„A P. Provinciális egyik levelével megkaptam a számadásokat, amelyeket Atyaságod az elmúlt napok folyamán küldött meg, valamint a jelentést az ottaniak egészségi állapotáról, az Úr oltalmazza őket továbbra is, hogy sok jót tehessenek az ottaniak javára, és szép eredményeket érhessenek el jó példaadásukkal, ami elsősorban szerzeteseink buzgóságán és szerénységén múlik, ami mindenestül járja át Atyaságodnak és az ott levőknek lelkét, hogy a kívánt eredményeket elérjék. – Adja az Úr, hogy a császár dolgai is jól menjenek, hogy ennek következtében a mi moráviai házaink is békességben, nyugodtságban folytathassák munkálkodásukat, és segítségére lehessenek a lengyel alapításoknak.
„Ami pedig a vakáció kérdését illeti, amit a Sig. Malanatto titkár testvére emleget, jó, ha tudja, hogy a kardinális Protektor messzemenően támogatta egy trentói származású udvari emberének a kérését, aki szóbeli ígéretet kapott Sig. Card. Barberinitől és, ahogyan mondják, a lengyel királyné ajánlására elnyerte az állást, a javadalmat, ha nem akarnak ebben az esetben várni a legelső üresedésre, akkor érdeklődjenek P. Valerianónál, vagy királynak egyházjogi tanácsosánál. P. Pietro asszisztensünk vállalta, hogy eljár ebben az ügyben és én abban a meggyőződésben vagyok, hogyha valamilyen javadalomban üresedés lesz, akkor a Sig. Card. minden igyekezettel azon lesz, hogy a titkár úr testvére elnyerje azt a javadalmat. Köszöntse nevemben a titkár urat, akinek mindenkor készségesen állok rendelkezésére, amiben csak tudok. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. ápr. 11.”
Az új alapításhoz a Szent Officium engedélye kell, de a körülmények folytán nem sok reménnyel kecsegtet az új fundáció. – Mindenről értesítést kap, ami a Szerzetben történik.
„Atyaságodnak a múlt hó 15-én kelt levelét most 8-án kaptam meg, azzal együtt a számlákat, amelyeket a varsói és a nikolsburgi elöljárók küldtek meg. Megkaptam, és különösképpen örülök annak a levélmásolatnak, amelynek az eredetijét Condocher (?) hercegnek küldte Atyaságod. Ha Atyaságod levelében említett okok nem is akadályoznák meg az alapítást, amit minél előbb szeretne megvalósítani a herceg, akkor is legelőször itt kell megtárgyalni az alapítás kérdését és meg kell szerezni az engedélyt az alapításra a Szent Officium Kongregációtól, hogy új iskolát nyithassunk, mivelhogy az elmúlt nyáron meg lett tiltva minden alapítás. De itt olyan alapításról van, amelyben néhány évvel ezelőtt megtörtént a megegyezés és nagy befektetéssel, kiadással megépült a templom és a rendház, azért itt nem szabad nekünk adósoknak maradnunk, jól lehet, úgy hallatszik, hogy mind a város, mind a hely csak olyan jelentőségű, hogy nekem az a meggyőződésem, nem sokáig fognak ott maradni a mieink, akár mert kevés az iskolás gyermek, akár mert egészség szempontjából sem megfelelő.
„Megkaptam az értesítést a 40 miséről, és ha valami más úton Atyaságod hall valamit Szerzetben tapasztalható jelenlegi zűrzavarokról, ne adjon hitelt semminek sem, amennyiben csak nem én írok meg valamit, mindenről pontosan fogom értesíteni, ami csak történik. – Végeztesse el a szokásos suffragiumokat három elhunyt szerzetesünkért, a francia fr. Francescóért, a fiatal fr. Giovanni della Passione fratellóért és P. Giovanni di S. Thomaso d Aquino atyáért. Értesítse erről az összes – joghatósága alá tartozó – házakat, hogy ott is végezzék el. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. ápr. 11.”
Szent Kalazancius várja onnét a jó híreket, szeretné már küldeni az embereket. – A Szerzet vizitátora. – A budai basa házában történt rendkívüli eset. – Miért és kikkel van háború? – Ebből a levélből is kitűnik, hogy Szent Kalazancius sokat várt a Szerzet szempontjából P. Ubaldini vizitációs munkájától, de – sajnos – előttünk ismeretlen okok miatt két hónapra a kinevezés után, lemondott hivataláról. P. Caputi szerint P. Mario erőszakoskodása és ravaszkodása miatt, később avignoni érseknek nevezték ki, de alázatosságból és más okok miatt nem fogadta el a nagy méltóságot.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 22-én kelt levelét és várom az értesítést, hogy valami jó hírt hallunk a császár ügyeinek szerencsés alakulásáról, hogy az ottani iskoláink nyugodt világban szolgálhassanak a mindenkor áldott Istennek. – Várom napról-napra az ottani két Atyának a megérkezését, akik Genovában vannak, hogy másokkal együtt visszaküldhessem őket oda munkálkodni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. – Bizonyára hallotta Atyaságod, hogy a Pápa apostoli vizitátort nevezett ki hozzánk azon nyugtalankodások elcsitítása miatt, amelyek P. Mario miatt vannak jelenleg Szerzetünkben. Remélem, hogy a mindenkor áldott Isten az apostoli vizitátor révén, aki a szomaszkai Szerzetből való, elrendezi a mi ügyeinket. Én majd mindenről értesítéssel leszek, ami csak történik.
„Levelének azt a részletét, amelyben beszámol a budai basa házában történt rendkívüli eseményről, megmutattam másoknak is, nagy csodálkozással olvasták, és ha még más rendkívüli esemény is bekövetkezne ezután, nagy vigasztalására lenne mindazoknak és az isteni irgalmasságban való reménykedésre adna erőt az ottaniaknak, akik nagyon megfeledkeztek az Istenről. A mi bűneink miatt vannak itt a mi tájainkon a sokféle háborúskodások, azt mondják, hogy a Pápa is 25 ezer embert tart fegyverben a pármai, a modenai hercegek és a velenceiek ellen. Imáinkban kérjük az Urat, hogy az ő nagy irgalmassága folytán adjon nékünk egyetemes békét és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1643. ápr. 18.”
Szent Kalazancius a lengyel házak számára kért és megígért segítséget azonnal szeretné küldeni, hogy minél előbb segítségére lehessen a lengyel alapításoknak. – Az új apostoli vizitátor, P. Silvestro Pietrasanta jezsuita.
„Megkaptam Atyaságodnak márc. 4-én kelt levelét, amelyet P. Gio. Domenico (Franchi) atya levelében küldött el és embereket kér a lengyel házak számára, a krakkói herceg által alapított (podolini) ház számára. Erre csak azt válaszolhatom, hogy már megírtam és a vizitátor útján is írattam, hogy minél előbb jöjjenek Rómába, akik majd innét indulnak oda. Az egyik rendtag igen megfelel majd az írási és számolási iskolának, de ezenkívül is mindenképpen azon vagyunk, hogy segítségére legyünk a lengyel alapításoknak és reméljük, hogy Atyaságod, mint provinciális és a lengyel házak alapítója, minden nehézség ellenére is, az alapítások ügyét előbbre fogja vinni.
„Várjuk az új apostoli vizitátort, úgy tudjuk, hamarosan hozza a kinevezését az apostoli Bréve, ha valami új dolgot rendel el, értesíteni fogom Atyaságodat. – Itt imáinkban nem szűnünk meg kérni az Urat a morva provinciákért, ott pedig Atyaságod és mindnyájan imádkozzanak mindnyájunkért, az itteniekért. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. máj. 2”
Még a vizitáció kezdetén, 1643. márc. 20-án P. Mario levelet írt Firenzébe, bemutatkozik benne a kétszínű P. Mario, a hipokrita. A levél így szól:
„Úgy gondolom, hogy szíves szolgálatot teszek azzal, ha közlöm Atyaságoddal, hogyha valaki a vizitátor Atyához vagy az asszisztensekhez akar fordulni valami ügyben, akár a Szerzet érdekében, akár egyéni kérdéssel, mindennemű írásukban nagy lelkiismeretességgel járjanak el (Isten szerelmére kérem, hogy ezt pontosan tartsák meg!), főként azok, akik nemcsak azt óhajtották, hogy már egyszer rend és békesség legyen az egész Szerzetben, hanem, hogy megvalósuljon az az annyira óhajtott cél is, hogy a Szerzet problémái elrendeződjenek, megvitassanak, valamint megtárgyaltassanak a Szerzet gyarapodásának és terjeszkedésének a kérdései is. Ez volt az én elgondolásom, célkitűzésem is. Figyelmeztessen mindenkit, hogy semmi olyant ne mondjanak, ne írjanak, amit bizonyítani nem tudnak. Ez a vizitátor Atyának és az asszisztenseknek az utasítása is. Mindezt hozza mindenki tudomására, nehogy később, utólagosan valami panasszal álljanak elő. Ettől kezdve nem talál hitelre semmiféle szóbeszéd, besúgás, sem névtelenül küldött levél, érvényesüljön mindenben az igazság és az igazságosság. Biztosíthatom önt, hogy a helyzethez képest mindenkinek igazságot szolgáltatunk.”
P. Pietrasanta vizitációja és P. Mario szerepe. – Pietrasanta a kinevezett négy asszisztenssel együtt május 9-én kezdték meg munkájukat. A történeti igazságnak megfelelően az kell mondani, hogy az 1643. májusában kezdődött vizitációt általában a rendtagok szimpátiával fogadták, és jókívánságaikat fejezték ki. – A vizitátor és az asszisztensek szinte mindennap összejöttek megbeszélésre, hogy a problémák sokféleségében minél jobban kiismerjék magukat és megtegyék észrevételeiket az egyes kinevezésekkel kapcsolatban. P. Mario, az első asszisztens, aki a vizitátornak és a Szent Officium asszeszorának, Mons. Albizzinek, a teljes bizalmát élvezte, arra törekedett, hogy mindenben az ő akarata érvényesüljön, ennélfogva hamarosan összeütközésbe került az asszisztensekkel, főként P. Santino Lunardival, aki nem az az ember volt, hogy csak mindenre fejet hajtson. – Amikor az asszisztensek látták P. Mario zsarnokoskodását, aki az ő megkérdezésük nélkül rendelkezett fontos és jelentős dolgokban, kinevezésekben, sőt, nem egyszer akaratuk ellenére cselekedett, elhatározták, hogy beadják lemondásukat. Az 1643. júl. 18-án kelt levélből – mint látni fogjuk – még feltételezhető, hogy hivatalban voltak (4116. lev.). – Közben P. Mario Rómába hívja P. Antonio Ridolfit, aki a titkári szerepet töltötte be P. Mario és Pietrasanta mellett, Mario halála után pedig hűségesen kiszolgálta a Cherubini – Albizzi – Pietrasanta triászt. (Az életrajzi adatoknál láttuk – 51. lap – hogy mennyit ártott a Szerzetnek az ő gyászos szereplése!) – A Pietrasanta-féle vizitációról részletesen tájékoztatnak bennünket P. Berro feljegyzései. A személyek kikérdezésénél használt kérdőpontok sorozatát is P. Berro másolatából ismerjük. Valószínűleg P. Ridolfi állította össze ezeket P. Marióval való egyetértésben. Egyformán használták mind Pietrasanta, mind a vidékre kiküldött vizitációval megbízott személyek. Sozzi, Ridolfi és Cherubini ajánlatára Nápolyba P. Cerutti, Liguriában és Szardíniában P. N. Gavotti végezte a vizitációt, hozzátehetjük, nem sok eredménnyel. – Kétségtelenül, sok probléma merült fel a vizitáció folyamán, de – mint ahogyan okosan megjegyzi P. Baldi a Memorandumában – kár volt azokat a régi problémákat felújítani, amelyek már régen megoldást nyertek: a fogadalmak érvényessége, a fratellók felszentelése stb. kérdések. Mindezeknek a felújítása csak növelte a zűrzavart a Szerzetben és sok kellemetlenséget okoztak. – Az egyének kihallgatását Rómában Pietrasanta végezte, de nem szívesen jelentek meg előtte, mert a kihallgatáson jelen voltak P. Mario és P. Ridolfi is, vagy már előzőleg maguk elé idézték őket és vagy megfélemlítéssel vagy, fenyegetőzéssel akarták őket rávenni arra, hogy „megfelelő” vallomást tegyenek. Rómában mintegy 100 Atyát és 25 egynéhány fratellót hallgattak ki. – Mindezen dolgokról igen részletesen tájékoztat bennünket P. Baldinak az említett Memoranduma (nyomtatásban is 16 oldal), amelyben a Szerzet védelmére írt 1644. augusztusában. – Közben a Szentszék egy bizottságot nevezett ki a piaristák ügyeinek kivizsgálására (1643. aug. hó). A bizottság bíboros tagjai a következők: Roma (az elnök), Spada, Falconieri, Ginetti és Panfili kardinálisok és a két prelátus: Albizzi és Paolucci. – 1643 szept. 26-án kelt levelében közli Szent Kalazancius P. Berróval, hogy a rendi ügyek kivizsgálására kiküldött bizottságnak P. Pietrasanta átadta a jelentést és reméli, hogy pár nap múlva meg lesz a határozat (4134. lev.). – Az öttagú bizottság 1643. okt. 1-én – az első ülésen – felülvizsgálta Pietrasanta első jelentését. Az ülés jegyzőkönyvét Paolucci prelátus irataiból ismerjük, amely Szent Kalazancius szenttéavatási processusának a jegyzőkönyvébe is fel lett véve. Az első jelentést ismerte Szent Kalazancius is, meg a Rend első történetírói is, P. Berro és P. Caputi. A jelentés szövegét P. Berro munkájában olvashatjuk, megmentését P. Gian. Carlo Caputi atyának köszönhetjük, aki azt írja, hogy az eredeti is kezében volt és azt többszörösen le is másolta. A generálisi levéltárban található egyetlen példány is az ő másolásából való. – Az első jelentés nem valami kedvező színben tünteti fel a Szerzet állapotát, főként azzal ártott nagyon sokat, hogy kétségbe vonta a Szerzet törvényességét (nem ismert el a XV. Gergely pápa Brévéjének hitelességét, a Konstitúciók jóváhagyását, a fogadalmak érvényességét stb.). Mindezzel súlyos csapást mért a Rendre és egyengette az utat az eltörlés felé. A bizottság egyes tagjainak a lelkében is súlyos aggodalmat keltett a jelentés úgy annyira, hogy az első ülésen ez volt az egyetlen megtárgyalandó tétel: „An sit extinguenda Religio Scholarum Piarum?” – A feltétlen eltörlés mellett döntött Roma és Spada kardinális, Falconieri és Ginetti a rend fenntartása mellett, velük együtt Paolucci prelátus is. Végül is abban állapodtak meg, hogy gondosan felülvizsgálják a szerzetté emelő pápai Brévéket és a Konstitúciókat, hogy nincs-e azokban olyan valami, ami miatt megtámadható lenne azok hitelessége és törvényessége? – 1644. márc. 10-én volt a bizottság második ülése. Mons. Paolucci előterjesztésére egyértelműen elismerték, hogy a Szerzetet megerősítő Brévék érvényesek, de a Szerzet jövő sorsát illetőleg megoszlottak a vélemények. Roma és Spada kardinálisok Mons. Albizzivel együtt azt az álláspontot képviselték, hogy a Rendet le kell fokozni és a helyi Ordináriusok felügyelete alá kell helyezni. Falconieri és Ginetti kardinálisok Mons. Paoluccival együtt azon a véleményen voltak, hogy a Szerzet folytassa eddigi munkáját a régi jogainak épségben tartásával. – A végső határozat az volt, hogy az egész ügyet a Pápa elé kell terjeszteni döntésre. – Közben hónapok múltak el és nem volt ülés, mert Roma kardinális Tivoliban tartózkodott (4193. és 4198lev.). – VIII. Orbán pápa meghalt 1644. júl. 29-én, az új pápát 1644. szept. 15-én választották meg. – Az ellenzék azt gondolta, hogy az új pápánál nem lesz majd olyan nagy tekintélye Albizzinek és Pietrasantának, mint az előzőnél és abban reménykedtek, hogy X. Ince majd jobb információt kap a Szerzet állapotáról (4224. lev.), de a következmények nem igazolták a reménykedéseket. – X. Ince megerősített az öttagú bíborosi bizottságot (Colonna, Roma, Queva, Spada és Ginetti kardinálisok). – 1645. júl. 17-én jöttek össze ülésre, letárgyalták Pietrasanta harmadik jelentéstét. – Mons. Paolucci határozott előterjesztésére a Generálist visszahelyezték hivatali állásában (4279. és 4280. lev.). – A reintegráló dekrétum azonban nem jelent meg. Mi történhetett? – P. Berro és P. Caputi ezzel kapcsolatban azt írják, hogy P. Ridolfi sietett jelenteni Albizzinek a „korai” örömet, és talán a mieink is meggondolatlanok voltak megjegyzéseikben, amit Roma kardinális sietett jelenteni a Pápának és nem fogadta a Generálist, a határozatot pedig nem engedték kihirdetni. – A negyedik ülésen, 1645. szept. 8-án Roma bíboros bejelentette, a Pápa elhatározta a Rendnek egyszerű fogadalmas Kongregációvá való visszafejlesztését (4288. lev). – A bíborosi bizottság ezek után csak 1646. febr. 3-án ült össze, amelynek az volt az egyetlen feladata, hogy hivatalos formába foglalja azokat a pontokat, módozatokat, hogy milyen formában történjék a Rend lefokozása? Az eredményt 1646. márc. 17-én közölték hivatalosan a Rend vezetőségével (a Rend eltörlése, lefokozása). – P. Pietrasanta mindezt megelőzőleg 1646. febr. 9-én kelt levelében bejelenti, hogy elvégezte munkáját. – P. Mario 1643. nov. 10-én halt meg, de utolsó cselekedetével is a Rend romlásán dolgozott, amikor Cherubinit neveztette ki utódjának. Ezeknek az éveknek szomorú eseményeivel majd egyes leveleknél találkozunk ezután.
A németajkú Atyák készülőben vannak az odautazásra. – Gyakran fogja értesíteni a rend helyzetéről. – Tartsa a lelket az ottani Atyákban, hogy minden munkájukat odaadással végezzék.
„Megkaptam a két németajkú Atyának Pisában kelt levelét, akik Genovában voltak, akik most Rómába jönnek, hogy minél előbb indulhassanak Bécsbe, Atyaságod pedig oda irányítja őket, ahol legnagyobb szükség van rájuk. Majd meglátom, hogy kiket tudok velük együtt küldeni, hogy kik lesznek útitársaik? – Reméljük, hogy a rendi nyugtalanságok elsimulnak, hetenként fogom Atyaságodat értesíteni mindarról, ami itt történik. Atyaságod se szűnjön meg írásaival, leveleivel tartani a lelket az ottani elöljárókban, hogy ezentúl is minden igyekezettel végezzék a hivatás szerinti feladataikat. – Ezeket akartam ez alkalommal megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. máj. 9.”
Kik indulnak az Alpokon túli tájakra? – Ereklyeajándék. – A varsói noviciátus.
„Ma, Áldozócsütörtök után vasárnapon, 11 órakor Rómából P. Giovanni di S. Maria Maddalena, P. Antonio di S. Maria és P. Michele di S. Maria atyák Németországba és Anconában csatlakozik hozzájuk P. Nicolo della Croce atya. – Úgy gondolom – amint legutóbbi levelemben is írtam –, hogy az említett P. Giovanni di S. Maria Maddalena atya igen jól megfelelne Varsóban, aki majd átad Atyaságodnak egy selyemszalagokkal és zsinórral átkötött ereklyés dobozt, Atyaságod megajándékozhat vele valakit. – A varsói noviciátussal kapcsolatban írtam, hogy ott a legjobban megfelelne – latinban való jártassága miatt – P. Alessandro (Novari), Atyaságod úgy oldja meg a kérdést, ahogyan a legjobban látja, egyebekben, pedig legyen úgy, ahogy a tegnapi levelemben írtam, és ahogyan P. Pietro della Nativita (Casani) atya írta. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. máj. 17.”
Az új nápolyi provinciális P. Gio. Luca Rosa della Beata Vergine atya. – P. Andolfi siessen vissza Nápolyból Chietibe, hogy ott folytathassa további teendőit. – Vastavigna ügyvédjének elmaradt tiszteletdíjait egyenlítsék ki.
„Néhány nappal ezelőtt írtam oda P. Gio. Battista (Andolfi) atyának, értesítvén őt arról, hogy – amint hallottam – a vizitátor az asszisztensekkel egyetértésben P. Gio. Luca della Beata Vergine (Rosa) atyát nevezte ki provinciálisnak. Úgy tudom, hogy ebből az alkalomból P. Andolfi lement Nápolyba, de aligha fog ott hosszabb ideig tartózkodni, hanem hamarosan vissza fog térni Chietibe, hogy annak a háznak az ügyeit vezesse továbbra is. Azért hát mondja meg neki majd üzenetemet, ha visszaérkezik, hogy a megszokott igyekezettel, szorgalommal intézze továbbra is a ház ügyeit, mindenben annak javán munkálkodva. – Az ügyvédnek pedig azt üzenem, aki annyi éven át jogi tanácsadója volt a b. e Sig. Vastavignának, hogy csak kérje a jogos illetményt, aminek elmaradásáról egyáltalában nem voltam informálva, szíves elnézését kérem, ha most nem is tudok neki írni. Semmiképpen sem akarom, hogy igazságtalanság történjék vele. – Örömömre lesz, ha az építkezés halad előre, most már írnivalóm nincs, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. máj. 30.”
Szokatlan, hogy P. Costantini hirtelen, minden számadás nélkül távozott Narniba. – Az új orgona. – Az elöljáró feladata mindenek előtt, hogy figyelemmel kísérje az iskola munkáját. – Az alázatosság nagy értéke.
„Kevésbé átgondolt volt Atyaságodnak elutazása, hirtelen jött távozása, mindenek előtt az lett volna a kötelessége, hogy elutazása előtt leszámol a hivatalos működéséről, mindenről számot kellett volna adnia, amit el lehetett volna intézni rövid idő alatt könnyen és jól, és most nem tudnak eligazodni a dolgokon, a bevételeken és a kiadásokon. Atyaságod küldje meg minderre a választ, amennyiben szükségesnek látja a felvilágosítást. Adja Isten, hogy az orgonasípok beszerzésében is sikerrel járjanak el, hogy Isten dicsőségére szépen szóló orgonánk legyen. Egyébként majd mindenről tudomást fog szerezni ami történik, vagy hamarosan történni fog.
„Arra buzdítom Atyaságodat, hogy a legelső legyen minden dolog vállalásában, ami által elősegítheti az iskola munkáját, látogassa a tanulókat, irányítsa, segítse őket egyben-másban. – Az Atyákat pedig arra buzdítsa, hogy Isten iránti szeretetből végezzék alázatosan az iskolai munkát, ami által Istentől nagyobb jutalmat nyernek, mint önostorozással, vagy vérontással. Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1643. jún. 10.”
Szent Kalazancius nem-tetszését fejezi ki, hogy fr. Pennazzi otthagyta a Collegio Nazarenót, ahol a latin nyelvben kiképezhette volna magát alaposan, inkább elment Nápolyba. Inti, hogy ne menjen mindenben a saját feje után, úgy iparkodjék a tanulmányok végzésével, és hogy hamarosan taníthasson az iskolában, és nemsokára felszenelhessék.
