szerzeteseinknek állhatatosságot, hogy úgy folytathassák munkálkodásukat, ahogyan a múltban is dolgoztak és hogy gyarapodjanak az isteni kegyelemben, hogy annál odaadóbban szolgálhassanak az Úrnak. – Róma, 1647. aug. 23.”
„Igen nagy vigasztalásomra volt Atyaságodnak a levele, de, hogy még nagyobb örömem legyen a jövőben, igyekezzenek hűséges szeretettel szolgálni Szerzetünket, különösképpen arra legyenek figyelemmel, hogy a missinai háznak mindenben iparkodjanak segítségére lenni, amire csak rászorul, az ne kedvetlenítse el önöket, hogy egy ottani atya annyi kellemetlenséget okozott, Isten látja lelkemet, nem akarom, hogy az a ház szükséget szenvedjen rendtagokban, vagy megcsökkenjen hitele az emberek előtt. - -Itt nálunk semmi különösebb újság nincs, ha valami történik, értesítéssel leszek. Azt ugyan mondogatják, hogy a Pápa elküldte válaszát a lengyel királynak és az országnagyoknak, de mindezideig nem tudtunk meg részleteket a levélből. Köszöntse nevemben az összes társakat. – Róma, 1647. aug. 23.”
„Nagy vigasztalásomra volt Atyaságod levele, amikor azt olvashattam, hogy milyen nagy látogatottságnak örvend a mi ottani templomunk, amikor nemcsak a növendékek, hanem a hívek is olyan nagy számban járulnak a szentáldozáshoz, jele annak, hogy az Úr Isten segítségére akar lenni annak a háznak, jól lehet, kevesen vannak, de a mindenkor áldott Isten ad önöknek annyi erőt és olyan lelkületet, hogy sokaknak a munkáját el tudják végezni. Valahányszor ara csak alkalom adódik, én mindig azon vagyok, hogy segítségükre lehessek, ha másképpen nem megy, akkor imáimban kérem az Urat, pótolja mindazt, amit én nem tudok megtenni és segítse azt a házat kegyelmeinek áldásával, amit bizonyára meg is fognak kapni. Ha pedig itt nálunk történne valami Szerzetünket illetőleg, értesíteni fogom.
„Vigyázzanak arra, hogy a leveleket ne a milánói gyorsfutár útján küldjék, mert az igen sokba kerül, hanem küldjék a rendes firenzei postával. – Róma, 1647. aug. 24.”
A levél első felében szóvá teszi Szent Kalazancius, hogy a Castellani-féle hagyaték nehezen rendeződik. Mons. Castellani igen nagy jótevője volt a carcarei háznak, ő építtette a templomot, végrendeletében bizonyos összeget hagyott a Szerzetre, amit az örökösök nehezen akarnak fizetni. - A levél második felében panasszal emlékezik meg két személyről, akik nincsenek a Szerzet dicsőségére.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 7-én kelt levelét, megértem, hogy milyen nehézségekbe ütközik a savonai ház segélyezése, tegyen meg mindent annak a háznak érdekében minden adandó alkalommal. – Ami pedig a Sig. Gio. Maria (Castellani)-féle ügyet illeti, látom, hogy nekünk türelmesen kell kivárnunk, míg valaki majd szorgalmazza a Mons. végrendeletének, vagy ajándékozásának a végrehajtását, a dolgok eddig nem úgy mentek, ahogyan kellett volna, Sig. Gio. Maria Signora Giovannával együtt magunknak tartják a jövedelmeket, nem nagyon van megelégedve a helyzettel és a Mons. halála után minden negyedik hónapban minket illetne meg 50 scudi, elmúlt már nyolc hónap, és még mindezideig nem kaptunk semmit sem.
„Ami pedig P. Giuseppe dolgait illeti, Isten tudja, hogy milyen lelkülettel távozott Rómából és ami még ennél is rosszabb, kerülő utakon pappá szenteltették. Csak azt engedje meg az Isten, hogy soha méltatlanul ne végezze a szentmisét. – Számoljon be arról Atyaságod, hogy P. Francesco a mi szerzetesi ruhánkban, vagy anélkül tanít-e nyilvánosan Gorzegnóban, nem szabad neki megengedni, hogy a Szerzeten kívül a mi szerzetesi öltönyünkben tanítson. – Nagy kegyelme az Úrnak, hogy háborús veszedelmek nélkül élhetnek, amiben annak előtte annyi éven át megszenvedtek. Áldjon meg bennünket az Úr az ő kegyes irgalmassága folytán. – Róma, 1647. aug. 24.”
