„Ha fr. Filippo értesített volna engem, hogy kivel kellett volna beszélnem ügyének intézésében, megtettem volna, ezért hát, ha még nem utazott volna el, ne induljon útnak, hanem értesítsen engem, hogy melyik nótáriusnál van az ügy, hogy én intéztethessem gyorsan, addig is engedelmesen viselkedjen, mint a többiek. – Fr. Gio Battista di S. Maddalenát illetőleg, nagyon örülök annak, hogy ráeszmélt tévedésére és ha Genovába szeretne menni egyenesen Nápolyból, megteheti, de én azt gondolom, hogy itt is csak meglesznek a küzdelmei. – Ide érkezett fr. Luca di S. Bernardo, aki Genovában volt, ugyancsak állandó nehézségek közt inkább mint a másik, aki áthelyezést nyer és ha folytatni akarja a közösségi életet, kövesse, ennélfogva ha Rómába jön, szeretettel fogadjuk, ha akar szolgálni Istennek, jöhet tengeri úton is. Ami pedig fr. Pietro Antoniót illeti, amennyiben ha visszatér, mint aposztatát kell büntetni és ha nem akar engedelmeskedni, helyénvaló, hogy büntessék, hogy észretérítsék, azt gondolni, hogy átmegy más szerzetbe »ad laxiorem« sürgős ok nélkül, csalódni fog, azt gondolni, hogy megmarad a mi Szerzetünkben az elöljáróknak kijáró engedelmesség nélkül, csalódni fog, ezért az lenne a legmegfelelőbb megoldás, hogy hagyja el a Szerzetet Nápolyban és lépjen át valamelyik sarutlanba, mivelhogy így nem maradhat, ezért hát minél előbb bocsássák el, neki is jobb lesz, ha ezekre a tájakra jön és ne zaklassa azokat a házakat nyugtalanságaival, laza életmódjával, végeredményben szükséges, hogy ő döntsön, vagy megmarad a Szerzetben, mint a többiek vagy távozik, ezért hát intézkedjék, küldje ide őt, vagy küldje Campiba. – Ami a questálást illeti, Atyaságod az én nevemben rendelje el a szent engedelmesség nevében, hogy minden ház végezze a questálást a neki kijelölt területen, a Duchesca házat megilletné nagyobb terület. – Ami az ön gyengélkedését illeti, éljen addig úgy mint a lábadozók, míg Sig. Vito Giacomo másképpen nem rendelkezik, kövesse az ő intézkedését. – Próbálja meg, hogy a duchescai házban egy időre vegye át a ház vezetését P. Gio. Domenico, aki a jelenlétében tartassa meg a Konstitúciókat, ahogyan a elrendeli és P. Arcangelo a vitulanói atyával és egy klerikussal menjenek minél előbb Palermóba. – Fr. Francesco de. S.mo Sacramentót illetőleg, ha neki jobb lenne, hogy Palermóba menjen, mivelhogy nagyatyja itt van Rómában, aki minden szorgalommal készteti az említett Francesco útját, természetesen kérte először az én hozzájárulásomat, ha a dolog sikerül, elmehet Nápolyból nagyatyjával, azért egyelőre várjon a döntésig ott, hogy mit végez a nagyatyja. – Fr. Camillo jöhet Rómába és majd helyére küldöm a nagyböjt első hetében P. Ger.mót, aki Poliban volt abban az esetben, ha P. Diomede nem érkezne meg. – Szerintem nem lenne okos dolog P. Stefano di S. Stefanót Bisignanóba küldeni, ahol már volt és nem valami nagy jóhírneve volt, jobb lenne, ha itt a Róma környéki házak valamelyikébe kerülne, vagy a genovai provinciába menne, de mindenképpen kell valaki az ő helyére és itt nincs senki és ha netán P. di Vitulino helyett Palermóba inkább szeretné küldeni az említett P. Stefanót, vagy P. Gennarót, tegye, ahogyan jobbnak látja, én azt hiszem, hogy kisebb zavart, kellemetlenséget fog okozni P. di Vitulano, mint ez a kettő. – Ami a Krisztus-képek másolatát illeti, amely P. Pietrónál volt és ma annál a két atyánál vannak, Atyaságod az én utasításomra vegye át azokat és tartsa magánál, míg újabb intézkedést nem adok, mert ha ebben a részleges kérdésben engedélyt adunk, akkor majd mindenki jön a maga igényével. – A Duchescai ház adóssága szerintem, súlyos dolog, hogy nem tudnak annyit szerezni, hogy szerényen megélhetnének, de a Konstitúciók meg nem tartása idézi elő ezt a nyomorúságot, mert ha Isten iránti szeretetből megtartanák, csakhamar megtapasztalhatnák a nagyobb bőséget, ellátási lehetőséget, nem tetszik nekem ez az eljárás, hogy nem vásároltak új kalapot, nem tetszik nekem, hogy nincs miből vásároljanak kalapot fr. Gio Antoniónak, Atyaságod ilyesmire jobban ügyeljen. – Ami pedig P. Carlo di S. Maria atyát illeti, atyja, anyja és nővére igen nagy nyomorúságra jutottak, engedélyt kért tőlem, hogy két vagy három éven át segíthesse őket olyanformán, hogy szülőföldjén 16 km-re Campitól, iskolát nyit, de nem szerzetesi, hanem inkább világi öltözetben, én úgy gondolom, hogy jogos a kérés a végszükség láttára, hogy megadható neki az engedély, írtam, hogy küldje az ordinárius határozatot a mi megnyugtatásunkra, én megküldöm majd az engedélyt, azt hiszem, hogy majd a következő postával meg is tudom már küldeni neki, amiért is Atyaságod küldje meg nekem, ha majd ő megkapja az említett határozatot és így legalább az a ház megszabadul az ő zaklatásaitól. – Ne engedje meg, hogy minden szombaton használják az orgonát, amint ahogyan néhányan a mieink közül szerették volna... Írt nekem P. Thomaso édesanyja, Atyaságod küldje egy hónapra Nápolyba, aztán majd küldje hozzám Rómába, most megismerheti a bisignanói lakást, majd a farsang elmúltával meg fogja tudni, hogy fr. Domenico, a festő vissza fog-e térni Rómába, én úgy gondolom, hogy harmadiknak mehetne Palermóba, ha még nem jött volna a vitulanói, küldjön valakit, hogy hívja őt, várok a levél lepecsételésével szombat reggelig, amikor jön a küldönc. Az Úr áldja meg.” – (Róma, 1634. febr. 25.) – „Atyaságod informálódjék minden ügyességgel és titoktartással egy iratot illetőleg, amelyet egy asszonyság küldött nekem.”
„A küldönc által hozott levelet Atyaságodtól 20 óra felé kaptam meg, amelyben ír az orgonát illetőleg, hogy a Complateari uraknak az az óhajuk, hogy legyen a templomban a P. Ministro elrendezése, felügyelete alatt, ebben a dologban Atyaságod, ha úgy tetszik intézkedjék a legmegfelelőbben. – Ami a szeretetadományt illeti, amit Sig. Pietro, a pusillipói adományozó testvére szándékozik juttatni nekünk, ha a saját költségén be akarja meszeltetni a homlokzatot, igen megelégednék, vagy ha az egész templomot, de nem ami költségünkön, mivelhogy igen súlyos adósságai vannak a Szerzetnek azt a házat illetőleg. – Ami pedig a ministrót illeti, a campi házunkban, nem tudom, hogy most kit küldjek oda Rómából, igen, küldöm Nápolyba P. Ger.mót, talán Nápolyból lehetne küldeni fr. Mathiát, aki ott tartózkodhatna a vakációig, most hogy küldök egy valakit Campiba, egy másikat Cosenzába és egy harmadikat Bisignanóba, remélem, hogy ezen a nyáron rendelkezésünkre fog állni öt vagy hat alkalmas egyén. – Ha Atyaságod talál valakit, aki bujtogatja a másikakat, hogy hagyják el a Szerzetet, vegye írásba, hogy meglegyen a törvényes mentség, és zárja a szobába az illetőt vassal, mivelhogy a szoba nem biztos a gyenge ajtók miatt és így majd megtanulja, hogyan kell zavarni a társakat, és tartsa ott újabb intézkedésig. – Ami pedig fr. Pietro Antoniót illeti, ne higgyen semmit, hanem járjon el vele úgy, ahogy meggondolatlansága érdemli és ha az Ischiai megkapta a Brévét, mivelhogy »per vimet metum etc«, Atyaságod helyettesítse egy prokurátoral, aki minden héten jöjjön a házba és tanácskozza meg vele a vitás ügyeket, de az illető ne menjen ki a házból, hacsak a Sig. Vicario azt nem mondja, hogy szükséges, hogy személyesen jelenjék meg a bíróság előtt, mert máskülönben mindennap kijárna és csak akadályokat okozna, idézne elő a házban azzal, hogy kísérőtársat adjanak melléje, így járjon el azokkal, akik pereskedni akarnak, majd más alkalommal hosszabban írok. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. febr. 25.)
„Írtam Fananóba, hogy küldjék P. Matteót egy társsal, és ha odaérkeznek, ami valószínűleg hamarosan meglesz, Atyaságod tartsa őket ott újabb intézkedésemig vagy fr. Arcangelo visszatéréséig és az említett fratello távollétében Atyaságod végeztesse el a szőlőben és a birtokon mindazt, amit ő gyakorlott ember fog elrendelni, Anconában nem gondolom, hogy többen vannak mint nyolcan a mi Szerzetünk ruhájában és Isten tudja, hogy dolgoznak-e annyit mint négy ember? – A malmokat illetőleg a Dataria útján kellene eljárni és nem Bréve útján, több mint 40 dukátot akartak az elintézésért, ami több mint 60 scudi, ennyit nem akarok költeni. Rajta leszek, hogy egy engedélyt szerezzek, hogy eladhassam a Collegio összes javait azon célból, hogy megválthassam az itteni kölcsönöket, váltókat, ezért hát nézzen körül, hogy a Collegio birtokainak szomszédai közül nincs-e valaki, aki vásárolna valamit, értesítsen engem, az idézéseket sokszorosítsák, és adjanak értesítést. Az Úr áldja mindenkor.” – (Róma, 1634. márc. 1.)
„Legyen áldott az Úr, hogy P. Arcangelo nem alkalmas a Duchescai ház vezetésére, arra sem lett alkalmasnak ítélve, hogy Palermóba menjen, ennélfogva vissza kell neki jönnie valamelyik házba, ahol engedelmességgel szolgáljon. Írja meg nekem, hogy ki ment Palermóba, hogy semmi bizonytalanságba ne legyek, én úgy gondolom, hogy a Duchescai ház számára legalkalmasabb lenne, hogy a szerzetesi fegyelmet fenntartsa, P. Ottavio, aki jelenleg Borgóban van, ha aggályossága nem akadályozná bizonyos dolgokban, egy iskolának még megfelel, de nem lehet alkalmazni gyóntatásra, úgy gondolom, hogy odaküldöm, minél hamarabb P. Diomedét és P. Ottaviót, mert úgy gondolom, hogy P. Ger.mót Poliból vagy más valakit holnap Norciába küldök és onnét iderendelem fr. Alessandrót, aki sokkal tehetségesebbnek gondolok mint P. Thomaso, aki a Collegióban van és ott teljesíthet szolgálatot, vagy másutt, ahogyan jobbnak látja, bizonyára mindenkinek megelégedésére, minthogy igen szerény magatartású. Ideérkezett fr. Giulio társaival, akinek elhelyezéséről majd gondoskodunk. – Fr. Pietro Antoniónak meg mondhatja, hogy segítségére leszek, akármelyik szerzetbe is óhajt átlépni, amelyiket kedvére találja, még ha könnyebb is, ezért hát nézzen utána, keressen ilyet és értesítsen engem. Az a gondolat, hogy találjon hamis tanukat arra, hogy erőszakkal tette le a fogadalmakat, az annyit, mintha akarattal akarna menni a pokolba a tanúságtétellel együtt, mivelhogy itt van egy levele a processusban, amelyben arra kér engem, hogy engedjem a fogadalmak letételére, így szó sem lehet arról, hogy bizonyítsa az erőszakot, hacsak nem hamis tanúzással, ugyanez a veszély fenyegeti fr. Filippót és azt az Ischiabelit, de ezt Pietro Antoniót szeretném kedvezően ajánlani. – A bisignanói és a cosenzai elöljárók, akik várják P. Gasparo vizitációját, ha ők úgy gondolják, hogy valami terheli lelküket, fordulhatnak Atyaságodhoz vagy hozzám. Bisignanóban ne öltöztessenek be ezentúl, mert nem tudják jól felismerni a személyeket. – Az az ifjú, aki apródja volt a Sig. Principe di S. Agata, kitűnt, hogy beteg, olyan betegségben szenved, hogy sem a mi szerzetünkben, sem másban nem maradhat, a legelső jó alkalommal hazaküldöm, küldök egy másik ifjút, mint fr. Guglielmo, aki igazságos pásztor. - Ami a ház adósságait illeti, szeretném, ha minden igyekezettel azon lennének, hogy fizessék és egyúttal elintézni azt is, hogy a Complateariknak ne legyen semmi nehézsége a mi rovásunkra. – Egy novícius beöltöztetéséhez szükséges dolgokat illetőleg sokkal jobb, hogy ő vásárolja meg a dolgokat és ne ő adja a pénzt, mert kinek nincs, kinek kevés van, ezért hát állítsa össze a névsort, és majd megküldöm oda. – Nagy szegénységére, nyomorúságára van annak a háznak, ahol sem az elöljáró, sem a gyóntatók nem törődnek a szabályok megtartásával, ahogyan hallom az ottaniról és itt nincs, hogy kivel cseréljünk. – Ami azt illeti, hogy másik háznak elküldtem egy levélnek a másolatát szicíliai nyelvjárásban, úgy látom, hogy súlyos az eset, ha igaz, ezért hát nagy ügyességgel kezelje, netán ha már informálódott felőle és közölje velem majd nézetét, egyébként énelőttem nagyon is kétséges az egész. – Szükséges, hogy megtaláljuk az eszközt, hogy bevezessük azt a fegyelmezettséget, hogy engedély nélkül ne írjon és amennyiben Atyaságod a jövőben ilyesmit felfedezne azzal végeztessen három disciplinát az ebédlőben, egy Misererét recitálva minden egyes alkalommal és hetenként háromszor nem kap bort. És amikor silentium idején összejöveteleteken találtatik valaki, az illető a déli rekreáción térdelve marad három napon át, vacsora utánin pedig nem beszélhet, legyen rajta, hogy mindezt végre is hajtsák és ha mindez nem elég, találunk még más eszközöket is. – Ami a pénzt érintésének tilalmát illeti, tartsák meg az előírást, hasonlóképpen ami az írásra vonatkozik és a silentium megtartására, de aki nem törődik, aki nem csinál kázust a halálos bűnből, azt ugyancsak kevésbé segítik a parancsok, az Úr világosítson fel bennünket. Hogy mindennap valami új dolgot fedeznek fel, nem lehet azon csodálkozni, ha a ministri, az elöljárók, és a gyóntatók nem törődnek a szabályok megtartásával. – A bisignanóból jött novíciust küldje az Úr áldásával más szerzetbe. – Ami P. Carlo di Campit illeti, ha lesz időm, küldeni fogom az engedélyt, hogy egy évig szülőföldjén tartózkodhassék, hogy szüleit támogathassa és ne adjon semmiféle akadályt, nehézséget a campi háznak és ha úgy tetszik P. Giuseppének, hogy végrehajtsa a büntetést, amiről írt, tegye meg, vagy először csak figyelmeztesse. – Biztosan tudom, hogy »rebus sic stantibus«, érezni fogja Atyaságod annak a súlyát, hogy milyen nehéz kormányozni, vezetni, legfőképpen fegyelmezetleneket, én a magam részéről mindent megteszek, de igenis kell, hogy reméljünk az isteni segítségben és a Szentséges Szűz Anya Mária közbenjárásában és folytatni mindvégig, egész bizonnyal győzelmet fog aratni, lassanként kicseréljük az alkalmatlanokat és a vidékieket és másokat helyezünk oda, akiknek nincsen olyan nagy ismeretsége a világiakkal vagy a rokonsággal miközben szükséges, hogy alkalmazkodjunk az időkhöz. Ha van valaki olyan, aki nem akarja tudomásul venni az excommunicatiót, amely olyan valakit érint, aki nem tartja be a rendelkezést a pénzérintést illetőleg, közölje az illetővel, hogy egy hónapi elzárás van számára kilátásba helyezve, hetenként három nap kenyéren és vízen böjt és még egyéb büntetések a P. Generálisnak, vagy az Asszisztenseknek ítélete szerint. Végeredményben Atyaságod hajtsa végre a büntetést, azt hiszem, hogy az elöljáró leváltásával sok minden rendeződik. – Ami P. Alessandro elhelyezését illeti, itt jelenleg nincs senki, akit helyére küldhetnék, a genovai házzal kell érdeklődni, hátha ott van valaki, aki helyére jöhetne. Az Úr adja meg önnek a szükséges erőt és kegyelmet, hogy azokba a házakba bevezethesse az obszervanciát, amint azt kívánjuk.” – (Róma, 1634. márc. 4.) – „Sig. Biaso jószágkormányzó, akinek a Collegio évi 200 scudit ad és lakást kap a Collegióban, Nápolyba megy egy barátjával, Atyaságod utasítsa fr. Pietrót, hogy keressen egy három vagy négy szobás lakosztályt számára valamelyik köztiszteletben álló személynél, ő szívesen fizeti a lakbért, ha pedig a mi Porta Reale házunkban akar szállást venni, amennyiben van szoba, előkészítheti az említett fr. Pietro azt a lakosztályt. – A küldönc által küldött levelet megkaptam, ahol értesít engem arról a szobatűzről, ami történt a Porta Realei házban, Atyaságod igyekezzék kinyomozni, hogy szándékosságból történt-e, nagy körültekintéssel vizsgálja ki az ügyet. – Ami fr. Mathiát illeti, mondom én, hogy sem ő, sem mások a környékbeliek nem jól vannak Nápolyban, sohasem lesznek igazi szerzetesek, csak öltözet szerint, vagy elkelne ott egy olyan elöljáró, aki tudna büntetni is, mortifikálni. – Fr Domenicót illetőleg, aki lemondott, nagyon jó lesz, ha elhelyezik Nápolyból. - A tarantói klerikust illetőleg, megmondhatja neki, hogy most nem szándékozom beöltöztetni senkit sem, mivelhogy ott nincs noviciátus, a római pedig tele van. P. Stefanót illetőleg várom az alkalmat, hogy mikor lehetne elhelyezni Nápolyból.
„Az Úr rendszerint ebben a földi életben megpróbálja azokat, akiket szeret és nem akarja őket a másvilágon túlságosan megbüntetni, azért tehát fogadja türelmesen a megpróbáltatásokat az ő irgalmasságos kezéből, igen nagy érdem ez. Csak a legjobbakat fejezhetem ki önnek, hogy olyan szerencsésen került ki ebből a térdfájásból, amely annyira megfélemlítette és ne gondolja, hogy az Úr megfeledkezik önről, amidőn alkalmat ad arra, hogy bőségesebb jutalmat érdemeljen az égben, mivelhogy szükséges, hogy a választottak szenvedjenek, elviseljék a sok gyötrelmet, ha be akarnak jutni a Paradicsomba, és még mindig jobb, ha ebben a rövid földi életben szenvedünk, ahol annyi vigasztalásban is van részünk akár világ vigasztalásokban, akár lelkieken, mint a másik világon, ahol szenvedni kell a súlyosság mértéke szerint, amit el kellett volna szenvedni ezen a világon. Nem szűnöm meg imádkozni és kérni az Urat, hogy olyan magatartással látogassa meg önt, mint szokta azokat, akiket szeret és tartsa számon a predesztináltakkal az üdvösségre, a Paradicsomra. Remélem, hogy ön is imádkozik értem. Ezeket akartam válaszul megírni levelére, akit az Úr tartson meg szent kegyelmeinek folytonos gyarapodásában.” – (Róma, 1634. márc. 4.)
„Átadtam a verseket fr Giovanninak és úgy hiszem, hogy majd megzenésíti, és ha majd készen lesznek, el fogjuk küldeni szopránnak nincs itt olyan, aki ingyen elmenne oda, hacsak nem a mi Germanónk, akinek nincsen valami jó hangja. Küldöm az Indulgencziákat az Annuntiata oratórium számára. Ezeket akartam jelen levelemben megírni.” – (Róma, 1634. márc. 11.)
„(Eltévesztettem a levélpapír összehajtását.) Ami fr. Benedettót illeti, örülök annak, hogy megtette szeretetből, hogy annyi idő óta ott tartotta annyi kellemetlenséggel, kényelmetlenséggel. A rendkívüli kiadásokkal, míg végre megszabadult, az Úr irányítsa őt az ő szent szolgálatába, de aggódom, hogy talán nem akarja őt a generális, mivelhogy én nem fogom kérni, hogy maradjon köztünk. – A negyvenórás szentségimádással kapcsolatos kiadásokat illetőleg, én úgy gondolom, hogy a mieink ahelyett, hogy helyettesítenék ájtatossággal az ünnepet, akarják költséggel, szükség nélkül, mutatni az ájtatosságot, ami hiúság volna, helyesen ítélem meg a dolgot, hogy jelöljenek meg egy határozott számú gyertyamennyiséget mondjuk ötven vagy hatvan legföljebb, amelyek szépen elrendezve nagyon szép látványt nyújthat már. – Hogy a közös ima idejében gyóntassanak, azt tiltsa meg, hacsak nem olyanok jönnek, akiknek utazniuk kell, hanem gyóntatási napokon keljenek fel fél órával hamarabb. – Ami fr. Pietrót illeti, el lehet viselni mindaddig, míg el nem utazik Sig. Enriquez, de ha majd elutazik az az Úr, nem helyes, hogy továbbra is Nápolyban maradjon, miközben is Atyaságod korlátozza az ő cselekedeteit és nem tehet egy lépést sem Atyaságod megkérdezése nélkül, de már évek óta, nagyon hozzászokott, hogy a maga esze szerint cselekszik és kevés érdemmel, Atyaságod adja ki a rendelkezést, hogy míg Atyaságod Nápolyban van, senki sem mehet Pusillipóba írásbeli engedély nélkül, hogy lassanként elveszítsék a vonzalmat a hely iránt. Ami fr. Gio Paolót illeti, ha az övéi azt óhajtják, hogy cseréljen, változtasson szerzetet, én nem bánom, örömmel veszem, de ha vissza akar maradni, tartsa meg a szabályokat vagy pedig részesüljön mortifikációban. – Ami fr. Lucát illeti, én úgy gondolom, hogy Feketevasárnapon pappá szentelik és húsvét elmúltával egy kis időre el fogjuk küldeni. – Ami fr. Pietro Antoniót illeti, én úgy határozok, hogy lépjen át valami reformált szerzetbe, vagy másba, ahogyan jobb neki, vagy pedig nem maradhat Nápolyban, ami számára büntetés, de Nápolyon kívül ott, ahol legmegfelelőbb neki egészségi szempontból. – Ami pedig fr. Francesco del S.mo Sacramentót illeti, jó azt tudni, hogy nagyatyja felkeresett engem és engedélyt kért, hogy járuljak hozzá, hogy ő kieszközölje összeköttetéseivel a Palazzóban, hogy vele mehessen a világba az említett fratello és én azt mondtam neki, hogy szívesen hozzájárulok, és nagyon örülnék annak, ha vigasztalására lenne, ha ki tudná eszközölni a mi Urunktól, a Pápától, amit óhajt, ezek után nagyon megelégedve távozott, szorgalmazta és azt hiszem, hogy semmit sem ért el, és visszatért anélkül, hogy egy szót is szólt volna nekem de találkozott a mieink közül kettővel, és könnyes szemmel mondta nekik, hogy nagyon vigasztalatlanul tért vissza, ennélfogva az említett fartellónak, úgy gondolom, hogy meg kellene nyugodnia és visszatérni a kegyelmi állapotba, amitől egy idő óta meg volt fosztva meggondolatlansága miatt. – Ami pedig fr. Camillót illeti, ha Sig. Teodoro fiai valami kocsi alkalmatossággal jönnének, ő jöhetne velük, máskülönben nem tudom, hogyan talál rá módot, hacsak nem jön tengeri úton, szerintem a végső nyomorúság már az, hogy nem vásárolnak egy kalapot fr. Gio. Antoniónak. – Ami pedig a szicíliai nyelvjárásban írt levelet illeti, jól lehet, nem kell mindjárt rossz dologra gondolni azt a két személyt illetőleg, mindazonáltal csak botrány olyan sokáig beszélni a templomban, sokakat megbotránkoztatott, amiért is ott közbe kell lépni, valamit tenni. Küldeni akarok oda két áldozópapot, Atyaságod majd kiválaszthatja, hogy melyik lesz majd inkább kedvére, ezek lennének: P. Diomede és P. Ottavio. A bisignanói P. Thomasóról azt gondolom, hogy ott folytonosan csak zaklatja az elöljárókat, akik nem tudják megfegyelmezni, mortifikálni. – Örülök annak, hogy áthajóztak Palermóba az a három, akikről írt, ami pedig fr. Domenicót, a festőt illeti, a legközelebbi alkalommal, ha jól érzi magát, ide lehet küldeni erre a vidékre természetesen, ha egészséges lesz. Filippo ügyét minél előbb intézni fogom. – Küldeni fogok oda 12-15 nap múlva egy jó humanistát, aki akármelyik ottani házban teljesíthet szolgálatot. Láttam a ház adósságának a listáját, bárcsak a Úr küldene valamialamizsnát, hogy ki tudnák fizetni tartozásaikat és adná kegyelmét, hogy tudják vállalni a mortifikációt, ami nagyon is szükséges. – Írni fogok P. Gio. Domenicónak, hogy engedelmeskedjék Atyaságod intézkedéseinek és legyen készséges a szabályok megtartásában és tartassa meg másokkal is a Konstitúciókat, mert máskülönben kénytelen leszek nemtetszésemet kifejezni, szóvá tenni a dolgot. – Fr. Vito azt írja nekem, hogy egészségi szempontból szeretne levegőváltozásra menni, Atyaságod beszéljen vele és ha jónak látja, küldje haza Szicíliába, tegyen úgy, ahogyan az Úr sugalmazza. Mondja meg fr. Filippo di S. Giuseppének, hogy én sürgetni fogom ügyét, és nem szükséges a levélírást annyira szorgalmazni, szaporítani feleletül arra, amit nekem írtak. – Írtam már afelől, hogy Sig. Biaso jószágkormányzó egy társával a nagyböjt harmadik hetében Nápolyba érkezik, ha a Duchescában szállna meg, bocsássanak rendelkezésére néhány szobát, úgy gondolom, hogy már megtalálta ugyan, hogy hol szálljon meg, de ha nem lenne tartós a maradása a vendégfogadóban, a szállóban, rövid időre hozzánk szeretne jönni, ő a Collegiónak örököse évi 200 scudival és joga van Rómában a Collegióban lakni, vagy a Collegio költségén, ezért hát minden figyelemmel, udvariassággal legyenek vele szemben. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. márc. 11.)
„Ami a cosenzai házat illeti, helyesnek találom, hogy váltsák fel P. Gio Domenicót, de nem látom, hogy kit küldjünk oda, hacsak nem P. Alessandrót, természetesen, amennyiben az egészségi állapota engedi, azt ugyan nem tudom, hogy rendelkezik-e olyan adottságokkal, amelyek egy elöljáróban kívánatosak, mivelhogy P. Gio Pietrót, P. Vincenzo testvérét nem gondolom alkalmasnak erre a tisztségre, rajta leszek, hogy minél előbb küldhessem P. Ottaviót és P. Diomedét két klerikussal, akikre olyan munkát bíz rá, amilyent a legjobbnak találja. Cosenzába legmegfelelőbbnek gondolom P. Gio. Domenicót, de nem jónak találom, hogy leváltsuk a duchescai háztól, ahol általa remélhető valami kis obszervancia. – Ami az ischiai fr. Gio Andreát illeti, amint csak lehet, terjessze elő a maga igazolását, de vigyázzon, nehogy a tanúságtételekkel együtt maga is a pokolba kerüljön. – Kezdje ügyét coram ministro ordinario Jo. Domencio. – Értesítettem Palermót, hogy hajóra szállt P. Arcangelo két társsal. – Ami pedig fr. Domenicót illeti, a festőt, aggódom, hogy úgy jár majd, mint a többi fegyelmezetlen, az Úr segítse meg és ha papságra törekszik, nálunk nem lehet. – Ami pedig P. Alessandrót illeti, ha ön jónak látja, hogy a legelső alkalommal Genovába küldje, küldje egészségi állapotának figyelembevételével és onnét jön majd egy áldozópap, addig majd helyettesíti P. Ottavio vagy P. Diomede. Én úgy gondolom, hogy jó lenne P. Carlót felváltani valakivel Duchescából, hogy megszűnjön minden gyanakvás, hogy nem volna más valaki, mint az, aki a templomban való sok beszélgetéssel botránkoztat, sokkal jobb lenne változást eszközölni, leváltani a világi papot. – Ami a Sig. Principe apródját illeti, írtam már néhány sorban P. Gasparónak és várom a feleletet. Atyaságod nagyon óvatosan járjon el, ha Bisignanóból írnak néhány pap érdekében, mivel az a tapasztalatom, hogy nem válnak be a papok az ottani tájakról, legutoljára a marsi egyházmegyéből való Marc' Antoniót ma küldtem el, mert nem felel meg. P. Todesco kétségkívül ugyanazt kapja meg, aki Bovából jött, eléggé változékony, azt a kettőt pedig, akiket fr. Gio Antonio ajánl ha az, aki érti a borbélymesterséget, ha ön úgy látja, hogy állandó lesz, ha a mi szempontjaink szerint szükséges lesz, be lehet öltöztetni, de Atyaságod kísérje figyelemmel, lássa, hogy milyen eredménnyel lesznek a nápolyi fratellók és klerikusok. – Ami fr. Vito elhelyezését illeti, azt rábízom Atyaságodra, mert nem tudom, hogy miféle személyek vannak ott és ha ő lábbajával bajoskodik, akkor nem igen tud megfelelni a questálásnak, amíg tart a baj, azért aztán jobb lesz, ha őt Bisignanóba küldjük és ott elvégzi a questálást P. Giovanni, aki maradjon még elöljárónak, ne legyen neki visszatetsző ez az alázatossági gyakorlat. – Áttanulmányoztam a negyven órás szentségimádási költségek jegyzékét, nem találom soknak, levelem eddigi részét csüt. reggelig írtam. – Fr. Onoffrio kéri, hogy a legelső alkalommal Atyaságod küldesse el neki a borbélyszerszámokat a fenőkővel, ami P. Arcangelónál volt, most pedig P. Gio Domenicónál van. – Firenzéből levelet kaptam, amelyben közlik, hogy P. Mariani, P. Gio Battista de. Carmina és P. Angelo elhatározták, hogy átmennek a reformált ferencesekhez, fel is lettek már véve és mind a három kérte tőlem az engedélyt, az elbocsátót, P. Mario pedig a kamalduliakhoz akar menni, jól lehet, úgy látom, hogy a Szerzet kárára. Mindezt én nem tartom rossznak, mivelhogy így a Szerzet megszabadul a nyugtalankodó és gőgös szerzetesektől, mivelhogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan ők gondolták, nem lehet velük együtt élni. Szeretném, ha még két-három elmenne Genovából és más kettő, három az itteniek közül. Atyaságod imádkoztasson értünk, hogy az Úr tisztítsa meg egy kissé Szerzetünket a nyugtalankodó, elégedetlenkedő személyektől, aztán az Úr áldjon meg bennünket, mindnyájunkat.” – (Róma, 1634. márc. 18.)
„Azzal kezdem, hogy felelek fr Pietro Antonio de S. Giuseppe ügyét illetőleg, és azt válaszolom, hogy ő vagy elhagyja Nápolyt és engedelmeskedve Rómába jön, vagy pedig mint engedetlent fogságba kell zárni, vagy pedig Szerzetet cserél, vagy hasonlót vagy szigorúbbat keres, mindezekben Atyaságod intézkedjék, hogy a p. Ministro vagy más valaki mindezt hajtsa is végre ha kell, még igénybe veheti a hatóság embereit is, lehetséges, hogy egy szerencsétlen, fegyelmezetlen és tudatlan táncoltassa valamennyit? Atyaságod formális processust vegyen fel, lehet, hogy ez alkalommal mindenért számolnia, fizetnie kell, amit cselekedett, hasonló hivatalos eljárást alkosson a társairól is és éreztetni kel velük a rosszallást. Ami pedig fr. Francesco del S.mo Sacramentót illeti, mivelhogy nagyatyja semmit sem tudott kieszközölni, amit szeretett volna, sírva tért vissza és könyörgött, hogy az ő vigasztalására küldjem Carcaréba és ha ott alkalom adódik a hajóútra Genovába, elküldheti, ha így nem megy, küldheti Rómán át és innét majd elküldjük Carcaréba. – Ami pedig fr. Vitót illeti, megmondhatja neki, hogy most nem lehet Szicíliába menni, mehet más házakba, ha Nápolyban nem jól érzi magát, mehetne Bisignanóba, Campiba, Frascatiba, Poliba, ezek közül választhat, de ne a szülőföldet, mert az csak a kísértés helye szokott lenni, hacsak nem jutott nagyon előre az erényességben. – Ami P. Alessandrót illeti, lehet írni P. Stefanónak Genovába, hogy P. Alessandro helyére küldje oda P. Pietro Paolót, aki alkalmas lesz a gyóntatásra, és egy középfokú iskola vezetésére és egy kongregáció vezetésére, szerintem jó lesz leváltani Genovából. – Ami pedig fr. Gio. Antoniót illeti, nem szívesen hallom a betegségét, odaérkezik fr. Giulio, aki Campiban volt azokkal, akik néhány nap múlva útra kelnek, és majd meglátom, hogy küldök két alkalmas klerikust a »prima« iskola számára, az egyiket Duchescába, a másikat pedig Campiba. – Ami a Porta Realei világi papot illeti, szerintem a legbiztosabb orvosság, hogy el kell küldeni, helyére mehet P. Diomede és így megszűnik minden alkalom. – Ami P. Ottaviót illeti, én úgy gondolom, hogy igen szigorú lenne elöljárónak, felajánlkozott, hogy vezeti a világiak kongregációját, hogy katekizálja gyermekeket és hogy buzgólkodik az obszervanciában, a szabályok megtartásában és szerintem, P. Gio. Domenico alkalmasabb az elöljárói állásra, azért hát úgy rendelkezzék, hogy így legyen. – Ami még a Porta Realét illeti, minthogy nincs ott P. Carlo, helyébe mehet P. Diomede és emellé a két elöljáró mellé Atyaságod rendelhet két vagy három Asszisztenst, egyrészt, hogy ne vezessen, kormányozzon szeszélyesen, hanem tanácsot kérve, én így gondolom, hogy az alattvalóknak nagyobb megnyugvást fog jelenteni. – Sig. Biasót illetőleg azt gondolom, hogy a mi házainkban nem sok kényelmet fog találni, ami majd arra fogja késztetni, hogy hamarosan neki megfelelőbb kényelmességet keressen, mert eléggé kényelemkedvelő. Ami fr. Filippót illeti, én tartom szükségesnek, hogy Rómában legyen, a prokurátora és a helyettese nekem azt mondták, hogy Nápolyban volt, ennélfogva nem lehet semmi sem csinálni, ha tudná a jegyző, tárgyalhatna vele a jegyző és szeretném, ha holnap lenne, de ő mindezen idő alatt engedelmeskedjék, reá is vonatkozik az engedelmesség kötelezettsége, mint a többiekre. – Ami pedig P. Stefano di S. Stefanót illeti, választhatja valamelyik házunkat és ott adják meg neki, amit az orvos rendel, nemkülönben bizalommal legyen az isteni segítségben, aki szegény lett iránta való szeretetből, ha egy gazdag Szerzetnek a tagja lenne, akkor meg lehetne engedni, hogy jobb levegős helyet választhatna és nagyobb költségeket, összegeket fordíthatna ápolására, de olyan szegények közt és annyira szegények közt, amilyenek mi is vagyunk, akkor bizony kell, hogy egy kissé több legyen bennünk az alázatosság szelleméből és hinnie kell, hogy amit atyjától kapott, az a szerzeté lett, ennek ellenkezője meg tévedés, és én tudom, hogy ez a vélemény igen sokat megfosztott a tökéletesség útjától. – Ami P. Arcangelót illeti, én úgy vélem, hogy mindezideig külsőleg csak a Szerzet ruháját vette fel, bensőleg teljesen világi maradt, figyelmeztettem P. Melchiorét ennek az embernek a magaviseletére valamint társára, mortifikálja őket, hogy éljenek a konstitúciónk szabályai szerint, úgy hiszem, hogy egészen más világot, életmódot fog találni, mint amilyent ő gondolt. – Ami fr. Domenicót illeti, a festőt, nem emlékszem a csínytevéséről, amit mondják, hogy tett, ha ő át akar lépni más szerzetbe, menjen minél előbb, mivel úgy tudom, hogy áldozópapságra törekszik, aszerint a levél szerint, amelyet P. Castilgia mutatott nekem, legjobb lenne hamarosan elküldeni, mert az ilyen személyek nem valók nekünk. – És ha Atyaságod azt gondolja, hogy erejének tudatában helyre tudja hozni az összes rendetlenségeket, és másoknak gyengeségét, jogosan lehet megijedni, de én hiszem, hogy az Úr az ő kegyelmi segítségével pótolja a mi hiányainkat, és helyrehozza, ha nem is mindenestül, de legalább nagy részben azoknak a házaknak a hiányait, és szükségeit és előrehaladunk lépésről-lépésre gondoskodva új személyekről. – Don Francesco Angelini, aki az elmúlt mr. elsején öltözött be Nápolyban, néhány nappal ezelőtt vissza lett küldve a világba, kéri az írást, ha Atyaságod jónak látja, ajánlja őt egy világinak, hogy buzdítsa őt, hogy ezt tegye meg, az Úr megáldja őt. – A campi házat illetőleg, én úgy vélem, hogy P. Pietro mindaddig nem tud elutazni, míg Sig. Marchese Enriquez itt tartózkodik és nem kis dolgot csinál, ha egy fiatalt küld az „elsőiskolába” egynéhány társsal, nagy dolgokat ír nekem a farsangi negyven órás szentségimádásról és az a szeretetteljes szolgálat, amelyet a tintimus atyák gyakoroltak velünk szemben, amit nem is lehet elhinni, hogy minden évben megismétlődhet. A duchescai negyven órás szentségimádást és más dolgokat illetőleg, értem az érveket és a zenét remélem, hogy el tudom küldeni a postán egy rendeletet, amelyhez igazodjanak a mieink, gondolom, hogy P. Gio. Domenico is meg fogja tartani, hogy visszatér a mi egyszerűségünkre és kerülni fog minden hiúskodást és zenében, kiadásokban, költségeskedésben való hivalkodást, merő látványosságokat, amelyben több a világiasság, mint az áhítat, itt csupán csak szombaton éneklik a litániát és az első és második osztályú ünnepeken a misét anélkül, hogy egy fillért is költenének rá és ott, ahol nem állnak rendelkezésükre a zenészek a házban, mint valami szeszélyesek engedély nélkül akarnak a világiakhoz hasonló dolgokat cselekedni, igenis szükségesnek látom, hogy szüntessék meg ezeket a rendetlenségeket. Ezeket írtam csüt. reggel, meglátom majd, hogy szombatig lesz-e még majd valami írnivalóm. – Jelen levelemmel lesz egy levele annak, aki a Porta Realéban volt, lássa, és ha bűnös, Atyaságod büntesse meg, vele együtt a bűntársakat és mondja meg nekik, hogy ezt az én külön rendeletemre cselekszi. Ma Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén két levelet kaptam, az egyik 14-ről, a másik márc. 21-ről küldönc útján és amennyiben fr Pietro Antonióval kapcsolatban írtam, hogy büntesse meg, vagy küldje ide, hasonlóképpen fr. Francescóval, aki szeszélyessége miatt meg fogok büntetni alaposan. – Ami pedig az ischiait illeti, vonuljon vissza, végezze a kötelességeit mint a többiek, a házból hetenként csak kétszer mehet ki az elöljárótól kirendel társsal. – A bisignanói fr. Gio. Paolót illetőleg, ha az atya klerikusnak jelentette ki, nagyon rosszul csinálta, nem tehet ilyesmit, én sem akarok megengedni hasonló rendetlenségeket, P. Gio. Domenicót illetőleg én úgy gondolom, hogy Atyaságod küldje Cosenzába P. Giuseppét és hívja Nápolyba P. Gio. Domenicót a Duchescába gyóntatónak. Végeredményben Atyaságod a legjobb belátása szerint az egyik helyről helyezze a másikba azt, akiről gondolja és késztesse engedelmességre. Ezeket akartam jelen levelemben megírni, ahogyan eszembe jutott sietségemben.” – (Róma, 1634. márc. 25.)