„Kedvességed levelében sok mindenről írt. Nem szeretem, hogy itt hagyta a Collegio Nazarenót, ahol alaposan kiképezhette volna magát a latin nyelvben és elment Nápolyba tanulmányainak folytatására, ne kövesse mindenben a saját maga gondolatait, és én azt gondolom, az lenne helyénvaló, ha nem csak a novíciusokat oktatná, hanem saját magát is képezné Kedvességed, hogy mint a fogadalmas klerikus, minél előbb alkalmas legyen valamelyik iskola vezetésére, és hogy felszentelhessék. – Mutassa meg ezt a levelet P. Marcónak (Manzella) és, ha jónak látja, a provinciálisnak is, hogy az én utasításomra szorítsák önt a latin tanulásra. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. jún. 13.”
A levél első soraiból arra lehet következtetni, hogy P. Conti valamit kifogásolhatott Szent Kalazanciusnak előző titkárával, P. Giacomo Bandonival kapcsolatban, aki évek óta titkári szolgálatot teljesített a Szent Rendalapító mellett és ugyanakkor elöljáró volt a San Pantaleóban. Mivelhogy túlságosan szigorú, rigorózus és önkénykedésekre hajlamos volt, az alattvalók nem igen rajongtak érte. A Pietrasanta vizitáció elején Nápolyba került és a titkári teendőket a már többször említett P. Francesco Baldi atya látta el, akinek írása sokkal olvashatóbb, mint az elődjéé. – Szent Kalazancius nem hiszi, hogy az odainduló Atyák a nyugtalankodó szellemét vinnék magukkal. Új embereket nem tud küldeni, nincs rá sem lehetőség, sem tehetség, meg az itáliai állapotok sem nagyon kedveznek az utazásra. – Az Úr segítsen bennünket és iparkodjanak hűségesen megtartani a szerzetesi szabályokat.
„Lehetséges, hogy Atyaságod teljesen az ellenkező értelemben fogta fel azokat a szavakat, amelyeket az én előző titkárom vagy tévedésből vagy, elnézésből írt a levélben, ahogy ezt a kifejezést használta: tönkretenni, elpusztítani, amikor én azt szándékoztam közölni, hogy az ottani alapítás legyen biztosítva a mi Konstitúciónk szerint és semmi mást, mindig is ez volt az én gondolatom. – De most, hogy megtörtént a változás, észreveheti majd Atyaságod, hogy a levélszövegezésben sokkal óvatosabban járunk el, hogy senki se nyilatkozhassék tőlem és igazi szándékaimtól eltérően, amit a többi, más atyák mindenkor hűségesen követtek és az új titkár nem ad arra alkalmat, hogy úgy nyilatkozzanak róla, mint ahogyan ön beszélt az előzőről. – Úgy gondolom, hogy levelének első fejezetével kapcsolatban ennyi elég.
„Én egyáltalán nem hiszem, hogy az az odaérkező két Atya az itteni nyugtalan szellemmel, magatartással érkeznének oda, mivelhogy mindenkor szerzetesi szabályok szerint élő emberek voltak, kívánom, hogy szerencsésen érkezzenek meg oda, és már szeretnék hallani valamit felőlük. – Jelenleg egyáltalában nincsen arra sem mód, sem lehetőség, hogy újabb olasz atyákat küldjek oda, annál is inkább nem, mert most folyik a vizitáció a házban. Atyaságod egyelőre tegyen meg mindent – a körülményekhez képest – ahogyan tud, a legjobban, míg ránk nem tekint az Isten az ő véghetetlen irgalmasságában, hogy vezessen egy fénysugárral az ő szolgálatában. – Mindazonáltal nem szűnöm meg buzdítani az ottani összes elöljárókat és Atyákat, hogy tartsák meg a szerzetesi előírásokat, mert csak ezáltal biztosíthatjuk a mi örök életünket, üdvösségünket, vigyázzon, legyen körültekintő, hogy mindenki eszerint járjon el. – Ezeket akartam levelemben megírni. Az itáliai jelenlegi zűrzavaros helyzetben, amikor egyáltalában nem könnyű dolog az itteni közlekedés. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. jún. 13.”
Az utóbbi évek sok keserűségében (Kalazancius generálisságának ideiglenes felfüggesztése, az apostoli vizitáció és P. Mario szerencsétlen kormányzása) csak a Lengyelországból, főként a legújabb alapítású Podolinból érkezett híradások szereztek néha napján egy kis örömet a Szent Rendalapítónak. Nagy örömmel töltötte el, amikor azt olvashatta a levelekből, hogy hány és hány eretnek tér vissza az Egyházba és hogy a tanulók milyen szép eredményt érnek el tanulmányikban.
„Megérkeztek ide Rómába, azok a jelentések, amelyeket a Provinciális atya küldött az ottani rendtársaink buzgó és eredményes munkálkodásáról, mindennek nagyon örülök, ezeket a levélrészleteket lemásoltattam, hogy bemutathassam a Propaganda Fide Kongregációnak. – Ezekkel a jelentésekkel együtt kaptam meg az ottani rendi fiatalok dolgozatait, akik, ha éppen olyan buzgók lesznek a Konstitúcióink tökéletes megtartásában, mint a tanulmányok végzésében, akkor minden bizonnyal részesei lesznek az örökélet tavaszának, ami sokkal biztosabb (megérkezésében és tartamában) annál, amely azokon a tájakon szokott mutatkozni, főként, ha megmaradnak Atyaságodnak irányítása, vezetése alatt. Ne mulassza el ezután sem a jelentést, a részletes beszámolót, ha újabb alkalom mutatkozik a hitbeli gyarapodásban (az eretnekek megtérésében) és az iskolai eredményekben, hogy legalább ez legyen a mi számunkra egy kis vigasztalás ebben a zűrzavaros világban, amelyben jelenleg gyötrődünk. – ne feledkezzenek meg arról, hogy végezzenek miséket a mi házunk javára, az én szándékomra, ahogyan a többi házak is végeztek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. jún. 27.”
Építkezés. – Személyi ügyek. – P. Mario kormányzása.
„Látom a leveléből, hogy mennyire vannak az építkezéssel, adjon az Úr erőt, egészséget, hogy abban a munkában minél előbb előre haladhassanak és pedig minél jobban. – Azt az ügyet illetőleg, amiről levelében értesít engem, szerintem az lenne a legjobb, ha az illetőt minél előbb Nápolyba küldenék, ha úgy gondolja az elöljárója is, akinek mondja meg, hogy láttam (ezt) a levelet, amelyet az ő rendelkezéséré mutatott meg nekem a S. Croce kardinálisának az ügyhallgatója, és íme, bizonyságul szolgál, hogy az Atya (P. Mario), aki önnek írt, jelenleg a maga kénye-kedve szerint kormányoz és csak a jó Isten a megmondhatója, hogy P. Stefano (Cherubini) mennyiben segíti. – Mindabban igyekezni fogok választ adni, ami mindnyájukat érinti, de idő rövidsége miatt most másról nem írok. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. júl. 1.”
Az elkallódott levelek. – Mons. Panicola. – Megígéri, hogy mindenben segítségére lesz P. Berrónak, de ő maga is törekedjék a szerzetesi tökéletességre.
„Atyaságod azt mondja, hogy négy levelet írt nekem, ez a levél arra megy válaszul, amelyben Mons. Panicoláról ad értesítést és küldi az ő levelét, amelyre én is mellékleten válaszolok. A többi levélről nem tudok semmit sem mondani, vagy elvesztek, vagy valahol visszatartották. – Mons. Panicola ügyeiben majd Palermóban írok, ahova ön kívánja és maga a Minsignore is jelzi nekem levelében.
„Ha valamiben Atyaságodnak szüksége lenne és értesít engem, amennyiben rajtam áll, imádsággal és jó tanáccsal segítségére leszek, ne higgye, hogy én mindazt olyan könnyen elhiszem, amit szokta irogatni, mindazonáltal megnyugtathatom, hogy önnel szemben nincs semmi kifogásolni valóm. Csupán arra akarom figyelmeztetni, hogy iparkodjék a szerzetesi tökéletességre és tartsa meg a szerzetesi élet szabályait, mert csak ezáltal remélhetjük üdvösségünket. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. júl. 4.”
„Az Úr jutalmazza meg önt kegyes jóindulatáért, amely arra késztette Uraságodat, hogy a mi ottani Atyáinkat (annyiszor) ismételten elhalmozza szeretetadományaival, különösen kitűnt ez a jóakaró szeretete a b. e. Sig. Pietro Pirro végrendeletével kapcsolatban. A jelenben nem tudom másképpen meghálálni, mint azzal, hogy a mindenkor áldott Isten oltalmába ajánlom Uraságodat és háza népét. Míg az Úr éltet engem, erről meg nem feledkezem, és amennyiben alkalom adódik arra, hogy szolgálatára lehetek valamiben Uraságodnak, mindig készségesen állok rendelkezésére. – Róma, 1643. júl. 11.”
Köszönőlevél, de egyúttal értékes aszketikus írás, amelyben Szent Kalazancius szép szavakkal buzdítja a kongregáció tagjait a buzgó lelki életre.
„Nagy örömömre szolgál nemcsak a Kongregációjukról nekem megküldött kép, hanem az a ragaszkodó szeretet, amelyet velem szemben kifejezésre juttattak, amiért nagyon hálás vagyok és kérem az Urat, hogy – ahova nem jutnak el az én gyenge erőim, pótolja mindazt kegyelmeinek áldásaival olyan bőségesen, hogy annak birtokában jókedvvel járjanak továbbra is az üdvösség megkezdett útján az örökkévalóság felé, amit minden bizonnyal elnyernek, ha állhatatosak maradnak, mert így van megírva: „...non qui inciperint sen qui perseveraverint” (azok üdvözülnek). – A magam részéről biztosíthatom önöket, nem szűnöm meg imádkozni önökért, hogy az Úr Isten erősítse meg önöket az Ő szolgálatában, készségesen szolgálatukra ajánlom magam, ha valamiben segítségükre lehetek, és amennyire rajtam múlik, mindent megteszek, hogy jogos kívánságaik teljesedésének örvendhessenek, az Úr segítse önöket az egyre tökéletesebb élet megvalósításában és áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. júl. 17.”
P. Berro Szent Kalazancius megelégedésére végezte a magiszteri teendőket, folytassa továbbra is csak így, hacsak az elöljárók másképpen nem rendelkeznek. A noviciátust végzett növendékek szorgalmasan készüljenek arra, hogy jó tanítók legyenek, de a lelkiéletről meg ne feledkezzenek. – Azt mondják, hogy a vizitáció egy hónapon belül befejeződik. (?) – P. Berro azon legyen, hogy mindenki szeressen és tisztelje.
„Ha Atyaságod vállalná az egész nyáron ezt a munkakört, amellyel megbíztam, nagyon örülnék neki, hogy ne kelljen magyarázkodni, miért történt ez a személycsere? – Mivel Atyaságod jónak látja, hogy a noviciátusi év befejezésével a növendékek tanulmányokat végezzenek, magam is csak helyeselni tudom ezt a gondolatot, nehogy elfelejtsék egyrészt, amit már tanultak, másrészt pedig, hogy minél előbb a ház segítségére lehessenek munkába állásukkal, de ugyanakkor el ne hanyagolják a lelkiéletben való előrehaladást.
„Ha majd befejeződik a vizitáció – azt mondják, hogy egy hónapon belül készen lesznek –, Atyaságodat mindenről értesíteni fogom. – Gondja legyen arra, hogy mindenki szeresse és tisztelje, nem csak a novíciusok, hanem a fogadalmasok is, akik az ön joghatósága alatt vannak vagy egy házban laknak önnel, hogy így szeretetegységében szolgálják a Szerzetet, Isten dicsőségét és embertársaik javát. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. júl. 18.”
Jelentés az eretnekek megtérítéséről. – Konfrateri okmányok. – Az alapkő és az emléktábla. Az ottani alapító Atyák buzgó, lelkes munkája lezs a minden kőnél és emléktáblánál maradandóbb emlék.
„Megkaptam annak a levélnek a másolatát, amelyet Atyaságod Nikolsburgba küldött a P. Provinciálisnak, jelentvén abban 24 eretneknek a megtérítését, ami igen jó ott kezdetnek, a mi Szerzetünk szempontjából, Podolinban. Erről a jelentésről másolatot adtam Mons. Ingolinak, a Propaganda Fide Kongregáció titkárának. Azt mondotta, hogy a Kongregáció legközelebbi ülésén, amelyen a Pápa is meg szokott jelenni, felolvassa majd. – Azt hiszem, hogy már megérkezett oda az a német Atya két társával együtt, akik Bécs felé mentek innét, néhány konfrateri okmányt visz magával, küldök még ezután is, ha Atyaságod révén megtudom, hogy kinek kellene kiállítani, címezni. – Megkaptam az értesítést, hogy miféle írás van az alapkövön és az emléktáblán, a mi Szerzetünk ki van téve jelenleg a próbának, mint a gyémánt, reméljük, hogy jobban kiállja a próbát annál és ezt egész biztosra vesszük, hogy így lesz. – Atyaságod társaival együtt végezzék a kezdet buzgóságával minden munkájukat, őrizzék meg a szerzetesi fegyelmet, csak akkor számíthatnak arra, hogy szép eredményeket érnek el. Imáinkban kérjük a mindenkor áldott Istent, hogy áldásainak bőségével halmozza mind ebben az életben, mind a másvilágon a palatinus gróf urat buzgóságáért és áldozatos jóságáért, „fiat, fiat.” (Úgy legyen!) – Róma, 1643. júl. 18.”
Már a 4108. levélből is kitűnik, hogy P. Costantininek Rómából való gyors átköltözése Narniba Szent Kalazancius nem helyeselte, az általa vezetett házi pénztárnak a kezelésén nem tudtak eligazodni, már akkor is kérte, hogy bizonyos ügyekben adjon felvilágosítást és ebben a levélben újra csak ezt kéri tőle. – A vizitációval kapcsolatban a Szent Rendalapító azt gondolta, hogy P. Pietrasanta már júl. hó végén be is adja a Szentszéknek a jelentést, de ez csak néhány hónappal később történt meg, amint majd látni fogjuk a szept. 26-án kelt levélből.
„Jelen levelemmel együtt elküldöm azt a két levelet, amelyek Atyaságod címére érkeztek Nápolyból. – Itt szeretnénk azt tudni, hogy amikor lefizette a S. Brigitta-belieknek a félévi járandóságot, kapott-e arról elismervényt, mert mi nem találjuk..., hogy nyoma legyen a kifizetésnek. Próbáljon erre visszaemlékezni és értesítsen engem. Ami pedig a számlákat, nyugtákat, ellennyugtákat illeti, egyes bevételi tételekről kettős bizonylatot találunk, ennél fogva nem találom egyezőnek az írásbeli dolgokat azzal az elintézési móddal, ahogyan nekem szóban referáltak. – Úgy hiszem, hogy a vizitátor mg ebben a hónapban jelentést nyújt be a Szentszékhez, és akkor majd megtudjuk, hogy a (jelenlegi) helyzet orvoslására mit fognak előírni. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. júl. 18.”
P. Realéval akkor találkoztunk utoljára, amikor Szent Kalazancius az 1642. jan. 1-én kelt levelében Anconából Cesenába rendelte a Collegio Nazareno javainak kezelésére. (3855. lev.). – Most – másfél év múlva – arra kéri többek közt, Szent Kalazancius a hűséges vagyongondnokot (3944. és 4132. lev.), hogy legyen hálás és figyelmes az új cesenai kormányzóval. – Legyen gondos kezelője a javaknak ezután is. – Ne adjon hitelt minden mendemondának. – A háborús helyzet miatt helyezze biztonságos helyzetbe a terményeket és a Collegio egyéb javait.
„Elküldtem a köszönő levelet a volt cesenai Mons. Governatornak, aki most – mint Atyaságod jelzi – Forliban lett kormányzó. Legyen előzékeny, figyelmes az új kormányzóval szemben, hogy is éppen úgy, mint elődjei, érdeklődéssel, figyelemmel kísérje a Collegio érdekeit. Apró ajándékokkal igyekezzék megnyerni jóindulatát, ajánlja fel neki, hogy utazásai, kirándulásai alkalmával látogasson el a Collegio birtokára is, ahol mindig készséges szívességgel fogadják, kedveskedjék neki ajándékküldeményekkel, gyümölccsel, borral, szalámival és más effélékkel, de nem hivalkodva, hanem mindig csak a szerzetesi szerénységgel, ahogyan ön is a legalkalmasabbnak látja, hogy megnyerjük barátságát, jóindulatát.
„Gondosan kezelje a pénzügyeket, és mindent úgy intézzen el, ahogyan ezek a mi uraink rendelik, meg ne feledkezzék arról, hogy mindenről pontos számadást vezessen, mint ahogyan ezt egy gondos adminisztrátortól el is várjuk és én meg is vagyok győződve arról, hogy ön mindig ilyen volt. – A bíborosi Bizottság működéséről be fogok számolni a legközelebb induló gyorsfutárral küldendő levelemben, így Atyaságod is értesülni fog mindenről.
„A háborús hírek eléggé elcsendesedtek, vagy fegyverszünet van, vagy valami már, ennélfogva semmi újabb híradással nem szolgálhatunk. Egyebekben azon legyen minden igyekezettel, hogy biztonságba helyezze a terményt és a Collegio egyéb javait, nehogy valami károsodás érje a háborús időkben, ami miatt aztán mulasztásról, hanyagságról vádolják azt, aki annak idején a javakat kezelte. Ezeket akartam jelenleg megírni, iparkodjék mindenről pontosan beszámolni az ottani eseményekről. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. júl. 23.”
A novíciusok neveléséről ad értékes tanítást a Szent Rendalapító ebben a levélben P. Berrónak, a nápolyi novíciusmesternek.
„Az egyáltalában nem felel meg az én szándékomnak, elgondolásomnak, hogy azokat a novíciusokat, akik a noviciátus első esztendejét végzik, akik még alig haladtak valamit a lelkiekben, hogy azokkal már stúdiumokat végeztessenek. Nagyon rosszallom, hogy ilyenformán egyesek olyan kevés lelki nevelésben részesültek, és ha majd leteszik a fogadalmat, ezek lesznek azok, akik jogosan panaszkodhatnak majd, hogy noviciátust sem végezték el rendesen és nem részesültek olyan lelki nevelésben sem, amilyen megillette volna őket, mielőtt tanulmányok végzéséhez láttak volna.
„Nagy gondja legyen tehát arra Atyaságodnak (hacsak ezek az Atyák itt másképpen nem rendelkeznek, akiknek meg is írhatja, hogy milyen állapotban találta ezeket a novíciusokat, hacsak már meg nem írta nekik), hogy mindenekelőtt arra legyen gondjuk, ami a legfontosabb, azaz a szerzetesi tökéletesség és ebben teljesen Atyaságod bölcsességére hagyatkozom. De figyelmeztetem egyúttal arra, hogy kedves, nyájas modorral igyekezzék helyreállítani a szerzetesi fegyelmezettséget és ismertesse meg velük, hogy a szerzetesnek legfőbb célja az Isten dicsőségének a szolgálata által a saját örök üdvösségének a biztosítása és csak másodsorban embertársainak örök üdvössége és mindenekelőtt meg kell telnie a léleknek mint a medencének vízzel, hogy aztán annál bőségesebben áraszthassa másokra a lelki javakat. Atyaságod legyen rajta minden erővel, hogy amit nekem írt, mutassa meg P. Provinciálisnak is, hogy teljes egyetértéssel szolgálják az Isten ügyét mindenbe. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. júl. 31.”
Gyönyörű szép levél a novíciusok neveléséről, minden sorát lángoló betűkkel kellene oda írni a noviciátus falaira, belevésni a novíciusok szívébe, lelkébe, hogy jól megtanulhassák, mit jelent novíciusnak lenni. – Sok-sok más levélben közölt értékes tanítással együtt ebben a levélben is világos eligazítást ad a Szent Rendalapító a novíciusmagiszter számára, hogy mi az ő feladata, mit kell világosan megértetni a szerzetesi élet útján elindulni akaró jelöltekkel, hogy kiváló és tökéletes, buzgó, szent szerzetesek legyenek.
Talán sokan kezdettől fogva másképp láttuk volna a szerzetesi feladatokat, minden jóra fogékony lelkünkben talán még erőteljesebben alakult volna ki a szerzetesi odaajánlásunk Istennek, ha a rendalapító Szent Atya szavait már akkor, kezdő korunkban hallhattuk volna, aki olyan világosan, félre nem érthető módon rajzolta meg a megsejtett szerzetesi életnek útjait, hogy akkor bizonyára sokszor nem alkudoztunk volna a lélek rovására, megálmodott szerzetesi életünk eszményi szépségének a kárára a világgal kacérkodva. – Istenem, hiszen tegnap még a mindennapi élet szokásos útjain jártunk, ma pedig, szinte minden rákészület nélkül, a szerzetesi életre köteleztük el magunkat a beöltözéssel, lehet-e csodálkozni, hogy szinte minden átmenet nélküli új élet feladatainak a vállalása félelemmel és rettegéssel töltötte el a jövőbe tekintő lelket, csak Te bátorítottál, Uram, titokzatos kegyelmi segítségeddel, a hivatás kegyelmének a tudatosításával, hogy Te szüntelenül vele vagy az elhívottal. És így lassanként a noviciátus félve őrzött, nagyon szeretett kincs lett, amelyben kezdtünk tanulni, hogy valamit, énünket oda kell ajándékozni a jó Istennek visszavonhatatlanul és ebben az áldozati aktusban az áldozat szent hegyére lélekben Szent Kalazancius Atyánk vezetett fel és ennek az áldozati hegynek az ormára csak életünk végén érkezünk fel. Add, Uram, hogy Szent Kalazancius Atyánk közbenjárására és oltalma alatt ez az életáldozat kedves legyen Te előtted, amely felé az első lépést, a Te vezetéseddel, a noviciátusban tettük meg!
Pár nap múlva, aug. 27-én, Kalazancius Szent Atyánk ünnepén, ünnepeljük meg igen sokan a magyar rendtartományban beöltözésünk évfordulóját, jó nekünk ekkor újra meg újra ezekre a levelekre gondolni és azoknak tartalmát idézni, hogy mit vár tőlünk Szent Kalazancius Atyánk és mi mire tettünk ígéretet, mire köteleztük el magunkat, megmutatják, elmondják ezek a levelek. Vegyük áhítattal a kezünkbe, olvassuk át elmélkedve és véssük mélyen szívünkbe, amit csak mondanak, mert ezeket megfogadva, megtartva – mint Dante mondja – „–incipit vita nuova”!
„Teljességgel rábízom Atyaságodra az ottani novíciusok nevelését, nagyon jól tudja, hogy mennyi jó származik a Szerzetre, ha jól felkészülnek a szerzetesi életre, ha jó irányítást kapnak és ellenkezőleg, mennyi kárt, bajt, veszedelmet okoznak azok, akik csak test szerint vannak a Szerzetben, de lélekben távol járnak attól. Amiért is gyakran oktassa őket, hogyan kell tudni helyesen imádkozni, hogy kell gyakorolni az önmegtagadásokat, és hogy tudjanak engedelmeskedni, felejtsék el az otthon kényelmét, jólétét, egyes egyedül minden figyelmük arra irányuljon, hogy tudjanak elszakadni önmaguktól, és hogy az önszeretetben megtagadják magukat. Értesse meg velük, nyugtassa meg őket, hogy így biztosak lehetnek az örök üdvösségük felől, jól lehet, nagy igazság, hogy: „... pauci sunt qui inveniunk eam.” – Ez alkalommal ezeket akartam megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. aug. 8.”
Szent Kalazancius arra buzdítja Pennazzi klerikust, hogy mindentől visszavonultan minél szorgalmasabban végezze tanulmányait és meghagyja levelében, hogy P. Girolamo legyen segítségére a tanulmányok végzésében. – Az ajándékküldemény.
