A toszkán követ audienciáján csak általánosságban nyilatkozott a Pápa. – Imádkozzunk! – A rendi új kinevezések.
„Jelen levelemben válaszolok Atyaságodnak a f. h. 7-én kelt levelére, nincs semmi újság, a dolgok állnak úgy, ahogy voltak a legutóbbi levélírásom alkalmával. – A toszkán követ audienciáján csak általánosságban nyilatkozott a Pápa, majd mindent megfontol és aszerint fog cselekedni. Most csak annyit tehetünk, imádkozzunk, hogy az Úr szent Fölsége világosítsa fel őt, hogy azt a határozatot hozza, amelyik leginkább szolgálja az Ő nagyobb dicsőségét. – Itt azt beszélik, hogy P. Vincenzo Maria (Gavotti) megy oda (Nápolyba) provinciálisnak, még pedig hamarosan. – P. Glicerio (Cerutti) lesz a római provinciális és egyúttal Narniban elöljáró. – P. Gio. Battista di S. Tecla Norciában lesz elöljáró, a genovai P. Ignazio Genovában. Azt mondják, hogy P. Carlo di S. Giuseppe atyának Parlermóba kell mennie, de azt nem lehet tudni, hogy kinek az intézkedésére. – Róma, 1645. okt. 14.”
„Köszönöm Atyaságodnak a kosár gyümölcsküldeményt, az Úr fizesse meg. A mi dolgaink vannak, ahogy voltak, a mi Urunk, a Pápa csak általánosságban válaszolt, hogy mindent meg fog gondolni. – Imáinkban kérjük az Urat, vezérelje olyan elhatározásra, amely az Ő nagyobb dicsőségét szolgálja és áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. okt. 14.”
A levél első szakaszában arról értesülünk, hogy a Pápa intézkedésére Mons. Panicolának haza kell menni székhelyére. Most Szent Kalazancius aggódva gondol arra, hogyan oldja meg a Monsignore a rokongyermekek neveltetését itt Rómában? – A második szakaszban a mi szokott ügyeinkről van szó: a Pápa igen el van foglalva a nagyobb jelentőségű közügyekkel, ezért nincs arra ideje, hogy a mieinkkel foglalkozzék, mi tegyünk meg mindent az ügy gyorsabb megoldása szempontjából, de – szerintem – leghathatósabb eszköz az imádság. De újszerűen hatnak azok a sorok, amelyekben Szent Kalazancius azt közli, hogy egyetemlegesen kérik Giustiniani kardinálist protektornak, ha sikerül a kérés, az annak a jele lesz, hogy ügyeink jóra fordulnak. – Elindult Nápolyba az új provinciális. – A nápolyi alkirályt hazahívják Spanyolországba.
„Megkaptam Atyaságodnak mindkét levelét, az egyik 13-ról, a másik 14-ről van keltezve. – Az elsővel kapcsolatban azt válaszolom, hogy a zárt levelet átadtam Mons. Panicolának, aki azt az intézkedést kapta a Pápától, hogy térjen vissza székhelyére. Most gondolkodhat azon, hogyan tudja ellátni három kis unokahúgának a neveltetését itt Rómában, akik egy zárdában vannak ellátáson, ami évente belekerül legalább is 150 scudiba, azonkívül még gondoskodni a kell a kis unokaöccseiről is. – Imádkoznunk kell mindnyájunknak, hogy a mindenkor áldott Úr isten adja meg neki a szükséges segítséget.
„A második levelével kapcsolatban csak azt írhatom, hogy a Pápa mindezideig semmit sem határozott a mi ügyeinkben, mivelhogy naponként annyi, sokkal nagyobb jelentőségű ügyei vannak, nem csoda, hogy a mi ügyeinkben való döntés egyre csak halasztódik. – Itt megteszünk minden megtehetőt, amit csak jónak látunk, hogy lássunk már valami határozatot, de úgy látom, hogy legbiztosabb eszköz a buzgó imádság, amelyben kérjük a mindenkor áldott Istent, sugallja nekünk azt a legjobb helyzetorvoslást, amely elősegíti Szerzetünk rendbehozatalát. – Itt mindnyájan egyetemlegesen kéjük, hogy Sig. Card. Giustiniani legyen a mi protektorunk, várjuk a választ erre, amely, ha kedvező lesz, Szerzetünk megmaradásának jele lesz. Természetesen, bármi is történik, azonnal értesítéssel leszünk.
„Ma délelőtt indult útnak Nápolyba az új Provinciális, P. Vincenzo Maria (Gavotti), őtőle majd megkapják az intézkedéseket. – Itt arról beszélnek, hogy a nápolyi alkirály nem jön többé Rómába a Pápához tisztelgő látogatásra, mert a király elrendelte, hogy mihamarabb menjen haza Spanyolországba és vegye át a trónörökös nevelését, meg is történtek az előkészületek a hazautazásra. Várjuk, hogy ezek után mi fog történni. Ezeket akartam megírni jelenlegi levelemben. – Róma, 1645. okt. 20.”
Szent Kalazancius az okt. 14-én kelt levelében felkérte Conte Francesco Ottonellit, hogy a Rómába készülő nápolyi alkirálynál szóljon egy jó szót a piaristák érdekében, hogy az a Pápánál a Szerzetet ajánlhassa (4300. lev.). Ottonelli azt a választ adta, hogy az alkirály egyenesen megy Spanyolországba, ennélfogva nem tartja szükségesnek, hogy a jelzett ügyben eljárjon nála. Szent Kalazanciusnak tudomása volt arról, hogy az alkirály inkognitóban el fog jönni Rómába, találkozni fog a Pápával, de ezek után nem akarja azokat a felkért urakat újra zaklatni kérésével. – Mons. Panicolának haza kell mennie székhelyére. – Az új Provinciálist támogassa munkájában. – A mi ügyeink tovább stagnálnak.
„Az elmúlt napokban írtam Francesco Ottonelli grófnak, hogy ajánlja személyesen Almiranténak, a nápolyi alkirálynak jóindulatába a mi Szerzetünket, hogy amikor tisztelgő látogatásra Rómába jön, szóljon egy jó szót a Szerzet érdekében a Pápánál, ugyanezt írtam a lengyel király ügyvivőjének is, egyik is, meg a másik is hamarosan válaszoltak, hogy az alkirály egyenesen Spanyolországba megy, nem jön búcsúlátogatásra Rómába, ennélfogva nem tartják szükségesnek, hogy az említett dologban tárgyaljanak vele. De én, szinte biztosra veszem, hogy az említett alkirály, hogy még elutazása előtt, vagy amikor elutazik, titokban Rómába jön a Pápa meglátogatására, és ekkor szolgálatot tehetne nekünk. – De nem akarom őket feleslegesen zaklatni ilyen kérésekkel.
„Ami pedig Mons. Panicolát illeti, tudja meg Atyaságod, hogy okt. végén el kell utaznia Rómából, hacsak nem kér néhány napi halasztást novemberre, mivelhogy közölték vele, hogy okt. végén térjen vissza rezidenciájába. Ennélfogva ő maga, személyesen adhatja ki utasításait annak, aki ott felkeresi.
„Bizonyára megérkezett már oda az új Provinciális, P. Vincenzo Maria, remélhetőleg jól fog kormányozni. Atyaságod mindabban, amiben csak tud, legyen segítségére. – A mi dolgaink vannak, ahogy voltak, ne adjon hitelt senkinek sem, mindenről értesíteni fogom, ha Őszentsége netán valamit határozna. – Íme ezeket akartam jelen levelemben közölni. – Róma, 1645. okt. 28.”
„A levél vivője Albanóba megy, Atyaságod megérkezésekor kínálja meg egy kis frissítővel, amiért nagyon hálás leszek, és úgy induljon végállomása felé, tudom, hogy ilyen szeretetszolgálatról Atyaságod nem feledkezik meg. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. okt. 29.”
Szokatlanul erélyes hangon cáfolja Szent Kalazancius azokat a széltében-hosszában elterjedt híreket, amelyekről P. Berro számolt be neki: sem az ő személye körül nem történt újabb dolog, sem nem történt semmiféle vikárius generális kinevezés, P. Cherubini kormányoz, mint annak előtte, megtörténtek a személyi áthelyezések, ezekről nem mond ítéletet Szent Kalazancius, mert az Úr Isten szent joga, hogy mások cselekedeteit ítélje. – Újra kéri P. Berrót, ne üljön fel minden mendemondának, ő mindenről az igazságnak megfelelően informálja. – A szokatlan hosszú utóiratban újra kéri, hogy támogassák az új Provinciálist, aki nagy jóakarattal ment oda. – Még azt akarja megtudni Szent Kalazancius, hogy a Catanzaróba érkezett-e a tartomány elöljárójának családjával együtt D. Michele Barberi spanyol papnak a nővére is, levél megy számára, amit kézbesítsenek neki.
„Mindaz, amit ott beszélnek valami vikárius generálissal, vagy én személyemmel kapcsolatban, ahogyan Atyaságod közölte felem, mindaz nagy hazugság és csak kitalálása az olyan embereknek, akikben sem lelkiség, sem igazságérzék nincsen. Nem történt itt semmi változás sem, P. Stefano, mint a Szerzet elöljárója, gyakorolja hivatali tisztjét, aki különféle személyi áthelyezéseket eszközölt, ahogyan ő azt jónak látta. Minderről én nem mondok semmiféle ítéletet sem, mert az Úr Isten szent joga, hogy mások cselekedeteit ítélje.
„Én már több alkalommal is írtam, hogy ne adjanak hitelt semmiféle szóbeszédnek, innét érkező bármiféle levélnek, mert én mindig beszámolok az igazságnak megfelelően, bármi is történjék. – Imádságaikban azt kéjék az úrtól, hogy vezesse a Pápát úgy a határozathozatalban, hogy az történjék, ami az Isten nagyobb dicsőségét szolgálja. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. nov. 4.
„A P. Provinciális bizonyára megérkezett már, tudom, hogy nagy, jóakaró lélekkel megy oda, hogy segítsen mindenkin, nemcsak az anyagiakban, hanem a lelkiekben is. Atyaságod legyen mindenben segítségére és iparkodjék mindenkit meggyőzni arról, hogy a P. Provinciális jóindulattal van.
„Atyaságod nagy szívességet tesz nekem, ha megmondja a P. Provinciálisnak, bízzon meg valakit azzal, nézzen utána, hogy a tartomány elöljárója újból Catanzaróba érkezett-e, aki egy spanyol származású báró, Don. Michele Barberi vidékéről való, ennek az elöljárónak a feleségével érkezik egy leány, aki az említett D. Michelének a nővére, D. Michele jelenleg Velencében van, ha netán a tartomány elöljárója Nápolyban volna, akkor juttassák el a levelet Signora Lambertának, D. Michele nővérének, de ha Catanzaróba utazott volna, akkor küldjék utána postával.”
Szent Kalazancius nagy bizalommal volt az új nápolyi provinciális iránt, sokat várt tőle, hogy az ottani házakban állítsa helyre a szerzetesi fegyelmet.
„Minthogy a levélvivő megbízható, írok néhány sort önnek, hogy nem feledkezem meg imáimban önről, az Úr adjon Atyaságodnak olyan lelkületet és annyi kegyelmet, hogy megvalósíthassa az igazi szerzetesi fegyelmet először abban a házban, majd azután a királyság többi rendházaiban. – Itt a mi dolgaink a szokott módon mennek és kérjük az Urat, hogy olyan megoldás legyen, amely az ő szent Fölségének nagyobb dicsőségét szolgálja. Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. nov. 11.”
„Nincs semmi különösebb írnivalóm, mivelhogy semmi változás sincs a mi dolgainkban, ha valami lesz, amit érdemes lesz megírni, értesíteni fogom a P. Provinciálist és Atyaságodat. – Azt azonban elmondhatom önnek, hogy a ravellói püspök semmit sem tudott kieszközölni Őszentségétől, visszautazik püspöki székhelyére a jövő hét végén azzal a reménykedéssel, hogy a mindenkor áldott Isten majd megsegíti más útja alkalmával. Atyaságod pedig mindabban, amiben csak teheti, készségesen álljon szolgálatára. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. nov. 11.”
Arról nincs semmi közelebbi értesülésünk, hogy Mons. Panicola, ravellói püspök mit szeretett volna kieszközölni a Pápától. – A legújabb pápai Évkönyvekből mindezideig nem sikerült megállapítani, hogy ennek a ravellói püspökségnek ma mi felel meg, mert ezen a néven nem található, vagy talán megszűnt volna?
P. Berróhoz írt levelek hosszú sorozatán végighúzódnak ugyanazok a gondolatok, problémák, Szent Kalazancius szívók következetességgel vezet végig egy-egy témát – láttuk ezt a régebbi leveleiben is – mindaddig, míg csak valami eredmény nincs. Csak két példára hivatkozom itt a régebbi levelekből. Az egyik eset a cesenai levelekben szerepel sokáig, amikor a Rómából hazautazott Bologhini fiú 10 scudit kapott kölcsön Szent Kalazanciustól, hónapok teltek bele, míg rendeződött az ügy. – A másik eset P. Caputival kapcsolatban szerepelt sokáig, aki Nápolyban valahogyan adósa maradt még kispap korában valami Sig. Pietro C?onna nevű embernek, a levelek sorozatában olvashatjuk Szent Kalazancius sürgetését, hogy rendezzék azt az adósságot. – Az ilyen esetleges ismétlődések mellett azonban mindig van újabb mondanivalója is Szent Kalazanciusnak. Itt is pl. megemlíti, hogy a Pápának benyújtott újabb Memorandumban bíborosi protektort kértünk Szerzetünk számára. – Nagy meglepetésünkre, a következő sorokban azt írja Szent Kalazancius, hogy utolsó leheletéig küzdeni fog a Szerzetért, él benne az a reménység – A próféta szavaira hivatkozva –, hogy meglátja még annak újra megerősödését. – Azt is tudni akarja, hogy D. Barberi nővére megkapta-e a levelet. – A jezsuitáknál egyetemes Káptalan lesz, a Szentlélek segítse őket, hogy egy ilyen nagy jelentőségű rend méltó elöljárót választhasson. – Mennyi aprólékos, de érdekes híradás egy levélben is!
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 11-én kelt levelét és a mi dolgainkkal kapcsolatban azt mondhatom önnek, hogy a mi Szerzetünket nem szüntetik meg, hanem létünk, önkormányzatunk egyelőre függőben van, fel van függesztve, míg Őszentsége határozatot nem mond. – Ezen a héten egy Memorandumot nyújtottunk be, amelyben egy bíboros protektorért esedezünk, a legközelebbi levelemben már talán megírhatom, hogy mi lesz a felelet, a válasz Őszentségétől. – Én pedig mindaddig, míg csak élek, nem veszítem el reménységemet, hogy segítségére legyek a Szerzetnek abban a reménységben, hogy újra megerősödöttnek láthassam, a prófétának a szavaira hivatkozva: „... constantes estote et videbitis auxilium Dei super vos.”
„Atyaságod nézzen után minden igyekezettel, hogy D. Michele Barberi nővérének, Signora Lambertának a levele kézbe került-e ott Nápolyban, vagy pedig utána kellett küldeni Catanzaróba. – Imádkozzanak, hogy Szerzetünk ügyeinek szerencsés kimenetele legyen. – A jövő hétfőn kezdődik a jezsuita Atyák káptalana. Adja a Szentlélek, hogy az a valakit választhassák meg, aki egy ilyen nagy jelentőségű Szerzetnek elöljárói állására méltó. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. nov. 18.”
Úgy látszik, hogy P. Berro sokat nyugtalankodott amiatt, hogy annyira késik már a Szerzet ügyeinek a rendezése. Szent Kalazancius iparkodik megnyugtatni és buzdítja, hogy hagyatkozzék az Isten akaratára, rendelkezésére. Egyúttal emlékezteti arra is, hogy a Pápa, akitől függ a mi ügyeinkben való döntés, sokkal súlyosabb problémákkal van elfoglalva. – D. Michele Barber levelét juttassa el rendeltetési helyére. – Újra néhány szó a nehéz helyzetben lévő ravellói püspökről, Mons. Panicoláról, aki olyan készségesen akart segíteni a piaristák helyzetén.
„Én csak azt a tanácsot tudom adni, hogy mi mindnyájan igazodjunk a mindenkor áldott Istennek szent akaratához, annak betöltése érdemünkre lesz, be nem töltése bűnhődésünkre. – A mi ügyeinkben nem akarnak elhamarkodott döntést hozni, megfontolás tárgyává teszik, mivelhogy van olyan valaki is, aki éppen az ellenkezőről akarja meggyőzni az illetékeseket másfajta érvelésekkel és állásfoglalásokkal, meg arra is gondolunk, hogy Őszentsége sokkal súlyosabb és nagyobb jelentőségű közügyekkel van elfoglalva, mint amilyen a mienk. Kérjük imáinkban az Urat, részeltessen bennünket sorsunk megnyugtató orvoslásában akkor és úgy, ahogyan Ő szent Felsége a legmegfelelőbbnek találja.
„Mellékelten küldöm Sig. D. Michele levélküldeményeit a catanzarói tartomány elöljárójának a P. Provinciális címére, ha netán még ott volna Nápolyban, Atyaságodnak legyen gondja, hogy biztosan megkapja, ha pedig már elutazott volna Nápolyból, akkor küldje utána Catanzaróba. – Ami pedig a ravellói Monsignorét illeti, mindennap készen van az indulásra, anélkül„ hogy sikerrel kieszközölt volna valamit. Kérjük az Urat, hogy könyörüljön meg szegény rokonságán valami segély juttatással.
„Írtam a palermói Atyáknak, hogy támogassák az említett Monsignorét, és az ő ügyeit mindazzal, amit csak emberileg megtehetnek. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. nov. 25.”
Szerzete sorsáért aggódó szívét tárja ki Szent Kalazancius ebben a szép levélben a jó P. Lucatellinek, aki a leghűségesebb genovai piaristák egyike. Mennyire várja már a Szent Rendalapító a bizonytalanságot megszüntető pápai döntvényt, és hogy olyan elöljárók legyenek, akik a szerzetesi fegyelem szerinti életet tudják sürgetni. – De sokszor emlegeti Szent Kalazancius egyéb leveleiben is ezt az alapvető igazságot, hogy az elöljárók szorgalmazzák a szerzetesi fegyelmet, ne nézzék el a kisebb hibákat sem, nehogy ezáltal útját egyengessék a súlyosabbaknak is.
„Megkaptam Atyaságod levelét, elismerem, belátom, hogy mindenben igaza van, de odáig jutottunk már, hogyha csak Isten valami csodával meg nem könyörül rajtunk, akkor szinte lehetetlen rendbe hozni a Szerzetünket, jól lehet, hogy egyesek, akik nagyon bíznak magukban, azt mondogatják, hogy az áldott Isten mostanában nem szokott csodákat művelni. – Nagyon sajnálom, hogy azt a két egyént, akikről Atyaságod ír, menesztik, pedig, szerintem, nagyobb elismerést, tiszteletet szereznek a Szerzetnek, mint bárki mást és bárhova is helyezik őket, mindenütt nagyobb megbecsülésben részesítik őket, mint ott. – Mi pedig itt napról-napra várjuk a határozatot, amelyet Őszentsége akkor fog meghozni, amikor Isten jónak látja, a benyújtott Memorandumainkra mindig azt a választ kaptuk, hogy majd meggondoljuk, megfontoljuk.
„Kérjük imáinkban az Urat – mivelhogy „... cor principis in manu Dei”, – sugalmazza azt a hatékony eszközt, amelynek birtokában az a sok baj, rossz megszüntethető lesz és vezesse mindenben úgy azt az elöljárót, hogy Isten útjain járva a szerzetesi fegyelem bevezetését szorgalmazza és ne az ellazulást segítse elő és tudja kiválasztani azokat a szerzeteseket, akiktől leginkább várható, hogy a szerzetesi fegyelmezettség útján fognak járni. – Ha itt pedig bármi új dolog adódik elő, azonnal értesíteni fogjuk. – Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. nov. 25.”
Az ottani elöljárók dolgába nem akar beleavatkozni Szent Kalazancius. – Az nem tűnik ki a levélből, hogy Szent Kalazancius a régi, nápolyi ismerőse, Sig. Aniello di Falco milyen ügyben fordult Berróhoz, de az mindenesetre megállapítható a levélből, hogy Szent Kalazancius jóindulattal kezeli az ügyet, de az nem rajta múlik, hogy nem tud hatékonyabban segíteni. – P. Gio. Antonio Possillipóba megy üdülésre, nem lehet tudni, hogy miféle intézkedéseket visz az itteni elöljáróktól. – A rendi ügyekben semmi újság.
„Megkaptam Atyaságod levelét. – Ami pedig az odaküldött elöljárókat illeti, semmit sem tudok mondani, mert nem tudom, hogy miféle intézkedéssel küldték oda az itteni főelöljárók, éppen azért nem szolgálhatok semmiféle tanáccsal sem. – Mindenesetre írni fogok a P. Provinciálisnak, hogy nagy bölcsességgel és szeretettel intézze hivatalával együttjáró teendőket.
„Ami pedig Sig. Aniello di Falco ügyét illeti, szerintem ez nincs benne a pápai Bullában, mivelhogy fia, Sig. Gio. Maria, sohasem volt büntetve és sohasem volt ellene valami feljelentés, ami miatt az udvar megidézhette volna és hacsak valami különleges kiadást nem jelent a ház szempontjából, szerintem, nem méltatlan, nem igazságtalan eljárás, ha ebben a sajátos ügyben kezére járnak Sig. Aniellónak, akinek én magam is szívesen állnék rendelkezésére, de mint Atyaságod jól tudja, én fel vagyok függesztve hivatalomból, most teljhatalommal rendelkezik P. Stefano.
„Oda fog érkezni hamarosan P. Gio. Antonio, azt mondják, hogy Possillipóba megy üdülésre, nem lehet tudni, hogy miféle intézkedéseket visz az itteni elöljáróktól, majd ott meg tudják tőle magától... A mi ügyeinkben nincs semmi újság, most is csak úgy vannak a dolgok, ahogyan voltak, ameddig a mindenkor áldott Isten jónak látja, aki áldjon meg bennünket és részesítsen bennünket szent kegyelmében. – Róma, 1645. dec. 2.
„P. Gabriele majd válaszol a kis cédulára, hacsak valami fordulat nem történik az ügyben, és figyelmébe ajánlja.”
„Ezen a héten nem jött Atyaságodtól a megszokott levél, mindazonáltal remélem, nem feledkeznek meg imáikban kérni a mindenkor áldott Istent, hogy segítse Őszentsége X. Ince pápát minél előbb olyan döntésre a mi ügyeinkben, amely leginkább szolgálja Isten Szent Felségének nagyobb dicsőségét, lehet azonban, hogy a sokkal súlyosabb közügyek tárgyalása miatt az ügyeink elintézése egy kissé halasztást szenved. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. dec. 9.”
Részvéttel van Szent Kalazancius P. Lucatellinek testvére iránt, akit valami csapás, szerencsétlenség ért, ha valamiben segítségére lehet, szívesen megteszi, az elhalt édesanyáért is imádkozik. – Azt ajánlja P. Lucatellinek, aki segíteni akarja testvérét, hogy kérjen engedélyt P. Stefanótól. – Szép dicséret a jelenlegi titkárról, P. Gabriele Bianchiról, hogy mindenkor és mindenben hűségesen szolgál neki.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 2-án kelt levelét, amelyben, érthető, hogy fájó szívvel mondja el testvérét ért csapást, szerencsétlenséget, ha valamiben segítségére lehetek, nagyon szívesen megteszem, a meghalt édesanyáért is imádkozni fogok. – Ami pedig Atyaságodat illeti, ha valamit tenni akar testvéréért és annak gyermekeiért, akkor írjon P. Stefanónak, aki bizonyára szívesen engedélyezi mindazt, ami csak lehetséges. – Ami pedig P. Gabrielét illeti, Atyaságod legyen nyugodt, hűségesen szolgált mindezideig és hűségesen fog ezután is, mint ahogyan egy hűséges titkárhoz illik. – Jelenleg ezeket akartam megírni. – Róma, 1645. dec. 10.”
P. Berro érdeklődött, hogy mi lett a sorsa annak a Memorandumnak, amelyben a Szerzet protektort kért. Szent Kalazancius csak annyit tud válaszolni, hogy a Pápa felelete ilyenkor mindig ugyanaz: majd meglátjuk, majd megfontoljuk, majd tanulmányozzuk. – Végeredményben a Szerzet sorsa eldőlt 1645. szeptemberében, csak alkalmas időt vártak annak kihirdetésére és a dekrétumban foglaltak végrehajtására. – Beajánlások a hercegi udvarba. – Ünnepi jókívánságok.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 9-én kelt levelét. – A Memorandummal kapcsolatban, amelyben protektort kértünk a Szerzet számára, Őszentsége azt válaszolta, hogy majd megfontolja, mint ahogyan a többi memorandumra is csak ez volt a felelete. Nagyon el van most foglalva a Pápa súlyos közügyekkel, amelyekkel a mienk összehasonlítva egész csekélységnek látszik. Engedje az Úr, hogy az Ünnepek múltával sorra erüljenek a mi ügyeink is és olyan megoldást nyerjenek, ami leginkább szolgálja Isten szent Felségének nagyobb dicsőségét. – A polii herceg mindezideig nem érkezett meg Rómába, de várják az Ünnepekre szolgálattételre a pápai Udvarban.
