„Mindezideig sohasem értettem meg, hogy mit jelentsen a nápolyi atyák kérelme a jegyzőkönyvet illetőleg, és most, hogy megértettem ez lesz az első és egyúttal az utolsó eset, hogy ilyesmit tárgyaljanak, mert semmiképen sem összeegyeztethető, hogy belekapcsolódjunk hasonló ügyekbe, azért ha még ezután is írna valaki a mieink közül ilyen értelemben, ne tegyen semmit, elég nekünk a mi saját dolgunk, a mi feladatunk, nem engedem meg, hogy a mieink belekapcsolódjanak, vagy szerepeljenek végrendeleti, házassági dolgokban, és minél inkább kevésbé avatkozunk bele a világi dolgokba, annál jobban végezzük a saját munkánkat és ők a legjobb véleménnyel lesznek rólunk. – Értesítsen, ha valamit hall a nicolsburgiakról, mert úgy hallatszik, hogy az eretnekek már Sziléziában járnak, amely szomszédos Moráviával, ahol a mi atyáink is vannak, meghalt közöttük augusztusban az irodalomban legjobb ifjaink egyike és az egész szerzetben legjobb viselkedésűek egyike, Giuseppe di S. Nicola di Tolentino, aki nápolyi származású volt, végezzék el érte a szokásos suffragiumokat, valamint P. Carlo Bonifacióért, aki Minusiglióban született és P. Giacomo di S. Maddalenáért, aki sekrestyés volt Rómában, legutoljára Fananóban volt. Újabb hír Firenzéből, hogy pestis miatt lezártak több mint negyven házat és meg lett szigorítva a járás-kelés és szünetel a kereskedelem, míg csak meg nem állapítható lesz, hogy a baj elmúlt. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1632. okt. 22.)
„Ha a Sig Principét rosszul informálták, hogy helyesen értesüljön az igazságról, nincs más alkalmasabb eszköz arra, hogy Atyaságod, aki jól értesült mindenről, mivelhogy én nem ismerem a részleteket, nem tudok megfelelni az ellenvetésekre, amiket felhoz az udvarmester, vagy más valaki, ezért hát Atyaságod, amennyiben lehetséges, jöjjön és írjon a Sig. Principének mondván, hogy hamarosan jön és részletesen értesíteni fogja a dolgokról. – Én ezt a módszert merném javasolni az elrendezést illetőleg, ha lehetséges, amennyiben a víz kifolyik a vezetékből, ólomcsővezetékkel vezessék a fővezeték másik részéből és ott állítsanak fel itató medencét a jószág itatására, gondolja át és informálja a Vezetőséget, az maga is megtekintheti személyesen a helyzetet és megmondhatja a maga véleményét. Végeredményben én is értem jól, hogy miért akarják megváltoztatni az utat és követelik, hogy ott legyen a jószágitató. Én azt gondolom, hogy a Signore hamarosan visszatér és akkor majd Atyaságod elmehet, hogy informálja a Sig. Principét, addig is, ha jónak látja, írjon neki egy levelet. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1632. okt. 22.)
„Elutazott már Rómából hat szerzetestársunk, lesz közöttük kettő, akikről úgy gondolom, megelégedésére lesznek önnek, akikről úgy tervezem, gondolom, hogy több éven át nem fognak elkerülni és még P. Pietro is ott lesz egy kis ideig, hogy elrendezzen néhány fontos dolgot, ha engedélyt kap erre, a mi Urunk Kardinális helynökétől, aki azt akarja, hogy állandóan Rómában legyenek a többi Asszisztenssel együtt, hogy nagyobb tekintéllyel legyen a Szerzet Rómában képviselve, amely minden más városnak a feje. Én magam mindazonáltal felajánlom szolgálataimat önnek, és kérem az Úrtól az ön számára a türelmesség szent erényét minden mással együtt.” – (Róma, 1632. okt. 23.)
„Mindeddig, míg küldhetek egy misést társul, amit akkor tudok megvalósítani, ha az idő alkalmas lesz az utazásra, addig, hogy ne legyen egyedül, maga mellé veheti fr. Francesco Mariát, gondolom, hogy már megérkeztek a genovai és a firenzei novíciusok, akik már úton voltak, hogy két fratellót Velencébe küldjek, Atyaságod gondoskodjék arról, hogy megkezdjék a templom alapozását a szokásos szertartásokkal és a rendházat, hogy legalább egy lakásrészlet rendelkezésre álljon 12 rendtag számára hálóteremnek, hogy a szerzetesek mind együtt lehessenek, hogy az elöljáró mind a maga közelében tarthassa őket, aztán legyen egy Oratórium, ahol reggel és este elvégezhetik az imádságokat, de ne legyen valami zajos út mellett, megadván ezeket az alapelveket a kőműveseknek nem tévedhetnek, elmehet Norciába, hogy megnézze az épülő templomot, amely tíz év óta nem fejeződött be, ahogyan kellett volna, lássa meg, hogy milyen fontos a templomépítkezésnél a kezdet. Engedje az Úr az ő szent kegyelmét, hogy szolgálhassa az isteni Felséget és a Szerzetet, mivelhogy a mű kezdetén látszik meg, hogy milyennek kell lennie a befejezésnek.” – (Róma, 1632. okt. 26.)
„A narni levelet feledékenységből magammal hoztam, most visszaküldöm, hogy Atyaságod a ma esti postával küldje el, és holnap, ha minden rendben lesz, P. Francisco társával együtt útra kelhetnek. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Frascati. 1632. okt. 27.)
„Mivelhogy megérkezett P. Gio Battista della Madonna del Carmine, jó lesz, ha P. Francesco és társa várakoznak és csak akkor indulnak útnak, ha majd otthon leszek. P. Francesco di Matera maradjon csak őrizetben, aztán majd meglátjuk, hogy tegyünk vele. P. Diomede holnap legyen itt, ha lehetséges egy útitárssal, reggel a korai órákban küldje azonnal Genzanóba fr. Lorenzót, hogy legyen segítségére fr. Giacomónak, mivel az esztergályos lázasan fekszik az Arciprete házában. – Mondja meg P. Gliceriónak, hogy én nem hiszem, hogy annyira belekeveredett a dolgokba Narniban, mivelhogy az igazi szerzeteseknek mindig készen kell állniuk arra, amit az Isten rendel az elöljárók által, majd hamarosan ott leszek, és meglátjuk, hogy mit lehetne tenni. Ami pedig P. Carlót illeti, én úgy látom, hogy nagy benne az önakarat, ha nincs kedve, hogy gyóntasson, akkor felmentjük ez alól, ó mennyire kitűnik a nemes fém a megpróbáltatásban, az érzékekkel szemben. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen.” – (Frascati, 1632. okt. 28.) – „Ha a kanonok úr odaérkezik szombaton reggel, csak örülni tudok annak...”
„Itt Rómában rendkívüli meleg napok voltak, mindenki úgy vélte, hogy egy kissé enyhüljön ez a nagy meleg, hadd frissüljön fel a levegő, mielőtt az atyák útnak indulnának, az egyiket, Gio Battista di S. Teclának nevezik, alkalmas a noviciátus vezetésére, amit egy ideig latin nyelven vezethet, miközben megtanulhat majd németül. Úgy gondoltam, hogy sokkal alkalmasabbak a helybeliek a tanításra, mint az olaszok, néhány hónapon elsajátítják az imádkozási módszerünket és megismerik a mi szabályzatainkat és aztán kezdettől fogva jelen lesznek valamelyik olasz rendtárs tanítási óráin és aztán így hamarosan alkalmasak lesznek a tanításra. Jön egy spanyol misés és négy más, akik mindnyájan nagy készséggel látnak neki a munkának, hogy fáradozzanak az iskolában és embertársaiknak hasznára legyenek. Eminenciád bocsásson meg, hogy nem tudok megfelelni annak a nagy kötelezettségnek, amellyel tartozik önnek egész Szerzetünk, és tiszteletnek, amely minden cselekedetemet átjárja Eminenciád irányában, de az Úr segítségével nem késedelmeskedem, hogy a jövőben újra küldjek alkalmas rendtársakat és imádságomban kérem az Urat, hogy adjon Eminenciádnak jó egészségben hosszú életet és egész Németországban adja megelégedésére a katolikus hitnek, vallásnak gyarapodását.” – (Róma, 1632. okt. 28.)
„Legelső alkalommal küldeni fogom Nápolyba az ólompecsétes bőrre írt engedélylevelet. – Ami pedig P. Pelegrino levelét illeti fr. Alessandrót illetőleg, Atyaságod bizonyságot tehet részemről, hogy a szigorú életmód miatt hagyja el a Szerzetet. Ezt az ifjút én öltöztettem be Rómában, és én úgy véltem, hogy igen alkalmas egyén és elküldöttem Németországba, hogy legyen segítőtárs a nicolsburgi alapításban, ahova szerintem, azzal a jószándékkal ment el, hogy a mi Szerzetünknek nagy szüksége van az ő munkájára. Hat mást küldtem, akik majd helyt állnak helyette és egész biztos vagyok abban, hogyha az én vezetésem alatt állott volna, nem távozna a Szerzetből, Atyaságod majd látni fogja és jól felülvizsgálja és én azt hiszem, hogy eltávozásának legfőbb oka nem P. Pelegrino szigorú magatartása, mégis nem kellett volna neki annyi rosszat mondani a mi Intézményünkről, amennyit súlyos egyéniségek írnak nekem, hogy sok szokatlan dolgot mondott a mi nicolsburgi munkánkról a jezsuita atyáknak, amelyben ő nem jól viselkedett. Az Úr áldja meg őt mindig és Atyaságodat és munkatársainak adja meg, hogy mindig növekedhessenek a buzgóságban, hogy segítsék a szegényeket irántuk való tiszta szeretetből, de mindig a megfelelő módon és az elengedhetetlen okossággal, mivelhogy »...quae a Deo sunt, ordinata sunt«, és lassan, lassan, de nagy kitartással lehet csak nagy utat megtenni. Ezeket akartam jelen levelemben megírni.” – (Róma, 1632. okt. 30.)
