Az eddig ismert kalazanciusi levelek sorában ez a legrégibb, amelyet 1588. jan. 12-én írt, amikor az urgeli Káptalannak a titkára volt (1587-1589). Bizonyára sokkal több levelet írt hivatali minőségében, de – sajnos azok nem jutottak el hozzánk. – Ugyanebben az időben a „canonica visitatio”-kon is titkári szerepet töltött be, így bőségesen nyílhatott arra neki alkalom, hogy nagyarányú levelezést folytathatott az illetékesekkel. Ennek a levélnek az eredetije a címzett családjánál található – Juan de Ager közjegyzőnél – P. Gouseppe Jericó erről is küldött egy másolatot Rómába. P. Talentinek, nem különben azokról a kalazanciusi levelekről is, melyek egyes spanyol családoknál, vagy az ottani rendházak valamelyikében vannak találhatók. Tartalmilag semmi különösebb nincs a levélben, egy mintapéldája annak, hogy Kalazancius káptalani titkár korában miféle teendőkkel, ügyek intézésével volt megbízva. Kalazancius a levelet lepecsételte. P. Jericó részletesen leírja ezt az ősrégi pecsétnyomót, amelyet Kalazancius Rómában is használt. Történelmileg nem kis jelentőségű lenne annak a ténynek a megállapítása, hogy ez a pecsét Kalazanciusnak személyes használatára készült-e, vagy pedig a családé volt-e? A San Pantaleóban őrzött kalazanciusi emlékek között ez az ősrégi pecsétnyomó is ott van.
„Nagyságos Uram! Miután megkaptam levelét, megmozgattam mindent, amit csak tudtam annak érdekében, hogy az ügyet úgy intézzék el, amint az testvér urának megfelel: hogy ne kelljen másodízben is ide eljönnie. Már élvezi is a beneficiumot, mégpedig, mint hallom, okosan. Tárgyaltam a Vikárius Generálissal, hogy külön Ediktum kibocsátása nélkül történjen a dolog. Dehát nem lehetett úgy intézni a dolgot, hogy ne kelljen utána illetéket fizetni, mivel az ügy a Camera Apostolica hatáskörébe tartozik. Az egész költség részletezése a következő:
„Az Edictum 1 1,15 s; a dispensatio minor 5 l 2 s; a bélyegilleték: I. s, 6; a »mensa capitularis« és hozzá a vezető titkár illetménye 17 s 6; 1. 4. 8; pro jure juris 3 s, viaszra s. 8. Az egész összeg tehát 10 1 12 s 4.”
„Ebből fizettem 50 reált és már régebben kifizettem egy aranytallért »pro inspectione Actuum fundationis et collationis,« amit ami a kanonokoknak megy. Továbbá a Nótáriusnak az írásért fizetett nyolc reálét. Tehát testvér ura adós maradt még 5 l 12 s négy összeggel. Mondtam, hogy ezt én pár napon belül kifizetem.”
„Nagyságod pedig legyen szíves intézkedni, hogy nekem ezt a lehető leggyorsabban megküldjék. És ha látja, hogy valami másban még szolgálatára lehetnék, én meg fogom tenni, talán nem olyan jól, mint azt Nagyságod megérdemelné, hanem csak amint erőim engedik. Az Úr oltalmazza etc. Urgell, 1588. jan. 12-én. Nagyságodnak szolgája Joseph Calasancz.”
A most sorrakerülő levelek megtalálója, illetve összegyűjtője P. Luigi Cava di S. Andrea volt, aki egy alapítási ügyben 1677-ben Barbastroban járt. Ellátogatott Peralta de la Salba és Benabarreba is, mindenütt kereste és gyűjtötte Szent Atyánkra vonatkozó emlékeket. A levelek legelőször Cagliariba kerültek és innét egy-egy hitelesített másolat 1690 körül Rómába P. Alessio Armini generálissága idejében. Ennek a levélnek a címzettje valószínűleg egy olyan világi ember volt, akinek kormányzási joghatósága alá tartozott Monfalco környéke, amely egyházhatóságilag a trempi „officiális”-hoz tartozott, aki ekkor Kalazancius volt.
„Igen tisztelt Uram! Igen sok panasz jött és jön hozzám mindennap Monfalco nevű helységből Nagyságod egyik alattvalója, névszerint Sebastian Albano ellen. Ez semmibe sem veszi az Egyház parancsait és cenzúráit, úgyhogy az ilyen eszközökkel – akármilyen szigorúak is – nem remélhető semmi orvoslás vagy javulás. De nemcsak ezt teszi, hanem kezet is akart emelni saját lelkipásztorára, a vikáriusra, mivel megfedette őt és alkalmazta vele szemben az Egyháztól előírt eszközöket. Ez kényszerít engem arra, hogy Nagyságodnak, mint az ő világi elöljárójának a segítségét kieszközöljem, aki iránt kétségtelenül nagyobb félelmet és tiszteletet fog tanúsítani. Számomra különösen nagy kegy lenne, ha az ön rendeletére és parancsára a nevezett Albano visszatérne a köteles engedelmességre, kibékülne és barátságot kötne a Vikáriussal. Akkor ez is nyugodtan el tudna menni az említett helységbe hivatalos teendőinek a végzésére és a többiek sem esnének el a lelki haszontól egyetlen garázda ember miatt. Bízom az ön kegyességében és remélem, hogy miután most már ismeri kívánságomat, hozzám fogja küldeni rendfenntartó szolgálatának emberei közül mindazokat, akik épen errefelé tartózkodnak... Nem óhajtok további kéréssel alkalmatlankodni. Peralta plébánosának adja át, kérem, kézcsókomat. Az Úr oltalmazza és vezérelje stb... Tremp, 1590. június 8-án. – Nagyságodnak legalázatosabb szolgája, Joseph Calasanz, officialis de Tremp.”
Gondjai és problémai Rómába szólították hazájából Kalazanciust, innét írja már leveleit. Mindegyik egy külön tanulmányt érdemelne. Nem ez az első Rómából írt levele Kalazanciusnak, volt egy megelőző is – maga a Szent utal rá ebben a levelében – de erről ezideig nem tudunk semmit sem, bizonyára abban számolt be a római útjáról a peraltai plébánosnak. – Maga ez a levél is egy nagy meglepetés a számunkra! Mi mindent megtudunk belőle! „...homo quidam nobilis abiit in regionem longinquam accipere sibi regnum et reverti.” (Lc. XIX. 12.) Kalazancius is elment Rómába, hogy kanonokságot nyerjen, de az Úr mást szánt neki, nem nyugalmas kanonoki életet, hanem a szerzetalapító keresztjét... és ezen keresztül a megdicsőülést... Olvassuk a levélben, hogy sok jóakaratú támogatója volt még a pápai udvarban is... egy fiatal pápai titkos kamarás, – a későbbi nikelsburgi házunk alapítója – Francesco Dietrichstein, a nagykövetségi titkár mindenben kezére jár; együtt lakik honfitársával, Compte kanonokkal Colonna bíboros házában... nagyon kegyes hozzá a pápai udvar majordomusa egy kartauzi barát révén, amit Kalazancius nem utolsó sorban bizonyára annak köszönhet, hogy az otthoni püspöke – akinek ajánló levelére érkezett Rómába – maga is karthauzi szerzetes volt Andrea Capelle urgelli püspök, aki valószínűleg fenntartotta az ismeretséget a római rendtársakkal, hiszen maga is sokáig Rómában működött rendi hivatalokban... Nem kisebb élmény mindennél, hogy ennek a levének az aláírásánál írja először Kalazancius nevét így: „El Doctor Joseph Calasans.” Ez megint egy külön tanulmány, hogy mikor és hol szerezte meg Kalazancius a doktori címet? Barcelónában? Leridában? Az az öt hónap állt rendelkezésére, ami eltelt 1591. szeptemberétől – amikor lemondott az ortonedai plébániáról – 1592. februárjáig, amikor elutazott Rómába. 1591. szept. 6-tól 1592. máj. 16-ig sehol sincs szó Kalazanciusról, az iratokban, ez az idő lehetett az előkészületi idő és a doktori fokozat elnyerése után elindult Rómába, hogy kanonokságot szrezzen... rálépett arra az élményekben, eseményekben, megpróbáltatásokban gazdag életútra, amely csak ott Rómában fejeződött be a szentnek halálával 1648. aug. 25-én... „...va a Roma!” – „Josephe, vade Romam!” A mindentudó Isten vezette titokzatosan az ő életútját... ember tervez, Isten végez... Szent Jeromosnak van egy elgondolkoztató mondása, amely akkor tódul ajkára, amikor Origenesről írt: „Ne emlegessük annak hibáit, akinek erényeit követni alig bírjuk...”
„Escala kamarás útján már írtam önnek utazásom lefolyásáról és Rómába érkezésemről. Istennek kegyen hála, a mai napig egészséges voltam és bízom benne, hogy segítségével boldogulni fogok ebben az országban. Megérkezésem után azonnal megkérelmeztem egy urgeli kanoniki stallumot. Nagyon komolyan támogatott a spanyol nagykövet titkára és a pápai udvar egyik titkos kamarása révén ki is eszközölte számomra az említett kanonokságot. Már két héttel ezelőtt megkaptam, anélkül, hogy én tudtam volna róla. A Datarius azonban semmiképpen sem akarta, hogy ez alkalommal kinevezzenek, mivel még új, ismeretlen ember vagyon itt a pápai udvarnál, viszont ugyanakkor felajánlotta, hogy a leközelebbi alkalommal nem tagadja meg hozzájárulását. Nagyon fájlalta a dolgot a titkár, sőt a kamarás is. Kilátásba helyezték, hogy – ha tudomást szereznek valami üresedésről, megint kiállanak mellettem, bizonyára sikerrel. Bízom benne, hogyha megüresedik valami stallum és tudomásomra jut, azt már nem fogom elszalasztani, tekintettel pártfogóimra. Mert az előbbieken kívül nagyon kegyes hozzám a pápa majordomusa is, amit egy karthausi barátomnak köszönhetek. Ez ugyanis nekem jóbarátom, neki meg rokona. Marco Antonio Colonna bíboros házában lakom egy Baltesar Compte nevezetű tarrageniaiksnonok társaságában, akit az említett bíboros nagyon szeret és pártfogol és akinek révén sikerült házába bejutnom. Nagyon szeretnék híreket kapni a honi földről. Mivel pedig posta minden hónapban át fog menni Leridán, Nagyságod írhat nekem és rendelkezhet velem, ha itt valamiben szolgálatára lehetek, minthogy jóakaratomról Nagyságod egészen bizonyos lehet. Társam, Doctor Victoria, jó egészségenek örvend. Az összes főtisztelendő uramnak és barátaimnak legyen szíves részemről ezer kézcsókot átadni. Az Úr oltalmazza etc. Róma, 1592. máj. 16-án. Jelen levelemmel menő többi levelet legyen szíves Nagyságod kézbesíteni. Nagyságodnak legalázatosabb szolgája, Doctor Joseph Calasans.”
Örvendetes hírek hazulról. – Tanítómester a faluban. – A rokon gyermekek. – A rokongyermekek. – Remény a mielőbbi hazatérésre. – Élelmiszerhiány Rómában. – Meghiúsult kanonoki kinevezés és a további kilátások.
„Nagyságos és Főtisztelendő Uram! Az ön szeptember 29-én kelt levele, amelyet november 20-án kaptam meg, rendkívüli örömet és megelégedést okozott nekem, mivel megtudtam belőle, hogy milyen hírek járnak arrafelé. Hiszen én is onnét származom és azért nagyon örülök boldogulásának, ha pedig baj éri, az nekem is nagy szomorúság. Nagyon okosnak találom, hogy felfogadtak egy mestert, aki majd latint tanít abban a helységben. Ez meg fogja könnyíteni a szülőknek, hogy fiaikat magasabb ismeretekre taníttassák. Ez lesz majd a legértékesebb örökség, amit nekik hagyhatnak. Különösen pedig mikor megtudtam, hogy unokaöcsém Antonio Juan Pastor is jól tanul és szépen halad, annyira megörültem ennek, hogy jobban már nem is lehet. És ha továbbra is szorgalmas lesz – amint remélem – és ha az Úr ad nekem, amiből segíthetem – amint hiszem, hogy meg fogja tenni – akkor segíteni is fogom, hogy tanulmányait egészen végig folytathassa. Nagyságod pedig legyen szíves serkenteni, valahányszor találkozik vele. És az édesanyját is, lelkére kötve, hogy most, mikor alkalom van otthon taníttatni fiát, ne mulassza el ezt az alkalmat. Majd ha visszatérek Spanyolországba, akkor nekem gondom lesz mindenre, ami kell. A Ferrer-családból való unokahúgaimnak pedig dicsérje meg nevemben, nemkülönben húgomat is fiacskáival együtt. Legyen szíves mondja meg nekik, hogy nagyon szeretnék hamarosan visszatérni Spanyolországba, hogy segíthessem őket abba, amire épen szükségük van és hogy nagyon bízom benne, hogy rövidesen sor kerül kinevezésemre.”
„Kézcsókomat küldöm az összes főtisztelendő uraknak. Nekik most nem ajánlom fel újból szolgálataimat, hiszen úgyis mindig szívesen álltam rendelkezésükre. Itt most nincs semmi újság, amiről be lehetne számolni. Ebben az évben itt nálunk drágaság van és az élelmiszerkészlet is kevés is, silány is. És ha nem jön a Király országából (Spanyolországból), akkor bizony nagyon rossz tavasznak nézünk elébe. Az onnét érkező búza bele fog kerülni itt még tíz tallérba is. Amióta meghalt V. Sixtus, Rómában van a legnagyobb drágaság egész Itáliában és a szegény nép sokat szenved.”
„Colonna bíboros kieszközölte számomra, azt a kanonoki stallumot, amely Urgelben megüresedett Sorribés elhalálozása folytán. És csak később derült ki, hogy az elhalálozás olyan hónapban történt, amikor az utód kinevezésének a joga az Ordináriust illeti meg, így tehát a római kinevezés hatályát veszített. Jelenleg egy másik stallum elnyerése érdekében történnek lépések. Nem tudom, hol fogunk megállapodni, Albarracinban, vagy Teruelben kaphatnék, de ezeket meg én nem akarom kérelmezni, mivel nagyon távol vannak az otthontól. Az Úr irányítsa a dolgokat az Ő szent szolgálatára. A nagykövet kívánságéra a leridai kanonokságot egy olyan valaki kapta meg, aki ugyanabba a városba való. Barcelonan keresztül én is nagyon gyorsan kaptam értesítést az üresedésről és közöltem Doctor Victoriával. Mivel azonban látta, hogy a nagykövetség más mellett van, elállt a kérelmezéstől. De ha Isten egészséget ad, majd csak sor kerül reánk is. Az Úr oltalmazza önt. Róma, 1592. nov. 25-én. Nagyságodnak szolgája Doctor Joseph Calasanz.”
Kalazanciust mélyen megrendíti Magdolna nővérének a váratlan halála. Vigasztaló és bíztató üzenete az otthoniaknak.
„Nagyságos és Főtisztelendő Uram! Április végén kaptam meg Nagyságodnak február 19-én kelt levelét, melyben értesít Magdolna nővérem haláláról, kinek lelkét fogadja be a jó Isten az Ő dicsőségébe. Ez a hír nekem a legnagyobb fájdalmat okozta, ami egyáltalában nem érhetett, mivel itt hagyott bennünket és mivel én éppen akkor olyan messze voltam tőle... Ha az Úr egészséget ad, igyekezni fogok, hogy a lehető legrövidebb időn belül hazamehessek, mert nagyon-nagyon kívánom látni unokahúgaimat, akik abban a helységben laknak, kiknek állapotát nem nehéz elgondolni. Legyen szíves Nagyságod a nevemben bíztatni őket minden erényre és biztosítani őket, hogyha én élet, nem fog hiányozni nekik az a segítség és támogatás, amelyre szükségük van. Ugyanezt kösse lelkére apjuknak is és mondja meg neki, hogy jelen levelemet úgy vegye, mintha egyenesen neki írnám és nehogy Abtonio Juant kivegye az iskolából. Szóval legyen szíves Nagyságod távollétemben vigasztalni és bátorítani mindnyájukat s ezért én a legnagyobb mértékben leszek önnek kötelezve. Kérem Nagyságodat, hogy írjon és hasson oda, hogy az unokaöcsém is írjon, mert ebben igen nagy örömet találnék. Kézcsókomat küldöm az összes főtisztelendő uraknak és úgyszintén Nagyságod szomszédjának, Antonio Sala úrnak. Az Úr oltalmazza és vezérelje... Róma, 1593. máj. 12-én. Nagyságodnak leghívebb szolgája, Doctor Joseph Calasanz.”
Megbízatás a barbastroi kanonoki stallum birtokbavételére. – Intézkedések arra az esetre, ha netán nehézségek merülnének fel. – A „monitorium”. Mindenről részletes jelentést kér, vár Kalazancius. – Üdvözlet a rokonságnak és az ismerősöknek. – Az utóiratban arra kéri a megbízottakat, hogy írásban igazolják, hogy Spulga kanonok halálakor a nevezett kanonokság birtokában volt. – Ennyi a levélről! – A káptalani jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy Kalazancius nem kapta meg a barbastroi kanonokságot, mert azon a káptalani ülésen – amikor bemutatták a megbízottak a monitoriumot és a kinevezési okmányt – 1595. febr. 4-én, dr. Arzban del Castillo megbízottja bejelentette oppozícióját, hogy Kalazancius birtokba vehesse a kanonokságot. A káptalan a febr. 8-i ülésén úgy határozott, hogy megbízottat küld Rómába az ügy kivizsgálására. Kalazancius látván a bonyodalmakat, lemondott a kanonokságról Pietro Navvaro javára, mint a következő levélből kitűnik. (7. levél)
„Nagyságos és Főtisztelendő Uram! A jelen rendes postajárattal elküldtem sógoromnak, Pere Juan Blanchnak a Camere Auditoranak a monitoriumát azzal a céllal, hogy adják meg nekem a kanonokságnak a posessioját, amely a barbastroi székesegyházban üresedett meg a múlt márciusban Dr. Jaime Spulga elhalálozása folytán. Be kell majd mutatni a Káptalannak, amely, – szeretném hinni – azonnal meg is fogja adni a »posessio«-t. Mivel pedig szükséges, hogy egyházi személy legyen az, aki a posessiot átveszi, legyen szíves Nagyságod megtenni nekem az a szívességet, hogy elkíséri sógoromat a nevezett városba – már amennyiben ő vállalja a helyettesítésemet. Mint ahogyan mindig is tette, nagy szolgálatot tenne nekem is és neki is, ha segítené és irányítaná őt a lehetőség szerint. Én különösen Nagyságodban bízom és amikor majd Isten ügyének szolgálata úgy kívánja, hogy visszatérjek szülőhazámba, akkor mag fogom hálálni és szolgálni Nagyságodnak mindezeket a jó cselekedeteket és szívességeket.”
„És ha a Káptalan megadja a posessio-t – mint ahogyan remélem, hogy meg fogja tenni már csak azért is, hogy ne tegye ki magát annak a veszélynek, hogy minden tagját kiközösítik és személyesen Rómába idézik – Nagyságod a tárgyalások alatt vegye ígénybe Luis Torres kanonok úr és mások segítségét, akik baráti érzelemmel vannak irántam. Képviseljenek mindaddig, amíg haza nem megyek. Egyébként pártfogóm, Colonna bíboros kegyéből nagy hasznára lehetek itt a káptalannak abban a pörben, amely a Rota előtt folyik bizonyos navarrai jövedelmek miatt. És ha arról lenne szó, hogy ragaszkodnak személyes megjelenésemhez, ha nem is kívánnák mindenben, hanem legalább valamiben, vagy ha egyáltalában nem is követelnék, engem értesíteniök kell a történtekről. A posessio-t pedig nem tagadhatják meg, mert még ha a pápához föllebbeznének is, az sohasem fogja meghallgatni őket, mivel nem engedelmeskednek a Brevének, amelynek értelmében a Camera Auditorának a monitoriumát kibocsátották.
„A monitoriumot be kell majd mutatni és ha akadna valaki akadékoskodó, vagy aki a Káptalan számára követelné azt a jogot, hogy a bemutatást személyesen kell intézni és főképpen ha ön ebben a kölönleges ügyben is kész nekem segítséget tenni, mint merem remélni, akkor legyen szíves intézkedni, hogy hiteles másolatokat küldjenek nekem mindarról, ami történt. Ebben az értelemben, de részletesebben írok Agostin sógoromnak, az összes unokahugaimnak, úgy szintén az összes főtisztelendő uraknak, kedves barátaimnak legyen szíves átadni ezer üdvözletet nevemben. Az Úr oltalmazza stb... Róma, 1594. szept. 27-én. Nagyságodnak legalázatosabb szolgája, Doctor Joseph Calasanz.”
„Ami a távollétemben való képviseletemet illeti, mivel nézetem szerint, ezen a kanonokok nem fognak fennakadni, azért önök se hangoztassák nagyon.”
„Csak az szeretném, hogy a káptalannak, vagy azoknak válaszaiban, akik a maguk igényeinek jogossága mellett kardoskodnak, nyerjen igazolást az, hogy a nevezett Spurga halálakor a kanonokság birtokában volt. Ezt az igazolást esetleg lehetne venni abból a könyvből is, amelyet a Cura vezet; szóval így vagy úgy, de mindenképen küldjenek nekem hivatalos írást arról, hogy a kanonokság birtokában halt meg. Ez a bizonyíték minden, amire ellenkezés esetében szükségem lenne.”
Kalazancius lemondott a barbastroi kanonoksághoz való jogáról, a Pápa bizonyos évi járadékot biztosított számára, amit ő – Kalazancius – bizonyos feltételek mellett unokaöccse nevére akart átíratni. – Levelének vége felé közli a perlatai plébánossal, hogy szeretné nevezetesebb olasz búcsújáró helyeket meglátogatni. – A levél befejező soraiban újra a javadalmakról van szó. – Az aláírásban csak egyszerűen „Joseph Calasanz”-nak írja magát, egy szóval sem említve a két évvel ezelőtt megnyitott iskolát.
„Nagyságos és Főtisztelendő Uram! – Amikor lemondtam ahhoz a barbastroi kanonoksághoz való jogomról, amelyet most Dr. Pedro Navarro kapott meg, akkor Őszentsége fenntartott számomra harminchat új Camera-dukátot, ami dukátonként 13 real évi kegydíjnak felel meg. Ezt én át akartam tenni a Benabarreban lakó Joseph Blanch unokaöcsém nevére és miután már elküldtem az erre vonatkozó kérelmemet, őt is értesítettem a dologról. Ugyanakkor megkértem, járuljon hozzá, hogy nyolc évi időtartamra én rendelkezhessem a nevezett kegydíjjal egy jótékony intézmény javára, amit alapítani szándékozom. Ő bele is egyezett és elküldte az erre szóló meghatalmazást. A nyolc esztendő elmúlása után majd ő élvezheti a kegydíjat, sőt esetleg már öt év előtt is. Ha ugyanis más módon is tudok magamon segíteni, akkor úgy is fogok tenni. A bullákat, amelyek nekem többe kerültek 30 dukátnál, útnak indítottam és elküldtem őket Talarn-ba Antonio Gassol-nak, aki testvére annak a Gassol barátomnak, aki Rómában van. A benebarrei sógoromnak megírtam, hogy vegye át a bullákat, melyek neki 36 11-be fognak kerülni. A kegydíj átvételekor fizetendő ezen összeg fedezésére vegyen fel a most elmúlt Szent Jánoskor és a jövő Karácsonykor esedékes két részletet, melyeknek étéke összesen 46 11. 16. Fr. Thomas szerzetespap megküldte nekem a válaszát a talarn-i Gassol útján. Ez úgy szól, hogy Joseph Blanch és az édesapja nem tudták kifizetni ezeknek a bulláknak az árát és hogy nyolc évig csak vegyem fel én a kegydíjat magamnak. Úgy látszik, nem értették meg, nagy nem akarták megérteni, hogy én nem kívántam, hogy ők kifizessék azt a pénzt, még mielőtt a kegydíjból valamit is kaptak volna. Én ugyanis azt akartam, hogy előbb vegyék fel az említett két részletet, amint azt hosszasan megírtam nekik. Ez a levélváltás most is birtokomban van, Istennek legyen hála. Jelen levelemmel arra szeretném kérni önt, hogy legyen szíves utánanézni és világosan megtudakolni, hogy sógoromnak szándékában van-e Joseph nevű fia számára átvenni az említett bullákat a már jelzett módon, vagyis, hogy a jelen 99. évtől kezdve a maga számára venné fel a 36 Camera- dukátot. Ha pedig nem akarná ezt megtenni, akkor majd írok neki, hogy Joseph adjon Önnek meghatalmazást a szóban forgó két részlet felvételére. És miután az említett Dr. Navarro-tól is kapott tudósítást a két részlet jogosságáról, nagy szívességnek tekinteném, ha Ön venné át a bullákat úgy, hogy a nevezett Gassol-nak kifizetné a 36 11-t, a 36 új Camera-dukátot pedig megtartaná magának a felmerülő kiadások fedezésére. Örülnék, ha a bullák hamarosan inkább az Ön, mint a sógorom vagy az unokaöcsém kezébe kerülnének, akiktől annyi éven át nem kaptam semmi segítséget és nem is tudom, mit gondoljak róluk.”
„Szerettem volna megnézni néhányat az Itáliában található híres kegyhelyek közül, mint a szent házat Loretoban, a Verna hegyét, ahol Szent Ferenc a stigmákat kapta, továbbá Monta Cassinot és még másokat. Ezután a szentévre visszatértem volna Rómába, dehát mostanáig nem volt lehetséges, mindazonáltal, hogy Isten segítségével majd sor kerül rá.”
„A Dataria tudva, hogy én nem pályázom rezidenciális javadalomra, felajánlotta, hogy adandó alkalommal majd ad nekem egyszerű beneficiumot. Így történt, hogy mintegy hónapja és anélkül, hogy én kértem volna, megüzente nekem, hogy juttatott egy 80 dukátos javadalmat. De azután megtudtuk, hogy nem ér annyit. Ezért mondtam nekik, hogy ezt adják másnak, nekem meg majd adjanak máskor.”
„Ámbár én csak keveset tudok tenni, de mindazt, amit tudok, az ön szolgálatára fogom felhasználni, akit az Úr oltalmazzon stb. Róma 1599. június 27-án. Nagyságodnak legalázatosabb szolgája, Joseph Calasanz.”
„Kérem legyen szíves majd értesíteni, hogy valamelyik unokaöcsém járja-e még a tanulás útját, mivel jó ideje, hogy nem hallottam róluk semmit.”
A címzett Peretti Sándor kardinális. V. Sixtus pápa unokaöccse, – születési helyéről általában csak „Montalto” kardinális néven emlegettek, – a Szerzetnek mindhalálig (1623) igen nagy jótevője volt. – Az egész irat Kalazanciusnak kézírása, az itt közölt szöveg valószínűleg csak egy rövid kivonata egy terjedelmesebb memorandumnak. – Kiolvasható belőle a Kegyes Atyák iskolai működésének jellege a legelső időkből. A memorandumnak a célja, hogy kérje az eddig folyósított segélyeknek a további kiutalása is, (mert egy félreértés folytán a trasteveri Dottrina Cristiana – a Keresztény Tanítás – Atyái kapták meg a segélyt néhány alkalommal). Az indokok felsorolása: 1. teljesen ingyenes tanítás, oktatás; 2. a tanuló ifjúságot mindennel ellátják; 3. mindazok a növendékek részesülnek ebben a támogatásban, akiknek a szegénységét a plébános igazolja. Ezt a körülményt 1617 után nem kívánták meg többé, mert sok nehézséget és kellemetlenséget okozott. A Memorandumnak első elolvasása után olyanféle vélemény támad bennünk, mintha Kalazancius iskolája csak egy városnegyednek, vagy csa S. Lorenzo in Damaso plébániának a szolgálatában állna, de egy 1602-ben írt levélből (Gellio Ghellini) kiolvashatjuk azt az észrevételt, hogy egész Rómából jelentkeztek gyermekek Kalazancius iskolájába: „...concorrone ragazzi di tutta Roma...”
„Méltóságos és Főtisztelendő Uram! Nemesszívűsége folytán Uraságod néhány év óta – évente kétszer, Karácsonykor és Húsvétkor – 20-20 scudival segélyezi az Atyákat, akik a S. Andrea della Valle melletti iskolában tanítanak. A nevezett Atyák – felebaráti szeretetből indíttatva – teljesen ingyen tanítják mindazokat, akik a plébánostól kiállított szegénységi bizonyítvánnyal jelentkeznek. Megtanítják őket az imára, az olvasásra, a számolásra, a nyelvtanra, a keresztény katolikus vallás hitigazságaira és a jó erkölcsökre. Azonkívül beszerzik számukra a szükséges írópapírt, az írószereket, a tintát, a tankönyveket, imádságoskönyveket. Az iskoláért szolgáló házért évi 200 scudi házbért fizetnek, az általuk tanított szegény gyerekek száma meghaladja az ötszázat, jórészük a S. Lorenzo in Damase plébánia területéről valók, akik valamennyien Rev. P. Felice cédulájával jöttek. A nevezett Kegyes Iskolák Atyái minden vasárnap és ünnepnapon a S. Lorenzo templomban segítségére vannak a plébánosnak, a »Doctrina Christiana«-nak, a Keresztény Tanításnak a végzésében és amennyire a körülmények engedik mindenben segítségére vannak a plébánosnak. És most arról értesültem, hogy az alamizsnát, amit Méltóságod szokott juttatni évente kétszer, most csak egyszer kapták meg és hogy a Kegyes Iskolák Atyái helyett, akik eddig részesültek az alamizsna-juttatásban, most a trasteverei Dottrina Christiana atyái kerültek a listára. Ezért hát most alázatosan kérik a Kegyes Iskolák Atyái Méltóságodat, hasson oda rendelkezésével, hogy őket (kegyeskedjék) vegyék fel a listára és hogy ők kapják meg ezen túl is az eddig nekik juttatott segélyt és ők ígérik, hogy épen úgy fogják szolgálni a nevezett plébániát, mint ahogyan eddig is tették és mindenkor kérik imáikban az Urat, hogy tartsa meg Méltóságodat sok jó egészségben és éltesse sokáig. Quam Deus etc.” (1602-1605)
„Szentséges Atya! Kal. József, a Kegyes Iskolák prefektusa néhány társával a Szentév kezdete óta, a felebaráti szeretettől indíttatva, minden lehetséges igyekezettel végzik a tanítást a Kegyes Iskolákban, 1612. áprilisában csatlakozott a munkatársakhoz gyóntatójának, P. Domenico della Scala kármelita atyának a tanácsára Glicerio Ladriani apát is, aki igen nagy sikerrel és eredménnyel tanít iskolánkban. Majd azután 1614 óta a »Congregatione di Lucca«, a loccai Szerzet atyái csatlakoztak hozzánk, miután látták, hogy 40 évvel Kongregációjuk megalapítása óta létszámuk alig emelkedett 40 - - 50-re, azt gondolták, hogy szerzetté alakulásuknak az lenne a legegyszerűbb útja, ha csatlakoznának a Kegyes Iskolák társulatához, mert ezt a legmegfelelőbbnek, a legcélravezetőbbnek találták minden másnál és azt a gondolatot nem emlegetve, megegyezésre jutottak a Kegyes Iskolák protekrorának, Giustiniani kardinálisnak és Domokos kármelita atyának a jelenlétében azzal az ígérettel, hogy a legnagyobb jóakarattal szándékoznak megfelelni a Kegyes Iskolák rendeltetésének és a szegénységre vonatkozó egynémely intézkedés teljesítésében különös buzgóságot mutattak. És ahogy megjelent az uniót kimondó Brevé, azzal a kérdéssel fordultak Szentségedhez, hogy kegyeskedjék az említett Kongregációt ünnepélyes fogadalma Szerzetté emelni és mivelhogy Szentséged nem teljesítette ezirányú kérelmüket és mivelhogy a tanítást már nem végezték azzal a buzgósággal, amellyel kezdetben indultak, a fentnevezett Prefektus azzal a kéréssel fordult Szentségedhez, kegyeskedjék egy bíborosi Bizottságot kinevezni, amely állapítsa meg, hogy a nevezett Atyák milyen mértékben, formában tartsák meg a Kegyes Iskolák intézményét szolgáló előírásokat? Ennek a bíborosi Bizottságnak Giustiniani, Soana és Lancellotti kardinálisok lettek a tagjai Szentséged rendelkezése folytán. A Bizottság tagjai a kérdések alapos tanulmányozása után kimondották, hogy a nevezett Kongregációnak elsődleges feladata a tanítás, amellett azután szabadon prédikálhatnak, gyóntathatnak a saját templomaikban és más egyéb határozatokkal egyetemben a nevezett Atyák mindezt elfogadták az egyetemes ülésükön és kérték a bíboros urakat, hogy eszközöljék ki óhajaiknak megfelelően a pápai Bullát. Most azután hallván a luccai ház Atyái, hogy a tanítás a Társulat legfőbb feladata, a nemtetszés hangulata vált észrevehetővé közöttük, nem érezték hivatásuknak az iskolát, elidegenedtek attól, hasonlóképen jártak el itt Rómában is, a S. Maria in Porticu atyái is, ezek itt elvállalták a Tor di Specchio zárda apácáinak a gyóntatását, azok pedig a lucca szemináriumnak a vezetését és a pasztorációs tevékenykedést a templomukban. És mivelhogy a két ház Atyái vagy nem akarnak, vagy nem tudnak megfelelni az iskolai követelményeknek, sok világi erőt kell emiatt alkalmazniuk, az »oratio continua« vezetését egy laikus novicius-testvérre bízni, aki legalább tud olvasni. Mindennek következtében úgy állnak a dolgok, odáig jutottak, hogy a Kegyes Iskolák szent eszménye Rómában ezeknek az atyáknak a kezében, a közönyösség miatt, hogy vagy mindenestül felbomlik, vagy teljesen elnéptelenedik. Amiért is kérjük Szentségedet, kegyeskedjék elrendelni, hogy legalább azok, akik már új fogadalmakat tettek és akiket a Szegénység címére szenteltek fel, tartsák meg a bíborosi Bizottság előírásait. Vagy vállalják a nevezett Atyák ennek az Intézménynek az előírásait, ahogy azt mindenestül vállalni kell, vagy pedig váljanak ki az Intézmény kötelékéből és ne akadályozzák meg, hogy mások, akik alkalmasok erre, egész odaadással és tökéletesen, minden szorgalommal végezhessék az iskolai munkát. Szentségedet az egek Ura áldja meg az örök jutalommal. Quam Deus etc.” (1616. nov., vagy dec.)
Mikor írta Szent Kalazancius ezt a nagy-jelentőségű memorandumot?
Az Isten Anyjáról nevezett luccai kongregáció tagjai 1616 októberében vállalták el a gyóntatást a Tor di Specchio zárdában. A memorandum kevéssel ezután az idő után íródhatott. Az 1616 nov. 23- án Glicerio Landrianihoz írt levélben ugyanezek a szempontok olvashatók.
Leonardi kongr. és a Kegyes Iskolák együttműködésének az ideje: 1614. jan. 14. – 1617. márc. 6. A három év történetének a megírása sok vitára adott alkalmat a két Szerzet történetírói között.
Az unió előtti tények: a két Kongregáció között jó viszony volt, Leonardi szerzetesi növendékeink gyóntatói voltak.
Kik szorgalmazták az uniót?
A rendi életrajzírók nem gondolják, hogy Kalazanciusé lett volna a kezdeményezés, inkább P. Domenico és P. Giovanni kármelita atyák és Benedetti Giustiniani kardinális, a Kegyes Iskolák protektora szorgalmazta az uniót, mindazonáltal aligha volt Kalazanciusnak merőben passzív szerepe, 1613 óta a tárgyalások hosszú sorozata előzte meg a lépést.
Az unió létrejött: 1614. jan. 14-én kelt bullával: „Inter Pastoralis offici...” Az unió jogi következményei: 1. Az elöljáróság kérdése; 2. A szabályzatok kiket köteleznek; 3. A szegény gyerekek iskoláztatása.