„Ami pedig azt a gyermeket illeti, aki azt óhajtja, hogy bemutassuk, annyit válaszolhatok, hogy majd szólok P. Pietrónak, aki kettőt ajánlhat a sulmonai hercegasszonynak, de várnia kell két hónapig, és akkor majd meglátjuk, hogy mit lehet kieszközölni. – Az Úr áldja meg mindnyájukat, és engedjen boldog karácsonyi ünnepeket, hogy különösképpen előre haladhassanak az alázatosság szent erényében. – Ezeket akartam megírni. – Róma, 1645. dec. 16.”
„Olvastam Atyaságod levelét. P. Stefano úgy vélte, hogy odaküldi P. Bernardinót, akit Atyaságod majd felvilágosít, hogy miről van szó, hogy kettesen együtt tudják intézni Sig. Michelangelo Ceci fiának az ügyét. Gondosan járjanak el megbízatásukban, hogy megelégedésükre tehessenek azoknak az uraknak az olyan megoldással, amely Atyaságod szerint a legjárhatóbb út és az említett Atya is a legmegfelelőbbnek találja. Beszélünk erről majd Sig. Dottor. Apollinaréval, remélem, hogy ő majd el tud simítani mindent. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. dec. 16.”
Amit Szent Kalazancius említ ebben a levélben, hogy a firenzei nagyherceg megbízásából Mons. Biscia tárgyal a piaristák érdekében, arról a Gondi – Riccardi levelezésből már okt. 10-én értesülünk, amikor a titkár, Gondi, azt írja a firenzei követnek, Riccardinak, Rómába, hogy nagy örömére lesz Sig. Principe Leopoldonak, ha Mons. Biscia révén a piarista Atyák mindenben egyetértenek. – Tehát Mons. Biscia – ezek szerint – először maguk között a piaristák között végzett volna valami egyeztető tevékenységet, és most, az év végén, a nagyherceg megbízásából, hivatalosan a Szentszéknél járt el a piaristák ügyében. Sajnos, ennek a közbenjárásnak sem lett már semmi eredménye, amennyiben a Rend sorsa már meg volt pecsételve.
„Levelemben az ünnepi jókívánságok kifejezése után – ünnepeljék meg a karácsonyi szent ünnepeket az Úr kegyelmével boldogan – csak annyit írhatok, hogy az ünnepek elmúltával a nagyherceg megbízásából Mons. Biscia el fog járni a mi ügyeinkben. Most majd biztosan megtudjuk, hogy mi a Szerzetünk megmarad-e a maga mivoltában, vagy pedig megreformálják-e? – Ennélfogva most az a mi feladatunk, kérjük imáinkban mindnyájan az Urat, hogy vezérelje ezeket a kardinális urakat olyan megoldásra, amely legjobban szolgálja Isten szent Felségének nagyobb dicsőségét. – Ha valamit megtudunk, értesítéssel leszünk. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1645. dec. 23.”
Nagy, ünnepélyes felhívás, felszólítás ez a levél arra, hogy mind az elöljárók, mind az alattvalók teljes odaadással vállalják mindazt, amit a Szerzet szolgálatára ünnepélyes fogadalommal vállaltak, mert a mi számunkra ez az üdvösség útja. – Nagy reménységgel van Szent Kalazancius, hogy az ünnepek múltával a kardinálisok meghozzák a határozatot az Szerzet sorsát illetőleg. – Ünnepi jókívánságok.
„Sohasem szűntem meg, ezután sem szűnöm meg – Isten kegyelmével – kérni Ő szent Felségét, adjon az ottani házaink elöljáróinak gazdag, hatalmas nagy lelkületet, hogy bölcsen vezethessék és jó példaadással taníthassák az alattvalókat. Ezeknek meg adja meg azt a készséges lelkületet, hogy engedelmeskedjenek és teljesíthessék az elöljárók rendelkezéseit, ahogyan az ünnepélyes fogadalomban mindezt megígérték. Reméljük, hogy az Úr megadja mind az ittenieknek, mind az ottaniaknak annak a mélységes átérzését, hogy mit jelent a mi Szerzetünk feladata, mert ennek teljesítésében áll a mi üdvösségünk. – Biztos vagyok abban, hogy az ünnepek múltával a megbízott kardinális urak hoznak valami határozatot a mi ügyeinkben, amire már annyi idő óta várunk, és akkor megtudjuk, hogy mi sorsa lesz Szerzetünknek. – Addig is imáinkban kérjük mindnyájan az Urat, hogy szent kegyelmében legyenek ezek a szent ünnepek igen boldogok, kellemesek mindnyájunk számára és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1645. dec. 23. – Köszöntse nevemben az igen kedves Francesco di S. Pietrót, akinek Atyaságod révén igen kellemes ünnepeket kívánok.”
Igen érdemes levél. Mindig elgondolkozhatunk az első sorokban adott tanításon: hogyan is kell komolyan venni és miért a mi szerzetesi hivatásunkat? Semmi mellébeszélés, semmi kertelés, világos megfogalmazása a mi szerzetesi feladatainknak! Ha ezekből engedünk – a korszellem hatása alatt –, mint ahogyan egyszer megfogalmazta egyik rendtársunk, akkor fogy az energia, lazább lesz a teljesítmény, elszíntelenedik a Szerzet arculata és csak langyosak lesznek a lelkek, ha a lelkek nem lobognak, nem izzanak, akkor nem árad szét a krisztusi jóság, szeretet, eszmény, élet, szépség, akkor csak zengő érc, pengő cimbalom lett életem, a kalazanciusi levél nem ilyent vár tőlem!
Az újévi jókívánságokat hasonlókkal viszonozza Szent Kalazancius, az újév sok kegyelme szolgálja az egyéni lelki fejlődést és a Szerzet javát.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 23-án kelt levelét. Legelsőben is köszönöm hűséges érzelmeinek a kifejezését, és az új évre kifejeztett jókívánságait, hasonlóképpen kívánom én is önnek, hogy az Úr áldja meg új lelkülettel, buzgósággal, hogy fáradhatatlanul munkálkodhassék saját (lelki) előmenetelén és a Szerzet javára. – A mi ügyeinkben semmi új hír nincs, várjuk, hogy az ünnepek elmúltával összehívják a kardinális urak a bizottsági ülést, hogy határozatot hozzanak a mi ügyeinkben. Ha valami lesz, értesíteni fogom.
„Ne hallgasson azokra, akik saját fejük után menve össze-vissza írnak minden haszontalan dolgot, én mindent az igazságnak megfelelően fogok megírni. – Ezeket akartam ez alkalommal megírni, az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1645. dec. 30.”
A 4229. levélben olvastunk, hogy P. Reale elöljáró lett Fananóban (1644. okt. 15.). – Most újra Anconában találkozunk vele. Amikor ebben a levélben megköszöni neki Szent Kalazancius az ünnepi jókívánságokat, újra olvashatjuk azokat a kitüntető sorokat, amelyekkel Szent Kalazancius ismételten kimutatta P. Reale iránti különleges nagyrabecsülését. – Újra hivatkozom azokra a sorokra, amelyeket már az előzőkben írtam az egyik levéllel kapcsolatban: ? a 622. levélhez írt jegyzet szerint P. Reale nem volt első „élvonalbeli” ember, mindazonáltal a Szent Rendalapító nagyrabecsülte és értékelte P. Realét, ismételten megtett elöljárónak. Szent Kalazanciusnak jó meglátása volt, tudta, hogy kinek kell egyszer vagy kétszer írni, de tudta azt is, hogy kivel kell, kivel érdemes rendszeresen levelezni. Nohát P. Reale ezen utóbbiak közül való volt, akitől olyan sokat várt Szentatyánk a mindennapi élet apró feladataiban, akinek hűségére és szolgálatára mindig számíthatott. Ezekben volt nagy P. Reale! Ez pedig nem kis dolog.
„Nagy örömömre szolgált Atyaságodnak levele, amelyben nagy megelégedéssel közölte, hogy újra Anconában van, de örülök az ünnepi jókívánságoknak is. Mindezekért hálás vagyok és köszönöm Atyaságodnak a szíves sorait. Kérem az Urat, hogy adja meg mindnyájunknak azt az igazi lelki békét, amellyel választottjait szokta kitüntetni és amiként én nem feledkezem meg imáimban mindnyájukról, mindenkit belefoglalok imáimba, de különösképpen nem feledkezem meg Atyaságodról, ezt kérem én is öntől viszonzásul, hogy imádkozzék érte. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. dec. 30.”
Elgondolhatjuk, hogy milyen nagy örömére lehetett a jó P. Realének ez a kitüntető atyai szeretet.
P. Franchi levelei és az ottani eretnekek megtéréséről adott jelentése mindig nagy örömére voltak Szent Kalazanciusnak, aki mindezekről hűségesen beszámolt a Propaganda titkárának, Mons. Ingolinak. – Lelkes szavakkal buzdítja őket, hogy ne csak az iskolai kötelezettségeiknek tegyenek eleget nagy odaadással, hanem a világi híveknek is mindig jó példával szolgáljanak. - Január végre várható döntés a mi ügyeinkben. – Legyen buzgó elöljárója az alattvalóknak, hogy meg ne fogyatkozzanak az Isten szeretetben, az alázatosság gyakorlásában és önmaguk nyomorúságos mivoltának a megismerésében.
„Nemrégiben megmutattam Mons. Ingolinak a „S. Congregatio de Propaganda Fide” titkárának Atyaságodnak a f. é. márc. 8-a óta írt leveleit, aki azokat felolvasta a Kongregáció ülésein, a levélre pedig összefoglalóan a következőket írta: P. Gio. Domenico della Croce piarista Atya jelenti a Generális Atyának annak a három eretneknek a megtérését, akik a legutóbb tértek vissza az igaz hitre abban a városban, ahol a ő szerzetes fiai nyolcvan eretneket térítettek meg azóta, hogy ott megtelepedtek és az volt a kívánsága az említett Monsignorénak, készítsünk erről annyi másolatot, hogy adhassunk egy-egy példányt azoknak a kardinálisoknak, akik a mi ügyeinkkel foglalkoznak, mert az eredeti példányokat a „S. Congregatio de Propaganda Fide” levéltárában akarja megőrizni.
„Buzgó imáinkban kérjük mindnyájan az Urat, áldja meg a mi ottani szerzeteseinket készséges nagy lelkülettel, lángoló buzgósággal, hogy ne csak az iskolában szolgálják a tanulók előmenetelét, hanem a világiaknak is nagy hasznára lehessenek jó példaadásukkal és tanításukkal és segíthessék a Paradicsom igaz útjának a felismerésére, elfogadására. – Ami pedig a mi ügyeinket illeti, egész biztosra vesszük, hogy január végére lesz valami megoldás, amiről majd értesítéssel leszünk.
„Remélem, hogy Atyaságod a maga részéről mindent megtesz, hogy a rábízottak, az alattvalók megerősödjenek, gyarapodjanak az Isten iránti szeretetben, ezt pedig másképpen nem lehet megszerezni, elnyerni, hanem csak a mélységesen alázatos lelkülettel és önmagunk nyomorúságos mivoltának a megismerésével. Mi nem szűnünk meg imádkozni mindnyájukért, akiket áldjon meg az én nevemben. – Róma, 1645. dec. 30.”
Újra egy gyöngyszem a levelek tengeréből! A piarista nem elégedhetik meg azzal, hogy az iskolában jól elvégezte a munkáját, hogy élete példájával tanítja a felnőtteket, hanem élte végéig mindig gyarapodni, egyre gyarapodnia kell az Isten iránti szeretetben. Szent Kalazancius ezt röviden így fogalmazta meg: „Religiosum ornat quidem scientia, sed virtus coronat.”
"Megkaptam Atyaságod levelét, hálás vagyok, hogy megemlékezett rólam, amint csak tehetem, alkalmilag segítségére leszek testvérének. - Ami pedig a mi dolgainkat illeti, remélem, hogy január végére lesz valami döntés, akkor majd értesíteni fogom az összes házakat, Addig is kérjék buzgó imáikban a mi Urunkat, hogy sugalmazza azt, ami az Ő nagyobb dicsőségét szolgálja. –- Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. dec. Utolsó napján.”
Ebben a levélben Szent Kalazancius bizonyos adósságok törlesztése felől érdeklődik.
„Szeretném tudni, hogy Atyaságod az alatt a három év alatt, amióta Frascatiban elöljáró, küldött-e valami pénzt azon adósságok törlesztésére amellyel Sig. Machese del Bufalónak tartozunk, amelynek évi járadéka 27 és fél scudi, mivelhogy itt semmi nyoma annak, hogy valamit is fizettek volna. Ha pedig ott valami írás volna, amelynek értelmében fizették, törlesztették mind ezt a tartozást, mind pedig azt, amellyel a S. Brigida Társulatnak tartozunk, akkor Atyaságod értesítsen engem erről. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Róma, 1646. jan. 2.”
1646.– Ezzel a levéllel beléptünk abba az évbe, amely minden piarista számára fájdalmas, szomorú emlékű, mert ennek az évnek márciusában hirdették ki a Szerzetet eltörlő Brévét.
A rendtörténet küzdelmes eseményeinek az ismertetésében eljutottunk az előzőkben (98. és 99. lapokon) addig a pontig, amikor a firenzei nagyhercegi diplomácia még egy lépést próbált meg a piaristák érdekében azzal, hogy különleges megbízással küldte a Szentszékhez Mons. Bisciát, hogy tárgyaljon a Szerzet ügyében, 1645. december második felében (4317. levél). – Mint annyi már memorandumnak, személyes közbenjárásnak és előkelő helyekről érkezett leveleknek sem volt semmi eredménye, éppen úgy ez az utolsó próbálkozás is eredménytelen lett, mert hiszen már a Szerzet sorsa meg volt pecsételve, csak a határozat kihirdetése volt még hátra.
A következőkben röviden összefoglaljuk a rendtörténet ezen korszaka utolsó szakaszának, az eltörlést megelőző közvetlen hónapokban, januárban és februárban történt eseményeket.
1646. márc. 17-e előtte események (az év januárjában és februárjában):
Cherubini még 1645. okt. 25-én kelt levelében, amelyet Firenzébe küldött P. Gio. Francesco Apa elöljárónak, súlyos szavakkal elmarasztalja P. Carlo Patera atyát és fr. Filippo Loggi fratellót eljárásuk, viselkedésük miatt. A levél ezekkel a sorokkal végződik: „... mindaz a kár, ami ezek folytán a Szerzetet érheti, én azért nem felelek.” – Ez a két említett piarista a római anyaházban tartózkodtak, de nem csak ezeket marasztalta el Cherubini, hanem a firenzeieket is, akik nem voltak hajlandók Cherubini intézkedéseit elfogadni, hanem azon dolgoztak, hogy Szent Kalazancius visszakerüljön a generálisi hivatalba. Ennek az irányzatnak legelszántabb hívei P. Francesco Baldi, P. Gabriele Bianchi, Luca Anfosso klerikus, P. Carlo Patera és fr. Filippo Loggi voltak. – De Cherubininek is megvoltak a maga emberei. – Sajnos, a Cherubini-ellenesek támadásaikban néha annyira mentek, hogy nem a kívánt célt érték el – hogy megszabadítsák a Szerzetet Cherubini kormányzásától –, hanem meggondolatlan heveskedésükkel – akaratlanul is – a Szerzet összeomlását, eltörlését segítették elő, azt siettették.
Ezeknek a nehéz időknek egyik szembetűnő – veszedelmes – jelensége volt, hogy az Anyaház két pártra szakadt, Cherubini pártiakra és ellenpártiakra. Az ellenpártiak 1646. januárjában két zajos, feltűnést keltő jelenetet rendeztek.
Az első eset: nyíltan szembehelyezkedtek Cherubini bizonyos rendelkezéseinek, amelyeket a vizitátor és Mons. Albizzi is aláírtak.
A második est volt a zajos, hangos felvonulás a Vatikánba Vízkereszt vigíliájának a Vesperása után, amikor a San Pietróból visszatérő X. Ince pápától azt követelte a felvonuló 25 piarista (atyák és fratellók vegyesen), hogy minél előbb szüntesse meg P. Cherubininek és a vizitátor Pietrasantának rossz kormányzását. – A megtörtént esetről beszámol P. Gabriele Bianchi, aki jelen volt a felvonuláson. A felvonulók szónoka fr. Luca di S. Bernardo volt, aki ilyenféle beszédet rögtönzött a Pápa előtt: Szentséges Atya! Mi jelenlévő és távollevő paristák boldog ünnepeket kívánunk Szentséges Atyánknak és előadjuk, hogy immár három év óta milyen kormányzásban van részünk, ami tarthatatlan továbbra, ennélfogva kérjük az ügynek igazságos elintézését. Erre a Pápa csak annyit felelt: mehettek, mihamarabb el lesz intézve ügyetek. Sok előkelő személyiség volt jelen, akik mindnyájan megdöbbenve várták, hogyan végződik ez az eset. – Ez a meggondolatlan és éppen nem alkalmas időben történt nyilvános felvonulás igen kedvezőtlen benyomást keltette az egész pápai Udvarban, de magának a Pápának a lelkében is.
Következményeiben talán még súlyosabb volt az az eset, amikor hogy a hó második felében az ellenpártiak megtagadták az engedelmességet egy bizonyos P. Ferdinando nevű elöljárónak és „motu propiro” – önkényesen – választottak maguknak egy másikat. – Ez a meggondolatlan eljárás igen kellemetlen következményekkel járt és szerfelett felingerelte Pietrasanta vizitátort, aki 1646. febr. 9-i levelében igen heves támadást intézett a Szerzet ellen. Levelét ezekkel a szavakkal fejezi be: „... levelem befejeztével emlékeztetem önöket arra, hogy a Szerzetben: „Obedientia sola virtus est” és ahol ez hiányzik, főként a Szentszékkel szemben, akkor töröltessék és szüntessék meg az olyan Szerzetet. A mi Urunk Istenünk őrizze meg az önökét és részeltesse minden jóban, ahogyan én azt kívánom.” – Utalás ere a febr. 10-i és 17-i levelekben!
Mindeközben, olyan hosszú várakozás után, végre a kiküldött bíborosi Bizottság 1646. febr. 3-án ülést tartott, amelyen jelen voltak Roma, Spada, Queva és Ginetti kardinálisok, Albizzi és Paolucci prelátusok, meghallgatták a jezsuita Pietrasanta jelentését – „qui habuit curam regiminis et visitationis” – pontosan megfogalmazták a Szerzetet eltörlő Bréve pontjait, amit a Pápa elé terjesztenek jóváhagyás végett.
Az előterjesztés főbb pontjai a következők voltak:
1.– „... bárki átléphet más Szerzetbe, enyhébbe is, amennyiben jóakaratú befogadót talál.”
2.– „... a Pápának és a Szent Kongregációnak kifejezett engedélye nélkül senkit sem vehetnek fel a Szerzetbe a jövőben.”
3.– „... ezentúl a helyi Ordináriusok joghatósága alá kerülnek a tagok, akik az egyházmegyéjükben levő házak élére elöljárókat neveznek ki.”
4.– „... a nevezett Szerzetet lefokozzák az egyszerű Kongregáció státusára a majd előírandó formula szerint, amely helyek szerint más és más lehet, mint amilyen Néri Szent Fülöp Oratóriumának a Kongregációja, a tanítás kötelezettségének a megmaradása mellett.”
Amint fentebb említettük, Pietrasanta keserűen felpanaszolván az anyaházbeli szerzeteseink magatartását, viselkedését vele szemben és hűséges „alter ego”-ja, P. Cherubinivel szemben, hevesen kelt a febr. 9-i körlevelében a San Pantaleobeli atyák ellen. A mélyen megalázó irat stílusa teljesen egyezik a Pietrasanta-féle első és második jelentés stílusával, de meglepően elüt a harmadikétól, mintha nem is egy és ugyanazon embertől származna. Vizitációjának végrendelete volt ez a körlevél. – Egy hónappal később tették közzé az eltörlő Brévét, amelyből jól kiolvasható, hogy utal egyes kitételeiben erre a körlevélre. – Erre a körlevélre utal a febr. 24-i levél (4335. lev.).
Erre a körlevélre utal Szent Kalazancius is P. Berrónak 1646. febr. 24-én írt levelében (4335. lev.). – A következő levelekben beszél a Brévéről, az eltörlésről, mint biztos dologról. – A márc. 3-i és a márc. 17-i levelekben Szent Kalazancius meglepően szól a vizitátor három évi munkájáról (4337. és 4341. lev.).
1646. márc. 17-ével, a Szerzetet eltörlő Bréve kihirdetésével Szent Kalazancius életének és tevékenykedésének új szakasza kezdődik. – Erről majd bővebben, amikor a Bréve kihirdetését bejelenti Szent Kalazancius a 4344. levélben. – Most folytassuk az 1646. januárjában írt levelek ismertetését az előzőkben közölt események szemmeltartásával, figyelembevételével, hogy jobban megértsük az egyes levelek utalásait.
Szent Kalazancius biztosra veszi, hogy hamarosan döntés lesz a Szerzet ügyében és minden ellenmondás ellenére is kedvező határozatot vár.
„A jelen levelemmel válaszolok Atyaságodnak a múlt hó 30-án kelt levelére. Biztosra veszem, hogy a jövő héten, de legkésőbb, az utána következő héten határozni fognak a kardinális urak a mi ügyeinkben és én inkább remélem a kedvező döntést, mint az ellenkező, jól lehet, hogy súlyos nehézségek vannak, kifogások hangzottak Szerzetünk ellen. – Addig is buzgó imáikban kérjék az Urat, hogy Ő szent Felségének nagyobb dicsőségére történjék minden és az embereknek, de főként a szegényeknek nagyobb javára. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. jan. 6.”
Semmi újabb dologról nem történik említés a levélben. – Mons. Panicola érdekében hivatalos lépések történtek Palermóban. – A reménykedő várakozás a Szerzet ügyében, nem jó már ez a bizonytalanság. – Személyi ügyek. – Nápolyi események.
„Azok a levelek, amelyeket Atyaságod Mons. Panicola részére küldött, nem érkeztek meg kellő időben, mert az említett Monsignore már jan. elsején elindult Nápolyba, a leveleket átadtuk az övéinek, lehet, hogy levelem megérkezésekor már ő ott lesz Nápolyban. Megmondhatja neki, Palermóból írják, hogy tárgyalásra adták a ő ügyét és a dolog jól halad előre.
„Ami pedig a mi dolgainkat illeti, napról-napra várjuk a döntést, ha ugyan hoztak már valami határozatot a Bizottságban, amelynek ugyanazon kardinálisok a tagjai, akik annak előtte is voltak, bizonyára hamarosan megtudjuk, hogy Szerzet javára vagy ellenére hozta-e határozatot, nem jó már ebben a bizonytalanságban élni, bármi is történjék, mindenről értesítéssel leszek. Ezeket akartam jelenleg megírni. – P. Gabriele azt üzeni, hogy mindezideig semmiféle választ sem kapott testvérétől és amiről írt neki, abban már nem tud továbbra is szolgálatára lenni, más üzenni valója nincs, köszönti őt. – Róma, 1646. jan. 13.
„Írja meg Atyaságod, hogy Sig. Almirante elutazott-e már Nápolyból, és hogy Sig. Conte Ottonelli válaszolt-e már nekünk, mivelhogy mindezideig várjuk levelét.”
Szent Kalazancius is megemlíti levelében azt a rescriptumot, amelyet a Pápa adott ki a mi ügyeinkben befutott memorandumokkal kapcsolatban, P. Gabriele Bianchi is felhozza abban a körlevélben, amelyben beszámolt a jan. 6-i eseményekről. – A bizottsági ülés összehívását pedig már sokat sürgették, ennélfogva bizakodva várta mindenki, hogy hamarosan lesz döntés a Szerzet ügyében. – Egyben Szent Kalazancius attól tart, hogy a nagy vendégjárás Rómában majd elodázza újra a bizottsági ülés összehívását. – A Barberiniek sora. Újabb adatok közlése Mons. Panicola helyzetéről.
„A bizottság bíboros tagjai látták azt a rescriptumot, amelyet Őszentsége adott a mi ügyeinkben benyújtott memorandumokkal kapcsolatban, mindenki arról beszél, hogy a legelső adandó alkalommal összehívandó bizottsági ülésben meg kell hozni a határozatot, mindenki ezt várja, kívánja a Bizottságtól. – Biztosra veszem, hogy mihamarabb összehívják ezt a bizottsági ülést, hacsak az újabb események miatt el nem halasztják újra, mivelhogy Rómába érkezett a nápolyi új alkirály, sok kardinális vonult fel fogadására, azt mondják, hogy az alkirályné asszony fogadására kivonult a mi Urunk sógorasszony, Donna Olimpia asszony is sok előkelő hölgy és asszonyság kíséretében, aki majd a Palotában fog lakni és ugyanakkor szépen, csendben eltávolították, elbocsátották Barberini kardinálist és Sig. D. Taddeót (Barberini) fiaival együtt csak Signora D. Anna maradt Rómában leányával együtt. Adja Isten, hogy mindebből csak jó és békesség származzék mindenki számára.