„Sig. Giuseppe Cinquevie meglátogatta a mi Collegio Nazarenónkat és igen meg volt elégedve mindennel, azzal a lelkülettel, benyomással megy haza, hogy amit felajánlott a mi Intézményünk támogatására, megfizeti készségesen, engedje meg az Isten, bár adná, hogy mások is hasonlóképpen gondolkoznának mint Sig. Giuseppe, kis fiát itt hagyta, mindnyájan egyforma szeretettel viseljük gondját. Már említettem előző levelemben, hogy legelőször is építsenek egy épületrészt, amelyben a földszinten legyen az ebédlő, konyha, éléskamra és még egynéhány szoba, az emeleten fent legyen a Dormitórium a hálókamrákkal egyelőre 12 személyre, hogy amikor az első atyák érkeznek, szerzetesi módon lakhassanak, az ebédlő ablakai a kert felé legyenek és ne valamilyen út felé, hogy ne hallgathassák őket a világiak, a két mesterfal szélessége legalábbis legyen 40 tenyérnyi, hogy a folyosó felett meglegyen a megfelelő hosszúság, mérték a szobák számára, középen a folyosó megfelelő elégséges szélességben. A többit aztán majd idővel el lehet rendezni és ha az alapok nem lesznek nagyon mélyek, akkor kevés költséggel meg lehet oldani ezt az építkezést, amint mondottam, Atyaságod fontolja meg jól a helyet és értesítsen engem, hamarosan ott lesz P. Claudio egy másik társával, aki Cesenába megy. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. nov. 3.)
„Sig. Cinquevie Rómában volt és fiát Carlót itt hagyta a mi Collégiónkban, hogy jó nevelést kapjon. Gondom lesz rá, hogy úgy neveljék, amint azt kell, ajánlotta nekem, hogy küldjek segítséget a velencei iskola számára, mert amint mondja, az említett városban igen sok jámbor személy van, akik nagyon bőkezűek a kegyes, a jámbor társulatokkal szemben, rajta leszek, hogy megtegyem, mihelyt csak módomban lesz. - Ami pedig azt az ifjút illeti, akiről P. Pelegrino írt, azok közül való volt, akiket én öltöztettem be Rómában, igen jól megállta a helyét az iskolában, de Moráviában nem tudott P. Pelegrinóhoz igazodni, ezért aztán arra az elhatározásra jutott, hogy elhagyja a Szerzetet, és hogy odajön Velencébe, hogy letegye a ruhát, én mindig úgy ítéltem, hogy alkalmas a mi Szerzetünk számára, de nem mindenki tudja kormányozni a különböző egyéniségeket, nem mindnyájan tudnak egyformán futni, ezért hát ha odajönne, amit nem tudok elhinni, és kedve volna maradni, akkor tartsa vissza. – Ideérkezett a velencei Sig. Primicerio a páduai püspökség miatt, nem gondolom, hogy meglátogatom, főként mivel hallotta és amit rossz néven vett, hogy P. Tito számára volt szó az ügyről, amint írta Magnacavallo, Atyaságodnak legyen arra gondja, hogy legyen egy szerzetes, vagy egy világi pap, bármilyen felkészültségű, akivel mindig meg tudja tárgyalni, akivel közölni tudja összes cselekedeteit akár külsőkről van szó, akár belsőkről, mert aki azt gondolja, hogy tudja, igen könnyen megcsalatkozik és egy új Szerzetben és egy ilyen jelentőségteljes városban minden kicsinyes dolog nagy szenzációt kelt, értem ezeket a fa ágai közé helyezett lakóhelyéről, amit nem mindenki vesz egyforma jó akarattal elismerőleg, azért hát úgy fogadja ezt a figyelmeztetést, olyan lelkülettel, amilyennel én azt adtam. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1632. nov. 6.)
„Mindenképpen tilos, hogy használjanak különleges, speciális fűszereket az ételekben, hacsak az orvos el nem rendelte a betegek számára, máskülönben nem. Ami pedig a külsőket illeti, higgye el, hogy inkább szolgál épülésükre a szegényes ízesítés, mint a bőséges és ha mások értek vele, az nem lesz a mi számunkra könnyítés. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. nov. 10.)
„Közöltem az én elgondolásomat Sig. Cinqueviével az épületet illetőleg, Atyaságodnak most arra legyen gondja, hogy hamarjában építtessen meg egy épületrészletet számunkra, hogy a mi atyáink szerzetesi módon lakhassanak, ami ha megtörtént, lehet, hogy néhány hónap múlva, akkor majd gondoskodunk, küldünk szerzetes rendtársakat. Az, hogy most küldjünk két-három személyt, az nem eredményezne mást, mint azt, hogy ezzel sokaknál csak az elégedetlenséget, a zúgolódást idéznénk elő, mivelhogy két-három ember csak keveseket taníthatna és azok, akiket nem tudnánk iskolánkba felvenni, mert nem tudunk annyi atyát odaküldeni, csak panaszkodás lenne a vége mondván, hogy miért éppen azokat vették fel és nem az én fiamat, amint ez már más helyeken megtörtént, ennélfogva most tehát nincs más megoldás, mint az, hogy a Város írjon egy kérőlevelet, hogy több atya menjen és éppen ezért most jobb, hogy így lesz ebben a néhány hónapban, míg készül a lakás és inkább ne legyen senki, mint két vagy három atya és ha majd készen lesznek az épületek, akkor majd gondom lesz rá, hogy elegendő számú atyát küldjek oda. – Ami az Oratóriumot illeti, egyelőre menjenek valamelyik közeli templomba, aztán ha majd kapunk ajándékképpen felszerelést és lesz engedélyünk a megáldásra, mivel most annyira zaklatottak a napok, nem küldtem misés társat, hanem majd küldök, amikor az idő kedvezőbb lesz. Az Úr áldja mindenkor.” – (Róma, 1632. nov. 10.)
„A Collegio dolgai itt nem állnak olyan rosszul, mint ahogyan ott gondolják és majd a végén kitűnik, hogy kinek van igaza, ezért tehát legyen nyugodtan és arra legyen gondja, hogy a birtok ügyei, dolgai jól menjenek és vegye igénybe megbízható személy segítségét, aki ért a dolgokhoz mindaddig, míg egy olyan valakit nem tudok küldeni, akire szükség van az ilyen munkakörben és tud tárgyalni megfelelő módon az illetékes emberekkel, hatóságokkal, mivel fr. Antoniót nem szívesen nézné a kormányzóság, ahonnét nem éppen a legudvariasabb levelet kaptam, itt most azzal vagyunk elfoglalva, hogy rendezzük a számláit, a nyugtát és ezek után az lesz a feladat, hogy mindenről rendszeresen számoljon be. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldása legyen mindenkor önnel.” – (Róma, 1632. nov. 10.)
„A Nápolyból érkezett fratellók azt mondják, hogy ott felejtették a Diofanto-algebrát, szíveskedjék ezt ide elküldeni, valamint a Bullák kötetét, amelyre ott nincs szükség, itt pedig nagyon kell, hogy sikerült a vásárlás, amelyről az a genovai fiatal tárgyalt, de itt az ügy nem folytatódott, mert nem volt, aki sürgesse, de majd megbízást adok P. Antonio Mariának és fr. Filippónak, hogy minél előbb intézzék el. Figyelmeztessen mindenkit, hogy a szabályokat tartsák meg. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. nov. 10.)
„Ha fr. Alessandro lelkigyakorlatok végeztével komoly szándéka, hogy megmarad a szerzetben, ünnepélyes fogadalomtételre bocsáthatja és alkalmazhatja az ottani iskolánál, remélem, hogy így lesz az elgondolás szerint jó, remélem, hogy alázatos lesz, majd gondoskodom arról, hogy segítséget küldjek oda, el tudom hinni, hogy P. Pelegrino valóban igen szigorú a házbeliekkel, azért hát bizonyos rendeleteket, intézkedéseket küldtem, hogy ezentúl már nem tehet úgy mint a múltban, hogy mindent meg kell beszélnie a tanácsosokkal, akiket én neveztem ki. – Amit az iskolás gyermekek számára rendeztek, az olyasféle dolog volt, amit a világi tanítók szoktak rendezni Szent Miklós napján, aggódom, hogy nem lesz-e olyan valaki, aki majd rosszra magyarázza, ezért legjobb a rendes úton járni, mert ha valamelyik helybeli nagy úr rossz értelemben veszi a dolgot, még akkor is, ha jó szándékkal csinálták, elég hatalmas ahhoz, hogy nemtetszését fejezze ki, mivelhogy igen nagy kedvemre volna Intézményünknek abban a városban való állandósulása, mindazonáltal, nagyon kétlem, hogy a mi ellenségünk nem akkor támad-e, amikor erre nem is gondolunk, hogy megsemmisítse munkánkat, amiért hát, amint mondottam, minden dolgunkban nagyon óvatosan kell eljárnunk. Ezeket akartam jelenleg megírni.” – (Róma, 1632. nov. 13.)
A kármelita skapuláré megáldását illetőleg, ha az elöljáró megbízást kap a Generálistól, ami patensként veendő, akkor nincs helye az aggályoskodásnak.
„Milyen elgondolással küldhetnék két vagy három tanítómestert, amikor érvényben van az Apostoli Bulla, hogy az újonnan alapított szerzetesházak, hacsak nincsenek tizenketten az szerzetesek, akkor az ordinárius joghatósága alá tartozik? És az anconai püspök kiadott egy rendelkezést, dekrétumot, amely megengedi, beleegyezik abba, hogy jöhetnek, a kegyes atyák, de legyenek tizenketten, nem ok nélkül lett így kiadva a dekrétum és most kezdjük mi a munkát négy-öt szerzetessel, hogy aztán jöjjön a püspök, vagy a helynöke, hogy vizitáljon bennünket és előírásokat adjon nekünk. Atyaságod mindezt fontolja meg, erre való tekintettel kértem Sig. Giuseppe Cinqueviét, hogy minél előbb intézkedjék, hogy építsenek fel egy épületrészletet tizenkét szobával, nehogy az Ordinárius joghatósága alá kerüljön a mi szerzetünk, majd aztán küldök én megfelelő számú személyt, ez az én vágyam is, jobban mint másoké, amit olyan nehezen akarnak elhinni. D'Oria herceg is meghívott bennünket az ő földjére, Teanóba, hogy küldjek öt-hat szerzetest, de ezt a fennálló nehézséget ő megoldotta úgy, hogy S. Onofrio kardinálistól azt kérte, hogy az Ordinárius ne vizitálhassa a rendházat, hacsak öten vagy hatan is lesznek benne. Így kell az ügyeket annak rendje-módja szerint elintézni, és Atyaságodnak mindezt már eleve tudni kellett volna, és nem azt sürgetni, hogy két-három rendtag menjen oda, mert nem más kedvéből adta ki a püspök a dekrétumot, hanem azért, hogy ott tizenketten legyenek. Néhány sorba fogok válaszolni Sig. Antianinak és a megbízott uraknak. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. nov. 17.)