„Nagyon helyesen jár el Kedvességed, ha visszavonultan él és mindenestül annak a munkának él, amelyet az elöljárók rendeltek ki önnek, minden igyekezettel azon legyen, hogy a lehető legjobban, a legszorgalmasabban végezze tanulmányait. Mondja meg P. Girolamo di. S. Agnese atyának, hogy legyen segítségére önnek a tanulmányok végzésében szabad idejében, amiért nagyon hálás leszek neki.
„Hallom, hogy valami ajándékküldeménnyel akar kedveskedni, tegye úgy, ahogy jónak látja, innét mi semmit sem tudunk küldeni viszonzásul. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. aug. 15.”
Mit ír Szent Kalazancius P. Bianchinak, akit a Szerzet új vezetősége – P. Mario – lemondatott az elöljáróságról és a további intézkedések. – Késedelmeskedések a levelek továbbításában. – A vizitátor feladata. – Egy figyelmeztető szó a fegyelmezetlenek felé.
„Amikor arról értesülök, hogy a Szerzetet kormányzó Atyák megfosztották Atyaságodat az elöljárói állástól, nem tehetek mást, csak azt a tanácsot adhatom, csak arra buzdíthatom, hogy türelmesen viselje el ezt a helyzetet és mutassa meg, hogy azzal a lelki erővel és alázatossággal tudja elviselni mindezt, amely olyan nagyon jól illi egy szerzeteshez. – A hivatalos iratokat illetőleg nem tehetek semmit sem, bízza rá az új vizitátorra, vagy pedig, ha utasítást kap az itteniektől, járjon el továbbra is a hivatalában, vagy az örökség kezelésében, most pedig igyekezzék minden lehetséges módon levélbélileg sürgetni P. Stefanót, hogy térítse meg annak a háznak a kárát. – Értesítem, hogy az a levél, amelyre most, 22-én felelek, f. h. 7-én kelt, vagy onnét küldték késedelmeskedve Genovába, vagy pedig itt tartották vissza. – Ami pedig a ház kormányzását illeti, bízza rá az egész ügyet az új vizitátorra, mindazonáltal figyelmeztesse a fegyelmezetleneket, hogy az Úr Isten nem fogja megengedni, hogy minden az ő ízlésük szerint menjen. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. aug. 22.”
Szívélyes levél a régi jótevőhöz.
„Igen tisztelt, Krisztusban kedves jó Uram! – Igen nagyra értékelem és hálás vagyok azért a megkülönböztető szíves jóságáért, amelyben engem részesít és Szerzetünket elhalmozza. Elkötelezve érezzük magunkat, hogy mindig hálás tisztelettel emlegessük a velünk szemben tanúsított jóindulatát és kegyes adományait és imádságainkba foglaljuk nevét, magam sem feledkezem meg erről, főként, amikor hallom, hogy gyengélkedik, az Úr legyen oltalma és segedelme minden ügyében, aki bőségesen megáldja jócselekedeteiért, megajándékozza békességgel és nyugodt időkkel itt a földi zarándokságban és majd az örökkévaló javakkal a másvilágon.
„Ami pedig a hagyatéki dolgokat illeti, oda küldtük, az arról a vidékről való P. Michele del Rosario atyát, hogy gondját viselje az ottani házak javainak. – Magam pedig újra készségesen felajánlom szolgálataimat önnek bármiben is, amit itt az ön javára tehetek és nagy buzgósággal ajánlom az Úr oltalmába (akinek bőséges áldását kívánom), hogy részesítse önt áldásainak bőségében. Róma, 1643. aug. 22. – Uraságod mindkor készséges szolgája, Isten Anyjáról nevezett József atya.”
P. Pier Francesco Salazar Maldonado atya 1641-ben került Cagliariba, hogy az ottani alapítást – Szent Kalazancius megbízásából – intézze. A szerencsésen végzett alapítást igen szép korszak követte. Az odakerült piaristák buzgó munkálkodása folytán irigylésre méltó virágzásnak indult a szardíniai provincia, amelynek alapítója, éltető lelke P. Pier Francesco Salazar Maldonado atya volt, aki élete végéig Szardíniában maradt, illetve 1656-ban utolsó római útjáról, mint Vice-Provinciális siet haza Cagliariba, de – sajnos – az örvendetes hírrel nem érkezhetett meg otthonába, útközben, a hajón, pestisben meghalt. – Hogy milyen életképes volt a szardíniai provincia, annak fényes bizonyítéka, hogy a Szent Rendalapító kifejezett akaratára 1647 óta a rendi növendékek Cagliariban magasabb fokú kiképzésben részesültek, ennélfogva igen szívesen kértek onnét más rendtartományok is fiatal atyákat, hogy ezek vegyék át az ottani provinciák iskoláiban, tanulmányi házaikban a Stúdiumokban a vezető szerepet, az irányítást. – Reméljük, hogy a napjainkban újraépülő szardíniai alapítások nem felejtik el a régi nagyokat. – (P. Pier Francesco Salazar Maldonado atya életrajzának összefoglalása – a levelek alapján – az életrajti adatok sorában a 60. -63. lapokon olvasható!) – A Szent Rendalapító 1643-ban két levelet írt P. Salazarnak Cagliariba. Az elsőt 1643. aug. 28-án. Ebben jelenti neki, hogy hamarosan küldi nekik a megrendelt szövetanyagot és alkalmilag majd még más dolgokat is fog küldeni nekik. – A levél második felben arról számol be, hogy nem ki izgalomban vannak Rómában két nyugtalanító körülmény miatt. Az egyik nyugtalanító ok az Egyházi Állam ellen indított harc miatt van, a másik pedig a rendi zűrzavarok miatt, ezeket pedig a szerencsétlen P. Mario idézte elő.
„Sig. Stefano Martin doktortól megkaptam a 40 scudit, a legelső jó alkalommal küldjük a 21 és fél „canna” hosszú szövetanyagot vagy Genován át, vagy a livornói hajójárattal. – Paolai Szent Ferenc rendjéből való néhány atya érkezett most Cagliariból, akik majd a rendbeli vizitátorral térnek vissza, általuk küldünk majd ajándékcsomagot viszonzásul a 42 db sajtért, a gyümölcsért, a sonkáért, az írótollakért, más alkalommal meg majd más egyéb dolgokat szándékozunk küldeni innét Rómából, ahol nem kis nyugtalanságban vagyunk egyrészt az Egyházi Állam ellen indított háború miatt, másrészt pedig a Szerzetben támadt egyenetlenkedések miatt, amelyeket az a szerencsétlen P. Mario idézett elő. Engedjen az Úr az ő kegyes irgalmassága folytán békességet, nyugalmat minden ügyeinkben és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1643. aug. 28.” – Minden bajnak okozója, előidézője P. Mario, amit még élesebben kiemel Szent Kalazancius P. Salazarhoz szept. 19-én írt levelében.
Már előzőleg a 4123. levélből értesültünk arról, hogy a Szerzet új elöljárói P. Bianchit megfosztották állásától, az akkori levélben Szent Kalazancius kéri, buzdítja P. Bianchit, hogy viselje el türelmesen a megpróbáltatást, de ő csak tovább türelmetlenkedett és kereste a maga igazát. Erre írta neki vigasztalásul ezt a megrendítően szép és értékes levelet, amelyben Szent Kalazancius maga mondja el, hogyan hurcolták 1642. aug. 9-én vizsgálati fogságba a Szent Officiumba, de mindjárt hozzáteszi, a Szentek alázatosságával, hogy az Úr így szokott bennünket megpróbálni! („Azért vannak olyan kevesen, akik Téged követnek” – mondja szellemesen Nagy Szent Terézia az Úrnak.) Ugyanez a gondolat csendül meg Cesenába, P. Realenek 1643. szept. 5-én írt levelében, amint látni fogjuk mindjárt a köv. levelek egyikében: „...ne felejtse, hogy az Istennek az az akarata, hogy – amíg e földi zarándokságban élünk – mindig részünk legyen a szenvedésben, a megpróbáltatásban.” (4128. lev.) – Lelkigyakorlatos szép levelek, csak össze kell szedni őket! – A levélben van egy ilyen mondat: „... mivelhogy mindezideig nem tudtam beszélni az említett vizitátorral” ebből egyes életrajzírók azt következtették, hogy Szent Kalazanciusnak nem sikerült még beszélnie Pietrasantával, pedig már három hónap telt el vizitációjának megkezdése óta. A jegyzetíró szerint a contextus nem hatalmaz fel bennünket ilyen feltevésre.
„Olvastam a vizitátor atyához küldött levelének a másolatát, most sem mondhatok mást, most is csak azt írhatom, hogy viselje el türelemmel a nehézségeket, hiszen – részben – ezek voltak, akik engem a Szent Officium elé vittek anélkül, hogy tudtam volna, hogy miért, és amikor megmondták, hogy mivel vádolnak, csak akkor tűnt ki, hogy ártatlan vagyok. Az Úr Isten mindnyájunkat megpróbál látogatásaival, mindig csak Őbenne bízzon, az itt történtekről majd értesíteni fogam, mivelhogy mindezideig nem tudtam beszélni az említett vizitátor atyával (valószínűleg a P. Bianchi-féle levélügyben), szerintem helyesen járt el, hogy Atyaságod írt neki és beszámolt az eseményekről. Addig is iparkodjék lelkesedéssel vállalni a szenvedést Isten iránti szeretetből, mivelhogy: „...per multas tribulationes oportet nos introire in regnum Dei.” – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. aug. 29.”
P. Vincenzo Berro nápolyi novíciusmesternek írt levelek – mint ez is mindig értékes és érdekes gondolatokat tartalmaznak a novíciusok nevelését illetőleg. Figyeljük meg csak jól ezeket a leveleket!
„Megértettem mindazt, amit Atyaságod a f. h. 22-én kelt levelében írt a novíciusok nevelését illetőleg, szerintem nagyon helyesen jár el feladatában. Ha a novíciusok szerzetesi életük kezdetén nem sajátítják el az igazi szerzetesi szellemet, nem hiszem, hogy később megtanulják, már pedig ezt elhanyagolva csak olyanforma nevelésben részesülnek, mint amennyit általában a világi hívek kapnak, vagy még talán annál is kevesebbet. Sajnos, hogy ez a nagy hiányosság, szinte, mindig tapasztalható volt a mi noviciátusainkban, de majd ha a mi ügyeink más fordulatot vesznek, akkor majd ezen a téren is változtatni kell a dolgokon. Addig is minden lehetőt el kell követni, hogy minél jobb eredménnyel végezzék a novíciusok a noviciátusi évet. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. aug. 29.”
P. Berro novíciusmesternek érdeklődésére válaszolva közli Szent Kalazancius levelének első felében, hogy kiket érdemes megtartani a noviciátusban és kiket kell elbocsátani? Mindenkor érvényes igazságot fejezett ki ebben a találó mondatban: „... mert sokkal jobb, ha kevesen vannak, de azok jók, mintha sokan volnának a noviciátusban, de semmi buzgóság és lelkiség nincs bennük.” – a levél második felében Szent Kalazancius azt a reménységét fejezi ki, hogy – bár már hosszú idő óta húzódik a Szerzet ügyeinek a megoldása – még talán az ősszel megoldódnak. – Sajnos, sokkal tovább húzódott, csak évek múlva termette meg keserű gyümölcsét a vizitáció.
„Atyaságodnak levelére válaszolva azt kell mondanom, hogy nem csak azt a két novíciust kell elbocsátani, akikről Atyaságod írt, hanem azokat is, akikről észreveszik, hogy nem nagyon törekszenek arra, hogy fegyelmezett szerzetesek legyenek, mert sokkal jobbnak látom, ha kevesen vannak, de azok jók, mintha sokan volnának a noviciátusban, de semmi buzgóság és lelkiség nem volna bennük. – Itt pedig napról-napra várjuk már a határozatnak a meghozatalát, de, sajnos, egyre csak húzódik, mindazonáltal remélem, hogy még a vakáció folyamán meglesz a döntés, ami legyen Isten nagyobb dicsőségére. Az Ő szent áldása legyen velük. – Róma, 1643. szept. 3.”
Újra találkozunk P. Realéval. Szent Kalazancius közli vele, hogy a kinevezett utód már útban van Cesena felé, ő pedig megkapta az annyira várt felmentést. De ugyanakkor aggodalmát fejezi ki Szent Kalazancius, hogy P. Reale megtalálja-e majd nyugalmát ott, ahova elöljárói rendelik? De bárhogyan is legyen – figyelmezteti Szent Kalazancius P. Realét – ne felejtse, hogy az Istennek az az akarata, hogy – amíg e földi zarándokságban élünk – mindig részünk legyen a megpróbáltatásokban. – Ez a gondolat sok más kalazanciusi levélből is kicsendül, legerőteljesebben az 1642 után írtakból. Csak a Szentek, a hősök tudták egész szívvel-lélekkel elmondani: „...aut pati, aut mori!”
„Úgy értesültem, hogy Anconából jön az utód, akit ön annyira vár már, útban van már, talán meg is érkezett. – És most ön úgy gondolja, hogy nagy vigasztalására lesz, hogy annyi idő óta előterjesztett kérését meghallgatták, de én aggódom, hogy nem fogja megtalálni azt a nyugalmat és megvigasztalódást, amit vár és remél, ott, ahova majd rendelik, mert ne felejtse, hogy Istennek az az akarata, hogy – amíg e földi zarándokságba élünk – mindig részünk legyen a szenvedésben, a megpróbáltatásba. És ha önt nem zaklatta senki más, szerintem, önnek sem kellett volna annyit nyugtalankodni. Az Úr hallgassa meg önt és vigasztalja meg. – Más írnivalóm nincs. – Róma, 1643. szept. 5. – Úgy hallom, hogy P. Bernardino lesz az utódja.”
Anyagi gondok, adósságok, templomépítés, rendi ügyek.
„Egyedül csak a jó Isten tudja, hogy mennyire bánt az a tudat, hogy az anconai házért – itt Rómában vállalt kötelezettségeimnek még mindig nem tudtam eleget tenni, de éltet a remény, hogy majd csak megoldódik ez a probléma is, amit szívesen vállaltam az anconai házunk érdekében, hogy majd a megvásárolt telken a maga idejében felépíthetik a kezdeti tervek szerinti templomot. Megnyugvásomra, örömömre lesz, hogy Atyaságod, míg ott lesz, a rendház többi tagjaival egyetértésben, szorgalmazzák ennek a feladatnak a megoldását. – A mi ügyeinkben még mindig nincs döntés, kérjük imáinkban az Urat, engedje meg minél előbb, hogy az történjék, ami az Ő nagyobb dicsőségére lesz. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1643. szept. 16.”
Ezekben az években, 1646-ig, szinte hetenként kapott levelet P. Berro Szent Kalazanciustól. Értékes, érdekes levelek, amelyek tájékoztatják P. Berrót a vizitációról és egyúttal – néhány mondatban – mindig igen szép spirituális és aszketikus tanításokat közölnek. – A levél első felében arról ír Szent Kalazancius P. Berrónak, hogy most nem tanácsos Rómába jönni, de nagyon jól teszik, ha buzgó imáikban kérik a Mindenhatót, hogy a mi ügyeinkben minden emberi és ördögi hatalommal szemben az Isten ügye jusson diadalra.
„Atyaságod levelével együtt megérkezett a Monsignore levele is, amelyet eljuttattunk a rokonához. – Most nem időszerű dolog, mert nem alkalmas az idő arra, hogy Rómába jöjjön, csak végezze ott nyugodtan munkáját mindaddig, míg valami döntés, határozat nem lesz a vizitációval és jelentéssel kapcsolatban. Minthogy mindezekről semmit sem tudunk előre és éppen ezért teljes bizonytalanságban vagyunk, senkinek sem tanácsolnám, hogy most Rómába jöjjön, ilyen nehéz helyzetben, hanem igenis buzgón és szívből fakadóan imádkozzanak, hogy ezek ami nyugtalanságaink jól végződjenek, nehéz helyzetünknek jó kimenetele legyen, és az Úr vigasztaljon meg bennünket kegyelmével és látogatásával, hogy az Ő ügye mindenekben szilárdan és határozottan álljon minden emberi és ördögi hatalommal szemben. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. szept. 19.”
Ez az a második levél, amelyet Szent Kalazancius 1643-ban írt P. Salazarnak Cagliariba. A levélnek legértékesebb és legmeglepőbb része a levélnek harmadik – utolsó – részlete, amelyben Szent Kalazancius szokatlanul súlyos szavakkal ítéli meg P. Mariónak a vizitáció alatti magatartását. – Figyelemreméltó az is, amit a levél második részében ír a meg nem fegyelmezhető szerzetesről és munkájáról a Szent Rendalapító. – A levél első részében, a legelején a Cagliariba szánt küldeményekről van szó.
„A Paolai Szent Ferenc rendjéből való spanyol P. Diego útján küldtem Atyaságodnak egy nagy skatulyára való megszentelt dolgokat – (valószínűleg rózsafüzérről, szentképekről, és érmekről van szó!) – hogy azokat jutalomképpen kioszthatja a gyermekek között és itt a házban csomagolásban, útra készen van a 22 „canna” mértékű igen finom szövet, a legelső jó alkalommal küldeni fogja Sig. D. Martin vagy a livornói vagy a genovai hajójárattal. Kérjük az Urat, hogy minden veszély nélkül jusson Atyaságod kezébe ez a küldemény. – Azt írták nekem, hogy fr. Luigi egy idő óta igen rendetlen viselkedésű. Ha csakugyan így van a dolog, akkor Atyaságod meg ne szűnjön őt mortifikációkkal jó alaposan megbüntetni, és minél előbb alkalmazzanak egy megbízható világit a házi munkák végzésére, többre mennek vele, mint egy fegyelmezetlen szerzetessel. – A mi ügyeinkről még nem tudódott ki semmi sem, ha lesz valami megoldás, azonnal értesítéssel leszünk. Az az egy azonban igaz, hogy P. Mario a Szent Officium Asszeszorának (Mons. Albizzi) az oltalma és pártfogása alatt kormányoz és a szerzetestársak közül igen soknak a nem tetszésére teljesen ötletszerűen, a maga kénye-kedve szerint parancsolgat a Szerzetben és küldi a rendelkezéseit, ahogyan maga jónak látja, jónak találja és mindezeket még a vizitátor is aláírja, de remélem, hogy hamarosan vége lesz ennek a kalózkodásnak és helyreáll a szerzetesi fegyelem, imádkozzanak erre a szándékra, és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. szept. 19.”
1642. jan. 1-én Cesenába rendeli Szent Kalazancius P. Realét Anconából a Collegio Nazareno javainak a kormányzására (3855. lev.). Ennek a megbízatásnak olyan hűségesen megfelelt P. Reale (P. Mariónak 1642. márc. 8-án írt levélben találunk erre utalást, 3944. lev.), hogy ebben a levélben Szent Kalazancius a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik P. Realénak cesenai munkálkodásáról. – Az életrajzi adatok összeállításában bővebben is volt minderről szó (49-51. lapokon).
„A legutóbbi postával nem tudtam levelet küldeni, de a jelenlegiben arra kérem, hogy legyen türelemmel, végezze minden munkáját Isten iránti szeretetből, hogy így a Collegio érdekéből végzett minden munkája legyen önnek nagy érdemére, teljesítse feladatait mindaddig hűségesen, míg csak ki nem nevezik utódját, ami Isten tudja, hogy mikor fog megtörténni. Ha rajtam állna, én nem váltanám le önt, mert Atyaságod mindezideig olyan hűségesen megfelelt az ottani munkakörének, mint ahogyan még senki, akik eddig ott voltak. Ezért tehát legyen egy kissé közömbös az eseményekkel szemben, így gyarapíthatjuk érdemeinket, ami egyébként mindnyájunknak is feladata, míg e földi életben zarándokolunk. – Ha majd ezek a kardinális urak hoznak valami határozatot a mi ügyeinkben, értesítéssel leszünk. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. szept. 25.”
A 662. levélhez írt jegyzet szerint P. Reale nem volt az első „élvonalbeli” ember, mindazonáltal a Szent Rendalapító nagyra becsülte, értékelte P. Realét, ismételten megtett elöljárónak. Szent Kalazanciusnak jó meglátása volt, tudta, hogy kinek kell egyszer vagy kétszer írnia, de tudta azt is, hogy kivel érdemes levelezni rendszeresen. Nohát, P. Reale ezek közül való volt, akitől olyan sokat várt Szent Atyánk a mindennapi élet apró feladataiban, akinek hűségére és szolgálataira mindig számíthatott. Ezekben volt nagy P. Reale! Ez pedig nem kis dolog. Bárcsak mi is ilyen dicséretet, atyai elismerést tudnánk kiérdemelni a Szent Rendalapítótól, akkor szívesen elviseljük azt a megállapítást is, hogy nem voltunk első „élvonalbeli” fiai... P. Reale emléke kedves nekem és igen tanulságos. Imponáló!
A 4064. levélhez írt jegyzet szerint P. Amalfa 1642-ben lett Campiban elöljáró, két-három évig viselte a tisztséget, 1646 után újra ide tér vissza, 1673-ban halt meg 79 éves korában. – A levélben Szent Kalazancius arra kéri, hogy írjon neki és buzdítja, hogy jó példaadással igyekezzék megnyerni a fegyelmezetleneket.
„Ahogy Atyaságod Campiba került, azóta nem kaptam levelet öntől, nagy vigasztalásomra lenne, ha beszámolna nekem az ottani ház helyzetéről. Remélem, hogy Atyaságod azon fáradozik, hogy jó példával járjon elő inkább cselekedeteivel – mert csak ennek van igazán vonzó ereje – mint szavaival és különösképpen azon lesz, hogy türelmességével megnyerje azokat is, akik nem éppen buzgólkodnak a szerzetesi szabályok megtartásában, ami pedig kötelességük lenne. Én nem szűnöm meg imáimban kérni az Urat, hogy adjon önnek erőt, és olyan lelkületet, hogy teljesen megfelelhessen tisztségének. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1643. szept. 26.”
Ebből a levélből megtudjuk, hogy Pietrasanta vizitátor atya átadta az első jelentést az öttagú bíborosi bizottságnak. – Ezzel kapcsolatban az események részletes ismertetése a VIII. 60. és a VIII. 61. lapon olvasható. – Az ebből az időből való levelek csak szűkszavúan utalnak a háttérben zajló rendi eseményekre, de annak a néhány soros utalásnak mindig súlya van. – Ebben az időszakban – a külső körülmények miatt – gyakran változtak a személyi titkárok is, akik segítségére volta Szent Kalazanciusnak a levelezések intézésében. 1643. júniusában P. Giacomo Bandonit P. Francesco Baldi váltotta fel (4110. lev.), 1643. szeptemberétől 1644. áprilisáig P. Giov. Crisostomo Peri látta el a titkári teendőket, majd amikor ő Genovába távozott, akkor hol P. Garzia, hol mások volt segítségére Szent Kalazanciusnak. 1644. júl. végétől 1645. jan. végéig P. Carlo Beli di S. Ignazio végezte a titkári feladatokat. (4209. lev.) és utána újból P. Garzia. 1645. jún. első napjaitól kezdve a hűséges P. Gabriele Bianchi lett a titkár, mintegy két évig volt Szent Kalazancius mellett, aki 1647. szept. 19-én Genovába utazott haldokló édesatyjának a meglátogatására. Atyja halála után is ott maradt Genovában P. Bianchi, ott is halt meg mintegy 80 éves korában, 1694-ben, mint a rend nesztora. – P. Bianchinak a távozása után a derék jó P. Vincenzo Berro került Szent Kalazancius mellék, aki hűségesen szolgálta a Szent Rendalapítót egészen 1648. aug. 25-én bekövetkezett haláláig (4488. lev.).