„Atyaságod utolsó levelére válaszolok, Lucantonio Maturantio ifjút illetőleg azt mondom önnek, hogy amíg nincs Nápolyban noviciátus, szeretném, hogy akiket felveszünk, legyenek kiváló egyének, mert az átlagos tehetségűekből van már elég, ezért ennek megfelelően, ha Atyaságod látja, hogy megfelelnek a mi szándékainknak, felveheti őket. – Ami a borbélyt illeti, minthogy nagyon szükséges foglalkozás, örömmel veszem, ha minél előbb jön, de határozza el, hogy többet nem tér vissza Nápolyba, hacsak nem elöljárói intézkedésre. – Ami fr. Benedetto Salineriót illeti, írtam már, hogy menjen a San. Domenico atyáihoz, ha ők befogadják, mivelhogy mi a legnagyobb szükségeiben segítségére voltunk, azt azonban nem jó jelnek tartom, hogy nem akarja tartani a nagyböjtöt, noha egészséges, és ha köztünk akar maradni, akkor úgy kell élnie, mint nekünk és nem mint a múltban. – A közös imádság idején ne gyóntassanak, hacsak valakinek kora reggel utaznia kell, ne engedje meg ezeket az emberi szeszélyeket, amelyek olyanok mint a pókok, melyek mindent mérgeznek, és nem tudják és nem is akarják az erényes cselekedeteket... Ami pedig az éneket és az orgonálást illeti, küldtem már egy dekrétumot, Atyaságod legyen rajta, hogy az elöljárók megtartassák. – Ami azt a két civakodót, pereskedőt illeti, akik azt akarják, hogy velük együtt az atyjuk és a tanúk is esküdjenek arra, amit ők akarnak, írtam, hogy engedje őket hetenként kétszer kimenni, hogy érdeklődjenek és tárgyaljanak a prókurátorral, egyebekben tartsák meg, szolgáljanak és engedelmeskedjenek mint a többiek, ha nem, akkor mortifikálja meg őket jól, ezzel az esettel botrányos dolgot okozhatnak és a Szerzetre szégyent hozhatnak, amíg a Szerzet ruháját viselik, úgy viselkedjenek, ahogyan ahhoz illik, amint az elvárja, megköveteli és majd a halál órájában bánkódni fognak nagyon, hogy bűneik miatt nem tartottak penitenciát, végeredményben, ha pereskedni akarnak, tartsanak prokurátort és ne engedjék nekik más mentegetődzéseket. – Hasonló személyeket semmiképpen be ne öltöztessenek, nagyon óvatosan járjanak a jövevényekkel szemben. – Ami pedig az elöljárót illeti, aki a Vikárius generálissal együtt társbáró, a legutóbbi postával küldtem két megbízó levelet, egyet P. Gio. Domenicónak a Duchescai házhoz, a másikat pedig P. Carlónak a Porta Realei házhoz és ha nem fogadja el, vagy Atyaságod másképpen látja jónak, értesítsen engem és küldeni fogom aláírásomat fehér lapon, hogy annak adhassa, akit megfelelőnek ítél. – Ami pedig fr. Francesco del S.mo Sacramentót illeti, ha nem talál ott hajót Genova felé, küldje Rómába, majd aztán innét tovább küldjük. – Ami Gio Battista di S. Maria Maddalenát illeti, itt van, elég jól viselkedik, mivelhogy ítéleteiben gyatra, könnyen megeshet, hogy alkalomadtán eleshet és ami még rosszabb, nem mondja meg az igazságot a vizsgálatnál, ennélfogva hiábavaló lesz a fáradozás, hogy megtartsuk a vizsgálatot. Atyaságod minden vizsgálódásra való tekintet nélkül tartassa meg a Konstitúciókat. – Tegnap pénteken reggel indultak útnak hajón hárman, mégpedig: P. Ottavio, fr. Giusto Campiba és fr. Thomaso, aki itt a cipőket javítgatta, hagyja meg neki, hogy ugyanezt a mesterséget folytassa ott is, mert jól ért hozzá és ő nem szívesen akarja folytatni ezt a munkát és Atyaságod küldje onnét a cipészt, aki már fogadalmas és vasárnap vagy hétfőn fognak útnak indulni fr. Giulio, aki valamikor Campiban volt és egy másik fratello Campiból, aki az ősszel végzi, fejezi be a második noviciátust, és még egy harmadik a Duchescai elsőiskola számra, aki vagy Alessandro klerikus lesz, vagy P. Giacomo Frascatiból, aki itt az első iskolával foglalkozik, mivelhogy most mindenestül szeretne eltávolodni a vidéktől és bánja, hogy miként viselkedett Fananóban. Lehetne küldeni egy maestrót Bisignanóba az első iskolához, ha van felesleges embere, ha nincs, akkor egy áldozópapot gyóntatónak és fr. Giuseppe dell' Angelo Custonét írónak. – P. Gio. Domenico della Croacét, ha nagyon el van foglalva a gyóntatással, társul, kisegítőül adhatja melléje P. Ottaviót, vagy más valakit, ahogyan jónak látja Atyaságod. – P. Carlo elhelyezését a Porta Realei házból, rábízom Atyaságodra, vannak ott emberek és ismeri mindegyiket, helyezze őket, ahogyan jónak látja, írok P. Gasparónak Cosenzába, hogy gondoskodjék arról a házról és hogy P. Gio Domenico nem jól érzi magát Rómába és helyére küldje, akit jónak talál, P. Alessandro ellen nincs kifogásom. – Az a fratello, aki vissza akart menni Nápolyba, rájött arra, hogy az csak kísértés volt és megbánta. Atyaságod gondolja meg, hogy jó lesz-e, hogy P. Giuseppe menjen Cosenzába abban az esetben, amelyről beszélt, nagy dolog, hogy egyesek, Isten tudja, hogy otthon hogyan éltek, most azonnal indulatoskodnak, ha a saláta vagy más valami nincs kedvükre, miféle katonák ezek, ezek fogják megnyerni a lelkeket, eléjük kell tárni a konstitúciót és akinek nem tetszik, menjen más szerzetbe, nem fognak hiányozni, végeredményben Atyaságod éljen a teljes joggal, hatalommal, amilyennel én rendelkezem, felhatalmazom teljesen, amilyen hatalmat csak átruházhatok. Azt hiszem, hogy P. Pietro hamarosan útnak indul, hogy rendezze a firenzei házat és onnét Genovába megy, és onnét fog visszatérni mihamarabb. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1634. ápr. 1.) – „Amennyiben P. Thomaso, ha visszajön Bisignanóból letelvén a megbizatásának az ideje, küldje el Nápolyból, elég, hogy elégedetlen volt és az elöljáróval szemben éppen nem illő módon viselkedett szavaiban és egyéb dolgok miatt is, amiket nem írnak meg, én azt hiszem, hogy ez mindig így lenne nála, éppen azért irányítsa errefelé. – Ha fr. Gio Paolo akar Brévét, mint a többiek, »per vim et mutum«, ha ön úgy látja, tegye meg, lehet, hogy inkább igaza van, mint a többieknek, akik elmentek és én itt nem tudom, hogy mit csináljak fr. Filippóval, mivelhogy nincs prokurátora. – Ha fr. Giuseppe dell' Angelo Custodét ide küldené, segítenék rajta, rövid időm belül ott lesz fr. Giulio és amennyiben szükséges, hogy P. Carlót elmozdítsa Porta Realéből, meglátom, hogy majd P. Giacomót küldöm Frascatiból nem elöljárónak, hanem valamelyik felsőbb osztály mesterének és talán majd idővel jó lesz elöljárónak is, de itt nagyon kimerült. – Szerfölött rosszul érintett, hogy Sig. Vito Giacomo és Signora Angelica kevésbé vannak megelégedve, és ha lehet felvilágosítani őket, tegye meg és lássa, hogyan lehetne megnyugtatni őket, amit nagyon szívesen vennék. Én úgy gondolom, hogy nagyon is jogos rendelkezés, hogy a mieink közül senki sem fogadhat a házba vendéget, még ha az édesatyja is volna, az elöljáró engedélye nélkül, és a elöljáró engedélyével fogadhatja néhány napra, ami ne legyen több három- négy napnál és az ellátásban lássa meg, ismerje meg a mi szegénységünket Atyaságod ezt is rendelje el megtartásul. Másra most nem emlékszem, az Úr áldja meg mindnyájukat mindenkor. – P. Francesco Antonio di Gesu kér tőlem néhány konfráteri okmányt, hogy megajándékozhasson néhány ottani jótevőt, küldeni fogok, Atyaságod nézzen körül, hogy annak adják, akinek jónak látja.”
„Megkaptam az iratokat, amelyeket küldött, gondoskodjék arról, hogy megküldjék azokat, amelyeket fr. Arcangelo kér. Ha most megküldik a letiltást a Vikárius Generálisnak, hogy ezentúl ne avatkozzék bele hagyatéki ügyekbe és ha az Atyák követelik az elévülést (?), elintézhetik itt a bizottság előtt, amely közvetlenül a mi urunknak a Pápának alárendelt törvényszék. És mivelhogy arról van szó, hogy Sig. Fabrizio Tontival egyetértően tárgyaljanak, jól lehet, hogy ő menekül attól, amennyire csak lehet, hogy nyilatkozzék arról, ami a kardinálisé volt és most a Collegióé, mindazonáltal remélhető, hogy tartozása lesz a Collegio javára öt-hatezer scudival a?-nak nélkül, azért most egy kissé el lehet halasztani a boreladást és az olajat Riminiben egy újabb értesítésig, de természetesen más oldalról fizetni kell ott a napi kiadásokat, a rendes terheket, itt megszüntettem ezer scudi értékben egy váltót, ami a Collegiót terhelte, kölcsönvettem 340 scudit és majd meglátjuk, hogy lehet-e kiküldeni a bizottságot Sig. Rovarelli vagy Conde de Sorrivoli ellen? Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. ápr. 1.)
„Azt hittem, hogy írt signora Angelicának köszönő levelet a nekünk juttatott szeretetadományokért és most rájövök, hogy feledékenységem miatt megfeledtem és elmulasztottam eleget tenni kötelességemnek. – Azt a két fratellót illetőleg, akik követelik, hogy fogadalmuk érvényes, megírtam már, hogy hetenként kétszer engedjék őket kimenni, hogy tárgyalhassanak a prokurátorral, aki feltétlen legyen, egyébként tartózkodjanak a házban, teljesítsék a szolgálatot mint a többiek mindaddig, míg hivatalos határozatot nem kapnak, és ha nem akarnak engedelmeskedni, büntesse, mortifikálja őket. – Fr. Francesco de. S.mo Sacramento számára, ha ott nincs alkalmasság az utazásra, innét gyakrabban van. Fr. Vitót illetőleg tegye azt, amit legmegfelelőbbnek talál. – A többieket pedig, akik nagy költségeket akarnak fordítani gondozásukra, én nem tudom, hogyan tudjuk azt megtenni, mivelhogy annyira szegény a ház és annyira szükséget szenved és ha Atyaságod követte volna az orvos tanácsát, hogy tekintsen el a nagyböjttől, akkor már nem szenvedne fejfájásban és segítségére lehetne a háznak ott létével és a személyeknek, akik segítségére tudnak lenni másoknak és nem tudnak másról beszélni a közérdekű dolog helyett, mint részleges, aprólékos dolgokról, az egészségről, ebből hát a jövőre az következik, jól lehet, hogy már a húsvéti idő lesz, hogy alkalmazkodjék mindig az orvos rendelkezéseihez, míg csak teljesen vissza nem szerezte az egészségét. – Ha P. Alessandro ottmaradása előnyös, akkor nem kell Genovába küldeni. Hogy Cosenzából eljöjjön P. Gio. Domenico, azt magam is szükségesnek tartom, ezért már a múlt héten írtam P. Gasparónak, hogy ő maradjon Cosenzába egy újabb értesítésig, és Atyaságod Nápolyba hívathatja P. Gio. Domenicót minél előbb, és ha majd megérkezik, intézkedhet személye felől, talán megfelelő lenne, ha a Porta Relaéba kerülne. A Porta Realei P. Carlót rábízom Atyaságodra, és majd meglátja, hogy kivel lehet cserélni, most el kell helyezni annyi fecsegés miatt és ha majd leváltottuk, felmenthetjük a világi papot. – Úgy gondolom, hogy P. Ottavio már megérkezett oda fr. Giustóval Campiba és én arra gondoltam, mihelyt az említett Atya elutazott tengeri úton, hogy küldök három másikat szárazföldi úton,de az idő annyira nem kedvező a mindennapos eső miatt, hogy mind a mai napig senki sem tudott elindulni és Firenzébe kellett küldenem egy kis segítséget a három pap helyett, akik eltávoztak, ha az idő egy kissé javul, azonnal indulnak innét és ha ott volna a klerikusok közül, akit ordinálni lehetne, nagyon jó lenne, de arról a vidékről úgy látom, hogy nem válnak be. – Mondja meg fr. Filippónak, hogy megkerestetem, hogy ki az ügynek a jegyzője és majd itt valakivel megsürgettetem az ügyet, hogy fejeződjék be az ügy és nem legyen akadállyal a Szerzetnek. – Ha fr. Domenico, a festő más szerzetbe óhajt lépni, majd megláthatja, majd megpróbálhatja, hogy mi volt a mienk. Az Úr áldja meg. – Isten bocsássa meg P. Arcangelónak és P. Gasparónak, én úgy látom, úgy gondolom, hogy ők voltak az okai annak a sok meglazulásnak, fegyelmezetlenségnek és most jóra akarja tenni főként azzal, hogy nagyon rosszul jár el a beöltöztetésben, ők maguk jól felruházkodtak nem törődvén a tulajdonnal, elég, hogy most nem mutatják többék a nápolyi házakat, és úgy intézkedtem, hogy Palermóban ne legyen más elfoglaltsága, hanem csak a templomi gyóntatás. – Az énekléssel kapcsolatban kiadott dekrétumot tartassa meg mindenkor és a költséget illetőleg, a 12 dukátot, mivelhogy a ház olyan nagy szükségben van két dukát is sok lett volna erre költeni, de ha nincs, a ház egy alkalommal kifizetheti a 12 dukátot, de ismervén a ház nehéz helyzetét, ne engedjen meg hasonló helyzeteket, kiadásokat, hanem inkább arra legyen gondja, hogy jobban ruházza a mieinket és most lenne alkalom, hogy fr. Pietro módot találna, hogy ruhához juttassa a mieinket, mint ahogyan alkalmat talált arra, hogy a pusilipói építkezéseket megoldja, én úgy látom, hogy nincs más gondja, mint az az építkezés, Isten tudja, hogy mennyire ellazult a mondott alkalmakon. – Nagyon gyanús nekem a Porta Realei világi pap a benső barátkozása miatt fr. Pietro Antonio és Gio Andreával, akik annyira fegyelmezetlenek lettek és ellenségei a Szerzetnek, akik valószínűleg ezernyi rosszat mondtak a mieinkről a világi papok előtt, végeredményben, amint mondottam, rendleje vissza P. Gio Domenicót Cosenzából és maradjon ott P. Gasparo és Porta Relaéba, ha jónak látja küldheti P. Alessandrót vagy P. Giuseppét elöljárónak. – Fr. Gio. Paolo várja meg nagybátyját és beszéljék meg, hogy miképpen lehetne elrendezni az ő ügyét, ha sikerül neki elmennie, annak csak nagyon örülni tudnék, ha vissza kell maradnia, legyen fater operarius, akit nem lehet felszenteltetni, mert mint ilyent vettük fel, mint ilyennek adtam engedélyt fogadalomtételre, amelyről elküldöm a saját kezű másolatát. Ami pedig fr. Thomasót illeti, aki Bisignanóból jött, igen közömbösnek mutatja magát egy levélben, lássa, hogy lehetne-e rendezni testvérének az ügyét a Regens urak jóindulatával, hogy őt megnyugtathassuk. Visszaküldöm az elöljárói kinevezést P. Gio. Domenico számára, és egy másikat névaláírással, hogy Atyaságod állítsa ki annak számára, akit legjobbnak talál. – P. Carlónak Pusilipóba való menése nem történhetett Atyaságodnak tudta és engedélye nélkül, büntesse, mortifikálja példaadásul másoknak. – A családok névsora ott kell lenni a rekeszben, ahol voltak a múlt éviek, rendeztesse el a könnyen kezelhetőség kedvéért. – A mi könyveinkben így található fr. Pietro Antonio személyét illetőleg: Pietro Antonio di S. Giuseppe, a világban Antonio Barone, nápolyi, beöltözött Nápolyban 1627. okt. 23-án, fogadalmat tett Nápolyban, 1629. nov. 1-én, azt hiszem, hogy nem erről van szó, mivelhogy a világban Domenico di Meraónak mondták, majd írok róla azután, ha majd láttam fr. Gio. Battista di S. Bartolomeo jegyzékét, amelyben a fater opereriusok fogadalmához hasonlónak találtam a fogadalmát, ha mást követel, téved. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. ápr. 8.) – „A küldönc útján szombaton reggel kapott levéllel kapcsolatban mondom, hogy amennyiben fr. Thomaso, fr. Pasqualénak, a kőművesnek a testvére, ha nem tud pénzt küldeni, legyen anélkül. – A palermói dolgokkal kapcsolatban több alkalommal írtam, hogy ne vállaljanak újabb helyeket újabb értesítés nélkül, ezt helyre kell hozni, amint csak lehet, mivelhogy az a dolog annyira váratlanul és tudtunk nélkül történt. – A Porta Realei házzal kapcsolatban annyi és olyan dolgokat ír egy Don Antonio Cardona nevű pap, hogy úgy látszik, hogy P. Carlo ügyei igazak és nyilvánvalóak, ez a pap szomszédos azzal a hellyel és Atyaságod igyekezzék vele beszélni, aki azt mondja, hogyha nem orvosolják a helyzetet, személyesen jön Rómába, hogy jelentést tegyen a Kongregációban, amiért is én úgy látom, hogy minél előbb akármi módon is helyezze el abból a házból, még mások is írnak felőle, sőt maguk a mieink is azt az Atyát illetőleg, nem lehetséges, hogy ne legyen a valami a dologban, elég már gyanakvás is, hogy azonnal orvosolni kelljen a helyzetet. Ami a harmadrendűeket illeti, Atyaságod cselekedjék úgy, ahogyan megfelelőbbnek találja. Fogadalomtétel alkalmával elég az áldozópapok szavazata. Mondja meg fr. Vitónak, hogy én gondját viselem, jöjjön ide és a szerzetes tartsa hazájának a Paradicsomot és oda igyekezzék eljutni, és nem a földi otthonba, hazába, ami rendszerint romlását szokta okozni a szerzetesnek. Ami fr. Gio. Paolót illeti, Atyaságod beszélhet fr. del Carminével, akkor talán majd megnyugszik, és azután pedig küldje ide, ha ott találna nyugalomra. Ami a novíciusokat illeti, ha betegesek, távozzanak az Úr áldásával. Ha majd kint lesz P. Carlo, a Porta Realei ügyek majd helyrezökkenek és gondja legyen arra, hogy az az atya semmit magával ne vigyen a házból és ha egyszer elment, ne engedje újra visszatérni. Küldök egy üres lapot elöljárói kinevezésre, Atyaságod töltse ki annak a nevével, akinek szánta. Az Úr áldja meg.”
„Én megvallom jelen levelemben, hogy mint hetvenhat éves öregember, már sok mindenben feledékeny vagyok, ennek a rovására írhatom mulasztásomat, hogy nem köszöntem meg, hogy meg kellett volna köszönnöm önnek a szeretetajándékot, amivel szíves volt bennünket megörvendeztetni, nem érdemlem meg, hogy megemlékezzék rólam ajándék küldéssel, hogy most ennyire megkésve, az alkalmat elmulasztva köszönöm meg a megemlékezést, kérem az Urat, hogy áldja meg a lelki javak bőségével hitestársával, Sig. Vito Giacomóval együtt egészségben és megelégedettségben hosszú éveken át.” – (Róma, 1634. ápr. 8.)
„Jól ítéltem, hogy a három birtokterület hozama, amelyek Sig. Tontiéké volt, amit a Bizottság a Collegio birtokába utalt át, ne adják át ezentúl azoknak az uraknak, ennélfogva elrendelem, hogy a rimini Vikárius Generális révén adja ki a rendelkezést a munkásoknak, amelybe legyen belefoglalva, hogy ne adják sem a terméshozamot, sem egyéb járandóságokat a nevezetteknek, jegyezze jól fel egy alkalmas füzetben, amit Atyaságod azoktól kap és így hajtsa végre a rendelkezést és nem másképpen. Az Úr részesítse az ő szent áldásában.” – (Róma, 1634. ápr. 13.)
„Lassanként előrehaladunk azáltal, hogy áthelyezzük abban a két házban a személyeket, de még így is nagyon lassan szűnnek meg a helytelen szokások, amelyek talán az előző elöljárók hibájából csúszhattak be, így aztán bátorságot meríthet P. Gio. Domenico, hogy remélhetőleg, le fog győzni majd minden nehézséget. Három embert küldtem tengeri úton, azaz: P. Ottaviót, Atyaságod alkalmazza arra, amire alkalmasnak találja, fr. Giusto Pastort a campi iskolák számára és egy harmadik személyt Nápolyba, szárazföldi úton négyen indultak, P. Giacomo di Gesu, hogy ott ellássa az első iskolákat és hogy ünnepnapokon gyóntasson, fr. Giuliót, aki valamikor Campiban volt, az írási iskolánál és a számtaninál lehet ott alkalmazni és egy másik frater operáriust, aki érti a szabó mesterséget, Firenzében volt, de jó lesz egy kissé keményen fogni, mivel Firenzében, amint írják, egy kissé önfejű volt és egy Campibelit, aki majdnem két évig együtt volt fr. Giusto Pastorral, ha Atyaságod éppenséggel nem gondolná jónak, hogy ott tartsa és egy mást küldene Campiba, jól lehet, én úgy gondolom, hogy ő azt mondogatja, hogy valami ügyei vannak, Isten segítségével majd küldök másokat. – Ami a Porta Realei P. Carlót illeti, jó azt tudni, hogy abban az ügyben tárgyal P. Gio. Battista della Madonna del Carmina, hogy átmegy más szerzetbe, két-három levél került kézbe, amiről a múlt postával sokat írt nekem egy bizonyos Don Antonio Cardona elég sok rosszat. Atyaságod nézzen utána, ha megelégedne-e azzal, ha elfogadná-e, hogy elmegy Campiba, ahol kívül lenne minden alkalmon, talán még jót is cselekedne, vagy pedig Savonába, hogy meneküljön a kísértés elől, és ha vállalná az Isten szolgálatot, igazában nem lennék felőle rossz benyomással. – Fr. Pietro Antoniót és Gio. Andreát illetőleg írtam már, hogy hetenként mindössze kétszer mehessenek ki, egyébként dolgozzanak mint a többiek és ha ellenkeznek, súlyosabban kell mortifikálni őket. – A cosenzai P. Gio. Domenicót illetőleg, én úgy vélem, hogy Nápolyba kell hívni, Cosenzában pedig maradjon P. Gasparo, míg új intézkedést nem kap és az említett P. Gio. Domenico dolgozhat, gyóntathat, vagy küldjék ide vagy Genovába, mert amint írják nekem, szükségük volna egy gyóntatóra Savonában, ezért hát, ha eddig nem hívatta, akkor hát hívassa, hogy egyöntetűen ezekkel a dolgokkal, amiket írtam a legutolsó postával P. Gasparónak, hogy őt tartsák ott és P. Alessandrót nem szükséges áthelyezni, mivelhogy szívesen látják ott és jó viselkedik. – Ami pedig fr. Gio. Antonio di S. Carlót illeti, jól meg lehetne fegyelmezni itt, aki talán jól érezné magát, mint kezdetben is, amikor jött, helyére mehetne fr. Giulio és ha jónak látja, Bisignanóba küldheti fr. Matthiát és fr. Giuseppe dell' Angelo Custodét és egy kissé végezzenek iskolai munkát is. – Ami fr. Francesco del S.mo Sacramentót illeti, azt írja, hogy megy egy Atya Padre di S. Domenico egyedül Genovába ő szívesen menne annak társaságában és akkor nem kellene kísérő a mieink közül, Atyaságod érdeklődője meg a dolgot és tegyen úgy, ahogyan a legjobbnak találja. – Ami a két pereskedőt illeti, tegyen úgy, ahogyan tanácsolta nekik P. Marcello, teatinus atya. – Fr. Vitót illetőleg, aki annyira nehéz természetűnek, nehezen elviselhetőnek mutatja magát, el lehetne küldeni Palermóba, de P. Melchior majd mindig szidni fogja és nem szívesen fogja látni és valószínűleg hamarosan vissza is küldené, ha jónak látja, küldje ide, majd én kigyógyítom bajából. – Ami fr. Thomasót illeti, mondja meg P. Gio. Domenicónak, hogyha nem jól viseli magát, büntesse meg, vagy küldjék Campiba, hogy tanuljon meg Istennek szolgálni távol az övéitől. – Ami a cipészt illeti, akiről azt mondja, hogy szükség van rá ott, ott tarthatja egy újabb intézkedésig, amennyire lehetséges, a legjobban intézünk el itt minden. Hogy a questálóknak két dolgot adjanak pénteken, itt nincs szokásban, azonban lehet nekik egy kissé több bort adni, amikor fáradtan jönnek haza, főként a melegebb időkben. – elküldtem azok révén, akik hajón mennek, a Rómában használatos borjegyzéket, a poharak a jelzett méretűek, egyik-másik egy kissé nagyobb és pénteken a felét adják. – P. Thomaso di San Domenicónak jobb lesz, ha távol lesz a rokonságtól, hogy teljesen Istennek szentelhesse magát. Én azt hiszem, hogy az az atya, aki Bisignanóban van, vannak hiányai, valami hibái, egyszerű személy, kevésbé gyakorlatias, de úgy hiszem, hogy még mindig többet ér mint az alattvalói. – Ami a palermói dolgokat illeti, írtam már, hogy semmiképpen se nyissanak iskolát sem Messinában, sem máshol, majd ilyen célra annak idején küldök alkalmas, szükséges személyeket, nem lenne rossz, ha alkalmilag odaérkezne gályával, amikor egészsége jó lesz, hogy ott mindent elrendezzen, amennyiben szükséges egészen rendkívüli patenssel, mivel az az Atya, amint látja, nagyon kedves embere a Vicerének, nagyon hevesen halad előre, írtam erről a S. Apostoli rendház egyik tagjának, Maestro S.ti Salának, aki régi barátom, akire hallgat a nevezett atya, hogy az én nevemben közölje vele, hogy semmiképpen se nyisson iskolát másutt. – Fr. Benedetto ügye hamarosan megoldódik, vagy marad bent, vagy kikerül. – Isten szerelmére, Atyaságod hallgasson Sig. Vito Giacomo rendelkezéseire, ma már teljesen egészséges lehetne, ha ráhallgatott volna, ami hihető is, köszöntse nevemben, Signora Angelicát, Sig. Vito Giacomo hitvestársát, akinek elküldtem köszönő soraimat a múlt héten, megfeledkezvén arról, hogy előbb kellett volna. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor” – (Róma, 1634. ápr. 15.) – „Ami a Porta Realei gyermekcsínyt illeti, járjon el úgy, ahogyan eljártak azzal a másikkal a Duchescai esettel kapcsolatban. Mielőtt tárgyalna P. Domenicóval, Atyaságod közölje vele nyomatékosan, hogy P. Stefano, mint Atyaságod is tudja, aktív és passzív szavazati jogától meg van fosztva dolgai miatt, amit mindenki tud, és hogy a nevezett atyának semmi kétsége se maradjon fenn és ha akarja, ha még nem történt volna meg, adhatok neki egy nyilatkozatot, hogy ami történt az említett P. Stefanóval szemben, minden az én intézkedésemre történt minden elfogultság nélkül, sem P. Pietro, sem mások nem avatkoztak bele, akik akkor Nápolyban voltak, de ez, én szerintem, nem megnyugtató ok, hogy valami megoldást adunk, hanem, ha meg is lazult az életmód, mégis igaz, amit mondanak. – A mai nappal küldönccel hozott levéllel kapcsolatban csak annyit mondok, hogy P. Carlo di S. Domenicóval kapcsolatban jelzem a tennivalókat jó hírnevét illetőleg és amennyiben ellenkezne, az engedelmesség nevében tárgyaljon vele, vagy alkalmazza a kiközösítést és amennyiben ez sem segítene, zárja be egy szobába a megfelelő módon és ha ő magától kéri, hogy Rómába jöhessen, hogy rendezhesse ügyét csak küldje, ott lesz helyette P. Evangelista vagy P. Bernardino. – A Porta Realei iskolánál a templomba nyíló kapunak egyetlen kulcsa az elöljárónál legyen, más dolgokról is írt egy bizonyos Don Antonio Cardona nevű pap, aki mint írtam, sok aprólékos információt tudna adni, aki írt nekem eléggé súlyos dolgokat, én azt írtam neki, hogy keresse fel Atyaságodat. – Megérkeztek-e már a másik négy emberünk oda, akiket Atyaságod úgy fog szétosztani, ahogyan a legjobbnak látja. – Ami fr. Gio. Paolót illeti, értesítést kaptam, hogy kifelé mutatkozik nagyon, és bizonyságul szobájában találtak egy darab papírt. Ha nem javul meg, akkor nem lesz nekünk való és ha Rómába jönne, a vezeklés útjára állítanánk, amilyenen még nem járt. – Campiba küldtem maestrónak fr. Giustót, ha nem lesz neki alkalma útra kelni Sig. Marchese családjával, akkor nem tudom, hogyan kerítenek maestrót, aki csak úgy hirtelen állna be a munkába. – Tetszésemre van az az áthelyezés, ami történt, ahogy írja, onnét Cosenzába és a cosensait Bisignanóba és P. Gio. Domenicót, a festőt biztogassa, hogy minél előbb menjen, mivelhogy nem jól van így, térjen vissza a tanulmányokhoz, mint annak előtte és nem mindenkinek van meg a könyve, amit szeretne. – Az éneklési dekrétumot illetőleg, én úgy gondolom, hogy a mi éneklési módunk legyen olyan, mint ahogyan a kapucinusoknál van, és ezt tartassa is meg, hogy itt Rómában énekelnek, mivel van énekmesterünk, aki tanítja a gyermekeket és azok segítenek bennünket, mait nm lehet megtenni más házakban. – A legszerencsétlenebbek a világon azok a szerzetesek, akik a szerzetbe jöttek és olyan nagy dolognak tartják az étkezést, nagyobb lármát csapnak, mintha a legelőkelőbben, a legfinomabban lettek volna nevelve, de amiként nincs érzékük a lelki dolgok iránt, szeretnének legelészni az érzéki javakban, ellazítani ezzel a hitvány dolgokkal amaz értékeseket, hogyha a kenyér jó volna, ha a bor elég lenne, ki nem ízleli meg ezt a levest, ki azt a főételt, más napon meg bírja türelemmel, mivelhogy elég neki a kenyér és a bor, mivelhogy nincs lelki érzéke, uralkodni akar az érzék, szükséges, hogy találjon valami kibúvót. Mivelhogy fáradt vagyok már az írásra, mást nem mondok, rábízom jó belátására. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. ápr. 15.)
