„Jónéhány éve már, hogy Szerzetünk gondozza a Collegiónak ott levő javait sok kellemetlenséggel és pereskedéssel és fáradozással és a mieinknek nagy kényelmetlenségére, akik odakerülnek, van mit tűrni és szenvedni, ennélfogva ha valami eladási lehetőséget találna, nagyon szívesen eladnám, még ha nem is érdemes bérbe adni, még akkor is ki kell adni bérbe, hogy ne mi vesződjünk azoknak a javaknak a gondozásával, főként még hogy mindig ott kell tartani két-három személyt, akik az adott körülmények folyamán nem tudják megtartani a mi szabályainkat, ezért hát szeretném, ha ott előnyösen el tudnák intézni, hogy mi módon lehetne a legelőnyösebben egyensúlyba, rendbe hozni a Collegio javait, ami pedig az útiköltséget illeti, sem P. Bernadrinónak, se fr. Giacintónak nincs arra szüksége, hogy lovon jöjjenek, ezért elég lesz, ha az egyetemes káptalanban megszavazott napi két giuliót kapják meg költségeikre, ellátásukra. P. Bernardinónak adhat 10-12 napra valót, fr. Giacintónak négy-öt napra, a többit megkapják Anconában és amint csak lehetséges, egy papot fogok oda küldeni. Ezeket akartam megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. febr. 6.)
„F. h. 6-án kelt levelére válaszolva írom, hogy nem hittem volna, nem tételeztem volna fel ekkora hanyagságot, hogy ne mondjam engedetlenséget, hogy még mindig nem indították útnak P. Thomasót Nápolyból, ahogyan már régen elrendeltem, nem elégséges mentegetőzésükre azt mondogatni, hogy nincs pénzük az útiköltség fizetésére, hogy elköltsenek néhány tízes scudit arra, hogy Betlehemet készíttethessenek, hogy a negyvenórás szentségimádást nagy fénnyel-pompával megtarthassák, akkor nem aggasztotta önöket, hogy nagy adósságokat csinálnak, meg kell ugyan csinálni az említett dolgokat, de nem úgy, hogy versenybe lépnek más templomokkal, hanem mint ahogyan hozzánk szegényekhez illik egy szerűen, bensőségesen. A káptalanban az is el lett határozva, hogy a mi templomainkban ne szerepeltessenek zenészeket, ami nagy költséggel jár, úgy hallom, hogy az ottani házainkban ellenkezőleg cselekszenek. – Ami pedig P. Gio Battista atyát illeti, jól lehet, hogy nem adta vissza Atyaságodnak a hivatali megbízatást, mindazonáltal, ha nem gyakorolja, Atyaságod ne törődjék vele, remélem, hogy a nagyböjtre majd Rómába rendelem, ha megfelelő idő lesz. A Cosenzai házat illetőleg szükség van egy elöljáróra, aki nagy gonddal vezetné az iskolákat, főként az írási, az olvasási és a számolási iskolát és ha Atyaságod jónak találja, aminek nagy igyekezettel kell megvalósulnia, P. Francesco della Corona di Spina atya lenne erre a legjobb, aki ha akarja ezt a feladatot teljes odaadással vállalni, meg is tudja cselekedni, Atyaságod őt küldhetné minél előbb, amint csak lehet, és amint az idő alkalmasabb lesz, Atyaságod megvizitálhatja azt a házat, és megállapíthatja, hogy mire van szükségük a házbelieknek. – Ami pedig a Sig. Marchese di Belmerute(?)-féle ügyet illeti, Atyaságod tudja, hogy a mi Konstitúciónk elrendeli, hogy nem vállalhatunk örök kötelezettségeket, főként misézés tekintetében, hacsak azt nem lehetne megoldani másképpen, akkor arra kerülne a sor, hogy a Pápát kellene kérnünk, hogy adjon felmentést a Konstitúciónk megfelelő pontjaiban. – Az én földim aligha fog mostanában odamenni, mivelhogy itt akadt a számára eléggé tisztességes állás, ami éppen neki való. – Ami pedig a sekretariust illeti, Atyaságod kinevezhet egy valakit, aki mint ilyen teljesítsen szolgálatot vagy kettőt is, megadva nekik a nótárius kiváltságát és hivatali tekintélyét, amit a Provinciális elrendelhet, megtehet a maga Provinciájában, hogy ezáltal írásai hitelesek legyenek ne csak a saját Provinciájában, hanem az egész Szerzetben, ezért hát Atyaságod gondolja meg jól, hogy kiket választ ki erre a tisztségre, akik erre megfelelők lesznek, és amikor Atyaságod ezentúl valami információt akar beszerezni, vagy pedig olyan dolgot elintézni, ami az egész Szerzetnek érdeke, vegye igénybe ezeknek hivatalos szolgálatát, akik jegyzékbe foglalják és hitelesítik a dolgokat, amiket aztán elhelyeznek a levéltárakban és ha majd leváltják a Provinciálist, adja át utódjának a Provincia levéltárának egész anyagát, amit jegyzékbe foglaltak, meg kell őrizni minden iratot vagy minden jelentős iratnak a másolatát minden házra vonatkozólag, és ezek a nótáriusok vagy sekretáriusok fogadalomtételük szerinti sorrendben helyezkednek el. – Ami a fejezeteket illet vagy az észrevételeket, amelyeket Atyaságod megküldött, meg lehet tárgyalni a titkárral, aztán majd a Sig. Marchesével, hogy azokban a dolgokban, amelyek ellene mondanak a Konstitúciónak, minthogy nem olyan súlyos dolgok, lehet kérni felmentést a Pápától, úgy aztán tisztázva lesz minden dolog és elesik minden nehézség. – Elgondolkoztam azon, hogy az egész Szerzetben nincs alkalmasabb ember, aki Provinciális lehet Moráviában, mint P. Gio. Battista della Mad.na del Carmina. Ezért hát tegye meg az intézkedéseket, hogy minél előbb jöjjön Rómába, amint csak ez lehetséges lesz. Az Úr áldja mindnyájukat.” – (Róma, 1638. febr. 13.)
„Én úgy látom, hogy nem kellett volna összetalálkoznia olyan veszekedő, pereskedő személlyel, mint amilyen Sig. Aniello de Falco, aki tudja, hogy hányféle út áll rendelkezésére, hogy a maga tervét, szándékát végrehajtsa. Isten bocsáss meg P. Ludovicónak, hogy olyan meggondolatlanul tárgyalta meg ezt az ügyet és ha lehetne valahogyan elrendezni vagy biztosítani a pénzt a mi részünkről, nehogy az a veszély fenyegessen bennünket, hogy kétszer is meg kelljen fizetni az összeget, ami nem volna kellemes, ezért hát igyekezzék valami visszautat találni ebben a peres ügyben, ahogyan tudott találni más ügyekben is és ha esetleg véglegesíteni lehetne annak a háznak az eladását, amely egykor Sig. Vito Giacomóé volt, ha találnánk rá vevőt, mindenesetre igen előnyös helyzet lenne, hogy már egyszer megszabadulnánk minden adósságtól. – Nagyon sajnálom, hogy ebben a peres ügyben nem lehet kiegyezkedni annak ellenére sem, ha még el is veszítenének néhány száz scudit, csakhogy már ne kelljen azt látni, hogy a mieink ott sürgölődnek, forgolódnak a törvényszéki tárgyalásokon, inkább szeretném azt látni, hogy a mieink az iskola körül szorgalmatoskodnak, ami a mi Intézményünk és kötelezettségünk. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem, hogy az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. febr. 13.)
„Jelen levelem vivője szerzetünk felszentelt papja informálni fogja Főtisztelendőségedet egy bizonyos ügyről, nagy örömmel venném kegyes jóságát, ha amennyire lehetséges, ajánlaná az ügyet. És amennyiben alkalmasnak gondol szolgálatára bármiben is, parancsoljon és én készen vagyok arra, akit az Úr áldjon meg kegyelmének bőségével.” – (Róma, 1638. febr. 13.)
„Levelének elolvasásával megértettem Uraságodnak jogos méltatlankodását a mi atyáinkkal szemben, mivel hanyagok voltak kötelességeik teljesítésében nem felelvén meg az ottani Provincia által megkívánt szolgálatoknak, különösképpen Uraságoddal szemben, akivel szemben elismerem a mindenkori lekötelezettségünket, a mieink pedig állhatatlanoknak mutatkoztak egy olyan nagy jelentőségű vállalkozásban, amely Istennek tett szolgálat, amiért is nagyon bánt engem a dolog, fájlalom, és érzem azt a lesújtottságot, fájdalmat, amelyet elmellőzni nem lehet hasonló esetben. Kezdettől fogva azon voltam, hogy megfelelő felkészültségű embereket küldjek oda, hogy nagy dolgokat csinálhassanak és nem fogok hiányozni a jövőben sem, míg az Isten éltet, hogy segítsem ezeket az atyákat minden erőmmel és érdeklődéssel, jóakarattal. Elismerem, hogy kevés, csekély érdemem miatt, vagy hogy helyesebben mondjam, Isten ellen elkövetett hibáim miatt mutattak fel olyan kevés eredményt az ottani atyák, nem értek el olyan eredményt, amilyent magam is reméltem. Mindazonáltal küldök majd újból néhány embert, akik remélhetőleg majd eredményesebben fognak munkálkodni, mint az előzők, Uraságodnak kegyességébe ajánlva magam mindig. Miközben kérni fogom az Úrtól, hogy részesítse önt és egész házát kegyelmeinek gyarapodásában.” – (Róma, 1638. febr. 13.)
„A rendkívüli nagy havazások és a szokatlan hideg akadályozták meg atyáink elutazását Moráviába, hogy szolgálatára legyenek Excellenciádnak és alattvalóinak, de a legelső jó alkalommal útnak indulnak az atyák, akik azon vannak, hogy segítségére legyenek az iskolának és a keresztény tanításnak a lehető legnagyobb igyekezettel és hogy szolgálják Excellenciádat teljes odaadással, jól lehet, nem tudnak annyit megtenni, amennyit megérdemel Excellenciádnak szentemlékű nagybátyja, a Sig. Cardinale, akiért Szerzetünkben mindennap imádkozunk. És én magam itt Rómában elismerem és hálás vagyok teljes szívből azokért az állandóan juttatott szívességekért és kegyekért, amelyekben Excellenciád és a hercegasszony állandóan részesítik a mi atyáinkat, kívánom, hogy az Úr fizesse meg bőségesen Önöknek mind e földön, mind a másvilágon, vagyok mindenkor alázatos tisztelettel.” – (Róma, 1638. febr. 13.) – „Az Úrban legalázatosabb szolgája, Giuseppe della Madre di Dio.”
„Megkaptam a pénzesutalványt, amit Sig. Aurelio Rovarelli adott át, éppen jókor jött, hogy legyen miből fizetni a Collegio egynémely adósságát. Ami pedig a bérbeadást illeti, P. Stefano majd válaszol, és elintézi, ami szükséges lesz. Ami pedig P. Bernardinót illeti, úgy határoztam, hogy maradjon egy ideig Cesenában, míg újabb értesítést nem kap, ezért hát ne induljon, úgy hiszem, hogy csak hasznára lesz a háznak, míg ott tartózkodik. Fr. Giacinto pedig, aki már egy jó ideje, hogy ott teljesít szolgálatot, adhat neki útiköltségre napi két giuliót, Rómába fog jönni, jól lehet, úgy gondolom, hogy útközben több alkalommal talál olyan vendégfogadót, jótevőket, hogy nem kell neki majd semmit sem fizetnie, de így volt ez a határozat az egyetemes káptalanban, minél előbb indítsa útnak Ancona felé, ahol majd útitársként csatlakozik hozzá P. Gregorio és együtt jönnek Rómába. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. febr. 17.) – „Lehetséges, hogy annyi éve, hogy ott van Romagnában és nem tudott egy kis készletet gyűjteni lúdtollat az iskolás gyermekeknek írásra?”
„Olvastam jelentését Atyaságodnak, amelyben jelenti, hogy mi módon oldotta meg a precedencia kérdését P. Francisco esetében, aki P. Carlót kivéve mindenkit megelőz, mivelhogy egy napon tették az ünnepélyes fogadalmat, de P. Carlo előbb, én úgy gondolom, hogy az egész Szerzetben nincs senki más, akinek inkább joga volna követelni az elsőbbséget, a precedenciát, mint az említett P. Carlónak, szerintem P. Francescónak meg kell nyugodnia a felhozott érvek folytán, amelyeket magam is csak megismételni tudok. P. Angelót illetőleg jó lesz, ha helyet változtat, ha elhelyezést kap, lehetséges, hogy míg a jelen levelemmel megkapja a mutációt, amelyet Atyaságod be fog mutatni neki és útitársul egy papot rendel melléje. Fr. Domenicót is elrendeljük a maga helyére. Küldök néhány példányt a Kínszenvedés elmélkedéseiből és az erények gyakorlásából, hogy ott kinyomtathassa azokat Firenzében. – Szorgalmas figyelmébe ajánlom az iskolákat, ezeken múlik ami Intézményünk jó vagy rossz hírneve és hogy jól menjen minden, szükséges, hogy tartsák meg mindenben ami Konstitúcióinkat. Legyen rajta Atyaságod, hogy minden igyekezettel végre is hajtsák, meg is tartsák. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. febr. 20.) – „Atyaságod engedje meg, hogy Rómába jöhessen fr. Domenico kíséretében fr. Gio. Francesco di S. Carlo a köv. három hónapra, márciusra, áprilisra és májusra, amikor nincs olyan jelentős questálás a vidéken, nagyon is megérdemli az említett fratello, hogy annyi évi fáradság után egy kicsit megpihenhessen, hogy meglátogathassa Róma szent helyeit és hogy elvégezhesse ájtatosságait, hogy annál nagyobb buzgósággal folytathassa kötelességét, térhessen vissza munkahelyére és majd fr. Domenico helyébe küldök egy másik klerikust. Az egyetemes Káptalan költségeinek viselésére minél előbb küldjön Atyaságod tíz scudit, vagy mondasson el 100 misét...”
„Sig. Riario olyan türelmességet tanúsított annak a háznak atyáival szemben, hogy ez igen nagy érdemül szolgál neki Isten előtt. Örülni fogok annak, ha minél előbb elégtételt szolgáltatunk neki. Az előző rendes postajárattal küldtük el a hivatalos iratokat a montinerói Marchese ügyét illetőleg, jól lehet, hogy a Provinciális nevében mennek, Atyaságod helyettesítheti őt és intézkedhet, hogy intézzék el ezt az ügyet a lehető legjobb megoldással. – Nagyon sajnálom, hogy Sig. Aniello de Falco nem azzal az őszinteséggel, realitással tárgyal, amely egy keresztény emberhez illik. Szeretném, ha mihamarabb megszabadulhatnának az ilyen, ehhez hasonló ellenféltől. Legyen rajta, minden igyekezettel, és aztán majd meglátjuk, hogy kell felelni P. Andreának, aki jelenleg Palermóban van. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. febr. 20.)
„A múlt szerdai levelemből megérthette, hogy mi az én tervem P. Gio. Battista del Carmine atyával, hogy Provinciálisnak akarom küldeni Moráviába, azért most újra írok a rendes postajárattal, hogy minél előbb jöjjön Rómába és ott Atyaságod vagy P. Carlót vagy más valakit megfelelőt állítson helyére. – Ami pedig a Sig. Reggente ügyét illeti, megírtam önnek egyeseknek a véleményét, hogy itt nincs mit remélni, sem meg nem vásárolja, sem fel nem építi a Noviciátust, hacsak egyszerűen is akarjuk felépíttetni, belekerül három-négyezer scudiba, amit nem fog kifizetni az említett Sig. Reggente, így a kötelezettségből sohasem lesz semmi, mivelhogy évi négyszáz scudiból nem lehet éveken át tartó építkezéssel elkészíteni, ilyenformán lehetne csak eleget tenni a feladatnak. – Értesítsen, hogy mikor kerül sorra fr. Gio. Francisco ügye? – Hogy egyeseket papokká szenteltethessünk, megírtam már a Duchescai P. Minsitrónak, hogy a három közül egy számára, akit ő megnevez, Atyaságod állítsa ki a hivatalos levelet, nem helyes, hogy olyan könnyen hiszékenyek, hajlanak arra, hogy kit pappá szenteltessenek, hacsak meg nem győződtek, hogy nagyon fegyelmezettek az illetők, hogy első legyenek a jó példaadásban, ha majd erről bizonyságot tesznek, mi is felszenteltetjük őket egymás utáni három ünnepnapon és ha Atyaságod úgy ítéli, látja, hogy adhat elbocsátó levelet a szentelésre fr. Evangelistának, aki Cosenzában van, ráhagyom Atyaságod lelkiismeretére. – Fr. Giuseppe és a többi fratellók, akik tanítanak az iskolában, viselhetik a birétumot az iskolában és a templomban, hogy megadják nekik a tiszteletet, talán egyesek a fratellók közül jobban megérdemlik, mint sok klerikus. Atyaságodnak gondja, figyelme legyen arra, hogy megadják nekik a kellő tiszteletet és úgy bánjanak velük, amint az kijár nekik, megilleti őket. – A Cotignola dologra is legyen figyelme, ne hagyja elaludni, hanem haladjon előre, ez biztosabb ügy, hogy megkaphatják az ezer scudit mint a Sig. Reggente (kormányzó) ügye. – Óvatosan járjanak el Sig. Bertea ügyében, hogyan lehetne azt megoldani, hogy tarthassuk Posillipót, főként azt nézzék, hogy nincs-e az ügyben vita vagy pereskedés, vitás ügy? Érdeklődjék minderről és értesítsen engem. A Casandrena ügyről is szerezzen be információt. – P. Arcangelo Firenzében van, nem hiszem, hogy onnét szándékozik eljönni, hogy Nápolyba menjen. Azt a fiatal muzsikust és azt a kalabriai fiatal klerikust küldheti Rómába a legelső alkalommal, mihelyt személyek is hajóra szállnak. – A múlt héten fr. Donato számára ment valami utasítás írásban a zenére vonatkozólag bizonyos responzoriumokban, várjuk a feleletet. Újólag ír nekem a leccei fr. Carlo édesatyja, hogy Atyaságod tegye meg újra elöljárónak P. Pietro Antoniót, bízza meg az elöljárói teendők végzésével, ha megfelelő, eszközöljön ki Sig. Reggente Tappiótól valami meghatalmazást vagy a számadások felülvizsgálatát itt Leccében, ha a Signora Contessa, Sig. Reggente Tappia unokahúga akadályozva volna. Atyaságod járjon el minden igyekezettel, amit nagy örömmel fogok venni. – Értesítsen arról is, hogy a farsang hetében hogyan tartották meg a szerdai és a pénteki böjtöt? Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. febr. 20.)
„A szentség kitételét pénteken este azzal a feltétellel engedélyezem, járulok hozzák, hogy lesz-e valaki, aki alkalmas szentbeszédet tud mondani és ha a lelki előmenetelt szolgálja. – A Nápolyon kívüli házak vizitálását minél előbb kezdje meg Atyaságod személyesen és egyúttal gondoskodjék e személyekről is és ha a tartományi káptalant nem tudják megtartani most kényelmesen a tavasszal, akkor halasszák el az őszre és a vizitáció alkalmával gondoskodjék mindarról, amit a febr. 20-i levelében ír és vigyen magával valakit, aki ügyesen írásba tudja foglalni az észrevételeket, hiányokat, hogy vegyék észre, hogy szorgalmazzuk az obszervanciát. Senki sem ír afelől, hogy a Moráviába Provinciálisnak kijelölt P. Gio. Battista útnak indult-e már Rómába? Mert állandóan várom érkezését, hogy a jó idők beálltáig itt tartózkodva indulhasson útjára. Hogy fr. Thomaso esetében eleget tehettek volna az engedelmességi parancsnak, kölcsönben is vehettek volna fel pénzt, hogy csak minél elkerülhessen Nápolyból, nehogy ott széltében-hosszában tárgyalja mindenfelé a Szerzet dolgait, aki a múltban nem csak a Szerzetnek ártott sokat, hanem tönkretette saját lelkét is és Isten tudja, hogy mikor tud kiemelkedni ebből az elesettségéből. – Ami a szentelendőket illeti, Atyaságod nem tudja, amit tudok egyesekről és a múltban is nagyon megjártam, hogy egyeseket felszenteltettem egyes házak zaklatása és szükségessége miatt, de már nincs olyan égető hiány, szükségesség, nagyon helyes, rendjén van, ha egy kicsit gyakorolják magukat az alázatosságban és az obszervanciában és ma már nehezen elviselhető kényelmetlenségben érzi magát a pap, ha tanítani kell az iskolában, jól lehet sokkal célszerűbb, hogy inkább a felszenteltek neveljék az iskolás gyermekeket, mint a klerikusok vagy a fratellók. Kérjük imáinkban az Urat, hogy sugallja nekünk azt, ami jobban szolgálja az ő nagyobb dicsőségét. – Szeretném tudni, hogy tárgyaltak-e Sig. Marchesével? Nagyon dicsérem elhatározását, hogy magával viszi P. Gio. Domenicót, hogy rábízza a cosenzai házat. Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – A Porta Realei házi elöljárói kinevezésben jól gondolja meg a dolgot, mert nem nagyon találom alkalmasnak az illető atyát, akiről Atyaságod ír nekem, mert nem valami nagyon obszerváns és igen szenvedélyes ember Éppen ezért egy helyettest állíthat oda az újabb intézkedésig. Az Úr áldjon meg bennünket.” (Róma, 1638. febr. 27.) „Campiból írják nekem, hogy f. h. 9-én hamar el kellett meneszteni P. Gio. Battista di S. Bernardo atyát, hogy elkerülje a veszedelmet, hogy esetleg meggyilkolják, Calabriába küldték, legyen ez neki nagy tanulságul. – A legutóbbi levelemben küldtem egy levelet P. Gasparónak, legyen rajta, hogy minél előbb eljuttassák hozzá és hogy minél előbb térjen vissza Nápolyba és hogy onnét jöjjön Rómába, hogy itt segítségünkre legyen, Atyaságod ezt írja meg neki. Mondja meg P. Francesco di S. Carlo atyának, hogy egy kissé legyen rajta, hogy el ne feledkezzék arról, amit tanult már a zenéből, eljárhat a Duchesca házba, ahol gyakorolhatja a zenét, vagy pedig küldjék el oda a zeneszerszámot, ahol ő tartózkodik.”
„Ami P. Carlo precedenciáját illeti, meg fogom kérdezni Mons. Raspigliosit, ezekben a dolgokban legjártasabb Prelátust, és akkor majd vége lesz a vitának, hogy mi számít, egyszerű vagy ünnepélyes fogadalom. – Fr. Carlót illetőleg, aki abba a firenzei házba lett rendelve szolgálattételre, Livornóba érkezve megkapja a rendelkezést, hogy térjen vissza Genovába és ha majd visszajön P. Francesco asszisztens, majd magával hozza és még egy más valakit is az iskolai munkára. Megírtam a múlt héten, hogy Atyaságod küldje Fananóba P. Angelót és majd Facianóból oda küldik sekrestyésnek P. Limonit, gondolom, hogy Atyaságod eszerint is járt el. – Ami pedig fr. Ludovicót illeti, ha nem javult meg, lehet úgy tekinteni mint beteget, és akkor ott lehet tartani egy szobában magányosan és úgy kell kezelni, mint beteget és akkor majd nem lesz senki, akivel beszélhessen, akivel tárgyalhasson, akinek mondogathassa a maga bogarait, majd akkor észhez tér, mivelhogy: »vexatio ant intellectum«. – És mivelhogy Intézményünk jó híre elsősorban azon múlik, hogy milyenek az iskoláink, ezért Atyaságodnak nagy gondja legyen arra, hogy a házi dolgokra nevezzen meg a helyettest, hogy mindennemű közös dologban, ahol együtt vannak mindnyájan, Atyaságodat is mindig ott találják. Atyaságod – mondhatom, hogy szentül járt el, Istennek tetsző cselekedetet művelt, amikor felveszi iskolájába a szegény gyermekeket, ahányan csak jelentkeznek, mert hiszen ezek érdekében jött létre a mi Intézményünk és amit őértük tesz, cselekszik, azt az áldott Krisztusért teszi, Krisztusnak cselekszi, nem mond ilyeneket a gazdagokról. – És ha P. Arcangelo a tavasszal visszajön Rómába, örömmel fogadjuk, jókor fog jönni, Atyaságod ne engedje, hogy valaki is, még ha felszentelt is, hogy unatkozással csapja agyon az időt. – Ami pedig a mortifikációval való büntetést illeti, azokat, akik tanítanak vagy más pótolhatatlan munkát végeznek, mivelhogy úgyis emberhiány van, ne büntesse, mortifikálja ezeket szobafogsággal, hanem azzal, hogy elvonja tőlük a bort vagy a főételt vagy más diszciplináris büntetéssel bünteti, mortifikálja őket és értesítsen engem és én majd áthelyezést eszközlök és ha volna közben más megoldás is, Atyaságod járjon el aszerint, vagy helyezze át más iskolába. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. febr. 27.)