Szent Kalazancius P. Cavallarinak írt levelében újra sürgette, hogy P. Giacomo minél előbb utazzon el Szicíliából, hogy a téli hónapokban már Savonában lehessen. Majd így folytatta: „... megírtam már a múlt héten, hogy gondoskodjanak a messinai házról, ne hagyják el az Atyák, akik mint palermóiak, áthelyezés folytán vannak ott, ahogyan az elöljárók rendelték azt, jól lehet, azt akarják, hogy a városból valók legyenek a házban. Három, négy posta sem hozott semmit sem Messinából, szeretném tudni, hogy mi ennek az oka.” – 1647. aug. 31.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
A levél első felében arra az lehetőségre hívja fel figyelmünket, hogy a Pápa elutasíthatja azt a kérést, hogy az ottani tájakon visszaállíthassák a rendet, figyelmezteti őket, hogy minden lehetőségre készüljenek fel. – A második részben kétszer is megismétli Szent Kalazancius, hogy a Szerzet idővel visszanyeri régi fényét, helyzetét. A dolognak jelentőségén nem változtat az a körülmény, hogy csak tíz év múlva következett be a megújhodás.
„Mivel nem tudjuk, hogy mit fognak határozni a lengyelországi urak abban az esetben, ha Őszentsége olyan választ adott volna, hogy nem járul ahhoz hozzá, hogy ott fenntartsák a Szerzetet eredeti jogi formájában, jónak találom hogy Atyaságodat figyelmeztessem, gondolkozzanak azon, hogy ebben az esetben mitévők legyenek, mit kell tenniük, különösképpen, ha a straznitzi grófság elidegenedne tőlünk és feladná az ottani Intézményünket, Atyaságod mindezt tárgyalja meg P. Giovanni Francesco dell, Assunta és P. Alessandro atyákkal, hogy eligazítást adhassanak a straznitzi Atyáknak ebben a kérdésben, hogy a Szerzethez való hűségben állhatatosak maradjanak.
„Mondhatom önnek jelen levelem útján, hogyha a nikolsburgi és a litomisli Atyák állhatatosak maradnak, minden bizonnyal meglátják, hogy a Szerzet visszakerül eredeti állapotába. – Egyelőre, a Szerzetet illetőleg, nem történt semmi újabb dolog, ha valami történik, értesítéssel leszek, de jelenleg alig várhatunk valamit. – Biztos reménységgel számítok arra, hogy Atyaságod mindent elkövet, hogy az ottani intézeteinket fenntartja, ugyanakkor biztosítom afelől, amint már mondottam, meglátja, hogy idővel Szerzetünk visszanyeri régi jogait. – És mivelhogy levelem megérkezésekor ránk köszöntenek a vakációs napok, jónak láttam azt tanácsolni, tárgyalják meg egyértelműen, hogy miképpen tartathatnák fent Intézményeinket. – Itt nem szűnünk meg imádkozni azért, hogy a mieink ott megmaradhassanak, remélem, hogy jó válasz érkezik önöktől is. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1647. aug. 31.”
„Megírtam a múlt héten Atyaságodnak, P. Alessandrónak és P. Gio. Francescónak, tanácskozzák meg egymás között, hogyan lehetne az ottani néhány házunkban fenntartani az iskolákat legjobb belátásuk szerint és egyúttal azt is beszéljék meg, kiket tartanak arra legalkalmasabbaknak, hogy az iskolákban helyt álljanak, mert egész biztosra vehetik, mint ahogyan m is biztosra vesszük, hogy Szerzetünk visszanyeri régi jogait annak ellenére is, hogy a jelenben sok megpróbáltatásnak és szenvedésnek van kitéve. Én nagy bizalommal vagyok Atyaságod iránt, hogy a maga részéről mindent elkövet a gyengék megerősítésére és hogy élete végéig hűséges marad. – Ez a levél szolgáljon válaszul mind a hármuknak. Kérem az Urat, hogy mind önöket, mind az összes ottani szerzeteseinket ajándékozza meg a kegyelemnek egészen különleges ajándékával, hogy állhatatosak maradhassanak hivatásukhoz. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1647. szept. 7.”