A közös együttműködés és a közös sikerek
Az 1614. jún. 13-án kelt bulla engedélyezi a San Pantaleon templom használatát. Az 1615. júl. 30-án kelt bulla lehetővé teszi a szomszédos épületek megszerzését. 1616. augusztusában engedélyezi V. Pál pápa a vízcsatorna bevezetését a házba, mely még ma is nagy áldás a háznak.
A jelentkező nehézségek
1. A szerzetesrenddé emelés vágya meghiúsul; 2. A szegénység fogadalmának a magyarázásában mutatkozó eltérések. Arra a kérésükre, hogy legalább egyszerű fogadalmat tehessenek a szegénység megtartására, hogy ezen a címen szentelhessék a növendékeket, 1615. júl. 30-án kelt bulla azt a döntést hozta, hogy csak bizonyos számú növendék teheti le ezt a szegénységi fogadalmat és csak ezek szentelhetők fel a szegénység címére. Ez a döntés újra elkedvetlenítette az illetékeseket, vég nélküli viták indultak meg és egyre többen lettek, akik semmiképpen sem voltak megelégedve a jelenlegi helyzettel. A legnagyobb elégedetlenkedést az okozta, hogy a Bizottság jelentése alapján a tanításban állapították meg a Kongregáció legfőbb feladatát. Erre az időre esik a frascatii alapítás P. Bernardini generálisnak a levelével.
1616. nov. vége felé ismételten közös tárgyalások voltak P. Bernardini és Szent Kalazancius között, amelyek végülis a szétválasztás mellett döntöttek.
1617. márc. 6-án kelt: „Ad ea per quas...” kezdetű bulla kimondja a különválást említve az okokat: a teljes szegénység nem vállalása és a tanítástól való húzódozás.
Ünnepélyes fogadalmas rend lett: Leonardi rendje: 1621. nov. 3; Kalazancius rendje: 1621. nov. 18.
A szétválasztás utáni intézkedések: az új Szerzet hivatalos neve: Congr. Paulina a Matre Dei Schol. Piarum. Vezetője: a prefektus. A noviciátust kivéve minden háznál legyen iskola is. A kétévi noviciátus után a hármas egyszerű fogadalom, amely alól csak a pápa adhat felmentést. A tanítás ingyenes. „Summa paupertas tam in particulari, quam in communi.” A bulla felhatalmazza az elöljárónak kinevezett Kal. Józsefet, hogy a Kongregáció szabályzatát készítse elő minél előbb és terjessze jóváhagyásra a Szentszék elé.
Kalazancius levele válasz P. Bernardini generálisnak jún. 16-án írt levelére. Elsősorban is örömét fejezi ki Kalazancius, hogy P. Bernardini szerencsésen megérkezett Luccába. Nem tudjuk, hogy fr. Giov. Pietro Glicerio Landrianinak, az apátnak miféle ügyében ment Piacenzába. Fr. Giov. Pietro a későbbi P. Giov. Cananea della Madonna degli Angeli, Landriani bensőséges barátja, akihez Kalazancius – mint egyik legkedvesebb fiához – annyi levelet írt. Ezek után Kalazancius részletesen beszámol arról P. Bernardini generálisnak, hogy miféle szempontok vezették a frascatii alapításban. Kitűnik az írásból, hogy Kalazancius személyesen tárgyalt erről az alapításról V. Pál pápával, aki nagyon szívesen viselte ennek az alapításnak a sorsát, kimenetét. A levél következő sorai arra engednek következtetni, hogy bizonyos nyugtalanságok voltak tapasztalhatók a Szerzetben (a kevésbé sikerült unió a luccai Atyákkal!). A levél utolsó soraiban lángoló szavakkal buzdítja Kalazancius P. Bernardinit, hogy mint új Szerzet elöljárója, az égiek segítségében bízva lendülettel kezdje meg a nagyszerű alkotásokat.
„Nagytisztelendő és mindenkor becsülendő Atya! Nagy vigasztalásomra volt Atyaságodnak hogy f. h. 18-án kelt levele, amelyből értesültem, hogy jó utazása volt és szerencsésen megérkezett Luccába, ugyancsak abból értesültem arról, hogy fr. Giov. Pietro Piacenzába ment, minél előbb elintézni ott az Apát úrnak ügyeit sikeresen, jól, annál nagyobb örömünkre lesz. Ami pedig az én Frascatiba való érkezésemet illeti, azt hiszem, hogy nagyon jól tudja nagyon tisztelendő Atyaságod, hogy ez a kardinális protektorunknak a kifejezett akaratára, rendelkezésére történt, aki nagyon jól ismeri Őszentségének abbéli akaratát, hogy ezzel az alapítással teljesítsük a város lakosságának az óhaját, szerintem itt nincs helye az okoskodásnak, mivel hogy úgy áll a dolog, hogy a mi Urunk, aki az Isten akaratának az értelmezője azt mondotta nekem, amikor beszéltem vele az alapításról, hogy nagy örömére van, hogy segítségére akarunk lenni a frascatii ifjúságnak, hiszen a városka olyan, mint egy kis Róma az Ő udvarának és annyi kardinálisnak gyakori ott tartózkodásával. Mindazonáltal, hogy így áll az ügy, ezt az óhajt ne tekintse Atyaságod kellemetlenkedésnek, én egyáltalában nem szorgalmazom, hogy a Kongregáció vállalja azt a kötelezettséget, amit vállaltam Frascatiban, ha az Atyák nem szívesen látják ezt az új munkateret, nem fogom sürgetni, hogy ebben a munkakörben dolgozzanak, egyedüli kívánságom az, hogy kedvére tegyek, nemcsak a kardinális protektornak és megnyerjem a város tetszését, hanem a mi Urunkét is, aki egyáltalában nem idegenkedik attól, hogy világi tanerők segítségével végezzem a munkát itt is, mint annyi éven át Rómában is. Mindazonáltal nem hanyagolom el, amennyiben rajtam áll, hogy segítséget ne nyújtsak a római iskolának, jó lehet, hogy ezt nélkülem is könnyen megtehetik. És ha a mindenkor áldott Isten Atyaságodat állította az Isten Anyjáról nevezett Kongregáció élére, ha már meg kellett alapítani a Kegyes Iskolának az Egyházban annyira szükséges, pótolhatatlanul szükséges Intézményét, akkor szeretném, ha az új Intézmények alapítói a régi atyákhoz hasonlóan lángoló szívvel vezetnék az ügyeket, akik a kezdet nehézségeinek a láttára is néhány buzgó munkatársnak a segítségével hatalmas dolgokat műveltek, mivelhogy munkálkodásukban többet vártak, jobban bíztak az égiek segítségében mint az emberi támogatásban. Legyen kedves könyörgésünk az isteni Fönség előtt, áldja meg nagyon tisztelendő Atyaságodat, olyan lelkülettel és rátermettséggel, hogy vezetésével ez a Szent Kongregáció néhány éven belül már a legelsők között legyen az Úr szőlőjében és szolgálja a lelkek javát, akikért én, a szegény bűnös naponként imádkozom és végülis minden tisztelettel és alázatosan köszöntöm önt és az összes atyákat, külön, külön is mindegyiket. – Róma, 1616. jún. 24.
A címzés nélküli irat a legnagyobb valószínűség szerint P. Garziának szólt. Tartalmát illetőleg eléggé tájékozatlanságban vagyunk. Az első sorokban emlegetett P. Antonio lehet, hogy a luccai atyák egyike, de az is lehetséges, hogy P. Cipriannal együtt ő is Néri Szent Fülöp Oratóriumának a tagja, a Chiesa Nuova szerzeteseinek egyike, akikkel Kalazancius élénk kapcsolatot tarott fenn. Hogy a levélben említett Alfonso Calasans rokoka-e, vagy csak ismerőse-e, a levélből nem állapítjató meg. Az unió három évében P. Pietro Casani, a luccai atya volt a házfőnök a San Paltaleoban, a noviciátus pedig a Trevi-fontana közelében volt, 1617 után egy ideig a luccai atyák kezén maradt az a ház, a mieink pedig először a S. Onofrio lejtőjén szereztek egy házat a noviciátus céljaira, később pedig a S. Maria in Via közelében, ebben halt meg Glicerio Landrini. A levélben a legkülönbözőbb dolgokat kéri Kalazancius Garziától.”
„Kérelem Garziához. 1. Mondja meg P. Antonionak, érdeklődje meg a S. Lorenzo in Damnazo sekrestyéseinél, hogy nincs-e náluk felesleges régi énekeskönyv, ha olcsón adnák, lehetne szerezni egyet Don Gio. Angelo számára, aki szeretné megtanulni a hivatalos éneket. 2. Mondja meg Don Bartolonak, hogy ide várom. 3. Küldjék el nekünk azt a rézedényt, amely valamikor ott kézmosásra szolgált, ha hasznavehetetlen volna, javítassák meg és vele együtt azt a két magasállványú lámpát, amelyek használhatók lesznek a vacsora idején világításra. Kérdezze meg Sig. Scipien Lugot, hogy eljuttatták-e Alfonso Calasanz kérelmét információmmal együtt »de tenuitate beneficii?« Két három seprűt is kérünk. Mondja meg a P. Rektornak, hogy küldjön alkalmas nyelvtanárt P. Gasparo számára és egy új kis »Emannuele«-t. Kérem, hogy a P. Rektor értesítsen engem arról, hogy P. Benedetto Giustiniani mit határozott, valamint arról, hogy mit tárgyalt a hercegasszonnyal a noviciátust illetőleg és hogy kapott-e választ. P. Ascaniotól a noviciátus ügyében? Mondja meg, közölje Francesco Franchi-vel, hogy váratlanul kellett elutaznom, anélkül, hogy beszélhettem volna Sig. Roselini-vel és hogy P. Gasparo mindig készségesen rendelkezésére áll, parancsoljon vele. Szükségünk lenne egy kisebb fajta kenyeres zsákra.”
Veh. Glicerio Landriani 1588. márc. 1-én született Milanóban, tanulmányait Bolognában végezte, majd egy új kongregáció alapításának a rervével Rómába jött, de 1612-ben Kalazancius szentéletű barátjának Domenico Ruzolla kármelita atyának a bíztatására feladta szándékát és Kalazanciushoz csatlakozott, akinek leghűségesebb munkatársa lett, főleg a katekizmus tanításában és a fiúk áhitat gyakorlatainak vezetésében. Meghalt 1618. február 15-én Rómában a S. Maria in Via közelében lévő noviciátusban. A szentéletű Glicerionak boldoggáavatási ügyét maga Szent Kalazancius szorgalmazta, de VIII. Orbán pápának a szenttéavatások ügyében kiadott dekrétumai értelmében a processus félbemaradt, csak a múlt század végén indították meg újra és az első siker az volt, hogy – hosszas tárgyalások után – XI. Pius pápa 1931. május 31-én „Tiszteletreméltó”-nak nyílvánította, így hivatalosan is megilleti a „Venerabilis” cím. Hogy Szent Kalazancius 1612 okt. 1-én meg tudta venni 10 ezer scudiért San Panteleo-ról nevezett anyaházunkat, abban nagy szerepe volt Glicerio Landrianinak is.
A sok ezer levél között mindössze csa egy van, amelyet 1616. nov. 23-án írt Szent Kalazancius Glicerio Landrianinak. Rendkívül értékes és szép levél minden szempontból. Figyeljük meg a bekezdő sorokat: milyen érzülettel ír egy szent a másik szenthez! Mennyi gondoskodás, mennyi szeretet a jó öreg Dragonetti iránt! Hogy visszakívánják Gliceriot a frasctiak! Végére kell járni annak a problémának, hogy a Leonardi-atyák akarják-e vállalni a Kegyes Iskolák hivatásával együtt járó feladatokat, vagy nem, mert hiszen lassanként elnéptelenedik a piarista iskola, ha így marad tovább.
„Jézusé és a Szentséges Szűz Anya Mária legyen mindig mindenestül a mi kedves Glicerio apát urunk szíve. (Glicerio 1617. júl. 2-án öltözött be.) Ön is nagyon jól tudja, hogy a mi Gáspár atyánk milyen lelkes odaadással buzgólkodik a lelkek üdvössége érdekében, megérdemli, hogy mindnyájan szolgálatára legyünk, most egy kis vajra kívánt, kövessen el mindent és ha szükségesnek látja, fogjon össze P. Lorenzoval, szerezzenek be egy kis jó friss vajat és minél előbb küldjék el ide. Nemcsak az iskolás gyermekek, hanem az egész város állandóan azzal a kérdéssel zaklatnak, hogy Atyaságod mikor jön vissza ide, mindnyájan nagyon kívánják, hogy minél előbb újra itt legyen. Felhívom figyelmét, beszéljen Mons. Monaldeschi-vel, hogy tudomása legyen arról az állapotról, amelybe iskoláink jutottak azoknak az atyáknak a magatartása miatt, akiknek állandóan csak a régi intézményen jár az eszük, minden figyelmük csak arra összpontosul, lehetetlen, hogy a dolgok így maradjanak és hogy ne mutassanak fel valamilyen eredményt, minden kívánságom az, hogy a Sig. Kardinális oldja meg ezt a komplikált kérdést, aki erre megbízást kapott, mert sokkal jobb lenne, ha ezek az atyák elállnának ettől a munkakörtől, amelyet csak úgy kezelnek, mint egy függeléke az ő kongregációjuknak, amelyben viszont olyan szép eredményeket értek el a luccai generális atya közlése szerint. Intézkedjék a mi Urunk (a pápa), hogy iskoláink újra azzal a tökéletességgel és sikerrel munkálkodhassanak az ifjúság javára, amilyet az ő előrehaladásuk jogosan megkívánhat. – Frascati, 1616. nov. 23.”
„Legyen olyan jó, beszéljen Sig. Laertioval, hátha az Úr arra a nagylelkű gondolatra vezéreli, hogy a ház bejáratának a közelében levő területből egy kis részt átenged a templom javára.”
Glicerie Landrianinak írt egyetlen levél ismertetése után helyénvalónak gondolom, hogy ismertessem itt röviden azokat az 1618. febr. 15-e előtt és után írt leveleket, amelyekben valamely formában megemlékezik Szent Kalazancius kedvelt fiáról, Glicerio Landrianiról. Végül pedig idézem majd azt az 1630. aug. 28-án, 1631. febr. 8-án és 1632. ápr. 26-án írt leveleket, amelyekben Szent Kalazancius Atyánk kifejezetten közli, hogy mindent megtett Glicerio boldoggá avatása érdekében. (1476., 1568 és 1778. levelek.)
P. Gliceriohoz írt levél: „várom napról napra P. Domenico atyának a levelét, amelyben arról fog engem értesíteni, hogy a P. Abbate (Landriani) ide fog-e jönni, itt fog-e maradni, mert már én is szeretném világosan tudni, hogy ki jön onnét ide Frascatiba...” Frascati, 1617. ápr. 15. (12. lev.)
P. Garziához írt levélből (1617. szept. 14.): „jelen levelemben csak arra akarom felhívni a figyelmét, tárgyalja meg a mi kedves Apát urunkkal, hogy azt az odaérkező szicíliai mestert küldjék ide...” (18. lev.)
Glicerio Landriani betegeskedik, ezért 1617. okt. 26-án kelt levelében a következőket írja Szent Kalazancius P. Garziának: „P. Domenicoval együtt nagyon vigyázzanak P. Abad-ra (Landrianira), ha jónak látja, küldje el néhány napra Campagnanoba, vagy akárhova, nekem mindegy, nekem az lesz megnyugvásomra, ha olyan jó levegős helyre megy, ahonnét nemsokára teljesen felgyógyultan térhet vissza és ha önt választja útitársul, menjen el csak vele és nagy szeretettel, törődéssel gondoskodjék róla...” (21. lev.)
1618. febr. 15-én meghalt Rómában Glicerio Landriani a S. Maria in Via szomszédságában levő noviciátusban. Halála után mind Rómában, mind Frascatiban, ahol különösképpen nagy volt az elhunytnak a szent híre, közbenjárására igen sok imameghallgatás és csoda történt. Szent Kalazancius kezdettől fogva a legnagyobb gonddal gyűjtötte össze az adatokat hivatalos jegyzőkönyvek formájában, hogy idővel majd felhasználhassa mindezeket a boldoggá avatási processusban, amely 1620-ban meg is indult, a jegyzőkönyvek bőségesen tartalmazzák Szent Kalazancius tanúságtételét. Az 1618. máj. 9-én kelt levelében ezeket írja P. Garziának: „...leveléből arról értesültem, hogy Sig. Thomaso Landriani (Glicerio testvére) Rómába érkezett, magam is úgy határoztam, hogy még ma este, vagy holnap, szerdán, én is ott leszek. Sig. Cosimo mindenképen ott lesz még ma este (Sig. Cosimo Contini nagy barátságban volt a Landriani családdal, egyik legjelentősebb tanú a boldoggá avatási processusban), beszámol azokról a rendkívüli csodálatos dolgokról, amelyek történtek ebben a városban P. Abbate (Glicerio) közbenjárására. Meghagytam a San Pantaleo-beli írnoknak, mro Giuseppenek (József mesternek), hogy mindenről készítsen pontos másolatot, amiket már Rómában összegyűjtöttünk...” (25. lev.)
1619. jan. 30-án Frascatiba P. Gio. Pietro Cananeanak írt levelében írja Szent Kalazancius a következőket: „...kérjék meg nevemben fr. Venenziot, akit igen gyakran elfog a búskomorság, igyekezzék azt legyőzni, űzze el azt magáról és forduljon bizalommal az ön elhunyt jóbarátjához, az áldottemlékű P. Abbatehoz (Gliceriohoz), aki minden bizonnyal segíteni fog, hogy örvendező, vidám szívvel szolgáljon az Úrnak...” (35. lev.)
P. Garziának 1621. jan. 6-án írt levelében érdeklődik Szent Kalazancius: „...köszöntse nevemben P. Gasparot (Dragonettit) és Sig. Cosimot és mondja meg neki, szeretném tudni, hogyan halad a szentemlékű P. Abbato boldoggá avatási ügye?...” (61. lev.)
Szent Kalazancius hálás mindazoknak, akik Glicerio boldoggá avatási ügyében fáradoznak. Az 1621. jan. 20-án kelt narnii levelében hálás szívvel emlékszik meg Sig. Cosimoról, aki fáradhatatlanul szorgalmazza Glicerio boldoggá avatását: „...nagyon örülök, annak, hogy Sig. Cosimo annyira fáradozik a P. Abbare ügyében, sem időt, sem alkalmat nem akar elmulasztani a jó ügy érdekében...” (63. lev.)
Az 1630. aug. 28-án kelt levélben azt kérdezi Szent Kalazancius P. Garziától: emlékszik-e pontosan arra az évre, hónapra, hogy mikor került új sírba Glicerio holtteste, még erre az adatra is szüksége van a folyamatban levő processusban. (1476. lev.)
Az 1631. febr. 8-án kelt levélben értesíti Szent Kalazancius P. Garziát, hogy a P. Abbate boldoggá avatási ügye átkerült a Szertartások Szent Kongregációjához (mely illetékes a szentté avatási ügyekben) és az ügy előadója Sig. Card. Savelli. (1568. lev.)
Az 1632. ápr. 26-án kelt spanyolnyelvű levelében köszöni meg Szent Kalazancius Drietrichstein kardinálisnak, hogy a szászártól ajánlólevelet eszközölt ki Glicerionk boldoggá avatási ügyében. (1778. lev.)
Ezek után nem lehet hőbb kívánságunk, mint az, hogy Szent Kalazancius atyánknak ezt a kedvelt, kiválóan szentéletű fiát – tanti Patris optimum filium – minél előbb a mennyei boldogok és szentek koronájával felékesítettnek lássuk. Sosem felejtem el, hogy milyen viharos idők voltak azok a napok, amikor XI. Pius pápa 1931. május 31-én „Venerabilis”-nek nyilvánította Gliceriót. Nehéz napok voltak, a lateráni egyezmény majdnem felbomlott... Nagyon sajnálom, hogy a hivatalos aktust kihirdető szentszéki dekrétumot itthon egy valakinek kölcsön adtam, sosem kaptam vissza... A következő években folyt le a processus Pompilius szettéavatási ügyében, akkoriban XI. Pius pápa azt mondta: miért szorgalmazzátok Pompilius ügyét, miért nem jöttök Glicerio Landrianival? A milánói származás nagyon favorizálta Glicerió ügyét XI. Pius előtt. Kár, hogy az ügy akkor nem jutott előbbre. Akárhogy is volt, akárkin is múlt, de P. Grillo, az akkori posztulátor, minden fórum sikeresen képviselte mind a már hosszú idők óta húzódó Pompilius ügyet egészen a szentté avatásig, mind a századok óta húzódó Glicerio ügyet, amikor végre megjelent a dekrétum, amely hivatalosan is megadta a neki járó, őt megillető „Venerabilis” címet... Azóta, hogy P. Grillo lelépett a hivatali pódiumról, áll minden... mikor fogunk újra boldoggá – és szentté avatási ünnepet ülni a San Pietroban, mikor lesz hangos megint a piarista névtől Róma, az Örök Város?... mikor lesz ünnep, mely újra megmozgatja Szent Kalazancius családját?...
A címzett részletesebb életrajzi ismertetése olvasható a géppel írt életrajzi adatgyűjtés 15. lapján. P. Giov. Garzia 1610-ben öltözött be a rendbe. Kevés megszakítással a frascatii rendházban és a San Pantaleoban zajlott le az élete. A rend visszaállítása után 1656-ban VII. Sándor pápa őt nevezte ki a rendi legfőbb elöljáróságra, 1659. februárjában halt meg. Szent Kalazancius igen élénk levelezést folytatott P. Garziával; mintegy 604 levelet ismerünk, 1616-ban kapta az elsőt, 1639-ben az utolsót. Jelentősek ezek a levelek egytől-egyig! Igen sok értékes és jelentős adat áll rendelkezésünkre ezekből a Szerzetre vonatkozólag. A levél Frascatiban találja P. Garziát, ahol 1616-ban alapította meg Szent Kalazancius a piarista iskolát V. Pál pápának a kifejezett kívánságára. Sok viszontagságon is keresztül mindmáig fennmaradt a piarista iskola ebben a szívesen látogatott kis városban. Ez a levél az első, amelyet mostanáig ismerünk, amely az ünnepélyes beöltözés, 1617. márc. 25-e után íródott. Mint tudjuk, ezen a napon öltöztette be Giustiniani bíboros Kalazanciust a szerzet ruhájába a bíborosi palotájának a kápolnájában – emléktábla őrzi ennek az eseménynek a megörökítését, az emléktábla megmaradt annak ellenére is, hogy bizonyos idő óta a palota nincs az egyháziak kezén – majd Kalazancius a San Pantalee házi kápolnájában öltöztette be 14 első társát. A levélben közli Kalazancius, hogy Frascatiba készül ő is, mert ott lesz a Pápa is. Az út megtételére kölcsönkéri egy bizonyos valakitől a „somarello”- t.
„Pax Xri! Szeretném, ha megkérné Sig. Don Gio. Angelot, hogy engedné át nekem a »somarello«-t holnapra, hétfőre, mert hétfőn este szeretnék oda utazni. Sig. Laertio (Cherubini atya) azt mondta, hogy a Pápa szerdán Frascatiba megy és ott lesz egész nap, mi is tárgyalhatunk a hitelezőinkkel és megbeszélhetjük a rendi ügyeket. P. Gasparonak és az egész háznak sokszoros üdvözlet. Róma, 1617. ápr. 2. Giuseppe Calasanz.”
Kitűnik a levelekből, hogy Kalazancius levelezésben volt a renden kívülálló személyekkel is, nem mindig lehet megállapítani, hogy kik voltak azok. P. Domenico, akiről szó van a levélben, nem más mint P. Domenico Ruzzola karmelita atya. P. Domenico della Scala, aki lelkivezetője volt Glicerionak. P. Antonio, akivel ismételten gazdasági ügyeket tárgyalt meg Kalazancius, nem volt piarista, hanem valószínűleg Néri Szent Fülöp Társulatának volt a tagja. Érdemes ráfigyelni, hogy a bevásárlási ügyekben milyen hozzáértéssel rendelkezett Szent Kalazancius „Nihil a me humanum alienum esse puto...”
„A jelen levélhez mellékeltem egy levelet, amelyet majd Sevillában kell elküldeni postán, hacsak a futár el nem indult már Spanyolországba. És ha netán volna levelem Sziciliából, azt minél előbb juttassa el hozzám. Várom P. Domenico válaszát, hogy jön-e ide vagy marad a P. Abbate (Glicerio), mert szeretném már eldönteni, hogy ki jöjjön onnét ide Frascatiba. Mondja meg P. Antonionak, hogy délelőtt voltam Marinoba és megkóstoltam a tanácselnök borát, van egy hordóra való jóízű piros bora, van neki még egy másik hordóval is, de az már nem olyan jó, ezért hát csak egy hordó piros bort küldök. Van még itt Marinoban igen sok és jó és igen szép színű fehér borok, de legjobbnak találtam azt a hármat, amelyből kettővel küldünk és ha egy hordó ripaival keverjük, egész más bor lesz, mint az, amelyet Campagnoból ajánlottak, nincs abba belekeverve semmiféle sűrített dolog. A bor árát majd megbeszéletm Sig. Antonio Parente- vel és azonnal értesíteni fogom önöket és küldöm a bort. Gondjuk legyen arra, hogy tiszta hordókba kerüljön a bor, mert a rosszul kezelt hordó még a jó bort is megrontja. Más írnivalóm nem lévén, legyen az Úr áldott mindörökre. Frascati, 1617. ápr. 15.”
„Mondja meg P. Antonionak, hogy küldjön nekünk ívpapírt, de figyelmeztesse a kereskedőt, hogy jó árut adjon, mert a múlt alkalommal majdnem az egész küldemény megrongálódott, alig volt egy- két ép ív benne.”
A levél első részében Szent Kalazancius utasítást ad Garziának a szentképek készíttetésére. Ugyanakkor intézkedik, hogy – ez is mutatja, hogy mekkora tisztelettel volt V. Pál iránt – a, pápáról is készüljenek képek, hogy a tiszteletére rendezendő ünnepségen ezzel is díszíthessék az ünnepi termet a Szent Szűz képeivel együtt. Erre az alkalomra ő maga is elment Frascatiba. A ház vendégszeretetét élvezi egy szardiniai kanonok. Kalazancius szívesen segíti az illetékeset a javadalmi ügyekben a Datarianál.
„Pax Xri! Megkaptam a szentképeket, de nem mindazt, amit vártam, nem találom a Pápáról készült metszeteket, most már majd csak egy más alkalommal tudjuk felhasználni, ugyancsak készíttetünk majd rézmetszeteket a Szentséges Szűz Anyánk ott lévő képéről is, amelyek majd igen jól fognak mutatni. Igen kedves volt a pápával való találkozás, a sokféle színes zászlócskák és a jól megrendezett fogadás megtették a várt hatást.”
„Ami pedig azt a szardiniai kanonok urat illeti, mondja meg neki, hogy Don Dio. Angelo a legnagyobb udvariassággal mindenben rendelkezésére fog állni, ha pedig szüksége van azokra a dolgokra, amelyek itt vannak, ha jónak látja, jöjjön el ide, meglátja, hogy milyen jól fogja érezni magát és ha tetszik neki a helyzet, itt töltheti a nyári hónapokat is, sokkal frissebb itt a levegő, mint Rómában és annyira rajtunk áll, itt a házban is mindenben rendelkezésére állunk.”
„Ha netán a posta olyan hírt hozna, hogy valami kedvére való javadalmat kapott volna, ha jónak látja, kérvényt adok be Pavone- nak, hogy egy jó rescriptumot eszközöljön ki a Datariánál. Ha pedig az én nevemre érkezne levél, küldje azt utánam. Érdeklődje meg Sig. Scipione Lugo-nál, hogy elküldték-e Alfonso Calasanz kérelmét, amely akkoriban volt készülőben. Más írni valóm nem lévén, kérem az Urat, hogy részesítsen minket áldásaiban. Frascati, 1617. máj. 31. Az Úrban szzolgája, Giuseppe della Madre di Dio.”
Szent Kalazancius ebben a levélben használja először a szerzetes névi aláírást, amely ezután már így állandósul a levelekben, az aláírásokban.
A levél eredetije nincs meg, a másolatot abból a processusból ismerjük, amely 1717-ben keletkezett, amikor az illetékes egyházi Fórum elé került – S. C. dei Vescovi e Religiosi – az a kérdés, hogy a két ház közül melyiket illeti meg az elsőbbségi jog, a frascatiit-e, vagy a S. Lorenzo Borgo-beli noviciátusi házat-e? Az illetékes Kongregáció a noviciátusi ház javára döntött – alig indultunk és már is ilyen problémáink voltak?! – A levélből kiolvashatjuk, hogy Szardiniából egy másik pap is szeretne a frascaii házban elhelyezkedni, Szent Kalazancius úgy gondolja, ha így lesz, akkor megoldódna a miséző gondja a frascatii házban.
„A szardiniai kanonok, aki itt kapott szállást Frascatiiban, azt mondta nekem, hogy egy képzett és buzgó pap jön ide a nyáron Frascatiba, aki neki földije, és szeretne itt lakni velünk, otthon azoknak a remetéknek volt gyóntatója, akik a »Porta Angelica« közelében tartózkodnak, jelenleg a római »Madonna de »Monsereato« templom papjainál van. Legyen olyan, menjen el, keresse fel őt, »beszéljen vele, volna-e kedve, hogy hozzánk jöjjön. Ha úgy határozna, hogy »eljön hozzánk, akkor jöjjön kedden, vagy szerdán, akkor én azzal a tudattal »mehetek haza, hogy van már miséző a házban, akinél gyónhatnak az operárius »testvérek, máskülönben csak úgy tudnám megoldani a kérdést, hogy egy »kapucinus atyát kérünk fel misézésre. Frascati, 1617, jún. 4.”
A levélben említett ms. Ventura egy családos, világi ember, Ventura Sarafellini, aki a szépírást tanította a piarista iskolában. Szent Kalazancius igen nagyra értékelte munkásságát. Részletesebben majd az 50. levéllel kapcsolatban emlékezünk meg róla, a levelek sorozatában az 50. az az egyetlen levél, amelyet Kalazanciustól kapott. A rövidke levél második felében néhány sorban újra borügyekről van szó.
„Az Úrban kedves Atya! Jelen levelemmel mellékelten küldök egy levelet ms. Venturának válaszul az ön levelére, amelyben nagyon ajánlotta őt nekem, legyen mindenben szíves szolgálatára, amennyire csak telik öntől, mert hiszen nagyon jól tudja ön, hogy az illető minden figyelmességet megérdemel.”
„Ami pedig a marinoi borféléket illeti, ha módjukban van, küldhetnek két hordóval is Rómába, nagyon helyesnek találjuk, ha ebben az ügyben tárgyal mind Ottavioval, mind Sig. Don Angeloval. Mivel pedig most nagyon el vagyok foglalva, nincs időm arra, hogy részletesebben is írjak. Az Úr oltalmazza önt. Róma, 1617. júl. 21.”
Az1617. ápr. 25-én kelt levélben a bergamoi Ghellini család azzal a kéréssel fordult Szent Kalazanciushoz, hogy Gellio Ghellini szentté avatása ügyének előmozdítása érdekében közöljön adatokat a családdal a szentség hírében elhalt Gellioról, aki 1602-től 1607-ig Kalazancius munkatársa volt a Kegyes Iskolákban. Erre a kérdésre írta meg Szent Kalazancius a következő levelet Sig. Paolo Emilio Ghellininek Bergamoba.
„Igen tisztelt és Krisztusban mindenkor becsülendő, nagyságos Uram! Ma szept. 4-én kaptam meg Uraságodnak ápr. 25-én kelt levelét, jól lehet, hogy ennyire megkésve érkezett, mégis, mindazonáltal nagy örömömre, vigasztalásomra szolgál, hogy hallhatok azokról a rendkívüli kegyelmekről és imameghallgatásokról, amelyekben Isten szent Fölsége volt kegyes részesíteni mindazokat, akik áhitatos buzgósággal ajánlották magukat a szentemlékű P. Gellio közbenjárásába, aki éveken át igen kedves, hűséges munkatársam volt és testvérem az Úrban. Egyáltalában nem nehéz nekem, hogy elhiggyem ezeket a rendkívüli dolgokat, különösképpen pedig a holttestnek az épségben maradását, jól lehet hogy hét hónapig a sírban volt. És én azt hiszem, hogy még sok éven át így fog maradni. Ez a rendkívüli kegyelem azoknak szokott osztályrészül jutni, akik gondosan vigyáztak életükben testi-lelki érintetlenségükre és a tisztaságra. Mindebben ő nagyon is vigyázatos volt, igen magas fokú volt az imaélet is, úgy látszott, hogy számára az volt a legnagyobb öröm, ha a gyermekek között lehetett, akiknek arcán, szemén az ártatlanság szépsége ragyogott, akiket arra taníthatott, hogy szeressék a jó Istent és megtanította őket imádkozni. Úgy éreztük, hogy lelki szépsége, szívének tisztasága, mint valami mágnes vonzotta magához az ártatlanszívű gyermekeket, akiknek az volt a legnagyobb örömük, ha P. Gellio társaságában lehettek. Mindezideig nem tapasztaltam, hogy valaki ilyen rendkívüli hatással lett volna a gyermekekre. Írhatnék még bőven arról a rendkívüli összeszedettségről, amelyet tapasztaltunk nála, amikor imádkozott, amikor Krisztus kínszenvedéséről elmélkedett, a könnyek ajándékáról és az istentisztelet végzésében megnyilvánuló Úr iránti tiszteletről. De mivel útra készülőben vagyunk Frascatiba, egyelőre befejezem. A nyomtatványokat annak fogom átadni, akit majd P. Simon Fiori megjelöl, valamint azt a kis borocskát a kéziratokkal együtt, amelyek egykor az igen kedves, áldottemlékű P. Gellioé voltak. Én hiszem, hogy az ő közbenjárása igen áldásos a mi iskolánkra. A gyászszertartás alkalmával mondott beszédet nem kaptam meg. Legyen áldott az Úr mindörökre! Róma, 1617. szept. 4. Uraságodnak az Úrban mindenkor készséges szolgája az Isten Anyjáról nevezett József, a Kegyes Iskolák prefektusa.”
Ki volt ez a Gellio Ghellini?
Vicenzában született 1559-ben, 15 éves korában a páduai egyetemen bölcseletet tanult. Mélyen vallásos lelkületéből fakadt az a vágy, hogy jezsuita lesz, amire fogadalommal is elkötelezte magát, de betegsége miatt a Szentszéktől felmentést kapott azzal a változtatással, hogy világi pap lesz. 21 éves korában kanonok a vicenzai káptalanban, 1583-ban szentelték pappá lesz. (Szent Kalazancius is ebben az évben lett áldozópappá). Néhány és múlva kinevezik penitenciáris-kanonoknak, mint ilyen, igen nagy buzgósággal fáradozik a bűnösök megtérítésén. 1594-ben – püspöke megbízásából – Rómába megy „ad limina Apostolorum”, onnét visszatérve hazájában papi társulatot alapít a szegények segélyezésére és az Isten-félelemnek a lelkekben való előmozdítására. Majd amikor a jámbor társulatban való nyugodtabb működése érdekében lemondott a kanonokságról, egyik társát Rómába küldte, aki ott megismervén Kalazancius művét, lelkesen beszámolt a látottakról és a hallottakról Gelliónak, aki Rómába sietett, hogy felajánlja szolgálatait Kalazanciusnak. Majd amikor püspökének hívására vissza kellett mennie Vicenzába, szíve-lelke mindig a római Iskolákkal foglalkozott. Otthoni karitatív munkálkodásában különösképen felkarolta a szegényeket és az ifjúságot. Korai halála nagy veszteség volt, de ugyanakkor nyílvánvalóvá lett Istennek tetsző szent élete, aki annyi rendkívüli csodás eseménnyel igazolta hű szolgájának hősi, szent életét. Erről tanúskodik Kalazancius Atyánk levele is. Kimondhatatlan szeretettel fogadta Kalazancius munkatársai közé Gelliót, rábízta az „oratio continua” vezetését is. Nagy áldás volt a Kegyes Iskolákra Gellio páréves működése. „Memoria ejus in benedictione erit.”
