Örömmel tölti el Kalazanciust, Hogy az iskolai és a házi ügyek rendben vannak. – Figyelmezteti P Tencanit, hogy mindenkivel udvarias és szívélyes legyen. P. Tencani nem volt barátkozó természetű, a norciai körülmények is egy kisé elkeserítették, ami nem vált javára, előnyére. Okosan és higgadtan figyelmezteti, hogy változtasson magatartásán, ami csak előnyére lesz. És végül egy gyakorlati szép mondással fejezi be levelét.
„Örömmel veszem tudomásul, hogy az iskolai dolgok jól mennek és a házban is minden rendben van, a házi fegyelmet illetőleg részletes jelentést kérek, hogy példaadóan viselkedik-e mindenki, hogy kellő időben megtehessem az észrevételeket, figyelmeztetéseket. A közelmúltban panaszkodott egyik másik világi, hogy Atyaságod nem túl nagy szívélyességgel volt hozzájuk, úgy látszott, hogy nem jól érezte magát és erre azok elmentek. Vigyázzon magára ebben a dologban, javuljon meg, legyen szíves a világiakhoz és a lehető legudvariasabb mindenkihez. Végeredményben nem tehetünk mást, mint hajózzunk a szél irányába, ha egyszer már megtelepedtünk abban a városban. Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen. – Róma, 1622. jan. 12”
Szent Kalazancius Atyánknak az az óhaja, hogy a nyilvános ünnepségek megrendezését beszéljék meg a közösségben, hogy annak sikerén mindnyájan közreműködhessenek.
„Az volna a kívánságom, hogy közösen beszéljék meg, ha olyasvalamivel foglalkoznak, ami nyilvános előadásra kerül, ez az eljárás mindenesetre nagy alázatosságot kíván meg, de elvitathatatlanul sokkal nagyobb hasznára van mind az illetőnek, mind az embereknek.” – 1622. jan. 19.
A címzett Szerzetünkbe 1621-ben beöltözött Giuseppe Fedele novíciusnak az édesatyja, aki a Róma-környéki kis városkának, Marinónak volt a kormányzója. – Szent Kalazancius levelének első sorában megemlíti, hogy ötös szentéavatás volt (1622. márc. 12-én), köztük volt Loyolai Szent Ignác is, hiányos adatok miatt nem tudtam – pillanatnyilag megállapítani, hogy a másik négy szentéavatott ki volt? – Az ünnepségre érkezett Ventura mindenkor szívesen látott vendég a házban. Az nem világlik ki a levélből, hogy Sig. Antonio Fedele-nek milyen elintézendő ügyei voltak Rómában. – Kalazancius személyesen szeretné azt a sezzei ifjút, aki szeretne beöltözni a Szerzetbe. – Sok a jelentkező a felvételre, de óvatos akar lenni. – Fiát Giuseppét, novíciustársaival együtt – a húsvéti ünnepek eltelte után – tanulásra fogja, hogy jól felkészüljenek a tanításra.
„Krisztusban igen tisztelt és mindenkor becsülendő Antonio Fedele úrnak – Marino. – Krisztusban igen tisztelt nagyságos uram! – Ventura (közelebbről nincs meghatározva, hogy ki ez), ide érkezett, hogy lássa az ötös szentéavatási ünnepséget, mindvégig a házunkban lakott, ezután is, valahányszor csak jön Rómába, mindig szívesen szolgálatára leszünk mindabban, amire szüksége van. Többször is küldtem Lorenzo Albertini házába, de egyszer sem találta otthon, néhány nappal ezelőtt az édesanyja azt mondta nekem, hogy elintézte Uraságod ügyét, de ahogyan Uraságod leveléből látom, nem lehet ez igaz. Hamarosan kiderül majd a dolog, mert ő azt mondotta, hogy magára vállalja az ügy elintézését, és így majd meglátjuk, hogy mi lesz a dolog vége?
Uraságod később nem ír arról a sezzei ifjúról, aki Giuseppének rokona, aki azt mondotta, hogy szeretne szerzetes lenni, írtam neki, szeretném megismerni, látni, hogy nincs-e kedve más szerzetbe lépni, annak csak örülnék, mivelhogy a mi Szerzetünkben azokat bocsátjuk az Úr szolgálatára, aki már érettebb ifjú és megkezdte tanulmányait, lehetséges, hogy lesz alkalmunk találkozni vele a nagyhéten vagy a húsvéti ünnepeken, amikor olyan sokan jönnek Rómába búcsúk elnyeréséért, vagy hogy lássák a szertartásokat. – Itt is sokan vannak, akik kérik a Szerzetbe való beöltöztetést, de egy kisé óvatosabban akarok eljárni ebben a dologban, mint a múltban. – Úgy határoztam, hogy a húsvéti ünnepek elmúltával Giuseppét öt – hat novíciustársával együtt a stúdiumok végzésére rendelem, hogy minél felkészültebbek legyenek a mások tanítására és remélem, hogy igen jó eredménye lesz ennek. – Az Úr adja mindnyájunknak az Ő szent kegyelmét, hogy egyre jobban, odaadóbban szolgálhassuk őt mindenkor. – Róma, 1622. márc. 13. – Nagyságos uramnak az Úrban mindenkor készséges szolgája, Giuseppe della Madre di Dio.”
A címzett a hírneves tudós portugál Andrea Baiano, Szent Kalazancius barátja, aki Rómában, a San Pantaleoban kapott otthont, ahol 1639. jan. 2-án halt meg 74 éves korában. Kiváló latinista volt, Róma különböző egyházi Intézeteiben tanított és végül nálunk, a San Pantaleoban. – Lancelotti kardinális 6000 scudit hagyott végrendeletében a piaristák javára. Ezt a nagylelkű adományt Szent Kalazancius emléktábla felállításával akarja megörökíteni. Az emlékszöveg megírására kéri fel ebben a levélben. – Maga a szöveg ez volt: „D.O.M. Horatio S.R.F. Cardinali Lancelotto ob sex mille nummos argenteos testamento mandatos et in huius domus expensos Congregatio Paulina Matris Dei primo suo benefactori meritissimo quod grati animi testimonium et posteris exemplo foret Monumentum hoc posuit. Obiit die IX. Decembris MDCXX.”
„Egy nagy dologra szeretném megkérni Uraságodat, a dolog t. i. úgy áll, hogy a b.e. Sig. Card. Lancelotti hatezer scudit hagyományozott végrendeletében nekünk, most, hogy hálánkat kifejezésre juttassuk az ilyen nagy jótéteményért és hogy utódaink is hálásan emlékezzenek meg róla imáikban, szeretnék egy emlék márványtáblát felállíttatni, amelybe bele lenne vésve néhány szóval mindez, amit Uraságod jobban ki tud fejezni mint én. – Az Úr részeltesse uraságodat minden igaz jóban. – Rendházunkból, 1622. máj. 18.”
Szegény diákok ajánlása, – A gyógyuló betegek, – Helyettesítések-
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Castiglio piarista atyának – Róma.
– Megkaptam levelét, látom, hogy mi mindenről ír, a fianoi hercegasszony kérelme, amelyről Atyaságod ír, nem más, mint egy szegény diáknak az ajánlása a Collegio Nazarenoba, de ebben az ügyben – a jelenlegi helyzetben – alig tehetek valamit, majd hétfőn meglátjuk, hogy mit lehetne tenni az Úr segítségével. – Remélem, hogy P. Gasparo hamarosan felgyógyul, nagyon örülök annak, hogy P. Lorenzo jobban van, valamint, P. Angelo is, mivel a vasárnapi misézés szempontjából szükséges, hogy P. Gio. Domenico itt maradjon, most röviden csak annyit írok, remélem, hogy szombaton és hétfőn helyettesítésekkel el tudják látni az iskolát. – Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen. – Moricone, 1622. máj. 26.”
A szentéletű P. Lorenzo Santilli, narnii házfőnöknek a halála. – Papi konferenciák az ifjúság gyóntatásával kapcsolatban.
Szent Kalazancius ajánlja a könyvbeszerzéseket. – Személyi dolgok.
„Szent Tekláról nevezett, Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio Battista atyának, az Isten Anyjáról nevezett szegény piarista szerzetesnek – Norcia.
Abban a levélben, amely Sig. Laertio számára érkezett, Atyaságod néhány sort számomra is írt, Sig. Laertionak majd más alkalommal válaszolok. – Nagyon örülnék annak, ha valami pénzösszeget könyvek beszerzésére is tudnának fordítani, hogy segítségére lehessünk másoknak is.
Két alkalommal is írtam P. Pellegrinonak, hogy küldje ide fr. Francescot, mert szeretném, ha P. Paoloval együtt elmenne Lombardiába, és még mindezideig nem kaptam választ, az említett Atya pedig készen van már az indulásra.
Az Úr magához szólította P. Lorenzot e hó elsején, aki nagy buzgósággal készült az elköltözésre, az a ház most gyóntató nélkül maradt, a Szerzet pedig elvesztette egyik legbuzgóbb áldozópapját, végezzék el érte ott is a szokásos suffragiumokat, amivel tartoznak az elhunyt Atya emlékének. – Mondja meg P. Pellegrinonak, hogy neki most nem írok, a legnagyobb szorgalommal igyekezzék tanulmányozni azokat a »casus moralis«-okat, amelyek a gyóntatással, főként az ifjúság gyóntatásával kapcsolatban fordulhatnak elő, mindezekről néha a közösségben tartsanak együttesen megbeszéléseket, konferenciákat. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. jún. 3.”
P. Talentinek Szent Kalazanciusról írt életrajzában, a Függelékben olvashatjuk a következőket a címzettről, a jó Macari fratellóról: Liguriának Albenga nevű kis városában született 1558-ban, példás keresztény életben eltöltött 36. életévében a törökök rabságába esett, ahol nemcsak hűséges keresztény maradt mindvégig, hanem fogadalmat tett, hogyha megszabadul fogságából, akkor az Úr szolgálatára szenteli életét. 22 évet töltött el a rabságban, kiszabadulása után Rómába ment, ahol megismerkedett Kalazancius Szent Atyánknak akkor megalakult Szerzetével. Állhatatos kérésére a Szent rendalapító felvette az 59-éves férfiút és 1617. júl. 23-án személyesen öltöztette be Ven. Glicerio Landriani beöltöztetése után néhány hétre. A fogadalmak letétele után olyan kiváló szerzetes lett magának a Szent Rendalapítónak a vezetése alatt az imádságban buzgó, alázatos, egyszerű lelkületű jó Macari fratello, hogy az 1643-ban bekövetkezett halála után, maga Szent Kalazancius atya tesz bizonyságot róla az 1644. nov. 26-án és a dec. 10-én kelt leveleiben (a 4238. és a 4242. levelekben), amikor igen kedvelt szerzetesfia, P. Francesco Atya, a firenzei házfőnök azt kérte tőle, hogy néhány sorban emlékezzék meg azokról, sorolja fel azokat, akik szentség hírében haltak meg. Ezek között van fr. Giov. Macari fratellónk is. (Lásd az idézett leveleket!). – Imádságos életének igen jellegzetes vonása volt, hogy legszívesebben a mi Urunk, Jézus Krisztusnak a kínszenvedésén elmélkedett. Olyan lángoló szeretettel élte át Krisztus kínszenvedésének a történetét, hogy a jó fratelló, aki mint szakács működött egész életében a Szerzetben, nem egyszer hangosan felkiáltott: „...A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének az emléke legyen mindig a mi szívünkben.” – Amiatt a lángoló szenvedésszeretet miatt a jó fratellót csak fr. Giovanni della Passione néven emlegették, (Krisztus kínszenvedéséről nevezett Jánosnak), noha a hivatalos szerzetesi neve ez volt: fr. Giovanni di S. Carlo. Egy alkalommal, amikor az étkezést befejezték a szerzetesi közösségben, hirtelen jött elhatározásával fr. Macari odatérdelt az ebédlő közepére és karjait kitárva mondotta a következőket: „Ricordiamoci Padri e Fratelli d imitare la passione del nostrro Signor Gesu Cristo, perché questa é la vera strada di andare in paradiso.” A mondottak olyan nagy hatással voltak Kalazancius Atyánkra, hogy elrendelte annak elmondását minden ebéd és vacsora után. – Fr. Macari 1631-ben súlyosan megbetegedett, de az írások szerint Szent Kalazancius azt mondta neki, hogy még 12 évet élni fog. És amikor 80 éves korában újra beteg lett, azt mondta a körülállóknak, hogy még nem fog meghalni, mert hátravan még 5 év. Mint egy jövendölésben, úgy bízott Szent Kalazancius elhangzott szavaiban. 1643. szeptemberében azt írja Poliból a római atyáknak, hogy imádkozzanak érte, mert elközelgett a határidő. És ugyanannak a hónapnak a végén, szept. 29-én a szentek szép halálával elhunyt az Úrban, erényekben és érdemekben gazdag élet után 85 éves korában. – Az itt sorra kerülő levélen kívül még egy levélről tud az Epistolario, amelyet Szent Kalazancius írt fr. Macarinak. – Az itt közölt levél gyönyörű intelem, egy szentnek a szívéből sugárzó szociális szeretet. – A legelső sorokban két értékes, buzgó életű rendtársnak az elhalálozásáról emlékszik meg Szent Kalazancius.
„Krisztusban igen kedves fiamnak, a Szent Károlyról nevezett fr. Giovanni testvérnek, az Isten Anyjáról nevezett moriconei szegény piaristának. – Legyen áldott az Úr, akinek úgy tetszett, hogy a moriconei piaristák közül P. Thomasot hívta haza az égi hazába, Norciában pedig a szentség hírében elhunyt fr. Domenicot, aki a szent életnek annyi jelét adta. – Most pedig az a kérésem, hogy ön vegye át a ház dolgainak a kezelését, gondozását, de még nagyobb gondja legyen a rendtársak egészségére, ennélfogva, főként ezekben a nyári hónapokban – júl. 3.-án írja Szent Kalazancius Atyánk ezt a levelet! – rendes, jó bor álljon rendelkezésükre a házban, azokkal szemben, akik a közösség érdekében járnak-kelnek, fáradoznak más szabály érvényesüljön, nem egyforma elbírálás alá esnek azokkal, akik így nem fáradoznak. – (Talán a guestálásban fáradozó fratellókra gondolt itt Szent Kalazancius, mert a későbbi leveleiből is kitűnik, hogy ezekkel szemben mindig elnézőbb tudott lenni, kész volt – például – a rendi böjtök szigorúságát velük szemben.) – És végül is mindenkivel szemben igen nagy szeretettel legyen, figyelmességgel, míg ezek a nagy melegek tartanak, de azért pazarlás ne legyen. – Hamarosan ott lesz P. Gio Pietro, aki majd gondjaiba veszi a házat és akkor majd nem lesz annyi elfoglaltsága, nem kell majd annyit fáradoznia. – Imádkozzék mindnyájunkért. – Róma, 1622. júl. 3.”
A címzett a savoiai Maurizio kardinális, akinek bíborosi temploma a római S. Eustachio templom volt, (amelynek – mint társasakáptalani amelytől függött a mi San Pantaleo templomunk is. – Most a levélben Szent Kalazancius arra kéri Maurizio di Savoia kardinálist, hasson oda, hogy a Szent Euszták- társaskáptalan engedje át a piaristáknak a San Pantaleo templomot, amelyben 1614-óta, V. Pál engedélye alapján, a piaristák az iskolás gyermekek számára istentiszteleteket tartottak, de egyúttal plébániatemplom is volt. A kardinális közbenjárása eredményes volt, mert nemsokára utána megjelent XV. Gergely pápának a „Regimini universalis Eclesiae...” kezdetű bullája, amely teljesen a piaristák számára engedi át a templomot, a plébánia pedig átköltözött a S. Eustachioba. – Szent Kalazancius kérte a kardinális testvérét, a savoiai Izabellát is, hogy támogassa kérését testvérénél. A felkért közbenjáró, Izabella di Savoia, levélben terjeszti elő a kérelmet. Ennek a komolyan szép levélnek a fordítását is közöljük a kalazanciusi levél után, valamint a kardinálisnak a S. Eustachio kanonokjaihoz irtat is.
„Fenséges és igen tisztelt Uramnak, a savoiai Maurizio kardinálisnak – Torino. – Fenséges és igen tisztelt Uram! – Az a törekvés, hogy a szerzetesekben megkívánt tökéletességben minél nagyobb fokra eljussunk, kiegészült azzal a vággyal, amire a ránk bízott szegény gyermekeknek előrehaladása iránti odaadó szeretet, buzgóság késztet bennünket, hogy ne csak tanítsuk és oktassuk őket az ismeretekre, hanem rávezessük őket az igaz istentisztelet megismerésére is. Ez a vágy, ez a törekvés arra sürget bennünket, hogy szüntelenül keressük azokat az eszközöket, módozatokat, amelyek elősegítik, megkönnyítik ennek a kegyes Intézménynek a munkáját. Nagy akadály hogy mindezideig nincs saját templomunk, vagy nyilvános kápolnánk, ahol minden mástól függetlenül, nyugodtan, szabadon, tetszés szerinti időben lehetne az említett gyermekekkel végezni az istentiszteletet, részesíteni őket a keresztény tanítás igazságaiban és mindabban, amit egy igazi keresztény katolikus embernek tudnia kell. – Ennélfogva Fenséges Urunknak irányunkban, hűségesen tisztelő szolgái iránt megnyilvánuló kegyeletes lelkülete felbátorít bennünket arra, hogy azzal a legnagyobb tisztelettel kérjük, amely megilleti, hogy akár az S. Eustachio templom káptalanjához – amely Fenségednek tituláris temploma – akár máshoz, akit illet, intézett levelében, hogy mi, akik San Pantaleonak, az említett Káptalan filiális templomának szomszédságában lakván, annak gondozását átvehessük, hasson oda, hogy nekünk ebben minden segítséget és pártfogást megadni, nyújtani kegyeskedjék, hogy a kanonok is, minden előítélettől mentesen felismerjék, hogy ezzel nagy szolgálatot tesznek a közérdeknek, a közjónak. – Addig is, míg kegyességének, szokott jóindulatának jeleit várjuk, imádkozunk, elvégezzük a szokott imádságokat Fenségednek a felmarasztalásáért, akinek szent bíborát minden tisztelettel csókolom. – Róma, 1622. Júl. 4. – Fenséges Uramnak legalázatosabb és legtisztelőbb szolgája, az Isten anyjától nevezett József.”
Isabella di Savoia levele a piaristák ügyében, kérelmüknek a támogatására testvéréhez, Maurizio di Savoia kardinálishoz:
„Fenséges Uram, mindenkor nagyra becsült Testvérem! – A Kegyes Iskolák Atyái, akiknek Intézményét jóváhagyta és rendé emelte Őszensége, a mi Urunk nagy elismeréssel, amint ezt Fenséged is jól tudhatja, kötelezi Őket a teljes szegénység, az evangéliumi tökéletesség és mindnyájan azon vannak, arra törekszenek, hogy a zsenge gyermeki lelkekbe beleneveljék az igaz hitet és a vallásosságot. Noha már igen sok helyre meghívták őket, sok helyen alapítottak számukra házat és iskolát, és még Rómában mindezidáig nincs saját templomuk, ahol végezhetnék az istentiszteleteket. Most bizakodva az én közbenjárásomban, azzal a kéréssel fordulnak hozzám, kérjem meg Fenségedet, eszközölje ki számukra a kegyet, hogy a San Pantaleo templom – amely az Ön tituláris templomának, a S. Eustachionak a filiálisa – engedtessék át nekik, és nyomatékosan írja meg a Vikáriusának, vagy a Társaskáptalan kanonokoknak, hogy a Káptalannak minden különösebb megterhelése nélkül teljesítsék a nevezett Atyák kérését, akiknek egyetlen feladatuk, hogy hűségesen szolgálják az Istent. Ez az eljárás méltó Fenséged kegyességéhez és nagylelkűségéhez, mert ezáltal mint a Szerzetnek társalapítója fog szerepelni, amely olyan nagy eredményekkel kecsegtet minket, velem szemben pedig a lehető legnagyobb szívességet fogja ezen tette által gyakorolni, amit csak várhatok Öntől a jelenben, mivel hogy szívvel- lélekkel azon vagyok, hogy ezek a jó Atyák általam részesüljenek ebben a nagy örömben, megvigasztalódásban. – Nem akarok semmi mást levelembe foglalni, várom kérésemet illetőleg Fenségednek részéről a jóakaratú szeretetnek a megnyilatkozását. Végül is kegyeibe ajánlom magam, – Modena, 1622. Júl. 27. – Fenségednek szerető testvére és szolgálója, Izabella.”
Maurizio di Savoia kardinális levele a S. Eustachio kanonokjaihoz:
„A S. Eustachio Kanonokjainak – Róma. – Nagyontisztelendő kedveseim! – A mellékelten megküldött levélből olvashatják, hogy mi a kérelme a Kegyes Iskolák Generális Atyjának, amit én kész örömest támogatok, teljes megértéssel fogadtam, amiért is úgy rendelkezem, hogy támogassák Őt, és legyenek mindenben az Ő megnyugtatására, ami csak lehetséges és hogy a kívánt eredmény meglegyen, az ügy iránti jóakaratú szeretettel fogom ajánlani és kérem a mi Urunkat, (a pápát), hogy teljes megelégedésre legyen a döntés. – Torino, 1622. Aug. 5. – Szíves szolgálatukra – II Card. Di Savoia.”
„Arról értesültünk, hogy fr. Giulo Atya beteg, szeretnénk tudni, hogy javult-e az állapota, vagy nem? Arra kérem, hogy nevezett fr. Giulo vigasztalására minél előbb írna nekünk a beteg állapotát illetőleg, és írjon mindenről az ottani dolgokról, amiről csak érdemes beszámolni, hogy jól vannak-e mindnyájan és mennyire vannak a questálással? – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. Júl. 12.”
Szokatlanul hosszú levél, változatos tartalommal az első sorától az utolsóig. Vázlatszerűen így lehetne bemutatni a levelet: az építkezés, – a guestálás, – fr. Giulo indisponáltsága, – leltár, – prédikációs könyv, – beszerzések, edények, szövetek, élelmiszerkészlet, – az ebédlő igen szellős, – egy készülő látogatás, – ágyfüggönyök, ablakrácsok, – az el nem fogadható hagyaték, – jogi helyzet, kérdésben eligazítás.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietronak – Moricone. – Remélem, hogyha az építkezésekben előrehaladnak, egy olyan épületünk lesz, amely nagyon is megfelel a mi Intézményünknek. – Ajánlom, hogy szorgalmasok legyenek a questálásban, és ha szükségesnek látszik, hogy fr. Onofrio hat-nyolc napig is úton legyen, akkor Atyaságod is elvégezheti az iskolai munkát azzal a néhány tanulóval, mert van ugye egy novíciusunk Carcareből, közepes termetű, de harmadnapos hideglelésben szenved, reméljük, hogy hamarosan felépül. Nekem az a nézetem, hogy fr. Giuloban a búskomorság okozza a hazavágyódást, ha engedjük neki, azt hiszem, hogy akkor végleg elveszítjük, mert sohasem tanulja meg úgy igazán a szerzetesi élet útját, ahogyan kellene.”
„Láttam, átnéztem a leltárjegyzéket, amelyet megküldött nekem, gondja legyen arra, hogy az összes dolgokat megőrizze jó állapotban és gyarapítsa – a lehetőséghez képest – a felszerelést, akár, ami a templomban az Úr szolgálatára van, akár a testvérek használatára. – Az a könyv pedig, amelyől önnek írtam, egy dominikánus atya állította össze, szól az év minden vasárnapjáról, nagy fóliakötetben jelent meg, bőrkötésben, már eléggé használt, küldje azt a legelső alkalommal.
Küldök a ház számára tányérakat, poharakat, lapos tányérkákat, sótartókat, késeket, villákat és egy rézből készült fazékot, amit majd javíttassak meg, ennek használatával sok cserépedényt megtakarítanak... Vásároltam nadrágnak való szövetet, olcsóbb minőségűt ugyan, mert nem szövőgépen készült szövetről van szó, de tartósabb, két vagy három nap múlva majd befestetem és úgy fogom majd elküldeni, az öt nadrágért fizettem tizenhat és fél giuliot, ha más anyagot vásároltunk volna, páronként fizettünk volna nyolc és fél giuliot, a megmaradt pénzen majd vásárlunk darát, rizst, vagy lisztet, amire inkább volna szükség. – Ami pedig az ebédlőt illeti, szerintem, nagyon nyílt helyen van, télen aligha tudnak majd benne tartózkodni. Ha az Isten megtart egészségben, akkor remélem, hogy októberben meg tudom látogatni önöket, amikor majd otthon lesz, ott tartózkodik a herceg úr, akkor majd mindent a legjobban elrendezhetünk, mindenkinek a legnagyobb megelégedésére, ahogyan Ön jónak látja.
Addig is rendezze el úgy az ágyakat – valami függönnyel eltakarva – hogy ne legyenek láthatók, a szeptemberi Boldogasszony-vásáron beszerezheti a megfelelő szövetet, vagy pedig valamelyik heti- piacon. – nagyon örülök, annak hogy – ahol szükségesnek látszott – oda lakatot helyeztetett. Isten szerelmére gondja legyen arra, hogy a silenciumot megtartsák a házban, és hogy a testvérek hiányt ne szenvedjenek a szükséges dolgokban, különösképpen azok, akik questálnak, akikre mindig nagy figyelemmel legyen. Fr. Bartolomeo számára egy jó reverendát küldtünk.”
„Annak az illetőnek pedig, aki ezer scudit akar ránk hagyományozni, évi igen nagy számú misekötelezettséggel, mondja meg, hogy köszönjük jóindulatot, de annyi misét nem tudunk vállalni, de – ha mint jótevő akarja számunkra adományozni azt az összeget – akkor bejegyzi nevét a rendi jótevők névsorába és mint jótevő, részesül mindazon misék kegyelmeiben, amelyeket az egész Szerzetben végeznek a jótevőkért, és a jócselekedeteket kísérő áldásokban, amelyeket bárhol a Szerzetben, de főként abban a Provinciában végeznek, amely az alamizsnában részesült. Ha az illető így nem hajlandó elfogadni az ajánlatunkat, akkor hagyjuk az egész dolgot.
Ami pedig az excommunicatio körüli dolgokat illeti, ha már közölték az összes excommunicatiokat, én úgy látom jónak, hogy Atyaságod adjon át egy példányt a Városplébánosnak, hogy a testvéri megintést (correctio fraterna), elsősorban ő eszközölhesse, és rávehesse a restitutio végrehajtására, nem várva meg az igazságszolgáltatás intézkedését, ha így nem akarnak eljárni, akkor bízzák rá a félre a dolgot, és az illető alkalmazkodjék az igazságszolgáltatás határozataihoz. Minthogy azonban ez az ügy eddig titokban volt, próbálja meg, hátha sikerül az ügyet úgy elintézni közmegelégedésre, hogy ne keljen átadni a törvényszéknek, és Atyaságod a Városplébánossal együtt járjanak el nagy igyekezettel ebben az ügyben. – Ne felejtse el, hogy a római számla kiegyenlítésére négy scudit kell fizetni. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. júl. 13.”
Anyagi dolgok, beszerzések, – az előző levélben említett prédikációs könyvet újra sürgeti Szent Kalazancius, – nem különben fr. Giuliót, akiről szó volt az előzőkben, mindent elkövet, hogy jó szerzetest neveljen belőle.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro Atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei szegények. – A nadrágnak való anyagok festése csak jövő szerdán kerül sorra, és ha készen leszünk vele, azonnal küldeni fogjuk, most rizst küldök és hét font darát, négy ecsetet, egy zsebkést, Bartalomeot megbíztam, hogy vásároljon egy mosogató edényt és néhány lábast. Azt a könyvet, amelyről írtam, csak meg kell találni valahol, akkor elfelejtettem magammal hozni, amikor ott voltam, nagyon megfelel az én egyéniségemnek. – Ami pedig fr. Giulot illeti, én úgy veszem észre, hogy igen kevés benne a lelkiség és aki úgy viselkedik mint egy gyermek aki haza akar menni, de ezt nem engedhetjük meg neki, mert akkor végleg elveszítjük őt, nagyon sajnálom, nagy részvéttel vagyok iránta, egynémely dolgot elnézek neki ms. Paolo úrra való tekintettel, mindenképpen akarom az ő javát, amely annak a megtanulásában áll, hogy nekünk Istennek kell szolgálnunk és tudjon igazi, lélekszerinti jó szerzetes lenni. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. júl. 18.”