„Átnéztem az alaprajzot, ahol nem találtam a csillagot, amelyről azt írja, hogy jelzi, hogy hol kezdték meg a fundamentumot, mivelhogy még van idő, hogy más sorrendben helyezzék el a dolgokat, jó azt tudni, hogy az emeleten, ahol lesz a könyvtár és egyéb hivatali helyiségek, kell elhelyezni hálófülkéket, úgy legyenek elrendezve, hogy az elöljáró lássa az összes hálókamrákat, és az egyéb helyiségeket a klauzúra más részén helyezzék el és ezt a részletet úgy építsék meg, hogy legalább tizenkét atyának legyen férőhelye, vegye figyelembe azt is, ha oratóriumot is építenek, ahogyan a tervrajz mutatja, hogy az ajtaja az út felé esik, akkor ezzel azt érik el, hogy akkor sohasem készül el a templom, vagy csak nagyon későn, így kell ennek folytán átgondolni minden lehetséges körülményt, amik előadódhatnak, ezért hát most arra legyen gondja, hogy építsék meg az ebédlőt, a konyhát, etc, a földszinten és az emeleten a hálótermet és aztán utána ássák meg a többi fundamentumot és ki tudja, hogy a jövő tavasszal nem zarándokolok-e el a loretói Szent házhoz és onnét átmegyek Anconába, értesítsen, hogy mennyire vannak az építkezéssel, hányan vannak vele elfoglalva és mit fizetnek? – Más alkalomra figyelmébe ajánlom P. Gio Battistának egy loretói ügyét. Ma érkezett futár Bolognából, mint hírlik, azzal az újsággal, hogy Card Ludovisio meghalt. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. nov. 20.)
„Megkaptam legutóbbi levelét, amelyben nagyon is igazolni akarja a múlt cselekedeteit, amelyeknek szükségszerű következménye a jelen, csak annyit mondok önnek, hogy az Egyház amelyet a Szentlélek kormányoz, a zsoltárok végén énekli a Glóriát, úgy legyen nálunk is minden munkánk végeztével, mivelhogy a befejezés koronázza meg a fáradozást, és igen gyakran az emberi nem ellensége a világosság angyalának a képében jelenik meg és minden lehetséges ármánykodást felhasznál, hogy megtévesszen egy szerzetest és azok a legveszélyesebbek, akik mint különcködők akarnak feltűnni. Legyen nagyon elővigyázatos, mert azok az ellenségei, akik felülmúlták Sámson erősségét, Dávid szentségét és Salamon bölcsességét, mindezt csak azért írom jelenleg, hogy atyailag figyelmeztessem, egyéb dolgokról majd Isten segítségével a jövő héten írok. Az Úr áldása legyen velünk mindnyájunkkal mindenkor. – (Róma, 1632. nov. 20.)
„A levél vivője egy minorita atya, akinek a Trieszti kikötőben találkoztak, amikor ott utaztak és a nicolsburgi rendházban lakik, nagyon szeretetreméltó ember, azt gondolom, hogy alkalmilag meg fogja önöket látogatni, amit a mieinknek viszonozniuk kell. Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy a szabályok szerint éljenek annak megfelelően, amit a vidék megenged, ítélőképessége szerint vigyázzon az egészségére a szabályok megrövidítése nélkül, a szabályok kára nélkül mind a fogadalmasok, mind a novíciusok, akikkel szemben teljes atyai szeretettel legyen, ezeket akartam jelen levelemben megírni.” – (Róma, 1632. nov. 26.)
„A legutóbbi postával nem tudtam levelet küldeni, mert egy kissé indiszponált voltam, most két tervrajzot is küldök, fr. Lorenzo készített Frascatiban, azon a módon készültek, hogy hogyan nem kell építeni ezentúl egy lakásrészt, hanem úgy kell a rendházat megépíteni, hogy a hálók L formában készüljenek el, hogy így az elöljáró egy sarokból láthassa mindkét hálót, és a hivatali helységek, műhelyek a harmadik helyen legyenek. Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy az építkezés haladjon előre, hogy az egyik főfaltól a másikig legyen legalább negyven tenyérnyi távolság, hogy a hálókamrák kinyúlhassanak tizenkét tenyérnyi hosszúságban és tíz szélességben. Úgy gondolom, hogy az ünnepek elteltével egy atyát küldök oda, aki jelenleg Nápolyban van és aztán majd febr. végén vagy március elején küldök két-három atyát, hogy megkezdhessék az iskolát és aztán majd fokozatosan gyarapodik a létszám, és azon legyünk, hogy jó példaadással legyenek. Más írnivalóm nem lévén kérem az Urat, hogy áldja meg mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. nov. 27.)
„Sokszor gondolkoztam a velencei iskola sorsán és arra a meggyőződésre jutottam, hogy fel kell azt karolnom, jól lehet, hogy abban a városban, államban nagy óvatosan kell élni, nehogy alkalmat szolgáltassunk a jogos megrovásra, szemrehányásra, mivelhogy mindenki nyitott szemmel figyel bennünket és jól teszik, hogy mindegyikünket kiismerjenek, éppen ezért az az én felfogásom, hogy szükséges, hogy aki kedves dolgot akar cselekedni Isten előtt és hasznos szolgálatot embertársának, az vessen meg minden földi dolgot és egyedül Istenben legyen minden reménysége. Remélem, hogy néhány nap múlva megtárgyalhatjuk a módját, hogy megfelelő munkatársat küldjünk oda, akikkel szemben nem lesz semmi kifogás. Miközben szükséges, hogy Atyaságod társaival együtt tegyenek meg mindent, hogy jó példát adjanak a világiaknak, főként a szent szegénység erényében. Ezeket akartam válaszként levelére megírni Atyaságodnak, P. Gio-nak és fr. Pietrónak. Az Úr áldása legyen mindnyájukkal mindenkor.” – (Róma, 1632. nov. 27.)
„Odaérkezik fr. Matthia, aki mellében érez valami szaggatást, hogy megpróbálja, hogy a frascati levegő használ-e neki, ő kisegíthet a felsőbb iskolákban, amikor P. Giuseppe el van foglalva a gyóntatással, vagy beteghez ment. Ami pedig az építkezést illeti, talán akad majd valami kis pénz és egyúttal kamatra felveszünk 400 scudit a házra, egyebekről majd más alkalommal.” – (Róma, 1632. nov. 29.) – „Aközben, míg másképpen nem rendelkezünk, Atyaságod vegye át az iskolák vezetését mint Prefetto, legyenek szerények és legyenek tisztelettel az atyákkal szemben. Fr. Andrea mehet az ebédlőbe étkezni, a háromnapos böjt érvényességének a fenntartásával, természetesen ha alázatosnak mutatkozik és türelmesnek.”
„A legutóbbi postával küldtem néhány alaprajz tervezetet, ahogyan én elgondoltam, hogyan kellene megépíteni a mi házainkat, ha most nem is tudok semmit sem mondani azzal kapcsolatban, amit ön küldött, minthogy késő éjszaka van, ha lesz időm, majd a legközelebbi postával válaszolok. Nem értették meg a Sig.ri Deputati az én szavaimat az iskolát illetőleg, mert énnekem az a szándékom, elgondolásom, hogy az említett iskolának az épületét készíttessék a maguk elgondolása aszerint, amikor jól esik, nem sürgetem, hogy mindjárt az elején legyenek készen, vagy pedig hogy régi házakban helyezzék el, amint nem tudom helyeselni, hogy lakásul szolgáljon a mieinknek. – Írtam Sig. Cinqueviének és már régóta sürgetem fiával, hogy tanuljon meg írni. A karmeliták vikárius generálisának a hivatalát átveszi a quardian. Már régen meg kellett volna érkeznie fr. Francesco Mariának, más hozzáfűznivalóm nincs, hacsak azt nem, hogy az Úr árassza el szent kegyelmével, és hogy gondja legyen arra, hogy az épület jól lekészüljön a tavaszra, de el ne hamarkodják, nehogy hiábavaló legyen a kiadás és az idő.” – (Róma,1632. dec. 1.)
„Mivelhogy oda érkezett Fananóból ch. Giovanni, akkor az iskolában nem lesz szükséges a működése, az én elgondolásom az, hogy amennyire ilyen rövid időn belül lehetséges, lásson neki a matematika tanulásának és még egy kissé a szépírásnak, mert reménységem van ara, hogy hivatalos engedéllyel bevezethető lesz Velencében a mi iskolánk, mondja meg a P. Provinciálisnak, akinek a sürgetésére rajta leszek, hogy küldhessem a Brévét, hogy három egymásután ünnepnapon ordinálhassák, ha természetesen megvan az életkora és egy másik Brévét a Fananóból jött klerikus számára, értesítsen engem egyikük-másikuk életkoráról és ha már felvettek-e valamilyen rendet és ezután majd küldjük a Brévéket, legyen rajta, hogy minél alkalmasabb legyen arra, hogy embertársainak segítségére lehessen. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1632. dec. 4.)
„Eléggé meglepődtem azon, hogy P. Giuseppe nem lett indulatos azzal szemben, aki azt mondotta neki, hogy semminek sem tartalak és a másikkal szemben, aki ugyancsak nem nagy tisztelettel beszélt vele, de ha az említett atya nem tett semmit, majd teszek én helyette, értesítsen engem a dolog lefolyásáról, mondjon el részletesen mindent, hogy én gondoskodhassak arról, hogy megelőzzünk ilyesmit. – Akit gyengélkedőt illetőleg, akik Rómából jöttek, legyen velük türelmes, mivel az orvos mondta, hogy levegőváltozásra van szükségük. – A cipész fratello nem tud gyalogosan menni, mivel sántít, ha küldenek somarellót, elküldöm őt néhány napra. – Szégyenben maradtam a Giustiniánék bankjának nemes emberével szemben, aki annak idején kölcsönzött nekem ötven scudit és nem tudom neki megadni, hacsak nem küld nekem ms Francesco Tabarro, megelégednék még azzal is, ha el is veszítenék két vagy három scudit, ha akadna valaki, aki annyi gabonát vásárolna az említett ms Francescótól, ezért hát nézzen körül, ha netán akadna valaki, aki vásárolna gabonát. Más írnivalóm nem lévén, – (Róma, 1632. dec. 9.) – „Fr. Gio Battista tárgyaljon P. Glicerio atyjával bor ügyében a Collegio Nazareno számára, a nevezett fratello menjen el Colonnához ms. Ascanióval, kóstolja meg a bort és hozza el Rómába, 32 hordóval lesz.”
„Elkészítettem a kérvényt és átadtam Atyaságod testvérének, ha majd kapunk választ, el fogom küldeni, miközben, hogy elég késő van már, én úgy gondolom, hogy legyenek a dolgok gyors elintézésben, máskorra hagyom a felelet megírását. A minorita P. Vicario Apostolico elutazott már Rómából, beszélhet vele Atyaságod nevemben, ha pedig már tovább ment volna, írhat neki, amint óhajtja, ami remélem, hogy vigasztalására lesz... Az Úr áldja mindnyájukat.” – (Róma, 1633. dec. 11.)