„Ami pedig Mons. Panicolát illeti, január elsején szülőföldjére, Monticellibe ment és majd onnét indul Nápolyba, nem hiszem, hogy javára lesz az a szívesség, amellyel Dott. Cat. Bartolomeo akart szolgálni neki, mivelhogy ennek összes javait zár alá vették. Ennélfogva nincs más hátra, minthogy az említett Monsignore egy kissé összehúzza magát és türelmesen várja meg ennek a nyárnak elmúlását, nyugodt lehet a felől, hogy Isten nem feledkezik meg róla. Köszöntse nevemben az említett Monsignorét, amint majd megérkezik Nápolyba és itt nem szűnünk meg érte imádkozni. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1646. jan. 20. – Nem emlékszem arra, hogy P. Pietro Paolo kapott volna levelet Atyaságodtól.”
A nápolyi alkirály elutazott Rómából. – Különböző hírek terjedtek el, hogy a küszöbön álló bizottsági ülés milyen határozatot fog hozni a Szerzet jövőjét illetőleg. Mindannak ellenére, hogy nagyhatalmú ellenségei vannak a Szerzetnek, nem adjuk fel a reményt, hogy a Szerzet fenn fog maradni.
„Megkaptam Atyaságod levelét P. Giuseppe di S. Fustachio útján, aki Szent Antal napján érkezett ide és tegnap, Pál fordulása napján, elutazott Rómából a nápolyi alkirály, akit Őszentsége a legnagyobb tisztelettel és kedveskedésekkel halmozott el, innét Frascatiba ment, onnét pedig hamarosan Nápolyba indul.
„Ami pedig a mi ügyeinket illeti, minden oldalról sürgetik, hogy a jövő héten legyen valami döntés már. Egyesek azt beszélik, hogy egy Bréve kibocsátásával Kongregációvá fokozzák le Szerzetünket, amelyben csak egyszerű fogadalmat tesznek majd, vagy pedig az ordinárius joghatósága alá kerül, vagy pedig, hogy nem taníthatjuk a latin nyelvet. Ilyen hírek terjesztésével járnak-kelnek egyesek, akik örülnének a Szerzet eltörlésének. Igaz ugyan, hogy Szerzetünknek igen nagy és hatalmas ellenségei vannak, mindazonáltal mi nem veszítjük el reménységünket, hogy fenn fog maradni és amint mondottam, egész biztosra veszik, hogy a jövő hét végére összehívják a bizottsági ülést a kardinálisok, és kihirdetik Őszentsége határozatát. – Ezekről akartam jelenleg értesíteni. – Róma, 1646. jan. 27.”
„Igen tisztelt Krisztusban kedves Uram! – Két levelet kaptam Uraságodtól a mai postával, az egyik a f. h. 2-ról van keltezve, a másik pedig 9-ről, amelyekből megértettem, hogy nem kapta meg azokat a leveleket, amelyekről más úton kapott értesítést. – És jól lehet, jelzi nekem, hogy mielőbb Rómába jön Sig. Almirante és akkor élőszóval tárgyalhatna Őszentségével, de én úgy sejtem, hogy erre már nem lesz szükség, mivelhogy a befejezés előtt állnak a mi Szerzetünk ügyei. Ha levél érkezik Sig. Principe Ludovisi számára, készségesen szolgálatára leszünk. Ebben is meg minden másban is készségesen állunk Uraságod szolgálatára és kérjük az Urat, hogy őrizze meg önt kegyelmeinek állandó gyarapodásában. – Róma, 1646. jan. 27.”
Levélbelileg nagyon régen, majdnem hat évvel ezelőtt találkoztunk utoljára fr. Arcangelóval. Évek múltával ebben a levélben birtokügyekről ír Szent Kalazancius, aki – régebbi felfogásával ellentétben – most azon a nézeten van, hogy a cesenai birtokot nem kell eladni, sőt, a Rota Romana szigorú számadásra szólított fel Cherubinit is. – A levél utolsó soraiban néhány szó utal arra, hogy a Szerzet sorsában a közel jövőben mi várható.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 25-én kelt levelét. Én úgy látom, hogy ön nincsen egészen pontosan informálva arról, hogy miről is tárgyaltak itt és itt mindenki azt hiszi, hogy az eladási ügy már egészen előrehaladott állapotban van, anélkül, hogy tudnánk az eladási módozatokat.
„Atyáink közül néhányan nagy igyekezettel tárgyaltak a Rota monsignoréivel, ne járuljanak hozzá, hogy a birtokot eladják, mert ebből csak a Collegiónak lesz igen nagy kára. Úgy hisszük, hogy semmi sem lesz az eladásból, mert csak valaki egymaga tárgyalt ebben az ügyben, anélkül, hogy erre felhatalmazást kapott volna valakitől, nem gondolta meg az illető, hogy a cesenai hagyatéki javak ma sokkal többet érnek, mint akkor, amikor a b. e. Kardinális megvásárolta és nem volt szó a riminii javakról, már pedig ezekkel semmit sem nyert volna a vásárló, mert sokba került annak idején a kardinális úrnak is. – Most pedig a Rota prelátusai elrendelték, hogy P. Stefano (Cherubini) adjon számot az adminisztrálásról, amiért is szükséges, hogy Atyaságod teljes pontossággal adjon számot arról, hogy Cesenába érkezése óta mennyi pénzt küldött és én azt gondolom, hogy a Rotának a számadásokról is majd másolatot kell küldenie. – Mivelhogy leveleit mindig kézhez kapom, éppen azért mindig feleletet várok arra, amit a levélben kérdezek.
„Itt mindent elkövetnek, hogy ennek a kormányzásnak már egyszer vége legyen, reméljük, hogy pár nap múlva közzéteszik, hogy mihez tartsuk magunkat a jövőben. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. jan. 31.”
Megtörtént a bizottsági ülés, Roma kardinálist bízták meg, hogy referáljon a határozatokról a Pápának. Remélhetőleg a Szerzet javára lesz a határozat.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 27-én kelt levelét, örömmel veszem tudomásul, hogy imádkoztak és még ezután is imádkoznak asz sorsának jobbrafordulásáért.
„Ma este 22 órakor megvolt a bíborosi Bizottság ülése, azt határozták, hogy Roma kardinális terjessze a Pápa elé a határozatokat, hogy miről tárgyaltak, hisszük, hogy a Szerzet javára lesz. Majd a legközelebbi postával biztosabb értesülésről számolok be. – Most sietségben csak ennyit tudtam írni, hogy még ezzel a postával küldhessem. – Róma, 1646. febr. 3.”
Szent Kalazancius megerősíti levelében, amit már egy héttel azelőtt is megírt P. Berrónak, hogy a bíborosi Bizottság febr. 3-án megtartotta – egyben utolsó – gyűlését. Hogy mit határoztak azon, semmi sem szivárgott ki, ma már tudjuk, mert előkerült egy hivatalos jelentés az akták között erről a ülésről. – Miféle motívumokról beszél Szent Kalazancius? Azokról az eseményekről van szó, azokra történik utalás, amik januárban történtek, amelyekről részletesebben a 4323. levél után a 109. lapon számoltunk be. – Egyben Szent Kalazancius ebben a levélben is, meg a következőben is hazug híreszteléseknek, mendemondának minősíti azokat a hírterjesztéseket, mintha ő izgatta, lázította volna fel a San Pantaleo-beli Atyákat.
„Megkaptam Atyaságodnak a febr. 3-i levelét. Mindazt illetőleg pedig, amit oda irkálgatnak levélben, hamarosan megtudja majd a teljes igazságot. Biztos, ha nem történtek volna ezek az indítékok, „motívumok”, akkor sohasem végződtek ezek ügyek, sohasem jártak volna végére.”
„Most már reméljük, hogy mihamarabb tudomásunkra jut a határozat, ami mindenestül, teljesen Őszentségétől függ, miután a múlt szombaton, febr. 3-án megvolt a bizottsági ülés és azon történtekről hétfőn referált a Pápának Roma kardinális, amit megerősített a lengyel ügyvivő is, Őszentsége azt mondta neki, hogy mihamarabb végére jár a mi ügyeinknek. Amiért is napról-napra várjuk a határozatot s ha valami hírt hallunk, azonnal értesítéssel leszünk. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. febr. 10.”
Szent Kalazancius ebben a levélben megismétli, hogy a Bizottság befejezte működését, Roma kardinális referált Őszentségének, most már nincs más hátra, hogy a Pápa tegye közzé a határozatot, amely bizonyára nem a Szerzet eltörlése lesz, mint ahogyan az irigyek szeretnék. – Hogy az Atyák bizonyos lépéseket tettek, az azért történt, mert már torkig vannak a három év kormányzásával, aminek semmi eredménye, de annál több káros hatása van.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 10-én kelt levelét. Ami pedig a bizottsági ülést illeti, csakugyan megtartották a kardinális urak febr. 3-án, kiolvasható ez P. Pietrasanta leveléből és mások írásaiból is, de nem hoztak semmi határozatot sem, hanem csak azt, hogy Roma kardinális referáljon a Pápának mindarról, amiről ott tárgyalták, ez tényleg meg is történt. Ennélfogva most már csak az van hátra, hogy Őszentsége adja ki a végleges döntést, biztosra vesszük, hogy az nem lesz a Szerzet eltörlése, ahogyan az irigyek szeretnék és lázasan dogoznak azon.
„Amennyiben pedig azt híresztelik, hogy én izgattam fel a római Atyákat bizonyos elhatározásokra, Atyaságod ne higgye el, mert mindnyájan torkig vannak már ezzel az uralommal, ahogyan ők is megmondják, amely három év óta semmieredményt sem ért el, de annál több bajt hozott. Nagy örömömre lesz, ha ügyeink elintézése a Szerzet javára lesz és az Isten szent Felségének nagyobb dicsőségére, akinek szent áldása legyen velünk mindig. – Róma, 1646. febr. 17.”
„El van intézve, amiről Atyaságod írt rövid levelében. Addig is imádkozzék és hasson oda, hogy mások is imádkozzanak, hogy Őszentsége minél előbb hirdesse ki, hogy miképpen döntött Szerzetünk sorsáról, hogy milyen lesz annak mivolta a jövőben. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. febr. 17.”
Őszentsége még nem nyilatkozott, egyesek minden rosszra el vannak készülve, de Szent Kalazancius bízik a Szerzet fennmaradásában, amely még igen sok jót fog tenni az emberiség javára. – Imádság a mi erőnk továbbra is. – A vizitátor körlevele, amelyet 1646. febr. 9-én írt (fentebb erről is volt szó!).
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 17-én írt levelét, és most is még csak azt írhatom, hogy Őszentsége még nem nyilatkozott a mi ügyeinkben, napról-napra várjuk. – Noha egyesek sötétnek látják a jövőt, leveleikben ilyeneket írnak, én mindazonáltal remélek a mindenkor áldott Istenben, hogy Szerzetünk megmarad, és még nagyra kell fejlődnie az emberiség javára.
„Ne szűnjenek meg buzgó imáikban kérni az Urat, engedje, hogy az történjék, ami az Ő nagyobb dicsőségére van. – Láttuk, olvastuk P. Pietrasanta levelét, amelyre a mi Atyáink viszont válaszoltak, úgy gondolom, hogy oda is megküldték. – Ezeket akartam jelenleg megírni, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. febr. 24.”
Minél közelebb jutunk ahhoz a szomorúan nevezetes naphoz, annál erőteljesebben sejtetik velünk a levelek, hogy valami nagy, megrendítő dolog történik a Szerzettel hamarosan. Világosan nem lát senki, az illetékesek titkolódzanak, Szent Kalazancius is csak hallomásból sejt valamit, hogy mi készül a Szerzet ellen, de mintha ő már tovább látna a kitűzött határnapnak mindent rombadöntő eredményénél, mert hirdeti leveleiben, hogy a Szerzet újra éled és talán dicsőségesebb lesz a jövője, mint a múltja. – P. Gio. Luca és P. Marco atyáknak gyarapodniok kell a megpróbáltatásban a Szerzet iránti szeretetben és félre kell tenni minden egyéb egyéni hiú gondolatot, mert Isten mindennek véget vet. – Nagyon szép az utólagosan – saját kezűleg – hozzáírt mondat: „Mindabban, amiben hiányzik az emberi segítség, mindent pótol az Isten teljes bizonyossággal.” – Nagyon érdemes levél! Belelátunk Szent Kalazanciusnak ragyogóan szép, hősi lelkébe, hogy megcsodáljuk és épüljünk rajta!
„Annyira titokban dolgoztak ellenünk mindazok, akik Szerzetünk tönkretételén dolgoztak, hogy mindezideig – annyi szorgos, gondos után – sem tudtunk meg semmit sem. – Végre, ma este egy megbízható személytől megtudtuk, hogy a Bréve kész az elküldetésre, de még nem lett hivatalosan közzé téve. Azt mondják a jól értesültek, hogy az a rendelkezés van benne, hogy akik ünnepélyes fogadalmat tettek, azokat kezeljék ezután is úgy mint ünnepélyes fogadalmasokat, de a jövőben ilyen fogadalmat már nem tehetnek. Azonfelül az is hírlik, hogy Szerzetünk az ordinárius joghatósága alatt fog állni és még vannak egyéb dolgok is, amelyekről nem akart nyilatkozni.
„Nagy az én bizodalmam, hogy mindazt, amit ezek a mi ellenfeleink műveltek vagy még művelni fognak ellenünk, Isten segítségével szerte foszlik, szétbomlik, megsemmisül és többet fog elérni az igazság, mint az irigység, amiért is Atyaságod legyen nyugodtan és vele együtt mindazok, akik szeretik a Szerzetet, hogy Szerzet újjá fog éledni, és talán dicsőségesebb lesz a jövője, mint a múltja.
„Köszöntse nevemben P. Gio. Luca és P. Marco atyákat, akiknek ebben a megpróbáltatásban meg kell erősödniük a Szerzet iránti szeretetben és most tegyenek félre minden gyarló (hiú) emberi gondolatot és ne engedjenek helyt a kísértésnek, legyenek vidámak, mivelhogy: „... dabit Deus his quoque finem”. – Róma, 1646. márc. 3.”
„Ha egyben-másban hiányzik is az emberi segítség, az Isten pótolni fog mindent egész biztosan.”
A levélben említett említett P. Gio. Luca atya a későbbi nápolyi provinciális, P. Gio. Luca De Rosa, P. Marco pedig P. Marco Manzella, akit Szent Kalazancius igen nagyra értékelt, sok szép levelet kapott tőle (13), mindig hűségesen szolgálta a Szerzetet, míg csak a Nápolyban dúló pestis 1656-ban ki nem oltotta nemes életét. – A neki írt levelekről rövid összefoglalás is olvasható az életrajzi adatok sorozatában.
Nagy releváció számunkra ez a levél, amelynek eredetijét P. Groll Adolf generális vitte Rómába a litomysli rendház levéltárából és azt asszisztense, P. Filippo Scoma szó szerint lemásolt 1726. dec. 4-én. – Kiszivárgott már valami hír, hogy mi lesz a Szerzettel. – Mit eredményezett P. Pietrasanta három évig tartó vizitációja? Sok német és lengyel jezsuita atyának beteljesedik álma-vágya, akik azt híresztelték, hogy hamarosan el lesz intézve a mi Szerzetünk sorsa, de ha meg is alázzák, Szent Kalazancius rendületlenül hirdeti, hogy átvészeli a vihart és virágzóbb lesz, mint valaha. – Lesznek majd, akik dolgozni fognak azon, hogy a Szerzetet visszaállítsák eredeti jogaiba. – Inti a nikolsburgi Atyákat, hogy imádkozzanak a jezsuitákért, akik annyit ártottak nekünk.
„Végre, annyi szorgos utánjárás után megtudtuk, hogy a vizitátor és a Mons. Asszeszor jelentése alapján elkészült a Bréve, amely szerint – amint hírlik – Szerzetünk megmarad, nem lesz megsemmisítve, de alaposan elbánnak vele. A Bréve még nem jelent meg. Mihelyt megjelenik, körülbelül három, négy nap múlva, azonnal küldök egy másolatot, lássák, hogy miről van szó benne.
„Ezt a szép eredményt szülte a nagyontisztelendő Pietrasanta atyának három évig tartó vizitációja és ezzel teljesülni fog sok jezsuita atyának a kívánsága, akik ott, Németországban és Lengyelországban azt híresztelték, hogy hamarosan eltörlik a mi Szerzetünket. – Atyaságod tartsa a lelket a fogadalmasokban, nehogy széthulljon a Szerzet, de én remélem, hogy rövid időn belül életre fog kelni és virulóbb lesz, mint annak előtte.
„De nem lesz hiány majd azokban a mi részünkről, akik rajta lesznek, hogy a Szerzetet visszaállítsák a maga teljes jogi mivoltába. – Addig is Atyaságod értesítse minderről az ottani Atyákat és imádkozzanak a jezsuita atyákért, akik ránk hozták ezt a zűrzavart és rossz hírünket keltették. – És amint mondottam, ha majd a Bréve megjelenik, küldeni fogok egy példányt. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. márc. 3.”
Ilyen lelkierővel, ekkora lelki nyugalommal, higgadtsággal csak a Szentek tudnak írni. Magunkfajta szegény ember legalább is a 108. zsoltár szavait emlegette volna, de Szent Kalazancius fölséges nyugalommal néz a vihar elé, amely pár nap múlva rá fog zúdulni élte nagy munkájára és majdnem gyökerestül ki fogja tépni abból a talajból, amelybe Szent Kalazancius plántálta négy évtizeddel azelőtt, látja a fenyegető veszélyt, lelki szemeivel látja a „pusztulás undokságát”, de nem riad meg, hanem mint az ihletett művész, a „massa informata, deformata”-ban is látja a nagyszerű alkotást, csak lefejti az oda nem való rétegeket, éppen úgy látja Szent Kalazancius művének újjászületését, amelyről leváltak, lekoptak a disszonáns elemek, akik már az új idők friss szelét nem bírták ki, hivatásukat, rendeltetésüket betöltötték azzal, a talajt felkavarták, az alkotást rombadöntötték, de a romokkal nem tudtak már mit kezdeni, ekkor vették kezükbe a munkák, akik hűségesek maradtak, hogy az atyai megálmodott, megsejtett szebb jövőnek legyenek elhivatott munkásai, a Szerzet szebb jövőjének az építői. A kalazanciusi hősi lelkület ihlette ezeket a hűségeseket, akik a Szent Atya prófétai szavára meg merték építeni a Szerzet új támpillérét a jövőnek ígéretes földjébe. Az irigység és a rosszindulat mesterségesen lezárta, megakadályozta, elzsilipelte annak a Szerzetnek a továbbfejlődését, áldásos működését, amely – tagadhatatlanul – eredetiségével és sajátos feladataival új színt hozott a szerzetesség színpompás arculatába, de voltak sokan, akik nem tudták egykedvűen nézni a mesterségesen lezárt, elfojtott energiák kárbaveszését, a romokból, a romok felett s tudtak életet indítani, akik nem ültek siránkozva Babilon vizei mellett a régi jó időket emlegetve, hanem az emberiség számára annyira áldásos Intézményt életre keltették, mint ahogyan egykor az újjáépített jeruzsálemi templom oltárán lángra lobbant az áldozati tűz, amikor arról a helyről való iszapot hintették rá, ahol valamikor a menekülők, Jeremiás próféta elrejtette a szent tüzet, most a hűségesek, azzal a lelkülettel, amely egykor Szent Atyánk lelkében létrehozta ezt az Intézményt és ez a lelkület belesugárzott ezekbe a izzó lelkekbe, most csak a fönséges ihlet pillanata kellett, hogy lelkük oltárán lángra lobbanjon újra a szent tűz, mely hivatva legyen újra arra, hogy századokon át ezreknek világítson, gyújtson és vigye bele lelkükbe a „Scientis” és a „Pietas” szellemét, a piarista iskolák megszentelt örökségét... Mindezt látta a Szent aggastyán prófétai látomásban, azért tudta a legnagyobb vihar idején is vihartálló tölgyfaként védeni, bíztatni övéit törhetetlen bizakodással, a szebb jövőbe vetett reménykedéssel, amint már most is látjuk leveleiből, de még inkább látni fogjuk a márc. 17-e után írt levelekből.
Milyen szándékra végezzék a szentmiséket?
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 3-án kelt levelét. – Ami pedig a firenzei ház javára mondandó misék végzését illeti, ebben a kérdésben nem tudok eligazítást adni. Mindenek előtt szeretném, ha eleget tennének azon kötelezettségeiknek, amelyeknek értelmében bizonyos számú misét kell végezniök az elhunytakért, és én azt szeretném, ha a hó folyamán a házbelieknek szabad miséik volnának, azokat is erre a szándékra ajánlanák fel. – Gondolom, hogy megérkezett már P. Gio. Battista (Costantini), vele megbeszélheti ezt a problémát és minden más dologban is kiérheti tanácsát, ha jónak látja. – Ezeket akartam jelenleg megírni válaszul levelére. Kérem az Urat, gyarapítsa Atyaságodban azt a lelkületet, hogy még buzgóbban szolgálhasson Isten szent Felségének. – Róma, 1646. márc. 9.”
Szent Kalazancius nem tudta elhinni, hogy meg akarják semmisíteni a Szerzetet, éppen ezért, szinte az utolsó pillanatig, alaptalan, hihetetlen szóbeszédnek tartotta mindazokat a híreszteléseket, amelyek mindenfelé elterjedtek, hogy a Szerzetet eltörlik.
„Egy és ugyanazon időben kaptam két levelet Atyaságodtól. Nagyon jól teszi, ha nem ad hitelt azoknak, akik a Szerzet eltörléséről írogatnak innét, mivelhogy igen sokféleképpen gondolkoznak az emberek erről az egészen különleges dologról, egyiknek is, meg a másoknak is megvan a maga véleménye és különféle érveket sorakoztatnak fel az egyik, meg a másik vélemény mellett is. – Én nem hiszem, biztosra veszem, hogy a végső döntés nem lesz annyira ellenünk, hogy az olyan helyzetbe jusson, amiről a Szerzet-ellenesek írnak és egész biztosra veszem, hogy az a nehézség odázta el mindezideig a Bréve kiküldését, hogy nem akarnak ilyen megoldást hozni. Éppen azért azt üzenem mindnyájuknak, legyenek nyugodtan, bizakodjanak, mert csak azok látják meg, érik meg Isten oltalmazó jóságát, akik állhatatosak maradnak. Atyaságod pedig ne kedvetlenedjék el, ha valamit írnak is innét, mivelhogy én mindenről az igazságnak megfelelően fogom értesíteni, bármi is történjék.
„Imádkozzanak Itália békéjéért, mert úgy látszik, az várható, hogy Isten nagy veszedelmekkel fogja meglátogatni. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy gyarapítsa önöket állandóan szent kegyelmeinek áldásában. – Róma, 1646. márc. 10.”
„Atyaságod értesítsen engem afelől, hogy P. Antonio di S. Giuseppe atya megérkezett-e Nápolyba, amint mondják, onnét Turiba megy, onnét pedig Nápolyba jön fr. Marc Antonio della Croce fratello és hogy P. Carlo di S. Francesco megérkezett-e Nápolyba, és elutazott-e onnét Messinába?”
Szent Kalazancius egészen biztosan tudja, hogy márc. 17-ét megelőző szerdán a Pápa aláírta a Brévét, és hogy szombaton (azon a napon, amikor a levelet írta), vagy szerdán lesz lepecsételve. – Bármi is legyen a Brévében, nincsen olyan nagy fájdalom, amelyre ír ne volna, Isten irgalmassága majd pótolja, amit az emberek részéről nem kapunk meg. – A levél utolsó részében különféle üzenetek, levelek küldése.
„Mons. Gavotti küldi az ön számára a mellékelt levelet, szíveskedjék majd válaszolni, hadd lássa, hogy eleget tettem kérésének. Ami pedig azokat a bizonyos híradásokat illeti, amiket a mi Szerzetünk eltörléséről írtak, itt mint egész biztos dolgot annyit mondottak, hogy a múlt szerdán a Pápa aláírta a fogalmazványt és valószínűleg ma, szombaton, pecsételik le, vagy pedig a jövő szerdán, ugyanis ezeken a napokon szokták a Pápa jelenlétében lepecsételni a Brévéket.
„Ha majd közzéteszik az említett Brévét, csak akkor tudjuk meg valójában, igazán, hogy mi is lesz a Szerzet sorsa, hogy mit tettek velünk, jól lehet, nincs olyan fájó seb, amelyre gyógyír ne lenne, bármi is történjék velünk és én biztosra veszem, hogy amit nem kapunk meg az emberek részéről, azt az Isten irgalmassága bőségesen pótolni fogja, és adja meg nekünk, hogy irgalmassága folytán a mi Szerzetünk ügyei is szolgálják az Ő nagyobb dicsőségét.
„Szíveskedjék a másik mellékelt levelet átadni P. Vincenzónak, a harmadikat pedig a ravellói püspöknek, a negyediket pedig P. Carlo di S. Ignaziónak, mindezeknek elintézését rábízom az említett P. Vincenzóra. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Köszöntse nevemben mindnyájukat és imádkozzanak értem. – Róma, 1646. márc. 17.”