„Szükségesnek tartom, hogy elhelyezzük P. Carlo di San Domenicót a Porta Realei iskolánkból, hogy senkinek se adjunk ezzel az áthelyezéssel gyanakvásra alkalmat, okot, Atyaságod úgy rendelkezzék, hogy ő sajt maga jelentse be a közösségben, hogy szükségesnek tartja, hogy Rómába menjen vagy Firenzébe két-három nap múlva a Generálistól kapott engedély birtokában szerzetesi ügyben, a Szerzet ügyében, szerintem, ez elégséges mentség arra, hogy ne tegyenek valami észrevételt és aztán úgy jöhet ide vagy Frascatiba, ahol megtárgyalhatja a maga nyugalmát, amit én mint atya, nagyon óhajtok. Ha a szenvedélyesség megakadályozná abban, hogy engedelmeskedjék, akkor szükséges lesz, hogy más eszközökhöz nyúljanak, mert én csak úgy látom, hogy nem lehet ott hagyni amiatt, amit felőle írnak, és lássa, hogy én rajta vagyok, hogy megőrizze, megmentse jó hírnevét, becsületét, én ezt az utat ajánlom neki és ha ő Rómába jön, vagy ide a szomszédba, Atyaságodnak küldök egy másik papot az ő helyébe, végeredményben szükséges, hogy mindenképpen kikerüljön abból az iskolából. – 2o – Atyaságod el fogja rendelni, hogy az alamizsnát, amit nap-nap után kapnak, jegyezzék be a bevételi naplóba és tegyék bele két kulccsal zárható kasszába és amikor pénzt vesznek ki a kasszából, jegyezzék be a pénztárnaplóba és aki másképpen vagy ellene cselekszik, három napig kenyéren és vízen böjtöljön és még egyéb mortifikációkban is részesüljön, amit Atyaságod fog megítélni, míg ott tartózkodik.” – (Róma, 1634. ápr. 15.) – „Hasonlóképpen, hogy az összes templomi funkciókat olyanformán énekeljék, ahogyan a kapucinusokbál van, kivéve a szombatinti és a Boldogasszony Mária ünnepének a vigíliáján a litániát és ne használjanak más éneklési módot »ne figurato ne di canto fermo«”
„Megírtam néhány nappal ezelőtt és küldtem egy levelet, hogy azt irányítsa S. Salvator Maggioréba, hogy értesítsék fr. Michele Angelót, hogy ne térjen vissza Moriconéba, hanem menjen Narniba és ott várja meg az én rendelkezésemet és Atyaságod küldje utána a dolgait, amik esetleg ott voltak, küldje minél előbb még a hét lejárta előtt. És a legrészletesebben informáljon engem, amilyen jó szándékkal csak tud informálni engem a múlt eseményéről és a levélről, amelyet nekem írtak és Atyaságod magával hozott, hogy informáljon és gondoskodjék arról, hogy mihamarabb megépítsék azt a dormitóriumot, amelyik a templom mellett lesz, mert szeretném ott elhelyezni a stúdiumot. Ezeket akartam jelen levelemben megírni.” – (Róma, 1634. ápr. 18.)
„Igen érzem azt a zavarkeltést, amit a sátán, az emberi nem ellensége keltett a két házastárs között, akik a mi szomszédaink és olyan igen nagy jótevőink, a jó Isten az ő végtelen irgalmasságából engedje meg, hogy visszaálljon közöttük a békesség és az egység, amit a házasság szentsége jelent, amit Krisztusunk az Egyházzal való egységét jelzi, nem szűnöm meg imádkozni értük és megemlékezni róluk szentmiséimben azon nagy kötelezettségünknél fogva, amellyel tartozunk annak a családnak és háznak. – Ami a két pereskedőt illeti, elég nekik, ha hetenként kétszer kimennek és ha délelőtt nem volt hivatalos ügy, visszatérhetnek ebéd után, de mindig a társsal, aki beszámolhat, referálhat az igazságról, hogy csak a peres üggyel foglalkozzanak, egyébként a házban tartózkodjanak az engedelmesség törvényeihez igazodva, mint a többiek és ha Atyaságodnak úgy tetszik, hogy néha rendkívüli esetekben is engedjen neki kimenőt, megteheti, minden aggályosság nélkül. – Azzal, hogy tudott néhány áthelyezést eszközölni, azt gondolom, hogy ezzel tudott valamit elérni, a mi négy társunk Capuából írtak Nagyszombaton és még gondolkozom más áthelyezéseken is, mert nem válnak nagyobbrészt a városi beöltözöttek, ezért hát csak óvatosan kell cselekedni. – Ami a Sig. Principe di S. Agata apródját illeti tele van betegséggel, fájdalommal, elkényeztetve a világban és most a mi orvosunk szerint szükséges lenne neki egy hosszadalmas, költséges kúra, gondozás, arra gondoltam, hogy oda küldöm és hogy kúrálják ki a bajból ott, amit a világból hozott magával. – Hogy P. Carlo áthelyezése hogyan történjék meg, írtam erről a legutóbbi levelemben, hogyan lehetne jó hírnevének fenntartásával ott tartani, de ha makacsnak mutatná magát, amit nem hiszek, ha van judiciuma, akkor Atyaságod éljen más eszközökkel, én részvéttel vagyok iránta, szeretném, ha ezt felismerné és Istennek nagy szolgája lenne, mivelhogy ezért jött a Szerzetbe, de az ellenség elidegenítette az elöljárótól és az Isten megengedi, hogy valami súlyos dolog történjék vele, hogy ezt felismervén visszatérjen az egyenes útra. – Hogy valakit provizórikusan elhelyezzen, P. Alessandro, P. Ottavio és valószínűleg, amint csak lehetséges, küldeni fogok egy más valakit, a kettő közül, akármelyik megállhat botrány nélkül, mint ahogyan úgy is van a jelenben. – Ami az éneket illeti, mondja meg, hogy nem kell másképpen, míg csak énekmester nem lesz, aki taníthatja majd a fiúkat, akkor majd rendelkezem, hogy mitévők legyenek. – Örülök annak, hogy gondoskodott a fratellók számára ruházatról. – Nagyon jól tette, hogy nem engedte meg, hogy fr. Pietro Rómába jöjjön, nagyon szeretném, ha a ház dolgaival lenne elfoglalva és ne hagyja beleavatkozni a dolgokba, mert máskülönben mindenki neki rója fel a hibát és méltán, amiért is gondja legyen arra, hogy minden akadályt elhárítson, hogy az ő elutazása után ne siránkozzanak. – Ami pedig a gondnokot illeti, fontolja meg Atyaságod újra, hogy ki lenne a legmegfelelőbb erre az állásra, tegyen próbát, de először kérjen információt a dolgokról ugyanattól a fr. Pietrótól. Nagyon megerősíti a véleményt P. Carlóról, ami fennáll róla, hogy jött fenyegetőzni, ezek után mindenképpen le kell váltani őt Nápolyból, főként mivel ott van don Antonio Cardona, aki ilyen vádolja őt és az említett atyának az elhelyezése után le kell váltani azt a világi papot is, aki gyóntat, de a nép megbotránkoztatása nélkül. – Az illető, aki a stukkókon dolgozik, ha az magától nem imádkozik és a hivatásban állhatatos, hagyja elmenni, mert nagyobb szükségünk van a jó egyénekre emberiesség szempontjából, mint művészekre. Elküldtem a vámhivatalhoz a könyvek ügyében, de nem találták azt, akinek a feladata azokat kiadni. – Ami pedig fr. Domenicót, a festőt illeti, rendelje Rómába, ha van alkalom, akkor Genovába, innét holnap, vagy holnapután indul P. Pietro, hogy elrendezze a házak ügyeit legfőképpen az újonnan vásárolt noviciátust, Firenzén keresztül megy, hogy ott is rendbe hozza a házat, Cosenzából rendelje fel P. Gio. Domenicót és küldje oda P. Giuseppét vagy más valakit és Cosenzából rendelje fel P. Gio. Domenicót és küldje oda P. Giuseppét vagy más valakit és Cosenzából mehetne Bisignanóba P. Felice, hogy két pap legyen a házban. Én még ha valami lesz szombat reggelig, meg fogom írni. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1634. ápr. 20.) – „Ma 22-én szombaton reggel megkaptam a levelet, öt giuliót fizettem a küldöncnek, egyebek közt annyira nyilvánvalóan ellene van P. Carlónak, a múlt szombaton megírtam, hogy a maga jó hírneve érdekében közölje, hogy Rómába kell mennie, vagy mondhatta volna, hogy valahova vidékre stb., de ha nem akar engedelmeskedni, használjon Atyaságod más eszközöket, mert szerintem, nagy szemtelenség így beszélni és jól lehet, nem volt súlyos elbukás, mégis botrányos volt a viselkedés, amit kerülni kell minden módon, ezért aztán, ha még nem intézkedett volna, intézkedjék minél előbb, nehogy az ügy magasabb törvények elé kerüljön. Ami pedig az étkezést illeti, mondja meg Atyaságod, hogy itt Rómában vannak olyan értékes atyák, mint ott, és azok is megtartják a Konstitúciókat, amelyeket az én nevemben végrehajt majd az elöljáró. Ami a birétum viselését illeti, közölje nevemben, hogy a szent engedelmesség nevében a házon kívül senki se viselje, se kezében, se a fején, hacsak nem áldozópap, amikor megy misézni, vagy amikor beszél valami tekintélyes személyiséggel, természetesen az iskolában hordhatják mindnyájan a mesterek, egyebekről majd legközelebb fogok írni. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1634. ápr. 22.)
„Olvastam beszámolóját, részvéttel vagyok, buzdítom, hogy egy kis béketűréssel legyen, hogy nem tart sokáig a fáradozás, gondolja meg, hogy amikor questálni megy, hogy az áldott Krisztus nyomdokain jár, aki a keresztet hordozta, jól lehet, hogy az övét össze sem lehet hasonlítani Krisztuséval, aki irántuk való szeretetből hordozta. Ő áldja meg önt és adjon erőt, lelkületet, hogy szenvedhessen iránta való szeretetből és irántam is.” – (Róma, 1634. ápr. 22.)
„Minthogy a mi ügyeink függnek a Sig. Kardinálisoktól, akik el vannak foglalva különböző nagy jelentőségű dolgokkal, ügyekkel, nem lehet... olyan gyorsan, de remélhetőleg kapunk majd valami kézbesítést, nem tudom, hogy ezzel a postával ír-e fr. Arcangelo? Várom, hogy a jelzett időre fizetem az adósságot. P. Matteót illetőleg azt hiszem, hogy a dolgok úgy vannak, ahogyan Atyaságod írja, így kellene azt tenni és járni az önkéntes alázatosság útját, és én nekem nagy vigasztalásomra lenne, sajnos, nekem az ellenkezőt írják. Az Úr áldja meg mindnyájukat az ő szent kegyelmével.” – (Róma, 1634. ápr. 22.) – „Köszöntse nevemben Sig. Ambrosiót és hogy majd egy másik postával írok neki.”
„Sig. Card. Pio nagyon kért ismételten, hogy küldjem P. Francescót Materába, az ő hazájába két apáca kérésére, akik a nevezett atyának nővéri, amit nem tudtam meg nem tenni, útitársa lesz a francia fr. Francesco Maria. Odaérkezik majd P. Lukács, akit pappá szenteltek, de még nem mondta el az elsőmiséjét, vizsgálja meg és amikor felkészültnek találja, engedje meg neki az elsőmise elmondását ott, mivelhogy szülőföldjén szeretnének nagyobbszerű ünnepséget rendezni, mivelhogy a vetulanói atya is szülőföldjén mondta az elsőmiséjét, ez is elmehet, hogy ne legyünk igazságtalanok vele szemben, határozza meg, hogy nyolc-tíz napot engedélyez neki oda- és visszautazásra, aztán majd alkalmazhatja, nem fizettem meg a hajósnak a viteldíjat a négy társ után, tíz carlinót kell fizetni egy-egy után. Az Úr áldása legyen önnel mindenkor.” – (Róma, 1634. ápr. 24.)
„Ami P. Carlo ügyét illeti, úgy gondolom, hogy sok ellenmondás van belekeverve és talán üldözés is, mindazonáltal kerülnie kell minden gyanúsítást, gyanakvást és ne tárgyaljon többet azzal a személlyel, ami miatt van a zúgolódás, a szóbeszéd, máskülönben meg nem nyugszanak az ellenségei. – Ami pedig fr. Pietro Antoniót illeti, fogságban kellene tartani neveletlensége, szemtelensége miatt, ami megnyilvánult viselkedésében a Szerzetben, ahogy a világiakkal tárgyalta a Szerzetnek a dolgait és Isten tudja, hogy ez a bűne mikor nyer bocsánatot, de amíg a Szerzetben van, úgy kezelje mint a többieket, foglalkoztassa mint a többieket és ha ő engedély nélkül tárgyal az orvosokkal, akkor meg kell büntetni, mortifikációban részesíteni, és semmi mást ne költségeskedjen érdekében, csak amit a ház orvosa elírt, természetesen, hogy ezek reálisak legyenek ezek az igények. – Ami a Porta Realei elöljáróságot illeti, tegyen próbát egy helyettessel egy hónapi időtartamra semmi más címe ne legyen, mint az, hogy helyettes és P. Gio. Domenico mint gyóntató kapjon beosztást. – Fr. Vito részesüljön mortifikációban, mivelhogy nincs megelégedve azzal, amit rendelnek neki, az ilyenfajta betegségek legtöbbnyire gyógyíthatók absztinenciával és diétával. – Hogy Palermóba menjen, annak még nincs itt az ideje, mivelhogy az az én óhajom, hogy Atyaságod jöjjön egészen rendbe és aztán majd menjen teljes tekintéllyel, amint az kívánatos. – A Spir. Santóban a világi pap helyett lehetne a gyóntató P. Gio. Domenico. – Cardona írta, hogy volt Atyaságodnál Nagycsütörtökön és én azt hiszem, ahogyan írja arcátlanul, hogy nagy szenvedélyei vannak, mindazonáltal meg kell szüntetni az okot a zúgolódásra, a szóbeszédre, a suttogásra, ha módomban volna, hogy valamiképpen címet adhatnék, hogy elvonjam P. Carlót, megtenném, hogy ne legyen ott a rossz gyanúja alatt, hogy ne maradjon ott, hogy rosszal gyanúsítsák és a világi ellenségeinek a zavarára, mivelhogy én sohasem tételeztem fel róla, az említett Atyáról hasonló hibát. – Ami pedig fr. Gio. Antoniót illeti, ha ott nem jól érzi magát, más valakit küldök helyére, küldhetem a genovai P. Andreát gyóntatónak, aki ígéri nekem, hogy jól fog viselkedni. – Ami P. Marcellót illeti, Atyaságod legyen rajta, hogy a legnagyobb szeretettel legyen szolgálatára, amit én igen jó érzéssel vennék tudomásul. – Ami fr. Anselmót illeti, adjon megbízást valakinek, hogy beszéljen róla Sig. Card. Bisciával és örülnék, ha sikerülne neki annak a szerzetnek a próbája, mivelhogy így nem lesz oka a nyugtalanságnak a mienkben, amit magával fog vinni. – Amennyire csak lehet, akadályozzák meg a növendékek uzsonnáját, legalábbis, hogy a mieink tudjanak róla és részt vegyenek azokon. – Ami a szakácsokat illeti, nem tudom, hogy milyen megoldást keressek, mivelhogy itt nincs más mint fr. Francesco, a noviciátusban hiányzik, fr. Giacomo nem felel meg, egy valaki, aki vendég volt itt, kérte, hogy beöltözhessék, de francia, akik mind szeszélyesek ebben a munkakörben, öltöztessen be valakit Atyaságod a mondott szolgálatra és cserélje ki valakivel. – Amennyiben a gondnok nem engedelmeskedne Atyaságodnak és az elöljárónak, váltsa le az illetőt, cserélje ki olyannal, aki mindenben megfelel. Ami fr. Guglielmót illeti, nincs kedvemre, hogy nemtörődömséggel látja el dolgát, ahelyett, hogy növekedne a növendékek száma, állandóan csökken, mennyire úgy gondoltam, hogy derék, jó ember, jó fiú, ha úgy látja jónak, hogy néhány szükséges könyvet kell neki adni, rábízom önre. – Fr. Giulio, míg le nem tesz önfejűségéről, mindaddig sohasem lesz lelki ember, írok neki néhány sort. Nagyon is dicsérem, hogy elbocsátotta a világi papokat, nem csak a gyóntatásból, hanem még misézésből is, és így jól lehet, hogy nem lesznek annyian a misézők, amennyit a Bulla előír a kiváltságos oltár engedélyezéséhez, ha majd lesznek annyian a mieink közül, meg lesz a kiváltságos oltár is, végeredményben Atyaságod tegyen úgy, ahogy az Isten sugallja. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen. Róma. Ha P. Arcangelo megérkezik, Nápolyba, azonnal küldje Rómába, mivelhogy nem jó, hogy ott legyen, ahol úgy tehet, ahogyan ott tett, lehetséges, hogy vele jön P. Francesco, aki azon gondolkozik, hogy vidékre megy, hogy egy kissé magához térjen, Atyaságod legyen jó lélekkel P. Gio. Domenico iránt, mert amit tesz, az már Isten szolgálat, majd meglátom, azon leszek, hogy a lehető legjobb személyeket küldjem. Az Úr áldása legyen mindnyájukkal.” – (Róma, 1634. ápr. 29.) – „Értesítsen, hogy igaz-e, hogy a Vezúv felől szokatlan hangok, jelek észlelhetők, arról is beszélnek, hogy földrengést is tapasztaltak és hogy S. Gennaro vére, amely folyékony szokott lenni a fej közelítésére, most pedig a fejereklye jelenléte nélkül történt meg az alvadt vér cseppfolyósulása, így beszélik errefelé. P. Pietrót nyolc nappal ezelőtt Genovába hívta nagy kérésekkel a Doge egy beteg unokája miatt. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. ápr. 29.)
„Kiadom a rendelkezést fr. Pietrónak, hogy vásároljon érméket és finomabb nyomású szentképeket és ha majd a pápai áldásban részesülnek, a mi Urunk a pápa tegnap Castel Gandolfóba ment, akkor majd küldeni fogjuk. P. Stefano vállalta a feladatot, hogy kieszközli a Brévét a három ünnepnapra, Atyaságod legyen rajta minden igyekezettel, hogy a növendékek a tudománnyal együtt megtanulják az Úr félelmét is, ami a rendeltetése a mi Intézményünknek. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor.” – (Róma, 1634. ápr. 29.)
„Oda fog érkezni Nápolyba a mi fr. Bonaventuránk és fr. Salvator testvére, hogy beöltözzön, aki mivelhogy nagyon ismerős Rómában, nem gondolom, hogy nyugodtan tudna itt maradni. Nagyon jól érti a pék mesterséget, és alkalmas minden szolgálatra a szerzetben, Atyaságod öltöztesse be, és ha jónak látja, legyen P. Gio. Domenico della Croce vezetése alatt, még fogja adni majd a pénzt a ruházatért. Vele együtt érkezik Gio. Battista di S. Bartolomeo mint írástanító és számolási mester, tud rajzolni vagy festeni is valamit. Atyaságod küldje az első alkalommal fr. Gio. Antoniót, hogy itt egy kissé összeszedje magát és hogy szolgálatot teljesíthessen a számtani iskolában. Küldök egy fananói fratellót, vagy aki talán ott öltözött be, hogy Atyaságod kicserélhesse egyik-másik nápolyit és mivelhogy a hajósok sietségben vannak, most nem írok mást. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. máj. 3.)
„Azt írják nekem Nápolyból, hogy kevéssel azelőtt odaérkezett P. Arcangelo, akit Atyaságod kiűzött, várom néhány nap múlva Rómába érkezését. Azt írják nekem, arról beszélnek, hogy a mieink Palermóban finom ruhába öltözötten járnak, ebben a dologban elhanyagolják szegénységet, hogy mindnyájan cipőt (?) viselnek, mint kezdettől fogva használtak és más hasonló dolgok, én úgy látom, hogy ott Palermóban az egy új szerzet, amely különbözik a mienktől. P. Arcangelo igen jó templomi gyóntató volt és én úgy küldtem, hogy engedelmességgel legyen Atyaságod iránt, nem kellett volna olyan gyorsan visszaküldeni. Ennélfogva meghagyom a nevezetnek, hogy ezentúl mindenben kérje ki P. Santi maestro tanácsát, nehogy különcködéseket kövessen el, nehogy vizitátort kelljen küldenem. (P. Alacchi tagadta, hogy mindaz igaz lenne, amit P. Arcangelo mondott.) (1634. máj. 4.)
„Ami P. Stefano di S. Stefanót illeti, még mindig amellett vagyok, hogy nemcsak a városból kell elhelyezni, hanem még a tartományból is és küldje vagy ide vagy Genovába, ahol majd az elöljárók erősebb kézzel irányítják, hogy ne legyenek az ottani kifogásai és barátságai. Ami pedig a pereskedőket illeti, rendelje el, hogy teljesítsenek szolgálatot mindaddig a házban, ami csak szükséges, míg csak határozat nem lesz, ha végzik kötelességüket, mortifikálni kell őket, mert máskülönben alkalmat adnának a többieknek is a pereskedésre, végeredményben legyünk rajta minden szorgalommal, hogy ezek kerüljenek el Nápolyból, vagy a tartományból, mert ott nem csak hogy mindig fegyelmezetlenek lesznek, hanem botrányosak és ezután mielőtt beöltöztetnének valakit, először imádkoznak, hogy biztosak legyünk abban, hogy kit tudjunk kiválasztani. Az az ifjú, aki azzal távozott, hogy nővéreinek ügyét intézi, most legyen türelemmel, mivelhogy a római noviciátus teljesen megtelt. – Ami P. Carlo ügyét illeti, küldök neki levelet, amelyet egy bizonyos Don Paolo Ranero írt nekem, hogy lássa. Szeretném tudni, hogy Gio. Battista di S. Maria Maddalena beszélt-e P. Carlo ellen, vagy szövetkezett-e fr. Pietro Antonióval, hogy rosszat mondjon a mieinkről, vagy más dolgokat, mivelhogy itt igen nyugodtnak látszik, és én hitelt adok neki, mivelhogy mindezideig semmiféle ügyben sem ment ki. Azok pedig, akiket a mieink közül úgy találtak, hogy tojásrántották ettek a sekrestyében, büntetésként egy napot böjtöljenek vízen és kenyéren és egy diszciplinát az ebédlőben. – Hogy Thomaso Mariát elhelyezze Nápolyból, Atyaságod rendelje el neki engedelmességből és mondja meg neki, hogy az én intézkedésemre teszi. A birétum rendjét illetőleg írtam valamit fr. Giuliónak, aki mutassa meg a levelet Atyaságodnak, valójában a mi klerikusaink nagyon is kevélyek, szemtelenek és rögtön odavágják a fratellók arcába a szót: laikus vagy, nincs miben összehasonlítani a klerikusokkal én úgy gondolom, hogy egyetlen orvosság arra, hogy ezeket az egyenetlenségeket elkerüljük, amíg nincs meg a kellő lelkület sem az egyikben, sem a másikban, hogy mindazok, akik képesek felvenni a tonzúrát, vegyék fel és legyenek bár klerikusok, operáriusok, de a rendek felvételében nem fognak előbbre haladni s minthogy klerikusok, mindnyájan egyenlők mindaddig, míg a klerikusok fel nem lesznek szentelve »in sacris«, mivelhogy az iskola mondható hogy a »kórus« helyett van, ennélfogva mondható, hogy kórusi szolgálatot teljesít mind a frater operarius, mind a klerikus, mert úgy szolgál az egyik mint a másik és mindegyik a klerikátussága idején a maga helyét foglalja el, amely megilleti a fogadalomtétel szerint, és így gondolom, hogy Atyaságod jól csinálja, hogy az első tonzúra felvételére bocsájtja azokat, akik alkalmasoknak találtattak a vizsgálaton, ezt megtárgyaltam P. Pietróval és ugyanaz volt a véleménye. Hogy a birétumot viseljék házon kívül, nincs szokásban, mint ahogyan itt Rómában sem használatos, hanem csak a házban, de nem az alacsonyabb rendű munkában, mint például a konyhában, a műhelyekben, ahol nem szükséges hordani, viselni, hanem igenis az asztalnál, az iskolában és amikor lehívják a portához, amikor beszélni akar valakivel. Írtam, hogy küldje fr. Gio. Antoniót, minthogy küldtem oda egy írót és számtanistát és majd itt egy kissé megneveljük az alázatosságra. – Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy beléphet-e egyik a másik szobájába, hogy elkerüljük a közösségeket, összejöveteleket, itt közöltem, hogy a szent engedelmesség nevében senki se menjen be a másiknak a szobájába az én különleges engedélyem nélkül és ezt így kell megtartani. – Fr. Thomaso Maria és Gio. Antonio áthelyezését Atyaságod hajtsa végre, ahogyan írja nekem, mivel itt fr. Vincenzo sekrestyés a Porta Realéból, nagyon alázatosan viselkedik és ha kitart, nagyon jól teszi. – Ami fr. Gio. Paolót illeti, ha ő bebizonyítja, hogy fogadalma érvénytelen az érvek alapján, amelyeket ő állít, menjen Isten békéjével, de csak az apostoli Szentszék közbenjöttével és Mons Paolucci tanácsára tette le így a fogadalmát, aki azt mondta, hogy már fogadalmas volt hallgatagon, minthogy elmúlt már két esztendő jóval, mindazonáltal menjen Isten békéjével, ha így tetszik neki, aki majd bírája lesz. – Akik azt mondják, hogy a Generális nem büntethet, amikor jónak látja, hogy csalódnak, mert nem csak hogy parancsolhat, hanem bezárhat, büntethet is, amiként ez más Szerzetekben is megvan, VIII. Kelemen pápa fenntartott esetnek nyilvánítja, ha valaki loppal (furtivamente) megy ki a házból és a Generális büntetheti szigorú fogsággal vagy más büntetéssel, nagyon is szükséges lenne, hogy amikor nem tartják meg a mi szabályainkat, akkor súlyosan büntessék azokat és nem segít az semmit azt mondogatni, hogy a szabályok nem így mondják, az elöljáróknak ott kell gyógyító eljárást alkalmazniuk, ahol annak szükségét látják, ahogyan az eset megköveteli. De azt gondolom, hogy majd elmúlik ez a fegyelmezetlenség, aki pedig azt mondaná, hogy nem fogadom el ezt az intézkedést, azt Atyaságod zárassa le egy újabb intézkedésig és majd meglátjuk, hogy ki bírja tovább és útjukat bizonyítani akarják »per vim et metum« próbálják csak meg, nagyon örülök annak, mert azok lesznek, akikben nincs lélek, és nem törődnek az üdvösségükkel és jól lehet menjenek tizen vagy tizenketten, egyszerre együtt, semmi bosszankodást nem fogok ezért mutatni. – Ami fr. Giuseppe della Crocét illeti, ha rendelkezik a követelményekkel, leteheti a fogadalmat. P. Domenico, akit a világban Tognininek hívnak, megírta végrendeletét és letette a fogadalmat. – Fr. Thomaso, aki Rómából ment oda, jogosan panaszkodik, hogy »scarpinello«-nak – cipőcskének nevezik, Atyaságod nézzen utána, hogy ki mondja, az egy héten át kenyéren és vízen böjtöljön, ha pedig nem akarná elfogadni ezt az intézkedést, akkor zárja el tíz napra és három nap csak kenyér és víz a járandósága és majd meglátjuk, hogy majd kiirtódnak ezek az Istent bántó sértések, a házban hordhatja a birétumot, mint a többiek, kivéve, amikor a cipészműhelyben dolgozik, és hogyha a barátokhoz akar menni, menjen az Úr áldásával. Ami fr. Gio di Lucát illeti, megérdemli, hogy letiltsák az áldozástól, kivéve vasárnapokon, mivelhogy én nem nyilvánítom ájtatosságnak az ő ájtatosságát, hanem kísértésnek, mert ha bevezetjük, hogy neki legyen meg ez a kiváltsága, majd akarna aztán egy másikat, aztán versenyzésből újra egy másikat minden buzgóság nélkül, ha őt készteti a buzgóság, végezzen mindennap lelkiáldozást. – Ami P. Pietro de Campit illeti, kell, hogy egy kis türelemmel legyen és ha majd visszatér a Sig. Marchese, majd meglátjuk, hogyan lehet segítségére a háznak. – Bisignanóba küldje Atyaságod fr. Matthiát és fr. Giuseppe dell' Angelo Custodét az írási és a számtani iskolához, ami igen nagy vigasztalására lesz annak a városnak – Ami fr. Gio. Giacomo di S. Matteót illeti, szerezze meg számára a Brévét, csak örömmel veszem, hogy elmegy a szerzetből, aki inkább akadályul van, mint hasznosságra és legyen meg gyorsan, vagy marad bent, de akkor alkalmazkodjék, hogy jó szerzetes lehessen, vagy kerüljön ki a brévével és az igaz vagy hamis bizonyságokkal, mivel szeretném már, hogy egyszer már megszabaduljak ezektől az emberektől, akik annyira fegyelmezetlenek és ellenségei a szerzetesi tökéletességnek, amelyre fogadalommal kötelezték magukat. – Fr. Pietro Antonio del S.mo Sacramento, a világban Carretti, klerikus, amikor Sig. Marchesiék ügyében tanúskodik, részt vesz a perben, viselnie kell a birétumot, hasonlóképpen, amikor megy a S. Domenico iskolába és a többiek is, akiket úgy gondol Atyaságod, amikor valami főbb emberrel beszélnek a ház dolgaiban az elöljáró engedélyével, de ez csak ritkán legyen. – Ami a gyóntatást illeti, korlátozza Atyaságod P. Giacomónál csak az ünnepnapokon, hogy ne akadályozza a stúdiumot, hasson oda, hogy ne tanítsa a magasabb ismereteket, amíg jól meg nem alapozták a növendékeket a grammatikában, mivel ő hajlamos arra, hogy magasabb ismereteket tanítson és elmellőzze a szükséges alapismereteket. Aki nem tartja meg a dekrétumokat, jó jutalom nekik a mortifikáció, hogy emlékezzenek, az Úr parancsolja annak, aki arra kötelezve van mint a keresztény ember a keresztség által, a szerzetes a fogadalom által, hogy a kötelezettségek teljesítését parancsolja, sürgesse mondván »compelle eos intrare« és ez az elöljáró kötelessége. – Ami pedig P. Carlo ügyét illeti, írtam, hogy nem igaz, amint gondolják, amint mondják egyes világiak, az ő versenytársai, mindazonáltal meg kell szüntetni azzal az asszonnyal való társalgásból való gyanakvását, aki a templomba szokott jönni és ha ezt nem teszi meg, akkor az nem lesz jó, rossz jel, mert ha egyszer ez már megbotránkoztató, véget kell annak vetni, ilyenformán vádolták becstelenségről a bisignanói P. Francescót és nem volt igaz és még hasonlóképpen más kettőt, és ha én azonnal büntetést szabtam volna ki, rosszul cselekedtem volna, mindazonáltal ennek azzal az asszonnyal való nagy barátkzása nem jól van. – Szeretném, ha más gyóntató lenne a Porta Relaéban és felváltanák a világi papot, hasonlóképpen a Duchescában fizetett papokat a kiváltságos oltár miatt, mivelhogy annyiszor nyeri meg a teljes búcsút az áldozópap, mint a kiváltságos oltárnál. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1634. máj. 6.)
„Nagyon sajnálom, hogy Atyaságod gyengélkedik, mert ha egészségesen tudna tevékenykedni, akkor sok mindent el tudna intézni abban a két házban, legyen áldott az Úr mindezért. A küldönc által hozott mai levelére válaszul írom, hogyha az étkezésben megtartják a konstitúciókat, akkor nincs miért panaszkodni, inkább azért kellene panaszkodni, hogy a múltban nem tartották meg, ennélfogva nagy érdemektől estek el. – A birétum viselését illetőleg a levélben írtam, nem tetszik nekem egyeseknek, főként a felszentelteknek az ellenzékieskedése, makacskodása. Végeredményben az a fontos, hogy mi arra törekedjünk, hogy mi szorgalmazzuk az Istennek kijáró tiszteletet és a szabályok megtartásában legyünk erősek, a Szentséges Szűz Anya segítségével minden bizonnyal leküzdünk minden nehézséget. Hallom, hogy fr. Pietro nem tárgyal többé a ház adósságai illetőleg és így maradnak az adóssági kötelezettségek, ő azt írta, hogy nagy dolgokat szándékozik cselekedni és nem tesz, küldje Rómába, az Úr majd adni fog lelkületet egy másiknak, aki elintézi majd a szükséges dolgokat. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor.” – (Róma, 1634. máj. 6.)
„El lesznek rendezve a festmények, ha kell, segítségükre lesz fr. Pietro. Legyenek rajta, hogy jó kezdéssel induljanak az építkezéshez, jól lehet, hogy fr Pietro, aki Frascatiból jött, olyanformán nyilatkozik, hogy nem hiszi, hogy hamar megkezdik. Mondja meg fr. Francescónak, hogy az volna az én gondolatom, hogy ő csak folytassa a megkezdett tanulmányokat, tárgyaltam erről P. Pietro asszisztenssel is, ő is így látja jónak, mivelhogy nincs vége annak az ügynek, amelyet az kavart fel, akiben kevés szándék van, hogy szeresse az Istent és azon fáradozik, hogy sokakat belesodorjon a maga társaságába, hogy leplezze a saját tökéletlenségeit, nem tehetem meg, hogy visszarendeljem Rómába. Legyen türelemmel, én bízok az Úrban, hogy nem sokáig fog ez tartani. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1634. máj. 8.)
„Amikor P. Arcangelo megérkezett Messinába, felkereste Sig. Pelegrinót és azt mondta neki: én egy levelet hoztam a Vicerétől az esküdt uraknak és szeretném tudni, mielőtt azt bemutatnám, hogy mit tartalmaz és az említett Sig. Pelegrino egyik testvéréhez irányította, aki esküdtszéki tag, és joga van felnyitni a levelet és felnyitotta és úgy találta, hogy a legvégén van a következő záradék, amelyet én megtudtam a másolatból, amelyet az említett P. Arcangelo hozott, így mondta el: Éppen úgy, hogy az említett építkezések számlájára juttatott pénz, hogy lehetséges legyen a terjeszkedés, ahogy a tanács határozta, ne fordíttassák másra, így tartoznak ezzel az igazságnak. Datum etc, ennélfogva, hogy láttuk az említett záradékot, ne legyen semmi dolog, ami nem annak a szellemében, értelmében lenne elrendezve, látszik, hogy a levelet nem adták át az esküdtszéki tagoknak és így az említett atya elhajózott azonnal Bisignanóba és aztán Nápolyba és tegnap 10-én megérkezett Rómába, úgy látszik, hogy Sig. Pelegrino tanácsa folytán, hogy ezen magisztrátus működési ideje alatt, amelybe két jezsuita atyának testvérei esküdtszéki tagok, nem nagyon előnyös ezt a kérdést tárgyalni. De majd legújabban, ha P. Pietro majd visszatér Rómába, valószínűleg hamarosan megérkezik, mivelhogy itt volt ezen a héten Sig. Bacon Pancaldo, aki megígérte, hogy nagy dolgokat fog cselekedni a mi iskoláink érdekében. – jelenleg nagy dolgot fognak azzal is cselekedni, ha sikerül lábukat megvetni Palermóban, kezdve a noviciátussal, akik, mint nekem jelentik, gyakran járnak a városban, hogy lássák őket, de annak van jelentősége, hogy tessenek az istennek, tudjanak szépen imádkozni, hogy a konstitúciókban előírt közös gyakorlatokat tudják rendben végezni, azt hallom, hogy igen gyengén áll az obszervancia, a szabálytartás, úgy mondják, hogy mindnyájan jó minőségű ingeket hordanak, ami szabályellenes és egyéb más dolgok, ha mindezt megtartanák jól, nem csak Isten előtt lennének kedvesek, hanem az emberek előtt is, az én akaratom az, hogy tartsák meg a konstitúciókat, amelyeket, ha valaki nem tart meg, mondogatván, hogy nem köteleznek még csak bocsánatos bűn terhe alatt sem, én csak azt tudom mondani, hogy az ilyenek nemsokára nem fogják megtartani az Isten parancsolatait sem, mert az ilyen szerzetes olyanná válik. Aki lármázva, nagy hangon kormányoz, azt sohasem dicsérte senki sem, az elöljáró legyen példakép cselekedeteivel a novíciusok számára. P. Gennaro írt nekem, de most nem tudok neki írni, mivelhogy késő van és nagyon el vagyok foglalva, sok más levéllel. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. máj. 12.)