A sziciliai dr. Peralta világi tanárnőt örömmel várja Kalazancius, ő egyenlőre Frascatiban marad, oda várják a pápát is. Erre a levélre támaszkodva Talenti Kalazancius életrajzában meleg szavakkal írja le Kalazanciusnak V. Pál pápával való találkozását Frascatiban.
„Az Úrban kedves Atya! Megkaptam levelét, nagyon örülök annak, hogy a dolgok jól mennek, várom napról-napra, hogy mikor érkezik Rómába Szicíliából dr. Peralta. Ha távollétemben érkezne meg, fogadják minden szívélyességgel. Levelemnek vivője néhány ügyének a rendezésének az érdekében érkezik oda, adjanak neki szállást a házban. Legyen rajta, hogy minél előbb rendezze ügyeit, mert mindaddig nem indulok innét, míg ő vissza nem tér onnét, még akkor sem, ha a pápa holnap, vagy holnap után vissza is térne Rómába, aki most – Istennek legyen hála érte – egészségesebb, mint valaha. Legyen áldott az Úr mindenkor! Frascati, 1617. szept. 12.”
Kalazancius meghagyja Garziának, hogy Glicerióval együtt tárgyalja meg a sziciliai mesternek az alkalmaztatását, Frascatiba igen jókor jönne. A noviciátus egyelőre nem tud új jelölteket befogadni.
„Megkaptam levelét, látom mi mindenről ír, jelenleg csak arra akarom megkérni, tárgyalja meg a mi igen kedves Apát urunkkal (Glicerio) a sziciliai mesternek az ügyét, aki az ő kedvéért jött ide és nekem azt mondta, hogy szívesen vállalna munkát a frascatii iskolánál. Szerintem ez most igen jókor jött, hogy átvegye Viviano iskoláját, ha nem döntött volna, hogy kedve volna a házban maradni, akkor nem igen bízom állhatatosságában. Ha majd megérkezik és kedve volna ide jönni, akkor jöjjön minél elébb, mert akkor én innét nem indulhatok, míg ő ide nem érkezik, ha ugyan egyáltalában van kedve ide jönni. Jó szolgálatot tesz azzal, ha megmondja P. Domenico harmadik osztályába járó növendéknek, ha más szerzetbe felvették az Úr áldása kísérje, legyen vele a mi noviciátusunkban nincs több férőhely. Levelemet azzal fejezem be, hogy sürgetem a szicíliai mesternek az ideérkezését, ha egyáltalán ide szándékozik jönni, akkor jöjjön minél előbb. Frascati, 1617, szept. 14.”
Szentelési intézkedések. Sűrgős intézkedést vár a Sziciliából érkezett mester ügyében. A Szőlőkérdés. A noviciusjelöltek ügyében. Amit élőszóval kíván közölni.
„Az Úrban kedves Atya! kevéssel ezelőtt válaszoltam két levelére, amelyet Sig. Gregorie Gregna útján küldtem el, de most úgy határoztunk, hogy fr. Agostini jöjjön Rómába a szentelési okmányokért, amelyeket otthagytam a szobában a kulccsal zárható szekrényben – ezt mondja meg Thomasonak – és adják oda neki, legyenek mindnyájan segítségére, hogy minél előbb visszatérhessen. Beszélje meg P. Apát úrral (Glicerio), hogy a sziciliai barátja, aki odaérkezett, hogy minél előbb jöjjön, mert ha nem jön, és Viviano is gyengélkedik, addig én nem hagyhatom itt ezt az iskolát. Érdeklődjék vagy a noviciátus helyettes elöljárójától, vagy a P. Apát úrtól, hogy a szőlőt illetőleg mi a hír Mons. Boncompagniitól abban a levélben, amelyet Sig. Gregorie útján küldtem el válaszoltam hogy mitévők legyenek azzal a harmadik osztályos növendékkel. P. Domeniconak pedig élő szóval szeretnék választ adni az apácák ügyében vállalt dolgában, mert azt a dolgot meg kell fontolni. Az Úr áldjon meg bennünket! Frascati, 1617, szept. 14.”
Dologi intézkedések. Kik vehetők fel a noviciátusba? Ms. Ventura dolgai.
„Az Úrban kedves Atya! Az a kantár, amelyet Ms. Ventura az iskolai szekrényében felejtett, az egy frascatii nemes emberé, a levélvivőm útján küldjék vissza, hogy visszaadhassuk a gazdájának, a mellékelten küldött kulcsokat küldjék vissza, küldjék el a betegfogadalmi képét, őt pedig a Szentséges Szűz Anya oltalmába ajánljuk. Annak a harmadik osztályba járó növendéknek megmondhatják, hogy a noviciátusban nincs férőhely és Szent Máté napján azt sem fogom beöltöztetni, aki már annyi idő óta vár erre, és elhatároztam, hogy nem veszek fel olyan ifjakat klerikusnak, akik nem tudják jól a grammatikát, mivel sokan kérték a felvételt szerzetünkbe, de nem teljesíthettem kérésüket, mert nem tudnak annyit, amennyi tudásra nálunk szükség van, a jelen pillanatban nálunk az a helyzet, hogy nem olyan ifjak felvételére van szükség, akik papok akarnak lenni nálunk, akik iskolában grammatikát tanítunk, hanem olyan emberekre van szükségünk, akiket egy év elteltével oda állíthatunk az iskolába tanítani, ezek alapján mondja meg annak az illetőnek, hogy jelenleg nem ígérhetjük meg felvételét szerzetünkbe, majd idővel igen. Ms. Ventura azt kéri, hogy a kantárral együtt küldjék el számára a köpönyeget is, amely ugyanabban a szekrényben, abban az iskolateremben, ahol tanított, vigyázzanak, semmi máshoz ne nyúljanak, abban a szekrényben, a kulcsokat pedig küldjék azonnal vissza. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy oltalmazzon bennünket. Frascati, 1617. szept. 17.”
P. Garzia nem kapott kanonoki javadalmat. Kalazancius készül haza Rómába. P. Glicerio betegsége és gondoskodása róla. Gazdasági problémák.
„...Fabio útján megkaptam mindkét levelét és nagyon sajnálom, hogy hiábavaló volt minden várakozása, az Úr majd megsegíti más alkalommal. Szíveskedjék utánanézni, hogy a nápolyi postával nem érkezett-e levél dr. Peralta számára vagy az én részemre? Ha pénteken korán reggel rendelkezésemre tudják bocsátani a »somarello«-t akkor legkésőbb szombaton haza tudok indulni, elvezethetné az az iskolásnövendék is, aki a legutóbbi alkalommal is elvezette ide. Az Úr áldjon meg bennünket. Frascati, 1617. szept. 20.”
„P. Domenicoval együtt nagyon vigyázzanak a P. Abadra (Gliceriora), ha jónak látja küldje el néhány napra Campagnaoba, vagy akár máshova, nekem teljesen mindegy, nekem az lesz megnyugvásomra, ha olyan jó levegős helyre megy, ahonnét nemsokára teljesen meggyógyultan térhet majd vissza és ha önt választja útitársul menjen csak vele és nagy szeretettel, vigyázással gondoskodjék róla. Ami pedig a szicíliai papot illeti, aki a San Giacomo-ház bérbevételénél csak zavarokat okozott, ha majd otthon leszek, elrendezzük az ügyet, ahogyan azt kell. Az Úr áldjon meg bennünket! Frascati, 1617. okt. 26.”
A címzettben új személlyel ismerkedünk meg: P. Giovan Pietro Cananeaval. Kedves vonzó egyéniség. 1617. november vége felé jött Rómába, megismerkedett P. Glicerioval, akiről sokat hallott otthonában Catansaroban. Az ismerkedésnek az lett a vége, hogy a fiatal nemes, Cananea, piarista lett, aki főesperesi javadalmat akart kieszközölni Rómában. Piarista lett, mégpedig olyan derék kiváló piarista, akihez Szent Kalazancius 165 levelet írt. Sajnos (a Szerzet hajnalán) ő is azoknak a derék piaristáknak a sorába tartozik, akik korán távoztak az életből, akik a nekik zsendülő új szerzetnek messze kimagasló oszlopos tagjai, értékes munkásai voltak, akiknek korai távozása fájdalmas veszteség volt a Szerzet szempontjából. Jogosan mondhatta a Szent Rendalapító: „Flebilis omnibus, flebilior mihi”. P. Giovan Pietro Cananea 1625. szept. 12- én halt meg Frascatiban. A neki írt levelek – gazdag tartalmuknál fogva – külön tanulmányt érdemelnének.
Ennek a levélnek a megírása idejében P. Cananea – átmenetileg – még mint novicius – Frascatiban tartózkodott. Figyelmébe ajánlja Szent Kalazancius Dragonettivel való szeretetteljes törődést. Anyagi dolgok. A felszentelési Bréve kieszközlése. Hálás köszönet a Sig. Vacerionak.
„Krisztusban kedves Testvérem! Megkaptam levelét, látom, hogy mi mindenről ír. Ami pedig P. Gasparot illeti, szeretném, ha vasárnap Rómába jönne, el is küldöm a kocsit érte, ezt azért teszem, mert ez így nagyobb javára van a szerzetnek, de nagyobb megtiszteltetés P. Gasparo atyára nézve is, amit csak így tudok neki is kellő képen elmondani, tudom, nem fogja megbánni, ha idejön, mindazonáltal semmi képen sem akarok neki kellemetlenkedni, hiszen azzal a tisztelettel vagyok iránta, amellyel tartozom egy arra nagyon is érdemes és régi munkatársamnak és testvéremnek. Egyúttal küldöm a kért szövetdarabokat, hogy megfoltozhassam a használt ruhadarabokat. Örülök annak, hogy van elég tüzelőfájuk, mivel hogy szokatlanul kemény telünk van. Remélem, hogy ma megkapjuk a Brévét, amelynek értelmében felszentelhető lesz a három egymás utáni ünnepnapon, majd értesítem, mi hogyan lesz azután.”
„Köszönje meg nevemben is a Sig. Vicerionak az ajándékot, mindnyájan imádkozunk érte, hogy az Úr áldja meg kegyelmeinek áldásaival bőségesen.”
„Ha P. Gasparónak nem volna kedve idejönni, értesítsen engem, nehogy a kocsit hiába küldjem oda. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1618. jan. 17.”
Narni városának a vezetősége arra kérte Szerzetünket, hogy fogadjanak el egy alapítást az ő városukban is. A tárgyalások folyamán létrejött a megegyezés a Város és a Szerzet vezetősége között. A levél ezt a megegyezést regisztrálja. A narnibeli Prior Uraknak – a tárgyalást megelőzőleg – Sig. Fusoretti római ügyvivőjük útján érdeklődtek a Kegyes Iskolák felől. Az ügyvivő a következőket írta:
„A Prior Uraknak, Narniba. Megkaptam Uraságtok levelét, amelyben érdeklődnek a Kegyes Iskolákat vezető »Congregatio Paolona« atyái felől. Beszéltem magával az alapító Atyával, a Kongregáció Prefektusával és a Rektor Atyával, előterjesztettem részletesen Narni városának a kívánságát. Ők azt a választ adták, hogy szívesen vállalják az alapítást és készen vannak arra, hogy három-négy atya - - a legközelebbi alkalmas időben – odainduljon a kívánt szolgálatra, remélik, hogy a húsvét utáni időkben már ott is lesznek. A helyzet adta körülmények alapján és annak a figyelembevételével, hogy kiket kell tanítaniuk, megállapítják majd, hogy mire lesz szükségük. Nemcsak a profán ismereteket és a bölcseletet tanítják, hanem a teológiát is. Birtokuk nincs, az önkéntes megajánlásra, az alamizsnára alapítják a megélhetésüket, átlag harminc scudit számítanak egy-egy személyre. A tanítás mellett szívesen gyóntatnak, prédikálnak és egyéb lelki tevékenységeket is végeznek a lelkek javára. Róma, 1618. márc. 17. Uraságtoknak legalázatosabb és leghűségesebb szolgája, Gio Bta Fusoretti.” Eddig a levél. Ahogy megkapták a Prior Uraknak az ügyvivő információját, márc. 22-én válaszoltak Szent Kalazanciusnak, aki levelében a következőket írta a Prior Uraknak:
„Amint Uraságtok értesülni fognak Sig. Capit. Cuintiliano beszámolójából, hogy Sig. Card. Giustiniani biborosnak, a mi Protektorunknak a kérésére a mi Urunk, a Pápa megtette, hogy elfogadhatjuk az ottani alapítást, hogy a felebaráti szeretettől indíttatva vállalhassuk a hivatásunk szerinti munkát, a tanítást az iskolában és készek vagyunk arra, hogy a legteljesebb mértékben megfeleljünk a követelményeknek minden erőnknek a latba vetésével, mindig figyelembe véve, hogy a mi Szabályzataink előírásainak megfelelően megtartsuk pontosan a teljes szegénységet, mindenben azon leszünk, hogy megfeleljünk a belénk helyezett bizalomnak, amivel Uraságaitok megtiszteltek bennünket, akiknek márc. 22-én kelt levelére szolgáljon válaszul ez a levél. Én pedig kérem az Urat, hogy részeltesse önöket áldásaiban, stb. A római Kegyes Iskoláktól, 1618. ápr. 4. Krisztusban szolgájuk, az Isten Anyjáról nevezett szegények Vice-Prefektusa.”
A válaszul küldött levélben három érdekes dolgot figyelhetünk meg: 1. V. Pál pápának 1617-ben kiadott brévéje ellenére engedélyezve van az alapítás a 40 km-es körzeten túl is (a 40 km-es körzet központja – természetesen – Róma). 2. Az alapításban megjelölt alapkövetelmény: a teljes szegénység szeméje, a „somma poverta”, ami Szent Kalazancius későbbi leveliből is ismételten kicsendül. 3. Mindezideig nincs arra döntő érv, hogy ezekben az években Szent Kalazancius miért így írja neve alá: Vice-Prefetto, aki a legfőbb elöljárója volt a szerzetesi kongregációnak?
A levél mintegy kiegészítője a megelőzőeknek. A megegyezés értelmében, mihelyt erre csak alkalmas idő nyílik, az Atyák azonnal indulnak Narniba, hogy a vállalt kötelezettségnek – a szegénység gondos megtartásával – eleget tegyenek.
„Nem késedelmeskedünk, küldjük a kijelölt Atyákat, akik Uraságaitokkal megtárgyalják mindazt, ami az önök bölcs elgondolása szerint a legjobban megfelel, elősegíti az iskolai munka sikeres elvégzését, és a mi Intézményünk Battista Fusorettival való egyetértésben azonnal indulnak, mihelyt az idő kedvező fordulatot vesz. Róma, 1618 ápr. 18. Krisztusban szolgájuk az Isten Anyjáról nevezett szegények »Congregatio Paulina«-jának a Vice-Prefektusa.”
Rómába érkezett Glicerio testvére, Thomaso Landriani. A febr. 15-én elhunyt Glicerio közbenjárására, mint Rómába, mint Frascatiban igen sok rendkívüli imameghallgatás és csodás dolgok történtek. Mindezekről majd ott beszámol a Landriani családnak jó barátja Sig. Cosimo Contini, aki a legjelentősebb tanuk egyike volt a meginduló boldoggá avatsi ügyben. Szent Kalazancius kezdettől fogva a legaprólékosabban összegyűjtötte a szentség hírében elhunyt Glicerionnak közbenjárására tulajdonított rendkívüli eseményeket.
„Az Úrban kedve Atya! Az ön leveléből arról értesültem, hogy Rómába érkezett Sig. Thomaso Landriani. Magam is úgy határoztam, hogy még ma este, de legkésőbb holnap, szerdán ott leszek. Sig. Cosimo minden bizonnyal odaérkezik ma este, beszámol még azokról a rendkívüli, csodálatos dolgokról, amelyek ebben a Városban történtek P. Abbat (Glicerio) közbenjárására. Meghagytam a San Pataleo-beli írnoknak, Mo. Giuseppe Argomentinek, hogy mindenről készítsen pontos másolatot, amiket már Rómában összegyűjtöttünk, aki minden bizonnyal el is készítette, amiről Atyaságod meg is győződhetik. Egyéb dolgokról majd személyesen tárgyalunk. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Frasscati, 1618. máj. 9.”
Igen szép értékes tanítás, hogy a szerzetes milyen magatartást tanúsítson a szülői házzal szemben. A fiatal, buzgó P. Pietro Canane mindenestül el akarta felejteni az atya házat. A Szent Rendalapító ebben a kérdésben is okos tanácsot ad kedves, fiatal rendtársának. A levél második felében Szent Kalazancius atyai szeretettel érdeklődik a betegek felől.
„Az Úrban igen kedves Gio Pietro! Jóllehet, tökéletesség a szerzetesben, ha el tud szakadni a világtól és a szülői háztól, amennyibe akadályoznák az Isten szolgálatában mindazonáltal annak akadályoztatása nélkül lehet, sőt kell megemlékeznünk szüleinkről, jóbarátainkról, imáinkban és az ő vigasztalásukra, amikor szükségesnek látszik levelinkkel buzdítsuk őket az Isten félelemre és az állapot szerinti tökéletességre. Ennélfogva most szépen válaszoljon testvérének, az Apát úrnak a levelére minél előbb jóvátéve a mulasztást.”
„Arról is szeretnék hallani egyet-mást, hogy – mint jó betegápoló - - gondosan ápolta-e a betegeket, akik ottlétem alkalmával gyengélkedtek, hogy vannak azóta a mi betegjeink? Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1618. okt. 11.”
A jó öreg Dragonetti, aki saját költségén felállítatta a római San Pataleo templomban a betlehemi Jászol-oltárát, most a frascatii ház iskola számára is szeretné elkészíttetni. A felállításban segítségére van P. Cananea is. Szent Kalazancius dicséri a buzgólkodásukat, de mindamellett arra figyelmezteti őket, hogy emiatt az iskolát el ne hanyagolják. Szeretné Kalazancius, ha megkezdenék már a templomépítést is. Dicsérettel emlékezik arról a Szent Rendalapító, hogy Dragonetti még az esti órákban is kész foglalkozni a gyermekekkel. Vajon Szent Atyánk nem nézné-e most is nagy szeretettel, hogy hányan és hányan – főként a Konviktusokban - - milyen áldozatos szeretettel foglalkoznak a késő esti órákban is a fiukkal, hogy minél eredményesebben felelhessenek meg azok az iskolai követelményeknek. Megszívlelendő szép mondás a befejező mondat!
„Krisztusban igen kedves kis testvéremnek, az angyalok nagyságos Asszonyáról nevezett Gio Pietronak, az Isten Anyja szegényének Frascatiba. Az Úrban kedves Testvérem! P. Gasparo attól a gondolattól indíttatva, hogy szobrocskákat vásárolt egy felállítandó betlehemi jászol számára, ami majd nagy ájtatosságra indítja a látogatókat, de ennek felállítása sok munkát igényel, hogy tökéletesen elkészüljön arra az időre. Nagyon örülök annak, hogy építészeti ügyessége és rátermettsége folytán segítségére van minden igyekezettel ebben a munkában, de vigyázzon, nehogy valamiképpen visszaesés legyen az iskolai munkában. Szeretném ha a templomépítés megkezdéséről is hallhatnék már híreket, Sig. Laercio (Cherubininek az atyja) igen jó biztatással volt, imáikban különösképpen is emlékezzenek meg róla.”
„Azonkívül P. Gasparo azt az óhaját fejezte ki, hogy szeretne a házbelieknek azzal is segítségére lenni, hogy esténként a szobájában is kész tanítani, foglalkozni azokkal akik arra rászorulnak. Majd néhány növendéket küldök innét oda. Nagyon kívánatos, szükséges, hogy az ottlevők mindnyájan nagy odaadással végezzék az iskolai kötelességeiket, hogy rövid idő alatt mindnyájan nagy eredményeket érjenek el. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1618. okt. 19.”
A kalazanciusi levelekben sokszor találkozunk a jó öreg Dragonetti nevével. 1603-ba lett munkatársa Szent Kalazancius, amikor már jóval túl volt a kilencvenedik életéven, hiszen a rendi történetírók szerint (Balanyi: Kalazanci Szent József élete) 1509-ben született. Fiatalokat megszégyenítő buzgósággal végezte az iskolai munkát, értékes munkatása volt Szent Kalazanciusnak a kezdeti évek nehézségeiben. A grammatikai iskolában végezte e tanítást, a nagyobbak között, mert Szent Kalazancius az volt az óhaja, hogy a nagyobbakat tanítsa, akik jobban tudják értékelni Dragonetti atya tudását, mint a kicsinyek.
A szentelés elmarad, Kalazancius misézőt rendel oda a frascatii házba. – Nagyon kéri őket, hogy minden rendben legyen és tudta nélkül ne történjék semmi sem.
„Az Úrban kedves, az angyalos Boldogasszonyról nevezett Gio. Pietro piaristának – Frascatiba. – Nem hiszem, hogy sikerrel jár az az igyekezetünk, hogy még az ünnepek előtt megkapjuk a Brévét, hogy szentelhető legyen három egymásutáni ünnepnapon, pedig mi mindent elkövettünk, hogy sikerüljön tervünk. Végeredményben nem tehetek mást, egy misézőt küldök oda, aki mindennap misézni fog a házban, az illető előtt itt, a mi házunkban misézett. Nagyon kérem önöket, hogy mindenre figyeljenek a házban, hogy a dolgok jól menjenek, míg másképen nem lesz a helyzet és semmit sem újítsanak az én megkérdezésem, tudtom nélkül. – Várom értesítését fr. Francesco della Neve testvér egészségi állapotáról. – Róma, 1618. dec. 23.”
A levélhez írt jegyzet szerint abban az időben elég gyakori dolog volt, hogy pápai leirat értelmében, három egymásutáni ünnepnapon szentelendők felkapták a nagyobb rendeket. – Nem is kell (visszamennünk) annyira visszamennünk azokba a régi időkbe, Magyarországon még az 1920-as években is szokás volt, hogy a szentelendők pár héten belül megkapták a nagyobb rendeket, néha talán még az egyheti interstitium sem volt meg.
Magasztos tartalmú, értékes, szép levél, egy a sok száz és ezer közül, amelyekből mindig valami maradandó, értékes lelki tanítást kapunk. Summája a levélnek ez: mi – a világ hiú dicsőségét megvetve – egyedül az Isten dicsőségét keressük és szolgáljuk munkánk végzésében, ne bántson bennünket az, hogy nem méltányolják, nem nézik jó szemmel munkánkat, sőt, talán rágalmakkal illetnek bennünket, bízzuk ügyeinket a mindentudó Istenre, aki majd kinek- kinek megfizet érdeme szerint. – Milyen jó nekünk, hogy a mi Szent Rendalapító Atyánk ilyen közel hozza számunkra az evangéliumi örök igazságokat...
„Az Úrban kedves, az angyalos Boldogasszonyról nevezett Gio. Pietro piaristának – Frascatiba. – Az Úrban kedves Fiam! – Én azt hiszem, hogy a rossz idő miatt a mi két fiatal rendtársunk nem indultak el onnét a szamarakkal, hogy Rómába jöjjenek. Induljanak majd csak akkor, amikor az idő alkalmas lesz az indulásra. – Marcello Reale azt írja nekem, hogy Matteo Paoletti magbánta, amit cselekedett, szeretne visszatérni a mi iskolánkba és bejárni az Oratoriumba. Fogadják vissza szeretettel, mindig jóval fizessenek a rosszért. Ugyanígy járjanak el másokkal is, ha különösképpen az Oratoriumba akarna valaki újra eljárni, ahol megtanítjuk őket az Isten iránti félelemre és a Szent Szűz iránti tiszteletre, mi a mi részünkről tegyünk meg minden jót, amit csak tehetünk, az Isten dicsőségére, ne törődjünk azzal, ne bántson bennünket, hogy nem méltányolják munkánkat, hogy nem jó szemmel néznek bennünket, sőt, talán rágalmakkal is illetnek bennünket, amit cselekszünk, mindazt egyedül az Isten dicsőségére cselekedjük, ami majd mindeneket megítél cselekedetei szerint. – Gondja legyen arra, hogy az Oratorium jól működjék és áhítatosan végezzék az oratoriumi gyakorlatokat. Néha P. Gasparo is vállaljon exhortációkat. Mindenről számoljon be nekem, ami csak előfordul. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1618. dec. 24.”
A levélben új nevekkel találkozunk: Ansano és Venanzio első sorban, két név, amelyekkel a későbbi levelekben is gyakran fogunk találkozni. Ansano Lenzi della Visitazione, 1631-ben halt meg Poliban. – Venanzio Fausti, Camerinoból jött, gyógyíthatatlan betegsége miatt 1622-ben visszatért hazájába. – P. Paolo nem más mint a fananoi Paolo Ottonelli, akiről majd a 211. levél közlése után lesz részletesebben szó, mint javakorabeli ember lépett a Szerzetbe, akit Szent Kalazancius öltöztetett be 1617. máj. 4-én. – Szó van a levélben a Róma közelében lévő kis városról, Mentanaról, ahol 1619-ben alapították meg a piarista Intézményt, az első alapítók P. Francesco Castelli és öt társa volt. Az alapítás mindössze csak egy évig tartott. – Kalazancius említi a levélben, hogy a novíciusok még csak kezdők, velük szemben nem szabad megkövetelni a rendi szigort teljes mértékben.
„Az Úrban kedvesem! – Egy levelet küldök Ansanonak, amely atyjától jött és egy másikat Venanzionak, amelyet egyik testvérétől kapta. Lehetséges, hogy holnap este ott lesznek. P. Paoloval együtt, aki most érkezett vissza vidéki útjáról három társával együtt, akik be akarnak öltözni a mi Szerzetünkbe, a többi öt itt marad, akik majd Metanaba mennek P. Francescoval együtt, készítse el számukra a szükséges dolgokat. A három jelentkezővel szemben nem kell azt a szigorúságot érvényesíteni, amelyben mi élünk, elég, ha a noviciátusba menet alkalmazkodnak a napi rendhez, ami pedig a kenyeret és a bort illeti, egy kissé engedékenyebb lehet velük szemben. – A zsákokat ez alkalommal nem küldjük, talán majd holnap. – Értesítsen minden dologról, ami csak történik. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1618. dec. 26.”
Szent Kalazancius szívesen veszi, ha P. Cananea gyakran ír neki. – Úgy gondolja, hogy az újévi első tanácsülésen nem feledkeznek meg a piarista iskoláról sem. – Esetleges iskolaépítés. – az iskolák működésében semmi hiba ne legyen. – Fr. Venanzio tanulja meg a szépírást. – P. Gasparora vigyázzanak.
„Az Úrban kedves P. Gio. Pietro piaristának – Frascatiba. – Az Úrban kedvesem! – Megkaptam levelét, figyelmesen átolvastam mindazt, amit abban írt, örülök, ha minél gyakrabban ír mindarról, ami csak történik, előfordul. – Nézzen utána, hátha az új tanácsülésen, amit ilyenkor szoktak tartani az év elején, ránk is gondolnak, juttatnak valamit, hogy fizethessük a gyógyszereket és azokat az apró-cseprő adósságokat, amelyekkel tartozunk az asztalosnak, a kovácsnak stb. Mindezeket megemlíthetné Sig. Laertionak is, de az sem fog ártani, ha néhány szót szólna a mi prokurátorunknak is, hogy ő is figyelmeztesse az említett Sig. Laertiot. Azt gondolom, tárgyalni fognak arról is, hogy hol kapjon telket az iskola? Szeretném megtudni minél előbb, hogy mit határoztak ezekben a kérdésekben? – Az Isten szerelmére kérem, nagy gonddal vigyázzanak arra, hogy az iskolában minen rendben legyen, jól menjenek a dolgok, nagy odaadással végezzék az iskolai kötelezettségeiket. – Papírt és alkalmas szerszámokat küldök fr. Venanzionak, szeretném, ha minél jobban elsajátítaná a szépírást, szeretném látni, hogy mennyire haladt ennek gyakorlásában, kivitelezésében, épen azért kérem, hogy küldjön nekem néhány mintalapot az ő írásaiból. – Nagyon a lelkére kötöm, hogy gondoskodó szeretettel vigyázzon P. Gasparora, hogy semmiben hiányt ne szenvedjen. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1618. dec. 27.”
„Írok Genzanoba, kimentem magam, hogy nem teljesíthetjük kérésüket, nem vállalhatjuk azt a szolgálatot, amelyre kértek bennünket, mivel valami peres eljárásról van szó benne, ha tudomást szereznének róla a mi elöljáróink, igen nagy kellemetlenség érhetne bennünket.”
Minden sorában igen érdekes, változatos tartalmú, szokatlanul hosszú levél – lesznek még, találkozunk még ennél a levélnél sokkal hosszabb levelekkel, ha majd az 1634-ben írt levelek sorában azokat ismertetjük, amelyeket Szent Kalazancius P. Giacomo Grazianinak írt a nápolyi vizitációja alkalmával, nem egy közülök nyomtatásban is három lapnyi terjedelmű. És ezek a levelek – tartalmuknál – egyre jobban egymásba fonódnak, micsoda szellemi frissesség kellett ahhoz, hogy egy hetven-nyolcvan-kilencven éves ember mindazt emlékezetébe tartsa – az annyi irányú levelezésben – hogy kinek mit írt és kemény következetességgel ki harcolja annyi és annyi levélen keresztül, a mit el akart érni. Ez a tény maga Istennek egy nagy, rendkívüli adománya, amivel megajándékozta a mi Szent Rendalapítónkat, Kalazancius Atyánkat. – Nézzük most, mi mindenről van szó ebben az első hosszabb levélben? Örül az adósságtörlesztéseknek. – Ha van elegendő gabona a házban, akkor ne questáljanak. – Kifogásolják a városiak a gyakori áthelyezéseket. - - Gáspár atyát Rómába rendeli, ott nagyobb szolgálatokat tehet, mint Frascatiban, helyette egy igen kiváló atya, P. Pietro Andrea Taccioni kerül oda. – Fratellók disponálása és iskolai beosztása. - - Gáspár atyáért négylovas kocsit küld. – Beöltöztetések. – A fehér, meg a fekete „somarello” gondozása. – Bőséges levélanyag!
„Az Úrban kedves, az angyalos Boldogasszonyról nevezett P. Gio. Pietro piaristának – Frascatiba. – Az Úrban kedvesem! – Nagyon örülök annak, nogy örömmel vettem híradását, hogy Sig. Laerzio közbenjárására kérésünket kedvezően intézték el és most tudjuk fizetni a gyógyszerészt és más apró-cseprő tartozásainkat, ha elküldték volna nekem Marzio mester számlakimutatását, meg tudtam volna adni rá a választ, amiért is minél előbb küldjék ide nekem.
Szerintem nem helyesen járnak el, hogy kenyeret questálnak a városban, amikor elegendő gabonájuk van a házban, mert eljárásuk ebben az esetben megszólásra, zúgolódásra ad alkalmat és joggal, (szükség nélkül) ne questáljunk, ha nincs rá szükség. Olajért is csak akkor küldjön ki valakit a városba, ha egy csepp sincs a házban és csak olyan valakit küldjön kéregetni, aki nagyon alkalmas arra. - - És most ez alkalommal elhatároztam, hogy mindenképen olyan familiát – szerzetesi közösséget – rendelek Frascatiba, hogy egyhamar ne kellejen senkit sem onnét elhelyezni, ne mondhassák a frascatibeliek, hogy mindennap váltogatjuk az iskolamestereket, nem igaz, amit egyesek mondogatnak, hogy gyakran változnak a vezető tanítómesterek, mint például a grammatikai és az írási iskola vezetői, nem, csupán az olvasási iskolában történt változás, a többiek, igenis, mind alkalmasak.
Többeknek tanácsára, észrevételére úgy határoztam, hogy P. Gáspárt, a saját nyugalma érdekében visszarendelem Rómába, mert ott nem is ismerik annyira, és az iskolás gyermekek sem adják meg neki azt a tiszteletet, amelyet pedig megérdemelne, ide Rómába nagyon is visszakívánják és több gondoskodásban lesz része itt, mint Frascatiban. Helyébe kerül oda P. Pietro Andrea, akit azelőtt P. Scipione néven ismertek, helyénvalónak találom közölni az ottaniakkal, hogy igen buzgó szolgája az Istennek, nagyon értelmes és fáradhatatlanul szorgalmas a tanításban, remélem, hogy igen jó eredményekkel fog működni ott, Altemps herceg házába járt tanítani, áthelyezésével megszűnik ez a megbízatása, ezzel havonként hat scudit veszítünk el, amit a nevezett atya kapott a herceg fiának a tanításáért, aki annyira meg volt elégedve az atya tanításával, hogy hallani sem akar másról.
Itt igen nagy szükségünk van fr. Giovanni delle Piaghe testvérre, más, két idegen derék fratellót küldök oda helyébe, így három fratelló látja el az olvasási iskolát, egy kisegít az írásban, ön tanítja a kezdő latinosokat, P. Scipione pedig a grammatikai felsőbb iskolát látja el. – P. Gasparoért négylovas kocsit küldök, vagy gyaloghintót, amelyik neki jobban megfelel és nehogy az a három novícius, akik ott vannak, a tanulásban elmaradjanak, jöjjenek P. Gasparoval, hogy az ő vezetésével folytathassák tanulmányaikat, ugyanígy jöhet fr. Glicerio is, ha készen van az utazásra, máskülönben jöjjön, amikor majd tud jönni, P. Gasparoért pedig majd – Isten segítségével – vízkeresztkor küldünk.
Ha Paolo készen volna az ideutazásra, akkor beöltöztetném őt Vízkeresztkor, amiért is figyelmeztesse őt, hogy testvére legyen segítségére erre az alkalomra. – Ha fr. Francesco della Neve fratello jó egészségben volna, hogy segítségére tudna lenni P. Francesconak a noviciátusban egynémely dolgok elvégzésében, akkor ide rendelném Rómába, nem lenne fárasztó munkája, ahogyan adódnak a dolgok, úgy fogjuk azokat végezni. – Egyelőre oda küldöm a fekete »somarello«-t legyen ott tíz-tizenkét napig, tartsák jól, hogy egy kissé összeszedje magát, Isten tudja, hogy milyen gondozásban részesült eddig, a fehéret pedig a noviciátusi házba küldöm, ahol bizonyára jobb gondozásban lesz része, mint itt az iskolás házban. - - Az órát is iparkodunk mihamarabb elküldeni. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1619. jan. 4.”
A levél majdnem teljes egészében egyes személyeket érintő intézkedések sorozata, így kerül sorra újra P. Gasparo neve is, aki ideiglenesen Rómába kerül, szó van Don Giovanni Costa világi-pap idehívásáról is, aki a miséző szerepét tölti be Frascatiban, valamikor rendi novícius is v, már az előző levél utóiratában említi Szent Kalazancius egy mondatban, h P. Gio. Costa a társasággal együtt Rómába jöhetne. – A levélben említett Giacomo klerikus nem más, mint a későbbiekben jól ismert P. Giacomo Cipolletta di Gesu atya, aki nagyon sok levelet kapott Szent Kalazanciustól. – A szentelési Brévét biztosra veszik. – A levél végső soraiban komoly figyelmeztetésben részesül Venanzio klerikus. – Fr. Arcangelo a későbbiekben jól ismert A. Sorbino.