„A vizitátor atya átadta a jelentést az öttagú bíborosi Bizottságnak, remélhetőleg néhány napon belül megtörténik a döntés a mi dolgainkban, engedje meg az Úr, hogy az a mi Szerzetünk javára történjék, mint ahogyan azt reméljük. A döntésről Atyaságodat értesíteni fogjuk. – Addig is buzgó imáikban kérjék az Urat, hogy minden dolog az Ő nagyobb dicsőségére történjék. Úgy gondolom, hogy az ottani elöljárók kaptak értesítést arról, hogy ebben a hónapban szerzetestestvéreink közül négyen távoztak az örök hazába. P. Giov. Crisostomo szeretné tudni, hogy Atyaságod megkapta-e az ő levelét? Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. szept. 26.”
1641. októberében találkoztunk utoljára fr. Lucatellivel, aki a legkiválóbb fratellók egyike volt, a Szent Rendalapító mindig igen nagyra becsülte és értékelte ezt a derék, jó fratellót, nagyszerű bizonyítéka ennek az a 34 levél, amelyeket – főként – a genovai években kapott tőle és ezekben mindig a legnagyobb dicsérettel emlékezett meg Szent Kalazancius a jó fratellóról, aki hosszú éveken át vezette nagyszerű rákészültséggel és rátermettséggel Genovában a számolási iskolákat. A Pietrasanta-féle vizitáció idejében áldozópappá lett és mindvégig példás életű pap volt. – Életrajzi adatai és a hozzá írt levelek összefoglalása az életrajzi ismertetések 23. és 24. lapjain olvashatók. – Ez a rövid, de eredeti kézírású levél is kiemeli és igen jelentősnek mondja, ami Szerzetben a számtan tanítását, de ugyanakkor kihangsúlyozza az alázatosság fontosságát és jelentőségét is.
„Örömmel olvastam jelentését a számolási iskola működéséről, nagy érdeme a mi Szerzetünknek a számtan tanításának felkarolása, amit nem értenek meg a kevélyek (t. i., akik nem szívesen foglalkoztak az egyszeregy tanításával!), már pedig aki nem alázza meg magát, annak sohasem lesz része abban, hogy felmagasztalásban részesüljön: csak az tud rálépni a szűk ösvényre, aki megalázza magát adott esetekben, Atyaságod minden lehetőt tegyen meg a maga részéről, nem marad el annak jutalma. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. okt. 3.”
Néhány soros levél, amelynek első soraiban arról van szó, hogyan lehet beöltöztetni a noviciátusra jelentkezőket. A levél második felében utasítja Szent Kalazancius a genovaiakat, hogy képeztessenek ki alkalmas egyéneket a számolási iskola vezetésére, mert Róma nem tud küldeni nekik.
„Látom, miként ír annak a két-három ifjúnak a beöltöztetéséről, akik a mi Szerzetünk ruháját kérik, mondja meg P. Gio. Luca atyának, hogyan kell eljárni ebben az ügyben, hogy Rómától megszerezzék az engedélyt. – Atyaságod azt is mondja meg P. Gio. Luca atyának, hogy az ottani provincia érdekében képeztessen ki néhány rendtagot a számolási iskola vezetésére, mivelhogy Rómától nem várhatnak segítséget, mert itt is hiány van az „Abbachisták”-ban, számtanmesterekben. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Róma, 1643. okt. 10.”
Szent Kalazancius buzdítja P. Berrót, hogy ne csüggedjen, a nehézségek ellenére is buzgón, hűségesen teljesítse elöljárói kötelességeit, ne feledkezzék meg imáiban a Szerzetről sem, amelynek számos, nagyhatalmú ellensége van. – Az utóiratban egy nagy ínségre jutott ember megsegítésére szólítja fel Szent Kalazancius P. Berrót.
„Megkaptam Atyaságodnak f. h. 3-án kelt levelét. Jól lehet, sok nehézséggel jár a noviciátusnak azzal a buzgósággal, odaadással való vezetése, amely azt megilleti, mindazonáltal kérem Atyaságodat, hogy türelmességével iparkodjék legyőzni minden akadályt, nehézséget és tartsa meg, vezesse abban a szerzetesi fegyelmezettségben, buzgóságban, amelyet önnél tapasztalhattunk mindenkor. És üdvösségesen jár el, ha továbbra is imádkozik azért, hogy Szerzetünk ügyeinek szerencsés kimenetele legyen, annál is inkább, mivelhogy számos és nagyhatalmú ellenségünk van, mindazonáltal reménykedjünk az Úr irgalmasságában, akit alázatosan kérek imáimban, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. okt. 10.”
„Doktor Pascha arról írt nekem, hogy egy bizonyos ügyvéd a végső nyomorba jutott, innét nem tudok neki olyan segélyt nyújtani, amilyent szeretnék. Atyaságod nézzen körül, ha netán a noviciátusban akadna valami olyan felesleges ruhadarab azok után, akik már letették a fogadalmat, amivel segítségére lehetne, vagy pedig a gyónó között akadna olyan valaki, akinek a révén valami segélyben részesíthetnék az illetőt. Biztosíthatom önt, hogy ezzel a szeretetszolgálattal igen nagy érdemszerző cselekedetet mível és Atyaságod, hogy megbizonyosodjék a dologról, vagy hívassa őt vagy menjen el személyesen, és úgy látogassa meg, az iskolásoktól megérdeklődheti, hogy hol lakik az illető.”
Bővebb ismertetést P. Franchiról az életrajzi adatok 14. lapján olvashatunk. – Szent Kalazancius mindig figyelemmel kísérte az iskolák működését. A podolini új alapítás alkalmat ad neki arra, hogy buzdítsa távoli szerzetesfiait az iskolai munka buzgó végzésére, a növendékektől semmit ne kérjenek, a büntetésekben ne legyenek szigorúak, elvárják tőlük, hogy legalább havonként egyszer számoljanak be arról, hogy megy az élet az ottani tájakon?
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 4-én kelt levelét. Nagy örömömre, vigasztalásomra volt az ottani piarista iskola ünnepélyes megnyitása, kérjük az Urat, hogy adja meg az ottani összes atyáknak azt a buzgóságot és lelkületet, hogy nagy eredménnyel dolgozhassanak az ottani iskolában. És ha esetleg növekszik az iskolás gyermekek száma, ami hihető is, akkor a latin nyelvet tanulókat osszák szét csoportokra, hogy ne egy és ugyanazon tanítónak kelljen foglalkoznia kisebbekkel vagy kezdőkkel, a nagyobbakkal és a legmagasabb korúakkal. Atyaságodnak bizonyára rendelkezésére állnak a megfelelő személyek, hogy ezt az elgondolást végre is hajtsa, figyeljen arra, nehogy a mesterek valamit kérjenek a növendékektől, tudja meg mindenki, hogy szeretetből, ingyenesen végzik a tanítást és a tanulók büntetésében inkább legyenek kíméletesek, mint szigorúak. – Nagyon örülnék, ha minden 15 nap, vagy legalább havonként egyszer értesítenének engem arról, hogy folyik az élet az ottani iskolákban. – Más írnivalóm nem lévén kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. okt. 10.”
Szent Kalazancius még 16440-ben – P. Mario provinciálissága idején – elhelyezte P. Morellit Firenzéből, először Rómába rendelte, majd Chietibe küldte, hogy ezzel elejét vegye sok kellemetlenkedésnek, súrlódásnak, mert P. Mario szemében egyik legnagyobb ellenfél a Galilei tisztelőihez tartozó P. Morelli volt. A Szent Rendalapító megbízta, hogy rendezze a chietii alapítást, vezesse az ottani építkezéseket (rendház, templom, iskola, stúdium). Különösen sokat foglalkoztatta Szent Kalazanciust az ottani templom megépítése, ismételten terveket küld P. Morellinek, vagy pedig felülvizsgálja az őáltala ajánlott terveket (lásd. P. Morellihez küldött előző leveleket!). – A jelenlegi levélben is arról értesíti, hogy két templomtervrajzot küld neki mellékelten, az egyik a frascatii piarista templom tervrajza, a másik pedig Róma egyik legszebb templomáé. Szent Kalazancius mindegyiket értékesebbnek tartja annál a tervnél, amelyet P. Morelli küldött neki és nem is került annyiba.
„Jelen levelemmel két templomtervrajzot küldök Atyaságodnak, az egyik a mi frascatii templomunk tervrajza, a másik pedig Róma egyik legszebb templomáé. Az épület nagyságát megállapíthatja a mellékelt arányossági méretekből. – A két terv közül akármelyik is jobban tetszik nekem mint az, amelyiket Atyaságod küldött nekem. Rómában sok új templom épült mostanában, de egy sem vette mintául a S. Giacomo delli Incurabili templom tervrajzát, amely azon tervrajz szerint készült, amilyent Atyaságod is küldött nekem és azok a tervrajzok, amelyeket én küldtem, tetszetősebbek és nem olyan költségesek. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. nov. 1.”
A levél első felében arról értesíti Szent Kalazancius P. Berrót, hogy ő mindig válaszol neki, valahányszor csak levelet kap tőle, ha valamelyik levelére nem kapna választ, az azt jelenti, hogy ő sem kapta meg P. Berro levelét. – Sokkal jelentősebb – rendtörténeti szempontból – a levél második fele, amelyből megtudjuk, hogy P. Mario örökébe, aki 1643. nov. 10-én halt meg, P. Stefano Cherubini lépett, mint generális, a jobb érzésűeknek nagy csalódására, akik – de főként a nápolyiak – azonnal állást foglaltak Cherubinivel szemben. Szent Kalazancius nem szűnik meg az engedelmességre inteni mindezeket, ami ebből és a következő levelekből kiolvasható. – Jellemző, hogy Szent Kalazancius a legnagyobb eseményeket is minden különösebb emóció nélkül tudja bejelenteni leveleiben, egyszerűen, röviden, tárgyilagosan, vagy csak néhány szóval utal a megtörtént eseményre. Ezt ismételten láthattuk és még majd látni fogjuk leveleinek ismertetése folytán. – P. Mario életéről és működéséről részletesebben megemlékeztünk az életrajzi adatok ismertetésénél a 75 – 83. sz. ívlapokon.
„A mai postával kaptam meg Atyaságodnak okt. 10-én kelt levelét (tehát elég későn Nápolyból!) és ezzel együtt P. Gio. Crisostomo és P. Angiolo Agostino számára küldött leveleket... amire csak azt felelhetem, hogy én mindig válaszoltam Atyaságodnak leveleire, valahányszor csak megkaptam azokat, ebből tehát megtudhatja, hogy megkaptam-e levelét vagy sem. – Jelen soraimmal tudomására hozom, amit majd úgy is hallani fog más forrásokból, hogy P. Mario utóda P. Stefano lett a Szerzet kormányzásában. És mivelhogy egyformán őt ajánlották a vizitátor, Mons. Albizzi és amint mondják, a Bizottság kiküldött kardinális tagjai is, ennélfogva nem lesz jó vele ujjat húzni, vele ellenkezni, ha a nevezett atya vizitátorral együtt valamit elrendelnek. Ezt Atyaságod tudomására hozhatja a ház tagjainak is. Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Mivelhogy P. Gio. Crisostomo most igen el van foglalva, majd a legközelebbi postával küldi a levelet. – Róma, 1643. nov. 21.”
Megismétli Szent Kalazancius ebben a levélben is, hogy minden megérkezett levélre válaszol ő. – Mindenki tehetsége szerint munkálkodjék munkakörében, meg a noviciátusban is, a megnehezült idők különösképpen megkívánják ezt a teljes odaadást a munkában. – Várják meg mindnyájan türelmesen a Szerzet sorsának a kialakulását, imádkozzanak, hogy a kardinális urak minél előbb a Szerzet javát szolgáló határozatot hozzanak.
„Valahányszor csak levél érkezik öntől, én mindig válaszolok és ezekből a feleletekből megtudhatja, hogy megkaptam-e az ön leveleit? – Nem örülök annak, hogy az ottaniak nem dolgoznak teljes tehetségük szerint, még a noviciátusban sem, ma az idők olyanok, hogy latba kell vetni minden tehetségünket abban a reményben, hogy hamarosan visszatérnek a dolgok a maguk rendjére. – Addig is helyénvaló, hogy Atyaságod és mindazok, akik teljes szívvel kívánják a Szerzetnek egyetemes nyugalmát, békéjét, legyenek türelemmel és ajánlják az Úrnak, hogy a mi dolgaink rendezésére kinevezett Bizottság bíboros tagjai minél előbb (hozzanak valami jó határozatot) foglaljanak állást a mi ügyeikben, kezdjék meg a tanácskozást, és minél előbb hozzanak a Szerzet szempontjából előnyös határozatot. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. nov. 28.”
A nevezett kongregáció vezetőséges azzal a kéréssel fordult Szent Kalazanciushoz, hogy lelkiatyjukat, P. Evangelistát ne helyezzék el Nápolyból. Válaszában megígéri, hogy – amennyiben rajta áll – mindent megtesz, hogy a nevezett Atya ott maradhasson.
„Megkaptam Uraságtok levelét, amelyben arra kérnek engem, hogy ne helyezzük el P. Evangelistát az ottani munkaköréből, aki nem a legjobb egészségnek örvend, iránta való szeretetüktől indítatva mindent megteszek, amennyiben rajtam áll, hogy a nevezett Atya ott maradhasson és tovább folytathassa lelkiatyai tisztségét. – Mindabban, amiben csak tehetem, szívesen állok mindenkor Uraságtok szolgálatára. Az Úr áldja meg minden nemes és buzgó szándékukat. – Róma, 1643. nov. 28.”
Sötét, sűrű, nehéz viharos felhők borítják a láthatárt. Senki sem tudja, hogy mire fordul a Szerzet sorsa. Ártani akarók ülnek a vezetői székekben, a jobbak tompa fájdalommal nézik a Szerzet romlását, a feltolakodott elöljárók züllesztő intézkedésit, a harciasabbak akcióba lépnek, megtagadják az engedelmességet a váratlan gyorsasággal vezetői állásba jutottaknak. Csak Szent Kalazancius nézi nyugodtan az események fejlődését, alakulását. Nyugalomra, engedelmességre inti a türelmetleneket, mert a hevességgel csak ártanának a Szerzetnek, inkább imádkozzanak, hogy az Úr inspirálja azokat a kardinális urakat olyan határozathozatalra, amely a Szerzet javát szolgálja. Ez írja P. Lucatellinek is ebben a levélben.
„Látom Atyaságod leveléből, hogy milyen nehezen tudnak abba belenyugodni, hogy P. Vincenzo Maria (Gavotti) atyát (provinciálisnak) elfogadják. Én csak annyit mondhatok, hogy inkább higgyenek nekem, mint bárki másnak, és ha azt akarjuk, hogy az agyonzaklatott Szerzetünk már egyszer eljusson odáig, hogy meglegyen benne a nyugalom, és hogy rendeltetését hűségesen betölthesse, akkor nem lehet a merő ellenzékieskedés útjára terelni a dolgok, kérdések megoldását, elmondhatja, nyilváníthatja ugyan mindenki a maga nézetét, de engedelmességgel kell fogadni az elöljárók intézkedéseit. A merő ellenzékieskedésekkel csak elronthatják azt a jóakaratú segíteni akarást, amellyel a kardinális urak kezelni akarják a mi ügyeinket és ezáltal semmi eredményt sem érnek el az illetők, amit pedig annyira óhajtanak az elöljárók. Buzgó, áhítatos imáikban kérjék a mindenkor áldott Istent, sugalmazzon egy olyan komoly, elfogadható megoldást ezeknek a kardinális uraknak, amely előnyére, gyarapodására lesz a Szerzetnek és az Ő szent Fölségének nagyobb dicsőségére. Szeretném, ha annak a háznak az összes tagjai ezen a véleményen volnának. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. dec. 5.”
Szent Kalazancius örömmel veszi tudomásul, hogy P. Carlo di S. Ignazio atya egyformán eredményesen működik mind az iskolában, mind gyóntatószékben. – Vigyázzanak a szerzetesi fegyelemre. – Üdvözletek.
„Megkaptam a múlt hó 27-én kelt levelét, hosszú idő óta nem jött onnét levél, ebből az utóbbiból értesültem, hogy P. Carlo di S. Ignazio atya a „prima scuola” mestere és egyúttal hivatalos gyóntató is, nagyon örülök annak, ha úgy viselkedik, hogy a világiak egyformán épülnek mind a magatartásán, mind az iskolai munkáján. – Atyaságodnak nagy gondja legyen arra, hogy abban a házban meglegyen a szerzetesi fegyelem, amit bizonyára elő is segít Atyaságod éber vigyázása és a jó példa adása, amellyel szolgálnia kell a világiaknak. – Köszöntse nevemben az őrgrófné asszonyt és közölje vele, hogy itt minden nap imádkozunk érte és családjáért. – P. Gio. Crisostomo minden szívességgel köszönti Atyaságodat és P. Carlo di S. Ignazio atyát. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1643. dec. 12.”
A 3540. levélhez írt jegyzetben sok érdemes dolgot tudtunk meg P. Fioritáról, mindazt az életrajzi adatok sorozatában a 14. oldalon közöltük. – Most újra találkozunk ezzel a derék jó Atyával – három év multával – és a neki írt levélből érdekes és érdemes dolgokat olvashatunk ki: a névleges szerzetes megcsalja Szerzetet, a hiányzó iskolásokról vezessenek jegyzéket, naplót, amit minden hónapban mutassanak meg a szülőknek, hogy lássák, ki az oka annak, hogy nem haladnak a tanulásban, gyakran járuljanak a szentségekhez a gyermekek.
„Látom, hogy mi mindenről számolt be levelében. Azzal az illetővel kapcsolatban pedig, aki nem nagyon igyekszik szerzetesi módon élni, csak azt írhatom, hogy Atyaságod intse meg négyszemközt, de ha semmi javulást nem mutat, akkor az lesz a helyes eljárási mód, hogy jelenti az itteni elöljárónak, tudja meg az illető is, hogy még nem a ruha teszi valakit szerzetessé és az ilyen minden aggályosság nélkül meglopja a Szerzet vagyonát. – Ami pedig az iskolát illeti, ha a tanulók nem sok kedvet mutatnak a tanulásra, és gyakran hiányzanak az előadásokról, akkor Atyaságod bízzon meg egy növendéket, aki rendesen jár az iskolába, és ez mindennap írja be egy füzetbe azoknak a nevét, akik délelőtt vagy délután hiányoznak az előadásokról. A hó végén mutassa meg a szülőknek, hogy nem az iskolamesterek az okai annak, ha nem tudnak eredményt felmutatni a tanulásban ezek a növendékek, hanem saját maguk, a hiányzó tanulók, akik ennyiszer meg ennyiszer elhanyagolták az iskolát. – Igyekezzék rávenni őket, hogy gyakrabban járuljanak a szentségekhez, így biztosan remélhető, hogy megjavulnak. Mi pedig mindnyájan imádkozunk nem csak a mi ottani szerzeteseinkért, hanem a betegekért is, akik hazaértek a háborúból. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Mondja meg P. Pier Andrea (Taccioni) atyának, hogy majd a legközelebbi postával küldök neki levelet. – Róma, 1643. dec. 16.”
Értesítés bizonyos könyvek megküldéséről.
„F. h. 26-án kaptam meg Szent Ildefonznak „Dialogus” c. munkáját, egy példánnyal azonnal megajándékoztam P. Domenico Antonio atyát, aki azonnal munkához látott és a mai gyorsfutárral küldöm majd önnek. Ugyancsak 26-án küldtem egy példányt Narniba, jelenleg ott van P. Gio. della Madonna della Neve atya, de csak úgy, hogy minél előbb küldje vissza nekem, és ha majd visszakapom, akkor azonnal küldeni fogom. Ezeket akartam most nagy sietve megírni, nincs jelenleg senki, aki segítségemre lenne az írásban. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1643. dec. 31.”
Szent Kalazancius mindenben hitelt akar adni P. Berro szavainak. – Türelmesen kell kivárni, hogy a kardinális urak mit határoznak? –Mindig értesítéssel lesz. – Jókívánságok az újesztendőre. – Halálozás.
„Megkaptam Atyaságodnak dec. 19-én kelt levelét, meg vagyok arról győződve, hogy Atyaságod úgy mondja el a dolgokat, ahogyan azt egy jó szerzetestől elvárjuk és elhiszem, hogy azok minden megfelelnek az igazságnak, sajnos, jelenleg semmi segítséget nem nyújthatunk, türelmesen meg kell várnunk, hogy a bizottság kardinális tagjai mit határoznak, majd csak az ünnepek multával kezdődnek újra a tanácskozások az Úr segítségével. Mindenről értesíteni fogjuk Atyaságodat és az összes házakat, bármi is történjék. Biztosíthatom, hogy Atyaságodról nem feledkezem meg imáimban, kérem az Urat, hogy áldja meg jó egészséggel az újesztendőben, és hogy annak végét is szerencsésen megérhessük. – Az újév vigíliájában halt meg Sig. Card. Raggi. – P. Gio. Crisostomi szívélyesen üdvözli Atyaságodat. – Róma, 1644. jan. 2.”
Szent Kalazancius leveleiben ismételten megcsendül az a bizakodás, hogy a vizitáció hamarosan befejeződik, és minden visszatér a maga rendes menetébe. Sajnos, ezek a reménykedések nem úgy valósultak meg, ahogyan a Szent Rendalapító elgondolta, évekig húzódott a vizitáció és 1644. első hónapjaitól kezdődően különösen nyugtalan lett a helyzet a Szerzetben Cherubini elöljárósága miatt, amikor látták a rendtagok, hogy a legelső körlevélben megígért dolgokból nem lett semmi sem.