„Megérkezett P. Arcangelo egyedül két nappal előbb társainál és azután P. Thomaso és az ischiai fratello, aki azzal az elhatározással jött, hogy Jeruzsálembe megy, vagy pedig elhagyja a rendet, aggódom, hogy P. Thomaso eléggé egyetértésben van vele, majd megtudom és értesíteni fogom, engedné az Isten, hogy ezek a fegyelmezetlenek mind elhagyják a Szerzetet és amennyiben egy szigorúbba szeretnének átmenni, Atyaságod azonnal adja meg nekik az engedélyt. – P. Giacomo di Gesut illetőleg azt válaszolom, és hiszem, hogy meg fog nyugodni, amennyiben prédikálhat. – P. Carlo ne okozzon botrányt, kerülnie kell mindazt, amivel botránkoztathatna másokat, amit a világiak szoktak megrendezni, amikor hasonló botrányos eset van, súlyos büntetés terhe alatt, hogy ne találkozzanak egy házban, jól lehet, nem igaz, amit mondanak, mindazonáltal meg kell tiltani neki, hogy ne járjon hasonló személyek házába sem ne beszéljen velük. – Ami fr. Gio. Paolót illeti, ha ő akarja igazolni fogadalmának semmisségét, saját maga és rokonsága követte el, hogy a két éves noviciátus végeztével sok hónap útján követelvén a fogadalom letételét, amit nem akartam megengedni mindaddig, míg Mons. Pauluccio, a Congr. Concilii titkára azt nem mondta nekem, hogy tétessem le vele a fogadalmat, mivelhogy beöltözött és a noviciátust befejezte hallgatagon fogadalmasnak tartották, mindazonáltal, ha ő elégséges okot talál arra, hogy semmisnek nyilvánítsák fogadalmát a Szerzetnek a károsodása nélkül, örömmel veszem, ha távozik, amiként távozni akar az az ischiai is, aki Jeruzsálembe akart menni, olyan kísértéseken ment keresztül, amennyire a mieink közül még soha senki sem volt ekkora kísértésben. – És amennyiben Atyaságod elrendel valami dolgot valakivel kapcsolatban, vagy mindenkit illetőleg, Atyaságod értesítsen engem, mivelhogy egyik-másik ír nekem, vagy kér engem, hogy mentsem fel, sohasem fogom elintézni, hanem rábízom Atyaságodra. – Ami pedig P. Lucát illeti, azt hiszem, hogy hamarosan ki kell emelnünk Nápolyból, mint másokat, ha elmondta a miséjét, és gondja legyen arra, hogy sürgesse a dolgait, mert ha Atyaságod nem fog mást mondani, én szeretnék ebben a dologban. – Ami Sig. Pignelli dolgát illeti, nincs arra kényelmesség Pusillipóban, hogy ott világiak legyenek, mivelhogy ott kevés szerzetes van és nincs elkülönített lakosztály. – Ami pedig fr. Pietro Antonio ügyét illeti, ha majd a pereskedése befejeződik, tehet amit akar, most ha nincs láza, nem jó, ha orvosságokat kér, legtöbbször úgy vannak, hogy nem akarnak fáradozni, dolgozni, hanem mint lábadozók élni, így kell azzal eljárni, aki nem lázas és a pereskedőket utasítsa, hogy minden közös cselekedeten legyenek jelen és amennyiben hiányoznak, mortifikálja őket keményebben, vagy fejezzék be a pereskedésüket vagy pedig teljesítsenek minden kötelességet mint a többiek. – Akik pedig a Poggio Raléba jártak és játszottak, szórakoztak, meg kell tiltani nekik, hogy nyolc ünnepnapon és a vakációban, nem mehetnek ki a házból és otthon rekreációzzanak lelki olvasmányokkal, ami sokkal jobb, mint kijárni és megbántani az Istent az emberek megbotránkoztatásával. – Amennyiben egy óra hosszat kellett várakozni a Porta Realei ház kapujánál, keményen meg kell mortifikálni az elöljárót, mivel nem törődik azzal, hogy a kapus jól lássa el kötelességét és tartassa tiszteletben, hogy Atyaságod ott az én személyemet képviseli. – Ami fr. Gio. Antoniót illeti, tengeri úton minél előbb küldje ide, ami talán jobb lesz. – Ami az étkezést illeti, tartsák meg a Konstitúciót, hogy senkivel szemben se kövessenek igazságtalanságot, hacsak az illető nem öreg, vagy beteg és ha visszaélést tapasztalna, szüntesse meg és ha P. Gio. Domenico annyira szűkmarkú volna, ha annyira pénzhiányban szenved, tudnák segíteni 25-30 scudival, de „quid inter tantos”, fr. Pietro di S. Maria is megmutathatná ezen alkalommal, hogy tud-e vagy nem akar-e? Azt az atyát, vagy mestert, aki saját kezdeményezéséből, saját hatalmánál fogva elküldte a növendéket, nagyon keményen kell mortifikálni és rendelje el Atyaságod, hogy senki mester ne merje elküldeni a növendéket a Ministro vagy legalábbis az iskola Prefektusának a tudta nélkül. – Azt hiszem, hogy egyik sem mer beszélni nekem a mások dolgairól, akik Nápolyból jöttek, jól lehet, hogy egesek azt gondolják, hogy azért jöttek, hogy P. Carlo ellen beszéljenek. – Igen csodálkozom a reformált ágostonos atyák esetén. – Mondja meg fr. Filippónak, hogy P. Stefano kézbe vette ügyének intézését és remélhetőleg hamarosan el is intézi. – Ami pedig a P. Prefetto ellen írt levelet illeti, nem is érdemel szót, mivelhogy valami nagy rosszindulat, gonoszság a szerzője. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. máj. 13.) – Ma reggel két levelet kaptam don Ger.mótól, aki a Porta Realei templomunkban gyóntat, nem világos előttem a dolga, felelek neki, ha jónak látja, hogy átadja a levelet és beszél vele, hogy felfedje, hogy vajon mások az ő nevében nem járnak-e el hasonlóképpen, jó volna felfedni ezt a hibát. – Jelenleg nem tudok segítséget adnia latin iskola számára, hacsak meg nem zavarom a stúdiumot amely eredményesen működik
„Hallom, hogy a jövő kedden...” (a többi rész kibetűzhetetlen)
„Ami a pereskedőket illeti, nincs más orvoslást várni, mint gyorsan elintézni dolgaikat és el kell küldeni őket, ha kedvező ítéletet kaptak, ha nem, akkor fogságot kell alkalmazni rájuk és hogy tartsák meg a szabályokat, vagy büntetni őket, ahogyan ésszerűnek látszik, és lehetőleg minden alkalmat ki kell zárni, hogy a szabályokat meg ne tartsa. Az ischiai pereskedő fratellót visszaküldtem, bizonyítani akarja a semmisséget, a nullitást »per vim«, nem lehet megakadályozni a rekurzust, de legyen rajta, hogy megakadályozzon minden inokszervanciát, megfizettem a hajóviteldíjat a hajósnak őérette és egy novíciusért, aki vele küldtem világi ruházatával együtt, hogy vetkőztessék ki ott és küldjék haza még akkor is, ha kérné is valaki, hogy ne vetkőztessük ki, minél kevesebben öltöztetnek be az ottaniak közül, annál kevesebb veszekedő, pereskedő lesz és ezért észre kell venni, hogy ne adjanak alkalmat a beöltözésre, mivelhogy így most könnyebb leküzdeni a nehézségeket most, amikor kevesen vannak, mint beöltöztetni sokat és ezzel nagyobb nehézséget előidézni. – Ami a leveleket illeti, amelyek P. Carlo ellen íródtak, mivel nincs más, mint a botrány, amit azzal okoz, idéz elő, hogy folytatja az ismeretséget azzal a személlyel és az ő makacssága, hogy nem csinál problémát az esetből, amit gyakorol, megérdemli, hogy eljárjanak vele szemben, mint ahogyan a jelen levéllel megy a rendelkezés, amit Atyaságod mutasson be neki. – Én úgy gondolom, hogy mindig feleltem arra, amire jónak láttam, hogy felelnem kell, ezért hát Atyaságod húzza alá egy vonással a sort, amire szerinte felelnem kell. – Hogy visszatérjek a szabályok megtartásának a kérdésére, úgy gondolom, hogyha ott nem öltöztetnek be ezután, és elintéznek néhány szükséges áthelyezést, lassanként fokról fokra visszatér az obszervancia, mert valójában nem mindenki fegyelmezetlen, rendetlen, hanem csak egy rész és amennyiben ezek kijárnak a szabad napokon, kísérőül kell adni melléjük társat, hogy ne cselekedhessenek helytelen dolgokat, mert ha csak fegyelmezetlenek mennek együtt, világiak módjára viselkednek és amikor hazatérnek, ki kell kérdezni a jókat, hogy mondják meg, hogy mi történt és tudják meg mindnyájan, hogy ki lesznek kérdezve a társak, végeredményben minden igyekezettel azon lesznek, hogy megjavítsák a rosszat és lesz majd eredmény, mivelhogy nem mást kívánnak, csak igazságos és fogadalmakkal egyező dolgokat és ha az elöljáró kemény kézzel tartja a dolgokat, minden bizonnyal eredményt fog elérni, legfőképpen ha úgy kezeli őket, amint az szokás, hogy három dolgot ad az ebédhez, és kettőt a vacsorához, amit aligha kaptak meg saját otthonukban naponta, és ha négy vagy hat ember kell, hogy végezhessék az iskolai munkát, meglátom, hogy majd küldök még annyit, hogy az iskolai ügyek jól menjenek. – Azt mondogatni, hogy a Generális nem változtathatja meg a Konstitúciókat, benne van azokban, hogy büntetheti, aki rászolgál és azt mondogatni, hogy általában lábra kapott a fegyelmezetlenség, a meglazultság, az nagy tévedés, de az igaz, hogy egyedül abban a házban több rendetlenség van, mint a többiben együttvéve és mindazt meg kell oldani, leküzdeni. – Ami fr. Gio. Antonio iskolásait illeti, a Szerzet szempontjait kell figyelembe venni és nem egyes növendékekét, fr. Gio. Battista hamarosan a legjobb író lesz az ottani helyzetet tekintve, és ha fr. Gio. Antoniónak csakugyan szükséges a fürdő, ahogyan ő írja, mivel jobb karjában vannak fájdalmak, kúrálja, de ha már minden módon ápolta, némuljon el, hallgasson, ha nem ismeri fel az Isten kegyelmét, aki megadta neki, hogy nem halt meg ebben a betegségben és most nagyon is obszervánsnak kellene lennie, de ha nem iparkodik megjavulni, lássa, ha valami rosszabb éri. – Hogy Cosenzába küldte P. Giuseppét és fr. Nicolót és Bisignanóba fr. Matthiót és Giuseppe dell' Angelo Custodét, nagyon jól tette, úgy gondolom, hogy P. Felicének nem lesz jó ezen a tájon, főként az olyan elöljáró alatt mint P. Gio. Domenico Cosenzában, mivelhogy sok mindent írnak az elöljáróval való nehézségekről. – Ami pedig fr. Pietrót illeti, azt gondolom, hogy egy időre oda küldöm fr. Filippo római questálót, akinek a helyére küldöm P. Antonio Mariát, aki nagyon jól szerepel. Fr. Filippo hazament minden holmiját magával vitte Lucába. – Amennyiben a pereskedők doktora azt állítja, hogy nem elég a háznak egy sarka, hogy külön legyenek tartva a novíciusok, ez meg lett tárgyalva a Kongregációban és látták, hogy a mienk XV. Gergely pápa kegyességéből későbbi V. Sixtus bullájánál és érvényben van, ez volt az egyik pont, amit felhozott fr. Thomaso di Gorzegno és érvényesnek nyilvánították fogadalmát. – Ami pedig a palermói házat illeti, az ősszel majd gondoskodnak arról, hogy majd valami rendelkezést adjunk, ami a legsürgősebbnek látszik. – Ami Pietro Antonio ügyét illeti, ahogyan mondja, hogy az ügyvéd szeretné áttanulmányozni a múlt évi processust és ha majd elér ehhez a ponthoz, akkor majd szükséges lesz, hogy visszatérjen oda P. Gasparo, aki társbíró volt a Vikárius Generálissal, aki majd tudni fogja, hogyan történt és hogyan kell felelni, ezért aztán szinte biztosra veszem, hogy ő tudja majd bizonyítani valójában az erőszakot és a megfélemlítést, kövesse ezt az utat. Ami P. Ottaviót illeti, remélem, hogy eredményt fog elérni a növendékekkel és ha volna nyolc-tíz obszerváns, fegyelem tartó áldozópap abban a két házban, mint amilyen ő, akkor nem volna annyi rendetlenség. – A dekrétumból, amit mellékelten küldök, majd láthatja hogyan kell eljárni tapintatosan P. Carlóval szemben, egyelőre csak azt kell tudomására hozni, hogy szakítsa meg azzal a személlyel a társalgást, a beszélgetést, akit a levélben nem nevezek meg, tekintetbe véve a jó hírnevét és ha esetleg P. Carlo ellenszegülne az engedelmeskedésnek, amit alig hiszek, Atyaságod vegye igénybe a világi hatalmat, ami a makacsságnak a jele lesz, orvosolhatja mindezt azzal, hogy eltiltja azt a személyt, hogy ne beszéljenek vele többet és maradjon a helyén. – Ami pedig egyeseknek a fegyelmezetlenségét illeti azokban a házakban, én azon nem csodálkozom, kedvemet sem veszítem el, mert hiszen tudj7uk, hogy Szent Ferenc a szerzet alapításában, annyira heroikus szent, volt egy fratte Illés testvér, aki felizgatta az elöljárók nagy részét a nevezett Szent ellen, és Szent Domonkosnak mennyi ellenmondásban volt része Tolosában a testvérek részéről a Szent szegénység elfogadását illetőleg? Mi csodálatos van abban, mit kell azon csodálkozni most, hogy négy tudatlan ifjú az erényekkel szemben helyezkednek, jól lehet rosszul voltak nevelve a néhány szegényes lelkületű elöljárótól, végeredményben az erény a kemény dolgokban áll és az állhatatosságban, amit az Úr engedjen nekünk. Amen. Frascatiba jöttem néhány napra, hogy megnézzem a templomépítést.” – (1634. máj. 19.) – Most nem válaszolok a többieknek, mivel nincs időm sem levelekre, ha éppen hozna a küldönc.”
„Atyaságod, ahelyett, hogy felnyitotta volna a levelet és válaszolt volna, elkerülhette volna a fáradságot, hogy hozzám küldje Frascatiba. A mellékelt levelet küldje el Nápolyba és én Isten segítségével otthon leszek vasárnap, ha nem előbb. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Frascati, 1634. máj. 19.)
„Az a nemesember, aki ott Sig. Card. di Oria Kaudatáriusa, átadta nekem Atyaságod levelét és élőszóval számolt be az ottani kegyes Atyák működéséről olyan nagy lelkesedéssel, hogy igen nagy örömömre szolgált, azt kell hinnem, hogy igen nagy szorgalommal és buzgalommal végzik munkájukat, minthogy alkalmazzák a fiatal novíciusokat iskolai tapasztalat nélkül...” – (Róma, 1634. máj. 24.)
„Kérvényt adtunk be újból a „Congregatio de bono regimine”-hoz, hogy kapnánk száz scudit a templom befedésére, amit ezekben a hetekben szeretnénk elvégezni, ezért aztán szükséges, hogy ön ott maradjon, hogy elvégezze a fedési munkálatokat, ha nem sikerül a kérvény, hogy megkapjuk a kérelmezett segítséget, akkor tanítson néhány napig P. Gregorio helyett, akinek ne legyen ezekben a napokban más gondja, hogy tanuljon, készüljön és ön... most és majd meglátjuk, hogy miféle áthelyezést lehetne elrendezni. Figyelmeztetem egy dologra, hogy mivel váratlanul olyan nagy megbízatást kapott, gondja legyen arra, hogy a jövőben legyen alázatos és nagyon türelmes, nehogy valami rosszabb dolog érje. Az Úr áldása legyen velünk mindig.” – (Róma, 1634. máj. 27.)
„Végre sikerült megoldani a kérdést, hogy három évre át lehet vinni a Collegiót oda és most intézze el a szállítás kérdését és majd megoldjuk, hogy mennyiben lesz szükséges személyi változás, áthelyezés. Fr. Arcangelo reggelenként menjen ki, hogy nézzen körül a szénagyűjtést illetőleg és más dolgokban is. Atyaságod ne mondja azt senkinek sem, mert nem lehet tudni, hogy ki akar jót vagy rosszat, P. Matteót illetőleg nagyon aggódom, hogy a kísértés megkörnyékezte, de ha van benne egy kis okosság, fog tudni várni, hogy milyen eredményt érnek el a többiek, akik már megpróbálták és ha azok fogadalmat tesznek és jól viselkednek, ha tovább is tart a kísértés, lehet őket követni, miközben ha ott lesz fr. Arcangelo, visszamehet Anconába ahol együtt lesz majd P. Bernardinóval és már nyugodt társakkal, ahogyan óhajtja az említett P. Bernardino és P. Santino jöjjön Rómába vagy Narniba a két novíciussal. – Ami pedig azt a kérdést illetőleg, hogy ott iskolát nyissunk, először eleget kell tenni, gondoskodni kell a Collegióról és majd csak azután lehet beszélni az iskoláról, a Komiktorokról majd tárgyalunk azután, hogy kiket vegyünk fel, nem akarok ifjakat, akik betöltötték a tizennegyedik vagy tizenötödik életévüket, egyebekről majd írok más alkalommal. – Megvan a Camara ügyhallgatójának a megbízása Rovarellivel szemben az összes terményekre egészen az idei esztendeig. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. máj. 27.)
„Alighogy megérkeztek ide P. Arcangelo és P. Thomaso, azonnal nagy sürgetéssel kérte P. Francisco asszisztens, hogy azonnal küldjem őket Firenzébe, ahol három áldozópap hiányzik, mert a reformált franciskánusokhoz mentek át, a savonai P. Stefano a kármelitákhoz ment, P. Mario pedig Rómába jött, ezek hajóra szálltak Livorno felé, de még nem kaptam értesítést, hogy megérkeztek volna, így a helyzet elkerülték a megérdemelt mortifikációt, de majd eljön annak is ideje. P. Francisco nyolc-tíz napra hazautazott Castiglionéba levegőváltozás miatt, mivelhogy Rómában mindig gyengélkedik. – Ami P. Carlót illeti, a múlt héten küldtem egy dekrétumot, hogy ne gyóntassa ezentúl azt az asszonyt és ha ezt nem akarja megtenni, az rossz jel, igen nagy benne a kevélység, a gőgösség, Istennek súlyos megbántása, ezért hát Atyaságod járjon el úgy, ahogy jónak látja. – P. Lukács mindaddig halassza el a misemondást, míg jól meg nem tanulja a mise szertartását, és bármelyik misét össze tudja állítani a misekönyvből. – Ami pedig pereskedőket illeti, fr. Filippo megkapta a határozatot fogadalmának semmisségéről, bizonyította a »vim et metum«, ugyanezt akarja tenni az ischiai is, de csak csinálja minél előbb és a többi is, ha tudja bizonyítani, hogy »per vim et metum« történt a fogadalomtétel, bizonyítsa és menjen az Úr áldásával a világba. Ami fr. Pietro Antoniót illeti, ha ő nem intézkedett, az ügyvéd szeretné revideálni ügyét, de ő is szeretné bizonyítani a vist és metust. Ami pedig Gio. Antoniót illeti, aki azt írta, hogy nem tudja használni jobb karját, azt írtam neki, hogy vegye igénybe az ottani fürdőt, ha szükségesnek találja, mivel Rómában nincs ilyen gyógyítási lehetőség, mindazonáltal, ha orvosolva lesz a maga idejében küldje Rómába, és az írási iskolába ne vegyenek fel nagy fiúkat, mert az egy ilyen jobban akadályozza a mester, mint tíz kicsi szegény és a nagyon nem jönnek szegénység miatt, hanem csak a kényelmesség miatt. – Bár adná meg az Úr, hogy Sig. Marchese Enriquez visszatértével a két ház valamelyikének az adósságát ki tudnák fizetni. Don Geronimo panaszkodva ír nekem, de már én azt nem tudom, hogy ki volt a szerzője annak a kevésbé udvarias levélnek, így nem is tudom, hogy mit feleljek neki. Fr. Pietrót illetőleg írtam, azt gondoltam, hogy oda küldöm fr. Filippót, mert itt nagyon jól szolgál engem P. Antonio Maria. Ami a vitulanói P. Francesco Antoniót illeti, csakugyan igaz, hogy volt olyan kísértése, hogy elhagyja a szerzetet, megvallotta ezt a mi fr. Pietrónknak, aki felelt neki, és odaadhatja neki a levelet, de azt hiszem, hogy már megbánta és rájött, hogy csak kísértés volt. – Ami fr. Gio. Antoniót illeti, akiről azt mondják, hogy egyik házból hordja a hírt a másikba, ha nem tanít, akkor bezárás jár neki, ha tanít, akkor nyilvános mortifikáció az asztalnál, vagy megjavul, vagy menjen el, főként mivel használja, visszaél a P. Ministro nevével, amiért magáért egy hónapi bezárást érdemel. – Ha ide érkezik fr. Vincenzo di S. Maria, segítségére leszek minden igyekezettel. Nagyon jól csinálja, ha terminust, határidőt szab ki, hogy amennyire lehetséges, fejezzék be a pereskedést, a P. Gio.... di S. Carlót illetőleg, vagy rendel prokurátort, hogy pereskedést vezesse, főként, ha a rokonság támogatja, és ő vagy elhagyja a Szerzetet, vagy megtartja a szabályokat, Bisignanóból jelentik nekem, hogy szobájában valami tőrfélét vagy a szerzeteseknek meg nem engedett fegyvert tartott és hogy bizonyos szerelmes verseket írt, amint mondják, szerelmeskedett bizonyos szomszédos nőkkel és egyáltalában nem akart engedelmeskedni, de az a nagyon jóságos atya nem akarta büntetni, mortifikálni és ha módot talál, hogy visszatérjen a világba, menjen, mert a Szerzetnek inkább van kárára, mint hasznára. – Sig. Principe di Mammilattót illetőleg, hogy neki szolgálatot tegyünk, vállaljunk, amit annyira óhajt, két nehézség van: az egyik a megfelelő személyek hiánya, a másik pedig a mi Urunknak a Pápa Vikáriusának a tilalma, hogy nem nyithatunk iskolát az ő engedélye nélkül, ennélfogva jelenleg tehát ezt sem lehet. A Sig. Marchese di Fuscaldo nem tudta megszerezni ezt az engedélyt, hogy két atyát kaphasson, pedig kérését támogatták az illetékes urak. – Ami a világi papok miséit illeti, tegyenek, csinálják most úgy, ahogy tudják, mert alkalmazkodni kell az időhöz. – Sig. Don Garzia di Toledo prokurátoraival a megegyezés ügyét intézzék el a lehető legjobban, hogy ne kelljen hallgatni a Sig. Complateari urak panaszkodását, nem hiszem, hogy ezek valamit is fizettek volna értünk határidőre és nagyon jó megszabadulni az ilyen kötelezettségektől, most nem írok többet, mivel egyedül vagyok, és nem bírok annyi fáradságot, néhány sort írok majd a többieknek, hogy elintézzem a legszükségesebb dolgokat. Atyaságod pedig éljen úgy, nehogy újra visszaessék a betegségbe, hanem gyógyuljon meg. Az Úr áldása legyen velünk, mindig.” – (Róma, 1634. máj. 27.) – „Bisignanóból ír nekem P. Felice, de nem válaszolok neki, mivelhogy nem jól viselkedett Cosenzában, amiért komoly büntetést érdemel, Atyaságod írhat neki.”
„A levelet elküldtem Genovába, ha válaszolnak ide, továbbítani fogom a feleletet. Iparkodjék, képezze magát, hogy egyre alkalmasabb legyen a tanításra, hogy a szegényeket taníthassa írásra és számolásra és Isten-félelemre, vigyázzon arra, hogy ne fogadjon be nagyobb növendékeket iskolájába, hanem törődjék a szegényekkel, mint ahogyan megírtam P. Giacomo di S. Paolónak, a mi asszisztensünknek és ha egyesek el akarják hagyni a Szerzetet, én széles utat nyitok nekik, mint ahogyan történt fr. Filippo esetében és még előbb fr. Giuseppe esetében és miután ez a kettő megtalálta az utat és kitárva a kaput, ha mások is akarják követni ezt az utat, ha el akarnak menni, semmi akadálya, mehetnek, de vegyék észre jól, hogy nem lesz-e ez az út számukra a kárhozat útja? Az Úr áldása legyen mindig önnel.” – (Róma, 1634. máj. 27.)
„Felkeresett engem Don Antonio Cardona pap, amint értem azért, hogy memorandumot adjon be P. Carlo ellen, akik olyan dolgoknak, hogy ott bocsássák őket a Nuncius elé, jól van, Atyaságod védelmezze, amennyire lehetséges, az említett atyát, ha bizonyítják a nagyon gyakori és bizalmas találkozásokat az atya részéről azzal az asszonykával, aki valamikor szerzetesnő volt, most pedig nagyon is hívságos fiatal nő ruházatában jár kel, és noha, jó lehet, nem tudnak mást bizonyítani, ez elég ahhoz, hogy elhelyezzék a házból, ami kevésbé válik becsületére, még kevésbé a szerzetnek, és még esetleg valami büntetést a lázítók, a lármázók sürgetésére. Atyaságod közölje vele, ha még nem közölte volna ezt a határozatot, hogy ne gyóntassa azt az asszonyt és ne tárgyaljon vele a dekrétumban foglalt büntetés terhe alatt, ha mindezekben nem lesz engedelmes, a jele annak, hogy benső lelki világa gyengén áll, így Atyaságod mentve lesz, hogy a maga részéről mindent megtett. – Ezzel a postával kaptam még egy másik levelet is, kellemetlenebb annál, amilyet Atyaságodnak küldtem, amelyet Paolo Ranieri írt alá, aki valószínűleg szicíliai, mert írásából ilyennek ismerhető fel. – Hallom, hogy fr. Benedetto Salinero visszatért Nápolyba, azt írták nekem, hogy Bisignanóban nem tartotta meg a szabályokat, hanem nagyon szabadosan élt, ami bizony nem valami jó magaviseletnek a jele, ha a házban van, tartsák ott, míg meg nem tudjuk tapasztalatból, hogy mibe is áll a lényege. Genovában fr. Nicola, aki aposztatált, saját atyja az őrültek házába küldte, íme az Aposztaták sorsa, egyebekről majd írni fog P. Castiglia. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma. 1634. jún. 17.)
(Tartalmilag:) Jún. 22-én felelt a Venerálilis atya P. Melchior nyugtalanságaira: az a gondolat, hogy Sevillába menjen, nem okos gondolat, amikor Palemróban van a Sig. Viceré, ami jóakarónk és pártfogónk. Reméli, hogy az őszre küldhet majd alkalmas segítséget, hogy Palermóban megszilárduljon a mi Intézményünk. Úgy hiszi, hogy P. Maestro Santit, az öreget, aki képzett, okos, lelki ember, nem a szenvedély késztette arra, hogy írjon, hanem az igazság, ahogyan érez. Mindezzel igen jót tett intézményünkkel, hogy írt neki – mondja a Ven. Atya – nem mulasztotta el, hogy meg ne írja, hogy a házunkban alkalmazott a világi mester eltávozott azon sok mortifikáció miatt, amit P. Melchior kívánt tőle, és hogy iskoláját a mienk közelében nyitott meg, ami által iskolásaink nagy részét elvonta, amiért is nem lehet, hogy ne ébredjen az emberben valami érzés, jól lehet erről sem P. Melchior, sem P. Santi nem írtak egy szót sem. Ezeket írta P. Venerabilis majd így folytatta: amennyiben P. Arcangelónak annyira ingatagnak mutatkozott, kevés eredményt várok tőle, aki most jelenleg Firenzében van, hacsak át nem megy szerzetbe, ahogyan már négy paprendtársunk tette, három a refomált ferencesekhez és egy a kamandoliakhoz, egy pedig menőben van, ilyenformán az alvilági ellenség nagyon serénykedik, hogy felforgassa, zavarja a mi Szerzetünket. Ketten vannak, akik aposztatáltak a mieink közül: az egyik Benedetto Salinero, a másik fr. Nicola, a genovai, aki megőrült, és most atyja, Isten tudja miféle lesújtottsággal vitte az őrültek házába Genovába. És az a fr. Carlo di S. Domenico nem fél valami kellemetlenségtől? Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. jún. 22.)
„Sig. Fabrizio Tontinak nem jó tanácsot adtak az ügyvédjei, talán még fia, Sig. Antonio sem és nem akarta elfogadni a megegyezést, ami eléggé a javára volt, hanem újra el akarta kezdeni a pereskedést a birtok megtartását illetőleg, de azt hiszem, hogy nem lesz abból semmi, azért ház vigyázzanak arra, hogy a munkások önöknek adják le a termést, a hozamot, ha kell, vegyék igénybe a segítséget is. És Sig. Antonio, aki azt gondolta, hogy a Collegiótól kap háromezer scudit, a Rota visszavetette az ügyet novemberig, úgyhogy most egyelőre nincs semmiféle zaklatás, miközben a Collegio fizetett önnel kétezer scudit a malmok nélkül és más érdekek nélkül. Az Úr világosítsa meg és áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. Szent Péter vigíliáján.)
„Igen nagy szükségem van P. Pier Francescóra, ha itt tudna lenni Rómában júl. 12-én vagy 13-án, hogy küldhessem új állomáshelyére, ha tudna jönni, azon a napon, akkor vegye igénybe a Collegio valamelyik jó lovát és jöjjön a legrövidebb úton, majd aztán én küldök oda valakit, aki segítségére tudna lenni ott, ha a mondott időben nem tudna Rómába lenni, akkor most ne induljon. – Ami Sig. Tontiék ügyét illeti, nem akartak kiegyezni, megelégedni a tisztességes juttatással, azt hiszem, hogy hamarosan meg fogják bánni, ezeket akartam jelen levelemben közölni. Az Úr áldása legyen önnel mindig.” – (Róma, 1634. júl. 1.)
(Tartalmilag:) Júl. 1-én felelt a Ven. Atya P. Melchiorének, hogy megkapta a Viceré levelét, amelyben biztosította afelől, hogy megszüntette azt a záradékot, hogy amely tilalmazta, akadályozta, hogy a messinai piarista iskolára költsenek pénzt, de ugyanakkor jelezte, hogy egy határozottabb atyát akar P. Arcangelónál. És a Venerabili Atya azt válaszolta, hogy küldeni fog, mihelyt Szicíliába indulnak a pápai hajók, hacsak valami váratlan, súlyos akadály közbe nem jön.” – (1634. júl. 1.)
„Ami P. Carlót illeti, írtam P. Pietro Asszisztensnek, hogyha P Carlo ott akarja hagyni Nápolyt, elmehetne Genovába elöljárónak, h ott alkalom adódna neki arra, hogy hajóra szállhatna, és az említett P. Pietro is örülni fog ennek, mivelhogy éppen elöljárót kért tőlem a genovai házhoz. – Én úgy gondolom, hogy abbahagyta a találkozást, a társalgást azzal a nővel, aki olyan szorgalmas látogatója volt a Porta Realei templomnak, mindebben talán nem volt Istent bántó cselekedet, mindazonáltal a gyakori társalgás botrányt okozott. Atyaságod értesítsen engem, hogyan áll ez az ügy. – Ami fr. Benedettót illeti, ha nem jól viselkedik, akkor rendelje visszavonultságba. – Ha esetleg volna néhány dénár felesleg, a 69 scudiból, aranyból, ami megfelel 106 nápolyi dukátnak, szeretném, ha valami zárt helyet építene, ahova büntetésként lehetne elhelyezni azokat, akik arra rászolgálnak. – Ami pedig a múlt évi processus revideálását jelenti, nem hiszem, hogy adnának Brévét anélkül, hogy akire rábízzák, idézze a Szerzetet és amennyiben úgy lenne, akkor fellebbezzen a mi Prokurátorunk, és revideáltatom az ügyet, ha ő azonban más utat választott, hallgassuk el, de ezt mindenképpen meg fogom védelmezni, remélem, hogy meghallgatnak. – Tegnapelőtt megérkezett fr. Gio. Antonio di S. Carlo társával együtt épségben, egészségben, ahogyan én látom. – Ami pedig azokat illeti, akik megegyeztek, hogy nem mennek el Nápolyból, szeretném, azt akarom, hogy rendezze be a carcert számukra Nápolyban, hogy abban lehessenek. – Ami P. Lukácsot illeti, az Úr engedjen neki egy kissé több lelkiséget, aki jobb lenne, ha nem Nápolyban lenne lelke üdvössége szempontjából, aki nem ismeri fel, hogy jobb és illőbb egy szerzeteshez, ha társsal együtt van, mint egyedül, ezért hát sohase küldje egyedül, és ha elmegy akár nyolc vagy tíz napra, amelyben elintézheti minden érdekét és ha nem megy, küldheti Cosenzába, vagy Bisignanóba minden más rendelkezés nélkül. Ami pedig azt a pontot illeti, hogy 16 éves kora előtt tette le a fogadalmat, ha szabályszerűen bizonyítja, lehet, hogy igaza is lesz. – Amennyiben fratellók hiányzanak az iskolánál, jelenleg nem szándékozom mutálni és nincs is kit, mivelhogy veszedelmes ezekben a nagy melegekben, Atyaságod az olvasási iskolához beállíthatna egy kis időre világiakat, ami megoldás lenne. – Ami P. Ottaviót illeti, nyilvánvaló az ellenség csalása, főként az ilyen időkben, amikor a Szerzetben akkora szükség van minden emberre, amikor annyira hiányzónak a személyek, hogy segítsék szóval és tettel és most ekkora nehézségben hagyják az édesanyát, ezt bizony nem találom jónak, sőt duplán kellene fáradni, dolgozni, míg lesznek megfelelő, elégséges számú emberek, buzdítsa az én részemről, hogy még én nem érzem magam a szokott erőben, addig nem tudok felelni annyinak. – Értesíteni fogom a mieinket Fananóba az írás néhány fejezetéről. P. Alessandrónak nem felelek, hanem mondja meg neki, hogy jöjjön hamarosan Frascatiba vagy Poliba, vagy Moriconéba, mivelhogy ott mérsékeltebb a levegő mint Rómában, ezek az igen meleg napok veszedelmesek, de is várjon más rendelkezést. P. Francesco da Vitulanónak nem is felelek, de mondja meg neki, hogyha testvérét Atyaságod javallja, felfogadjuk, de ezzel a feltétellel, hogy jöjjön noviciátusra Rómába az ősszel és egy kissé igyekezzék a földi haza iránti szeretetét megfegyelmezni, leépíteni, ami pedig azt illeti, hogy leckéket adjon az említett atyának, hogy alkalmas legyen arra, hogy vezethesse bármelyik városban a magasabb iskolákat, megadom neki a lehetőséget itt Rómában vagy Róma környékén. – Ami pedig P. Felicét illeti, intézze úgy, hogy mindenképpen jöjjön Nápolyba és mortifikálja meg, ahogyan írva van, mivelhogy én úgy látom, hogy nagyon neveletlenül viselkedik az elöljárókkal szemben, és P. Francisco, amilyen egyszerű ember, ő nem úgy látja, hogy méltó lenne a mortifikálásra. Írok néhány sort fr. Giuliónak, mert én úgy látom, hogy nagyon kívül van az egyenes úttól. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. júl. 1.) – „Az említett fr. Panaszkodik, hogy a prefektus szokatlan büntetéseket használ az iskolában és más meg nem okolható más dolgokat. Atyaságod nézzen utána és lépjen közbe. – Mondja meg fr. Pietro Antonio del S.mo Sacramentónak, hogy az ő leveleit elintézzük, a szerzetet néhány fegyelmezetlen zavarja, most nem írok neki, mivelhogy nem vagyok abban az erőben, formában, ahogyan szoktam. – Ma szombaton délelőtt kaptam levelet a küldönc útján, kérem legyen egy kis türelemmel és ami azt a szemtelen fr. Pietro Antoniót illeti, azt gondolja, hogy az érsek oltalma alatt van, azt akarom, hogy fogja fogságra jó erősen, hogy észre térjen és a Brévéről ne higgyen semmit sem, hasonlóképpen mortifikálja meg Benedettót, aki így nem illik közénk, ha köztünk akar maradni, tartsa meg az előírt kötelezettségeket, amint megkövetelik a mi szabályaink, máskülönben mortifikálja meg Atyaságod valamennyit, akik nem tartják meg a szabályokat. – Az étkezést illetőleg, rendelkezzék, hogy legyen annyi kenyér, amennyit csak akarnak és elégséges mennyiségű bor, de egy kissé vízzel hígítva, leves, főétel és gyümölcs vagy más valami a főétel után és ha mindez megvan, és mégis még kint keresnek valamit, szigorúan büntesse meg őket, mert ez mind nyilvánvaló kísértés.”
„Abból az alkalomból, hogy Padron Antonio hajója indul, úgy döntöttem, hogy egy fogadalmas papot küldök, mivelhogy P. Mario idejött Firenzéből, hogy a maga részéről segítségére legyen a Szerzetnek, amennyire csak képes, teheti. A bolognai fratellót illetőleg, aki a Borgéba ment, igen jó lesz minden első iskola számára és fr. Giacinto, aki Poliban volt, akármelyik házban is igen jó lesz a szabálymegtartására és a messinai fr. Giuseppe, minden dologra alkalmas, még tanításra is, ezeknek a pótlására Atyaságod küldjön valakit a cipők javítására. Más írnivalóm nem lévén, az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. júl. 1.)