„Krisztusban kedves Testvéreim!” – Megkaptam levelét, látom, sok mindenről ír, nem utolsó sorban P. Gasparo visszahívásáról. Ebben az ügyben írt nekem Sig. Sciadono, nem találja időszerűnek, hogy most visszahívjuk Frascatiból, mert ezzel csak alkalmat adunk arra az ellenfeleknek, hogy zúgolódjanak nem-tetszésüknek adjanak hangos kifejezést, elfogadom ezt az érvelést, ennek folytán közölheti vele, hogy közmegelégedésre folytathatja továbbra is ott a munkát, mint ahogy az írásokból arról értesülök, hogy eddig is mindenkinek a megelégedésére végezte. – Ami pedig Don Gio. Costa-t illeti, jól lehet, hogy igen nagy szükség lenne rá itt, mindazonáltal ott maradhat misézőnek, míg más valakiről nem tudunk gondoskodni. – Két fratellot küldök oda, Arcangelot (fr. Arcangelo Sorbino-ról igen sokat fogunk hallani mindvégig vagy a direkt neki írt levelek alapján, vagy a másoknak írt levelekből vett bőséges idézetek alapján, aki hosszú éveken át a Collegio Nazareni cesenai birtokának volt a kezelője – a róla összegyűjtött életrajzi adatok legépelve több mint 20 ívlapot töltenek meg, ami egyáltalán nem lép a teljesség igényével az olvasó elé, a levelek ezrei közt elcsúszhatott olyan néhány, amelyekben őróla is szó volt – egy mindenesetre megállapítható: fr. Arcangelo Sorbino nem volt átlag, közönséges ember a Szerzetben) – és Secondot, ez utóbbi egy kissé ért a szabósághoz, majd ő megjavítgatja a kopott ruhákat. E kettőnek helyébe még ma este indítsa útnak hozzánk fr. Gio. della Piaghe fratellot, mert eddig is hiányzik két személy és más kettő, esetleg három pedig a Noviciátusba készülnek. – Az említett fr. Gio-val együtt küldje ide fra. Ansanot és a Jézusról nevezett Giacomot, ők itt fogják végezni tanulmányaikat és egynémely dologban segítségemre lehetnek. – Fr. Glicerio felől majd más alkalommal fogok írni, szeretném tudni, hogyan áll egészségileg? – Ha fr. Francesco della Neve egészségileg bírja az utat, akkor jöjjön, de ha nem jól érzi magát, akkor még csak maradjon vissza néhány napra, mivelhogy a Noviciátusunk nagyon is hideg és ki van téve a szelek járásának. – Hamarosan megkapjuk a Brévét, amelynek értelmében szentelhető lesz a három egymás utáni ünnepnapon és majd csak az ünnepnap vigíliáján jöjjön ide, másnap pedig – az Úr segítségével – majd haza is mehet, nehogy távollétével nehézségek merüljenek fel az iskolában. - - Úgy gondolom, hogy ezek alapján, egy időre, az ottani szerzetesi famíliánkban nem lesz változás. – Minthogy P. Gasparo ott van, ő vezeti a latinosok első iskoláját, Atyaságod a kezdőkét, Venanzio Sig. Venturával együtt az írási iskolát, fr. Matteo Arcangeloval és Secondoval az olvasásit, fr. Gio. Battista pedig a konyhát látja el. – Mondja meg, azt üzenem fr. Venanzionak, hogy fogadja készségesen a mortifikációkat, semmi körülmények között el ne hagyja, el ne mulassza az imádságot orvosi engedély nélkül, hogy ebben a tekintetben is könnyítsünk rajta, elég nekem Atyaságod információja arra, hogy fölmentést kapjon, hasonlóképen jártam el Ambrosio esetében is, aki egy kissé többet tudott, mint ő, akitől a Szerzet többet is várt. Mondja meg neki, hogy legyen engedelmes és törekedjék a tökéletességre, semmi több, amit várok tőle. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1619. jan. 6.
P. Gasparo mégis csak úgy döntött, hogy Rómába megy, vele együtt megy Don Gio. Costa is. – Viszont az odaérkező P. Taccionet fogadják szívesen.
„Krisztusban kedves, az angyalos Boldogasszonyról nevezett Gio. Pietronak – Frascatiba. – Krisztusban kedves Testvérem! – Nagy örömmel vettem tudomásul P. Gasparo elhatározását, hogy mégis csak visszajön Rómába, mert sohasem volt olyan nagy szükségem az ő itt- létére, mint a jelenben, – Isten szerelmére kérem, nagy gonddal őrizzék a jászol szobrocskáit, amiket P. Gasparo ott fog hagyni és minden más – önökre bízott – dolgait. Vele együtt fog jönni Don Gio. Costa, aki mindenben segítségére lesz P. Gasparonak útközben.
Oda érkezik P. Scipione, akit P. Pier Andrea (Taccioni) néven ismerünk, szívesen hallgassa meg mindabban, ami szükséges ügyekben való intézkedést illeti, remélem, hogy igen jó eredménnyel fog működni az iskolában, minél előbbi jelentését várom mindenről. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1619. jan. 19.”
A kért és a küldött dolgok. – A mosás kérdése. – Hiányzások az iskolában. – Venanzio búskomorsága, kedvtelensége, kérje a b. e. Glicerio közbenjárását. – Nagy a szegénység Rómában, a római házban.
„Krisztusban kedves testvéremnek, (a piarista) Gio. Pietro piaristának – Frascatiba. – Krisztusban kedves Testvérem! – Küldök tíz ív türkisz papírt, ha lehetséges, még ma küldöm a kért mérleget is, nem hiszem, (hiszem) hogy négy giulioért meg lehet szerezni. – Mindhogy Sig. Ventura azt írja nekem, hogy felesége gyengélkedik, emiatt nem tudja ellátni a mosást, nézzenek utána, hogy ki tudná vállalni, viszontszolgálatként felajánlhatnak neki egy fél rubbio gabonát (egy rubbio megfelel három hektóliternek). – Nagyon rosszul érint, ha valaki – főként nem betegség miatt – hiányzik az iskolából. Mindenegyes alkalommal tegyen nekem arról jelentést, hogy ki hiányzik az iskolából.
Kérje meg nevemben Venanziot, vegyen erőt magán, küzdje le azt a nyilvánvalóan kísértésszerű búskomorságot, űzze el lelkéből azt a kedvtelenséget, forduljon bizalommal elhunyt barátjához, a b. e. P. Apát úrhoz, aki segítségére siet majd, hogy a szív örvendezésével szolgáljon az Úrnak. – Ha tudnák ott, hogy milyen nélkülözésben vagyunk, elcsodálkoznának, küldhetnének nekünk öt-hat font gyertyát. – Az Úr legyen könyörületes mindnyájunkhoz. – Róma, 1619. jan. 30.”
„Hogy el lehessen fogadni egy alapítást a piaristák részére, az első követelmény az, hogy ott 12 szerzetesnek megélhetése legyen a pápai Bullák értelmében. És hogy egyöntetűen megtarthassák a szerzetesi szabályzatokat, előírásszerű rendelkezés, hogy az összes szerzetesek egy olyan »Dormitorio«-ban lakjanak, – amely a szerzetesi szabályoknak megfelelően van berendezve, – hogy az elöljáró szemmel kísérhesse, egyformán láthassa mindenkinek a cselekedetét és a lehető legkönnyebben összejöhessenek a közös imára, a »capitulum culparum«-ra és a mortifikációkra az Oratoriumba, vagy más erre rendelt helyre. – Ebben a dormitoriumban kell egy nagyobb helyet hagyni az Oratorium számára, egy másik termet könyvtárnak, vagy studiumteremnek, majd egy másikat ruhatárnak és végül három-négyet betegszobának.
A dormitorium alatt rendezzék be az ebédlőt, a konyhát, az éléskamrát, a tálalószobát, a fáskamrát és a mosókonyhát a szerzetesek ruháinak a mosására. Ezeket sose adják ki a világiak házaiba mosásra.
A szerzetesi közösség céljait szolgáló kis épület legyen összefüggésben egy – már vagy meglevő – templommal, vagy pedig úgy építsék az újat, hogy összefüggésben legyen az ott levő rendházzal. A házzal legyen összefüggésben, legyen a ház mellett egy kis kert is. – A használati eszközök és az ingóságok a következők legyenek egy-egy atya számára: egy ágy szalmazsákkal, vánkossal, két takaró, egy asztalka székkel, az ebédlőben egy készlet legyen mindenki számára, hetenként háromszor kerüljön az asztalra hús, vasárnap, kedden és csütörtökön, hacsak az Anyaszentegyház böjtöt nem ír elő ezekre az utóbbi napokra.
Az atyák gondoskodjanak a szükséges dolgokról az aratás és a szüret idején, szerezzék be mindazt kéregetéssel, amire csak szükségük van, mert a questálásból és az önként felajánlott alamizsnákból kell megélni.
Más ingatlan nem lehet, csak a házzal összefüggő kert. Ha pedig valaki más javakat hagyományozna a szerzetnek, a közösség fogadja el és ossza szét más jámbor társulatoknak, amennyiben az atyák nem szorulnak rá.
A gyermekek számára nyitott iskolák lehetnek a rendház szomszédságában vagy valamivel nagyobb távolságban is a közösség szempontjainak a figyelembevételével.”
Ez a levél Narniból íródott, nem tudjuk, hogy mikor és milyen alkalomból kereste fel ezt a kis várost, ahol kevéssel annak előtte nyílt meg a piarista iskola, amely a legszebb reményekkel indult meg. Lehetséges, hogy ez alkalommal udvariassági látogatást tett Kalazancius Narniban, ahova hamarosan visszatér újra. – A levélben említett P. Benedetto P. Stefano Cherubini testvére, aki idővel más Szerzetbe lépett át. – A kért könyvek részben iskolai könyvek voltak, részben pedig ájtatosságiak, amelyeket az Oratoriumokban használtak. – Nem kevésbé volna érdekes, ha ismerők egy példányt a Baiano-féle nyelvtannak.
„Az Úrban kedves Gio. Castaglionak (Garzia) üdv és áldás – Rómában. Az Úrban Kedvesem! – Elfelejtettem megírni P. Paolonak és P. Benedettonak, hogy itt igen nagy szükség volna néhány iskolai könyvre – az ún. »libretti laudi«-re, mindössze három vagy négy példánya van, szükség volna tizenkettőre, vagy tizenháromra. – P. Lorenzonak pedig – aki a »Doctrina Christiana« vezetője, szüksége volna az oktatások alkalmával használatos néhány kis könyvre – »dotrine pioole« – intézkedjék, hogy ms. Gio. vásároljon két tallérért és az öszvérjárattal juttassa el ide hozzánk... és én, mihelyt otthon leszek, azzonnal kifizetem a számlákat. – P. Gasparo buzgó imáiba ajánlom magam, m.s. Gio. se feledkezzék, meg rólam. Szeretném tudni, hogy jobban van-e? Emlékeztesse Don Ciprianot, hogy imáiban ajánljon engem is az Úrnak és mire visszatérek oda, amit nagyböjt második hetének az elejére tervezek, arra Sig. Bayanoval rendezzék el a nyelvtan-kérdést. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1619. febr. 10.”
P. Benedettonak azt üzenem, hogy a genovai postajárattal továbbítsa fratel Simon két levelét, amelyek Luccába vannak címezve.
Beszámoló a betegekről. – „Cura infirmorum.” – P. Cananea felszentelése. – Az anyagi járandóságok, segélyek kérelmezése. – Iskolai ünnepségek rendezése.
„Az Úrban kedvelt, az angyalos Boldogasszonyról nevezett Gio. Pietro piaristának – Frascatiba. – Krisztusban kedves Testvérem! – Látom, mi mindenről ír levelében, amelyet a mi Glicerionk testvére hozott el nekem. – Ami P. Francescot illeti, annyit írhatok, hogy - - hála a jó Istennek – elég jól van, ellenben P. Benedetto állapota nehezen akar javulni, hogy eleget tegyek az orvosok és a szülők – rokonság kívánságának, megengedtem, hogy hazamehessen nyolc-tíz napra, úgy gondolom, hogy legkésőbb, szombaton már munkába fog állani, a levegőváltozás nem sokat segített rajta. – Fr. Francesco della Neve fratelloról néhány nap óta nem hallottam semmit sem, úgy gondolom, hogy jobban érzi magát. – Ami pedig a szentelést illeti, jeleztem már, hogy jöjjön a legközelebbi szombaton, vegye igénybe a »somarelio«-t és hozza magával mindazokat a dolgokat, amiket ms. Ventura vitt oda. – Nagyon sajnálom, hogy fr. Gio. betegeskedik, Isten szerelmére, viselje gondját, amint csak módomban lesz, azonnal küldök oda valakit, aki kisegít az iskolában.
Emlékeztesse Sig. Laerziot, hogy írjon a Prior uraknak abban az ügyben, amit ajándékul vagy alamizsnaként szántak a karácson Jugoszláviai tanácsülésen, hogy fizethessük a számlánkat a hentesnél. Egyébként eljárhatna a Kamerlengonál (a város anyagi javainak a kezelőjénél), hogy minden eshetőségre számítva juttathatna tizenöt-húsz scudit a napi kiadások fedezésére, hogy a szükségesekben hiányt ne szenvedjenek. – Ami pedig a scoriguelai Giovannit illeti, tegnap múlt három hónapja, hogy ágyban fekvő beteg, ha egy kissé javulna az állapota, amit merünk remélni a jelekből, akkor – úgy gondolom, hogy jót tenne neki, hasonlóképen intézkednék P. Benedettoval kapcsolatban is. – Ha majd jön, hozza magával Venanzionak ottlevő dolgait. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1619. márc. 7.
Ami pedig a színelőadást illeti, amelyben Szent Elek legendáját akarják bemutatni, mondja meg Marcellonak, ha az idő egy kissé megjavul, három-négy napra elmegyek Frascatiba, akkor majd meglátjuk, hogy a szereplők szempontjából mi lesz az előnyösebb. – Sajnálom, hogy Paolonak nincs jó szerencséje, most vannak készülőben a beöltözésre – Isten segítségével – öten vagy hatan.”
Paolo beöltöztetésének a körülményei. – Szent Kalazancius sürgeti, hogy betegség vagy hivatalos hiányzás idején a tanítómesterek készségesen vállaljanak többletmunkát is a tanulók érdekében, szívesen helyettesítsenek. – A levélből értesülök arról, hogy kik a betegek. A kisegítés nem könnyű a jelen körülmények között. – A nápolyi ifjú beöltöztetése P. Benedetto ajánlására. – még egy olló sem lehet magántulajdon. – a gyermekek szabad napjai. – Örül Szent Kalazancius Venanzio előrehaladásának. – Elfoglaltsága miatt nem mindenkinek tud válaszolni.
„Krisztusban nagytisztelendő P. Gio. Pitronak, Isten Anyjáról nevezett szegény piarista szerzetesnek – Frascatiba. – Levélben arról számol be, hogy Paolo is készül a beöltözésre, arról azonban semmit sem ír, hogy testvérétől kapott-e ott pénzt, vagy adott-e írást arról, hogy a ruhát fizeti? – Azt írja továbbá levelében, hogy az alsófokú iskolákban a tanítómesterek hiánya miatt igen sok a mulasztás. Én csak azt mondhatom erre, hogy ilyen és hasonló esetekben több segíteni tudó, akaró szeretet legyen azokban, akiknek kevesebb növendékeik vannak a saját iskoláikban, tegyenek eleget kötelességeiknek elsősorban a saját osztályaikban, azután siessenek segítségére a másiknak, így például, míg a latinosok valami fogalmazványt készítenek vagy más feladatot írnak, addig a mester odarendelhet tíz-tizenkét vagy több növendéket és foglalkozhatik velük ott a tanterem ajtajánál vagy valami más megoldást találhatnak, a szeretet találékony, nem hagy nyugodni bennünket a nyomorúságban, a bajban, a szorult helyzetben, hogy minden körülmény közt a növendékek javát szolgáljuk és ezzel elnémítsuk a kívülállókat is. – Nagyon csodálkozom azon, hogy semmivel sem tudják foglalkoztatni a jó öreg és készségesen engedelmeskedő Zakariást. Az igaz, hogy iskolai munkára nem alkalmas, de – ha ezek a meleg nyári napok elmúlnak – akkor majd rendelkezem ővele is, azt hiszem, hogy igen jó segítség lesz a konyhában.
Itt sok a betegünk, jelenleg a betegszobában vannak a következők: Giuliani, Angelo Cherubini, Francesco, Fabio, Castiglio, Giacomo is gyengélkedik, ha egy kissé jobban lesz, megy az iskolába. A jelen esetben tehát olyan-formán vagyunk, abban a helyzetben vagyunk, hogy inkább elkelne nálunk is a kisegítő, semhogy segítséget tudnánk adni máshova. A noviciátusban most nincs senki olyan, akit már fel tudnánk használni, mert csak néhány napja, hogy megkezdték a noviciátust, akik pedig Modenából valók, azokat nem nélkülözhetjük a borgoi és az itteni iskolában. – Azt a nápolyi ifjút nem öltöztettem volna be, ha ebből nem származott, nem érte volna szégyen P. Benedettot, amit én előre láttam. – Jelen levelemmel küldöm az ollókat és a vasaláshoz szükséges fordító vasakat, de nem azért, hogy azok valakié legyenek, hanem a közösségé, nehogy valaki megkívánja ezeket a nyomorult dolgokat.
Ha ön úgy látja jónak, hogy szünetnapokon és ünnepnapokon ne menjenek a gyermekek üdülésre, pihenőre, azt ráhagyom az ön józan megítélésére, jól lehet, nem szeretném, ha a jól bevált szokások egyszerre csak kimennének a divatból, amit a mi ottani ellenségeink, ugyancsak számosan vannak, megint csak a mi ügyszeretetünknek és a buzgólkodásunknak a rovására írnának és – mondjuk – jogosan. – Az Úr áldjon meg bennünket az Ő szent áldásával, hogy a jövőben még buzgóbbak legyünk az Ő szent szolgálatában. – Róma, 1619. júl. 18.
Mondja meg Sig. Venturának, hogy nagy megelégedésemre vannak azok az írásminták, amelyeket Venanzio készített és hogy nagy elfoglaltságom miatt most nem tudok neki válaszolni, ugyanezt üzenem P. Andreanak is, szolgáljon neki válaszul a jelen levél.”
Érdemes és minden szempontból értékes levél, sokat tanulhatunk belőle. Jó lecke, amit a helyettesítésekkel kapcsolatban írt Szent Kalazancius. De figyelemreméltó az az észrevétel is, hogy az egyszer bevezetett szokásokat ne egykönnyen engedjük elsiklani, vagy azokat elhagyni, a folytonosan lobogó újítási láz nem mindig alkot eredményesen.
A levél Narniból íródott, ahova Szent Kalazancius 1619. okt. hó első napjaiban érkezett és nov. 17-én azt írja, hogy másnap készül vissza Rómába. Ez alkalommal még nem foglalkozott a Konstituciók megírásával, ahogyan azt P. Talenti Szent Kalazanciusról írt életrajzában (133. l.) közli, csak a harmadik ott tartózkodása idején, 1620-ban kezdi azt meg. – Egyébként a levél sok apró intézkedést tartalmaz: kérdések elintézését vállalja, tartozások fizetése a pékmesternek, a nagyszakállú remete ügyében intézkedés, a gyóntató személye, mit vár Kalazancius a nápolyi udvartól? – fr. Ansano magaviselete nem kielégítő – a szegénység miatt nem sok segítséget nyújthatunk munkatársainknak gondos vigyázással legyenek az iskolai munkára.
„Az Úrban kedves Gio. Garzia del Castiglio piaristának üdvözlet Rómába. – Az Úrban kedves Testvérem! – Megkaptam levelét, látom, hogy mi mindenről ír. – Ami a »Doctrina Christiana« társulatbeli P. Biasot illeti, mondja meg neki, amikor majd találkozik vele, hogy én írtam a P. Vicerektornak az ő dolgaiban, remélem, hogy mindenben szolgálatára lesz. – Ami pedig a pékmestert illeti, nem is tudom elgondolni, hogy miből fizessem a tartozást, hacsak nem abból a kevés kis gabonakészletből, amely ott van a sekrestye melletti szobában. – Ami pedig a nagyszakállú remetét illeti, írok majd P. Gio. Pietronak, hogy bízza rá az egész ügyet P. Francescora, aki majd meggondolja, hogy érdemes lesz-e ott tartani az illetőt a noviciátusban, míg haza nem érkezem. – Ami pedig a gyóntatót illeti, szeretném, ha az az öreg pap ellátná ezt a szolgálatot, akivel megegyeztem. – Nem tudom, hogy miféle írásról beszélt P. Buccioli, akinek a Vicegerents említett valamit. – Ami Sig. Ferdinando de Soria urat illeti, nagyon sajnálom, hogy nem voltam Rómában látogatásakor, megérttettem volna vele, hogy tíz hónap folyamán mindössze 20 scudi áll rendelkezésemre Gio. javára, de mi már hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy mindig csak veszítsünk, ráfizessünk, legyen áldott az Úr mindezekért!
Ami pedig Ansanot illeti, ha visszaesik, kétlem, hogy megmarad, mivelhogy igen rendetlen és nem igen ízlik neki az engedelmesség, könyörüljön meg rajta az Úr nagy irgalmasságánál fogva. – Ami pedig Don Ciprianot illeti, megnyugvással venném tudomásul, ha – látván a mi nyomorúságos állapotunkat – megelégedne néhány darab fehérneművel – ha ugyan van a ruhatárban – egy nadrággal, cipővel, reverendával, más alkalommal majd egyebekről is gondoskodunk róla. - - Nem írt arról, hogy kézhez kapta-e az »extra tempora« szentelési brévét? – Szerettem volna, ha megmondták volna Sig. Ferdinando de Soria úrnak, érdeklődje meg Nápolyban, hogyan is állunk azzal a nekünk ígért összeggel és ha választ kaptunk volna tőle, akkor – ha jónak látja – írjon neki néhány sort. – Isten szerelmére kérem, hogy ebben a néhány hátralevő napban, gondosan ellenőrizze az iskolát, elő ne forduljon semmi rendetlenség. Majd a legközelebbi alkalommal írok mindarról, ami eszembe jut. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1619. okt. 9.”
Sig. Ferdinando de Soria révén milyen ügynek az elintézését várja Kalazancius a nápolyi udvarnál? Szent Kalazancius ellenőrzése, gondoskodása folytán megjelent nyomtatásban: „Sulle antichitá di Roma” c. szépen illusztrált fóliáns, amelyet a nápolyi alkirálynak, az osunai hercegnek ajánlott, aki hálásan vette a megtiszteltetést és elismerésként 500 vagy 600 dukátot ajánlott fel, utaltatott ki a piaristáknak. A kiutalt összeg csak nem akart megérkezni, ebben az ügyben szerette volna Szent Kalazancius, ha Sig. Soria eljárt volna az alkirálynál, hogy végre is megkapják a kiutalt összeget. Nem tudjuk, hogyan végződött a dolog. – Mindazonáltal nem mehetünk el észrevétlenül e nagyszerű tény mellett, hogy Szent Kalazancius közreműködésével jelent meg egy ilyen mű, amely P. Giuseppe Fedele, a későbbi generális gondoskodása folytán újra megjelent 1674-ben.
Idők folytán megrongálódott levél, valószínűleg P. Garzia számára íródott ez is Narniból 1619. okt. első felében. – Mi mindenről van szó ebben a töredékes levélben? Először is azt sürgeti Szent Kalazancius, hogy P. Benedetto Onofrioval együtt jöjjenek Narniba. - - Érdekli, hogy milyen lett az őszi questálás? – Ismételten kérte már az elmélkedő könyveket. – A szakács szeretne beöltözni. – Egy tágabb épület kellene a noviciátus számára. – Nagyon kéri Vignola építész könyvét.
„Mondja meg P. Benedettonak, hogy minél előbb jöjjön Narniba, ha Rómában tartózkodik, ha pedig Rómán kívül volna, hívassa őt, mert napról-napra várom őt, vele együtt jöhetne Onofrio is, aki majd velem együtt visszatérhet Rómába. – Remélem, hogy a questálással végeznek a hó végére és P. Pietro Andrea készítsen egy kimutatást, hogy mi bor jött össze.
Írtam már háromszor vagy négyszer is, hogy küldjék el ide nekem egy példányát annak a meditációs könyvnek, amelyet az esti imánál használnak, de még csak nem is felelnek ebben a kérdésben. – Mondja meg P. Francesconak, hogy a szakács kérelmét illetőleg – aki szeretne beöltözni – a legjobb belátása szerint járjon el. – Ami pedig a noviciátus épületét illeti, nézzen utána, hátha találna egy olyan házat, amely a noviciátus céljaira bérbe vehető (lenne) volna, ha épen megfelelne nekünk, ahol sok novíciust el tudnánk helyezni és ha jónak látja, tárgyalja meg az ügyet a Kardinális úrral. – Vignola építész könyvét mindezideig nem küldték meg nekem, küldjék minél előbb. A mellékelten küldött leveleket pontosan és gondosan juttassa el a címzettekhez. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1619.”
Intézkedések az iskolaév kezdetére. – Köszönet a küldött dolgokért. – Kár, hogy a questáláskor annyi bor veszendőbe ment. – Elfoglaltsága miatt nem mindenkinek tud írni. – Sig. Card. Giustiniani a ház vendége volt Narniban.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak – Rómába. – Nagyon várom már P. Benedettonak az ide érkezését, hogy én visszamehessek Rómába. – Nagy gondoskodással készüljenek fel arra, hogy jól kezdődjék az új iskolaév abban az esetben i, ha én nem is lehetnék, nem is tudnék ott lenni arra az alkalomra. [Általában nov. 4-én, Szent Károly napján szokták kezdeni Rómában a tanéveket.] – Ha P. Pietro Andrea már nem volna ott, hogy mégis kezdhessék az iskolát, szeretném, ha lehetséges volna, tárgyalják meg a dolgot, akkor munkakörét lássa el az a fratello, aki a 3. osztályt vezette, vagy pedig Ottavio mindaddig, míg én haza nem érkezem, vagy pedig próbáljanak más megoldást keresni, de remélem az Úrban, hogy erre nem kerül sor. – A kosárküldeményt megkaptuk az összes dolgokkal és az ostenzorióval együtt (monstrancia?). Ami pedig a questált bort illeti, nagyon sajnálom, ami veszendőbe ment, mivel olyan sokra van szükség ebben az évben, ebből majd megtanuljuk, hogy a következő években gondosabban végezzük a questálást. – Hallom, hogy egyesek nem valami épületesen viselkedtek. – Mivel nagyon el vagyok foglalva, nincs időm, hogy hosszabban írjak, majd más alkalommal pótolom. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1619. okt. 27.
Mondja meg Sig. Cosimonak, legyen elnézéssel, majd a legközelebbi postával küldök neki levelet, most nagyon el vagyok foglalva, mivel a ház vendége Sig. Card. Giustiniani, a mi protektorunk, minden percem le van foglalva. – A genovai postajárattal továbbítsa majd a mellékelt levelet.”
Szent Kalazanciusnak midnen gondolata az, hogy a legjobb előkészülettel kezdődjék az új iskolaév. A San Pantaleo-beli iskolához beosztott P. Cananea külön levelet is kapott, valószínűleg ő volt az iskola igazgatója, akinek közölnie kellett az utasításokat az iskolamesterekkel. Milyen kár, hogy ez a levél – sok mással együtt – nem maradt ránk! – Gondoskodásában nem feledkezik meg a Borgo-i iskoláról sem, amely abban az évben nyílt meg Mons. Sestilio Mazzuca püspök, vatikáni kanonok jóvoltából. – A levélnek második nagy érdekessége Giustiniani kardinális látogatásának leírása, aki annyira meg volt elégedve a vendéglátással, hogy Rómába menet, Otricoli közelében találkozva Ludovisi bolognai kardinálissal, ráveszi őt, hogy ő is tartson pihenőt a narnii piaristáknál, ami meg is történt. Ettől kezdve Narni szinte állandó szállóhely lett a Rómából érkező kardinálisok számára. – A levélnek harmadik problémája az új noviciátusi háznak alkalmas épület megtalálása. Végül is sikerült 1620. nyarán a S. Onofrio lejtőjén megtalálni az alkalmas házat, ezzel a vásárlási aktussal a noviciátusi ház kérdése egyelőre nyugvópontra jutott. (Cf.: Brevis Conspectus, pg. 89.)
„Castiglio atyának, a római piaristának. – Krisztusban kedves Testvérem! – Nem volt tegnap arra időm, hogy írjak Sig. Don Ciprianonak, csupán P. Gio. Pietronak írtam az iskolamesterek illető néhány kérdésben, mint kívánom, hogy teljes odaadással ügyeljenek mindenre, szerencsés kezdettel induljanak, a legjobban rendezzenek el mindent az iskolában. – Fr. Martino (Ciomei) a Borgo-i iskolához kapjon beosztást, mindent jól irányítsanak ott is, félek, hogy azt hanyagabbul veszik. – Loretoból visszatérve nálunk szállt meg Sig. Card. Giustiniani két prelátussal, igen meg volt elégedve mindennel, nemcsak azzal az eredménnyel, amit a mi iskolamestereink fel tudtak mutatni ezen rövid idő alatt, három iskolásgyermeket hallgatott meg, akik a lehető legjobban szerepeltek, hanem a jótartással is úgy annyira, hogy Otricolinál találkozván Card. Ludovisivel, azt mondta neki, hogy szálljon meg nálunk, mint ő, mert egész Narniban sem talál olyan kényelmes, jó szállást. Két bejáratot is kinyittattam neki, rendelkezésére állott egy kis fogadószoba és két igen szépen berendezett terem, azonkívül egy szalon, ahol a nép várt fogadásra, amely 90 láb hosszú és 16 láb széles tágas folyosónak felel meg, minderről beszámolhat a már említett Don Cipriani. – Attól tartok, hogy majd igen sok átutazó kardinális igénybe veszi szálláshelynek a mi házunkat, ami nem kis zavart okoz a házi rendben. – Mondja meg, közölje Sg. Cosimoval, hogy P. Francescoval [P. Castelli a noviciusok mestere] és P. Ascanioval és Sig. Giulio Cesare-val együtt nézzenek utána, hogy hol találhatnának alkalmas házat a noviciátus számára, amely sok noviciust be tudna fogadni. – Az Úr szent áldása legyen velünk. – Narni, 1619. okt. 30.”
A csomagküldemények. – A németországi vallási ügyek. – Gyenge terméseredmények folytán drágaság. – Könyvbeszerzések. – A ruházkodás télen. – Az iskolai dolgok. – Beöltözésre váró ifjak. - - Anyagi ügyek. – Nagy dolgokat fog művelni az Úr.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Az Úrban kedves Testvérem! – Levelére, amely igen nagy vigasztalásunkra volt mindnyájunknak, a következőket válaszolhatom: a csomagküldeményt teljes egészében megkaptuk, megkaptam a reverenda és a pallium számára küldött szövetet is, de mindezideig nem érkezett meg az a kis csomag, amelyben – mint írja – küldi azt a szövetanyagot, amelyet annyira ajánlottak nekünk, nem tudom, hogy miről lehet szó.
Ha majd hazaérkezem az Úr segítségével, Stefano fogadalomtétele után, ami Szűz Máriának templomba bemutatása napján lesz [nov. 21.], akkor majd azon leszek, hogy a luccai Tisztelendőnek az ügyét megelégedésére elrendezzem, aki valami ajándékfélét hozott vánkosokkal, amint a luccai Vicerektor jelenti ezt nekem, gondos vigyázással legyenek mindenre, míg haza nem érkezem, ugyanakkor majd elrendezzük majd a borbéllyal is ügyeinket.
Én itt rendkívüli ájtatosságokat végzek, hogy a császár ügyei jól sikerüljenek, erre a szándékra kell felajánlani minden gondolatunkat és cselekedeteinket, hogy az Úr meghallgasson bennünket. – Itt nagyon gyenge volt a terméseredmény, a télire való gyümölcs is kevés, egy font áru ideszállításának a költsége egy baiacco [a scudonak századrésze], ami nagyon megdrágítja az árut, hacsak valaki baráti szívességből el nem hozza.
Szeretném tudni, hány hordó bort gyűjtöttek ezidén. – A könyvek, amelyekről írtam, beszerezhetők az Arditi-féle könyvkereskedésben, a Vignola féle építészettani könyv pedig ott található a könyvtárban, nagy fóliáns formában, ezzel együtt – szeretném – ha elküldenék a »De cronologia deorum« c. munkát is, amely – úgy gondolom – hogy fr. Ottavionál van. – Ami pedig a nadrágot illeti, készüljenek abból a durvább szövetből, amely a múltban is használatban volt, kengyellel, hevederrel erősítsék a lábhoz, a lábat pedig tekerjék be köröskörül egy fekete rongydarabbal, hogy a nadrág ne piszkolódjék használat közben. – Nagyon örülök annak, hogy a noviciátusi iskolák jól működnek, remélem, hogy továbbra sem lesz hiba, ahogyan az itteniek is kezdenek jól működni, de hogy teljesen rendben legyenek, ahhoz még idő kell. – Ha majd az az írországi ifjú újra felkeresi önöket, aki leveleket vár az én közvetítésemmel Spanyolországból egy járadék ügyben, részletesen kérdezze ki azon 12 vagy 15 német ifjú felől, akik – szerinte – be akarnak lépni a mi Szerzetünkbe, én körülbelül 15 nap múlva ott leszek, a jó Isten segítségével. Sig. Giulio Petronio levelével kapcsolatban csak annyit tudok írni, hogy minél előbb fizessenek hét scudit Angelo Piolionak, aki ennyit követel tőlem. – Én remélem, hogy olyan nagy segítségben, támogatásban részesít minket az Úr, amilyenről mi nem is álmodunk, természetesen, ha teljes odaadással és állhatatossággal szolgálunk neki. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1619. nov. 9.”
Szent Kalazancius megelégedéssel látja, hogy a nem régen nyitott narnii iskolák jól működnek, elhatározza, hogy a közeli napokban visszatér Rómába, ahova a hó vége felé meg is érkezik. – A levélből kitűnik, hogy a Leonardi-szerzettől való szétválás után is fenntartotta a kapcsolatot egyik-másik atyával. – Érdekes, amit P. Gasparo Dragonettivel kapcsolatban mond Szent Kalazancius, nem hiszi, hogy az elkövetkező Szentév előtt elszólítaná őt az Úr (Dragonetti 1628-ban halt meg).
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietronak, Isten Anyja szegényének – Rómába. – Ide várom holnapra, hétfőre fr. Gio-t a »somarello«-val, hogy az Úr segítségével minél előbb visszaindulhassak Rómába, hacsak az idő nem lesz nagyon alkalmatlan. Úgy gondolom, hogy elutazásom előtt ide érkezik a luccai Vicerektor, mivel – szerintem – még nem mindent tárgyaltunk meg az ereklyékkel kapcsolatban és azt sem intéztük el, hogy P. Gasparo helyébe tud olyan valakit magával hozni, aki el tudja látni a latinos iskolában a feladatokat, ha netán őt az Úr elszólítaná, ami – nem hiszem – hogy a Szentév előtt megtörténne. – Istennek legyen hála, hogy az itteni iskolákat és az Oratóriumot nagy lendülettel, buzgósággal kezdték meg, adja Isten, hogy ez a kezdeti buzgóságban csak mindig gyarapodva szolgálják Ő szent Felségét. Így most megnyugvással indulhatok vissza és remélem, Isten segítségével csütörtökön, vagy pénteken ott leszek és arra az időre hagyok minden más elintézni való dolgot. – Addig is az Úr áldása legyen velünk. Amen. – Narni, 1619. nov. 17.”
Aspra egy kis városka a Rieti-i tartományban. – A levélből kitűnik, hogy Szent Kalazancius akkor is szívesen állott az érdekeltek rendelkezésére iskolai, oktatási ügyekben, ha nem is az ő iskoláiról, nem is az ő szerzetes fiairól volt szó, mint pl. a jelen esetben is.
„Az asprai nagyságos Prior Uraknak. – Aspra. – Nem mulasztottam el, hogy azonnal ne írjak a monticellii Don Antonio Felicenek azon megegyezés értelmében, ahogyan azt megbeszéltük az ottani Elöljáróságból való Prior Urak egyikével, hogy a nevezett vállalja el önöknél a tanítói állást. Azonnal felkeresett engem, elfogadta a meghívást, hogy szolgálja Uraságaitokat. Azt hiszem, hogy igen meg lesznek elégedve az ő szolgálataival. Most már csak az van még hátra, hogy Uraságaitok küldjék el neki a választásról szokásos értesítést vagy Minticellibe, vagy ide Rómába, hozzám és én azt azonnal továbbítom neki. Isten áldja meg Uraságaitokat minden [jóval] igaz jóval. – Róma, 1620. júl. 8.”