„Ma reggel megkaptam a velencei postát, valamint fr. Alessandro fogadalomtételét, mondja meg neki, hogy intézkedem, hogy minél előbb megkapja a keresztelős igazolást, aközben legyen rajta, hogy nagy alázatosságra tegyen szert, hogy annak idején méltónak találtassék arra, hogy áldozópappá szentlejék, ami nagy rákészültséget kíván meg és az erények legfőbbjét, amely nélkül jaj annak, aki áldozópap lesz, remélem, hogy ő nagy igyekezettel, minden szorgalommal készül erre. – Atyaságod vegye észre jól, hogy egy olyan vidéken lakik, ahol olyan élesen, finoman tudják megbírálni, megvizsgálni mindenkinek a cselekedeteit, amin csak csodálkozni lehet, azért hát óvatosan járjon el minden cselekedetében, járjon szent egyszerűségben tanítván a tudományokat és az Isten-félelemre a tanulókat anélkül, hogy valami újításokkal, újdonságokkal akarna előállni, gondja legyen arra, hogy mindnyájukban elmélyítse a Szentséges Szűz Anya Mária iránt tiszteletet, természetesen elsősorban önmagában legyen meg, tapasztalni fogják ennek nagy áldásait, legfőképpen a kísértésekben. – Ami pedig a római piarista iskolák munkáját illeti, mondja meg mindenkinek, aki érdeklődik, hogyha nem tetszene, akkor nem keresnék naponként, nem hívna annyi város, és annyi ország, gyakran jönnek püspökök, kérik egyházmegyéjük számára a m iskolánkat, Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy szent egyszerűséggel végezzen mindent, egyszerűen mindent Isten szolgálatára, a tisztaságos Szent Szűz szolgálatára és én legkésőbb március hónapban, vagy talán előbb is tudok küldeni teljesen megfelelő, kielégítő segítséget, miközben nem szűnöm meg imádkozni, hogy az Úr áldja meg önt mindig szent kegyelmével.” – (Róma, 1632. dec.11.) – „Nagyon örülök annak, hogy fr. Paolo beöltözött, nagyon szívesen hallanám, hogyan viselkedik a Szentséges Szűz Anya Mária habitusában.”
„Elkészítettem a kérvényeket, Gessóét átadtuk Sig. Flaviónak, Atyaságod testvérének, aki azt mondotta nekem, hogy kevés idő van a bemutatásra és annál is inkább, mert talán már ma lesz plenáris ülés, a másikat, nem emlékszem, hogy kinek ajánlott. A legutóbbi postával jeleztem, hogy már nem tartózkodik itt a minorita Vicario Apostolico, akinek oda kellett utaznia és beszélhetett vele, ha nem utazott arra, írhat neki, ami által, remélhetőleg, egy annyira megtisztelő érésre megnyugtató választ adhatna. - -Írok a páduai hercegasszonynak, Continak, ezzel a levéllel együtt kapja meg. Mivelhogy ebben az órában nem lehet már válaszolni minden postára, legyenek elnézéssel az én sok elfoglaltságomra és a levelek késői érkezésére, amelyek a rossz idők miatt néha eltérnek a céltól. Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, főként az ünnepség közelségére való tekintettel.” – (Róma, 1632. dec. 28.)
„Odaérkezik P. Pier Francesco, aki Cesenába megy, informálhatja a Collegio dolgairól, elkísérheti fr. Francesco Maria, aztán majd visszatérhet egyedül és ha majd visszaérkezett és megpihent egy kissé, elküldheti Norciába és Anconában ott marad P. Claudio, nagyon nyugodt miséspap és az ő szolgálatára tarthatnak egy világit, aki legyen megfelelő, és kísérje figyelemmel az építkezést, hogy készüljön el egy épületrészlet, ahol a földszinten lesz az ebédlő, a konyha stb., az emeleten a hálóterem a hálókamrákkal, két részlettel, ezek most szerintem a szükségesek, ami hátra van, az iskola és a templom, elkészülnek, amikor módjuk lesz rá. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor.” – (Róma, 1632. dec. 15.)
„Isten félelme, amely a bölcsesség kezdete, abban áll, hogy mindig nagyon vigyázók, éberek legyünk, hogy semmi olyat ne tegyünk, amivel megbántjuk az Istent, mivel annyira gyarlók vagyunk természetünknél fogva, boldognak mondják azt, aki állandóan Isten félelemben él, mindnyájunknak ezt kellene szem előtt tartanunk és erre kellene tanítani növendékeinket és ha ezzel együtt megtartjuk a szent szegénységet, megelégedvén a szegényes öltözettel és ruházattal, nagy érdemeket szerzünk a másik világra, vigyázzon, kísérje figyelemmel, hogy ne nyúljanak hozzá a pénzhez, még akkor sem, ha felajánlották a világiak, hanem csak a gondnok, aki mindent rendezzen el közmegelégedésre. – Fr. Alessandrót illetőleg, megmondhatja neki, hogy átadtam a levelet a kuriálisnak, aki tudtommal a Brévék titkárának, Mons. Maraldinak a házában lakik, amint értesülünk az életkoráról, fel lehet szenteltetni. Nagyon ügyeljenek arra, hogy mindnyájan tapintatosan viselkedjenek az iskolásokkal szemben, legkésőbb február elteltével elegendő számú segítséget kapnak. – Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. dec. 18.)
„Jónak gondoltam, hogy másolatban megküldjem egy spanyol papnak, teológiai doktornak a levelét, aki több mint 15 éve van Sig. Horatio Caetanónak, a Valle Pietra tulajdonosának a házában, mint nevelő, és a levél így hangzik: »Elmentem Sig. Horatio Caetanónak, az én pártfogómnak a kastélyába Valle Pietrába és ott tartózkodván megismertem és láttam, hogy tart egy ember kézben annyi lovat (amit mindenki megcsodál), amelyek atyaságtok tulajdonát képezik, mindenki megütközik azon, hogy bánik az állatokkal, akire annyi minden van bízva, aki a földnek legkesernyésebb embere, aki lehetetlen, hogy olyan eredménnyel végezze a feladatát, ahogyan a hasonló foglalkozású emberek szoktak végezni, hajszolja a lovakat a munkában, fuvaroz fát, mészkövet, mustot és bármi mást, ami adódik és mindebből atyaságtok ennek az embernek a rosszindulata miatt nem kapják meg a megillető teljes részt és a szüret alkalmával eljárt más hegyekbe mustot fuvarozni és addig a többi lovat rábízta a feleségére, akinek hanyagsága folytán veszett is el az állományból, itt van most egy kis csikó, olyan nyomorult, hogy pár napon belül elpusztul, mindezt a nép csodálkozva látja, nem érti, hogy atyaságtok mindezideig nem menesztették ezt az embert érdemtelensége miatt és aki képtelen ilyen foglalkozásnak megfelelni, mivelhogy tisztelettel vagyok a Szerzete iránt, azért írtam meg ezt az észrevételemet. Anagni, 1632. dec...« – Lássa Atyaságod, hogy miféle ember kezei közé került, aki olyan hamar tönkretette a 17 lóból és annyi sok csikóból álló állományt, kiadhatta volna Castello Montoriba vagy más ismerősöknek és arra alkalmas egyéneknek. Írtam Anagniba az említett papnak, ha netán Sig. Horatio vásárolna belőlük, ami készpénzen 160 scudi lenne, ennyit kell nekem fizetnem évi járulékként a Collegio épületéért, ha üzenetet kap, hacsak el nem adta teljesen vagy részletben, tárgyalhat Sig. Horatióval. Különféle dolgokat küldhetünk a háznak, ruhafélét Gio Lotti számára, akifelől várom az értesítést, hogy a levegőváltozás hasznára volt-e és itt a mi növendékeink elveszítik az időt. Ha gabonát tud szerezni, mindig jó lesz, a noviciátus számára is elkel, mert itt mindig úgy kell süttetni kenyeret, gondoskodjék arról, hogy a házat ellássa takarókkal, a vám és a szállítási költség nyolc és fél giulio, legföljebb kilenc, igen megfelelnek téli időben a fehér gyapjú takaró felett, néhány szalmazsák is legyen, legalább annyi, ahány szoba van. – Mondja meg fr. Francesco Mariának, hogyha nem lesz alázatos, sohasem lesz jó pap, jobb lett volna nem születni, mint nem jó papnak lenni, mert a bűn sokkal súlyosabb a papban, mint a világiban, ezért hát igyekezzék arra rákészülni és amint megkapom a keresztelési bizonyságot, lehet ordinálni és ha az idő alkalmas lesz egy kissé, azon gondolkozom, hogy elküldöm őt egy másik igen derék jóravaló társsal Firenzébe, ahol felveheti az összes rendeket és a legközelebbi alkalommal Rómába jöhet. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. dec. 18.)
„Ha majd oda érkezik Sig. Pavone, minden neki kijáró tisztelettel tárgyalja meg vele a változást, de még mindezideig nem küldte el nekem a számadást, hogy mennyit érnek a javak Riminiben a jegyzék értelmében, amelyet én küldtem oda, amelyet a Tonti urak prokurátora adott nekem, mert szeretném rendezni a javakat. Írtam már, hogy minél előbb küldjön valami pénzsegélyt a Collegiónak, mert az ünnepekre 400 scudit kell fizetni a Rovarelli uraknak, ezért hát legyen fürge, valamint egyen rajta, hogy eladhassa a felesleges dolgokat és hamarosan megtudja, hogy vissza kell-e térnie a bizottságnak oda vagy sem, tegyen meg mindent a Collegio javára, várjuk a pénzt vagy a módozatot, hogyan lehet majd fizetni. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. dec. 18.) – P. Pier Francescónak küldök egy confateri okiratot és hogy ne menjen egyedül, vegyen maga mellé egy fiatalt, mint terciáriust, aki felvehet valami reverendafélét, aki sok jó szolgálatot tehet a ház számára, és mint asztaltársat, meg is gyóntathatja, majd aztán meglátjuk, hogy alkalmasabb segítséget küldjünk. – Édesatyja Genzanóban nem teljesítette az a kötelezettségét, amit a templomnak ígért a testamentum szerint, ezért hát nézzen utána, hogyan kell cselekedni.”
„Olvastam levelét, legelőször is megköszönöm a szeretetadományt és figyelmességét, amivel meg tetszett örvendeztetni. Az Úr jutalmazza meg azzal, hogy megtartja gyermekeit Celestinót és Francescót az ő szent kegyelmében, ami az ő számukra nagyobb jótétemény lesz mintha Itália leggazdagabb emberei lennének, naponként imádkozom értük, hogy az Úr engedje nekik ezt a kegyelmet, ami pedig P. Gliceriót illeti, az ünnepek múltával én szándékozom majd helyettesíteni a Collegiónál, hogy ő pár napra Narniba mehessen, köszöntse nevemben nővérét, Faustát, hogy imáiban emlékezzék meg rólam, mert én nem feledkezem meg róla. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldja meg hosszú élettel, egészséggel és a fiak engedelmességével.” – (Róma, 1632. dec. 20.)