„A jó Isten tudja, hogy mennyire sajnálom, hogy Atyaságod annyit fárad, amely néha úgy látszik, mintha hiábavaló lett volna, de higgye el, hogy igen nagy értéke van Isten előtt, aki nem annyira a munkát és az eredményt nézi, hanem azt, hogy milyen szándékkal végzi. – És ami a panaszkodást illeti, amit a fegyelmezetlenek végeznek, itt azt mondották, hogy ott minden rendben van a személyeket illetőleg, akik ide jöttek, csak egy dolgot illetőleg szeretném, ha lehetne gyarapítani, amit mi itt megteszünk, reggel még egy kosár kenyeret teszünk az asztalra, hogy befejezvén az evést még mindenki vehet egy darabot, hogy ne mondhassa, hogy hiány van kenyérben, egyebekben értem, hogy jól megy – Padron Antonio társaságában a hajón négy rendtársat küldtem, hogy segítségére legyenek annak a háznak és sok más között úgy látom jónak, hogy Pusillipóban igen megfelelne fr. Giacinto azzal a megbízással, hogy tartassa meg a konstitúciókat és ne engedje meg, hogy ott a mieink összejöveteleket tartsanak és hogy ott étkezzenek, ahol mások is láthatják őket, ne legyen még ablak sem vagy más alkalmatosság, hogy a tenger felé kilátás legyen, hacsak nem ablakredőnnyel. – És amennyiben oda akarnának menni a lábadozók, hogy ott szabályok mellőzésével éljenek, mondja meg az orvos uraknak, ha ők a testi egészség ápolását nézik, nekem kötelességem, hogy a lelket nézzem és keveset segít, ha megszerzi a testi egészséget, de elveszíti a lélek épségét, egészségét, ennélfogva, ha valakinek mint lábadozónak oda kell mennie, tartsa meg ugyanazt a rendet, amelyet meg kell tartani a Duchescában és ne csináljanak kivételezéseket az étkezésben, aki csupán levegőváltozás miatt megy oda, de nem azért, hogy a szabály megsértésével étkezzék és aki nem tartja meg azt a szabályt, ne menjen oda, ha nem tartja meg, azonnal rendelje vissza a fogadalmas házba, még ha a világi egyének is javallják, ha eddig nem volt a szerzetesi fegyelem szerint, ezentúl szükséges, hogy szerzetesi módra legyen az ottani élet, és a nevezett fratello szerintem alkalmas arra, hogy ezt az intézkedést végrehajtsa P. Gio. Irányítása mellett, ha ugyan ott akar lenni... – Ami fr. Pietro Antoniót illeti, Atyaságodnak legyen arra gondja, hogy orvosoltassa szemeit, amint erre lehetősége van és ha a levegőváltozás ajánlatos lenne neki, lássa, hol lenne neki megfelelő és legyen segítségére. – Fr. Anselmót, hacsak mód van rá, tartsa ott Pusillipón, de menjen más szerzetbe, ahol befogadják és ha nem,akkor tartassa meg vele a szabályokat, mivelhogy máskülönben csak botrányra van a szerzetben és ha én ott volnék, hamarosan felderíteném a fegyelmezetleneket és ha a jó Isten nekem egészséget ad az ősszel majd meglátják, vagy engedelmeskednek vagy mennek más szerzetbe, mivelhogy most olyan idők vannak, hogy nem lehet mutációt eszközölni. – Nem tetszik nekem, hogy P. Gio. Domenico nem tud több energiát felmutatni a szabályok megtartatásában és mondja meg fr. Pietrónak, ha valami pénz maradt fenn a vásárlásból, fordítsa arra, hogy csináltassa meg, hogy legyen két külön szoba, amelyeket jól be lehet zárni és ott végezzék a lelkigyakorlatokat, mert aki nem akarja maga végezni és jól végezni azt, akkor végezze kényszerből, mert vagy megjavul, ez az elöljáró akarata, vagy ha megmakacskodik, és akkor mindaddig ott lesz, amíg javulást nem mutat és így jobb lesz, minthogy mindezeket megelőzzék a büntetések, mivelhogy azzal nem ér el eredményt, ha szerzetet változtat, mint a mienkben a fegyelmezetleneket mindig ilyeneknek fogják tartani és kezelni. – Megkaptam az információt, szükséges lesz most már, hogy más módszert alkalmazzunk, ha a jó Isten éltet, szeptemberben eszközlünk majd áthelyezéseket az elgondolás szerint, jól lehet, lehetne mutálni egynéhányat az itteni iskolától és a noviciátusból. – Ami P. Felicét illeti, nagyon ráfér, hogy mortifikációban részesüljön és végeztessen vele néhány hetes lelkigyakorlatot, mert nagyon gőgös, büszke, kevély, végeredményben vagy legyenek olyanok, akik megtartják a szabályzatokat, vagy menjenek más szerzetbe, vagy pedig részesüljenek kemény mortifikációban, értesítsen engem a cosenzai P. Gio domenicóról, aki ha nem jó viseletet tanúsít, akkor kicseréljük innét valakivel. – Ami pedig a vitulanói atyát illeti, majd az ősszel vigasztalódásban részesül és Atyaságod legyen rajta, hogy segítse nehéz küzdelmeiben. – Atyaságod húzza alá egy vonással azokat a sorokat, amelyekre pontos választ kér, néha bizony felejtek. – Fr. Gio. Antonio, hogy segítse egy nővérének anyagi gondjait, nem gondol már az orvosságokra, hanem jár-kel nemcsak délelőtt a Borgón, hanem délután is, még délben is ezekben a nagy melegekben, rábíztam egy írási iskolát a Borgóban, hogy azért még segítségére lehessen nővérének, mivelhogy azok a gondok jobban izgatják mint az iskolai elfoglaltság, végeredményben nem látszik, hogy beteg itt, ott pedig a pozzuoli fürdőkbe akart menni. Az Úr világosítson meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. júl. 8.)
„Reméljük, hogy a Collegio összes ügyei, dolgai, amelyek függenek Sig. Card. Bisciától, szeptemberben mind el lesznek intézve és mivelhogy szinte naponként idéznek bennünket és tele vagyunk ellenmondásokkal, nem lehet a dolgokat úgy sürgetni, amint kellene a Collegio odaköltözését is, de arra is hamarosan sor kerül, tegnap azért idéztek, hogy mondjuk el, részletezzük a két birtokterület hozamát, de ha úgy felelne, ahogy kellene, bizonyára csodálkoznak, hogy mennyi ravaszsággal élnek az ellenfelek, de remélem, hogy végül is, minden számításuk összeomlik. – Óhajtottam, ide kívántam P. Pier Francescót, hogy jó messze küldhessem, de majd csak szeptemberben lesz, addig is szeretném, ha nem lenne annyi ellentét önök, kettőjük közt, mivelhogy úgy látom, hogy tetszik egyik-másik cselekedete, de szükséges, hogy el tudjuk viselni egymást tanácskozni együtt és végezni az ájtatosságokat, ezekkel teszünk legjobb szolgálatot az Istennek. Egy kapucinus írta nekem, hogy egy munkásnak valami állásszerzésről van szó, én nem tudom, hogy milyen formában vannak a dolgok, ha mindketten írnak nekem, hogyan állnak a dolgok, akkor lehet legjobban gondoskodni a bajok orvoslásáról, amit el lehetne talán intézni egy hónap eltelte előtt, lesz rá alkalom, nagy szorgalommal figyelje, intézze a Collegio dolgait, de mindenek előtt a saját lelkének ügyét, amit úgy gondolom, hogy mindketten meg is tesznek együtt. Az Úr áldja meg mindenkor.” – (Róma, 1634. júl. 12.) – „Francesco Bolognini jól van, unokaöccsének, Mons. Cesinek a társaságában, együtt étkeznek, együtt tanulnak és én úgy látom, hogy nem kis eredménnyel.”
„Tegnap Atyaságodnak írt levelem befejezése után ma reggel kaptam a küldönc útján egy másik levelet. Ami a sajátos felhatalmazást illeti a fenntartott esetek alóli feloldozást illetőleg, itt az a szokásos eljárás, hogy a gyóntatónak joga van egyszer feloldozni, de ha visszaesik, akkor annak feloldozásához engedélyt kell kérni, amit meg szoktak adni, de ezzel együtt jár, hogy súlyosabb penitenciát kell kiróni, hogy megjavuljon és amennyiben ismétlődnének a visszaesések, a gyóntató, mint makacs bűnöst, nem jogosult a feloldozásra, hanem egy másik gyóntatóhoz küldi, a házbeliek közül és ebben az esetben imádkozni kell azért a szerencsétlenért, az ilyen állapot rendszerint a bőséges étkezésnek az eredménye szokott lenni, amit nem akarnak elhinni. – Ha ugyan szolgálatot akarnak tenni Sig. Duca di Matalonának ezen a nyáron, de a mieinkre áll amint írtam, hogy lehetnek annak két éve, hogy a tenger felől lássák őket és hogy ős sem láthassanak kifelé, hanem az ablakokat fedje el redőny. – Ami P. Alessandrót illeti, ha jön, örömmel fogadjuk, de segítse meg az Úr és legyen lelki okulására a betegség. – Ami fr. Gio. Paolót illeti, rendi ruhánkat viselte hat-hét hónapon keresztül a két évi noviciátus után és azt mondja a S. Congragatio Concilii titkára, hogy ez egy azzal, hogy hallgatagon fogadalmasnak ismerte magát és ő azt tanácsolta, hogy tetessük le vele mindenképpen a fogadalmat, hogy eleget tehessen az említett novíciusnak és rokonságának, akik nagyon sürgették a dolgot. Ami pedig a pénzt illeti, én arról nem tudtam semmit, ha tudtam volna, úgy rendelkeztem volna, hogy semmit el ne fogadjanak, ha meg is ígérte, hogy adni fog, de ha alamizsnaként szánja kezdettől fogva, lehet szó a dologról, de ha kitart különcködésében, Rómába fogom hívatni és majd meglátjuk, hogy fog-e engedelmeskedni vagy nem? – Ami fr. Pietro Antonio, jelenleg aposztata, ügyét illeti, hagyja elmenni, végül is majd visszatér, agy átmegy más szerzetbe, ilyen hasonló népet idegenkedem, hogy beöltöztessünk, csak nagyon sürgős esetben, (hanem csak) sem az átlagos közönséges lelkületű, felfogású egyéneket, akik csak aszerint tesznek, cselekednek, amilyenek maguk, ahonnét származnak, hanem csak a legjobb tehetségeket, egyéniségeket, vagy senki fogadunk el, ha jónak látja, informálja a nuncius ügyhallgatóját az említett fugitivust illetőleg, közölheti vele, hogy mennyi időt töltött P. Gio. Domenicóval, akinek majd írok, hogy legyen buzgóbb a szabályok megtartásában Atyaságodnak segítségére. Iparkodom majd írásba foglalni, hogy mi is kell, vagyunk-e foglalva vagy nem VIII. Kelemen Konstitúciójában, amit megújított a mostani pápa azokat illetőleg, akik beletartoznak. – Írok P. Mariónak, hogy beszéljen és kérjen tanácsot Atyaságodtól, értesítsen engem arról, hogy elment-e Don Ger.mo a gyóntató és hogyan áll P. Carlo ügye? – A keresztségi bizonyságot illetőleg a semmiség oka, magában véve ok, amit a megfelelő hivatalos formában kell kifejezni, megállapítván az idő hiányosságát, ez a bíró kötelessége, hogy kijelentse nem számítva a megújításokat és ha ez elégséges ok lenne erre, ne nagyon ellenkezzék vele, mert szeretném, ha ő is, meg mások is igaz okot találnának, hogy elmehessenek, akár az egyik esetben, akár a másikban Atyaságod tudja meg, tudassa, hogy az említett aposztata fratello ki van közösítve és hogy mindenki ilyennek tudja és tartsa, míg csak vissza nem jön engedelmességre. A palermói és a messinai ügyekre gondolattal leszek a hajók indulásakor.”
„Igazán nagy vigasztalásomra lesz, ha majd azt hallom, hogy az a személy templomot és gyóntatót változtat, aki miatt annyi versengés (?), kellemetlenség keletkezett és annyi ok volt a zúgolódásra, morgolódásra és jól lehet, végződik az egyik ügy, és akkor már jelentkezik a másik kellemetlenség, mindazonáltal remélem, hogy majd csak ezt is elintézzük Isten segítségével. – Nem nagyon tetszik nekem P. Gio. di S. Benedetto véleménye, akinek jobban kellene alkalmazkodnia az elöljáró akaratához, mint a saját nézetéhe, véleményéhez, de ő azt hitte, hogy jól cselekszik, éppen azért mind őneki, mint a többi felszentelteknek meg kellene beszélni, ki kellene kérni Atyaságod tanácsát, hogy kiismerje lelkületét és annak segítségére kell lenni minden igyekezettel, hogy ennélfogva azt hihessék, hogy Isten akarta szerint cselekednek és ha ezt nem teszik, hibázhatnak, tévedhetnek. – Ami pedig fr. Pietro Antonio di S. Giuseppét illeti, ha ő valóban arra akar törekedni, hogy jó szerzetes legyen, lehet vele szemben minden szeretetreméltóságot éreztetni, de ha fegyelmezetlenül akar élni, a maga szeszélyei szerint, nem lehet, de nem is szabad elnézni neki sem mindent, akárcsak hasonló gondolkodásúaknak, szeszélyeseknek, ami pedig atyját illeti, csak örülnék annak, ha módot találna arra, hogy kivegye a Szerzetből és más rendbe vétetné fel, mint pl. a sarutlan ágostonosokhoz, vagy más kolduló rendbe, aki, míg a mi Szerzetünkben él vagy engedelmeskedjék, vagy büntessék állandóan és ha majd itt lesz az őszi idő – az új iskolaév – majd meglátjuk, hogy mer-e továbbra is ellenkezni Generálisával és így hasonlóképpen másokkal. – Ami pedig a betegeskedőket vagy a kedvetlenkedőket illeti, Atyaságod nézzen utána, hogyha lázas az illető, nincs más, minthogy hívja az orvost, de ha nincs láz, Atyaságod fogja az illetőt néhány napra diétára és pihenőre, akik hamarosan meg fognak gyógyulni, mivelhogy rendszerint sokaknál csak kísértés, hogy ne fárasszák magukat, hogy kíméljék magukat és tetszésük szerint étkezhessenek, amint ezt igen jól látjuk fr. Gio. Antonio di S. Carlónál, aki meggyógyult minden orvosság használata nélkül, hogy segítségére legyen nővérének, aki éjjel-nappal szorgalmasan jár-kel a mezőkön és a Városban és most nm panaszkodik semmit sem, íme, így tűnik ki, így lehet meglátni, hogy a gonosz kísértő vette csak rá, hogy ne fáradozzon és az önszeretet, hogy maga módja szerint egyék, itt is vannak szerzetesek akárcsak ott,de az orvos itt nem rendelkezik olyan nagy kedvezéssel, mint ott..., a szegény szerzetesek úgy étkeznek, ahogyan tudnak, a gazdag szerzetesek pedig úgy, ahogy akarnak. A lábadozóknak keveset adjon, de jót, de ne annyit mint amennyit az egészségeseknek, mert máskülönben sohasem leszenek egészségesek, nemcsak hogy a kenyérhez szokott adni dolgokban, hanem még a kenyérben is. – Ami pedig P. Pietro Antonio sértegető szavait illeti, nem tud uralkodni szenvedélyein és ha nem tudja nyelvét fékentartani, szájára lakatot tenni, Atyaságod, amennyiben őt egy külön szobába zárja, intézze úgy, hogy valaki tartson neki lelkigyakorlatot, hogy lelki haszonnal tölthesse a visszavonultságot és majd meglátjuk, hogy az elöljáró mindezt azért teszi, hogy megjavuljon és nem büntetésből csupán és egy valakit bízzon meg, aki tartson neki lelkigyakorlatot és majd meglátják, hogy eredményes lesz e vagy nem, hogy segítsük őt megfelelő eszközökkel, ha éppen szüksége lesz rá. – Sajnálattal hallom, hogy a mieink közül, főként azok, akiknek segítségére kellene lenniük az elöljárónak, inkább állnak a vétkes alattvalók pártjára, segítségére, nem lehet rosszabb tanítás a Szerzetben, mint az, ha valaki felszabadítja, fegyelmezetlenségre viszi az alattvalókat. – Ami pedig az ischiai fr. Gio. Andreát illeti, hacsak nem »per vim et metum« állítja igazát, alá lehet ríni a véleményt, de ha társbíró, ha a bírótárs a noviciátus kezdetét akarja kihangsúlyozni, a mi bírótársunk alá ne írja, hanem jöjjön az ügy Rómába, itt majd alaposabban utána néznek. – Ami pedig azt a négy rendtársat illeti, akik Padron Antonio hajójával érkeztek, Atyaságod nézzen utána, hogy ott helyezze őket munkába, ahogyan legjobbnak látja, fr. Giacinto felől írtam a legutóbbi levelemben, mivelhogy én úgy láttam legmegfelelőbbnek, hogy Pusillipóba menjen és a lábadozók számára előírt szabályok szerint éljen, de mivelhogy Atyaságod ahogyan jobbnak látja jelenleg, hogy milyen munkakörbe állítsa, hasonlóképpen a messinai fr. Giuseppét is, akinek nem lesz jó abban a házban lennie, ahol P. Gio. Domenico is tartózkodik. P. Mario legyen jelenleg gyóntató, vagy bízza meg más munkakörrel, ahogyan jobbnak látja. – Ami pedig a silentiumot illeti, az áldozópapoknak kellen jó példát adniuk és visszavonulva időt szentelni a „casus conscientiae” tanulmányozásnak vagy pedig az imádságnak, amiről szigorú számadást kér majd tőlünk az Úr, mivelhogy inkább vannak kötelezve a tökéletességre – Ami pedig P. Alessandrót illeti, ha Róma felé jött volna, vagy éppen Genovába, nem lett volna szüksége fürdőkre, sem másra mint ahogyan nem volt arra szüksége fr. Gio. Antoniónak, az írónak, aki mint egy ép egészséges ember áll rendelkezésére nővérének ügyeiben, de nem a szegény iskolásgyermekek szolgálatára, akik Krisztus személyét képviselik, de majd mindnyájan rádöbbennek a halál órájában. – Ami pedig a cipész fratellót illeti, szeretném tudni, hogy fogadalmas-e, mert ha még novícius, akkor nem kell kötelezni bizonyos partikuláris dolgokra, ha pedig fogadalmas, akkor szükséges, hogy ne legyenek együtt az ellenkezések vagy ízetlenkedések miatt legyen ez az intézkedés. Itt, hála Istennek, itt nincs szükség annyi szobára és annyi fürdőre és mégis egészségesek, de nem keltenek rendetlenséget sem a házban, sem titokban. – Ami pedig a különszoba elrendelését illeti, a pápa parancsolja, rendeli el, hogy minden Provinciában legyen „carcer” a makacsok megbüntetésére, ha még nincsenek vele készen, remélem, hogy hamarosan meglesz. – Ami pedig fr. Benedettót illeti, ha elküldte neki a múlt postával a Generális levelét, ahol elrendeli, hogy öltöztessék be a „Soriano”-i konventben, menjen az Úr áldásával, ha vissza akarna maradni velünk, új noviciátust kellene végeznie, mivel az ekkor fegyelmezetlenség helyrehozatala igen nagy gondot igényel. – Ami P. Lucát illeti, legyen rajta, hogy engedelmeskedjék, ha pedig ellenszegülőnek mutatkozik, szeptemberben küldje hozzám Rómába, hogy újból megtanulja az engedelmességet. – Ami pedig P. Ottaviót illeti, buzgósága dicséretreméltó, hogy mindenben törekszik a legnagyobb tökéletességre, de ezekben a dolgokban az elöljárónak a kötelessége, hogy tanítsa az alattvalókat képességüknek megfelelően kezdetben a könnyebb dolgokra, aztán majd a nehezebb követelményeket és végül azt ami tökéltes, mivelhogy a „via purgativa” nem olyan nagy tökéletesség mint az „illuminativa” ez pedig kevesebb mint az „unitiva” és ő azt szeretné, ha mindnyájan mindig Istennel egyesülve lennének. Atyaságod szorgalmazza, hogy eredményesen katekizálja az iskolás gyermekeket, főként a kicsinyeket, ahogyan itt cselekedte. – Ami pedig P. Felicét illeti, nálam van a levele, amiért súlyos mortifikációt érdemel, Atyaságod felmentheti a szobafogság alól a hó végén, de nem a misézés dolgában újabb rendelkezés nélkül, hogy alázza meg magát, hogy legyen alázatos, amire igen nagy szüksége van és ő, hogy bizonyítsa, hogy nem hibázott, nem kellett volna Atyaságod előtt mentegetőznie sem pedig vádolni az elöljárókat, de a kevélység mondatja vele, hogy az elöljárók bűne az amiben ő hibás, ha itt lenne, majd megismertetném vele egy kissé a tévedését, de ha komolyan megjavul, igen nagy vigasztalásomra lesz. – Ami pedig fr. Giuliót illeti, ha az ő tanítványai annyira szerények lennének, hogy nem lenne szükség más büntetésre, akkor nem kellene a P. Prefettóhoz fordulni, hogy büntesse meg őket, de ha iskolán kívül nem úgy viselkednek, ahogy kellene és ő azt nem tudja, vagy ha nem törődik velük, akkor igenis szükséges, hogy legyen valaki, aki parancsol az összes növendékeknek, ahogyan ez a szokás megvan a jezsuitáknál is, de aztán az komoly követelmény, hogy az illető legyen olyan okos, bölcs, aki el tudja intézni, el tud igazodni a mesterek szeszélyein, és amit nem tud megoldani egy alkalommal, hajtsa végre más esetben. Fr. Giulio melankolikus, ami származhat kevélységből és szegény nagyon sok kísértésnek van kitéve és talán nem is tudott mindig ellenállni és ezzel a körülménnyel kapcsolatban fr. Gio Paolo komoly mortifikációt érdemel, mivelhogy az említett fratello növendékeit meg akarta védelmezni és megakadályozni a P. Prefettót a hivatali működésében. Atyaságod rendelje el, hogy aki hiányzik a reggeli elmélkedő imánál, legyen felolvasó az étkezésnél és végezze le az imádságot az első étkezés idején, hacsak nincs felmentése Atyaságodtól, ha éppen abban a házban tartózkodik, vagy a P. Ministrótól, ahol akkor Atyaságod nincs jelen, aki elhanyagolja, akinél elmarad a reggeli elmélkedés, az igen gyenge felkészültséggel indul neki a napnak és a nap folyamán előfordulható kísértéseknek. – Ami pedig fr. Pietro Andrea anyját illeti, megmondhatja neki, hogy semmi sem hiányzik fiának és hogy jól van, mivelhogy azonban igen nagy benne a honvágy, az otthon iránti szeretet, mindent rossznak talál, úgy gondolja, hogy neki csak a nápolyi levegő tesz jót és ő a maga módján szeretne az orvostól bizonyságlevelet szerezni, a szerzetesek, akik Istennek óhajtanak szolgálni, tudnak alkalmazkodni minden vidékhez, tájhoz és ugyanakkor az Isten különös gondjába veszi őket és kért egynémely dolgokat a P. Ministrótól, aki teljesített kérését, mielőtt atyjától megérkezett volna a küldemény, végeredményben azt szeretné, hogyha mindig magán érezhetné atyjának, anyjának a kedveskedését, így aztán hát érthető, hogy minden másfelé rossz a levegő. Én azt szeretném, ha arra lenne gondja, hogy megszerezze, kiérdemelje a menyországot az erényes élet által és intézménye szabályainak a megtartása által. – Ami pedig azt az ifjút illeti, akit P. Francesco hozott magával Matirából, én jónak láttam, hogy visszaküldjem Nápolyba, és ha a szülei azt akarják, hogy maradjon ott a tanulmányok végzésére mindaddig, míg alkalmas lesz a beöltözésre mint pap, ott lehet tartani, máskülönben gondoskodjanak arról, hogy küldjék vissza általa, vagy pedig találják meg a módját, hogy visszakerüljön az övéihez. – Olvastam a felterjesztett processust, én úgy látom, hogy elégséges a kihallgatott tanúk, a megvizsgált bizonyítékok, hogy megbüntessék anélkül, hogy letételét javasolnák, Atyaságod rendelje el, hogy az ügy sógorának ismeretére eljusson és talán már más világiak is tudnak a dologról, hogy büntetés az legyen, abban mortifikálják, hogy egy éven át nem ehet sajtot, amikor a többieknek adnak és figyelmeztesse, hogyha valami más tenne, követne el, tudja meg, hogy ő mint vak, nem sokat törődik azzal, hogy kiérdemelje a menyországot, hanem nagyon hanyagul, nemtörődömséggel él és „... si iustus vix salvatur”, mi lesz a fegyelmezetlen szerzetessel? Ami pedig a Sig. Duca di Matalona hatalmát illeti, ha néhány napot ott akar tölteni nálunk, ezen a nyáron el lehet intézni, ha azt akarja, hogy a mieink tegyenek neki szolgálatot, de azt nem gondolom jónak, hogy asszony népség is jöjjön oda, még akkor is ha hercegasszonyok azok, de a vendég szempontjából megtehetik a mi atyáink, hogy meghúzódnak egy kisebb helyen, hogy így megadhassanak minden kényelmet és szolgálatot, mivelhogy biztos, hogy az excellenciás úr méltóságának megfelelő személyzettel lesz ott, ahogyan illik hozzá, ezeket gondolom, hogy levelére válaszul ezeket kellett megírnom Atyaságodnak akit az Úr áldjon meg mindig kegyeleminek bőséges áldásaival.” – (Róma, 1634. júl. 15.)
„Rómában rendszerint háromféle dolgot szolgálnak fel, azaz levest, a főfogást és gyümölcsöt néhány ünnepnapokon legelőször az étkezés elején adnak májat, vagy tüdőt de nem négyfélét kel ezzel értenie, amikor a gyümölcs esetleg kevés, akkor kiegészítésként a gyümölccsel együtt adnak fel egy kis sajtot is, ilyenformán, úgy gondolom, hogy nem lesz rendellenesség sem azáltal, hogy túlzásba menjünk, sem azzal, hogy valamiben szűkmarkúnak legyünk, nem szeretném hallani, hogy valaki házon kívül étkezzék. – Megírtam már a múlt héten, hogyan kell bánni a lábadozókkal jobb ételt készítvén nekik, de nem annyit, amennyit az egészségeseknek szoktunk sem kenyérből, sem borból sem a kenyér mellé adott ételből, hogy jól megemészthessék és ha majd egészen jól érzik magukat, éppen úgy megkaphatják az adagot mint az egészségesek, tartsák meg ezt az előírást, ahogyan megírtam. Örülök annak, hogy elrendezte a szobákat, ahogyan beszámol erről nekem. – Ami az aposztatát illeti, próbálják megállapítani, hogyan állítja helyre az agya Nápolyban a mieink jó hírnevét, amikor azt híresztelik, hogy megmérgezték az ő fiát? Isten bocsásson meg neki! – P. Felicét illetőleg írtam, hogyan viselkedjék és most arról írok, hogyha P. Gio Domenico meg nem javul és ha a silentium megtartásával nem jár elő jobb példával és minden más dolognak, fegyelemnek a megtartásában, akkor majd ide rendeljük, hogy újra végezze el a noviciátust, így kell azokkal eljárni, aki ahelyett, hogy segítene a fegyelem megtartásában, éppen az ellenkezőt cselekszi, közölje valamennyivel, hogy a saját érdekük szempontjából kell ennek így lennie. – Ami pedig P. Francesco Antonio de Vitulanót illeti, azt üzenem neki, hogy itt úgy látszott, hogy nagyon is obszerváns és hogy pappá lett és oda került, engedett a kísértésnek, neki is mondja meg, hogy javuljon meg, mert érdeme szerint fogok vele cselekedni. És ha szigorúbb szerzetbe akar lépni, nem akadályozom meg, de jó ha tudja Atyaságod, hogy az a három firenzei írt nekem, hogy sokkal nagyobb belső nyugtalanságot éreznek, szenvednek, mint amilyent azelőtt és ha ajánljuk nekik, hogy térjenek vissza, írni fog nekik P. Castiglia a saját érzése szerint, de az én nevemben is, hogy megvigasztalja őket. Azokat pedig, akikről látja Atyaságod, hogy nem keresik fel önt, hogy tanácsot kérjenek, hívassa őket és éreztesse velük, hogy atyai lelkülettel van hozzájuk. – Itt pedig fr. Gio. Antonio folytatja a fáradozásait nővére érdekében anélkül, hogy valaha is eszébe jutna az orvosság és hogy mennie kell minden órában akár meleg van, akár kellemesen hűvös, ennyire képes az emberi szeretet és olyan kevésre az Isten iránti szeretet, hanem sem ezek, sem amazok, hacsak maguktól rá nem jönnek, hogy ezen változtatni kell, máskülönben nem igen lehet remélni a megjavulást. – Ami pedig fr. Gio. Paolót illeti, fogadalmának idejét illetőleg majd válaszolok neki, amint Atyaságod látni fogja. Ami pedig P. Gio. Domenico della Crocét illeti, nem hittem, hogy ennyire gyarló, ha jónak látja, hogy valakit segítségére rendel az őszig, tegye meg, cselekedjék úgy és akkor majd valamiképpen gondoskodunk róla. És ha jónak látja, cserélje át P. Ottavióval és az ő helyére menjen P. Giacomo ahogyan írja, úgy lesz a legjobb. – Ami pedig a szabályok megtartását illeti, amíg lesz néhány bizonyos nápolyi fiatal, nem hiszem, hogy sikerül bevezetni, ezért hát majd meglátjuk, hogy sikerül-e valamennyit kicserélni és nem öltöztetünk be többet vagy csak nagyon keveset és nem bennszülötteket helyezünk oda, mivelhogy sehol sincs olyan nagy lazultság mint amilyen ott van. – Ami pedig az apácák gyóntatójának az ügyét illeti, vagy pedig az Annunziata nevelőintézetbeli lányokét, ha feltűnés, nagyobb zökkenő nélkül meg tudnának szabadulni, a Signori maestri nagyobb nem tetszése nélkül, főként, ha a jezsuita atyák mennek oda, akikkel nem tudunk, de nem is kell versenyezni, akkor hát csak tegyék meg, akkor hát járjanak el ügyességgel, ne okozzanak visszatetszést az említett uraknak, akiktől, úgy hiszem, hogy állandó, vagy évi segélyt kapnak. – Ami pedig P. Melchiorét illeti, remélem, hogy a pápai gályával, amely e hó végén, ha nem előbb indulnak, küldhetek néhány embert, akikre rábízhat az ottani terhekből, gondokból, amelyekből bőven kijut az említett atyának, biztos vagyok benne, hogy jól fognak menni a dolgok, nem szeretném, ha P. Gennaro hamarabb jönne, mielőtt ezek odaérkeznének, de ha már ott lenne, beszélje meg vele, hogy térjen vissza Messinába a messinabeliekkel, akik az említett gályán érkeznek. – Ami P. Carlót illeti, ha ő Genovába akar menni és meg akarja tartani a fegyelmet, nagyon sokat segíthet, de ha arra nem akar semmit sem adni, hanem a maga esze szerint akar eljárni, akárcsak ott, az nem lesz jó. – Gondja legyen arra, hogy P. Gio. Domenico da Cosenza vegye át a gyóntató szerepét és küldje P. Geronimo helyére Porta Realéba, hogy kimeneküljön már a gyanításokból, ami onnét van, hogy P. Carlo versenytársainak a pártján van. – Ami pedig P. Alessandrót illeti, egészségére való tekintettel, mehet Genovába a megfelelő időig, az őszig és a három atya helyébe, akik a Szent Ferenc rendjébe mentek át, visszajöttek majd meglátjuk, hogy egyet vagy esetleg kettőt majd oda küldünk, ezeket szándékoztam most megírni.” – (Róma, 1634. júl. 20. – „Ami P. Mariót illeti, azt írom neki, hogy próbálja meg másodszor is, hogy netán rokonának P. Geronimónak a segítségével, a vizsga majd sikerülni fog és bízza meg minden olyan feladattal, ami éppen tervszerű és akkor most lesz alkalma majd megmutatni, ha van-e benne jó szándék, hogy segítségére legyen a Szerzetnek, mivelhogy a szerzetes, aki Isten akaratának az útján jár, az nem fél semmitől sem. – Ami pedig fr. Vitót illeti, ha majd egészséges lesz, küldje majd hozzám szeptemberben és majd meglátjuk, hogy komolyan beszél-e arról vagy csak felelőtlenül mondogatja, hogy Szicíliába akar menni. – Írok Pietro Antonio atyjának egyik nagyon szenvedélyes levelére. Az Úr áldja meg, ahol van, ezek jutottak most eszembe.” – (Róma, 1634. júl. 22.) – „Küldessen egy újabb meghatalmazást fr. Nicola di S. Bartolomeo részéről a fogalmazvány szerint.”
„Amiként annak idején, hogy Atyaságod előbbi cselekedete, amit a társakkal együtt elkövetett, az az önszeretettel telt megromlott természetből indult ki, származott, most pedig úgy kell ítélnem, hogy ez a második cselekedete a kegyelem indításából fakad, nagyon fogok annak örülni, ha a jó példaadással most helyrehozzák azt a kárt, amit néhány gyengébb lélekben okoztak. – Írtam a legutóbbi levelemben, hogy Atyaságod minden igyekezettel foglalkozzék a matematikával, aminek én nagyon örülök, mivelhogy most olyan jó alkalma van ott fr. Francesco di S. Giuseppe ottlétével, hogyha ő hiányoznak, anélkül hogy valakit hagyna, aki mindazt tudná, bizonyos kis lebecsülésbe esnénk, ha egyszer megkezdte ezeket a tanulmányokat, akkor folytassa, ezeket akartam most megírni, minthogy ezek jutottak eszembe, figyelmeztesse a másik két társat is, hogy őszig iparkodjanak megjavulni minden igyekezettel mindabban, amiben hiányoztak, elmaradtak. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. júl. 28.)