„Megkaptam a kiadványokat, az ediktumokat és mindezeket átadtam P. Stefanónak, aki talán majd szombaton írni fog, mert még pénteken vár valami értesítést. Ami az ön kötelessége, az az, hogy gondoskodjék arról, hogy valamit eladjon, ha van kereslet, hogy pénzhez jussunk, mert igen nagy ínségben, szükségben vagyunk és én nagyon óhajtom, hogy valamilyen formában sürgősen oldjuk meg azt a kérdést a Collegio ottani javait illetőleg, hogy már egyszer kikerüljünk ebből az állandó feszültségből, amelyben kénytelenek vagyunk lenni, míg azoknak a javaknak a helyzete, állapota így van. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 3.)
„Atyaságodnak levelére, amelyben arról ír, hogy fr. Marc' Antoniót fel kellene szentelni, a következőket válaszolhatom: nekem már régóta tervem volt, óhajom, hogy jobban lásson neki a latin nyelvtanulásnak, hogy ezáltal is méltóképpen felkészüljön az ilyen nagy szentség vételére, de sohasem volt valami nagy kedve, sohasem akart egy kis fáradságot venni magának, hogy szabad idejében felkeresse valamelyik intelligensebb maestrónkat, hanem inkább mindig keresett magának valami külső foglalkozást, hasonló elfoglaltságot pl. igen szívesen tartózkodott a sekrestyében, és így az én legnagyobb sajnálatomra még azt a keveset is hamar elfelejtette, amit tudott, amit újabban tanult, én annak idején hozzájárultam kéréséhez, hogy meglátogathassa édesatyját és rokonait Szicíliában, ahol, ha egy kissé szorgalmasnak mutatkoznak, szívesen beleegyeznék, hogy felszenteljék és ha Atyaságod nehéznek találja, hogy Messinába küldje útitárs hiánya miatt, küldje Bisignanóba, amely nyugodt, csendes rendház, ahol ha akar, felkészülhet, hogy egy kissé alkalmas legyen. – Ami a b. e. Signore Diana ügyét illeti, Atyaságod olvassa el a levelet, amelyet egy unokaöccse írt nekem, aki a Duchescai artista társaság tagja és beszélje meg a dolgot Sig. Ludovico Cinquével abban az értelemben, hogy ebben az ügyben szeretetteljes megoldást találjanak. – A posillipói ügyben asszisztenseink nincsenek egy véleményen, hogy most eladjuk, hanem tárják fel az összes nehézségeket, amik csak vannak, ennek megtörténte után majd határozunk, hogy eladjuk-e vagy pedig egy kis átalakítás után talán majd a Noviciátus céljainak megfelel, minthogy ezt az elgondolást terjeszti elő Sig. Cotignola, mert az ő villája közelében van, Atyaságod azt írja, hogy erre nem megfelelő, szerintem nem megfelelők a többi helyek sem, sem az Orti sem a Casandiana -féle sem, mivelhogy mindegyik ... iskolák, már pedig nem lehet összeegyeztetni, hogy iskolák legyenek ott, ahol a Noviciátus van. Atyaságod nem értesített afelől, hogy mit végzett Sig. Marchese Tappiával a noviciátust illetőleg. A kicsiny épület, amely az ő palotája, San Carolinónak mondott palotája mögött van, vagy akár a másik hely a palotája mögött, a Chiaian, nem felel meg a Noviciátusnak, mindössze két-három atya férhet ott meg, amikor a nyáron az urak tartózkodnak ott, ha valahol máshol lenne alkalmas hely a Noviciátus számára, Atyaságod nézzen utána, hogy megfelelő helyen lesz-e és akkor megnyugtathatja Atyaságod az említett Sig. Reggentét, ha van is erről már elgondolása egyik-másiknak, a mi gondolatunk nem más, mint az amit Atyaságodnak jeleztem egy lapon. – Ami pedig P. Gio. Battista della Madonna del Carmine atyát illeti„ azt hiszem, hogy elérkeztünk, eljutottunk Szerzetünkben ahhoz a ponthoz, állomáshoz, hogy amikor az elöljáró, aki Isten helyettese, ha parancsol valamit a Szerzet érdekében, nem veszik már úgy mint Isten akaratát, mivelhogy mindenki, úgy látszik, hogy mindenki előbbre valónak tartja a maga akaratát és önszeretetét, mint azt, amit Isten kezéből kellene fogadnia. Ebben az esetben olyan a helyzet P. Gio. Battista részéről, ha magától nem látja be kötelezettségét, akkor semmit sem ér az elöljáró erőltetése sem. – Helyesnek tartom, hogy abba a házba helyettest állítson a jelen helyzetben, még pedig P. Michele del Rosario atyát, aki még jól lehet rövid idő óta pap, mindazonáltal próbát lehetne vele tenni a köv. hat hónapban, amint én gondolom, hogy megvan benne a képesség, hogy el tud kormányozni egy házat és én mint alapító megadhatom neki a szükséges felmentéseket azon határozatokban, amelyeket az egyetemes káptalan hozott, amelyben az a határozat van, hogy azok a rendelkezések, amelyeket hoztak, nem érinti az alapítót, de az ő elhalálozása után az új Generálist, ezért hát Atyaságodnak nincs más tanácskérése, kövesse ezt a rendelkezést. – Ha jelen levelem érkezése még ott találja Nápolyban P. Thomasót, Atyaságodat »latae scutentiae« excommunicatio sújtja, hogy már egyszer megtanuljanak engedelmeskedni. – Ami pedig P. Gio. Battista di S. Barnardót illeti, akit elküldtek Campiba, hogy kiragadják a veszélyből és elküldték Calabriába, Atyaságod ne engedje meg, hogy valaha is Nápolyba jöjjön, hanem tartózkodjék Cosenzában, ahol P. Gio. Domencióval együtt végezhetnek valami Isten szolgálatot és tehetnek valamit embertársaik javára és ha netán visszatérne Nápolyba, azonnal menessze vissza Cosenzába, vagy Messinába és amennyiben nem engedelmeskedne ennek az intézkedésnek, Atyaságod rendelje őrizet alá és engem értesítsen és én majd jelzem, hogy mit kell tennie. – Ami pedig az ajándékul hozott alamizsnapénzeket illeti, amit az a két ház kap, tartsák meg az egyetemes káptalanban előírt rendelkezéseket, a három kulcsot, amellyel lezárják, a ház három tagja őrizze és legyen benne egy pénztárnapló, amelybe belejegyeznek minden adományt, bármilyen csekélység is legyen az és egyik-másik füzetbe pedig, amint szintén ott őriznek, hogy mennyit vettek ki, mire, milyen célra, és ezt az intézkedést Atyaságod 15 napon belül hajtsa végre, minden további halogatás nélkül, mindkét házban és ha a terminus elmúltával nem lesz végrehajtva ez az intézkedés, akkor elmarasztalom mint »contunencia«-ban részest. P. Gio. Battistának nem válaszolok, mert azt hiszem, hogy a S. Francisco dell' Apostoli konventuálisok Generálisa fog neki válaszolni. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 6.) – „Nagyon jól tette, hogy engedélyt adott P. Pier Francescónak, hogy Nápolyban maradhat egy kis ideig és a nagyböjt múltával Rómába jöhetne, mielőtt vizitációs útjára indulna, rendezze el a Sig. Reggente Tappia -féle ügyet. És amikor útnak indulnak, leginkább a somarellót vegyék igénybe, lovat csak esetről-esetre, hogy jó példát adjon a többieknek, nem szükséges, hogy tengeri úton menjenek Paoláig vagy annak közeléig, aztán Bisignanóig 15 vagy 20 km, megtehetik gyalogosan is és a másik 15 kmt-t Cosenzáig és aztán ha Bisignanóba mennek, vásárolhat ott egy somarellót. Ezeket akartam még megírni.”
„Nagyon keservesen érintett, hogy mióta nem engedelmeskedtek annyiszor megismételt rendelkezéseimnek, hogy küldjék Campiba P. Thomaso di S. Domenico atyát, most, hogy jó az idő, mehet gyalog, napi két giuliót adjon neki útiköltség címén és nem szükséges, hogy a postakocsival menjen, mint téli időben ez megjárja, hanem amint Ancona tájáról gyalogosan jött Nápolyba és aposztata, így mehet most is gyalogosan, adjon melléje útitársat, aki ott is maradhat, vagy visszatérhet néhány novíciussal Campiból. – Helytelenítem a meggondolatlan, heves megoldást, amit a házbeli felszenteltek és a klerikusok cselekedtek, anélkül, hogy megértették volna az egész ügyet lényegében, mert ha megértették volna, akkor nem irkáltak volna a főelöljáróknak. De írok majd P. Vincenzónak és P. Gio. Battistának, hogy miként is áll ez az ügy, amiből majd megérthetik. Ezeket akartam megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 11.)
(Magyarázat: arról van itt szó, hogy a fratellók mozgalmat indítottak, hogy őket is klerikusoknak nevezzék, ezt a mozgalmat akarták Nápolyban összejött atyák és klerikusok megakadályozni és a két nevezett atyát bízták meg, hogy járjanak el Rómában. Erre a mozgalomra van utalás a levél második felében.)
„Minthogy másodszor van Atyaságod a narni házunkban és hogy már tanított ott néhány éve, nagyon jól tudhatja, hogy milyen szorgalmas munkát kívánnak meg az ottani városi urak, lakosság a mi munkánkat illetőleg és hogy milyen nehéz egyik-másikat kielégíteni, ennélfogva a mieink közül senki se legyen hanyag munkájának végzésében, legyen rajta Atyaságod, és ezt igen melegen ajánlom, hogy minden lehetséges szorgalommal teljesítsék iskolai kötelezettségeiket nem csak azokban a dolgokban, amelyek a jó erkölcsökre vonatkoznak ez Isten iránti szent félelemre, úgy intézkedvén, hogy gyakran látogassák nagy ájtatossággal a legfölségesebb Oltáriszentséget, ami egyetlen menedékünk és üdvösségünk, erre vonatkozólag Atyaságod adja ki az intézkedéseket és személyesen is legyen segítségükre, amikor látja, hogy ez javára van a tanulóifjúságnak és gyakran tájékoztasson engem főként a gyermekek előrehaladásáról, ami nagy örömömre, vigasztalásomra lesz nekem és ha Atyaságod szorgalmasan gyakorolja prefektusi kötelezettségét, újra meg újra látogassa az iskolát és segítve azt, mindebből én igen nagy eredményt várok, remélek, de arra is legyen gondja, hogy a maestrók is kellőidőben az iskolában legyenek. És ünnepnapokon, ha valaki nincs jelen a templomban a keresztény tanításon, vagy hanyagul végzi, Atyaságod szabjon ki rá mortifikációs büntetést, ahogyan jónak látja. És mivel megvan, aki a büntetéseket kiméri, legyen rajta, hogy az órák idején helyt álljon, és jelentse az órák kezdését és amikor az sorra kerül, úgy adódik, Atyaságod utasítására mérje ki a büntetéseket, mindazonáltal a büntetés legyen mérsékelt és mindenki azon legyen, hogy a saját munkakörét nagy szorgalommal lássa el, ez az, amit én nagyon óhajtok. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – (Róma, 1638. márc. 12.)
„Remélem, hogy két-három nap múlva küldhetek oda egy felszenteltet két másikkal ez alkalommal és abban az esetben, ha odaérkezett volna P. Limone, az a pap, aki innét megy oda, menjen át Fananóba. – Nagyon örülök annak, hogy Atyaságod erős kézzel tartja Szerzetünk szent szabályait, és megtartatja mindenkivel és tudomására juttatja mieinknek, hogy amit tesz, mindent az ő javukra cselekszik és nem kér-követel tőlük igazságtalan, jogtalan dolgokat, amikor kéri őket Konstitúcióink gondos, pontos megtartására, akkor nem fog hiányozni a szükséges étel és ruházat, igyekezzék elérni, hogy tiszteljék mint elöljárót és szeressék mint atyát, mivelhogy remélem, hogy P. Francescónak Genovából hazaérkezésekor mihamarabb Rómába kell jönnie. Írjon afelől, hogy van P. Stefano, akiért eddig is imádkoztunk, de ezután is fogunk imádkozni. – Megküldöm jelen levelemmel az egyetemes káptalan határozataiból azt a fejezetet, amely tárgyal a papoknak egymás közötti precedenciájáról, ennek a dekrétumnak az értelmében P. Carlónak át kell engednie helyét P. Francesco di S. Giuseppe atyának, és ha az említett P. Carlo atya követel valamit, amit nem hiszek, mert világosan beszél az említett dekrétum, jelentheti a főelöljáróknak. Ezt ilyenformán értesse meg vele Atyaságod. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 13.)
„Csütörtökön küldtem levelet a futár útján azt a gyors, heves intézkedést illetőleg, amit elkövettek, amint hallom mindkét háznak a papjai és klerikusai a Borgo di S. Antonióban nem értvén meg lényegében a dolgot, amiről szó van, mert nem a fratellók közössége, összessége, mint annak idején, hanem csak egynéhány fratello, akik követelődznek, akik annak idején klerikusok módjára tették le a fogadalmat és ha nem kapták meg az említett levelet a küldönctől, nézzenek utána, hogy kézhez kapják. – Ami pedig fr. Marc' Antonio ügyét illeti, Atyaságod ne írjon nekem felőle ezentúl, hanem küldje őt Palermóba, ahol, ha jó viseli magát és tanulni is fog valamit, akkor eleget teszünk kívánságának. – Ami pedig a Signora Diana -féle örökséget illeti, már válaszoltam és írtam Sig. Ludovico Cinquének, hogy udvariasan, finoman tárgyaljanak. Ami pedig Sig. Reggente Tappia dolgát illeti, Atyaságod hagyjon mindent jóvá, ahogyan az említett Sig. Reggente akarja és küldjék meg a másolatot, hogy eleget tehessünk Sig. Card. Bentivogli kérésének, amit óhajt, úgy közölte velem mindezt egy ide érkezett nemesember. – P. Gio. Battista atyát illetőleg, ha ő hivatal nélkül akar maradni, hagyja tetszésére, ennélfogva Atyaságod nevezzen ki valakit elöljárónak a Porta Realei házban »Scuole Pie dello Spir. Santo«, akit lelkiismeretben a legalkalmasabbnak talál erre a tisztségre. – Campiból írták a következőket: holnap indul P. Gio. Battista di S. Bernardo Calabriába, hogy elkerülje a fenyegető veszedelmet, ezért ha Atyaságod Cosenzába vagy Bisignanóba küldi, hagyja meg neki, hogy segítsen valamit az iskolában minden más elfoglaltság nélkül és ha majd ő vagy más valaki át akar lépni »ad laxiorem« és ha talál megfelelő szerzetet, én majd kieszközlöm neki a Brévét. Én úgy gondolom, hogy Campiba Atyaságod küldhet valakit, aki elvégezné a vizitációt, hogy ne kelljen akkora utat megtennie, annyi kiadással. Ezeket akartam megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 13.)
„Ami pedig a Sig. Reggente dolgát illeti, ismételten megírtam már, hogy csinálják meg a szerződést vele, ahogyan jónak látják és hogyha szükséges, mivelhogy az örökös alapítványok vállalása ellenkezik a mi Konstitúcióinkkal, de ha kell, úgy intézzük, hogy engedélyt kérünk a Pápától és ha meglesz a szerződés a tervek szerint, küldje el Rómába az ő ügyvivőjének, és én azonnal meg fogom adni a hozzájárulásomat, hogy kieszközölhessük az apostoli levelet és így a Sig. Reggente is végére jár ennek az ügyes-bajos dolognak, minél előbb tárgyaljon vele, rajtam nem múljon. – Ami a Porta Realei házi elöljárói kinevezést illeti, semmiképpen sem tudok hozzájárulni, hogy P. Gio Battistát nevezze ki, mivelhogy már ismételten lemondott hivataláról írásban, én inkább gondolnék P. Carlóra, mivelhogy P. Pier Francesco jobb, ha egy ideig inkább alattvaló lesz mint elöljáró és Atyaságod halassza el Fehérvasárnapig elutazását, addig is küldje meg a jelentést az egész szerzetesi családról, akik azokban a házakban vannak, ami pedig P. Thomaso dolgát, ügyét illeti, én úgy látom, hogy sem P. Gio Battista, sem P. Michele nem akarnak ellene tanúskodni, Atyaságod elégedjék meg két ember tanúságtételével, minthogy P. Thomaso esete közismert a Porta Realei ház tagjai között. És ha Atyaságod és vele együtt mind valamennyien hittek volna nekem és engedelmeskedtek volna, akkor nem következett volna be ez a botrány, ami ha az aposztázia után következett volna be ilyen rövid időn belül a kapucinusoknál nem úszta volna meg egy évi börtönnel és mivel nálunk nem így járunk el, nem sokat számít. Hasonló eseteket azonnal meg kell torolni büntetéssel, hogy például szolgáljon másoknak és ha nem fognak éberen vigyázni, hamar bekövetkezhet, hogy másik is haszonlóképpen cselekedjenek, ezért hát Atyaságod rendelje el, hogy lássák el ráccsal az összes ablakokat, amelyeken át ki lehetne surranni, mint ahogyan látjuk a franciskánus atyáknál, akik a Ciurillónak nevezett negyed közelében laknak, hogyha így lesznek felszerelve az ablakok, kisebb lesz, hiányozni fog az alkalom, a lehetőség és nagyobb lesz a megbecsülés, a jó hírnév. – Mondja meg P. Pietro Antoniónak, nagyon örülök annak, hogy elmondta az elsőmiséjét. Mondja meg P. Gio. Domenicónak, hogy Atyaságod gondoskodni fog a családról a maga módján, és én néhány nap múlva küldeni fogok két fratellót, akiket Atyaságod a legjobb belátása szerint beoszthat megfelelő munkakörbe. – és minden módon legyen rajta, hogy a Sig. Reggente rendezze el az ügyet, hogy ezen is túllehessünk a Szentszék engedélyével olyan záradékkal, amely legjobban megfelel urasága szándékainak és én azonnal intézkedem ügyvivőjével együtt és megadom a beleegyezésemet minden dologhoz az említett Sig. szándékait figyelembe véve. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 20.) – „Atyaságod P. Nicolo Maria kíséretében el fog menni Sig. Reggente Tappiához és miután közölték vele, hogy a mi részünkről semmi akadálya annak, hogy végrehajtsuk óhaját, akaratát, szíveskedjék beajánlani Mascetola bírónak, hogy küldje el a montemerói Marchese végrendeletének a bevezetését, előszavát egy kis jegyzék formájában vagy közölje élőszóval, mivelhogy az említett Marchese a végrendeletében a kegyes iskolákat jelöli meg örökösöknek és hajtson be néhány hitelt, amelyeket még ő eszközölt, ha mindez sikerül őuraságának segítségével nem kis előnyünkre lenne.”
„Minthogy nagyon előnyös, hogy Atyaságod folytassa a sekrestyési teendőket abban a templomban, ahogyan maga Atyaságod írja nekem és másik is csak megerősítik azt bennem, folytathatja ennélfogva csak arra figyeljen, hogy örömmel veszem, hogy szép példát ad a világiaknak, kívánom, hogy mindez szolgálj érdemül önnek, két- vagy három nap múlva küldök majd egy papot, ahova Atyaságodnak kellett volna mennie. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 20.)
„Szerfölött örülök annak, hogy annyira hasznavehető ember az ottani sekrestyében, mint ahogyan írják nekem, de még jobban örülnék annak, ha lelke javára, előnyére válna, amit az embernek folyton szem előtt kell tartania minden cselekedetében, amint remélem is, hogy megteszi Atyaságod, akit áldjon meg az Úr mindig minden hivatali működésében, míg újabb intézkedést nem kap tőlem.” – (Róma, 1638. márc. 20.)
„Uraságod levelének olyan súlya és tekintélye van előttem, hogy engem arra késztet, hogy tegyem meg szívesen, készségesen, ami az ön kedvére van, ennélfogva két-három nap múlva küldök majd Rómából egy papot, aki menjen oda, ahova P. Angelónak kellett volna mennie, hogy ő folytathassa a maga hivatali, beosztási munkáját, ami által jó példát ad a világiaknak, de én azt is óhajtom, hogy legyen saját lelki életének is javára, előnyére és ha netán elutazott volna, vissza fog térni az illető atya megérkezésekor, akit én fogok odaküldeni, rendelkezzék velem, amennyiben alkalmasnak talál, hogy valami szolgálatot tehessek Uraságodnak, akinek számára kérem az Úr kegyelmében való állandó gyarapodást.” – (Róma, 1638. márc. 20.) – „Az Úrban tisztelő szolgája Giuseppe della Madra di Dio.”
„Azt írja nekem P. Francisco asszisztens Genovából, hogy éppen indulóban volt Firenzébe, azért hát küldjem neki a választ, a feleletet Firenzébe, azt hiszem, hogy majd tesz valami szolgálatot annak a háznak, ha nem is mindent tud teljesen rendbe hozni, mivelhogy vannak négyen-öten, akik nagyon ragaszkodnak a helyhez, a vidékhez és a szenvedély elvakítja őket. – Örülök annak, hogy elmondtak szándékomra 100 misét, de ha meggondolom, hogy más jóval kisebb házak is elmondtak ugyanannyi, sőt talán többet is, akkor nem mondhatom, hogy a firenzei ház nagyon kitett magáért, mert a napi nagy kiadásaink mellett az utóbbi másfél hónapban új ingeket kellett készíttetnünk, alsóruhát sokoknak, ruhát, mantellót jónéhánynak. – Hallom, hogy annak a háznak húsz hordó olaja van és ugyanakkor hiány szenvednek a mieink fehérneműben, lábravalóban és talán még ingben is, ha csakugyan így volna, Atyaságod orvosolja a helyzetet. – Ami P. Angelót illeti, ha alkalmas lenne, hogy lehelyezzük amint ezt hallom, valamint P. Antoniót, megtenném, mindazonáltal, bárhol vagyunk, mindenütt függünk a világiak kegyétől és segítségétől, amelyek néha olyanok, hogy néha el kell nézni az alattvalók egynémely tökéletlenségét, hogy ezáltal elkerüljük a vezető személyiségek neheztelését, haragját, ennélfogva Atyaságod most ne helyezze el P. Angelót, hanem halassza el egy újabb intézkedésemig, ami lehet, hogy meglesz néhány hónap múlva, két-három nap múlva küldök egy papot. – Ami P. Antoniót illeti, nincs más kifogásom ellene mint csak az, hogy azzal ad rossz példát a többieknek, hogy nem kel fel rendes időben a reggeli imára, legyen rajta, vétesse észre vele, hogy tegye jóvá ezt a rossz példaadást, hogy nem kel fel a reggeli közös imára, büntesse meg valami rendreutasítással az ebédlőben, nagyon jól tudja ő, hogy a papok nagyobb tökéletességre vannak kötelezve, mint a klerikusok és a fratellók, magatartásával, tetteivel kellene neki tanítást adni amazoknak az alázatosság szent erényéről. – Hogy a hajnyírást is elvégezzék hiszen megírtam fr. Gio. Battistának, hogy használják fel az időt és alkalmat és a szabad idejüket arra, hogy segítsenek vizet hordani, fát készíteni, vagy mosogatni a konyhában, seperni az iskolatermeket és ha ez a fratello nekilát, hogy ilyesmi munkákat végezze, Atyaságod parancsolja meg fr. Gasparo dell' Epifania fratellónak, hogy hasonlóképpen cselekedjék, ha nem akar, büntesse meg mortifikációval, azzal, hogy megvonja tőle a bort az asztalnál és más egyéb mortifikációt rójon ki rá, ha szükségesnek látszik. A másik fratellót »della quorta« (?) intse Atyaságod a maga részéről és ha úgy látja, hogy nem akar megjavulni, böjtöljön kenyéren és vízen és az ebédlőben részesüljön büntetésben és még ha ezek után is megmarad makacsságában, értesítsen csak engem, majd én elrendelem, hogy hova menjen, hogy megtanulja olvasni a lelki élet könyveit és imádkozni. – Ha ki tudják nyomozni, hogy ki tépte le a felragasztott napirendet a P. Asszisztens megérkezésekor, a jól megérdemelt mortifikációval büntesse meg. – Ami a klerikus operáriusokat illeti, nincs semmi újdonság, hacsak az nem, hogy a S. Onofrio kardinálisa a kérvényt átadta a »Sacra Congregazione de' Regolari«-nak, hogy tanulmányozzák át »in puncto Jurii«, hogy azok, akik a 21. életév előtt tették le a fogadalmat, hogy klerikusok-e vagy fratelli operarii, vagy pedig semmis lesz-e a fogadalmuk, egyik részről is meg a másik részről is vannak prokurátorok, ügyvédek, akik szorgalmasan dolgoznak, írnak ebben a jogi kérdésben. – Ezeket akartam megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 20.)