Az előző levél 1619. nov. 17-én kelt, ez pedig 1620. júl. 8-án. Mennyi levél íródhatott az elmúlt hónapok folyamán, amelyekről semmit sem tudunk! Milyen kár!
Szent Kalazancius újra – immár harmadszor – Narniban tartózkodik, hogy ott – protektorunknak, Giustiniani kardinálisnak a sürgetésére – megírja Szerzetünk Konstitucióját, ahonnét 1621. febr. végén tér vissza Rómába, munkájának befejeztével. – Levelében hosszabban beszámol arról az incidensről, amely útközben, Campagnano közelében érte. – Élénken foglalkoztatja a németországi katolikusok sorsa is, állandóan imádkozik értük, hogy győzedelmesen kerüljenek ki a küzdelmekből. Ne felejtsük, 1620-at írunk! – Oltárterítők.
„Krisztusban kedves testvéremnek, P. Giovanni Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Krisztusban kedves Testvérem! – Ahogy elhagytuk Campagnanot, egy kis baleset ért, tekintettel arra, hogy az út igen rossz volt, gyalogosan mentem és így történt, hogy lábomat beleütöttem egy – a földből alig kiálló – fagyökérbe, megbotlottam, elestem, akkor éppen nem, vagy alig csak, hogy éreztem egy kis fájdalmat, de estére annyira erősödött, főként a bordákban, hogy kénytelen voltam olajat és kamillát használni a fájdalom csillapítására, itt a S. Sebastianoról nevezett kórházban, ahol megszálltunk, a következő nap estéjén, maglianoi szállásunkon kénytelen voltam más gyógyszereket is használni (rózsapor, masztix). Néha közben még jelentkezik a fájdalom, de remélem, hogy lassanként elmúlik. – Elutazásomkor elfelejtettem megemlíteni önnek, hogy gondoskodjék jó ívpapírról számomra és a legelső alkalommal az öszvéres járattal elküldeni nekem. – Figyelmébe ajánlom, hogy körültekintő gondossággal vigyázzon P. Gasparora, akit ezúton is megkérek, hogy értesítsen engem, ha a németországi katolikusok helyzetéről valami újabb jó hírt hall, miközben magam sem mulasztom el, hogy ne imádkozzam és ne imádkoztassam másokat is az ő győzelmükért. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1620. okt. 31.
Abból a damaszselyemből, amelyről tárgyaltam p. Francescoval, szerezzen be egy oltárterítőre valót a noviciátus számára, ide nekünk pedig kettőre valót küldjön azon mérték szerint, amelyet mellékelten küldök a jelenlegi levelemmel. Ezeket mondja meg nevemben P. Biasonak, akinek buzgó imáiba ajánlom magamat nagyon, de nagyon. Az oltárteritő mértéke kilenc arasz.”
A rövid levélben Szent Kalazancius megdicséri Garziát, hogy gondosan vezeti a pénztárnaplót, lehetőleg minden héten írjon, a küldött leveleket pedig azonnal továbbítsa a rendeltetési helyükre. P. Gasparoról mindenben gondoskodjanak. – Norcia is belép a levelekbe, ahol a köv. évben nyitnak iskolát a piaristák.
„Az Úrban kedves római piaristának, P. Castiglionak. – Kedves P. Castiglio! – Nagy megelégedésemre voltak levelei, nagyon tetszik nekem, ahogy vezeti a pénztárnaplóban a bevételeket és a kiadásokat – ahogyan erről informált engem a P. Rektor. Legyenek egymás segítségére minden munkában, írjon nekem minden héten, számoljon be mindarról, amiről gondolja, hogy érdekel engem. De önnek is különös gondja legyen arra, hogy Frascatiba P. Pietro Andrea atya címére küldött leveleket azonnal indítsa útnak, hasonlóképen azokat is, amelyek mro. Vincenzo címére mennek Norciába, azonnal küldje egy derék jó, megbízható legénnyel. – Arra is figyelmeztetni szeretném, hogy P. Gasparoról mindenben gondoskodjanak. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Narni, 1620. nov. 2.”
A levél első soraiból kitűnik, hogy P. Garziat még mindig foglalkoztatja a kanonoki javadalom megszerzése, elnyerése. – Újra meg újra gondos figyelmükbe ajánlja az iskolát, az iskolai rendet, P. Gasparot, nagyon érdekli Szent Kalazancius a frascatii növendéknek, Marcello Cecinek az előmenetele. – A múltkori balesetből kifolyólag még érzi néha a fájdalmakat. – Alkalmi utasítások.
„Az Úrban kedves P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Az Úrban kedves P. Castiglio! – Nagy érdeklődéssel vártam az értesítését, hogy mennyire van azzal a javadalmi kérdéssel, szeretném, ha már egyszer túl lenne a dolgon, ami annyi gondot okozott már önnek, főként az a bosszantó »examinetur«, amiért is a legelső postával értesítsen engem az egész dologról az én nagy megnyugvásomra. – Figyelmébe ajánlom, hogy távollétemben nagy gondossággal kísérje figyelemmel az iskola munkáját, különösképpen pedig vigyázzanak arra, hogy a gyermekek rendesen vonuljanak ki a templomból, nevemben köszöntse, adja át számos üdvözletemet P. Gasparonak és Sig. Cosimonak. – Számoljon be nekem arról, hogyan viselkedik Marcello Ceci, milyen előrehaladást mutat fel mind az ismeretekben, mind a lelkiekben? – Istennek legyen érte hála, még nem egészen múltak el azok a fájdalmak, amelyek a campagnanoi úton ért esés következtében értek engem, de a szükséges munkák elvégzésében nem akadályoznak. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1620. nov. 8.
M. ro Vincenzonak üzenem, hogy minél előbb induljon, vegyen maga mellé egy derék jó legényt, vigye magával a szükséges szerszámokat, mindezeket mondja meg P. Francesconak vagy P. Pietronak.”
Ez a levél újra sok érdekes dolgot közöl. Első sorban is örömét fejezi ki, hogy megküldték neki a kért ívpapírt és a könyveket és egy gyertyagyújtogató és oltó szerszámot. – Szorgalmazza, hogy P. Garzia hivatali megszólítása csak maradjon, ahogyan ő megjelölte: „Economo delle Scuole Pie” és ne akarják átmásítani a „spenditor” névre. – Hogyan oldja meg P. Garzia a tanulást, aki most készül a papságra? – Az iskolától a kitűnő erőket el ne vonjuk, vállalja az esti „tanfolyamok” hallgatását. – Örömmel értesül arról Szent Kalazancius, hogy a „Sig. Abbate della Rocca” személyében kedves vendége van a háznak. – A heti levélváltások sürgetése. – A levélben említett P. Giacomo a már említett P. Giacomo Graziani, aki idősebb korában lépett be a Szerzetbe, képzett, szigorú felfogású pap, 1619-ben öltözött be. – Semmi biztos adatunk nincs arra, hogy ki volt az az „Abbate della Rocca”.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Nagyontisztelendő P. Castiglio! – Megkaptam a papírküldeményt és a könyveket, nagyon kedvemre való mindez, megkaptam a gyertyagyújtogató-oltogató szerszámot is. – Nagyon örülök annak, hogy a számadásokat jól vezeti, de nem vagyok megelégedve azzal a névmegjelöléssel, amellyel a P. Vicerektor akarta a »speditor« névvel megjelölni az ön hivatali munkakörét, csak maradjon ez az elnevezés: »Economo delle Scuole Pie«. Különben ezt megírom majd az említett Atyának is. – Az a gondolat, hogy ön a tanítási időben végezze a tanulmányait, szerintem nehezen lesz kivihető, mert P. Giacomot nem vonhatjuk el az iskolától, sokkal nagyobb szükség van ott rá, semhogy őt azzal bízzuk meg, hogy udvari felügyelő legyen, mert ne felejtse, hogy az iskola jó hírneve azon múlik, hogy kiváló mesterek, tanítók vannak-e ott? [Elmélkedhetünk, elgondolkodhatunk ezen a mondáson! Ezt Szent mondja, aki egész életét arra tette fel, hogy minél jobb iskolákkal szolgálja a gyermeki értelem kiművelését!] – Mindazonáltal ha az esti és a reggeli órákban lehallgathat néhány órát akár P. Gasparo szobájában, akár P. Giacomonál, akár annál, aki a 3. osztályt tanította, fr. Giacomo di S. Giuseppe, nagyon örülnék annak, ha megszerezné azokat az ismereteket, amelyek a papság elnyeréséhez elengedhetetlenül szükségesek. – Nemkülönben örültem annak, hogy eljött meglátogatásunkra a Sig. Abbate della Rocca, nagyon helyesen járt el, hogy felajánlotta neki házunk vendégszeretetét, remélem, hogy az Úr segítségével gyorsan fogok előrehaladni munkámban és akkor majd odaérkezve, megtárgyalhatjuk, hogyan lehetünk szolgálatára egy olyan kiváló személynek, aki azt megérdemli. – Írjon minden héten mindarról, amiről gondolja, hogy engem érdekel. – P. Gasparonak és Sig. Cosimonak buzgó imáiba ajánlom magam és az összes otthoniaknak a megemlékezésébe. – Narni, 1620. nov. 10.
Legyen olyan jó, a legelső alkalommal küldjön egy pár beretvát, mert itt nincs és ollót hajvágásra, mert ami itt van, az igen szánalmas állapotban van.”
A címezett Sig. Ventura Sarafellini, akiről már említettük, hogy nős ember volt, gyermekei voltak. Felesége mosásban segítségére volt mind a római, mind a frascatii háznak. Sarafellini volt egyike azoknak, akiket Kalazancius tiszteletdíj ellenében kezdettől fogva alkalmazott a piarista iskolákban. A szépírásnak kiváló mestere volt. P. Caputi említi róla feljegyzéseiben, hogy Sarafellini tervezte meg a Szent Péter Bazilika számára ezt a végig nagybetűs felírást: „...Tu es Petrus et super hanc petram...” – Amikor az „óradíjas” mesterek ott akarták hagyni Kalazancius művét, mert nem volt miből fizetni őket, akkor Kalazancius Sarafellinit bízta meg, hogy készítsen egy kazettát ezzel a felírással: „...Limosine per le Scuole Pie.” – Szent Kalazancius még sok más levelében is megemlékezik róla, aki mindvégig, haláláig a piarista iskolákban tanított, 1664-ig.
„Krisztusban igen nagyrabecsült Sig. Ventura Sarafellininek – Rómába. Kedves Sig. Ventura! – Olvastam levelét, látom, hogy miről ír, azonnal írok P. Castiglionak és utasítom, hogy rögtön fizessen ki önnek tíz scudit, amit milánói pénzértékben fizessenek ki önnek, továbbá biztosítsanak az ön számára két scudit abból a pénzből, amit minden hónapban juttat a Sig. Card. del Monte, nehogy akkora adósságokba keveredjék. – A maga részéről tegyen meg mindent, hogy pontosan jelenjék meg az iskolában és legyen rajta, hogy a növendékek szorgalmasan tanuljanak, hogy hazaérkezésemkor lássam az előmenetelt, amely bizonyára nem marad el az ön gondos, odaadó munkája nyomán. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1620. nov. 14.”
Megbízás a levelek továbbítására. – Szent Kalazancius döntés elé állítja P. Garziát, vgy fogadja el a javadalmat, vagy mondjon le véglegesen annak elnyeréséről, hogy egyszer már vége legyen annak a sok nyugtalanságnak. Kalazancius sajnálja, hogy Card. Giustiniani nem kedvez a carcarei alapítás gondolatának. – Még mindig érez fájdalmakat a narnii útközben történt baleset következtében. – Ajánlások. – Utóirat.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – A jelen postával küldött levelek egyike szól P. Pietro Andreának Frascatiba, a másik pedig ms. venturának, most pedig arra kérem, tegye meg nekem, ha valami levél érkezik Szicíliából fr. Giuseppe címére, aki jelenleg Moriconéban van, Atyaságod vegye át és küldje el azonnal, anélkül, hogy az ottani háznak az elöljárója felbontaná, még P. Thomaso se nyúljon hozzá, ilyen értelemben írjon az említett P. Thomasonak, mert csak egyedül én tudom annak az okát, hogy miért rendelkeztem így.
Ami pedig az ön egyházi javadalmát illeti, szeretném, ha már egyszer kézhez kapná azt az »examinetur«-t és aztán vagy megtartja azt a beneficiumot, vagy lemond róla, hogy egyszer már túl legyen azon az aggodalmaskodó várakozáson, amely állandóan nyugtalanítja. – Nagyon sajnálom, hogy Sig. Card. Giustiniani nem fogadta kedvezően Sig. Bernardio Castellani előterjesztését a carcarei alapítással kapcsolatban, én mindenképen szeretném, hogy ez a terv sikerüljön. - - A baleset óta még mindig érzek egy kis fájdalmat a bordák körül, jól lehet, nem törött el, sem más baj nem érte, mégis belázasodtam, állandóan használom a gyógyszereket (rózsaolaj, mirtuszpor), mindazonáltal a fájdalom csak nem szűnt meg mindezideig, történjék minden úgy, ahogy Isten szent Fölségének tetszik. – P. Gasparonak és Sig. Cosimonak jóindulatába ajánlom magam. Mondja meg neki, hogy a megbízást a legközelebbi alkalommal küldöm. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1620. nov. 14.
Tegnap este érkezett meg fr. Stefano 23 órakor, egy kissé megázott, hála Istennek, mindnyájan jól vagyunk.”
A levelet Maglianoból írja Szent Kalazancius, ahol – card. Giustiniani óhajára – a mieink átvették a Szeminárium vezetését 1620. jún. 21-én, ahol az említett kardinális volt a suburbicarius püspök. Az alapítás egyéb körülményeiről nem sokat tudunk, egyébként is a köv. év januárjában már távoztak is a sabinai Szemináriumból a piaristák, amikor Card. Pietro Aldobrandini lett a suburbicarius. – A levél első részében azt kéri a Szent Rendalapító, hogy a legrészletesebben tájékoztassák az iskolai dolgok felől és P. Gasparo iskolai beosztása felől, az a legcélszerűbb, ha ő a nagyobbakkal foglalkozik. – P. Thomaso a sevillai P. Thomaso Victoria, akit buzgóságáért közönségesen csak „Sabina apostolá”-nak szoktak nevezni. Szent Kalazancius ismételten megemlékezik róla a későbbi leveleiben is. – Sig. Contino Domenico buzgó világi ember, Kalazancius dicsérettel említi meg, hogy jóindulattal van hozzánk, aki közben-közben hibáikra is felhívja a mieink figyelmét. – A norciai alapítás valójában 1621-ben történt meg, de már annak előtte is volt ott néhány rendtárs, akik az alapítást előkészítették.
„P. Castiglio piaristának – Rómába. – Nagyontisztelendő P. Castiglio! – Nagy vigasztalásomra volt mindaz, amit írt, szeretném tudni, hogy ki tanít abban az iskolában, amely után P. Gasparé következik és ki a másik és ki a harmadik alsóbbfokú iskolákban, hányan vannak és milyenek a gyermekek osztályonként? Mindenekfölött az az óhajtásom, hogy P. Gasparo iskolájába csak a nagyobb növendékek járjanak, még azok se, akik a második vagy a harmadik osztályból jönnek, azok legyenek mások vezetése alatt, hogy P. Gasparonak ne kelljen vesződnie a kicsinyek értelmetlenségével, akik épen nem tudják méltányolni az ő nagy tudását és csak akadályozzák abban, hogy a nagyokkal eredményesebben tudjon foglalkozni. Remélem, hogy a legközelebbi levélben erről is kapok értesítést.
P. Thomaso hétfő estére oda érkezik, ma délután indult el Civita Castellanaba, holnap, vasárnap Campagnanoban lesz, hétfőn pedig Rómában. Azért megy, hogy kérje a gyóntatási engedélyt, amelyet a Sig. Card. egyetemlegesen felfüggesztett. – Megírom a P. Rektornak, hogy adjon neki egy scudit, hogy vásárolhasson magának egy kis kolbászt, egy kerek sajtot, jól lehet, hogy sajtot talál itt is, amennyit csak akar, egy pár papucsot és hasonló más apró dolgokat, amiről írtam a P. Rektornak. – Nem hiszem, hogy az Abbate della Rocca (a roccai apát úr) ki tud tartani amellett az elhatározása mellett, amelyről szó volt, mivelhogy látom, annyi intézni valója van, valahányszor csak ott tartózkodik, legyenek vele szemben azzal a figyelmességgel és szeretettel, amelyet velem szemben tanúsítanának.
Ha majd visszaérkezem Narniba, gondom lesz arra a megbízatásra, amelyről Sig. Cosimo tett említést, jól lehet, inkább szeretném látni fogalmazványban, hogy miről is van szó. – Ami pedig Sig. Gio. Domenico Continot illeti, igen nagy jóindulattal van irántunk, hallgatni kell rá, mert nem kevésbé jelentős dolog, hogy olyan valaki, aki fel tudja hívni figyelmünket azokra a hibáinkra, amelyeket magunk sem veszünk észre, legyünk hálásak érte. – Mondja meg a P. Rektornak, hogy minél sürgősebben küldjön két reverendára való anyagot Norciába az öszvérjárattal, amely minden héten jön a vámáruval, az egyik reverendára P. Benedettonak van szüksége, a másikra pedig a luccai fr. Andreanak. – Mivel most más írnivaló nem jut eszembe, befejezem levelemet, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Magliano, 1620. nov. 21.
Minél előbb továbbítsák a levelet Frascatiba P. Ottavionak.”
Táviratszerű stílusban írt levélből sok érdekes dologról értesülünk: lássák el mindennel P. Thomasot, hogy minél kevésbé legyen terhére a jó moriconeiaknak (az ottani rendház lakója volt P. Thomaso). – Betegségek. – P. Biaso tervei. – Antipendiumnak szánt damasztselyem. – A szegénység miatt nehéz segítséget nyújtani Raimondonak. – Kifogások fr. Giuseppe magatartása miatt. – Ventura Sarafellininek rendesen fizessék meg a járandóságot. – Levél a brindisii érseknek.
„A tegnapi napon, ami hétfő volt, bizonyára megérkezett Rómába P. Thomaso, szeretném hinni, hogy mind beszerezték azokat a dolgokat, amelyekről a múlt levelemben írtam, hogy ezen dolgok birtokában is kevésbé legyen terhére a szegény jó moriconeiaknak, ne zaklassa őket kéréseivel. – Nem is tudom kifejezni, mennyire sajnálom, hogy P. Gio. Francesco beteg, imádkozunk érte, engem pedig állandóan értesítsen állapotáról. – Itt van P. Biaso [a keresztény tanítás testületének a tagja volt ez az illető], aki hosszabb megbeszéléseket folytat itt az egyházmegyében. – Ha éppenséggel volna a ruhatárban két oltár antipendiumnak való damasztselyem, a Vicerektornak is írok ebben az ügyben, a narnii öszvérjárattal küldjenek nekem belőle. – Ami pedig a jó Rajmondot illeti, ha otthon volnék, csak segítségére lennék valahogyan, de innét nem sokat tehetek. Nem lehet újabb terheket vállalni, annyira szűkösen jutunk alamizsnához és sok az adósságunk. Próbálja meg, beszéljen a P. Vicerektorral, hogy mit lehetne tenni, hogy valamicskét is honoráljuk a fáradozását. [Róla is, meg Sig. Cosimo Continiról az 55. levéhez írt jegyzetben lesz bővebben szó!] – Ami pedig fr. Giuseppét illeti, olyan helyzetbe keveredett, ...kétséges, hogy állhatatos marad-e? Úgy rendelkezem, hogy menjen Rómába és akkor majd én közlöm a P. Vicerektorral, hogy mit kellene tennünk, vagy megmarad, vagy távozik. – Tegyenek meg mindent, amit csak megtehetnek a moriconeiak javára. – Ami pedig ms. Venturát illeti, gondjuk legyen arra, hogy teljesítsék vele szemben minden kötelezettségüket, fizessenek neki két scudit vagy abból, amit Sig. Card. Del Monte [ajándékból], vagy Sig. Sertoriotól kapnak, hogy semmiféle tartozásunk ne legyen vele. – Arra is legyen gondja, hogy az ereklyetartók is minél előbb rendben legyenek. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Maglianoból indulva Narniba, 1620. nov. 23. – Minél előbb küldjék a levelet a brindisii érseknek ügyvivője útján.”
Valamit tenni kell, hogy az iskolák erőteljesebb tevékenységet fejtsenek ki. Megszívlelendő megjegyzés, hogy az iskola jó vagy rossz hírneve azon múlik, hogy milyen tanerők működnek ott! – Azért örül Kalazancius, hogy a betegek gyógyulóban vannak, akik majd hamarosan helyt állhatnak az iskolában. Néha igaza van Sig. Contininek! – Fr. Secondo ügyének az intézése a carmagnolai ügyvivő útján. – A katolikusok győzelme Prágánál örömmel tölti el, – Kalazancius sajnálja, hogy a körülmények folytán P. Gasparonak is annyi az elfoglaltsága, de majd iparkodik otthonléte alkalmával mindent a legjobban elrendezni, addig is mindenben tekintettel legyenek P. Gasparora, főként az étkezésnél.
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Nagyontisztelendő Atya! Megkaptam levelét, olvastam mindazt, amit ír az iskolákról, mindezekből azt olvasom ki, hogy nagyon gyengén indultak, szeretném, ha a Szerzet legjobb erői állnának annak az iskolának a rendelkezésére, mert az iskola jó- vagy rosszhírneve azon múlik, hogy milyen felkészültségű mesterek működnek ott. Ezek folytán nem csodálkozom azon, amiket a múlt napokban írt Sig. Domenico Contini. – Annak nagyon örülök, hogy fr. Gio. Francesco jobban van, engedje meg az Úr, hogy minél előbb a teljes jó egészségnek örvendjen, amit úgy kívánok neki, akárcsak saját magamnak. Ha majd P. Francesco ott lesz, mondja meg neki, hogy nagy éberséggel vigyázzon az iskolára, hogy ezáltal is gyarapítsa annak jó hírnevét.
Mondja meg Gio. Battista di S. Bartolomeo fratellonak, menjen ki a »Piazza del Card. Sforza« térre és ott tudakolja meg attól a carmagnolai nemes embertől, aki az úttestet elzáró lánc melletti házban lakik, Francesco Ferrerinek hívják, ügyvivő vagy prokurátor, hogy van-e valami válasz abban az ügyben, amelyet a jól ismert fratellonk, Secondo ajánlott neki figyelmébe, amikor két hónappal ezelőtt Rómában volt, ha van valami, akkor közöljék vele a választ. – A prágai győzelem nagy vigasztalás a katolikusok számára, engedje az Úr, hogy a győzelmek így folytatódjanak.
Közölje P. Gasparoval üzenetemet, hogy emberhiány miatt kell neki is annyi munkát vállalnia, de azon leszek, hogy egyre könnyebbítsem a munkakört, azonnal nem megy, magam munkájával is úgy vagyok, hogy – Isten segítségével – szeretném minél előbb befejezni, hogy hamarosan hazamehessek, neki ajánlom magam, buzgó imáiba munkámat, önt pedig arra kérem, [hogy] vigyázzon arra, hogy az étkezési időket, az ebéd és a vacsora idejét pontosan tartsa meg. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1620. nov. 30.”
Nagyon helyesen járnak el, ha az adósságokat törlesztik. – Aki egyszer eltávozott az iskolából, azt ne fogadják többé vissza. Hogy Don Rajmondoval másképpen történt, annak megvan a magyarázata. – Óvóintézkedések a balesetek elkerülésére. – A kisebb és nagyobb iskolások különválasztása. – Mivel viszonozzák Don Rajmondo szolgálatait? – Honnét toborozódnak az iskola növendékei? – A kért borotvát és ollót még nem küldték el. – Intenciók vállalása. – A meghatalmazás elkészítése. – Sig. Cosimo Contini szorgoskodása a kicsinyek között. – Ms. Ventura Sarafellini felőli érdeklődés.
A levélben említett Don Rajmondo Coll, akiről már több levélben volt szó és a következőkben is gyakran megemlékezik Szent Kalazancius, földije volt a Szent Rendalapítónak, aki 1618-ban be is öltözött, de néhány hónap múlva elhagyta a noviciátust, de továbbra is a rendház vendégszeretetét élvezte, aki viszont az írási iskolában kifejtett szorgalmas munkájával igyekezett ezt meghálálni. – A másik világi, akiről már többször is szó volt, Sig. Cosimo Contini (A 25. levélhez írt jegyzetben is megemlékeztünk róla), aki szintén a San Pantaleoban kapott ellátást és lakást, ennek fejében az iskolában tanított, Szent Kalazancius ismételten üdvözletét küldi és dicsérettel emlegeti szorgos munkáját, a kicsinyek tanításával járó fáradozását.
„Amint levelében írja, igyekeznek bizonyos adósságokat törleszteni, ezt csak helyeselni tudom, ezután is csak iparkodjanak leróni a tartozásokat azokkal szemben, akik azt legjobban sürgetik. – Ami pedig a modenai ifjúnak iskolánkba való visszatérését illeti, aki egyszer már iskolánk növendéke volt, azt nem kellett volna visszafogadniok tudtom nélkül, mert az az én nézetem, hogy aki egyszer elhagyta a mi intézetünket, az ne térjen, ne jöjjön vissza újra, különösképpen az ilyen esetben, mint ez is, aki azért távozott tőlünk, hogy máshol tanulhasson. Az ilyen magatartás csak arra ad alkalmat, hogy másokat is hasonló eljárásra késztessen. Hogy Don Rajmondo esetében másképen jártam el, akinek megengedtem, hogy visszajöjjön, az azért van, mert ismételten kérte, hogy visszatérhessen a mi Kongregációnkba, amit nem tapasztaltam mások részéről, ezért nem kellett volna ezt [sem] visszafogadni, aki annak idején minden neheztelés nélkül, teljes udvariassággal megkapta az elbocsátást és még vannak Rómában mesterek, akik tudnak tanítani és figyelmeztesse mindazokat, akik iskoláink növendékei lettek, hogy ilyen eset még egyszer meg nem ismétlődhetik.
Ami pedig azt a kellemetlen esetet illeti, hogy egy valaki beleesett a szennygödörbe, nagyon sajnálom az esetet és teljes részvéttel vagyok, de önöknek kell mindenre kiterjedő gondossággal vigyázniok, hogy hasonló eset elő ne forduljon, legjobb, ha a szennygödrök tisztántartására, főként a kicsinyek iskolájában, nagy gondot fordítanak, éjszaka idején letisztítják. – Arra még nem kaptam választ, hogy P. Gasparo iskolájában végrehajtották-e a rendelkezéseimet, amely úgy szólt, hogy az ő iskolájába csak a nagyobbak járjanak, akik ki vannak véve azon szabály alól, hogy szoros, zárt sorokban vonuljanak és hogy megjelenjenek azon a misén, amelyet a tanítási idő végén mondanak, amiért is nem kellemes látvány, hogy a kicsinyek a nagyokkal keveredve legyenek, amint ezt volt már alkalmunk máskor megtapasztalni. – Az ereklyetartókat készíttessék el minél előbb, hogy még az ünnepek előtt megkapjuk.
Ami pedig Don Rajmondot illeti, mondja meg P. Fracesconak, hogy adjanak neki mindennapra két cipót és ha majd én otthon leszek, meglátjuk, hogy mi nagyobb segélyben részesíthetjük, ha netán a ruhatárban akadna valami viseletes nadrág vagy néhány harisnya, ajándékozzák meg vele, mert hallom, hogy nagy buzgósággal és szorgalommal segítségünkre van az írási iskolában. – Arról értesültem, hogy az a Francesco, aki el szokta kísérni a gyermekeket az iskolába, sok iskolás gyermeket elvont a maga iskolája számára, amely a S. Giovanni dei Fiorentini-templom mellett van, ha ez igaz, közöljék velem. – Már régebben kértem, hogy küldjenek egy beretvát és egy ollót, de mindezideig nem kaptam meg. – Mondja meg P. Pietronak, hogy már majdnem készen vagyunk az Altemps herceg szándékára végzett misékkel is, ha tudna újabbakat küldeni, nagy segítségünkre lenne. – P. Gio. Pietro számára ez alkalommal nem tudom küldeni a meghatalmazást, de – Isten segítségével – majd küldöm a következővel, mert megtaláltam azt a fogalmazványt, amelyet Sig. Cosimo küldött meg nekem, akinek adja át ezer üdvözletemet, vigyázzon egészségére, nem is gondolja, nem is hiszi, hogy milyen nagy érdemeket szerez azzal, hogy a kicsinyekkel foglalkozik. – Az Úr áldjon meg bennünket. Aman. – Narni, 1620. dec. 2.
Számoljon be nekem arról, hogy teljesítették-e ms. Ventura jogos kérését, szorgalmasan végzi-e kötelességét és foglalkozik-e úgy az iskolával, ahogyan én azt remélem és hiszem?
Ha fr. Glicerio egészsége helyre állt, akkor visszamehet Rómába és ha a frascatii fratellok közül odaérkezne valaki, azonnal küldjék ide.”
Sok mindenre kiterjedt Szent Kalazancius figyelme ebben a hosszú levélben. – Legelsőben a betegségéből felépülő fr. Gio. francescora irányul érdeklődése. – Különösen meleg szeretettel érdeklődik P. Gasparo felől, meglepően szép sorokban nyilatkozik róla. – Ezután egyes személyeket érintő intézkedések következnek sorra (ebben a részben a levél néhány sora hiányos), a világiak közül kik lakhatnak a San Pantaleoban? – A katolikusok újabb győzelmei. – Mit vél P. Paolo felől? – Nagy a szegénység a narnii házban. Ne felejtsük, hogy ebben a házban írta meg Szent Kalazancius a mi szerzetünk Konstitucióit, ez a szegénység, ez a nélkülözés lebeghetett a szeme előtt, amikor megírta a szent szegénységről szóló fejezetet, a „venerabilis paupertas”-ról. – Szentelések. – Don Rajmondo az ünnepekre Frascatiba megy, hogy ott kisegítsen a misézésben.
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Nagyontisztelendő Atya! – Levele nagy vigasztalásomra volt, mert arról értesültem belőle, hogy fr. Gio. Francesco jobban van, az a kívánságom, hogy felépülése után az orvos gondoskodjék valami hathatós szerről, amivel a fejfájásait enyhítheti, anélkül, hogy a karján valami műtétet hajtana végre, beszéljen meg mindent az orvossal és azután értesítsen engem arról, hogy mit végeztek.
Nagy gondja legyen P. Gasparo atyának egészségi állapotára és keveset dolgoztassanak vele, mert én éppen olyan nagyra értékelem imádságát, amit a szobácskájában végez, mint az iskolai munkáját, nagy megnyugvásomra van, amikor azt hallom, hogy mindenben gondját viselik, így van ez jól, gyakran írjon Atyaságod nekem erről a kivételes bánásmódról.
P. Thomase ügyéről írtam P. Pietronak, ő pedig küldjön nekem... szerezze be a Szent Apostolok társulatának a prokurátor generálisától, hogy írásban meglegyen... ami pedig Sig. Gio. Nicola urat illeti, írok ügyében az említett Atyának, hogyan kell eljárnia, hasonlóképen fr. Giulionak is. – P. Francesco jól tette, hogy elküldte azt a világit, aki a közösségben szolgált, ahogyan én megmondtam neki, amikor Rómából elindultam, de egy kis gondoskodással könnyítsék meg az útját, hasonlóképen járjon el azzal a másik ifjúval is és fr. Gio. Longoval is, ha így látja jobbnak, mivelhogy én nem akarom, hogy a házban világi ember állandó lakó legyen, kivéve P. Gasparot, aki több mint házbeli, azután Atyaságod és végül Sig. Cosimot. – Nagyon helyesnek találtam Marcello Ceci [cf. 48. lev.] elhatározását, hasonlóképen kívánom, hogy rendezze el, oldja meg az Isten Anyjáról nevezett lovagok ügyét is, hogy unokaöccsük ügye is velük együtt rendeződjék [51. lev.] – Itt mindnyájan nagy örvendezéssel fogadták Prága elfoglalásáról érkezett híradást, az Úr engedjen teljes győzelmet a katolikusoknak, hogy véget vethessenek az eretnekségeknek Németországban. – P. Paolo azt írta, hogy szerdán érkezik, de mindezideig nem jött meg, szeretném, ha minél előbb rendezné ügyeit véglegesen, hogy annál szabadabban szolgálhasson az Úrnak.
A szomszédos kereskedő útján rendelt nadrágokat vegyék át és az öszvérjárattal, vagy más legelső alkalmatossággal küldjenek nekünk két vagy három darabot, hogy lássuk a megbízatásnak az eredményét, mert ebben a házban nincs egy ruha hogy valaki ruhát válthasson, amikor megizzadt, nincsenek alsóruhák, sem elegendő számú, szükséges ing, sem alsónadrág, sem harisnyák, sem tüzelőfa, se kenyér, se pénz, mindössze 16 scudi havonként, nagy nyomorúságban, nélkülözésben vagyunk, ezért hát onnét kell beszereznünk néhány dolgot, első sorban 30 reverendagombot, nyolcat vagy tizet a köpenyre, négy vagy öt pár papucsra is szükség volna, szövet alsóruha számára, ha kaptak volna Sorából.
Annak a Brévének egy hivatalos másolata, amelynek értelmében áldozópappá szentelik három egymásutáni ünnepnapon P. Giulianot és P. Venanziot és »in tempribus« P. Ottavianot és P. Gio. Battisa di s. Tecla-t – mindezt egy Bréve tartalmazza, közli és a másolatot ott találják Sig. Odoardo hivatalában, ezt a másolatot küldjék el a legelső rendes postajárattal, aminek alapján pappá szentelik P. Gio. Battisát.
Mondja meg Don Rajmondonak, hogy a karácsonyi ünnepeket töltse a frascatii házban és maradjon ott Vízkeresztig és misézzen az Oratoriumban, ahova igen sokan jönnek össze az ünnepnapokon, legyen olyan jó, tegye ezt meg, így kérte P. Pietro Andrea. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Narni, 1620. dec. 6. – A mellékelt leveleket juttassa el Szardíniába.”
„Régi, hagyományos szokás a szerzetesi családokban, hogy mindazokat, akik hűséges szeretettel ragaszkodnak valamelyik szerzetesi családhoz, megtiszteljék azokat teljes jóindulatukkal, kegyességükkel, amit azzal juttatnak kifejezésre, hogy részeseivé teszik őket mindazon kegyelmeknek és lelki javaknak, amelyekben a Szerzet részesült. – Most pedig elismervén, hogy a narnii Sig. Attilio Palorsi és Pier Santi Palorsi, a mi szeretetreméltó jótevőink, különös szeretettel ragaszkodnak a mi Szerzetünkhöz, úgy véltük, hogy kötelességünk, hogy őket konfráteri okmánnyal ellássuk és részeseivé tegyük őket minden misének, imádságnak, böjtölésnek, suffragiumnak, vigiliázásnak, disciplináknak, minden más bűnbánati cselekménynek és jócselekedetnek, amiket a Szerzetben végeznek, leginkább pedig az ifjúságnak a jó nevelésével és oktatásával. – És az Úr kegyeskedjék az égben megerősíteni, amit mi itt a földön engedélyezünk, buzdítván őket, hogy legyenek erre méltók a szokott buzgó életmódjukkal. – ezen akartatunk kinyilvánításának a hiteléül a jelen okmányt sajátkezűleg aláírtuk és a mi Szerzetünk pecsétjével lepecsételtük. – Kelt Rómában, 1620. dec. 16-án.”
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – A mi jelen levelünk átadója révén, aki a mi szeretetreméltó Constantinonk, Atyaságod elküldheti nekünk mindazon dolgokat, amelyeket emlegettem, amikor Atyaságod itt volt Narniban a múlt napokban. Részletesebben fogok írni a futár útján, aki holnap indul. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1620. dec. 19.”