Az elmúlt napokban levelet kaptam egy nápolyi eléggé jelentős úrtól, feleltem is neki azonnal, úgy emlékszem, ha nem tévedek, hogy Montefortének hívják feleletben megírtam, hogy jelenleg kettős akadálya van annak, hogy valahol is iskolát nyissunk, az egyik az emberekben való hiányosság, a másik pedig az, hogy mindenképpen a Card. Vicariótól kell engedélyt kérni, majd megkeresem a levelet a levélkötegben és ha majd megtalálom, felelek más alkalommal. – Ami azt a kérdést illetőleg, hogy benne foglaltatunk-e VIII. Kelemen dekrétumaiban, erről szó volt az összgyűlésben, amiről nekem beszámolt Mons Fagnano titkár, és azt mondották, hogy nem vagyunk belefoglalva, de mivelhogy nagy instanzázással erőlködött fr. Thomaso de Gorzegno, aki ezen a címen akarta volna fogadalmát semmisíteni és VIII. Orbán konstitúciói megerősítik VIII. Kelemen dekrétumait azokat illetőleg, akik bennefoglaltatnak a mondott dekrétumokban, mindezek ellenére megíratom a kérvényt és előterjesztem az ügyet megoldásra és amennyiben a főelöljárók nem ítélik meg a semmiséget, engedelmeskedniük kell, mint a többieknek, ha pedig nem, akkor nagyon meg kell büntetni őket és meg kell mondani nekik, hogy így rendeltem el és ehhez kell alkalmazkodniuk és nyomatékosan figyelmeztesse őket, hogyha az egész ügy nem az ő elgondolásuk szerint alakul, akkor elölről kell kezdeniük azt megtanulni, hogy milyennek kell szerzetesnek lenni, mivelhogy ez ideig nem voltak jók semmire, csak botrányt okoztak a világiaknak és bosszantották az elöljárókat. – Ami pedig P. Carlót illeti, amennyiben el kell utaznia, nem tudom, hogy mi jó eredményt várhatunk tőle Genovában, hacsak úgy viselkedik Genovában is mint Nápolyban, P. Pietro sincs sok bizalommal, hogy ki tegye mindazt, ami szükséges egy ház számára, majd szept. közepéig megoldjuk a kérdést és akkor majd meglátjuk, hogy nem kell-e oda visszaküldeni P. Gio. Battista della Madonna del Carmina, aki visszajött a reformált franciskánusoktól, vagy valaki mást és ha P. Gennaro visszajött volna Palermóból és ha a pápai gályák érintenék Nápolyt, irányítsa vissza Palermóba, mivelhogy küldök két miséző papot, egyet P. Ministrónak Palermóba és a másikat pedig P. Minsitrónak Messinába, az egyiket a noviciátusból hívtam el, a másikat pedig Cesenából, aki ott a Collegio ügyeit intézte, szolgálta. – Ami pedig a mi betegeinket, a lábadozókat illeti, én úgy látom, hogy az orvosok nem írnak elő annyi időt a betegeknek a reconvalesenzia idejére, mint ahogyan nálunk van szokásban, amiről majd szigorúan számot adnak az Istennek, mivelhogy a lábadozóknak nem kell olyan adagban adni a levest, mint az egészségeseknek, sem annyi kenyeret, sem bort, sem pedig kenyér mellé élelmet, de ez a kevés jó legyen és ha én ott lennék, hamarosan elintézném a lábadozók ügyét, nagyon rosszul csinálják szegények, mivelhogy egy kis jobb étel kedvéért elhagyják az imát és elveszítik az érdemet a menyországra, legyen áldott az Úr, amit nagyon óhajtok, ha az Isten ad hozzá erőt, egészséget, küldök oda az őszre nyolc-tíz embert, hogy kicserélhessem az ottani összes fegyelmezetleneket. – Ami pedig a terciáriumok ruházatát illeti, járjanak úgy mint a világiak, de a ruha legyen egy kissé rövidebb a mienknél. – Ami pedig fr. Pietro Andreát illeti, a norciai elöljáró azt írja nekem, hogy olyan kövér mint egy farkas, saját szavait idézem, de nagyon visszakívánkozik a nápolyi mamához, semmiféle vidék nem jó neki, sem Róma, legjobb lenne, ha elmenne sarutlan ágostonosnak és Nápolyban lehetne, minthogy így legyen, ahogyan van, hogy házon kívül legyen. – Ami fr. Benedettót illeti, Isten segítse, hogy megmaradhasson a dominikánusok között, mert máskülönben nem talál nálunk házat, ahogyan ő gondolja. – Ami pedig a mieinket illeti, akik Pusilipóban vannak, rendleje el nekik, hogy ne mutatkozzanak a séta idején és büntetésben részesüljön, aki másképpen cselekszik, és ha egyesek akarják nézni, látni hiúságból, a sétálás hiúságát, csak az ablakredőnyök mögül lehet és nem másképpen, amiket az ablakmélyedésekre illesztenek, ha ugyan vannak, vagy az erkélyekről, ha ilyen van, csak innét engedhető meg és ha Atyaságod a nuncius fogságába tudná juttatni valahogyan a fugitivust, akkor igen jó lehetőség lenne ara azt megmutatni, hogy egyáltalában nincs szándékukban, hogy mérget adjanak neki és az édesatyja el tudná látni élelemmel. A levelet átadtuk Mons. de Rosisnak. – Ami pedig a Duchesca templomban az elhanyagolt kápolnát illeti, ha jónak látja, mint ahogyan írja, ajánlja a művészek együttesének a figyelmébe. – Ami pedig fr. Pietrót illeti, úgy határozok, hogy mindenképpen jöjjön erre a tájra az ősszel, mivelhogy kétségkívül a maga részéről igen fegyelmezetlen lett és nagyon rosszul cselekedett, hogy nem látogatta meg Sig. Marchese de Campit, akivel talán jóba van fr. Pietro Antonio del S.mo Sacramento, aki írásra tanította a Marchesa leányait. Most írok az említett fratellónak, hogy vigye el a kérvényt és egy levelemet Sig. Regente Tappiónak egy igen jó barátunk érdekében, mivelhogy Sig. Felice de Tonti érdekelve van az említett ügyben. És ha az említett fratello nem felel meg a szándéknak, Atyaságod küldje azt, akit jobbnak talál. – A félívpapírt péntekig írtam. – Ma szombaton reggel két levelet kaptam Atyaságodtól P. Felicét illetőleg, engem azzal nem untat, nem fáraszt, ha a kérvényt a Kongregációnak adja át vagy a Vicegerentének, mivelhogy én válaszolni fogok és fel fogom tárni az igazságot az ő makacsságát illetőleg, hogy nem akar engedelmeskedni és hogy meghazudtolja az elöljárót, amit ő csak ürügynek használ fel, beszélni fogok, ha szükséges a Vicegerentével, aki inkább fog hitelt adni nekem, mint neki, azt meg lehet neki engedni, hogy beszéljen övéivel és egy hónapra hazamehet és segítségükre lehet, amennyiben ez szükséges, ami a misézést illeti, azt ne engedélyezze neki egy újabb intézkedésig, mivelhogy neveletlensége sokkal nagyobb büntetést érdemel, amit a Kongregációtól kaphat, lesz egy levél a cosenzai érsek számára, érdeklődjék, hogy P. Gio. Domenico tudomásul vette-e a tiszteletlenséget, ha ő nem is találja annak, annak kell minősíteni, mivelhogy ő igen is módfelett, szerfölött neveletlen, arcátlan volt és engedetlen, azért hát ne untassa ez a dolog és az, amit tenni kell, hogy nem fog ezentúl arról a tájról, vidékről valót beöltöztetni és sem házat alapítani, mivelhogy ezek az emberek igen közönségessé tudnak lenni, erre figyelmeztetett engem a Kardinális, aki ugyancsak jól ismeri ezt a népet. – Ha az indulgenzia kérelmet még nem kapták volna meg, intézkedni fogok, hogy küldjék legkésőbb a postával, ha nem küldték volna a küldönccel. – Padron Antonio kér engem, hogy engedjem meg, hogy fr. Pietro vele együtt mehessen Genovába, hogy tárgyalhasson P. Pietro barátjának segítségével, aki testvére a renegátnak, aki testvérét és fiát mint rabszolgákat tartja, aki genovai kereskedő, aki reméli, hogy valamit majd elérnek az ő segítségével. Atyaságod intézkedjék, hogy a nevezett fratello keljen útja és ha most jónak látja, elmehetne P. Alessandro is és Padron Antonióval jöhetne Genovából egy más valaki gyóntatónak. – Írok majd levelet Sig. Regente Tapiónak és egy másik levelet fr. Pietro Antoniónak, hogy őt vagy más valakit helyezzen át, ahogyan Atyaságodnak jobban megfelel. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. júl. 29.)
„Mivelhogy megtörtént a messinai alapítás a noviciátussal együtt, szükségesnek tartom, hogy Atyaságod, aki kezdeményezte az ügyeket, hogy előre haladjon és hogy Atyaságod minél sikeresebben intézkedhessék, a palermói házba küldöm helyi elöljárónak a szokott megbízó levéllel P. Onofrio del S.mo Sacramento, előkelő nemesi családból származót, aki a Szerzetben igen is komoly szabálytartó volt, vele együtt megy fr. Alessandro a humán iskola ellátására és fr. Eustachio az írási iskolához. A messinai házba küldöm elöljárónak P. Pier Francesco della Madra di Diót, igen kiváló szerzetes, vele együtt megy a derék fr. Antonio kertésznek a noviciátusba és mivelhogy a szerzet jelentőségét, súlyát a noviciátus, vigye magával a novíciusokat, akikre nincs szükség az iskolában. És majd gondom lesz arra, hogy minél előbb küldhessek megfelelő személyeket azoknak a házaknak a segítségére és mivelhogy úgy tetszett az Istennek, hogy engem rendelt a szerzet elöljárójának, Atyaságod hajtsa végre amit el fogok rendelni, ami így van rendjén, ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1634. júl. 30.)
(Tartalmilag:) Aug. 4-én a Venerábilis Atya jelenti, hogy Rómában néhány fratellót kitett a Szerzetből súlyos okok miatt, amit nem akart közzétenni, nehogy másoknak feleslegesen tudomására jusson, mindazonáltal gondoskodott mindnyájukról minden szükséges dologról, költségről, hogy hajóval elmehessenek Nápolyba kiadva az intézkedést a nápolyi atyáknak, hogy hasonlóképpen gondoskodjanak róluk, hogy eljuthassanak Szicíliába. Hasonlóképpen írta, hogy elküldte a Szerzetből fr. Raffaell di S. Pietrót, világi néven Andrea Lopezt, aki Palemróban öltözött be 1634. febr. 19-én Em. Card. D'Oria kérésére és költségére, de a Venerábilis Atya alküldte adván neki segítséget, hogy hazamehessen, megkapva a pénzt, nem volt többé látható, kétséges, hogy nem akart-e Rómában maradni a másolókkal. A személyeket illetőleg, hogy alkalmas egyéneket küld Palermóba, azt írja: Remélem, hogy az ősszel küldhetek néhány személyt. – (1634. aug. 4.)
„Ne gondolja, hogy engedetlenségnek minősítem, hogy nem bocsátotta el a porta-realei gyóntatót, helyeslem, ha Atyaságod azt cselekszi bizonyos könnyebbséggel, amit megfelelőbbnek talál, hasonlóképpen örömmel veszem, hogy Atyaságod intézkedésére a Nuncius börtönébe viszik a fugitivust, de legyen meg ez minél előbb és adja meg a megfelelő bért, jutalmat annak, aki végrehajtja. Tegnapelőtt azt mondta nekem a materai P. Francesco, hogy látta őt világi papi ruhában, de nem tudom, hogy igazat mond-e? – Írok P. Giovanninak és meghagyom neki, hogy újabb intézkedésemig költözzék a pusilipói házba, mert nem hiszem, hogy volna megbízhatóbb ember. – Ami pedig fr. Pietro áthelyezését illeti, nem tudom, hogy kit küldjek helyébe, ami pedig P. Antonio Mariát illeti, nem tartom bizonyos dolgokban határozott szilárd embernek, mert néha annyira elragadtatja magát egy tréfa miatt is, hogy alig lehet lecsitítani. Ami pedig P. Thomaso di S. Domenicót illeti, nem határozott, kemény az erényesség dolgában, hogy rá lehetne bízni valami hasonló dolgot. – Ami pedig a lábadozókat illeti, itt úgy rendelkeztem, hogy a legkisebb edényekben kapják a levest, hogy reggel csak kenyeret kapjanak és nem többet, a rendes adag bornak a felét és végül valami főzött dolgot három-négy nap elteltével a lábadozók közül négy-öt visszatért a közös asztalhoz, máskülönben talán egy hónapig is elzsibbadoztak volna. Atyaságod mondja meg az orvosnak, hogy nagyon hisznek a lábadozók kesergésének és a lábadozóknak ne adjanak szárnyast, hanem csak az igazi betegeknek. – Nagyon csodálkozom azon, hogy P. Francisco Antonio di Vitulano annyira letért a helyes útról, hogy nem veszi észre, hogy milyen nagy szerzemény az a idő, amit a tanításra fordít és még inkább, ami fontosabb, a keresztény tanítással az ifjúság számára és szegény fáradozik minden érdem nélkül sőt minden lelkiismeret-furdalás, aggály nélkül elvesztegeti az idő nagy részét, Atyaságod figyelmeztesse őt kötelességére. – Ami pedig fr. Gio. Paolót illeti, mivel olyan könnyelműséggel az elöljáró intézkedésére nem vonul vissza, Atyaságod vonja meg tőle a bort minden egyes alkalommal, ha nem engedelmeskedik, vagy más étkezési moritfikációval büntesse, mivelhogy ő is, meg hasonló társai is szívükben legfontosabbnak tartják az evést. Néhány nap múlva úgy tudom, hogy közzé teszik, hogy minket nem érint VIII. Kelemen intézkedése, sem a mostani pápáé, azonnal értesíteni fogom. – Helyénvaló, hogy tartsa számon azokat a személyeket, akik 13 napon át, jól lehet megvan a kenyér, a bor, a hús és mégis három személyre 24 dukátot költöttek, ezek után tartsa számon a kiadásokat, jelen írásomban, sajnálattal vagyok a jó szándékú személyekkel. – Írok P. Piónak, hogy minden ellenvetés nélkül menjen Pusilipóba, amint majd meglátja a neki írt levélben. – Ami pedig a harmadrendieket illeti, öltözékük legyen a normális forma, harisnya, cipő, térdigérő felső ruha, hogy megismerhető legyen, hogy házainkban teljesítenek szolgálatot, így legyen a többi házban is. – Ami pedig fr. Ludovico de Pratit illeti, első alkalommal, ha engedély nélkül fecseg a rekreációban, nyolc napra hallgatást rendeljen el neki, ha nem tartja meg, minden egyes alkalommal vonja meg tőle a bort, nem lehet más oka ennek a nagy büszkeségnek, hacsak nem a tudatlanság, meg kell vele értetni cselekedeteinek helytelenségét,mert máskülönben sohasem lesz istennek hűséges szolgája, ha mindig beleavatkozik mások dolgába és mindig külön utakon jár és ha tovább makacskodik, tartasson vele lelkigyakorlatot, hogy tanulja meg megfékezni nyelvét, mivelhogy ilyen szavak: „szamár” súlyos büntetést érdemel, mivelhogy ezek nem sok nevelésben részesültek a világban és ha netán azt hallaná felőle, hogy morgolódik, ond-mond, zárassa be valamelyik szobába, hogy egy kissé elmélkedhessék magáról, tettiről. – Ami pedig a cosenzai és a bisignanói dolgokat illeti, úgy lett volna rendjén, ha P. Gasparo végrehajtotta volna Atyaságod rendelkezéseit és nem változtatott volna azon semmit sem a maga kénye-kedve szerint, lehetne talán még más valakit értesíteni a következményekről, ha olvashatná a levelet, amelyet nekem ír, amelyet talán elküldök majd Atyaságodnak, ha lesz rá időm, mert Atyaságodnak elvélküldeményét a postakocsin hagyták mondván, hogy nincs más posta és én nem tudtam elképzelni, hogy Atyaságod nem írt volna, éppen azért ma reggel elküldtem érdeklődni és csakugyan hozzák a küldeményt, nem hiszem, hogy most lesz alkalmam, hogy másoknak is tudjak válaszolni. Végeredményben, én úgy látom, hogy P. Gasparo nagyon is fegyelmezetlen ember beszédjét illetőleg, Isten tudja, hogy milyen lesz a jövőben. Ne küldje fr. Giacintót Cosenzába, csodálkozom azon, hogy nem küldte fr. Gio. Antoniót, úgy tudom, hogy igen nyugodt, higgadt ember és fegyelmezett. – Ami pedig P. Felicét illeti, úgy gondolom, hogy nem kell továbbra is zártan tartani, hiszen egy hónapig úgy volt, és Atyaságod felmentheti, de nem a misézésre, ha alázatosan engedelmeskedik az én intézkedésemnek, akkor majd megkezdheti a misézést, ha pedig nem viseli magát alázatosan, meg fogja látni, hogy inkább hitelt adok abban, amit hallok meggondatlanságairól,mint az ő hazudozásainak és mint Isten tudja, úgy fog maradni, mint fegyelmezetlen szerzetes, akire nincs szükség, amit igen könnyen elérek azzal, hogy tárgyalni fogok az elöljáróval. – Ami pedig az ischiai Gio. Andreát illeti, hacsak be nem mutatta a Brévét, amivel igazolja a fogadalma érvényességét, ill. érvénytelenségét, rendelje el külön szobába és szept.-ben küldje hozzám Rómába és én majd itt felvilágosítom, valamint azokat is, akik fogadalmuk érvénytelenségét emlegetik és itt alkalmuk lesz vagy kilépni a rendből, vagy távozni, ahogyan majd az illetékes elöljárók döntenek ügyükben. Nem jut eszembe más írnivaló, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634, aug. 5.) – „Írtam, hogy szálljon hajóra vagy Livornóban vagy Genovába P. Gio. Battista del Carmina megbánva mindent, mint P. Angelo (kinek a levelét küldje vissza nekem), hogy legyen segítségére Atyaságodnak a fegyelmezetlenek megreformálásában. – Mondja meg P. Mariónak, hogy most nincs arra időm, hogy válaszoljak neki, sem fr. Gio. Paolónak.”
„Ami annak kihirdetését illeti, hogy a mi szerzetünket is érinti-e vagy nem VIII. Kelemen dekrétuma, az első bizottsági ülésen az ügy tanulmányozását rábízzák egy kardinálisra és majd a második bizottsági ülésen lesz kijelenés, ami csak a legközelebbi héten lesz, addig nincs más, minthogy türelmesen várjunk. – Ami pedig P. Carlót illeti, jegyezze meg jól, hogyha egy valaki azt mondaná, hogy az atya így és így ír nekem, Atyaságod ne higgyen neki, hacsak nem látja a levelet és még ha látta is a levelet, felhatalmazom Atyaságodat, hogyha úgy látja, hogy a dolog így nem jön ki jól, Atyaságod intézkedjék úgy, ahogyan jónak látja, az én esetleges levelem ne legyen akadály, mivelhogy Atyaságod látja a tényt, intézkedjék úgy, ahogyan megfelelőbbnek látja az ügy elintézését,aztán írja meg nekem: úgy és úgy jártam el és én jóvá fogom hagyni intézkedéseit ezt a cselekvési módot, eljárást tartsa szem előtt a jövőben akár P. Carlo ügyével kapcsolatban, akár mással, más ügyben,egyedül csak arra figyelmeztetem, hogy mindenek előtt, mielőtt cselekedne, atyai szóval, figyelmeztetéssel járjon el, hogy lássa, hogy készségesen akarnak-e engedelmeskedni szeretetből és ha az atyai szóra nem hajlanak, csak akkor használja azt a módszert, amelyet a legmegfelelőbbnek talál, ennélfogva tudja meg Atyaságod, hogy minden hatalmat átadok önnek és csak ennyit jelentsen: ezt a dolgot így intéztem el, a másikat pedig így meg így orvosoltam. – Ami pedig a betegeskedőket illeti, azt kell tartanunk, hogy a fő baj az akaratban van és ha megtartották volna a diétát, hamarabb felépültek, helyrejöttek volna testileg, és ha barátjai lennének az imádságnak, hamarosan rendbe jönne az akarat is, de ahogyan egyesek viselkednek, az az érzékek útja, „... quae ducit ed peradtionem”, akkor nehezen orvosolható az akarat mint ahogyan Atyaságodnak módjában van ott látni, saját tapasztalatból veheti észre; ami pedig fr. Pietrót illeti, Atyaságod rendelkezzék, hogy menjen vagy maradjon, az Úr majd más valaki által fogja a Complatearikkal való ügyet elintézni, mert úgy látom, hogy fr. Pietro nem jár el helyesen, miközben maga sem fegyelmezett, obszerváns, hanem szeszélyes és helyett Atyaságodtól, az én nevemben is, kapott írásbeli megbízás alapján P. Pietro végezze azokat az ügyeket. – Írtam Firenzébe és még ezen a héten is írni fogok, hogy szálljon hajóra Livornóban P. Gio. Battista del Carmina, akinek olyan beosztást jelölhet meg, amilyent jónak lát. – Nem tudom, hogy a mieink, akik a pápai hajókkal Palermóba utaznak, hogy megállapodnak-e Nápolyban, gondoltam arra, hogy kár volna elmulasztani a jó alkalmat, hogy találkozzanak a Vicerével, sohasem lehet tudni, hogy mikor szorulunk rá az érkező személyeket a két házban kell elhelyezni. – P. Francesco di Matera azt mondta nekem a múlt héten, hogy látta fr. Pietro Antoniót világi öltözetben és úgy vette észre, hogy menekült előle, ahogy meglátta, mást nem tudott mondani. – Ami pedig P. Felicét illeti, írtam Atyaságodnak, hogy az egy hónap elteltével felmentheti a szobafogság alól, de nem engedélyezheti neki a misézést, írt nekem alázatosan, válaszolok neki, amint látni fogja Atyaságod. – Ami pedig P. Giacomo di Gesú magatartását illeti, ha Atyaságodat nem keresi fel, akkor hívassa ön és egy kicsit fűtsön be neki, hogy jobban törődjék az iskolás gyermekek előmenetelével, ami nagyobb érdemül lesz neki, mintha nagyobb gonddal törődne a gyóntatásokkal és az előkelő személyiségek vallásos összejövetelével, oratóriumával. – Az idő elteltével a fogadalomtételre bocsáthatja a bolognai fr. Gio. Antoniót. Fananóból kérik az a fratellót, aki egyik szemére hibás, ott igen megfelelne az egyik iskolában, ha ott nincs rá szükség. – Azt a két fratellót illetőleg, akik Cosenzából és Bisignanóból jöttek, én úgy látom, hogy egy kis elhamarkodott volt a megoldás, nem egészen gondolták át, mivelhogy abban a két házban nehezen lehet nélkülözni hasonló személyeket, mindenképpen kell oda segítséget küldeni, mivelhogy Bisignanóban csak hárman vannak a három iskolához és Cosenzában is kevesen vannak, innét csak csekély segítséget adhatok, hacsak a noviciátusból el nem vonok embereket, pedig szeretném, ha az egyik házban még egy felszentelt pap lenne, ahol mindezideig csak egy misés papjuk van, október előtt nem tudok segítségükre lenni. – Amennyiben az iskola a házon kívül van, kényelmetlen egy kissé, mindazonáltal azon legyenek, hogyha majd sorra kerül az építkezés, arra ügyeljenek, hogy a mieink lakása távolabb legyen a kaputól és a lépcsőháztól, legyenek elválasztva az iskolától, az iskolai résztől, a tantermek a dormitórium alatt találjanak elhelyezést és ha majd mindezt elintézték, akkor majd megoldhatják az iskola elhelyezésének a kérdését is, amelyet nem egész átgondoltsággal épített meg, mert nekem az a kívánságom, hogy mindenütt legyen teljesen külön választva a mieink lakóhelye az iskolától, Poliban is olyan tervezetük volt, hogy a templom bejárata elé akartak két oldalról építkezni, jókor szóltak még nekem és nem lett úgy. – Ami pedig a harmadrendieket illeti, ha a szükség úgy hozza magával, vehetnek fel. Ha nem ütközne nehézségbe, P. Gasparo ide jöhetne, nagyon jó lenne, ahogyan Atyaságod olvasta a levélben, amelyet P. Francesco írt nekem. – Hogy engedélyt kapjon P. Gerolamo a távozásra, ahhoz szükséges, hogy legyen valaki, aki helyettesítse, nekem egyébként nincs kifogásom ellene, Atyaságod rendezze el a legjobb belátása szerint. És ha valaki kimegy a házból, főként, ha a világiak lakásába megy, Atyaságod jelölje ki neki a sociust, nehogy az a szokást vegyék fel, hogy mindenki a maga módján akarjon eljárni. A harmadrendi, ha egy évig megbízhatón teljesített szolgálatot, beöltöztethetik, ha Atyaságod jónak látja. – A második levelében írja nekem P. Carlo felől, aki azt mondja, hogy a tőlem kapott levélben az van, hogy maradjon meg munkakörében, erre csak azt üzenem, ha mégis van ilyen levél, amelyre én ugyan nem emlékszem, megelégszem azzal, hogy Atyaságod visszavonja a jelen levél értelmében az említett intézkedést és gondoskodjék arról a házról és az atyát illetőleg az eljárási módról, amit vele szemben a legmegfelelőbbnek talál és ha valamelyik alattvaló nem akar engedelmeskedni, mindig meg fogja találni a gyógyító eszközt, nagyon rosszul cselekszenek az elöljárók, ha nem kérik ki Atyaságod tanácsát a dolgokban, főként, ha a kiadás meghaladja az egy scudit és Atyaságod legyen segítségükre, ami így lesz a ő érdemükre és hogy így legyen, ez az én kifejezett akaratom. – Ami P. Ottaviót illeti, szívesen kicserélném, ha itt rendelkezésemre állna megfelelő misés pap, aki igen jól ellátta a katekizálást az iskolában, jelenleg nincs olyan, aki úgy tudná végezni, el fogom küldeni a misézőink névsorát, hogy láthassa, hogy is állunk itt a misézők dolgában. – Ami pedig a Pusilipói házat illeti, Atyaságod hagyja meg P. Gio-nak, hogy a mieink közül senkit sem engedjen oda hacsak az illető Atyaságodtól írásban nem kapott intézkedést, ugyanezt a rendelkezést tartsák irányadónak abban a kérdésben is, hogy az a ház lelkigyakorlatos helyül szolgál, nem pedig arra, hogy oda kirándulva fényesen lakmározzanak, mint ahogyan a nápolyi házak szokásba vették délelőttre vagy délutánra, mint ahogyan a világiak szokták, ezeket akartam jelenleg közölni. – Ma szombat reggel a küldönc, a futár Atyaságod két levelét hozta, ami a cosenzai ház ügyeit illeti, azt válaszolom, ha lehetséges, siettessék, hogy P. Gasparo jöjjön Rómába, és gondoskodni kell egy másik misézőről Bisignano számára, ki ellássa a gyóntatásokat, el fogom küldeni a formulát, amely itt használatos, amikor valakit vizsgára küldenek, hogy mintául szolgáljon, ha éppen szükség lesz rá és remélem, hogy amikor majd a mro Gerolamo mester újra elmegy Bisignanóba kőműves munkálatokat végezni, küldök néhány klerikust vagy fratellót annak a háznak segítségére. – Ami pedig P. Carlót illeti, ha Atyaságod szükségesnek tartja, hogy elhelyezzük, tegye meg, amit, ahogyan már megírtam, örömmel veszem a jelentést, hogy ezt vagy azt a dolgot orvosoltam, éppen úgy ebben a dologban is, ahelyett, hogy várná a tanácsadást. És Atyaságod, aki a közvetlen közelről látja a dolgokat, jobban tudja, hogy mit kell a jelen pillanatban cselekedni, mint én, aki annyira távol vagyok az ottani eseményektől. Nagyon sajnálom mindazonáltal, hogy nem rendelkezem alkalmas, megfelelő személyekkel, akiket jelenleg odaküldhetnék, de remélhetőleg majd októberben már segítségükre lehetek. – Elküldöm házunk papságának a névsorát, nézze át és jelölje meg, hogy kit szeretne, hogy odaküldjem. – Ha valami nagy ünnepség van, nem olyan nagy baj, ha délelőtt, reggel valami kis változás van a megszokott napi rendben, de más napokon tartsák meg a rendet a Konstitúciók előírása szerint. – Az Úr segedelme legyen velünk, ezzel erős a reményem, bizodalmam, hogy legyőzzük az ellenség összes cselvetésit, zavarkeltéseit, mivelhogy annyira erőlködik, hogy megzavarja, nyugtalanítsa a mi szerzeteseink lelki nyugalmát. Erre a szándékra Atyaságod mondasson egy Ave Mariát-t az orációk befejezésével, aki, mint az Irgalmasság Anyja, segítségünkre lesz.” – (Róma, 1634. aug. 12.)
„P. Antonio esetét senki sem írta meg nekem, hogy miképpen történt, csak az ön leveléből értesültem erről, amelyet a mai postával kaptam meg, az atyának világosan meg kellett volna írnia az egész dolgot, ahogyan ön nekem beszámolt erről, minden egyéb részleteivel egyetemben, mert máskülönben nem tudok tanácsot adni, hacsak nem értesülök mindenről részletesen, írok az atyának, hogy jó példával kell másoknak javára lenni, szolgálni. – A városi atyák, a Prior urak írtak nekem azzal a nagy kéréssel, hogy semmiképpen sem eszközöljek személyi áthelyezést az első iskola vezetőjének személyében, ez annak a jele, hogy a város meg van vele elégedve, ezért hát, hogy panaszra ne adjak okot és nehogy a tanulók előmenetelében is visszaesés következzék be a tanítók változtatásával, folytassa csak továbbra is az Úr segítségével a feladatát és gondja legyen arra, hogy a tanulók gyakran gyónjanak és áldozzanak, mert igen nagy erő a szentségi kegyelem, ha a tanítómester biztató szavai járnak vele együtt. Az Úr áldja meg bőségesen kegyelmeivel, ez legyen az ő nagy jutalma fáradozásaiért. Ami pedig az ajándékokat illeti, majd Costantino által fogok küldeni. – Mondja meg az atyának, hogy senkinek se engedje meg, hogy Rómába jöjjön, hacsak tőlem nincs engedélye. Ezeket akartam jelenleg megírni. – Fr. Carlo di S. Ceciliának annyi a tennivalója a noviciátusban, hogy most nincs ideje a szeretetszolgálatra, amelyet kért tőle, de gondja lesz arra, hogy más valaki tegye meg azt helyette. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma 1634. aug. 16.)
„Minden felhatalmazást megadtam a mi Asszisztensünknek, P. Giacomónak és az ő eljárását mindig jónak fogom tartani, ennélfogva forduljon őhozzá, akitől meg fog kapni minden eligazítást, gondja legyen arra, hogy minden belső ügyében kérje ki tanácsát, beszélje meg dolgait az említett atyával és én biztosíthatom, hogy mindenben jól fog eljárni és vele egyetértésben igen nagy szolgálatokat tehet a szerzetnek, amit ha megtenne a többi felszentelt is, akkor hamarosan helyre állna a fegyelem azokban a rendházakban. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1634. aug. 18.) – „Küldök két konfráteri oklevelet.”
„Ami fr. Pietro Antonio di S. Giuseppét illeti, semmi mást nem tudtam róla, annyit mondtak nekem hogy itt volt don Antonio Cardona nevű pap azzal a szándékkal, hogy két Brévét akar kieszközölni, egyet Vitulano pap számára és a másikat pedig egyi Fananóbeli számára, hogy a barátokhoz léphessen át, mást nem tudtam a dolog felől. Atyaságod azokkal szemben, akik más szerzetbe akarnak átlépni, vagy a szerzetesi fegyelmet akarják lazítani, ezekkel úgy járjon el, hogy tartsák meg a rendi szabályokat, míg a m rendi ruhánkat hordják és amennyiben ügyeik intézésére hetenként kétszer kimennek, Atyaságod által kijelölt társ kíséretében menjenek, máskülönben legyenek otthon és ha mulasztást követnek el, büntesse őket, ahogyan megérdemlik, hogy peres ügyüket már fejezzék be mind bent, mind a külső fórumon és hogy Atyaságod az adandó alkalmakkor, ahogyan és amikor valami előfordul, jelen levelemmel írásbeli felhatalmazást küldök, hogy velem való előzetes tárgyalás nélkül is határozhasson adott esetekben, ahogyan a legmegfelelőbbnek találja, gondolja a helyzet megoldását, még abban is, hogy leválthatja a helyi elöljárókat is és minden más hivatalos személyt. – Ami pedig Gio. Paolót illeti, az nem elégséges ahhoz, hogy büntessék mint torkoskodót és magának lefoglalt dolog miatt, hogy két sajt darabot találtak nála lehet, hogy a rokonság adta neki és nem az első eset, hogy ilyesmi dogokat elkövetett, hogy átmehessen a sarus kármelitákhoz és ha bemutatja, hogy az illető szerzet elöljárói hajlandók felvenni őt, lehetséges, hogy kieszközlöm számára a Brévét, hogy mehessen, hasonlóképpen a másik kettő, vagy három számára is, akik a legnyugtalanabbak és kevésbé hasznavehetők a Szerzet számára. – Annak hivatalos közlése, hogy beletartozunk-e vagy nem VIII. Kelemen-féle dekrétumokba, még az első ülés után nem lehet kihirdetni, ami éppen ma van, hanem csak majd a legközelebbin. – Ami P. Gasparót illeti, aki jelenleg Cosenzában van, aki az ősszel szeretne Rómába jönni, ha Atyaságod tudna valakit P. Giuseppe segítségére küldeni, írtam Firenzébe, hogy minél előbb szálljanak hajóra Livornóban P. Gio. Battista del Carmina és P. Thomaso, aki annak előtte Bisignanóban volt és akkor Atyaságod küldheti Genovába P. Alessandrót valaki mással és itt P. Gasparót megbíznánk a prokurátori tisztséggel és egy kissé megtanulná, hogy milyennek kell lennie egy alattvalónak, ami igen is ráfér. – ha újra adódik majd alkalom olyan esetre, mint amilyen volt, amikor az atyák Szicíliába utaztak, Atyaságod mint elöljáró mutassa magát és ne várja, hogy majd talán udvariasan megjelennek, tisztelegnek és adja ki nekik az intézkedést, utasítást, hogyan kell a házban viselkedniük és milyen magatartást tanúsítsanak, míg ott tartózkodnak, hogy tudják meg, hogy ott is vannak elöljáróik. – Ami pedig P. Felicét illeti, le nem zárt levelet küldtem, hogy Atyaságod is láthassa és azzal egybehangzóan intézkedhess ék, hogyan kell ügyében eljárni. – Szüntessék meg azt a visszaélést, hogy a vasárnapról megmarad húsleves mellett még zöldséglevest is tálalnak fel, sohasem hallottam ilyesmit mindezideig, legyen vége ennek, és büntesse meg az elöljárót, aki ilyesféle visszaéléseket akar meghonosítani, bevezetni és szüntessenek meg egyéb könnyelműen bevezetett abuzusokat is, mint például van olyan hanyag elöljáró, aki nem sokat törődik az iskolával és az oratóriumi ájtatosságokkal. – Hogy a jezsuita atyák két iskolát nyitottak a kicsinyek számára, ahol világi tantómestereket fognak alkalmazni, adjunk hálát az Istennek, hogy alkalom van erre, hogy a szegények javát segítik elő a mi hanyagságunk megbüntetésére. Ezért hát iskoláinkban ne legyen egyetlen olyan gyermek a vidékről, akinek a szülei és jóbarátaik idegenkednek a mi intézményünktől. – Ami pedig P. Carlót illeti, hogy ne mondhassa, hogy nincs arra hatalma, hogy azt tehesse, amit adott esetben szükségesnek, jónak talál, megadom a felhatalmazást, hogy elmozdíthatja hivatalából és egy más valakit helyezhet oda és vele tárgyalja meg mindezt, amit jónak lát, hogy meg kell tenni a rendelkezés értelmében anélkül, hogy velem megtárgyalta volna a dolgot, ezért legyen rajta, hogy úgy tekintsék, mint törvényes, igaz elöljárót, az Isten meg fog segíteni bennünket. Ha egyik másik megtagadná az engedelmességet, büntesse meg, mivelhogy ez az én akaratom, és gondoskodjék az alattvalók szükségleteiről anélkül, hogy igénybe venné valakinek tanácsát, végeredményben tehát Atyaságod hozza mindenkinek tudomására, hogy mint elöljáró intézkedik, cserélje ki a hivatalos teendőkkel megbízottakat, ha úgy látja jónak, ha ezeket nem hajtja végre, akkor sokat fognak önnek kellemetlenkedni. – Korporálék és hasonló dolgok elfogadására jogosult a helyi elöljáró, de mindenről számot kell adnia a főelöljárónak, ahol ilyen van, mivel a helyi elöljárók nem független elöljárók, ahol helyben van főelöljáró, hanem ki kell kérni ezeknek a tanácsát, a helyi elöljárók, mint pl. Carcaréban, elfogadhatnak dolgokat, amennyit jónak látnak, találnak, de nem ott, ahol egy főelöljáró is van, mint például itt Rómában, ott Nápolyban, Genovában, Firenzében és legyen azon, hogy ezt tudomásul is vegyék. – Nem tetszik nekem P. Gio. Domenico della Croce személye, aki annyira rendes ember volt, de aggódom, hogy Carcaréban, ahol nem volt senki, akivel megtárgyalhatta volna a dolgokat, lelkileg hanyatlás mutatkozik nála, amint hallom, nem nagyon tartja meg a szabályokat. – Elolvastam a levélben talált kis cédulácskát, hogy minden kétséget megszüntessek, küldtem egy dekrétumot, hogy ön mint független elöljáró, helyezhessen át helyi elöljárókat és újakat nevezhessen ki és ebben a tevékenységében úgy tekintsék mint a Generálist és ha hozzám fordulnak, én önhöz fogom visszaküldeni az ügyet és Atyaságod a legjobb belátása szerint rendelkezzék az ottani felszenteltekkel, helyezze át őket a körülmények szerint, ahogyan jónak látja az én megkérdezésem nélkül, ezeket akartam ez alkalommal megírni.” Az Úr áldjon bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. aug. 19.) – „Ma reggel kaptam a levelet a küldönc révén, s látom mindkét elöljárónak helytelen eljárását, ha jónak látja, cserélje ki őket, váltsa le őket és nevezzen ki másokat, nem hiszem, hogy szeszélyesebbek lennének ezeknél, akik most vannak, ezzel a megbízó levéllel minden szükségesnek látszó dolgot elintézheti. Írok majd pár sor írást P. Gio. Domenicónak.”
„A Collegiót nem lehet fenntartani, hacsak nem változtat a helyzeten. P. Francisco minden hónapban küldött nekem egyszer vagy kétszer pénzutalványt beváltásra és most úgy látszik, hogy semmit sem lehet eladni, sem bort, sem olajat, sem kendert, sem mást, így nem maradhat a dolog, így nem lehet létezni, utasítottam P. Stefanót, hogy írjon amikor ennek szükségét látja azért hát igazodjon ahhoz, amit, ahogyan ő mond. Azt gondolom, hogy a bérbe adott javakat illetőleg lehetne tárgyalni cseréről azokkal a javakkal, amelyekkel a Collegio Riminiben rendelkezik, ami Sig. Lorenzo számára jelentené a saját házát, műveltethetné sajátját maga és gyakran utána is nézhetne, nekünk pedig nem lenne annyi nehézségünk az eladással, mindazonáltal ne pereskedjenek, ezt hallanám már szívesen, tárgyalhat velük engem pedig értesítsen a legelső alkalommal, én magam részvéttel vagyok a Tonti urak iránt, hogy végül is minden baj összehalmozódik fejük felett. Más írnivalóm nem lévén, érem az Urat, hogy áldjon meg bennünket Amen.” – (Róma, 1634. aug. 19.)