(A dátumon kívül semmi más nincs közölve. 1638. márc. 22.)
(Fogalmazványban) A mi Generális atyánk írt a nápolyi Provinciálisnak, valamint Sig. Marchese Tappiának a Noviciátust érintő végső határozatok körüli dolgokban, mivelhogy az említett Signore mindent úgy akar elintézni rendben, hogy azonnal küldhessék Rómába a jegyzőkönyvet, a szerződést, hogy ezzel kapcsolatban kieszközölhessenek bizonyos felmentést a Pápától egynémely olyan dologban, pontban, amelyek Konstitúcióink szabályaival ellentétben vannak az említett Marchese javára, aki olyan nagy jótevője a nápolyi házainknak. – (1638. márc. 22.)
„Ami a kórusra beépített rácsot illeti, szerintem nagyon helyes, így sem a mieink nem tekingethetnek kifelé, sem őket nem zavarhatja a kíváncsiskodók tekintete.” – (Róma, 1638. márc. 24.)
„Megírtam a legutóbbi levelemben, hogy egyesek ismételt kérésére egyelőre ott kell hagyni P. Angelót abban a házban, ahol ellátja a sekrestyési teendőket is, figyelmeztesse Atyaságod, hogy olyan legyen viselkedése, hogy sem a házbeliek, sem küldők ne találjanak benne kifogásolni valót, hogy mindenkinek eleget tegyen. – Úgy gondolom, hogy P. Giuseppe mindaddig Pisában tartózkodik, míg ott lesz az udvar, a Corte, aztán majd visszatér Firenzébe. Írok a P. Asszisztensnek, hogy figyelmeztesse P. Carlót, hogy ő nem illetékes arra, hogy magyarázgassa, amit az egyetemes káptalan határozott, hogy amikor a fogadalom letétele óta eltelt időről van szó, hogy akkor az egyszerű fogadalom letételétől számítjuk és nem az ünnepélyestől. – Orvosolni kel a rekreációkban előforduló tökéletlenségeket, Atyaságod gondolja át, hogy valakit nevezzen meg, aki majd a rekreációkon hozakodjék elő bizonyos dubiumokkal a mise szertartását illetőleg az iskolai munkával kapcsolatban és rendleje el, hogy ezekre a dubiumokra mindenki egymás után adja meg a feleletét és ha az előhozott dubiumok fontos dogot érintő kérdések volnának, akkor mindnyájan kötelesek lesznek azt meghallgatni és előadni véleményüket, nézetüket, egyebekben hallom, hogy van valamilyen fegyelem. Atyaságod legyen határozott, erőskezű a legkisebb dolgokban is, inkább lássék kezdetben egy kissé keményebbnek, mert ha így lesz, akkor rövid időn belül tapasztalható lesz ennek a nagy eredménye a ház életben. – A novíciusokat illetőleg, akinek a próbaéve befejeződik ápr. 6-án, Atyaságod az én részemről elhalaszthatja a fogadalom letételét Fehérvasárnapig, közben tartsák meg a scrutanimokat, a titkos szavazásokat, hogy lássák, hogy mindenkinek az-e a véleménye, hogy a fogadalomra bocsássák-e, de legelőször tanácskozza meg a P. Asszisztenssel, akinek írni fogok, hogy sürgősen jöjjön Rómába, hogy segítségemre legyen annak a nehézségnek a megoldásában, ami támadt a klerikusok és a fratellók között. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 27.)
„Jelen levelemmel együtt küldöm a házfőnöki kinevezést a cosenzai házba P. Gio. Domenico della Croce atyának, akit minél előbb irányítson Atyaságod útnak, és a másik kinevezést a Porta Realei házi elöljáróságra P. Carlo di S. Maria atyának, akinek ajánlja Atyaságod, hogy minden igyekezettel és szeretetreméltósággal szolgálja azt a házat. Ezeket akartam jelen levelemben megírni.” – (Róma, 1638. márc. 27.)
„A Sig. Reggente Tappia ügyben írtam egy levelet Atyaságodnak a Sig. Reggente postájával, amelyet a küldönc vitt, hogy a Sig. Reggente már fejezze be megelégedésére ezt az egész ügyet és Atyaságod pedig elintézhesse és küldje a szerződést Rómába, vagy az említett Reggente küldje, juttassa el, hogy kieszközölhessük a megfelelő felmentést. – Ami P. Gio. Battista di S. Bernardo ügyét illeti, kénytelen vagyok innét visszaküldeni őt, hogy ne lakozzék itt Rómában, hanem ajánlani neki »ad laxiorem«, hogy segítségére lehessen nővérének, ha azt a rendelkezést kapja, hogy ne Rómába jöjjön, hanem tartózkodjék Frascatiban vagy Poliban míg ügyét tárgyalják. – Ami pedig azon fratellók részérő támasztott új nehézséget illeti, akik 21 éves koruk előtt tettek fogadalmat, remélem, hogy megoldható lesz a probléma anélkül, hogy valakinek is hátránya származna ebből és nem találom jónak, nem helyeslem, hogy annyira kíméletlenül bánjanak a fratellókkal, hogy annyira fáradjanak, küzdjenek a fratellók, mint ahogyan egyesek írják nekem. – Atyaságod valamiképpen hozza a közösség tudomására, hogy nem akarnak tanúságtételt tenni azok, aki részletesen ismerik P. Thomaso egyik-másik esetét valamint fr. Gio. Francisco gonoszságát, amit látni kellett volna az elöljárónak, nem pedig elkenni a dolgot, mert addig vártak vele és hagyták futni a dolgot, és mivelhogy rajtakapták őket »in crimina flagranti«, szobafogságra kellett volna vetni őket, szigorú zár alá és értesíteni engem, hogy igazságos ítéletet szolgáltathassak. – mondhatom, hogy kevés híján tíz éve már annak, hogy folyton sürgettem fr. Marc' Antonio della Resenrezione fratellót, hogy tanuljon szorgalmasan, hogy alkalmas legyen arra, hogy felszenteljék, hogy misézhessen, mint sokan mások megtették, akiket ő megelőzött iskolai végzettséggel, de sohasem tudtam rávenni, hogy eredményt értem volna el, így érthető, hogy talán többet tudott, amikor belépett a Szerzetbe, mint most és mindig a külső foglalkozásokkal bajmolódott a házakban, ahol csak megfordult, ami számára kellemesebb volt, mint tanulni, »alesque eo quid intriusecus latet«. Én aztán Palerómba küldtem azzal a feltétellel, hogy nyolc-tíz napot Nápolyban tölthet, de ő nem hitt nekem és nem engedelmeskedett, de ha már egyszer Nápolyban van és azon gondolkozik, hogy nem kívántatik más dolog a felszenteléshez mint csak az, hogy meglegyen az életkor, nagyon jól tudom én azt, hogyha ez maga egyedül elégséges lenne a felszentelésre, akkor már sokakat, másokat felszenteltettük volna, de maga az életkor még nem elég. – Ami pedig a kalabriai ifjút illeti, aki ide akart jönni P. Pier Francescóval, Atyaságod szerezzen róla információt, valamint nagybátyjától, mivelhogy nem tartózkodnak otthon, de mindez titokban történjék, akár találnak, akár nem valami akadályt, beöltöztethetik és Rómába küldhetik. – P. Thomasót illetőleg Atyaságod legyen nagyon óvatos, minthogy pap ő és mindennap misézik és éli az életet, ahogyan élt azelőtt, nem törődvén azzal, hogy excommunicalva van apoztáziája egész idejére, kétlem, hogy állhatatos marad, hanem újból hamarosan visszatér titokban a bűnhöz. – Megírtam P. Gio Battista del Carmina atyának, ha kedve van védeni a klerikusok és a papok álláspontját, jöjjön, amikor akar és majd meglátja itt, hogy milyen szorgalmatosságot fejtenek ki. Nagy tévedés, ha valaki azt gondolja, hogy a fratellók egész tömege kéri az új kegyet, mert csak azok a fratellók kérik, hogy az igazságszolgáltatás révén legyenek klerikusoknak nyilvánítva, akik a 21. életévük előtt tették le a fogadalmat és ezt az egész ügyet a S. Onofrio Kardinálisa és a Vizitációs prelátusok áttették a »Congregazione de Regolari« ügykörébe és írnak az egyik meg a másik rész érdekében is és akinek nincs igaza, az legyen türelemmel, végeredményben sok olyan dolgot írnak, ami nem igaz. Nagyon jól látom, hogy mindkét részről nagyon fel vannak zaklatva a lelkek és a szenvedélyesség elfogulttá, vakokká teszi őket, hogy szenvedélymentesen tárgyalhassunk, nem tudják megtenni, megérteni. Egyedüli kiutat abban látom, hogy imádkozzunk, hogy az Úr az ú irgalmassága folytán csendesítse le ezt a háborgó tenger, amelyet az alvilági ellenség annyira felkavart, hogy háborgassa a mi Intézményeinket, amely annyira szükséges és hasznos a keresztény nemzetek számára és jó lett létesítve, ezért amint mondottam, jöhet, aki jónak lát Atyaságod és megláthatja, hogy itt nem hiányzott a múltban és nem hiányzik most sem és nem fog hiányozni a jövőben sem a szükséges, gondos tevékenység. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 27.)
„Atyaságod azonnal küldjön egy hivatalos értesítést Cosenzába, hogy jöjjön fr. Orazio di S. Giuseppe Rómába és legyen itt szolgálatomra és egy más valakit küldjön helyébe Atyaságod és én néhány nap múlva küldök két fratellót, akiket vagy Cosenzában vagy Bisignanóban fog elrendelni, amint majd megírom részletesebben is az intézkedést részükre, ettől eltekintve Atyaságod intézkedjék, hogy a szent engedelmesség nevében azonnal induljon a fratello Cosenzából, hogy Rómába jöjjön. Csak ezt akartam jelenleg közölni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 27.)
„Nem tudom megtenni, hogy dicsérjem nem csak a baldachint, amit az ifjúság szeretetteljes adománya volt, hanem elismeréssel fogadom a kórus átalakítását és a hálóterem módosítását, úgy látom, hogy igen jó befektetése az adományoknak az ilyen hasonló dolgokban.” – (Róma, 1638. márc. 27.)
(Fogalmazvány) A P. Generális azt írta P. Pietro di S. Giuseppe atyának, a campi Kegyes iskolák elöljárójának, hogy a novíciusokat az említett Convictusban a P. Provinciális engedélyezése, rendelkezése nélkül és az ennek folytán beöltöztetetteket küldje azonnal oda, ahova rendelik a főbb elöljárók. – (1638. márc. 27.)
„Ezzel a legutolsó postával kaptam meg a a100 scudiról a levelet. P. Stefano részletesen is be fog számolni mindarról, ami érdemes ügy, főként a Magalotta -féle birtok felől, amelyről a per folyik a Camera ügyhallgatója előtt, amiért is más formában kell tárgyalni az ottani urakkal. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. márc. 31.)
„Várom már, hogy mit határoztak a Sig. Reggente Tappia -féle ügyben, hogy már végre valahára eleget tehessünk az említett Úrnak. – Ami pedig a fratellók törekvéseit illeti, nem csodálkozom, hogy arra törekszenek, hogy felszenteljék őket, mert a papoknak, jól lehet, az lenne a kötelességük, hogy jó példát adjanak a szabályok megtartásában és az alázatosság szent erényének a gyakorlásával, ezzel szemben utat mutattak, példát adtak a fegyelmezetlenségre, a kevélységre és az iskolai dolgok hanyag végzésére különféle mentegetődzésekkel, ennek folytán a szerzetben nagyobb a papok engedetlensége és talán súlyosabbak a botrányaik, amiket ők okoztak, mint a fratellóké és ha lehetséges volna, ami lehetetlen, egyeseket nagyon szívesen megfosztanék a papi rendtől, visszavonnám a papi méltóságot, ebből meg lehet érteni, hogy mi az én álláspontom, érzületem, amikor arról van szó, hogy valakit fel kel szenteltetnem, főként amikor olyanok kerülnek sorra, akik törtetnek és minden eszközt igénybe vesznek: ezért Atyaságod utasítsa fr. Marc' Antoniót, hogy minél előbb menjen Messinába, ahova én rendeltem, miután tíz napot eltöltött Nápolyban édesatyjának nagy vigasztalódására, ő nem érdemelte meg ezt a kegyet, amikor ezzel az engedetlenséggel válaszolt, ennélfogva rendelje el, hogy mivel nem engedelmeskedett, nem ment el Messinába, térjen vissza Frascatiba, és én majd elrendelem neki, hogy hol fog lakni. – Nagyon sajnálom, ami történt Atyaságod és a Duchesca ház elöljárója között, nagyon sajnálom, hogy idáig jutottak a dolgok és ha volna valaki, akit helyébe küldhetnék, azonnal leváltanám és küldeném az új elöljárót, mint ahogyan történt a Porta Realei házban, de a jelenben nincsen hirtelen kéznél egy olyan ember, aki oda való lenne, ha meg nem javul, jelentse nekem Atyaságod, akkor majd meglátom, hogy miképpen tudom, miképpen lehetne orvosolni ezt a dolgot. – Ami pedig P. Gio. Domenico della Madre di Dio atyát illeti, aki Poliban volt, engedélyt adtam neki, hogy Nápolyba lehessen egészen Fehérvasárnapig és annak hetében, de alighogy elutazott, Signora Duchesca di Poli néhány nappal ezelőtt sürgető kéréssel fordult hozzám, hogy rendlejem haza az ő gyóntatóját és a háza népének gyóntatóját és hogy felajánl mindent, megad mindent, ami csak szükséges az ő fenntartásához, ellátásához, ennélfogva Atyaságod, hogy szintén érdemül legyen, a szent engedelmesség nevében rendelje el, hogy a szent engedelmesség nevében azonnal induljon még a Fehérvasárnap hetében, és semmi vita, ellenkezés ne legyen ezzel az intézkedéssel kapcsolatban. – Végeztesse el a suffragiumokat fr. Francisco fametsző fratello lelke üdvéért, aki meghalt Genovában. – A jövőre vonatkozólag úgy intézkedem, hogy minden levél, amelyek az ottani tartomány futára révén érkeznek, küldje bélyegmentesen Rómába, mivelhogy mi itt megfizetjük a rendes postaszolgálatot minden héten fizetve két-három scudit a levélhordásért és a rendes postajárat érdekében félévre írjanak, akik levelet írnak, vagy más formában levelet szövegeznek, nehogy elveszítsük a bélyegmentességet, ahogyan már néhány esetben megfenyegettek bennünket. – Mondja meg P. Pietro Antonio del Ssmo. Sacramento újmisés atyának, hogy legyen mindig készen arra, hogy Rómába jöjjön, amikor erre felszólítást kap. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 3.) – „Azt írja Sig. Gio. Battista Riario, hogy már többször megígérték neki, hogy elégséget szolgálnak neki, de mindezideig semmit sem tettek, fontos, szükséges, hogy minél előbb megtalálják a módját, hogy eleget tegyenek neki, ha kell inkább vegyenek fel kölcsönt valakitől, vagy a Signora Diana hagyatékából, vagy ha nincs rá más mód, fizessenek neki a Sig. Vito Giacomo házának bérjövedelméből nyolc-tíz százalékot a hozamból, míg csak meg nem találják a módját, hogy kifizessék és ha Atyaságod és mindkét háznak a tagjai azt óhajtják, hogy az Isten gondviselésével gondoskodjék a szükségesekről, hogy fizethessék az adósságokat és hogy a házat jól elláthassák, akkor gondjuk legyen arra, hogy nagyon fegyelmezetten éljenek, tartsák meg a szabályokat, végezzék az iskolai kötelezettségeiket azzal a lélekkel és szorgalommal, amely csak elvárható, amellyel kell azt végezniük, és ne csodálkozzunk azon, hogyha mi hanyagul végezzük el szolgálatainkat Isten ügyében, hogy akkor az isteni Felség meglátogat bennünket ezekkel szükségekkel és gondokkal, ne gondoljuk, hogy másképpen sikerül nekünk majd minden, hanem csak azáltal, hogy visszatérünk, elfogadjuk, ráállunk az obszervancia útjára és teljesítjük úgy iskolai kötelességeinket, ahogyan azt kell, nézzen utána, hogy mindenképpen legyen egy ruhatáros a Duchescában, szerintem ez szükséges.”
„Atyaságodtól két levelet kaptam a héten, az egyiknek a legvégén közöl velem egy rendelkezést, amely nagyon is tetszik nekem, a magam részéről csak azt tudom ajánlani, hogy a legteljesebben valósítsa meg, hajtsa is végre, ami abban áll, hogy az osztályok sorában menjenek ki az iskolából, a maestro menjen az osztály élén egészen a kapuig, mert a mi szerencsétlenségünkre abban az egyedüli házban hagyták el azt a jó példát, hogy egészen hazáig kísérjék őket és Atyaságod figyelmeztesse a maestrókat, hogy tőlem van ez a rendelkezés és büntesse őket mortifikációval, ha nem járnak elő jó példával a gyermekek előtt, hogy egészen a kijárati kapuig kísérjék őket és azonfelül buzdítsák a gyermekeket, hogy okosan viselkedjenek az utcákon hazafelé, még ha nem is kísérik őket. Nagyon örülnék annak, ha a maestrók olyanok lennének, amilyeneknek Atyaságod óhajtaná őket, de egyesek nem akarják tudni, hogy mi az alázatosság és a kevélységgel eltelve elhanyagolták azon alázatossági gyakorlatokat, amit talán végeztek egykor a világban, sőt, még talán a Szerzetben is, ami az egyedüli igaz út volt a Paradicsomba, hogyan lehetnének tanítói másoknak, ha nincs meg az a lelkületük, amelyet közölni kellene a tanítványokkal, de ha az Isten hozzásegít bennünket, hogy lesz elégséges számban, nem akarom mondani, bőségesen maestro, akkor majd orvoslólag gondolkozom erről a helyzetről is. Ami pedig a levelek ügyét érint, az elöljárók tudtával mindenki írhat lelki ügyekben, vonatkozásban és olvashatja is mindenki, ha ilyenek érkeznek oda, de sajnos, ma olyan egyének vannak, akiknek nagyobb része arra van beállítva, arra adta magát, hogy közöljék egyik házzal a másik háznak éppen nem erényes titkukat, hanem a gyarlóságokat, a tökéletlenségeket, ha még olyan csekélységek is, ezeket írogatják meg és felnagyítják, mindazonáltal Atyaságod teljesítse hivatali kötelezettségét, jól lehet, hogy ezek ilyesmiket a világiak neve alatt írják meg. Ami pedig a lapok kinyomtatását illeti, Atyaságod minél előbb rendelje el és legyen rajta, hogy minden iskola tanulja meg, mert nagy szégyennek tartom és nagy mulasztásnak, hogy a nagyobb iskolások nem tudják felindítani a hit, remény, szeretet indulót, az alázatosságot és a bánat felindítását nem ismerik, amelyek annyira szükségesek. – Ami pedig a fehérneműket illeti, Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy eleget tegyen, minden jogos igényt kielégítsen, hogy senkinek sem legyen panaszolni valója és ha netán hanyagságokat mutatnának fel a konstitúciók megtartásában, Atyaságod szabadon járjon el a mortifikáció kirovásában. – Ó, mennyire fáj nekem, hogy a papok, akiknek jó példával kellene előljárniuk a szent engedelmességben és alázatosságban, az elsők abban, hogy rossz példát adnak a kevélységgel ellenkezve az elöljárókkal, akik által a jó Isten atyailag gondoskodik róluk és nem akarják megérteni Krisztus tanítását, amely az elöljárókról szólott:»Ani vos audit, ni aduit, et qui vos spernit, na spernit«. Ó, hogy szolgálhatna a papok jó példája arra, hogy lelkiebbekké tegyék a klerikusokat és a fratellókat és ezzel ellentétben milyen nagy felelőséggel tartoznak a Úr színe előtt a papok a rossz példaadásért, amelyet felmutatnak a klerikusok és a fratellók előtt, éppen ezért úgy gondolom, hogy ez az oka annak, hogy a neveletlen fratellók is ezért akarnak papok lenni. Gondoskodni fogok néhány papról, ha majd erre alkalmam lesz. Buzdítom Atyaságodat, hogy erős kézzel igyekezzék szabályaink megtartását szorgalmazni és mondja meg P. Francescónak, hogy mindenképpen távolítsa el Firenzéből fr. Antonio Mariát és keressen egy más valakit magának társul, mivelhogy nem helyes dolog, hogy egy P. Assistente annyira ne tudjon elszakadni egy fratellótól, mint pl. fr. Antoniótól. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 3.) – „Azt írja nekem fr. Carlo di S. Gasparo, van itt egy ifjú, akit Gabriele Franciscónak hívnak, aki szeretne beöltözni nálunk, Atyaságod tárgyalja meg P. Asszisztenssel és az említett fr. Carlóval és ha az ifjú jó hajlamú, és úgy közepesen jártas a latin nyelvben és ha legfőképpen jó magaviseletű, akkor küldjék Rómába a megfelelő iratokkal, bizonyság levelekkel, és azonfelül, hogy van e valami pénze a ruhára? – És mivelhogy egy luccai novíciusunk távozott, akit Alberto néven ismerünk, ruhái ott vannak, de itt a kevés készletet ki kellett egészíteni, ami három scudiba került és mivelhogy ez a ház annyira meg van terhelve különféle kiadásokkal, helyénvaló, szükséges, hogy más házak legyenek segítségére, ennélfogva Atyaságod rendelje el, hogy a három scudit küldjék meg Rómába.”
„Nagy vigasztalásomra lesz, ha a kert falait rendbe hozatja, kiegészítteti olyanformán, felemelteti, hogy a mieinket ne lássák a szomszédok a közeli szomszédos ablakokból. Annak is örülök, hogy megjavíttatta a sekrestyébe vezető utat.” – (Róma, 1638. ápr. 3.)