„Mondja meg fr. Onofrionak és fr. Angelonak, hogy majd más alkalommal válaszolok nekik.”
A levélhez írt jegyzetben azt olvassuk, hogy fr. Giulio (Preterari) Moriconeban született, később kiváló mester lett belőle, akihez Szent Kalazancius több levelet is írt, amelyek a lelkiélet remekművei. – Sem a nyolc kötet tartalomjegyzéke, sem az összesítő index, a IX. kötetben, nem említi sehol sem fr. Giulo Preterari nevét, mint aki leveleket kapott volna Szent Kalazanciustól. Kifelejtődtek volna? Ha voltak levelek, nyomtalanul nem tűnhettek el...
Hosszabb lélegzetű levél, néhány igen szép, értékes, megszívlelendő részletet tartalmaz, amint majd látni fogjuk a szövegben. – Az első fejezetben arra ad Szent Kalazancius oktatást P. Cananeanak, hogyan kérje a cenzúrák alól való feloldozásra a meghatalmazást. – A questálás eredményét tudomásul veszi, ha kell, segítségükre lesz. – A termek jól szellőzöttek legyenek. – Megcáfolja azokat, akik P. Thomasot el akarták marasztalni. – Az étlap, kikkel szemben lehet enyhébben venni az étkezési szabályokat? – Csak az evéssel törödő szerzetesek. – A vásári beszerzések. – A szerzetesi élet velejárói, kötelességeinek pontos vállalása.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának – Moricone. – Kérvényt adtam be Mons. Guccininek, aki nem akarta engedni a feloldozást, ha az illetők nem Moriconebeliek, azt mondotta, hogy ha általános engedélyt akar szerezni, akkor kérje számára a püspök azt, más falvak, helységek számára kérendő engedély formulája a következő lehet: ebből a faluból való N. és N. és N., a másikból való N. és N., a harmadikból való N., az N-ek helyére – A név helyett mindenütt az N. írandó, és az egészet egy kérvénybe kell belefoglalni – a nevezett bulla értelmében censurába estek, szegények, kérik, hogy P. N. kapja meg a feloldozásra a felhatalmazást.”
„Ami pedig a questálást illeti, nagyon örülök annak, hogy jó eredménnyel fejeződött be, van, amiből előállíthatják a napi étkezésekhez szükségeseket, ha lehetséges, akkor majd szállíttatunk ide két rubbia búzát, és egy rubbia árpát, (egy rubbia három hektoliter mennyiségileg), és ha majd szükségük lesz pénzre, akkor majd megfizetjük ezeket a dolgokat. – Amennyiben kellemetlen illat terjeng a termekben, gondoskodjanak a gondnak orvoslásáról úgy, hogy jól elzárják a helyet. – Ami pedig azt a szóbeszédet illeti, hogy P. Thomaso bővebben költött a testvérekre, ne higgyen abból semmit sem, egyedül a jó Isten tudja, hogyan étkeztek akkor, az azonban igaz lehet, hogy a dolgokat arra bízta, aki a legkevesebbet törődött azokkal, és legkevésbé volt rendtartó. – Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy az ebédnél ne hiányozzék a bor és a kenyér, amint gondolom, hogy nem is hiányzik, mert itt nálunk is így van. Legyen, a nap jellegének megfelelő minesztra (az olasz étkezés első fogása: vízben főtt makaróni, vagy más tészta, vagy rizs), azután a főétel, a főfogás, ami állhat abból, ami ott a legjobban beszerezhető (húsételek), a legszükségesebb dolgokból egyik-másik itt is beszerezhető, gyümölcsöt, amikor csak tudnak, mindig adjanak, de azokkal szemben akik úton vannak, vagy nehéz munkát végeznek, bőségesebb adag is adható. Vannak itt közöttünk itt néhányan, akik valaha a világi életükben, csak Isten tudja hogy milyen körülmények között éltek, most pedig egész nap csak enni szeretnének, mert nincs dolguk a lelki dolgokra, nem tudnak még imádkozni sem, de mint élvezetvágyó emberek, csak azt keresik, ami az érzékeknek kedves, de Isten segítségével majd megtaláljuk ennek az orvosságát is. Ami pedig a váltási ruhát illeti, ha már eddig várakoztak, akkor bizonyára tudnak még egy kicsit várakozni a szeptemberi Boldogasszonyig, amikor majd vásárolhatnak a farfai vásáron mind Róma, mind az ottaniak számára. – Vigyázzon arra, hogy senki el ne mulassza a reggeli és az esti imádságot és a »Capitulum culparum«- ot, a mortifikációkat és a konferenciákat. – Akik oda érkeznek, rendelkezzék úgy, hogy hétfőn reggel itt legyenek. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622, aug. 4.”
Felhatalmazás a feloldásra, – felszerelések, anyagi dolgok. – a fegyelmezetlen fratellók figyelmeztetése, beszerzés, – felesleges misék átvétele, – buzdítás a jó példaadásra.
„Fr. Onofrio viszi a folyamodványt és a felhatalmazást, amelyek értelmében feloldozhatók azok a moriconeiek, akik bizonyos kiközösítésbe estek, hogy másokat is feloldozhasson, azért más alkalommal kell folyamodni. A kért gyógyszereket majd más alkalommal küldjük a számlával együtt.”
„Jelenleg küldök Atyaságod számára egy takarót, súlya majdnem tíz font, az ára 24 giulo, küldök két reverendát is, mivelhogy Onofrio elvesztette a magáét, vagy ellopták tőle, a küldött dolgok közt van egy balta favágásra, egy óra, két vászoning és még sok más apró dolog, egy üveg érett mustot és sózott túrót.
Fr. Bartolomeonak megmondtam, hogy engedelmeskedjék fr. Giovanninak, és ne ellenkedjék vele, ha mégis megteszi, büntesse meg szigorúan és értesítsen engem a dologról, majd aztán gondoskodom a gyógymódról, amit nem fog megköszönni. – Ami pedig fr. Onofriot illeti, kísérje figyelemmel, hogy rendesen viselkedjék, és figyelmeztesse, ha rászolgál, mert ha nem javul meg, csak a maga kárára lesz. Ha tudnának szerezni néhány csomó szalmát, akkor szerezzenek számunkra, hogy a szalmazsákokat felfrissíthessük, viszonzásképpen majd ez a ház gabonát küld annak idején, amit senkinek sem adnak el. – Ha el nem mondott miséik volnának, jelentse nekem, majd intézkedem, hogy sorra kerüljenek, az említett misék után járó pénzt megtarthatják, mert nem hiszem, hogy valami másból tudnának pénzelni. – Gondja legyen arra hogy mindnyájan jó példaadással szolgáljanak embertársaiknak és egymásnak, és ha valamire szükségük volna innét Rómából, írjon nekem. – Az Úr áldjon meg bennünket! Amen. – Róma, 1622. Aug. 9.”
Újra egy hosszabb levél, amelyben, a házi, ügyes-bajos dolgok megtárgyalása mellett, Szent Kalazanciusnak bőven nyílik arra alkalma, hogy buzdítsa a moriconei házbelieket a szerzetesi élettel együtt járó erények gyakorlására. Buzdítás a szükséges beszerzésekre, – Az előjárót mindenkor tisztelettel illessék, – a misézések körüli problémákra eligazító felelet, – jótanács a gyógyuló betegeknek, – az excommunicaltak feloldozása, – egyetértés és békesség mindenkivel, – a városplébánosnak legyenek mindenben a segítségére mert a kölcsönös megértés elősegíti a piaristák építkezését is, és a lelkek javát is szolgálja, – a mortifikációkat szívesen vegyék, – az ajándékul küldött ezüstérem.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei szegény szerzetesnek házi elöljárójának. – Megkaptuk az árpaküldeményt, ami pedig a búzát illeti, tartsák mindaddig, míg csak tartható, minthogy nekem úgyis vásárolnom kell, majd átveszem, és gondoskodni fogok mindarról, amire szükségük van. – Fr. Angelo sok mindent vásárolt, úgy látszik, hogy éppen kapóra jött, időszerű dolgokról van szó. – Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy mint ön, mint pedig a többiek mindig példaadóan tárgyaljanak a világiakkal, egymásközt pedig a házban sok önfegyelmezéssel, Atyaságodat pedig tiszteljék mindnyájan, mint elöljárót, legfőképpen a világiak jelenlétében, és ügyeljen arra is, hogy a Konstituciókban előírt szerzetesi kötelességekből semmit el ne hanyagoljanak. – Amikor intentio szerint misézik, akkor végezze annak a szándékára, aki azt mondatja, amikor nincs intentio, akkor végezze a misét a ház és a Szerzet jótevőiért, és ha úgy adódna, hogy másképpen hozná a szükség, akkor majd értesíteni fogom. Hasonlóképpen értesítsen engem arról is, ha netán annyi miséjük volna, hogy nem tudná elvégezni, én majd gondoskodom azoknak elvégzéséről, az ezért járó pénzt pedig megtarthatják mint szeretetadományt, ezt a szívességet, segítséget néha-néha megadhatjuk Moriconenak és Frascatinak. – Legközelebb majd Gregorián-miséket fogok küldeni, amelyeket majd következetesen mondjanak el az adakozó szándékára.”
„Ami pedig fr. Gregoriót illeti, addig most várjunk, míg egy kissé nem javul állapotában, most nem tanácsos, hogy érvágást alkalmazzanak nála, vízzel erősen felhígitott bort igyék, ne egyék, ne fogyasszon sem szalámit, sem sajtot, semmi más hasonlót. – Ami pedig az excommunikáció alóli feloldozást illeti, egyszer feloldozhatók mindazok, akik beleestek és nem többször, az más eset ha újra belekerültek. – És mivelhogy mint szerzetesek kötelezve vagyunk a jó példaadásra, főként mi, akik másnak a házában lakunk, mint bérlők, nagyon is helyénvaló, hogy egyetértésben és összhangban legyünk a Városplébánossal, azonfelül Atyaságodnak különösképpen gondja legyen arra, hogy készséges szolgálataival, legfőképpen a templomi dolgokban, megelégedésére legyen, legyen segítségére szeretettel a szentségek kiszolgálásában, a keresztény tanításban és gyakran beszélje meg vele a dolgokat, ami igen nagy segítségére lehet, igen előnyösen előmozdíthatja a rendházak építkezési munkálatait, minden azon múlik, Atyaságod annak tudatában legyen, hogy megelégedésére szolgáljunk, amely nemcsak egy alázatossági cselekedet, amelyre a szerzetesnek mindig készen kell lennie, hanem az építkezésnek az előnyére is szolgál, és ami a legfontosabb, a javát szolgálja a lelkek üdvösségének; ha ilyen értelemben iparkodunk mindenkivel jót tenni, főként azokkal akik minket megpróbáltatásokkal illetnek, ez lesz az én igen nagy örömem. Végül is kérem az Úr áldását. – Róma, 1622, aug. 18.
Küldök egy ezüstérmet ms. Paolonak, a mi kedves szeretetreméltó jótevőnknek, az ötösszentéavatás alkalmával nyert áldásokkal.”
Ezt a rövid kis levelet és még néhány ilyen következőt P. Filippo Scoma sziciliai piarista kéziratából ismerjük.
„Nagyon kívánatos, hogy minden cselekedetünket Isten iránti szeretetből végzzük, és Őbelé helyezzük minden bizodalmunkat. – Róma, 1622. Aug. 21.”
„Tanulja meg legyőzni önmagát és az engedelmességet ne a saját kedve szerint gyakorolja, hanem másokhoz igazodva, mert így lesz érdem az engedelmesség. Róma, 1622. Aug. 22.”
Régen kapott írást Szent Kalazancius Moriconéből, – intézkedések a szeptemberi farfai vásárral kapcsolatban, – az ünnepnapi ingyen munkások, – fr. Onofrio, – a questálások eredménye és a misék felőli érdeklődés.
„Már jónéhány napja, hogy Atyaságodtól sem levelet nem kaptam, sem értesítést, jól lehet, minden héten kellene engem értesítenie a ház és az iskola helyzetéről. – A szeptemberi Boldogasszonykor néhány bérlőnk elmegy a farfai vásárra, meghagytam nekik, hogy adjanak át fr. Angelonak vagy annak, aki abból a házból ott lesz, 10 vagy 12 scudit, hogy megvásárolhassák a legszükségesebb dolgokat. – Irjon arról, hogy van a Városplébános, és hogy egyik-másik ünnepnapon dolgoznak-e a kőtörők, hogy az épülő az épülő Salvator-templom készenlétben legyen az elegendő kő? – Arról is számoljon be, hogy fr. Onofrio képzi-e magát, foglalkozik-e valami stúdiummal, hogy majd azután annál nagyobb felkészültséggel taníthasson. – Végeztek-e a szürettel, mennyi gabonát gyűjtöttek és kapnak-e miséket? – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1622, aug. 27.”
A moriconei templom csak nagyon későn, 1639-ben lett készen, felszentelésén Szent Kalazancius is jelen volt. – A ház 1732-ig volt a mienk.
Szokatlanul hosszú levél, a sorok között sok értékes tanítással. A levélhez írt jegyzetben olvassuk: milyen kár hogy nem maradtak fent a levelek, amelyeket P. Cananea írt Szent Kalazanciushoz, amelyekből megismerhettük volna azt a sok problémát – iskolai, házi, szerzetes fegyelmi vonatkozásban – amelyeket P. Cananea fiúi bizalommal terjesztett leveleiben a Szent Rendalapító elé. Így csak a neki írt levelekből következtethetünk mindezekre. – Ebben a hosszú levélben egyébként a következőkről van szó: anyagi beszerzések, a farfai vásár, – igaz vendégszeretettel fogadják a házba érkező látogatókat, főként, ha azok a ház vagy a Szerzet jótevői, nagyon bölcs és okos tanács ezzel kapcsolatban, hogyan oldják meg az éjjeli szállást, – fr. Onofrio különösképpen milyen stúdiumokban képezze magát, hogy tanító legyen, – az iskolai büntetések, fegyelmezések, – mi válik fr. Bartolomeo javára, – nagyon szép a következő bekezdésben fr. Antonioval kapcsolatban adott tanítása, mintha csak az evangéliumi mondást hallanók: mit használ az embernek, ha az egész világot is megnyeri, lelkének pedig kárát vallja... – hagyma és borkérdés, – válasz arra a kérdésre, hogy P. Cananea bevezesse-e a férfiak számára a vásár és ünnepnapi Oratóriumot, – misézés, – ruhafélék beszerzése, – kisegítés gabonaszállítással, – adósságok, törlesztések.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro ayának – Moricone. – Fr. Bartolomeo útján küldök egy kis korpát, más alkalommal majd többet. – A farfai vásárra megy innen két kereskedő, akik itt a mi házunkban bérelnek bolthelyiséget, az egyik átad majd 12 scudit, a másik majd többet, úgy rendelkeztem, hogy a pénzt adják át a mieinkek közül valakinek, aki majd ott lesz Moriconeből, és vásárolják meg a szükséges dolgokat. Én azt gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha fr. Angelo menne el vásárra fr. Bartolomeoval, de még jobb lenne, ha Atyaságod tudna elmenni fr. Angeloval és mielőtt elindulnának, írják össze, hogy mi mindenre van leginkább szükségük, csak a legfontosabb dolgokra költsék a pénzt, az ott szerzett (szövetet) elküldhetik ide és én majd itt feldolgoztatom és lesz belőle – gyapjú – bőven akár nadrágnak, akár törülközőnek való.
Ha véletlenül vendég érkezne oda a házba valamelyik szomszédos falúból, akit mindnyájan jól ismernek, vagy jótevője a háznak, a lelkem rajta, hogy a lehető legnagyobb vendégszeretettel fogadják, főként, ha az illető is szívélyességgel fogadta egykor a mieinket, de ami az éjszakai ott alvást illeti, jobb szeretném, ha az éjszakát a házon kívül a városban, valamelyik jóbarátunk házában töltené, ha úgy kerülne sorra hogy az illető az éjszakát is a városban kénytelen tölteni, mert a mi házunkban annyi a kényelmetlenség és nem volna helyes dolog, hogy lássák ezek a külsők a mi nyomorúságunkat, hogy aztán egy napig, vagy hosszabb ideig élvezi-e a ház vendégszeretetét, azt már rábízom Atyaságodnak bölcs belátására, aki bizonyára nagyon jól tudja, hogy ezen a téren mik a kötelességeink alkalomadtán.
Ami fr. Onofriot illeti, majd megírom neki, hogy szorgalmasan végezze a tanulmányait és kiválóan alkalmas legyen arra, hogy taníthassa a grammatika összes szabályait, tudja magyarázni Cicerót, és hogy megvan-e benne a megkívánt szorgalom, Atyaságod értesítsen engem efelől is és neveli-e kellőképpen az iskolás gyermekeket, ő foglalkozzék a latinosok csoportjával mindaddig, míg, más iskolamestert nem kapnak, mivel egyelőre más nincs, így tehát foglalkozzék valamennyivel ő, és serkentse a gyermekeket a tanulásban való előrehaladásra nem büntetéssel, hanem a versenyre és a nemes vetélkedésre való buzdítással, büntetést mindig Atyaságoddal egyetértésben alkalmazzon, akkor majd sosem ragadtatja el magát, nem fog a szertelenséggel inkább ártani mint használni, így a kötelességteljesítés érdemére lesz. – Ami pedig fr. Bartolomeot illeti, én azt hiszem hogy nagy szüksége van a segítségre és gyakran kell vele szemben alkalmazni a mortifikációt, amiért is Atyaságod legyen segítségére türelemmel és szeretettel és mindabban alkalmazzon vele szemben önmegtagadási gyakorlatokat, amiben jónak látja, azt mondja, hogy szeretne hetente háromszor ciliciumot viselni, ha egészsége jó, akkor Atyaságod megengedheti neki.
Ami fr. Angelot illeti, félek, hogy majd a lazább életmódra hajlik el annak folytán, hogy kikerült személyes felügyeletem alól, itt már egészen szépen kezdett alakulni, fejlődni és ha kisé kitartott volna, akkor a lelkiéletben nemcsak a szilárd alapokat szerezte volna meg, hanem előrehaladást is tudott volna felmutatni, elérni, de – szerencsétlenségére – azt kérte, hogy küldjük Moriconéba, hogy ott búzát és minden egyéb dolgot questálhasson, mások is azt mondogatták nekem, hogy ő egymaga többet ér el, mint más három együttvéve és én ezek után odaküldtem, de figyelmeztettem, hogyan viselkedjék, de amint már mondottam, félek, hogy közvetlen környezetemből kikerülve vissza fog térni régi útjaira. Atyaságod értesítsen engem mindenről, mert ha a dolgok nem úgy mennek, amint én azt szeretném, akkor vissza fogom rendelni, mert fontosabb a lelkének a megmentése, mint az egész questálás, közölje mindenkivel, hogy ez az én elgondolásom, hogy mindenki végezze becsületesen a maga kötelességét.
Amint csak lehetséges, a legelső alkalommal küldjön nekünk egy kis hagymát, mert hallom hogy ott bőségesen van, mi pedig itt két házról gondoskodunk és egyre többen vagyunk.
Anélkül hogy a bort megzavarnák a hordóban, beleengedhetnek a hordóba egy maréknyi forrázott mustárt egy kis zacskóban, ami megszünteti az ecetesedést, vagy megszünteti annak tovaterjedését, így aztán nyugodtan fogyaszthatják a szüretig, az új termésig.
Ami pedig azt az elgondolást illeti, hogy vasár – és ünnepnapokon összehívja-e a férfiakat az Oratóriumba, ha Atyaságod úgy gondolja, hogy tartós dolog lesz, akkor minden egyes alkalommal mondhat néhány szót, megtaníthatja őket hogyan lehet elmélkedni a végső dolgokról egy negyed vagy egy fél óráig, de ha csak két három alkalommal lesz valami a dologból, akkor nem sok eredményt érnek el, addig csak kezdjünk, ne vállaljunk semmi olyan új feladatot, terhet, míg csak meg nem győződünk arról, hogy eredményes lesz-e és életképesnek látszik-e az új kezdeményezés, vállalkozás?
Ami pedig fr. Gio. Domico levelét illeti, azt válaszolhatja neki, hogy – mivel nincs itt felszentelt papunk, akit Moriconeba lehetne küldeni – nem hagyhatja el a házat, más alkalommal pedig majd mehet Atyaságod. – Azon leszek, hogy minél előbb küldjek ruhát fr. Angelo számára, de szükséges volna azt is elrendezni, hogy ki kezelje, ki gondozza az alsóruhákat, az ingeket, akkor mindig tisztán lehetne tartani, kalapot Atyaságod is vásárolhat, vagy pedig vásároltat majd a vásáron, fr. Bartolomeo számára küldök ecseteket. – Asztali só nincs a házban, majd más alkalommal küldök.
Ha a »somarello«-k nincsenek munkába állítva ott, akkor egy fordulóval küldhetne egy rubbio (három hektoliter) búzát, és egy másik fordulóval egy újabbat újra, használja fel Atyaságod az alkalmat. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. Aug. 30.
A gyógyszer számlákat átnézetem és az érték megállapítása után vissza fogom származtatni, azon vagyunk, hogy minél előbb eleget tegyünk minden kérésüknek.”
Szent Kalazancius arra ad utasítást P. Cananeanak, hogy a Városplébánosnak mindenkor készségesen legyen a segítségére a lelkipásztori munkában, főként az ő távollétében.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, a moriconei piaristák helyi elöljárójának. – Valahányszor csak előfordul ott abban a városkában, Moriconeban, hogy a Városplébános távollétében valami szeretetszolgálatot kellene végezni, vagy szentséget kiszolgáltatni, csak végezze el Atyaságod minden nyugtalankodás nélkül, és anélkül, hogy valami újabb engedélyt várna, mivelhogy a Városplébános úr velem közölte, hogy Atyaságoddal meg van elégedve, amiért is legyen rajta, mutassa meg ténylegesen, hogy a lelkek üdvösségét mennyire szívén viseli és nem kímél semmi fáradságot, csakhogy javára lehessen embertársainak, épen ezért, ha előfordulna egy olyan eset, hogy egy újszülöttet szükség keresztségben kellene részesíteni, gyorsan meg kellene keresztelni, mert nyilvánvaló, hogy életveszélyben van, Atyaságod minden további nélkül elvégezheti a keresztelést, de ha nem áll fenn az életveszély, akkor a Városplébános Atya gondoskodjék arról, hogy hívassa a stazzanoi vagy valamelyik másik szomszédos illetékes lelkipásztort (Sig. Arciprete). Mindezen dolgokban szívesen veszem, ha Atyaságod mindenkinek a szolgálatára van ebben a kis városkában, amelynek minden lakóját úgy tekintsen, mint fiait az Úrban. – Mivelhogy más írnivalóm nincs, befejezem levelemet és kérem, az Urat, hogy gyarapítsa önben az Isten iránti és a felebaráti szeretetet és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1622. Szept. 1.
A civitái fr. Stefano di S. Bernardino fratello ma reggel a szentek szép halálával a jobb hazába költözött, végezzék el érte a szokásos suffragiumokat.”
Élénk, változatos tartalmú levél, amelyben Szent Kalazancius sok mindenre kitér, amelyből mi is sokat megtudunk, hogy mindjárt a neki-indulás hajnalán mint tágult egyre szélesebbre a Szerzet feladata, a Szerzet vezetésével együtt járó gondok. A levélnek – nemcsak ennek, hanem a következő sok száznak, ezernek is – szinte minden sora egy újabb, más gondolat, fényfelvillanás az előzővel szemben, ami élénken rávilágít arra, hogy Szent Kalazancius mennyire számon tartotta Szerzetének minden személyi és anyagi gondját és ez így ment évről évre 1648-ig, míg ez a messzevilágító csodálatos fény, lélek utolsót nem lobbant. Nem istennek a csodás adománya volt ez a mindvégig szellemi frissesség, amely Szent Kalazancius Atyánk leveleinek ezrein át sugárzik felénk még századok múlva is?! És meddig mindezt csak egyedül! Csak a VIII. kötet leveleinek az ismertetésénél látjuk, hogy milyen későn vette igénybe a személyi titkár segítségét a levelezésekre adandó válaszoknak, vagy a leveleknek diktálás utáni megírásában, csak az 1343. Év körül. ( lásd a 4134 lev-hez írt jegyzeteket!)
Ebben a levélben mi mindenről van szó: fr. Gio. jöhet Rómába, ha van helyettes, – Szent Kalazancius inti P. Cananeat, hogy vigyázzon egészségére, – gyapjú, hagymaküldések, – fr. Onofrio tanulmányai, mennyire figyelemmel kíséri Szent Kalazancius! – fr. Angelo, akiről az előzőekben is szó volt, – a censurák alóli feloldozás, – új személlyel ismerkedünk meg fr. Diomede személyében, akiről majd a levélszöveg közlése után egy kissé részletesebben is megemlékezünk. – kisegítés a városplébánián, – köszönet ms. Paolonak, – a vízellátás gondja, – suffragium az elhunytért.
Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei szegény szerzetesnek helyi elöljárójának. –
Hogy fr. Gio Rómába jöhessen négy vagy hat napra, annak semmi akadálya sincs, mert hiszen van ott, aki helyettesítse munkájában. – Hallom hogy Atyaságodat közben előveszi a gyomorbaj, talán meggondolatlan önmegtagadások miatt van, jelen levelem szolgáljon figyelmeztetőül, hogy a jövőben jobban vigyázzon az egészségére, nagyobb gondja legyen arra.
Amint csak lehet, a gyapjút megmosatom, a hagymaküldeményt megkaptuk, átadtam a noviciátusi háznak, mivelhogy közben egy másik küldeményt is kaptunk Marinóból, de bármi más dologból is felesleg van ott, csak küldjék ide ennek a háznak a számára. – Onofrionak el fogom küldeni a kért könyveket, a magyarázatokkal ellátott epistolákat, de arról nem írt, hogy meg van-e ott a másik „Epistolae” kötet, Fabrini vagy Fighini féle magyarázatokkal? – Ami pedig fr. Angelot illeti, írok neki és azt hiszem, hogy rendesen viselkedik, ha pedig nem, akkor a questálás befejeztével visszarendelem ide.(Hasonló értelemben kapott már figyelmeztetést ez a fr. Angelo a 72. És sok más levélben). – Kértem a pátriárka helynökét és megnyugtatóan közölte, hogy Atyaságod „ad confluentes” a fenntartott esetek alól Kisboldogasszonynak és Mindenszenteknek egész nyolcada alatt megkapja a feloldozási joghatóságot, ezt ott ki is hirdetheti, hogy igénybe vehesse akit érint, érdekel. – A két gyógyszerlistát elküldtem a mi gyógyszerészünkhöz, hogy értékelje fel a tételeket, és ha majd el lesz intézve, azonnal intézkedni fogok.
Közlöm jelen levelemmel, hogy a mi frascatti fr. Diomedénket odaküldöm néhány napra, mivelhogy igen jó az ottani levegő, egyezik szülőföldjének éghajlatával, javára lesz majd a betegnek, csak arra legyen gondja vele szemben, hogy semmi rendkívülit ne tegyen, nehogy abba a veszélybe jusson, hogy visszaesik régi betegségébe. – Ami pedig azt illeti, hogy kisegítsen a plébánia funkciókban, efelől Atyaságodnak semmi nyugtalansága se legyen, mivel itt felkeresett engem a Városplébános úr, hogy beszéljen velem, amikor atyjával együtt itt járt, és azt mondotta, csak örül annak, hogy Atyaságod olyan nagy szeretettel foglalkozik az ő híveivel, de én meg még jobban örülök annak, de ha valaki ezért a jóért rosszal fizetne, ne felejtse, hogy egyedül az Isten iránti szeretetből tegyük a jót.
Ms. Paolo urat köszöntse nevemben (az eddigi levelekben már többször szó volt erről a kedves jótevőnkről) és köszönje meg neki az ajándékul küldött fügét, és készségesen állok szolgálatára, – Nagy érdeklődéssel várom a jelentést afelől, hogy sikerült-e már a városka vízellátása, mivel úgy hallottam, hogy sokat szenvednek a vízhiány miatt és csak nehezen tudják elvégezni a mosást is. Mindig nagy örömömre van, amikor arról értesülök, hogy nagy igyekezettel dolgoznak. – Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen. – Róma, 1622. szept. 3. – Ha még nem végezték volna el fr. Stefano di s. Bernardino lelke üdvéért a szokásos suffragiumokat, akkor végezzék el.