„A mai postával levelet kaptam mind Atyaságodtól, mind P. Alessandrótól, aki nagyon lehangolódott és egyáltalában semmit sem vár, nem bízik az emberi segítségben, éppen azért, nehogy egyedül maradjon annál az iskolánál, ahol a múltban olyan nagy szolgálatokat tett Istennek és javára volt embertársainak, Atyaságod bizonyára gondoskodott arról, hogy valaki menjen Straznitzba, nehogy egyedül maradjon és feladják azt a házat. Remélem hogy ön, az említett Atyával és a többiekkel együtt fenntartják a litomysli és a nikolsburgi házat, és még valamelyik másikat, amennyire csak lehetséges, majd csak elmúlik ez a megpróbáltatás, amiként elmúlt más szerzetekben, amikor hasonló megpróbáltatásokban jutottak.
„A lengyelországi problémákkal kapcsolatban semmi biztos sem mondható október közepéig. – Semmi újítás nem történt nálunk és abban a reménykedésben vagyunk, hogy inkább javunkra, mint kárunkra történnek a dolgok. nem szűnöm meg imádkozni, kérni az Urat, ajándékozza meg a mi ottani szerzeteseinket olyan hatalmas lelkülettel, amely meg tudja semmisíteni a pokoli ellenséget és az ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1647. szept. 14.”
Szent Kalazancius nem győzi a hűséges munkatársakat bíztatni, hogy maradjanak állhatatosak, ha mások meg is riadnak, buzdítsák a lankadókat kitartásra, mert Isten irgalmas jósága folytán vissza fogja nyerni helyzetét Szerzetünk, addig is mindent kövessenek el, hogy az Intézményt fenntartsák.
„Nagy vigasztalásomra volt Atyaságodnak a múlt hó 30-ról kelt levelet és nagy megnyugvással látom az állhatatosságban való kitartását, amelyet mindig is hittem ön felől. A mindenkor áldott Isten növelje, gyarapítsa önben ezt a kegyelmet és ha másokban meg is fogyatkozik a Szerzet iránti hűség, önben az Isten gyarapítsa azt, hogy megerősíthesse a kétkedőket és keményen állhasson, ég akkor is, hacsak néhány emberrel kell megmaradnia a házban, mert én remélem, hogy a mindenkor áldott Isten kegyes irgalmassága folytán Szerzetünk visszanyeri eredeti fogi helyzetét. – Ami pedig a nonantolai vikárius generálist illeti, mindig nagy tisztelettel legyenek iránta, és készségesen engedelmeskedjenek neki abban a reményben, hogy igazi Atyja lesz Intézményünknek, és általa még visszakerülhet eredeti állapotába.
„Ha majd odaérkezik az abból a házból való P. Lorenzo, aki a „prima scuola”-t vezette Narniban, azt hiszem, hogy nagy megelégedésére lesz az ottani iskolának, legyenek segítségére mindnyájan az imádsággal és mélységesen alázatos lelkülettel kéjék az Urat, adja meg azt az állhatatosságot, hogy fenntarthassák Intézményünket. – Köszöntse nevemben az Ottonelli családot. – Ha itt valami újabb dolog történne, értesíteni fogom. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1647. szept.. 14.”
„Megkaptam Atyaságod levelét azzal az értesítéssel, hogy tizenöt nap múlva indul Conversanóba P. Gio. Antonio világi papi ruhában és én úgy hiszem, hogy P. Evangelista megérkezett már oda, mert itt úgy tudjuk, hogy azzal az elhatározással indult el Chietiből, hogy Turiba megy, ha ez csakugyan így van, akkor abban a házban minden a legnagyobb rendben mehet, de, ha az említett Atya még nem érkezett volna oda, akkor intézkedjék, hogy P. Francesco di tutti li Santi atya Campiból menjen Turiba.