„Odaérkezik P. Luca, hogy testvéreinek háza ügyében elintézzen valamit azzal a meghagyással, hogy legkésőbb május 10-én vissza kell térnie Rómába, hogy ekkor induljon el Nápolyból. Vele együtt érkezik és ott fog maradni Nápolyban fr. Giovanni di S. Antonio, hogy egy kissé gyakorolja magát a szépírásban és a számolásban. Odaérkeznek, de tovább utaznak majd Messinába és Palemróba fr. Antonio delle Concezione és fr. Gio. Leonardo di S. Anna, akik nyolc-tíz napot töltenek Nápolyban ügyeik elintézésére, és mindezeknek útiköltségeit Atyaságod szíveskedjék megfizetni Padron Giuseppe Casónak, összesen 45 giuliót, figyelembe véve, hogy a mi házunk annyiféle sok más kiadása miatt nem tud eleget tenni ennek a fizetésnek. Intézze el majd a két fratellónak Messinába való hajóútját, a hajóköltségeket majd Messinában fizetik, Atyaságod készíttessen nekik egy kis útravaló, ennivalót. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 9.)
„Elküldöm önnek azt a levelet, amelyet Stefano di Saro küldött nekem, gondolom vagy az Ottina kerületben lakik, vagy a Duchesca negyedbe, amelyben jól lehet, nem tudtam az egészet elolvasni, úgy látszik, hogy valami botrányról ír, amelynek színhelye a Duchescai templom és Sig. Vito Giacomo házával kapcsolatban valami hasonlóesetről. Azt írja nekem, hogy beszélt Atyaságoddal és úgy látom, hogy nem intézkedtek, ennélfogva írt nekem, Atyaságod olvassa el a levelet és elmegy, megnézi, hogy m van ott, miféle botrányok, amiről beszél és intézkedjék minden további nélkül. – Ami a cosenzai ügyeket illeti, írok majd P. Gasparónak, hogy addig ne egyezzék bele semmibe, mielőtt meg nem tudjuk, hogy Sig. Principe óhajtja-e megújítani a házat, de nem úgy, ahogyan előbb volt, hanem, hogy a Dormitórium úgy legyen, ahogyan egy szerzetes házban kell lenni, az iskolatermek pedig a földszinti helységekben, mindez időbe kerül és költségbe; másodszor tudnunk kell, hogy mi segítséget tud adni élelemben és ruházatban, mivelhogy a város nagyrészt romokban van, sőt a közeli szomszédos falvak is, házak is, nincs meg a lehetőség a fenntartásra, nehéz helyzetben vannak a mieink, mondhatnám, hogy csak nagy fáradsággal, üggyel-bajjal tudnák fenntartani magukat abban a városban, amely egykor ezen szerencsétlenség előtt mindent meg tudott adni, biztosítani. Ennélfogva mielőtt megkezdenék a tanítást az iskolában, tisztázzák ezt a két kérdést. Bisignanóból nem írnak semmit sem, mint ahogyan előbb mondogatták, hogy nagyon megrongálódott a földrengésben. – Hogy az illető asszonyoknak leckéket adjanak, majd megírom a módját, hogy mihez tartsák magukat, hogy eleget tehessenek kérésüknek. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 10.) – „Arra kérem Atyaságodat, hogy a Porta Realei ház ügyének tárgyalásában Atyaságod kérje ki, hallgassa meg P. Carlót és az ő érveit, és amennyire lehetséges, legyen rajta, hogy az említett atyát megnyugtassa és sem vele, sem a Duchescaival ne tárgyaljon parancsoló módon, hanem éreztesse meg velük, hogy az ön lelke kész arra, hogy segítségére legyen mindegyiknek, így kívánja meg ezt, fontos ez az obszervancia szempontjából, hogy Atyaságod legyen egyetértésben a házi elöljárókkal, így lesz meg a békesség a házak között.”
„A Sig. Principe Gio Battista Giudice Carriera Maggiore di S. h. – a király futára, követe, azt kérte tőlem ezen nemesember útján, aki itt a postaügyeket intézi, hogy az ő kérésére járulja hozzák, hogy fr. Marc' Antonio Nápolyba költözködhessék, Atyaságod menjen el hozzá tisztelgő látogatásra és mondja meg neki, közölje vele, hogy hozzájárulok, hogy az említett fratello Nápolyban lehessen öregedő atyjának vigasztalására mindaddig, míg S. E. jónak látja és Atyaságod mondja meg az említett fr. Marc' Antoniónak, hogy szolgája meg ezt a kegyet azzal, hogy nem lesz kárára lelki életének. – Hallom hogy az elmúlt ünnepeken egynéhány iskolás gyermek szolgált az ünnepi miséken karingbe öltözötten és nem engedték meg, hogy a fratellók szolgáljanak, ami nagy zavart keltett és szenvedélyességre nyújtott alkalmat és ne küldje, ahogy már írtam, P. Gio. Domenicót újabb intézkedés nélkül.” – (Róma, 1638. ápr. 10.) – „Atyaságod küldje Campiba fr. Evangelistát, aki Cosenzából jött és vele együtt fr. Giacintót szépírás és számtan maestrónak, mivelhogy mindketten arról a tájról valók és a campi ház jól áll.”
„Hallom, hogy Atyaságod feleselgetni szokott az elöljáróival, ami igen súlyos hiba és nyilvánvaló jele a kevélységnek, amit nem tudom, hogy egyesek a mieink közül mire alapítanak, felszólítom, buzdítom az alázatosságra, amely egyetlen útja az alázatosságnak, máskülönben mortifikációban részesül és ebben nem leszünk tekintettel arra, hogy miféle kegyeket élvez az emberek részéről, amelyeknek elsősorban arra kellene szolgálniuk, hogy elősegítsék a szerzetesi tökéletességet, nem pedig arra, hogy engedetlenségre késztesse az elöljáróval szemben. Remélem, hogy a jövőre Atyaságod és egynémely mások is telve önszeretettel megoldják a problémát abban, azzal, hogy helyesen gyűlölik önmagukat és igazán szeretik a jó Istent. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 10.)
„Odaérkezik P. Ottavio mint fr. Anselmo di S. Francisco útitársa, akinek a számára azt az engedélyt kérték, hogy küldjem Nápolyba súlyosan beteg édesanyjának a meglátogatására, amelyről máshonnét értesültem, Atyaságod intézze el, hogy elmenjen meglátogatni sociussal, aki pap legyen és példás életű. És azután, hogy P. Ottavio tíz napot pihent, adja neki útitársul fr. Thomaso di S. Michelét, aki azt írta nekem, hogy kész mindig a cipészmunkákat végezni, csakhogy Rómában lehessen, ha úgy gondolja, én szívesen veszem, hogy jöjjön, másképpen ne legyen, azonfelül útitársul adhatja még fr. Appiót, mindketten jöhetnek, mert úgy rendelkezem, természetesen fr. Thomasót illetőleg megismétlem, amit előbb mondtam. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 14.) – „Ha a mieinknek nehézségbe ütközik Cosenzában és Bisignanóban az ellátás, jöjjenek Nápolyba, és majd elrendezzük, hogy mi lesz.”
„Megírtam az építkezést illetőleg, hogy minden más előtt a kért kőfalait emeltesse fel, hogy a szomszédos házakból ne láthassák a mieinket és javíttassa meg mindent, ami szükséges.” – (Róma, 1638. ápr. 14.)
„Ha fáradalmainkat, amelyeket hivatásunkból kifolyólag vállalunk, csak emberi tekintetből vállalnánk, akkor nagyon szerencsétlenek lennénk, de végezzünk mindent Isten iránti szeretetből, aki majd bőségesen visszafizet nekünk. – A tanuló ifjak, jól lehet, még nagyon kis gyerekek, ha kívánságunk az, hogy Rómába jöhessenek tanulni, mert nemes emberek módjára öltözhetnek, akik otthon talán nagyon egyszerűen öltözködnek és így ezzel zaklatják szüleiket, hogy küldjék őket Rómába és ők, hogy kedvükre tegyenek, ide küldik őket Rómába, jól lehet minden szempontból előnyösebben és kevesebb kiadással, költséggel tanulhatnának otthon, de ha mindennek ellenére itt akarnak járni iskolába délután ... de ha a jó Isten így engedi, nekünk igazodnunk kell Isten akaratához. Örülök annak, hogy tanítja Ms. Francesco Tabarro unokaöccsét, foglalkozzék vele mindaddig, míg annyira elsajátítja az alapvető ismereteket, hogy mehessen a Collegio Romanóba, legyen arra nagy gondja, hogy növendékek legyenek, amennyire csak lehetséges ránevelni őket, buzgók, Istenfélők, járuljanak gyakran a Szentségekhez, aminek a jutalmát a más világon várjuk. – Ha valami szüksége van, csak írja meg! Az ön szülőföldjét nem érte a földrengés, de a cosenzai házunk földig lerombolódott, Bisignanóból nem kaptunk újabb értesítést, hogy milyen károsodás érte őket. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1638. ápr. 15.)
„Nagyon jó lenne, ha Atyaságod érdeklődne, hogy kis is az a Stefano de Saro tulajdonképpen és megtudni tőle, hogy mit akar, hogy egyszer már eligazíthassuk az ügyét és utána kell néznie a dolognak, mert máskülönben nem lehet orvosolni, nem jó sokáig gyötrődni ezekkel az aggályokkal. – Ha P. Gio. Domenico a köv. héten nem lesz Nápolyban, írok neki levelet, mert nagy szükségem van szolgálataira Szicíliában és mivelhogy már ezentúl nem lehet megszállni Cosenzában, Paolában kellene hajóra szállni, ezért hát Atyaságod írjon neki, hogy majd küldök neki levelet, hogy legyen készenlétben szolgálattételre. Küldje minél előbb Campiba fr. Evangelistát és ha lehetséges, fr. Giacintót is, ám de ez utóbbit ott tarthatja egy újabb intézkedésemig. P. Vincenzo és társának érkezése már felesleges. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 17.) – „Arról értesít fr. Agostino del SS.mo Rosario fratello, hogy az orvosok azt ajánlják neki, hogy levegőváltozásra van szüksége, Atyaságod nyugtassa meg és a lehetőségekhez képest adjon meg mindent, tegyen kedvére P. Thomaso della Passine atyának.”
„Áttanulmányoztam f. h. 11-én írt levelét, amelyben közli, hogy negyven tehén gondja foglalkoztatja, ha nem is volna más gond, csak az, hogy ezeknek legelőt biztosítsunk és szénát, takarmánypajtát, akkor még csak meglennénk valahogyan, de arról nem adott felvilágosítást, hogy kinek a kötelessége fizetni és eltartani két-három embert, akik gondozzák a teheneket, főként a sajttermelés idején, mert ha mindez a kiadás a Collegiót terheli, nem hiszem, hogy ez kifizetődik nekünk. – P. Stefano valószínűleg május végén, jún. elején ott lesz és ő majd akkor megkapja az intézkedést, hogy mit kell tennie. Addig is legyen rajta nagy igyekezettel, hogy egy kis pénzt tudjon küldeni, mert itt állandóan a kiadások vannak napi renden és ha majd odaérkezik P. Stefano, el lesz rendezve P. Bernardino sorsa és az öné is. Ezeket akartam megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 17.)
„Alulírott szerzetesek, hűséges fiai Atyaságodnak, a legalázatosabban azzal a névvel, ahogyan be vannak jegyezve a hiv. könyvekben, különféleképpen a záradékkal »Operario« teszik meg az előterjesztést, mivelhogy a Szerzet nem akarja őket a »klerikus«-ok közé sorolni, mint ahogyan ők első belépésük alkalmával kérték, hanem csak meghagyta őket a laikus keretben VIII. Kelemen és VIII. Orbán pápáknak dekrétumával ellentétben, amelyek tiltják, hogy valakit csak laikusnak vegyenek fel huszonegyedik életéve előtt és fogadalomra bocsássák a huszonegyedik életév előtt, annak betöltése előtt mint ahogyan az aláírottakkal megtörtént, ami egyezik azzal, amit Atyaságod is több alkalommal is igazolt, hogy nem laikusok, ezt várták az atyák is a legutóbbi egyetemes káptalanon éppen úgy mint azok, akik mindig úgy látták, hogy a kérelmezők minden klerikális teendőt egész Itáliában, a Kegyes Iskolák Intézményében olyan odaadással és a Szerzet dicsőségére végezték, ahova csak küldte őket Atyaságod, hogy ezt a tévedést korrigálni kell. De látván a kérelmezők, hogy a káptalan csendben elsiklott az ilyen irányú intézkedés mellett, nem akarták megújítani a fogadalmakat, a Konstitúciók értelmében és minthogy ők a huszonegyedik életév betöltése előtt tették le a fogadalmat, minden egyes alkalommal, amikor a Szerzet úgy tekintette őket mint laikusokat, ők hangsúlyozták, hogy a fogadalommal vállalt szerződés semmis lenne, ha a szerződő felek szándékaival teljesen ellentétben lenne isteni és emberi törvények alapján kötelezni arra, amit sohasem fogadtak szabad akarattal és nem is fognak soha fogadni olyan formahiány miatt, amit a föntebb említett pápák határoztak meg, állapítottak meg, amiért is Atyaságod kívánván az egyetemes nyugalmat és az igazságot, elrendelte, hogy egy általa meghatározott időben terjesszék érveiket a »Sacra Congregazione de Vescovi e Regolari« színe elé, amit a legkészségesebben meg is tettek, amely kegyeskedett az ügy előadójának megtenni Sig. Card. Santit, akinek azonnal bemutatták írásaikat, idézvén a Prokurátor Generálist, hogyha volna valami észrevétele, terjessze elő, és még mivel semmi válasz nem jött, úgy látszik, hogy az ügy el fog húzódni sokáig, nem helyénvaló, hogy mindenki saját maga naponként járja a szentszéki bíróságokat, arra kérik Atyaságodat, hogy kegyeskedjék számukra engedélyezni, mint prokurátort megbízni P. Ambrosio della Concezione atyát azzal a feljogosítással, hogy egy külső valaki lehessen helyettese, hogy így ne legyenek kénytelenek személyesen eljárni, hogy nagyobb nyugalommal élhessenek hivatásuknak, nem szándékozván ezzel a prourátori küldetéssel kivonni magukat az ötvi(?) idézés alól, amit már »in solidum« megtettek. Egyebekben maradnak Atyaságodnak mindenkor hűséges fiai.” – Hét aláírással. – „Hozzájárulok ahhoz, hogy a fent említettek képviselője prokurátorként a nevezett P. Ambrosio legyen.” – (Róma, 1638. ápr. 21.) – Giuseppa della Madre di Dio Ministro Generale. – „Én, Gio Battista di S. Bartolomeo az Isten anyjáról nevezett szegény papoknak, a Kegyes Iskolák Szerzetének a fent említett Isten Anyjának nevezett József atyának, a Generálisnak a megbízásából jegyzője, megerősítem, hogy fenti kérvénynek az aláírása az említett Generális atyának, az Isten Anyjáról nevezett József atyának az aláírása és az igazság bizonyságául saját kezűleg írtam ezeket. Kelt Rómában, a Kegyes Iskoláknál, a mai napon, 1638. ápr. 21-én, én Gio. Battista di S. Bartolomeo megbízott jegyző.”
„Örülni fogak annak, ha az építkezések az eredeti terveknek megfelelően haladnak előre.” – (1638. ápr. 21. Róma.)
„P. Stefano Chietibe ment, remélem, hogy május végére Cesenában lesz. Ami Sig. Lorenzót illeti, nem tudok semmit sem, de majd utána érdeklődöm. Ami Sig. Rovarelli ügyét illeti, ami már ott egyszerűen el lett intézve, itt most kezdődik a per. Írhatna a jövőben P. Stefano helyett
P. Antonio Mariának és legyen arra gondja, hogy bemutassa a tilalmat az Apátság atyáinak. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem, hogy az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 24.)
„Atyaságodnak a f. hó 17-én kelt levelére válaszolva közlöm a következőket: Atyaságodnak kell utána néznie, járnia, hogy az összes peres ügyeink Sig. Reggente Tappia elé kerüljenek, ahogyan ez szokásban volt és igyekezzék kieszközölni a Vicerétől egy rescriptumot, hogy ne kelljen a mieinknek a törvényszékre menni és inkább megegyezés alapján, mint az igazságosság útján szüntessék be, fejezzék be a pereskedéseket. – Azok után, akik arra kaptak rendelkezést, hogy Messinába menjenek, a hajóviteldíjat Messinában fogják kifizetni, Nápolyban adjanak nekik néhány napi útravaló élelmet. Írok P. Gio. Domenicónak és Atyaságod minél előbb küldje utána a zárt levelet Cosenzába, vagy ahol éppen van, hogy azonnal induljon útnak és menjen Palermóba, erről ne legyen semmi vita, ellenkezés Atyaságod hajtsa végre ezt a rendelkezést a szent engedelmesség nevében, igen rosszul érintene engem, ha nem hajtanák végre jelen intézkedésemet. – Ami pedig a Sig. Riariónak járó pénzt illeti, fizessék neki a Sig. Vito Giacomo háza után járó bérletből mindaddig, míg ki nem fizették a 200 scudit. – Gondja legyen arra Atyaságodnak, hogy megőrizze a békességet a fratellók között és a klerikusok között, semmiképpen se mutasson részrehajlást egyik fél felé sem, hanem mint atya, legyen segítségére valamennyinek, főként abban, hogy megtartsa őket békességen. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 24.) – „A campi fr. Prosperót, aki gyengélkedik, amit megerősít a nekem megküldött orvosi bizonyítvány, Atyaságod küldje el Campiba fr. Evangelista és fr. Giacinto társaságában, kíséretében és maradjon ott egy újabb intézkedésig. – Atyaságod bizonyára tudja, hogy az egyetemes káptalan úgy intézkedett, hogy ne tartsunk világiakat a házban, ezért bocsátottam el Sig. Cosimo Vammecit, a mi Urunk alamizsnás mesterét, aki évente több mint 100 scudit fizetett, hasonlóképpen a jó öreg D. Pietro degl Organit, ennélfogva ön is vegye figyelembe ezt a dekrétumot és hajtsa végre, jól lehet, szabad néhány napi halasztást adni egyik-másiknak szíves szeretetből.”
„Atyaságodnak f. hó 8-án írt levelét 23-án kaptam meg, nem szükséges egyelőre, hogy Carmagnolába menjen, mivelhogy P. Giacomo azt írta nekem, hogy ápr. 15. vagy 18. körül Carcareban lesz és értesíteni fog engem a Carmagnolai dolgokról és meg fogja küldeni a Kegyes Iskolák számára kijelölt hely tervrajzát, alaprajzát. – Nem csak a klerikusok, hanem a »fratelli operarii« is szeretnének papok lenni, mert látják, hogy a papok nem sokat törődnek az iskolával, hanem azzal a mentegetőzéssel, hogy ők gyóntatók, egész héten át tétlenkednek, remélem, hogy majd az Úr segítségünkre lesz, ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1638. ápr. 24.)
„F. hó 22-én kelt legutolsó levelében azt írja, hogy szeretne Rómába jönni, de ez nem csak, hogy fáradsággal jár és személyi életveszedelmekkel, hanem még azonfelül nem csekély költségbe is, végeredményben a lényeget megírhatja pár szóval is anélkül, hogy ezért Rómába kellene jönnie. – Hogy bérbe adjuk vagy eladjuk ... megoldás rá, mert ha találnának valakit, aki jól megfizetné a birtokot, amelyet a b. e. kardinális vásárolt meg magának, nincs sem idő, sem alkalom az eladásra, mert nincs mibe belefektetni a pénzt, főként nem a kegyes alapítványi bankokba, amely alig fizet négy százalékos kamatot. – Hogy bérbe adjuk, úgy tetszik, mintha ez szolgálná világosan a Collegio előnyét, javát, de ezt sem lehet elintézni az ottani tapasztalt ember tanácsának a kikérdezése nélkül, és azok nélkül, akik ezt végrehajtanák, megvalósítanák, én nagyon nehezen megvalósíthatónak gondolom, mert nem tudok arról, hogy valahol is bérbe adták volna a kegyes alapítványok javait. – Jó, ha tudomást szerez arról, hogy a ház szűke miatt, ahol a Collegio volt, egy másik házat szereztünk Sig. Ottavio Roberti mellett, mielőtt eljutnánk Sig. Cesariniék elé, amelyért évi 120 scudi házbérfizettség jár és május elsejével kezdődik a fizetési kötelezettség, amikor is 60 scudit kell fizetnünk, ennélfogva nagyon szükséges, hogy pénzhez jusson, hogy küldhessen ide minél előbb. Azt mondták nekem, hogy ott a birtokon levő jó csikóért jó összeget ígértek és ne akarta eladni. Pedig legyen rajta, hogy minél előbb küldjön pénzt. – Jól tudott sáfárkodni Sig. Rovarelli ügyében, nagyobb per lett belőle, mint amilyennek kezdetben indult. Készpénzt akartam és nem birtokot, ezzel is csak csalódtunk, az alapjavak ellenértékéül pénzt és nem terméshozam után, értesítsen, ha van valami szerződésféle. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. ápr. 28.)
„P. Stefano szerzett egy orgonát Faenzában, amely don Pietro Sclavié volt, amelyet beszerelhetnek a mi ottani kis templomocskánkba, de azt hallom, úgy értesültem, hogy nem szándékainknak megfelelő, mivelhogy nagyon megviselt és mivelhogy az említett don Pietro nem tartózkodik otthon, a házban, visszaveszi az orgonát úgy, ahogyan van, ezért hát kedvességed küldje vissza az orgonát Faenzába úgy, ahogyan volt, ne hiányozzék sem síp, sem más dolog belőle és ezt minden vita, ellenkezés nélkül intézzék el minél előbb. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1638. ápr. 29.) – „Amikor elintézi ezt az ügyet, az említett Don Pietro rokonaitól kérjen egy átvételi elismervényt.”
„A jelen levél átadója azt mondta nekem, hogy Atyaságoddal Aquila közelében találkozott, remélem, hogy azóta egészségesen meg is érkezett Chietibe, ahonnét várom az értesítést, hogy mit tapasztalt az örökségi, hagyatéki dolgokban, mint ahogyan részletesen informálta fr. Giacintót. – Itt nincs semmi újság, hacsak az nem, hogy az elmúlt keddre össze volt hívva a Signatura Congregazione, amelyen a mi Urunk személyesen elnökölt volna és másnap szerdán kellett volna elutaznia a Castellóba, de el lett halasztva, le lett állítva a Signatura keddi összejövetele és a Pápa mindezideig nem ment a Castellóba. Azt mondják, hogy egy kissé gyengélkedik. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 1.)