Még egy levél a Bréve kihirdetésének a napjáról keletezve. Valószínűleg a délelőtti órákban íródott, mert a Brévét az esti órákban olvasták fel. Még ebben a levélben is arról ír Szent Kalazancius, hogy nem kell hinni mindenféle szóbeszédnek, majd a Bréve megmond mindent. – Úgy látszik, hogy Szent Kalazancius sem hitte, hogy olyan közel van már az időpont, amikor kihirdetik a lesújtó határozatot. És itt megismételi, amit egyik előző levelében is írt, nagyon csodálkozik azon, hogy ezt eredményezte a vizitátorunk három évi munkája, és hogy a Bizottság bíboros tagjai is jobba hittek neki, mint bárki másnak. – Szerfölött csodálkozik azon, hogy az emberi gonoszság hogyan tehet tönkre egy ennyire hasznos és annyira keresett Intézményt, de él benne a reménység, hogy még megláthatja eredeti állapotában.
„Itt az a hír terjedt el, hogy a múlt szerdán aláírta a Pápa a mi Brévénk fogalmazványát és abban reménykedtünk, hogy még ma, szombaton, le is pecsételik, vagy legkésőbb, a jövő szerdán majd. – Nem kell hinni a mindenféle szóbeszédnek, amit az ellenfelek terjesztenek, hanem várjuk meg, hogy mit mond a Bréve, amelyről annyiféleképpen beszélnek és szerintem, érthetetlen, meglepően nagy dolog, hogy vizitátorunknak három évig tartó munkája ezt eredményezte, mivelhogy a Bizottság bíboros tagjai is jobban hittek neki, mint vizitátornak, mint bárki másnak.
„Mi mindaddig nem intézkedhetünk semmit sem, sem nem tervezhetünk valamit is, míg csak meg nem tudjuk, hogy mi van a Brévében, legyen úgy bár, ahogyan akarják, azt azonban mégsem tudom megérteni, hogy egy annyira hasznos és Európa-szerte annyira keresett Intézményt, amelyet az eretnekek is csak dicsérni tudnak, az emberi gonoszság olyan könnyen tönkre tehessen, de mindazonáltal, míg csak élek, él bennem a reménység, hogy megláthatom még eredeti mivoltában, és talán ez a megoldás arra lesz jó, hogy a Szerzet megtisztuljon a haszontalan elemektől (a rossz nedvektől!). – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. márc. 17.”
„Atyaságod szíveskedjék utána nézni, ha netán volna olyan valaki, aki el tudná intézni azt a kérést, amiről a mellékelt félíven szó, értesítsen majd engem erről.”
Sajnos, a szomorú előérzetek valósággá lettek. A római Anyaházban felolvasták az eltörlő Brévét. A Szent Rendalapító még aznap közölte a legtöbb házzal a megrendítő hírt, a chieti és a narni házak megőrizték ezeket a leveleket. – A levelek szövege a következő:
„Mivelhogy ma este közölték velünk a mi Urunknak, a Pápának a Brévéjét, a mellékelt iratból láthatják, hogy miről van szó benne, tudomásukra hozzuk Tisztelendőségteiknek, lássák, hogyan is áll a Szerzet ügye. Mindazonáltal ne szűnjenek meg továbbra is jó lélekkel helyt állni a Szerzet munkájában, maradjanak egyetértésben és békességben és abban a jóreménységben, hogy az Isten majd mindent elrendez. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. márc. 17.”
Azonos a 4342. levéllel.
A levél első fele még a Bréve kihirdetése előtt íródott meg, ennélfogva – a levelek időrendi sorrendjét figyelembe véve – ennek a levélnek sorrendben meg kellene előznie az előző kettőt (4342., 4343. levél), mert azokban már a felolvasott Brévéről van szó, míg ez a levél annak kihirdetése előtt íródott, csak a második fele számol be arról, hogy kihirdették a Brévét, és hogy mit tartalmaz.
„Jelen levelemmel is akarom figyelmeztetni Atyaságodat, hogy ne adjon hitelt azoknak a híreszteléseknek, amelyek arról beszélnek, hogy el kell törölni a Szerzetet, mert reménykedünk a mindenkor áldott Krisztusban és a Szentséges Szűz Atyában, hogy mellettünk lesznek és hamarosan megsemmisítik az ellenfeleinknek minden mesterkedéseit. – A Bréve mihamarabb meg fog jelenni, de még nincs arról biztos értesülésünk, hogy miről van szó benne, majd értesítjük Atyaságodat. – Valószínűleg a jövő április hónapban útnak indulnak a németországi Atyák innét, hogy segítségükre legyenek ottan önöknek. Értesítse minderről a többi házakat is, buzdítsa őket. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1646. márc. 17.
„Ebben a pillanatban, 24 órakor érkezett meg Őszentsége bíboros vikáriusának a titkára, aki felolvasta a Brévét, amelyben az van benne, hogy Szerzetünk minden egyes háza önkormányzattal rendelkezik, és a helyi Ordinárius joghatósága alatt áll Néri Szent Fülöp Oratóriumának a Kongregációjának a mintájára, és ha fogadalmasaink közül valaki ás Szerzetbe akar átlépni, „etiam ad laxiorem”, minden további nélkül megteheti, és a jövőben senkit sem öltöztethetünk be, hanem csak olyan formán, mint ahogyan a „Chiesa Nuova”-ban veszik fel a tagokat (Néri Szent Fülöp Oratóriumában) minden fogadalom nélkül, és nem lesz ezentúl Generális, sem Provinciális, és mindenkit azon Konstitúció szerint fognak kormányozni, amelyet néhány prelátus fog összeállítani, a Collegio Nazareno a Rota Romana joghatósága alatt fog állni, mindenesetre majd egy példányt fogunk küldeni a Brévéről alkalomadtán. – Természetesen Atyaságod ne veszítse el kedvét, reménykedjünk az Úrban, aki elrendezi majd a mi dolgainkat, ha egyetértésben maradunk.”
Szent Kalazancius és a Szerzet eltörlése. –
Amint láttuk az előző levélben, Szent Kalazancius 1646. márc. 17-én P. Novarihoz írt levelében még bizakodott, nem tudta elhinni, hogy a Szerzetet teljesen tökre tegyék. De, alighogy befejezte levelét, megjelent a San Pantaleóban a kardinális vikárius titkára – este 24 órakor (napnyugtakor) –, magával hozta a Szerzet sorsát megpecsételő Brévét, amelyet az egész Ház jelenlétében az Oratóriumban olvastak fel. A rendi krónikások elmondják, hogy Szent Kalazancius fenséges nyugalommal – impavido – hallgatta a Szerzet megaláztatását hírül adó Brévét. A felolvasás befejeztével így kiáltott fel Jób szavaival: „Dominus dedit, dominus abstulit, sit nomen Domini benedictum.” – És a megkezdett levelet folytatja, röviden közli, hogy a Bréve mit tartalmaz, hogy ezentúl mi lesz a Szerzet jogi helyzete és kéri P. Novarit, hogy ne veszítse el kedvét. – „A keresztény Jób nagy lelke talán sohasem volt nagyobb, mint ebben a tragikus pillanatban, amikor egyszerre romba dőlni látta mindazt, amit 49 éven át megfeszített tevékenységével létrehozott. Nem siránkozott, hanem vigasztalt, nem zúgolódott, hanem könnyeket szárított fel. Hős maradt, akinek eddig is mutatta magát.” (Balanyi: Kal. Szent József élete, 1901.) – Nagyon ide kívánkozik az az elmélkedési anyag, amit a P. Plus-féle Papi Elmélkedések könyvében olvashatunk a 466. lapon: „Bátran szembenézni a sikertelenséggel” c. fejezetben. „... egy kérdést teszek fel önnek – mondja P. Chevrier a tanácsot kérő lyoni embernek – kész látni, mint omlik össze és semmisül meg műve, miután feláldozta magát érte?” – Amikor ez az ember a gondolkodásra kért idő után is csak azt felelte, hogy kész minden elviselni, akkor P. Chevrier azt felelte neki, hogy akkor ebben az esetben bátran neki mehet, kezdheti a vállalkozást. – Nem erre a hősiességre adott példát nekünk Szent Kalazancius?
1646. márc. 17-e után kétirányú tevékenységet fejt ki a mélyen megpróbált Szent Rendalapító. – Leveleinek fogyhatatlan témája, gondolata – mindhalálig –, hogy ahol csak lehetséges, meg kell menteni az iskolákat. – A másik irányú tevékenykedése pedig az volt, hogy a firenzei nagyherceg és a lengyel király közbenjárására hatálytalanítsák a Szerzetet megalázó Brévét, de hiábavaló volt minden törekvés, X. Ince hajlíthatatlan maradt. A piaristák érdekében közbenjáró lengyel királynak adott válaszában (Brévében ) többek közt ezeket mondja X. Ince: „... quamobrem, re iam aequissime confecta atque absoluta, nullus est novae deliberationi locus.” – A firenzei udvar azt szorgalmazta, hogy a piaristák ezentúl is éppen úgy taníthassák a „magasabb” tudományokat (a latint, a mennyiségtant, a logikát stb.), mint eddig. – A lengyelek pedig azt kérelmezték, hogy az eltörlő Brévét ott ne kelljen kihirdetni. – A toszkán követ, Riccardi magával a Pápával is beszélt ezekről a kérdésekről, de a Pápa kitérő választ adott – amint írja az 1646. ápr. 17- én kelt levelében, – amelyben többek közt azt írja Firenzébe a titkárnak, Gondinak, hogy a Pápa nem akar hatálytalanítani egy Brévét, amelyet pár nappal előtte bocsátott ki, és ha nagyherceg akarja alkalmazni a piaristákat, abban a formában teheti, ahogyan a Bréve előírja, és azonkívül igen sok rosszat mondott Őszentsége ezekről az atyákról. –
Mindaddig múlt az idő és az annyi megpróbáltatásban szenvedő Szent Kalazanciusnak is elérkezett az utolsó ideje. A Szentek szép halálával halt meg 1648. aug. 25-én, az egész Róma megindultan vette tudomásul a Szent Aggastyán halálának a hírét, és igyekezett leróni háláját a ravatalnál. – A firenzei követ, Riccardi, a következőkben számol be Szent Kalazancius elhalálozásáról az aug. 29-i levelében: „... jobblétre szenderült a piaristák Generális Atyja, szentség hírében halt meg, és ahogyan mindenki beszéli, csodák történtek a ravatalnál, ahova soha nem látott tömeg zarándokol el.”
Az Alkotó halott, a Szerzet romba dőlt, emberi felfogás szerint itt már nem várható semmi, itt már nincs mit várni. Volt, virult, tündöklött, lehanyatlott, a jobbak keserűen nézik megaláztatását és mernek lassanként lépéseket tenni életre keltéséhez, az ártók pedig rettegve gondolnak arra, hátha újra éled és nem egy igyekszik kiengesztelni, jóvátenni bűnét, ártó szándékát. A jók pedig ujjongva látják, hogy amiként a prófétai szóra a száraz csontok élednek, éppen úgy az elhunyt Atyának, a Szentnek a műve is újra kezd éledni ahogyan és annyiszor megírta számtalan levelében hűséges fiainak.
Nagyon érdemes és értékes levél. – Szent Kalazancius a Szerzetet ért nagy megaláztatás után sem veszíti el Istenben való nagy bizakodását. Micsoda hit, a jövőbe vetett nagy reménykedés járja át lelkét, amikor ezeket írja: „... és én remélek abban, hogy minél jobban megalázzák, Isten annál inkább fel fogja magasztalni Szerzetünket.” – Azután nyugodt, higgadt intézkedések a jövőre vonatkozólag: ha ki lesz nyomtatva a Bréve, minden háznak küld egy példányt belőle, azt ajánlja P. Perinek, hogy átmehet, ha akar Carcaréba, nagyon a lelkükre köti, hogy éljenek az igazi szerzetesi fegyelmezettségben, egyetértésben, mindenki lássa Szerzet iránti ragaszkodásukat, hűségüket és még talán a világiak is nagyobb könyörülettel, segítséggel lesznek irányukban, mint a múltban.
„Látom, mi mindenről ír levelében. Annyi várakozás után végre megjelent a Bréve, amelyből világosan kitűnik, hogy tönkre van téve a Szerzet, de én remélem, hogy minél jobban megalázzák, minél jobban agyongyötörték, Isten annál inkább fel fogja magasztalni. Mellékelten küldöm a Bréve rövid tartalmát, minden bizonyára ki fogják nyomtatni és akkor majd minden egyes háznak küldök egy példányt, addig is, míg a Mons. Vicariónak is küldenek egy példányt, Atyaságod, ha jónak látja, visszavonulhat Carcaréba, ahol a mieink az albai püspök joghatósága alatt lesznek.
A Brévében foglaltak rövid ismertetése. – Valami alkalmazottnak az ajánlása. – Felesleges már Pietrasantának írogatni. – Mindenről készítsenek leltárt. – Ezt a levelet P. Giacomo Bandoni írta, Szent Kalazancius titkára, ahogy a levélnek két passzusából is kitűnik, de maga a Szent Rendalapító is aláírta.
„Végül is tegnap este 23 órakor (az akkori szokás szerint napnyugtakor volt 24 óra) elhozták a Brévét, amelyet Sig. Giuseppe Palamolla olvasott fel. A Bréve értelmében Szerzetünket lefokozzák Kongregációvá, mint amilyen a „Chiesa Nuova”-beli Oratórium, sem Generális, sem Provinciális nem lesz, minden ház önkormányzattal bír, teljesen függetlenek egyik ház a másiktól és mindegyik az ordinárius joghatóságának van alárendelve. – A fogadalmak alól nincs felmentés, de ha valaki más Szerzetbe akar átmenni, még ha enyhébbről is van szó, minden további nélkül megteheti.
„Az említett Brévében a Pápa úgy intézkedik, hogy a Collegio Nazareno dolgaiban a Rota ügyhallgatói rendelkezhetnek a legjobb belátásuk szerint, de mindig figyelembe véve a végrendelkező Tonti kardinálisnak az akaratát. – Barátja itt van. Én nem tudok hozzá csatlakozni, én igazán mondhatom önnek, hogy nem akarok átlépni más Szerzetbe, hanem megmaradok mindaddig ebben, míg az Isten akarja.
„Ami pedig azt a szolgálattételre jelentkezőt illeti, aki Sig. Giovanninál akar szolgálatba lépni, Atyaságod szíveskedjék engem informálni arról a jelentkezőről, fiatalabb-e, öregebb-e, melyik vidékről való, a vikáriuson kívül szolgált-e már másnál is, volt-e már Rómában, és mi a neve az illetőnek? – Ami pedig Atyaságodnak a Pietrasantához címzett leveleit illeti, nincs annak már semmi értelme, hogy elküldjük neki, hiszen fel lett már olvasva a Bréve. – Ezeket közölhetem röviden Atyaságoddal, felszentelt kezeit csókolom (P. Giacomo Bandoniról van szó, aki írta a levelet). – Róma, 1646. márc. 18.
„Beszéltem a Generális Atyával, azt üzeni Atyaságodnak, hogy a házban mindenről készítsen leltárjegyzéket és annak egy példányát hozza magával Rómába, és minél előbb jöjjön ide és majd itt megkapja a megfelelő intézkedéseket. Ezeket akartam még megírni utólag.”
A levél első bekezdésében röviden közli Szent Kalazancius a messinaiakkal, hogy mi van a Brévében? – A másodikban arra buzdítja őket, mindent kövessenek el, hogy az iskolákat fenntarthassák. – A harmadikban utal arra a közmeggyőződésre, hogy egyes jezsuitáknak mi szerepe volt Szerzetünk tönkretételében.
„”Jó, ha Atyaságod is biztos dologként tudja a következőket: a múlt szombaton, márc. 17-én hirdette ki nekünk a kardinális vikárius titkára a mi Urunknak, a Pápának a Brévéjét, amelyben az van benne, hogy a Szerzetnek minden egyes házának önkormányzata van, alá van rendelve a helyi ordináriusnak, Néri Szent Fülöp Oratóriumának a Kongregációjához hasonlóan és hogy a mi fogadalmasaink átléphetnek más szerzetbe „et ad laxiorem”, ha akarnak és csak úgy öltöztethetünk be növendéket, mint a „Chiesa Nuova” szerzetesei, vagyis nem tehetnek fogadalmat, nincs többé Generális, sem Provinciális, és mindenkinek majd ahhoz az új Szabályzathoz kell igazodnia, amelyet a Pápa rendelkezése folytán néhány prelátus el fog készíteni, és végül a Collegio Nazareno mindenestül alá lesz rendelve a Rota Romanának. – Ha majd nyomtatásban megjelenik a Bréve, fogunk küldeni megfelelő számú példányt.
„Addig is folytassák a mi életmódunkat mind a tanításban, mind a szerzetesi fegyelmezettségben és ha majd közlik önökkel az ordináriusok intézkedését, akkor majd teljesítsék hűségesen az utasításokat, mi pedig abban a reményben vagyunk, ha mindent elkövetünk intézményeink fenntartásában, akkor majd az Úr küld megfelelő segítséget, hogy a szegény nép szolgálatára lehessünk.
„Itt mindenki arról beszél, hogy ami történt, az a jezsuita atyáknak a műve, mivelhogy ugyancsak jónéhányan közülük, egyik is, másik tartományban is, mindig csak azt mondogatták a mieinknek, hogy a piarista Szerzetet hamarosan megszüntetik. Az Úr áldja meg őket az Ő szent kegyelmével, nekünk pedig adjon nagy türelmességet és hogy mindenben az Ő szent akaratához igazodhassunk. - Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1646. márc. 22.”
A római Anyaház a kardinális vikárius joghatósága alatt van. – Azt mondják, hogy új Konstitúció készül, amely a szegénység fogadalmát és a rendi ruházatot fogja érinteni és a latin nyelv szerepét az iskolában. – Nagy bizalom és reménység abban, hogy az Úr Isten nem engedi meg, hogy egy Európa szerte keresett intézmény elveszett legyen. – Nagy odaadással végezzék az iskolai teendőket.
„Itt már mi a kardinális vikárius joghatósága alatt vagyunk, és abban a reményben vagyunk, hogy Intézményünket meghagyja hivatásában, ahogyan azt még ma is gyakoroljuk, várjuk az új Szabályzatot, amelyet állítólag, néhány prelátus fog elkészíteni számunkra, hogy folytathassuk feladatainkat. Úgy hírlik, hogy megszüntetik a szegénységet és az apostoli egyszerűséget a ruházatban, ami egy volna azzal, hogy teljesen eltöröljék azt és aggodalommal gondolunk arra, hogy megszüntetik a latin nyelvet is a tanításban, ami ha bekövetkezik egy dologban, az annyi, mintha az egész vonalon megszüntették volna.
„Addig is állandóan kérjük az Urat imáinkban, hogy Ő szent Felsége pótolja mindazt, amit az emberek részéről nem tudunk megkapni, és legyünk nagy reménységgel, hogy a mindenkor áldott Isten nem fogja megengedni, hogy teljesen tönkre tegyenek egy olyan Intézményt, amely annyira keresett egész Európa-szerte, és ha valami történik itt érdekünkben, értesíteni fogom. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. márc. 24.
„Mindkét ottani házban minden igyekezettel azon legyenek, hogy a legnagyobb igyekezettel végezzék az iskolai munkát, még ha az ordinárius joghatósága alá is kerülnek, hadd lássák, hogy a mi Atyáink nagy hivatásszeretettel végzik a munkát.”
A Bréve hivatalosan lett kihirdetve, de úgy hírlik, hogy addig nem adják ki nyomtatásban, míg a Konstitúciókat nem írják. – Rómában a kardinális vikárius joghatósága alatt vannak. – Az új elöljáró a San Pantaleóban. – A különleges pápai felmentés.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 24-ről érkezett levelét, megnyugtatom, hogy hivatalosan közölték velünk a Brévét itt, a mi oratóriumunkban. Úgy hallatszik, hogy ki lett nyomtatva, de semmiképpen sem akarnak egy példányt sem adni. Arról is beszélnek, kiadták a rendelkezést a Konstitúció átírására és hogy addig a Brévét nem adják közkézre, míg ezzel a munkával nem végeznek, ennél fogva nincs más hátra, minthogy türelmesen kivárjuk ezt az időt is, legfőképpen, ha a „Palazzo”-ból, a vatikáni Udvarból jön az intézkedés.
„Mi itt jelenleg a kardinális vikárius joghatósága alatt vagyunk, aki arra kér bennünket, hogy maradjunk együtt és bíztat bennünket, hogy mindenre lesz orvoslása. – P. Gio. Stefanót (Spinola) választották meg a ház elöljárójának, remélhetőleg, lassanként rendbe jön majd ez a ház, ha minden házban így járnának el, és nem helyezgetnék az embereket az egyik házból a másikba, minden bizonnyal igen nagy jótétemény lenne és a legbiztosabb orvoslása a bajoknak. – A pápai felmentéssel mindazok hazamehetnek és nem kell papi beosztottságban élniük azoknak, akiknek megfelelő családi vagyonuk, vagy valami javadalmuk van, úgy gondolom, hogy ugyanebben a felmentésben részesülnek a fratellók is. Mindarról, ami körünkben történik, híradással leszek. – Róma, 1646. márc. 31.”
Az előző levelekből már ismert dolgoknak a jelentése, közlése.
„Bizonyára értesült Atyaságod arról, hogy mi történt a mi Szerzetünkkel, hogy lefokozták egyszerű Kongregációvá, és a hely ordináriusának a joghatósága alá került, mint ahogyan a legutóbbi levélben jeleztük, és így mindenki megtudhatja legalább, hogy mi lett a Szerzet sorsa, legyen áldott ezért is az Isten, akinek tetszett, hogy így történjenek a dolgok. – Nem kell azért mindjárt megijedni, és nem szabad abbahagyni, lehanyagolni a Szerzet munkáját, mindaddig végezzék, míg csak valami intézkedést nem kapnak az ordináriustól és akkor majd az új Konstitúció szerint fogják kormányozni a Szerzetet, amelyet a Pápa rendelkezése folytán néhány prelátus fog elkészíteni.
„Mi már itt az ordinárius joghatósága alatt vagyunk, P. Gio. Stefano della Madre di Dio atya lett a ház elöljárója, akinek megbízatása a kardinális vikárius jelenlétében történt meg mindenkinek a megelégedésére. Reméljük, hogy a dolgok jól fognak haladni, alakulni, ne szűnjünk meg imáinkban kérni az Urat, hogy minden dolog az Ő szent Felségének nagyobb dicsőségére legyen. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. márc. 31.”
Néhány soros, de nagyon komoly hangú levél, amely a szenttéavatási per jegyzőkönyvében is szerepel.
„Megkaptam Atyaságod levelét és biztos vagyok a Szerzet iránti hűséges szeretetéről és teljes megértéssel vettem, hogy milyen fájdalmat okozott önnek a Szerzet fájdalmas sorsa, hányattatása, de nekünk mindenben Isten szent akaratához kell igazodnunk és a részünkről mindent meg kell tennünk, hogy Szerzetet fenntartsuk, megmentsük, ne mozgolódjanak, ne nyugtalankodjanak ott sem, majd megkapják a Brévét és akkor majd az új Konstitúciók szerint fognak kormányozni bennünket, amelynek elkészítésére az illetékesek megbízatást kaptak, addig is, ha valami történik érdekünkben, mindenről jelentést fogok adni. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Az Őr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. márc. 31.”
A turii piaristák és a Bréve. – Buzdítás a komoly szerzetesi életre. – A 4275. levélben olvastuk, hogy az új elöljárók – Mons. Albizzi közbenjárására – kieszközölték a turii és a piscinai ház megalapítását (1645. jún. 17-én kelt levél), mindkét házban csak néhány rendtag volt és az akkori, fennálló szabályok szerint az ordinárius joghatósága alá tartozott az olyan újabb alapítású – bármilyen – rendház, ahol nem volt 12 rendtag. Ilyen utalásokat találunk Szent Atyánk régebbi leveleiben is, azért mindig azon volt, hogy legalább 12 rendtag legyen minden egyes házban, hogy teljes joghatóságot gyakorolhassanak a szerzetes elöljárók és nem megosztottat. – Azért lett most bizonyos értelemben – a Bréve értelmében – a turii ház jogi helyzete változatlan, eddig a régebbi előírások miatt volt az ordinárius joghatósága alatt, most meg minden házzal együtt a Bréve szerint lett az ordinárius jurisdictiója alatt ez a ház is.
„Látom, hogy Atyaságod mi mindenről ír. Mivelhogy a Turiban levő Atyák az ordináriusnak vannak alárendelve, amit most a Bréve is így ír elő, amit itt nálunk felolvastak, de közölni fognak a Szerzet összes házaiban is, könnyen meglehet, hogy kiesik kezünkből az a ház, mivelhogy a conversanoi püspök az ordinárius, akiről nem tudom, hogy milyen szemmel nézi a mieinket, lehetséges, hogy az ő engedélyével távoznak is onnét az ottani szerzeteseink.
„Igyekezzék tisztelgő látogatást tenni a rucellai herceg fiánál, a nagykeresztes priornál, de alig hihető, hogy az emberi jóindulatnak, segíteni akarásnak lesz is valami gyümölcse. – Nagyon örülnék annak, ha a Duchesca házunkban mindnyájan a szerzetesi szabályok szerint élő emberek lennének és engedelmességgel lennének az elöljáró iránt, hogy aztán majd amikor a kardinális úr kézhez kapja a Brévét, azt lássa, úgy találja, hogy a szerzetesi hivatásban szorgalmasan eljáró emberek mindnyájan, köszöntse nevemben meleg szívvel P. Pietro di S. Agostino atyát, a ház elöljáróját. Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. márc. 31.”