„Itt, hála Istennek, Szerzetünket illetőleg nem történt semmi újabb dolog, engednek élni bennünket a régi szabályok szerint. – Úgy intézze a dolgokat, hogy mindnyájan hűségesen szolgáljanak az Istennek, kinek bizonyára gondja lesz önökre. – Köszöntse nevemben az összes Atyákat, különösképpen P. Tomaso di S. Agostino atyát. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1647. szept. 14.”
A levélhez írt jegyzet szerint, ezt a levelet írta utoljára P. Gabriele Bianchi, aki 1645. májusától kezdve volt Szent Atyánknak hűséges titkár (4267. lev.). 1647. szept. 19-én Genovába utazott súlyos beteg atyjának a meglátogatására, ott is maradt atyjának halála után is, 1694-ben halt meg, 80 éves korában, mint a Szerzet legidősebb tagja. – P. Bianchi elutazása után P. Vincenzo Berro lett Szent Kalazancius titkára, aki a leghűségesebben szolgálta a Szent Rendalapítót egészen haláláig.
„Atyaságodnak a f. h. 1-én kelt levelére válaszolva közlöm, bizonyára odaérkezett már az abból a házból való P. Lorenzo a „prima scuola” vezetésére, aki majd mindenkinek nagy megelégedésére fogja vezetni a „prima scuola”-t, mint ahogyan így volt már más házainkban is. – Ami pedig p. Domenico di s. Ignazio atyát illeti, aki jelenleg Palermóban van, nemcsak hogy elküldöm neki Atyaságod levelét, hanem még magam is buzdítom, sürgetem, hogy jöjjön abba a házba, mert minden óhajom az, hogy mindnyájan állhatatosak legyenek abban a házban Intézményünk fenntartásában, mert az a reménység éltet bennünket, hogy a mindenkor áldott isten annyi megpróbáltatás és üldözés után megengedi, hogy Szerzetünk visszakerüljön eredeti helyzetébe.
„És ennek a szándéknak az elérésére a legalkalmasabb eszköz az lesz, hogy az Úr, alázatos kérésére, gyarapítsa önben azt a kegyelmet, hogy hűségesebben szolgálhasson neki a jövőben, mint a múltban. – Mi itt a kardinális vikárius joghatósága alatt vagyunk és a régi Konstitúciók szerint éljük szerzetesi életünket. – Ha valami intézkedés jelenik meg Szerzetünket illetőleg, azonnal értesíteni fogjuk. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1647. szept. 14.”
„Azt írják Fananóból, hogy igen nagy szükség lenne Atyaságodra az ottani házban, amiért is, amennyire csak rajtam áll, arra kérem Atyaságodat, hogy iparkodjék eleget tenni a mellékelt levélben közölt kérelemnek. Meg vagyok győződve arról, hogy Atyaságodra nincs akkora szükség Palermóban, mint Fananóban. Az Úr áldja meg azzal a kegyelemmel, hogy mindig készségesen teljesíthesse az ő szent akaratát. – 1647. szept. 14.” – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
A levél első részében az előző levelekben említett P. Glicerio Mazarráról van szó, aki szégyenteljes tolvajlásokat követett el Morvaországban, és a mostani levél szerint, szánalmas sorsra jutott. – A második részben említett adományozásnak el nem fogadására több levélben is visszatér Szent Kalazancius. – A harmadik részlet újra utal arra, hogy a Pápa a varsói nuncius útján küldte el válaszát a lengyel királynak, amelynek tartalmáról még nem tudunk semmit sem.
„A mai postával kaptam meg Atyaságodnak aug. 28-ról kelt levelét és azzal együtt érkezett a hivatalos megbízatás P. Bonaventura részére a P. Glicerio di S. Carlo atya ügyében, aki most mint D. Carlo Mazara néven ismeretes, aki a két hónapi börtönbüntetésből most szabadult biztosíték ellenében, hogy rendezhesse dolgait, de olyan nyomorúságos helyzetbe jutott, hogy Isten tudja, hogyan tud megélni. Mindazonáltal a teljes szorgalmatossággal járnak el ebben az ügyben, de nem hiszem, hogy sok eredménye lesz.