P. Garzia abból az alkalomból volt Narniban, hogy jelentse Szent Kalazanciusnak nagy jótevőnknek, Lancellotti kardinálisnak a halálát, aki hatezer scudit hagyott a piaristáknak. – Kalazancius utasította P. Garziát, hogy mire fordítsák a kapott pénzt, hogy a legünnepélyesebb formában végezzék az elhunyt Kardinálisért a gyászistentiszteletet, hogy sok misét végezzenek az elhunytnak lelki üdvéért és márvány emléktáblán örökítsék meg a nagyjótékonyságú Kardinálisnak az emlékét (ami meg is történt, majd a 104. levélhez írt jegyzetben fogjuk ismertetni). – P. Garzia a Róma – Narni közötti utat egy nap tette meg erőltetett lovaglással, amibe a ló majdnem belepusztult.
1619 óta működnek a piaristák a Róma közelségében levő kis helységben, Moriconeban. Ide küldötte Szent Kalazancius 1620 őszén legkiválóbb fiainak egyikét, P. Gio. Pietro Cananeat, elöljárónak, hogy tovább fejlessze az alapítást. Ide szól neki ez a levél. P. Cananeának írt levelek – tartalmilag – a Kalazanciusi levelezésnek remekművei. Kiolvashatjuk ezekből a levelekből, hogy milyennek akarta a Szent Rendalapító az iskola életét, az elöljárók magatartását, a ház fegyelmét, a rendtagok lelkiéletét, a piaristának eszményi szép életét. Nem könnyű utat rajzolt nekünk Szent Atyánk, de a hűségesek, az igazi fiak teljes odaadással járták végig a Szent Rendalapító nyomában, akik ezáltal nagyokká lettek, a szerzetesi életnek messze kimagasló mintaképei. Minket, a késői korok fiait, akik Szent Kalazanciust valljuk Atyánknak, Mesterünknek, leveleinek százaiból, ezreiből igyekezünk kiolvasni, hogy milyeneknek akar tudni, ismerni Szent Atyánk minket. Írt ő Alacchinak, Apa Gio. Francesconak, Bandoninak, Berronak, Cananeanak, Cherubininek, Costantininek, Fedelenek, Garziának, Grazianinak, Griennek, Lucatellinek, Novarinak, Perinek, Pietrangelinek, Realenek, Romaninak, Salazarnak, Sorbinonak, Sozinak, Penvaninak, Tocconak, Vitalinak és sok-sok más rendtársnak, de ezek a levelek mind nekünk szólnak, azért nem pusztultak el a három évszázad viharaiban, hogy ezekből, mint a legautentikusabb forrásokból megismerjük, megtudjuk, hogy milyennek álmodta ő meg a hivatáskeresés nehéz óráiban a piarista rendet. – Amikor ezekre a levelekre gondolok, az egykori modenai érseknek a szavai jutnak eszembe, amelyeket XII. Pius pápa összegyűjtött beszédeinek II. kötetéhez írt előszóban így fogalmazott meg: „...ki vehet magának olyan merészséget, hogy egy ilyen kötethez előszót írjon? Szeretném inkább ehelyett szóval ajánlani, mint az Égnek drága ajándékát...” (Cesare Boccoleri modenai érsek előszava a II. kötethez, 1941.) – Egy ilyen értékes levél – a sok közül – amelynek ismertetése most sorra kerül. Olvassuk el sokszor, hogy a levélben foglaltak szépsége megragadja a mi lelkünket is!
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról elnevezett moriconei szegény piarista Atyák Vicerektorának. – Atyaságod azon legyen, hogy minden cselekedetével jó példát adjon, mutasson, necsak a házbelieknek, hanem a kívüllevőknek is, hogy mindnyájan magasztalják az Urat. – Fr. Domenico és fr. Angelo végezzék együttesen az iskolai munkát, ha így együtt munkálkodnak, akkor a megkívánt rákészültséggel, szorgalommal eltaníthatnak 40 gyermeket – mert úgy hallom, hogy ennyi növendékük van – nemcsak az iskolai ismeretekre, hanem a keresztény tanítás igazságaira és az Isten-félelemre is. – P. Thomasot azzal bízom meg, hogy tanítsa a morálist [ismertesse a »casus conscientiae« sajátos eseteit], legyen a szentségeknek buzgó kiszolgálója és szorgalmazza a szentségek gyakori felvételét és Atyaságod bizonyos ünnepeken, ha az idő alkalmas és jónak látja, elmehet a szomszédos falvakba, városkákba, hogy ott a »Doctrina Christiana« – keresztény tanításban részesítse az ott lakókat, hogy azok is így részesüljenek a mi Szerzetünk áldásos működésében. – És Atyaságod, mint legkevésbé elfoglalt ember, esetről-esetre körülnézhet a konyhában, hogy az ebéd pontos időre készen legyen, mivelhogy az Úr azt mondotta: »...non veni ministrari, sed ministrare«, rendelje el, hogy adott esetekben vagy fr. Antonio vagy másvalaki legyen segítségére, amikor Atyaságod a hivatalos teendőket végzi, hogy az említett helyen [a konyhán] minden gyanúsítás nélkül tehessen eleget kötelezettségeinek és jegyezze meg, hogy mi Isten Anyjának a szegényei vagyunk és nem az embereké, épen ezért alkalmatlankodásainkkal a mi Égi anyánkat illetjük és nem az embereket, Ő sohasem unja meg, sokallja meg a mi alkalmatlankodásainkat, de annál inkább az emberek. Épen ezért tudják elviselni a kellemetlenségeket, amelyek olyan gyakran érik az új házak alapítóit. Írjon nekem gyakran, a leveleket küldje P. Castiglio címére, különösképpen arról írjon nekem, hogy mentek a dolgok a Noviciátusban abban az időben, amikor ott volt [Rómában] és milyen véleménnyel van P. Pietro [Casani] elöljárói működéséről? Végeztessenek imákat a gyermekekkel érettem. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1620. dec. 23.”
Személyeket érintő intézkedések. – Különleges gondoskodást kíván a betegekkel és P. Gasparoval szemben. – P. Francesco figyelmeztetésben részesül. – A gyászistentiszteletek Lancellotti kardinális halála alkalmával. – Ruhahiányban nem tudja beöltöztetni a jelentkezőket. – Az elfoglaltság miatt elmaradt levélírások.
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Ha majd fr. Andrea befejezi a questálást, akkor küldjék őt a Noviciátusba és mondja meg P. Francesconak, hogy hasonlóképen oda küldjük fr. Giuseppét is, aki Moriconeban volt, ön pedig informálja P. Pietrot édesanyjának az állapotáról. – Különleges gondoskodással vigyázzon a betegekre és P. Gasparora és ha éppenséggel a ház bora nem volna megfelelő, akkor Atyaságod vásároljon egy nagyobb és egy kisebb hordóval olyant, amely még a betegeknek is a javára válik, ha isznak belőle és misebornak is használhatják. Ne halljam, hogy P. Gasparo valamiben is nélkülöz, ami igen kellemetlenül érintene engem és nagyon rossznéven venném Atyaságodtól, akinek különösképen figyelmébe ajánlottam ezt a dolgot. – Ha P. Francesco [Castelli, a noviciusok mestere] azt a merészséget vette magának, hogy pénzt tartson magánál a kiadások fedezésére, írja meg nekem és én azonnal írok neki, hogy helytelenül jár el, ha ilyen dolgokkal törődik, amelyek nagyon elvonják őt az ő hivatásától, amely teljesen a lelkiélet szolgálata.
Ami pedig a gyászistentiszteleteket illeti, örömmel veszem, ha minden úgy végeznek, ahogyan ilyenkor szokás végezni a dolgokat, a gyászbeszédet mondja P. Pietro, vagy kérje fel erre barátját, aki a »Collegio Greco«-ban lakik. – Ha fr. Glicerio nem szenvedne gyomorfájásban, akkor éppenúgy munkálkodhatna mint fr. Giacomo, de nem sok reménységgel lehetünk az ő egészségi állapota felől. – Ha volna itt megfelelő ruhaanyagunk, minden bizonnyal beöltöztetnénk néhányat azok közül, akik a IV. [humanista] osztályt végzik, akik nagyon szeretnének piaristák lenni, ezért hát azon legyen, hogy minél előbb küldjön festőanyagot, vagy néhány reverendát, amire itt igen nagy szükségünk van. – Megkaptuk az ereklyetartókat. – Majd a többieknek a posta útján küldök levelet, most az idő rövidsége miatt nem tudok írni nekik, mivelhogy a levélvivő már indulni akar, aki a mi Gio. Battista atyánknak a sógora. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Narni, 1620. dec. 26.”
P. Pietro Casaninak a „Collegio Greco”-ban lakó barátja Andrea Baiano, akiről majd a 104. levélnél emlékezünk meg részletesebben.
A szállítási költségek. – A levélnek legmeglepőbb része az a néhány sor, amelyben Szent Kalazancius csodálkozását fejezi ki, hogy a római iskola egyre jobban elnéptelenedik. Mi az oka ennek? Az odaérkező narnii gyermeket fogadják szívesen. – Sig. Ventura pénzügyeit rendezni kell. – Az utóiratban említett Retorikáról semmi közelebbit sem tudunk.
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Ami azt a festőhöz beadott szövetet illeti, nagyon örülnék, ha abból egy végre valót küldene az öszvérjárattal, ha jónak látja, küldje két végben, könnyebb így szállítani, ne felejtse, hogy a szállítási költség fontonként egy baiocco, visszafelé jövet ennek fele, mivelhogy ilyenkor vagy üresen szoktak jönni, vagy kevés megterheléssel, így lehet alkudni a viteldíjban. - - Ha P. Pietro a »somarello« igénybevételével akar Vízkeresztkor Moriconeba menni, annak semmi akadálya sincs, de amikor visszaérkezik, azonnal indítsák Frascatiba és ha szükség volna rá Rómában, akkor vegyék igénybe a feketét, ha szolgálatkész állapotban van. – Szerfölött csodálkozom azon, amit hallottam, hogy növendékeink közül sokan elhagyják a mi iskolánkat és olyan iskolába mennek, ahol fizetni kell és ha van rá mód, hogy orvosoljuk a hibát, Atyaságod nagyon rosszul cselekedett, hogy – mindezt tudva – engem nem értesített a dolgoról. – Meg ne feledkezzék fr. Pelegrino és dolgairól, hogy megtárgyalja azokat Sig. Odoardoval, köszöntse nevemben Sig. Ottavio Bucciolot.
Itt elvégeztük a szokásos suffragiumokat Gio. Battista fratelloért. – Gondja legyen arra, hogy minél előbb eljuttassa a címzetteknek azokat a leveleket, amelyek az ön leveles csomagjában érkeznek, az öszvérjárattal elküldheti a szentképeket P. Ambrosionak. – Ha majd odaérkezik Narniból egy ifjú, Sig. Cavaglier Geruli fia, hogy néhányszor írásleckét vegyen, intézze el, hogy ms. Ventura foglalkozzék egy kissé vele, Francesco pedig oktassa az egyszeregyre – a számtanra – ha éppenséggel ahhoz is volna kedve. Szeretném, ha minél előbb letárgyalnák P. Pietro Andrea ügyét és engem arról értesítene, hasonlóképen ms. Ventura ügyéről is, aki nem akart nyugtát adni a felvett pénzről, én megmondtam neki, hogyha inkább akart Rómába jönni, akkor most megvolt a lehetőség arra, hogy felmondja a frascatii szolgálatot, mivel ide mégsem jött, lehetséges, abban a reménységben van, hogy olyan helyet talál, ahol majd többet fizetnek neki, mint mi, ha így van a dolog állása, én [jobban] csak örülni tudok annak, hogy ő került előnyösebb helyzetbe, mint én. – Köszöntse nevemben P. Gasparot és az összes többieket. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. jan. 3.
Dr. Peralta azt írja nekem, hogy Retorikájának egy példányát megküldi nekem, azt mondják, hogy nagyon érdekes, arra kért engem, hogy a könyv átadójának adjunk néhány napra szállást a házunkban, nézzék már meg, hogy miféle könyv az a retorika és van-e mód arra, hogy nyolc-tíz napra élelmet és nyughelyet biztosítsanak neki, mert én igazán nem tudom, hogy van-e erre jó alkalom?”
Mi mindenről van szó a levélben? Közli Szent Kalazancius, hogy a csomagküldeményt megkapta. – Nincs megelégedve Ansano és fr. Martino magatartásával. – Ms. Ventura két nyeregben akar ülni. – Utazásra jobb időt válasszanak. – Az ismételten kért imakönyvet még mindig nem kapta meg. – A németországi katolikusok. – Üdvözletek. – Mennyire vannak Glicerio boldoggáavatási processusával? – Fehérneműben van nagy hiány. – Az utóiratban ügyek elintézésére kéri a régi ismerősöket. – Mi van az Osuna herceg 600 dukátjával? (39. lev.)
„P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Megkaptam a fehérnemű közé csomagolt sagrén-bőrt és a P. Lorenzo részére küldött könyveket. Nem tetszik nekem, hogy Ansano olyan laza lelkületű, nem köszöni meg, amit kap emiatt, hacsak meg nem javul. – Ventura mesternek, ha nem is teljes egészében, legalább részben tegyenek eleget, úgy intézkedjék, hogy minden hónapban megkapja a két scudit S. Card. del Monte adományából. Nem becsületes eljárás, hogy »egyszerre akar egy lábbal két cipőbe lépni« – hogy egyszerre akar két nyeregben ülni – eleget tenni Frascatiban vállalt kötelezettségeknek és ugyanakkor Rómában is állás után néz, de ha majd Rómában leszek, Isten segítségével mindent el fogok rendezni.
Az az eset, hogy fr. Francesco gyalogosan ment Frascatiba esőben, esti órákban, nem nagyon szolgál egészségére, sőt, igen komoly megbetegedésnek is kitehette magát ezzel a meggondolatlansággal, nagyon kérem, hogy gondja legyen rá minden tekintetben. – fr. Martinonak azt üzenem, hogy nagyon is ráférne, ha az egyszereggyel párhuzamosan tanulná az alázatosságot és a csend szeretetét is, mivel a múltban nem igen gyakorolta ezeket, kötelessége volna, hogy jobb példaadással szolgálhatna ezekben az egészen sajátságos szerzetesi dolgokban, ugyanezt mondják róla a Szerzet többi tagjai is, akik egyformán kívánják, óhajtják mind az, mind a többiek javát. – Kétszer vagy talán már háromszor is kértem, hogy azt a rézcsatos új imakönyvet küldjék el nekem, de még csak válaszra sem méltattak, újra kérem, hogy minél előbb küldjék ide nekem. – Legyen áldott az Úr mindenkor, mivelhogy a németországi katolikusok ügyei jól állanak. – Köszöntse nevemben P. Gasparot és Sig. Cosimot, mondja meg neki, szeretném tudni, hogy a mi b. e. Apát urunk processusában van-e valami előrehaladás? – Úgy látszik, hogy Atyaságod elfelejtette elküldeni azokat a gyapjúingeket, amelyekről szó volt, amikor itt járt nálunk, két – vagy három hónapja is van annak, hogy nem tudtam váltani. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. jan. 6.
A legelső alkalommal írjon levelet Sig. D. Giorgio Miguel de Falces- nek – a brindisii érsek testvérének – Nápolyba, érdeklődjék Salinas tanácsosnál, hogy mi van a Duca di Osuna által kiutalt tiszteletdíjjal? – Azonfelül írjon még nevember D. Angiolo Piolionak, értesítsen engem ő, hogy mennyire van a rábízott ügynek az intézésével? – Mondja meg Sig. D. Matteo Berardinak, hogy sürgesse abban a bizonyos brindisii ügyben a Bréve elkészítését. – Közölje a brindisii érsek testvérével, hogy nem vagyok Rómában.”
D. Matteo Verardi (vagy amint ebben a levélben olvassuk: Berardi) a brindisii érsek ügyvivője volt Rómában (53. lev.) – D. Angiolo Piolio neve már szerepelt az előző levelekben is (43. lev.) és még találkozni is fogunk vele, de az eddigiekből még nem lehetett megállapítani, hogy ki volt.
Sok a beteg Rómában. – A temetési stóla fizetése. – Új Vicegenerente Rómában. – Anyagi beszerzések. – Közbenjárás Don Rajmondo ügyében.
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Megkaptam a csomagokat, amelyeket Gio. Battista öszvérhajcsár révén juttatott el hozzánk. – Részvéttel vagyok, hogy olyan sok a beteg, legyen áldott az Úr mindenekért!
Nagy jótétemény lenne, ha Sig. Ottavio kieszközölné számunkra, hogy ne kelljen fizetnünk mindenegyes alkalommal a temetési stólajárandóságot. – Nagyon örülök annak, hogy Mons. De Curtis az új vicegenerente [a kardinális vikárius helyettese], menjenek el hozzá és köszöntsék őt nevemben, a jókívánságokat tolmácsolja P. Francesco, akit kísérjen el a rendtársak közül valaki.
Az előző levelemben írtam arról ügyről, amelyet Mons. Gavottoval kell megtárgyalni, erre a megbeszélésre vagy P. Gasparo megy el, vagy ön szokta hozni, okossággal, a megkívánt bölcsességgel járjanak el ebben az ügyben. – Én itt beszereztem, vettem fél gyapjúszövetet tizenkét ing számára, fizettem érte tíz scudit, meglátom majd, hogy [Maglianoból mit tudunk beszerezni] Maglianoval mit tehetünk, ahonnét kb. tizenöt nap múlva visszajönnek a mieinkek [cf. az 52. levélhez írt jegyzetet]. – Beszélje meg, tárgyalja meg nagy gondossággal P. Pietro Andrea ügyét, hogy mihamarabb elintéződjék és ő letehesse a fogadalmakat. – Rajmondo arról számol be nekem, hogy nagyon sokat szenved, P. Francescoval együtt nézzenek utána a dolognak és juttassanak neki egy reverendát és számoljon be nekem arról, szándékozik-e visszatérni a mi Szerzetünkbe? Mondja meg neki, hogy írjon a brindisii érseknek, kérje meg alázatosan, hogy tegye meg neki azt a szívességet, hogy az ő révén jusson neki valami javadalomból, amit ő nagy hálával fog elfogadni, kérjen tőle bocsánatot, hogy nem írt neki a kitűzött határidőre, amit meg kellett volna tennie a múlt hónapokban, az érsek írt nekem, megemlítette, hogy nem egészen udvarias formában írt neki, beneficiumának jövedelmét illetőleg fenyegető hangot használt az érsekkel szemben. Ezek után a helyzet az, hogy szegény Rajmondonak más úton kell hozzájutnia valamihez, hogy legyen valamije a megélhetéshez, nem pedig ilyen módon. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. jan. 13.”
A Szent embernek a bölcsességét csodálhatjuk meg ebben a levélben is, olvassuk csak végig gondosan, figyelmesen, milyen meglepő az a higgadtság, amellyel tudja fogadni az ellentétes véleményeket, felfogásokat is: P. Francesco Castelli is P. Gio. Garzia egyéniségében rejlő ellentétes vonások. – Jobb lesz, ha Rajmondo szépen hazamegy és beneficiumának a birtokában szolgálja az Urat, aki sohasem tudott volna megnyugodni a Szerzetben. Sok mindent most értünk meg az előző levélben írtak alapján Don Rajmondoval kapcsolatban. – P. Gasparo. – Fr. Jacintorol sokat fogunk hallani a következőkben. – Javadalmat kérők ügyében pártfogoló eljárás. – Sig. Cosimo dicsérete és érdeme. – A Konstituciók írásában a befejezéshez közeledik. – Segítsék a házak egymást kölcsönösen. – A küldött levelek. – Vendégszeretettel fogadják a norciai vikáriust, Mons. Geggi-t, akiről már az előzőkben is volt szó, de még a későbbiekben is fogunk hallani róla, sőt néhány levelet is kapott Szent Kalazanciustól (1632-ben és 1634-ben).
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Örömömre lesz, ha majd azt hallom, hogy tárgyaltak Mons. Gavottoval abban az ügyben, amelyről írtam. – Ami pedig a számlák megbeszélését illeti P. Francescoval, mivel mindenkinek megvan a maga véleménye és a kormányzási elgondolása, helyénvaló, hogy mindenben iparkodjanak egymáshoz alkalmazkodni és ha majd Isten segítségével otthon leszek, azt is nagy örömmel venném, ha arra az időre P. Pietro Andrea ügye is elrendeződnék plébániáját illetőleg, azt írja, hogy az ügy folyamatban van. [P. Pietro Andrea Taccioni mint felszerelt pap lépett be a Szerzetbe, innét adódik a még nem rendezett jogi helyzete].
Ha P. Rajmondonak javadalma van Leridában, legjobb, ha mindjárt odamegy és azt birtokába véve szolgál az Istennek a legjobb tehetsége szerint, a Szerzetben sohasem tudott volna megnyugodni, mert az esze mindig azon járt volna, hogy milyen kényelmes élete lenne a világban. – Ami pedig P. Gasparot illeti, ismételten megírtam már, hogy mi az én elgondolásom őt illetőleg, hogy békességben élhessen és szolgáljon egyre buzgóbban az Úrnak mind haláláig. – szeretném, ha különleges gonddal vigyázna fr. Jacintora, ne engedje, hogy télen mezítlábasan járjon, mert a lábak megfázása szokta okozni a szelektől való felfúvódottságot.
Sig. Don Germano Marongionak megmondhatja, hogy idővel minden el lesz rendezve megelégedésére, a kegy, amit kér a Pápától, szerintem, a bulla kiküldésével lesz megadva.
Nagyon örülök annak, hogy Sig. Cosimo sem időt, sem fáradságot nem kímélve fáradozik a P. Abbate [Glicerio] ügyében, nemkülönben teljes odaadással foglalkozik a kicsinyekkel, ami nagyon kedves dolog Isten előtt és engem nagyon lekötelez. – Mindaddig nem mozdulhatok Narniból, míg a Konstitutiókat be nem fejezem, eléggé a végéhez közeledem, de az a körülmény, hogy hetenként kétszer időt kell szentelnem a rengeteg sok levél megválaszolására, ez azt jelenti, hogy hetenként két napot elveszítek. – Amikor és amennyiben valami dologban tudja segíteni a frascatii és a moriconei házat, sose mulassza el, ha azok rászorulnak. – Írja meg nekem, hogy azt a levélcsomagot, amelyet egyenesen az ön címére küldök minden postával, felbontja-e azt valaki, mielőtt átadná Atyaságodnak? – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. jan. 20.
Ha netán odaérkezne a norciai Sig. Vicario, fogadják minden szívélyességgel, nagyon le vagyunk neki kötelezve, ajánlják fel neki a ház vendégszeretetét, amennyiben ő hozzánk kívánkozik.”
Két szép gondolat található ebben a levélben. Az egyik fr. Jacinto elbocsátásával kapcsolatban került bele a levélbe. Meghagyja Szent Kalazancius, hogy az elbocsájtottat lássák el minden szükséges dologgal, ruhával, pénzzel, „...hadd lássa az illető, hogy ebben a Szerzetben Krisztusi szeretetre talált.” – A másik szép gondolat megírására az adott alkalmat Szent Kalazanciusnak, amikor P. Garziát arra figyelmeztette, hogy a másik hibájának a meglátása mellett a saját hibáinknak az észrevétele a nagyobb dolog. – Szó van még az állatok átteleltetéséről, a gazdaságosabb olajlámpák beszerzéséről.
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Nagyontisztelendő Atya! – Nagy megnyugvásomra van, hogy P. Gasparo mindennel meg van elégedve és figyelmes kiszolgálásban van része. – Ami pedig fr. Jacintot illeti, aki annyira menni akar – amint írja levelében – az az én nézetem, hogy nem kell az időt vesztegetni a rábeszéléssel, hogy maradjon, a jelen levelemhez mellékelten küldöm az elbocsájtót, a bizonyítványt. Az ő iratai, amelyeket belépésekor magával hozott, a többi iratokkal együtt abban a kis szekrényben van, amely a könyvtárban az ablak mellett áll, mind egy csomóban, a másik kötegben vannak a fogadalomtételi szövegek. – Beszéljen P. Francescoval és adjanak neki néhány ruhadarabot a ruhatárból, felöltőt, körgallért vagy köpönyeget, és alsóruhákat, egy rendes kalapot, hogy mégis rendes formában jelenhessék meg az emberek előtt. Adjanak neki néhány dénárt útiköltségre, ha úgy kívánja, még akkor is, ha nem is kér, mint ahogy írja nekem, hadd lássa, hogy ebben a Szerzetben igazi krisztusi szeretetre talált.
Ami pedig a frascatii Sig. Vicariot illeti, hasson oda, hogy minél előbb járjon el azon ingatlanoknak a rendezésében, amelyeket Marcello hagyományozott. – Örülök annak, hogy aprólékosan meglátja P. Pietro Andreanak a tökéletlenségeit, de még inkább örülnék annak, ha éppenúgy meglátná a saját gyarlóságait is. – Igyekezzék már minél előbb elintézni azt a javadalmi kérdést, amely miatt nem teheti le a fogadalmakat. Részletesen számoljon be nekem arról, hogyan látja mind az iskoláknak, mind a Noviciátusnak a működését. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. jan. 23.
A Frascatiban szükséges téglákat megkapják, Gio Francesco ne menjen oda mindaddig, míg újabb intézkedést nem kap. – Ha a fekete »somarello«-ra nincs ott szükség, akkor irányítsák Frascatiba, ahol két-három »somarello« kiteleltetésére is van elég széna. – Én úgy látom, hogy megfeledkeztek annak az ügynek az elintézéséről, amelyet Mons. Gavottoval kellene megtárgyalniok. – Szeretném, ha a legelső öszvérjárattal küldenének tíz vagy tizenkét lámpát, amelyek kevesebb olajat fogyasztanak, mint ezek a nagyok, olyanokra gondolok, amelyek darabonként egy giulioba kerülnek.”
Fr. Alessandro viselkedése egyáltalán nem szerzetesi, pedig a Szerzet két nagy jót tett vele és egyiknek sem felelt meg. – Részvéttel van Don Rajmondo iránt. – Életünk legyen hűséges Isten- szolgálat. (Nagyon szép részlet a levélből!) – Végül ms. Cesare is rájött arra, hogyan kell elintézni valamit, amit már régen elintézhetett volna. A levélből nem tűnik ki, hogy ez a Cesare azonos-e azzal, akiről a 42. levélben volt szó? – A levél befejező soraiban sajnálattal említ meg Szent Kalazancius egy bizonyos Rocco nevű embert.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak – Rómába. – Ami pedig fr. Alessandrot illeti, csak azt írhatom válaszomban, hogy az ő magatartása egyáltalán nem szerzetesi viselkedés. Két nagy jót tettünk vele. Az egyik az volt, hogy kimentettük őt környezetéből és a magának beképzelt munkakörből, mert ő már maga nem tudott szabadulni, a másik vele szemben gyakorolt nagy jó az volt, hogy megismertettük vele a Paradicsomba vezető utat, de ő épen olyan keveset törődött az egyikkel, mint a másikkal. Sosem gondolt arra, míg a Szerzetben volt, hogy alamizsnaként megfizesse az első öltözet árát, mint ahogyan ezt mások meg szokták tenni, az üdvösségre vezető utat pedig sosem ismerte fel úgy, ahogy kellett volna, hadd menjen, próbálkozzék más szerzetben.
Ami pedig Don Rajmondot illeti, mondja meg neki, jobban segítségére tudok lenni, ha majd otthon leszek, ha addig tud várakozni, teljes részvéttel vagyok iránta. – Törekedjünk arra, hogy hűségesen szolgáljunk az Úrnak hivatásunkban, hagyjuk a világi dolgokat, hadd menjenek azok a maguk útján, legyen minden cselekedetünk Isten nagyobb dicsőségére és az Egyháznak nagyobb javára. – Örülök annak, hogy ms. Cesare végül is rájött arra, hogyan is kell elintézni dolgokat, amelyeket, épen olyan bölcsességgel, már kezdetben elintézhetett volna. – Szegény Rocco, hacsak meg nem javul, az a veszély fenyegeti, hogy gályarabságra kerül, aki egyszer oda bekerül, élve alig szabadulhat onnét. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. jan. 27.”
Gazdasági és pénzügyekben helyreigazító rendelkezések. – P. Gasparo betegsége. – Sig. Gio. Nicola cselekedetének értelmezése; semmi közelebbi utalás, hogy miről van szó és ki az illető, közismert dologról lehetett szó, mert a kortársak (a néhány utalásból is megértették) a levél néhány sorából is tudták, megértették a lényeget. – Nincs elegendő szalmazsák a házban. – Igen kemény, hideg téli idő van. (A mi mai napunk is ilyen szokatlanul hideg, amikor ezeket a sorokat írom, márc. 15-e van egésznapos széllel, hóviharral) – Pápaválasztásra készül az egyház (V. Pál meghalt 1621. jan. 28-án). – Jelentés a házról és a noviciátusról. – Meddig húzódik még Mons. Gavottoval való ügynek, tárgyalásnak a megkezdése?
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio Castiglionak – Rómába. – Ami pedig azt a pénzt illeti, amit a mi jótevőnk, a Városplébános ajándékozott, hogy abból ruhaanyagot vegyünk P. Biaso testvérének a számára és akkor nem jártak el helyesen, hogy a pénzt elfogadták és másra fordították, akkor cselekszenek most majd helyesen, ha a legelső alkalommal megadják neki, fáradságának ellenszolgáltatásul, a kért szövetet. – Ami pedig azt a tíz scudit illeti, ami faanyag beszerzésére volt szánva, jól lehet, hogy P. Biaso azt az összeget felvette a maga nevében, hogy a nyitott oszlopos csarnokot befedjük, csak fizessük ki azt az összeget, hiszen könnyen lehetséges, hogy még újabb beszerzésre is kell gondolnunk épületfából, ami mind a mi házunkra lesz fordítva, ha az említett Atya nevében is lett a pénz felvéve, természetes, hogy mindazt meg kell neki téríteni, amit a mi javunkra engedett át, a legelső alkalommal, nincs ebben semmi nehézség, teljesíteni kell a fizetést minél előbb anélkül, hogy újabb nehézségekre hivatkoznának. – Hasonlóképen szeretném, ha ms. Venturának is fizetnének valami készpénzben fáradozásának ellenszolgáltatásaként, de én abban a hiszemben vagyok, hogy P. Francesconak ellenvéleménye van az én óhajommal szemben, de számot kell neki majd adnia a dolgokról, de Isten segítségével, nem sokára otthon leszek, akkor majd megszűnnek ezek a nehézségek.
Nagyon sajnálom, hogy P. Gasparo vizelési nehézségekben szenved, nagyon kérem, hogy vigyázzon rá, mert – ha Isten is úgy akarja – szeretném még őt a Szentévben magunk között látni egészségesen.
Ami pedig Sig. Gio. Nocolát illeti, semmi kétség abban, hogy amit vállal, azt szorgalmasan el is végzi, de mivel azt hallottam, hogy a püspök nem akarja igénybe venni, hogy az ő közreműködésével intézzen el bizonyos dolgokat, nekem teljesen mindegy, csinálja, ahogyan akarja, várjuk meg a püspök intézkedését, amelyet nem minden aggodalom nélkül nézek kezdettől fogva. – Ha elküldte volna annak idején a szalmazsákoknak való anyagot, akkor most rendelkeznénk annyi szalmazsákkal, hogy a nálunk megszálló vendégek számára is tudnánk fekvőhelyet készíteni, de most az a helyzet, hogyha egy vendég köszönt be hozzánk, akkor a házbelitől kell elvonni a szalmazsákot, hogy rendes fekvőhelyet készíthessünk a vendég számára. – Várom már, hogy a legelső alkalommal küldjék azokat a kicsi, de különlegesen jól használható olajlámpákat. – Itt olyan rettenetes szelek viharoznak és olyan hideg van, hogy lábaim megfagytak, ami sohasem történt meg velem Rómában, nem hiszem, hogy ebben a hideg, téli szélben útnak indulnak a Kardinálisok Rómába. Mi is buzgón imádkozunk itt mindennap az új pápa megválasztásáért, adja az Úr Isten, hogy legyen az, akit mi nagyon óhajtunk. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. jan. 31.
Szeretném tudni, hogy mi az önnek a véleménye a házról és a noviciátusról, de ne arról írjon, hogy mi a mások véleménye és nagyon is figyelmébe ajánlom, hogy kezdjék már meg annak az ügynek a tárgyalását Mons. Gavottoval, hacsak már meg nem kezdték.”
A betegek. – Készülődés a pápaválasztásra. – A szokatlan hideg időjárás. – A 65. levélben említett Rocco. – P. Gasparo állapota javulóban. – A frascatii ház miatti gondok. – Örömmel vette a beszámolókat. – Beöltöztetések. – Anyagi, személyi dolgok. – Várható-e még Nápolyból a megígért tiszteletdíj? – Kérelmek.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Gio. Garzia-Castiglio piaristának – Rómába. – Már négy vagy öt nap óta betegünk P. Gio. Battista, tíz vagy tizenkét nap óta pedig fr. Simone, hurutos lázzal, épen azért, ha most kapnánk valami pénzt, nagyon jókor jönne. – Mi itt állandóan imádkozunk az Anyaszentegyház egyetemes Főpásztorának a szerencsés megválasztásáért, én remélem, hogy rövid ideig tartó konklávé lesz, a Kardinális urak hamarosan eredményre jutnak, legalább is én így kívánom. – Addig szó sem lehet a visszautazásról Rómába, míg ezek a kemény téli napok el nem múlnak, én azt hiszem, hogy egész hónapban így lesz ez már, mindvégig kitart a szokatlan hideg. – Gondolom, hogy ott mindennap van valami újág a »Sede vacante« napjaiban.
Értesítsen engem arról, hogy mi van Roccoval? Nem szeretném, ha megmenekülne ebből a veszélyből, főként, hogy egy olyan édesanyja van, ha találkozik vele, ajánljon engem az ő buzgó imáiba. – Nagyon örülök annak, hogy P. Gasparo meggyógyult betegségéből. – Értesítsen engem újra a frascatii ház helyzetéről, hogy a Vezetőség vállal-e annyi kölcsönt, hogy meg tudja vásárolni a házat, vagy maradjunk úgy, ahogy vagyunk? – Nagyon szívesen vettem a beszámolókat, főként, amit az egyik házról írt, olyan formában szerettem volna a másikról is. – Írtam a noviciátus Vicerektorának, hogy öltöztesse be azt a két-három jelöltet, akik készen vannak a beöltözésre, úgyis tudom, hogy hazaérkezésemkor el kell bocsájtani majd néhányat.
Ami pedig Patti-t illeti, úgy gondolom, hogy várjon még egy hónapot, amikor majd nem lesz olyan hideg, most még van festék, festékecset. – Ide érkeztek mind a négyen, akik Maglianoban voltak [cf. 52. lev.] és csak a jó Isten tudja, hogy mivel fogunk takarózni az éjjel takarók hiányában.
El ne felejtse, írjon minden postával Nápolyba, tudakolja meg, hogyan is állunk azzal a tiszteletdíjként felajánlott összeggel, amit még annak idején az alkirály, Duca di Osuna tett nekünk és hogy Zapata kardinális eljött-e a konklávéra? – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. febr. 7.
Emlékeztesse a noviciátusi Vicerektort, hogy készíttesse el, amire megkértem a moriconei és a frascatii ház részére, fr. Belardinot pedig arra emlékeztesse, kérje meg, hogy keressen számomra legalább egy arasznyi széles és másfél arasznyi hosszú porfir követ festék- őrlésre.”