Fr. Diomede Antonucci di Gesu Maria piarista Frascatiban született, 1621. nov. 14-én öltözött be piaristának, 1626. okt. 4-én szentelték pappá, első szentmiséjét – Szent Kalazancius kívánságára – a San Pantaleoban mondta, amelyről az 539. levelében számol be P. Garziához írt levélben. Sokáig volt Careban, tanított Firenzében, Nápolyban, 1637. ápr. 17-én elöljáró lett Poliban, de csak júl. 27- ig tudta ellátni az elöljárói teendőket gyenge egészségi állapota miatt. Elöljáróinak engedélyével hazament Frascatiba, a szülői házba, és ott halt meg 1637. aug. 14-én, 36 éves korában. – P. Diomede mindössze csak egy levelet kapott Szent Kalazanciustól, de annál többször megemlékezik róla a másokhoz írt levelekben (P. Cananea, P. Reale, P. Garziani stb.), mintegy 60 róla szóló adattal találkozunk a levelekben, a legelső alkalommal ebben a 120. levélben találkoztunk vele, legutoljára pedig a 2769. levélben olvassuk nevét, amikor szent Kalazancius jelenti P. Diomede halálát P. Perinek Savoiaba... – Szent Atyánk figyelemmel kísérte ennek a fiatal rendtársnak az életét, működését, értékelte buzgó szerzetesi életét. Megemlékezik róla, amikor letette a fogadalmakat (erről a szép ünnepségről a 221. levélben számol be Szent Atyánk, hamarosan olvashatjuk majd azt a levelet, amelyben részletesen leírja a Szent Rendalapító, hogyan rendezzék meg az ünnepséget), az 539. levélben számol be új miséjéről, elismeréssel emlegeti szerzetesi működését, betegségében mindig gondoskodik arról, hogy olyan helyre kerüljön, amely legjobban megfelel egészségi állapotának. – A levelekből vett, rávonatkozó adatok összegyűjtése és rövid ismertetése 6 ívlapra terjed. A kalazanciusi levelek címzettjeiről összeállított ismertetések 104-ik ívoldalán kezdődik, P Diomedere vonatkozó adatok felsorolása. Csak tisztelettel gondolhatunk arra a fiatalon elhunyt piarista Atyára, akit Szent Kalazancius annyi jóakarattal, szeretettel karolt fel kora ifjúságától kezdve fiatalon bekövetkezett haláláig. A levelekben a személyével foglalkozó idézetek a kalazanciusi aszketikus írások legszebb részei közé tartoznak. Hálásak lehetünk a 36 éves korában elhalt P. Diomedenek, hogy ezeket a szép és maradandó tanításokat Szent Kalazancius az ő kedvéért írta meg, amelyekből mi is sokat tanulhatunk.
Egy különleges eset, – a farfai vásár és az anyagi ügyek, – fr. Diomede, – kisegítés ms. Paolo útján, – a plébánia kisegítése.
Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten anyjáról nevezett moriconei szegény szerzetesnek helyi elöljárójának. – Háromszor voltam Gio. Antonio házában, végül is voltam kihallgatáson, Isten tudja, hogyan és azt mondotta nekem, hogy elég kegy volt számára, hogy egy kis kínzással megmenekült, Rómában felakasztották volna, annyira rossz hírét költötték, ennélfogva semmit sem tudott kieszközölni, amire kértem.
A vásárra egy fiatal kereskedő, aki itt bérli nálunk az üzlethelységet, szakált nem visel, nevére nem emlékszem, ha Atyaságod ott lesz a vásáron, mondja meg neki hogy az én megbízásomból adjon át tíz scudit, amelyet én javára írok majd Atyaságodtól kapott elismervény ellenében, kell hogy a pénzt lefizesse, mert már két hónapja, hogy a pénzt meg kellet volna fizetnie, mivel a bérletbevétel július elsején kezdődött, amiért is várom a választ, hogy megtartja-e nekem adott szavát?
Diomedere vigyázzon, ne csináljon semmi rendkívülit, gondoskodjon arról, hogy felépüljön.
Ms. Paolo úrra is legyen gondja, hogy ott teljes kielégítésben részesüljön, mert jelenleg teljesen kifogytunk a pénzből, ami még sohasem történt meg.
Mind a Városplébános úrnak, mind a többieknek legyen mindig készségesen szolgálatukra, legfőképpen a szeretetszolgálatban és a szentségek kiszolgáltatásában. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. szept. 7.
Néhány sorból álló kis levéltöredék P. Cananeanak írt levélből:
Az Isten szeretetének a jele hogy megsanyargat bennünket, de nem akarja a halált, hanem, hogy megjavuljunk, minden betegség által ezt akarja mondani nekünk, legyen az könnyebb vagy súlyosabb, Isten látogat meg bennünket. – 1622. szept. 15.
Szent Kalazancius Rómába rendeli fr. Onofriot néhány napra. – az odaküldött két fratellót P. Cananea okos vezetésére bízza, – a fratellók házon kívül is mutassák meg hogy szerzetesek, – inti P. Cananeat és fr. Angelot, hogy ne vigyék túlzásba az önmegtagadások gyakorlását, – személyi ügyek, – konyháról való gondoskodás, – újra a cenzúra alóli feloldozások, – a levél alapján nem világos, hogy milyen ügye volt P. Cananeanak ms. Hippolito úrral. – Figyeljük meg szent Kalazanciusban, ezen és sok más levél alapján, azt a kiegyensúlyozott lelkületet, amely egyfelől szorgalmazza a szerzetesi szabályok pontos megtartását, másfelől pedig óvja szerzetes fiait a meggondolatlan túlzásoktól.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten anyjáról nevezett moriconei szegény szerzetesek helyi elöljárójának. – Jó volna, ha idejöhetne pár napra fr. Onofrio, kisegíthetne bennünket, a noviciátus számára kellene questálni bort, ha végzett a munkájával, azonnal haza küldjük, ha netán volna ott néhány növendéke, addig azokkal foglalkozhatna fr. Diomede. – Két fratellót küldök oda, az egyik ért egy kicsit a konyhai dolgokhoz, önnek egykori növendéke Carcareból, a másik pedig egy novícius, aki nem régen öltözött be, megérdemel minden fáradságot hogy vele foglalkozzanak, az lesz a legjobb ha Atyaságod tanítja majd nagy türelemmel, hogyan kell elmélkedni és hogyan kell végezni egyéb áhítatgyakorlatokat és én remélem, hogyha jó oktatásban részesül, akkor majd szívesen követi mesterének a tanácsait. – Gondja legyen arra, hogy a fratellók, amikor házon kívül járnak, akkor mondják felváltva a rózsafűzért, vagy a Szentséges Szűz Anya Mária litániáját, vagy pedig beszélgessenek Krisztus kínszenvedéséről, ha ezt cselekszik, kétségtelenül igen nagy dolgot cselekszenek és igen jó példát adnak a világiaknak.
Atyaságod az építkezésben és az alvásban alkalmazkodjék a Szerzet szabályzatában adott előírásokhoz anélkül, hogy több önmegtagadást szeretne gyakorolni, ugyanezeket üzenem fr. Angelonak is, mert ha akár egyikük, akár a másikuk akar a saját elgondolása szerint önmegtagadásokat vállalni, mindketten belebetegszenek. – Ideküldhetné hozzánk fr. Giot, akit majd gondjainkba veszünk az Úr segítségével. – Fr. Bartolomeo eléggé gyengén van még, de sokkal rosszabbul volt. – Mindenképpen fizessék meg ms. Paolonak a tartozásokat. Ami pedig a tonhalnak és a sózott szardellának a vásárlását illeti, várjanak addig, míg a salernói vásárból piacra nem kerül és akkor majd hozzájuthatnak a frissebb anyaghoz és a jó áruból küldenek az ottani helységekbe is, ha más nincs, vásárolhatnak tojást is, lehet néha-napján a főfogás tojásból készült étel is.
Ami pedig a fenntartott eseteket illeti, Atyaságodnak megvan a felhatalmazása Mindenszentek ünnepének egész nyolcadára, ahogyan megvolt Kisboldogaszony ünnepének az oktávájára is, megszakítás nélküli időre nem kapja meg. – Ami pedig ms. Hippolito úr ügyét illeti, kísérelje meg Atyaságod, nézze meg jól, mert ha az a szándék vezérli, hogy Isten dicsőségét szolgálja és bűnbánatot tartson-e? Értesítsen majd engem, hogy mit vett észre, mert nem egy – két hónapról, vagy évről van szó, hanem az egész életről szóló elkötelezettségről. – Ha módjában van, ha teheti, küldjön egy kis árpát a kisegítésünkre. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1622. szept. 21.”
A címzettben Szent Kalazancius Atyánk szerzetesi eszméinek egyik leghűségesebb megvalósítóját, mint a piarista életnek egyik legmarkánsabb egyéniségét kell bemutatnom. Egyike azon legelső Atyáknak Szent Kalazancius mellett, aki messze kimagaslóan kiváló volt önmagával szemben az önmegtagadásban, fegyelmezett a szerzetesi szabályok megtartásában és ugyanakkor nagy rátermettséggel tanított az iskolákban. szent és képzett szerzetes volt, akire kortársai – Talenti szerint – úgy tekintettek mint egy második Szent Bernátra. A legmagasabb rendi állásokban is szívesen tanított az alsófokú iskolákban. – Bárcsak tudnám a legmelegebb szavakkal megrajzolni Garziani Atyának nemesvérű lelki szépségét és gazdagságát, ha a neki írt 88 levelet tanulmányozom, olvasgatom, csak akkor döbbenek rá igazán nagyságára... – voltak akik több levelet is kaptak Szent Atyánktól, de annyi írnivalója egyel szemben sem volt egy-egy levélben, mint éppen Garziani atyához írt levelekben, amelyek közül nem egy nyomtatásban is három lapnyi terjedelmű, főként abban az időben, amikor 1633 novemberében vizitátor lett az ellazult nápolyi tartományban, a vizitációt nem fejezhette be, mert 1634, okt. 4-én meghalt. Az alig egy évig tartó hivatalos működése idejében több mint 50 levelet kapott a Szent Rendalapítótól. Sejtjük-e, felmérhetjük-e mindebből P. Garziani nagyságát, kimagasló egyéniségét, értékét?...Olvasni kellene ezeket a leveleket, külön tanulmányban foglalkozni velük...P. Giacomo Graziani a modenai tartománybeli Sassuoloban született, 1570-ben, mint áldozópap lépett be a piarista Szerzetbe 1619-ben. Egyéni és szerzetesi kiválóságaiért Szent Atyánk ismételten a legteljesebb bizalommal vette igénybe munkás rátermettségét. – 1621-ben P. Garzianit bízza meg a faranoi alapítással, 1622-ben elöljáró lesz Narniban – erről szól a sorrakerült levél – 1626-ban Rómába hívja Szent Kalazancius és nagy betegsége idején P. Graziani volt a vikárius. – Majd amikor ugyanazon év őszén Szent Kalazancius a nápolyi alapítással volt elfoglalva, távollétében újra P. Graziani volt a helyettes. – 1627 januárjában, egyik Nápolyban kelt levélben a Szent Rendalapító a római provincia vezetésével bízza meg, ezzel a megbízatással a római provincia első tartományfőnöke lett. – 1632-ben, amikor VIII. Orbán pápa Szent Kalazanciust egész élettartalmára Generálisnak nevezte ki, ugyanakkor P. Graziani generális aszisztens lett. – 1633. mint vizitátort küldte Nápolyba, ebben a küldetésben érte a halál 1634. okt. 4-én. Már az év januárjában lázas beteg lett, akkor Szent Kalazancius figyelmezteti hogy engedelmeskedjék az orvosoknak. A lappangó láz nem szűnt meg, tovább dolgozott. – Szeptember utolsó napjainak egyikén gyászmisét végeztek a nápolyi piaristák templomában, és ekkor – Talenti szerint – ezeket a szavakat mondta: ma ezért a halottért végeztünk gyászszertartást, egy hét múlva érettem fogják végezni. Négy nap múlva súlyosra fordult állapota, okt. 1-én azt mondja neki az orvos, hogy nincs segítség. Ekkor a nagybeteg örvendező szívvel mondja: „Laetatus sum in his, quae dicta sunt nihi...” Az orvos folytatja: „...in domum Domini ibimus.” – „Ó ezt nem tudom, ezt nem tudom...” – válaszolta a beteg. – Pár nap múlva, okt. 4-én halt meg szentség hírében, 64. éves korában. Szent Kalazancius okt. 7-én írja Nápolyba P. Alessandro (Novari) atyának: „...a nápolyiak nem is sejtik hogy milyen tökéletes, szentéletű szerzetes volt P. Giacomo, az Úr bizonyára megadta neki az örök jutalmat... Szerzetünk elvesztette benne legjobb fiát, a legjobbak egyikét.” (2280. lev.) Csak a kalazanciusi levelek nyomán kezdjük megsejteni, hogy milyen nagyok, kiválóak álltak ott kezdetben a rendi bölcső mellett és mi alig ismerjük őket? Nem vagyunk hibásak egy kisé ebben mi is? Legalább most, a kalazanciusi levelek nyomán iparkodjunk megismerni őket, és az ámuló világ elé tárni a mi értékeinket, nagyjainkat...Ezek a gondolatok leptek meg, amikor Graziani atyához írt első levéllel akarunk foglalkozni, „...cuius memoria in benedictione erit...”
„Mivelhogy Narni volt az a város, a városok sorában az első, ahol megtelepedtünk és mivelhogy olyan közel van Rómához, én úgy gondoltam, hogy Atyaságod lesz a legalkalmasabb annak a feladatnak a vállalására, hogy fenntartsa az Intézetnek azt a jóhírnevét, amelyet a múltban megszerzett, biztosítsa azt továbbra is, noha a két Atyának a betegsége és halála érzékenyen érintette az iskolákat az elmúlt nyáron, megszenvedték a hiányt. Az ottani atyák és fratellók mindenről informálni fogják Atyaságodat és mindent helyrehozhat, ahogyan jónak látja, találja. – Ha a »somarello«-t vette igénybe az út megtételére, és ha fr. Gio. volt az útitársa, őt irányítsa ide Rómába Gio. Stefanoval együtt és én majd innét vissza irányítom Faranoba egy pappal, hogy legalább egy miséjük legyen ezentúl. – Majd más alkalommal írok mindenről, amit érdemesnek tartok megemlíteni. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1622. szept. 21.”
A címzett unokaöccse volt Lodovico de Torres kardinálisnak, aki a San Pantaleo szomszédságában lakott, őszinte jóakaró barátja volt Szent Kalazanciusnak és a Kegyes Iskoláknak protektora 1607-től 1609-ig. Ebben a levélben a Szent Rendalapító köszönti ms. Cosimo de Torres varsói apostoli nunciust – a piaristák barátját és jótevőjét – abból az alkalomból, hogy bíboros lett.
„Mivelhogy megérdemelten jutalmazta az Úr Méltóságodat az újabb kitüntetéssel, én kötelességemnek tartom, hogy még többet imádkozzunk iskoláinkban méltóságodért, hogy az Úr gazdagítsa önt továbbra is ajándékaival és kegyelmeivel, ami által nemcsak az annyira kiváló Családnak a jóhírneve gyarapszik, hanem megbecsültetés árad abból az Anyaszentegyházra is. Ez az, amit én csak a legőszintébben kívánhatok méltóságodnak néhai kardinális nagybátyjának az emlékéért is. – A Szentlélek vezérelje szerencsésen Rómába, és vezesse minden cselekedetében. – Kelt a római piaristáknál, 1622. szept. 23.”
Fr. Diomede visszakerül Rómába, szept. első napjaiban jött Moriconeba (120. levél.), – a levélben egy szép mondattal fejezi ki Szent Kalazancius óhaját, hogy miért kivájna Rómába fr. Angelot, – sok a beteg, de nagy a bizalom az Úrban. – Értékes kis levél!
„P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei szegény szerzetesek helyi elöljárójának. – Intézze úgy a dolgokat, hogy holnap reggel induljon Diomede ide Andreaval, ha jókor indulnak akkor még misére ide érkezhetnek. – És ha fr. Angelo gyengélkedése miatt nem tudja végezni a questálást, őt is csak küldje mert többre értékelem az ő egészségét, mint az egész questálást és – jól lehet – itt is sok a betegünk, de az Úr gondoskodni tud minden helyen a szükségesekről, Ő áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. szept. 24.
Ha szükségük van borra, tudok küldeni egy hordóval.”
Szent Kalazancius nem kíván semmiféle megtisztelő címzést, – bort kapnak a Moriconeiak és vásznat, – úgy látszik hogy fr. Paolo az imádság rovására tanulmányozza a grammatikát, ezért most igen megszívlelendő figyelmeztetésben részesül, – hagyjon fel a questálással a gyengélkedő fr. Angelo, – fr. Bartolomeo állapota javulóban, – buzdítás a kőfejtési munkálatokra.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett Szegények helyi elöljárójának – Moricone. – Több alkalommal is elfelejtettem megírni, hogy ne illessen engem a »Rev. mo.« titulussal, aki még a »Rev. do.«-t sem érdemlem meg, az a kívánságom, hogy a mieink közül senki se illessen így engem.
Küldök két kisebb edényben bort, gondolom, hogy szüretig elég lesz. – Küldök azonfelül egy vég vásznat is, amely 23 »nád« hosszúságú, amit jól felhasználhat arra, hogy a termeket részekre beosszák, de arra legyen figyelemmel, az ágyak úgy legyenek elhelyezve, hogy a vánkosok a fal felől legyenek, ilyen beosztással a hálóterem tágasabb lesz és kényelmesebb.
Ami pedig fr. Paolot illeti, ha nem egészséges hogy a questálásokat végezhesse, vagy ha végzi azt mégis, kiteszi magát annak a veszélynek, hogy súlyosan megbetegedhetik, ezért inkább hagyja félbe, mert többre becsülöm az egészséget, mint az egész guestálást. Végeredményben mind neki, mind Atyaságodnak, mind az egész közösségnek kívánom a jó egészséget, és ha netán valaki megbetegedne, küldjék azonnal ide.
Fr. Bartolomeo lázmentes, néha el is hagyja az ágyat. – Atyaságod szorgalmazza, hogy ünnepnapokon végezzék el a kőfejtést a Salvator építésére a vesperás után, mert ha a nép megfeledkezik az építkezésről, akkor a mi terveink nem haladnak előre. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. szept. 26.”
A következő néhány – igen értékes – levéltöredék a Scoma-féle gyűjteményekből valók, amelyek valóságos gyöngyszemei az aszketikus gondolatoknak.
„Gondja legyen arra, hogy a Keresztény Tanításban a lehető legnagyobb igyekezettel járjon el és legyen a lelkek segítségére, ez a legmagasztosabb munka, amit csak végezhetünk itt a földi életben. Ha ezt a munkát jókedvvel végezzük, akkor ez nagyon kedves az Úrnak. – 1622 okt. 22.”
„Ha a szerzetesek meggondolnák, hogy az engedelmességgel elsősorban Istennek szolgálnak és csak másodsorban az elöljárónak, aki által az Úr parancsol, akkor a legnagyobb készséggel engedelmeskednének és az Isten is több törődéssel gondoskodna az engedelmeskedőről. – 1622. okt. 22.”
„Annak az útja, hogy valaki bölcs és okos emberré váljék az alacsonyabbfokú iskolákban, annak egyetlen útja, hogy az emberek szemében ostobának tűnjék fel, és hagyja magát irányítani mint egy csacsi. Igaz tanítás ez, de csak kevesen értik meg, mert ellene van az érzékeknek és az emberi bölcsességnek, épen ezért követik olyan kevesen. 1622. nov. 8.”
„Az Isten szava a lélek szava, amely jön és megy, megérinti a szívet és tovább megy. Nem lehet tudni, hogy honnét jön és mikor ihlet. Éppen ezért igen fontos, hogy mindig készenlétben figyeljünk rá, nehogy váratlanul meglepjen bennünket, és eredmény nélkül tovább menjen. – 1622. nov. 22.”
Ebben az értékes kis levélben sokat közöl Szent Kalazancius, csak olvassuk el figyelmesen! Könnyű azt a házat kormányozni, ahol az egyetértés uralkodik, – ha az alkalmazott világi tanítók nem buzgók, akkor inkább mellőzzék őket, – minden gondjuk az iskoláé legyen, – hetenként – legalább egyszer legyen közös megbeszélés az iskolai dolgokról, mert a Szentlélek hol az egyik, hol a másik szava által vezet, tanít bennünket. – Még ma is időszerű, helytálló gondolatok, tanácsok. „Nihil novi sub sole!”
„A tapasztalat szerint nem egyszer könnyebb az olyan háznak a kormányzása, ahol kevesen vannak, de egyetértésben élnek, mint az olyant, ahol sokan vannak, de néhány széthúzó van közöttük. – Azokról a kívülről jövőkről pedig az a véleményem, ha nem akarnak buzgón szolgálni, akkor inkább ne vállalják az iskolát, mert csak megbotránkoztatják a többieket. – Mindnyájuknak külön gondja az legyen, hogy a legnagyobb igyekezettel szolgálják az iskolát, nehogy jogos legyen a panasz ellenünk. – Az a kívánságom, hogy hetenként legalább egyszer – a rekreáció idejében – tartsanak egy kis megbeszélést az iskolai dolgokról, hogyan érhetne el az iskola még jobb eredményeket és hallgassák meg egymást véleményeiket illetőleg, mert a Szentlélek nem egyszer egyiknek, vagy a másiknak a szava által szól hozzánk, amire alig gondolunk és minden szorgoskodással azon legyenek, hogy egyre tökéletesebben végezzék a feladataikat. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. dec. 13.”
Csak megilletődött lélekkel, hálás szívvel lehet olvasni ezeket a leveleket, mennyit tanulhatunk mindegyikből! „Tanti Patris filii sumus...”
Rendtörténeti szempontból igen jelentős okmány ez az információ, amelyben maga Szent Kalazancius írja meg a Kegyes Iskolák Intézményének a megalakulását, történetét egészen 1628-ig.
„A Kegyes Iskolák Intézményének a kezdete a tiberisentuli, Porta Settimiana melletti S.ta Dorotea templomba nyúlik vissza annak a néhány világinak a kezdeményezésére, akik a Keresztény Tanítás társulatnak a tagjai voltak, akik közül jelenleg az Isten Anyjáról nevezett József van életben, aki az aragon királyságnak, az urgeli egyházmegyének Peralta nevű helységéből való és mivelhogy ott egyformán tanították a gazdagokat és a szegényeket a nevezett József azt javalta, hogy csak a szegények tanításával foglalkozzanak, mivelhogy azzal senki sem törődött, hogy a szegények is megtanulhassák az alapismereteket. – Az 1600-as Szentév elején a S.ta Doroteaból Róma belsejébe költözött az iskola, a »Paradiso«- nak nevezett vendégszálló melletti kis házacskába, ahol évi 56 scudit fizettek lakbér fejében és mivel az iskolás gyermekek száma rohamosan emelkedett, a szomszédságban bérbe kellett venni egy épületet évi 100 scudiért, mintegy 500 gyermek járt ide iskolába. Ebben az épületben talált otthonra a Kegyes Iskolák Intézete kb. két évig. – És mivel az iskolás gyerekek száma egyre gyarapodott, egy nagyobb ház után kellett nézni. Erre alkalmasnak látszott a S. Andrea della Valle melletti épület, amelyben jelenleg a teatinus atyák laknak, Mons Vestritől évi 200 scudiért bérbevettük, amiről a Mons. beszámolt VIII. Kelemen pápának és Őszentsége elrendelte, megbízta Baronius és Antoniano kardinálisokat, hogy látogassák meg az említett iskolákat, amikor ezek beszámoltak a tapasztaltakról, a pápa meghagyta alamizsnásmesterének, Ger.mo Brusconak, hogy minden évben fizesse ki a házbért, ami 200 scudi volt évente, amit minden évben a pápa haláláig, két éven át, ki is fizettek. – És hogy a nevezett iskolák minél jobban szolgálják a szegény iskolás gyermekek előmenetelét és hogy minél nagyobb rendben történjék annak a vezetése, az összes munkatársak azonnal, ahogy Róma belső területére költözött az iskola, az említett Isten Anyjáról nevezett Józsefet elöljárójuknak választották, aki 1617-ig Isten segítségével fenntartotta az iskolákat önkéntes világi munkaerőkkel, akik közül sokan – idővel – kiváltak a Kegyes Iskolák kötelékéből, amikor már jól elsajátították a tanítás művészetét és a Város különböző helyein iskolákat nyitottak, ami kereseti forrás lett számukra, mivelhogy a nevezett iskolák csak ellátást és otthont tudtak nyújtani.
1603-ban jött segítségére az Intézménynek egy tiszteletreméltó és igen buzgó lelkületű öreg ember, aki kb. 40 év óta grammatikai és latin nyelvi iskolát tartott fenn Rómában, aki 110 éves, aki még midig azzal az erővel, lelkesedéssel végzi az iskolai munkát – az iskolás gyermekek nagy előmenetelére – mintha csak a legfiatalabb munkatársak egyike volna, Dragonetti Gáspárnak hívják, a szicíliai Leontinoból való.
„Az említett házból, amelyben ma a S. Andrea della Valle templom atyái laknak, a Kegyes Iskolák a S. Pantaleo-téren levő Ottavio Manini úr házába költöztek át 1605. nov. 1-én, a lakbér fejében évi 350 scudit kellett fizetni, mintegy hét évig tartózkodtak itt és Őszentsége, V. Pál pápa mindig segélyezte a Kegyes Iskolákat, hogy ki tudják fizetni az évi lakbért és 1612. május 31-én lett a Kegyes Iskolák munkatársa – öt társával együtt – a milánói származású Glicerio Landrini apát, aki 1617. júl. 2-án öltözött be a piarista Szerzetbe és 1618. febr. 15-én este 6 órakor hunyt el a szentek szép halálával.
1612. okt. 1-én vásároltuk meg, P. Domeniico della Scala atya közbenjárására, a San Pantaleo melletti palotát a de Torres családtól – amely annak előtte a Muti családé volt – tízezer scudiért a földszinti három vagy négy bolthelyiséggel együtt, a vételár letörlesztéséig hat százalékos kamatot fizettünk.
És a b. e. Giustiniani kardinális, aki – mint a Kegyes Iskolák bíboros Protektora, – minden hónapban 10 scudit adott adományként, a vételárból kétezer scudit kifizetett a de Torres családnak és magára vállalta a kamatok fizetését és végrendeletében úgy rendelkezett, hogy örököse is fizesse az említett kamatokat.
És abból a hatezer scudiból, amelyet a b. e. Lancelotti kardinális hagyományozott, részletekben négyezer scudit lefizettünk a de Torres családnak.
Majd azután 1614. jan. 1-én – Giustiniani kardinális és P. Domenico della Scala atya kezdeményezésére – létrejött az egyesülés a S. Maria in Porticu atyái és a Kegyes Iskolák atyái között pápai Brévével, hogy a Kegyes Iskolák Intézménye még eredményesebben felelhessen meg hivatásának.
De amikor kitűnt, hogy a S. Maria in Porticu atyái, a megkívánt szegénységben egyetemben, nem szívesen vállalják a Kegyes Iskolák hivatásával együttjáró feladatokat, akkor Őszentsége, V. Pál pápa visszavonta a fent említett brévét, amelyet az egyesülés alkalmával adott ki a S. Maria in Porticu atyáinak és új Kongregációvá emelte a Kegyes Iskolákban tanító, Isten Anyjáról nevezett szegények társulatát, az engedelmesség, szegénység és a tisztaság hármas egyszerű fogadalmával és annak elöljárójává a már említett, Isten Anyjáról nevezett József atyát rendelte apostoli Brévével, 1617. márc. 6-án, amely kétévi noviciátust ír elő és más feltételeket, amelyeket a fent említett Bréve tartalmaz.