„Beszámolt nekem arról az adományozásról is, amelyet még a múlt évben eszközölt egy nikolsburgi nemeslelkű ember az ottani piaristák számára, amely áll egy házból, öt szőlőből, szántóföldekből, rétekből, amelyek bizonyos jövedelmet jelentenek, de egyúttal a világiak zúgolódását is a mi Atyáink ellen. ha az egész dologról már korábban kaptam volna értesítést és nem csak a mostani levélben, akkor mint a Szerzet Alapítója, azonnal azt írtam volna, hogy mondjon le az említett javakról, mivelhogy nekünk a koldulásból szerzett alamizsnából kell élnünk, vagy amit önként felajánlanak, amint ehhez hasonlóan rendelkezett annak idején a b. e. Dietrichstein kardinális és Straznitzban Magni gróf és másutt így mások, ennélfogva Atyaságod a P. Provinciálissal együtt minél előbb hatálytalanítsák ezt az adományozást, itt utána járunk az engedély megszerzésének, ha ugyan szükséges, akkor küldjük minél előbb.
„A lengyelországi leveleket átadták, de úgy tudják, hogy Őszentsége nem adott választ az illetékes uraknak, hanem a nunciusnak küldte el és mi október közepére várjuk a lengyel választ, értesítést. – A mi P. Pietrónk (Casani) ez alkalommal nem tud válaszolni, mert eléggé súlyosan, ágyban fekvő beteg. – Mostanában a Szerzetnek sem javára, sem kárára nem közöltek semmit sem, de mi magunk legyünk állhatatosak mind halálig. Az Úr adja meg mindnyájunknak az ő szent kegyelmében való állandó gyarapodást. – Róma, 1647. szept. 28.”
A levél első részletében arról – a szomorú hírről – értesülünk, hogy a pisai ház egészen elnéptelenedik, segítséget kérnek. – A másodikban pedig egy fratello felszenteltetéséről van szó, de többféle akadály merült fel. Ezekre vonatkozólag kér Szent Kalazancius felvilágosítást P. Bonditól.
„Azt írja nekem Pisában P. Francesco di S. Giuseppe, ha nem kapnak olyan kisegítőt, aki el tudja látni a grammatikai iskolát, akkor kénytelenek lesznek feladni a házat, mivelhogy csak egyedül P. Pietro della Nunziata atya maradt, mert azok, akik ott voltak, Brévét eszközöltek ki és így távozta. ezért hát, ha netán volna valaki abban a házban, aki ott helyt tudna állni, igen nagy szeretetszolgálatot tenne és én ezt kérem is Atyaságodtól a legmelegebben.
„Egész rendkívüli kedvezésekkel és Bréve birtokában „in tribus diebus festivis” felszenteltek egy valakit, aki Fananóban öltözött be, fr. Felice di s. Maria néven. 1632. februárjában, mint fater operarius, világi néven Natale Bergamini, sassolói születésű és most itt valaki ellene mondott a felszentelésnek, különféle vádakat hozott fel, amelyeknek alapján nem lehetett volna felszentelni, mert igen rossz a látása, mert amikor még a világban volt, feleségül vett egy özvegyasszonyt, vagy igazában egy olyant, aki „ab alio corrupta” volt, ami köztudomású volt és végül, mert hosszabb időn át komédiás szerepet játszott, és ezek valójában mind akadályai a szentelésnek. Amiért is Atyaságod szorgalmasan nézzen utána mindennek és diszkrécióval kezelje az ügyeket, ha netán, csakugyan irreguláris lett volna, hogy akkor orvosolni lehessen a dolgokat. – Ezeket akartam jelenleg megírni, és végül is kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – Róma, 1647. szept. 28.”