„Jelenleg nincsenek abban a helyzetben, hogy elmondják a megfelelő miséket, írja Atyaságod, mivel ketten vannak misézők, segítsenek magukon, a szükség idején illik az Isten Anyja szegényeihez, hogy elmenjenek alamizsnát kérni, nem feleslegesen, hanem csak a szükségest, annál nagyobb épülésére szolgál mindenkinek az ilyen alázatossági cselekedet lévén misés papok, tudják, hogy mindnyájan szoktuk gyakorolni szükség esetén. – Lemásoltatom a számadási kérvényt és bemutatom Sig. Felicének, a gabonáról szólót megkapta Sig. Flavio, amint azt megírtam és megígérte, hogy gondoskodni fog az elküldésről. – Érdeklődhet a minorita atyáknál, hogy hol található az ő Vicario apostolicójuk, és írjon neki nevemben, tegye meg. – Még valójában nem döntöttem a templom elnevezéséről, van még idő, nem késő, amikor majd eljön a benedikálásnak vagy a konzekválásnak az ideje, majd megoldjuk arra. – Meg vagyok elégedve azzal, hogy meghallgatják egymás gyónását, emlékeztetem, hogy amennyire csak lehetséges, éljenek a legnagyobb épülésére embertársaiknak, mivelhogy többet ér egy prédikáció, amelyet a szerénység, az alázatosság, a türelmesség példájával hirdetünk a balszerencse alkalmával, mint a sok szóbeszéd. Az Úr engedje mindkettőjüknek kegyelmeinek bőségét. A Közeli ünnepek alkalmával és áldjon meg bennünket.” – (Róma, 1632. dec. 22.)
„Alkalmilag válaszoltam uraságodnak, amire ajánlkozott a levélhozó és én nem tudom, hogy a mi kapusunk elvitte-e a levelet a postára, vagy átadta-e annak az embernek, aki Atyaságod levelét hozta nekem és abban írtam, hogy uraságod járjon közben Sig. Horatiónál, hogy juttassa nekem a felét annak, amit a lovak munkájával szereztek a nyomással, a must fuvarozással és egyéb munkavégzésekkel, amiket végeztetett velük, hogy ne azon lovak egyikével fizesse a társat, amelyeket elvitt, az csak nyolc agyonhajszolt lovat hagyott Moriconéban, kettő közülük hamarosan elpusztult, ahogyan elment, ilyenformán csak hat maradt, utasítottam a Moriconebelieket, hogy ezeket minél előbb adják el, ha akad vevő, mert semmi haszna sincs a Collegiónak, ha így tartjuk, szívesen átadtam volna Sig. Horatiónak a váltó haszna fejében, amit fizet a Palazzo, de úgy gondolom, hogy most már el is adták őket egyet-egyet 20 scduiért és ha uraságod révén lehetne pénzt beszedni Andreától, nagyon hálás lennék, mindenkor készséges szolgálatára Sig. Horatiónak és uraságodnak ajánlva magam. Kívánok szerencsés évbefejezést és egy jobb évkezdetet és boldog esztendőt mind Sig. Horatiónak, mind uraságodnak.” – (Róma, 1632. dec. 24.)
„Ha az elmúlt tanévben a 2. osztály tanítómesterének lett odakölcsönözve a korona az Imperator ünnepére, ezidén az 1. osztály mesterének, ha őt megilleti, akkor ne csak hasonló, hanem nagyobb kegyként, úgyhogy nem csak oda lesz kölcsönözve a korona, hanem ajándékul kapja, ezért hát beszélje meg Costantinóval, hogy ön iránti szeretetből különös gonddal őrizze, tétesse egy dobozba, és olyan formán kötözzék, erősítsék bele, hogy ne lehessen forgatni, mozgatni, hanem csak érinteni a doboz kerületét. Ezeket akartam megírni válaszul levelére és válaszul növendékének levelére, Raphael Conestabilének. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1632. dec. 25.)
„Nem hittem volna, hogy munkatárs hiányában olyan helyzetbe került s hogy nem talált volna más megoldást per modum provisionis, mint azt, hogy keres egy megbízható világit az olvasási iskola számára, amit P. Gio látott el és a nevezett atyát elküldi a portára, van úgy néha, hogy egyesek meg akarnak fulladni egy tenyérnyi vízben, máskor meg vidáman úszkálnak a nagy vízáramlatban. Ezzel a postával írtam Norciába, hogy azonnal küldjenek egy operarius fratellót, aki ott lássa el majd a kapusi teendőket, és ha majd megérkezik Anconába, úgy rendelkezem, még a ma esti postával, hogy majd ültessék a velencei hajóra. – Ami pedig annak a két ifjúnak a beöltöztetését illeti. Nagyon jó lesz, ha a tavaszig elhalasztjuk próbaképen, és az elsők, akik be akarnak öltözni, azt akarom, hogy ne legyenek átlagos személyek, hanem jók vagy semmi, mint ahogyan kezdetben Nápolyban is beöltöztettünk közönséges egyszerű ifjakat, ezért hát tartsa ott ezt a két ifjút egy újabb rendelkezésig, addig aztán biztosabban fog látni a dologban, én pedig majd küldök olyan egyéneket, akik mindenben segítségére lehetnek. – Ami fr. Alessandro korát illeti, a levelet átadtam egy földijének, remélem, hogy a válasz itt lesz néhány hét múlva, és biztosak lévén az életkora felől, szívesen megadom az engedélyt, vagy az elbocsátót. Tetszik nekem az irat, amit küldött, gondja legyen arra, hogy kedves legyen az Isten előtt, hogy megalázza magát minél inkább és azzal az érzéssel tanítson, mint akkor tanítana, ha látná, hogy ott áll mellette a jó Isten, aki nézi, szemléli, amikor tanít vagy készül a tanításra. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1632. dec. 25.)
„Jó, ha azt tudja uraságod, hogy András alkalmazottunk kötelessége lett volna mindannak felét a Collegiónak leadni, amit a lovak révén keresett és a munkát, amit az elmúlt évben, 1631-ben a hegyekben végzett, mindössze csak egy rubbia gabonát juttatott nekem, 1632-ről pedig semmit sem adott, sem abból, amit azzal szerzett, hogy fát, mészkövet, mustot fuvarozott, pedig a jog szerint a fele minket illetne meg, és P. Francisco ott Moriconéban mit sem tud mindezekről, de hitelt adott szavának, engedte, hogy kiválassza a két jó lovat és egy csikó után is jutott neki három scudi, és egyebek közt két lovat annyira agyon hajszolt, hogy kevéssel azután, hogy elment, elpusztultak, ilyenformán csak hat maradt, amelyek még nincsenek kilenc évesek, jó állapotban vannak és jól lehet, jött két vásárló, hogy kézpénzben fizetnek, mindazonáltal, ha Sig. Horatio óhajtana venni, értük küldhet és én megelégednék, ha az árukat törlesztené olyanformán, hogy ami uraságát megilleti a Collegio részéről, félévenként kezdve a legközelebbi januártól és a hátralevő részt a második félévben, vagy ha neki jobban tetszik, augusztustól. Ezeket akartam ebben a részletkérdésben megírni. És ha Sig. Horatio megteszi nekünk azt a figyelmességet, hogy megfizeti annak felét, amit a bérlőtárs nyert a lovakon, hogy legyen valami, amint fenntarthassuk a Collegio szegény növendékeit, különösen hálás leszek ezért, uraságod szíveskedjék majd nekem választ adni. Az Úr engedje, hogy Uraságod szerencsésen befejezze az esztendőt és adja, hogy jó legyen az új év kezdete.” – (Róma, 1632. dec. 28.)
„A ház megvásárlására vonatkozó kérvényt átadtam Sig. Felice de Totisnak, aki megígérte, hogy tárgyalni fog a Monsignoréval és majd értesít, de mindezideig semmi sem történt. A Gesso-féléről emlékeztettem Sig. Flaviót. – Ha majd a mieink odaérkeznek, remélem, hogy a mons. Püspök, meg lesz elégedve velünk, minthogy így van a dolog, a ház alkalmas, amelyről Atyaságod azt írja, hogy megvásárolja, hogy átalakítsa szemináriummá, befejezheti, elintézheti ezt az ügyet, miközben az ön nagyobb tetszésére, hogy azt átalakítsa megfelelő lakássá, azzal még nem oldja meg, hogy megvalósítsa a vásárlást, a vételt, jól lehet, hogy én mindig készségesen teljesítem minden elgondolását, ugyanúgy gondolkozna a többiek is. – Nem fogok elfeledkezni arról, hogy amikor itt lesz a ideje, hogy akkor indítsam a mieinket abba a városba. Hogy most küldjek a mieink közül kőművest, és ácsot, jelenleg nem tudom megtenni, mivelhogy fr. Gio Battista Rómában dolgozik és Frascatiban, Francesco Bisignanóban dolgozik az épületen. Utána nézünk a Collegio hagyatéki dolgainak. Az Úr áldja mindnyájukat.” – (Róma, 1632. dec. 29.)
„Más alkalommal már értesítettem, hogy megkaptam a pénzküldeményekről a nyugtákat és most mivelhogy január elején kell fizetni nyolcvan scudit (a kamatra) az első félévben a váltóra, ami a házra van betáblázva, harminc scudit a Collegio kerítésére és ég sok más kiadásunk, adósságunk van, adják el a bútorokat is, amelyek ott vannak a házban, amelyek nem szolgálnak semmire sem és semmi remény arra, hogy valaha is használja a Collegio, tegyék pénzzé minél előbb, mivelhogy most az év elején négy újabb növendék jön és semmi másban nem remélhetünk csak amit Riminiből kaphatunk segélyt. – Ami a váltót illeti, iparkodjék megtudni, hogy mennyit ad nekünk a kereskedő, és hogyan lehet a gabonát biztosítani a veszélytől, írni fogok Sig. Ambrosio Policaninak és megköszönöm neki a sok szívességet. Ami pedig Sig. Pavoni ügyét illeti, tegnap elment Sig. Bernardinóhoz és megígérte nekem, hogy szorgalmasan utána néz, amennyire csak lehet, mindent megtesz, várom a feleletet két-három nap múlva, a hagyatéki ügyről a jegyzőkönyvet meg fogom mutatni Spadánank. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1632. dec. 29.)