Majd Giustiniani kardinális március 25-ére ugyanannak az évnek, saját költségén 15 személy számára olyan szabású reverendát készíttetett, amely még ma is használatos a Szerzetben és saját kezűleg öltöztette be az említett József atyát palotájának a kápolnájában és ezután említett József atya még ugyanazon a napon beöltöztette 14 társát a ház kápolnájában. A beöltöztetettek neve a következő: a luccai Pietro Casani, áldozópap, a római Ottavio Bovarelli, a collei Viviano Viviani, a spanyol Thomaso de Victoria, a római Francesco Perusino, a római Giuseppe Brancatio, a luccai Ansano Lentio, a luccai Martino Ciomei, a luccai Simone Castiglioncelli, a sarzanai egyházmegyéből való marcasioi Gio. Battista Morantio, a roccai Giorgio Mazza, a luccai Gio. Prospero, a luccai Antonio Bernardini és a római Andrea Martio, az utóbbiak grater operariusok.
1620-ban Giustiniani kardinális meghagyta a fent nevezett József atyának, vonuljon vissza valamelyik, Rómán kívüli, rendházba és ott írja meg a Konstituciókat, ahogyan ő szükségesnek találja a Szerzetnek jó kormányzása szempontjából, ekkor ő a narnii piarista házba vonul vissza és ott elkészítette a Konstituciókat, a Szerzet szabályzatát, amelyet ezután Őszentsége, XV. Gergely pápa 1622. jan. 31-én hagyott jóvá apostoli Brévével.
1621-től kezdve több alkalommal azzal az alázatos kérelemmel fordulta XV. Gergely pápa elé, kegyeskedjék úgy határozni, hogy a nevezett Kongregáció egyszerű fogadalmai a jövőben ünnepélyes fogadalom jelleggel bírjanak és a kérelmet a Szerzetesek Szent Kongregációjának a bizottsága elé terjesztették, amely azt a határozatot hozta, hogy a nevezett Kongregáció emeltessék ünnepélyes fogadalmú Szerzetté, így történt 1621. nov. 23-án és amint mondtuk, 1622. jan. 31-én, megerősítést nyertek a Konstitúciók, amelyeket előbb átvizsgált Tonti kardinális, názáreti érsek, aki az említett Szent Kongregációtól kapott erre megbízatást, nemkülönben tüzetesen átvizsgálták a bemutatott Szabályzatot a minoriták Generálisa, P. Bagnacavallo és sok más tekintélyes és képzett szerzetes.
Majd még ugyanabban az évben, 1622. ápr. 28-án, apostoli Brévével ki lett nevezve a négy aszisztens, akik a Generálissal együtt képviselik a Szerzetet, aktív és passzív szavazati joguk van, akik a Szerzetbe lépvén eleget tettek a követelményeknek, elvégezvén a noviciátust, név szerint a következők: P. Pietro Casani, szerzetesi néven P. Pietro della Nativita della Vergine, P. Viviano della Assuntione, P. Francesco della Purificatione és P. Paolo della Assontione, ezek közül P. Viviano meghalt 1622. jún. 23-án. P. Pietro jelenleg provinciális Genovában, és P. Francesco helyi elöljáró Savonában
A noviciátusi két év elteltével néhányan, akik letették az egyszerű fogadalmakat, nem akarták ünnepélyes fogadalommal lekötni magukat végérvényesen, ezek felmentést kaptak a Sacra Penitentiariától, hasonlóképpen azok is, akik nem bizonyultak megfelelőknek, arra alkalmasoknak, hogy letegyék az ünnepélyes fogadalmakat, azokat elbocsájtottuk az ugyanonnét kapott felmentéssel és csak azok maradtak meg, akikről úgy látszott, hogy meg tudnak, meg akarnak felelni Szerzetünk rendeltetésének.
1622. okt. 15-én a Szerzetesek Szent Kongregációja engedélyezte a Kegyes Iskolák atyáinak javára, amit később az apostoli Bréve is megerősített, – mindazokat az összes kiváltságokat, privilégiumokat, amelyeket élveznek a kolduló rendek, mint ahogyan mindez világos a mi Urunknak, a Pápának a Brévéiből.”
A körülményekből arra lehet következtetni, hogy ez az okmány 1623. júl. 10-e után íródott, mert 1623. júl. 10-én kapta P. Casani a megbízatást a genovai provincia vezetésére, és ekkor lett a savoiai házfőnökségben utódja P. Francesco Castelli. – Az eredeti okmányokról idővel másolatok készültek, amelyeket Szent Kalazancius is átnézett és egyben-másban az eredeti kéziratot a másolatokra rávezetett jegyzettekkel kiegészítette. Így pl. az eredetiben az olvasható, hogy a S. Maria in Porticu atyái a túlszigorúan vett szegénység miatt váltak meg a Kegyes Iskolák atyáitól, most a másolatot átnézve a margószélre Szent Kalazancius még ezt a megjegyzést fűzte hozzá: „...et che tra essi era molto discordia.” – „...hogy sok volt közöttük az egyenetlenkedés.” – Ahhoz a mondathoz, amelyben arról ír, hogy ugyanazon a napon öltöztette be a házi kápolnában 14 társát, hozzá fűzi a következőket: „...quali attendevano con gran diligenza alle scuole.” – „...akik mindnyájan nagy igyekezettel törődtek az iskolával.” A rendi történetírók többé-kevésbé és felhasználták műveikben mindazokat az alapvető jelentőségű adatokat, amelyek ebből a legatentikusabb forrásból meríthetők voltak.
Valami kellemetlen hír, – a gyengélkedő fr. Onofrio helyettesítése, – fr. Angelo legyen alázatos a viselkedésben, – adósságok, zaklatások emiatt, – a lakáskérdés, az előkészületek szorgalmazása a templomépítéshez, – a nagy szegénység és nélkülözés
„Nem szívesen hallom, miket beszél Fussoriti lovag úr, de hamarosan megváltozik majd nézete, ha az Úr megsegít bennünket. Fr. Onofrio még mindig gyengélkedik, de ha majd elmúlik ez a két-három hidegebb hónap, akkor majd gondom lesz arra, hogy odaküldjek egyet ezek közül, akik most foglalkoznak az irodalommal, aki majd ott ellátja azt a munkakört, ami vár rá, természetesen, mindaddig türelemmel kell lenni.
Ami fr. Angelot illeti, az Úr mért rá most mortifikációt, amikor betegséggel látogatta meg, máskülönben ugyancsak kevélykedne azzal a kis segítséggel, amit a világiaknak nyújt, de ha alázatosabban viselkedne, az Úr visszaadná neki a testi egészséget, és megajándékozná nagy értelmi megvilágosodottsággal, amiért is arra gondoljon, ha valami jót is tesz embertársainak, lelkileg ne maradjon üresen.
A kereskedő, akitől a takarókat vettük, annyi alkalommal zaklatott már, ha volna pénzem, már régen megfizettem volna mindent, Atyaságod ha másként nem jut hozzá egy kis pénzhez, adjon el a gabonából valamit és minél előbb küldjön nekem pénzt, nagy gondtól ment meg engem, 4 scudi 80 baiacchoról van szó.
Ami pedig a lakást illeti, minthogy a város fizeti a járandóságot, alkalmazkodjék ahhoz, ahogyan ők akarják, vagy maradjanak ott ahol most vannak jelenleg, vagy cseréljenek lakást, azokon múlik akik fizetik a házbért, a lovag úrral szemben tegyenek meg mindent. – Szorgalmazza amennyire csak lehetséges, a Salvator-templom építkezésének a megkezdését, vagy legalábbis a szükséges kőmennyiség összehordását.
Itt olyan nagy szegénységben vagyunk, hogy elcsodálkozna láttára, az egész év olyan gondokkal teljes volt, nagy vigasztalásomra lesz a válasz, amit levelemre várok. – Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1622. dec. 20. – Mondja meg fr. Angelonak, meg ne halljam, hogy szóvitázik Gio-val, akarom hogy engedelmeskedjék neki éppenúgy, mint nekem engedelmeskedne, ezáltal csak saját magának lesz a javára.”
Ebből a levélből már többet tudunk meg, hogy mi fáj, mi bántja Szent Kalazanciust Fussoriti lovag úrral kapcsolatban, kellemetlenkedik a mieinknek és megfeledkezik arról a sok szívességről amelyben mind ő, mind testvérei részesültek Szent Kalazancius részéről, de azért ő nem szűnik meg ezentúl is szívességekben részesítenie őt. Íme a Szent, igazi példaképe a krisztusi szeretetnek, az igazi felebaráti szeretetnek! – Fr. Onofrio munkakörét lássák el, míg beteg, – a kerthasználat, – egy meg nem nevezett atya fontos küldetésben van úton, Szent Kalazancius kéri, hogy a gyermekek imádkozzanak az ügy sikeréért. – Tanulságos, szép és gazdag tartalmú levél.
„Nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett morikonei Szegények helyi elöljárójának. – Minthogy a város fizeti a ház után a lakbért, igaza van, bízzuk őrájuk a dolgot, hogy alkalmas lakást adjanak nekünk. – Nagyon sajnálom hogy Fussoriti lovag kellemetlenkedik a mieinknek, elfelejti, hogy én mindig azon voltam, hogy cselekedeteinkkel mutassuk meg a szeretetteljes tiszteletet, amellyel mindenkor viselkedtem testvérei iránt, létrehoztam közöttük az egyetértést, vendégszeretettel fogadtuk házunkban és itt lakott, ameddig csak tetszett neki, testvére Sig. Gio. Battista, amikor bizonyos elintéznivalói voltak, és nem sikerült azonnal, ezentúl is ilyen leszek vele szemben, valahányszor előfordulnak ilyen esetek és én csak azt szeretném, ha Fussoriti úr is egyetértésben lenne a mieinkkel ott Moriconeban. – Fr. Onofrio még mindig gyengélkedik, éppen ezért ebben a néhány téli hónapban oldják meg a tanítást az iskolában őnélküle, de majd márciusban Isten segítségével küldök a latinosok számára egy mestert, jól lehet, hogy ott kevesen vannak akik a latint tanulják. – Ami pedig a kertet illeti, ha az a valaki, aki haszonbérbe vette, megengedi, hogy a mieinkek bejárjanak oda, azért még nem kell a lovag úrnak ízetlenkednie, mert ha valaki szeretetszolgálatot tesz nekünk, azon legyünk, hogy viszontszolgálattal megháláljuk. – A P. N. már tíz napja úton van egy fontos küldetésben, lelkem rajta, és minden kívánságom az, hogy az úr vezérelje, hogy jól végződjék a dolog, a küldetés. – Annak is örülni fogok, ha minél előbb küld pénzt, hogy a kereskedőt kifizethessem. – A fácánt, amit Sig. Paolo küldött, Ersilie asszony, Sig. Felice távollétében átvette, és amikor átküldtem, azt mondta, hogy szándékozik írni. A jelen levelemmel együtt küldök három pár harisnyát, imádkoztasson a gyermekekkel annak az ügynek a jó sikeréért, amelyről fentebb írtam. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1622. dec. 23.”
Rövid de súlyos tartalmú levél, két – a szerzetesi életben igen fontos – dolgot akar Szent Kalazancius atyánk kihangsúlyozni benne: az engedelmesség jelentőségét és a szegénységnek minél teljesebb mértékben való elfogadását. – Minden korban élő szerzetes számára elgondolkodtató, irányadó elvek, elengedhetetlen surrogátumok.
„Írja meg nekem részletesen, hogy milyen a szerzetes testvérek magatartása az engedelmességet illetőleg, mert ahol ez nincs meg, ott csak névleges szerzetesek vannak. – A szegénységet illetőleg szeretném tudni, hogy egyesek menekülnek-e előle? Mert szeretném én olyan formában bevezetni, ahogyan a kapucinusoknál van azzal a különbséggel, hogy ők nem szerzik be az egész évi szükségletet kenyérből, borból és a többiekből, de egyebekben nem akarom, hogy megelőzzenek minket, mert így annál nagyobb lesz a hitel az embereknél, és annál nagyobb eredményeket ér el mindezekben. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. jan. 4.”
Úgy látszik, hogy P. Cananea a karácsonyi ünnepek elmúltával átment néhány napra Frascatiba, ott kapta ezt a levelet, amelynek a második bekezdésében az elöljáróra kiszabott szigorú büntetésről olvasunk a böjt megszegése miatt. – Az első bekezdésben anyagi dolgokról, beszerzésekről van szó, és az év végén elmaradt gyónásról.
„Úgy rendelkezem, hogy fr. Arcangelo szerezze be a szükséges dolgokat, feleslegeket pedig vegye át. A palliumok számára szükséges szövetet csak akkor tudjuk küldeni, ha majd megvásároljuk, iparkodunk minél előbb elintézni. – Ami pedig a gyónásra való előkészületet illeti, megtehették volna az év végén, most már alig tehetnek valamit, mindazonáltan mégis csak jobb, ha valamit is tesznek, mint semmit, Isten segítségével majd csak lesz valami eredménye. – Hogy valakit olaj questálásra küldhessen, azon leszek, hogy minél előbb egy fratellót küldhessen oda, noha itt is ugyancsak kevesen vagyunk.
Arról értesültem, hogy szerdán, Szent János napján húst ettek, pedig böjtölni kellett volna, nagy hibát követtek el, mindezért az elöljáró a felelős, következésképpen a büntetést neki kell vállalnia, ami az lesz, hogy januárban minden szerdán kötéllel a nyakán lép be az ebédlőbe és így marad egészen az ebéd – vezeklő – utáni hálaadásig. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. jan. 6.”
A konopeum ( a szentségház eltakarására szolgáló liturgikus ruhadarab, palást) megrendelése és az elkészíttetésével együttjáró költségek, – a kereskedőnél a tartozások még mindig nincsenek kiegyenlítve, – a fenntartott esetek, – nem alkalmas az idő, hogy P. Gio. Domenico útnak induljon, – újabba figyelmeztetés, hogy P. Cananea írjon atyjának
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei Szegények helyi elöljárójának. – megkaptam a konopeum méreteit, gondom lesz rá, hogy minél előbb munkába vegyék, de a 12 giuloért nem lehet mindazt a szövetanyagot beszerezni, amit a feladat megkíván, mindanzonáltan rajta leszek, hogy beszerezzem. Ami pedig a P. Biasot illeti, aki a munkálatokat irányítja, valami szívességgel kell viszonozni a fáradozását, szerintem, egy kis lisztet küldhetnének neki, amit én átadnék neki, amikor a szövetet elviszem hozzá megfestésre, azért hát intézkedjenek ilyen értelemben, és küldjék minél előbb a (lisztet).
Néhány nappal ezelőtt megírtam már, intézkedjenek, hogy küldjék már azt az öt scudit a kereskedő számára, akinél a takarókat vásároltuk, reméltem, hogy az ünnepekben kapunk majd elég alamizsnát és akkor kifizettem volna a tartozást, hogy megszabaduljak már ettől, az annyit kellemetlenkedő kereskedőtől, ezért tehát – mivel erre a célra nem kapnak a várostól pénzt – adjon el egy rubbio (három hektoliter) búzát és az árát azonnal küldje ide, mert a kereskedő azt mondta nekem, hogy ha vasárnapig nem kapja meg a pénzét, akkor idézőlevelet küld P. Castiglianak.
A fenntartott esetek alóli feloldozásra való felhatalmazást kérni fogom Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére és egész nyolcadára és azután majd az egész nagyböjtre. – P. Gio. Domenico útnak indult volna már két – három nappal ezelőtt szülőföldjére ügyeinek elintézésére, ha a folytonos esőzések miatt az utak el nem romlottak volna, így most várakoznia kell, míg az utak felszáradva újra járhatók nem lesznek.
Atyaságod számoljon be azokról a könyvekről, amelyeket ide akart küldeni, de ellopták, hasonlóképpen írjon néhány sort atyjának is, mint jó szerzetes fia, nyugtassa meg, hogy imádságaiban mindig megemlékezik róla, ami nagy vigasztalására lesz neki. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. jan. 13.”
A monteflavioi Don Paolo nem igen óhajtotta igénybe venni a ház vendégszeretetét, – a fenntartott esetek alóli feloldozásra a felhatalmazást nem olyan gyakran szokták megadni, – a kőfaragáshoz értő fratelló, – a herceg látogatásának idejéről értesítést vár, – tartozások rendezése, – az oltárfelszerelések készülőben.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten anyjáról nevezett moriconei Szegények helyi elöljárójának. – Itt volt nálunk a monteflavioi Don Paolo, aki nem igen vette igénybe a mi szolgálatainkat, mert inkább akart együtt lenni egy barátjával, de azért úgy gondolom, hogy ügyeit jól végezte. – Ami pedig a fenntartott estek alóli feloldozást illeti, Atyaságod számára igyekszem megszerezni Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére, ha csak úgy minden további nélkül adnák meg a felhatalmazásokat a feloldozásokra, akkor az emberek nem sokat törődnének a hasonló bűnökkel, amiért is azt akarják elérni ezzel, hogy tartózkodjanak ez emberek ezektől a bűnöktől, ezeknek a bűnöknek az elkövetésétől, mert látják hogy milyen nehézségekkel jár az azoktól való feloldozást.
Azon leszek, hogy küldhessek oda olyan valakit, aki a sezzei fratellóval együtt faraghatják a köveket az épülő templom számára, Atyaságod majd tanítgassa az elmélkedő imára és arra, hogy buzgó legyen. – Nagyon örülnék annak, ha a herceg nem csak a vízvezetéket szemlélné meg, hanem megtekintené a saját palotáját és a városkát is, ha netán odaérkezne, értesítsen engem. – Már kétszer is írtam abban az ügyben, hogyan küldhetne nekem pénzt a takarók ára fejében, majd visszakapja azt a gazdáktól, épen ezért ne késedelmedeskedjék, hanem küldje minél előbb a kért pénzt. – Az oltárterítő és a baldachin hamarosan sorra kerülnek. Amen. Róma, 1623. jan. 16.”
Végül is megérkezett a pénz, a takarók árának a kifizetésére, – az ajándékul küldött fekete rigók, – a betegek számára küldött édességek, – anyagi beszerzések, – mit lehetne tenni a fegyelmezetlen, engedetlen fr. Angeloval? – fr. Andrea magatartása is kifogásolható, – személyi intézkedések, – iskolai bemutató előadások, – újra szó van az oltárterítőről és baldachinról, – a levél befejező részében P. Cananea igen komoly figyelmeztetésben részesül és megrovásban, hogy az ismételt felszólítások ellenére sem írt atyjának levelet. – Az utóíratban arra kéri, hogy Sig Fussoritti lovaggal szemben legyenek szolgálatkészek.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietrone atyának, az Isten anyjáról nevezett moriconei Szegények helyi előljárójának. – Megkaptam a takarók árának a fejében küldött pénzt, ezáltal egy nagy tehertől szabadultam meg, megkaptam a két szép fekete rigót is, köszönje meg a nevemben a mi igen kedvelt Paolo urunknak.
A betegek részére küldök édességeket és egy dobozban cukrozott gyümölcsféléket, ha majd elfogy, jelezze, küldök újra. Don Paolo útján küldtem kétszer öt-ív papírt. Most, levélírás közben ment el két fratelló, hogy vásároljanak különféle dolgokat, kapát, zsineget, asztali sót és egy font szöget.
Ami pedig fr. Angelot illeti, nagyon sajnálom, hogy – míg jót tesz másokkal – a maga szempontjából pedig rosszul cselekszik, mert nem törődik azzal, hogy alázatosabb, engedelmesebb és buzgóbb legyen és ha az ismételt kérésekre, mortifikációk kiszabására sem mutat hajlandóságot a megjavulásra, sőt, csak még jobban megkeményíti a szívét, akkor imahadjáratot kell kezdeni érte és higgye el, hogy az Úr mindezt azért engedi meg, hogy nagyobb érdemére legyen Atyaságodnak, legyen hálás az Úrnak, hogy ne sokáig tartson ez a megpróbáltatás. – Ki sem mondhatom, hogy mennyire fáj ez nekem, hogy ellentétben van fr. Gioval, írok neki néhány sort, hogy mindenki legyen békességben az említett fratellóval.
Ami pedig fr. Andreat illeti, én úgy látom, hogy igen rossz készülettel van arra, hogy letegye a fogadalmakat, sőt, hogy egyáltalán szerzetes legyen. – Most arról folyik a tárgyalás, hogy N. visszatérjen a házba, azt hiszem, hogy hamarosan meg is történik. – Néhány nap múlva oda rendelem fr. Bartolomeot, hogy legyen segítségére fr. Paolonak az építkezéseknél, az is lehetséges, hogy néhány nap múlva be fog öltözni egy fiatal kőmives. Küldök egy használt ruhát, hogy valamelyik fratelló használja fel ruhaváltásra, hogy tisztálkodhassék.
Ami pedig az iskolai bemutató ünnepséget illeti, beszélni fogok erről fr. Francescoval, aki Narniból jött, mivelhogy P. Gio. Domenico Calabriába utazott ma reggel. – A harminc misét pedig mondják el a gregorián mise szabályai szerint minél előbb.
Az oltárterítő és a baldachin hamarosan elkészülnek, ma reeeggel adtam át a szövetet P. Biasonak, hoghy szabja ki abból, de önök is minél előbb küldjék azt a kis lisztet. – Néhány nappal ezelőtt írtam Atyaságodnak, hogy írjon levelet édesatyjának, a megírt levelet elvitte volna most P. Gio. Domenico, de ezt nem tette meg, már pedig a Konstitucióban, az engedelmességről szóló fejezetben olvassuk: »...partes boni rligiosi sunt non expectare ut superior scripto aut voce severe aliquid praecipiat sed sufficiat ei signum aliquod videre voluntatem sui superioris...« Amiért is minél előbb irja meeg a levelet édesatyjának, amely legyen olyan, amilyent csak egy igazi szerzetes fiú tud megírni, buzdítsa atta édesatyját, aki már igen előrehaladott korban van, minden gondja az legyen, hogy egy szép halálra készüljön fel és hogy elnyerje az örök jutalmat, írja meg neki Atyaságod, hogy segíti őt ebben a mindennapi imádságaiban és a szentmiséiben való megemlékezéssel és hogy ez érdeméül legyen, mindezt végezze el a szent engedelmesség nevében és úgy intézze, ha lehetséges, hogy pénteken itt legyen a levél, hogy szombaton az én levelemmel együtt küldhessem a küldönc útján P. Gio. Domeniconak. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. jan. 18.
Fussoriti lovag úrnak legyenek mindenben készségesen szolgálatára, ha valamiben rendelkezni óhajt velünk, különösképpen pedig ha gyermekét gondjainkra akarja bízni azáltal, hogy iskolánkba küldi, Atyaságod apró szeretetszolgálatokkal viszonozza, ha lehetséges, a szívességet.”
„Cognosco oves meas...” – mondja a Jó Pásztor, – „...ismerem enyéimet”, ez a gondolat olvasható ki lépten-nyomon Szent Kalazancius Atyánk leveleiből. P. Tencani, a norciai elöljáró, a temperamentumosabb egyéniségek közül való volt, mennyire helyénvaló, hogy a Szent Rendalapító a türelmességet ajánlja neki, mint az elöljáróban megkivánt erényt. – A betegek iránt nagy részvéttel legyen, együttérzéssel, amely néha többet segít, többet ér, mint az orvosságok használata, – írja a levél befejező soraiban.
„Nagyon szükséges, hogy a türelem meglegyen a szerzetesben, de legfőképpen az elöljáróban, aminek megvan a maga haszna, előnye és az Úr, aki megengedi a megpróbáltatásokat, vállainkra teszi a terheket, hogy hordozzuk, erőt is ad hozzá mindazoknak, akik alázatosan és állhatatosan kérik azt és hogy tudnak azok kérni, akik nagy szükségben vannak és az Úr kegyelmének a segítségével le is küzdenek minden nehézséget. – Iparkodjék egyűttérezni a betegekkel és vigasztalja meg őket, mert az elöljáró vigasztaló szava néha többet szokott segíteni a betegen, mint az orvosságok. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. jan. 21.”
Fr. Bartolomeo viszi a kész oltárterítőt és konopeumot, – a fenntartott esetek alóli feloldozás, – a kerti magvak, – papírküldés, – a vízellátás kérdése, – üzenet fr. Angelonak.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei Szegények helyi elöljárójának. – Moriconeba indult fr. Bartolomeo és magával viszi az elkészült oltárterítőt és a konopeum kettős redőzetét, mindkettőböl le lehet vágni azt, ami felesleges, vagy ahogyan az elhelyezzés kívánja, ellenszolgáltatásként, rendelkezzék úgy, hogy minél előbb itt legyen a liszt P. Biaso számára.
A sabinai Mons. vikárius generális felhatalmazta Atyaságodat, hogy a fenntartott esetek alól feloldozzon Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén és annak nyolcadában és majd azután kieszközölöm, hogy megkapja a joghatóságot Feketevasárnapra egészen a Húsvét nyolcadának a befejezéséig. – Az említett esetre kért feloldozást még nem intéztem el, de rajta leszek, hogy minél előbb meglegyen és küldöm majd a megbizatást.
Ha jónak látja, küldje ide fr. Paolot, majd én mindent elkövetek, hogy egy kissé megtanulja az imádságot. – A kért kerti magvakat nem kaptam meg a kertésztől, mert azt mondta, hogy azok nem olyan különösek, nem valami jók, mihelyt szert tesz valami jófélére, azonnal ad abból nekem, és akkor majd én küldeni fogok belőle. – Újra küldök kétszer öt ív papírt, más alkalommal majd többet küldök, de így a gyalogos postával nem akarok olyan nehéz csomagot küldeni. – Írja meg nekem hogy mennyire vannak a vízellátással, vagy talán a nagy hideg vagy más ok miatt a munkát félbehagyták?. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. jan. 31.
Fr. Angelónak majd más alkalommal írok, mondja meg neki, hogy nagy tisztelettel legyen fr. Gio. iránt, ajánlja magát az ő buzgó imáiba, az Úr áldjon meg bennünket.”
Újabb alapítási tervek: „...annyi helyre kérnek bennünket, ha minden embetünk tíz emberrel érne fel, akkor sem tudnánk eleget tenni a meghívásoknak...” – írja levelében Szent Kalazancius. Az alapítás ügyében érdeklődő nápolyi nemes ember ismerhette P. Cananeat, aki a calabriai Catanzaroból származott. – Személyeket illető intézkedések, – bérletdíjfizetésnek a sürgetése, – nélkülözés, szegénység, alamizsnahiány.
„Egy nápolyi nemes ember arról tárgyalt velem, hogyan lehetne meghonosítani iskolánkat Campania egyik városában és majd erről ír Atyaságodnak is, olyan sokan keresik a mi iskoláinkat, annyi helyre kérnek bennünket, hogyha minden emberünk tíz emberrel érne fel, akkor sem tudnánk eleget tenni a meghívásoknak, idővel majd meglátjuk, hogy mit lehetne tenni.
Vártam ide fr. Paolot a mult szerdán, Gyertyaszentelő vigiliáján fr. Bartolomeo pedig maradjon ott és gondozza a kertet. Remélem, hogy lesz válasz az emlitett nemes ember számára. – Szíveskedjék megmondani a városplébánosnak, hogy a Piazza Navona-i zsibárus állandóan zaklat engem egy ágynak a két hónapi használati díjáért, amelyet annak idején az ő testvére számára vettünk igénybe, 12 giulot kellene fizetnünk. Csak Isten tudja, hogy milyen nyomoruságban vagyunk, havsak az Úr meg nem könyörül rajtunk rövid időn belül valami rendkivüli alamizsnával. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. febr. 4.”
Csodálatosan szép tartalmú levél, a legértékesebbek közül való!
Csak egy mélységesen aszkétának és szent embernek a lelkéből fakadhatnak ilyen gondolatok. Ennyi lelki értéknek, kincsnek, gazdaságnak, a láttára örömteljes csodálkozással kiálthatunk fel a költővel – anélkül, hogy csak egy pillanatra is a kegyelem müködéséről, az Isten ajándékáról – „...hogyan is tettél szert – megfeledkezve az ember – ennyi szépre, ennyi jóra?”...Milyen jó nekünk, hogy ez a puha, bársonyos lelkület csiszolja ami darabos, nem mindig tapintatos lelkületünket...