„Néhány hónappal ezelőtt négy atyát küldtem P. Pelegrino segítségére, akiről eminenciás uram azt írja, hogy igen nagy buzgósággal és lelkesedéssel végzi a szerzetesi hivatással együtt járó feladatokat, a kegyes Iskolák szerzetének előírása szerint. Mivel én úgy gondolom, hogy még mindig nem elég segítség a küldött négy atya, Isten segítségével újra küldök ugyanennyit nyolc-tíz nap múlva. És hogy szerzetünk munkája még hasznosabban fejlődhessék, nagyobb megalapozottsággal én jónak látom a Provincia megszervezését és az említett P. Pelegrinót pedig provinciálisnak kinevezni abban a reményben, hogy az ő buzgólkodása és szorgoskodása mindenre kiterjedő körültekintéssel fog helyt állni és őrködni fog a szerzetesi fegyelem megtartásán mindazon felhatalmazások alapján, amelyeket Eminenciád a jelen levelemben megküldött hivatalos kinevezésben olvashat, mindazonáltal minden dolgot továbbra is ráhagyva Eminenciád jóváhagyására és pártfogására, akit az Úr Isten részesítsen abban a vigasztalásban, hogy lássa meg az eretnekségek megszűnését és a katolikus szent hitnek a felvirágzását abban a nagy tartományban, amit kívánnak és ezért imádkoznak az Isten Anyjáról nevezett szerzetes atyák.” – (Róma, 1634. aug. 25.)
„A múlt héten újabb meghatalmazást küldtem Atyaságodnak és mindenki levelét nyitottan, hogy lássa mindenki, hogy minden dolog Atyaságod kezén megy keresztül és hogy az elöljárók nem eszközölhetnek saját maguk szerint olyan kiadást a megkérdezés nélkül, amely meghaladja az egy scudit és rendelje el, hogy tartsák a pénzt a közös kasszában, amelyet két kulccsal zárnak és aki szeretetadományt kapott pénz formájában, még aznap tegye abba a pénzt és írják rendszeresen a bevételt és a kiadást, ahogyan itt nálunk is szokásban van, én magam sem költök semmire sem pénzt az ekonomus, a gondnok tudta nélkül aki mindent írásba vezet, rendelje el ezt ott is, és még a ott lesz, a helyi elöljárók legyenek annyira alázatosak, hogy tudjanak mindig tanácsot kérni, így aztán nem fognak tervezni, legyen gondja arra, hogy lelkesítse őket Isten szolgálatára és ha jónak látja, hogy két Asszisztenst nevezzen ki a helyi elöljáró mellé, ahol Atyaságod nem tartózkodik, tegye meg, hogy ne egyedül a helyi elöljáró disponáljon, rendelkezzék a dolgok felől, akkor nem következett volna ve az az eset, hogy négy dukátot adtak vagy kölcsönöztek P. Mariónak, ha lettek volna ott is Asszisztensek, akiknek tudta nélkül a helyi elöljáró nem adhat ki pénzt, nem költhet. Ha majd oda érkezik P. Gio. Battista del Carmine, majd olyan munkakörrel bízza meg, amelyet neki megfelelőnek gondol, talál, valamint P. Thomasónak, aki kellemetlen helyzetbe hozta a fratellót az udvarral, és P. Felicével legyen vigyázatos, lássa, figyelje meg, hogyan viselkedik. Ami pedig a P. Giacomo di Gesú atyát illetik, látni fogja, hogy mennyire ambicionálja, mennyire törekszik arra, hogy a nagy közönség előtt prédikálhasson, ami bizony nem jó jel, főként, mivelhogy nem teológus, azt mondja, hogy Atyaságod azon gondolkodik, hogy a porta realei templomukba idegen szónokot akar meghívni egy bizonyos ünnepségre, amit nem tudok elhinni, hanem inkább észrevehető az ő igen nagy óhaja, hogy nyilvánosan prédikálhasson nagy tömeg előtt, amiben ha valami eredményt akar elérni, szükséges, hogy legyen nagyon alázatos, mert máskülönben szavai lélek nélküli üres szavak lesznek, amelyek nem keltenek visszhangot, vagy mennyivel jobb lenne, ha tanítana, vagy prédikálna az iskolás gyermekeknek, ahogyan tette P. Gasparo, aki az ő tanítómestere volt, aki annyira értelmes ember volt és lelkileg gazdag, és megelégedett azzal, hogy az iskolás gyermekeknek prédikált. – Ami pedig P. Ottaviót illeti, itt igen megfelelt az iskolás gyermekek hittanoktatásában, ha őt küldeni fogja, küldök majd helyette egy másik misés papot az itt lévők közül, ha éppen szeretné a frascati P. Adrianót, de ő eléggé jó fellépésű, megjelenésű, eléggé melankolikus. Tiltsa meg a leghatározottabban, hogy Pusilipóba járjanak, nem szerzetesekhez illő dolog. – Az az eset pedig, amiről ír nekem, hogy mit mondott önnek P. Mario a hegyvidékieket illetőleg, szerfölött csodálkozom, hogy vannak, akik így hazudnak. – A múlt héten kérte az engedélyt P. Stefano di S. Stefano, hogy más szerzetbe léphessen, ha jól emlékszem, azt feleltem neki, hogy a kegyelem vezess továbbra is és Atyaságod ne akadályozza meg, mivelhogy nagyon is önfejű és az élvezeteknek él, nem nekünk való, legyen segítségére, hogy minél előbb mehessen. Jól tette, hogy engedélyt adott fr. Anselmónak, ugyanúgy járjon el mindenkivel, aki a szigorúbb „ad strictiorem” akar lépni, akárcsak fr. Ludovicónak is. Nagyon rosszul tette P. Carlo, hogy annyi pénzt elköltött, ezért hát nagyon is sürgős, hogy intézkedjenek, hogy egyetlen helyi elöljáró sem költhet egy scudinál nagyobb összeget a főelöljáró hozzájárulása nélkül. – Ami pedig Don Geromino gyóntatót illeti, minden udvariassággal legyenek vele szemben, senki semmiféle módon se merészeljen róla rosszat gyanítani, várni kell az alkalomra, hogy mindnyájan megismerjék, megtudják, hogy vagy magától megy el, vagy a kardinális visszarendeli más zárdába gyóntatónak. – Ami pedig az ischiai fr. Gio Andreát illeti, ha akarja fogadalmának érvénytelenségét bizonyítani, gyorsan megy, ha egy tanú sincs ellene, de Atyaságod adjon neki időt, hogy beszélhessen az ügy jegyzőjével, akit – mint mondják – két-három nap múlva majd Rómába hívják, hogy referáljon az ügyről, amelyből majd kitűnik, hogy helyet kell-e adni az ügy halasztásának, megtárgyalásnak, hogy megmaradhat-e a szerzetben és ameddig tart ennek megtárgyalása, addig az illető végezze a házban a belső szolgálatokat, hasonlóképpen a többiek is és így majd hamarosan befejeződnek a pereskedések, a vitás ügyek, ami végeredményben arra megy, hogy hamarosan engedjük szabadságra a nyugtalankodókat. – Ami pedig a Porta Realei ház gondozóját illeti, nem lenne rossz dolog odaküldeni P. Gio. Domenico della Croce atyát, csakhogy Signora Angelica asszony azt írja, hogy az a ő gyóntatója, nem szeretné, ha elhelyeznék. Én rábízom Atyaságodra a döntést a válaszban, amit azért teszek, mert jobban tudja Atyaságod, hogyan lenne jobb, mivelhogy ott van helyben, én pedig távol vagyok onnét. P. Gio. Domenico di Cosenza nem lenne alkalmas a Porta Reale ház számára? Jelenleg nem tudom, hogy milyen lelkiállapotban van. A két bolognai jól neki lát a tanulásnak, hasonlóképpen a többiek is, sokkal jobban tanulnak, mint annak idején a noviciátusban. Ami annak előírását illeti, hogy a helyi elöljárók hogyan tárgyalnak Atyaságoddal, vagy más elöljáróval, aki éppen ott van, nagyon szívesen veszem, ha Atyaságod elrendeli annak módját, amit én csak helyeselni tudok és amennyiben azok elmaradnak a közös imáról és munkáról, ha éppen ott van Atyaságod, szabjon reájuk büntetést és állítsa lábra az ellanyhult szerzetesi fegyelmet és tartassa azt tiszteletben valamennyivel és ha majd így cselekszenek, mindegyikből jó helyi elöljáró lesz, ha Atyaságodnak így engedelmeskednek. Anselmo partra szállott Nettunóban és szárazföldi úton érkezett meg tegnapelőtt, jelenleg a noviciátusban tartózkodik és néhány nap múlva elindul a Kamandoliakhoz szintén csak gyalogosan. Az Úr áldása legyen velünk mindig.” – (Róma, 1634. aug. 26.)
„Ha a Collegio bentlakói abból akarnának megélni, amit időnként küld pénzt, akkor igen sokszor böjtölni kellene. Mindennap megvannak a kiadásaim az iskolára és nem csak a péknél van több mint 200 scudi adósságom, hanem Sig. Horatio Caetanónál, Sig. Ulivetinél, aki mindennap zaklat engem, Sig. Biasóról nem mondok semmit sem, aki Nápolyban van, aki hosszú idő óta nem kapott mást, mint a malmok eladásából befolyt összegből, amelyet Sig. Card. di Bagno vásárolt vissza. Meglátom majd, hogy az első ülésben, Kongregációban előterjesztik-e majd a malmok ügyét, ami a legfontosabb nekünk és ha majd tárgyal Sig. Lorenzóval a hagyatéki javakat illetőleg, értesítsen engem. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. aug. 30.) – „Mondja meg P. Matteónak, hogy három-négy nap múlva indulnak innét, a két fratello és egy klerikus Anconába és ő fog onnét velük menni kalauzként Moraviába, hogy segítségére legyenek P. Pelegrinónak, aki már nagyon várja a segítséget, mivelhogy P. Glicerio inkább akar lenni alattvaló, mint elöljáró.”
„Írok majd P. Pietro Asszisztensnek afelől, hogy ön Firenzébe szeretne menni, beszéljen vele és én nagyon szívesen, örömmel veszem, ha megtalálja ennek a módját. Ezt akartam megírni válaszul levelére. Az Úr áldja meg mindig, ahogyan én azt kívánom.” – (Róma, 1634. szept. 1.)
„Azt írja ön levelében, hogy Sig. Paolo Canegiónak az építkezésekkel kapcsolatban 692 scudi jár, eddig már különböző részletekben 661 scudit kapott, így csak 31 van hátra, ő pedig több mint 60 scudit követel. Én nem értem ezt, hacsak fel nem világosít engem a szándékkal és megpróbálom, hogy a köv. év költségvetésében 40-t felveszek részére, hogy egyszer már megszabadulhassunk ezektől a számláktól és ha lenne valami kis előreugrás, szeretném befejezni a Dormitóriumot, ami hiány van még a Refektóriumnál és a konyhánál és ott berendezni egy stúdiumot a mi rendi fiataljaink számára, a fogadalmasok számára, legalább hatot vagy nyolcat a humán és a retorikai anyag végzésére. Az Úr adja erre bőséges kegyelmét és áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. szept. 1.)
„Ami fr. Gio. Antonio fogadalomtételét illeti, tegye le minél előbb, az nem számít, hogy ketten ellenzik, de öten vannak, akik hozzájárulnak és engedje az Isten, hogy a többiek is mind éppen úgy teljesítsék Szerzetünk kötelezettségeit, mint a nevezett fratello. – Ami pedig P. Felicét illeti, ha tudja bizonyítani fogadalmának érvénytelenségét, hogy »per vim et metum« történt volna, én csak örülni tudnék neki és neki is meglesz az elégtétele, de még inkább meglesz a nyugalma a Szerzetnek, de legyen meg ez minél előbb és ha P. Stefano di S. Stefano más szerzetbe akar menni, Atyaságod adja meg neki az elbocsátót, mindezek, hogy távozhassanak, ilyenféle fogalmakkal élnek, hagyjuk, hadd legyen meg az akaratuk, vagy jöjjenek Rómába a noviciátusba, hogy most pótolhassák mindazt, amit akkor lemulasztottak, amikor novíciusok voltak, ide érkezett fr. Anselmo jó egészségben, jó erőben, mint egy fenyőrigó, elment már Camandoliba Firenzén keresztül és Isten adja, hogy vissza ne térjen a szerzetbe, amely nem olyan már mint előbb volt, azon gondolkozom, hogy a mieink közül odaküldök néhányat, hogy leváltsuk a nyugtalankodókat, akik vagy megjavulnak vagy elmennek más szerzetbe, vagy pedig megfelelő mortifikációban részesülnek, mindenképpen jöjjenek Rómába engedelmességet tanulni, mert ott a Szerzetnek csak kárára, terhére vannak és botrányul szolgálnak, ezért nem szándékozom egyet sem újból beöltöztetni, csak azt az ifjút, aki el lett küldve, de visszajött és nagy állhatatossággal kéri a felvételt P. Pavone útján, de csak azzal a feltétellel, hogy felejtse el Nápolyt. A campi herceg írja nekem, hogy levegőváltozás szempontjából engedjem meg, hogy visszatérhessen oda fr. Pietro Andrea, aki jelenleg Norciában van, azt válaszoltam neki, hogy úgy fog cselekedni, eljárni, mint a többiek, hogy ne kelljen eljönnie Nápolyból, inkább egész életére vállalja, hogy nem egészséges, hogy nem tesz jót neki a helyezés, ahogyan meg meglátja gyakorlatban, ha majd megérkezik – t. i. fr. Pietro Andrea –, ahogyan csinálják a többiek is, hogy ne kelljen elhagyniuk Nápolyt, mindig arra hivatkoznak, hogy nem jó az egészségi állapotuk. – Ami pedig az ottani házak helyi elöljáróit illeti, ha Atyaságod leváltja, helyezi őket, vagy cseréli, ne adja nekik a helyi elöljárói címet: „ministri”, hanem csak azt, hogy: helyettes, míg Atyaságod Nápolyban tartózkodik. Isten tudja, hogy mennyire bánt engem, hogy ezek mennyire ön ellen vannak, sőt még a világiak is. – Ami a novénát illeti, amiről Sig. Presidente Papacoda beszél, csak végezze, ha akarja, én úgy gondolom, hogy P. Gio. Battista sem lesz alkalmas helyi elöljárónak, sem P. Alessandro Genovában, Firenzéből indult P. Thomasóval aug. 25-én, hogy hajóra szálljanak Livornóban, azt hiszem, hogy hamarosan ott lesznek. – Ami pedig Don Gerolamo ügyét illeti, én jónak találom, hogy engedjünk neki időt, hogy gondoskodjék magáról, aki annyi éven át szolgált a mi templomunkban, el kellene rendelni, hogy P. Carlo ne mutatkozzék többé azzal a műveletlen, pletykálkodó asszonnyal, ami annyi okot szolgáltat a megszólásra, zúgolódásra, de úgy látszik, hogy nem tud erőt venni magán, súlyos dolog szerintem, hogy a papok tartanak tőle, látván a nyilvánvaló botrányt, hogy állandóan a templomunkba jár ez az említett személy. Nem hittem volna, hogy ekkora fegyelmezetlenség legyen ott, részvéttel vagyok Atyaságod iránt és kérem az Urat, hogy adjon elegendő kegyelmet, erőt és lelkületet, hogy győzze leküzdeni azt a sok nehézséget, szeretnék próbaképpen odarendelni néhány klerikust, akik még mint fiatalok, azt hiszem, hogy majd igen jól megállják helyüket a házi elöljárói tisztségben, amint Firenzében is igen jól bevált P. Dioméde, jobban, mint a régi idősebb papok, legyen áldott az Úr, hogy olyan időket élünk, hogy akiknek legjobban kellene segíteniük a Szerzetet a hivatásában, azok lazítják azt legjobban és engedje az Úr, hogy rendelkezhessünk annyi és olyan személyekkel, hogy egyetemes káptalant tarthassunk, de P. Pietro (Casani) ahol csak megfordul, nagyon ráhagyja a helyi elöljárókra a dolgokat, anélkül, hogy törődne azzal, hogy mindenről részletesen tudomást szerezne, Atyaságod pedig annyi nehézséget talál, annyi nehézségbe ütközik ugyanakkor. – A palermói ügyeket illetőleg mindig azt gondoltam, hogy P. Melchiore senkit sem akar eltűrni maga felett, de legyünk türelemmel, ha a dolgok nem is úgy haladnak, ahogyan kellene, annak oka, ahogyan én azt látom, hogy kevés benne az Istenfélelem, de lassanként majd orvoslódik minden Isten segítségével. – Nagy meggondolatlanság volt azon alkalommal küldeni P. Gen-t, azt hiszem, hogy meg is halt. – A magam részéről elfogadhatónak tartom. Adrianót, jól lehet, egy kissé gyenge, de nincsenek szembetűnő súlyos hibái, sokkal jobban megfelelne helyettesi minőségben mint az ottani nagy bölcsek, akik jóformán semmit sem tudnak a szerzetesi tökéletességről: az alázatosságról és az engedelmességről, ha tehát őt óhajtja, oda küldhetem, de nem azzal a gondolattal, hogy elöljárónak tegye meg, hanem valami munkakört jelöl meg neki Atyaságod, ahogyan jónak találja és Isten látja, hogyan vagyok én, milyen helyzetben vagyok, nincs ki segítségemre lenne, ahogyan segített nekem Atyaságod és gyakran, főként most igen el vagyok foglalva, hogyan is tudjak válaszolni mindazoknak, akiknek tartozom. Az Úr áldjon meg bennünket áldásainak bőségével, Atyaságod pedig használjon fel minden gyógyítómódszert az ügyekben, ahogyan azt a legalkalmasabbnak találja, gondolja az adott helyzetekben.” – (Róma, 1634. szept. 2.)
„Megkaptam a jegyzéket a 100 scudiról és az örökségi javakról a felbecsülést a mai postával stb., hogyan lett a cesenai palota 12 ezer scudira becsülve, ha a még hozzátartozó jó birtokrész is megér ötezret? Várjuk, hogy mit intézkedik a hagyatéki javak felől, itt tervbe vették, hogy az első ülésen előterjesztik a malmok ügyét, ami igen jelentős a Collegio szempontjából, majd kap értesítést, hogy mi lesz a teendő. – Köszöntse a Sig. Marchese di Bagnit és mondja meg neki, hogy amennyiben rajtam áll, mindent megteszek a fiú érdekében, aki be akar kerülni a Collegio Nazarenóba, hogy bizonyságot teszek jó tehetségéről, jó viseletéről, szegénységéről és amennyiben én javaslom, akkor a Rota urai is elfogadják és rendszerint azok jutnak be, akiket a Palazzo ajánl felvételre, más alkalommal voltak, akiket Sig. Card. Ginnasio, Muti, Torres, Biscia, Verospi és mások ajánlottak és a Palazzo ajánlásai mindig eredménnyel jártak a Rota urainál, akik szabadon választanak azok közül, akiknek a neve rajta van a névjegyzéken. Tehát láthatja a Sig. Marchese, hogy mit tehetek én, ha óhajtja, amiben szolgálatára leszek, lehetek, azt szívesen megteszem. És az Úr áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. szept. 6.)
„Ne csodálkozzék Atyaságod, ha az ottani helyi elöljáróknak nem tetszik, nincs kedvükre az utasítás az obszervanciát illetőleg adott intézkedés, hogy a Konstitúciók előírását tartsák meg, mert a múltban ők úgy éltek a maguk hatáskörében, mint valami Generálisok, mint igen ott Carcaréban mint P. Carlo P. Pietro (Cesani) ott tartózkodása idején, ezért aztán nagyon kemény feladatnak látszik, hogy vállalják a regulát és az igazi obszervancia, csak ezúttal lesz tökéletes, teljes a szerzetes, abban áll, hogy a legkisebb dolgokban is megtartjuk a szabályzatot és ezt éppen úgy meg kell tartania annak, aki akár 20 éve vagy 30 éve fogadalmas, mint a novíciusnak, ha a tökéletesség útján akar haladni, gyarapodni és ha ezt a tanítást nem tartják meg, akkor az örök haza felé vezető út igen nehéz lesz, de annál könnyebbé teszi annak megtartása, ezért hát igen gyakran kell ezt a tanítást emlegetni, felhozni, sürgetni és ráhangolni egyeseket, hogy a nyilvánosság előtt gyakoroljanak olyan cselekedeteket, amelyek jó például szolgálhatnak másoknak és hogy jók, érdemszerzők legyenek, tegyék szívesen. – Ami pedig P. Giacomo di Gesu atyát illeti, úgy gondolom, hogy részben lehetne engedni, kedvezni hajlandóságának, hogy néha beszédet mondhasson a világiak valamilyen ájtatossági összejövetelén, de meg kell hagyni neki, hogy a negyed órát ne haladja meg a beszéd, de templomi prédikációra ne engedjék, mivelhogy nem teológus, a szó teljes értelmében és az emlékezetből tanult dolgokat vagy elfelejti, vagy nem mindig jól alkalmazná, más szerzetekben, ahol hivatásosan végzik a prédikációt, addig meg nem engedik, míg el nem végezte az illető a teológiai tanulmányokat és tisztában vannak a tudományos terminusokkal. Én ha néha alkalomadtán vendég atyát hívnak meg a mi templomunkba prédikálni, azzal nem veszítünk a közmegbecsülésből, de ez ne legyen rendszeres szokássá, én magam is hívattam egy alkalommal Col'Antonio Delarborét, aki a maga szívélyességével eleget is tett a meghívásnak és egy másik alkalommal egy másik atyát, úgy amint mondottam, egynémelykor helyénvaló a meghívás, de ritkán legyen az ilyen szokás, mert mi nem kis dolgot végzünk, ha minden erőnket, időnket a tanulóifjúságnak szentlejük és nekik prédikálunk képességeikhez mérten az Isten félelemről, tehát végeredményben nem nagy dolog, ha évente néhányszor meghívjuk valamelyik jóakaró paptársunkat, barátunkat. – És ami a Sig. Presidente ügyét illeti, ha ő arra a bizonyos oktávára fizeti a költségeket, megengedhető, de ne úgy, hogy legközelebb meg majd valaki más rendelje meg a hasonló ünnepséget égi pártfogójának ünnepén, hogy aztán ebből szokás fejlődjék ki, mert ha megőrizzük a mi egyszerűségünket, akkor járnak el helyesen. – Ami fr. Ludovicót illeti, úgy intézze el ügyét, mint ahogyan elintézte fr. Anselmóét, csakhogy miközben ezek a fegyelmezetlenek minden kis dologért futni akarnak a Szerzetből, először tegyen próbát velük lelkigyakorlattal és hogy engedelmességgel szolgáljanak a házban és ha semmiségi pört akarunk indítani, menjenek a szegények prokurátorához, aki ingyen is segítségükre lesz, elég ennyit jelezni mondani, hogy mit kell tenniük, aki pedig szigorúbb Szerzetbe akar lépni, van ilyen elég Nápolyban, nem szükséges, hogy Rómába keresgélődjenek. – Ha Atyaságodnak van embere, akit megtehet helyi elöljárónak Porta Realéban, intézze el, Duchescába jöhetne P. Carlo és amennyiben nem akarna engedelmeskedni, Atyaságod hatalmánál fogva rendelje oda. – Ami pedig P. Gio. Domenicót illeti Cosenzában, Atyaságod, aki most jelenleg ott van, tudja, hogy mit kell vele tenni, mert ő is olyan volt Cosenzában mintha Generális lenen. – Ami pedig P. Felicét illeti, ha bizonyítani akarja fogadalmának érvénytelenségét »per vim«, tegye minél előbb, rendezze ügyét minél előbb, de ne a szerzettől várja azt, már pedig az a szokás, hogy Bréve nélkül nem ismerik el az érvénytelenséget és hogy a Bréve néhány dénárba kerül, szeretném, ha azok a fegyelmezetlenek meggondolnák magukat és kifelé vennék útjukat a Szerzetből, mert a Szerzet olyan szerzetes számára, aki nem akar törekedni a tökéletességre a szerzet szabályainak értelmében, annak számára a Szerzet valóságos pokol és az alázatosak számára menyország. – Írtam Campiba P. Petrónak, hogy menjen Nápolyba és majd meglátjuk, hogy el kell-e neki jönnie ide? – Ami a Posillipói templomot illeti, ha valami akadálya van annak ott, hogy misézhessenek, iparkodjék megszüntetni a gátló akadályt, ha lehetséges, természetesen és az a ház szolgáljon lelkigyakorlatozásra és nem a lazaságra a szabados életre, ezért hát legyen ott néhány szoba fenntartva erre a célra, lelkigyakorlatozásra, mert ilyen rendeltetéssel lett elfogadva az a ház, nem pedig azért, hogy arra szolgáljon, hogy ott vidám összejöveteleket rendezzenek, mint ahogyan a világiaknál szokásos és ezt a rendelkezést minél előbb iparkodjanak komolyan megvalósítani, végrehajtani. – Ami az iskola és a város fala közötti területet illeti, ha meg lehetne szerezni, igen jó lenne a házacskával együtt, amely a közlekedő út és a fal menti út között van, innét könnyen lehetne egy függőhidat kiépíteni egészen a nagy toronyig és ha még megszereznék hozzá a Carditi-házat, akkor teljes lenne a telek. – Amit az a pap cselekedett pénteken az ebéd végén, nem lehet szó nélkül hagyni, mivelhogy megbotránkoztatja a többieket, javuljon meg és cselekvési eljárási módja legyen olyan mint a többieké, a figyelmeztetés történjék először nagy kegyes jóakarattal, megértéssel, de ha megmarad a rosszban, csak akkor kell alkalmazni a mortifikációt. – Ami pedig Sig. Cotignolát illeti, tudom, hogy igen jó szándékú ember, aki Isten iránti szeretetből igen sok jót cselekszik, nagyon jó lesz, ha mindkét bíró előre meghatározza a maga részéről a határidőt. – Ami pedig P. Felicét illeti, aki nagyon szívesen, örömmel elment gyalogosan Vitulanóba, ebből is kitűnik, megismerhető, hogy mennyire távol állt a mi Intézményünk szellemétől, amelynek szolgálatára esküvel, fogadalommal kötelezte magát, ez jele annak, hogy ne volt szívében Isten iránti szeretet, hanem csak önszeretet, az Úr legyen hozzá könyörületes, ugyanúgy cselekedett itt fr. Gio. Antonio, az író. – Fr. Gio. Battista di S. Bartolomeo azt írja nekem, hogy négy olyan személy van ott, akiket jó lenne leváltani, elhelyezni Nápolyból: Giuseppe, Stefano, Giacomo Scapinello és Gio. Giacomo. Atyaságod írja meg nekem, hogy mi az ön elgondolása, melyik iskolát látják el, hogy megfelelő, alkalmas személyeket küldhessek oda, úgy tudom, hogy két miséző jön Genovából, akiket munkába lehet állítani. Nápolyon kívül, az egyik Pietro Paolo testvére a mi P. Vincenzo della Conceziona atyánknak, aki a Salvatorban működött, volt egy ideig, jelenleg Poliban, a másik Nicolo Maria, aki akár Campiban, Bisignanóban vagy Cosenzában lehetne prefektus, vagy pedig be lehetne osztani az olvasási iskolába. – Ami pedig azt az eljárást illeti, hogy az egyszer kizárt gyermekeket újra visszafogadják az iskolába, nagyon helyénvalón lenne, hogy valami elégtételt, biztosítékot adjon mesterének, hogy ezentúl nem lesz engedetlen és ezt még azelőtt kívánják meg tőle, mielőtt befogadnák az iskolába, hogy így minden dolog rendben legyen, ezideig írtam levelemet késő estig pénteken, remélve, hogy holnap reggel ékezik a futár. Ami azt illeti, hogy megnézem a leveleket, annak nincs más oka, magyarázata, mint az, hogy egyesek látván, hogy írok, már széltében-hosszában arról beszélnek, hogy mit írok, hogy mit mondott nekem fr. Pietro, de a jövőben nem akarom, hogy valaki jelen legyen akár az írásnál, akár az olvasásnál, jól lehet szeretném tudni, hogy ki él ezzel a kíváncsisággal, hogy kikerülhessem azt. – Ami pedig néhány nyugtalankodónak az elhelyezését illeti, az majd megtörténik a legközelebbi vakációban, el fogom küldeni önnek a Bisignanóból kapott levelet, nem olyan régen kaptam egy másikat is, Atyaságod olvassa át és intézkedjék, de először érdeklődjék, hogy igaz-e mindenestül, vagy részben, a másik levélben szó van valami becstelenségről. – Fr. Martino itt lesz két-három nap múlva, nyolc-tíz nappal ezelőtt indult el Firenzéből és vele kell jönnie annak a bolognai klerikusnak, akinek valami baj érte a szemét és fr. Pelegrino Narniból. Úgy látom, hogy a fananói házban minden igen rendesen megy és a rendtagok nagyobb hasznára vannak a Szerzetnek, mint Firenzében, Genovában, Narniban és Norciában, aug. 19-én négy igen jó tehetségű klerikust öltöztetnek be és még egy vár beöltözésre, akinek azonfelül még igen jó írása is van. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. szept. 9.) – „Érdeklődjék a gályarabságban levő ember felől, ha letelik a 10 év, szabadon mehet, hacsak nincsenek okok a visszatartásra, amennyiben jónak látja, legyen segítségére.”
„Szeretnék ott lenni, hogy egy kissé mentesíthetném Atyaságodat annyi panasz, baj közepette, igazán részvéttel vagyok, látván, hogy annyi ellenséges lelkületű emberrel van dolga, az amit én tehetek, az lesz, hogy segítséget fogok küldeni innét a vakáció folyamán olyan egyéneket, akikkel tehet valamit, ha nem is mindent javíthatnak meg, legalább részletben az ottani házakban és azt a három-négy egyént, akik a legnyugtalanabbak, kivéve azokat, akik bizonyítani akarják »per vim et metum« az érvénytelenséget, szeretném elbocsátani őket, megnyitni nekik a kaput »ad laxiorem«, akik között a legelső lesz fr. Pietro Andrea, akinek vagy át kell lépnie ad laxiorem, vagy el kell hagynia Nápolyt, ezekkel a feltételekkel fogom értesíteni, küldeni, és ezeket fogom megírni a Marchesének is és mihelyt talál valakit, aki felfogadja, befogadja, azonnal küldöm önnek a felhatalmazást, azért ha Atyaságod is ezen nézeten van, értesítsen engem és sürgesse azokat, akik bizonyítani akarják az erőszakot, hogy aztán majd ha ezek már kívül lesznek, hogy azután útnak engedhessük azt a hármat-négyet is,a kiket Atyaságod »ad laxiorem« ítél, gondol, akkor aztán legalább részletében megtisztul a szerzet. – Ami pedig a gyógyító eszközöket illeti, akár az elöljárókat illetőleg, akár másokat, én azt rábízom Atyaságodra, és amit tenni fog, jóvá fogom hagyni, közölje velük hogy ez az én rendelkezésem, egész részletesen amit végre akar hajtani Atyaságod, amire most újra megadom a felhatalmazást, ha nem elég a múltból, és amint megérkeznek a firenzeiek, akiket napról-napra várok, hármat-négyet oda fogok küldeni és majd meglátom, hogy kell-e többet is küldenem, Genovából is várok misézőt. – Ami pedig a bisignanói P. Francesco ellen írt dolgot illeti, ha jónak látja, el lehetne küldeni oda elöljárónak P. Carlót, a másik pedig felügyelhetne az építkezéseknél, ha éppenséggel nem kellene kiemelni onnét, arról a helyről elmozdítani, rábízom Atyaságodra, ha szükségesnek látja, küldjön valakit, aki révén szerezzen be értesülést, hogy teljességében, vagy csak részeltében igazak-e a vádak, vagy valótlanok-e, de nekem úgy tűnik fel, hogy az aláíró ismerős a helyzettel, kell valamit tennie, jól lehet, hogy nekem sohasem volt észrevételem a nevezett atyával szemben, hogy a mieink közül soha senkit el nem marasztalt így a világiak közül valaki. – Ha P. Gasparo odaérkeznék Cosenzából, küldje ide, minthogy ott rendben vannak a dolgok. Ha P. Pietro Campiból odaérkezne, szerintem megfelelő lenne Bisignanóba, ezt is rábízom Atyaságodra, aki ott van közel van, és látja a dolgokat. – Ma szombaton reggel kaptam értesítést, hogy Palermóból érkeztek öten, várom őket ide, P. Carlót illetőleg úgy rendelkezem, hogyha jónak találja, küldje Genovába, én meg majd odaküldöm helyette azt a atyát Narniból, aki majd helyi elöljáró lesz a Porta Realei házban, aki nagyon jól vezette a narni házat. – Itt eddig is imádkoztunk, de ezután is imádkozni fogunk Sig. Vito Giacomóért és a mi betegjeinkért, főként azokért, akik lelkileg betegek. – Ami pedig Pietro Antoniót illeti, ha lehetséges, juttassa, zárassa be vagy a nunciátusi vagy az érseki börtönbe, ha nem, akkor a házi carcert alkalmazzák rá, azután majd lesz rá gondunk, hogy eljuttassuk a Civita vecchiai munkatáborba, amelyet a hozzá hasonlók büntetésére szerveztetett meg Atyaságod Pápa. – Hasonlóképpen fr. Gio. Paolóról is az a nézetem, hogy el kell távolítani és legyünk rajta, hogy találjon »benevolos receptores« a börtönbe, ott van az ő nagybátyja is és így aztán megszabadulunk attól a a sok botránytól, amit a Pápa helynöke úgy mondott nekem, hogy amikor alkalom nyílik arra, hogy ilyen »benevolos receptores« akadnak, akkor legyünk rajta, hogy megtisztítsuk a szerzetet az ilyen nyugtalankodóktól, fegyelmezetlenektől. Rajta leszek, hogy sürgessem a dekrétumot, amit szintén az említett Vikáriustól fogunk kapni, aki majd beszél előbb a mi urunkkal a Pápával, legyen áldott az Úr, hogy annyi vesződséggel és ellenmondások közepette kell elrendezni a Kegyes Iskolák szerzetének, Intézményének az ügyét, adjon nekünk türelmet és kegyelmet, hogy minden nehézséget leküzdhessünk és remélem, hogy meg is fogja adni és megáld bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. szept. 16.)
(Levéltöredék részlet) „Jól fel vagyok mindarra készülve, amit annyian írtak P. Melchiorét illetőleg, de minden bajra található orvosság.” – (1634. szept. 16.)
(Levéltöredék részlet) „Atyaságod tárgyaljon P. Maestro Santi Salával, ha el lehetne azt érni, hogy fr. Eustachióval együtt ott tartózkodhatnának az ő kolostorukban és hagyja magára P. Melchiorét, aki most arra határozza el magát, hogy iskolát nyit a járatlan, tapasztalatlan novíciusokkal és elbocsátja a gyakorlatban már jártas fogadalmasokat. Majd még írok erről a részletkérdésről, mert nem szeretném, ha a rossz bánásmód miatt Atyaságod és fr. Eustachio megbetegednének.” – (1634. szept. 16.)
(A királyi helynökség titkára írt a Szentnek, hogy értesítse P. Alacchi magatartásáról.) „Nyilvánvaló Uraságodnak a múlt hó 21-én kelt leveléből Szerzetünk iránti kegyes érzülete, amelyről mindig az volt az óhajom, hogy közmegbecsülésnek örvendjen Palermo városában. Ezért két alkalommal is küldtem alkalmas személyeket, hogy a Szerzet vállalt kötelezettségeit elősegítsék és mindig P. Melchior volt az, aki szélnek eresztette őket, egyszerűen elküldte őket és csupán a novíciusokkal akarta a Kegyes Iskolák munkáját végeztetni és nem a gyakorlott fogadalmasokkal, ami így ne mehet tovább, nagyon jól tudom, hogy miben fog végződni az engedelmesség ellenében végzett munka. Az Úr nyújtsa nekünk irgalmassága folytán a megfelelő alkalmas orvosságot és Uraságodnak adja meg?” (1634. szept. 16.)