„Megkaptam Atyaságodnak a szept. 22-én kelt levelét, amelyben részletesen tájékoztat engem arról a hivatalos eljárásról, amellyel a nonatolai vikárius generális birtokába vette az ottani rendházat, a fananói piaristák házát, amelyet a Bréve. e. P. Paolo dell, Assunta (Ottonelli) alapított és építtetett, amint mondotta, hogy az ő birtokai mindenkorra megmaradjanak, de én azt hiszem, hogy nemsokára azt mondhatjuk, hogy az ő birtokának vége. Amiért is nagyon is figyelmébe, gondjába ajánlom, hogy legalább három atyával tartsák fenn azt a rendházat még akkor is, ha a többiek valamennyien is el akarnak menni, de nem tudom elhinni, hogy ezt megtegyék. – Itt mostanában nem történt semmi olyan intézkedés, vagy határozathozatal, amely Szerzetünk kárára lett volna, amiért is mindnyájan, egyértelműleg tartsák meg a szabályokat és nagyon vigyázzanak az iskolára és ha nem is megy úgy, mint ahogyan volt régebben, tegyenek, végezzenek annyit, amennyit tudnak a maguk erejéből abban a reménykedésben, hogy Szerzetünk visszanyeri régi jogi helyzetét. Ne szűnjenek meg erre a szándékra imádkozni és imádkoztassák különösképpen a kicsinyeket. – Más írnivalóm nem lévén kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 4.”
(A levél teljesen azonos szövegű az előzővel.)
P. Cavallari szeretett volna visszatérni Rómába, erre Szent Kalazancius a következőket írta neki:
„A mai postával két levelet is kaptam Atyaságodtól, a legutóbbi szept. 22-ről van keltezve, amelyben azt az aggodalmukat fejezik ki, hogy P. Alberto romlásba dönti a messinai házat, az említett Atya pedig éppen az ellenkezőjét írja nekem aki nem csak arra törekszik, hogy a házat megmentse, fenntartsa, hanem még gyarapítani, növelni akarja. nagyon örülnék annak, ha az a két ház teljes egyetértésben működne, hogy az említett Atya is lássa a palermói házbelieknek a jóakaratát és tudjon szót érteni annak a háznak az elöljárójával, csak így várhatjuk, hogy a ház javára előnyösen fognak alakulni a dolgok és az Isten szolgálatában is nagyobb odaadást fejtenének ki, hiszen jól tudják mindnyájan, hogy a rendi nehéz időkben lett ott elöljáró az említett Atya, mivelhogy nem volt más valaki abból a városból való emberünk, aki elöljárói megbízást kaphatott volna.
„Itt nálunk minden megy a szokott módon, a régi Konstitúciók szerint élünk, semmi híre annak, hogy valami új rendelkezés lenne. Ennélfogva abban a reménységben vagyunk, hogy inkább történik valami a Szerzet előnyére, javára, mint kárára. – Imádságaikban emlékezzenek meg a mi P. Pietrónkról, aki súlyos beteg (Casani), ajánlják a mindenkor áldott Isten irgalmasságába az elhunyt P. Eustachio lelkét, aki hazament Luccába rokonainak meglátogatására, de a látogatás halállal végződött, visszaadta lelkét a mindenkor áldott Istennek, akinek áldása legyen velünk mindenkor. – 1647. okt. 5. – (A Scoma-féle gyűjteményből.)
„Megkaptam Atyaságodnak a szept. 4-én kelt levelét és jól lehet, mindezideig semmit sem tudtunk meg arról, hogy milyen választ kapott a lengyel király levelére, mindazonáltal néhány nap óta olyan jeleket vettünk észre, hogy újra reménykedünk, amiről majd értesítjük, ha valami biztosat megtudunk.
„Ami pedig az eladásra váró javakat illeti, tárgyalják meg a dolgot azzal, aki meg akarja venni, de ne feledkezzenek meg arról, hogy az ügyet jelentsék a Szent Kongregációnak. – Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy két vagy három embert küldjenek Podolinba, ezzel kapcsolatban a jelen levelemmel küldöm az intézkedést és buzdítsa nevemben P. Gio. Francesco atyát, tegye meg szívesen azt a szeretetszolgálatot az iskolában a gyermekekkel, ahogyan az elmúlt években Nikolsburgban is teljesített feladatait, az ottani iskolás gyermekek különféle fogalmazványokat, szerzeményeket küldtek nekem egy könyvecskébe foglalva, amelyet én itt beköttettem nagy szépen és bemutattam Cesarani kardinálisnak, a mi Protektorunknak, aki nagy tetszéssel fogadta a dolgot, most mindenkinek bizonyságot kell tennie embertársa iránti jóakaratról és szeretetről és az Isten iránt belső szeretetről, aki gyarapítsa bennünk mindig az isteni szolgálatban való készséget. Nevemben áldja meg a ház tagjait, különösképpen fr. Agapitot. Imáikban ne feledkezzenek meg a mi P. Pietrónkról, aki súlyos betegen fekszik. - Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1647. okt. 5.”