Röviden, főbb vonásaiban a következőkben foglaljuk össze Cherubini szerepét az 1643. nov. 11-én történt kinevezése után:
Pietrasanta 1643. nov. 11-én kelt köriratában közli a Szerzettel Mario halálát, ugyanabban a levélben közli, hogy a piaristák ügyének a kivizsgálására kinevezett öttagú bíborosi Bizottság rendelkezése értelmében Cherubini lett a Szerzet egyetemes elöljárója. Ezt a kinevezést a Szerzet tagjainak többsége nem tartotta érvényesnek, mert a kinevező Brévét Rómában fel sem olvasták, nem is közölték, ahogyan maga Szent Kalazancius írja a 4214. levelében. Érthető, hogy ilyen előzmények után hamarosan igen éles ellenakció, harc indult Cherubini ellen. A kinevező Bréve csak késve, 1644. januárjában jelent meg 1643. nov. 13-i dátumozással, sőt, P. Baldi azt írja a híres Manifesto-jában, hogy ezt a kinevező Bullát csak kevéssel VIII. Orbán halála előtt közölték. Cherubini 1643. nov. 13-i keltezéssel írta első körlevelét, amelyben bejelenti kinevezését. 1642. áprilisáig a rend Prokurator Generálisa volt, ettől a tisztségtől Szent Kalazancius megfosztotta (Talenti: Kal. Szent József élete 332. lap), de Pietrasanta Marióval való egyetértésben 1643. májusában visszahelyezte hivatalába. Cherubini családjának előkelősége folytán nagy megbecsülésnek örvendett Rómában, az egyházi körökben, de nem úgy a rendtársak előtt, akik jól ismerték múltját. Így eleve el volt vágva annak az útja, hogy a rendtársakkal való egyetértés hiányában valami előnyös legyen a szereplése. Keserű, rosszul leplezett csalódást jelentett az ő kinevezése, amely keserű gyümölcsöket termett. – Magában az anyaházban, a San Pantaleóban is sokan voltak, akik semmiképpen sem tudtak megbarátkozni Cherubini személyével, hamarosan megindult ezek részéről a nyílt ellenségeskedés, ami nem kerülte el sem Cherubininek, sem a vizitátornak a figyelmét. – Az ellenzékieskedés egyre nagyobb körökben terjedt. A bemutatkozó levelében megígérte Cherubini, hogy mindenben követni fogja a Generális Atya direktíváit és hogy mindent elkövet, hogy visszahelyezzék a hivatali tisztségbe. De amikor látták az ellenfelek, hogy semmi sem történik meg abból, amit szóban és írásban ígért, amikor azt látták, hogy csak játszanak velük Pietrasanta és Cherubini, akkor a San Pantaleobeli atyák megindították azt a veszedelmes ellenharcot, amelynek egyetlen eredménye az lett, hogy magukra vonták a legfőbb egyházi elöljárónak a haragját és még inkább lejáratták a Szerzet jó hírnevét, becsületét. – A harc azzal indult meg, hogy szinte elárasztották a bíborosi Bizottságot a töméntelen sok Memorandummal minden tartományból, de különösképpen Nápolyból. A harci jelszó az volt: megbuktatni Cherubinit és a Generális Atyát visszahelyeztetni hivatali állásába. Egyiket sem érték el! – Már 1643. közepe táján kérték egy Memorandumban Mons. Paoluccit (aki mindvégig igen nagy jóakarója volt a Szerzetnek), ne engedje meg, hogy Cherubini és Pietrasanta legyenek ennek a szerencsétlen szegény Szerzetnek a teljhatalmú elöljárói, hallgassák meg mások véleményét is, helyezzék vissza a Generális Atyát állásába vagy hívjanak össze egy egyetemes Káptalant, és ott döntsenek az elöljárói kérdésről. – Mikor P. Baldi látta, hogy még csak válaszra sem méltatják a Memorandumokat, akkor még világosabban írt, hogy sem P. Cherubini sem más ne legyen addig az elöljárói állásban megerősítve, míg bizonyosságot nem szereznek „de vita et moribus”. – Világos, hogy minden támadás Cherubini ellen szólt, akit, sajnos a vizitátor és a Mons. Asszeszor (Albizzi) nem tudtak elejteni. – Ezeknek a Memorandumoknak a szakadatlan érkezése szerfölött idegesítették P. Cherubinit és Pietrasantát, főként az, amelyet a San Pantaleobeli atyák adtak be – amelyet aláírt a P. Generális és 43 rendtag – és a Nápolyból érkezők. – A vizitátor és Cherubini nem tudták magukba fojtani a bosszankodást és a lángoló haragot, szenvedélyes hangnemben írták meg válaszaikat az érdekelteknek. Cherubini különösen éreztette haragját P. Carlo Paterával, aki az egyik nápolyi házunk elöljárója volt. – Súlyos, elmarasztaló írást, körlevelet írt Pietrasanta 1644. febr. 7-én (nyomtatásban is több mint 6 oldal!), amelyben igyekszik mentegetni magát azon vádakkal szemben, amelyek a piaristák részéről érték. Erre adta meg a feleletet P. Baldi a híres „Manifesto”-jában, amelyben éles boncolókés alá veszi P. Pietrasanta állításait. – Igen éles hangú, fenyegető levelet kapott a nápolyi provinciális P. Pietrasantától, amelyet a szerencsétlen P. Ridolfi „hűséges” titkár szövegezett meg, de ő írta alá (1644. febr. 13.). Súlyosan elmarasztalja a szegény provinciálist, mert aláírta azt a Memorandumot, amelyben a Generális Atya érdekében mertek írni és felemelték szavukat P. Cherubini ellen. Példátlan durva hangú levél, néhány kifejezés és az egész hangnem szinte sejteti már azt a veszedelmet, amit P. Pietrasanta a második – névtelenül – beadott jelentésében előterjeszt: a rend törlését. – A litomysli levéltárban találták meg a legújabban azt az előzőkhöz hasonló fenyegető hangnemben írt levelet, amelyben a szegény P. Alessandro Novari atya azért kapott ki, hogy még mindig nem írt Rómába, hogy elismeri P. Cherubini elöljáróságát. „A szent engedelmesség nevében sub poena excommunicationis et suspensionis a divinis” a legelső postával küldje a levelet, amelyben elismeri P. Stefanót generálisának...” – Ugyanazon év ápr. 2-án a nikolsburgi házfőnök, P. Ambrogio Leailth atyát dorgálta meg szigorúan a vizitátor egy hónappal azelőtt küldött levél miatt. – Ilyen előzmények után ült össze a bíborosi Bizottság a második ülésre, 1644. márc. 10-én. A Bizottság elismerte, hogy a szerzetalapítási okmányok érvényesek, a Szerzet jövőjét illetőleg Roma és Spada kardinálisok mons. Albizzivel azon a véleményen voltak, hogy le kell fokozni egyszerű fogadalmas Kongregáció szintjére, amely a helyi ordináriusok felügyelete alá kerül, Falconieri és Ginetti bíborosok mons. Paoluccival az ellenkező véleményen voltak. Végül is abban állapodtak meg, hogy a Pápa elé kell terjeszteni a kérdést. – Ilyen körülmények között érlelődött meg a vizitátor lelkében a második jelentés, amelyet névtelenül adott be igen kemény, piarista-ellenes hangnemben írt reláció, amelyben a vizitátor nyíltan amellett a vélemény mellett tört pálcát, hogy a rendet meg kell szüntetni. Az 1646-os lefokozás nem más volt, mint ennek a nézetnek a végrehajtása, amit ez a jelentés tartalmazott. – Egyesek azt gondolták, hogy ennek a beadványnak a szerzője P. Cherubini, de az első életrajzíró, P. Innocenzo Cinacchi kimutatta, hogy csak P. Pietrasanta lehetett. – Mikor? 1644 tavaszán, vagy már márciusban, vagy áprilisban. – Sokat, nagyon sokat ártott ez a második reláció. – Ezek után 1644. máj. – júl. hónapokban nem történt érdemlegesebb dolog. 1644. júl. 29-én meghalt VIII. Orbán pápa. Másnap, a júl. 30-án keltezett levelében írja P. Cherubini P. Alessandro Novarinak, hogy a rend ügyei már-már annyira óhajtott végső megoldásra jutottak volna, de a Pápának halálos betegsége, majd a halála mindennek véget vetett. – Az új pápa megválasztásáig tartó időszakban P. Baldi, P. Cherubini nagy ellenfele, folytatta tevékenységét. Rövid körlevélben közli, hogy az előző (meghalt) Pápa idejében a Szerzet odáig jutott, hogy már-már elpusztul, most arra kéri rendtársait, hogy összefogva mindent tegyenek meg, hogy a Generális Atyát visszahelyezzék hivatalába, és hogy a méltatlan fiak miatt kapott szégyenletes vizitáció megszűnjék. – 11 nap múlva, 1644. aug. 18-án adta közre a már említett Manifestumát. Pietrasantának 1644. febr. 7-én kelt iratában foglalat állításait akarta megcáfolni P. Baldi ezzel az igen jelentős irattal. – P. Baldi egyike a legképzettebb régi atyáknak, szinte állandóan a San Pantaleo lakója volt, szem- és fültanúja az eseményeknek, amelyek P. Mario és az apostoli vizitáció idejében történtek. Mindenről igen jól volt értesülve, mindenki komoly, megbízható embernek tartotta. Ő volt egyike azoknak, aki legtöbbet fáradt azon, hogy megszűnjék a vizitáció és a Generális Atyát visszahelyezzék állásába. Ismerő volt a római Kúriában, könnyen érintkezhetett a kardinálisokkal, módjában volt őket megnyerni a mi ügyeinknek. – P. Baldi írása mellett igen érdekes, de egyben súlyos igazságokat tartalmaz az a levél, amelyet a nikolsburgi Atyák küldtek Rómába válaszul P. Pietrasanta körlevelére. „... nagyon jól tudjuk, hogy minden levél P. Gian. Antonio della Nativitá (Ridolfi) kezébe kerül és az ő irányítása alatt történik minden intézkedés,...azt is tudjuk és esküvel bizonyíthatjuk, hogy az ön utasítására írt az leveleket, amelyeket ön aláírt. Csodálkozzunk-e ezek után, hogy egy olyan indulatos, szenvedélyes és nyugtalan ember kezébe adják a kardot, aki olyan követeléssel áll elő, hogy el akarja hagyni a Szerzetet, vissza akar menni a világba, hogy élhessen a maga módján és ennek az embernek Atyaságod tiszta üres lapot ad át névaláírásával (amit aligha lehet megtenni akármilyen emberekkel, hacsak nem kiválóan szentek)...” – Sokat mondó írás! – Ezzel a rendi zűrzavaros események felvázolásával eljutottunk X Ince megválasztásáig, 1644. szept. 15-ig. – Ezek után – a rendi történeti eseményeket félbeszakítva vizsgáljuk az 1644. elejétől kezdve írt leveleket.
Mindezen eseményeknek az előzetes ismeretében – fájdalommal kell konstatálnunk, hogy a vizitáció gyors befejezésének a reménye csak olyan egyszerű óhajtás inkább. A megvalósulás még messze van! – Ebben az 1644. jan. 16-án kelt levélben közli Szent Kalazancius Alessandro Cesarini kardinális protektorunknak halálát. Nehéz időkben viselete a protektori megbízatást, mindig nagy jóakarattal sietett segítségére az annyi gonddal, nehézséggel gyötrődő Rendnek (a fratello-kérdés, a fogadalmak érvényessége, stb.). – De amikor a Szent Officium beleavatkozott a rend ügyeibe és annak kormányzásában erőteljesen éreztette hatalmát, akkor Cesarini kardinális visszavonult és attól kezdve nincs többé semmi nyoma annak, hogy szerepelt volna a rend letében.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 9-én kelt levelét azzal együtt, amelyet Mons. Panicola rokonának küldtek, azonnal kézbesítettem az illetőnek a kezébe. Gondolom, hogy megkapták azt a hatvan scudit, amit az említett Mons. küldött. – Ami pedig a mi dolgainkat illeti, reméljük, hogy hamarosan megoldódnak, elrendeződnek, mivelhogy a bíboros Bizottság tagjai jóindulattal vannak és tekintettel vannak szándékainkra. Bármi is történik, értesítéssel leszek. – Ma éjszaka 4 órakor a boldogabb hazába költözött Sig. Card. Cesarini, a mi bíboros Protektorunk igen rövid ideig tart betegség után. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. jan. 16.”
Szent Kalazancius megdicséri a jó fratellót, hogy gondosan vezeti a számadásokat, akármelyik vizitátor megnézheti azokat. – A hagyaték.
„Látom, hogy mindenről ír a f. h. 9-én kelt levelében. Igen jó benyomással volt rám az a körülmény, hogy teljesen rendben tartja a számlákat, magam örülnék annak, ha valamelyik vizitátor ott járna és megmutathatná neki, bizonyára teljes megelégedéssel tekintené meg a számadásokat, ha pedig valami nehézség merülne fel, részletes jelentést fog kapni, de remélem... Ami pedig a Pietro Pirro-féle örökség írásait illeti, meg fogom nézetni és értesítést fogok küldeni. – Más írnivalóm nem lévén arra kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1644. jan. 23.”
Az előzőekben már ismételten volt szó arról (4047., 4056., 4077., 4078., 4091., 4100., stb.), hogy a lombardiai Pamparából való Sig. Pietro Giacomo Bertea azzal a feltétellel adta át a Szerzetnek a posillipói javadalmat, hogy a hagyatékból évente bizonyos összeget ki kell fizetni hozományként pamparai és posillipói hajadonoknak. Idők folyamán elég sok vita és kellemetlenségre adott alkalmat ez a rendelkezés. – Ebben a levélben is arról van szó, hogy az adományozó Sig. Berteának valamelyik rokona 150 scudi követeléssel állt elő. Szent Kalazancius a javadalmakat kezelő fr. Rossihoz fordul felvilágosításért, nézzen utána, hogy mennyiben jogos ez a követelés.
„A héten levelet kaptam Pamparából, amelyben Sig. Pietro Giacomo Bertea valamelyik rokona azzal a követeléssel áll elő, hogy fizessünk neki 150 scudit. Mivelhogy nem ismerem pontosan a végrendelkezést, sem a hagyatéki feltételeket, a levelet átküldöm Kedvességednek, nézzen utána és beszélje meg az egész ügyet P. Michele del SS. mo Rosario atyával és állapítsák meg, mit lehet válaszolni erre a levélre. A választ küldjék ide nekem és én majd továbbítom a nevezett Atyának. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. jan. 30.”
Ebben az időben P. Berrohoz írt levelekben találunk leggyakrabban utalást a rendi eseményekre. Amint láttuk az előzőekben, 1644. februárjában igen feszült volt a helyzet (Cherubini szerepe a vizitáció idején), ez olvasható ki mind Pietrasantának, mint Cherubininek fennmaradt leveleiből. A nap nap után érkező Memorandumok – minden házból az összes szerzetesek aláírásával – szerfölött idegesítették a vizitátort, aki – mint ahogyan az előzőkben láttuk – keményhangú, fenyegető levelekben válaszolt egyeseknek és a közösségnek. – Annak a hírnek a hallatára, hogy az öttagú bíborosi Bizottság azzal a javaslattal állt elő, hogy Cherubini legyen a vikárius generális a Szerzetben, Szent Kalazancius azt írja P. Berrónak, hogy az egész Szerzet ellene van ennek az elgondolásnak. Az új elöljárók egyben-másban enyhíteni, lazítani akarták a Konstitúciók előírásait, főként a Szegénység szigorát akarták enyhíteni, de ezt a Szent Rendalapító és a hűséges társai mindenképpen meg akarták akadályozni.
„Jan. 25-én kelt levelét ma, február 5-én kaptam meg, látom, hogy mi mindenről ír. – Ami pedig a Szerzet dolgait illeti, közölhetem, hogy a Bizottság kardinális tagjai most tárgyalnak arról, hogy P. Stefano legyen a vikárius generális, de ebben a kérdésben az egész Szerzet ellene van (az ilyetén megoldásnak), ahogyan majd értesülni fog erről mások leveleiből is. – Ami pedig azt a hírt illeti, hogy a Szerzetben bizonyos lazításokat akarnak eszközölni, P. Stefano az ő titkárával és a vizitátor atyával azon vannak, hogy csakugyan lazítsanak egyes dolgokban, különösképpen a Szegénységet illetőleg. Mindazonáltal azon leszünk, minden lehetőt elkövetünk, hogy az megmaradjon a maga eredeti mivoltában. Abban a reménységben vagyunk, hogy minden úgy alakul, hogy minden Isten nagyobb dicsőségét fogja szolgálni. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. febr. 6.”
Rendkívüli szép levél. Szent Kalazancius annak a derék jó P. Paolo Lucatellinek ír ebben a levélben, akinek buzgóságától igen sokat remél a Szerzet javára. – A fegyelmezetlen szerzetesek csak növelik a zűrzavart. – A provincia bajain nem tud segíteni. Istennek oltalmába ajánlja. – Sajnálja P. Ignazio elhelyezését. Igen kedves megjegyzés ezzel az áthelyezéssel kapcsolatban. – Ismervén a jó Atya buzgóságát, imáiba ajánlja a Szerzetet és reméli, hogy hamarosan minden jóra változik az ottani provinciában is. – A kardinális urak rövid időn belül összehívják a Bizottságot, remélhetőleg a Szerzet javára határoznak valamit. – (A Bizottság ülése csakugyan megvolt március 10-én, de semmi komoly véghatározatot nem hozott.) – Beöltöztetést kérő ifjak. – Érdekes utóirat.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 6-án kelt levelét, olvastam mindazt, amiről abban beszámol. Isten látja lelkemet, mennyire fáj az nekem, hogy egyesek ott úgy viselkednek, hogy inkább keresik a maguk javát, mint a Szerzetét, inkább szolgálják magukat mint a Szerzetet. Aggódom, hogy egyeseknek féktelen törtetése csak még nagyobb zűrzavart kelt az ottani házban és a provinciában, jelenleg semmiféle segítséggel, eljárással nem siethetek segítségére, Istennek oltalmazó jóságába ajánlom. – Mélységesen sajnálom, hogy P. Ignaziónak, a novíciusok magiszterének, ennek az annyira kiváló és példáséletű szerzetesnek, távoznia kell a noviciátusból és Szardíniába kell mennie, ahol aligha fog huzamosabban megmaradni (egészségesen), hacsak egy kis bort nem fogyaszt, mert az ottani víz nem valami jó ivóvíz.
„Látván azt a buzgóságot, amely a levelében megnyilvánul, arra késztet kérjem, hogy ne szűnjön meg a mindenkor áldott Istennek oltalmába ajánlani a mi Szerzetünket, másokat is kérjen meg erre, hogyha az idők változnak, amint reméljük hamarosan, ezzel együtt egyéb dolgok is kedvezően alakulnak majd és elrendeződnek annak a provinciának az ügyei is úgy, hogy minden reményem megvan arra, hogy szerzetesi fegyelmezettségben és békességben fognak élni. – A bíborosi Bizottság tagjai pedig néhány nap múlva összgyűlést tartanak, remélhetőleg olyan határozatot hoznak majd, ami a Szerzet javára lesz. Bármi is történik, híradással leszek. – Ne hanyagolja el, foglalkozzék azokkal az ifjakkal, akik a mi Szerzetünk ruháját akarják felvenni, tartsa bennük a lelket, mert remélem, hogy egykor majd nagy lesz az örömük. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. febr. 13.”
„Nyugtassa meg őket Atyaságod, hogy ez a kormányzat nem tarthat sokáig, amiért is ne engedjék tönkremenni a noviciátust, hanem legyenek rajta, hogy legalábbis úgy működjék, mint a múltban.”
Szent Kalazancius kifogásolja, hogy a savonaiak a nekik régebben megküldött mintákról csak most készíttetik el a nyomdában a soksorosításokat, a rézmetszeteket iskolai használatra.
„Megkaptam Atyaságod levelét, amelyben beszámol nekem a rézmetszetek sokszorosításáról. Szerfölött csodálkozom, hogy csak most kerülnek sorra, hogy ennyi ideig tétlenkedte, amennyire vissza tudok emlékezni, még annak idején Atyaságodnak küldtem Savonába a képeket, hogy nyomdába adva elegendő példányszámban nyomtassák ki a „Doctrina Christiana” és az iskola számára, hogy ezáltal engem mentesítsenek attól, hogy újra meg újra innét küldjek olyan nagy mennyiségű szentképet, ahogyan a múltban folyton tőlem kértek a savonaiak és a carcareiek. – Ezeket akartam jelenleg megírni az említett dolgokkal kapcsolatban. – Róma, 1644. febr. 20.”
Szent Kalazancius bizakodóan írja P. Berrónak, olyanféle értesülései vannak, hogy a Bizottság legközelebbi ülésén a Szerzet javára hoznak döntést, amit imádsággal kell kiérdemelnünk. – Ezekben a viharos időkben lehet megismerni, hogy kik a Szerzet igazi fiai.
„Olyan formán értesültem, hogy a kardinális urak szinte teljes bizonyossággal a Szerzet javára hoznak határozatot. Meg ne szűnjék kérni imában az Urat, hogy mindent az Ő nagyobb dicsőségére engedjen megtörténni és abban a jó reménységben vagyok, hogy elmúlnak ezek a viharos idők is. Csak most lehet igazán megismerni, hogy kik ennek a Szerzetnek az igazi fiai. – Ezeket akartam megírni válaszul f. h. 12-én kelt levelére. – Róma, 1644. febr. 20.”
Az életrajzi adatok közlésében a 19-12. lapokon emlékeztünk meg P. Pietro Paolo Grien életéről a neki írt 65 levél figyelembevételével. A német (morva) piaristák egyike, aki hosszabb időt töltött Palermóban. Az 1646-os események után, Szent Kalazancius sürgetésére, visszatért hazájába, néhány évig elöljáró volt Nikolsburgban. Sajnos, a Szent Rendalapító halála után nem maradt állhatatos, 1649-ben elhagyta a rendet a nikolsburgi legjobb piaristák közül néggyel-öttel együtt. – P. Grien palermói kispap korában kapta az első levelet Szent Kalazanciustól, az utolsót pedig 1648. aug. 1-én írta neki. Minden szempontból értékes ez a 65 levélből álló levélsorozat. – A mai kor piaristája csak sajnálattal, csalódottsággal tud emlékezni P. Grienre, hogy nem tudott állhatatos maradni, akiben annyira megbízott Szent Kalazancius, annyit várt, annyit remélt tőle, aki ismételten olvashatta a sokat szenvedő Atyának az írásaiból a bíztató, reménykedő szót, hogy a Szerzet újraéled a megpróbáltatások tüzében megtisztulva. – Ilyen esetek után döbbenünk rá arra a nagy igazságra, hogy milyen nagy kegyelem az állhatatosság, a mindvégig kitartás. Sajnos, emberek vagyunk és jövőnket is igen gyakran emberi szemmel nézzük, emberi mértékkel mérjük és ilyenkor szoktunk megfogyatkozni.
Ebben az első levélben Szent Kalazancius megdicséri, a buzgó klerikust készséges engedelmességéért és megígéri neki, hogy imáiban nem feledkezik meg róla, hogy jó egészségben folytathassa a hivatás szerinti munkát, sőt arra is kész, hogy áthelyezteti más rendházba, ha az ottani éghajlat nem felel meg egészségi állapotának. – Ezután gyakran fogunk találkozni P. Griennel a levelek sorában és sok mindent tudunk meg ezekből a levelekből. (1644-1648.)
„Megkaptam a jan. 3-án kelt levelét és nagy örömmel tölt el engem, hogy mennyire kész mindenben az engedelmesség szerint cselekedni. Nem szűnöm meg imáimban kérni az Istent, hogy áldja meg Atyaságodat jó egészséggel, hogy mindenkoron teljes odaadással szolgálhassa a Szerzetet. Ha az ottani éghajlat nem volna kedvező egészségi szempontból önre nézve, akkor lehet arról szó, hogy elhelyezzék onnét, a magam részéről kész vagyok mindent megtenni, eljárni az ügyben, elősegíteni, ami javát szolgálja. – Ezeket akartam most megírni válaszul levelére. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. febr. 20.”
Anyagi ügyek és adósságok intézése. – Legyen továbbra is a ház szolgálatára. – A rendi ügyekben jó fordulat várható, még annak ellenére is, ha mások másképpen is írnak.
„Ma este megkaptam Atyaságodnak 2-án kelt levelét, az 50 scudiról szóló utalvánnyal együtt, amely az ottani ház adósságának a törlesztésére lett küldve. Azzal a megbízatással adom át az utalványt P. Stefanónak, hogy rendezze ezt az adósságügyet. – Legyen csak nyugodt, szolgálja továbbra is a ház ügyeit, ha nincs is hivatalos beosztása, a nekem küldött leveleket megőrzöm. – Ami pedig a mi ügyeinket illeti, abban a reménységben vagyunk, hogy jól végződnek, még akkor is, ha mások másképpen is írnak. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. febr. 24.”
Szent Kalazancius örömmel veszi tudomásul a noviciátus további működését, amelyet rendi vizitátor is támogatja. – Isten a nyugtalan időkben is velünk van. – Minden igyekezettel szolgálja az Intézményt az iskola útján. – Nagyon érdemes kis levél!
„Áttanulmányoztam a f. h. 20-án írt beszámolóját, nagyon örülök annak, hogy a noviciátus további fenntartása biztosítva van és hogy a vizitátorunk, P. Nicoló M. (Gavotti, aki P. Pietrasanta megbízásából vizitálta a liguriai házakat, majd később a szardíniaiakat) is megígérte, hogy támogatni fogja. – Ha pedig a házban zavarkolódások vannak, ha bizonyos nyugtalanságok volnának tapasztalhatók, akkor ne feledkezzenek meg arról, ajánlják Isten oltalmába a házat, aki majd kellő időben megadja a szükséges segítséget. Némelyek azt gondolják ugyan, hogy elfeledkezett rólunk, ami természetesen nem úgy van, nem igaz, hanem majd tudomásunkra hozza, hogy lát és hall minden dolgot, olyankor, amikor nem is gondoljuk. – Atyaságod minden igyekezettel végezze az iskolai munkát, amint ezt tudom, hogy meg is teszi és ahol csak lehet, legyen segítségére a Szerzetnek, az Úr nem lesz szűkmarkú kegyelmeinek kiosztásában Önnel szemben. – Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor -. – Róma, 1644. febr. 27.” – (Nagyon szép levél, értékes gondolatokkal!)