„Igen nagyra értékelem az újabban megnyilvánuló kegyességet, amelyben hercegséged természetes jósága részesített ez alkalommal is, a levél által, amelyet P. Pietro Novelli Kanonok Úr révén kaptam, aki maga is akkora lelkesedéssel írta kísérő levelét, hogy arra késztetett engem, hogy válaszoljak néhány sorban hercegségednek, azzal az ígérettel, hogy küldöm a megfelelő számú atyát, hogy megtörténhessen az iskolalapítás Carmagnola városában. Azonnal, mihelyt a lakosság gondoskodik arról, hogy kapjon a rendház egy olyan alkalmas épületrészletet, amely megfelel az említett atyáknak lakásul szolgáljon, amit igen nagy nyereségnek tartok, sikernek könyvelek el a Szerzet számára, hogy egy olyan nagylelkű herceg adományára támaszkodhat és aki mindig annyira kész arra, hogy Isten szolgáit támogassa. Kérem imáimban az isteni Felséget, hogy szolgáljon minden az ő nagyobb dicsőségére, vagyok hercegséged iránti alázatos tisztelettel.” – (Róma, 1634. szept. 23.)
„Don Pietro Novelli, hercegségednek annyira hűséges szolgálattevője és a mi szerzetünknek annyira őszinte jóakarója, eljuttatta hozzám hercegséged levelét Carmagnola városának élénk helyesését, hogy megalapítsuk ott Kollégiumunkat, hogy mind az egész nép kívánja ami Atyánkat, amely a herceg élénk tetszésével találkozik, nem késlekedem elküldeni a Kollégium tervét, alaprajzát Don Novelli kanonok útján és mihelyt az atyák számára alkalmas lakás lesz, nem késlekedem, hogy eleget tegyek hercegséged óhajának és megvigasztalni az egész közösséget, arra késztet engem ez az egészen rendkívüli megható ragaszkodás, tisztelet, amellyel vannak Szerzetünk iránt és mi itt arra kérjük a Mindenhatót, hogy áldja meg hercegséged jó szándékait, vagyok alázatos tisztelettel.” – (Róma, 1634. szept. 23.)
„Fölöttébb szükségesnek tartom, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy a Sig. Card. megváltoztassa nem egészen kedvező felfogását, nézetét, akit nemcsak P. Carlo versenytársai informáltak, hanem a mi leglazább fegyelmű szerzeteseink rokonsága is oly annyira tetszetős, látszólag igaz érvekkel, hogy el tudták tőlünk idegeníteni, mint ahogyan Atyaságod mondja. Írtam már a múltban is, hogy Atyaságod nézzen körül, hogy kik azok, akik a legjavíthatatlanabbak, adja meg nekik azt az engedélyt, hogy átmehessenek: »?ad quadnenuqua laxiorem ubi invenrint benevolos receptores«, és nekem küldjék el az illető elöljáró bizonyságlevelét és én azonnal megadom az engedélyt, hogy átléphessenek, ha önnek is megfelelőnek látszik ez a gyógymód, akkor tárgyaljon bizalmasan Atyaságod azokkal, akikről úgy véli, hogy a legfegyelmezetlenebbek és akik bizonyítani akarják fogadalmuk érvénytelenségét »per vim et metum«, bizonyítsák hát már be és távozzanak Isten hírével, mert míg meg nem szabadulunk ezektől a fegyelmezetlenektől, addig annak a két háznak a sorsa sohasem fog egyenesbe zökkenni, jól menni. – Ami pedig fr. Ludovicót illeti, megmondhatja neki, hogy vannak ott kamalduliak, amint hallottam, ha azokkal nem tud eredményesen tárgyalni, küldje őt a genovai úton Livornóba, és tárgyalja meg ügyét Firenzében, ha szárazföldi úton jön, azonnal Firenzébe irányítom, mivel Rómában nem sok keresnivalója van. – Ha P. Alessandro és P. Carlo Genovába mennek, ott találják P. Pietrót, megfelelő alkalommal Nápolyba érkezik P. Stefano, hogy egészségét kúrálja, aki, míg Atyaságod ott tartózkodik, semmiféle dologba ne avatkozzék bele, csak amit Atyaságod bíz rá, úgy gondolom, hogy egyelőre úgy is Pusilippóban fog lakni, vagy a Porta Realéban és mindig segítségére lesz Atyaságodnak és amennyiben Atyaságod elutazik, ő lesz az elöljáró, mint volt annak előtte, mielőtt eljött onnét. – Ami P. Gio Domenicót illeti, nagyon helyeslem, hogy nem teszi meg elöljárónak, hanem csak egyszerűen gyóntató lesz, azon gondolkozom, hogy oda küldöm Narniból P. Ludovicót, hogy legyen segítségére valamelyik háznak másokkal együtt, mihelyt meg tudom tenni. – A bor questálását illetőleg, érje fel a világiakat is, hogy legyenek segítségünkre, nehogy elmulasszák az alkalmat a mieink az alamizsna formájában a borgyűjtést, addig az iskolában helytállhatnak a világiak is és taníthatnak a mieink helyett a vakációig, vagy ha tud jobb megoldást, tegyen aszerint, mint agyon itt én járok el, ha pedig majd az idő megfelelő lesz, amint ígértem, megteszek mindent, amennyiben rajtam áll. – Fr. Pietrót illetőleg, ha Genovába megy, minél előbb rendelje vissza. – P. Felicének, ha eddig még nem adta volna meg a misézési engedélyt, engedje meg neki a misézést és engem értesítsen, hogy amit akar bizonyítani, azt mindezideig az atyja bizonyította, nagyon örülnék, ha jó bizonyítékokat tudna felsorakoztatni, hogy megszabadulva a Szerzet egy ilyen személytől. – Ami pedig a campi és bisignanói helyi elöljárókat illeti, én nem tudom, hogy pillanatnyilag kit is küldenék oda, tapasztalatból mondom, hogy a fiatalabb papjaink jobban beválnak helyi elöljárói minőségben mint az öregek, mint például P. Diomede Firenzében, P. Luca Fananóban, P. Gregorio Norciában P. Matteo távollétében, P. Giacomo Frascatiban, meg kell próbálni, hogy mit lehetne elérni ezekkel az öregekkel szemben, amit nem tudtunk elérni velük. – Ami azt illeti, hogy valaki átnézi, olvassa a leveleket, csak azt mondhatom, hogy senki sem olvashatja fr Pietrón kívül, aki segítségemre van és szobám kulcsát őrzi, de őfelőle nincs semmi gyanakvásom, ha valamit észrevennék, azonnal leváltanám. Ami a bisignanói házat illeti, nem tudom, hogyan tudok róla gondoskodni, hacsak oda nem küldöm P. Pietrót, aki Campiban volt és felügyelt az építkezésekre, Istennek ajánlom magam és majd a lehető legjobb megoldást fogom keresni és végül is, hogy a szabályok megtartása biztosítva legyen, én úgy gondolom, hogy legjobb lenne P. Adriano, akinek szembetűnőbb hibái nincsenek, és jól lehet, nagyon lassan cselekszik, de bizonyára fürgébb lesz, ha Atyaságod valamit parancsol neki, mint ahogyan látjuk P. Gio. di Lucánál, valószínűleg őt oda is fogom küldeni okt. végén, ha majd a pápai udvar visszajön Frascatiból. Küldje azokat a fiatalokat, amint készen lesznek Fananóba, megtaláljuk majd a módját elvégezzék tanulmányaikat Fananóban, amihez nagyon szívesen hozzájárulok. – Ami pedig Ballestrit illeti, felkeresett engem és kéri, hogy Atyaságod kerítse elő a szükséges pénzt és semmi többet, hogy elvégezhesse, amit vállalt, hogy biztonságban lehessen március elejéig. – Ami azt a kijelentést illeti, hogy nem fél az excommunicatiótól, ez már bizonyos együttérzést jelent, az ottani házak egyik tagjától kaptam egy kis cédulácskát, felfedhetném az illetőt és kézre kaphatná, én szeretném, ha kitűnne, hogy szerzetes-e az illető, vagy démon, a cédulát visszaküldöm jelen levelemmel, feloldozhatja, penitenciául rója ki rá a 12 bűnbánati zsoltárt 12 napon keresztül és még más penitenciát Atyaságod legjobb belátása szerint. – Nagy szánakozással vagyok, hogy annyi a beteg és a lábadozó, legtöbbnél emésztési zavarokból támadnak a bajok, hiszen az a kis lapocska azt írja, hogy mindenki azt figyeli, hogy ki tud minél többet ellopni a háztól, hogy ehessenek, mert Atyaságod nem ad eleget enni az ebédlőben és egyéb ostoba dolgok? – Minthogy a Dekrétumban úgy volt, hogy a Kongregációban lett elhatározva, hogy a memorialét adják Sig. Card Ginettinek, hogy azt ő megtárgyalhassa a Pápával és a Sig. Card azt mondta, hogy két-három napja, hogy tárgyalt a Pápával és hogy megkaptuk a hozzájárulást, gondoskodom arról, hogy meglegyen a dekrétum, s majd el fogom küldeni. – Ami pedig fr. Pietro Andreát illeti, Rómába rendelem őt és majd itt meglátjuk, hogy mi lesz a teendő, hogy be kell-e lépnie más szerzetbe, ha még enyhébb is. – Mondja meg Signora Angelicának, hogy mi itt imádkoztunk, de ezentúl is imádkozni fogunk Sig. Vito Giacomóért, és elvégeztük a 40 órás szentségimádást. Az Úr adja bőséges kegyelmét az ő nagyobb dicsőségére és áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. szept. 23.) – „Ahogy eddig eljutottam a levélírásban, megkaptam a futár által hozott levelet Atyaságodtól azzal az értesítéssel, hogy P. Alessandro nem utazott el, hogy lázasan fekszik. Arról is értesültem olyan személytől, aki látta, hogy az említett atya és fr. Pietro Padron Antonio házában étkeztek feleségével együtt, így aztán azok, akiknek meg kellene tartaniuk a Konstitúciót, lerontják példájukkal és másokat is erre bátorítanak, nem lehet tehát azon csodálkozni, hogy annyi rendetlenség van abban a házban az étkezést illetőleg. – Ami pedig P. Stefano di S. Stefanót illeti, megmondhatja neki, hogyha át akar lépni »ad laxiorem«, menjen, úgy a ház megszabadul sok nyugtalankodástól és amennyiben maradni akar, alkalmazkodjék a mi szegénységünkhöz és ne az ő saját érzelmi vágyaihoz és ha nem találja elégnek, vegye igénybe a rokonságot, a takarékosság majd hamarosan rendbe hozza. – Ami pedig a betegeket illeti, Isten látja, tudja, mennyire érzem, hogy az Úr akar próbára tenni bennünket és részben Atyaságodat, ahogyan próbára tette, amikor Franciaországba ment. Remélem, hogy meg fog küzdeni minden bajjal. Hogy éjszaka látogassa a betegeket, jól lehet, a felebaráti szeretetnek igen szép áldozatos példája, mégsem tehetik a mieink, akik egész nap tanítanak, hogy éjjel látogassák a betegeket, mert akkor másnap érzik meg a fáradságot, amikor erre alkalom van, akkor gyakorolják a felebaráti szeretetet. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. szept. 23.)
„Ha úgy lehetne osztogatni az okosságot is, mint ahogyan juttatják a hivatalokat, állásokat, akkor nem történne annyi rendetlenség és mulasztás bizonyos esetekben, amelyről Uraságod ír nekem, hogy kölcsönöztek karingeket a szentelendőknek, amiből nem volt elég nálunk és Uraságod kérésére nem lett volna szabad kételkedniük az elöljáró hozzájárulásáról, épen azért szerfölött bánt engem a dolog, hogy Uraságod kérését nem teljesítették éppen azért, hogy a jövőben ilyesmi, hasonló eset meg ne történjék, jelen levelem rendelkezésül szolgál a helyi elöljárónak, hogy Uraságod nincs belefoglalva abba a rendelkezésbe, amely úgy intézkedik, hogy semmit sem szabad kölcsönadni a sekrestyéből, vagy a könyvtárból, az atyák úgy tekintsék Uraságodat, mint annak a háznak atyját, Pártfogóját, amiként én is a legnagyobb bizalommal vagyok ezekben a dolgokban Uraságod iránt, kinek az Úr engedjen hosszú életet, sok jó egészséggel, megelégedettséggel, ezt kérem az Úrtól imáimban.” – (Róma, 1634. szept. 30.) – „Igen tisztelendő Uraságodnak az Úrban hűséges szolgája: Giuseppe della Madre di Dio.
„Mindezideig nem kaptam levelet Sig. Cardinale di Bagnitól, elég nekem azonban egy értesítés az ő részéről, valami kis jel és én a magam részéről mindent kész vagyok megtenni, ami csak rajtam áll, beszélt velem ma délután az ő ügyhallgatója és egyik alkalmazottjának fiát ajánlotta felvételre, én a lehető legjobb jelentést adom a Rota urainak, de ebben a kérdésben, hogy kit veszünk fel a Kollégiumba és a Mattei-féle intézetbe, csak a Palazzo (a Vatikáni Palota) döntése, ajánlása az irányadó, csak az jár eredménnyel, akiket onnét, az ottaniak ajánlanak és egy Palestrinai növendékünk, aki most végez nálunk, elnyerte a Matte kollégium egyik helyét, amely novemberben üresedik meg. Csodálkozna, ha látná„ hogy mennyire keresik a Rota Monsignoréinak a kegyét, minthogy jórészt rajtuk múlik, hogy kiket ajánl felvételre a Palazzo, a múlt évben nagyon melegen ajánlott felvételre Sig. Cardinale Ginnario egy igen jó tehetségű szegény gyermeket, egy másikat ajánlott Sig. Cardinale Scaglia, egy másikat Sig. Cardinale Mutti és egyiknek sem sikerült. Végeredményben a magam részéről mindent megteszek, amit tudok és tehetek. – Remélem, hogy hétfőn előterjesztik a malmok ügyét, egész Sacra Congregatio informálva van az ügyről, reméljük, hogy a Kollégium javára lesz a döntés, majd értesíteni fogom, kérjük az Istent, hogy a legeredményesebben rendeződjék és fejeződjék már be ez az ügy. A birtokrészek eladása ügyében oda érkezik majd P. Stefano, addig is nézzen utána, hogy miféle termést lehetne eladni, értékesíteni, mivelhogy négy növendék eltartását én fizetem, mivelhogy a Kollégiumnak nincs semmije, amiből fedezhetné az eltartást, azonfelül a házbért sem fizetik, amiért is a noviciátusi ház egyik épületszárnyában tartom őket, ezért hát sürgősen cselekedjék. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. szept. 30.)
„Ha Uraságod levele Sig. Francesco ügyében egy nappal előbb érkezett volna, akkor már ezzel a postával ment volna az elintézés, amit magával vitt volna P. Stefano delli Angeli, de most nincs más hátra, minthogy várni kell a legközelebbi ülésig, amely, úgy gondolom, hogy a jövő pénteken lesz megtartva, az eredményről sürgős jelentést küldünk, addig is részletesen meg fogja írni az esetet az említett atya. – Úgy értem, hogy signora Borbálának, nővérének házasságáról van szó Sig. Dottor Sacripentéval. A személy nagyon kedvemre való, értelmes és olyan egyén, aki nem csak megőrizni tudja a dolgokat, hanem gyarapítani is, a családi nemességet, vegye számításba, kezdve azon, hogy doktor lévén, de főként azt, hogy nem tudok, nem látok benne különösebb hibákat. Kérem az Urat, hogy ha javára, előnyére lesz ez az ügy, engedje, hogy sikerüljön ez az ügy. Az Úr áldja meg Uraságodat és egész házát jó egészséggel és megelégedettséggel, hogy lehessenek mindig az Ő kegyelmében.” – (Róma, 1634. okt. 4.)
„Az ottaniak nem tudták, hogy P. Giacomo (Graziani) milyen nagy tökéletességű, szent életű szerzetes volt. Az Úr bizonyára megadta neki az örök jutalmat, és aki nem jár az ő példája nyomán, az csak fegyelmezetlen marad, megmarad a maga lazaságában és a halálban tűnik csak ki, hogy ki járta a szerzetesi fegyelmezettség kemény útját a szabályok megtartásában, vagy ki járt csak az érzékeknek irányítása mellett, az érzékek kedvtelítésében. Szerzetünk benne elvesztette legjobb fiát, vagy a legjobbak egyikét. Az Úr adja meg a bűnbánat szellemét mindazoknak, akik megmaradnak a mi szerzetesi közösségünkben, amint remélem, hogy meg is fogják tenni. – P. Carlo di S. Domenicónak kellene Genovába mennie és amikor arra alkalom adódik P. Gio. Domenico adjon nekik kísérőt, útitársat, hogy a nápolyi házakat mentesítsük a kiadásoktól, magam fogok gondoskodni alkalmas megfelelő segítségről. P. Gio. Domenicónak megküldöm a Dekrétum egy példányát, amelyet a mi Urunk a Pápa adott ki, aztán majd megküldöm a kinyomtatott Brévét, amelynek értelmében a mi Szerzetünk nincs belefoglalva VIII. Kelemen dekrétumába. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1634. okt. 7.)
„Hála Istennek, szerencsésen hazaérkeztünk tegnap este, kevéssel éjfél előtt, visszairányítom az öszvért és emlékeztetem önt arra, hogy minél előbb küldjék a két megszentelt követ és P. Stefano keresse fel Sig. Cardinale Santit, mondja meg neki, hogy Mons. Castellani mostanában nem megy Frascatiba, azért a Sig. Cardinale kegyeskedjék másvalakit megbízni, aki a templomszentelést elvégzi, akit legjobbnak gondol erre és Atyaságod küldje meg nekünk a ceremoniálét, hogy a szertartásnál kéznél legyen, amiről én elfeledkeztem és mindazt amit jónak lát Atyaságod, ami nincs is belefoglalva abba a jegyzékbe vagy levélbe, amelyet P. Giacomo küldött tegnap a két fratellóval, akikkel útközben találkoztam. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Frascati, 1634. okt. 11.) – „Atyaságod küldje holnap, csütörtökön Moriconéba a zárt levelet, vagy küldje el két fratellóval, így biztosabb lesz, és nyolc-tíz napig ott maradhatnak.”
„P. Andreának adjanak öt scudit, amit kér az útra. P. Stefanónak, aki tárgyal a Sig. Cardinálissal, mondják meg, hogy írjon pár sort a Vikáriusnak, hogy szentelje meg a templomot, mait szombaton kellene elvégezni, hogy vasárnap reggel átvihessük a Szűz Anya képét. Azonfelül gondja legyen arra, hogy szombaton reggel jókor itt legyenek a zenészek, három vagy néggyel szerződjenek meg, mivelhogy itt is akadnak bőven a főúri udvarokban, akik talán segítségünkre lesznek. Innét két lovat indítunk, ott is fogadjanak másik kettőt és egy öszvérrel mindnyájan el tudnak jönni. – Elküldtük fr. Gio. Battistát, hogy vásároljon kilenc-tíz kartonképet, amit 18-20 giulióért fog kapni, ha többe, akkor annyit fizetnek érte és ha a két üvegezett kép készen lesz, azokat is küldjék el a mesterrel, aki készítette, hogy azonnal helyükre kerülhessenek. – Atyaságod írjon Genovába, hogy P. Andrea azonnal induljon Firenzébe, mihelyt megérkezett, aztán majd Rómába, hacsak már nincs a kikötőben, Civitavecchiában. Az Úr áldjon meg bennünket.” – (Frascati, 1634. okt. 12.)
„Hogy ide jöjjenek P. Francesco vagy Fr. Francesco di Cunio, arra most nincs szükség. Én azonnal indulok haza, mihelyt megtörténik a Szent Kép átvitele, és meg lesz minden kívánságuk anélkül, hogy most Frascatiba fáradnának. Szombaton majd válaszolok P. Evangelista levelére és nemkülönben majd a Nápolyból érkezett levelekre, ahova P. Ludovico azonnal induljon Narniból és egy más valaki, akiről szó volt. – Megkaptuk az ünnepségre kért dolgokat, kivéve azt, hogy még egy megszentelt (oltár-)kő hiányzik, lehetne még hármat-négyet küldeni az ünnepekre. Úgy tudom, hogy a szüneti munkálatok miatt csak két lovat tudnak küldeni, onnét küldjenek még kettőt a kocsifogathoz, amit fizessen ki fr. Gio. Battista di S. Bartolomeo és így az öszvérrel együtt öten lesznek és este legyenek itt jókor, amikor a litániát szoktuk mondani, itt igen sok zenész, muzsikus van, ők fogják énekelni a misét és a Vesperást, a beüvegezett képek legyenek itt szombaton reggel (ablaküvegek?), mert ezek nélkül nem lehet mondani a misét. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Frascati, 1634. okt. 12.)
„Megérkeztek az üvegküldemények éjjel háromkor (?), minden baj, kár nélkül, Isten segítségével, holnap elhelyezzük, aki legyen áldott azért a veszteségért, ami ért bennünket fr. Alessandróban, az olyan igen kiváló humanista elvesztésével, P. Andreának és társának jó utat kívánunk. Megbízást adok fr. Francesco di S. Giuseppe fratellónak, hogy Firenzében készítse nagy szorgalommal, amit az a spanyol nemes ember óhajt a firenzei könyvtárakból. – Ami pedig a nápolyi házakat illeti, P. Stefano della Regina della Angeli töltse be P. Giacomo di S. Paolo állását és mivel a királyság területén levő házakban és a nápolyi két házban nincs helyi elöljáró, így igen nagy szükség van ott P. Ludovicóra. Örömmel hallom, hogy Sig. Celestino Racani megkapta a Brévét, testvérének feloldozását, felmentését. – Várjuk a zenészeket, három vagy négy ló áll majd rendelkezésükre és onnét kölcsönözzék majd az öszvért, amit azonnal vissza fogunk küldeni. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Frascati, 1634. okt. 14.) – „Még szerezzenek valahogyan, gyorsan egy megszentelt (oltár-)követ és küldjék hamarosan.”
„Odaérkezik fr. Antonio Maria visszatérőben Moriconéba, vele jön még másik kettő, akik lelkigyakorlatot akarnak végezni a noviciátusban. Én úgy gondolom, hogy Isten segítségével szerdán otthon leszek, ha ma szabad lesz az öszvér, küldjék értem, mert jól lehet, annyi itt a kocsifogat, de nem tudok biztosítani egyet sem, a zenészek hazaszállítására sem tudtam szerezni, pedig szívesen meg is fizettem volna. Én, hála Istennek, jól vagyok, áldjon meg Ő bennünket, mindnyájunkat.” – (Frascati, 1634. okt. 16.)
„Eminenciás Uram levelében érkezett a gurgi püspök levele is, amelyben kéri, hogy hét atya menjen el, nézzék meg a helyet, amelyet ő akar felajánlani a mi Szerzetünknek, mivelhogy nem látom ésszerűnek, hogy addig szaporítsuk Intézeteinket, míg a meglevőket jól el nem tudtuk látni, arra kérem Eminenciás Uramat, hogy tegye meg azt a különös kegyet, hogy halasztassa el a püspöknél ezt a kérdést jobb alkalomra, addig is mindig azon leszek, hogy megfelelő számú segítséget küldjek P. Pelegrinónak, hogy ezáltal mindig, egyre nagyobb mértékben szolgálhassa a szegény tanulókat és hogy egyre jobban megfelelhessenek annak a szolgálatnak, amelyet ő és a mi összes atyánk vállaltak különösképpen pedig én, hogy Eminenciádnak kifejezhessem hálámat, akinek igaz szívvel kívánom, hogy gyarapodjék nagy érdemben, hosszú életen át gazdag eredményekben, sikerekben.” – (Róma, 1634. okt. 21.)
„Leveleiből újra meggyőződhettem arról a tiszteletteljes magatartásról, amellyel viseltetik Szerzetünk iránt, ezért mindnyájan nagy hálával tartozunk. Rajta leszek, hogy méltók legyünk akkora kegyességre, mint minden ilyen mű, cselekedet megérdemel, írok néhány sort P. Stefano della Regina delli Angeli atyának is minderről, mivelhogy már későre jár az idő, nem tudok hosszabban írni. Az Úr áldása kísérje Uraságod minden munkáját bőséges áldásával, hosszú éveken át sok jó egészséggel.” – (Róma, 1634. okt. 28.)
„Ha a Colegio Nazarenónak abból a pénzből kellene magát fenntartania, amit ön küld közbeni-közben Cesenából, akkor se vége, se hossza a böjtöknek, a hat növendék közül három elment, akik itt voltak és nem is gondolok arra, hogy helyettük újakat fogadjak fel, hanem csak annak a háromnak az eltartásáról akarok valahogy gondoskodni, míg a Colegio csak ki nem keveredik ebből a válságból, amelyben jelenleg van, ilyenformán kiábrándulhatunk belőle, másrészt meg mindent elkövetnek, hogy bekerülhessenek ebbe a Collegióba a jövő tanévre, hogy fizethessem az adósságokat, a szerzetnek alamizsnából befolyó jövedelmét kell igénybe venni ennek a három növendéknek az eltartásához, ilyenformán kell Sig. Ambrosio elképzeléseit is beépíteni, hogy a személyek hiánya miatt nem tehetünk eleget Cesena város óhajának, nem különben másoknak és nem kell sürgetni őket, hogy kérjék intézményünket, nem kell emiatt tanácskozásokat tartani, követségeket küldeni, jól tudván, hogy nincs elegendő számú emberünk, hogy eleget tegyünk a város kérésének. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. okt. 28.)
„F. h. első napjaiban kaptam levelet Uraságodtól, amelyre a következőkben azt válaszolom, hogy Uraságod nagyon rosszul tette, hogy nem értesített engem már előbb részletesen arról a néhány aranyról, amelyek testvérétől, signora Angelicától származnak, nem lett volna semmi kellemetlensége Uraságodnak, amint én sem akarom és jelen soraimmal eleve lemondok a jövőre vonatkozólag minden pereskedésről, amit szerzetünk valamelyik tagja idézett elő, mivelhogy nem akarom elveszíteni Uraságod szeretetét és kegyét holmi ideiglenes javak miatt, még ha ezerszer is nagyobb volna az, ráhagynám a másik akaratára, ennélfogva jelen soraim erejénél fogva Uraságod megmondhatja a bírónak, hogy a Szerzet részéről megszűnt minden vita Uraságoddal és erről majd írok P. Thomasónak, hogy ne is beszéljen erről többet. – Csak egy dolgot kérek Uraságodtól és egész szívemből arra buzdítom, hogy mivel a házasság szentsége Istentől rendelt szent dolog és nagy szentség az Egyházban, mondván: »? quod Deus conjuncit«, ezzel az egybekapcsolással nem csak testit kell érteni, hanem legyen meg a lelkek egybehangolódása is, ha ez a második hiányzik, ami pedig a legfontosabb, gondolkozni lehet azon, akkor hogy állhat fenn a lélek részletében, hiányosan, főként, ha olyan hosszú időn át buzdított a különélés, a szétválás, erre alkalmat ad nekem Uraságod levelének egy szava, hogy a legnagyobb alázatossággal kérjem, mivel azt írja, hogy nem mond neki sem jó napot, sem jó estét, én pedig imádkoztam, ezentúl is fogok imádkozni, hogy az Úr hatékonyan sugallja szívébe-lelkébe Uraságodnak ezt a szent egységet, ami igen nagy érdemül lesz Uraságodnak és igen vigasztalásomra nekem és ha valamiben felismeri bennem, meglátja a jószándékot, forduljon hozzám mindig bizalommal, rendelkezzék velem. Az Úr áldja mindenkor.” – (Róma, 1634. nov. 4.)
(Levéltöredék átírásból) „? nagyon jól gondolta, hogy megelőzze azt az atyát előrefigyelmeztetéssel, hogy óvatos legyen az írásban és nagyobb bölcsességet tanúsítson cselekedeteiben, mivelhogy rossz és zavaros mindaz, amit történt annak a hibának folytán, hogy a Generális atya intézkedése és utasítása nélkül cselekedett, járt el a végrehajtásban nem volt tekintettel semmire. Ilyenformán írt, ezeket írta (a P. Generális): P. Melchiorre azt gyanítja, hogy Atyaságod írt nekem az ő dolgairól, nagy szorgoskodást fejtett ki a novíciusokkal, mivelhogy kezében volt a levél, amelyben Atyaságod azt írta, hogy ide olyan helyre jött, ahol csak mortifikációban van része.” – (1634. nov. 9.)
„Amikor az Úr arra inspirál valakit, hogy tegyen jót a szegényekkel, nyilvánvaló jelét adja azzal annak, hogy Ő akarja megjutalmazni a jótevőt, hogy a szegény nem tudja kellőképpen viszonozni a jótéteményt ilyenkor az Isten maga akar jutalmazni rendszerint bőségesen osztogató kézzel. Nagy jótéteményét illetőleg, amellyel Uraságod megajándékozta Szerzetünket, mivelhogy nincs módunkban, hogy kellőképpen viszonozzuk, kérjük az Urat, hogy ő fizesse meg sokszorosan. – P. Stefano írja nekem, hogy nagyon tetszik neki a hely, szerintem inkább megfelel a noviciátus céljainak, mint a pusilipói. Az Isten éltesse sokáig Uraságodat, és hogy állandóan gazdagodjék az Isten iránti szeretetben.” – (Róma, 1634. nov. 12.)
„Amikor itt Rómában Mario Guidoni nevű növendékük számára tíz scudit kölcsönvettem, hogy hazautazhasson, a Marchese Giustiniani bank egyik alkalmazottjától, megígérte, hogy majd ott befizeti, akkor majd küldje meg nekem, hogy itt a kölcsönt lefizethessem, mert kezességet vállalta, ha éppenséggel ott nem lenne erre való, írjon Riminibe, hogy minél előbb küldjék nekem, mert az illető már itt járt nálam, aki kölcsönözte a pénzt. (Megjegyzésül írom ide, hogy levelek során előkerül ez a kölcsönzött pénzt, amit Szent Kalazancius folyton sürget, és Cesena talán sohasem fizette le. L. a következő leveleket.) Itt a Kollégiumnak, a növendékek napi eltartási költségeken kívül is igen sok adóssága van, és ott alig gondolnak ránk, el kell adni mindent, ami megér 16 ezer scudit, mint évi nyolcszáz scudit bevételezni és fenntartani a gazdasági vezetőséget, amely nem tud komoly eredményt felmutatni, ott van a sok rét a szénával, a kenderrostkötegek, mindebből nem lehetne valami pénzt kihozni? Minek addig várni, míg jobb árat fizetnek érte? Az Úr áldjon meg bennünket, annyit beszélnek a lovakról, az olajmalmokról és mindössze 10 scudi bevételt tudnak kimutatni és vannak még ott egyéb állatok is, hacsak el nem adták, ha pedig eladták, hol akkor a pénz? Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. nov. 15.) – „Hat hónapja már annak, hogy Sig. Bologhini fiát itt tartjuk a házban, mint más emberek fiát és nagy szorgalommal fáradozunk oktatásán és senki sem kérdezi azt, hogy mivel tartozunk, főként, ha arra gondolok, hogy milyen szegény a házunk.” (Ez a probléma is előfordul levelek hosszú során, anélkül, hogy érdemleges megoldást találna, szinte érthetetlen a cesenai ház, a birtok közömbössége!)
„Írni fogok P. Stefanónak, hogy minél előbb intézze el Uraságod révén előterjesztett ügyet, hálásan köszönöm meg az újabb figyelmességet és kérem az Urat, hogy fizesse meg bőségesen a hozzánk való kegyességet önnek. Szíveskedjék Uraságod értesíteni az említett P. Stefanót, hogy ne halassza tovább az ügy intézését, amint írtam neki, mert úgy gondolom, hogy igen megfelelne egy noviciátusnak, Uraságod rendelkezésére állva vagyok mindig kész szolgálatára.” – (Róma, 1634. nov. 18.)
„Őszentsége, a mi Urunk, a Pápa kegyes volt hivatalosan kijelenteni, hogy a mi Szerzetünkre nem vonatkozik a b. e. VIII. Kelemen pápa dekrétuma, amelyet Őszentsége is megújított, amint egyéb szerzeteket sem érint (clerici regulares) és még a nagyobb világosság kedvéért ki is lett nyomtatva a Bréve, amelyből egy példányt megküldök Atyaságodnak, hogy azt olvastassa fel a szerzetesi ház közösségében, az összes atyák és fratellók jelenlétében és azonnal küldje az elismervényt, hogy megkapta a küldeményt, hogy ennek bizonysága legyen a mi levéltárunkban, ahogyan önöknek is meg kell őrizniük a kísérő levelünket a Brévével együtt, nem feledkezve meg arról, hogy folyamatosan olvassák az alattvalók, a házbeliek a dekrétumokat a szokás szerint, mert ez így van más szerzetekben is, amelyekre nem vonatkozik a dekrétum, vagy éppenséggel exemptek. Végül is az Úr áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1634. nov. 22.)
(Ugyanaz a levél, min az előző tartalmilag.)
(A 2294. levél közlése a moriconei házzal.)
„A Colegio javaival való kevés törődés miatt arra vagyok kényszerítve, hogy a Szerzet költségén kell tartanom a növendékeket, de még inkább arra vagyok szorítva, hogy el kell adni a Colegio összes javait, aminek meg kell történnie, mihelyt odaérkezik P. Stefano, máskülönben nem tudjuk fizetni az adósságokat. – A cesenai Kegyes Iskolák intézményének a megalapítását nem nagyon kell hangoztatni, jól tudván azt, hogy nem rendelkezünk elegendő számú, megfelelő személyzettel. Az említett atya hamarosan ott lesz és majd utána néz, hogy minden ügynek járjanak a végére és akkor majd ön visszatérhet a Szerzetbe, ezeket akartam közölni önnel. Nem tudom, hogy gondol-e arra, hogy a mi házunk tud gondoskodni ellátásról és itt tartjuk a házban és végezze majd a szolgálatokat Sig. Bologhini fia mellett minden anyagi érdek nélkül, annak előtt hét és fél scudit fizetett Sig. Valentinónak, de azt csak a jó Isten tudja, hogy miként volt és hogyan tanult. Az Úr áldja meg mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1634. nov. 25.)
„Őszentsége, a mi Urunk, kegyes volt hivatalosan kijelenteni, hogy a mi Szerzetünkre nem vonatkozik VIII. Kelemen pápa dekrétuma, amelyet ez a pápa is megerősített, ahogyan érteni kell a más szerzetekre és még a nagyobb bizonyosság kedvéért ki is nyomtatta a Brévét, amelyből hármat elküldök Atyaságodnak, hogy azt olvastassa fel az ottani házakban, nem feledkezvén meg arról, hogy a szokás szerint a házbeliek olvassák a dekrétumokat, mert ez így van más, exempt szerzetekben is, és azonnal küldjön egy elismervényt a küldöttekről, hogy itt őrizhessük a bizonylatot a levéltárban, hasonlóképpen cselekedjék ön is, jelen soraimmal együtt a Brévét helyezze el a levéltárba, hasonlóképpen tegyenek a többi házak elöljárói is s mivelhogy ezenkívül más írnivalóm nincs, befejezem levelemet, kérve az Urat, hogy segítse mindnyájukat a nagyobb tökéletességre.” – (Róma, 1634. nov. 25.) – „Hamarosan küldjük a három másik Brévét is, amelyek közlik a processiókon való megjelenés alóli felmentést, és a másik három pedig tartalmazza a tilalmat, hogy csak mi nyithatunk iskolákat, mások nem ezeket Atyaságod szintén szétosztja a többi ház között. – Emlékezzék Atyaságod arra, hogyan fizettem a költségeket, amikor útnak indítottam oda P. Gliceriót P. Thomasóval és társaival és hogyan fizettem a kiadásokat, amikor P. Matteót küldtem oda társaival együtt és majd meg fogja tudni tőlük, amin majd elgondolkozhat, hogy milyen szegény is ez a ház.”
„Várom napról-napra a 100 scudi megküldéséről az értesítést, hogy néhány igen sürgős adósságot kifizethessek és ha eladnák a szénát, a farőzsét, a kendercsomók nélkül is, akkor is lenne egy bizonyos összeg és ha a kenderkötegeket is eladnák, igen sok kérdést meg tudnánk oldani, amelyek súlyosan esnek a mérlegben számításaink szerint, ezért hát minél előbb rendezze a dolgokat. Iparkodjék megkapni Sig. Mario Guidanitól a tíz scudit, mert már itt keresik rajtam. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1634. dec. 2.)
„Ha valaki nagy akar lenni a lelki világban, okos és bölcs a lélek iskolájában, a belső világban, az legyen a világ szemében, az emberek előtt olyan, mint valami ostoba és engedje, hogy irányítsák, vezessék mint egy asinellót. Ez az igazi tanítás és lecke, de mivel ellenkezik az érzékek világának és az emberi bölcsességgel, éppen azért kevesen vannak, akik követik és így igazolódik Krisztus szava: »Arcta est via et pauci sunt qui inveniut eam«. Arra buzdítom, hogy egyezzék az elöljáró atyával mindenben és ha mindnyájan igaz egyetértésben lesznek, akkor nagy eredménnyel munkálják az Úr művét, aki áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1634. dec. 3.)