„A mi atyáink türelmetlenek, akik nem tudják nyugodtan kivárni az audienciára nekik kitűzött napot, hogy a mi ügyeinket beajánlják Sig. Reggente Tappiának, aki talán hamarosabban befejezné a mi peres ügyeinket megegyezéssel mint pereskedés útján, ami nagyon jó lenne nekünk még akkor is, ha valamit el is veszítenénk az egyezkedés folytán, de a mieink szívesebben futkosnának a törvényszékre, minthogy függjenek a Sig. Reggentéből és Sig. Aniello de Falco peres ügye is nehezen oldódik meg másképpen, mert a pert húzni-halasztani, egyszóval pereskedni ő jobban tud, mint száz rendtársunk együttvéve. A múltban az elöljárók szinte provinciálisi, generálisi hatalommal éltek és még ma is szeretnék azt fenntartani, de csalódnak, de csak ábránduljanak ki szépen ebből az elgondolásból, mert ha tudná a helyi elöljáró, hogy évente kétszer-háromszor ... ... a Generális és a Provinciális iránti engedelmesség, főként olyan dolgokban, amelyek nem sértenek senkit, de legfőképpen a személyek áthelyezésében, mivelhogy a Generálisnak joga van ahhoz, hogy minden ház sajátos ügyeiben intézkedhessék és néha úgy kerül sorra, hogy egy valakit az egyik házból, a másikat a másik házból szólítson, mozdítson. – Megírtam Palermóba, hogy tegyenek eleget annak a húsz mise elmondásnak. Át fogom olvasni, tanulmányozni P. Carlo levelét és megírom neki, hogyha egy kissé türelmesebb lenne és alázatosabb, nem kiabálna egyesekkel annyit, hanem atyai szeretettel kellene igénybe venni minden egyes tehetség szolgálatát, kezdje meg mindig először ő munkát ... ... nekünk, akiknek kormányoznunk kell másokat, aki nem tud kormányozni ... ... Ami pedig a szentelést illeti, ha én adtam is egyeseknek engedélyt, akik talán meg is érdemlik, mondják meg fr. Marc Antoniónak és másoknak, hogy nem követek el velük szemben igazságtalanságot, mivelhogy most van elég papunk, akik nem sok jó példával járnak elő, egyáltalában nem helyes dolog, hogy gyarapodjék a rossz példaadás, minek gyarapítsam azoknak számát, akik csak rossz példát mutatnak. És hogy egyesek azt mondogatják, hogy nem tudnak a Szerzetben kormányozni, erre csak azt felelem, hogy ennek az oka abban van, hogy az alattvalók nem tudnak engedelmeskedni az elöljáróknak. – Ami a cosensai házat illeti, nem gondolom, hogy azt olyan hamar, gyorsan újra birtokba kell venni, ahogyan P. Gasparo véli, mert nem akarom semmiképpen sem, hogy addig visszatérjenek, míg helyre nem hozzák a házat, mint szerzetesi lakást, házat, nem úgy mint ahogy annak előtte volt, még ezt feltéve, hogy meg is lesz, de míg akkor hátravan annak a megoldása, hogy honnét élnek meg a mieink, mivelhogy annak a vidéknek a lakóinak elég lesz jó néhány éven azzal törődni, hogyan tartsák fenn saját családjaikat. – ... megírtam már annak előtte, hogy tartsák számon az ő hiteleit, fontolják meg, hogy nem peres ügyek-e és hogyan lehetne megoldani, a hozzávaló magatartásunkat. – Nagyon jól tette, hogy megtiltotta, hogy valaki is engedélye nélkül kimenjen Posillipóba, adja ezt írásban is, mivelhogy azon a helyen több botrányos dolog esik meg, mint Isten-szolgálat. – Ha nincs annak akadálya, hogy P. Francesco di S. Carlo Campiba menjen, nyugodtan küldje csak oda és értesítsen engem arról, hogy P. Gio. Battista di S. Bernardo, aki ott volt, de elment Calabriába, hogy visszament-e Campiba, vagy pedig a maga feje szerint a maga feje után indulva nem ment-e Szicíliába? Ezeket akartam ez alkalommal megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 1.) – „Azt írja nekem fr. Salvatore della Nativita, hogy már néhány hónapja, hogy befejezte a próbaévet, szeretné letenni a fogadalmat, Atyaságod írja meg nekem, hogy miféle szerzetes az illető és hogyan lehetséges, hogyan történhetett meg, hogy annyi hónap elmúlt fogadalomtétel nélkül. – Én úgy látom, hogy házanként válasszanak három papot P. Gasparónak és Atyaságodnak irányításával, közbenjöttével, hogy így oldják meg az egyik házunk is meg a másik háznak is a questálási problémáját, hogy zúgolódás, elégedetlenkedés, morgás nélkül élhessenek, aztán az a ház, amelyiknek módjában van, legyen segítségére a másiknak.”
„Amikor már megírtam levelemet, akkor jutott eszembe, hogy írjak arról a szerencsétlen P. Gio. Battista di S. Bernardo atyáról, aki egy nemesember útján zaklatott engem, megengedtem, hogy Frascatiba jöhessen azzal a feltétellel, hogy más szerzetbe kell átlépnie, amelyet maga választhat ki, hogy segítségére lehessen nővéreinek. Hallom, hogy még utoljára is csinált valami rendetlenségeket Campiban, Calabriába lett küldve, ahova megérkezve visszatért és most nem tudom, hogy merre jár, Atyaságod értesítsen engem erről a dologról, amennyiben tud róla. – Nagyon örülök annak, hogy lefizette a pénzt, amit P. Ludovico hagyott úgy arra, akinek semmi része sem volt sem az egyik, sem a másik részről. És Atyaságod nagyon nyitott szemmel figyelje az ottaniaknak a magatartását, akik annyira természetes fiai a vidéküknek, akik nem is tudják elgondolni, hogy máshova is kerülhetnének. – Mindenképpen legyen arra gondja, hogyha amíg nem tudják visszatéríteni Sig. Riariónak a 200 scudit, adjanak neki más formában ellenszolgáltatást nyolc-tíz százalékos térítést, én úgy gondolom, hogy ezt meg lehet tenni jó lelkiismerettel, nyugodtan. – Ha még nem küldte volna el P. Gio. Domenicónak a levelet, küldje hamarosan és Atyaságod iparkodjék nekem számot adni arról, hogy vannak az ellátást illetőleg a Bisignanóbeliek, hogyan tudják fenntartani magukat és mi van a cosenzabeliekkel, akikről mindezideig nem tudunk semmit sem. Egyébként írtam egy másik levelet. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 1.) – „Írtam az előző levelemben, hogy alakítsanak három papból álló együttességet házanként, ahol megtárgyalhatják a nápolyi két háznak a kormányzását, vezetését és a helybeli elöljárók eljárásmódját, hogy ne akadályozzák annyira a Provinciálist. P. Luca térjen vissza Rómába, ne engedje, hogy továbbra is ott tartózkodjék.”
„Megkaptam a levélküldeményt a Serenissimo Sig. Card. Di Savaria részére küldött levéllel együtt, amelyet a lehető leghamarabb eljuttatunk rendeltetési helyére és rajta leszünk, hogy szerencsés kimenetele legyen. Atyaságod arról nem számol be, hogy miféle helyet jelöltek ki a mi intézményünk számára, vajon az-e, amelyről azt írta, hogy Sig. Cavaliere Pietro Novelle tartja készenlétben, vagy más terület lesz és hogy az épület készen lesz-e a legközelebbi november hónapra és megszerezték-e ott az összes kolduló rendek szükséges hozzájárulását, hogy ott megtelepedhessék egy másik kolduló szerzet és itt várakoznunk kell néhány napot Orbán pápa urunk gyengélkedése miatt, aki kedd óta senkit sem fogadott kihallgatáson. Válaszolni fogok a tanácsos uraknak, mihelyt megtörtént a kihallgatás és tárgyalhattam a Serenissimo Sig. Cardinalissal. Ezeket akartam jelenleg megírni.” – (Róma, 1638. máj. 1.)
„Levelemmel együtt küldöm a letiltást a hagyatéki javakat illetőleg, amelyet ma este hoztak meg nekem az esti »Ave Maria« harangszó után, nehogy még ezentúl is zaklassák önt az ottani szerzetesek. Megkaptam az utalványt a száz scudiról faenzai pénzben utalva, amely éppen jókor jött, hogy fizessem a növendékek számára bérbe vett ház után a járandóságot, amely a Sig. Roberto Roberti háza mellett van, mielőtt elérkeznénk a Sig. Cesariniék háza elé, eddig még nem adták meg a felhatalmazást arra, hogy kiadjuk bérbe a Collegio javait és Congregázió ülés nincs a köv. hétig, itt sokan azt tanácsolják, hogy adjuk ki bérbe a birtokokat, főként ahol szőlők és erdők vannak. – Híradással vagyok, két órával ezelőtt tudtam meg, hogy az ön testvérét, Bernardino Savót tegnap temették el a S. Maria in Trasteverében, most jövök, érkezem vissza, meglátogattam az özvegyet, aki egy kis fiúval és egy leánykával marat, ő maga pedig áldott állapotban van, még ezidén elvégezteti az aratást, a termésbegyűjtést, aztán visszavonul ettől a munkakörtől, mindössze négy napig volt beteg, részesült az összes szentségeken és a szentek halálával halt meg. – Híre jött annak, hogy Palermóban meghalt Sig. Card. D Oria. A Pápa még mindig gyengélkedik, nincs még kihallgatás, de annyit lehet hallani, hogy nem súlyos a betegség. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1638. máj. 8.) – „A Code levelét meg fogom mutatni Sig. Panicolának, aztán majd visszeküldöm.”
„A fratellók kérelme, akik azt követelik, hogy nyilvánítsák őket klerikusoknak, ezen a héten nem kerülhet előterjesztésre, nem biztos az sem hogy arra sor kerülhet-e a jövő héten. Ezért jónak láttam, hogy P. Vincenzo menjen haza Nápolyba, ne várakozzék addig, míg beállnak a meleg napok, és a levegőváltozás veszedelemmel is járhat és azonkívül itt sincs hiány abban, aki szorgalmasan eljárjon az ügyben, ahogyan megköveteli az ügy és minden héten híradással leszünk. – Ami pedig a questálást illeti, megírtam már, hogy mihez kívánom, hogy egyezkedjenek meg, hogyan tudnák a házak az adósságokat rendezni és ami az egyikhez tartozik, azt ne vállalja a másik, ha pedig már vállalta volna, akkor szolgáltasson elégtételt vagy pénzben vagy annyi misével és ne várják, hogy nekem kelljen rendet teremtenem, ha nem tudnának megegyezkedni. – A cosensai és a bisignanói ügyekben ne ígérjenek semmit és ha a jelenben nem tudják biztosítani az Intézményt, akkor nem fognak ott lenni, legföljebb ketten mindaddig, míg meg nem történnek a tárgyalások az új módozatról, hogy miképpen is lennénk a jövőben és Atyaságod pedig adjon nekem mindenre kiterjedő részletes jelentést, hogyan állnak a dolgok? – Értesítsen arról, hogy mit tudnak P. Gio. Battista di S. Bernardo atyáról és hogy P. Gasparo elutazott-e Palermóba, ahova együtt kell mennie P. Gio. Domenico della Croce atyával. Egyebekről írni fogok majd a legközelebbi szombaton. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1638. máj. 11.)
„Ma, május 12-én délelőtt hozta Atyaságod levelét az a pap, aki Rómába jött, hogy elintézze a Urgelli püspök egynémely ügyét és vele volt más két pap ugyanabból az egyházmegyéből, akiknek felajánlottam szolgálataimat mindabban, amit csak meg tudok tenni. Atyaságod és fr. Alberto leveléből megértettem, hogy szerencsésen megérkeztek Sanahujába(?) és hogy a Mons. Vescovo személyesen fogadta önöket, akit köszöntsön nevemben és csókolja meg szent ruháját. A noviciátus megalapítására alkalmasabbnak találom Guissonát mint Sanahuját és ha az Úr megengedi, hogy létrejöjjön, létesüljön ott noviciátus, akkor majd én kellő időben küldeni fogok megfelelő embereket, mert remélem, hogy nagy eredményeket fognak elérni annál a Nemzetnél, amely az idegenekkel szemben, ha azok megbecsülik magukat, szeretetreméltó tud lenni és kegyes sokkal inkább, mint akármelyik más nemzetség. Mindennapi imádságomban kérem az Urat, hogy segítse meg Atyaságodat ebben az alapítási fáradozásban, tudom, hogy a Mons. Vescovo, hogy a püspök mindenben segítségére lesz. És mivelhogy gyakran jönnek futárok Barcelonából Genovába, remélem, hogy minden hónapban küldeni fog értesítést. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1638. máj. 12.)
„Igen nagy vigasztalásomra van, amikor annak hírét veszem, hogy Atyaságod szinte állandóan az iskolában tartózkodik, ami jó példával szolgál, hogy hasonlóképpen cselekedjenek a többiek is, és engedje meg a jó Isten, hogy mindnyájan megértenék, hogy milyen nagy érdemül szolgál, hogy a jó neveléssel segítségére vagyunk a gyermekeknek, legfőképpen pedig a szegényeknek, akkor bizonyára mindnyájan versenyre kelnek, hogy ki tudna többet tenni érdekükben és nagy könnyebbséget és vigasztalást lelnének munkájukban, mert a szeretet megkönnyebbíti a fáradozást, főként amikor Isten iránti szeretetünk visszatükröződik felebarátainkon. – Nyári időben, ünnepnapokon és vakációs napokon az elmélkedő imát végezhetik a napközi pihenés, alvás után, mert ha estére halasztják, kevesen vannak jelen, Rómában is ezt a szokást kezdtük bevezetni. – Ami pedig fr. Ludovico esetét illeti, megmondhatja neki, hogy én nem adhatok neki engedélyt, hogy visszamehessen a világba, még a Pápától sem kapja meg ő sem olyan könnyen az engedélyt, mint ahogyan ő azt hiszi. – Atyaságod mint elöljáró minden hónapban látogass végig a szobákat, hogy nem tartanak-e ott valamit mint sajátjukat, hasonlóképpen az elöljárónak a feladata, hogy nézzen utána, hogy kinek van szüksége ruhára, fehérneműre, lábravalóra, ingre, ezekről mint szükséges dolgokról, gondoskodjék. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 15.)
„Ha a mi szerzetes atyáink felértenék, hogy milyen nagy dolog az, mennyi lelki előnnyel jár, hogy Isten iránti szeretetből fáradozunk, dolgozunk, akkor bizonyára egy percig sem tétlenkednének, lustálkodnának és ha éppen azt az időt, amelyet nem a gyermekek oktatására fordítanak, amit a mi szabályzataink nekünk előírnak, arra fordítanák, hogy olvasgatnák Szent Terézia művét a tökéletesség útjáról, saját magukon megtapasztalnák, hogyan fellángolna a szívük, mivelhogy az említett Szent írásainak igen nagy hatása van arra, aki nagy odaadással olvassa azokat. – Ha pedig az ősszel Atyaságod Carmagnolába igyekszik menni, úgy készüljön fel, hogy jó példát adhasson a szerénységről és az alázatosságról, akkor Isten küldi, hogy eljárjon küldetésében. Mindaddig is gyakorolja magát ebben az értelemben, hogy ne csak az elöljáró és a ház többi tagjai épüljenek buzgó magatartásán, hanem a világiak is lássák a jó példát, szolgáljon nekik is épülésükre, ugyanazt mondja meg P. Hilariónak, nem szeretném, ha meghiusítaná a reménységemet, a számításomat, amellyel mindig voltam az ő fegyelmezettségét, obszervanciáját és erényességét illetőleg, ezért hát legyen rajta, mint egyike a legrégiebbeknek, hogy mindenben és minden által nagy erényességével jó példát adjon. Ezeket akartam jelen levelemben megírni, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 15.)
„Mindezideig, szombat délig nem érkezett meg P. Luca a Nápolyban beöltözött novíciussal. Biztosra vesze, hogy P. Gio Domenico Cosenából Palermóba ment P. Andrea helyébe, ahol mint írtam, a ő elöljárósága alatt fog szolgálni P. Gasparo, szerintem teljesen elhibázott dolog lenne valakit a mieink közül Cosenában tartani, ahol nádkunyhóban, barakkokban, deszkabódékban laknak , kitéve minden kellemetlenségnek, ilyen körülmények között a mieink semmi hasznára nem volnának senkinek sem az ottani nép közül, szerintem legjobb, ha valamennyit Nápolyba rendeljük, nézzen utána, szerezzen be információt, érdeklődje meg, a Bisignanóban levők el tudják tartani magukat úgy, anélkül, hogy koldulni járnának, a jelen körülmények között a szomszédos falvakban, kastélyokba, ha majd megbízható értesülést szerzett be, tegyen nekem jelentést, hogy megfelelően gondoskodhassunk róluk és ha arra gondolok, hogy a földrengést megelőző időben az említett városban milyen fáradságos küzdéssel tudták megszerezni a mindennapi élelmet, szánalomraméltóan körüljártak keresvén, questálván azt a kis szegényes alamizsnát, hogy fenntartsák az intézményt, most ezek után el lehet képzelni, hogy mennyire nyomorúságosabb a soruk. – Fr. Ambrosio, aki nem akarta vállalni, hogy hónapig tanítson valakit otthonában és hogy aztán jöjjön vissza, kevés önismerettel, Isten súlyos megbántásával, egy éjjel titokban megszökött, mint neveletlen vendég, senkitől el nem köszönve, szétrombolta a kapu egyik reteszét és meglépett, nem törődvén az aposztáziával sem pedig az én rendelkezésemmel, hogy várjon egy hónapot, ezért 15 napi súlyos büntetést érdemel, sőt nagyobbat, szobafogságot, hogy mások is okuljanak rajta, hogy mi várna rájuk hasonló esetben. Értesítsen Atyaságod, hogy beismerte-e hibáját és akkor megkaphatja a feloldást és ha el akar menni kapucinusnak vagy valami reformált sarusnak, adják meg neki az engedélyt, hogy próbálja meg, hogy megtalálja-e nyugalmát másutt, magával hordozván nyugtalan természetét ... Ami pedig ...... ami bizonysággal rendelkezünk, de amit nem lehet átruházni az iskolára, mert igen nagy kellemetlenséggel járna azokra nézve ... amikor látják a tapasztalatlan ifjúságot és nem fognak megállni, hogy ezentúl zaklassák őket. Addig is még egy kis segélyt lehet nyújtani azon vidékieknek, kezdvén a szomszédokkal, szükséges lesz, hogy tanítsunk másokat is, de nem helyes dolog, hogy ahol a novíciusok vannak, hogy ott más személyek is legyenek, akik akármilyen értelemben is zavarhatják a lelket, ez a novíciusokról, feltéve, hogy csak noviciátus volna ott, van-e ott valaki abban a Provinciában, aki alkalmas lenne arra, hogy nevelje és az igaz tökéletesség jól fegyelmezett szellemét közölné a novíciusokkal, főként ha hozzá voltak szokva ott bent a Városban, hogy egy bizonyos szabadsággal élhettek? Imádkozzunk, hogy megtaláljuk a megoldást és ha most nincs is kilátásban egy épület vagy nagy ígéretek, amelyek kényszerítenek bennünket, hogy úgy legyen, ahogyan Isten tudja. – Ami az iskolákat illeti, Atyaságod vigyázzon, hogy a jövőben ne cserélgesse a személyeke egyik házból a másikba a mi házunk költségére és zavarokat okozva, hanem együttesen megbeszélve találjuk meg a módját, hogyan lehetne segíteni az előforduló esetekben? – Ami pedig P. Gasparót illeti, én úgy látom jónak, hogy jó lesz őt elhelyezni arról a vidékről, ahol nagyon belekeveredett a világiakkal való ismerkedésbe és kevés szolgálatot tesz a Szerzetnek, menjen Palermóba, ahol legyen P. Gio. Domenico elöljárósága alatt, aki P. Andrea helyébe megy és az említett P. Gasparo azzal tehet szolgálatot a háznak, hogy szorgalmazza annak ügyeit. – Fr. Oraziót illetőleg minden további nélkül küldjék, aki nem tett szolgálatot Nápolyban, míg Cosenzában volt, itt pedig igen nagy szükség van rá, hogy tanítsa a Noviciátusban a fizikai, mechanikus ismereteket. Fr. Antonio mortifikációt érdemel az ebédlőben, jó néhány héten keresztül hetenként három nap ne kapjon bort. – Ami pedig azt a levelet illeti, amelyről azt mondják, hogy én aláírtam, P. Pietrótól kérje el Atyaságod, tépje szét és én jelen írásommal visszavonom az engedélyt. – A bisignanói P. Francescónak mondja meg, hogy ne távozzon arról a helyről, mivelhogy renden van és nem szenvedett semmit sem az a vidék. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 15.) – „Arról értesülök, hogy Messinából odaérkezett P. Geronimo di S. Agnese, mivel elviselhetetlen volt azon a vidéken, Atyaságod küldje hozzám minél előbb fr. Orazióval együtt, ha nincs pappá szentelve, ha pedig felszentelték és még nem mondta volna el elsőmiséjét, ne mondja el, ha pedig elmondta volna, addig ne misézzen, míg meg nem jelenik előttem személyesen, akit nem súlyos ok nélkül küldtek el Messinából és ebben a dologban ne is legyen semmi szóvita és a jónak látja, jöjjenek szárazföldi úton gyalogosan, de csak a reggeli és a késő délutáni órákban, ahogyan jónak látja Atyaságod. – P. Ottavio tegnap elindult Nápolyba, mivelhogy a nápolyi levegő jobbat tesz, mint a római, azért hát tartsa ott, ha szükség van rá. Értesítsen, hogy tudnak-e valamit P. Gio Battista di S. Bernardo atyáról?”
„Áttanulmányoztam, amit Atyaságod ír az örökséget illetőleg és hogy már megnyitotta a templomot, ami jele annak, hogy elfoglalta, birtokba vette a helyet és ne utazzék el Atyaságod 18-a, 20-a előtt, míg nyilvánosságra hozzák, hogy a teatinusok részéről megszűnt a nehézség és még sok más titokban tartott dolgot, amelyek másfelől ismertekké lettek volna, értesülésem van, hogy bizonyos összeg rendelkezésünkre áll, az építkezésre is kell ezer scudi, amit a hivatalos vezetőség vállalt és még másoktól is lehet várni, akik illő, hogy fizessenek. Mivelhogy nem tudom, hogy Atyaságod még Chietiben van e, vagy már elutazott-e Cesenába, egyelőre nem írok a nehézségekről részletesen, amit a »Congregatio Concilii« támaszt a Collegio javainak bérbeadásával kapcsolatban, ha még nem utazott volna el Cesenába, akkor még maradjon, míg el nem oszlatjuk a Congregatio aggodalmait. Ezeket akartam megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 15.)
„A haláleset alkalmával rokonának Madonna Martának írt levelet azonnal továbbítottam, aki ezeket üzente nekem: ő maga nem tud válaszolni sok elfoglaltsága miatt és a lesújtottsága miatt és még amellett áldott állapotban is van két kis gyermekével együtt, hanem megkért bennünket, hogy válaszoljunk mi, megköszöni a jóleső megemlékezést, amellyel nem feledkezett meg róla és elhunyt férjéről... Hallom, hogy már talált valakit, aki kezelésbe vette férjének bérletét, hogy még ő maga akarja ezidén betakarítani a termést, de lehet aggódni, mert kevés megbízható ember van. – A Collegio javainak bérbe adását illetőleg írtam a nehézségekről, amelyeket a »Congregatio Concilii« támasztott, amit éppen a jelenben írtam meg P. Stefanónak, meg vagyok győződve, hogy kedvességednek mindaddig ott kell maradnia, míg újabb intézkedést nem kap. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 15.)
„Megkaptam a levelet, amelyet Atyaságod 7. hó 16-án írt Anconából és egy utalványt 20 scudiról, amelyet a Polibelieknek szánt, hogy lovat vásároljanak, azonnal el is küldöm a pénzt, hogy a lovat beszerezhessék a questálások idejére. Írtam, hogyan járt el Sig. Felice di Totis, hogy sürgesse s kérvény elküldését a Collegio javainak bérbeadását illetőleg kilenc évre, azt felelték, hogy a Kongregáció szeretné tudni, hogy a bérbe adás nyilvánvalóan javára van-e a Collegiónak és kik azok, akik legtöbbet ígérnek és milyen biztosítékot adnak, hogy fizetni fognak kellő időbe, a kérvényt visszahozta nekem az említett Sig. Felice de Totis, amelyet Atyaságod adott át, ennélfogva szükséges, hogy hamarosan újat készítsünk, hogy eleget tegyünk a Kongregáció kérésének vagy pedig hagyjuk most egyelőre az egész vállalkozást. – A Pápa, hála Istennek, jobban van, a múlt csütörtökön a Szent Officium az ő jelenlétében tartotta meg plenáris ülését, és biztosra veszik, hogy új bíborosi kinevezések lesznek. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 15.) – „Hallom, hogy sok mindent elvittek a hagyatéki dolgokból a mieink odaérkezése előtt és Sig. Silvio volt mindkét részről a prokurátor, azt hiszem, hogy nagyobb összeget kölcsönzött a Vicerének, amit az olajtermésből szereztek, lehet, hogy még egyéb dolgok is kitűnnek majd, mind a rokonság, mind az intézők jó néhány száz scudival, hogy ne mondja ezresekkel megrövidítették az örökséget.”