Újabb érdemes és értékes szép levél ugyanahhoz a jó P. Lucatellihez. – A kardinális urak jóindulattal vannak a Szerzet iránt, akik a legkésőbb, a jövő héten tanácskozni fognak a Szerzet ügyeiről. Szent Kalazancius kéri a jó Lucatelli atyát, hogy imádkozzanak a gyermekekkel együtt, hogy a tanácskozás eredményes legyen a Szerzet szempontjából. – P. Ignazio marad a noviciátusban, a novíciusok nevelésében iparkodjanak elérni a lehető legjobb eredményt, mert „ez a vihar nem tart sokáig”.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 27-én kelt levelét, egyelőre csak annyit mondhatok, hogy imádkozzanak a gyermekekkel együtt, hogy ami ügyeink olyan elintézést nyerjenek, amilyent szeretnénk. Ugyanis a héten, de legkésőbb, a jövő hét elején ülést tartanak a kardinális urat, akik mindnyájan jóindulattal vannak a Szerzet iránt és jóakarattal kezelik az ügyeket, reméljük, hogy az Úr is javunkra fog munkálkodni. – Nagy örömömre lesz, ha P. Ignazio Genovában maradhat a noviciátusban, iparkodjanak a lehető legjobb eredményeket elérni, mert ez a vihar nem sokáig tart. Ha valami eredményről hírt szerzek, értesítéssel leszek. –Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. márc. 5.”
Bizonyos kifizetésekre felszólítás.
„Atyaságod fizessen ki négy scudit Signora Vittoria Biondinak, mivelhogy ugyanannyit kaptam itt Sig. Gio. Battista Fracassitól, értesítsen majd engem arról, hogyan kell visszatörlesztenem, amire bármikor készen vagyok. – A piaristák házából. – Róma, 1644. márc. 5.”
Szent Kalazancius látja, hogy P. Berrót nagyon foglalkoztatja a Szerzetnek sorsa, arra kéri, hogy imádkozzanak, hogy mind a Mons. Asszeszor, mind a vizitátor közreműködésükkel segítsék előre a Szerzet ügyét. Úgy gondolja a Szent Rendalapító, hogy a (húsvéti?) ünnepek multával újabb gyűlést fognak tartani a kardinális urak, amely majd több eredményt fog felmutatni, mint az előző ülés, ahol csak annyi lett a határozat, hogy engedelmeskedjenek P. Stefanónak, míg más intézkedést nem hoznak.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 5-én kelt levelét és látom, hogy mennyire aggasztja a Szerzet sorsának az elintézése. Mit most a Szerzet javára tehetnek az az, hogy a lehető legnagyobb buzgósággal imádkozzanak, hogy hamarosan eredményesen rendezhessék ügyeinket, buzgó imáikban kérjék az Urat („fare grande oratione”), hogy mind a Mons. Asszeszor és mind a P. Vizitátor, amennyiben rajtuk áll, segítsék elő a Szerzet ügyét. Mi egyelőre nem tehetünk mást, a mindenkor áldott Istennek ajánljuk magunkat, aki nem fog késedelmeskedni, hogy megadja nekünk a szükséges és helyénvaló segítséget. – Reméljük, hogy a legközelebbi ünnepek multával a bíborosi Bizottság tagjai ülést fognak tartani, amelyen majd több eredményt fognak felmutatni, mint az utolsón, ahol csak annyi lett a határozat, hogy engedelmeskedni kell P. Stefanónak mindaddig, míg más intézkedés nem lesz. Bármi is történik, mindenről értesítéssel leszek, az ellenkező híreszteléseknek ne higgyen. – Ezeket akartam jelenleg megírni, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. márc. 19.”
Szent Kalazancius azt a gondolatot pendíti meg P. Berrónak írt levelében, hogy igen nagy hasznára lenne a Szerzetnek, ha elfogadná a szardíniai kiküldetést az ottani noviciátus megalapítására.
„Mivelhogy tehetségét nem tudja ott úgy a Szerzet javára fordítani, mint ahogyan kellene, az lenne a legjobb, ha úgy hozná a helyzet, hogy elmehetne Cagliariba egy új noviciátus megalapítására, ragadja meg az alkalmat, hiszem, hogy igen eredményes munkát végezne ott, legfőképpen, ha együtt lehetne P. Antonio di S. Michele atyával, akinek egyébként is oda kell utaznia pár nap múlva. Jelenleg ezeket akartam megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. –
P. Santino Lunardi, aki annak előtte a Collegio Nazareno cesenai javainak a kormányzója volt, 1643. májusában, a pápai Bréve értelmében, generális asszisztens lett P. Marióval, P. Spinolával és P. Baficivel együtt, de erről az állásáról – az ismert okok miatt – lemondott és Cesenába vonult vissza, ahol újra a Collegio Nazareno javainak a kormányzója lett. – 32 levelet kapott a Szent Rendalapítótól. – Az életrajzi adatok sorozatában a 24-25. lapokon olvashatunk róla bővebben.
Miről van szó ebben a levélben? Adósságtörlesztésére küldött pénzről, termények eladásáról (bor, széna), a tehetséges szegény gyermek felvételéről, a birtok jogi helyzetének a rendezéséről, a cesenai bortok eladásáról vagy rómaival való felcseréléséről.
„A mai postával megkaptuk az 50 scudiról szóló értesítést, éppen jókor jött, mert esedékes a 37 scudi kamat fizetése. – Csak örülni tudok annak, h eladja a bort, meg a szénát is, hogy valamiképpen segítségére lehessen az anyagi gondokkal küszködő Collegiónak. – Értesítést várok arról, utána nézte-e annak, hogy az a Righi-házból való fiú csakugyan szegény, eszes, jóviselkedésű gyermek-e? – Ami pedig a haszonbérbevett birtokrészleteket illeti, Atyaságod azok kezelésével éppen úgy járjon el, mint ahogyan a múltban fr. Arcangelo. Azon gondolkozom, hogy az egész birtoktestet haszonbérbe adott biroknak nyilváníttatom minél előbb, mindig csak a pereskedés van vele, szeretném ezt az ügyet minél előbb elintézni. – Nézzen utána, érdeklődjék afelől, volna-e valaki, aki kész volna a Collegio birtokterületéből egy részt megvásárolni a cesenai határban? Minél előbb szeretném azt az egész birtokot elcserélni egy római birtokterülettel. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. márc. 30.”
P. Ottaviano Pizzardo Savonában született és atyjával együtt – aki mint piarista halt meg Carcareban 1631. nyarán, amikor a pestiseket ápolta, gondozta – öltözött be piaristának Savonában, 1623-ban, a rend különböző házaiban működött, 1640-ben elöljáró volt Firenzében, az 1646-os események után életéről nem tudunk semmit sem. Mindössze két levelet kapott Szent Kalazanciustól.
Ez a levél a maga teljes egészében ékes bizonyítéka Szent Kalazancius engedelmes lelkületének és annak a törekvésnek, hogy a pisaiakat rávegye arra, hogy igazi szerzetesként éljenek. – Mind tartalomban, mind pedig az előadási módban erőteljes, nagyszerű levél!
„Én soha senkinek sem írtam azt a pisai házba – írja határozott hangon Szent Kalazancius – hogy ne engedelmeskedjenek a b. e. P. Mario intézkedéseinek, a jelenben pedig P. Stefanónak, aki a Szerzet elöljárója, sőt, jelen levelemmel mindenkit arra buzdítok, amennyire csak rajtam áll és erőmtől telik, hogy engedelmességgel fogadják az említett P. Stefanónak nem csak kifejezett rendelkezéseit, hanem engedelmességgel hajoljanak meg legkisebb intéseire is. Megnyugtathatom önöket, hogy P. Stefano mindenben a pisai háznak a javát akarja, amit majd önök is észrevehetnek alkalomról-alkalomra. – Egyúttal sürgetem mindnyájukat, éljenek szigorúan a Szerzet szent szabályai szerint, hogy jópélda-adással szolgálhassanak a világiaknak. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Hogy a bíboros Atyák mit határoznak majd a bizottsági ülésen, arról majd értesítéssel leszek. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 2.”
Helyénvalónak találom, hogy idézzem Szent Atyánk leveleiből azokat a sorokat, amelyekben a pestisben elhalt P. Domenico Pizzardo atyának hősiességét magasztalja:
1631. júl. 19-én írja P. Alacchinek Velencébe Szent Kalazancius: „... P. Domenico azt jelenti Carcaerből, hogy fr. Luzio szerzetházon kívül halt meg pestisben, részesült a végső szentségekben, a többiek jól vannak a házban.” (1650. levél)
Pár nap múlva, 1631. júl. 23-án, ezeket olvassuk P. Cherubininek írt levelében: „... P. Domenico, aki hűségesen szolgálta Carcareban a pestiseket, a jobb hazába költözött egy társával együtt, mindketten ugyanazon a napon, ugyanabban a betegségben, azt írják onnét, ha egész július végéig dühöng a pestis, akkor nem marad ember Carcareban.” (1651. levél)
Erről a pestisben elhalálozott P. Domenicóról és társáról emlékezik meg újra a Szent Atyánk P. Alacchinek 1631. júl. 26-án írt levelében: „... Carcareban, Cairóban (liguriai kis városka) és a környékbeli falvakban alig maradt életben néhány ember, a mieinket eléggé megkímélte a pestis, 28-an vannak a rendházban. A savonai P. Domenico, aki egy társával fáradhatatlanul szolgálta a pestiseket, amikor a szegény nép már egészen el volt hagyatva, ők még törődtek velük, még végül ők is megkapták a betegséget és a mi urunk magához szólította őket, mint vértanúkat, akik embertársaik iránti szeretetből áldozták fel életüket.” (1655. levél)
Leveleiben még egyszer visszatér Szent Kalazancius a carcarei pestis áldozatainak magasztalására P. Alacchinek Velencébe írt aug. 9-i levelében: „... az igazi szerencsét, lelki boldogságot az ókori bölcselők közül senki sem ismerte, de, ami még fájdalmasabb, a keresztények közül is csak kevesen, hogy ne mondjam, igen kevesen ismerik, amit Krisztus hozott a mi számunkra, aki keresztfán lett a mi tanítómesterünk, aminek elfogadása igen sokak számára nagyon nehéznek látszik, mindazonáltal annyi jót rejt magában és annyi belső vígasztalát hoz, hogy felülmúl minden földi értéket és ha ez nem így lenne, akkor aligha maradt volna állhatatos mindvégig társával együtt P. Domenico, akiket bizonyos értelemben vértanúknak is lehet nevezni, mert életüket áldozták Isten iránti szeretetből felebarátaik szolgálatában, a másik kettő, akik Firenzében szolgáltak, nem voltak méltók ekkora kegyelemre...” (1662. levél)
Egy alkalommal büszkén, nemes önérzettel hivatkozhattak a római piaristák az őket meglátogató Pizzardo József kardinális előtt a nagynevű ősre, Pizzardo Domenico atyára, akinek ilyen nagyszerű emléket állított a Szent Rendalapító leveleiben, aki a felebaráti szeretet gyakorlásának lett hősies áldozata, akit a Rend Venerabilisei közt tisztelünk.
Eddig semmi lényegesebb dologról sem volt szó a tárgyalásokon, úgy hírlik, hogy a következőn tárgyalják meg a fogadalmak érvényességét. – Nem kell hitelt adni minden mendemondának. – Semmi nyugtalankodás, az Úr mindent jól fog elintézni.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 19-én kelt levelét és azzal együtt annak a hosszú a másolatát is. – Ami pedig a mi ügyeinket illeti, semmi jelentősebb híradással nem lehetek, mivelhogy a kardinális urak a Bizottságban semmi lényeges dolgot le nem tárgyaltak, úgy hírlik, hogy a legközelebbi ülésen tárgyalják le a fogadalmak érvényességét és olyan kérdéseket, amelyek a Szerzet közjavát szolgálják. Amennyiben lesz valami érdemleges eredmény, pontosan be fogok számolni róla. Az ellenkező híradásokra ne adjon semmit. – Mindezen szándékokra ajánlják fel buzgón imáikat, és ne nyugtalankodjanak, mert az Úr mindent jól fog elintézni. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 2.”
Szent Kalazancius világosan látta, hogy egyeseknek ellenzékieskedő magatartása akár Nápolyban, akár Genovában, nincs a Szerzet javára, előnyére, akár Cherubinit támadják személyében, akár kormányzatának megbukását akarják kiharcolni, éppen azért félreérthetetlenül kifogásolja magatartásukat, viselkedésüket és mindenkit arra int, hogy készségesen engedelmeskedjenek az új elöljárónak.
„Itt széltében-hosszában mindenki arról beszél, hogy a genovai Atyák közül egyesek nem akarnak engedelmeskedni az apostoli vizitátor rendelkezéseinek, aki helyettes vizitátornak P. Nicoló Maria (Gavotti) atyát rendelte oda és úgy hallatszik, hogy nagy méltatlankodással fogadták. Amiért is Atyaságod az én rendelkezésem értelmében szólítsa fel – különösképpen P. Gio. Luca, P. Carlo di S. Gasparo, P. Gabriele és P. Gio. di S. Michele atyákat és mindazokat, akik ezekkel egy véleményen vannak, hogy ne ellenzékieskedjenek, ha valami intézkedés történik, különösen ne, ha P. Stefano, az elöljáró, parancsolna vagy óhajtana valamit, akinek, mint az egész Szerzet elöljárójának, mindenki engedelmességgel tartozik, vállalja el Atyaságod ezt a felkérést, hogy beszélni fog ezekkel az emberekkel az én nevemben, hálás leszek érte. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 2.”
P. Guarnotto Genovában született, 1631-ben lett piarista, az apostoli vizitáció idején elöljáró volt Genovában, 1646 után elhagyta a rendet. – Ebben a levélben Szent Kalazancius arra szólítja fel, mint elöljárót, hogy késztesse alattvalóit készséges engedelmességre az új elöljárósággal szemben.
„Megkaptam levelét, hálás vagyok a Szerzet szolgálatában kifejtett buzgólkodásáért, felkérem, hogy mindenképen szorgalmazza abban a házban, míg elöljáró lesz ott, a szabályok pontos megtartását és figyelmeztessen egyeseket, hogy ne ellenzékieskedjenek, hanem készségesen engedelmeskedjenek, ha bármiféle intézkedést is ad ki P. Stefano degli Angeli, aki az egész Szerzetnek az elöljárója, mert, ha másképpen cselekszenek, hamarosan megtapasztalják nem tetszését, sőt egyéni vagy az egész közösséget érő büntetésben részesülnek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr.2.”
Közelebbit a címzettről nem tudunk, egyike azoknak, akiket a 4167. levélben Szent Kalazancius felsorol, mint olyant, aki nyíltan szembe helyezkedik az új elöljárókkal, illetve nem fogadja el azok intézkedéseit. – Szent Kalazancius figyelmezteti, hogy magatartásával rontja a Szerzet helyzetét, változtassa meg nézetét, felfogását.
„Én úgy vélem, hogy ezekben az időkben, amikor Szerzetünk ügyeinek a rendezéséről van szó, a legnagyobb bajt okozhatja az a magatartás, hogy egyszerűen ellene mondanak azoknak az intézkedéseknek, amelyeket az apostoli vizitátor és a Szerzetnek az elöljárója, P. Stefano degli Angeli atya adnak ki. Amiért is felszólítom nem csak arra, hogy ne fogadja ellenmondással, lázadozással azokat az intézkedéseket, amelyeket Róma utasítására adnak ki, hanem arra is kérem, hogy teljesítse engedelmességgel azokat, hogy ezekkel az intézkedésekkel együttműködve másokat is arra késztessen, hogy ők is ezt tegyék. Úgy gondolom, hogy így szolgáljuk külsőleg is a Szerzet javát. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 2.”
A régi főként az egykori liguriai provinciálishoz, P. Baficihez írt levelekből jól ismert P. Rapallónak szól ez a levél. Ő is egyike azon nyugtalankodóknak, akiket a Szent Rendalapító név szerint is megnevez a 4167. levélben. Ebben a levélben is nyomatékosan kéri, hogy hagyjon fel ellenzékieskedésével, mert ezzel csak árt a Szerzetnek és buzdítja, hogy térjen az engedelmeskedés útjára.
„A legnagyobb rosszallásomat fejezem ki, hogy abban a házban egyesek ellene állnak azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a vizitátor atya és P. Stefano küldenek – ami igen nagy ártalmára van nem csak annak a háznak a jó hírnevének, hanem kárára az egész Szerzetnek és akadályozza az ügyeknek jóindulati rendezését is. Amiért is arra kérem Atyaságodat minden lehető jóakarattal, lássa be, hogy engedelmeskedni egész pontosan mindabban, amit a nevezett Atyák innét rendelnek el és ebben mindnyájan egyformán járjanak el, belátva, hogy itt nincs más hátra, mint engedelmeskedni, ami azon felül, hogy nekem örömömre fog szolgálni, a Szerzetnek is javára, igen nagy előnyére lesz. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 2.”
Csodálatos, hogy Szent Kalazancius mennyire kész volt minden körülmények között engedelmeskedni a törvényes elöljáróságnak és készségesen fogadni azok intézkedéseit! A jól ismert P. Nicoló M. Gavotti provinciális lett Liguriában. Ezzel a kinevezéssel kapcsolatban írja Szent Kalazancius P. Lucatellinek: ha az elöljárók meggondolták volna, hogy ki az a P. Gavotti, akkor sohasem ruházták volna fel akkora hatalommal, d ha egyszer már megadták neki, akkor hajoljunk meg előtte engedelmesen, mivelhogy ezt így kívánják az itteni római elöljárók. – Még inkább felelős ezért a kinevezésért P. Cherubini, aki igazában tudta, hogy ez az ember teljesen méltatlan bármiféle rendi állás betöltésére, és mégis odaküldte provinciálisnak.
„Megkaptam Atyaságod levelét, ha a mi elöljáróink számoltak volna azzal, hogy miféle ember P. Nicoló Maria, akkor sohasem ruházták volna fel akkora hatalommal, de ha egyszer már megadták neki, akkor nincs más hátra, minthogy úgy engedelmeskedjünk neki, hogy az itteni főelöljárók megelégedéssel vehessék tudomásul a mi készséges engedelmeskedésünket. Egész biztosra vehető, hogy hamarosan küldenek majd egy másik elöljárót, aki kézbe tudja majd venni a provinciát, és rendet tud teremteni. Én is a magam részéről mindent megteszek ebben a jelentős kérdésben, hogy minél előbb hajtsák végre, addig is ne álljanak elő semmi kívánsággal, mert itt eléggé rosszindulatúan értelmeznek mindent. A jelen rendelkezéssel együtt kapnak egy levelet az itteni elöljáróinktól, Isten szerelméért, iparkodjanak nekik mindenben kedvükre és megelégedésükre tenni. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 9.”
Igen komoly és értékes levél, sokat tanulhatunk belőle! – Cagliariban felajánlottak nekünk egy régi rendházat, amely valamikor Paulai Szent Ferenc szerzeteseié (a minimik) volt, hogy ott rendezzék be a noviciátust. A rend el is fogadta és egy év múlva odaköltözött a noviciátus. – Szent Kalazancius úgy gondolta, hogy P. Berro lenne oda a legmegfelelőbb az újoncmesteri állás betöltésére, azért ebben a levélben közli vele ezt a gondolatot és meghagyja neki, hogy ne utasítsa vissza, ha netán az új elöljárók őt odaszánnák. – Közben ritka szép tanítást kapunk az engedelmességről, úgyhogy tartalmánál fogva a legszebb levelek közé sorozható ez a kis rövid levél is. Sokszor elgondolkozhatunk rajta, amikor nehezen megy az engedelmesség!
„Nagyon csodálkozom azon, hogy Atyaságod nem válaszolt arra a levelemre, amelyben utaltam arra, hogy talán a mi főelöljáróink Atyaságodat akarják megbízni Cagliariban az újoncmesteri állással, minthogy a város felajánlt nekünk egy templomot és egy rendházat, ami igen alkalmas lenne a noviciátus céljaira, noha egy kissé távol esik a fogadalmas háztól. – Most tehát újólag is buzdítom, hogy ne vonakodjék engedelmeskedni, ha bármiféle intézkedést is kapna, vagy csak annak az óhajnak a kifejezését, hogy ide vagy oda menjen. Én úgy gondolom, úgy hiszem, hogy igen nagy eredménnyel járna az ön működése akár Cagliariban, akár máshol, ahol a mi elöljáróink óhajtanák igénybe venni az ön szolgálatait. Vigyázzon arra, hogy sohasem vonakodjék engedelmeskedni, mert az engedelmesség az alapja a szerzetesi tökéletességnek. És én nem vagyok abban biztos, hogy az ön személyét illetőleg mit határoznak a főelöljárók, de minden atyai jóakarattal arra kérem, buzdítom, hogy az engedelmesség vezesse minden cselekedetében. – Ezeket akartam most megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 9.” – Remek, gyönyörű levél, minden sora szolgáljon nekünk eligazításul, akik Szent Kalazancius Atyánk nyomdokain akarunk járni a szerzetesi tökéletesség útján. – Sokat szoktunk azon évődni, hogy mi is ez a szerzetesi tökéletesség? Megvan rá rövid felelet ebben a nagyszerű levélben: „... az engedelmesség a szerzetesi tökéletességnek az alapja.” – Annak idején a b. e. P. Del Buono Giuseppe generális Atyánk ebben a néhány szóban foglalta össze a rendi bajok legfőbb okát: „... non vogliono ubbidire!” Amint tehát az engedelmesség a tökéletességnek, a fegyelemnek az alapja, fundamentuma, ellenkezőleg, az engedetlenség minden romlásnak kezdete, kiinduló pontja. – Ma, Rendünk ünnepén, a Boldogasszony Mária Szent Nevének az ünnepén írom ezeket a sorokat, úgy érzem, hogy éppen ezekre a napokra kerülő gyönyörű szép levelek ajándékul vannak és biztatásul, hogy megerősödjünk szerzetesi fogadalmaink teljesítésére irányuló készségünkben és minden tétovázás nélkül biztosan lássuk az utat, amelyen járnunk kell szerzetesi életünkben, piarista hivatásunkban. – Mintha nem is a levelek néma sorait olvasnánk ezekben a Kötetekben, hanem Szent Atyánk, élő, eleven, meleg hangját hallanók a sorokon keresztül ezekből a remek szép levelekből, mintha Ő biztogatna most bennünket, századok múlva is élő, elven valósággal: a szerzetesi tökéletesség alapja az engedelmesség, a „s.ta obbedienza”. – És mi, a késő unokák, mit felelhetünk erre? Alázatosan meghajtjuk fejünket, és azt mondjuk: fogd meg, Atyánk, kezünket és vezess bennünket...
Újra megy a levél P. Berrónak válaszul két levelére is: nekünk nem lehet már feladatunk, mint az, hogy engedelmeskedjünk a törvényes felsőbbségnek és kérjük az Istent, mindent úgy rendezzen el, hogy az Ő nagyobb dicsőségét szolgálja!