„Ami pedig a gyengélkedőket illeti, kell, hogy nagy türelemmel legyen irántuk, ha egyszer már az Úr meglátogatta őket azzal, hogy betegségeket mért rájuk, akkor nem kell másképpen is sanyargatni őket, hanem inkább legyen vigasztalásukra és szépen, tapintatosan hozza tudomásukra, hogy az Úr küldi a betegséget, aki azáltal akarja figyelmeztetni őket, hogy ébredjenek fel tétlenkedő álmodozásaikból és fogadják meg erős fogadással, hogy a jövőben teljes odaadással és őszinte buzgósággal akarnak járni a tökéletesség útján, »...haec est enim voluntas Dei sanctificatio vestra« – és más, ehhez hasonló keményebb eszközöket szokott használni az Úr ezen cél elérésére, jól lehet, egyesek azt gondolják, hogy mindezen jelenségeket másodrendű okok, mint pl. a testek nedvei, idézik elő és más esetleges körülmények, pedig igazában az első ok, aki maga az Isten, aki tetszése szerint rendelkezik a másodrendü okokkal, minderre jó emlékeztetni a betegeket hasonló esetekben. Egy onnét való valaki azt a hírt hozta, hogy le akarják telepíteni ott a jezsuita atyákat, azt a templomot szánták nekik, amelyikben a kanonokok végzik a funkciókat, azt mondogatják, hogy volt olyan ünnepnap, hogy a mi templomunkban nem volt mise, ezért hát azt szeretném, ha megvalósítható volna – természetesen Sig. Giulonak, a vikáriusnak az engedélyével – hogy ezentúl nem vállalnak szolgálatot más templomokban. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. febr. 8.”
Húsadag az étkezésnél, ennek elfogyasztásánál is lehet önmegtagadást gyakorolni.
„Ami a 4 unciás adagot illeti, azt úgy kell értelmezni, hogy ahányan vannak, annyiszor 4 unciát kell vásárolni, beszerezni a vágóhídon, de azok akik a tökéletességre törekszenek, még ebből is meg tudnak hagyni egy kis darabkát a mindenkor áldott Krisztusért az ő szegényeinek javára, de aki nem tudja megfékezni a telhetetlenségét, annak sem négy, sem hat uncia nem lesz elég, és akkor ilyen csekély és hitvány dolog miatt elveszíti, eltékozolja a tökéletesség kincsét. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. febr. 15.”
A jelzett küldemények mindezideig nem érkeztek meg, – melyik könyv megfelelőbb? – megbízatások, – a kongregácíó buzgó müködése, – fr. Angelo intése, – legnagyobb gond az iskoláé legyen, – a kongregáció pénzének a kezelése, – a látogatás engedélyezése és ima a jótevőért
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei Szegények helyi elöljárójának. – levelében azt írja hogy küldi a ruhanemüt és a lisztet, sem az egyiket, sem a másikat nem kaptam meg, küldje a dolgokat minél előbb, más alkalommal vigyázzon arra, nehogy ilyen könnyen felejtse a dolgokat. – A kért könyvet nem találtam meg, küldöm helyette a »Pierio Pedemontano«-t, amelynek jobban hasznát veszi a munkájában. – A kongregáció tagjai közül senki sem volt itt, néhány gyertyatartót küldtek ide megigazításra, amire érte jönnek készen lesznek.
Örülök annqak, hogy a kongregáció tagjai szépen haladnak előre és gyakorolják az önmegtagadásokat, de még inkább szeretném, ha fr. Angelo is gyakorolná a mortifikációkat és eredményeket tudna felmutatni a maga javára, mert máskülönben csak őt éri a kár, a visszamaradás, mások pedig előrehaladnak. – De mindeneknél jobban kivánom, kóhajtom, hogy az iskolai dolgok igen jól menjenek és az egyik dolog elősegitse, ne őedig akadályozza a másikat. – Ami pedig a pénzt illeti, amivel a kongregáció tagjai rendelkeznek, bízzanak meg valakit annak kezelésével, mint pl. Paolo urat, vagy más valakit, semmiképpen sem vállalják a pénz kezelését a mieinkek, mert jobb elkerülni minden gyanakvást, gyanusitást.
Ha pedig Palombára akar menni, amikor jónak látja, megteheti, tegyen tisztelgő látogatást a herceg úrnál, mondja meg neki üzenetemet, hogy mindennap imádkozunk érte a gyermekekkel együtt, amint engem erre megkért, és a jövőben sem fogom elfelejteni. Ha valami dolog előfordulna, értesítsen engem. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. febr. 16.”
Tartalmánál fogva igen érdekes levéllel találkoztunk. Vannak benne kisebb jelentőségű rendelkezések, de három dolognak a közlése különösképpen meglep bennünket: egy eset, amelyre nincs szabály a kiközösítések felsorolásában, – P. Garzia – Castiglia ünnepélyes első szentmiséje, – fr. Angelonak újabb formában való figyelmesztetése. – egyébb észrevételeket majd a levél szövegének a közlése után hozunk.
„Megkaptam az igért ruhaféléket, levélvivőm útján küldöm az átfestett gyertyatartókat és képrámákat. A biretumot és egyébb dolgokat majd magával hozhatja, amikor hozzánk jön, legkésőbb a nagyböjt második hetének a szerdáján legyen itt és akkor megkapja a felhatalmazást a fenntartott esetekre. Hallom, hogy a második hét végén fr. Domenico útnak indul és lehetséges, hogy én is vele megyek, mert Firenzéig szárazföldi úton megy. – Annak az illetőnek a kiközösítését illetőleg pedig, aki az egyházi állam területén kívűl tolvajkodta el a sertéseket, Mons Guccino azt mondotta, hogy itt nincs szó az exkommunikációról, mivel ezek az állatok nincsenek felvéve a bullába, más esetről még nem értesültem. – P. Catiglia ma, ötvenedvasárnap délelőtt mondta el ünnepélyesen az előmiséjét a mi oratóriumunkban, amelyen jelen volt a bridisii érsek, Mons. Gavotto és Sig. Don Diego di Barrionuovo Szent Izidor szentéavtásának a prokátora, ő s még két más előkelő spanyol ez alkalommal vendégeink voltak délben és így mindnyjájunk számára egy ünnepélyes felüdülés volt az eset. – Ha délelőtt jelentkezik az illető, aki Atyaságod levelét hozta számomra, küldök általa egy kis papírt, ívpapírt és imakönyveket, hogy azokat ott szétoszthassa. – Ha fr. Angelo nem érzi jól magát, akkor fogyaszthat tojást, de először szerezze meg az orvos engedélyét, és ha fegyelmezettebb lenne az étkezésben, alázatosabb a viselkedésben és engedelmesebb a munkában, akkor minden bizonyára hamarosan teljesen egészséges lenne. – Nagyon bánt engem, hogy annyira ízetlenkedik fr. Gio-val, nagyon kedves dolgot cselekedne én előttem, ha alázatosabban viselkedne nevezett fratellóval szemben, egyrészt sokkal fiatalabb nálánál mint korban, mind a fogadalmak letételét tekintve és azonfelül az ő barátsága mindenképpen csak kedvező lenne. Atyaságod semmit sem ír arról, hogy folyik-e a munka a vízvezeték kiépítésével kapcsolatban, de arról sem, hogy a mi rendházunk építkezésével hogyan is állunk? – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. febr. 26.”
A levelekben többször emlegette fr. Gio., aki iránt Szent Kalazancius sürgette fr. Angelot, hogy nagyobb tiszteletet tanúsítson, nem más, mint mindig – a 107. levélben ismertetett fr. Gio. Macari, aki csakugyan megérdemelte, hogy fratelló társai is tisztelettel legyenek iránta, akit annyira megbecsült a Szent Rendalapító.
P. Garzia újmiséjén jelen volt a brindisii érsek másokkal együtt. Ki volt ez az érsek? Nagy barátja mint Kalazanciusnak, mind Garzianak, akinek neve: Giov. Falces di S. Stefano, aki annak előtte szerzetes volt az Escoriálban. 1605-ben lett brindisii érsek, születési helye Aragóniában az a kis falucska volt, amely közel volt Peraltához. Az ő érseki kinevezésével kapcsolatban P. Caputti érdekes dolgot mond el, amely nehezen dönthető el, hogyan igazolható történelmileg. Így mondja: amikor a nevezett püspökség megüresedett, III. Fülöp nevében a spanyol követ felajánlotta Kalazanciusnak, de ő mindjárt a követnek kijelentette, hogy nem fogadja el és ajánlotta a kinevezésre az ő barátját, földijét, az Escoriál szerzetesét, P. Falcest. Ahogy megkapta a kinevezést, azonnal felkereste barátját, Kalazanciust, és együtt jelentek meg tisztelgő látogatáson a követ előtt, majd azután az új érsek elutazott székhelyére. – Mindebben a dologban az az egy biztos, hogy P. Caputti nagy barátságban volt P. Garziával, az érsek egykori barátjával, ennek alapján abban a szerencsés helyzetben volt P. Caputi, hogy mindent megtudhatott tőle.
1623. áprilisában Szent Kalazancius meglátogatta a két liguriai rendházat, a carcareit – amelyet 1621-ben alapítottak – és a savoiait – ezt pedig 1622-ben, innét írja a következő néhány levelét, amelyekben részletesen beszámol – többek közt – azokról az ünnepi manifesztációkról, amelyekben része volt az ott tartózkodása alkalmával. – Nem feledkezik meg az otthonlevőkről, üdvözletét küldi a házbelieknek és az ismerősöknek, különösképpen foglalkoztatja Don Rajmondónak még mindig elintézetlen javadalmi ügye, hajlandó érdekében a brindisii érsekkel is tárgyalni. – „zene iskola” a San Pantaleoban. – Az utóiratban üzenet Sig. Antonionak a carcarei ház alapítójának, Sig. Castellani sógorának.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Castigliának, az Isten Anyjáról nevezett Szegények közül való római piaristának. – Nagyon kedves volt számomra a keltezés nélküli levele, amelyet a f. h. 9-én kaptam meg, örülök annak, hogy mindnyájan jól vannak, hála legyen a jó Istennek, hogy itt is, meg Savonában is azt láttam, hogy olyan megbecsülésben részesülnek a mi atyáink, amilyennél jobbat már kívánni sem lehet és egyszerűen elámultam azon, hogy hányan szeretnének beköltözni a mi szerzetünkbe, a legelső alkalommal, legalább nyolcan lesznek akiket beöltöztetünk, de sokkal többen vannak akik kérik a beöltöztetést, mind értelmesek és jó családokból valók. Pénteken este érkeztünk meg Savonába és tegnap, hétfőn jöttünk Carcareba, itt fogok tölteni néhány napot a tervek szerint, hogy utasításokat adjak az építkezéssekkel kapcsolatban és azután visszamegyek Savonába és ott várom be a hazautazásra alkalmas gályát.
Atyaságod minél előbb keresse fel nevemben a brindisii érsek urat, mondja meg neki, nem szűnöm meg a gyermekek imája révén – akik igen buzgóknak látszanak – az Istennek ajánlani hogy az Úr tegye őt szerencséssé és irányítsa cselekedeteiben, hogy mindazok Isten dicsőségére és az Anyaszentegyház javára legyenek. – Hasonlóképpen köszöntse P. Gasparot, mondja meg neki, kérje imáiban értem az Urat, hogy épségben, egészségben vezéreljen vissza Rómába és minél előbb közölje ugyanezeket Sig. Gio. Battistával is és folytatott-e már megbeszéléseket a Minerva-beli jóismerős atyával a mi kiváltságaink záradékáról és mi a véleménye felőle, P. Francesconak majd írok a sekrestyét illetőleg.
Isten segítségével majd a jövő héten – talán már Savonából – fogok írni Don Rajmondo ügyével kapcsolatban is, addig is Atyaságod tárgyaljon vele, hátha a mi barátunk megajándékozná őt egy brindisii javadalommal, ha szükségesnek látja, beszéljen az én nevemben az érsek úrral, hátha valami jó származik belőle az iskola javára, fogadhatnánk egy mestert, aki tanítaná a zenét csupán az ellátásért. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Carcare, 1623. ápr. 11.
Atyaságod hozza tudomására Antonio úrnak, Sig. Bernardino Castellani sógorának, hogy tegnap este óta Carcareban vagyunk, mind a férfiak, mind az asszonyok részéről rendkívüli szeretetteljes fogadtatásban részesültünk. – Sig. Gio. Nicolanak pedig azt üzenem, kifogytam az időből, most nem tudok neki írni, majd más alkalommal pótolom az elmaradt írást.”
Szent Kalazancius carcarei útjának – bizonyára – egyik legszebb élménye, emléke a kibékülés, amely az ő közreműködésével jött létre a városnak ellentétben álló legelőkelőbb polgárai közt. Kiéreződik a levélnek az első bekezdéséből az az öröm, amely Szent Kalazancius Atyánk lelkét is átjárta a már – veszélyesnek váló súlyos, helyzetnek békés, szerencsés megoldása, elsimítása után, – Az alkalmi munkások járandósága, – kifizetések, – a spanyol papok javadalmi ügyei, – megemlékezés P. Gasparoról, – visszautazásra készülődés Savonába, ahol nyolc derék ifjúnak a beöltözése tette emlékezetesé az ott tartózkodási napokat.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Castigli atyának, a római piaristák gondnokának. – Nagy vigasztalásomra volt Atyaságodnak a levele, Istennek legyen hála, itt mindnyájan jól vagyunk, olyan tiszteletben részesül a mi Szerzetünk, amelynek letelepítését olyan kitartóan kérték, hogy azon csak elcsodálkozni lehet. Isten segítségével ezekben a napokban sikerült békét létrehozni a város legelső polgárai közt, akik olyan nagy gyűlölettel álltak egymással szemben és már-már az a veszély fenyegette őket, – órákon múlt már csak! – hogy a kormányzónak, Don Pietro di Toledonak kell erélyesen fellépnie, aki Fináléban tartózkodik, azt mondják, amikor meghallotta, hogy megtörtént a kibékülés, kápolnájába ment és térdenálva elmondotta a »Te Deum Laudamus«-t, a kibékülés megtörténte után mindnyájukat meghívtam hozzánk ebédre ezen a két ünnepnapon, hogy így együttesen megünnepeljük a békelétrejöttét nagy örvendezéssel és közmegelégedéssel, annyi mindennel elláttak bennünket, hogy eleget tehettünk mindenkivel, adja Isten, hogy állandósuljon a béke és az egyetértés.
Ami pedig a takarítókat illeti, három scudinál többet nem kell nekik adni, P. Benedetto azt mondja, hogy ennyiben szerződtek meg, amikor vállalták a munkát, de nem is jár nekik több, két személynek öt napra, amikor mi adjuk a meszet és minden kiadás minket terhel, azt is figyelembe kell venni, hogy most még másfelé nem igen találnak munkát, ahogyan ők maguk mondták nekem, egészen Feketevasárnapig, attól kezdve lesznek elfoglalva egészen húsvétig.
Ami pedig azt a papot illeti, az óráért fizessenek 12 scudit, ennyiben volt... ha pedig a harangot kell cserélni, akkor azt beszélje meg P. Francescoval.
Ami pedig Sig. Domenico Darijt illeti, írok majd P. Ottavionak, intézkedjék, hogy minden tartozás legyen kielégítve, de ms. Ambrosio Parente úrnak tudtával és hozzájárulásával. – Ami pedig Sig. Blasiot illeti, Atyaságod utasítsa P. Francescot, hogy tegyen neki kedvére azzal, hogy ilyen ügyekre alkalmas személyt ajánl neki, hasonlóképen emlékeztesse Gio. Battista nagybátyjának az ügyére is, ebben az ügyben magam is fogok írni neki néhány sort.
Szeretném tudomására adni, hogy P. Gio. Battista Caragoca a templom körüli szobák valamelyikében kapjon szállást, de teljes szabadsággal járhasson ki és be, ahogyan neki tetszik és legyen segítségére a fratellóknak azzal, hogy vagy a közös rekreációkban foglalkozik néha velük, vagy még inkább a gyóntatásban és én remélem, hogy szép eredménye lesz szorgalmatoskodásának ebben a munkakörben. – A múlt levelemben már megírtam, hogy mi a véleményem a földszinti sekrestyének a felügyeletét illetőleg, don Rajmondo ügyét illetőleg pedig írok majd Sig. Flavio Pavonionak, bocsássa el békében, hogy megnyugodva mehessen haza szülőföldjére, de igen szívesen veszem, ha Atyaságod is megtárgyalja ezt az ügyet és az ön barátja úgy rendelkezik azzal a javadalmával, hogy abból valami hasznosság az iskolát is érje. – Köszöntse nevemben P. Gasparot és minden igyekezettel azon legyen, hogy semmiben hiánya ne legyen, mindenben szolgálják ki figyelmesen és kérje meg a gyermekeket, hogy imádkozzanak értem mindennap egy kicsit. – Remélem, hogy holnap indulunk Savonába és mindjárt az első alkalommal nyolc novíciusjelöltet öltöztetünk be, nagyobb részük nemes famíliákból valók és ha majd lesz alkalmas helyünk, ahol majd nevelhetjük a többit is, amit remélek is, akkor majd újra beöltöztetünk nyolc vagy tíz derék ifjút klerikusnak és még több mint ugyanennyi kéri nagy kéréssel a szerzetesi öltönyt. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Carcare, 1623. ápr. 19.”
A címzett a római kúriában volt alkalmazva, igen jó barátságban volt Szent Kalazanciussal. Abban az ügyben ír neki, amit az előző levélben említett Don Rajmondó ügyében. – Arról semmit közelebbit nem tudunk, hogy mi volt az a fontos megtárgyalandó ügy Sig. Cresenzio apát úrral.
„Krisztusban igen tisztelt, nagyságos Uram! – Hallottam, don Rajmondoval, az én földimmel, arra a megállapodásra jutott, hogy az elmegy szülőföldjére egy bizonyos javadalom birtokában, amelyet saját templomában biztosítottak neki, megköszönöm és megtisztelő kegynek tartom, hogy Uraságod szíves volt foglalkozni és a lehetőségekhez képest, pártfogolni őt, hogy megnyugodva mehessen haza. – Nemkülönben kérem önt minden tisztelettel, hogy alkalmilag emlékezzen majd arra az ügyre, amelyben tárgyalást kezdtünk Sig. Abbate Crescentioval, amely, ha sikerrel járna, nagy védelem, oltalom lenne a mi Szerzetünk számára. – Én nem szűnöm meg imáimban kérni az urat, hogy vezérelje uraságodnak minden cselekedetét szerencsés befejezésre és tartsa meg sok jó egészségben. – Carcare, 1623. ápr. 19. – Nagyságos Uramnak mindenkor készséges szolgája az Úrban, Giuseppe della Madre di Dio.”
Szent Kalazancius intézkedése folytán 1623 májusában – vagy talán valamivel előbb – Frascatiban lett elöljáró, de nem ez volt az utolsó állomása, 1624 agusztusában Narniban lett elöljáró rövid ideig, mert ugyanezen év novemberében újra Moriconeban találjuk, ahonnét 1625 januárjában visszarendelik újra Frascatiba elöljárónak és itt hal meg fiatalon, 1625. szept. 12-én.
Az új állomáshelyre került fiatal elöljárónak nem volt könnyű a helyzete, a frascatii világi hatóságok magatartása nem egyszer hozta kényes helyzetbe az ottani piaristákat, volt már olyan pont, amikor Szent Kalazancius azon gondolkodott, hogy visszahívja a piaristákat Frascatiból – amint majd látni fogjuk a következő levelekből – de higgadtsággal, okossággal, és nem utolsó sorban – Szent Kalazanciusnak tapintatos közbelépésére mindig megoldódtak valahogyan a nehéz problémák, ha kellett, áldozatok árán is, mert Szent Atyánk mindenre kész volt, csakhogy a békétlenkedéseket, perlekedéseket elkerülje vagy másoknak a nem-tetszését, pl. most ebben a levélben azt közli P. Cananeaval, hogy a körmenetnél tekintsenek el az elmúlt évek bizonyos szokásaitól, ha ezt mások nem jó szemmel nézik, – nagyon érdekes észrevétel, figyelmeztetés: tudják-e a frascatii atyák, hogy a hazulról korán elinduló gyermekek hol és merre járnak az iskolába érkezés előtt? – mikor gyónnak, mikor áldoznak? – jól nézze meg azt a világit aki a barátkozás ürügye alatt akar bejáratos lenni a házba, – bizonyos engedélynek a megújításáról is szó van a levélben, – Szent Kalazancius nem akar beleavatkozni abba a viszálykodásba, amelyet Sig. Laerzio Cherubini ellenfelei szítanak, – néhány személyi és anyagi ügynek az intézése után élénkem buzdítja Szent Kalazancius P. Cananeat, hogy fr. Ciriacoval együtt lelkesen végezzék az iskolai munkát.
Ez a fr. Ciriaco, akiről később még sokat fogunk hallani az 1640-es években, a carcarei iskolánál működött sokáig mint a háznak tagja és később elöljárója, sokat köszönhet neki a carcarei ház.
„Nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten anyjáról nevezett frascatii Szegények helyi elöljárójának. – P. Ottavio azt mondotta nekem, hogy fr. Cassio szeretné Moriconeban tanítani az írást és a számolást, de én egy más valakit akarok oda küldeni, aki sokkal jobban meg fog felelni ott.
Ami pedig az ünnepséget illeti, amiről P. Ambrosio beszélt nekem, én azt akarom, hogy nagyon egyszerűen rendezzék meg azt, elég, ha készítenek néhány verses plakátot és elmondanak néhány rövid kis beszédet. A Szent Szűz szobrát csak akkor vigyék a körmenetben, ha erre újabb értesítést kapnak, azt hiszem hogy a múltban ez csak P. Ottavio kívánságára, sürgetésére történt meg és nem annyira a – inkább – a nép óhaja volt, sőt, a papok valamiképpen nemtetszésüknek is kifejezést adtak, egyáltalán nem akarom, hogy ilyesmire okot szolgáltassunk nekik, de az sem akarom, hogy az asszonyok belépjenek az udvarra, elég nekik a templom körüli kis szabad tér.
Ha Diomede pedig jól érzi magát, amint hallom, hogy jól van, akkor vasárnap, vagy hétfőn induljon útnak, amint neki is megírom egy fratelló útján, akit oda fogok küldeni, aki helyett majd Atyaságod majd küld egy másikat. Oda küldöm azonkívül még fr. Nicolaot, hogy abban a munkakörben teljesítsen szolgálatot, amelyről őmaga ír.
Ami pedig azokat az ifjakat illeti, akikről azt írja, hogy jóval a rendes idő előtt jönnek, nagyon óvatosan járjon el, igyekezzék kipuhatolni szándékaikat, céljaikat és legyen nagyon éber, nehogy rossz útra tévedjenek, mert az ilyenek előre megegyeznek abban, hogy valamelyik szomszédos, közeli szőlőben összetalálkoznak vagy más ilyenféle helyeken. Atyaságod mindig szeretettel azon legyen, hogy rávegye őket a gyakori gyónásra és áldozásra és belássák ők is, hogy mint valóban, igazán lelkiatyjuk, csak az ő javukat akarja mindenben. – Nagyon éber legyen azzal a világival szemben is, akiről ön beszélt, beszámolt nekem, nehogy a barátság címén valami kellemetlenséget okozzon. – Gondom lesz rá, hogy mihamarabb küldhessem a kért engedélyt, de szeretném azt tudni, hogy a régi Atyaságod birtokában van-e, vagy másutt valahol, de ha nincs kéznél, akkor ne sokáig késleltesse P. Costantini indulását.”
„Ami pedig azt az ügyet illeti, amelyről Sig. Soladini írt nekem, nagyon jól látom, hogy nem más mint néhány városi polgárnak a vetélkedése, akik azt gondolták, hogy így fognak kellemetlenkedni Sig. Laerzionak, mint a város érdeke, mert mi mindössze csak évi 200 scudit kértünk tőlük, az ne is okozzon gondot nekik, hogy talán mi miattuk nagyobb kiadások is fogják még majd terhelni őket és én egyáltalán nem akarok ebbe a versengésbe bekapcsolódni, majd a maga idejében olyan megoldással fogok előállni, amilyent érdemel az ilyen bánásmód, de addig is sokat fogok imádkozni az Úrhoz erre a szándékára. – Köszöntse nevemben a városplébánost, akinek szívesen állok szolgálatára minden alkalommal. – Paolo Caneggio-nak igaza van, joga van ahhoz, hogy semmi tartozásunk ne legyen vele szemben, de szeretném, ha egy kisé türelmesebb lenne, ha már eddig tudott várni. – Ami pedig Sig. Cavaliglierit illeti, szeretném, ha zárlatot jelentene a vagyongondnoknál, mivel őnáluk van a pénz, a mi kezünkben nem volt soha egy fillér sem, hasonlóképpen mások is, akiknek követelnivalójuk van.
Az ünnepséget illetőleg ugyanazt írom meg P. Ambrosionak, amit Atyaságodnak írtam. – Ami pedig P. Giovanninot illeti, Atyaságod megbízhatik benne minden dologban, mert úgy hallom, hogy igen jóságos és nagybuzgóságú ember. Az iskolák körüli szorgos vigyázásban soha meg ne fogyatkozzék, az iskolák mindig kiválóan működjenek, hogy semmi panasz se lehessen ellenünk, menjen, gyakran látogassa végig az – jogosan, ésszerűen – egyes iskolákat és jutalmazza meg azokat, akik jól viselkednek, kezdve a kicsiknél és akkor igénybe veheti fr. Ciriaco munkáját, segítségét, míg Atyaságod ezeket a hivatalos látogatásokat végzi és engedje az Úr, hogy jobban felismerjék az Ő szent akaratát, »...dies enim diei eructat verbum.« – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – A Noviciátusból, 1623. május 11-én.”
Kisebb jelentőségű ügyekben utasítások, – gondolatok, tervek, hogy esetleg a piemontei városokban is megalapíthatók lesznek a piarista iskolák.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak – San Pantaleo. – láttam a bullákat, de nem a leveleket, mivel nem volt arra időm, a bullák ott vannak szépen rendben-sorban, minden igyekezettel iparkodjék azokat végrehajtani. – Hogy P. Gio. Battista Cesenába menjen, szerintem helyénvaló lesz, ha megvárják azt a határozatot, amelyről Mons. Mancanedo azt ígérte, hogy mielőbb készen lesz, oda tette a Breviarum fölé és lehetséges, hogy mát készen is van, nézzen utána a szakelőadó segítségével és ha készen van, akkor az említett Atya útnak indulhat, nem mehet az ottani iskolához az a fratelló, aki a Borgoban tanítja a számolást, hacsak valaki nem megy az ő helyébe oda, majd meglátjuk, hogy miit lehetne tenni, hogyan lehetne a dolgokat minél jobban elintézni.
Mondja meg P. Francesconak, hogy küldje vagy fr. Angelot, vagy valaki mást, akit alkalmasabbnak talál, kisérőül a piemonti papnak, hogy együtt menjenek el azokhoz, akiknek a neve fel van jegyezve erre a kis cédulára és mondják el mindenkinek, hogy ez a pap állandóan közöttünk van és arra készül, hogy beöltözzék és épen azért arra kérnek mindenkit, hogy legyenek segítségére egy kis alamizsnajuttatással és mivelhogy piemonti tájakról való, lehetséges, hogy általa majd könnyebben utat talál Intézmnényünk azokon a tájakon is, ahova annyi város hívott már bennünket. Amen. – A Novíciátusból, 1623, május 11.”