Fr. Angelo betegsége. – Reméljük, hogy a Pápa halálával a borghese család nem szűnik meg támogatni a moriconei rendházat, amely az ő területükön van, és annak idején a Pápa engedélyével történt az alapítás Moriconeban. – Gondoskodás orvosszerekről. – P. Thomaso a nagy hidegben ne járjon apostoli körútján. – Ha valamire szükség van, kérje a rómaiaktól, a római háztól. – Ő meg majd beszélni fog a Borghese família tagjaival. – A hideg tovább tart. -
„Krisztusban nagyontisztelendő Gio. Pietro atyának, az Isten anyjáról nevezett Szegények Vicerektorának – Moriconeba. – Nagyontisztelendő Atya! – P. Castiglio megküldötte nekem egyik levelét, amelyből arról értesültem, hogy az Isten betegséggel, szenvedéssel látogatta meg a mi Angelo fratellonkat, engedje az Úr Isten, hogy ez a betegség váljék lelkének javára, Isten segítségével új híradást várok Rómából.
Gondjuk legyen arra, hogy egészségesek legyenek és egymásnak segítségére és remélem, ha meg is halt a Pápa, Sig Card. Borghese és Sig. Principe Borghese nem vonják meg tőlünk ezután sem bőkezű adományaikat, a magunk részéről mi pedig tegyük meg kötelességeinket. – Írtam Rómába, hogy a kért edényt készítsék el és küldjenek gyógyszereket, amelyeket sokkal előnyösebben használhatnak majd, mint az orvosok által előírt gyógyszereket.
P. Thomasonak pedig azt üzenem, hogy mindaddig, míg ezek a szokatlanul hideg napok tartanak, addig ne menjen szomszédos falvakba, folytathatja majd apostoli munkáját, ha majd a nagy hideg megenyhül. – Ha valamire szüksége van, írjon csak P. francesconak és P. Castiglionak, míg én itt vagyok, majd azután minden szükséges dologról fogok gondoskodni és beszélni fogok Sig. Card. Borghesevel és a Sig. Borghese herceggel. – Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Kelt Narniból, ahol a nagy hideg következtében egy arasznyi vastag a jeges hó a nagy szélviharok folytán, 1621. febr. 7.”
Szentelési intézkedések. – Pénzügyek. – Sig. Cosimo vendégeit fogadják szivélyesen.
„P. Castiglionak, a piaristák gondnokának – San Pantaleoba. – Mellékelten küldöm az Isten Anyjáról nevezett fr. Francesco értékpapírjait(?), hogy mutassa be azokat Sig Odoardonak és nézzenek utána, hogy fr. Pelegrino felvehesse a tonzurát és a kisebb rendeket Mons. Armacano kezéből, aki megigérte, hogy elvégzi ezeket a szenteléseket, ezért aztán értesíteni kell Sig. Odoardot, hogy egy küldönc útján közölje vele az előkészületeket, kedden lehetne őket alszerpappá szentelni, szombaton és vasárnap pedig felvehetik a következő nagyobb rendeket, a Brévét mutassák be a Mons-nak. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen.
Várom a feleletet, hogy mit végzett Panicola a szerződést illetőleg, hogy nyugodtan oda adhatjuk-e a pénzta Mons-nak a bírói határozat értelmében, vagy belefektessük-e valami beruházásba?
Mondja meg Sig. Cosimonak, hogy holnap fogadhatja a családja tagjainak látogatását, vigyázzanak, legyen arra gondjuk, hogy az ő szobáját hozzák rendbe és legyen alkalmas a vendégek fogadására, semmiben hiány ne legyen és éjszakára bocsássák rendelkezésükre azt a szobát, amelyik Sig. Cosimo és P. Gasparo szobája közt van.”
A Konstituciók írása befejeződik. – Az alkalmi szállítások díját beszéljék meg előre az öszvérjáratok vezetőivel. – Házi ügyek, megbízatások.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Ami a Konstituciókat illeti, most már c4 az van hátra, hogy Isten segítségével, letárgyalják Rómában, felülvizsgálják hivatalosan. – Nagyon örülök annak, hogy a gyászistentiszteleteket annak rendje-módja szerint elvégezték, azt is örömmel fogom venni, ha a Bucciolo féle ügyet is elrendezik, ne mondhassa fűnek-fának, hogy mennyivel tartozunk neki.
Constantio, az öszvérjárat vezetője útján megkaptuk az olajos lámpákat, a szalmazsáknak való anyagot, de figyelmükbe ajánlom a jövőre, hogy az indítás előtt egyezzenek meg a viteldíjban, mert a szállított árukért egy bajaccot fizettünk neki fontonként, ennyit nem szoktak fizetni, amikor az öszvérek üresen indulnak haza, vagy csak egészen csekély összeget, amiről önnek kellő felvilágosítást tud adni az említett Sig. Biaso.
Ami pedig ms. Giuliot illeti, írtam P. Pietronak, hogy tőle tanulják meg, hogyan lehet készíteni purpurint, fénymázt és míniumfestéket, amit ő nagyon ügyesen tud készíteni, hogy ezután majd mi magunk is tudjuk festeni a damasztselymeket, ha hozzá tud jutni gyógyszerolajhoz, csak szerezze be, de most smemi más ne nyugtalanítsa, semmire ne költsön egy fillért se, úgy intézkedtem, hogy fr. Gio, a szabónk, tanulja meg ezeket az említett színfestéseket, Costantinonak, az öszvérjárat vezetőjének útján írtam, hogy adjon át neki 10 scudit, amelyből itt át kell adnom kilencet Signora Racaninak az ingek számára vásárolt lenszövetért. - - Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. febr. 9.”
A levélben említett Racani család a későbbi levelekben ismételten fog szerepelni. A család nagy tisztelője volt Szent Kalazanciusnak.
A levélből kitűni, hogy a Narni-Róma közötti utat három nap tehette meg az utas gyalogosan, az első nap eljut Civita Castellanaba, ahol megpihenhet a szegényházban, a második nap állomása Campagnano, ahol a városplébánosnál szoktak megpihenni az átutazó piaristák, a harmadik nap pedig megérkeznek Rómába. – Levelek és Rómába induló fratellok. – Gratulál Sig. Bernardino Castellano-nak, akit az új pápa, XV. Gergely személyi orvosának nevezett ki. Ez a Sig. Castellani testvérével (együtt), Mons. Castellanival együtt alapítják meg a carcarei piarista házat, amint látni fogjuk a későbbi levelekben. – Örömmel köszönti Szent Kalazancius ms. Agostinot is, aki Őszentségének borbélya lett. – Rendelkezések a fehér és a fekete „somarello”-kat illetőleg. – Pénzügyek, anyagi ügyek.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Levelet küldtem P. Francesconak, Atyaságodnak és P. Pietronak Gio. delle Piaghe fratello útján, aki tegnap, szombaton reggel indult el Róma felé, vele együtt mentek a konyhás fratello, Giovanni, a luccai fr. Andrea. Megmagyaráztam nekik, hogy az első nap megérkezve Civita Castellanaba, pihenjenek a Szent Sebestyénről [46. lev.] nevezett szegényházban, a második napon a mi igen kedves campagnanoi városplébánosunknál, nem szeretném, ha a mi újra átutazó rendtársaink terhére lennének, de ő egyforma szeretettel fogad mindenkit, a harmadik nap pedig megérkeznek Rómába, adja Isten, hogy így történjék az út és jó egészségben megérkezzenek. [Az útszakaszokra vonatkozó észrevételeket lásd a 46. és 52. levélben is, ugyanezt a beosztást követi.] – Gratuláló levelet küldtem Sig. Bernardino Castellanonak, kifejeztem örömömet kineveztetése alkalmából a narnii Mons. Vicario úr útján, aki Rómába ment. – Ugyancsak üdvözlő levelet írok a mi kedves ms. Agostino mesterünknek is, mert hallottam, hogy Őszentsége házi borbélyának nevezte ki, adja ját majd neki a levelet és köszöntse szívélyesen nevemben.
A fekete »somarello«-t elirányíthatja Frascatiba, onnét pedig legalább is a farsangi napokra – fehéret Rómába, hogy majd ide irányíthassák számomra arra a napra, amelyet – Isten segítségével - - a szerdai levelemben majd jelezni fogok. – Costantino útján küldtem egy levelet, amelyben megírtam, adjanak át neki tíz scudit, a pénzt megkaptam, fia azonnal hozta, ő pedig újra elindult Rómába, Sig Caldariniről nem tudtam meg semmit sem, azt gondolom, hogy majd ő ott behajtja a pénzt, küldje minél előbb, ha még nem küldte volna a kért dolgokat Costantino útján, jól lehet, apró dolgokról van szó, mégis sokat jelentenek számunkra. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Narni, 1621. febr. 14.ú
Köszöntse Francesco della Madre di Dio fratellot, ha majd haza érkezem Isten segítségével, letárgyaljuk az ő ügyét, amiről írt nekem, de nem hiszem, hogy ott leszek arra az időre, amelyet ő gondol.”
Az utolsó levél Narniból, a Konstitúciók készen vannak, Szent Kalazancius készül haza Rómába, kéri, hogy a fehér „somarello”-t útra felkészítetten irányítsák ide. – De az aktuális és legsürgősebb dolgokra vonatkozólag megteszi még intézkedéseit, utasításait Narniból: az adósságokat fizessék; érdeklődjék meg, hogy milyen ember az új auditor Frascatiban; ki ajándékozta a két kis malacot, nagyon örül a Castellani testvérek szerencséjének, akik az új Pápától kitüntetést kaptak, akik olyan igen jóakarói a Szerzetnek; egy igen komoly lelki figyelmeztetésben is részesülnek a római piaristák: mi az oka annak, hogy kevés az alamizsna?... Üdvözletek. – Nagyon megszívlelendő utasítást tartalmaz az utóirat: a moriconei fr. Angelo mihez tartsa magát, ha jó szerzetes akar lenni?! (Cf. 68. lev.)
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglionak, a római piaristák gondnokának. – Nagyon örülök annak, ha elégséget tesznek Sig. Ottavio Bucciolinak. – [Nehéz eldönteni, hogy ugyanazon Ottavio Buccioliról van-e szó, akit a 39. levél P. Bucciolinak mond, a 60. levélben pedig szívélyesen köszönti Sig. Ottavio Bucciolit? A jegyzetekben a levélmagyarázó nem tér ki az ilyen problémákra, nem egyszer a világos dolgokat magyarázza bőségesen, máskor meg a homályos részletek mellett elmegy minden szó nélkül. Nem egyszer volt volt tapasztalható ez az észrevétel a fordítások folyamán.] – Fizessék meg neki, amivel tartoznak, de nem hiszem, hogy sokkal több a tartozás 66 scudinál, legfeljebb valami csekélységgel lehet csak több. – A frascatii házat illetőleg tudakolja meg, hogy nem változott-e meg az ügyhallgató személye, mert számunkra nagyon jelentős volna, ha valaki olyan lenne az új Auditor, aki jóindulattal van irántunk, aki felkarolná a mi ügyeinket, ha Sig. Laerzio továbbra nem maradt volna állásában. – Arról nem írt, hogy ki ajándékozott meg bennünket két kis malaccal. – Nagy örömmel értesültem a Castellani urak – [Sig. Bernardino castellani és Mons. Gio. Andrea Castellani] – szerencséjének, akik olyan szeretetreméltóan kedvesek hozzánk.
Istennek legyen hála, befejeztem a Konstituciókat és ha itt lesz a fehér »samorello« a teljes felszereléssel (jó nyereggel és az átalvető kettős zsákkal) a nagyböjt első vagy második napjára, akkor én – Isten segítségével – két vagy három napon belül útnak indulok, ha az idő is megfelelő lesz. – Ha Őszentsége unokaöccse kardinális lesz, akkor megváltoztathatják a címerpajzsokat, de – ha Isten is úgy akarja – hamarosan ott leszek és mindent el fogunk rendezni. – Ami pedig az adósságok törlesztését illeti, rajta leszünk, hogy mindenben elégséget szolgáltassunk, amennyire csak lehetséges úgy, hogy a [Lancellotti-féle] hagyatékhoz ne kelljen hozzányúlni. – És ha kevés az alamizsna, az jele annak, hogy nem jól viselik magukat, javuljanak meg, végezzenek engesztelő imádságot a kitett Oltáriszentség előtt, akkor majd meglátják, hogy az Úr irgalmas lesz a házhoz. – Szívélyesen köszöntöm P. Gasparot, Sig. Cosimot és az összes többieket. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Narni, 1621. febr. 17.
Írja meg az én nevemben fr. Angelonak Moriconeba, hogy jó példájával járjon elő az engedelmességben és hogy az elöljáró engedélye nélkül semmiképen se beszéljen a világiakkal, nagy vigasztalásomra lesz, ha hallgat tanácsomra.”
A mindenre kiterjedő figyelmesség és rendelkezés a friss, üde benyomást kelti az olvasóban, nyoma sincs annak, hogy a fáradtságnak, vagy az elkorosodásnak a jeleit lehetni kiolvasni a levélből... és a leveleknek százai, ezrei követik még ezt a levelet... mindvégig friss, változatos tartalommal, érdeklődéssel az egyre jobban terjeszkedő Szerzet minden ügyesbajos dolga iránt.
Szent Kalazancius Rómába érkezése után néhány napra a noviciátusba ment. Onnét küldte ezt a kis írást P. Garziának a San Pantaleoba, amelyben megkéri, hogy a növendékek szüleitől valami kis segítséget, támogatást kérjen a betegjeink számára.
„Nagyontisztelendő P. Castiglio! – Mondja meg a számolási iskola növendékeinek, vagy akármelyik más iskolásoknak, ahogy jobban látja, hogy ki tudna hazulról néhány tojást hozni a mi betegjeink részére, hozzák el ebéd után és mondja meg fr. Paolonak, hogy küldjön néhány rongydarabot, fr. Angelo ápolásánál szükség volna arra. – Ma délelőtt küldtem egy kis tüzelőt és egy falskó [harmadfél liter] olajat. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Kelt a Noviciátusban, 1621. márc. 6.”
Tartalmas, értékes levél. A P. Cananeahoz írt levelekben mindig van valami maradandó, értékes lelki tanítás. Ebben a levélben Szent Kalazancius újra figyelmezteti kedves lelki fiát, aki még levél útján sem akarta fenntartani a kapcsolatot a szülői házzal, hogy ebben a kérdésben, elgondolásban milyen magatartást tanúsítson. [Cf. 26. lev.] – Hogyan, milyen eredménnyel dolgoznak az iskolában, mennyire vannak az építkezésekkel? – Milyen legyen a háznak a szelleme? Nagyszerű sorok, de sokat tanulhatnánk ezekből! „Cor unum et anima una”. Ez a lelkület járta át Szerzetünk kezdetén a nagyok, a hősök, a tökéletesség útjára teljes odaadással rálépő szerzeteseink lelkét, életét, hivatás szolgálatát. Nekünk ezekből a levelekből kell kiolvasnunk, hogy Szent Kalazancius milyennek álmodta meg a hivatáskeresés nehéz és küzdelmes éveiben a Szerzetet és milyennek akarta, milyenek legyenek az ő szerzetes fiai. – A levél utolsó fejezetében, bekezdésében közli kardinális protektorunknak, Giustiniani bíborosnak a halálát, aki 1621. márc. 27-én halt meg. Minden piaristának kegyeletes lélekkel kell emlékeznie Giustiniani kardinálisra, aki kezdettől fogva ott állott a Szerzet bölcsője mellett, amikor az önálló útra lépett V. Pál pápa idejében. Aki csak foglalkozik, tanulmányozza Szerzetünk első évtizedének történetét, mindazok csodálkozva láthatják, állapíthatják meg, hogy mi mindent tett Giustiniani kardinális Szerzetünk és a Szent Rendalapító érdekében.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. gio. Pietro atyának – Moricone- ba. – Levelemmel mellékelten küldöm testvérének a levelét, aki panaszkodik, hogy ismételten írt levelére sem válaszol, szerintem igaza van testvérének, mert ha a szerzetesnek elsősorban lelki embernek kell lennie, mindazonáltal válaszolhat és nagy előrehaladásra tehet szert azzal a biztatással, buzdítással, hogy éljenek lelki életet, amiért is minél előbb válaszoljon testvérének úgy fogalmazva azt a levelet, hogy testvérének épülésére legyen és vigasztalódást merítsen belőle. – Szeretném tudni, hogy mennek az iskolai dolgok és milyen reménységgel vannak az építkezést illetőleg, lesz-e víz, mert enélkül szó sem lehet arról, hogy megépítsük a házunkat.
Szeretnék arról is hallani, mennyire vannak meg a szeretet egységében a mi ottani öt rendtársunk? És hogy még nagyobb legyen az egység, szeretném, ha ott is úgy járnának el, ha úgy cselekednének, mint ahogyan cselekedtek a felszentelt rendtársak ott Narniban, egyik héten az egyik szabta ki a mortifikációkat és rendezett minden más dolgot és mindebből semmit sem tudtak meg a világiak, ami mindez együttvéve kiváló jele a szeretetnek és az alázatosságnak.
A mi bíboros Protektorunk a jobb hazába költözött, végrendeletében kétezer scudit hagyományozott nekünk, biztosítékot adott rá, évi járadék formájában vesszük fel, amit az örökös fizet nekünk, minden más kötelezettségtől mentesen végezzük el érte az imádságokat. – Fr. Angelo lábadozik, de még eléggé gyenge a lábaiban, mihelyt erőre kap, oda fogom küldeni és fr. Lorenzo jön a helyébe. – Ansano lassan halad előre a tanulmányokban az idő múlásával, majd átnézheti dolgozatait. – Gio. Domenico a többiekkel együtt, akikre szívesen emlékszem, imádkozzanak értem. – Kelt a Noviciátusban, 1621. márc. 30.”
A címzett Szerzetünk legrégibb tagjai közül való, mint áldozópap öltözött be 1618. aug. 15-én. Élte folyamán különféle megbízatásokban szolgált. 1641-ben Cersarini kardinális protektorunknak az intézkedésére a San Pantaleoból elkerült. Hogy ebben az elmozdításban mi szerepe volt a későbbi X. Ince pápa sógorasszonyának, Donna Olimpiának, nem lehet azt biztosan tudni. A Szerzet eltörlése éveiben (1648-1656) Folignoba vonult vissza, ahol egy alapítást szeretett volna létrehozni, de nem járt sikerrel. A piaristákkal mindvégig fenntartotta a kapcsolatot, 1672. jún. 26-án halt meg mint az ottani zárdák egyikének gyóntatója. – A kalazanciusi levelek címzettjeiről írt adatok 84. lapján olvasható részletesebb életrajzi adat P. Taccioniról kiegészítve a hozzá írt, vagy a más levelekből vett adatokkal.
A sorrakerülő levél, tartalmilag, igen komoly és tanulságos levél. Az első bekezdés soraiban megcsodálhatjuk Szent Kalazanciusban azt a higgadt, nyugodt magatartást, amellyel fogadni tudta minden eseményben, történésben az isteni akaratnak a megnyilatkozását és azzal teljesen azonosítani akarta magát, ugyanezt ajánlotta rendtársainak is. – A második bekezdés első felében szigorúan elítéli a frascatii rendtársak felelőtlen fecsegését P. Taccioninak áthelyezésével kapcsolatban – ami be is következett ugyan – de rendre utasítja őket és ugyanakkor kifejti néhány sorban, kit tart ő alkalmasnak arra, hogy jó elöljáró legyen. – Zenés ünnepség Frascatiban.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Pietro Andrea frascatii piarista atyának. – Látom, hogy mi mindenről írt a legutolsó és a két előbbi levelében. Válaszolva arra, amit a legutóbbiban írt, csak azt írhatom, hogy megvalósuljon az, amiről abban ír, elkerülhetetlenül szükséges, hogy ezt, és minden más dolgot úgy fogadjunk az Isten kezéből, mint ami öröktől fogva – »ab aeterno« – el volt rendelve a mi javunkra és amint jönnek, úgy kell azokat nekünk megoldanunk.
Azoknak pedig, akik azt mondogatják, hogy Atyaságod áthelyezést fog kapni, azt üzenem, lehet, hogy meg is fog történni, de azért csak maradjon nyugodtan, mert ez nem azért következik be, mert ők suttogják, mondogatják, hanem csak azért, mert én nem tartom alkalmasnak a parancsolásra, a kormányzásra azt, aki maga nem tud pontosan engedelmeskedni és épen ez az egyik megkülönböztető jele annak, hogy valakiből jó elöljáró lesz, hogy az illető maga is engedelmes alattvaló tudott lenni. Ezért csak azt tudom kívánni önnek, hogy egyforma jókedvvel fogadja mind a kedvező dolgokat, mind a kevésbé kellemeseket, ha el tudja fogadni ezt a jó tanácsot, nagy előrehaladásra tehet szert és nagy vigasztalást talál benne. – Ms. Quintio felajánlotta, hogy Kisboldogasszony utáni vasárnapon szívesen elmenne fiával együtt Frascatiba, aki kitűnően kezeli a kürtöt és a hegedűt, velük menne két-három fiú is, amennyiben óhajtják, de mindenesetre az a kívánsága, hogy legalább valami harmonium kíséret legyen, hogy nagyobb tökéletességgel mutathassák be művészetüket. Lehetséges, hogy a jelzett időre magam is oda tudok érkezni Isten segítségével, aki áldjon meg bennünket mindenkor. – Üdvözletemet küldöm az Úrban Santi-nak. – Róma, 1621. aug. 9.”
A címzett a modenai hercegség területén született. A legrégibb piaristák egyike, aki 1619. jan. 6-án öltözött be. Éveken át elöljáró volt Norciában, majd Cesenába kerül, ahol fr. (Angelo) Arcangelo Sorbinoval együtt kezeli azt a birtokot, amelyet Tonti kardinális hagyományozott a Colegio Nazareni fenntartására. – 1631- ben Dietrichstein kardinális megalapítja a nikolsburgi házat, az odainduló kilenc rendtag egyike P. Tencani volt. 1634-ben a morva rendtartomány első provinciális lett, hivatali tisztségének megszűnte után visszakerül Rómába, majd asszisztens lett az egyetemes rendi tanácsban, de az újabb tisztséget nem sokáig viselte, mert P. Tencani – szentség hírében – meghalt 1640. ápr. 22-én. – P. Tencanit szigorú felfogású embernek ismerték, aki nem igen barátkozott senkivel sem. A Szent Rendalapítótól 40 levelet kapott, aki mindig nagyra értékelte P. Tencanit és sokat várt tőle. – A kalazanciusi levelekből vett adatok alapján részletesebben is összefoglaltuk P. Tencani működését 11 lapon. Érdemes megismerni a mi nagyjainkat, akik Szent Kalazancius Atyánknak voltak első munkatársai és arra voltak hivatva, hogy az ő iskolájában legyenek naggyá... Életrajzi adatok a kalazanciusi levelek címzettjeiről a levelekből vett adatok alapján, P. Tencani a 86. laptól kezdve...
A levélből arra lehet következtetni, hogy P. Tencani volt a norciai háznak első elöljárója. Láttuk már az előzőkben, hogy 1620-tól kezdve rendszeresen ott tartózkodott Norciában egy atya egy-két fratelloval, de a háznak jogi erigálása csak ebben az időben történt meg. – A norciai ház mindig igen nagy szegénységben élt, mindössze néhány rendtagból állott a szerzetesi közösség, csak elemi iskoláik voltak, fennállott egészena napóleoni időkig. A levélben mi nindenről van szó? Az első sorokban arról értesülünk, hogy Szent Kalazancius megrója Lukács fratellot a kényelmes utazás miatt. – A következő részek iskolai problémával foglalkoznak: a hétéven aluliak iskoláztatása, az idősebbek beosztása osztályonként, ha netán munkaerőben hiány volna, jelentsék a Sig. Vicarionak. – Miről beszéljenek a rekreációkban? – Figyelmeztetés a szerzetesi viselkedésre.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Pellegrino atyának, a norciai, az Isten Anyjáról nevezett szegény szerzetesek elöljárójának. – A narnibeliektől értesültem arról, hogy egy alkalommal hogyan utaztak vissza Norciába, hogy Lukács fratello részére lovat béreltek, noha egészségi állapota miatt egyáltalában nem volt arra szükség, hogy ilyen kényelmes utazási módot válasszanak. Nem jó hozzászoktatni a fiatalokat az ilyen utazási megoldásra, nem illik hozzánk, akik a teljes szegényeket fogadtuk. – Ami pedig a S. Croce-iskolába járó hétéven aluli gyermekeket illeti, alkalmazkodjanak ahhoz, amit a Sig. Vicario ír elő, lehetőleg úgy oldják meg a kérdést, hogy ezeket a S. Croce-iskola egy osztálytermébe gyűjtsék össze, egyebekben pedig aszerint járjanak el majd, amint jelentkeznek az iskolás gyermekek. Ha pedig az olvasási iskola vezetésére nem volna munkaerő, kérjék meg a Sig. Vicariot [a helynök urat], hogy gondoskodjék egy klerikusnak munkába állításáról, vagy egy olyan valakiről, aki alkalmas volna ennek a munkának az elvégzésére, aki ott lakhatik a házban. – Vigyázzon arra, hogy a megszokott közös dolgokból semmit el ne hagyjanak, főként arra legyen gondja, hogy a rekreációkban semmi olyanról ne legyen szó, ami nem szolgálná valamiképpen az egyénnek, vagy az iskolának a javára, előnyére. – Arra kérem mindnyájukat, hogy jártukban-keltükben mindig szerények legyenek a városban és alázatosak a viselkedésükben. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. aug. 11.”
Ebben – a két nap múlva kelt levélben – Szent Kalazancius még világosabban kifejti, miért nem tartja okos dolognak, hogy a kisebb gyermekek ott legyenek egy osztályban a nagyobbakkal. A Sig. Vicario jótanácsait mindenben hallgassák meg.
„Megírtam a legutóbbi postával küldött levelemben, hogy az egészen kicsinyeknek az iskolába járását illetőleg alkalmazkodjék a Sig. Vicario utasításához, akinek megírom, gondolkozzék el csak azon, hogy sok édesanya, csakhogy megszabaduljon attól a sok nyűglődéstől, amit a kicsinyek okoznak neki, valamelyik nagyobb testvérével ezeket is elküldi az iskolába, mindennek az levél az eredménye, hogy a kicsi nem tanul semmit, mert egyszerűen képtelen arra, de ugyanakkor folyton akadályozzák a nagyobbakat is a tanulásban. Megírom én tehát, az én óhajom az, hogy ezek számára a S. Croceben csak olyan tanterem legyen, ahol majd jól megtanulnak számolni és ennek az osztálynak a végeztével a következőbe léphetnek. És mivel megtörténhetik, hogy más alkalommal is lesz valami problémájuk, akár abban, hogy az iskolában hogyan viselkedjenek a gyermekekkel szemben, akár a ház dolgaiban, minden hasonló esetben hallgassák meg Sig. Vicario jótanácsait, aki nem fog tévedni, mivelhogy okos és bölcs ember és nem csekély szeretettel van irányunkban és a közjó iránt. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. aug. 13.”
Ki ez a nagyrabecsült norciai Sig. Vicario? Mons. Giulio Greggi, akivel még a következőkben is találkozni fogunk, sőt a későbbi években látni fogjuk, hogy leveleket is kapott Szent Kalazanciustól.
„Jam incipiunt mysteria” – mondja Szent Ágoston egyik nagyböjti homíliájában (Feria VI. post Dom. III. in Quadragesima). Írhatjuk mi is ezen rövid, de tartalmilag igen értékes kis levél alapján: kezdődnek már a nehézségek a norciai alapítással kapcsolatban. A mieinkek fáradoznak az iskolában, de a városi Hatóság, amelynek kötelessége lett volna gondoskodni a mieinkek megélhetéséről, úgy látszott, hogy nem sokat törődött ezzel, így a ház mindig igen nagy szegénységben élt. Szent Kalazancius látja mindezt, sajnálja, hogy idáig jutottak a dolgok, de azért nem csügged el, nem keseredik el, sőt ebben a rövid kis levélben lelkére köti P. Tencaninak, (hogy) most mutassák meg, hogy mit érnek? Van-e bennük elég lelkierő a megpróbáltatások elviselésére, van-e az elöljáróban nem közönséges rátermettség, hogy a nehézségek között is helyt tud-e állni? Egy Szentnek mélységesen nagy szívéből fakadó sorok ennek a kis levélnek minden sora, okos és bölcs eligazítást ad minden nehézséggel szemben, mert nemcsak a norciaiak lehetnek nehéz helyzetben amiatt, hogy az illetékesek nem iparkodtak eleget tenni vállalt kötelezettségeiknek, hanem lehetnek nehéz helyzetben más rendházak is egészen másféle okok miatt.
„Én úgy látom, hogy most van az az idő, amikor meg kell tudnunk mutatni, hogy nagy türelmességgel ki tudjuk várni a dolgokat, most egyedül az a magatartás a helyénvaló, hogy a lehető legjobban eleget tegyünk a város lakosságának minden kívánalmának az iskolát illetőleg a tanításban és hogy ezt minél jobban megtehesse, minden sértődöttség nélkül, cselekedjék mindig és mindenben a Sig. Vicario jótanácsa szerint és ha a magunk részéről megteszünk mindent, ami csak megtehető és a Nép még sem törődik, gondoskodik ellátásunkról, értesítsenek engem, ha valamiben hiányt szenvednek, majd intézkedni fogok én, csak a kötelességeiket végezzék minél jobban, hogy semmi szemrehányás ne érjen bennünket. – Ha az egyes szobák még nem egészen száradtak ki, ne lakjanak azokban, nehogy megbetegedjenek, hanem inkább úgy intézkedjék Atyaságod, hogy hárman-négyen aludjanak valamelyik nagyobb teremben, semhogy valami betegség érje őket a friss vakolású kisebb szobákban, amelyek még nem egészen szárazak. - - Minden egyéb dologban is legyenek nagy türelmességgel, mint ahogyan ez illik az új házak lelkes alapítóihoz. Ön pedig meg ne fogyatkozzék abban, hogy mindenkor szorgos utánajárással igyekezzék beszerezni a mindennapi megélhetéshez szükséges dolgokat. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. aug. 19.”
Érdemes, értékes kis levél, nagyon sokat tanulhatunk belőle!
A néhány soros levélnek minden sora megszívlelendő tanítást, eligazítást ad: buzdítás a jó példaadásra; a „Keresztény Tanítás” gondos elvégzésére, a pénztárnapló pontos vezetésére, a jótevőkért való buzgó imára.
„Mindnyájunknak gondjuk legyen arra, hogy jó példát adjanak a világiaknak. – A lehető legnagyobb szorgalmatossággal végezzék a Keresztény Tanítást, ami igen nagyjelentőségű. – Számoljanak be nekem arról, hogy mennyi alamizsnában részesültek, amit szorgalmasan jegyezzenek be mindennap a pénztárnaplóba, hogy mennyit kaptak és kitől, hogy különleges imákban emlékezhessenek meg a jótevőkről az Úr oltára előtt. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. aug. 21.”
Minden bizodalmunk az Úrban legyen, aki majd megfizet mindenkinek érdeme szerint. – Az ünnepséget az udvarban rendezzék meg, hogy az egész nép élvezhesse a teljes műsort. Hogy az minél sikeresebb legyen, Szent Kalazancius készségesen felajánlja segítségét.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Pier Andrea piarista atyának, Frascatiba. – Levelét olvasva csak azt válaszolhatom, hogy cselekedeteinket egyedül az Isten iránti szeretetből végezzük, Őbelé helyezzük minden reménységünket, aki – bízom benne – meg fog védelmezni bennünket minden rágalomtól, a maga helyén és idejében majd megfizet kinek-kinek érdeme szerint, önök pedig különösképpen imádkozzanak mindazokért, akik rosszakaróink. – Ami pedig az ünnepség megrendezését illeti, én azon a véleményen vagyok, hogy azt meg lehetne rendezni az udvaron, nehogy két helyen két különböző műsorral szerepeljenek, hanem az udvaron azt mutassák be, amelyiket a legnagyobb iskolateremben akartak bemutatni a kardinális úr és néhány előkelőbb vendég számára, hogy mindeni, az egész nép élvezhesse az ünnepi műsort. Mindezeket így mondja meg Gio. Francesco fratellonak, hogy önmagát meggyőzve tudjon engedelmeskedve mások elgondolása szerint cselekedni és ne csak a maga esze szerint, mert ebben az utóbbi esetben semmi érdeme sem lesz, de annál inkább az elsőben. – Ha az udvari ünnepségek megrendezésében olyas valamire volna szükségük, ami nálunk megvan, jelezzék, azonnal küldjük. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma. aug. 21.”
Úgy látszik, hogy Frascatiban elég számosan voltak a mi rosszakaróink, akik nem szűntek meg ellenünk harcolni – még a rágalom fegyvereivel sem. És a Szentek hogy felelnek minderre? „...önök pedig különösképpen imádkozzanak mindazokért, akik rágalmaznak minket!” – Tanulságos lecke, amiben fr. Gio. Francesco részesül. – Szent Kalazancius, mint az egyszerű nép jóakarója, nem akarta kizárni őket abból, hogy ők is élvezhessék a teljes ünnepi műsort. Sokszor megkísértett, vagy megkísért bennünket a hiúság, hogy csak a nagyok szemében legyünk kedvesek, figyelmesek, íme, a piarista rend hajnalán autentikus leckét kapunk, hogy milyen legyen magatartásunk, eljárásunk.
Nagyon értékes kis levél, olvassuk el ismételten, hogy fogalmunk legyen Szent Kalazancius Atyánk lelkületének gazdagságáról, aki az elöljáróban atyát lát, aki a rábízottakat megvédi, felfogja a nekik szánt csapásokat, de ugyanakkor szeretettel kell gondoskodniok róluk – az alattvalókról – hogy semmiben hiányt ne szenvedjenek. Alázatosan a fratellok, a testvérek imáiba ajánlja magát, hogy tudja vállalni Krisztusért a nagylelkű szenvedést. – ezek után csodálkozunk-e azon, hogy a napi elmélkedéseinkben mindig ott szerepel a Krisztus szenvedéséről adott elmélkedési anyag?...
„Úgy illik, az látszik helyénvalónak, hogy kezdetben szenvedjük el egynémely dologban a kellemetlenségeket, az már együtt jár az elöljárói állással, hogy neki kell felfognia, vállalnia a bántalmakat, a támadásokat, hogy ezzel kivédje a rábízottakat. De ugyanakkor gondja legyen arra, hogy a házbeliek hiányt ne szenvedjenek az ellátásban, még kevésbé szenvedjenek a nedvesség vagy a hideg miatt a hálótermekben. – Ajánljon engem nagy szívvel az összes fratellok, testvérek buzgó imáiba és kérjék az Urat, hogy adja meg a nagylelkű szenvedés kegyelmét, hogy tudjunk valamit – hacsak csekélységben is – szenvedni Krisztusért viszonzásul mindazért, amit Ő szenvedett irántunk való szeretetből. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. aug. 25.”
Mintha csak nagyböjtben írta volna Szent Kalazancius ezt a levelet, annyira alkalmas gondolatokat ad benne egy nagyböjti elmélkedésre (nagyböjtben vagyunk, amikor ezeket a leveleket gépelem), mintha Szent Kalazancius Atyánk számára az egyházi év minden szakasza egyformán kedves és alkalmas volt, lett volna a „beata Passio” fönséges gondolata. Merítsünk belőle...
Szerzetünknek ünnepélyes fogadalmas renddé való emelésének első hírét ujjongó lélekkel írja meg Szent Atyánk a norcia házfőnöknek. - - 22 év múlva, 1643. okt. 1-én, Pietrasanta javaslatára, azt tárgyalták az ötös bíborosi Bizottság I. ülésén: „...ut revideantur Brevia tam erectionis in Religionem cum Votis solemnibus, quam confirmationis Constitutionum, an fuerint subreptitia vel obreptitia, ex defectu intentionis Summorum Pontificum, et ad hunc effectum etiam revideantur Decreta Sacrae Congregationis Regularium, an per eandem Congregationem fuerint Constitutiones revisae ex Comissione Sanctissimi, et qua forma...” – De most csak térjünk vissza ehhez az örvendetes dátumhoz – annak idején, a VIII. kötet leveleinek az ismertetésénél, majd bőven sorrakerülnek ezek, a Rend történetében annyira fájdalmas mozzanatok – most örüljünk Szent Kalazancius Atyánkkal, akinek művét, Szerzetét, a legünnepélyesebben elismerte az egyház, amikor ünnepélyes fogadalmas Szerzetnek nyilvánította a piarista rendet. Nem csoda, hogy Szent Kalazancius lelkéből is az ünnepélyes hálaadásnak, a „Te Deum”-nak a hangjai csendülnek fel, de ugyanakkor a mélységes alázat azt mondatja vele, hogy a hivatás feladatainak hűséges teljesítésével nekünk nagyon sok jót kell művelnünk mind a magunk, mind a felebarátaink javára, előmenetelére, de tudjuk a hivatással együtt járó szenvedéseket, áldozatokat is vállalni Isten iránti szeretetből. Mindezen határozatokról a szentszéki dekretum 1621. aug. 31-én jelent meg, a megerősítő pápai Bréve pedig 1621. nov. 18. Ezzel a dátummal került bele a hivatalos pápai Évkönyvbe, az „Annuario Pontificio”-ba is a szerzetesrendek sorában a piarista rend.