„A Cavabelei klerikusnak megmondhatja Atyaságod, hogy a mi Noviciátusunkban egyelőre nincs hely, próbálja meg más Szerzetben a felvételt. – P. Carlo azt írja nekem, hogy a Porta Realei háznak igen sok adóssága van és csak nagy nehézségek árán tud eleget tenni a fizetési kötelezettségeknek, azt hiszem, hogy ugyanezen eset áll fenn a Duchescai háznál is és hogy valamit segítsenek a helyzeten, tartsunk együttes megbeszélést, hogy találjanak valami módot arra, hogyan lehetne eleget tenni a kötelezettségeknek, én úgy látom, hogy Sig. Vito Giacomo házát, amely teljesen szabad (adósságmentes?) el kellene adni, hogy fizethessék az adósságokat, azonfelül nagy nyomorúságnak tartom és szerencsétlenségnek, hogy a Nuncius törvényszéke elé lettek hivatva és Atyaságodnak kellene, mint elöljárónak szívén viselni ezeket a dolgokat. Hallom még ezenfelül, hogy a Duchescában négy gyóntató van, a Porta Realéban pedig csak kettő, szükséges, hogy Atyaságod közmegelégedésre intézze el ezt az ügyet is, és mindkét házban őrizzék meg a békességet és még ha nem rendezték a questálás kérdését, nagyon rosszul tették, mert emiatt is mindig lesznek surlódások, nézeteltérések. – Sokkal jobb lenne, ha P. Gemmaro nem lenne Nápolyban és arra lenne gondja, hogy egy kissé szert tenne a szerzetesi tökéletességre, amely igen ráférne. Nagyon helyesen járna el Atyaságod, ha azt a néhány személyt, akik Cosenzában vannak még, Nápolyba rendelné őket, mert ott nem létezhetnek, nem maradhatnak, ahol nincs rendes lakás, ház, sem biztos megélhetési lehetőség. Arról is értesítsen, hogyan vannak az atyák Bisignanóban, megvan-e megélhetési lehetőség a jövőre, mivelhogy azt a vidéket nagyon megiselte a földrengés és még annak előtte is nagy gond volt a megélhetési lehetőség, a Cosenzából jött fr. Oraziót küldje minél előbb. – P. Gio. Battista di S. Barnardo jöjjön Frascatiba, ahol majd megtárgyaljuk az ügyét, ha olyan erőben, egészségben lennék, hogy elmehetnék, hogy személyesen rendezzem azoknak a házaknak az ügyeit, szívesen megenném, de mivel ezt már nem tehetem meg, kénytelen vagyok egy más valakit küldeni, aki majd rendbe hozza annak a két háznak a helyzetét, amelyek tele vannak adósságokkal, mert törődnek olyan gonddal, odaadással a mi Intézményünkkel, az iskolával, ahogyan kötelességük volna azt ellátni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 22.)
„Írok P. Stefanónak, hogyha meg akarja tudni, hogy miféle nehézségek vannak a Congregazione részéről, hogy bérbe adjuk kilenc éve a Collegio javait, írjon néhány sort Sig. Felice de Totisnak. A mindenki által aláírt dologban pedig azt válaszolom önnek, hogy nézzenek utána, hogyan lehetne a nehézségeket elodázni, amelyek fennállnak és értesítsenek engem. Annyi a hitelezőnk, akiket ki kellene elégítenünk, azért hát minden igyekezettel nézzen utána, hogyan lehetne ez kis pénzt küldeni a Collegiónak. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 26.)
„A bérbe adás gondolata kedvemre volt és most sem ellenzem, de a kellemetlenség, a nehézség, amely engem nyugtalanít, a »Congregazione del Concilio« felelete, amely, hogy megadja az engedélyt a kilenc évi bérbeadásra, biztosítva akarja magát tudni itt Rómában néhány olyan körülményről, amely a Collegio javára lenne, amelyet nem hiszem, hogy megadnak a bérlők, hogy Atyaságod minderről megbizonyosodhasson, írhat Sig. Felice de Totisnak, aki meghozta nekem a Kongregáció válaszát a kérvénnyel együtt. Szerintem legjobb lenne a birtokrészleteket egymás után eladogatni, jól lehet, hogy ebben meg azzal a nehézséggel kell számolnunk, hogy nincs mibe belefektetni a pénzt, mert a bankok is csak négy százalékot emlegetnek, ennélfogva nem látom a jó alkalmat a pénz befektetésére. De látom azt a nehézséget is, hogy mit jelent ott tartózkodni! – Hallom, hogy a jezsuiták Generálisa lemondott a Chietibn levő dolgokról, de ugyanakkor az említett atyák várnak Cesenában egy nyolcezres örökségre, amely két asszony halála után száll rájuk, akik életük végéig haszonélvezői a javaknak és azután a jezsuita atyák beköltözködnek az örökölt nagy vagyonba és ha most odajönnek, nem tudom, hogyan maradhatunk meg ott, mivelhogy nincs jól elrendezve a mi alapításunk, mindössze három atya van ott és hogy most nyissunk ott iskolát, jól lehet, hasznosnak látszik a Collegio szempontjából, annak javait figyelembe véve, de jól tudja Atyaságod, hogy az egyetemes káptalanban most rendelték el, hogy csak három év elteltével fogadunk el új alapításokat. Gondolkozhat egy kissé Atyaságod is, hogyan lehetne megoldani a cesenai helyzetet, hogy ne kerüljünk ellentétbe a »Congregazione della Visite«-val, sem a Rotával, vagy mással. Ezeket akartam ez alkalommal megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 26.)
„P. Luca megérkezett fr. Gio Battistával, akit visszaküldtünk, velük együtt jött egy novícius, aki látván a noviciátusi teendőket, gyakorlatokat, azt mondta, hogy mindennek vállalására nincs elég lelki ereje és kérte a ruháit, úgy hiszem, hogy hamarosan visszamegy. – Úgy gondolom, hogy bizonyos értelemben igaza van P. Carlónak, mivelhogy már olyan régen elrendeltem, hogy oldják már meg a questálással együtt járó problémákat, de még mindig nem jutottak el a végső megegyezésre, ez a dolog mindig csak versengést és egyenetlenkedéseket fog okozni. – Hogy alvás idejére bezárják a kapukat, ajtókat, ha más házakban szokásban van, el lehet tűrni, de abból a szempontból, ha a szomszédok abban az időben vizet hordanak a kútról, nem lesz rossz, hogy akkor zavarják azokat, akik pihennek, úgy lenne jó, hogy eleget tehessenek a szomszédoknak, akik jönnek vízért, hogy egy valaki legyen készenlétben, akinek erre legyen külön gondja, végeredményben az egész dolgot tárgyalják meg a közösségben. – Nem volna ésszerű dolog, hogy most a mieink Cosenzában tartózkodjanak, de ha a Principa rendbe hozatja, felépítteti szerzetesi ház formájában a házunkat, hogy helyet kapjon tizenkét rendtárs, akkor nagyon szívesen visszatérünk. Várom az értesítést, hogy mi a teendő Bisignanóban, hogy megvan-e a lehetőség a megélhetésre. – Minden igyekezettel eljárunk az ágostonosok P. Generálisánál az ő testvére érdekében, azonnal küldjük a választ, mihelyt megtudunk valamit. – Értesítsen afelől, hogy mikor indultak el Nápolyból Messinába fr. Antonio della Concezione és fr. Go. Leonardo, mert mindezideig nem kaptam értesítést, hogy megérkeztek-e? – Mondja meg fr. Ambrosiónak, hogy nagyon hálátlanul, gonoszul szolgálta meg a jót, amit vele tettem, nem csak, hogy nem látta be tévedését, hanem még hozzá aposztata is lett, engedély nélkül, éjszaka idején titokban kisosont, megrongálva a zárt ajtót, egy kis mortifikáció miatt telepanaszkodja a világot és azzal fenyegetőzik, gondolván ő, hogy nagy kárt okoz a Szerzetnek, ha átmegy másba. Az Úr világosítsa meg értelmét, hogy egy kissé több önismerettel és alázatossággal legyen önmaga felől. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1638. máj. 29.) – „Atyaságod nyugtassa meg fr. Giovanni di S. Antonio fratellót és a többieket, hogy békességben éljenek és majd válaszolok P. Gio Battista atyának mindabban, amit tudni kíván.”
„Még nem volt alkalmam arra, hogy tárgyalhassak Sig. Card. de Bagnival tíz malomnak a hozamáról, aki azt mondta nekem, amikor beszéltem vele, hogy újból remélte, hogy valami rendelkezés lesz ebben az ügyben. Atyaságod nézzen utána, hogy kifizetődik-e az, ha eladunk egynémely birtokrészletet, nyilvánvalóan előnyösebb lesz-e? Máskülönben nem érdemes, ha még az egész birtokra is találna vevőt, nem lenne, érdemes. – Azt az elgondolást illetőleg, hogy két maestrót küldjek oda, egyet a retorikára, és a humán dolgokra, egyet pedig a grammatikára, erről az előző levelemben írtam Atyaságodnak, amit ha még meg is lehetne tenni, de nem lehet gyakorlatilag novemberig megvalósítani. Várom a feleletet, és Chietiből azt írja egy fő nemesember, vezető személyiség, Rosato de Ninis, Sig. Fulvio nagybátyja, hogy kétezer scudival ő hitelezője az örökségnek és talán még mások is fognak jelentkezni, minél előbb intézze el Atyaságod, adjon felvilágosítást a dolgokról, mielőtt belekezdenénk az építkezésbe és hogy jónak látja-e, hogy excommunicatiót eszközöljünk-e ki az Ordináriustól, amely, úgy gondolom, hogy az alapértékként taksálnak meg, Atyaságod majd meglátja, hogy mi lesz a legmegfelelőbb megoldás és ha majd Chietiben lesz, küldök majd vagy Nápolyból vagy Rómából megfelelő embereket. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 29.)
„A mai postával nem jött semmi írás Cesenából, a b. e. testvérének, Bernardino Savónak az özvegye nagyon szeretné, ha Rómába tudna jönni, hogy segítségére lenne az aratásban. Hallom, hogy 170 rubbia terület a bevetett, és nem sok emberhez van bizodalma, ha akadna valaki, aki önt tudná helyettesíteni ott Cesenában, nekem nem volna kifogásom az ellen, hogy itt helyt állna. Itt Rómában, hála a jó Istennek, általában jó az egészségi állapot és igen jó aratást remélnek, de Tivoliban, mint beszélik, a nagy jégeső mindent elvert, nyolc-tíz dekás jégdarabok estek, érintett más határokat is, nem olyan súlyosan. – Én úgy látom, hogy most nem lesz időszerű eladni a birtokot, mert annyi itt a pénz kamatra, hogy nem csak az öt százalékot, hogy nem adják meg, hanem a négy és felet is nehezen, van ahol négyet vagy ennél is kevesebbet adnak. Valahogyan szerezzenek egy kis pénzt, hogy felruházhassuk a növendékeket, akik egy kissé megkopottan járnak. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor.” – (Róma, 1638. máj. 29.) – „Intézze el, hogy az orgonát vigyék vissza Faenzába, ahonnét hozták, P. Stefanótól megtudhatja, hogy kitől szerezte.”
„Nagy vigasztalásomra volt, ahogy hallottam, hogy Atyaságod elérte célját és megkapta fáradságainak jutalmát, hogy meg tudja magától vonni a szórakozásokat, a rekreációt, amelyek után annyira óhajtoznak-sóhajtoznak egyesek abban a házban, nap-nap után kívánván azt, kétségtelenül akadályozzák ezek a szerzetesi tökéletességet és nem tudnak szabadulni az evilági dolgoktól, hogy megszerezzék, elnyerjék az örökkévalókat. Atyaságod maradjon hűséges ehhez az elgondoláshoz, ami által nem csak a maga javát szolgálja, hanem talán másokat is rá fog tudni venni, hogy kövessék. – Folytassa Atyaságod minden hónapban a szobák felül vizsgálását, hogy megtartsák az engedelmességet és minden saját tulajdonnak mondott valami száműzve legyen. – Remélem, hogy P. Francesco már járt ott, aki Modenából Bolognába megy, ha jónak látja és amikor én innét írtam neki, lehet, hogy már az egész utat bejárta. Írni fogok P. Paolónak Genovába, ahogyan Atyaságod írja, itt nem láttuk sem a ruháscsomagot, sem a pénzt, amiről írt, hogy küldjék el a novíciusnak, aki itt várja, aki itt tartózkodik a ház költségére. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 29.)
„Mivelhogy a savoiai Seranissimo Sig. Cardinale pihenésként Sig. Card. Santi szőlejébe lévő Palazzóban tartózkodik, ahol nagyon ritkán van audiencia és bizonytalan is, hogy mikor fogad és az út számomra hosszú és fárasztó, azért az ottani hatóság levelét egyik titkára útján juttattam el hozzá, amelyben annak a Városkának az elöljáró urai 52 zsák gabonát kérnek adományként. Én úgy gondolom, hogy már válaszolt is az elöljáróságnak, csak azt nem tudom, hogy milyen megoldással. Rajta leszek, hogy udvartartásának valamelyik embere révén kieszközlök audienciát, amikor majd a római Palazzojába jön és majd megtudom saját magától ebben a sajátos ügyben nézetét, állásfoglalását és azonnal fogok válaszolni az ottani uraknak szívesen, készségesen. – A múlt napokban jött hozzám egy ágostonos atya, és azt mondta nekem, hogy azt hallotta, hogy az elöljáróság azonfelül, amiket a mi Szerzetünknek adott, hozzájárult még ahhoz is, hogy házról-házra járhassunk, ha úgy volna, akkor az említett atyák órást emelnének, ezt szerintem úgy kell értelmezni, hogy mi nem járunk házról-házra, mint más szerzetesek, kolduló szerzetesek, hanem csak a terménybegyűjtés idején questálunk. Majd a köv. levélben részletesebben fogok erről írni. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. máj. 29.)
„Olvastam jelentését, beszámolóját a két ház adósságáról, a hitelekről, amit pedig a Porta Realei házal kapcsolatban ír, értem, tudomásul veszem, hogy P. Michele del S.mo Rosario atyát prokurátornak választották meg, szerintem nem találhattak volna alkalmasabb embert, hűségesebbet, megbízhatóbbat, aki nálánál járatosabb volna az anyagi ügye intézésében, amit a világi életében is végzett, ennélfogva nagyon örülök ennek a választásnak és megerősítem azt azzal, hogy senki el nem mozdíthatja őt az én egészen különleges hozzájárulásom nélkül, én hiszem, hogy sok jó eredménnyel fog járni az ő megbízatása. – Ami pedig a Duchescai ház ügyeit illeti, tárgyalja meg Atyaságod a P. Ministróval és a házbeliekkel, hogy megtehessék a megfelelő intézkedéseket. – Ami pedig a helyet, a telket illeti, amelyet a Sig. Marchese di Belmonte jelöl meg palotája mögött, ahol a S. Carlo kápolna áll, hogy ott szeretne építtetni, szerintem ez csak olyan hely lenne, ahol legföljebb két ember elmisézgethetne, azonkívül, hogy szűk hely és teljesen elvonja tőle a levegőt az ő palotája, semmiképpen sem látom arra alkalmas helynek, hogy ott építsük fel a Noviciátust, hanem csak azért, hogy ott két atya misézzen, amikor a Sig. Marchese palotájában tartózkodik. – A körmenetet ezidén sem szabad másképpen megrendezni. – A cosenzai dolgokat illetőleg, hivassa Atyaságod P. Giuseppét társával együtt, akinek megírtam, hogy szedje össze a szükséges bútorokat és szállítsák el azt a bisignanói rendházba, ahol őrizzék meg mindaddig, míg más intézkedést nem kapnak és ha a Sig. Principe hajlandó felépíteni alapjaiból a szerzetesi közösség számára megfelelően a házat az iskolákkal, amelyek az első emeleten kapnának elhelyezést a homlokzaton, és egyéb szükséges helységeket és a hálótermet, mindent az előírt terveknek megfelelően, akkor vissza lehet menni oda megtelepedni, miután létrejött a megegyezés a fenntartáshoz való hozzájárulás tekintetében is. – Hogy az ajtókat bezárják a pihenés idején, mivelhogy más házakban nincs szokásban, szintúgy kell eljárni a mienkben is. Ha fr. Giovanni nyugtalankodik ott, küldje Rómába, vagy Bisignanóa. Írja meg nekem, hogy ki az a derék szerzetes, aki azt mondta, hogy P. Melchiore gályarabságot érdemelt volna, hogy megkapja azt a rosszallást, amit megérdemel, mert nem szerzeteshez illő szavak, és ha valaki szemtől szemen ellen mond az elöljárónak, foglalja írásba és egyen nekem jelentést, hogy véget vessünk az ilyen visszaéléseknek és kapják meg a büntetést a hasonló egyének, mivelhogy a szerzetesek közt ... amiért is informáljon a jövőben is. Írtam már, hogy nincs rendjén, hogy a mieink Cosenzában kint lakjanak a tengeri házakban, abban a veszélyben vannak ebben a nagy melegben, hogy megbetegszenek és könnyen meg is halhatnak ezért írja meg nekik, hogy jöjjenek Nápolyba. – Mondja meg a fananói fr. Carlónak, hogy sajnálom, hogy annyit felszenteltettem ezideig, nagyrészt ez az oka a Szerzet romlásának, jövőre nem egykönnyen fogok valakit is szentelésre bocsátani, jól lehet, hogy ott abban a házban van néhány klerikus, akiknek megvan a megfelelő életkorúak, ami még nem elég ahhoz, hogy valaki jó pap legyen, mert vannak 30, sőt 40 éves klerikusok és türelmesen tudnak várakozni a szentelésre, hasonlóképpen ő is várhat még ebben a Szerzetben, a kérvényt átadtuk az ágostonosok Generálisának, ha majd lesz valami felelet, válasz, el fogjuk küldeni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 5.)
„A jegyőkönyvet, amelyet Atyaságod küldött meg, eljuttattam Sig. Paolónak, aki mihamarabb el fogja küldeni a tiltó végzést és majd meglátjuk, hogy mitévők legyünk. A javak bérbe adását illetőleg szükséges, hogy egy újabb kérvényt adjunk be a Congregaziónak, azon feltételek figyelembevételével, amelyeket az említett Conegregazio közölt. – Ami annak a háznak és a javaknak a kormányzását illeti, rajta leszünk, hogy minél előbb elrendezzük, főként a jelen körülmények közt, amikor Rómába hívja fr. Arcangelót testvérének, Bernardino Savónak az özvegye, akit nagyon szorongatnak mind az ő testvérei, mind pedig férjének testvérei, legjobb lenne egy fratellót kérni Anconából fr. Arcangelo helyébe, hogy segítségére legyen P. Bernardinónak az aratás idejében. – Én nem tudom, hogy mire építi a malom tulajdonosok társasága a követelésüket, állításukat, hogy nem fizetnek a kétezer scudinál többet, jól lehet 4500 scudit kellene fizetniük; Rovarellivel is más úton kell járnunk, ha Atyaságod vissza tudná küldeni, juttatni a poli lovat, azt mondják, hogy magával vitte Cesenába, itt visszatérítik a pénzt, ami 20 scudi, amiért nem lehet egy ilyen jó lovat vásárolni, főként most, amikor annyi dolog van. Itt nálunk nincs semmi különösebb újság, hacsak azt fel nem említem, hogy a reklamálók ügye még nincs elintézve, még nem fejeződött be. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 5.)
„Előbb nem, csak tegnapelőtt mehettem audienciára a savoiai Sig. Cardinalishoz, jól lehet, többször is megpróbáltam, hogy megtudjam, hogy mi az ő szándéka az 52 zsák gabona adományozást illetőleg, a legkészségesebben megadta a hozzájárulását, az apostoli Szentszék hozza majd tudomásukra ezt a kegyet, a lebonyolítást, az elküldést pedig jelenlétemben a vercelli Sig. Vicariónak a figyelmébe ajánlotta, gondjaira bízta. Amennyire rajtam áll a dolog, majd sürgetem annak elintézését, Atyaságod pedig az ottaniakat sürgesse, hogy a mi házunk legyen a megadott tervek szerint és hogy a szerzetesek legyenek mindnyájan egy Dormitóriumban, hogy jobban megtarthassák a szabályokat és hogy mindnyájan egyszerre mehessenek a közösségi munkára az elöljáró szeme láttára. – A múlt napokban felkeresett engem egy ágostonos atya, úgy gondolom, hogy Carmagnolából való, és azt mondta nekem, hogyha a mi szerzeteseink házról-házra járnak questálni, akkor az igen nagy kárára lesz az ő szerzetének, én úgy vélem, hogy ezt a kérdés mi megoldhatjuk velük vita nélkül is, meg másokkal is, hogy mi nem megyünk máskor questálni, csak a terménybegyűjtés idején. Atyaságod írja meg nekem, hogy milyen helyben egyezett meg az ottani hatósági emberekkel és egyéb más szükséges dolgokban, mindezekről értesítse engem, és hogy ott van-e önnel együtt fr. Caro della Nativita fratello, aki egykor itt teljesített szolgálatot a konyhában, küldje őt Fananóba vagy Firenzébe, Isten adja, hogy ott megtalálja nyugalmát. Ezeket akartam jelenleg megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 5.)
„Ne csodálkozzék Atyaságod, hogy újabb sürgetéssel állok elő, mivelhogy elhatároztam és ezt elrendelem minden házra, hogy tudni akarom minden hónapban hogy ki és hányszor hiányzott a közös munkából, főként a reggeli imádságról, mivelhogy ez a rendelkezés nemcsak egyedül annak a háznak szól, hanem mindnek, valamennyinek, ami jól lehet, nincs egyeseknek tetszésére, de lelki előmenetelése, hasznára szolgál valamennyinek és az a megegyezés, hogy csekély dolog az, nem nagy jelentőségű dolog, ha beszél az egyik a másikkal amikor éppen találkoznak a folyosón, vagy ha az egyik kölcsönkér vagy kölcsönad a másiknak könyvet, papírt, képet engedély nélkül, ez már mindannak a jele, hogy már beleestek abba a hibába, hogy nem sokra értékelik a kis dolgokat, amit egy tökéletes szerzetes meg nem tenne, és el kell fogadnunk, ami a Szenteknek általános felfogása, hogy a kis dolgoknak a megvetése után hamarosan következik, sorra kerül a nagyobb dolgok megvetése, elhanyagolása, semmibe vevése, Isten ne adja, hogy egyes már ide jutottak volna. – Fr. Angelo della Croce novíciust illetőleg tartsák meg a scrutiumot anélkül, hogy újabb rendelkezést várnának és ha valami nehézség adódna elő, mindig értesítsenek.Mivelhogy az iskola a mi fő feladatunk, éppen azért gondja legyen arra, hogy nagy szorgalommal, odaadással végezzék a tudományok tanítását, az ismeretek közlését, hogy ezáltal vonzzák a gyermekeket a mi iskolánkba, de a legvégső feladatunk, a legfőbb rendeltetésünk az, hogy tanítsuk a növendékeket az Isten félelemre, ami kötelessége minden maestrónak, nehogy ez a bűnhődés érje, hogy minden fizikai fáradsága, evilági munkálkodása örök jutalom nélkül maradjon. – Megkaptuk a novícius ruhaküldeményét, de a pénzt, amiről beszélnek, hogy elküldték, nem látta senki, minden szorgalommal keressük, hogy hol lehetne megtalálni a Gavanti-féle összeadási füzetek, ha majd megtaláljuk, ha majd ráakadunk, elküldjük a legutoljára nyomtatott római officium Ordináriumával együtt. P. Francescóról semmit sem hozott ez a posta. Más írnivalóm nem lévén kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 5.)
„Sógorasszonya, Madonna Marta nagyon le van sújtva, akit nemcsak a saját testvérei zaklatnak, akik azt akarják, hogy csak maradjon nyugton a házban, majd ők elkezelik a teendőket a gazdaságban, ugyanúgy bánnak vele férjének testvérei is, ebben a helyzetében, szorongattatásában többször is üzent, hogy rendeljem önt Rómába, hogy legyen segítségére ebben a nehézségben. Ennélfogva P. Stefanóval együtt írjanak P. Bonaventurának, hogy küldjön egy fratellót Fananóból, aki ért valamit ahhoz, hogy mi az a mezőgazdaság, hogy menjen az illető Cesenába és ön helyett legyen P. Bernardino szolgálatára, segítségére a mezei munkában, és ha kell, fogadjanak fel egy értelmes legényt, aki megbízható és akkor ön jöhet ide sógorasszonyának a segítségére, hozhatna magával valami rendes, hasznavehető állatot is, ami igen jó lenne most a nyári questálás alkalmával. Sig. Biagio azt üzente nekem, hogy szívesen elfogadja a pénzt, amit a Collegio juttat neki, ott Cesenában is, ahova néhány nap múlva megérkezik. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 5.)
