Igen sokan nem tudják, hogy milyen pályát válasszanak. Ez a bizonytalanság általában megállapítható az érettségizők több mint egyharmadánál. Következménye egyebek között, hogy - mint a főiskolai statisztika mutatja - a főiskolákon ugyanennyien változtatják legalább egyszer a választott tanulmány szakirányát, veszítenek féléveket, éveket.
A Pályaválasztási Tájékoztató Intézethez küldött levelekből kiderül, hogy sokan a szerint választják meg főiskolai tanulmányi irányukat és így jövő pályájukat, hogy mely tanulmányi szakokon lehet büntetlenül távolmaradni az előadásokról; egyre többen kérdezik, hogy melyik pálya ,,biztos'', melyik a mai világban a ,,legkifizetőbb'', melyik az a pálya, amelyik ,,sok szabad időt enged a sportolásra'', melyik az, ,,mely legkevésbé megerőltető és legjobb keresettel jár''.
A 14-15 évesek számára már dereng a jövő. Még rózsafelhők borítják az eget, de már áttör rajtuk a valóság alapja. A fiú szeme előtt még elsősorban az egyes pályákon elérhető siker tűnik fel, a rang, a hírnév, a gazdagság, szóval ami következmény lehet; de érdekelni kezdi a munka is, a nehézségek is, s latolgatja, hogy tehetsége meg tud-e birkózni velük. Haszonnal járhat az, ha módot nyújtanak arra, hogy különféle foglalkozású, állású egyének társaságában megfordulhasson, megismerhesse tőlük a munkát, melyet végezniök kell.
A 17-18 évesek érdeklődési köre határozottabb irányokat mutat. Iskolai munkájában lendületesebb lesz, érdeklődése olyan pályák felé fordul, amelyeken alkotni lehet. A pályaválasztásban az egyeseknél megnyilvánuló bizonytalanságot a mai idők súlyos volta kelti, és az a kétség, hogy külső korlátozások (a főiskolára való felvétel, anyagi eszközök hiánya, stb.) nem gátolják-e meg hajlamuk követésében.
Ritkán fordul elő, hogy valakiben megvannak már mindazon képességek, amelyeket egy-egy sajátos munkakör megkíván. De az is elég gyakori eset, hogy olyan munkakört kell egy-egy egyénnek ellátnia, amelyhez előzetesen igen kevés vagy semmi hivatást nem érzett magában. Ilyennek a munkája nem lesz a hivatásos ember alkotó, széles körben ható munkája, de lehet erkölcsi érzékkel véghezvitt kötelességteljesítés. Ez az erkölcsi érzék teheti a kereső munkát hivatásszerű munkává.
Azt látjuk, hogy a mindig rohamosabban fejlődő gépkultúra nyomában egyre nagyobb méreteket ölt a racionalizálás, a munka elszemélytelenítése. Az emberek szinte gépalkatrészekké válnak, kivesz belőlük a hivatástudat.
Az igazi hivatásos embernek nemcsak a főiskolán kell tanulni, hanem később is mindvégig képezni kell magát. És nemcsak a szakképzettségét kell mindig jobban elmélyíteni, hanem általános műveltségét is. Minél inkább szakember valaki, annál inkább érzi, hogy perspektívára van szüksége egyéb irányokban is, nyelvekben, irodalomban, biológiában, csillagászatban, színházban és kereskedelemben.
A pályaválasztás, ha külső körülmények nem lépnek fel gátlólag, végeredményben az egyén értékérzésében gyökerezik, tehát irracionális momentumra vezethető vissza. De nincs pálya, amelynek ne volna elsőrangú követelménye a jellem, a megbízhatóság, a lelkiismeretesség, a szociális érzés. Bármilyen erkölcsi érzülettel végzett munka igazi hivatásos munka. Ez ,,a hivatás hamar szeretetté sűrűsödik - írja Schütz Antal -, s ezért tele van leleményességgel, tettszerűséggel. Hivatások alakítják át a világot''.
Kisparti János Sch.P.: A családi nevelés útjain, 1935