„Különösnek találom, hogy minden Ministro, vagy bárki más, hogy a házban a visszaélések beszürenkezését, ami hátránnyal vannak a szabályok megtartására, mint például hogy ott a böjti szerdán tojást és sajtot esznek, azért tehát azonnal jegyezze be a könyvbe a szokásos módon ezt a rendelkezést, azzal, ha böjtölnek Norciában Nagyböjtben és Adventben anélkül, hogy teljesítené, anélkül, hogy megszegné, abban a hiszemben vagyok, hogy sikerül szerdán etc.” (1632. dec. 29.)
„Ha valaki azzal az érdeklődéssel menne oda, hogy szeretné megnézni a lovakat, mondja meg neki, hogy megegyezett velem írásom nélkül nem adhatja ki nekik. Én úgy látom, hogy a társbérlővel olyan nagy szerződést kötött, olyan nagy hitelt adott neki, amely azt mutatja, hogy keveset rét az ügyekhez, hogy olyan bőségesen megadta neki a járandóságot, és semmi elszámolást nem kért tőle minderről, amit csépelt a hegyekben és amit fuvarozott a lovakkal az egész idő alatt, míg a lovak nála voltak és nem adta vissza a szerszámokat a Collegiónak, amelyek nem az ő tulajdonai voltak és a jó Isten tudja, hogy hány ló pusztult el másoknál, amelyek a Collegio tulajdonát képezték, mert a jelentés szerint, amelyet azok tettek, akik ismerik őt, minden elhihető róla, úgy kellett volna, hogy Atyaságod tanácsot kért volna mielőtt ilyen bőkezű engedményt tett volna. – Mondja meg nevemben Sig. Giónak, hogy gondja legyen egészségére, hogy segítségére lehessen embertársainak. Örülök annak, hogy mro Giuseppe magával viszi feleségét, nem mint száműzöttet, hanem mint Édesanyát, ha rám hallgatott volna mro Giuseppe, nem történt volna meg vele ez a dolog. Az Úr árassza el mindig önt szent kegyelmével és vele együtt minket is.” – (Róma, 1632. dec. 30.)
„Nagyon sajnálom Marotta és Biaggio esetét, az Úr adja nekik szent kegyelmét, örömmel hallom, hogy a mieink nem nyúlnak hozzá a pénzhez, hanem minden igyekezettel, tökéletességgel szolgálják a szent szegénységet, legyenek rajta, hogy minden igyekezettel segélyezzék a szegényeket, ők pedig minket imáikkal, így fog állandósulni a mi munkánk, elrendeltem, hogy a fratellók egyike szálljon hajóra Anconába, aki igen jó kapus lesz, aki már más alkalommal is gyakorolta ezt a tisztséget, rendelkezésemre, amit adtam, mindezideig nem válaszolt, de biztos vagyok benne, hogy végrehajtja, jelen levelemmel küldök két confrateri okmányt, amit talán a múltban kellett volna, de megfeledkeztem, fr. Paolo di S. Andrea legyen mindenkivel szemben engedelmes, akiket áldjon meg az Úr mindenkoron az ő szent áldásával.” – (Róma, 1633. jan. 1.)
„Az az egészen különös szeretetnyilvánítás, megbecsülés amelyben folytonosan részesülnek a mi ottani atyáink Eminenciád részéről annyi megtapasztalható eredménnyel, nem csak őket kötelezi a hála, akik naponként tapasztalják mindezt, hanem engem is és az egész szeretet, hogy állandón kérjük a legbuzgóbban az isteni jóságot, hogy tartsa meg, őrizze meg Eminenciádat szerencsés, egészséges állapotban, hogy gyarapodjék ennek folytán Isten dicsősége és az eretnek tanításokkal annyi megtévesztett léleknek az üdvössége. Remélem, hogy Eminenciád meg van győződve mindnyájunknak ilyetén jókívánságáról és Iránta való tiszteletről, amiért is befejezem levelemet szerencsés újesztendőt kívánván minden adottságaival, vagyok alázatos tiszteletem kifejezésével.” – (Róma, 1633. jan. 1.)
„Együttérzéssel vagyok szenvedéseiben önnek és kérem a jóságos Urat, hogy engedje önnek azt a kegyelmet, hogy ebből a betegségből olyan érdemeket szerezhessen, amelyek az isteni Felség nagyobb dicsőségére van és lelke javára. Remélem, hogy P. Antonio meg fog állapodni ott és nem is kap elhelyezést, hacsak ő maga nem sürgeti, vagy valami váratlan körülmény nem teszi azt szükségessé, nagyon örülök, hogy vigasztalására lehet önnek, és ha úgy találja, hogy valamiben szolgálatára lehetek, jelezze azt nekem nyugodtan, hiszen jól tudja, hogy mennyivel tartozom szeretetszolgálataiért. Az Úr áldja meg szerencsés élettel és árassza el szent áldásaival, kegyelmeivel.” – (Róma, 1633. jan. 7.)
„Hogy a múlt héten nem lett elküldve a korona, az csak fr. Pietro hanyagságán, feledékenységén múlt, akinek kifejezett parancsa volt annak küldésére. Most küldjük és ha elhalasztották az ünnepséget Vízkereszt utáni vasárnapra, akkor még időben megkapják, ha esetleg nem érkezne meg arra a napra, akkor majd más alkalommal szolgál, azért ház vigyázattal őrizze meg és a korona az ön gondjaira, rendelkezésére lesz bízva, ha valaha majd elkerül arról a helyről, azonfelül küldünk még egy festett ruhadarabot is annak a háznak a számára, mondja meg P. Ludovicónak, hogy levelezze le az árát P. Giacomo asszisztenssel. Az Úr áldása legyen mindig önnel.” – (Róma, 1633. jan. 7.)
„A jelenlegi levéllel együtt kapja a kongregáció levelét, »de bono regimine« a kormányzó számára információért, Atyaságod zárassa el, értesítsen engem, hogy fr. Francisco Maria megérkezett-e oda és hajóra szállt-e Velence felé, értesítsen az építkezésről. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1633. jan. 8.)
„Az érdekelt levelet elküldtük fr. Alessandro szülőfalujába, ha jön a keresztségi bizonylat, azonnal küldjük az elbocsátó levelet és a Brévét, addig is legyen gondja arra, hogy találjon alkalmat az alázatosság gyakorlására, hogy ismerje fel, hogy mennyire méltatlan ilyen nagy állásra, hogy az Úr adja meg neki az ilyen nagy méltósághoz szükséges belső rákészültséget. Úgy gondolom, hogy levelem odaérkeztével, odaérkezik, ott lesz már egy fratello Norciából, akit a portási teendőkkel kell megbízni, mert másra kevésbé lesz alkalmas, nyolc vagy tíz napja már, hogy elindult Norciából, hogy hajóra szálljon Anconába és ha az idő megfelelő lesz, két-három napon belül ott lesz. – Itt egy ügyünk van a Collegio Nazarenóval, szükségesnek találom, hogy ott ajánlja valamelyik Kuriálisnak a figyelmébe, hogy nézzen utána a Zecca bankban Card. Tonti egynémely tételének, hogy egyezik-e az itt mellékelt jegyzékkel? Nehogy a Collegiónak kétszer kelljen fizetni ugyanazt a tételt, azért hát az én nevemben nézzen utána valamelyik kuriálisnál, ha meghallgatná, megértené, adjon neki valami borravalót.... és amint mondom, hogy a Collegio szempontjából fontos, amely a mi gondjainkra van bízva, imádkoztasson a gyermekekkel értünk, hogy az Úr adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy állandóan gyarapodhassunk az ő szent szolgálatában és áldjon meg bennünket mindenkor.” – (Róma, 1633. jan. 8.)
„Ha a Mons. Vescovo di Tivoli, ha a tivoli püspök Poliba érkezik, Atyaságod azonnal siessen hozzá tisztelgő látogatásra és ajánlja fel a ház vendégszeretetét, amennyire ez lehetséges, hasonlóképpen ha jönne, hogy meglátogassa a templomot és a házat mint egyszerű vendég, látogató, fogadják a neki kijáró tisztelettel, de ha arról tenne említést, hogy meg akarja vizitálni a templomot és a házat, azzal az ürüggyel, hogy a szerzetesi családnak VIII. Kelemen bullája értelmében, amit megerősített VIII. Orbán pápa, nincsen tizenkét tagja, vagy bármely más oknál fogva akar vizitációt végezni, ne engedjék meg, kellő módon tiszteletteljesen közöljék vele és ebben az esetben mutassák be neki a S. Congregatio Regul. Ide mellékelt levelét, amely megtiltja a vizitálást, de figyeljenek arra, hogy erről ne tárgyaljanak másokkal, hanem csak a Sig. Ducával és ne használják fel, hacsak a tény erre alkalmat nem szolgálna. Mutassák be a Sig. Ducának a mellékelt levelet, amelyet neki írok, úgy gondolom, hogy ebben a részleges kérdésben segíteni fog, amikor erre szükség lesz, minthogy ezt megígérte Atyaságodnak a nekem adott értesítés szerint. Az Úr áldja mindnyájukat. Amen.” – (Róma, 1633. jan. 10.) – „Nagyon szívesen fogom venni ennek a következményét és önnek jelezni fogom fr. Franciscónak Rómába való gyors megérkezését ebben a pillanatban, amely mindjárt jelzi az esti Ave Mariát.”
„Úgy látom, hogy Atyaságodnak nem kellett volna ellenvetést tenni nekem válaszomat illetőleg, amit írtam, hogy fogadjuk el, vállaljuk el a Szemináriumot az anconai püspök óhajának megfelelően, újra mondom önnek, hogy remélhetőleg, meg fog elégedni velünk, amiért is azon kényelmesség miatt, amit felkínál nekünk a ház közelsége, el lehet halasztani a vételt a mieink megérkezéséig, vagy pedig szerződést kötnek a vásárlásra a jelenben és hogy rendesebb formába hozzák az épületet, én mindig a legkészségesebb leszek arra, hogy mindenben teljesítsem a püspök jogos kívánságait, ugyanezt tegyék a mieink is. Atyaságod most adja meg a választ annak, akit illet, ha bemutatta volna a mi első levelünket, biztos, hogy azt jól meg is értették. – Az én ígéretem az volt, hogy rendtagokat küldök oda, de nem március elejére, hanem a végén, vagyis húsvét után, mert előbb egyszerűen nem tudok, mivelhogy nincs. Ha egyesek a szavakat szavakkal kevernek, az nem az én hibám, aki világosan beszélek. Örömmel vettem Francisco Mariáról adott jelentést, a maga idejében majd felhasználom éppen úgy a másik Francescóról, aki sekrestyés lett Norciában. – Nem időszerű most azon gondolkozni, hogy házat szerezzünk Loretóban, mivelhogy sokkal szükségesebb, hogy jól lássuk el a megnyitottakat, minthogy újakat nyissunk, most azzal semmire sem megyünk, ha tömegesen vagyunk, de nem hasznavehetők az emberek, ki kora miatt, ki pedig csekély tudása miatt, amiből az következik, hogy rendelkezzünk jó növendékekkel, hogy előnyben legyünk, hogy megelőzzük magunkat, semhogy nagy szükségbe verjük magunkat. Nagyon örülök annak, hogy folyik az építkezés, kérem az Urat, hogy ajándékozzon meg bennünket az ő szent kegyelmével és áldásaival, köszöntöm P. Claudiót.” – (Róma, 1633. jan. 12.) – „Sig Felice de Totis feladata, hogy küldje a kérvényt a szomszédos ház megvételét illetőleg, naponként sürgetjük.”