„A mai postával két levelet is kaptam Atyaságodtól, az egyik a f. h. 2-ról van keltezve, a másik pedig 9-ről, mindkettőre csak azt felelem, hogy mindnyájunknak készségesen végre kell hajtanunk mindazt, amit a Bizottság bíboros tagjai határoznak – valószínűleg a hó végén lesz határozathozatal – és amit időről időre elrendelnek a vizitátor atya és P. Stefano, akik a jelenben kormányozzák a Szerzetet, én értesítéssel leszek mindarról, amit határoznak. – Imádkozzék Atyaságod és másokat is kérjen meg erre, hogy az Úr mindent úgy rendezzen el, hogy az isteni Szent Felség nagyobb dicsőségét szolgája mindaz. – Sietségemben ezeket akartam megírni etc. – Róma, 1644. ápr. 16.”
Szent Kalazancius megdicséri a fiatal klerikust, Grient, hogy kész ott maradni Palermóban, de ha elhelyezik, akkor azt az intézkedést is engedelmesen veszi. Az előző levélben közölte vele a Szent Rendalapító (4157. levél), hogy kész elhelyezni, ha az ottani éghajlat nem felelne meg egészségi állapotának. Most megígéri neki, hogy imádkozik érte, hogy sokat tehessen Isten akarata szerint az embertársak javára.
„Megkaptam a múlt hó 21-én kelt levelét azzal együtt, amely a P. Vizitátor számára érkezett. – Isten látja lelkemet, mennyire fájlalom, hogy a noviciátusban nincs meg az a szerzetesi fegyelem, amelynek meg kellene lennie. – Nagyon épültem és megvigasztalódtam azon az egykedvű magatartásán, amely egyformán készútra kelni is, meg maradni is, ennélfogva majd a P. Provinciális fog határozni, hogy lenne a legjobb? – Én kérem az Urat, hogy adja meg Atyaságodnak a jó egészséget és azt a lelkületet, hogy mindig készségesen teljesíthesse az Ő szent akaratát, ami nagy érdemül szolgál önnek és nagy hasznára lesz embertársainak. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. ápr. 16.”
A messze távolban, Podolinban működő jó Franchi atyának íródott a hosszú levél. Érthető ennélfogva, hogy minden sora egy kérdés, minden sora egy szeretetteljes eligazítás, minden sora egy kis értesítés a jelentősebb eseményekről. – Legelőször örömét fejezi ki Szent Kalazancius, hogy egyre gyarapodik az iskolás gyermekek száma. Figyelmezteti P. Franchit, hogy a mi iskolánk hivatása az (ismeretek közlése) Isten-félelemben való nevelés, tanítás. – A novíciusok beöltöztetése. – Imádkoznak az alapító őrgrófért. – Létrejött a béke az Egyházi Állam és az olasz tartományok közt. – A pápa betegsége. – Imádkoznak a császár győzelméért. – Mennyire vannak az építkezésekkel? – Köszönet az elmondott misékért. – A mellékelten küldött levél. – Az üdvözletek tolmácsolása.
„Megkaptam Atyaságod ápr. 20-án, febr. 4-én kelt levelét, amelyben beszámol arról, hogyan érkezett vissza Varsóból Podolinba, és hogy az iskolák jól mennek, hogy növekszik az iskolás gyermekek száma is. Az iskolai ügyekben minden igyekezettel járjon el Atyaságod, mivelhogy a mi iskoláink nem csak tanintézetek, ahol az ismereteket közlik, hanem ami még fontosabb, hogy az Isten-félelemben nevelik a gyermekeket. – Itt napról napra várjuk az engedély megadását, hogy novíciusokat öltöztethessünk be, ha majd meglesz az engedély, remélhetőleg hamarosan megkapjuk, akkor majd Atyaságod nagyon óvatosan járjon el, hogy kit öltöztessen be, csak olyanokat, akik megfelelnek a Szerzet rendeltetésének, hogy azáltal gyarapodjék a Szerzet hitele.
„Naponként imádkozunk a Palatinus grófért és családjáért, kérjük az Urat, hogy a Szentlélek által vezérelje állandóan az ő cselekedeteit. – Itt hírül adták, hogy létrejött a béke az olasz egyesült tartományok és a Pápa, VIII. Orbán közt. A pápa gyengélkedik ugyan, mindazonáltal az audienciákat nem szüntette be és végzi a hivatalos teendőket. – Imádkozunk a császári hadak győzelméért, akinek annyi ellenséggel van küzdelme, akik támadják őt.
„Örömmel venném, ha Atyaságod értesítene arról, hogy mennyire vannak az építkezéssel, és körülbelül mikor lesznek készen, és hogy kívánatos-e, hogy több iskolamester legyen. – Megkaptam a jelentést a 199 végzett miséről, Isten fizesse meg ezt a szeretetszolgálatot. – Levelemmel együtt lesz egy másik levél is, úgy gondolom, hogy testvérétől, a kapucinus Nővértől való. – Áldja meg nevemben a ház összes tagjait, ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1644. ápr. 23.”
„P. Castiglia (Garzia) köszönti Atyaságodat és mindazokat, akik Németországban és Lengyelországban vannak, buzgó imáikba ajánlja magát és kéri, hogy rendelkezzenek vele mindabban, amiben csak szolgálatukra lehet.”
P. Gio Crisostomo 1643. szeptemberétől 1644. április végéig titkári teendőket végzett Szent Kalazancius mellett, ekkor, mint Provinciális, Genovába került. – Ekkor írja neki Szent Kalazancius ezt a levelet, amelyben szertettel érdeklődik, hogyan érkezett meg Genovába, hogy állnak a Provincia ügyei, megígéri, hogy imádságaiban megemlékezik róla, a házról, a noviciátusról.
„Várva várom a híradást Atyaságodnak Genovába való megérkezéséről, nem különben a liguriai Provincia ügyeinek a rendezéséről. Nem szűnöm meg imádkozni Atyaságodért, az ottani házak nyugalmáért, különösképpen pedig a noviciátusért. Remélem, hogy Atyaságodnak a kedvező jelentésére megkapják azt az engedélyt, hogy novíciusokat öltöztethessenek be. – Hamarjában most ezek jutottak eszembe. – Róma, 1644. ápr. 23.”
Szent Kalazancius nem kívánja a kassza feltörőjének a megbüntetését. A stúdium felállításának a gondolata a rendi növendékek számára, okos gondolat, csak az a baj, hogy nincs kit odaküldeni, alig van néhány novícius is. – Remélhetőleg a rendi ügyeknek jó kimenetele lesz.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 16-án kelt levelét. – Ami a kassza feltöréséről ír, ha kitudódik a tette, Atyaságod tegyen lépéseket abban az értelemben, hogy bocsássanak meg neki, jól lehet, megérdemelné a büntetést az illető. – Nagyon tetszik nekem az a gondolat, hogy ott stúdiumot létesítsünk a rendi növendékek számára, de nincsenek olyan ifjaink, akiket oda küldhetnénk, alig van néhány novíciusunk is. Mindazonáltal a magam részéről mindent megteszek, hogy az életrevaló gondolat megvalósuljon, de most egyelőre ahhoz kell igazodnunk, amit a jelenlegi idők kívánnak tőlünk. – Valami kis reménységgel vagyunk, hogy ügyeink rendezése a Szerzet előnyére, javára történik. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1644. ápr. 24.”
Mivelhogy P. Simone Bondi az 1644-től 1648-ig terjedő időközben mintegy 20 levelet kapott Szent Kalazanciustól, érdemesnek tartom a rávonatkozó életrajzi adatokat itt röviden megismételni:
P. Simone Bondi Fananóban született 1611. ápr. 17-én, 1628-ban lett piarista, a fananói házban öltözött be, ott is tett fogadalmat. Itt tanított sokáig. 1641-ben lett először elöljáró Fananóban. Kiváló erényességű, jó tehetséggel, nagyszerű kormányzási képességgel megáldott ember volt, Szent Kalazancius mindig nagyra értékelte. – A rendi megaláztatás idején a fananói háznak a fenntartója volt. A visszaállítás után P. Bondi volt az újjászülető Rendnek egyik oszlopos tagja. Elöljáró volt újra Frascatiban, Firenzében és Rómában, a San Panteleóban, ugyanakkor apostoli gyóntató a Szent Péter Bazilikában, majd Provinciális volt Nápolyban és Rómában. Itt halt meg 1679. aug. 27-én, 69 éves korában.
Szent Kalazancius örül a Fananóból és a Genovából érkezett leveleknek, P. Peri a provinciális Genovában, ezzel megszűnt P. Gavottinak, mint vizitátornak a megbízatása, így nyugodtak lehetnek, hogy P. Luigi Fananóban maradhat továbbra is, aki kiváló eredménnyel munkálkodik ott.
„Megkaptam Atyaságodnak azt a levelét, amelyet egy fananói ember útján küldött, aki a Nagyhétre Rómába érkezett. Ugyancsak levéllel örvendeztetett meg P. Gio. Crisostomo atya, aki provinciális lett Genovában, az ő odaérkezésével megszűnik P. Nicoló Maria atyának a vizitátori megbízatása és ezzel el is utazhat Genovából, így aztán a nevezett Provinciális Atya úgy intézheti a dolgokat, hogy P. Luiginak nem kell elmennie Fananóból, ahol igen eredményesen dolgozik nem csak az iskolás gyermekek között, hanem a hívek javára is, köszöntse őt nevemben, Genovába is írok majd a legközelebbi szombaton. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1644. ápr. 27.”
Az előző levélben említett kassza feltöréssel kapcsolatban (4178. levél) most azt írja Szent Kalazancius, hogy a tettessel szemben ne indítsanak eljárást. – Sajnos az említet stúdium aligha lesz megvalósítható a körülmények miatt. – A konyhás és a questáló fratellók ügyében. – Felkéri Szent Kalazancius – végül – P. Apa atyát, írjon az ő nevében a pisaiaknak, hogy engedelmeskedjenek.
„Olvastam legutóbbi levelét, amelyben sok mindenről írt. – Én úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha Atyaságod nem indítana eljárást azzal szemben, aki a kassza feltörését elkövette és Atyaságoddal szemben mást is megengedett magának, Isten ne adja, hogy igazolódjék ezzel a szerencsétlennel szemben az a közmondás: „... qui semel malus etc....” Szerintem, most nem olyan időket élünk, amely alkalmas lenne arra, hogy büntessük az ilyenféle népséget, imáinkban kérjük az Urat, hogy ő szent Felsége pótlólag adja meg Szerzetünk javára mindazt, ami az emberek részéről elmarad. – Ami pedig a stúdiumot illeti, én úgy látom, hogy a mostani nehéz idők miatt egyelőre megoldhatatlan kérdés, az alamizsna is igen megcsappant. – Ha Atyaságod jónak gondolja, felválthatja a konyhás fratellót, szerintem fr. Lucánál jobb questáló fratellót nem kívánhatnak. Tőlünk ne várjon Atyaságod jó questálókat, mivelhogy nálunk is hiányok vannak ebben. – Atyaságod írjon egy levelet nevemben a pisai atyáknak, hogy készségesen engedelmeskedjenek P. Stefanónak és az Apostoli Vizitátornak, mert állandóan csak azt kell hallanom, hogy mindezideig a legkisebb jelét sem adták annak, hogy engedelmeskedni akarnak. – Köszöntse nevemben a ház összes tagjait. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1644. máj. 7.”
Szent Kalazancius örömét fejezi ki, hogy P. Peri megérkezéséről értesült, akinek ottani működésétől sokat vár. – Hasonlóképpen nagy örömére van az is, hogy P. Ignazio továbbra is a novíciusok magisztere lesz. – Hogy állnak házvásárlással? – Végül a jó Lucatelli atya buzgó imáiba ajánlja az egész Szerzetet.
„Megkaptam Atyaságodnak a levelét, amelyben jelent, hogy P. Gio. Crisostomo megérkezett, akit kértem, hogy az ottani Provincia érdekében vállalja el ezt a fárasztó utat, jól lehet, nem a legjobban érezte magát. Egész biztosra veszem, hogy az ő buzgólkodására rendbe jönnek annak a háznak és a Provinciának a dolgai, ha az ottani Atyák is vele együtt munkálkodnak.
„Annak is nagyon örülni fogok, ha P. Ignazio továbbra is a novíciusok mestere lesz, mert igen nagy jelentősége van annak a Provincia szempontjából, ha novíciusok révén tud gondoskodni a jövőjéről és remélem, hogy minden héten kapok arról értesítést, hogy a szerzetesi szabályokat milyen buzgósággal tartják meg. – Szeretném azt is tudni, hogyan gondolják, hogy azt a házat meg tudják vásárolni? – Atyaságod imádságaiban emlékezzék meg arról, hogy az Úr adja meg az egész Szerzetnek a békességet, a nyugalmat és a maradandóságát (fennmaradását?). – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Róma, 1644. máj. 7.”
Valamikor igen élénk levelezésben volt Szent Atyánk P. Fedelével – hiszen 221 levelet kapott tőle – főként, amikor nápolyi Provinciális volt (1637-41. években), utána római provinciális lett, akkor megritkultak a levelek, érthető okból. – De tartalomban, értékben ezekben az utóbbi években írt, rövidebb levelek semmivel sem maradnak el a régebbi, gazdagabb tartalmú levelek mögött. Ilyen értékes levél ez a május 11-én kelt levél, de még inkább, amint látni fogjuk, a jún. 12-én (4199. lev.) és a jún. 28-án írt levelek (4204. lev.). Valóságos gyöngyszemei, remekei a kalazanciusi leveleknek!
Miről van szó ebben a levélben? A levél első soraiban arra kéri Szent Kalazancius P. Fedelét, hogy fogadja szívélyesen a vendégeket, és amennyiben lehetséges, legyen személyes szolgálatukra. – Az eredeti kézírással írt levél második felében igen elgondolkoztató aszketikus, lelki tanítást kapunk és buzdítást a szerzetesi tökéletességre. – Az iskolában pedig isten-félelemben neveljék a gyermekeket.
„Atyaságodnak gondja legyen arra, körültekintő gondossággal vigyázzon arra, hogy – amíg ott tartózkodnak Palamola úrék – mindenben figyelmesen legyenek kiszolgálva és ha a máltai püspök nápolyi útja közben oda is ellátogatva felkeresi házunkat testvérével együtt, minden lehető szívélyességgel fogadják ezt az annyira szeretetreméltó püspököt, rendeljen ki valakit, aki kísérője legyen ott tartózkodása idején, ha lehetséges, legyen Atyaságod személyes szolgálatukra.
„Mondja meg nevemben P. Antonio Maria atyának, hogy addig iparkodjék érdemeket szerezni az örökkévalóságra, míg ideje van, a halál pillanatában mindnyájan azt szeretnénk, hogy bárcsak nagy dolgokkal állhatnánk elő, éppen azért jobb, ha most erőltetjük meg magunkat kissé, jól lehet, hogy az érzékek szeretnének a lélek rovására érvényesülni. – Mindnyájan legyenek rajta, amennyire csak kitől telik, legyenek segítségére a világiaknak és szolgáljanak nekik jó példával. – Mondja meg még azt a „prima scuola” mesterének, hogy amennyire csak teheti, nevelje a gyermekeket Isten félelemben. Köszöntse nevemben a ház összes tagjait. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. máj. 11.”
Meglepő, nem egy levélben tapasztalható ez, hogy a Szent Rendalapító, aki immár 88 éves, milyen tisztelettel és komolysággal tárgyalja meg a problémákat a sokkal fiatalabb – a jelen esetben még csak klerikus – rendtársakkal. – Ebben a levélben szívesen veszi, hogy a fiatal klerikus, Grien, hosszasabban beszámolt az ottani házról, sajnálja, hogy nem tud segítséget nyújtani nekik az akkori körülmények között és kéri, hogy ne kedvetlenedjék el a nap nap után történő kellemetlen események miatt. Jelzi neki, hogy készüljön a nagyobb rendek felvételére. A legutolsó sorokban pedig szeretetteljes érdeklődéssel tudakolja tőle az iskolai beosztását, munkáját, a növendékek számát, az elért eredményt stb.
„Megkaptam Kedvességednek a múlt hó 25-én kelt levelét, amelyben bő részletességgel számol be az ottani háznak dolgairól. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok segítségükre lenni, de remélem, hogy a mindenkor áldott Isten segítségével a mi ügyeink is majd az Ő nagyobb dicsőségét fogják szolgálni, abban a jóhiszemben, hogy ez az elgondolása azoknak is, akik most kormányozzák a Szerzetet. Nagyon kérem Kedvességedet, hogy el ne kedvetlenedjék a nap nap után történő kellemetlen események miatt, még akkor sem, ha hallja, amint mondogatják, hogy P. Honofrio meg nem fontolt intézkedést követett el társával, mert úgy hiszem, hogy nem sok idő múlva hazatérnek édesanyjukhoz. – Ami pedig a rendeket illeti, Kedvességed megvigasztalódhat, ne nyugtalankodjék, mert majd én úgy fogok intézkedni, mivel javát akarom, hogy a rendelkezések ne gátolják a tanulmányokban. – Nagyon örülnék, ha tudnám, hogy hány növendéke van, milyen tehetségűek, mit tanulnak és mennyire haladtak? – Ezeket akartam jelenleg megírni. Róma, 1644. máj. 14.”
Újra egy tartalmas, szép levél! – Kalazancius Isten szent embereinek a készséges lelkületével iparkodott engedelmeskedni mindenkor az egyházi és a szerzetesi elöljáróknak, amit szerzetes fiai közül sokan nem tudtak megtenni. Komoly szavakkal figyelmezteti ebben a levélben Szent Kalazancius P. Berrót is, hogy engedelmeskedjék az új elöljáróknak.
„Az utóbbi időkben a posta nem hozott levelet Atyaságodtól. Itt az a hír járja, Atyaságodnak is szerepe volt abban, hogy P. Gio. Stefano nem ment el Szardíniába, ahol a Szerzetnek legkényelmesebb és legnyugodtabb háza van. Én csak arra tudom kérni Atyaságodat, hogy alkalmazkodjék az idők folyásához, és egész biztosra veheti, hogy mindazt, amit azok az elöljárók rendelnek el, akik ma kormányoznak, azt Isten kezéből kell fogadni, és ezzel iparkodjék megszerezni az engedelmességgel együtt járó érdemeket, és ezzel csak gyarapítjuk az engedelmeskedni tudó készségünket. Ha ezzel a hittel és engedelmeskedéssel járjuk a szerzetesi élet útját, akkor minden reményünk megvan arra, hogy érdemszerző cselekedeteket viszünk végbe Isten színe előtt. – Jelenleg ezeket akartam megírni. – Róma, 1644. máj. 14.”
„Lettera molto importante” – írja P. Picanyol a levélhez írt jegyzet első sorában. Csakugyan, igen jelentős levél. Erről győződhetünk meg, amikor a levelet lejétől végig olvassuk. – Miről van benne szó? Legelőször is arról, hogy a híresztelésekkel szemben az az igazság, hogy Szent Kalazancius mindössze egy napig misézés nélkül maradni gyengélkedése miatt. – Úgy gondolja, hogy júniusban újra foglalkoznak majd a Szerzet ügyeivel. – Szent Kalazancius nem hiszi, hogy P. Berro és társai olyasmit művelnének, ami nincs a Szerzet javára, a kölcsönös híradások sokszor hazugságokat közölnek innét is, meg onnét is. – Nyugtalankodásainkkal idéztük magunkra Isten büntető haragját, most hallgatással és türelmességgel kell engesztelnünk. – Megígéri P. Berrónak, közli majd vele, hogy miféle nehézségeket hoztak fel a fogadalmak érvényessége ellen. – A levél második felében maga Szent Kalazancius ad történeti visszapillantást a Szerzet megalakulását megelőző időkre, a Rend megalakulásának körülményeire, jogi kifejlődésére, amelyet most a „pokoli ellenség és egynéhány csatlósa” üldöz. – De reménykedjünk a Szentséges Szűz Anya oltalmazó jóságában! – Ezek után lássuk magát a levelet:
„Végre, várakozásban eltelt hosszú napok után, meghozta a posta Atyaságodnak a f. h. 12-én kelt levelét és mindjárt meg is válaszolom azzal, hogy az én gyengélkedésem mindössze egy napig tartott és ekkor nem misézhettem. De, hála a jó Istennek, újra jól érzem magam, minden nap tudok misézni azzal az óhajjal, hogy bár minél előbb láthatnám Szerzetünk megnyugvását. Abban a reménységben vagyunk, hogy a legközelebbi hónap első napjaiban újra tárgyalni fogják a Szerzet ügyeit a bizottsági ülésen. Majd értesítéssel leszek, hogy mit határoztak. – azt írták ide nekünk, hogy Atyaságod P. Gio. Stefanóval és egy valakivel olyasmiket beszélnek és cselekszenek, ami – az itteniek szerint – nincs a közjó javára, de ezt én nem tudom elhinni, mert amiként Rómából is sok hazugságot firkálnak össze az oda írt levelekben, éppen úgy írnak Nápolyból is hazug dolgokat Rómába. – (Ezzel a csattanós, szép felelettel kapcsolatban azt írja P. Picanyol a jegyzetben, hogy Szent Kalazancius Isten lelkétől vezéreltetve tudta megadni, megjelölni az egyetlen járható utat ebben a nehéz helyzetben.)
„Továbbá, én úgy gondolom, hogy nekünk mindnyájunknak, ezekben az időkben csendben és türelmességgel kell kérnünk az Urat imáinkban, engedje meg, hogy jó kimenetel legyen a mi ügyeink tárgyalásának. Nem kis dolgot cselekszünk, ha engeszteljük az Úr haragját („Si non placas, non placas, si non placas, cur sacerdos?” – mondja Szent Bernát.), mikor olyan sokan vannak, akik haragra ingerlik nyugtalankodásaikkal, békétlenkedésükkel és az olyan dolgok utáni vágyakozásaikkal, hogy az érzéki dolgokhoz szabadon visszatérhessenek. Ha lesz egy kis időm, még ezzel a postával meg fogom küldeni azokat a jegyzékbe foglalt pontokat, nehézségeket, amelyeket fel szoktak hozni a fogadalmak ellen.
„Ami pedig az iskolák kezdetét illeti, együttműködtem a „Doctrina Christiana” két-három tagjával, akik a Trasteverébe jártak át és ott vezettek bizonyos iskola-féléket a S.ta Doroteában. Mivel a nevezett iskolában a tanulók nagy része csak havonként fizetett valamit és a tanítótársak közül ki csak délelőtt, ki csak délután jött az iskolába, úgy határoztam, amikor a plébános meghalt, aki egy termet és egy földszinti szobácskát ajánlott fel az iskola céljaira, hogy áthelyezem az iskolát Rómába, mert látogatásaim alkalmával, amikor a Szent Apostolokról nevezett Társulat tagja voltam hat-hét éven át, felismertem, hogy Róma kerületeiben, negyedeiben milyen roppant nagy a szegénység, a Trasteverei tanítók közül csak egy maradt velem, így került az Intézmény Rómába, amely fokozatosan Kongregáció, majd ünnepélyes fogadalmas Szerzet lett, amelyet most – jóllehet annyira hasznára és javára van a szegényeknek – mégis a pokoli ellenség és néhány csatlósa annyira üldöz. – De nagy a reményem, hogy a Szentséges Szűz Anya segítségünkre lesz, hogy megküzdjünk ezzel a viharral. – Egyebekről majd a jövő héten fogok írni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. máj. 20.”
Egy más alkalommal is beszélt Szent Kalazancius a piarista iskolák kezdetéről: „Informazione intorno alle Scuole Pie dai loro inizi sino al 1622.” (132.a a levelek sorozatában, 1623-ban írta meg Szent Kalazancius ezt a rövid összefoglalást.) – Hálásak lehetünk Szent Kalazancius Atyának, hogy Szerzet elindulásának első történelmi adatait maga foglalta írásba.