A címzett püspök spanyol származású, Szent Kalazanciusnak földije. A levélben említett Sig. Giacomo Favilla a püspöknek római ügyvivője. – A levél második részében utal Szent Kalazancius a Szerzetnek tönkretételére, de egyúttal mélységesen nyilvánul meg Istenben való erős bizodalma: ? in spem divinam conta spem humanam.”
„Méltóságos és Főtisztelendő, igen tisztelt Uram! – Már régóta vártam levelet öntől, hogy megtudjam az ön és testvérének, Sig. d. Pietrónak az egészségi állapotát, és most nagy örömömre és vigasztalásomra levelet kaptam öntől Sig. Giacomo Favilla útján a múlt hó 6-ról keltezve, és olvashatom abban, hogy a mindenkor áldott Isten megáldotta önt jó testi egészséggel, de kétségtelenül bőségesebben elhalmozza a lelki javakkal, legfőképpen pedig, ha megszabadul itt, a római Udvarban folyó peres ügyektől, csak a jó Isten tudja, hogy itt naponként hány ilyen peres ügyet intéznek. – Majd értesülni fog a hivatalos híradásokból, hogy – Isten tudja, kinek köszönhetjük – tönkretették Szerzetünket, mindazonáltal m reméljük a megmentést: „... in spem divinam contra spem humanam.” – A mindenkor áldott Isten éltesse Ft. Uraságodat, Sig. D. Pietrót és az ottani összes lovagokat, akik szent hitünk védelmezői, sok éven át erőben, egészségben, megelégedettségben és az isten kegyelemben való gyarapodásban. – Róma, 1646. ápr. 19. (?).”
Egy elcsüggedt lelket akar Szent Kalazancius megvigasztalni, és reménységre kapatni, P. Pennazzit, hogy térjen vissza a rendi keretbe és dolgozzon hivatása szerint. – Ez volt az az Atya, akinek 1647. máj. 20-n Szent Kalazancius legutolsó – sajátkezűleg írt – levelét megírta. Hamarosan találkozunk egy szintén neki írt szép levéllel, mindezek ellenére, úgy látszik, hogy P. Pennazzi nem tudott megnyugodni és remélni a jövőben. – Ez is, meg a következő levél is rendkívüli szép levél, Szent Kalazancius egész határozottsággal utal arra, hogy a Szerzet megmarad.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 29-én kelt levelét. Ami pedig a Brévét illeti, a mi házunkban fel lett olvasva, mindezideig nem tudtunk róla egy másolatot szerezni, amelyből láthatnánk csakugyan, hogy Szerzetünk nem lett teljesen eltörölve, egyébként is mindenkinek az a véleménye, hogy nem lett megsemmisítve Szerzetünk, ezért hát Atyaságod is legyen jó reménységgel, ne csüggedjen és ne adjon hitelt azoknak, akik meggondolatlan szenvedélyességükben össze-vissza írogatnak mindent, vegye biztosra, hogy Szerzetünk meg fog maradni, rendezze el az otthoni dolgait és térjen vissza minél előbb állomáshelyére és bármi is történik ezek után, újólag értesíteni fogom. Kérje az Urat imáiban, hogy a szegények ügyének legyen kegyes pártfogója és áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. ápr. 4.”
Nagyon értékes levél! Arról értesülünk belőle, hogy nagytekintélyű főemberek jártak el ügyünkben a Pápánál – tudjuk az előzőekből, hogy a firenzei nagyherceg, a lengyel király, Ossolinski herceg, a varsói nuncius mindent elkövettek a piaristák érdekében, a lengyelországi piaristák közül pedig az 1646. márc. 17. után Lengyelországba hamarosan visszatérő P. Onofrio Conti – akit Cherubiniék annak idején olyan durván letiltottak minden levelezésről és Norciába menesztették – és P. Giacinto Orselli, varsói házfőnök követtek el mindent, hogy a hatalmasok útján, közbenjárására a Szerzet sorsa jobbra forduljon, de hiábavaló volt minden igyekezet, maga Szent Kalazancius írja itt a levelében, hogy Őszentségénél igen nagy befolyással vannak a mi hatalmas ellenségeink, akikről már a régebbi levelekben is ismételten szó volt (4253. lev.), és a levélhez írt jegyzetben utaltunk is ezekre a nagy ellenfelekre. A helyzet komolyságát, súlyosságát eléggé érzékelteik a levél köv. szavai: „ ? most már úgy látszik, hogy nekünk egyenesen az isteni segítséghez kell folyamodnunk, mivelhogy az emberi eszközök elégtelenek ahhoz, hogy megakadályozzuk a Pápa döntésének a végrehajtását.” – A levél megsejteti velünk azt a kapkodást, ami a Bréve kinyomtatása kerül tapasztalható. A nyomdából visszavitték a Kúriában, hogy a záradékot módosítsák, de még a mai napig – írja Szent Kalazancius – nem került vissza a Palotából a nyomdába a Bréve módosított szövege. Mivel nincs nyomtatott példány, nem tudnak küldni a házaknak sem. – Szent Kalazancius nem ajánlja a nápolyiaknak, hogy most Rómába jöjjenek (a Szerzet érdekében), csak még nagyobb zűrzavart okoznának várják meg a Bréve nyomtatott példányainak a szétküldését és akkor majd megtehetik az észrevételeiket a Szerzet érdekében addig is imádság és türelem a mi feladatunk!
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 31-én kelt levelét, és erre a következőkben azt felelhetem, hogy egyetlen alkalmat sem mulasztottunk el, hogy előkelő, nagytekintélyű főemberek közbenjárását igénybe vegyük a mi ügyeinkben Őszentségénél. – Jelenleg az az újság, hogy Brévét visszakérték a nyomdából a Vatikánba, hogy módosítsák a záradékot, amelyben arról volt szó Szerzetünket Néri Szent Fülöp Oratóriuma Kongregációjának a mintájára szervezik át, de még mindezideig a mai napig nem küldték vissza a „Palazzo”-ból a módosított szöveget a nyomdába, ennélfogva nem áll rendelkezésünkre nyomtatott szövegben a Bréve, hogy megküldhetnénk az egyes házaknak is egy-egy példányban, de mihelyt megkapjuk a kinyomtatott szöveget, azonnal küldeni fogunk minden egyes háznak, hogy mindenki lássa, hogyan is állunk. – Sohasem mulasztottuk el, hogy igénybe ne vegyük az emberi segítséget, de úgy látom, hogy Őszentsége környezetében igen hatalmasok a mi ellenségeink, most már csak egyedül az isteni segítségben bízhatunk, őhozzá kell folyamodnunk, mivelhogy az emberi segítség, jóakarat elégtelen ahhoz, hogy megakadályozhassuk a pápai határozat végrehajtását.
„Nem szükséges, nem is helyénvaló, hogy valaki onnét, a mieink közül ide jöjjön az említett szándékkal (t. i. hogy a Szerzet érdekében tegyen valamit!), mert csak még nagyobb zűrzavart okozna ügyeink intézésében. Szerintem meg kell várni, míg a Bréve nyomtatásban megjelenik, akkor majd lehet, ha éppen szükséges lesz, a Szerzet és a fogadalmasok érdekében szót emelni. Egyelőre az a legjobb, ha reménykedve kérjük az Urat és türelmességgel, hogy adja meg a megfelelő segedelmet, gyógyító eszközt és a szükséges világos látást ebben az esetben, helyzetben. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. ápr. 7.”
Ebből a levélből is annak a két gondolatnak a következetes kihangsúlyozását kell megemlítenünk, amit Szent Kalazancius szinte minden levélben emleget. Az egyik az, hogy az iskolai munkát semmiképpen abba ne hagyják. – A másik gondolat pedig az, ahol emberi számítás szerint már nincs segítség, ott Isten még mindent pótolhat.
„Megkaptam Atyaságodnak a nikolsburgi levelét, és ezzel együtt kaptam meg P. Gio. Francesco di S. Maria Maddalona atya levelét is, akit örömmel köszöntök abból az alkalomból, hogy az Úr kegyelme értelmét megvilágosította és én sohasem szűnöm mg imádkozni érte, hasonlóképpen cselekszik és talán válaszolni is fog neki P. Pietro, jól lehet, hogy jelenleg gyengélkedik. – Arról értesít Atyaságod, hogy útra készen áll Prágába, hogy a litomysli ház ügyeit rendezze, nagy aggodalmak közt készül az útra azon veszélyektől való félelem miatt, amik érhetik a hosszú úton.
„Azt hiszem, hogy Nikolsburgból való elutazása előtt megkapja még azt a híradást, amelyben értesítjük a Szerzetet ért romlásról, emberileg szólva, lehetetlennek látszik, hogy itt valamit is tehetünk még, de Istennél semmi sem lehetetlen, hogy segítséget nyújtson. Amiért is Atyaságod ne veszítse el kedvét és buzdítsa az ott levő összes szerzetestársainkat, hogy megszakítás nélkül folytassák csak kitartóan az iskolai munkát ebben a nyári néhány hónapban embertársaik javára. Néhány nap múlva bizonyára oda érkezik az a négy német atya is, akik annak idején, a háborús viszontagságok idején menekültek el onnét, három, vagy négy napja, hogy Rómából elindultak. – És ha majd a Bréve megjelenik nyomtatásban, akkor majd küldök megfelelő számú példányt, és így tájékoztatva lesznek arról, hogyan kell majd bizonyos nehézségeket megoldani, amik előfordulhatnak. – Más alkalommal megírtam már, hogy legyen erőslelkű, mert én hiszem, hogy Isten akkor is megtalálja a lehetőséget megsegítésünkre, amikor az emberek szerint már nincs segítség. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. ápr. 7.”
Igen értékes és rendkívüli érdekes levél, sok mindenről értesülünk belőle. – Szent Kalazancius leírja P. Berrónak, hogy az anyaház elöljárójának a megválasztása után a „házgyűlés” azon tanácskozott, hogy a fratellók felszentelésével mi történjék, de lettek intve a Kúriából, sőt talán még a klerikusokat sem szentelhetik fel, mert nincs meg a kánonban megkívánt „titulus”. – A Brévét kinyomtatták, de még egyetlen példányhoz sem jutottak hozzá, majd csak akkor akarják megjelentetni, ha készen lesznek a Konstitúciók átdolgozásával is, de – ki tudja – mikor lesznek készen vele. Teljes a zűrzavar, a memorandumoknak sincs semmi eredményük, valamennyi Mons. Albizzi kezébe kerül (mint ahogyan már a 4236. levében is olvashattuk!). – Néhányan már megkapták a Brévét, hogy papi ruhában visszatérhetnek a világba a püspök joghatósága alá kerülve, a fratellók is mozoghatnak. – Arra kéri P. Berrót, hogy küldjenek írást a Pápának, vagy unokaöccsének, Pamfiliy kardinálisnak a nápolyi király vagy a város a Szerzet érdekében. – Szerzetünkben fegyelmezettség tapasztalható, iskoláinkban szép eredmény, más szerzeteseknek az irigysége okozta a romlásunkat, de Isten majd megtalálja annak útját, módját, eszközét, hogy Szerzetünk megmaradjon. – Mindenkinek szeretne Kalazancius a nyomtatott Brévéből egy példányt küldeni, de úgy hallja, hogy a kardinális vikárius minden ordináriusnak küld, ahol csak házaink vannak. Sokan segítenének rajtunk, ha tudnák, hogyan lehetne, Bréve nélkül nem megy.
„Atyaságodnak a f. h. 7-én kelt levelére válaszolom a következőket: azután, hogy az egész ház elöljárójának választotta meg P. Gio. Stefanót (P. Spinola), a ház felszentelt tagjai házi gyűlést tartottak, amelyen megtárgyalták, hogy az arra alkalmas fratellókat az első tonzúra felvételére engedik, hogy legyen meg közöttük az egység, ahogy ezt néhány Borgo-beli (a Vatikánhoz közel eső rendházunk) Atya meghallotta, a Vatikán intézkedésére azonnal leintették őket, hogy felszenteltessék a fratellókat, minden aggodalom megvan arra, hogy a klerikusok felszentelését sem engedélyezik, akik annyit fáradoztak a humán osztályok és a retorikai osztályok anyagának a megtanulásában és mindezeknek a különböző házakban való tanításában, mivelhogy nincs meg a felszenteléshez megkívánt szerzetesi „titulus”.
„Jól lehet, most már megjelent nyomtatásban a Bréve, mégsem tudunk hozzájutni egyetlen egy példányhoz sem, és egész biztosra mondják, hogy addig nem adják közkézre, míg el nem készül az új Konstitúció, de csak Isten tudja, hogy mikor készül el és kinek a műve lesz, ennélfogva a legteljesebb zűrzavaros helyzetben vagyunk (a régi Konstitúció nem érvényes, az új meg nincsen kész), nincs mire építenünk érveinket, védelmünket, a legteljesebb némaságra vagyunk kárhoztatva. A memorandumok nem jutnak el a Pápa kezéhez, mert azt mondják, hogy valamennyi a Mons. Asszeszor fiókjába kerül és így egyformán elvész idő és fáradság. – Azt mondják, hogy P. Geronimo di s. Francesco atya, a savonai megkapta azt a Brévét, amelynek értelmében papi ruhában visszatérhet a világba azzal a feltétellel, hogy a tisztességes megélhetés feltételei megvannak és bemutatja a Brévét a püspöknek, akinek a joghatósága alatt fog élni, azt mondják, hogy 6 arany scudiba került neki a Bréve kieszközlés. Azt mondják, hogy mások is követni fogják, így pl. P. Gio. Battista di S. Domenico. Hihetőleg a fratellóknak is széleskörű felmentéseket fognak adni, hogy visszatérhessenek a világba, de a Bréve kieszközlése nekik többe fog kerülni.
„Várjuk, hogy a jövő héten mi újság lesz, mindenről értesíteni fogjuk, ennélfogva nem szükséges, hogy Atyaságod Rómába jöjjön a Szerzet ügyében, jobban megfelelne a mi szándékainknak, ha valaki onnét írna az alkirálynak, vagy a városnak a megbízásából Őszentségének, vagy Sig. Cardinal Pamfiliynek, a Pápa unokaöccsének a Szerzet érdekében, ahogyan jobbnak látják, nem felejtvén, hogy a Szerzetben nincsenek meg az ok az egyenetlenkedések, amelyekről egyesek annyit véltek tudni, hanem igenis van szerzetesi fegyelmezettség és szép eredmény az iskoláinkba járó növendékeknél és állíthatjuk, hogy ezt a szerencsétlen helyzetet, amelybe jutottunk, köszönhetjük más szerzetesek vetélkedésének, irigységének. – Mi itt mindent elkövetünk, hogy a Szerzetet fenntartsuk a szerzetesi fegyelmezettségben és reméljük, hogy a mindenkor áldott Isten megtalálja annak a módját, eszközét, hogy megőrizze a mi Intézményünket, imádkozzanak elért önök is, és ha majd kapunk egy példányt a Brévéből, meg fogjuk küldeni oda is, jól lehet, egyesek azt mondják, a hogy a római kardinális vikárius meg fogja küldeni minden ordináriusnak, ahol csak vannak rendházaink. – Itt sokan szeretnének segíteni rajtunk, de ha nem jelentetik meg a Brévét, akkor nem tudják, hogyan is siethetnének segítségünkre. – Az Úr segítsen és áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. ápr. 12.”
Szerzetünknek nagy megpróbáltatásban az lenne javára, ha a hatalmas pártfogók írnának az illetékeseknek. A Bréve hiányában még a jóakarók sem tudnak segíteni. – A világba visszatérő atyák és fratellók. – Ajánljuk Szerzetünket a buzgó lelkek imájába.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 7-én kelt levelét. – Én úgy gondolom, hogy lesújtottságunkban legcélravezetőbb lenne, minden szorgos utánjárásnál többet érne, ha a város, vagy az alkirály azoknak a személyeknek, vagy Kongregációknak írnának, akiket Atyaságod a levelében emleget. – Volna itt igen sok nagytekintélyű ember, akik szívesen segítenének, de mivel a Bréve nincs közzé téve, így nem tudják, hogy miben lehetnének segítségünkre. Itt mindenesetre figyelemmel kísérjük a dolgokat, azoknak menetét és mindenről igyekszünk majd folyamatosan értesítést adni.
„Emlegetik, hogy hamarosan egy Bréve jelenik meg, amelynek értelmében a felszenteltek visszatérhetnek a világba a püspök joghatósága alá, „... dummodo habeant patrimonium vel alium modum quo commode vivere possint”. Úgy hallatszik, hogy egy savonai már élt is ezzel a lehetőséggel, megszerezte a Brévét, a frater operariusoknak még nagyobb kedvezményt adnak a hírek szerint, természetesen a Bréve kieszközlése pénzzel jár. – Semmit el nem mulasszon, mindennek nézzen utána szorgalmasan, amit adott helyzetünkben célravezetőnek talál, különösképpen pedig ajánlja Szerzetünk megmaradását buzgó lelkek imájába. – Nagyon örülnék annak, ha fr. Marc Antonio Nápolyba jönne, azután pedig Rómába. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. ápr. 12.”
A kinyomtatott Brévét megküldik a nápolyi érseknek, őtőle kap a ház egy másolatot, amelyet ki kell függeszteni, hogy mindenki olvashassa és megtehesse észrevételeit. – A mellékelten küldött jegyzék értelmében járjanak el. – Mindent el kell követni, hogy a Szerzet megmaradjon, főként, ha a nyugtalankodók kikerülnek belőle.
Atyaságodnak legutolsó levelére válaszolva közlöm, hogy ezzel a postával küldik a kardinális érseknek a kinyomtatott Brévét, úgy hallom, hogy őtőle fognak kapni egy másik nyomtatott példányt, hogy azt kifüggesszék a házban a szokott helyen, hogy olvashassa mindenki az említett Bréve szövegét és megtehessék észrevételeiket, ha netán volnának ilyenek, jelentést küldve Rómába a kardinális vikáriusnak.
„A mellékelten küldött kis jegyzék értelmében járjanak el a dolgokban, jól lehet, egyesek azt mondják, hogy a Pápa igen rosszul van értesülve a mi Szerzetünket illetőleg. Mindazonáltal mindent el kell követni, ami csak lehetséges, hogy a Szerzet megmaradjon annál is inkább, ha az az egynéhány nyugtalankodó távozik a Szerzetből. Mindenről, ami csak történik, értesítéssel leszünk. És az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. ápr. 14.”
Szent Kalazancius közli a campii Atyákkal, hogy mi minden van a Bréveben, amit majd maguk is olvashatnak. A római ház elöljárót választott. – Mi a jelenlegi helyzetben feladatunk?
„Megkaptam levelüket, amelyre válaszul csak azt írhatom, hogy csakugyan megjelent a mi Urunknak, a Pápának a Brévéje, amely közli a mi Szerzetünk lefokozását egyik ház független a másiktól, a helyi ordináriusnak a joghatósága alá tartoznak, engedélyt ad arra, hogy a rendtagok átmehetnek más Szerzetbe „et ad laxiorem”, el van tiltva a beöltöztetés és a felvett novíciusok nem tehetnek fogadalmat, a többi egyéb intézkedésről majd értesülnek a Brévéből, amelyet kardinális vikárius intézkedésére megküld önöknek a megyéspüspök. Rómában a kardinális vikárius az elöljáró, az ő rendelkezésére az összes Atyák ennek a római háznak a kormányzására megválasztották P. Gio. Stefano della Madre di Dio atyát, amint majd erről is fognak hallani, mivelhogy a dolgok újólag változtak.
„Most pedig az a teendőjük, hogy legyenek mindnyájan egyek a szeretetben, minden igyekezettel folytassák az iskolai munkát és így biztosak lehetnek afelől, hogy mihamarabb fog küldeni az Isten megfelelő segítséget, amiért is nagy kitartással kéjék őt az imában, hogy minden az ő akarata szerint valósuljon. – Ezeket akartam megírni. – Róma, 1646. ápr. 18.”
Súlyos levél. Szent Kalazancius azt közli benne, hogy jelenleg semmi remény, hogy valamit is kedvezően intéznének el ügyeinkben. A Bréve a második formában súlyosabb szavakat tartalmaz, mint az első, Őszentsége sincs jó véleménnyel a Szerzetről. Várják, hogy mi előnyt tud majd biztosítani a firenzei nagyherceg a két ház számára. – A világba visszatérők. – Misevállalások kérése.
„Nincs jelenleg semmi remény arra, hogy csak valamit is kedvezően intézzenek el a mi dolgainkban, mivelhogy a legutoljára kinyomtatott Bréve szövegéhez olyan súlyosbító kifejezéseket csatoltak, amelyek az elsőben nem voltak meg és úgy hallatszik, hogy ő nem szívesen foglalkozik a mi ügyeinkkel. – Úgy hiszem, hogy a Brévét már Szerzet összes házak megkapták, azt sem lehet remélni, hogy olyan valaki legyen, akinek a révén fenn lehetne tartani a kapcsolatot az összes házakkal. – Várjuk, hogy milyen eredményt ér el a firenzei nagyherceg a hercegségek területén levő két ház javára. Mindarról, ami történik, értesítéssel leszünk.
„Azt mondják, hogy nem csak az atyák, hanem a fratellók is nagy kedvezményeket kaptak egy újabb Brévével a világba való visszatérésükkel kapcsolatban. Mivel valaki majd erről részletesebben fog írni, azért én most nem írok erről a kérdésről többet. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Mivelhogy a San Pantaleo ház nagyon meg van terhelve misékkel, nagyon örülnénk, ha vállalnának miséket a nevezett ház javára, ha ott nincsenek nagyon lefoglalva. – Róma, 1646. ápr. 21.”
Szent Kalazancius közli P. Novarival, hogy a kardinális vikárius engedélyével P. Onofrio Conti visszamegy Lengyelországba, hogy ott folytassa munkáját a Szerzet érdekében, ahol eléggé ellenséges szemmel nézik a jezsuiták a Szerzet munkáját, annál inkább jóakarattal van a király, nem különben a firenzei nagyherceg, a nápolyi és a szicíliai alkirályok, a városok közül pedig Nápoly és Palermo. – Végül arra inti P. Novarit, hogy Moráviában is igyekezzenek fenntartani a házakat és bízzanak Istennek Szerzetről gondoskodó irgalmasságában.
„A mi Urunk, a Pápa bíboros helynökének az engedélyével elindult innét Rómából Lengyelországba P. Onofrio, aki Bécsen át fog utazni, Atyaságod szíveskedjék útját előkészíteni Krakkóba, Varsóba, ahol már jól ismerik őt és szívesen látják mind a krakkói palatinus gróf, mind maga a király. A németországi házak ügyeibe egyáltalában nem fog beleavatkozni, azokkal kapcsolatban nincs semmi megbízatása, hanem egyenesen megy Lengyelországba, ahol a király oltalma alatt folytatják a mieink a munkát, jól lehet, ahogy itt mondják, eléggé ellenséges szemmel nézik őket a jezsuita atyák.
„Itt mindenki sokat vár a firenzei nagyhercegtől, aki lépéseket tesz, hogy a nagyhercegség területén a maga mivoltában megmaradhasson a mi Szerzetünk, hasonló eljárást várunk Szerzetünk érdekében a nápolyi alkirálytól és magától Nápoly városától, nemkülönben a szicíliai alkirálytól és Palermo városától. – Atyaságod közölje az összes moráviai házakkal, a mieink legyenek rajta, hogy még legalább a nyáron kézben tartsák az intézményeket, miközben, remélem, hogy a mindenkor áldott Isten alkalmas segítséget fog nyújtani nekünk Szerzetünk megmentésére. – Ezeket akartam ez alkalommal megírni. – Ha az ottani házak valamelyikében szentmiséket mondanak a római házunk javára, szíveskedjék azt tudomásunkra hozni. – Róma, 1646. ápr. 21.”
P. Arcangelo két évtized folyamán sok levelet kapott Szent Kalazanciustól (181-t). A legelsőt 1625-ben, a legutolsó pedig ez az 1646. ápr. 25-én kelt levél. – Az életrajzi adatok összefoglalásánál a 65-től a 75. lapig terjedő részben emlékeztünk meg P. Arcangelo Sorbinóról, és ott volt alkalmunk látni, hogy már az 1625 előtt írt levelekben is gyakran szerepel fr. Arcangelo neve. – Ebben a legutolsó levélben arról értesíti Szent Kalazancius, hogy illetékesek kérésére elhelyezik Cesenából P. Bernardinót (Balzanetti). – Kéri P. Arcangelót, hogy minden nehézséget türelmesen viseljen el és gondosan végezze a munkáját, mert bármikor számadásra szólíthatják a Rota prelátusai.
„Ez a levél legyen válasz a f. h. 12-én és 19-én kelt levelére. Mivel pedig majd P. Francesco (valószínűleg P. Baldiról van szó) és P. Gabriele (P. Bianchi) majd részletesebben ismertetik
a Mons. Dékán felfogását, éppen azért é arról nem is írok mást, hanem csak annyit említek meg, hogy az említett Mons. Utasította P. Stefanót (Cherubini), hogy helyezze el Cesenából P. Berdnardinót. Ne csodálkozzék Atyaságod azon, inkább szeretném, ha ott maradhatna, mert Firenzéből is hasonlóképpen írtak róla, ahonnét, szinte kiűzték, de máshol sem igen tudna megnyugvást találni. Iparkodjék türelmesen elviselni mindent, hiszen egyszer mindennek vége lesz, mindennek szorgalmasan nézzen utána, hogy a dolgok rendben legyenek, mert Atyaságodat bármikor számadásra szólíthatják a Rota prelátusai. – Ezeket akartam jelenleg megírni, 1646. ápr. 25.”