„Nagyon örültem annak a szorgoskodásának, hogy elment a Molini dell' Olióba, hogy aztán így fokról-fokra rendeződnek, egyenesbe jönnek a Collegio ügyei. Hallom, hogy két legényt fogadtak fel a házba, hogy dolgozzanak szőlőbe és más szolgálatokat is tegyenek, vigyázzanak, hogy a költségek ne hiábavalók legyenek, mert a számlák bemutatásában nem vagyunk szorgalmasak, emiatt elmarasztalnak bennünket, én tudnám önöket innét értesíteni, utasítani, de ha nem hajtják végre az észrevételeket, akkor keveset vagy semmit sem használ, egyik alkalommal írok önnek, máskor meg P. Pier Francescónak, aszerint, ahogy sorra kerül, kérvén, hogy legyenek egységesek, mivelhogy ilyen témában vagyunk, jónak látom, hogy emlékeztessem önöket arra, hogy azt tartsák meg minden szorgalommal, hogy van olaj és egyéb bevételei a Collegiónak, gyűjtsék össze a házban, legyen arra gondjuk mindkettőjüknek, hogy egyek legyenek tökéletes szeretetben, hogy el ne veszítsék a szerzetesi életnek érdemeit, ha engedelmességből is tartózkodik a klauzúrán kívül. Kerüljenek minden alkalmat, hogy a Collegio dolgaiból valakinek is ajándékot adjanak, amely felett semmiféle tekintéllyel nem rendelkeznek, bárki is akarná a mieink közül, tartózkodjanak attól a Konstitúciók értelmében, hogy étkezni járjanak másokhoz, vagy a világiak házába vagy szerzetesekhez, hacsak nincsenek úton, akkor élhetnek a felebaráti szeretet figyelmességével. Az már kevésbé tetszik nekem, hogy ajándékokat fogadnak el, aztán ebből származzék az a gondolat, hogy viszonozzák a figyelmességet, mivel nincs hatalmunk erre, hogy rendelkezzenek azzal, ami a mi gondjainkra van bízva, ennélfogva a lopás, az eltulajdonítás a botrány bűnét követik mind a maguk, mind a szerzet szempontjából. És azoknak a kiszolgálását, akik ott laknak, vegyék észre, hogy túl ne lépjék a szerzetesi szerénységet, ne akarják bőségesen fűszerezni, ízesíteni az ételeket olajjal, vajjal, sajttal és hasonlókkal, a mi konstitúciónkkal ellentétben, mivelhogy aztán látják az aratást, a termést és nem látják az eredményt, nyilvánvalóan arra gondolnak, hogy vagy rosszul vigyáztunk dolgainkra, vagy elfecsérelték a mieink. Ahol elég két égő, ott ne használjanak többet... Ha elég két darab fa a tűzre, ott ne használjanak négyet, és így tovább, mondhatnák, hogy mindez kicsiség, semmiség, de egy egész év folyamán ugyancsak jelentős kár lenne. Hasonlóképpen kell rendezni az étkezéseiket is, ahogyan az a mi Szerzetünkben szokásban van. Ezeket olvassuk a dominikánus Szent Rajmundról, aki egy alkalommal a pápai legátussal egy kardinálissal ment Spanyolországba a keresztes háború hirdetésére, sohasem akart változtatni a zárdai étkezési előírásokon, habár gyalogosan járt és nagy fáradságokat viselt el és állandóan prédikált, gyóntatott, hogy így nem kell mentegetőzniük Krisztus ítélőszéke előtt a meg nem tartás miatt, amiként ellenkezőleg pedig dupla lesz a jutalmunk a szabályok megtartása miatt, jól lehet olyan könnyen eshettek volna hibába az alkalom miatt. – A nápolyiak figyelmébe ajánlom a levelet Calviba, és amint írnak, el fogon intézni signori Roverelli ügyében az információt, üzentem, beszéltem Sig. Policanival, még nem találkoztam vele, ha találkozunk majd sürgetem. Gondjuk legyen arra, hogy mihamarabb küldjenek pénzt, mert igen nagy szükség van rá.” – (Róma, 1633. jan. 12.)
„Azt hiszem, hogy levelem megérkeztével ott lesz már fr. Francesco Maria, a francia, remélem, hogy jó szerzetes lesz, és hogy már gyakorlata van abban, hogyan kell jól ellátni a szerzetesi ház portáját, szárazföldi utat akart választani, mert tudja, hogy sokat jelent a titulus, ťpauperes a Matre Dei«, és akkor semmi csekélységet sem kell sajátjának mondani, ha úgy látja Atyaságod, hogy marad is fenn néhány fillér az útra szánt adományokból. Lemlinek (?) utolsó szavai, amelyekben azt írja, hogy minél előbb küldjek alkalmas jó személyeket, mert ťpericulum est in mora«, felesleges aggodalmasság, úgy intézkedtem, hogy Nápolyból jöjjenek ketten vagy hárman, de március előtt nem lehetséges, ha az ügy annyira sürgetős, hogy addig nem lehet várakozni, az annak a jele, hogy az Úr nem akarja, hogy a mi Intézményünk a Serenissima Köztársasában szolgálatot teljesítsen. Legyen úgy, ahogy az Úr szent akarata azt akarja! Emlékeztetem a Collegio Nazarenónak ügyére, hogy tudja meg a Zecca-féle bankban, hogy meg vannak-e azok a tételek, amelyekről írtam, értesítsen engem, mert fontos a Collegio szempontjából. Áldja meg nevemben mind a házbelieket, mindnyájuk számára kérem az Úrtól az alázatosság szent kegyelmét.” – (Róma, 1633. jan. 14.)
„Megkaptam a levelét és a jelentést arról, hogy mennyi lett az olajtermés az idén, s most legyen gondja az adósságokra, amint az helyénvaló, ahogyan megírtam egy másik levelemben, szívesen veszem tudomásul, hogy elrendezte, és hogy úgy gazdálkodjék az olajjal, mint egyebekkel. – Nem szép dolog, hogy olyan könnyen ellentétbe kerülnek egymással, minthogy csak ketten vannak, mindenképpen úgy illik, hogy békességben legyenek és helyénvaló, hogy egyik figyelmeztesse a másikat és hogy jó szívvel fogadja a másik a figyelmeztetést a megjavulásra, és nem elrontani a békességet, ne gondolja, hogy haragból vagy gyűlöletből jön a figyelmeztetés. És ön, aki idősebb szerzetes, inkább kellene jó példával, nem annyira szavakkal hitelt adni az észrevételeknek, és ha néha figyelmezteti önt a neveletlensége miatt és durva beszéde miatt, amely nem szerzetesi kötelessége, hogy figyelmeztesse és önnek pedig törekednie arra, hogy megjavuljon, mivelhogy a világi élet rossz szokásai közt mivel már annyi ideje, hogy távol van a szerzetesi közösségtől, igen könnyen megesik, hogy belekeveredik rossz szokásokba és kevésbé épületes beszédeket folytat, talán néha botránkoztat is, amiért is segítse az egyik a másikat, elviselvén egymás gyarlóságait versenyezvén a türelmességben, az alázatosságban, a szeretetben, remélem, hogy a mi Urunk kegyessége folytán úgy élnek, mint jó és szent szerzetesek. Nem tett azzal nagy rosszat, hogy két zsebkendőt adott a gyalogosan járó fratellónak és valami pénzt kapott P. Franciscótól, mivelhogy szegénynek még hátravolt egy útszakasz. – A gabona ügyet illetőleg már válaszoltan, nem akarok sem veszteséget, sem nyereséget. Gondoljon arra, hogy Tonti érdekeltekkel intézze el az ügyet az ügyvédek tanácsa szerint. Sürgetni fogjuk különösképpen az ügyet Roverelliekkel, nem felejtjük el. – Semmi érdemleges megjegyzés nem készült az albanói szőlőre, de majd a maga idejében lesz rá gondunk, ahogyan majd az alkalom adódik. Egyéb más levelekre már feleltem, amiért is nincs semmi más írnivalóm. Az Úr áldja meg.” – (Róma, 1633. jan. 19.)
„A hozott gabona a Collegióé, amint írja Atyaságod, remélem, hogy nyolc és fél rubbia, mivel most a Collegiónak nincs pénze, nem tudtam fizetni, de remélhetőleg néhány nap múlva lesz, akkor majd rendezem a fizetni valókat, hat giuliót rubbiánként a szállításért. Küldök jó minőségű papírt, azonkívül élelmiszert, perecet, húst, friss vajat. – Ami legényt illeti, úgy tudom, hogy most nincs ruhaanyag a noviciátus számára, arra majd lesz, amikor a beöltözések lesznek, és néhány novícius fogadalmat tesz, de előre nem jó kiadni, ha ön úgy látja, hogy jó lesz kőművesnek, akkor majd beöltöztetjük, de szeretném, ha tudná kezelni a kanalat és nem úgy mint legény szolgálna. A levelet odaadtuk Sig. Don Sebastianónak. Ami pedig Giuseppe mestert illeti, nem tetszik nekem, hogy felesége elment azzal a titulussal, hogy száműzött, ha magával vitte volna, amikor dolgozni ment, akkor mindez nem következett volna be, végeredményben minden alkalmat távol kell tartani, meg kell szüntetni az asszonyokat illetőleg, és ha ő valahol dolgozik és vele legyen felesége is, ha idővel bocsánatot kér, hogy hazamehessen. Az Úr áldja meg mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1633. jan. 19.)
„Sürgetem majd Sig. Felice de Totist, hogy küldje a kérvényt a szomszédos ház megvétele ügyében. Remélem, hogy az Úr segítségével március végén küldhetek majd három-négy atyát, hogy kezdhessenek három osztályt, azaz a grammatikai osztályt, az írási, és ábécés osztályt, és egy olvasási osztályt, ezért aztán érthető, hogy ne növeljék az osztályok számát, míg be nem fejeződik az építkezés, értesítsen engem, hogy a jelzett időre lesz-e lakás az atyák számára néhány közeli házban, valamint az iskolatermek számára, mert az új épületet nem jó mindjárt igénybe venni, majd csak a nyár elmúltával. Szeretném, ha az iskolatermek nem volnának bent a házban vagy a mi rendházunkban, és hogy az épületrészben, amely most készül, a földszinten lenne az ebédlő, a konyha stb. és az iskolatermek legyenek a másik részen. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1633. jan. 19.)