„Írtam Krakkóba P. Gio. Domenico atyának, hogy küldjön két fiatalt akik segítségükre lehetnek az iskolai munka a végzésében, jól lehet, hogy már ezelőtt írtam neki két postával, de most újra írok neki, de nem hiszem, hogy az iskolaév kezdetére odaérkezzenek már, ha küldött is volna embereket, azt is megírtam, hogy P. Gio. Francesco dell, Assunta, aki jelenleg Straznitzban van inkább szeretne Nikolsburgba vagy Litomyslben működni, ahol nagyobb szükség is lenne rá az Intézmény fenntartása érdekében, amikor abban a jó reménykedésben vagyunk, hogy a Pápa Szerzetünk ügyét újra kivizsgáltatja azokkal a kardinálisokkal, akik annak idején is tagjai voltak a Bizottságnak, akikkel, a Szerzet szempontjából, bizonyára előnyösen is tárgyalhatnánk és talán néhány nap múlva meg is történik ez.
„Ami pedig azoknak a javaknak az eladását illeti, amelyekről Atyaságod írt nekem megírtam már, hogy tárgyalja meg az illetékesekkel az eladást, egyezzen meg az eladási árban, de a jegyzőkönyvbe foglalja bele ezt a záradékot: „Reservato consensu Apostolco” és akkor intézkedhetnek az eladást illetőleg, a szentszéki engedélyt pedig küldeni fogjuk minél előbb.
„P. Pietro súlyos betegen fekszik, ezért nem tud válaszolni, nagyon legyengült és elbágyadt, örömmel vette a híradást, hogy Sig. Francesco Tobia felesége végre szerencsésen szült. Mondja meg P. Giovanni di S. Giuseppe atyának, hogy ennek a jó híradásnak vele együtt örvend P. Pietro. Ugyancsak mondja meg, adja át P. Michele di S. Maria atyának is P. Pietro üzenetét, hogy állhatatos legyen a hivatásban, az Isten majd megsegíti és megjutalmazza ezért. Ezeket akartam jelen levelemben megírni, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 12.”
A levél legelső bekezdésében Szent Kalazancius arról értesíti P. Grient, hogy P. Pietro Casani a szentek szép halálával hunyt el okt. 17-én. A jegyzet szerint a boldoggá avatási processzusa folyamatban van a szertartások Szent Kongregációjánál.
„Úgy tetszett a mindenkor áldott szent Istennek, hogy a mi P. Pietro della Nativita della B. Vergine atyánkat hosszú betegség után magához hívja és mivel egész életében igen buzgó ember volt, a szentek szép halálával halt meg f. h. 17-én, csütörtök ön éjszaka fél háromkor 76 éves korában. A holttestet a templomban ravataloztuk fel, ahova szakadatlanul özönlött a hívősereg nép, most nem írok azokról a rendkívüli kegyelmekről, amelyekben egyesek részesültek, csak annyit jegyzek meg, kénytelenek voltunk a ravatalt a házban felállítani, elvinni a templomból, hogy ezáltal véget vessünk annak a nagy néptömeg vándorlásnak, amely állandóan hullámzott templomunk felé és mi hisszük, hogy halálával nagyobb segítségére lesz a Szerzetnek, mint volt életében. – Szíveskedjenek érte elvégezni a szokásos suffragiumokat, és ha valami újabb rendkívüli dolog történik a ravatalánál, értesíteni fogjuk.
„Az elmúlt napokban haltak meg P. Antonio Maria della Nunziata atya Frascatiban, és P. Eustachio degli Innocenti atya otthonában, Luccában, ahova néhány nappal ezelőtt ment el (látogatóba), a szokásos suffragiumokat őértük is végezzék el.