„Amint megkapják jelen levelemet, jöjjenek össze mindnyájan, vonuljanak le a templomba és nagy hálálkodással, hálás szívvel mondják el a »Te Deum«-ot az Úr színe előtt, aki az Ő nagy irgalmassága folytán – és nem a mi érdemeink alapján – úgy intézte a dolgot, hogy a Szerzetesek Szent Kongregációja összes Kardinálisainak a szavazata alapján a mi Szerzetünk szilárd és maradandó létalapot kapott azáltal, hogy ünnepélyes fogadalmas Szerzetnek nyilvánították és megerősítették a rendi Szabályainkat, a Konstitúciókat és mindez a Kardinális Úrnak egyhangú szavazatával, hozzájárulásával történt meg. A szerzetté emelés nagy kegye őszinte és igaz alázatosságra késztessen bennünket, hogy ezen, igen hatékony eszköz által nagy előrehaladásra tegyünk szert mind a magunk, mind a mások, felebarátaink javára a lelkiekben és ennek folytán el tudják viselni Isten iránti szeretetből azokat a kellemetlenségeket, amelyek így kezdetben szoktak jelentkezni. Minden dologban kérje ki a Sig Vicario tanácsot, aki mindig készségesen segítségükre lesz. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. aug. 25.”
Szent Kalazancius a szerzetté emelés tényét Tonti kardinálistól tudhatta meg „nem hivatalosan” a jóbaráti kapcsolatok alapján, aki ennek a kérelemnek előterjesztője, előadója volt a Kongregációban.
Szent Kalazancius nem kedveli a teatralis színezetű zenés miséket, meg is mondja levelében, hogy miért nem?
„Szent Tekla napján mondhat énekes misét a Szent Tekláról nevezett P. Gio. Battista [Costantini] atya, de a mise ne zenekísérettel legyen, mivelhogy a zenészek olyan természetű emberek, akik egykettőre lazaságra késztetik azokat, akik velük érintkeznek, nem pedig összeszedettségre, ájtatosságra. Kisboldogasszony ünnepére illőnek találtam, hogy megengedjem az ünnepélyességet és küldjek két-három embert a noviciátusba, hogy eleget tegyek a zenészek kívánságának, de bizony azt kellett tapasztalnom, hogy az illetők hajlamosak lettek a lazább viselkedésre. Minderről is tárgyaljunk majd a Sig. Vicarioval. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. szept. 8.”
Szent Kalazancius meginti P. Ottaviot és fr. Francescot viselkedésük miatt. – Noviciusok érkeznek Frascatiba P. francesco vezetésével, akik konyha felszerelési dolgokat is visznek magukkal. – Maga Szent Kalazancius is készül Frascatiba arra az időre, ha majd a Pápa is ott lesz. – Az énekes misék.
„Nagyon csodálkoztam azon, hogy P. Ottavio és fr. Francesco nem nyugodtak meg azonnal Atyaságod intézkedésére, jól lehet, tudták, hogy ez az én akaratom, különösképpen meglepődtem P. Ottavio magatartásán, aki már mind koránál, mind állásánál fogva nagyobb bölcsességet és türelmességet tanúsíthatott volna alkalmazkodva mások akaratához, amiből szükségképen következik az, ha egyszer elöljáró, tudja egy kissé elviselni a beosztottak tökéletlenségeit is. – Holnap reggel odaérkezik P. Francesco hét-nyolc noviciussal, ha bizonyos dolgokban intézkedni fog, úgy engedelmeskedjenek neki, mintha magam érkeznék oda. – Ha engedi az Úr, magam is készülök Frascatiba, ha alkalmasabb idő lesz, főként arra az időre gondolok, amikor majd a Pápa is ott lesz. – Úgy intézkedtem, hogy a Noviciátusból vigyenek kis tányérokat, csészéket és mély tányérokat oda és mindazt, amire ott csak szükségük van. – Nem tudom, hogy tunicellát tudunk-e majd küldeni, hacsak nem jönnek, az énekes misét egyedül végezze a miséző, mint ahogyan szokás a jezsuita atyáknál. - - Megkaptam a Szent Apostolokról nevezett konvent Prokurátorának a levelét, az Assziszibe szánt levelemet itt küldöm a jelen levelemmel együtt. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. szept. 10.”
Ezek után P. Pier Andrea Taccioni atyával éveken át nem találkozunk, neve egy 1624. jún. 28-án írt levélben bukkan fel újra, P. Ottonellihez írt levélben, amelyből megtudjuk sorsának további alakulását.
A jó példaadásról soha meg ne feledkezzünk, mert – főként – a világ nagyon megfigyeli még a legkisebb cselekedeteinket is. Ha ezt az elvet komolyan vennők, sok kellemetlenségtől meg tudnánk óvni magunkat. – Az iskolás gyermekekkel való bánásmód. Ezzel kapcsolatban valami utalás történik a jezsuiták eljárási módjára, de nem egészen érthető, hogy miről van szó.
„Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy jó példát mutasson mindenkinek, jó példával járjon elő, különösképpen pedig a világiak lássák ezt, amikor megfordulnak a házban, ne feledkezzünk meg arról, hogy mindent megfigyelnek, minden aprólékosságot megjegyeznek, ezért hát, mint elöljáró, minden igyekezettel azon legyen, hogy senkinek semmi panasza ne legyen, akik ott megfordulnak. – Nem hiszem, hogy valakinek is panasza legyen amiatt, ha a gyermekeket ott tartják az iskolában és úgy járnak el mint a jezsuita atyák. – Mindenben kérjék ki a Sig. Vicario tanácsát, mert az ő tekintélyének súlya van még a lakosság előtt is. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. szept. 21.”
Amikor megírták P. Jansen Arnoldnak, a verbiták szentéletű alapítójának az életrajzát, a könyvnek ezt a címet adták: „Isten vésője alatt.” – Valahogyan ezt a gondolatot olvassuk ki ebből a levélből is. – Nagyon szép ennek a kis levélnek a második felében olvasható gondolat: „...semmi másért nem jöttünk Norciába, hanem csak egyedül azért, hogy fiaiknak lelki javát szolgáljuk...” És kéri fiait a szentpáli szóval: vincere in bono malum, valósítsák meg a mindennapi életben.
„Hogy egy edény jónak találtassék, bármiféle embernek a kezébe is kerül, ahhoz elsősorban az kell, hogy a nyersanyagot jól megmunkálják, épen így van az Isten szolgálatában is, úgy illik, úgy van helyénvalón, ha türelmesen elviselünk mindent és minden szeretettel, szelídséggel fizessünk jóval a rosszért, mert csak így leszünk felebarátaink, embertársaink épülésére. – Azonfelül mindnyájan azon legyenek, hogy jópéldát mutassanak a világiaknak és tegyenek bizonyságot arról, hogy valóban Isten Anyjának a szegényei, akik semmi másért nem jöttek Norciába, hanem csak egyedül azért, hogy fiaiknak lelki javát szolgálják. Ha így viselkednek, akkor majd elnémítanak minden rágalmat és gyarapodni fognak érdemekben. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. szept. 22.”
Ennek az értékes és tartalmilag annyira gazdag levélnek az olvasása közben eszembe jut IV. Hadrián pápának a mondása: „In incudine et malleo dilatavit semper me Dominus.” – Nagyon ide illő szavak! – El tudjuk-e mi fogadni mindig ezeket a keményveretű szavakat, mondásokat, amikor saját magunkról van szó? Pedig igazában, mi is csak olyan kalapálásra, vésésre, megmunkálásra szoruló nyers anyagok vagyunk, amelyből valami értékes dolognak kell kialakulnia, hogy érdemesnek találtassunk az Isten országa számára...
Mi legyen az otthon hagyott pénz rendeltetése? – Háztartási dolgok bevásárlása. – Az iskolás gyermekek előmenetelére nagy gondjuk legyen.
„Egy bizonyos összegű pénzt hagytam otthon, vagy adják oda, vagy kölcsönözzék oda M.ro Augelonak, a velletrii mesternek, ha még nem történ semmisem a pénzzel, két scudit tartson vissza, hogy kéznél legyen egy zálog kiváltására azon szolgálatok díjazása fejében, amit ő a mi fratelloink javára tesz, tartsák ott a házban és lássák el, ha szerényen is, amire szüksége van.
Azonkívül megbízó levéllel elmehetnek sóért is és vásárolhatnak egy fél mérő takarmánysót és egy negyed mérő fehéret és úgy helyezzék tartalékba, hogy tönkre ne menjen. – Ma, pénteken, már egész napon át várom a postát, hogy legkésőbb, szombaton este, én is postára adhassam a leveleket.
Mondja meg P. Francesconak, hogy az iskolai munka, a tanítás idején nagy körültekintéssel szorgalmazza a tanulók előmenetelét. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Frascati, 1621. szept. 24.”
A váratlanul hosszabb levélben sok mindenről tárgyal Szent Kalazancius: bor- és hordóvásárlás és hol tárolják ezeket? – Ki és mikor menjen questálni? Questálás miatt az iskolát ne hagyják el. – A ház vendégszeretetét élvezi Sig. Fiammelli, aki hosszú éveken át Kalazancius munkatársa volt, majd visszatért Firenzébe és ott iskolát nyitott. 1616-ban Bolognában is. Szent Kalazanciussal mindvégig fenntartotta a barátságot. – A szerzetté emelési hivatalos iratai. – Megkapta-e a hatósági engedélyt Sig. A. Fedele?
„Krisztusban nagyontisztelendő Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Nagyontisztelendő Castiglio atya! – Ami Francesco Selvaggio úr rokonának [komájának] a borát illeti, mondja meg neki, megbízzuk, hogy néhány hordóval szerezzen be számunkra, mert nem kétséges, hogy szükségünk van rá, azt az egyet nem szeretem, hogy három mérföldnyi távolságra van Rómától, ahogyan írja nekem és jelezzék, hogy milyen áron adják nekünk, ha valami jót talál, valaki azt vegye át, de a szüretelésnél legyen valaki jelen, mert amikor préselik a szőlőt, egyes helyen vizet szoktak belevegyíteni. Végeredményben beszélje meg az említett Francesco úrral és másokkal, hol kaphatnának kölcsönben néhány hordót és alkalmas helyet, ahol a tél folyamán tárolhatnák a borkészletet, mert áprilisig nehezen tartható kamrában.
Én csak örülni tudnék annak, ha P. Ambrosio questálni menne, de nem volna helyénvaló, ha a tanítást emiatt elhagyná, menjen a vakációs napokban. Addig is ott van fr. Gio. delle Piaghe fratello, három, négy vagy öt napra ott lesz fr. Gio. Antonio, közölje velem, hogy fr. Gio. Antonio mennyire van lábbajával?
Vendégünk lesz Sig. Fiammelli, ha az iskolás házban [San Pantaleo] akar tartózkodni, akkor nyissák meg számára azt a szobát, amelyik P. Gasparo szobájával szemben van, ha pedig a Noviciátusban szeretne megszállni, ami talán jobb is lenne, akkor lakjék ott, bárhol is fog lakni, étkezzék a saját szobájában.
Pavone helyettese ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy mutassam meg a Szerzetesek Kongregációjának a Dekretumát, amelynek értelmében ünnepélyes fogadalmasok leszünk, ő úgy mondta, hogy a Kongregáció Brévéje [a hivatalos okirat]. És amikor előmutattam a Brévét, ő azt mondta, hogy a Dekretumot kéri, erre azt kell válaszolni, hogy a Kongregáció azt továbbította Sauli kardinális aláírásával és lepecsételésével, aki a Kongregációnak a feje, Cobellutio kardinálisnak, hogy annak alapján elkészítsék a Brévét.
Ha majd megkapja a jelen levelemet, azonnal menjen el Pantanohoz és a frascatii Cremoni urak házával szemben levő hivatali helységben érdeklődjék, hogy van-e ott egy Sezzoból való jegyző vagy egy fiatal ember és azt kérdezze meg, hogy elküldték-e Roccaprioréból a hivatalos okmányt a sezzoi Antonio Fedele úr részére és hol van az, Atyaságod pedig azonnal menjen oda, vegye át azt az iratot, fizesse le a 25 giuliot érte, vagy amennyit kérnek és azonnal küldje el nekem Mathio útján, mert itt egy bizonyos Scarneccia nevű ember azt mondotta, hogy az a bizonyos sezzoi fiatal ember állítása szerint, aki abban az említett hivatalban működik, azt a hivatalos iratot elküldötték kedvező formában az említett Antonio Fedele úr részére, aki a mi Giuseppe nevű noviciusunknak az édesatyja. Most már nézzen utána és közölje velem, hogy mi az igazság, vagy nincs-e hazugság a dologban? – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Frascati, 1621. okt. 1.”
Kik menjenek questálni és hogyan viselkedjenek? – Sig. Fiammelli dolgai. – Köszönti P. Gasparot és kéri buzgó imáit. – A szegények segélyezése.
„Krisztusban nagyontisztelendő P. Castiglio atyának, a római piaristák gondnokának. – Nagyontisztelendő Castiglio atya! – Jól lehet, általában még nem kezdődtek meg a szüretelések sem Genzanoban, sem itt Frascatiban, mindazonáltal megkezdheti a questálást fr. Arcangelo [Sorbino], ha a noviciátusi P. Francesco jónak látja, magával viheti fr. Lorenzot vagy más valakit, aki bírja ezt a fáradságos dolgot, de legyenek szerények és mindenben jó példával járjanak elő, amiként ezt a nevezett Atya is elvárja.
Mondja meg Sig. Fiammellinek, hogy kérvényét visszaküldték a Datarionak és még azonfelül azt is, hogy a bőrerszényt, amelyet itt felejtett az érmekkel és a keresztecskével, P. Pier Andrea azonnal elküldte, hogy átadhassák neki, ha majd visszatér oda.
El ne felejtse megszerezni a hatósági engedélyt a biztostól, ha egyszer mód van azt megszerezni, de a szükséges pénz meglegyen a hatósági engedély kiadása előtt, de jól nézze meg, hogy érvényes legyen és legyen egyúttal önnél hat-nyolc giulio, amit említett.
Köszöntse nevemben P. Gasparot és mondja meg neki, hogy buzgó imái nagy kegyelmeket eszközölnek ki az Istentől, ezért hát soha meg ne szűnjön imádkozni a katolikusok győzelméért a törökökkel, a hitetlenekkel és az eretnekekkel szemben, közölje vele azt is, hogy a mai délelőtt folyamán érkezett jóhírek igen nagy vigasztalásomra voltak.
Ha az elhalt cipészmester családján segíteni akar azzal, hogy megfizeti a S. Onofrio-melletti házuknak a lakbérét, akkor azt tárgyalja meg a noviciátusi P. Francescoval, nevemben keresse fel és mondja meg neki, hogy jutasson nekik öt vagy hat scudit, nehogy azok a szegények [nélkülözni] kénytelenek legyenek nélkülözni.
Azt hiszem, hogy legkésőbb kedden ott leszek Isten segítségével, aki áldjon meg bennünket. Amen. – Frascati, 1621. okt. 3.”
A norciaiak azt gondolták, hogy velünk tettek nagy jótéteményt, amikor meghívtak bennünket, ellenkezőleg, számukra volt nagy jó, hogy sok más – előnyösebb alapításokat elmellőzve, – elfogadtuk az ő meghívásukat. Szent Kalazancius világosan látja a nehézségeket, nagyon jól tudja, hogy sokan nem jó szemmel nézik ott a mi munkánkat, de mindenre meg tudja adni a csattanós feleletet. – Tartalmilag a legérdekesebb és legtalálóbb levelek egyike.
„Írni fogok Sig Giulio Geggi vikáriusnak, Isten után neki köszönhetjük, mint az ügy legfőbb szorgalmazójának, hogy megtelepedhettünk Norciában, azon régi barátság alapján, amely köztem és Sig. Giulio között fennállott. Elküldöm neki azt a levelet, amelyet az aquinoi püspöktől, Filonardi kardinális testvérétől kaptam, megláthatja ebből a levélből, hogy mekkora szeretettel vár bennünket, felajánlja levelében, gondoskodik arról, hogy az Atyának rendelkezésére álljon szükség esetén út megtételére alkalmas ló. Más alkalommal azt mondotta nekem, hogy küldjek legalább két-három rendtársat, azután majd később, ha már elegendő számban leszünk, küldhetek tíz, tizenkettő, tizenöt embert is, minden kinek jó elhelyezést tud biztosítani, ahányan csak lesznek. - - És hogy Norciába küldtem embereket, annyi veszéllyel és egészségük veszélyeztetésével, amikor a nap az Oroszlán jegyében volt [júliusban], emiatt nem tudtam Montalto kardinális kérésének sem eleget tenni, aki Mons. Damasceno útján kért tőlem néhány Atyát az ő javadalmas apátsága, Farfa számára [a középkori híres bencés apátság]. – És most ők ott azt gondolják, hogy nagy kegyet gyakoroltak velünk azzal, hogy befogadtak bennünket, amit elmondhatnának más Szerzetek, akik tizedannyit sem dolgoznak, mint amennyit a mieinkek fáradoznak, de hogy meggyőzzük őket erről, hogy némileg kiábrándítsuk őket, más eljárást kell velük szemben foganatosítanunk. De hogy az ellenség fejét szétzúzhassuk, amely már előre örült annak, hogy milyen bőséges aratásra tesz szert abban a városban, gondoskodott arról, hogy elhintse a konkolyt, én arra gondoltam, hogy a nehézségek legyőzésére a legjobb eszköz a türelem. Amiért is azon legyenek, hogy az iskolai dolgok jól menjenek, mindenkivel szívélyesen tárgyaljanak és szerzetesi szerénységgel, hogy ellenfeleink semmibe jogosan bele ne köthessenek. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. okt. 9.”
Ritka szép levél, érdemes újra meg újra átolvasni, valóságos apológiája az alig neki zsendülő, fiatal Szerzetünknek. A középkori nagy Szentek (Nagy Szent Albert, Aquinoi Szent Tamás) szólhattak ilyen lelkülettel a szerzetesrendek jogosultságáról nagyarányú munkásságáról a párizsi Egyetem színe előtt. „...talem ac tantum meruimus habere Pastorem...”
P. Tencanit bántotta, hogy a norciaiak alig méltányolják a mieinkek munkáját, elkedvetlenedett. Vigasztalására, buzdítására írja Szent Kalazancius ezt a néhány soros levelet. Jókedv és türelmesség kell ide!
„Vigyázzon arra, hogy el ne veszítse jókedvét, mert ha jókedvűen és türelmesen végzi munkáját, akkor lesz igazán érdemszerző minden cselekedete a legnagyobb fokban, minden lehetséges igyekezettel azon legyenek, hogy jól menjenek a dolgok, akkor semmi rosszat nem mondhatnak ellenünk. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. okt. 12.”
Szent Kalazancius nem szűnik meg buzdítani a norciai szerzetes fiait, hogy a fennálló nehézségek ellenére is végezzék hűségesen az iskolai és egyéb kötelezettségeiket, mindenben megértő támogatóra találnak a Sig Vicarioban, a versenytársak meg majd csak elfogynak lassanként.
„Az a kívánságom, hogy Atyaságod a többiekkel együtt nagy szorgalmatossággal járjanak el mindazon ügyekben, amelyek valamiképpen is összefüggésben vannak az iskolai dolgokkal, hogy ezáltal tetszésére legyenek a lakosságnak, mindenben eleget tegyenek a Szabályok előírásának, hogy ezáltal kedvesek legyenek Isten előtt. Azon legyen, hogy szívélyesek legyenek mindnyájan minden világival szemben, hadd lássák, hogy szívélyesen végzik feladataikat, minden ügyben kérje ki Sig. Giulio tanácsát, aki annyi jóakaró szeretettel van irántunk, benne mindenkor hűséges védelmezőt fog találni minden versenytárssal szemben, de remélem, hogy egyre kevesebben lesznek és az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. okt. 23.”
Mindenről leltári jelentést kér – jegyzéket – a Szent Rendalapító. Az iskolák körül semmi hiba ne legyen. – A szokatlan téli hidegben gondoskodjanak megfelelő meleg ruhákról. – Hetenként számoljanak be mindenről.
„Az a kérésem, hogy készítsen egy leltárjegyzéket a ház teljes felszereléséről, a könyvtárról és a kölcsönzött könyvekről és jelentse azt, hogy ki az, aki felügyel a questálásra. – Mindenekfelett figyelmébe ajánlom, hogy az iskolák körül minden rendben legyen, szorgalmatosan felügyeljen mindenre, nehogy jogosan szemrehányást tehessenek nekünk valami hanyagság miatt, amely ott egészen rendkívüli lehet, a testvérek ne szenvedjenek és ha szükségesnek látja, készíttessen meleg gyapjú alsóruhákat, a lábak legyenek tiszták és szárazak, mert a nedvesség, az átázottság szokott okozni bajokat. – A klerikusok vagy a fratellok közül valaki írjon nekem hetenként mindarról, amit Atyaságod jónak lát, hogy megírjanak nekem az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. nov. 3.”
Gondoskodás a questáló fratellokról és az eredményekről. – A kölcsönös igazságosság. – A frascatii és a moriconei eredményes questálás és miért olyan eredménytelen Norciában? -
„Ha úgy találja, hogy a questáló fratellok cipői nem felelnek meg a követelményeknek, akkor gondoskodjék megfelelőbbekről, de el ne felejtsék, hogy szegények vagyunk. Ha valamelyik faluban, vagy kastélyban csak csekély alamizsnát juttatnak, akkor azokat ne zaklassák újabb adományokért. – Igazuk van a norciaiaknak, jogosan elvárhatják, hogy gondosan, pontosan szolgáljuk őket iskolai munkánk által, de a kölcsönösség elve azt diktálja, hogy ők is gondoskodjanak rólunk, lássanak el bennünket a szükséges dolgokkal. – A frascatiak questálásának az eredménye 12 mérő gabona, hat hordó bor és egy olyan hordóval, amelyet nagy esőben szüreteltek, azon kívül egész évre bőségesen elég hagymát, gesztenyét, hüvelyes veteményeket. A moriconeiaké pedig 11 mérő gabona, négy hordó bor, aszalt gyümölcsök bőségesen a házi szükségletre, még a római háznak is tudnak juttatni belőle, akkor hogyan lehetséges, hogy ott Norciában, amely sokkal nagyobb határ és gazdagabb vidék,
???
olyan kevésre vitték? Én azt gondolom, hogy nem végzik imáikat azzal a buzgósággal, amellyel kellene azt végezni. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1621. nov. 13.”
Szent Kalazancius megértőleg tudomásul veszi, hogy miért volt Norciában kevésbé eredményes a questálás. – De azt már nem szívesen hallja, hogy a questáló fratellók eltanulják a könnyelmű beszédeket. – A karácsonyi misézési kisegítéseket beszéljék meg a Sig. Vicarioval.
„Nem csodálkozom azon, hogy azon az ottani hegyes vidéken nagy drágaság van a szűkös termés miatt. – De azt már nem szívesen hallom, hogy a mi frattellóink olyan helyeken questálnak, ahol nem valami épületes beszédeket hallanak a szegény földmivesek ajkáról, remélem, hamarosan intézkednek, hogy fejezzék be a questálást, hacsak a havazás máris meg nem akadályozta. –
Mondja meg P. Gio. Battista (Costantini) atyának, hogy az ünnepi teendőket, elfoglaltságokat beszélje meg a Sig. Vicarioval, amit mond, azt nyugodtan megtehetik, aszerint járhatnak el, és ahova kirendeli önöket misézni, oda mennek és a többiek is, ha valahol hiány van misézőben, misézhetnek saját templomunkon kívül. – Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen. – Róma, 1621. dec. 1.”
Újra egy tartalmas és igen értékes levél. Úgy látszik, hogy az isteni Gondviselés azért adta nekünk a norciai házat minden gondjával és bajával együtt, hogy alkalmat adjon nekünk Szent Kalazancius Atyánk mélységes lelkületének a megismerésére. – Mi mindenről van szó ebben a levélben? Harangbeszerzésről megélhetésről, guestálásról. – Újabb, előnyösebb meghívásokról Cerretoba és Amatricébe. A norciaiaknak mi a kívánságuk? – Intézkedés a kézműves szerszámok sorsáról. – Nagyon szépek a befejező sorok, amelyekben Szent Kalazancius egy Szenthez illő gondolattal megokolja, hogy miért fogadtuk el a norciai alapítást, miért mentünk oda?
„Értesítsenek engem arról, hogy a Mons. Prefetto utján milyen eredményt értek el a harang beszerzését illetőleg, valamint arról, hogy a Sig. Vicario odahatott-e, hogy a tanácsülésen előterjesszék a mi segélykérésünket, hogy valamit juttassanak nekünk. Akár adnak valamit, akár nem, nekem az a nézetem hogy ne járjanak ki többé a falvakba, kastélyokba questálni, hanem meg kell próbálni, hátha a város a maga nevében, vagy valami más címen mégis, csak ha szűkösen is, hozzájárulna eltartásunkhoz, mindenről értesítsenek engem, én gondoskodni fogok arról, hogy ebben a szűkös esztendőben is megéljenek valahogyan. – Cerreto városa is felajánlotta az alapítást, mindent megajánlottak az alapítás érdekében, – amit bizony nem tapasztaltunk a norciai urak részéről, – és semmi mást nem kérnek, nem kívánnak tőlünk, csak azt, hogy jó nevelésben részesítsük gyermekeiket; ezzel szemben, a norciaiak mintha csalódottságot mutatnának, mivel nem prédikálunk, nem gyóntatunk, mint más szerzetesek. Valójában szeretnék mindenkinek eleget tenni, de majd idővel meglátjuk, hogy mit tehetünk. – Ami pedig Vincenzo mestert illeti, ismételten megírtam, hogy amikor majd ott befejezi a munkát, hagyja ott az összes szerszámokat, amelyeket Rómából vitt oda a norciai házba, ez mind a római házé volt, hogy amikor szükség lesz rá, hogy valami munkát végezzenek, mint saját eszközeikkel végezhessék. – Ne aggassza önöket, hogy az ottaniak közül senki sem törődik önökkel, mert semmi más érdek nem vezetett bennünket, amikor Norciába mentünk, csupán az Isten iránti szeretetből vállaltuk és remélem, hogy az isteni gondviselés nem hagy el bennünket, legyenek hálásak mindig Sig. Giulio vikárius úrnak, mert hallom, hogy sok szeretetszolgálatot tesz nekünk. – Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen. – Róma, 1621. dec. 10.”
Csak a csodálatosan nagy lelkierővel rendelkező, mindennel számolni tudó, nagy felkészültségű szent ember vállalkozhat arra, hogy létbe hív egy szerzetesrendet, aki 25 év múlva is – 1646-ban is – megtorpanás nélkül tudott megállni a vészek viharában, és rendületlenül tudott hinni Rendjének életrevalóságában, aki a kezdet nehézségeinek a láttára nem riadt vissza és nem adta vissza csalódottan az Úr kezébe a megbízólevelet az első nehézségek jelentkezésekor. Amit Nagy Szent Teréziáról mond az életrajzírója: „...egészséges rassz spanyol szellemét hősi harcra villanyozta az ellenség támadása...” – ugyanezt mondhatjuk Szent Kalazancius Atyánkról is. Az átlag lelkek százszor abban hagyták volna a küzdelmet, de nem Kalazancius, az Úr lelke volt vele, ezért lett naggyá, szentté annyi hősies küzdelem, szenvedés után, ami bőven kijutott neki mindjárt a szerzetalapítás kezdeti éveiben. Nem erről beszél minden levél?
A címzett P. Gio. Battista Costantini di S. Tecla, a kalazanciusi kor egyik legképzettebb és legbuzgóbb piaristája, aki igen nagy szolgálatokat tett a Szerzetnek. Azok közé lehet sorolni, akiknek a tudás és a szerzetesi fegyelmezettség nem közönséges volt. Jártas volt a grammatikában, a retorikában, mestere volt a szépírásnak. A XVI. század végén született Rómában, azon legelsők közül való, akik az 1617-ben alapított „Congregatio Paulina”-ba beléptek. 1621-ben Norciában működik, 1627-ben Genovában, innét mint rektor, kerül vissza Norciába. A harmincas években, a morva rendtartományban, mint novíciusmagiszter működött. Innét visszatérve 1638-ban kapja meg a megbízólevelet Szent Kalazanciustól, hogy látogassa meg azokat a házakat, ahol a fratellók nyugtalankodása már igen nagy volt, különösen súlyos volt a helyzet Genovában, ahonnan négy hónapi eredménytelen munka után kénytelen volt visszatérni Rómába. Szent Kalazancius kérésére a genovai szenátus úgy oldotta meg a békétlenkedő fratellók ügyét, hogy az engedetleneket egyszerűen kitiltotta a köztársaság területéről. Erre ezek elillantak, nehogy a hatóság kezébe kerüljenek. – 1641-ben a Szent Rendalapító Vercellibe küldi P. Constantinit, ahol kilátásban volt egy alapítás, de meghiúsult., mert az ellenfelek igen hatalmasok voltak – „adversarii tropo potenti” – írja Szent Kalazancius egyik levelében (3919. lev.) – P. Costantini Rómában halt meg 1649-ben. – 94 levélről tud az a pistolario, amelyeket Szent Kalazanciustól kapott P. Costantini. – Az itt közölt levélben arra kéri Szent Kalazancius a Norciában tartózkodó kispapokat, hogy ebédidőben felváltva tartsanak egy kis előadást.
„Mondja meg P. Pellegrinonak, vezesse be azt a gyakorlatot, hogy hetenként egyszer az ott tartózkodó kispapok tartsanak felváltva egy negyedórás kis előadást az ebédidőben. Ha a nevezett klerikusok eredményesen végzik ezt a próbálkozást, akkor jó reménnyel lehetünk, hogy majd, mint felszentelt papok, még eredményesebben felelhetnek meg ennek a feladatnak, kötelezettségnek. Itt – egy időben – a »Capitulum culparum« – mal kapcsolatban voltak ilyen rendszeresített előadások, beszédek és egyik – másik klerikus igen ügyesen szerepelt, ha már most gyakorolják magukat az ilyesmikben, később annál könnyebben megy.” – 1621. dec. 11.
Harang, óra. – A téli öltözködés.
„Szívesen hallanám már a híradást, hogy mi van a haranggal és az órával? – Ami a nadrágszövetet illeti, beszerezhetik a nálunk használatos fekete szövetet, ha orvosi tanácsra valakinek cipőt kell használni, ne legyen az újonnan vart finom cipő, hanem valami használt, hasonlóképpen használhatják a fatalpú cipőt is a téli három, négy hónapban azok, akiknek arra különöskképpen szükségük van. – Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen. – Róma, 1621. dec.22.”
A fenntartott esetek és a feloldozás. – Mons. Ginetti püspök, a sabinei bíborospüspöknek, Farnese kardinálisnak a segédpüspöke beszámol arról, hogy két jezsuita atya milyen nagy elismeréssel nyilatkozott P. Thomaso Victoria atyáról, akit közönségesen csak „Apostolo della Sabina” néven ismertek (lásd az 52. levélhez írt jegyzeteket!). – Szent Kalazancius közli P. Cananeával, hogy Ginetti püspök róla is igen jó véleménnyel van, de ezt továbbra is ki kell érdemelni. – Iparkodjanak minél előbb készen lenni az új rendház építési munkálataival. – Az ajándékul küldött kehely és a gyertyák. – Az alkalmi latin órák.
„Krisztusban nagyon tisztelendő P. Gio. Pietro atyának, az Isten Anyjáról nevezett moriconei szegény Szerzetesek elöljárójának. – voltam Mons. Ginetti püspöknél, aki a sabinei biborospüspöknek, Farnese kardinálisnak a püspökhelynöke, aki ismételt kérésemre kegyes volt az engedélyt megadni, amint a mellékelt iratból látni fogja, nem hiszem, hogy más valakinek is megadja, mert például az engedély meghosszabbítását kérték a monteflavioi Tisztelendő Atya számára és nem akarta megadni, mondván, hogy bizonyos okok miatt fel vannak függesztve az összes régebbi engedélyek., írjon neki és jöjjön, amikor alkalmas, hogy P. Anselmoval együtt letehessék a megkívánt vizsgát, és akkor majd megkapja a megerősítést. – Beszámolt két jezsuita atya – akik az elmúlt májusban a sabi tartomány néhány falujában tartottak missiót – az említett Főpapnak (Ginetti püspöknek) a mi Thomaso atyánkról, mélyen megindult lélekkel mondták el Mons. Ginettinek, elámultak azon, hogy milyen buzgóság, szeretet jellemzi az említett P. Thomaso atyánkat, hogy bár minden faluban volna egy ilyen ember, aki ekkora lelkesedéssel és minden egyéni érdek nélkül fáradozna az emberek lelkének a megmentésén. Ugyanez a véleménye a Monsignorénak Atyaságodról is, mert azt mondta nekem a múlt napokban, amikor nála voltam, hogy nagyon meghatotta az az alázatos magatartás, ahogyan viselkedett a beszéd közben, amikor tárgyalt vele, most már csak azon legyen, hogy cselekedeteivel továbbra is kiérdemelje azt a jó véleményt, amellyel Atyaságod iránt van a Monsignore. – Tegnap este átküldte nekem egyik lovászával az engedélyt, a fenntartott eseteket nem hoztam elő, nem kértem a felhatalmazást, mivel most Vízkereszt után nincs olyan jelentősebb ünnep, de remélem, nemsokára alkalom adódik majd rá, hogy lehessen kérni.”
„Ami az új házat illeti, legyenek rajta, hogy minél jobban megfeleljen a követelményeknek, nehogy szenvedjenek a hideg miatt, és csak folytassák, ha lehetséges, az építkezést.”
„Küldök egy konszekrált kelyhet, a város plébános ajándékozta nekem, és egy font gyertyát a társulat számára, ez most négy a tizenkettőből, készíttetek majd palástot és baldachint, oltármennyezetet is, csak küldjétek meg nekem pontosan a méreteket, mind a magasságot, mind a szélességet illetőleg. – Köszöntse nevemben ms. Paolot. Úgy gondolom, hogy Sig. Felice Totti tegnap este visszajött Rómába. Az úr áldjon meg bennünket. Ámen.” – Róma, 1622. jan. 4.
„Ha atyaságod tarthatna néha latin órát és megmagyarázna néhány szabályt a Városplébános úr unokaöccsének és egy másik ifjúnak, aki latint tanul, esetről-esetre, nagyon jó volna, ha tudná tenni.”
Nagyjából azokat az utasításokat tartalmazza ez a levél, amelyekről a 98. levélben is szó volt, kiegészítve azzal a figyelmeztetéssel, hogy a Sig. Vicario iránt mindig hálásak legyenek.
„A harangról és az óráról majd beszélünk személyesen, most csak tegyük azt, amit a körülményekhez képest tehetünk. – Legyen hálás mindig a Sig. Giulo Geggi vikáriusnak hozzánk való jóindulatú szeretetéért és buzgón imádkozzanak érte és házáért. – Ha hasznosnak, előnyösnek látja, hogy az esős napokon fatalpú cipőt hordjanak, minden további nélkül megtehetik, gondoskodjék arról, hogy mindenkinek meglegyen a szükséges alsónemű és egyéb alsóruhák, hogy könnyebben elviselhessék a hideget. Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen. – Róma, 1622. jan. 5.”