A levél első soraiban hosszabb utasítást ad Szent Kalazancius, hogy fr. Arcangelo hogyan végezze a questálást. Erről a fratellóról igen sokat fogunk hallani, aki 1646-an kapta az utolsó levelet a Szent Rendalapítótól, éveken át volt a Collegio Nazareno vagyonának gondnoka Cesenában, kb. 181 levelet tart számon az Epistolario 8 kötete, amelyeket fr. Arcangelo kapott Szent Kalazanciustól. Igen érdekes, eredeti, egyéniség volt, aki nem egyszer kapott komoly figyelmeztetéseket Rómából. – A levélben emlitett többi fratelló, fr. Diomeden kívül, különösebb hírnévre nem vergődött. – Nagyon szép a levélnek az a részlete, amelyben Szent Kalazancius lelkére köti P. Cananeanak, hogy atyai szeretettel törődjék a rábízottakkal.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, a Isten Anyjáról nevezett frascatii Szegények helyi elöljárójának. – Oda rendelem fr. Arcangelot, aki egy kisé gyengélkedik, de amig ott tartózkodik, addig jó segítség lesz az írási iskolában, mivelhogy csak a legritkábban, néhány ünnepnapnak a vigiliáján engedje meg neki, hogy elmehessen Genzanoba, hogy édesanyjával megtárgyaljon egy-két dolgot, de vissza kell térnie vagy másnap, de legkésőbb a köv. nap reggelén, de mindig legyen valaki útitársa és amikor hazatér, Atyaságod mindig számoljon be nekem, hogyan tartotta be rendelkezésemet. – Hasonlóképpen oda küldöm a genovai fr. Gio Andreat, majd meglátom, hogy javára lesz-e a levegőváltozás, egyelőre ott marad fr. Cassio is, hogy kisegítsen a számolási és az írási iskolában, ahogyan a szükség hozza, vagy az olvasásiban, ahogyan Atyaságod jobbnak találja, viszont Atyaságod azonnal küldje holnap reggel fr. Paolot az iratokkal és fr. Gio Antoniot minden ellenvetés nélkül és azt szeretném, ha ön, mint lelkiatya, ellenálhatatlan szeretettel vonzaná az összes fratellókat az ottani házban a mi szerzetesi szabályainknak a megtartására és a tökéletességre, mintahogyan egy szeretetreméltó atya szokta nevelni, irrányitani fiait. – Ha Diomede még nem fejezte volna be a gyógykezeltetést, rendelkezzék úgy, hogy csütörtökön fejezze be és még jókor, délelőtt legyen itt. – Ha Atyaságod megtanítja fr. Gio. Andreat, hogyan lehet segítségére abban az iskolában, amelyben Atyaságod tanít, akkor minden remény megvan arra, hogy az iskolával járó gondok egy részét leveszi Atyaságod vállairól. – Kérem azokat a könyveket Moriconeból, amelyekre Atyaságodnak szüksége van. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. A Noviciátusból, 1623. máj. 13.”
Érmeket kér Szent Kalazancius, amelyek különleges pápai áldásban részesültek, – a Borgoban 7elraktározott mészből kér, a tégla pavimentumokat megjavithassák.
„Jelentették nekem, hogy a Pápa a legutóbb – nem tudom, kinek a kérésére – érmeket áldott meg rendkivüli nagy áldássokkal és most egy civitavecchiai igen jó barátom arra kért, hogy szerezzek neki nyolc-tíz ilyen érmet, sziveskedjék utána érdeklődni és szerezzen számomra néhányat minél előbb. – Holnap reggel intézkedjék úgy, hogy egy kézikocsira való meszet hozzanak ide abból, ami a borgói iskola pincéjében van elraktározva, hogy megjavithassuk a téglából készült pavimentumokat, ha az ott levő »somarello«-kat nem lehet igénybe venni a szállításra, ma estig mindenről számoljon be, valamint a tennivalókról is, amik tervbe vannak véve. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. A Noviciátusból, 1623. máj 15.”
A 103.levélben láttuk, hogy ki az a Sig. Antonio Fedele, aki mindig olyan nagy szeretettel fogadta az arra járó, guestáló fratellókat, most Szent Kalazancius is viszonozni akarja szíves szolgálatait azzal, hogy ügyeinek elintézésében mindenben kezére akar járni. – A levélben emlitett fr. Stefano degli Angeli nem más, mint a Rend történetében olyan szomorú sorsra jutott P. Stefano Cherubini.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglio piarista atyának – San Pantaleo. – Atyaságod szóljon fr. Stefano delli Angeli-nak, járjon utána, érdeklődje meg, kivel kell azt elintézni, hogy Sig. Antonio Fedele beszélhessen a montecavalloi kapucinus apácák elöljárójával abban az ügyben, hogy az ő egyik leánya szeretne beöltözni az ő zárdájukban, amint erről már más alkalommal is tett emlitést.
Atyaságod nézzen utána, legyenek kéznél a nap folyamán azok a zálogházi jegyzékek, amelyeket önre bíztam, amikor Savonába mentem, mert azok mind az emlitett Sig. Antonio úré, legyen segítségére, amennyire szükséges, azok kiváltásában és azokat újra elzálogosítani, mindezt tegye meg minden igyekezettel és viszonozzák figyelmességgel az ő sok szívességét, amellyel ő fogadja Marinoban mindig az odaérkező mieinkeket, ez tehát az én elgondolásom, eszerint is iparkodjék eljárni. Az Úr áldjon meg bennünket. – A Noviciátusból, 1623. máj. 15.”
A személyi áthelyezéseket minden szóvita nélkül vegyék tudomásul, mégis csak Rómát illene legjobban ellátni fratellókkal, – részvétel a körmeneten.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának – Frascati.
A tegnap írt levélben értesítettem Atyaságodat, hogy oda rendeltem fr. Arcangelot és fr. Gio Andreat, egyik is, meg a másik is igen jó munkaerő az iskola szempontjából, ugyancsak jeleztem azt is, hogy egyelőre maradjon fr. Cassio is, visszarendeltem oda fr. Andreat, hogy ott működjék viszont ön pedig küldje ide azonnal fr. Nicolaot, fr. Paoloval és fr. Gio. Antonioval együtt, csütörtökön pedig Diomédet mindezzel kapcsolatban semmi szóvita ne legyen, csak Isten tudja, hogy milyen gyengén áll fratellók dolgában Róma, ahol a legjobb erőknek kellene lenniük együtt. – Ami pedig a processziót illeti legyen úgy, ahogyan a sig. Vicario hozzájárul, annak nincs semmi akadálya, hogy a társulati fratellók is vigyenek egy egyszerű fakeresztet, ami máskor is így legyen, ha netán részt kell venniök valamilyen köreneten és minden egyes alkalommal adják meg az előzési jogot mindenkinek. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. A noviciátusból, 1623 május 15.”
„Ma délelőtt elfelejtettem elintézni valami fontos ügyet, ezért, amint csak teheti, jöjjön ide, legkésőbb holnap reggel, mielőtt postára adnók a leveleket, ha van számomra levél, hozza magával, vagy küldje fel, hogy válaszolhassak azokra.
A levélvivőjét illetőleg, aki Frascati környén remetemódjára élő ember, szeretnék beszélni P. Francescoval, mielőtt határoznának is valamit. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. A Noviciátusból, 1623. máj. 19.”
A gazdasági háttérnek hiányos ismerete miatt a levélnek néhány mondata nehezen érthető, lényegében arról van szó, hogy a frascatii ház anyagi helyzete nem volt irigylésreméltó.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett frascatii szegények helyi elöljárójának. – Ugyancsak el vagyok látva ezekkel a sequestrumokkal(zárlatokkal, lefoglalásokkal), különösképpen Sig. Gabriel Cremona részéről és egészen zavarban vagyok, mert szeretnék mindenkinek eleget tenni, vagy teljesen szégyenben maradok, vagy perre kerül a dolog, én azt szeretném, ha a városi vagyongondnoktól mindenki megkapná a pénzt, én megelégednék azzal, ha azokat elégitené ki, akik a kamatokat sem kapták meg, de itt már ms. Ambrosio Parente közbenjárását kell kérnünk, tőle kell megtudakolnunk, hogy fizetnek-e és ha fizetnek, mi abból a kétszáz scudiból semmit sem látunk, sőt nekünk kell évi huszonöt scudival kiegészitenünk, beszéljen az emlitett ms. Ambrosioval, csak vele lehet abban megálapodni, hogy annak a tiz scudinak a lefizetésével el lehetne-e kerülni a pereskedést, amit én semmiképpen sem akarok, nézzenek ott utána, hogy mit lehetne tenni? – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623 május 20. – P. Castiglio holnap estére ott lesz és igy akkor Atyaságod elmehet négy napra Moriconeba.”
„Mondja meg P. Ottavionak, hogy holnap reggel jókor legyen itt, hogy még holnap Moriconeba lehessen és ha most nem is viheti az engedélyt, majd utána küldjük, de vasárnap semmiképen sem legyenek mise nélkül.
És Atyaságod pedig készitse elő azokat a kosarakat, amelyek Carcareből érkeztek, hogy vasárnap visszaküldhessük a savonai hajóssal, Luigival, aki magával hozta a fratellókat, akivel még küldünk is hármat vagy négyet, hogy ezt elrendezzem, magam is odaérkezem holnap, mert úgy hallom, hogy vasárnap indul a hajójárat. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – 1623. május 26.”
Szent Kalazancius engedelmességre inti a ház tagjait az elöljáróval szemben és buzdítja őket az iskolai munka pontos végzésére, a szabályok megtartására.
„Krisztusban nagyon tisztelendő fr. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett frascatii szegények helyi elöljárójának. – Atyaságod figyelmeztesse mindazokat, akik abban a házban laknak, hogy engedelmességgel legyenek Atyaságod iránt, míg ott elöljáró lesz, és minden dolgukat engedelmes lelkülettel végezzék és ha valaki megszegné azt a jelenlegi intézkedést, Atyaságod értesítsen engem, de egyuttal buzdítom arra is, hogy teljes odaadással és minden igyekezettel szolgálja az iskolát mindabban, ami elősegiti annak munkáját, de ugyancsak szorgalmazza a Konstituciók megtartását is, amit nagyon a lelkére kötök Atyaságodnak, és kérem az Urat, adja bőségesen áldását és segítő kegyelmét önnek, hogy megfelelhessen hivatali kötelezettségeinek. – Róma, 1623 május 28.”
Az elöző és ez a most sorrakerülő levél egy és ugyanazon a napon íródtak, így nem lehet csodálkozni, hogy ebben a levélben utalásokat talállunk az előzőben írtakra, főként az engedelmességre vonatkozólag. – „Quae mutatio rerum...” – a 72. levélben arról olvastunk, hogy Sig. Laerzio leváltásával Frascati új auditort kapott, (1621 február 17), most hogy meglepődhettek az ellenfelek, hogy újra Sig. Laerzio Cherubini az ügyhallgató, Szent Kalazancius meghagyta P. Cananeanak, hogy minden anyagi ügyet intézzen el Sig Laerzioval. – Fr. Arcangeloval ebben a levélben is hosszabban foglalkozik a Szent Rendalapító, aki megkivánja, hogy mindenkiről részletesen számoljon be az elöljáró, – buzditás az iskolai feladatok buzgó végzésére.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pitro atyának, az Isten Anyjáról nevezett frascatii szegények helyi elöljárójának. – Minthogy újra Sig. Laerzio a frascatii ügyhalgató és arra a kevés pénzre annyi a követelés, Atyaságod bízza rá mindezt az emlitett Sig. Laerziora, ő döntse el, hogy kinek fizessünk, én semmiképp nem akarok annyi emberrel pereskedni, akik lépten nyomon emlegetik, hogy ők régi hitelezők, amit az írások is igazolnak, amelyek ott vannak Sig. Laerzio kezében, Atyaságod egy fillért se vegyen fel abból a pénzből a házi kiadásokra, erről gondoskodjék másképpen.
Amit az előző levelemben részletesebben megírtam, Atyaságod olvassa fel a közösség tagjainak és mondja meg nekik, lelkem rajta, hogy így éljenek és minden egyes házban egynek az engedelmessége alatt élnek és minden dologban egynek az akarata az irányadó és ha valami kétség merül fel, akkor forduljanak Rómához és tárgyalják meg velem a kérdést, ezekből láthatja Atyaságod, hogyan kell a dolgokat kezelni, engem pedig mindenről értesítsen.
Fr Angelo pedig, aki annyira el van telve az önszeretetben és annyira önfejű az itéleteiben, ha ott nem érzi jól magát, akkor egy »socius« kiséretében elmehet szülőföldjére, de a hét végén feltétlenül térjen vissza, próbálja ki, hogy az a levegő jót tesz-e neki és ha majd szombaton, Pünkösd vigiliáján visszajön, írják meg nekem, hogy érzi magát. – Atyaságod részletesen számoljon be nekem az ottani fratellók jó és rosz tulajdonságairól egyaránt, mindenről, amit csak tud róluk, természetesen, nem érintve a gyónásból tudott dolgokat, hogy tisztában legyek azzal, hogy kitől mit várhatok, és milyen magatartást tanusítsak velük szemben.
Oda küldöm fr. Agostinot a konyha szolgálatára, aki már éveken át ebben a munkakörben dolgozott, ezáltal mentesítjük fr. Michelét, aki így zavartalanul vágezheti a guestálást.
Intézkedjék, hogy az iskolai dolgok jól menjenek, hogy mindenki szorgalmasan végezze az iskolai kötelezettségeit és Atyaságod tudta nélkül senki se alkalmazzon büntetést és arra gondja legyen, hogy akit a minoritáknak a prokurátos generálisa ajánlott a gondjainkba, le ne térjen a jó útról, hanem tanuljon nagyon szorgalmasan. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. 1623. május 28.”
Szent Kalazancius fáradhatatlanul figyelmezteti a frascatiakat, hogy gondosak legyenek a házi és iskolai dolgok megtartásában, legyenek fegyelmezettek és kéri a jelentést minden észrevételről, – fr. Angelonak újra van üzenni valója, – gondoskodással akar segíteni a fratellókon, – a körmenetet igen egyszerűen rendezzék meg, – jól nézzék meg, hogy kiket küldenek felvételre.
„Krisztusban nagyontisztelendő fr. Gio. Pietro atyának, a frascatii piaristák helyi elöljárójának. – Megkaptam levelét, látom mi mindenről van szó, minden kivánságom az, Atyaságod azon legyen, hogy az iskolai dolgok jól menjenek, lássák, hogy mindenre kiterjed a figyelme, akkor majd mindazok akik annyian vannak, akik bírálgatják cselekedeteinket, nem fognak semmi hibát sem találni munkánkban és hasonlóképpen azt is szorgalmazza, hogy senki – ahányan csak vannak a házban – semmit se cselekedjen engedelmesség nélkül és mint valami naplóban, naponként jegyezze fel, hogy kik vettek el valamit az engedelmességgel szemben és minderről értesítsen engem, mert engedelmesség nélkül nincs Szerzet és éppen ezért minél gyakrabban látogassa végig a házat is meg az iskolát is, mert csak így tudja igazán irányítani a dolgokat, hogy mindenki szerzetesi fegyelmezettségben éljen.
Ami fr. Arcangelot illeti, menjen csak haza, ha szülőföld levegője nem használ neki, akkor semmiféle levegőváltozás nem lesz hasznára, de saját akaratosságából sem akar kigyógyulni, ami igen veszedelmes betegség, ha nem akar hinni az elöljárónak, mint olyannak, aki az Isten akaratának az értelmezője.
Ami pedig azokat a fratellókat illeti, akiknek nincs jó, megfelelő cipőjük, azon leszek, hogy minél előbb kapjanak, még ma délelőtt üzenek Castigliának, hogy küldjön az ottani iskola részére papírt és tollakat. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. Május 29.
Az ünnepi körmenetet a lehető legegyszerübben rendezzék meg, ha ott tudnának beszerezni szövetet, akkor csak szerezzék be, mert az jobb lenne, mintha Rómától várnánk.
Majd meglátjuk, hogy ezek az ífjak milyen lelkületüek, mert nem szeretném, ha úgy járnánk velük mint a multkori kettővel akik hamarosan vetkőztek, ezért hát Atyaságod is figyelje meg őket, hogy beszámolhasson nekem arról, hogy mi a saját véleménye.”
Fr. Arcangelot illető intézkedés, – Anyagiakban kérjék ki Sig. Laertio véleményét, – a körmenetet egyszerüen rendezzék meg, – a Sig. Vicarioval szemben a kegkészségesebb figyelmességet tanusítsák, – vendég a háznál.
„Nagyontisztelendő P. Gio. Pietro piarista atyának, – Frascati. – Ha majd visszatér Genzanoból fr. Arcangelo, meglátják, hogyan áll egészség dolgában, jól-e, rosszul-e, ha javult az állapota akkor visszatérhet ide, csak maradandónak bizonyuljon egészségi állapota, de nem javult, akkor azonnal intézkedni fogunk, ha értesítést kapunk, hogy a továbbiakban mihez tartsák magukat.
Ami pedig azt a pénzt illeti, ami a vagyongondnok kezében van, hamarosan ott lesz Frascatiban Sig Laerzio, majd ő megmondja, hogy a pénzel mi legyen. Én nem hiszem, hogy el tudok menni az ünnepségükre, majd ott lesznek néhányan az itteniek közül, nem illik, hogy ilyen nagy külsőségekkel rendezzék meg ezt az ünnepséget, hanem több szerénységgel, egyszerűséggel, amint ez ténylegesen megvalósítható.
Majd egy nagyobb méretü konszekrált oltárkőről gondoskodom és egy oltárra való feszületről, ami talán méreteiben valamivel kisebb lesz. – A Sig. Vicarionak adjanak meg minden neki kijáró tiszteletet, aki a kardinális úr személyét képviseli, hadd lássa, hogy mi készségesen állunk rendelkezésére mindenben. – Oda érkezik majd Sig. Biaso, aki valamikor Sig. Card. Tontinak volt udvarmestere, legyen a háznak vendége mindaddig, míg Frascattiban fog tartózkodni, legyenek szíves szolgálatára. – Az Úr áldjon meg bennünket. Róma, 1623 június 1.”
Az így megrendezett ünnepség nincs összhangban a mi szegénységünkel, – P. Ottavio szíves áll rendelkezésünkre, – a szegény fogadja el az alamizsnát és a szegény legyen nagyon alázatos, – A Sig. Vicarioval szemben legyenek nagyon figyelmesek, – a már többször említett fr. Gio. Andrea és fr. Diomede újra szerepelnek a levélben, milyen Atyai szeretettel írja: „...éppen úgy kivánom neki a jó egészséget, mint őmaga kivánja magánk, sőt talán annál is jobban.” – A szerdai böjtös ételek, – a gyóntatások, – Frascati környékén egyelőre szó sincs új alapításokról.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro piarista atyának – Frascati. – Ilyenformán megrendezni egy ünnepséget, egyáltalán nincs összhangban a mi szegénységünkkel, amiért is más alkalommal, ha Isten segítségével újra rendezünk ünnepséget, egészen másképpen kell megrendezni, sokkal egyszerübben. P. Ottavio azt írja nekem, hogy szívesen küld Atyaságodnak azokból a gyümölcsökből amelyekből kért, mert tudja, hogy milyen nagy szükségben vannak ott. – Ha valaki ünnepnapra szeretetadományt akar felajánlani ebédre, Atyaságod csak fogadja el, ha ugyanezt akarja megismételni valaki más és más napokon, hasonlóképpen fogadja el Atyaságod, mert aki szegény az fogadja el az alamizsnát egyszer vagy töbször is attól, akit az Úr erre indit, és én úgy vélem, hogy az ottani házunknak szegénység dolgában van mit tapasztalnia, de aki szegény, az legyen egyúttal nagyon alázatos is.
A Sig. Vicarioval szemben legyenek mindenben szolgálatkészek, ha pedig valamiben rászorulnak az ő jó tanácsára, ne késedelmeskedjék tanácsot kérni tőle, hiszen a szomszédságban lakik. – Fr. Agostinonak, mint a múltban is, legyen most is valami elfoglaltsága a házban, nagyon sajnálom, hogy fr. Gio. Andrea gyengélkedik.
Fr. Diomedet nem küldtem Savonába, hogy megpróbálja a jó levegőt, de mindenesetre olyan helyre küldöm, ahol majd javára lesz a levegőváltozás, mert éppen úgy kívánom neki a jóegészséget mint saját maga, sőt, talán még annál is jobban.
Ezentúl szerdai napokon, amikor nincs más lehetőség, fogyaszthatnak tojást és tejes ételeket »servata formata jejunii«, ahogyan az meg van írva a mi Konstitucíónkban. – Azoknak a szerzeteseknek a gyóntatására nem szükséges az ordinárius engedélye. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623.jun.3.
Afelől mindegyikük nyugodt lehet, hogy mostanában nem fogunk iskolát nyitni valamelyik szomszédos városkában, mert sokkal nagyobb jelentőségű helyek kértek bennünket, de nem tudunk eleget tenni kérésüknek.”
Igen érdekes és megszivlelendő részletek vannak ebben a levélben.
Hosszú, változatos tartalmú levél, amelynek első bekezdéseiben különösképpen két érdekes részlet olvasható, megvolt az ünnepélyes körmenet, de nem úgy, ahogyan azt Szent Kalazancius szerette volna, aki az előző leveleiben mindig arra figyelmeztette őket, hogy minél egyszerübben, szerény külsőségek alkalmazásával rendezzék meg, most súlyosan elmarasztalja levelében P. Ambrosiot, aki különcködésével sokat ártott a Szerzet jóhírnevének. – A következő bekezdésben olvashatjuk a Szent Rendalapító végleges határozatát fr. Gio. Andrea elbocsájtásáról: „...mert a szerzetesi életet azért vállalja valaki, hogy tűrjön, szenvedjen itt a földi életben, és bűnbánatot tartson és nem azért, hogy fegyelmezetlenségben éljen és ellazítsa az életet.” – Jó előre figyelmezteti őket arra is, hogy már most gondoskodjanak az állatok számára szükséges takarmányszükséglet beszerzéséről is. – Az anyagiak, kölcsönök törlesztése, – Fr. Angelonak adott üdvös tanács, – A beöltözésre jelentkezőktől információt kér, – Bortartozások a munka fejében. – A gyóntatások.
„Krisztusban nagyontisztelendő fr. Gio. Pietro atyának, a frascatii piaristák helyi elöljárójának. – Ha nem is tudott tényelgesen szolgálatára lenni a mi szeretetreméltó jótevőnknek, Sig. Gio. Battista Buti-nak, elég, ha szolgálatairól biztosította.
Ami pedig P. Ambrosiot illeti, csak azt üzenhetem neki, hogy egynémely dologban szerfölött ellenemre tett, szántszándékkal, mert azon az ünnepségen, jól lehet, úgy intézkedtem, hogy ne hordozza a császári koronát, ennek ellenére távollétemben, mégis megtette és elveszett róla a gömb az ezüst keresztel együtt, ami a koronának az ékessége volt, nem kevésbé megütközéssel hallottam a gyertyákkal való üzleteskedést, amivel nagy botrányt keltett, és egyáltalán nem vált becsületére a mi szerzetesi öltönyünknek, és azonkívül, az iskolás gyermekektől bizonyos célra befolyt pénzösszeget a saját feje után indulva, másra költötte, és végül a ház egyes tagjaival való egyenetlenkedése és versengése, mint méltatlan dolgok egy szerzetesehez, az Úr világosítsa fel értelmét!
Ami pedig fr. Gio. Andreat illeti, én már régen azt szerettem volna, ha távozott volna a Szerzetből, mert egyáltalán nem felel meg a mi Szerzetünk rendeltetésének, de még csak szerzetesnek sem alkalmas, ezért aztán megmondhatja neki, hogy bármikor jöhet a ruháiért, azonnal megkapja, hogy bármikor visszatérhessen a világba mert a Szerzetben inkább akarta követni a fegyelmezetleneket, mint a jókat és az engedelmeskedőket, nagyon sajnálom, hogy visszavettem azután, amikor egyszer már elment tőlünk, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a Szerzetbe azért jön valaki, hogy vállalja itt a földi életben a szenvedéseket és bűnbánatot tartson, nem pedig azért, hogy fegyelmezetlenségben éljen és ellazítsa az életet.
Ami pedig a szénát illeti, gondoskodjék arról, hogy elegendő készletük legyen, és ha egy »somarello« nem bírja a kocsifuvart, akkor arra az időre, míg tart a szénabeszerzés, a fuvarozás megkönnyítésére szerezzen be egy másik »somarello«-t is, mert a lovat szeretném eladni, hogy valamit lefizethessek a »sok adósságból, itt is kellene gondoskodnunk elegendő szénakészletről, de »nincs mivel hazafuvaroznunk, sem alkalmas helyünk, ahol felhalmozhatnók, »ezért gondoskodjék minderről és minél előbb szállíttason nekünk is.
Ami a tanács négyezer scudiját illeti, ha úgy tetszik az Úrnak, idővel bizonyára meglesz, addig is szerettem volna tudni, hogyan tudják kifizetni a kamatokat a sok hitelezőnek?
Ez alkalommal fr. Arcangelonak nem írok, de mondja meg neki, hogy gondja legyen az egészségére és minden tehetségével legyen segítségére az iskolás gyermekeknek és ha jól viselkedik, akkor az Úr nemcsak a testi jó egészséggel ajándékozza meg, hanem, ami a legfontosabb, felvilágosítja értelmét, hogy világosan lássa, hogyan szolgálhatja legjobban az Urat a jövőben.
Az elmult napokban jött hozzám P. Ambrosio kiséretében egy növendékünk és egy Giringelli nevü klerikus, kérve kérték, hogy beöltözhessenek, de én azt hiszem, hogy ez utóbbi nagyon gyenge a grammatikában, Atyaságod egy kisé érdeklődjék felőlle, iparkodjék megismerni, és azután számoljon be nekem a tapasztalatairól.
Minél előbb küldje a két edény bort P. Biasonak, nagyon tartozunk neki a ház számára festett dolgokért, ezért hát, amint csak lehetséges, küldje a tartozást, mivelhogy már nálam is sürgette a tartozást, addig is míg a küldemény ide érkezik, abból kell neki adnom, ami itt a házban is igen szükséges. – Majd megérdeklődöm, hogy P. Costantino már haza érkezett-e és én akkor azonnal értesítem önt, hogy Atyaságod mikor jöjjön és kézhez kaphassa az engedélyt a gyóntatásra »ad omnes confluentes et ad beneplacitum«, amiként nekünk is adta Sig. Odoardo. – Ha még nem végezték volna el a szokásos suffragiumokat fr. Secundo lelkiüdvéért, végezzék el. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. Jun 12.”
Újra egy igen komoly és jelentős levél. Határozott hang, energikus állásfoglalás, elvi kijelentések. Nem hátrál meg semmiféle mende- monda elől Szent Kalazancius, amikor a növendékeknek erkölcsi, lelki javáról van szó. Mi adott okot ennek a levélnek a megírására? Sok mindenről van szó benne, de legizgalmasabb a legelső bekezdés, amelyben Szent Kalazancius határozottan állást foglal egy kanonokkal és másokkal szemben is, hogy a mi növendékeink – a mi engedélyünk nélkül – nem szerepelhetnek szinpadi előadásokon, még akkor sem, ha emmiatt el is kellene hagyni a várost, vannak helyek ahova állandóan hívnak bennünket, ahol nincs annyi ellentmondás és nehézség. – Nagyon tanulságos ez az első bekezdés és annak befejező sorai: „...minden igyekezettel azon legyen, hogy minél kitűnőbb oktatást nyerjenek a mi növendékeink az ismeretekben és az Isten félelemben, akkor aztán beszélhetnek, amit csak akarnak.” – Az elbocsájtásra itélt fr. Gio. Andrea még egy utolsó próbára visszamarad, mert nagyon megbánta amit tett. – Könyvet kapnak a frascatiak, Sig. Laerzio csak a nyár végén megy Frascatiba, – Annak feltétele, hogy a Szerzetbe ki hogyan vehető fel, – mi a különbség klerikus és fratelló között? – a házba ne járjanak be világiak szórakozni, a szegénység.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett frascatii Szegények helyi elöljárójának. – Ami Marino kanonokkal történt esetet illeti, ha a Sig. Vicario nem fog kiálni mellettünk, akkor majd Krisztus fog bizonyágot tenni mellettünk, aki nem fogja engedni, hogy a dolgok csak úgy elmuljanak bünhődés, vagy fenyítés nélkül. Atyaságod mondja meg, nem csak a nevezett kanonoknak, hanem mindenki másnak is, én rendeltem el, hogy azok a gyermekek, akik a mi iskoláinkba járnak, azok nem szerepelhetnek a nagyközönség számára szervezett színelőadásokon, sem másféle előadásokon a mi engedélyünk nélkül, amit általában nem szoktam megadni, tapasztalatból tudom, hogy mennyi kárral, veszedelemmel jár az iskolás gyermekek számára az ilyen szereplésekre való vállalkozás, mert nemcsak a tanulásra van kihatással, hanem a magatartásukra viselkedésükre is. Ezért hát Atyaságod mint szerzetes, járjon el ebben a dologban, viselje el a bántalmakat, mert ha világi elöljárók el is néznek ilyesmiket, az Isten nem fogja elnézni a dolgokat és ne engedje meg, hogy a gyermekeket akik a mi iskoláinkat látogatják, felhasználják az ilyen szereplésekre, még akkor sem, ha talán ebből az ügyből kifolyólag el kellene hagyni azt a várost, fel kellene adnunk ezt a helyzetet, hiszen annyi helyre hívnak bennünket, ahol nem kellene annyi ellentmondással vivódnunk, minden igyekezettel azon legyen, hogy minél kitűnőbb oktatásban részesüljenek a mi növendékeink mind az ismeretekben, mind az Isten-félelemben, akkor azután beszélhetnek, amit csak akarnak.