„Itt járt nálam egy nemesember és azt kérdezte, hogy nem akarunk-e egyezkedni Signora Claudiával, a b. e. Vastavigna özvegyével, azt feleltem neki, hogy én nem egyezkedem senkivel sem, hogy az említett Signora legyen abban megnyugodva, hogy úgy van jól, ahogyan férje hagyományozta a dolgokat, ami a házat illeti, Atyaságod nézzen utána a végrendeletben, úgy emlékszem, hogy nem hagyta ránk az egész épületet, hanem csak egy szárnyát, ennek is nézzen utána, ne legyen semmi kellemetlenség, visszatetszés, rendeztessen be néhány szobát a mieinknek alkalmas lakásul mindaddig, míg más rendelkezést nem kap. – Nézzen utána, hogy miféle adósságok terhelik az örökséget és azok milyen alapon tartoznak hozzá, mint fizetendő terhek, erről is értesítsen. Írok majd Nápolyba, hogy küldjenek egy megfelelő papot, úgyhogy Atyaságod P. Gregorióval együtt, amikor idejük lesz, annak ideje lesz, Rómába jöhessenek. Ami Cesenát illeti, oda fogom rendelni azt a fratellót, akit P. Bernardino fog kérni, rajta leszünk, hogy a lehető legjobban rendezzük el a cesenai dolgokat, a legközelebbi szombaton írni fogok Nápolyba. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 9.)
„Arról írnak nekem, hogy Atyaságod visszatartotta a portómentességet, amely mindkét házat megilleti és most a Duchesca háznak juttatta, hallatlan részrehajlás, vagy térítse vissza, vagy tegye letétbe mindaddig, míg mindkét háznál fennállnak az adósságok és azonfelül is hallom, hogy Atyaságod nagyon részrehajló a Duchescai házat illetőleg, ha csakugyan így van, nagyon rosszul csinálja és már meg kellett volna történnie a városnegyedeknek a megjelölése, hogy melyik ház melyik negyedben kérhessen alamizsnaadományokat, mivelhogy mindkét ház elöljárója olyan konok, önfejű a maga érdekének a védelmében és ha megtörtént ez a szétválasztás, mindegyik ház rendezheti a maga adósságát és gyűjthet, tartalékolhat valamit nélkül, hogy az egyik ház beleavatkozna a másik háznak az ügyébe. – Nagy tévedés, ha azt gondolja, hogy értelmezheti, magyarázgathatja az elöljáró akaratát, ha P. Giuseppe di S. Maria atyát Atyaságod azonnal iderendelte volna, ahogyan megírtam, rögtön küldtem volna Chietibe néhány társával a még friss időben, de hát most már Atyaságod elrontotta a terveket, a számítást. – Amit tett fr. Giovannival, helyesen járt el. Annak a nevét pedig, aki rosszul szólt P. Melchioréről, meg kellett volna írnia nekem, jól lehet most nem büntettem volna meg, hacsak újra hasonló hibába esik, vagy mást követne el, hogy én tudjak róla, mert nem helyes dolog az alattvalók hibáit elhallgatni, jól lehet megbocsátja azt, mert ugyanaz a személy egy másik házban elkövethet más hibát és egy másik hibát újra máshol és nem lehet tudni, hogy ugyanarról van-e szó, a Generálisnak kötelessége, hogy ismerje a jóknak minden jó tulajdonságát, de ugyanakkor a rosszak tulajdonságáról is tudjon. – Ami az Oltáriszentséggel való körmenetet illeti, nagyon jól tudom, hogy P. Vincenzo nagyon akarta mutatni, hogy ő ez elöljáró, de nem gondolt arra, hogyha valahol ott van a Provinciális, akkor őt illeti meg az első hely, ahol pedig a Provinciálisok jelen vannak, ott a Generálisé az elsőbbségi hely, de hát, sajnos, az önszeretet nem ismer mértéket, száműzi az alázatosságot, már pedig anélkül a szerzetes legföljebb csak névleg szerzetes, sajnálom, hogy ennyire önérzetes, hogy ennyire becsvágyó, túlzottan érzékenykedő, hogy úgy nevelődött, amikor elöljáró volt, hogy nem akart elismerni más elöljárót csak a római generálist, annyira független akart lenni, mintha ő lenne a Provinciális, mivelhogy a nápolyi elöljárók napról-napra tévedhetnek, kell, hogy állandóan a Provinciális ellenőrzése és rendreutasítása alatt legyenek, aki mint atya, ha kell, figyelmeztessen és büntessen és én biztosra veszem, hogy nagy nehézséggel hajtana végre egy mortifikációt a nyilvánosság előtt, mert úgy gondolom, hogy még sohasem érte ilyesmi. – Ami pedig a »Horta«-féle(?) ügyet illeti, amely a noviciátus céljait szolgálhatná, nem elég, hogy 12 szobát rendezzenek be, mivelhogy a P. Ministro akar egy szobát, a gyóntató egyet, a szakács egyet, a kapus egyet, az esetleg itt megforduló külsők, látogatók számára néhány szoba, a novíciusok számára szeretnék 15 vagy 16 szobát és ha egyszer már beköltöztek, akkor ugyan senki sem gondol arra, hogy bővíteni kellene a épületet, ha maguk az atyák nem szorgalmazzák jó előre a megfelelő építkezést és én tapasztalatból tudom, hogy ez így nem jó lesz, mert abba a veszélybe hozhatja a mieinket, hogyha építkezni akarnak, teremtsék elő saját maguk a költségeket. – Ami a Bisignanóbeli atyákat illeti, ne higgyenek nekik, mert hát nagyon ragaszkodnak ahhoz a házhoz, mondván, hogy ők építették, de ha meggondoljuk, hogy annak előtte, amikor mégis csak valamelyest jobb anyagi helyzetben volt a város és mégis olyan nehezen tudták megszerezni a szükséges adományokat és tíz év alatt mit tudtak építkezni, pedig az atyák maguk keresték, gyűjtötték az adományokat és innét Rómából küldtünk kőműveseket, mit várhatnak most ezek után a jövőben, amikor a fél város romokban van a földrengés után? – küldtünk kőműveseket, mit várhatnak most ezek után a jövőben, amikor a fél város romokban van a földrengés után? – Fr. Ambrosiót és P. Gio Battistát vártam napról napra, hogy majd megérkeznek Frascatiba, ahogyan Atyaságod írta nekem, hogy küldi őket. – Fr. Oraziót illetőleg pontosan meg kellett volna tartani mindazt, amit írtam, ne csodálkozzék, ha a jövőben minden intézkedést a szent engedelmesség nevébe rendelek el és ha P. Carlo megtancsákozta volna Atyaságoddal, akkor nem küldték volna másfelé, akire igen nagy szükségem van itt és ezekkel az okos cselekedetükkel és éppen nem buzgó, nem készséges engedelmességükkel teszik nehézzé, lehetetlenné a Szerzetnek jó kormányzását. Arról is értesültem, hogy Atyaságod azonkívül, hogy részrehajló az egyik ház előnyére a másik rovására, nagy előkelőséggel, méltósággal, modorossággal önmaga nagyrabecsülésével jár el hivatalában, amit nagyon megítélnek az ottani alattvalói, akik nincsenek hozzászokva az ilyen főelöljárói magatartáshoz, ha vissza akarják adni a megbízó leveleiket, ám adják vissza, nem lesz abban hiány, hogy ki vállal hivatalt. – Ami pedig a campibeli P. Pietrót illeti, már jóval azelőtt kértem tőle, hogy küldjön nekem két-három személyt abból a házból és ő attól tartván, hogy Atyaságod ott tartja Nápolyban, nagyon bölcsen úgy cselekedett, hogy egyenesen elküldte őket Abruzzóba (Chietibe?), mert ha Nápolyban megtetszik valamelyik személy, minden további nélkül ott tartják. – Szemrehányást tett néhány Kardinális, hogy annyi papunk a templomokban tesznek szolgálatot, gyóntatnak, de kevesen tanítanak az iskolában, mintha így is volna, ennélfogva a házakban ne legyen több, csak egy gyóntató, ezért hát ne csodálkozzék, hogy nehezen adom meg az engedélyt a felszentelésre, főként, amikor egyesek csak arra tudnak hivatkozni, hogy megvan az életkoruk hozzá, mintha ezzel csak azt akarnák mondani, hogy megvan a megkívánt feltétel. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 12.) – „Újólag írt Signora Delia di Falco egy Maurizio nevű egyén érdekében, aki szeretne nálunk beöltözni, Atyaságod nézzen utána, hogy-mi az az ember, miféle mesterséghez ért és ha alkalmasnak találja, küldje Rómába még mielőtt beállnának a forró napok és vele együtt P. Gio. Battista di S. Bernardót Frascatiba. Más alkalommal már írtam, hogy Atyaságod küldje Campiba fr. Giuseppe di S. Rosario fratellót, P. Angelo unokaöccsét, hogy beteg édesanyjának legyen vigasztalására, megnyugtatására, még mielőtt meghalna, de úgy tudom, hogy Atyaságod még nem tett semmit. Szerfölött visszatetszik nekem, hogy nem hajtják végre rendelkezéseimet, ha valamit írok, ha még nem küldte volna el a fratellót, küldje minél előbb.”
„Megírtam már az előző levelemben, hogy a Sig. Principa Kardinális milyen készségesen hozzájárult, hogy kiutalják az 52 zsák gabonát és kiadta az intézkedést, hogy adják át a szentszéki engedélyt a vercelli Vikáriusnak, aki jelenleg szolgálatában van, majd értesítéssel leszek. És hogy megnyithassuk az iskolát az új tanévre, sürgetni kell az építkezést, hogy jól kiszáradjon arra az időre. És hogy jó kezdettel induljunk, amint az illik is, a maestrókat illetőleg, az első iskola számára nem ajánlhatók P. Gio. Thomasónál alkalmasabbat, akinek a rátermettsége elhallgattatja mindazokat, akik csak ócsárolni tudják a mi munkánkat, ennek így kell lennie kezdetben, aztán majd idővel mások léphetnek helyébe. – Hogy klerikusnak öltöztessük be azt a fratellót, aki azt állítja, hogy jól tudja a számtant, szerintem lehet, de mivelhogy ott nincs meg az a kényelmes helyzet, hogy úgy neveljük, ahogyan kellene, hogy jó példaadással legyen a világiak előtt, küldjék egy időre Carcarébe, ameddig majd jónak látom. Minél előbb küldje meg nekem a hely alaprajzát. – És majd mindent megteszünk, hogy a ház számára a lehető legjobb gondossággal kiválasztott maestrókat, fratellókat küldjünk. A templomban, az én megítélésem szerint elég lesz egy gyóntató, a többi pap teljesen az iskolának éljen, az iskolát szolgálja. – Lehet, hogy még ezzel a levéllel tudom küldeni az elöljárói kinevezést, hogy jogosan megáldhassa sekrestye felszerelését. Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún. 12.) – „Sok elfoglaltságom miatt nem tudtam elkészíteni a megbízólevelet, amint csak lehetséges, fogom küldeni, addig is megadom a felhatalmazást, hogy megáldhassa sekrestye felszerelését.”
„Megírtam már a múltkori levelemben, hogy mennyire kell, hogy itt legyen b. e. testvérének, Bernardinónak az ügyeiben, dolgaiban, úgy rendelkeztem, hogy menjen egy fratello Fananóból, de úgy látom, hogy ez nem sikerül, azért majd fr. Antonio megy oda, aki már volt ott egy alkalommal és ismeri a birtokot, jártas a dogokban, úgy tudom, hogy a jövő kedden lesz Loretóban és onnét egyenesen odamegy és ha megérkezik, ön azonnal induljon útnak a friss órákban. Odaérkezik majd még egy másik fratello is, aki a házban fog felügyelni mindenre, szolgálatára és segítségére P. Bernardinónak. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún.12.)
„Két napja annak, hogy egy ember útján írtam, akit Chietiből küldtek Rómába valami penitenciáriai ügyben, most Mons. Cuccinótól volt a sürgős berendelés, azonnal indult fr. Giacintónak címzett levél Atyaságodnak is szolgálhat elirányításul. Remélem, hogy már teljesen kiismerte a hagyaték körülményeit, a hiteleket, a adósságokat s vajon jobban megfelelne a rendeltetésnek, ha új épületet építtetnénk, vagy várjunk, míg megkapjuk a Palazzót, amelyben még jelenleg Signora Claudia lakik, aki, úgy hallom, azt mondja, hogy nem szándéka kiköltözködni, Atyaságod tekintse meg a végrendeletet, és amennyiben jónak látja az egyezkedést vele, tegye meg, mert nem tartanám szerencsés megoldásnak a lemondást az örökségről, egyebekben, ne végezzen semmit sem addig, míg engem nem értesít. Az volt a számításom, hogy P. Giuseppe di S. Maria atyát, az egykori cosenzai elöljárót küldöm oda egy-két rendtárssal, de a nápolyi Provinciális nem tudta visszarendelni Nápolyba, Bisignanóban van, P. Gio Battista del Carmina atya, aki szintén abruzzói, talán kedve támad majd arra, hogy átvegye annak a háznak a kormányzását, nagyon sürgette nálam ezt a kérdést Sig. Fulvio Ravignano, aki Nápolyban jártában megismerte őt. – Mindezeket azért írom meg, mert úgy remélem, hogy Rómában szükség lesz P. Gregorióra, ennélfogva, ha Atyaságodnak Rómába kell jönnie július előtt, akkor P. Gregorio nem hagyhatná a Chietiben levő házat, Cesenába újra fr. Antoniót küldtem, aki már volt ott egy alkalommal, hogy Rómába jöhessen fr. Arcangelo, akiről irogatnak egynémely dolgokat. Az a piscinai nemes ember, újólag írt nekem, hogy szeretné a mi beleegyezésünket, hozzájárulásunkat az ő elhatározásához, de mivel nekünk nincs elég emberünk és nem is lesz egyhamar, éppen azért nem találom őszinte dolognak, hogy függőben tartsuk válaszunkkal. – A felszóllandó fratellók ügyében még mindig nincs döntés, óhajtom, hogy már minél előbb befejeződjék, hogy tudjuk miképpen is lesz már életünk, mivelhogy mos nagy nyugtalanságban vannak mind a fratellók, mind a papok és klerikusok. – Rovarelli-féle ügyben mindezideig nincs semmi, nem történt semmi, sem a malmok hozadékát illető kérdésben, beszéltem minderről hosszasan Sig. Card. Bagnival, hogy vegye át a mi adósságainkat, de szükséges ehhez, hogy válasz jöjjön Cesenából és itt nincs senki, aki figyelemmel kísérné a malmok ügyét és a Kardinális ügyhallgatója állandóan nehézségeket támaszt a malmok számát illetőleg, amelyből ki kellene vonni a Collegio 12 malmát, ebben az ügyben van még nagy szükség Atyaságod munkájára. – Itt Rómában, hála a jó Istennek, az egészség kielégítő, nagy lendülettel aratnak és igen jó terméseredmény várható, hasonlóképpen szépen mutatkoznak a szőlők is. Engedje meg az Úr, hogy a földi javak bőségével együtt élvezessük, részünk legyen az egyetemes békében és a lelki javakban.” – (Róma, 1638. jún.16.)
„Ami fr. Salvatore della Nativita fratellót illeti, néhány levelet kaptam már más és más egyénektől és minthogy nehézségek merültek fel, ahogyan írják nekem, nem volt bölcs dolog, helyes eljárás, hogy scrutiniumra bocsátották, mivelhogy azt mondják, hogy már hat évvel ezelőtt vették fel novíciusnak és mivel a noviciátus befejeztével azt mondta, hogy szegény anyjára való tekintettel nem teszi le a fogadalmat, ő megelégszik azzal, ha mint terciárius megmaradhat a Szerzetben, erről ott van a hivatalos írás, ha csakugyan ez az igazság, nem követelheti a fogadalom letételét mint novícius, őképpen, ha meggondoljuk, hogy a mi Szerzetünk kolduló szerzet, de nem kellett volna questálásra sem küldeni, hivatkozván anyjának szegénységére, ennélfogva ebben a sajátos adottságban, keressék elő az írást, amely az beleegyezése folytán íróditt négy évvel ezelőtt, amiből majd világosan kitűnik, hogy novícius-e vagy terciárius, hogy annak rendje-módja szerint megoldhassuk ezt a kérdést. – Mindezzel kapcsolatban azt a figyelmeztetést szeretném adni Atyaságodnak jelen soraimban, amit adott P. Benedetto di S. Teressa mondván, hogy amíg a Szerzet elöljárói nincsenek egyetértésben, mindig a Szerzet sínyli azt meg, mindig azt éri a veszteség, amint most látja, hogyan megy abban a Provinciában, ahol olyan kevés egyetértés, egység van ebben a mi szegény, sajnálatraméltó Szerzetünkben, Atyaságodnak kellene békességben tartani, megőrizni egyik meg a másik házat is, egy kis ideig az egyik, aztán a másikban tartózkodván, hogy kedvességével lassanként bevezesse a mi Konstitúcióinknak a buzgó megtartását és minden dologban legyen az első, aki kezdi, végzi a munkát. – P. Giuseppe di S. Maria nem maradhat Cosenzában, hogy valami mezei kunyhóban, tanyán lakozzék, jól lett volna már előbb iderendelni, mert az a szándékom vele, hogy elküldöm az Abruzzákba, Chieti városkába és ha levelem érkezésekor ott lenne, odaérkezne, küldje azonnal Chietie. Vártam Frascatiban P. Gio Battista di S. Bernardo atyát fr. Ambrozióval együtt, amint írták nekem, hogy oda küldik és fr. Orazióval együtt, aki Cosenzából jött, ilyenformán a Porta Realei házban 24 fogadalmas van, szerintem éppen elegendő létszám a ház vezetésének szempontjából. Több alkalommal írtam már, hogy küldjék Rómába fr. Oraziót, de eddig semmi eredmény, ne csodálkozzék Atyaságod, ha nem engedelmeskednek önnek az alattvalói, ha nem engedelmeskedik Generálisának, elég volna egy jelből észrevenni az ő akaratát, és nem várni még külön rendelkezéseket. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún.18.)
„Én úgy látom a dolgot igazságosnak, hogy portómentesség utáni pénzt fizessék le Sig. Gio Battista Riariónak a két ház tartozása fejében, ezt közölje mindkét ház elöljáróival és prokurátoraival. Hogy a mi templomunk is belekapcsolódott az Úrnapi körmenetbe, nagyon örülök ennek, minden évben adják meg ezt a tiszteletnyilvánítást amennyire csak lehet, hiszen úgysem tudjuk megadni, kifejezni azt a tiszteletet, amely kijár a legfölségesebb Oltáriszentségnek. – Ami pedig azt a Cavából jött ifjút illeti, akit testvére valami gyarlóság miatt elküldött hazulról, tanácsolhatják neki, hogy ott Nápolyban sok olyan Szerzet van, amelyek szívesen felveszik és így nincs, nem lesz kitéve a bizonytalanság veszedelmének. Fr. Salvatorét illetőleg megírtam véleményemet egy előző levelemben, nézzenek utána a problémának és értesítsenek engem. Az Úr áldja mindnyájukat.” – (Róma, 1638. jún.19.) – „Ami pedig Sig. Reggente Tappiával való ügyünket illeti, keresse fel őt két atya a S. Carlinóban, hogy jegyzőkönyvileg igazolhassák, hogy a mi atyáink hivatásbeli kötelességeiknek élnek ott és ha megkapták a kegyet, akkor nyugodtan lehet elrendezni a dolgokat, éppen ezért hát gyorsan járjanak utána, ha nincs más, küldjék a Cosenzából jött P. Giuseppe di S. Maria atyát.”
„Atyaságod szüntelenül látogassa a szobákat és távolítson el onnét minden saját tulajdont és nagyobb tökéletesség kedvéért eszközöljön néha lakáscseréket is, akiről látja, hogy nagyon ragaszkodik valamelyik szobához. Válaszoltunk P. Francescónak a scrutinium módját illetőleg. A novícius csomagja, batyuja itt volt, de nem a nyolc piaszter, ezt kell keresniük, és elküldeni a legbiztosabb, legmegbízhatóbb úton, a novícius azt mondogatja, hogy tizenöt piasztert adott át a háznak megőrzésre arra az esetre, ha netán eltávoznék a noviciátusból, ezért hát érdeklődjenek azoktól, akik akkor ott jelen voltak. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon bennünket.” – (Róma, 1638. jún.19.)
„Megkaptam f. hó 9-én kelt levelét, amelyre röviden annyit válaszolok, hogy megírtam a mi atyáinknak, hogy ne kellemetlenkedjenek önnek a házban való lakás miatt, hanem gondoskodjanak máshol lakásról. Egyebekben pedig oda küldtem P. Stefanót, aki nagyon értelmes szerzetes, akiről nem hiszem, hogy kellemetlenségeket okozna akár önnek, akár másoknak. Én tőlem telhetőleg mindig az ön szolgálatára készen vagyok, akit áldjon meg az Úr, hogy meghallgatja kéréseit és teljesíti buzgó, jámbor törekvéseit.” – (Róma, 1638. jún.19.)
„Folyik a tárgyalás arról, hogy az 52 zsák gabona kiadassék, jól lehet, egy kissé várakozni kell, míg Mons. Maraldi, a Brévék titkára egészséges nem lesz, mert most gyengélkedik. Addig is Atyaságod igyekezzék a felmerülő nehézségeket megoldani, és úgy rendezze el az épületet, hogy a Dormitórium egyben legyen, és legyen a ház mellett egy kissé a kertben, hogy a mieinknek ne kelljen a házon kívül menniük rekreációra, a kijárás vajmi ritkán legyen. Vigyázzon arra is, hogy megoldja azt a nehézséget is, amelyet a kolduló atyák támaszthatnak velünk szemben, nehogy a szükség esetén se mehessünk questálni. Megírtam már, hogyha jónak látja, hogy beöltöztesse azt az ifjút, aki szépen tud írni, és tudja a számtant, öltöztesse be, de azt nem tartom helyesnek, megoldásnak, hogy ott tartsák, ahol nincs sem noviciátus, sem elzárt lakásrészlet, legjobb lenne, ha elküldenék Carcaréba. – Szeptemberre majd kiegészítjük a famíliát. Nem hiszem, hogy P. Gio. Tomaso vonakodnék ebben az első évben attól, hogy ott iskolai munkát vállaljon, egyrészt, hogy tiszteletet, becsülést szerezzen a Szerzetnek, másrészt meg, hogy megmutassa, hogy engedelmes szerzetes. Majd gondoskodunk arról, hogy egy olyan valakit küldjünk a második iskola számára, aki olyan lesz, aki tud majd nevelni, úgy nevelni, hogy az odaállhat majd a következő évben az ő helyére. Megírtam a legutóbbi levelemben, hogy megadom a felhatalmazást, hogy megáldhatja a sekrestye felszerelését a mi használatunkra. Ezeket akartam megírni.” – (Róma, 1638. jún.19.)
„Sig. Selio Tomasetti, Pescinából, azt írja nekem, hogy szeretne valami kegyes dolgot létesíteni az ő hazájában, erre én azt válaszoltam neki, hogy először itt kell rendet teremtenünk, mindent elrendeznünk itt Chietiben, majd aztán foglalkozhatunk azzal, amit ő akar létesíteni és ha az említett Sig. Selio nem tudna olyan sokáig várakozni, oldja meg úgy a kérdést, ahogyan neki jobban megfelel, mindezt csak azért írom meg Atyaságodnak, hogy tudja, hogy mit történt mindezideig. Sig. Rosato de Ninis írt egy levelet és benne egy másik Atyaságod számára, gondolom, hogy nagyon udvarias nemesember, majd meglátja Atyaságod, hogy mit lehet egyik is, másik is érdekében jóhiszeműen tenni. – Azt írja nekem Signora Claudia, hogy sem ő, senki a házból ne legyen belefoglalva az excommunicatióba, ez annak a jele, hogy csakugyan történt valami ravaszság, csalás az örökséget illetőleg, Atyaságod nézzen mindennek gondosan utána, hogy megtarthassuk az örökséget veszteség nélkül, és hogy az említett Signora jó hírnevét ne hurcoljuk meg. Nekem azt jelentették, hogy egy ezrest kitesznek az elhordott javaknak az értéke, amiért is nagy okossággal kell itt lejárni, lelkiismeretesen ebben a kényes kérdésben. Várom napról-napra az értesítést Atyaságodnak Chietibe való megérkezéséről és a dolgok állásáról. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún.19.)