Amint láttuk az 1646. ápr. 4-én kelt levélben is, Szent Kalazancius igyekszik megnyugtatni P. Pennazzit, hogy a Szerzet megmarad, rendezze el otthoni dolgait és térjen vissza munkahelyére. De – úgy látszik – hogy P. Pennazzi csak nem tudott megnyugodni, Szent Kalazancius újra ír neki és – mintegy prófétai lélekkel – írja levelében, hogy a Szerzet nem csak, hogy újjáéled, hanem még virágzóbb lesz, mint valaha is volt. – A mortifikációkat pedig Isten küldi, fogadjuk szívesen, ebből akarja megtudni az Úr, hogy szeretetből szolgálunk-e neki, az állhatatos pedig majd megtapasztalhatja magán az ég segítségét. – A felvételre ajánlott ifjú érdekében mindent megtesz. – Egyben örül annak is Szent Kalazancius, hogy P. Pennazzinak sikerült az otthoni ügyeit elrendezni.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 13-án kelt levelét és nagyon örülök annak, hogy otthonlétében sikerült elrendeznie nővérének a dolgait Sig. Conte Santinelli segítségével, köszöntse őt nevemben imáimban nem feledkezem meg róla és Istennek ajánlom komoly, üdvös terveit.
„Ne higgye Atyaságod, hogy Szerzetünk, amely most – Isten tudja – kinek a lázas tevékenységére teljesen le van rontva, hogy többé nem fog virulni, újraéledni, sőt, Isten segítségével, virágzóbb lesz, mint valaha volt és én úgy gondolom, hogy nem is sok idő fog addig eltelni, amiért is fogadjuk erős lélekkel az Isten látogatását, a megpróbáltatásokat, mert így akar kipróbálni bennünket, hogy valóban szeretetből szolgáljuk-e őt és aki állhatatos marad, az saját magán fogja megtapasztalni az ég segítségét.
„Ami pedig a felvételre ajánlott ifjút illeti, jól lehet, hogy az ajánló Cibo kardinális az urbinói legációjába, tartományába ment, mindazonáltal mindent elkövetek, hogy megelégedésére sikerüljön a dolog, ahogyan Atyaságod óhajtja. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. ápr. 25.”
Ritka szép része a levélnek a második bekezdés! – Itt is olyasmit kell mondanunk, mint ami a húsvéti öröménekben, az „Exsultet”-ben van: „... o felix culpa...”, óh szerencsés emberi gyarlóság, gyengeség, amely arra késztette Isten emberét, a Szent Rendalapítót, hogy gyengeségünk orvoslására, kishitűségünk láttára ilyen látnoki szavakkal siessen segítségünkre. Valóban égi üzenet, vigasztalás, bátorítás, reménykeltés lehetett volna minden csüggedő számára az ilyen levél, de egyesek nem akarnak meggyógyulni, mint Szent Márton sánta, béna, beteg koldusai. – Jó volt most soknak arra hivatkozni, hogy Szerzet romokban van, nem várhatunk már tőle semmit, jobbnak látták a végveszélynek induló Szerzet hajójáról menekülni, de sokkal betegebb lelkűek voltak azok, akik annyi bíztatás és hívogatás ellenére is nem tudtak maradni, mert vitte őket a saját maguk megrokkant szerzetesi hivatásuk elhervadása, a Szerzet nem pusztult bele ebbe a szörnyű megpróbáltatásba, az Úr Isten nem engedte elveszni, meghagyott mint Izaiás mondja, egy tönköt, amelyből ismét kinőhet a Szerzet jövő fája. És ki is hajtott, a hűségesek nem is olyan sok év múlva, csakugyan láthatták az erőteljes újraéledést, az Atya prófétai szavainak a teljesülését, de akik beteg, fáradt, csüggedt lélekkel elosontak a megalázott Szerzet kötelékéből, akik a megpróbáltatás mérlegén könnyűnek találtattak, mert az ő lelkük volt beteg és nem a kalazanciusi Intézmény volt életképtelen, azok nem tudtak visszatérni az újraéledő Szerzet keretébe, mert nekik nem a rend, nem a szerzetesi áldozatos élet kellett, hanem az élet szabadsága. Hogyan is olvastuk tegnapelőtt (1960. okt. 12-én, szerdán) a Matutinum első Nokturnusának második lekciójában? „Ipsi autem non erant de semine virirum illorum per quos salus facta est in Israel.” (I. Makk. V. 62.) – „... non volentis, neque currentis, sed miserentis est Dei.” – Ezt kell nekünk lépten-nyomon vállalnunk, amikor az élet nagy tragédiáit látjuk! Isten kegyelme nélkül semmit sem tehetünk de rajtunk is áll, hogy a kegyelem hívására hogyan feleljünk.
A Lengyelországba visszatérő P. Onofrio érdekében ír Szent Kalazancius valamelyik lengyel főúrnak, hogy legyen pártfogója az említett P Onofriónak. Szent Kalazancius pedig azt ígéri a címzettnek, hogy kész kétszeres kötelezettséggel is szolgálni neki jóindulatáért és mementóiba foglalja nevét. – a levélben említett „Lubiana” valószínűleg a lengyel Lublin városát akarja jelezni, ahol – az összszövegből azt lehet kiértelmezni – lakik a címzett.
„Méltóságos és Főtisztelendő, mindenkor igen nagyra becsült Uram! – P. Onofrio del SS.mo Sacramento atya visszatér Lengyelországba, ahol az elmúlt években, mint Provinciális, két ház alapítását eszközölte Lengyelországban, azzal a reménységgel megy, hogy a piarista Intézmény megmarad abban az országban, úgy hiszem, hogy Lublin felé megy, hogy tiszteletét tehesse Uraságodnál. A legalázatosabban kérem önt, vegye őt pártfogásába és én, aki már el vagyok kötelezve Uraságodnak szolgálatára vállalom a kétszeres kötelezettséget és a mindennapi szentmisémben kérem az Urat, hogy gyarapítsa önt kegyelmeinek áldásaiban, akik a legteljesebb tisztelettel köszöntök. – Róma, 1646. ápr. 28.”
Szent Kalazancius megdicséri P. Caputit a Szerzet érdekében kifejtett buzgóságáért, jól lehet, igen nagyhatalmúak az ellenségek, de reméli az Úr nem fogja megengedni, hogy egész Európa-szerte keresett és a protestánsok részéről is elismerésben részesült Szerzet, amelyet pápák erősítettek meg, hogy most elpusztuljon. Mit szólnak majd az eretnekek, ha olvassák majd a kinyomtatott Brévét. – Érdekes megállapítás, amit a római jóakarókról ír Szent Kalazancius ebben a levélben. – P. Caputi P. Vincenzo Berróval együtt Rómába került 1646-ban, ahol hűséges segítőtársai voltak Szent Kalazanciusnak késő öreg korában. – Érdekes megfigyelni, hogy – jól lehet – nagyjából ugyanazok a gondolatok fordulnak elő az 1646. márc. 17-e után írt levelek mindegyikében, mégis mennyire másképpen, újabb és újabb színezésben, megvilágításban tudja előadni Szent Kalazancius Atyánk mondanivalóját. Mindegyikben akad egy-egy újabb adat, szempont, ami nem volt meg az eddigiekben, az előzőekben.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 21-én kelt levelét, és megdicsérem azért a buzgóságért, amelyet – mint ahogyan írja – kifejtett a Szerzet érdekében mindezideig és a jövőben is hasonlóképpen akar eljárni és, noha az ellenfeleink igen nagyhatalmúak, mindazonáltal remélünk az isteni jóságban, mint amilyen a mienk, amelyet három pápa is jóváhagyott, egész Európa-szerte keresett, és az eretnekek részéről is csak elismerésben részesült Szerzetet, csak Isten tudja, hogy az eretnekek is mit fognak szólni, ha majd olvassák a kinyomtatott Brévét. – Itt Rómában is mindenki részvéttel van irántunk, de senki sem akar elsőnek tárgyalni érdekünkben a mi Urunkkal, a Pápával. – Kérjük tehát mindnyájan imáinkban a mindenkor áldott Istent, hogy részesítsen bennünket abban a kegyelemben, hogy szándékaink szerint tovább folytathassuk munkákat. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. ápr. 28.”
A nagykárolyi piarista rendház történetében olvashatjuk, hogy a Szerzetnek templomot építtető gróf Károlyi naponként kilovagolt a városka határába és onnét a távolból figyelte, hogyan emelkednek a város fölé az épülő hatalmas templom falai, és amikor elkészült – az írás szerint – ennyit mondott: „Tandem aliquando fecimus aliquid!” – A kalazanciusi levelekből is ez a meggyőződés sugárzik: „... fecimus aliquid”. – Isten országáért tett valamit, nagyot és most mit kell látnia? : „... singularis ferus depastus est eam”. – Csak most érződik ki a levelekből, hogy Szent Kalazanciusnak mennyire mindene volt ez az általa alapított Szerzet, hogyne fájna neki pusztulása és mi mindent meg nem tesz, hogy újra életre éledjen a „... vinea dilecta”.
Szent Kalazancius arról értesült, hogy a campii őrgrófné asszony a márc. 17-i hírek hallatára annyira elhidegült a piaristáktól, hogy nemcsak a támogatását akarja megvonni a nevezett háztól, amelynek alapítója volt, hanem a házat is el akarja venni tőlük. Szent Kalazancius fájdalmasan veszi tudomásul, hogy sokan emiatt meggondolatlan lépéseket tesznek, de akik hűségesen akarják szolgálni a Szerzetet, azok számára mindig lesz otthon valamelyik házban.
„Látom, hogy Atyaságod mi mindenről ír és ha igaz lenne az, amit mondanak, hogy a campii őrgrófné asszony arra az elhatározásra jutott, hogy a rendházat női szegényház céljaira adja át, amit nem tudok elhinni, akkor az ottani ház tagjai közül sokan jól át nem gondolt elhatározásokat tennének, mindazonáltal azok számára, akiket az Isten arra választott ki, hogy fenntartói legyenek a Szerzetnek, mindig lesznek házak, amelyek rendelkezésükre állnak, ahol kényelmesen folytathatják szerzetesi hivatásukból folyó feladataikat, kötelességeiket még ha Nápolyban nem is látnák őket szívesen. Örömmel venném, ha Atyaságod után járna annak ebben az ügyben, hogy mi az igazság, és engem értesítene. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. ápr. 28.”
Már előzőleg is értesítette Szent Kalazancius P. Novarit, arról, hogy a nagyhatalmú ellenfeleinknek sikerült olyan Brévét kieszközölniük, amely tönkre tette a Szerzetet, de reményüket nem vesztették el a Szerzet jövőjét illetőleg, egyelőre az a feladat, hogy fenn kell tartani az iskolákat. – A Brévét megküldték az illetékes ordináriusoknak. – Itt mindenki azt tartja, hogy nem veszhetnek el az ottan házak, amelyek olyan nagy érdemeket szereztek mind a katolikusok, mind a protestánsok előtt. – P. Onofrio útnak indul, legyenek segítségére ajánló levelekkel. – Különösképpen kiérdemelték még a protestánsok elismerését is. – Hálásak lehetünk ezekért az értékes sorokért!
„Két vagy három levelet is írtam Atyaságodnak a legutóbbi időkben, mindenről iparkodtam értesíteni, ami csak történt a mi ügyeinkben, remélem, hogy megkapta egy papírdoboz küldeményben azt a levelet is, amelyben röviden közöltük, hogy mi van a Brévében, és ellenfeleink a hatalmasok segítségével kieszközölt Brévével tették tönkre a mi Szerzetünket, mindezek ellenére nagy a mi reménységünk: „... in spem divinam contra spem humanam”, és azzal az eltökélt szándékkal vagyunk, hogy fenntartjuk iskoláinkat mindaddig, míg csak a mindenkor áldott isten valami segítséget nem küld. – Nem tudom, hogy a Brévét megküldték-e Sig. Card. Harachnak, a litomysli ház ordinárius-elöljárójának, és az olmützi elöljárónak, aki az összes moráviai házak ordináriusa?
„Itt sokan úgy látják, lehetetlen, hogy az ottani tájakon megszűnjön a mi Szerzetünk, ahol olyan nagy dolgokat cselekedett és annyi jó példával járt elő nem csak a katolikusok, hanem még az eretnekek (protestánsok) előtt is a szegénységgel és az apostoli életmóddal. – Minden háznak megírtam, hogy iparkodjanak fenntartani Intézményeinket minden szorgalommal és szerzetesi fegyelmezettséggel. – P. Onofrio útnak indult egyenesen Lengyelországba, ahol nagyon ismerik őt mindenfelé, ha Morávián megy keresztül, lássák el ajánló levelekkel, igen sokat számítana egy olyan bizonyság levél, amely tanúsítaná a mieink jó példaadását és hasznosságát, amit megmutattak a mieink ott a múltban és a jelenben is bizonyságot tesznek róla, különösen igen jó lenne ilyen ajánlólevél a litomysli ház ordináriusától, Narach kardinálistól, aki elöljárója „in spiritualibus” a litomysli háznak, de az sem lenne felesleges, ha annak a városnak az elöljáróságától is hoznának ilyen ajánlóleveleket, ahol a mieink működnek, amit a szükség esetén bárhol is felmutathatnak (a maguk igazolására). – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1646. ápr. 28.”
Nem időszerű, hogy valami kegykéréssel forduljunk a Szentszékhez. – Az új Konstitúció az első Bréve szellemében készül el, de mikor? – A kardinális vikárius állandóan a munka folytatására bíztat bennünket. – Akik hivatalosan távoznak a Szerzetből. Kik az igaz hívatottak? – A Szerzet léte, fenntartása az adósságok miatt problematikussá vált.
„Megkaptam Atyaságod levelét. Mi most úgy találjuk jónak, azt a tanácsot tudjuk adni, hogy ne újítsanak semmit se és Őszentségétől se kérjenek semmi kegyet, mivelhogy mostanában olyan a helyzet, hogy nem egykönnyen teljesítenek valami kérést. – Ami pedig a Konstitúciókat illeti, amelyet a első Bréve szellemében kellene elkészíteni, egyáltalában nem tudjuk, hogy valaki foglalkozik-e már vele? – A kardinális vikárius állandóan arra kér bennünket, hogy legyünk türelemmel, maradjunk együtt és folytassuk a Szerzet munkáját és nem szűnik meg arra bíztatni bennünket, hogy reménykedjünk a dolgok orvoslásában. – (A lengyel király ügyvivőjének, Orsi apátnak a leveleiből az tűnik ki, hogy Ginetti kardinális volt a bíboros helynök.) – Németországból az írják, hogy egyesek, a Brévére hivatkozva, bizonyos misevégzések kötelezettségétől szabadulni akarnak.
„Itt egyesek már kieszközölték azt a Brévét, egyesek pedig mos fáradoznak annak megszerzésén, amelynek értelmében – köztudomású dolog, hogy akinek van valami öröksége, vagyona, amelyből tisztességesen megélhet, azoknak megengedik, hogy világi papi ruhában járhassanak otthon, ezek alapján csak kitűnik majd, hogy az igazán Istentől hivatottak szerzetünk számára, mindvégig kitartanak azok, mert egész biztosra vesszük, Isten nem engedi meg, hogy megsemmisítsék teljesen Szerzetünket. – Értesítsen engem arról, vannak-e ott olyanok, akik fel akarják cserélni a Szerzet ruháját? – Itt mindent elkövetünk, hogy a Szerzetet fenntartsuk, noha, annyi az adósságunk – egyedül a jó Isten tudja, hogy kinek köszönhetjük –, hogy szinte nem tudunk eleget tenni a kötelezettségeknek, és nem tudjuk, hogyan lehet fenntartani a házat. Kérjük az Urat imáinkban, hogy segítsen meg bennünket ebben a borzasztó helyzetben és áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1646. ápr. 28.”
Szent Kalazancius nem helyesli, hogy a nápolyiak kérték a kötelező miséknek a redukálását. – A nápolyi kardinális akkor veszi át az elöljárói szerepet, ha majd megkapja a kardinális vikáriustól a Brévét, és bizonyára nem fog ott olyan súlyos visszaéléseket találni, mint amilyenekről a Bréve beszél. – A hatalmasoknak, a nagyoknak a viszálykodása miatt nagy a nyugtalanság Rómában, és emiatt nincs idő arra, hogy kisebb dolgokkal foglalkozzanak.
„Látom, hogy mi mindenről ír a múlt hó 28-án kelt levelében. – Nagyon sajnálom, hogy kérték a kötelezően vállalt misék számának a redukálását, ezzel az eljárással csak még jobban elidegenítették tőlünk a Pápát, miért kellett olyan sok misét vállalniuk annak idején. Nem hiszem, hogy kedvezően intézik el ezt a kérelmüket, mert hallottam már, hogy mások is hasonló kérelmeket terjesztettek elő és semmi eredménye sem lett annak.
„Ami pedig a Brévét illeti, ha a kardinális vikárius innét elküldi oda a bíboros érdeknek a Brévét, csak akkor veszi át az elöljárói szerepet az érsek az ottani házak felett, nem hiszem, hogy olyan súlyos hibákat találna ott, mint amilyenekről a Bréve beszél. Atyaságod mindezideig nem küldte meg észrevételeit a dolgokról, mint ahogyan írta, hogy majd megküldi.
„Itt Rómában, annyi a nyugtalankodás, a zavarkodás, nehogy tényleg fegyverre kerüljön a sor a nápolyi alkirály, Almirante és Este kardinális, Franciaország protektora között, a Pápa készenlétben tartja a gyalogságot és a lovasságot az egész környéken, ahol ezek az említettek tartózkodnak, és azonkívül Róma különböző utcáin állandóan cirkálnak a gyalogos és a lovas fegyveresek, adja Isten, hogy ezek a gondoskodások, szorgos vigyázások hozzák meg a várva-várt megegyezést a felek között. – Más oldalról meg az hallatszik, hogy a nagyherceg felkészülten áll a nagy Armadával szemben való védekezésre, amely Savona közelében, Vadónál állomásozik, itt készenlétben van háromezer gyalogos és ezer lovas, akiket – ahogy mondják – Tomaso herceg küldött. – Ezek miatt annyi az intézkedés itt, Rómában, és olyan félelem üli meg a lelkeket, hogy teljesen megfeledkeznek a kisebb jelentőségű dolgokról. – Kérjük az Urat, hogy engedjen nekünk békét minden ügyeinkben és nyugalmat, de legfőképpen Szerzetünk ügyeiben. – Róma, 1646. már. 5.”
Már két héttel ezelőtt írt levélben is (4367. lev.) aggodalmát fejezte ki Szent Kalazancius, hogy milyen beláthatatlan következményekkel járna, ha a campii őrgrófné asszony megvonná az ottani piaristáktól a támogatást, most újra szóvá teszi levelében ezt a fenyegető veszedelmet és kéri P. Simonét, értesítse, hogy mi a végső akarata az említett asszonyságnak. – Az Atyák állhatatossága, megmaradása bizonysága annak, hogy igazi hivatással szolgálják az Intézményt, bárcsak minél többen volnának az ilyenek. – A Szerzetet ért megaláztatási idő után írt levelekben majdnem mindegyikben olvashatjuk a buzdítást, ahogyan Szent Kalazancius a rendtagokat a Szerzet további hűséges szolgálatára kéri, nemkülönben annak a reményének a kifejezését, hogy előbb vagy utóbb, illetékesek közbenjárására, majd csak módosul a Szerzet helyzete, de ezek a reménykedések sem váltak valóra, de – mintha ő is érezte volna, hogy nem sokat remélhet az emberi megértéstől, jóakarattól, éppen azért leveleiben egyre gyakrabban visszatérő gondolat, hogy minden reménykedése Istenben van.
„Szerfölött kellemetlenül érintene a dolog, ha az őrgrófné asszony csakugyan elvenné a házat a mieinktől, van ott annyi szerzetes abban a házban és a nápolyi tartományban, hogyha ezek mind együtt lesznek, akkor nemcsak a campii házat tudják bőven ellátni, hanem még máshova is tudunk beosztani belőlük, sajnos, vannak olyan szerzetesek is, akik a Szerzet romlásán dolgoznak, de vannak, akik mindent elkövetnek, hogy a házat kiemeljék elesettségéből. Nagyon örülnék annak, ha arról kaphatnék értesítést, hogy az említett asszonyság kitart-e amellett az elhatározása mellett, hogy felmond-e a mieinknek, vagy maradhat-e ház?
„Ha a mi ottani Atyáink nagy türelmességgel ki tudnák várni a mi ügyeinkben való végső határozatot, az annak lenne igen nagy bizonyítéka, hogy igazi hivatással szolgálják a Szerzetet, de most arra kell gondolnunk, hogy a mindenkor áldott Isten választotta ki azokat, akik állhatatosan megmaradnak a szerzetesi életkeretben, hogy ezáltal mentsék a Szerzetet. – Az Úr adja meg mindnyájunknak azt a kegyelmet, hogy felismerhessük azt az igazi utat, amelyen nekünk szolgálnunk kell Isten szent Felségét, és ne engedje meg, hogy a szenvedély olyan megoldásra ragadtasson bennünket, amely a lélek üdvösségének a kárára lehet. – Mindazonáltal ne veszítsük el reménységünket, hogy a mindenkor áldott Isten majd a maga idejében küld nekünk alkalmas segítséget. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. máj. 12.”
Szent Kalazancius arra kéri a nápolyiakat, hogy mindaddig engedelmeskedjenek az elöljáróknak, míg a Bréve odaküldésével más intézkedés nem lesz. – Reméli a firenzei és a pisai ház megmaradását és várja a híradást a lengyelországi és a németországi piaristáktól. – Örömmel venné az értesítést, hogy kikre számíthat, hogy kik maradnak meg, de – remélhetőleg – azok sorsa is elintéződik, akik nem szándékoznak megmaradni. – Értesítés a megkapott pénzről.
„Látom, hogy Atyaságod mi mindenről ír. Nagy megütközéssel hallom, hogy az ottani két házunkban nem valami nagy szerzetesei fegyelemben élnek, sőt, elég sok a nyugtalankodás, a zavarkolódás, nem akarnak engedelmeskedni az elöljáróknak, pedig, míg hivatalosan ne közli az ordinárius a Brévét, addig meg kell adni az elöljárónak a tiszteletet a rendi szabályzatok értelmében. Reménykedünk, hogy a firenzei és a pisai rendházak megmaradnak, várjuk a feleletet Lengyelországból és Németországból. – Atyaságod nézzen körül, van-e valaki abban a házban, aki mindvégig állhatatosan tudja kivárni a végső döntést a mi ügyeinkben, mert a dogok nem maradhatnak így, ahogyan vannak már hónapok óta. – Bizalommal nézünk az isteni gondviselés elé, hogy gondoskodni fog azokról a fratellókról, akik nem felelnek meg a Szerzet követelményeinek, akik nagyon is nyughatatlanok, kell, hogy legyen már valami ügyeinknek orvoslására.
„Ami pedig a küldött 10 scudit illeti, megkaptuk, átadtuk annak, akit illet. Bármi új dolog adódna, fordulna elő, értesítéssel leszek. – Az Úr áldjon meg bennünket szent kegyelmével, hogy minden nehézséget leküzdhessünk, és az ő szent áldása legyen velünk mindig. – Róma, 1646. máj. 12.” – A mellékelt levelet Atyaságod juttassa el Calabriába és az átvételről kérjen igazolást.”
Már egyik előző levélben (4370. lev.) szóvá tett Szent Kalazancius, a nápolyiak nem cselekedtek okosan, amikor a Szentszéktől az elmondandó misék számának a csökkentését kérték, most újra figyelmezteti őket, hogy másképpen kellett volna eljárniuk a kérelem előterjesztésében. – A modenai kardinálishoz írt levél. – az aversai alapítás kérdése. –A felesleges képek eladása. – Személyi ügyek: halálozás, szentszéki engedéllyel távozások.
„A levelében feltett kérdésre csak azt válaszolhatom, hogyha misék ügyében beadott kérvényben azt írták volna, hogy a misemondás kötelezettsége könyvek (?) vásárlásából származik, és nem kimondottan misestipendiumok átadásából, elfogadásából, akkor valószínűleg könnyebben megkapták volna az elmondandó misék redukálását, de mivelhogy nem így van a dolog, csak arra számíthatnak, hogy a Kúria semmitmondó szavakat fog közölni. – Ami pedig a Sig. Conte Ottonellitől a modenai „Serenissimo” – fenséges – kardinális uramnak küldött levelet illeti, mihamarabb átadjuk, adja Isten, hogy valami eredménye legyen. – Ami pedig Aversát illeti, lehet szó a dolgokról, tartsák evidenciában a kérdést mindaddig, míg emberünk nem lesz. – Ami pedig a képek eladását illeti, ha ezeket nem lehet tovább tartani a házban, érdeklődjék meg, hogy mennyi misevállalással lehet túladni rajtuk, akkor aztán majd lehet egyezkedni.