Jan. 22. – Sig. D. Hermanno Hermanni, eléggé kényelmes ember, egyik velencei egyházközség plébánosa, be akart lépni rendünkbe, Kalazanciushoz fordult, jan. 22-én azt válaszolta, hogy nem találja, nem látja jónak, hogy egy olyan nagy városnak a plébániájáról, a lelkek gondozásárból kivonja, hogy a gyermekek nevelésével foglalkozzék, sőt lelkiismereti aggályai lennének, ha őt elvonná abból az állásból, amelyben igen nagy tökéletességre juthatna el. Ugyanabban a levélben jelzi, hogy tisztelgett a S. Palazzóban a padovai püspöknél és tiszteletteljesen felajánlotta, hogy a jó Istentől szerencsés utazást fog számára kérni imájában. Mondta, hogy tartozik neki ezzel, mivel nagy tehetségű prelátusnak ismerte meg őt. – (1633. jan. 22.)
„Ami az iskola számra megvásárolandó szomszédos házak ügyében a kérvényt illeti, az ügy nem a S. Congregatio Conciliót illeti, hanem a Pápához tartozik, aminek ügyében Bréve kiküldése szükséges, könnyebben megy, ha a közösség, a helyi elöljáróság nevében kérik, amiről majd tárgyalok Sig. Felice de Totisszal. – Ami Sig. Giuseppe Cinqueviét illeti, minthogy az ő önzetlen szeretete ez, az imádság útját kell választani, nem hinném, hogy nem tudná megtenni. – Írtam már önnek a Memorialét illetőleg, amit a carcarei fr. Gio Francesco szerkesztett, ami által a S. Onofrio Kardinálisánál, Ginettinél és a Pápánál is a Szerzet jó hírnevét nagyon lerontotta, a Vicegerentére bízták, hogy vizsgálja ki, informálódjék az említett memorandumban foglalt dolgokról. És most ez a szerencsétlen, házról-házra jár, hogy bizonyságot szerezzen rágalmainak a bizonyítására, sőt azt is hallottam, hogy írt az ő rokonainak, ismerőseinek, akik más rendházainkban laknak, jól lehet korlátoztam mozgási szabadságában, hogy nem mehet ki a szobájából, csak a közös elfoglaltságokra, vannak olyan társai, akik titokban mennek őhozzá, amikor csak akarnak. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.” – (Róma, 1633. jan. 26.)
„Úgy látom, hogy ameddig lesznek egyetértésben, addig nem szolgálják az Istent, nem tesznek szolgálatot az Istennek, sem a Collegiónak, egyikük se ragaszkodjék mereven a saját nézetéshez, hanem mint Isten szolgái, amikor az egyikük előterjeszt valami véleményt és meg is okolja, a másiknak nyugodtan kell előtárnia a maga nézetét, és hasonlóképpen meg kell okolnia azt és ezután szenvedélymenetesen oldják meg a kérdést, és fogadják el, amelyik alkalmasabbnak látszik, de ha már azt emlegetik és arra hivatkoznak, hogy az egyik gyakorlatiasabb mint a másik, ezért kell azt cselekedni, amit akar, ha a másik pedig azt emlegeti, hogy ő felszentelt pap, és tekintettel, tisztelettel kell lenni szükségképpen egy áldozópapra, amiben igaza van, és ha nem azt cselekszi, akkor nem is tesz jól semmit sem, egyikük, másikuk is rendelje alá véleményét annak a felfogásnak, amely előnyösebb a Collegio javára, amit maguk között tárgyaljanak meg sok türelemmel és nyugodtsággal, szenvedély nélkül, mert máskülönben nem tesznek bizonyságot Isten félelemről, minden ügyükben dolgukban legyen meg ez az isteni félelem és ne engedjék, hogy valamiképpen is megromoljék sem maguk között, sem a világiakkal szemben, végeredményben nagyon ajánlom a békességet és az egyetértést, az egységet maguk között, ahogyan Krisztus ajánlott apostolainak. – És hogy most kivegyük a munkások kezéből a birtokot és fogadjunk napszámosokat, nem tartom én azt időszerű gondolatnak, mert ha az idők alakulnak és visszatér a régi kereskedés, mint volt annak előtte, azért hát erről nem kell most beszélni, ha az alomszalmát (?) ott nem tudják eladni, szállíttassák Anconába, és ott talán el tudná adni Sig. Cinquevie, vagy Rómába szállíttatnánk, végeredményben azon legyenek, hogy pénzt tudjanak szerezni, amiből csak lehetséges és küldjék minél előbb Rómába, a doboz sajtküldeményeket megkaptam, 12 adtam Sig. Card. Cesarininek, 12 Sig. Card. Bisciának és 6 Sig. Felicének, a maradék a Collegióban lesz felhasználva. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1633. jan. 26.)
„Ha ön tudná, hogy miféle akadályok, nehézségek tartanak elkötve, csodálkozna, és küldtem volna azonnal az ünnepek elmúltával P. Gliceriót, ha nem akadályoztak volna meg ezek a lekötöttségek, mindazonáltal, hogy kedvére tegyek önnek, néhány napra el fogom küldeni és amennyiben szükséges lesz, magam megyek helyettesíteni őt a Collegióba, jelenleg nincs más elgondolásom szerinti közölni valóm. – Engedje meg az Úr a vigasztalódást az ön számára, és házának sorsa alakulását terve szerint és erre a jó szándékra ajánlom fel imádságainkat. Köszöntöm sor Faustát és az egész háza népét.” – (Róma, 1633. jan. 26.)
„Nem láttam Sig. Flaviót, ez a szerencsétlen nem áll el követeléseitől, különböző bizonyítékokkal akarván igazolni, amelyekről azt mondja, hogy a Szerzetnek különböző házaiban vannak és ezek az elöljáró urak engednek, kedvére tesznek és azt mondogatják, hogy sohasem lehetne megtudni a szerzetesi életben előforduló hibákat, hacsak az elégedetlenkedők nem beszélnének, így tehát szükséges, hogy az elöljárók mutassák meg, hogy ez a rágalom nem érheti az egész Szerzetet. Azt írja a társainak, hogy írjanak memorandumot a szerzetesek Szent Kongregációjához és kérjék az egyetemes vizitációt, lássa, hogy milyen buzgó mások büntetésében, hogy mindenki másnál neki nagyobb érdemei vannak. Várakozzunk, hogyan múlnak a dolgok, és gondunk lesz arra, hogy megvédjük a Szerzet becsületét, jó hírnevét. – Ami pedig az építkezést illeti, remélem, hogy Sig. Cinquevie szorgalmazza, de Atyaságod írja meg nekem, hogy miféle somarellókat vettek az építkezés miatt. Az új lakást, amelyet most építenek, rendezze úgy, hogy a felső folyosón legyen legalább hat szoba egyrészről, amiként a második részben is, amely aztán ezzel lesz egyesítve, ugyanannyi, a földszinten legyen az ebédlő, amelynek az ablakai a kert felé nyíljanak, továbbá a konyha és az éléskamra. Köszöntse nevemben Sig. Cinqueviét. Az Úr áldja mindnyájukat mindenkor.” – (Róma, 1633. jan. 29.)
„Ha Saluzzo városának az az óhaja, hogy a kegyes iskolák Szerzetének az atyái szolgálják a nevelést, a Püspök atya legyen abban biztos, hogy én készségesen eleget óhajtok tenni az említett város kérésének, de már előzőleg írt a savoiai herceg követének alapítás érdekében, azért hát most szükséges, hogy először neki tegyünk szolgálatot, amiért is meghagytam a carcarei P. Ministrónak, hogy menjen el Monta vidékére, érdeklődjék a helyről, az épületről és egyéb dolgokról ezen oknál fogva, aztán keresse fel a Püspök urat, akinek felajánlom készséges szolgálatomat, kérvén az Urat, hogy állandóan legyen vele kegyelmével, tiszteletem nyilvánításával vagyok. – (Róma, 1633. jan. 29.)
„Mivelhogy itt jelenleg elég rossz idő van, semmiképpen sem lehet, hogy valaki útra keljen, éppen azért szükséges, hogy várjunk míg az idő megenyhülve alkalmasabb lesz, Isten engedje, hogy az egész február hónap kedvezően alakuljon, hogy márciusban küldhessem az írásmestert, de szeretnék jót küldeni, fr. Agostino, aki Norciában volt, nem hiszem, hogy ilyen, aki írásmódjával tudná vonzani a tanulók sokaságát, majd utána nézek, hátha Firenzéből tudnék egy olyan valakit kiemelni, aki megfelelőbb írásmester lenne, mint az említett fr. Agostino, minden vágyam az, hogy segítségére legyek annak a helynek, amennyire csak telik tőlem, hallottam, hogy Intézményünket abban a városban vagy a Köztársaságban megengedik, de nem ismerik el, helyénvaló lenne, hogy olyan próbának vessék alá Intézményünket, mint Firenzében, először tanakodtak, hogy elismerjék-e, befogadják-e a városba és most, ahogy látták munkánk eredményét, az egész területre engedélyt adtak, az az én óhajom, hogy olyan személyeket és annyira érdeknélkülieket küldjek a köztársaság ízlése szerint, hogy kedvet kapjanak az engedélyezésre, azt akarván, ha valaki tiszteletből végrendeletében örökségrészt akarna hagyni Intézményünknek, annak adminisztrálója kezelője az Em. Sig. Pátriárka legyen, más helyeken pedig a püspök, és abból örökségrészesedésből a mi Szerzetünk nem igényelhet más, mint az élelmet és a ruházatot, a maradékot fordítsák más jótékonysági cselekedetekre, hogy tudja meg mindenki, hogy mi semmi mást nem követelünk, akarunk, hanem csak az ifjúság javát, ezt a határozatot, úgy gondolom, hogy megerősítettem apostoli Brévével, és én úgy gondolom, hogy a legnagyobb ostobaság, bolondság lenne, hogyha fáradozván, mint ahogyan dolgozunk, az emberektől ennyi viszontszolgálatot követelnénk és azonfelül, hogy mi végezzük ezt a szolgálatot, úgy gondolom, hogy nagy igazságtalanságot követnék el az isteni Gondviseléssel szemben, aki gondoskodik az ég madarainak számára szükséges dolgokról, ha nekünk nem volna akkora hitünk az ő gondviselésében, annyi éven át megtapasztaltuk a gondoskodást, amit gyakorol velünk az Úr, aki legyen áldott mindörökre!