Ami pedig fr. Gio. Andreat illeti, alkalmat adtam neki, hogy vegye az egykori ruháit és mehet haza, erre ő nagy bűnbánatot mutatva fogadkozott, hogy megjavul, nem bánom, még egy próbát teszek vele és ha alázatosan fog viselkedni és engedelmeskedik, csak az ő javára lesz, de ha nem, akkor abból csak az ő kára származik, Atyaságod mind vele szemben, mind a többiekkel mindig nagyon óvatos legyen, »...sapienti pauca!«
Küldenék egy könyvet önnek, az összes evangéliumokat tárgyalja, végig elmélkedi, – mint mondják – nagyon is a morális szempontjából, latinul van, ha óhajtja, elküldhetem. – Sig. Laerzio csak a nyár végén szándékozik oda visszatérni, az emberi elgondolás szerint, csak az Úr tudja, hogy érdemes-e vagy nem a tanáccsal való bajlódás?
Ami pedig azt a remeteként élő embert illeti, jó volna látni, hogy alkalmas-e klerikusnak vagy csak fratellónak, és hogy van-e pénze a ruhák megvételére, ha kispapként akar szolgálni, akkor szükséges, hogy nagyon jól kezelje a latin nyelvet, végül bárhogyan is lesz, klerikus és fratelló között nincs nálunk különbség, hacsak azt nem vesszük, hogy a klerikusnak még többet kell dolgoznia. Illő volna, ha ő is mint a többiek, a ruhafélékért fizessen 15 scudit, ha pedig nincs, akkor majd a szüret idején questálva összehozhatja ezt a megkivánt összeget.
Arra nagyon vigyázzon, hogy a világiak ne járjanak be a házba szórakozni, ne foglalkoztassanak – amennyire csak lehetséges – világiakat, a mieinkkel pedig tartassa meg a Konstitucíókat még a legkissebb dolgokban is. – P Ambrosio atyáról pedig majd részletesen fogok írni. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623 június 14.
Ami pedig P. Ambrosiot illeti, itt vannak a ruhái szép rendbe szedve, mivelhogy nagyon sok már amit hallok felőle, jól lehet, szinte végszükségben vagyok a felsőbb iskolákban tanító emberhiány miatt, mégis, amikor jónak látja, értesítsen engem, azonnal oda küldöm a ruháit, vagy ha jobbnak találja, ha lehetséges, itt együttesen megtárgyalnánk a dolgot, P. Costantino mindezideig nem érkezett meg.”
„A legutolsó postával érkezett levélből látom, az orvos azt rendeli, hogy P. Gio. Battista menjen az Ascoli közelében levő Campliba fürdőbe, gondja legyen arra, hogy minél előbb végrehajtsák ezt a rendelkezést, érdeklődje meg, hol kaphatna kölcsönbe 10 scudit, mert nem hiszem, hogy alamizsnából ennyit össze tudnának hozni és ha rendtárs nem tudná elkisérni akkor kérjenek fel egy fiatal világit, ha volna olyan megfelelő az iskolában, ha nincs, akkor bárki mást, de mindezeken ne múljon, hogy minél hamarabb vissza ne szerezze az egészségét.
Küldök ez alkalommal egy vég szallagot a kalapok számára és néhány kis fakanalat, a végszövet itt van készen az elszállításra, egy valakire várunk, aki azt mondja, hogy hat-nyolc nap múlva indul. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. jun. 26.”
Valószinüleg Norciába szólt a levél, ahol akkor ott tartózkodott P. Gio. Battista Costantini di S. Tecla, a beteg. Kitűnik a levélből, hogy Szent Kalazancius mindent megtett készségesen, amikor arról volt szó, hogy beteg rendtárson kell segíteni.
Igen szép és tanulságos levél. Három dolgot figyelhetünk meg benne. – A levél első részében Szent Kalazancius szól az elöljárói feladatairól, magáról az elöljárói tisztségről, a rendtagok magatartásáról és a frascatii háznak egészen sajátságos, nehéz helyzetéről. – A második részben a tanulók lelki neveléséről ad megszivlelendő tanácsokat, gyakorlati utasításokat. – A harmadik részben buzditja az előljárót, hogy minél gyakrabban látogassa meg az iskolákat: „Ne felejteste el, hogy minden gond és teher az ön vállára nehezedik... de én mindenben a segítségére akarok lenni...” – Sokat tanulhatunk ebből a levélből, nincs benne egy felesleges mondat vagy szó, mindenkor érvényes igazságok mind az elöljárók, mind az alattvalók számára, csak legyen hozzá alázatos lelkület és kézséges jóakarat, amely az Atya tanítását tanulékony szívvel tudja fogadni és a maga javára fordítani.
„P. Gio Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett frascatii szegények helyi elöljárójának. – Szeretném, ha Atyaságod az elöljárói tisztséget úgy viselné, a kötelességeket úgy végezné, ahogyan azt egy elöljárónak végezni kell, hogy ennek alapján meglegyen az a tekintélye és a személye iránti tisztelet, amely kijár egy lelkiatyának, és ha néha észreveszi, hogy az alattvalók nem akarnak megjavulni, Atyaságod gondolja meg, hogy előnyösebb igénybe venni a világiak szolgálatát mindaddig, míg nem lesz elegendő számú engedelmes szerzetesünk, mint a fegyelmezetlenekkel kínlódni, amiért is figyelmeztessen mindenkit, ha nem szerzeteshez illően viselkednek, nem fog elmaradni a keserű orvosság, és Atyaságod ne csak szavaival, hanem inkább példájával serkentse őket arra, hogy mit is kellene tenniök, én pedig a jövőben az ön információja alapján fogok eljárni, intézkedni, mivelhogy az ottani házunkat tartják szemmel a legjobban irigykedő versenytársak, amennyiben ilyenek is vannak, kemény kötelességünk, hogy valamennyi közt ez legyen a legpéldaadóbb, nehogy az ellenfelek jogosan szemünkre vethessenek valamit, Atyaságod legyen nagyon éber és gondja legyen arra, hogy azok a gyermekek, akik a mi iskolánkat látogatják, ünnepnapokon pontosan látogassák a »S. Pietro«-ban a keresztény tanítási órákat és Atyaságod tartózkodjék egy ideig az Oratoriumban az ünnepnapok reggelén és mondjon néhány buzdító szót a növendékeknek és ha valaki gyónni szeretne, halgassa meg a gyónását, az Oratórium igy fogja kifejteni áldásos müködését, mi pedig teljesítjük kötelességünket: gyakran látogassa meg az iskolákat az előadási napokon, hogy a mesterek így késztetve legyenek a kötelességteljesítésre, vegye észre, hogy minden gond és teher az ön vállaira nehezedik, nagyon vigyázzon arra, nehogy valamiben is megsértsék az Istent és amennyiben a dolgokat velem megbeszéli, készségesen segítségére leszek, hogy megőrizzük és növeljük a testvérek közötti szeretetet, vagy pedig segítő kezet nyújtunk a netán felmerülő bajban, ahogyan jónak találja. Szolgáljon levelem mindnyájuk számára figyelmeztetésül és az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1623. jul. 3.”
Nagy vigasztalására volt Szent Kalazanciusnak P. Cananeanak és P. Ambrosionak a levele, – imádságra szólítja a ház tagjait a meghalt pápáért, XV. Gergelyért, akinek annyit köszönhetünk és a megválasztandó új pápáért.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten anyjáról nevezett frascatii szegények helyi elöljárójának. – Nagy vigasztalásomra volt P. Ambrosionak és Atyaságodnak a levele, legyenek rajta, hogy mindig egyek legyenek az Isten szolgálatában, mert csak így érnek el eredményeket az emberek lelkében. – Imádkozzanak, de nemcsak a meghalt pápa lelkiüdvéért, akinek annyit köszönhetünk és végezzék el a Konstitucíókban előírt miséket, hanem imádkozzanak azért is, hogy az Úr adjon olyan pápát, aki majd meg tudja szüntetni a múltban előforduló összes hibákat és szorgalmazza az erényeket, amit az Úr bizonyára megad ha buzgón kérjük imáinkban. Az Úr részesítsen bennünket, mindnyájunkat az ő szent kegyelmeiben. – Róma, 1623. július 9.”
Mind ebben a levélben, mind a következőben a frascatii rendtársak egyikéről van szó – talán P. Ambrosioról – aki súlyosan vétett a szerzetesi szabályok ellen, később el is hagyta a Szerzetet.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten anyjáról nevezett frascatii szegények helyi elöljárójának. – Úgy látom, hogy Atyaságodnak a levele nincs összhangban az elözővel, amelyben Isten színe előtt tiltakozott, hogy bármi is történt volna, most pedig úgy látszik, hogy fél ettől az embertől, tudja hát meg akkor az én határozatomat. Én már rég azon voltam, hogy el kellene küldeni azt az embert, de a körülmények kényszerítő hatása alatt kénytelen voltam még mindig tartani, de ahoz sohasem járultam volna hozzá, hogy fogadalomtételre bocsássam és ha ezzel a megoldással a végső döntést még el lehetne halasztani egy hónapig, mindenesetre az ön szempontjából ez lenne a kényelmesebb megoldás, feltűnés nélkül el mehetne messzire, amit a jelenben nem lehetne megtenni, éppen azért, ha van lelki ereje, hogy semmi kellemetlenséget el ne kövessen és hogy vállalja, hogy vigyázni fog rá, akkor hát tegye meg mindezt, engem pedig minél előbb értesítsen minderről, akkor egyelőre nem szándékozom megváltoztatni határozatomat, mivel sem ő, sem egynéhány más sem felel meg a mi Intézményünknek, épen ezért iparkodjék mindig jó értesülést beszerezni, amennyire csak lehetséges és úgy értesítsen engem. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. július 19.”
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, a frascatii piaristák helyi elöljárójának. – Olvastam levelét, csak Isten tudja, hogy mit érzek, amikor esetről esetre feltárulnak az egyes társainknak az ilyen gyarlóságai, súlyos hibái, főként az ilyené, aki az elöljáró tudta nélkül külső személyekkel tart fenn barátságot, akiknek nem valami jó hirnevük van, nagyon óvatosan jár el, nehogy az elöljáró megsejtsen valamit, mivel igaz, amit N-ről mondanak, nem helyes, nincs rendjén, hogy továbbra is ott maradjon, de meg van kötve a kezem, nincs, akit oda küldjek, mindazonáltal azon leszek, hogy minél előbb küldjek oda valakit az ő helyére.
Atyaságod, az én nevemben, tanácsolja neki, hogy menjen át egy másik szerzetbe, mivelhogy még itt nálunk nem tett fogadalmakat, ha majd a többieket ünnepélyes fogadalomra bocsátjuk, ami nemsokára itt lesz, vele semmiképp sem tétetjük le, mert úgy van a helyzet, hogy mind a kapucinusok, mind a többi megreformált Szerzetek sokkal kisebb hibák miatt is elküldik a novíciusokat. – De hogy becsületesen távozhassék, az volna a legjobb az ő szempontjából is, ha átmenne valamelyik Szerzetbe. Mégegyszer írok neki ebben az értelemben ahogy itt írtam, lássa be ő is, nem akarjuk megszégyeníteni azzal hogy elküldjük, hanem saját maga jószántából elmegy, és mindről ami történik, értesítsen majd engem. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. jul. 27.
Atyaságod mondja meg neki, hogy sokkal jobb ruhákat kap, mint amilyeneket hozzott, amikor ide jött.”
Házvétel, kamatok fizetése, adósságok törlesztése, – sok a beteg, még nem választották meg az új pápát.
„P. Gio Pietro atyának, a frascatii elöljárónak. – Levelét megmutattam Sig. Laerzionak, válaszolt is rá, amit itt mellékelten meg is küldök önnek, a házvételi szerződéssel együtt, amiből láthatják, hogy ötszázalékos az illeték, amely minket terhel, és ha még más fizetési kötelezettségek adódnak elő, mindazt ms. Ambrosio Parentenek kell fizetnie, Sig Laerzio akarja látni, ki az az öt illető, akiket ki kell fizetni, akik adóztak a ház után, meg vannak nevezve a szerződésben, akik azonnal ki lesznek fizetve, ha igazolják, hogy az emlitett öt közül valók, ezért aztán, ha Sig. Domenico ezek közül való egy, azonnal ki lesz fizetve, hasonlóképpen a Lucatelli család is, illetve a család helyett a leányok, és így tovább mások is.
Legyen áldott az Úr mindenekért, aki most látogat minket, hét betegünk van itt, kettő Frascatiban, három Moriconeból, egy Norciából, és egy Rómából és nagyon kevés az alamizsna, az Úr legyen irántunk könyörülettel és adja, hogy minél előbb válaszanak egy szentéletü pápát és áldjon meg bennünket. – Róma, 1623. Aug. 1.”
A nehéz körülmények miatt Szent Kalazancius a moriconei ház feladására gondol. – Érdeklődés, hogy tudják-e vállalni a frascatiak a misézést a közeli zárdatemplomban? – Levél P. Ambrosionak.
„P. Gio Pietro atyának, a frascatii elöljárónak. – Arra az elhatározásra jutottam, hogy felasom a moriconei házat a kibirhatatlan forróság miatt és a sok betegünk, főként pedig fr. Ottavionak a betegsége miatt, de fr. Angelo és még két más fratelló mindenképpen ki akarnak tartani, Isten adja, hogy rá ne fizessenek egészségükkel. Látván a herceg azt a nyomorúságos helyzetet, lakásmizériát, amelyben a mieink ott vannak, átengedett a palotájában néhány szobát a nyár tartalmára, a jó Isten segítse meg őket. – Tegnap itt járt nálam egy jólelkületü ember azzal a kéréssel, hogy szeretné tudni, hogy a mi atyáink ott Frascatiban vállalnák-e a misézést a zárdatemplomban heti hat misével, amely a mi házunk közelében van, és ő felelősséget vállal, hogy minden ellenszolgálat hiánytalanul meglegyen, én azt válaszoltam neki, megtudakolom tőlük, hogy hány miséjük van a házban és hogy tudják-e vállalni ezt a misekötelezettséget és minderről választ kérek tőlük, mivel hogy napi két miséjük van az ottani házukban, értesítsen engem, hogy tudják-e vállalni ezt a felkérést és ha nem tudják, érdeklődjék, hogy volna-e olyan pap, aki kevésbé elfoglalt, és tudná-e vállalni az ottani misézést, minél előbb értesítsen engem erről is. –
Csak úgy magamtól inditatva írok levelet P. Ambrosionak, Atyaságod figyelje meg milyen hatással lesz rá és a körülményekhez képest értesítsen engem. – Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1623. aug. 3.”
Fájdalommal látja Szent Kalazancius, hogy P. Ambrosion nem tud segíteni, sokat elnézett neki a múltban, de a dolog tovább már nem mehet így. – Milyen tapintatosan és tapintatosan és kiméletesen tud írni Szent Atyánk erről a kényes kérdésről, szereti a bűnöst, de nem a bűnt. – A vatikáni látogatások. – A levegőváltozásra küldött fratelló.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett frascatii szegények helyi elöljárójának. – Isten látja, hogy mennyire sajnálom ezt a P. Ambrosiot, amikor ennyire szükségünk van minden egyes emberre, de már a világiak figyelmeztetnek és úgy érzem, hogy lelkiismeretem ellen cselekednék, ha nem így járnék el. Ismételten megigérte, hogy megjavul és megtartja a szerzetesi szabályokat, de csak újra és újra visszatér hajlamainak útjára, a múltban sok mindent elnéztem neki, de most már nem mehet tovább, de én mindenképpen segíteni akarok rajta, akárcsak segítettem a narnii P. Vincenzon és azon a másik valakin, mert tekintettel vagyok az emberek előtti jóhírnevére, becsületére, akárcsak a magaméra. Készenlétbe helyeztem a ruhanemüit, vagy helyesebben legyen mondva, jobbakat kerestem elő, mindezeket amikor akarja oda küldöm nyolc vagy tízenöt nap múlva, vagy egy hónap múlva, amikor neki jobban megfelel, csakhogy teljes nyugodtsággal történjenek a dolgok, minderről Atyaságod értesítsen engem és az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. aug 7.
A múltban nagyon szívélyesek voltak hozzám az ügyhalgató, a titkár, főként pedig az új pápának a házi teológusa, most még nem voltam náluk tisztelgő látogatáson, de remélem, hogy hamarosan megtörténik.
Néhány napra odaérkezik levegőváltozásra fr. Gio. Battista, reggelenként nyugodtan végezhet egy kis sétát a friss levegőn.”
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii helyi elöljárónak. – Mivelhogy nincs egészséges fratellónk, félbe kellett hagyni a questálást és átmeneteileg fel kellett hagyni a moriconei házat, betegekkel van tele a házunk, legyen áldott az Úr mindezekért és hogy önnek is eleget tehessek, bizony több fratellóra volna szükség, lehetetlen, hogy most küldjek is valakit, amint lehet, küldeni fogok embert, úgy gondolom, hogy fr. Ambrosio helyére is egy fratellót fogok küldeni. – Ami pedig fr. Gio. Battistát illeti, a b. e. Giustiniani kardinális orvosa azt mondja, hogy nem tüdőbajos és amint az idő hüvösebbre fordul, levegőváltozásra, vidékre küldöm, őmaga is igen kivánja ezt a levegőváltozást, itt nem ízlett neki sem a csirkehús, sem a borjú, mindössze egy kis levest evett és alig valamit a húsból és valami sült dolgot, mihelyt hüvösebbre fordul az idő, azonnal vidékre küldöm. – Mondja meg P. Ambrosionak, ha segítségére lehetek abban, hogy egy másik szerzetbe vetesse fel magát, nagyon szívesen rendelkezésére állok mindenben. – Küldök nadrágnak való szövetet, nem sok van belőlle, éppen ezért csak keveset tudok küldeni belöle én is. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. aug. 10.”
Az egymásutáni levelekben állandó probléma P. Ambrosio ügye, amely csak akkor oldódik meg, ha majd csendben távozik a Szerzetből, – emberhiány a betegségek miatt, – de még ebben a nehéz időben is buzditja Szent Kalazancius P. Cananeat, hogy gyakran látogassa meg az iskolákat.
„P. Gio Pietro atyának, a frascatii helyi elöljárónak. – Fr. Arcangelo útján kaptam ma reggel egy levelet Atyaságodtól, és egy másikat P. Ambrosiotól, mindkettőre válaszolva annyit mondok, hogy amennyire segítségére lehetek az említett atyának, hogy kikerüljön a Szerzetből, mindent meg fogok tenni és csak az a kivánságom, hogy ameddig velünk van, ne botránkoztasson meg sem iskolás gyermeket, és senki mást, hanem becsülje meg magát, amennyire csak lehetséges, és gondoljon jóhirnevére, ezt és minden más jót kivánok neki. – Atyaságod tudja, annyi a betegünk, hogy nemcsak más házakba nem tudunk küldeni, hanem még ebben a házban sincs meg az elegendő számú fratelló, majd idővel, ha lesz, lehet szó a kisegítésről. Különleges gondal törödjék az iskolával, hogy minden rendben legyen, és gyakran látogassa meg az osztályokat, egyszer az egyiket, máskor a másikat. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. aug. 10.”
P. Ambrosio döntsön a maga ügyében.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Világosan megírom gondolatomat, véleményemet P. Ambrosionak, amint ezt láthatja a neki írt levélből, egyebek közt megírom neki, hogy azért ne jöjjön Rómába, hogy mentegesse magát és kimagyarázza dolgait, mert én már kimondtam a végső szót, nem az ottani rendtársak jelentései alapján, hanem a világiaktól jött panaszok folytán, amit meg is írok neki, csak arra kérem, értesítsen engem, hogy át akar-e lépni más Szerzetbe vagy pedig más életpályát akar-e próbálni más vidéken, hogy aztán segítségére lehessek mindabban, amit az ő java, érdeke megkíván, csak örülnék annak, ha rájönne és mondaná, hogy az ő jó hírneve érdekében, ez az elutazás az ő kezdeményezésére történt és nem az én indittatásomra, és ha mégis, mindannak ellenére amit írtam, Rómába akarna jönni, ne engedje útitárs nélkül, de – mondhatom, hogy a dolog egyáltalán nincs kedvemre, mindenesetre majd küldök valakit a helyébe. – Atyaságod éber szemmel vigyázzon az iskola minden ügyes bajos dolgára, sűrűn látogassa és ne alkalmazzanak testi fenyítést és el ne kövessenek valami illetlen, helytelen cselekedetet és vegye észre, ha az elöljárói kötelességeinek jól meg akar felelni, ahhoz kell, hogy imádságos lelkületü ember legyen és sokszor forduljon az Úrhoz kéréseivel bizalommal, gondos éberséggel vigyázzon mindenre és kivállóan jó példaadással legyen, mert csak ezzel tud hatni az alattvalókra. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. 1623. aug. 13.”
Újra a P. Ambrosio ügy, – mi volt az elveszett levélben? – ha P. Cananea rendszeresen látogatná az iskolát, akkor bizonyára nem fordult volna elő az a szokatlan büntetési mód az iskolában.
„Küldtem egy levelet Atyaságodnak P. Ambrosio útján, amikor itt járt nálam P. Gasparo egyik növendékének a kiséretében, aki azt mondotta, hogy a levél elveszett az úton, ezt P. Ambrosio mondta neki. A levélben azt írtam, hogy nem kell olyan hírtelen indulatban elküldeni, ne ártsunk neki ezzel is becsületét, jóhírnevét illetőleg, azért visszaküldtem oda néhány napra értesítvén önt, hogy mindent elrendezünk, de addig is végezze az iskolai munkát közmegelégedésre. Hamarosan küldök oda valakit helyébe, talán felszenteltet, aki majd ellátja az ő munkakörét, de Atyaságodat is figyelmeztetni akarom, ha gyakrabban látogatta volna az iskolát megfigyelés szempontjából, hogy lássa hogyan viselkednek a tanítók és hogyan az iskolások, akkor nem történt volna meg az a durva büntetési mód, ahogyan azt elkövették egy gyermekkel szemben, ahogyan nekem arról nekem beszámoltak, és arról értesültem, hogy ennek rendszeres helye a földszinten a porta vagy a sekrestye melletti szobafülke, amit a legújabban rendeztek be. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. aug. 17.”
P Cananea Nagyboldogasszony ünnepére Moriconeba megy, ezzel az utazással kapcsolatban felmerülő problémák elintézése (helyettesítés útitárs), visszafelé várja Szent Kalazancius, hogy Rómába látogasson be, – a pápai udvar új biztosa.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Azt írták nekem Moriconeból, hogy az ő helyi ünnepük Nagyboldogasszony nyolcada, és most arra kérnek bennünket, hogy egy atya segítse ki őket a gyontatásban, erre a kisegítésre Atyaságodnál alkalmasabb embert küldeni nem tudok, ezért Atyaságod helyettesítésére Frascatiba küldöm fr. Gio. Domenico atyát, akit majd Atyaságod informál a teendők felől, és Atyaságod útnak indulhat szombaton reggel jókor, vegye igénybe a »somarellót«, hogy ne a melegben keljen megtennie az utat, és ott töltheti a vasárnapot, a hétfőt és a keddi napot, az ünnepségek befejeztével minél előbb induljon útnak és ha egyenesen Rómába jönne, itt megbeszélhetnénk a személyi kérdéseket, hogy kiket osszunk be a Frascatii ház szolgálatára és aszerint oldjuk meg az áthelyezési kérdéseket. Atyaságod útitársnak maga mellé veheti Moriconeba menet, ha jónak látja, fr. Ambrosiot, ezt rábízom tetszésére, és azt hiszem, hogy fr. Gio. Domenico ebben a néhány napban el tudja látni az iskolai teendőket és a házi dolgokat, és ha így nem találja jónak, akkor egy más valakit vegyen maga mellé útitársul. – Ha a castiglionei P. Gio. Battista szeretne visszajönni Rómába, bármikor jöhet és aztán majd, ha az idő hüvösebre fordul, elmehet szülöföldjére. – Mondja meg neki, hogy Sig. Antonio Lombardi, az ő rokona lett az új biztos udvari, az ő révén minden ügyet le lehet tárgyalni kellő eréllyel és talán meg is marad az ő társaságában, a vele való munkaközösségben. – Az úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. aug. 18.”
Beszerzések, pénzkérdés, nem volna helyes eljárás, ha a frascatii ház a rómainak a költségére szerezné be a ruhaanyagot, – a fogadalom tételek, – egy ífjunak az állásba segítése, – az iskola gyakori változtatgatása nem jár előnyökkel, – miben áll a templomi ünnepségek méltó megtartása?
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Küldjük P. Antonio Maria számára a papucsokat, az officium Ordináriumát, ha nincs számára megfelelő alsóruha, akkor innét küldünk. – P. Ambrosio tegnap este elutazott, úgy látom, hogy minden órában változtatja nézetét. – Ha fr. Arcangelo számára kiszabatták a ruhát és ott meg tudják varratni, akkor azt is vegyék észre, hogy az ottani ház ruhaszükségletét nem lehet ennek a háznak a terhére beszerezni és ha ott nem fut be elég alamizsna, akkor ne kínlódjanak ott azzal tovább, hanem nézzenek utána egy másik helyen és én úgy gondolom, hogy a szomszédos falvakból együttesen jön össze megfelelő összeg. Nézzenek utána, hogy valamiből pénzhez jussanak, hogy beszerezhessék a legszükségesebb dolgokat. – Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy letétessék-e az egyszerű fogadalmat arra a pár hónapra, amely még hiányzik az ünnepélyesig, szerintem, ezt jelenleg nem kell szorgalmazni és az ünnepélyest a megillető, kellő megfontoltsággal kell letenni, nem pedig azzal a számító magatartással, ahogyan azt egyesek gondolják. – Ami pedig Marc Antonio Gambaro alkalmi elhelyezkedését illeti, beszélni fogok P. Castiglioval, de nem hiszem, hogy felveszik valamelyik üzletben, mivel már túl van a koron. Ha iskolába akar beíratkozni, hogy tanulni akar, jöhet, de az iskolák gyakori változtatgatása inkább lesz a hátrányára, mint az előnyére.
Ami pedig az ünnepet illeti, akarom, hogy ténylegesen úgy ünnepeljék meg, ahogyan a kapucinusok szokták megtartani a templomi ünnepségeket, zene nélkül, pompás egyházi ruhák nélkül, nem úgy mint a múlt évben történt, hanem inkább az iskolás gyermekek gyónásával és a gyakori áldozásokkal és a nép számára mondott alkalmas prédikációkkal. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. aug. 31.”
Ajándékküldemények. – Figyelemmel kell kísérni P. Ambrosio útjait.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Megkaptam két kosár küldeményt, az egyikben füge volt, a másikban pedig őszi barack, konfráteri okmányt meg fogjuk küldeni ennek a fiatal jótevőnek. – Ha P. Ambrosio megjelenne ott, amit nem tudok elhinni, mondja meg neki, hogy menjen másfelé, ne itt tüntessen cselekedeteivel, nem hiszem, hogy nagyon szeretne mutatkozni Rómában, mert ha megindul ellene az eljárás, akkor veszedelmes lesz neki Civitavecchia felé mennie, sem ő, sem testvére nem fognak alkalmatlankodni senkinek sem, mert könnyen megjárnák, ha netán levelet írna, vagy valami üzenetet küldene oda, értesítsen engem arról. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. szept. 3.”