„Ma reggel indult útnak Nápolyba P. Gio. Antonio és majd onnét megy Turiba. Genovából írják, hogy P. Pietro Agostino meghalt otthonában rosszindulatú lázban, és már odáig jutott a helyzet, hogy elveszítjük azt a házat az ottani rendtagok egyenetlenkedéseik miatt. – Azt mondják, hogy a francia P. Gio. – Brévét kieszközölvén – a Néri Szent Fülöp oratóriumába lépett át, és egy szakács fratello és még mások is igyekeznek szentszéki engedéllyel. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. máj. 19.”
„Meg vagyok győződve arról, hogy a bíboros érsek már megkapta a Brévét, és hogy majd a vikáriusának mindenre lesz gondja, hogy az egyenetlenkedéseket elsimítsa, és hogy a Szerzetből távozni akarókkal majd tárgyal.
„Ide semmi újabb intézkedés nem érkezett a Bréve hivatalos kihirdetése óta, részletesebben beszámol majd mindenről P. Gio. Antonio, aki ma reggel indult útnak Nápolyba és majd onnan Turiba megy. – Atyaságod a maga részéről tegyen meg mindent, hogy a Szerzet fennmaradjon, mi minden bizonnyal reméljük, hogy az Isten kezéből egész biztosan jön majd valami segítség. – Ezeket akartam jelenleg megírni, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. máj. 19. – Azt írják Genovából, hogy P. Pietro Agostino rosszindulatú lázban meghalt az övéi között.”
A nápolyiakon már csak az segít, ha megküldik a Brévét az ordináriusnak. Akik pedig Brévét eszközöltek ki, azok minél előbb intézkedjenek annak értelmében. – A lengyel király jezsuita testvére kardinális lesz, a mi ügyeink újra csak halaszódnak, mi csak Istentől várhatunk segítséget. – A Barberini kardinálisok rehabilitálása.
„Látom, hogy mi mindenről ír Atyaságod. Szerintem, az ottani házaknak egyetlen orvosága az lesz, ha megküldik a Brévét az ordináriusnak. Az elmúlt szombaton el akarták küldeni, de a kardinális vikárius titkára a postázással csak éjjel (napnyugta után) egy órakor lett készen, így csak Genovába tudta elküldeni a Brévét, de Nápolyba már nem mivelhogy a postakocsi ekkorra már elindult, amelynek azt vinnie kellett volna. – Amennyiben Atyaságodnak módjában van, közölje a vikáriussal és a vizitátorral, hogy adjanak ki valami alkalmas intézkedést az ottani házak békességének az érdekében, és arra is legyen gondjuk, hogy akik Brévét eszközöltek ki, azok minél előbb hajtsák is végre.
„Németországból és Lengyelországból mindezideig nem jött semmi válasz, nem tudunk semmit sem. – Azt beszélik, hogy a lengyel király kérte öccsének, a jezsuita P. Casimirónak bíborossá való kinevezését, a jövő hétfőre várják ennek megtörténtét, ezek folytán szinte biztosra vehetjük, hogy ez alkalommal nem tárgyalják a mi ügyeinket, sőt, talán bizonytalan időre el is halasztják a modenai kardinális kérésére, így nem marad más hátra, csak egyedül Istentől várhatunk segítséget, ami sokkal biztosabb mint az embereké.
„Azt mondják, hogy a Barberini kardinálisokat visszahelyezik teljes jogaikba, a régebbi méltóságaikba, akkor most majd a ravellói püspök is (Mons. Panicola) elfoglalhatja állását, amit a Barberini kardinális helyezett neki kilátásba, ha csakugyan minden úgy van, ahogyan mondják, íme, milyen tekintélyük van a franciáknak mindenfelé. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. máj. 26.”
„Úgy hallom, hogy ezzel a postával érkezik meg oda a Bréve. Atyaságod járjon el hivatalosan, hogy P. Gio. Leonardót fogadják be valamelyik ottani házban, nehogy visszajöjjön társaival, a nápolyi Bonaventura di S. Tomaso d. Aquinóval együtt Rómába, tegye meg ezt ennek a háznak a békéjéért, nyugalmáért, mert így informáltak engem felőle, ezt a megbízatást Atyaságod végezze el teljesen egyedül, senkivel sem közölje, hogy nem kívánatos az ő ideérkezése és értesítsen engem arról, hogy mit végzett. És ha netán valaki ebben az ügyben hosszabban írt volna Atyaságodnak, csak annyit válaszoljon neki, hogy arra legyen gondjuk, hogy akik kieszközölték a Brévét, azok távozzanak minél előbb, és ne akadályozzák a Szerzetet munkájában. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. máj. 26.”
„Írtam az érsek vikáriusának, mert egyenesen neki küldik meg a Szerzetünk ügyében kiadott Brévét, hogy támogassa Szerzetünket mindabban, amit jónak talál. Arra is megkérem, hogy P. Gio. Francescótól és Atyaságodtól kérjen részletes információkat. – Nézzen annak szorgalmasan utána, hogy az említett vikárius megkapta-e a Brévét, és P. Gio. Francescóval együtt informálják őt a ház állapotáról és mindarról, amit a Szerzet érdekében jónak lát. – Ha pedig netán nálunk valami újabb dolog adódna elő, értesítéssel leszünk. – Ne adjon hitelt azoknak az egyéni leveleknek, amelyeket az illetők a saját véleményüknek és szenvedélyes hangulatuknak megfelelően szoktak megírni. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. máj. 27.”
„Látom, hogy mi mindenről ír Atyaságod, mindezt megbeszéltem P. Gio. Stefanóval, és ő azt mondotta, hogy minden további nélkül jöhet, teljesen szabadon Rómába, ahol a házban szíves fogadtatásra talál. Éppen ezért ne késedelmeskedjék az utazással, amikor már kellemetlen lenne a nagy meleg miatt. Ha majd megérkezik Rómába, itt majd megtudja, hogy mi lesz a teendője. – Ezeket akartam megírni. – Róma, 1646. máj. 30.”
Nagyon érdemes és egyben érdekes levél.
„Látom, hogy mi mindenről írt Atyaságod. Higgye el, hogy nem mulasztunk el egyetlen alkalmat sem, minden megkívánt szorgalommal után járunk a dolgoknak, hogy valami kegyet kieszközöljünk Őszentségétől, de mind a mi Urunk a Pápa és mindazok, akik a mi ellenfeleink, nagyon szigorúan ragaszkodnak ahhoz, hogy most semmiféle kegyet sem akarnak engedélyezni. Mindazonáltal megvan az a reményünk, hogy a mindenkor áldott Isten majd megváltoztatja Őszentségének a szívét és nem engedi meg, hogy a mi Szerzetünk teljesen tönkre menjen. – Lengyelország és Németország részéről igen nagy kedvezések vannak kilátásban, de csak az Isten annak a tudója hogy mit fognak intézni. Mindezideig semmit sem sikerült kieszközölni. – Értesítéssel leszek, ha valami újabb dolog történne, ami talán hamarosan be fog következni.
„A Bréve bizonyára megérkezett már oda. Atyaságodnak a feladata, hogy informálja az ordináriust a maga felfogása szerint a szerzetesi szabályok teljes megtartása szerint élőkről, az obszervánsokról és a fegyelmezetlenekről mégpedig olyan értelemben, hogy lássa, Atyaságodat a jóakaró szeretet vezeti mindenben és nem a szenvedélyes elfogultság és szorgalmazni lehetne, hogy akik kieszközölték a Szerzetből távozási engedélyt adó Brévét, azok menjenek haza, hogy még orvosolni lehessen azokat, akik engedik magukat kormányozni. – Szeretném tudni, hogy Sig. Cotignola megkapta-e a kalapot, amelyet P. Gio. Antonio vitt neki? – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. jún. 2. – Atyaságod azon legyen, hogy a Nápolyba érkező fr. Bonaventúrát tartsák ott.”
Szent Kalazancius arról számol be ebben a levélben P. Berrónak, hogyan történt a római ház elöljáróságának a megválasztása. – Akik nem akarnak élni a Bréve-nyújtotta kedvezménnyel. – Szent Kalazancius érdeklődve várja, hogy a nápolyi vikárius generális hogyan intézkedik a Bréve vétele után?
„Amikor titkos szavazással P. Gio. Stefano (Spinola) atyát házunk elöljárójává választották, a kardinális vikárius mindenkit arra kért, hogy engedelmeskedjenek az új elöljárónak, és mindenki folytassa a hivatás szerinti munkáját békességgel és megnyugvással abban a reményben, hogy idővel minden rendeződik, ezzel el is volt intézve az elöljárói kinevezés anélkül, hogy bármiféle megbízó levelet is adott volna, így kormányozza a házat az említett Atya a kardinális vikárius beleegyezésével választott négy tanácsossal együtt, akiket minden fontosabb ügyben meghallgat. Jól lehet, itt egyesek azt emlegetik, hogy az említett Atya megkapta azt a Brévét, amelynek értelmében elhagyhatná a Szerzetet, de nem akar élni ezzel a jogával, mindenki nagyon jól tudja, hogy P. Stefano (Cherubini) is megszerezte ezt a Brévét, de felfüggesztette annak végrehajtását.
Nálunk semmi újság, várom az első postával az értesítést, hogyan rendelkezett a vikárius generális, mint elöljáró, miképpen orvosolta a mieink részéről megnyilvánuló annyiféle véleményt, hogyan tudott megegyezésre jutni az annyiféle véleménykülönbség között és hogy milyen véleménnyel van a mi Szerzetünket illetőleg. – P. Gio. Leonardót illetőleg más lett a vélemény, nem hiszem, hogy valaha is oda fog menni. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Róma, 1646. jún. 9.”
„Igen tisztelt, kegyes jó Uram! – Köszönettel vettem Uraságodnak személyem és Szerzetünk iránti kegyes jóindulatát, a mindenkor áldott isten fizesse meg sokszorosan a lelki javak bőséges adományozásával, amiben bizonyára része lesz, ha alázatosan felkészül azoknak befogadására, mivelhogy az Isten mindig igen bőkezűnek mutatja magát azokkal szemben, akik megalázzák magukat a mindenkor áldott Krisztus példáját követvén. – Én nem szűnöm meg imádkozni uraságodért azzal a kéréssel, hogy hasonlóképpen cselekedjék ön is érettem, készségesen állok mindenkor rendelkezésére, amennyiben alkalmasnak talál arra, hogy valamiben szolgálatára lehet valamiben. – Róma, 1646. jún. 9. – Az Úrban mindenkor kész szolgája, Isten Anyáról nevezett József.”
Érdemes, szép levél, igazi mintája annak, hogy lehetünk valakivel szemben hálásak és figyelmesek.
Szép intő, figyelmeztető levél: a jók viseljék el türelmesen a fegyelmezetleneket, tudjanak segítségükre lenni, de munkálkodjanak saját lelki üdvösségükön is.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 8-án kelt levelét, szerintem, az ilyen zavaros időkben azok, akik nem vesztették el higgadt gondolkozásukat, akiket nem vakított el a szenvedély, mutassák meg okosságukat és lelkiségüket azzal, hogy türelmesen el tudják viselni a fegyelmezetleneknek minden rendetlenségüket és nem csak imádsággal sietnek segítségükre, hanem – amikor az alkalom úgy hozza – szeretetteljes buzdítással is, hogy kerüljék az egyenetlenkedéseket és a felesleges követelődzéseket és gondoljanak saját lelkük üdvösségére. Én nem szűnöm meg imádkozni értük és azért, hogy békesség legyen abban a két házban. – Itt az ismert nehéz helyzetben vagyunk, de minden reményünk megvan arra, hogy a mindenkor áldott Isten hamarosan segítséget nyújt nekünk. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. jún. 16.”
Az előző levélhez hasonlóan ez is megszívlelendő utasításokat ad, hogy milyen magatartással legyenek az emberek az ilyen megrendítő helyzetben. Ez a levél Szent Kalazancius másik hűséges fiának, P. Berrónak szól. Az év vége felé mindketten, P. Caputi is, meg P. Berro is Rómába kerülnek, hogy segítségére, támaszára legyenek az olyan sokat zaklatott Atyának, Szent Rendalapítónak.
„Látom, hogy Atyaságod mi mindenről ír. – Mivelhogy annyi szenvedélyesség szól bele a mi ügyeinkbe, szükségesnek tartom, hogy – a higgadtságot megőrizve – amennyire csak lehetséges, a lehető legjobb módon iparkodjék a közérdeket türelmesen szolgálni és Atyaságod azzal fogja megmutatni szeretetét, hogy mindenben az igazságot fogja szolgálni, forduljon oltalomért, segítségért az Úrhoz, tanítsa meg arra, hogy is kelljen viselkedni ezekben a zűrzavaros időkben, különösképpen imádkozzék a fegyelmezetlenekért, névleg pedig fr. Antonióért, ezek nem tudják, hogy mit cselekszenek, mivelhogy a szenvedély irányítja minden cselekedetüket.
„Mindent elkövetünk, amit csak tehetünk, hogy a Szerzetet megmentsük, fenntartsuk a nyári hónapokban abban a reménybe, hogy ezeknek elmúltával majd csak jön valami segítség, minden jel megvan arra, hogy az illetékesek tehetnek valamit érdekünkben, nekünk pedig arra kell törekednünk, imáinkban, hogy a mindenkor áldott isten gondviselő szeretetét, jóakaratát javunkra kiérdemeljük. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. jún. 16.”
Szent Kalazancius örül annak, hogy P. Caputi lett a ház prokurátora. – Érdekli, hogy a kardinális és vikáriusa milyen magatartással vannak a piaristák iránt? – Annak örülne, ha sokan hűségesek maradnának a Szerzethez a gyermekek szempontjából.
„Nagyon örülök annak, hogy Atyaságodat választották meg a ház prokurátorának, nagy szorgalmatossággal és hűségesen végezze új hivatalának feladatait annál is inkább, hiszen olyan jó munkatársat kapott Sig. Palma személyében, aki nagyon is jártas az efféle dolgokban. – Szeretném tudni, hogy a kardinális (Ascanio Filomarino) és az ő vikáriusa milyen magatartást tanúsítanak a mi Atyáinkkal szemben, akik annyiféle véleményen vannak, egyesek éppen nem valami nagy ragaszkodással vannak a Szerzet iránt, nem nagyon húznak a Szerzethez, Brévéket eszközölnek ki, hogy visszatérhessenek a világba. Nagyon örülnék annak, nagyon szeretném, ha volna annyi hűséges emberünk, hogy fenn tudnánk tartani a szerzetesi közösségeket és az iskolákat a gyermekek javára. – Ez utóbbira válaszoljon nekem Atyaságod az igazságnak megfelelően.
„Ami pedig a 200 scudit illeti, annál jobb lesz, minél előbb küldik. – Itt nálunk semmi olyan újság nincs, amiről érdemes volna beszámolni. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. jún. 23.”
Érdekes híradás ennek levélnek minden sora. – Az egyik előző levélből arról értesültünk (4375. lev.), hogy a Barberini kardinálisok visszakerülnek állásukba, méltóságukba és velük együtt a ravellói püspök is remélheti szerencsésebb alakulását helyzetének, aki annak idjén fáradozott a Szerzet ügyében, Mons. Panicoláról van szó. De ebben a levélben arról értesülünk, hogy ezek az idők az ő számára is csak a türelemnek a próbára tétele, mivelhogy a Barberiniék ügye is csak igen vontatottan megy, hozzá még a kapucinus (Barberini) kardinális súlyos beteg is. – Rómából Cagliariba visszatérő P. Pier Francesco Salazar Maldonado atyától majd bővebben is értesülnek, hogy itt a kardinális vikárius, mint elöljáró milyen magatartást tanúsít a Szerzettel szemben. – Arra buzdítja a levél végén Szent Kalazancius P. Berrót, hogy ezekben a zavaros helyzetekben is tudja megmutatni türelmességét és a megpróbáltatások elviselése szolgáljon neki érdemül. – Lengyelországból, meg Németországból is várják a jó híreket.
„Abban a hiszemben vagyok, hogy Atyaságod már visszatért Ravellóból és értesíteni fog engem arról, hogy a mi hűséges jó püspökünk jól van-e? Az ő számára is a jelenlegi idők arra alkalmasak, hogy bizonyságot tegyen türelmességéről és az Istenben való törhetetlen reménykedéséről, az emberi megítélés szerint, nem nagyon halad a Barberini-féle ügyeknek a rendezése, nem nagyon hallatszik, hogy valami kedvezően alakulnának azok a dolgok, de a mindenkor áldott Isten mindent úgy rendezhet el a világon, ahogyan Ő szent Felségének a legjobban megfelel.
„Itt mindenki arról beszél, hogy a kapucinus (Barberini) kardinális súlyos beteg, de ez csak olyan népi mendemonda, amely kis dolgokból nagyot csinál. – Majd P. Pier Francescótól sok mindent megtudnak, hogy a kardinális vikáriusnak, mint elöljárónak milyen a magatartása velünk szemben, különösképpen pedig Cagliarival szemben. – Atyaságod mindezen helyzetekben még egyszer bizonyságot tehet türelmességéről és csak érdemeket szerezhet azon nehézségek elviseléséből, amiket a nem-nápolyiaknak el kell viselniük az ottaniak részéről (később Ascanio Filomarino kardinális kitiltotta Nápoly területéről a nem-nápolyi piaristákat). – Ha Németországból és Lengyelországból valami érdemes híreket kapunk, napról-napra várjuk a híradást – akkor majd értesítjük Atyaságodat is. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. jún. 23.”
Ebben a levélben szó van újra az aversai alapításról, az új Konstitúciók megírásáról, amelyet Cherubininek kellett volna összeállítania (de, szerencsére nem lett belőle semmi!), halálozások a bíborosi testületben, ez alkalommal is kéri Szent Kalazancius, hogy a kicsinyekkel együtt meg ne szűnjenek imáikban kérni az Urat a Szerzetért.
„Látom, hogy mit ír Atyaságod levelében az aversai alapítással kapcsolatban, de nem hiszem, hogy valami biztató intézkedést fognak kapni innét Rómából P. Stefanótól, aki most arra hivatkozik, hogy Őszentségétől utasítást kapott, hogy készítse el Szerzetünk új konstitúcióját, és ő úgy véli, hogy a Mons. Asszeszor intézkedésére történt ez. Atyaságod ezek alapján elgondolhatja, hogy miféle Konstitúció lesz az, azt mondják, hogy majd egy Bréve kíséretében fog megjelenni, talán még július vége előtt, de mindezek ellenére én még nem adtam fel a reményt, hogy még a nyár folyamán jön valami segítség.
„Lengyelországból és Németországból a nagy ígéretek folytán nagy eredményeket várunk, ha valami eredmény lesz, értesíteni fogjuk. – Itt néhány nappal ezelőtt jobb hazába költöztek Valenzé és Ceva kardinálisok, erről és más egyebekről értesülni fognak a hivatalos híradásból. – Folytattassák a gyerekekkel és más buzgó személyekkel az imádságot állhatatos kitartással. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. jún. 30.”
A hűségesek teljesítsék továbbra is kötelességeiket. – Meglepően szép és magasztaló sorok Mons. Panicoláról, a ravellói püspökről. – Mindenki eljárhat a maga ügyében Rómában a bíborosoknál. – A nápolyi bíboros érsek előírásaihoz igazodjanak. – Fr. Antonio magatartása aggasztja Szent Kalazanciust.
„Megkaptam levelét, látom, mi mindenről ír. – Jól lehet, egyesek kieszközölték a Brévét és elhagyták a Szerzetet, mások pedig ugyancsak megszerezték, de nem lehet tudni, hogy mit akarnak, a többiek pedig csak végezzék továbbra is az Isten-szolgálatot, majd a maga idejében az Isten kinyilvánítja, hogy kiben mi lakik. – Ami pedig Mons. Pancolát illeti, szerintem a mindenkor áldott Isten nagy érdemszerzésre ad neki számtalan alkalmat, imádkozzunk érte, hogy az Úr áldja meg jó egészséggel, gyarapítsa benne azt a lelkületet, hogy kinyilváníthassa szívében lakozó nagy szeretetét olyan cselekedetekkel, amelyek egyaránt bámulatra ragadtatják mind az ő alattvalóit, mind az ismerősöket.
„Ami pedig a campii P. Pietrót illeti, megírhatja neki, hogy a maga ügyében személyesen járhat el a kardinális uraknál, ha majd Rómába jön a nagy meleg múltával útban Bologna felé. Adja meg az Úr, hogy mindkét házbeliek szorgalmasan tartsák meg a bíboros érsek dekrétumait, hogy mégis valami szabály szerint létezzék a Szerzet. – Számoljon be nekem arról, hogyan viselkedik fr. Antonio della Concezione, mivel azt hallom, hogy nagyon szabados viselkedésű lett nem szeretném, ha olyas valamit követne el, amivel súlyosan megbántaná az Istent, hiszen mindnyájunknak számot kell adnunk minden haszontalan szóról. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. júl. 7.”
Nem időszerű az aversai alapítással foglalkozni. – Az új Konstitúció tervezetét egy bizonyos valaki készíti, de bizonyára átnézi majd több prelátus is. – Csak akkor remélhetünk Istentől segítséget, ha fegyelmezetten élünk, éppen ezért imádkozik mindenkiért, de különösképpen fr. Antonióért, hogy szerzetesi fegyelmezettségben éljenek. – Szeretetteljes érdeklődés Mons. Panicola felől.
„Ami pedig az aversai ügyeket illeti, szerintem a jelen helyzet nem időszerű arra, hogy komolyan foglalkozzanak azzal, hacsak a Szerzetünk sorsa nem fordul hamarosan jobbra, lehetséges, hogy ezen a nyáron valami segítséget kapunk az Istentől. – Ami pedig a Konstitúciókat illeti, jól lehet, egyesek azt mondják, hogy P. N. készíti a tervezetet, én mindazonáltal azt hiszem, hogy két vagy három prelátus azt fogja tanulmányozni és módosítani fogja.
„Nagyon szeretném, ha abban a két házban mindent elkövetnének, hogy fegyelmezett szerzeteseknek lássanak, legalábbis ebben a rövid nyári időben, hogy a mindenkor áldott Isten megkönyörülve rajtunk küldene valami hatékony segedelmet Szerzetünk javára. – Szeretném, ha az én nevemben, amennyiben jónak látja, figyelmeztetné fr. Antonio della Concezione fratellót, hogy a jövőben példásabban viselkedjék, mint a múltban, ha pedig nem úgy lesz, a mindenkor áldott Isten igen szigorú számadásra hívja cselekedetei miatt. Imáiban kérem az Urat, adja meg neki azt a kegyelmet, hogy úgy szolgálhasson az Úrnak, mint ahogyan azt én szeretném, azonfelül kérem mindkét ház összes tagjait, hogy mindnyájan törekedjenek az igazi szerzetesi tökéletességre. – Értesítsen engem arról, hogy van a ravellói püspök, könnyen meglehet, hogy még két hónap letelte előtt jó alkalma lesz Rómába jönnie. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. júl. 14. – P. Gabriele ez alkalommal nem ír, kimenti magát.”
Rövid intézkedés egy fratello ügyében és köszönti Szent Kalazancius a chietii jótevő családot.
„Nápolyból arra kérnek engem, hogy az ottani házak nyugalmának, békességének a szempontjából igen szükséges lenne, ha Atyaságod befogadná a chietii házba fr. Vincenzo della Madre di Dio fratellót, aki a nápolyi Porta Reale házban ruhatáros, tegye meg tehát ezt a szívességet ennek a fratellónak az érdekében, hálás leszek érte. P. Angelo majd részletesebben is beszámol az itteni eseményekről. – Köszöntse nevemben Signora Claudiát és nővérét és áldja meg nevemben a házbelieket. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. júl. 14.”
Nagyon érdekes és értékes levél. Sok mindenről van szó benne.
Legelsőbben is arról értesülünk, hogy P. Grien atya megérkezett Nikolsburgba, aki több mint egy évvel ezelőtt, 1645. ápr.-ban kapott utoljára levelet Szent Kalazanciustól, de ettől kezdve, szinte a Szent Rendalapító haláláig, rendszeresen kap tőle leveleket, aki most otthonában akar segítségére lenni a megalázott Szerzetnek. Egyúttal élteti a reményt P. Novariban, hogy tartsanak ki a leghűségesebbekkel a Szerzet fenntartásában, bizonyára hamarosan ránk tekint az Isten, hiszen a legjobbaknak is az a véleménye, hogy sokáig nem maradhatunk így. – Nagyon érdekes a levélnek az a részlete, amelyben azt írja Szent Kalazancius, hogy a Cagliariba visszatérő P. Pier Francesco Salazar Maldonado atyát arra bíztatta a kardinális vikárius, hogy csak öltöztessenek be novíciusokat, hiszen mire letelik a noviciátusi két év, arra bizonyára úgy fog alakulni a helyzet, hogy már majd fogadalmat is tehetnek. – Nagyon érdekes mindaz, amit a levél utolsó részletében ír Szent Kalazancius Cherubiniről. – Végül megköszöni az elmondott miséket.