„Ha néhány városi polgár olyan irányú kérelemmel állnak elő, hogy szeretnének összejövetelt, kongregációi gyűlést tartani valamelyik teremben, amelyek nincsenek ünnepnapokon elfoglalva, min ahogyan ez Nápolyban van szokásban a mieinknél, Atyaságod úgy gondolom, hogy teljesítheti kérésüket és bízzon meg egy papot, hogy amennyiben szükséges lesz, legyen segítségükre, de ne a Szerzet költségére, terhére, és ha éppen beszélne Sig. D. Montano Pier Domenicivel, Atyaságod tárgyalja meg vele módozatokat, hogyan lenne a legmegfelelőbb.” – (Róma, 1638. jún.23.)
„Átolvastam Atyaságod levelét, amit írt nem csak a számadásokat illetőleg, hanem a hatósággal való levelezésről, kapcsolatról is, mint annak előtte Narniban is, amelyet figyelembe kell venni, meggondolás tárgyává kell tenni, mivelhogy más fizetnivalók is vannak, amelyek már régebbi kötelezettségek, és kötelezve vagyunk a törlesztésre, mivelhogy hivatalos pénzügyi dolgok ezek és még ami kötelezettségek, amelyekre megbízottak vannak kinevezve, a mi ügyünk lesznek az utolsók, amelyekben nem küldhetünk ki és nem is szabad kiküldeni megbízottakat, ezért kell tehát meggondolni azt az adott sajátos helyzetet. – Mihelyt lehetséges lesz, valamiképpen fogunk gondoskodni az anconai házról is. Levelemmel mellékelten van egy levél Cesenából is, amelyre Atyaságod a legjobb belátása szerint válaszolhat. Ezeket akartam jelenlegi levelemben megírni. Kérem az Urat, hogy álljon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún.26.) – „Mondja meg P. Gregoriónak, hogy megkaptuk a lapokat, hogy gyakorolja magát a szépírásban és a számtanban.”
„Megkaptam az első emelt tervrajzát, az első tervrajzot, mindössze csak két iskolatermet találok ott és ha a második emeleten is csak két iskolaterem lesz, az nagyon kevés lesz és még hiányzik a második emeleten annak megjelölése, hogyan lesznek a szobák, az Oratórium, a betegszoba, a könyvtár, a ruhatár. – Fr. Gio. Battista della Stella semmiképpen sem fog odakerülni, sőt utasítást kapott, hogy cseréljen szerzetet, gondunk lesz arra, hogy majd küldjünk megfelelő embereket, amilyeneket egy új alapítás megkíván, a Provinciális is meg fogja látogatni, azt a házat, remélem, hogy hamarosan önálló Provinciává fejlődik (?), jelen levelemmel küldöm az elöljárói kinevezést. – Írta már afelől, hogy beöltöztessék-e azt a klerikust, aki jól érti a számtant, nem találom alkalmasnak, hogy ott nevelődjék, hacsak már hosszabb ideje nem élt visszavonultan. – Sig. Principe Cardinale adománya már el lenne intézve, ha a Brévék titkára, Mons. Maraldi nem lenne beteg és még azonfelül, hogy Őszentsége Orbán pápa még mindig nem igen tart audienciákat. – Ami P. Gio. Tomasót illeti, én nem kívánok mást őtőle, hogy csak az első évben vállaljon tanítást kisebb fáradsággal, hogy Intézményünknek jó hírnevet, becsülést szerezzen, majd aztán már lesz, aki átvegye munkakörét, csak az első évben legyen segítségünkre. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún.26.)
„Válaszolok arra a levélre, amelyet a mieink közül 16 vagy 17 személy aláírta, először is azt mondom, hogy mind valamennyien nagyon könnyelműek voltak mindazt elhinni, amit írt P. Antonio Maria a követelődző fratellók ügyében, az említett atya azt akarta, hogy a kérvényt mindnyájan írják alá, amennyiben súlyos hibák voltak, mondhatom, hogy az említett atya sohasem értette meg igazán a nehézségeket ebben az ügyben és nem akart úgy eljárni, ahogy én tanácsoltam neki, hanem fogadott száz forintért egy prokurátort, és annak nézetét követte mindenben, figyelmen kívül hagyva a többi jó ügyvédet és azt állítja, hogy én semleges akartam lenni az egész ügyben, nem tudom, hogy milyen lelkiismerettel mondhatja ezt, mert amikor informáltam a kardinálisokat, csak az igazságot közöltem velük, hogy az összes követelődzők, reklamálók mint »fratello operario«-k öltöztek be és mindezideig meg voltak különböztetve az ebédlői sorrendben is és a fogadalmak újítása alkalmával is először az áldozópapok újítottak, utánuk a klerikusok és végül a fratellók és mindig tanáccsal láttam el az említett atyát, valahányszor csak szükség volt arra, hogy irányítsam ezt a ügyet, és jelenleg is kölcsönkértem egy jó baráttól 50 scudit a nevezett atya számára az üggyel együtt járó költségek fedezésére, és más oldalról pedig sohasem beszéltem az ügy érdekében, javára és ilyen értelemben egy garast sem adtam költségük fizetésére és a nevezett atya, mint írtam, sohasem értette meg a nehézséget, mivelhogy a reklamálók, a követelődzők azt mondják, hogy a huszonegyedik életévük előtt tették le a fogadalmat, amit ők úgy értelmeznek, hogy ez kispapi jellegű fogadalom és nem laikusi és az atya is azt állítja és felteszi, megengedi, ha laikusok volnának, akkor nem léphetnek át a papi rendbe, státusba VIII. Kelemen dekrétumainak értelmében,d e ők azt állítják, hogy ők nem laikusok, hanem klerikusok a fentebbi érvelés értelmében, amit agyon bizonyítgattak sorakoztatván azt is, hogy ők klerikusi szolgálatokat is teljesítettek, és hogy a toscanai nagyherceg számos levelében pártfogolta a mozgalmat, ami nem kis jelentőségű dolog és az ő követe is úgy látszik, hogy a reklamáló, fellépésükkel követelődző fratellók javára segíti az ügy kimenetelét, jól lehet, hogy tudomására hoztam néhány kardinálisnak, hogy mekkora szerencsétlenségére és romlására lesz a Szerzetnek, ha az említett reklamáló fratellókat klerikusoknak nyilvánítják fogadalmuk letétele szerinti precedenciában részesítve őket. Én úgy látom, hogy ennél többet nem tehetek, mint amennyit megtettem ebben az ügyben. Ezeket akartam megírni válaszul arra a levélre, amelyet olyan sokan aláírtak.” – (Róma, 1638. jún.26.)
„F. hó 19-én kelt levelére válaszolva közlöm, hogy amennyiben el akarja cserélni az Oratóriumot, hogy annak helyén legyen az ebédlő, ezt a változást semmi körülmények közt meg ne csinálja, míg én egy vizitátort ne küldök, de egyik házban se eszközöljön semmiféle változást újabb értesítés nélkül, rendszerint kísértések ezek, amelyeket nem ismernek fel az elöljárók, és Atyaságod amint jelzi nekem, szerezzen be információt, eskü alatt, mindenkiről, aki nyilvánosan megbotránkoztat, botrányt okoz szavaival, vagy cselekedeteivel, és engem értesítsen. – Ami pedig azt a novíciust illeti, aki megszökött hazulról, súlyos dolog, hiba, azonnal el kellett volna küldeni, ha megvannak a ruhái, haza lehet küldeni. Szerintem súlyos dolog, hogy még mindig nem egyezkedett meg az a két ház a questálást illetőleg, a megbízólevél, amelyről P. Carlo azt mondja, hogy visszaküldte Rómába, mindezideig még nem érkezett meg. – Megkaptam a jelentést, hogy hogyan élnek a bisignanói rendházban, ami a földrengés előtt állapotot mutatja be, de most azt szeretném tudni, hogy miféle új életmódjuk van most a földrengés utáni időben, minél előbb szeretnék erről értesülni. Ezeket akartam jelen levelemben közölni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. jún.26.) – „Fr. Salvatorét illetőleg, ha vannak hárman, akik tanúsítják, hogy ő lemondott arról, hogy novíciusnak tekintsék, és csak mint terciárius óhajt szolgálatot tenni, és ha erről írás készül, akkor helyesen járnak el, hogy nem bocsájtják fogadalomtételre, jól lehet, az a dolog is a Szerzet szabályai, törvényei ellen van, hogy így meghagyjuk abban a rendi öltözetben, amelyben a mi rendtársaink járnak, ezért a következő postával várom az értesítést.”
„Haladjon előre nagy buzgósággal Atyaságod a novíciusmesteri tisztben és nagy szorgoskodással azon legyen, hogy ránevelje a novíciusokat a szent szabályok megtartására, a szent obszervanciára és nagy alázatossággal nevelje őket és semmi aggodalmaskodása ne legyen, ha valakinél esetleg nincs meg az életkor, ehhez hasonlóesetekben a Generális meg szokta adni a felmentést, és fontolja meg Atyaságod , hogy a novíciusok fegyelmezettségén múlik a házak obszervanciája is, ezért hát minden lehetséges szorgalommal, törődéssel azon legyen, hogy így legyen a noviciátusban, és ha valamit segíthetek, segítségére leszek imáimmal. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. júl. 1.)
„Megkaptam jún. 15-én kelt levelét, amelyben értesít engem, hogy már miséztek az új Oratóriumban, hogy az új tantermek számára átalakították a Dormitóriumot, Atyaságodnak nagy gondja legyen arra, hogy a jelzett időre készen legyenek minden munkával, hogy amire az atyák megérkeznek, arra lakhatók legyenek a szobák, többekkel együtt úgy gondolom, hogy ide küldöm gyóntatónak P. Gio Crisostomo atyát, aki jelenleg Savonában van és még egy klerikust, aki majd taníthatja a grammatikát, természetesen feltéve, hogy az első évben segítségünkre lesz P. Gio Tomaso, aki majd az első iskolát fogja vezetni, máskülönben nem tudnánk megszerezni azt a jó hírnevet, amellyel tartozunk Intézményünknek, odarendelek még majd egy szépírót és még néhány személyt, hogy segítségére legyenek az iskolának és a háznak, azt nem szeretném, ha olyan apró gyermekeket vennének fel az iskolába, akik rendszerint csak akadályozzák az iskola munkáját. Rajta leszek, hogy a Sig. Principe Cardinale útján néhány zsák gabonát küldessek ellátásul erre az évre, ha majd küldöm a megbízólevelet is. Az Úr áldjon bennünket.” – (Róma, 1638. júl. 3.) – „Mondja meg P. Gio Tomasónak, hogy azt írják nekem, hogy az őszre Itáliába küldik unokaöccsét, fr. Vincenzót, úgy látszik, az ottani levegő nem tesz jót neki.”
„Még mindig nem történt meg a döntés a malmok hozamának az ügyében, azt hiszem, hogy majd a legközelebbi vakáció idején hozza meg a döntést Sig. Card. de Bagni ügyhallgatója, mivelhogy nem ... a tizenkettő, amelyet követel, volt kivonva, így aztán a jövedelem nem éri el azt a fokot, amelyet reméltek. Atyaságod írja meg nekem, hogy hol vannak a terményekről az elismervények, valamint a Bréve, amely közli a fratellók felszentelését és az Asszisztensekre vonatkozó Bréve és még más egyebek, amelyek nem találhatók a levéltárban? – Az Ottani örökséggel kapcsolatban szeretném tudni, hogy hogy is állunk azzal, a múlt postával megírtam, hogy mi az én elgondolásom azzal a pénzzel kapcsolatban, ami a közösségé, fontolja meg nagyon jól, hogy milyen formában lesz biztosabb a Szerzet számára. – Hogy aztán egy atyát küldjek oda, aki megfelelne a város igényeinek, három ilyen atya is van Nápolyban, akik nem közönséges tehetségek, így pl. P. Vincenzo, P. Gio. Battista del Carmine, P. Giuseppe di S. Maria, aki elöljáró volt Cosenzában, akit Nápolyba rendeltem, mivelhogy a legutóbbi földrengés szinte teljesen tönkretette a Várost, a vidéket. Úgy gondolom, hogy P. Gio. Battista di S. Tecla megfelelő lenne a világiaknak, de nem a Szerzet szempontjából, mivel nem tud kijönni a szerzetesekkel, úgy veszem észre, hogy senki sem, vagy csak nagyon kevesen vennék szívesen az ő elöljáróságát, senki, vagy csak kevesen lennének szívesen az ő alattvalói. Majd a nyáron megtanakodhatjuk, hogy ki lenne a legmegfelelőbb, hasonlóképpen beszélni, tárgyalni kell a javakról is, amelyeket nem lehet eladni, míg tart a pereskedés. – Úgy gondolom, hogy végrendelkezőnek a háza ne felel meg a mi Intézményünk céljainak, szeretném tudni, hogy mennyiért kelne le, ha le tudnánk adni, és én úgy gondolom, hogy jobb lenne nekünk, ha egy más telken tudnánk építkezni, ahogyan írja Atyaságod, ahol lenne kert, megfelelő lakás az atyáknak, külön iskolaépülettel, mindazonáltal az új telek kiválasztásában és az építkezés megkezdésében nagyon óvatosan járjon el, annyi időnk van, amennyit csak mi akarunk. – Semmiképpen sem járulok hozzá, hogy fr. Tomaso Maria Nápolyba menjen, mert amikor ott volt, egynéhány nem helyes dolgot cselekedett, nem valami dicséretes dolgokat művelt és ezek a Nápolyba szerelmes szerencsétlenek nem törődnek az Isten kegyelmével, csakhogy Nápolyban lehessenek, és ha a S. Domenico atyái menesztették Nápolyból fr. Tomaso Maria testvérét egy olyan dolog miatt, ami nem is látszik olyan súlyosnak, de én nem tudom, hogy hova küldjem az említett fratellót, hacsak ide nem rendelem Rómába, mert sehol a Szerzetben nem tud megnyugodni, csak Nápolyban, ahol Isten tudja, hogyan áll lelkileg, semmiképpen sem illik, megengedhető, hogy oda menjen. – P. Gregorio gyakorolja csak szorgalmasan a szépírást és a számtant, Isten tudja, hogyan fog alakulni elsőpénteken a követelődző fratellók ügye, mert ha nem javukra hozzák meg a döntést, akkor sokan el fogják hagyni a Szerzetet, ha pedig javukra lesz a határozat, akkor meg a precedencia kérdésben főként nem tudnák ezt elviselni sem a klerikusok, sem a felszenteltek, ennélfogva mindenesetre az a fontos, hogy legyen, aki tud szépírást tanítani és számtant. Egyebekről majd írok a legközelebb. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. júl. 3.) – „Írja meg nekem, hogy mik Signora Claudia Taultina követelései.”
„Atyaságod rendelje Nápolyba fr. Baldassarét és tartsa zárva egy szobában vagy Posillipóban vagy a Duchescában, ha még nem intézkedett volna, intézkedjék azonnal, hogy ez így van rendjén és ha majd Nápolyban lesz, ide rendelem majd Rómába, hogy vagy megjavuljon, vagy pedig kemény büntetésben fog részesülni, Isten bocsásson meg neki. Ami pedig P. Carlo ügyét illeti, nem láttam meg az összes írásait, mindazonáltal szerintem súlyosabb dolog az a kevés megbecsülés, az a tiszteletlenség, ahogyan nekem írt, mert ebben, amit cselekedett, inkább mutatja magát világinak, mint szerzetesnek, és ha meg akar maradni a Szerzetben, akkor változtassa meg magatartását és mutassa meg, hogy szerzetesi módon akar élni és nem a világi ember módjára, majd gondolkozom dolgain és azon, hogy mit fog határozni. – Nem tudom, hogy megérkezett-e már Nápolyba P. Giuseppe, aki Cosenzában volt és hogy átadta-e a dolgokat, a Palazzo dolgait a Sig. Principa intézőjének, vagy ügyvivőjének, és ha megérkezik Nápolyba, értesítsen engem. A bisignanói dolgokat illetőleg, minthogy így vannak a dolgok, ügyek, mivelhogy nem lehet tanítani, és talán még nélkülöznek is a mieink a szükséges dolgokban jó lesz meggondolni, hogy nem lenne egyszerűbb, ha onnét is visszajönnének mint Cosenzából, mivelhogy romokban minden, talán még hatan sem tudnak megélni. – A Cassandrina-féle ügyekben senkitől sem kaptam semmiféle írást, Atyaságod értesítse az ischiai püspököt, hogy ott tartózkodik a mi aposztata szerzetesünk, aposztáziája folytán excommunikálva, jó lesz orvosolni ezt az állapotot, hasonlóképpen járjon el szorgalmasan fr. Alessio ügyében. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. júl. 3.)
„Látom, hogy fr. Salvatore ügyében megoszlanak a vélemények a mi atyáink között, én úgy gondolom, hogy megnyugtathassunk mindenkit, az lenne a helyes eljárás, ha a nevezett fratello kéréssel fordulna az ordinárius elé, hogy nyilvánítsák ki, vizsgálják ki az ügyet, hogy fogadalmas-e vagy nem és az ordinárius jegyzője előtt jelenjenek meg egyik félnek részéről is, meg a másik részről is a tanúk, hogy megállapíthassák az igazságot, hogy senki se legyen bizonytalanságban ebben az ügyben. – Ami a Casandrina ügyet illeti, írtam néhány szót P. Michele del SS.mo Rosario atyának, hasonlóképpen a portómentességi ügyben, úgy van renjdén, ha mindegyik ház maga feliratkozik a portómentességi könyvben a maga érdekében, hogy az egyik házat ne lehessen felcserélni a másikkal. – Ami pedig a Campibeli ügyeket illeti, azt írják, hogy P. Pietro melankóliája, búskomorsága miatt nincsenek nyugodtan, de nem óhajtják elöljárónak P. Francesco di S. Carlo atyát, hanem inkább P. Vincenzót, P. Nicola Maria atyát, vagy P. Francesco della Corona di Spine atyát, vagy P. Antonio Mariát, vagy P. Ottaviót, és ha az említett P. Pietro arra kér engedélyt, hogy idejöhessen, engem az a kérdés foglalkoztat, hogy nekünk nem csak a cosenzai ház fenntartásáról kellett lemondanunk, hanem úgy látszik, hogy az a sors vár a bisignanói, meg a campi házra is. – Ha az Isten megsegít bennünket, amit mindenkor remélek, és azt a kegyet gyakorolná velünk, hogy egy jó Vizitátort küld nekünk, megtörténhet, hogy a vizitáció legnagyobb, legtöbb idejét arra fordítaná, hogy a papokkal foglalkoznék, mert ezek a legkisebb alkalomra, ürüggyel is azon vannak, hogy kivonják magukat az iskolai munka alól. Hogyha újra káptalant tartanánk, hogyha ugyanazok lennének a káptalani atyák a precedencia kérdéssel végződnék a tárgyalás, amellyel kezdődött már az előző káptalan. Írtam már, hogy P. Carlo ügyében legsúlyosabb hibának tartom ezt a stílust, amelyet velem szemben használt írásában. – Nagyon sajnálom, hogy még mindig nem rendezték el a questálás kérdését, az egyik azt írja, hogy a Porta Realei Minsitrón múlt a dolog, hogy még nem oldódott meg, ki azt írja, hogy a duchescaai rektoron és hogy Atyaságod részrehajló a duchescai ház javára, hogy hat, hét questáló is van ott, míg a Porta Realéban csak egy vagy kettő. Meglátom, hogy milyen információt kapok a héten, hogyan lehetne rendezni annak két háznak a kölcsönös dolgait, majd értesítéssel leszek. Írok P. Carlónak, P. Francesco di S. Gio. Battistával és fr. Giuseppe dell' Angelo Custode fratellóval szemben, lássa ön, hogy csakugyan olyan, kitartók-e, helyezze át fr. Giacintót a Porta Realei iskolához, ez, mint értesültem a dologról, Signora Marchese di Camipa Duchessa d'Alessano asszonynak a kívánsága és fr. Giuseppe dell' Angelo Custoda megy a Duchescába, szeretném, ha jobban meg tudná nyugtatni ezeket a fratellókat, mint P. Vincenzo, akik azt mondják nekem, hogy ők a papok szolgái és a többi fratellóké, ha azokat is kleriusoknak fogják nyilvánítani és ahelyett, hogy kioltanák a tüzet, csak még jobban felszítják annak lángját, nem így volt a régi szerzetességben, amely gyakorolta a szerzetesi tökéletességet, remélem, hogy a jövő héten minderről majd részletesebben is írhatok. Az említett fr. Giuseppe dell' Angelo Custode nyolc más fratellóval együtt küldött nekem egy kérvényt, hogy szeretnének bizonyos, nem fontos dologban kivizsgálást nyugtassa meg őket, hogy Isten segítségével minden dolgot orvosolni fogunk. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. júl. 10.) – „Nézzen utána, hogy kik kívánják, hogy egy jezsuita legyen az apostoli vizitátor, akit talán hamarosan meg is fognak kapni, aki majd igen jó lesz. Atyaságod mondja meg P. Francesco di S. Gio Battistának, hogy olvastam levelét, nagyon dicsérem a buzgóságát, amit elárul abban, legyen rajta, hogy Istennek jó szolgája legyen, aki majd bőségesen megfizet neki.”
„Kíváncsian várom Sig. de Nimi ügyében az eredményt, valamint a celestium atyákkal való megosztozkodást, és a megegyezést és másokkal, mindez nagy dolog lesz és egy lépéssel közelebb jutunk ahhoz, hogy rendezhetjük az örökséget és tisztábban fogunk látni. A várostól felajánlott pénzösszeget illetőleg már a múlt levelemben megírtam nézetemet és amiként talált egy valakit, aki Percarában lakik, és 40 scudi hitelt emleget, én azt gondolom, hogy még fog találni másokat is, nem csak az elhunytnak az írásai alapján, hanem mint utolsó igénybe vehető eszköz, az excommunicatio útján is. – Ami pedig Sig. Reggente Tappia levelét illeti, írja meg P. Pietro Antonio del S.mo Sacrancento atyának, aki több éven át tanította unokahúgát, a Signorina Contessát, hogy mindaddig nem lehet oda senki sem küldeni, míg Atyaságod teljes világosan nem látja a végrendeletet, mert nincs, aki olyan hozzáértéssel és körültekintéssel tudná az ügyeket elintézni, mint amilyent megkíván ez az egész ügy, és akkor majd küldünk személyeket, nem azért, hogy iskolát nyissunk, hanem hogy felügyeljen az építkezésre, de azt sem akarom megkezdetni addig, míg nem tisztázódnak ennek az örökségnek a főbb kérdései. – Signora Claudia azt írja nekem, hogy ne zaklassuk azzal, hogy még más szobákat is akarunk a házban, mert neki azokra nagy szüksége van, ennélfogva Atyaságod elégedjék meg azzal, hogy megszerzi a szomszédos kisebb házat, hogy semmivel sem kellemetlenkedjünk Signora Claudiának, remélem, hogy az excommunicatio folytán sok meglepetésben lesz részünk. – Fr. Arcangelo megérkezett Cesenából és szorgalmatosan fáradozik a sógorasszony dolgaiban. A fratellók és klerikusok közti ellentétek még nem nyertek elintézést és miután már majdnem 40 scudit elköltött P. Antonio Maria, azt mondja, hogy az ügyvédek oda nyilatkoztak, hogy elölről kell kezdeni az egészet, mivelhogy eddig nem tartották be a szükséges előírásokat, a jó Isten a megmondhatója, hogy mikor fejeződik be. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1638. júl. 10.)