Széltében, hosszában arról beszéltek már egyesek, hogy vége a piarista rendnek. Szent Kalazancius megnyugtatja a jó Lucatelli atyát, hogy szó sincs ilyesmiről, de igenis rendezni kell bizonyos dolgokat, amelyek akadályozzák a Szerzetet sikeres tevékenységében.
„Megkaptam Atyaságodnak f. h. 14-én kelt levelét, ugyanakkor érkezett levél P. Gio. Crisostomo provinciális atyától is. – Ne adjon hitelt azok beszédeinek, akik azt híresztelik, hogy feloszlatják a mi Szerzetünket. Semmi ilyen szándéka nincs a Bizottság bíboros tagjainak, de igenis orvosolni kell egynémely visszásságot, amelyek akadályozzák a Szerzetet sikeres, eredményes munkálkodásában. Úgy gondoljuk, hogy a jövő hónapban, június első napjaiban ülésre jönnek össze a kardinális urak, akkor majd meglátjuk, mekkorát fognak csalódni, akik olyan könnyelműen beszéltek ilyenféléket.
„Nagy örömömre volt az a jelentés, amit a házvétellel kapcsolatban írt nekem. – Engedje meg az Úr, hogy minél előbb elrendezzék ezt az ügyet is a Provincia teljes megnyugvása érdekében. – Itt nálunk semmi újság, amiről írhatnék. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. máj. 20.”
Tehát anconai elöljáró lett P. Reale a cesenai leváltás után. Most meg arról van szó a levélben, hogy vállalja szívesen, ha netán Fananóba rendelnék, de attól se riadjon vissza, ha a ház újjáélesztésére Guigliába kellene mennie. Erre pedig alkalmasabb személy nincs, mint Reale – írja Szent Kalazancius. Nagy dicséret ez P. Realéra. De ugyanakkor figyelmezteti, úgy fogadja mindezt, mintha isten kezéből jönne.
„Ha úgy rendelnék, hogy Atyaságod Fananóba menjen, induljon szívesen. Mivel pedig úgy gondlom, hogy újra kell kezdeni a szerzetesi életet a guigliai házban, erre alkalmasabb embert nem találok Atyaságodnál, ahol három, négy rendtaggal kedvére tehet a Sig. Marchesenek, a lakosságnak és a szomszédos helységek népének. Mindezen dolgokat úgy vegye, mintha a mindenkor áldott Isten atyai keze rendelte volna ezeket. Istennek és embertársainak tett nagy szolgálatai bőséges jutalmul lesznek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. máj. 25.”
Újra a pisaiakat figyelmezteti Szent Kalazancius, akik csodálkoznak, hogy engedetleneknek tartják őket, pedig még mindezideig a legkisebb jelét sem adták annak, hogy elismerik az új elöljárókat, hanem egyedül csak a nagyherceg oltalmában bíznak. – Új provinciálist küldenek Firenzébe, hátha neki majd sikerül, hogy a pisaiakat jobb belátásra bírja, semmi mást nem kívánnak tőlük, csak hogy engedelmeskedjenek, az ottani iskolától senkit sem akarnak elmozdítani. – Gyenge a házi fegyelem, mert nincs ott olyan elöljáró, akit az új elöljárók neveztek volna ki.
„Megkaptam Kedvességednek a f. h. 23-án kelt levelét. Úgy veszem észre, csodálkozik, hogy az ottani ház minden egyes tagját engedetlennek tartják, de nincs min csodálkozni, hiszen két szentszéki Bréve értelmében is elöljáró P. Stefano, és vele együtt egy Brévével a P. Vizitátor, de mindezideig egy szót sem írtak arról, hogy a nevezetteket elöljáróknak ismerik el, hanem csak azt hangoztatják, hogy a „Serenissimi” hercegek oltalma alatt vannak, ennélfogva a római elöljárókat figyelembe sem veszik, okosabb dolog lenne a szél mentében vitorlázni.
„Úgy tudom, hogy P. Bernardino (Chiocchetti) kerül oda provinciálisnak Firenzébe, de először tárgyalni akar a herceg embereivel, sőt, talán magával a nagyherceggel is. Legyenek készségesek az engedelmességre és ismerjék el a római elöljárókat, akiknek nincsen szándékukban, hogy elhelyezzék az ottani iskolához rendelt embereket, csupán az a kívánságuk, csak azt akarják, hogy mutassák meg, hogy készségesek az engedelmességre. – Itt nem nagyon hiszik, hogy valami nagy fegyelem van az ottani házban, mivelhogy nincs olyan elöljáró, akit a jelenlegi kormányzók neveztek volna ki. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1644. máj. 28.”
A szenteket jellemző lelki finomsággal, nagy körültekintéssel megírt levél, amelyben Szent Kalazancius tapintatosan figyelmezteti a Firenzébe érkező új Provinciálist, P. Chicchettit P. Apa útján, hogy odaérkezése után tegyen tisztelgő látogatást a nagyherceg titkáránál és nyugtassa meg őket, nem azért jött, hogy bármiféle változást eszközöljön a pisai piaristáknál, jövetelének egyedüli célja az, hogy elősegítse az ottani iskolának minél eredményesebb működését. – Ez alkalommal P. Apa megtárgyalhatja az új Provinciálissal a firenzei dolgokat is, a római eseményekről meg majd hallhat eleget mások útján.
„Hamarosan odaérkezik Firenzébe P. Bernardino, a toszkán tartomány új Provinciálisa, hogy rendezze a pisai ház dolgait és elismertesse a jelenleg kormányzó rendi elöljárókat. Az én elgondolásom szerint Atyaságod hívja fel az új Provinciális figyelmét arra, hogy először tegyen tisztelgő látogatást Sig. Vittorio titkárnál, közölje vele, hogy egyáltalában nem azzal a szándékkal jött, hogy valakit elhelyezzen azok közül, akik a pisai iskolához kaptak beosztást, sem azért, hogy bármi legcsekélyebb dologban is kedve ellenére tegyen a nagyhercegnek, hanem jövetelének egyedüli célja csak az, lássa, hogy azzal a pontossággal, gondossággal végzik-e az iskolai teendőket, amelyet jogosan megkívánhat tőlük mindenki és olyan szorgalommal, eredménnyel dolgoznak-e az iskolában, amilyet mindenki elvárhat tőlük. Nem azzal a lelkülettel érkezik oda az új Provinciális, hogy bárkit is, csak a legcsekélyebb dologban is, akadályozzon munkájának végzésében, hanem azért, hogy segítségükre legyen abban a törekvésükben, hogy jó magatartásuk egyre jobb legyen. – Remélem, hogy ilyen beköszöntés után a titkár úr szívesen ad alkalmat a kihallgatásra és engedélyt arra, hogy a Provinciális atya – a ház előnyére, javára – megvalósíthassa szándékait, elgondolásait. – Ez alkalommal Atyaságod tárgyalhat P. Bernardino provinciálissal a firenzei ház ügyeit illetőleg mindabban, amit jónak talál, a római dolgokról pedig Atyaságod majd jobban fog értesülni mások útján, mintha tőlem tudná meg azokat. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. máj. 28.”
Az új Provinciálishoz, P. Bernardino Chiocchettihez írt levélben Szent Kalazancius megismétli azokat a jóindulatú figyelmeztetéseket és tanácsokat, amelyeket az előző levélben P. Apának írt, hogy minél sikeresebben járhasson el a pisai háznak immár tarthatatlanná vált helyzetében. Sajnos, a nagyhercegi Udvarnak makacs ellenállása miatt meghiúsult minden jó szándékú reménykedés.
„Remélem, hogy Atyaságod a maga tapintatosságával és bölcsességével meg tudja majd nyugtatni a mi pisai szerzeteseinket és eléri azt, hogy elismerik maja ezeket az elöljárókat, akiket a mi Urunk, a Pápa nevezett ki apostoli Brévével. – Az én nézetem szerint Atyaságodnak először a Sig. Vittorio titkárral kellene beszélnie, nyugtassa meg, az itteni elöljáróknak egyáltalában nincs szándékukban, hogy elhelyezzenek onnét valakit, azok közül, akik a pisai iskolához kaptak beosztást, sőt minden örömük az, ha példásan viselkednek és minél inkább megelégedésére vannak Pisa városának és a nagyhercegnek, csak azt az egyet kívánják, hogy ismerjék el elöljáróknak azokat, akik jelenleg a Szerzetet kormányozzák. – Remélem, hogy az említett titkár úr előkészít egy szívélyes audienciát Atyaságod számára a nagyhercegnél és közmegelégedésre minden problémát megtárgyal, elintéz Atyaságoddal, ami – szerintem – igen nagy jelentőségű volna a Szerzet szempontjából. Egyébként írni fogok a pisai Atyáknak is, hogy készségesen engedelmeskedjenek Atyaságodnak. Imádkozni fogok önért, hogy szerencsés legyen Atyaságodnak odaérkezése és visszatérése. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1644. máj. 28.”
P. Berro panaszkodott Szent Kalazanciusnak, hogy mennyi valótlan dolgot beszélnek az ő személyével kapcsolatban. Erre a levélben csak annyit válaszol neki, hogy ő – Szent Kalazancius – azon csodálkozik, hogy nem mondanak még súlyosabb dolgokat azokról, kik nincsenek az ő párthívei között. Egyébként viselje el türelemmel a kellemetlenségeket, az Úr megfizet mindenkinek majd az ő napján.
„Megkaptam Atyaságodnak f. h. 21-én kelt levelét és a következőkben csak azt felelhetem, hogy – jól lehet – sok mindent kitalálnak itt, főként a noviciátus nápolyiak ellen, mindazonáltal azt kell mondanom, hogy viseljük türelmességgel, sőt azon csodálkozom, hogy nem mondanak még súlyosabb dolgokat azok ellen, akik nem tartoznak az ő párthíveik közé, az Úr majd megfizet mindenkinek cselekedetei és érdemei szerint. Újra megismétlem, amit mondottam, itt nem tehetünk mást, fegyverkezzünk fel egy jó adag türelmességgel és kérjük buzgó imáinkban a mindenkor áldott Istent, hogy vezérelje a mi ügyeinket az Ő nagyobb dicsőségére és Szerzetünk javára. – Nem lehet tudni, hogy a kardinális urak mikor szándékoznak ülést tartani. Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1644. máj. 28.”
Szent Kalazancius köszönti P. Luigit, aki olyan szép eredménnyel dolgozik. – A rendi ügyek mérlegelése.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 17-én kelt levelét. Hallom, hogy P. Luigi továbbra is szép eredménnyel dolgozik a maga munkakörében, igen nagy megelégedéssel fogadtam ezt a híradást, köszöntse őt nevemben, nem szűnöm meg imádkozni érte, hogy egyre jobb eredményeket érjen el. – Sig. Gio. Sartore írni fog önnek, azt üzeni, hogy megfogja küldeni az elismervényt mind a 30 scudiról. – A mi ügyeink még mindig a mérlegen vannak, kérjük az Urat, hogy mindezeknek kimenetele legyen az Ő nagyobb dicsőségére. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1644. jún. 4.”
A megpróbáltatások türelmes elviseléséből csak érdemeket szerezhetünk. – Sig. Card. Roma késedelmeskedése miatt húzódik az ülés összejövetele. A kritikus helyzetben vannak, akik azt híresztelik, hogy nem lesz kedvező döntés a Szerzet számára, mások meg éppen az ellenkezőt mondják. Reménységünk Istenben van.
„Megkaptam Atyaságodnak a május 28-án kelt levelét, látom, hogy még mindig a nyugtalanító hírek érkeznek oda, és ezek igen megviselik az embereket. Bőségesen adódik arra alkalom, hogy érdemeket szerezhessenek az Isten előtt, ha a kellemetlen dolgokat türelmesen tudják fogadni az Isten kezéből. – A szokott módon folynak a dolgok, három-négy napon belül várják, hogy Sig. Roma kardinálisnak Rómába érkezését (Tivoliból), és úgy gondolják, hogy nyolc-tíz napon belül ülést tart a bíborosi Bizottság. Van, aki azt mondja, hogy a Szerzet ellenére lesz a döntés, mások meg azt mondják, hogy a javunkra, várjuk türelemmel a döntést, majd értesítéssel leszünk, és mivelhogy a mi reménységünk a mindenkor áldott Istenben van és nem az emberekben, imáinkban kérjük, hogy a mi ügyeink is az Ő nagyobb dicsőségére történjenek. – Ne adjon hitelt semmiféle szóbeszédnek, mindenről értesítéssel leszek. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. jún. 4.”
P. Simone Campiban született, 1637-ben lett piarista. Hosszú éveken át volt elöljáró Campiban, volt nápolyi provinciális és végül generális asszisztens lett. Campiban halt meg 1687. jan. 27-én. Unokaöccse volt a későbbi hírneves generálisunk, P. Carlo Giovanni Pirroni.
„Örülök, hogy Atyaságod jól megértik egymást P. Bonaventúrával, tőle csak jót tanulhat, szorgalmazzák saját lelki előrehaladásukat, ezzel is a ház javát szolgálják, ami nagy érdemükre lesz Istennél. – Ami pedig P. Pavone könyvét illeti, ha most nem is érkeznek meg, majd a legközelebbi alkalommal, itt vannak a szobámban, rajta leszek, hogy minél előbb megkapja, ezért nem kell Nápolyba írnia. – Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. jún. 6.”
Valami orgonának a visszaszállításáról van szó a levélben.
„Don Pietro, az orgonának a gazdája, állandóan zaklat engem, hogy miért nem szállíttatom vissza az orgonát. Amiért is Atyaságod írja meg nekem minél előbb, hogy ott meg tudnák-e oldani a visszaszállítás kérdését és itt fizetjük a szállítási költségeket, ha pedig ott semmiképpen sem lehetne megoldani ezt a dolgot, akkor küldjék legalább Rómába, de az ottani ház fizesse az ideszállítás költségeit. – Ezeket akartam jelenleg megírni, de rögtön válaszoljon nekem, hogy lenne-e ott alkalmi szállító? – Róma, 1644. jún. 7.”
Az előző levélben említett orgonának elszállíttatásáról van szó újra ebben a levélben is.
„Don Pietro, az orgona gazdája, panaszkodik minden nap, hogy még mindig nincs visszaszállítva az orgona. Írtam Atyaságodnak, jelentse nekem, hogy tudják-e szállítani, akkor szállítsák minél előbb, ha pedig nem, értesítsen engem, hogy érte küldve holnap vagy holnapután ide hozathassuk Rómába. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. jún. 8.”
Szent Kalazancius a gyermekek imáját kéri, hogy a rendi ügyek szerencsés kimenetellel végződjenek. – Az 1641-ben alapított guigliai kis ház benépesítése – az akkori háborúk miatt – elmaradt, Szent Kalazancius most jelöli ki, hogy kiket szán oda. – A kis ház nem volt életképes, az 1646-os események után meg is szűnt.
„Jónak láttam, hogy az alkalmi postával tájékoztassam önöket a i dolgainkról, újabb eseményekről nem tudok semmit sem közölni, újabb esemény nincs, minden van a régiben, nem tudjuk, hogy a bíborosi Bizottság mikorra hívja össze a ülést. – Jól lehet, egyesek így beszélnek, mások meg úgy, mindazonáltal én remélem, hogy jó kimenetele lesz a dolgoknak. Addig is ne szűnjenek meg imádkozni és imádkoztatni a gyermekekkel, hogy ügyeink jól végződjenek.
„Úgy hallom, hogy néhány Atyát akarnak küldeni Guigliába, állítólag odakerülne a jó öreg P. Matteo dell Annunziata atya is (P. Reale, lásd a 4187. levelet!), tanítómesternek nagyon jól megfelelne a fananói Biascio klerikus. Azt hiszem ezeken kívül még odakerül P. Pietro di Santa Maria atya, akit Nápolyban szenteltek pappá, és talán még P. Martino di S. Carlo atya is. – Igen elkelne nekik, ha ezekre a kezdeti nehéz időkre egy konyhás vagy questáló fratellót átengedne nekik a ház, hogy megindulhasson az élet a házban, amelyet már a háború kezdete előtt szerettünk volna megindítani. Szívesen veszem minden észrevételét, elgondolását ebben a friss kérdésben. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. jún. 11.”
Az előző levelek egyikében (4188. lev.) Szent Kalazancius a pisaiakat figyelmeztette, mindezideig sem írásban, sem más formában nem adták jelét annak, hogy a Szentszék által kinevezett elöljárókat elismerik, most – ebben a levélben – ugyanilyen figyelmeztetést kap P. Berro is. – Sig. Card. Roma, a Bizottság elnöke, még mindig nem tért vissza Tivoliból, teljesen bizonytalan, hogy mikor lesz bizottsági ülés a Szerzet ügyében. – (Az első ülés 1643. okt. 1-én volt, a második 1644. márc. 10-én, a harmadik pedig majd csak 1645. júl. 18-án lesz. Sok minden történik addig mind a Szerzetben, mind a külső körülményekben: VIII. Orbán halála 1644. július havában, X. Ince megválasztása, aki a Bizottságot megerősített stb., miközben a Szerzet viszontagságos ügyei egyre jobban bonyolódnak, amint látni fogjuk a későbbi levelek folytán.) – Szent Kalazancius itt még biztosra veszi, hogy nem törlik el a Szerzetet, a szerzetté emelés utáni első fogadalmak érvényesek, bármit is beszélnek egyesek.
„Ne csodálkozzék azon Atyaságod, ha a vizitátor atya és P. Stefano, aki a pápai Bréve értelmében Szerzetünknek az elöljárója, azt tartják önök felől, hogy titokban összejöveteleket tartanak, szövetkeznek törvénytelen célok elérésére, mivelhogy sem nem írnak nekik, talán még leveleikre sem válaszolnak nekik. Azért én csak azt tartanám helyes eljárásnak, hogy Atyaságod írna ezeknek az elöljáróknak, tévedésükről meggyőzné őket, hogy Atyaságodnak semmi köze sincs a ilyen dolgokhoz, hanem minden törekvése az, hogy a szerzetesi szabályok szerint élő ember akar lenni, hogy jó példával szolgálhasson ne csak a házbelieknek, hanem a kívülálló világiaknak is és hogy mindnyájan várjuk türelmesen, hogy mit határoznak a kardinális urak a Bizottságban. – Itt szinte biztosra veszik, hogy Sig. Card. Roma Szent Péter ünnepe előtt (jún. 29.) aligha tér vissza Tivoliból és azután is – Isten tudja –, hogy mikor lesz bizottsági ülés a mi ügyeinkben. – Egész biztosra veszik, hogy nem szüntetik meg Szerzetünket, és hogy a szerzetté emelés utáni legelső fogadalmak érvényesek, jól lehet, mindenki úgy beszél a mi dolgainkról, ahogyan a saját ízlése diktálja neki. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. – Róma, 1644. jún. 11.”
A legszebb levelek egyike, amelyben a 88 éves Aggastyán, a szegény gyermekek nevelésére és tanítására iskolát alapító, Szerzetet életre hívó Szent Kalazancius élén színekkel rajzolja meg a saját keze írásával megírt levélben, hogy mekkora gonddal törődjenek az elöljárók az iskolával. De szól mindnyájunknak, akik arra tettünk fogadalmat, hogy életünket a gyermekek tanítására áldozzuk fel. Ha elfáradtunk, ha ellankadtunk, csak olvassuk el ezeket a leveleket, amelyek Szerzetünk rendeltetését hangsúlyozzák ki, akkor újra meg újra érezzük, hogy a hivatás szent tüze fellobog lelkünkben, és készek vagyunk arra, mint egy Szent Kalazancius, mint egy jó öreg Dragonetti, őszülő hajjal is, fáradtabb járással is, de mindig fiatalos szívvel-lélekkel vállalni a „... peculiarem curam circa puerorum eruditionem”. – Milyen meghatók, megrendítők a levél utolsó sorai, amelyben ezeket írja a Szent Rendalapító megalázottságában: „... jól lehet, most igen megfogyatkozott a becsülete, jó hírneve a mi Szerzetünknek, de, ha becsületesen vállaljuk a szerzetesi életet, akkor az Úr nagy irgalmassággal lesz hozzánk”. – A levél első soraiban említett P. Glicerio frascatii származású (P. Cerutti), aki P. Costantinivel együtt 1641. végén arra volt kiszemelve, kiküldve Vercellibe, hogy az ottani alapítást kieszközöljék, de, amint láttuk – sajnos – az alapítás nem sikerült. – Ezekben az utóbbi években P. Glicerio nem a legjellemesebben viselkedett. 1656 után különféle elöljárói tisztségeket töltött be. A rendi leltár szempontjából egy fájdalmas aktus is fűződik nevéhez, ő volt az, aki 1660-ban – a rendi történetírás pótolhatatlan kárára – több eredeti iratot megsemmisített. „Mint P. Mario barátja – írja P. Caputi történelmi Emlékirataiban – elégette azokat az iratokat, amelyek P. Mario ellen indított processust tartalmazták.”
„Frascatiba érkezik P. Glicerio, hogy egynémely dolgát elrendezze, mivelhogy kieszközölte azt a kegyelmet, hogy unokaöccse visszatérhet a számkivetésből, gondolom, hogy dolgavégeztével Moriconéba fog menni. – Most pedig azt az óhajomat fejezem ki, Atyaságod minden lehető szorgalommal azon legyen, tegyen meg mindent, hogy az ottani iskoláink jól szerepeljenek, hogy ezáltal kiérdemeljék a város megelégedését. Fontolja, gondolja meg jó Atyaságod, hogy az iskola a mi Szerzetünknek a lényege, léte, ami által, ha jól végezzük feladatainkat, kiérdemeljük az örök jutalmat. Atyaságod naponként látogassa az iskolát, legyen segítségére a gyermekeknek a tanulásban azáltal, hogy kikérdezi őket. Ezzel az alázatossági erény gyakorlásával jó példát ad a többieknek is, önmaga számára pedig nagy érdemszerző cselekedetet. Biztosíthatom Atyaságodat, hogyha így jár el, akkor az Úrnak gondja lesz arra, hogy ne csak a mindennapi élelem legyen meg, hanem még az adósságokat is rendezhetik, kifizethetik és most jól lehet, most igen megfogyatkozott a mi Szerzetünknek a jó hírneve, becsülete, mindazonáltal, ha becsületesen vállaljuk a szerzetesi életet, akkor az Úr nagy irgalmassággal lesz irántunk és meg fog áldani bennünket mindenkor. – Róma, 1644. jún. 12.”
Hatalmas, szép levél, amely soha sem elavult, mindig friss, mindig új, mindig időszerű. Csak a Szentek tudtak így írni, maradandót alkotni, az idő sem tudta kirostálni őket, hogy a mi időnkben is bíztatásul szolgálhassanak. Legyen ezért áldott az Úr az ő Szentjeiben!
A levelek sorában öt évvel ezelőtt találkoztunk utoljára P. Natalival, amikor elöljáró volt Frascatiban, de lemondott elöljárói állásáról (3161., 3162. lev.). – 1646 után elhagyta a rendet. – Szent Kalazancius készséges jóindulatáról biztosítja P. Natalit ebben a pár soros levélben. – Úgy látszik, hogy jó kézügyességű ember lehetett, mert Szent Kalazancius arra kéri, hogy örömmel venné, ha készítene olyan kis figurákat, amilyeneket annak idején Rómában készített.
„A mai postával levelet kaptam Atyaságodtól, köszönöm az irántam való hűséges tiszteletét. Afelől nyugodt lehet Atyaságod, hogy én mindig hasonlóképpen viszonzom a jóindulatot, amit majd megtapasztalhat, ha valamiben szolgálatára lehetek. – Nagyon örülnék annak, ha Atyaságod tudna néhány olyan szép figurát (faragványt?) készíteni a számomra, amilyeneket annak idején itt Rómában készített. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. jún. 19.”