„Én mindannyiszor válaszoltam leveleire, valahányszor csak kaptam egyet-egyet Atyaságodtól, most arra a legutoljára érkezettre válaszolok, amelyben arról értesít, hogy szerencsésen és épségben megérkezett P. Pietro Paolo (Grien) társával együtt, aki azzal a nagy elhatározással ment haza, hogy mindenképpen segítségére akar lenni a Szerzetnek, amely most mély megalázottságban van jelenleg egyesek állhatatlansága és kicsiny hitűsége miatt, mindazonáltal mi biztosra vesszük, hogy a mindenkor áldott Isten felemeli aléltságából Intézményünket még akkor is, ha még szánalmasabb sorsra is jutott volna. – Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy erősítse a lelket azokban, akik legjobban megfelelnek szándékainknak és egész biztosra ehetik, hogy az Isten hamarosan gondoskodik megfelelő segedelemről. Itt Rómában egész nyíltan mindenki arról beszél, hogy nem maradhat így sokáig egy olyan Intézmény, amely annyira kívánatos és példaszerű volt.
„Most indult vissza a szardíniai Cagliariba P. Pier Francesco, aki itt járt Rómában az ottani rendház egynémely ügyében, és a kardinális vikárius arra bíztatta, hogy csak egész nyugodtan öltöztessen be novíciusokat, mert azt mondotta, hogy mire letelik a noviciátus két esztendeje, arra bizonyára megtalálják a megoldást arra is, hogy letehessék a fogadalmat az illetők. – Ezt részleges kérdést illetőleg várom a jelentést Atyaságodtól is, hogy mit tehetne, és mit kell tennie ebben a dologban.
„Ha netán valaki szeretne beöltözni, Atyaságod ezt az ügyet halassza el az őszi hónapok beálltáig, akkor majd meg tudjuk írni, hogy mitévő is legyen, és küldeni fogunk valami segítséget a Szerzet fenntartására.
„Csak az Isten tudja, hogy P. Stefano hogy viselkedett a múltban, de most mindenki arról beszél, hogy lemondott a Collegio Nazarenóval kapcsolatban kapott megbízatásról, és most a kieszközölt Bréve birtokában vissza akar térni a világba, ennélfogva nem foglalkozik többé az új Konstitúciók megszerkesztésével, mint ahogyan minden szándéka azt volt, hogy ő majd összeállítja. – Bármi is történik itt lépésről-lépésre, mindenről értesíteni fogom Atyaságodat. – Mindig megkaptam azokat a miséket, amelyekről Atyaságod értesített, hálás vagyok érte. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1646. júl. 21.”
„Ember tervez, Isten végez.” – mondja a levél első fejezet. Buzdítsa a hűségeseket kitartásra még akkor is, ha az alvilági ellenség mindent megpróbál Szerzetünk teljes tönkretételére, Isten megvéd bennünket. – Az előző levélben is említett dolgok Cherubinivel kapcsolatban, aki a Bréve birtokában nem távozott a Szerzetből, hanem megmaradt továbbra is, és csak kevéssel előbb halt meg Szent Kalazanciusnál. – Újra fr. Antonio viselkedéséről olvasunk komoly figyelmeztetést. – Nem időszerű dolog most protektort kérni, hanem inkább azt kell kiérdemelni, hogy Isten Szerzetünk javára küldjön valami alkalmas segítséget. – Igen érdemes és értékes levél minden szempontból. A nehéz körülmények nem tudják megingatni Szent Kalazancius törhetetlen bizakodását, de ugyanakkor világosan látja a nehézségeket is, nem huny szemet azok felett.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 14-én kelt levelét, látom, hogy mi mindenről ír abban. – Jól lehet, hogy dolgok nem mennek egészen rendben abban a két házban, ahogyan pedig kellene, mindazonáltal ne veszítsük el lelki kiegyensúlyozottságunkat, mivelhogy amikor legkevésbé gondolják azok, akik mindenképpen maguknak követelik a kormányzást, akkor fognak megszégyenülni, és a mindenkor áldott Isten éppen az ellenkezőjét fogja elrendelni annak, amit az emberek követelnek.
„Ami pedig minden lehetséges szeretetteljes módon buzdítsa mindazokat a szerzetesi fegyelmezettségre, életmódra, akik alkalmasaknak látszanak arra abban a reményben, hogy az Isten rövidesen feltár majd valami eredményeiben hatékony eszközt Szerzetünk ügyeinek rendbehozatalára még akkor is, ha a pokoli ellenség minden erőt is mozgósít az ő párthíveivel együtt, hogy még vadabbul nyugtalanítsa, kavarja a mi dolgainkat, mint a múltban, nekünk nem szabad reményünket veszítenünk, hogy a mindenkor áldott Isten megvédelmezi Szerzetünket, és még nagyobb tökéletességre fogja segíteni.
„Itt pedig, amikor a legjobb reménykedésben voltunk, váratlan esemény történt, azt beszélik az emberek széltében-hosszában, hogy P. Stefano lemondott a Collegio Nazarenónál viselt tisztségéről, hogy visszatérhessen világba, ennélfogva ő nem is foglalkozhat a többé az új Konstitúciók összeállításával. – Mindazok pedig, akik kieszközölték a Brévét és mégis a Szerzet keretén belül tartózkodnak, kellő időben megkapják az üdvösséges figyelmeztetéseket.
„Ami pedig fr. Antonio della Concezione fratellót illeti, úgy hallom, arról értesülök, hogy nagyon is meggondolatlanul beszél össze-vissza, nagyon félek, nehogy a haragvó Isten büntetése érje váratlanul, éppen azért teljes szívemből azt kívánom, hogy javuljon meg, térjen észre, nehogy valami ilyesmi történjék vele. – Ami pedig azt a gondolatot illeti, hogy protektort kérjünk, nem időszerű dolog most azt kérni, de annál inkább kérjük mindnyájan imáinkban nagy alázatossággal az Urat, a mindenkor áldott Istent, hogy tárjon fel valami alkalmas eszközt ügyeink orvoslására, Szerzetünk javára. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. júl. 21.”
Ez a rendkívül szép aszketikus tartalmú levél akkor íródott, amikor Szent Kalazancius megtudta, hogy fr. Giov. Francesco fratello visszatért a Szerzetbe. – Egyébként ez a német származású fratello még a legelső – alapító – csapattal együtt került Nikolsburgba 1631. nyarán.
„Atyaságodnak jún. 20-án kelt levele rendkívül nagy vigasztalás volt számomra, amennyiben értesít engem a mi kedves Gio. Francesco di S. Maria Maddalena fratellónknak a Szerzetbe való visszatéréséről. Amint a múltban imádkoztam érte, éppen úgy fogok érte imádkozni ezentúl is, hogy az Úr adja meg neki azt a lelki megvilágosítást, hogy felismerhesse az örökkévaló dolgok nagy igazságát, amelyt az Úr azok számára készített, akik készek őt követni a szenvedésben, ami által az említett dolgok felismerésére és megszeretésére eljutnak. Isten az alázatosaknak szokta megadni ezt a nagy kegyelmet, ahogyan a Próféta mondja: „... intellectum dat parvulis”. És minél jobban megalázza magát valaki az önmegismerésben, annál jobban felmagasztalja az Isten a láthatatlan és örökkévaló dolgok felismerésében, annál jobban rásegít ezeknek a megismerésére. – Engedje meg a végtelen fölségű Úr Isten, adja meg azt a szent kegyelmet a mi ottani összes szerzeteseinknek, hogy mindig a legteljesebb összhangban lehessenek az Ő szent akaratával, és az Ő szent áldása legyen mindenkor velünk. – Róma, 1646. aug. 12.”
Amikor ezt a levelet olvasom, Lévaynak „Mikes” c. költeménye jut eszembe, amelyben ezeket a szavakat adja a költő a rodostói magányban szenvedő száműzötteknek: „Egyedül hallgatom a tenger mormolását, tenger habja felett futó szél zúgását, egyedül a bujdosók közül...” Hogy érezhette magát az idegen tájakon, magára hagyatottan az egyedüli olasz piarista, P. Novari, mind mind elmentek, kit hazavitt a honvágy a napsütéses déli tájakra, kit elsepert a Szerzetet megrázó vihar, és most ő, mint egykor a barbár törzsek, Róma felé tekint, onnét vár vigaszt, bátorítást az agyonzaklatott Aggastyántól – az ajkára, még talán inkább szívébe, gondolatába –, az Atyától vigasztalást, bátorítást. És Szent Kalazancius szíve meleg szeretetével megírja neki a választ, kéri, hogy ne csüggedjen, ha még annyira is viharos a tenger, és ellenkező szelek is fúnak, ne féljen, nem fog elmerülni az a kis hajócska, amelyet P. Novari kormányoz azokon az északi tájakon. – Mint kívánkoznak ide azok a sorok, amelyeket az életrajzi összefoglalásban, a 34. lapon, P. Novarihoz levelek ismertetése után akaratlanul is előtörtek a szívből, a lélekből a felsődabasi csendben, magányban, de nem mint a keserűségnek és az ellankadásnak a panaszhangja, hanem mint egy boldog vallomástétel azon nagy öröm és csodálkozás miatt, hogy: „... tanti Patris filii sumus, cuius memoria in benedictionibus erit.”
„Megrendülten olvastam Atyaságodnak levelét és amit latinul íratott meg valakivel, nagyon fájlalom, hogy ön, aki kormányosa azokon a tájakon a mi kis hajócskánknak, csügged és tele van kétségekkel, legyen nyugodt, biztosra veheti, hogy az a kis hajócska nem fog elmerülni, ha még annyira is viharos a tenger, ha még annyira is fújnak az ellenkező szelek, még akkor sem, ha csak kevesen is maradnak meg Atyaságod körül, akik vállalják a roskadozó Szerzetünk támogatását. Itt nem szűnünk meg imádsággal segítségükre sietni és a maga idejében embereket is küldünk majd Atyaságod megsegítésére. És ha azt is kell megtapasztalnia, hogy egyre jobban elmarad a segítség az emberek részéről, annál közelebb lesz az égiek segítsége. – Ezeket akartam jelenleg megírni röviden válaszul levelére. – Róma, 1646. aug. 25.”
Megdöbbentő, megrendítő levél! Az a hír terjedt el, hogy hamarosan elkészülnek az új Konstitúció összeállításával és azzal együtt egy újabb Bréve jelenik meg, amely kegyetlenebb lesz a előzőnél, senki sem mer érdekünkben szót emelni, annyira rossz hírünket terjesztették mindenfelé, ha csak az Úr nem segít rajtunk valami csodával, akkor elveszünk. – A következő levélben is ehhez hasonló, megrendítő közleményt olvashatunk. – De, amitől Szent Kalazancius annyira félt, a veszély elhárult, az új Konstitúció sohasem jelent meg. Mindazonáltal megsejthetjük ezekből a levelekből, hogy mekkora veszély fenyegetett Szerzetünket még ebben a megalázottságában is. Az új Konstitúciót Cherubini és Pietrasanta készítették volna el, de – Istennek legyen hála –, hogy nem jutottak odáig, hogy valaha is érvénybe léptessék.
„Látom, mi mindenről ír Atyaságod levelében, és fr. Antonio dolgairól. – Itt egyesek azt állítják, hogy hamarosan közlik velünk az új Konstitúciókat, amelyeket P. Stefano állított össze, ha majd átnézték az illetékes prelátusok is. Azt mondják, hogy egy új Bréve kíséretében jelenik meg, amely még rombolóbb lesz az elsőnél is. Alázatos imáinkban kérjük az Urat, hogy védelmezzen meg bennünket, mert nincs számunkra semmi emberi segítség, nincs senki, aki szót merne emelni érdekünkben, annyira befeketítettek bennünket és Szerzetünket nem csak a kardinálisok előtt, hanem magánál a Pápánál is. – Végeredményben, most azon a ponton vagyunk, hacsak az Úr csodálatosan meg nem segít bennünket, akkor egész biztosra vehető, hogy Szerzetünk el fog pusztulni ebben a válságos helyzetben. – Mons. Panicola levelét eljuttattuk unokaöccsének. – Semmi biztos sem mondható a Barberini urak dolgáról sem, ha valami újabb hír lesz, értesítéssel leszek. – Azt mondják, hogy a kapucinus kardinális igen súlyos beteg. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. aug. 25.”
„Adja át üzenetemet Sig. Cotignolának, hogy levelét megkaptam és imádkozunk beteg fiának meggyógyulásáért, hogy az Úr adja vissza neki régi jó egészségét.”
Az Epistolario mindössze csak erről az egy levélről tud, amelyet Szent Kalazancius fr. De Palmának küldött. – Tartalmánál fogva súlyos levél, amelyben a Szent Rendalapító rendkívüli élesen rajzolja meg a Szerzet veszedelmes helyzetét. – Mi eddig úgy tudtuk, hogy a márc. 17-én este felolvasott Brévével végleg elintézték a Szerzet sorsát, de íme, a levelekből az tűnik ki, hogy még ezután is ármánykodtak a Szerzet ellenségei, hogy véglegesen tönkretegyék.
„Megkaptam Kedvességed levelét, amelyben beszámol nekem az aversai dolgokról. Ott arról tárgyalnak, hogy gyarapítsák a mi Szerzetünket, itt pedig azon dolgoznak, hogy teljesen tönkre tegyék az új Konstitúcióval és az új Brévével. Éppen azért én most úgy látom, hogy nem időszerű addig azzal az alapítási kérdéssel foglalkozni, míg csak meg nem tudjuk, hogy mivel lep meg bennünket az új Konstitúció és az új Bréve. Igen nagyhatalmúak a mi ellenségeink, akik nem tudnak mindaddig megnyugodni, míg Szerzetünket végromlásba nem viszik, ez minden vágyuk és törekvésük. Könyörüljön meg rajtunk az Úr az ő véghetetlen irgalmasságában és zabolázza meg a mi fennhéjazó ellenségeinket, ne engedje valóra válni terveiket. Buzgó imáinkban kérjük az Urat mindnyájan. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. aug. 25.” – Nagyon-nagyon elgondolkoztató levél!
Ebből a levélből megtudjuk, hogy Szent Kalazancius már több mint egy hónapja nem tud misézni májbetegsége miatt, de reméli, hogy hamarosan újra misézhet. Imáiba foglalja a chietii Atyákat és a két nagy jótevő asszonyságot (Signora Claudia Taultináról van szó és nővéréről, akikről már többször említettük, hogy nekik köszönhetjük a chietii alapítást).
„Én még mindig gyengélkedem a májzavarok miatt, már több mint egy hónapja, hogy nem tudok misézni a gyengeség miatt, nem tudok lábra állni, mindazonáltal most már egy kissé könnyebben érzem magam és megvan a reményem, ha a jó Isten is úgy akarja, hogy hamarosan misézhetek is majd. – Mindezideig nem szűntem meg Istennek ajánlani imáimban az ottani összes Atyákat és a Szerzetünket annyira tisztelő, két hűséges testvért. Önök is imádkozzanak értem, én is hasonlóképpen cselekszem önökért. – P. Angelo majd részletesebben beszámol a Szerzetünket érintő eseményekről. – Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1646. aug. 25.”
Rendkívüli szép levél, igen gazdag lelki tanításokkal egy olyan valaki számára, akit az élet sok súlyos megpróbáltatással látogatott meg. – A levél legelső soraiból kitűnik, hogy a Kalazancius-család hűbéri viszonyban volt a Moncadaék gazdag és előkelő házával, az aytonai őrgróffal, aki örökösödés útján kapta meg a castrói báróságot, amelynek tartozéka volt Szent Kalazancius idejében Peralta is.
„Azon régi elkötelezettségemet, amelynek értelmében mindig buzgón imádkoztam a moncadai házért, Excellenciádnak levele csak gyarapította, amikor beszámolt arról, hogy az elmúlt évek folyamán milyen szerencsétlenségek érték az ősi házat. Mivel, általában az ilyen szerencsétlenségeket az ártani akaró ellenség rovására szokták írni, én csak azt kívánom, hogy Excellenciád mindazt, amit a világ nagy szerencsétlenségnek, kellemetlen megpróbáltatásnak tart, vegye észre, nem más, mint nagy ajándék az Isten atyai kezéből, kitüntető jóságának a bizonyítéka, megengedi, hogy ilyen gyötrő kínlódások érjenek bennünket, azokat szokta az ilyenekkel meglátogatni ebben a földi életben, akiket különösképpen szeret, hogy ezek javára szolgáljanak az illetőnek az örökkévalóságban. És aki ezeket úgy fogadja, hogy azoknak forrása a végtelen isteni bölcsesség, aki ezeket megengedte, és nem az ártani akaró ellenség keze munkájának tekinti azokat, aki végeredményben nem más, mint Isten szent akaratának különleges végrehajtó eszköze, és ennek az igazságnak a felismerésével nagy türelemmel tud alkalmazkodni Isten szent akaratához, az olyan valaki részese lesz ebben a földi életben a nagy kegyelmi ajándékoknak és igen nagy dicsőségnek az örökkévalóságban.
„Egyébként is szüntelen imádkozom, kérem az Urat, hogy Excellenciádnak egész házát tartsa meg sok jó egészségben, különösképpen a két fiát és gyarapítsa önt állandóan kegyelmi ajándékaival. – Íme, ezeket kívánhatom én önnek, mint hűséges szolgája és vazallusa teljes tiszteletem kifejezésével az Úrban alázatos és hűséges szolgája Excellenciádnak. – Róma, 1646. aug. 25.”
A levél első felében Szent Kalazancius arról ír, hogy kinek a közvetítésével tartaná ő legérdemesebbnek Sig. Conte Ottonelli levelét eljuttatni az illetékesekhez? – A levél második részében feltárja Szent Kalazancius azokat a nehézségeket, amelyekkel számolni kell egy esetleges aversai alapítással kapcsolatban.
„Atyaságodnak a múlt hó 25-én kelt levelére válaszolok és közlöm, hogy Sig. Conte Ottonelli levelét nem mutatták be Sig. Card. D. Estének, mivelhogy mi úgy határoztunk, a modenai herceget kérjük meg, hogy ő írjon levelet testvérének, a Sig. Kardinálisnak, hogy az ő levelével együtt mutassa be az említett Sig. Conte levelét is. De mivelhogy bizonyos akadály merült fel, nehézség állott elő, hogy az említett levelet megkapjuk, ennélfogva nem lett bemutatva sem ez a levél, sem az említett Sig. Conte levele sem. Jelenleg így állnak a dolgok. – De, ha az említett Sig. Conte hajlandó lenne egy újabb levelet írni, minden további nélkül bemutatásra kerülne, amiért mi igen is hálásak és lekötelezettek lennénk neki és talán alkalomadtán meg tudnánk akadályozni az új Konstitúció kihirdetését.
„Ami pedig az aversai alapítási dolgot illeti, ha az a két nápolyi ház el is fogadná a hagyatékot, Róma segítsége nélkül hogyan tudnák fenntartani azt a házat, mivelhogy minden háznak magának kell magáról gondoskodnia, hogy megfelelő számú tagjai legyenek, már pedig novíciusokat nem vehetnek fel, még kevésbé, hogy a fogadalomtételre bocsássanak valakit. Mindezeknek figyelembevételével ne hamarkodják el a határozatot, amit aztán nem tudnának megtartani. – A mellékelt levelet küldjék el Turiba és mondja meg a pesaroi P. Giuseppének, hogy ne menjen Cagliariba, az ezidei vakáció folyamán Rómába kell jönnie, én majd útját egyengetem ideérkezésének. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. szept. Elsején.”
Íme a legutolsó levél, amelyet Szent Kalazancius a jó P. Relénak írt, örömét fejezi ki benne, hogy P. Reale kész mindenben segíteni azokat az Atyákat, akik Németországba indulnak. A levél befejezésében arra kéri, hogy az adott körülmények közt tartsák meg a szerzetesi szabályokat, és ha kell, vállalják a többletmunkát is, két-három ember munkáját is.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 26-án kelt levelét, örömmel látom, hogy kész mindenben segítségükre lenni azoknak az Atyáknak, akik Németországba indultak. – Ami pedig P. Pietrót illeti, nem szűnöm meg buzdítani, meggyőzni, hogy menjen vissza Anconába (?), ahol az egész Város várja őt. – Nem tudjuk, hogy milyen rendelkezése lesz az új Konstitúciónak, amiért is nekünk egyetértésben kell lennünk Szerzetünk érdekében, békességéért, amennyiben az idő ezt megengedi. Mindenről részletes értesítéssel leszünk. – Addig is iparkodjanak, amennyire csak lehetséges, megtartani a szerzetesi fegyelmezettséget, és két-három munkakört is ellátni, hogy mindennek megfeleljenek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1646. szept. elsején.”
Újra egy igen nagy értékű, rendkívüli érdekes levél, amelyben Szent Kalazancius rendkívüli eredeti módon válaszol azokra a vádaskodásokra, amelyeket széltében-hosszában terjesztettek az éppen nem szívbajos szerzetestársak felőle. P. Accardónak Szent Kalazanciushoz írt levelét nem ismerjük, amelyben felsorolja az említett vádaskodásokat, de P. Filippo Scoma Emlékirataiban, amely a palermói városi levéltárban található, feljegyezte azokat. A történeti hűség kedvéért – a kalazanciusi levél szövegének a közlése után – ide iktatjuk majd a „vádpontok”-at. – A vádpontokat tartalmazó ívlapon a köv. megjegyzés olvasható: „Ezek a vádpontok olvasható P. Tomaso di S. Francesco palermói Atyának aug. 13-án Szent Kalazanciusnak írt levelében, aki nagyon kérte, hogy a Szerzet iránti szeretetből cáfolja meg ezeket a pontokat. A mi Szent Atyánk szept. 7-én válaszolt neki egy levélben, amely a Ridolfi-féle gyűjteményben volt, és azt a levelet tüzetesen megvizsgálta Prosper Lambertini – a későbbi XIV. Benedek pápa – aki Kalazancius Atyánk szenttéavatási perében a „promotor fidei” szerepet töltötte be.”
„Megkaptam Atyaságodnak aug. 13-án kelt levelét, amelyben közöl velem néhány olyan vádpontot, amelyek azoktól származnak, akik bántó kíváncsiskodásukban és rossznyelvűsködésükben többet foglalkoznak mások életével és cselekedeteivel, mint a saját magukéval és ezzel engem akarnak elmarasztalni, minderre csak egy szóval válaszolok: nem sokára mindnyájan megjelenünk Krisztus ítélőszéke előtt, ahol majd kitűnik az igazság, és mindenkinek teljes igazságot szolgáltatnak cselekedetei szerint.
„Életem igazságának legnagyobb bizonysága a jelenlegi Pápa, aki ezeket a szavakat mondta nekem, amikor P. Castigliával (Garzia) együtt kihallgatáson jelentem meg előtte: ön ellen semmi panasz, semmi kifogás nincs, és mivel Atyaságod azt hozta javaslatba nekem, hogy cáfoljam meg azokat a vádaskodásokat, én erre csak azt felelem, hogy semmi mást nem teszek, hanem csak alkalmazom magamra a szólásmondás igazságát: „... cum verbosis noli contendere verbis.” – Atyaságod azon legyen, hogy jó példaadással szolgáljon mindenkinek és ne törődjék egyesek morgolódásával, hadd csinálják, ha úgy tetszik nekik. – Jelen levelemben ezeket akartam megírni. – Róma, 1646. szept. 7.”
A széltében-hosszában suttogott tíz vádpont pedig a következő:
5.Ő (t. i. Szent Kalazancius) az oka teljes tönkretételünknek, mert nem akart mások, okosabb tanácsa után indulni, hanem csak mindenben a saját elgondolása szerint cselekedett, és nem engedte meg, hogy P. Stefano dell, Angeli (Cherubini) vegye át a vezetést, aki mindent helyesebben cselekedett, jobban elrendezett volna, hiszen ez volt a kardinálisok elgondolása is.
6.Nem rendelkezett azokkal a talentumokkal, megkívánt képességekkel, amelyek jogosan elvárhatók egy jó elöljárótól, rendalapítótól, nem is kérte azokat a maga számára Istentől, aki hagyta, hogy egynémely súlyos hibát kövessen el.
7.Nem volt meg benne a kellő bölcsesség, előrelátás, hogy megelőzzön bizonyos bajokat, így például a frater operariusok viszálykodását és a Szerzetben előforduló egyéb bajokat.
8.Nem rendelkezett a „discretio spirituum” adományával, ennek folytán nem is ismerte igazában az alattvalók lelkületét, megelégedett azzal, hogy a fegyelmezetlenek külső magatartásából ítélje meg a helyzetet.
9.Megfontolatlanul azokat bízta meg az elöljárói tisztségekkel, akik arra méltók nem voltak.
10.Részrehajló volt azokkal szemben, akik kedvében jártak és elhanyagolta, nem törődött azokkal, akik visszavonultabban éltek, akik az igazi jó szerzetesek voltak.
11.Elbizakodottságában ilyesféléket mondott: „Ha mindenki is elhagyja a Szerzetet, és és fr. Agapito még mindig fenn tudjuk tartani azt.”
12.Nagyravágyásának tanúbizonysága, hogy senki másnak nem akarta átengedni a generálisi hivatalt, jól lehet, már teljesen elöregedett és nem volt alkalmas az állásnak betöltésére.
13.Hanyag volt a Szerzet legsürgősebb ügyeiben, egyáltalában nem akarta igénybe venni az emberi segítséget.
14.Jó tréfaként emlegetik azokat a bíztató kijelentéseit, miszerint a Szerzet majd visszakerül régi jogaiba és az efféle beszélgetéseket azzal szokták egy kézlegyintéssel elintézni: az Isten is magára hagyta, mint az olyan dolgot, amely nem tartozik hozzá: „Ego non mittebam et ipsi currebant, ego non loquebar et ipsi prophetabant.”