„Szerzetünket illetőleg nem történt semmi újabb rendelkezés, jól lehet, van valami reménykedésünk valami egészen rendkívüli adottság folytán, amiről a legújabban értesültünk, remélem, hogy pár nap múlva majd jelenthetek valamit erről is.
„Ami pedig azoknak a javaknak az eladását illeti, megírtam már Atyaságodnak a múlt alkalommal, hogy mindenképpen adjon túl ezeken a dolgokon, és már itt is megindítottuk az eljárást, hogy kieszközöljük a Szent Kongregációtól az engedélyt, az ú. n. „Placet” írást. – Nagyon örülök annak, hogy P. Agostino di S. Carlo atya felismerte azt a kísértést, amellyel a mi ellenségünk arra csábította, hogy hagyja el a Szerzetet, még időben rájött erre, nem úgy mint azok, akik az itteniek közül elhagyták a Szerzetet, vagy átmentek más Szerzetbe, aligha tennék meg még egyszer ezt a lépést, mert meg bánták, amit tettek és ha lehetne, szívesen visszatérnének. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni, és végül is kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 19.”
(A levél három első fejezete azonos a 4497. levél három első fejezetével, majd a következőképpen folytatódik:)
„Az ottani emberhiány, amiről Atyaságod ír nekem, igen keserű csalódás nekem, szerfölött csodálkozom azon, annyian jöttek arról a vidékről a Szerzetbe, és most egy sem akar visszatérni abba a házba, ahonnét elindultak, sem Fananót nem akarják újra viszontlátni. P. Lorenzo megígérte nekem hogy megállapodik ott és szavát adta Sig. Conte Ottonellinek, P. Bonafatióról biztosra veszem, hogy oda megy. Ennélfogva Atyaságod vigyázzon arra, ne zaklassa a házakat, hogy minél több embere legyen ott, vegye figyelembe, hogy a feloszlató Bréve kihirdetése óta a legtöbb helyen érzik a hiányokat és nekünk együtt kell éreznünk mindenkivel. – Ezeket akartam megírni jelenlegi levelemben. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 19.”
(A levél három első fejezete azonos a 4497. levél három első fejezetével, majd így folytatódik:)
„Odaérkezik a mi szubdiákónosunk, Filippo di S. Gio. Battista, hogy az ottani „scuola seconda” vezetésében segítségére legyen, én úgy gondolom, igen meg fog felelni és Atyaságod mellett egyre tökéletesebb lehet „in utroque homine”. – És ha idő múltával nem lenne rá ott többé szükség, akkor visszajöhet Rómába. Mindenképpen Atyaságodnak gondjaiba ajánlom. – Ezeket akartam megírni, és kérem az Urat, hogy részesítsen bennünket szent áldásában. – Róma, 1647. okt. 19.”
„Tetszett az mindenkor áldott Istennek, hogy a m P. Pietro della Nativitá della Vergine atyánkat súlyos betegséggel látogassa meg és amint egész életében mint igen buzgó szerzetes élt f. h. 17-én, csütörtökön, éjjel fél háromkor, 76 éves korában meghalt a szentek szép halálával. Hisszük, hogy nagyobb segítségére lesz a Szerzetnek halálában, mint életében. A templomban ravataloztuk fel, ahol pénteken és szombaton megszámlálhatatlan tömegben főnyi tömeg kereste fel és hacsak éjjel titokban vissza nem vittük volna a házba, nem lehetett volna ellenállni a tömegnek. Most nem írok arról, hogy az Úr rendkívüli kegyelmeket művelt általa, szíveskedjenek érte elvégezni a szokásos suffragiumokat, hasonlóképpen végezzék el P. Antonio M. della Nunziata atyáért, aki Frascatiban halt meg és P. Eustachióért, aki hazájában, Luccában halt meg, ahova néhány nappal ezelőtt ment.
„A mi Szerzetünk ügyeivel kapcsolatban nincs semmi újabb írnivaló, mindazonáltal abban a reménykedésben vagyunk, hogy egy újonnan felfedezett út eredményre fog vezetni, majd részletesebben is írok róla. – Mons. Castellani-féle ügyek is csak vannak, egészen elaludtak, semmi érdemlegest nem hallunk felőle. – Ezeket akartam jelenleg megírni, és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1647. okt. 20.”