Hitelezők és adósság törlesztések, – szegények vagyunk, a vendégfogadásban ne előkelősködjünk, – szentképek nyomtatása, – zászló, – büntetés-elengedés, – orvosság a betegségben, – a súlyos beteg P. Ottavio.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Sig. Laerzio megállapodott ms. Ambrosio úrral, hogy ezen a héten még visszajön a montefortinoi hitelezővel és Sig. Domenico Blasij-vel és ha a kifizetés igazolva lesz, amit ms. Ambrosio lerótt a két említett hitelezőnek, azonnal kifizetik a 180 scudit az összes hitelezőnek, ami a városi vagyongondnoknak a kezében van, ezért helyénvaló, ha ms. Ambrosio jönne a két említett hitelezővel vagy küldené azok nyugtáit és akkor így mindenki ki lesz fizetve.
Hiányzik néhány írat abból az iratcsomóból, amelyeket P. Gasparo növendéke útján küldött nekem. – A mi fratellóink szombaton este érkeznek, néhány takaró elég lesz nekik. – Ami pedig a külsőket illeti, mivelhogy szegények vagyunk, úgy viselkedjünk velük szemben, mint szegények és ne akarjunk miattuk feleslegesen költekezni.
Ma készül a nyomdában néhány kép a keresztrefeszített Jézusnak Szentséges Anyjáról és a mi b. e. Apát urunkról, amint készen lesznek, azonnal fogunk küldeni belőlük. – Gondja legyen arra, hogy adósságba ne keveredjék. – A konyhás fr. Giacomo ma délelőtt oda érkezik egy kis levegőváltozásra.
Sig. Manilio tegnap itt volt nálam és egy képet mutatott a Szent Szűzről, egy zászlót akar belőle készíttetni. – Beszélt valamit a zenéről is, de semmit sem tárgyaltam vele a büntetés elengedéséről, mert azt mondja, hogy nem tud róla semmit sem. – Rendelkezzék úgy, hogy P. Anton Maria használjon rózsaolajat, vagy illatos kenőcsöt lábujjára és ne sokat mozogjon, alsóruhát küldetek a noviciátusból, hamarosan meg fogja kapni.
P. Ottavio még mindig gyengén van, imádkozzanak érette, és küldök egy konfrateri okmányt atyja számára. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. szept. 5.”
Egy reménytelen ügy, – megtárgyalandó ügyek, – miért nem volt érdekes mise, – fr. Angelora kiszabott büntetés.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Megkaptam levelét, látom mi mindenről ír, ami az ezredesnek az ügyét illeti, mindenképpen igen nehéz ügynek tartom. – Ami az idő meghosszabbítását illeti, Atyaságod hétfő estére legyen itt, bizonyos fontos ügyek miatt, amelyekről megfeledkezett szólni nekem, mielőtt elutazott volna, fr. Stefano jöjjön vissza néhány fratellóval, mivel a vakáció idejében egy kisé kényelmesebben, lehet beosztani a napirendet. – Ma reggel nem volt nálunk énekes mise, mert nem volt senki, aki a kóruson énekelt volna. – Fr. Angelonak azt üzenem, hogy egész szeptemberben az ebédlőben – az asztali áldás elmondása után – földre borulva mondjon el egy »Miserere«-t és csak azután kezdje meg az étkezést. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. szept. 11.”
Egy ifjú, akit Szent Kalazancius szívesen látna a Szerzetben, – az óvatosság sosem árt, még Paolo gyümölcsárussal szemben sem, – Valakit megró viselkedése miatt, – A készülő szentképek, – a könyvtárból kért könyv.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Megkaptuk a hagymaküldeményt Francesco útján, aki szerénységével igen jó benyomást tett rám, szívesen elfogadnám, szívesen látnám, ha ottmaradna a házban és a fratellók helyett elvégezné a külső szolgálatokat, ha a szerzetesi szabályok megtartásában is jó példaadással járna elő, ha csak őszintén ön nem jelentene valami gyarlóságot róla, amiért is nagyon óvatosan kellene eljárni ebben a dologban.
Ami pedig Paolo gyümölcsárust illeti, legyen ámbár, ahogyan mondja, rendes ember, aminek én csak örülni tudok, de azt semmiképpen ne engedje meg, hogy a házi dolgokba beavatkozzék, ezt én így találom helyénvalónak, én nem hiszem, hogy a fratellók közül valaki is elkövette volna azt vele szemben, amiről Atyaságod ír, ebből megérthetik, hogy a dolgokról nem kell feleslegesen beszélni.
Ami pedig az ezredessel való beszélgetést illeti, rajta leszek, hogy minél előbb megtörténjék. – Nem tetszik nekem, hogy Matteo Paoletti olyan tiszteletlenül viselkedik P. Antonio Mariaval szemben, pedig neki kellene jó példát adnia a többi iskolás gyermeknek.
A szentképekből még a héten szeretnénk nyomtatni, jelenleg nincs, hogy küldhetnénk.
Majd utána nézek, hogy Francesco della Annunciacione fratelló megtalálta-e a könyvtárban azt a kért könyvet, amely igen alkalmas az ünnepnapi prédikációk anyagához, ha megvan, akkor majd küldjük. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. szept. 17.”
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – A beszédet majd elküldöm holnap, Isten segítségével, valamint a Sig. Evandro Conti válaszát is. – Mondja meg fr. Arcangelonak, ha valami panasz nem lesz rá, akkor eljöhet ide három-négy napra, hogy Genzanoban questálva beszerezzem számunkra néhány dolgot, és kedvére való útitársat adunk neki. – Rómába fogom rendelni fr. Diomedet is egy kis egészségápolásra, ha szükségesnek látszik. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. szept. 20.”
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Levelemmel együtt küldök két beszédet is, az egyik latin nyelven van, a másik a hétköznapi nyelven, használja azt, amelyik jobban megfelel szándékainak. – Szeretném tudni, hogy áll, hogy van egészség dolgában fr. Giacomo, és hogy tudna-e ön a római ház részére egy kis mustárt és mustot küldeni? – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. szept. 21.”
A levélben igen megszívlelendő a két részlet, amelyben Szent Kalazancius a betegekkel kapcsolatban intézkedik, és amelyben figyelmezteti a rendtársakat, hogy Moriconeba a vasárnapi Oratórium mindig a városplébánossal egyetértésben működjék.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Orvosi intézkedésre küldöm ezt a fratellót oda levegőváltozásra, aki itt két hónapig ágyban fekvő beteg volt és olyan nehezen akar helyre állni régi egészsége, holnap majd fr. Arcangeloval együtt küldöm fr. Cassiot, aki még lábadozó beteg ugyan, de kisegíthet majd egyik- másik iskolában és helyettesítheti az említett Arcangelót. – Fr. Giacomonak üzenem, hogy legyen vidám, és iparkodjéd leküzdeni a bajt, mielőtt a tél beállna, és hogy megnyerje ezt a kegyelmet Istentől, kérje gyakran a Szent Szűz közbenjárását.
Moriconeba néha napján látogasson el, amint azt megírtam önnek, és figyelmeztesse fr. Angelot, hogy tegyen eleget a kötelezettségének, a Kongregációban is közmegelégedésre végezze munkáját, egyetértésben a lelkipásztorral, aki mégiscsak – ne felejtsük el – ő a városplébános, máskülönben csak az egyenetlenkedésnek az útját egyengetné, ami a saját lelkipásztoruk tekintélyének a megvetésére, lekicsinylésére vezetne, ami nemcsak nagy botrányt hozna, hanem Isten megsértése is, amiért is azt szeretném hallani, hogy a Kongregáció működését az alázatosság és a kölcsönös szeretet jellemzi, ha ez megvan, akkor a Kongregáció tökéletesen betölti hívatását.
Úgy emlékszem, hogy odaküldtem a »Rózsáskert«-nek nevezett könyvet, amelyben az év minden vasárnapjára van megfelelő anyag, azt hiszem, hogy megfelel az igényeknek, legalábbis nekem nagyon tetszett.
Felkerestem Sig. Evandro Contit, de nem találtam otthon, három vagy négy nap múlva várják a hazaérkezését, akkor majd beszélek vele önről. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. szept 26.”
Frascatiban nem szolgált a piarista iskolák javára, hogy egyes magán személyek iskolákat nyitottak, Szent Kalazancius szorgalmazza ennek a kérdésnek a megoldását.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Beszéltem Farnese kardinálissal és felvilágosítottam, hogy ott Frascatiban a mi iskolánk sikeres munkájának az az akadálya, hogy magániskolák nyíltak meg, megértőleg tudomásul vette, és azt a választ adta, hogy ha egyháziak volnának azok, akik ezeket az iskolákat megnyitják, ő azonnal letiltaná ezeket, és hogy minél igazságosabban járhasson el a dologban, azt az óhaját fejezte ki, hogy a tanács olyan értelmű jelentést vagy levelet küldene neki, amelyből kitűnik, hogy az volna a legegészségesebb dolog, hogy a mi iskolánkon kívül más iskola nem volna a városban, én vállaltam, hogy eljárok ebben az ügyben, éppen ezért most, hogy van Sig. Laertio is, el lehetne intézni ezt az ügyet, és ha Atyaságod jónak látja, hasonlóképpen küldhetne egy jelentést a vikárius úr is, ami nagyon jó volna az ügy szempontjából, iparkodjék megtudni, hogy a városplébános beszélt-e erről a kérdésről Farnese kardinálissal, amikor itt volt, mert nekem azt mondotta, hogy szívesen megteszi ha erre alkalma nyílik.
Ha ez az ügy szerencsésen fejeződik be, akkor maradhatunk Frascatiban, akkor – vigasztalásunkra – lehet majd látni a munkánknak az eredményét, máskülönben igen lehangoló a helyzet. Eljárásának eredményéről azonnal értesítsen engem. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. okt. 4.”
Személyi intézkedések – anyagi beszerzések – kisegítés Moriconeban – Sig. Manilio prior segítségének az igénybevétele, hogy a frascatii ház ügye valahogyan rendeződjék már.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. A noviciátusból két fiatal érkezik oda, velük együtt megy fr. Arcangelo is, aki majd a szépírást tanítja majd az iskolában, a kér fratellóra pedig bízza rá a két »somarello«-t és szerezzék be a szükséges gesztenye mennyiséget, amit »questálnak, annak egyharmada legyen azé a házé, és mivel a noviciátusban több »mint harminc személy van, kérni fogom, hogy más alkalommal is küldjenek és ha »talán annak a háznak a részére nem maradna semmi, vagy questáljanak újra, »vagy menjenek el a gesztenyésekbe és gyűjtsenek. Atyaságod készüljön fel, »hogy pénteken Moriconeba mehessen, és maradjon ott mindaddig, míg P. Ottavio »egy kisé erőre nem kap, nem hagyhatjuk a házat miséző és gyóntató nélkül. – »Érdeklődjék utána, és jelentse nekem, hogy jól van-e Sig. Manilio, mert ha »ebben a hónapban nem rendezzük a ház ügyét, akkor talán egyszer és »mindenkorra elszalasztjuk a jó alkalmat, csak a jó Isten tudja, hogyha ezt az »alkalmat nem ragadjuk meg, hogy akkor fent tarthatjuk-e továbbra is ott a mi »iskolánkat? Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. okt. 7.
Várom üzenetét, Diomede állapota olyan-e, hogy itt el tudna vezetni egy iskolát?
Újra – a 188 levélben említett – iskola ügyek, – questálások a szüreti időben, – a súlyos beteg fratelló Narniban. Szent Kalazancius boldognak mondja azt, aki fiatalon hal meg, kevés ideig tartó szenvedéssel érdemli ki az örök boldogságot.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. A tegnapi levelemben, amely Atyaságod címére ment, P. Antonio Maria részére is volt levél és fr. Michele útján szeretném megtudni, tárgyalt-e Atyaságod Sig Laertioval abban az ügyben, hogy a tanácsos urak írjanak egy levelet Sig. Card. Farnese-nek, amelyben közlik vele, hogy a mi iskoláink teljesen elégségesek a frascatiak számára, a többi iskola csak akadályul szolgál, hogy a mieinkek eredményesen működhessenek, amint én azt kifejtettem, több szempontból is megokoltam, és a kardinális is elfogadta érveléseimet, de arról is értesítsen, hogy ki lett az ő vikárius generálisa, valamint arról is számoljon be, hogy a városplébánosnak volt-e alkalma beszélni Farnese kardinálissal, aki azt mondotta nekem, hogy alkalomadtán beszélni fog vele és hogy várható-e valami kedvező helyzet alakulás ebben az ügyben, mindenről értesítsen engem.
Azt is üzenem önnek, hogy két-három napra küldje Velletribe fr. Ciriacot egy másik fratellóval, hogy egy kis szőlőt questáljanak, hogy fr. Arcangelo visszajöhessen Velletriből és az ő édesanyja készítene számunkra aszuszőlőt, ami egész évben elég lenne nekünk mazsola és olajbogyó helyett.
Gondoskodjanak szárított, aszalt szőlőről is és, ha értenek hozzá, készítsenek egy kis mustárt is.
Narniból írják nekem a legutóbbi postával, hogy fr. Francesco del Crocifisso, fr. Giacomonak az unokaöccse, súlyos beteg, felvette a szentkenet szentségét is, nagyon türelmesen viseli a szenvedést és teljesen ráhagyatkozik az Isten akaratára. Boldog, aki fiatalon hal meg, és kevés szenvedéssel kiérdemli az örök boldogságot. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. okt. 7.”
Szent Kalazancius nem titkolja, nagy vigasztalás lenne számára, ha megoldódnának Frascatiban az iskolakérdés és a lakásügy. – A betegségből felépülő fratellók elmehetnek Moriconeba. – Borghese herceg meglátogatására maga Szent Kalazancius is Moriconeba készül. – A megküldött rendi szabályok. – a Narniból gyalogosan érkező fratellók. – Fr. Francesco del Crocifisso halála.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Megkaptam mindkét levelét, látom, hogy mi mindenről ír, nagy vigasztalásomra lenne, ha megoldódna az a kérdés, hogy ne legyen ott annyi iskola, és ha a vasárnapi tanácsülésen elintéződne a ház ügye is, ami egyet jelentene azzal, hogy megszilárdulna az ottani helyzetünk. Ha a lábadozó fratellóknak van annyi erejük, hogy el tudnak menni Moriconeba és ha Atyaságod is úgy gondolja, hogy az út nem lesz ártalmukra, akkor hat, vagy nyolc napra elmehetnek. – Arról értesültem, hogy Borghese herceg ma délelőtt Moriconeba érkezett, tegnap este ért ide családja, őmaga pedig Crestoneban várakozott. Azon gondolkozom, hogy holnap reggel magam is elmegyek oda, hogy elrendezze az építkezés ügyét, ha a jó Isten is úgy akarja.
Küldök néhány nyomtatott rendi szabályzatot és néhány nem nyomtatottat, hogy választhasson tetszése szerint. – Levélírás közben érkezett meg fr. Diomede fr. Matteoval Narniból, gyalogosan jöttek, jól vannak, beszámoltak arról, hogy fr. Francesco del Crocifisso a szentek szép halálával halt meg védőszentjének, Szent Ferencnek a napján, miután a nagy betegek összes szentségeiben részesült, boldog, aki ilyen rövid idő alatt kiérdemelte az örök boldogságot, végezzék el érte a szokásos suffragiumokat. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. okt. 7.”
A Frascatiban járt barnabita atyák elismeréssel nyilatkoztak P. Cananearól, akitől levelet is hoztak, – válasz a problémákra, – a ház ügyének a sürgetése.
„P. Gio Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Ma, 16-án, megkaptam a levélküldeményt azon két atya útján, akik a San Carlo ai Catinari-ban laknak, akik nagyon meg vannak elégedve azzal a szíves fogadtatással, amelyben Atyaságod részesítette őket és mivel látom, hogy az említett levelekből igen meleg ajánlósorok olvashatók ki Sig. Antonio Fedele számára, rajta leszek, hogy minél előbb eljuttassam azokat hozzá. – Nagy részvéttel vagyok ön iránt, nagyon sajnálom, hogy nem tudok úgy segítségére lenni önnek, ahogy szeretnék. – Két szöveget küldök, az egyik latinul van, a másik népi nyelven. – A Velletribe ment fratellóknak már vissza kellett volna jönniük, holnap, vagy legkésőbb szerdán, Szent Lukács napján, talán hárman, vagy négyen is érkeznek oda, akik majd valamiképpen segítségére lesznek. – Ha ide érkezik majd Sig. Manilio, sürgetni fogom, hogy minél előbb intézze el a mi ügyünket és akkor majd lehet beszélni az építkezésről. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1623. okt. 16.”
A betegségből felépülők üdülése Frascatiban, – a questálás. – Senki külső ember bele ne avatkozzék a ház ügyeibe, – A hivatalos személyekkel való megbeszélések fontossága, – A hivatalos bizonylat megküldésének a kérése.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Odaérkezik majd néhány napra levegőváltozásra – egészségi okból – P. Ottavio, és vele együtt még két másik fratelló ugyanazon okból, jó ellátásban részesítse őket, hogy hamarosan visszatérhessenek munkahelyükre. – Ha alkalmas idő adódik, fr. Diomede elmehet Rocca di Papa helységbe, hogy ott gesztenyét szerezzen be. – Az az ember, akiről írtam, hogy ne járjon be a házba, bizonyos okok miatt ne engedjék, hogy bejárjon, majd később megmondom az okokat is. Sig. Evandro Conti több mint egy hónapja, hogy nincs Rómában, tíz nap múlva várják a visszaérkezését. – Amennyire csak lehetséges, sürgesse Sig. Maniliot a ház ügyében és az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1623. okt. 20.
Ha lehetséges, még ma küldje nekem fr. Giacomo di Gesu fratelló keresztlevelét, aki jelenleg Carcareban van.”
Anyagi gondok, intézkedések, hogy a szüret idején a questálások eredményesebbek legyenek, de az iskolai munkáról se feledkezzenek meg, komoly figyelmeztetésben részesül fr. Andrea, – misézési gondok, kisegítés Moriconeban.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Nem tudom elgondolni, mi lehet annak az oka, hogy mindezideig nem küldte el azt az engedélyt, amelynek értelmében questálhatnánk az albanoi egyházmegyében is, amit annak idején a b.e. Montalto kardinálistól olyan könnyen megkaptunk, Genzanoban és a környékbeli falvakban mindössze két hordó bort gyűjtöttek össze ezideig, gondja legyen ennek a háznak a megsegélyezésére is, a múlt évben hat hordóval kaptunk, ezért hát rendelkezésére kell bocsátani a frascatii ház »somarello«-ját a questáló fratellónak, fr. Ciriaconak, aki fr. Antonioval együtt menjen Velletribe és a S. Carloról nevezett atyával együtt nézzenek utána, hogy tudnának-e szerezni néhány hordóval a mi házunk részére is és amíg ő vissza nem tér, addig fr. Onofrio elláthatja az ő munkakörét és ha az iskolai helyzet úgy kívánja, hogy kisegítőre szorulnak, akkor vegyék igénybe, állítsák munkába fr. Andreat, aki a legjobban megfelel, hacsak valami rendetlenséget nem csinál, adja Isten, hogy mindazoknak, akik annyira önteltek, váljék javukra a levegőváltozás, amit annyira szorgalmaztak, kérdezem Atyaságodat, hogy gondoskodott-e elegendő télire valókról, hagymáról stb-ről, hogy a római háznak is jut belőle? – Ha tudnak róla, izenjék meg nekem, hogy hol található annak a zárdának a javadalmasa, aki készségesen ki akart bennünket segíteni a misézéssel, beszélnék vele, Mindenszentek ünnepére gondoskodni kellene a Moriconei házról is, arra az időre oda küldeném P. Gio. Domenico atyát. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. okt. 24.”
Meleghangú levél, minden sorából kicsendül a segíteni akarás, a moriconebeliek annyi jót tettek velünk, viszonozni kell a figyelmességet, a városplébános beteg, ki kellene őket segíteni, – Sig. Manilio betegsége aggodalommal tölti el, tudjuk, hogy miért? – Intézkedés a betegek felől: P. Ottavio és P. Diomede felől.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Mivelhogy a moriconebeliek annyi jóakaró szeretettel voltak irányunkban a questálást illetőleg ebben az évben, nekünk is hasonló szeretetszolgálattal kell viszonoznunk azt és mivelhogy a városplébános beteg, hiány van misézőben és gyóntatóban. Ha Atyaságod Rómába jött volna, oda kölcsönöztem volna a fehér »somarello«-t, hogy elmehetett volna oda erre az ünnepekre és ha volna valaki, aki a Borgoban helyettesítette volna fr. Gio. Domenicot, akkor őt oda küldtem volna, de az Úr próbára tesz bennünket, hogy még a legszükségesebb teendők végzésére sincs elegendő alkalmas emberünk. – Ha Sig. Manilio betegsége sokáig tart, és lejár az ő priori megbízatása anélkül, hogy elrendeződne a mi házunk ügye, akkor maradunk úgy, ahogy voltunk, és csak Isten tudja, hogy mi lesz velünk.
A legelső alkalommal jöjjön vissza Rómába P. Ottavio, ha akad valami alkalmi fogat, vagy kocsi, mivel Frascatii télen nem való a lábadozóknak. – Ugyanezt üzenem fr. Diomedenek is, ha befejezte a gyógykurát, mert én azt tartom, hogy a sok gyógyszer inkább árt, mint használ. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. nov. 11.”
Újra találkozunk P. Ambrosioval, akiről a 181. levélben volt szó utoljára. – Iparkodjék az elöljáró P. Antonio M. Vitali atyának búskomorságra hajló természetét előnyösen megváltoztatni. – Nincs megelégedve fr. Antonio questálásával. – Fr. Cassio leteheti annak idején majd az ünnepélyes fogadalmakat, ha méltó lesz arra. – Fr. Ciriaco keresztlevele.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Ami pedig P. Ambrosiot illeti, nem tudom, hogy mit is mondjak, mert én úgy látom, hogy igen állhatatlan és nyugtalan, semmi biztosat sem lehet vele szemben elhatározni... áldja meg őt a jó Isten és engedje, hogy jó szolgája legyen.
Ami pedig P. Anton Maria atyát illeti, Atyaságod értesse meg vele, ne engedje, hogy a búskomor gondolatok úrrá legyenek felette, mert ezek megviselik a szívet, nyugtalanítják az értelmet, hanem inkább gondolkozzék olyan dolgokon, amelyek megörvendeztetik, így például a jutalom, amit Isten azok számára készített, akik a szegények segítségére vannak, főként a lelki dolgokban és az isteni félelem, hiszen azt mondja a Bölcsesség könyve: »...qui erudiunt multos fulgebunt sicut stellae in perpetuas eternitates«, amiért is a jelzett munkakörét jókedvel lássa el, amint Szent Pál is figyelmeztet bennünket erre: »...hilarem datorem diigit Deus«, és végeredményben az az elöljárónak a feladata, hogy mindenkinek segítségére tudjon lenni, kinek kinek az egyéni szükségletei szerint. – Jeleztem már önnek, hogy csak hozza unokaöccsét, szívesen felveszem a rendbe.
Ami pedig fr. Antoniot illeti, azt nem mondta nekem, hogy Coreban is járt, arról sem számolt be, hogy az olaj questálásának az eredménye semmi, ha ugyan lehet hinni neki, mindazonáltal pontosan számoljon be nekem felőle és én majd gondoskodom arról, hogy hamarosan megfelelő figyelmeztetésben részesüljön. – Ami pedig fr. Cassiot illeti, ha úgy viselkedik, ahogyan kell, akkor majd annak idején leteheti az ünnepélyes fogadalmakat azokkal együtt, akik a maga idejében egyszerű fogadalmakat tettek »servatis servantis«. – Úgy tudom, hogy nincs kéznél fr. Ciriaco keresztlevele, épen ezért arra kérem meg, hogy írjon szülőföldjére és kérje azt. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1623. nov. 23.”
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Hallom, hogy Francesco anyjára való tekintettel nem tudja vállalni, hogy a háznak szolgálatára legyen, próbálják meg helyette alkalmazni testvérét, akinek majd mondják meg, hogy mi a teendője. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1624. jan. 7.”
A „somarello”-ra szükség van a téli beszerzésekkel kapcsolatban, – nyugtalankodó fratellók, – mi jellemzi a jó szerzetest? – Fr. Arcangelo is mire törekedjék? – A Szerzetből távozók, – a márciusi ünnepélyes fogadalom – ételek – a fratelló figyelmeztetése, aki kevésre becsüli a mortifikációkat.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Ha üzentek volna, hogy nem kell mindjárt másnap visszarendelni a »somarello«-t, akkor nem engedtem volna vissza, mert nincs a háznál sem fa, sem szén, amit most kellene szállítani, valamelyik fiatal alkalmazott visszavezethetné, mert – amint írja – a fratellók nem a legjobb egészségnek örvendenek.
Nem láttam azt a nyomtatványt, amelyről azt írja, hogy Don. Gio. Battistanak küldi, azt nagyon jól tudom, hogy milyen szolgálatkész.
Ami pedig a fratellók nyugtalankodását illeti, amiről írt, nem jó jel, ha valaki jó szerzetes akar lenni, aki a szabályokat megtartja, annak igazán nincs miért nyugtalankodni és ami P. Ottaviot illeti, azok nem tudják a dolgokat, nem ismerik a körülményeket, ő nem volt a nekünk való ember, ezért az Úr engedte, hogy távozzék. – Fr. Arcangelonak nincs oka a nyugtalankodásra, ha neki minden vágya az, hogy egyre tökéletesebb szerzetes legyen, hasonlóképpen gondolkozzanak a többiek is, ha olyanok akarnak lenni mint amilyennek lenniük kell. – A jövő hónapban márciusban lesznek – Isten segítségével – az ünnepélyes fogadalmak.
Onofrio tegnapelőtt Bartolomeo Portoghesevel együtt visszatért a világi életbe minden holmijával együtt, mivel nem voltak a mi Szerzetünk számára való emberek. – Ami pedig a mortifikációkat illeti, leveléből arról értesültem, hogy az egyik ottani fratelló nem sokra becsüli azokat, de majd gondom lesz arra, hogy másképpen vélekedjék, hamarosan megkapja majd a kellő orvosságot, rendreutasítást, addig is ne engedje, hogy elmulassza azoknak a gyakorlását a szükséges dolgokban. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1624. febr. 16.”
„Oda érkezik P. Castiglio másik két rendtársunkkal együtt, Atyaságod gondoskodjék arról, hogy kellemesen töltsék a farsangot, és holnap, vasárnap a mise után jöjjön a »somarello«-val vagy fr. Ciriaco vagy fr. Michele, mivelhogy itt szükségünk van a »somarello«-ra. – P. Castiglia majd közöl önnel néhány utasítást, amiket minden ellenvetés nélkül hajtson végre Atyaságod. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1624. febr. 17.”
Az ajándékküldeménnyel Szent Kalazancius maga is hozzájárul, hogy Frascatiban is kellemesen töltsék a farsangot. – A zárdai misézés vállalásának a problémája. – A botrányt okozó fratelló szigorú büntetése.
„P. Gio. Pietro atyának, a frascatii ház elöljárójának. – Az itt kapott szeretetcsomagból, ajándékból egy kis részt elküldök önöknek, hogy kellemesebben töltsék a farsangot. Ott lesz a nagyböjt első hetében az, aki az apácák zárdájának a javadalmasa, mivel azok rendszeresen felveszik mind a 60 scudit a heti hat mise fejében, egy időre most ő fogja ellátni a misézést, de azután át akarja adni valakinek és velem arról beszélt, ha valaki a mieinkek közül tudná vállalni a misézést, ő szívesen megadná az ellenszolgáltatást, vagy a megfelelő alamizsnát, azt válaszoltam neki, hogy tárgyalja meg ezt ott Atyaságoddal, és azután értesítsen engem, hogy mit végeztek, de arra kért, hogy a dolgot tartsuk titokban mindaddig, amíg ő ott tartózkodik és beszéljek Atyaságoddal, ezért hát értesítsen engem arról, hogyan látja jónak a dolgot.
Ami pedig Gio. Battista di Castiglionet illeti, nagyon is helyén való, hogy penitenciát vállaljon a házban és a Szerzetben okozott botrányért, amiért is Atyaságod rendelje el, hogy nagyböjt első napjától kezdve »Sub poena excommunicationis« nem hagyhatja el az emeleti szobácskáját, ahol alszik, kivéve az ünnepnapokat, amikor misét kell hallgatnia. Enni azt kap, amit a többiek, és ételét ott költi el ahol tartózkodik, szerdán és pénteken nem kap bort. Ez a rendelkezés mindaddig így marad, míg másképpen nem intézkedem. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1624. febr. 19.”
